„Visszamegyek Erdélybe!“… Elbujdosott magyar levele.
Magyar Nép, 1924. november 22.

     Folyó év március havában kilenc alsósófalvai székely ember vándorolt ki Argentínába. Elkapta őket is a kivándorlási láz. Jobb megélhetést és könnyebb életet reméltek, mint itthon. De keserűen csalódtak. A hazaküldött levelek őszinte hangja feltárja leplezetlenül a helyzetüket. Úgy hiszem szolgálatot, teszek a magyarság ügyének, ha egyik buzgó hívemnek, Cseresznyés Györgynek hozzám küldött levelét teljes egészében közlöm. A levél alapos beszámoló. Írója egyszerű székely ifjú, aki itthon a parajdi sóbányában dolgozott. Munkán kívüli ideje alatt szorgalmasan olvasott és tanult, szorgalmával és kitartó munkásságával annyira vitte, hogy műveltsége elérte a négy középiskolát végzett ember értelmi színvonalát. Történelmünket kifogástalanul ismerte, nagyjaink kiváló művei most is, is megvannak itthon hagyott kis könyvtárában, ő maga is szeretett verselni. Elmenetelekor a Bibliát, ref. Énekeskönyvet, Petőfi összes költeményeit és Ady Endre egy pár verses kötetét vitte el útiládájában. E könyvektől nem akart megválni.
   Mocsaras táj Argentínában. Komoly és törekvő élete nyújtson biztatást ifjainknak az önképző, munkás, józan életre! Levele pedig józanítsa ki a félrevezetett, kivándorlásra készülő magyar véreinket! De hadd beszéljen a levél — abból ismerjük meg íróját és a kivándorolt magyar sorsát!
                                               Nagyon tisztelt Tiszteletes úr!
    Június 22-én írt levelét augusztus 2-án kaptam meg. A válasszal azonban kellett, hogy késsek, minthogy a buenosi munkánk megszűnés előtt állott és vártam, hadd lássam ismét, merre dob az argentínai sors. E hó 20-án munkánk megszűnvén, hogy a munkanélküliek sorát ne szaporítsuk, eljöttünk tehát Buenostól 140 km. re, (ugyancsak Buenos provincia) Mercedesbe, nagyon semmi díjért, de így is jobb, mint anélkül, míg a tavasz beköszönt és talán ismét jobb kerül. Ilyen az argentínai hányt vetett élet. Ez ideig még sokat írtunk, eleinte szomorú leveleket, majd vigasztalót is. Az általános helyzet azonban az, hogy Argentína ez idők szerint csak Argentína marad. Sokszor lelki fájdalom gyötör, mennyit szaladgáltam Erdélyben és senki nem tudott felvilágosítást adni az itteni helyzet felől. A hitetlenségemnek is hibákat tulajdonítok, miért néha megszáll az önvád.
     Én senkit nem hívtam, sem nem biztattam, sőt a család, illetve több gyermekes apák készülődését kezdetben nem láttam jónak. Midőn a hajóból kiszálltunk, olyan képek fogadtak itt, hogy majd közel álltam a könnyhullatáshoz.
     A kivándorlási ház előtti téren több csoportban álltak emberek, magyarok is többen. — Három, négytagú csoport arról beszélt, hogy 10 hónapja vannak itt s nincs munka, de ha van is, oly keveset fizetnek, amiért itt küzdeni nem érdemes. Befizették az ágensnek (ügynöknek) a teherhajó díjat és így barmokra ügyelve a hajón, térnek vissza Európába. Egy másik csoportban arról beszélnek, hogyan juthatnának az Egyesült-Államokba? Ami legnehezebb. A harmadik csoportban arról diskurálnak, hogy ha annyi módjuk volna, fölvándorolnának Kanadába. Ha tovább mentünk, a munkanélküliek 10-20-as csoportját láttuk csavarogni. Ezek voltak az első argentínai szomorú nap¬jaink. Képzelhető, milyen nyomást gyakoroltak reánk ezek a látomások. A legnagyobb baj az, miután az Unió területére csak kvóta mennyiség szerint lehet bevándorolni, hozzá sok fáradtság és nagy áldozatok árán, tehát a nagy európai kivándorlás Dél-Amerika felé tör utat magának, és tömegesen vándorol ide mindenféle nép. Többen oly számítással, ha itt jó lesz, jó, ha nem, akkor fölmegyek Észak-Amerikába. Milyen könnyű odahaza eltervelni az ilyen dolgokat s milyen hamar dőlnek itt halomra az otthoni tervek. Ezelőtt még két évvel, egy évi ittlét után föl lehetett menni, most azonban erre vonatkozólag is új törvényt hoztak, mert innen ezrek és ezrek mennének föl, de az új törvények alapján több évi ittlét kívántatik. A törvényt kijátszani, amit itt is ki lehet, nagy pénzösszeg szükséges. Sokan tértek már vissza és térnek most is csalódott emberek. A föld igaz, hogy gazdag termőtalaj volna, de ez nem biztosít jólétet, az idevándorolt, üres zsebbel partra szállott személynek s a használható föld itt is valaki tulajdonát képezi. S a tulajdonos pedig nagyon kihasználja a bérlő, vagy felesbe dolgozó idegent, kinek az ellátásáról az első termésig ő gondoskodik. Aki hozhat annyi pénzt, hogy itt mindjárt birtokot vásárolhat valamelyik városhoz közel, az inkább bír itt boldogulni, ha az itt való népek szokásától nem irtózik meg. Azonban az itt való tanyák élete s úgy néhány városon kívül álló helységek életszokása visszariasztja az Isten és emberszeretethez szokott gondolkodót.
     A nagyobb városokon kívül álló helységeken mindenkinek, még a nőknek is gyilokra készen hosszú kés és tőr van elrejtve a ruhája alatt. A férfinak a töltött fegyver még addig sem hiányzik, míg sárkunyhója küszöbétől tízet tovább lépik. Az ember személyi létszáma nyilvántartva nincs. Tehát személyi biztonság gyarló. Ipartelepek nagyon gyéren létesülnek. Nagyon sok képzett ipari munkás van itt napszámra kárhoztatva. Az építőiparban és húsiparban többen találnak foglalkozást. Nehéz munkához nem szokott, tudományos pályák emberei különösen óvakodjanak az idevándorlástól, ha tőkét nem hozhatnak a zsebükben. Itt vannak, akik odahaza valaha magasabb tiszti állásbeliek voltak, az összeomlás, a változó sors ide sodorta őket. És itt a legtöbb, mint egyszerű napszámos keresi kenyerét. Máskülönben, ha munkaalkalom volna, ami állandó, meg lehetne élni, de ez a legnagyobb baj, hogy itt állandó munka nincs. Itt a munkaadó és a munkás között sokkal magasabbak a különbségek, mint odahaza Erdélyben, ahogy van. A munkás nép berendezés és lakás elhelyezésileg nagyon alacsony fokon áll. A magyarok 1920 óta nagy számmal vándoroltak ki, különösen németül tudó iparosok. Egy magyar lap is létesült, hetenként egyszer jelenik meg. Május 20-án jelent meg az első szám. Gyönge, négy oldalas lap Magyari Vilmos Ferdinánd szerkesztővel, Löv Sándor egyik munkatársa. Ezzel sokat beszéltem, de nem vagyok vele kibékülve. Megelőzőleg felhozom itt azt, hogy László János, aki valami kis Álmosnak szeretné képzelni magát, megirigyelte Herberger brazíliai sikerét, a múlt évben itt járt és Lövvel együtt működtek a csángók és más magyarok részére kivándorlás és betelepülési helyet eszközölni. Egy félreeső provinciában ajánltak is fel a megye tulajdonosai. Ez a provincia ott fönt Brazília és Paraguay határát szegélyezi, földje csak a kukoricát és gyapotot termi meg, a búzát nem. Csak egy szál vasútja van. Vannak évek, mikor a sáskajárás mindent tönkretesz. Nagy részben meg használhatatlan puszta és erdőség.
    Sokat írhatnék, de mindent nem írhatok le, mert nagyon dagályos lenne a levelem. Augusztus 16-án még Buenosban voltam. Ott járt, illetve akkor érkezett meg az olasz trónörökös. Az itteni kormány 20000 perát, egymillió-négyszázezer lei értéket szavazott meg fogadtatásának előkészítésére. Én, mint munkanélküli, ott ődöngtem hazai parasztruhámban a kíváncsi tömeg között. Annyi népet egy helyen soha nem láttam. Midőn a kikötő felől fényes kísérettel a köztársasági palota előtti térre ért, a tömeg óriási, vivát kiáltása harsant fel. Ez is köztársaság!
    Ha én ezzel odahaza tisztában lettem volna, hogy itt csak a firma hangzik szépnek, de a tulajdonképpeni élet folyása mennyivel más, soha nem jöttem volna ide. Ne búsuljanak egyikünk se hozzánk tartozók, mert az Isten megsegít és talán már újévig rendbe, jövünk a bajokkal. Aztán, kinek hogy tetszik, a szerint cselekszik. Én talán visszamegyek Erdélybe, ha a körülmények úgy engedik.
    Elfeledtem írni, hogy az itt való spanyolok az ünneppel nem törődnek semmit. Pünkösd első napján is rakták a tégla falait. Az étkezési kifőzések, konyhájuk olyan tűrhetetlen, ronda, hogy azt magyar ember alig szokhatja. Levelének nagyon megörvendtem, de még a társaim is, egymásután háromszor olvastam fel. Szomorú dolog, hogy tényleg a székelység, különösen a sóvidéki keveset törődik a jövőjével, soknak a jótevőjét is megvádolja. Így volt Mirtse Dénes tanító úr is, sokat küzdött a nép s az ifjúság fejlesztésével, de sokat kellett szenvedjen az oktalan rágalmaktól. Mikor már elment, nem volt, mily nagy hiány volt a községben. Sokan azután ismerték el jóakaratú munkásságát.
    Itt is nagy fontosságú népek a németek. A városokban a fontosabb ipartelepeket ők kezelik, van vagy három féle napilapjuk, nagy számmal vannak ők itt. Szívesen tanulnak tőlük az itt valók. Mint kisebbségi nemzetségnek: a székely ifjúságnak sokat kellene tanulnia. Nem feledni, hogy hol voltunk és hol vagyunk. Szem előtt tartani az író szavát. „a tudás hatalom és élet, a tudatlanság szolgaság és halál.” Hányszor dobták a szememre nekem munkástársaim oda haza, hogy csak az olvasás és írásnak szentelem a szabad időmet, de most sem bánom itt az idegenben, mert ha szenvedek is, a szenvedések közt is sok minden élvezetet nyújt. Talán mire ez a levelem haza megy, az új harang szavát már hallhatják, mint sajnálom, hogy a sors ily mostohán bánt velünk s így én, mint segítő, nem járulhattam hozzá, de remélem, hogy más egyébben kipótolhatom. Adja Isten, hogy ne jusson arra, mint a másik, ne legyen emberirtó szer belőle, hanem csilingelő hangja hívja az embereket az építő helyre századokon át.
    Bizony elhagyottak vagyunk, úgy vasárnaponként négy gyulakúti kálvinista és mi hárman összeállunk heten, elfuvogatjuk, hogy „Te benned bíztunk eleitől fogva“, „Egyedüli reményem csak Te vagy, óh Isten.“
Itt a fügefák 3—4 hét múlva leveleznek, most még reggelenként vannak hűvösek. Sok különböző fa van, amely nem hullatta el télire sem a levelét. Éneklő madarak nincsenek, a tollúk cifra, a hangjuk csak recsegés. Most többet nem írok. Isten áldja a tiszteletes urat kedves családjával. Maradtam a messzi idegenben kálvinista üdvözlettel: Kelt Mercedes, 1924. aug. 17-én.

Cseresznyés György.
Cím: Emília Feketénél
Cseresznyés Györgynek Gase. San Blas No. 998. Buenos-Aires. Rep. Argentína.
Közli: Dr. Nagy Gyula alsósófalvai ref. lelkész