Migrációs folyamatok Bukovinában, a galíciai közigazgatás során (kivonatok). C. Ungureanu
Az osztrák uralom kezdetén Bukovinában rohamosan nőtt a lakosság száma, elsősorban a szomszédos tartományokból történő intenzív bevándorlás miatt. Csak az 1774-1786 közötti időszakban Bukovina lakossága mintegy 100%-kal gyarapodott, de ez a növekedés nem következett be egyenletesen az egész területen. Jelentősebb volt a népességnövekedés az egykori Berhomet kerületben (kb. 177,5%), valamint a Prut és Dnyeszter közötti területen (kb. 131,8%), és kevésbé jelentős a korábbi Câmpulung Moldovenesc (kb. 32,6%) és Câmpulung Russian (körülbelül 56%) kerületekben. A leghirtelenebb népességnövekedés Splényi tábornok kormányzása alatt (1774-1778) következett be. Az új katonai kormányzó, Enzenberg adminisztrációja, jelentősen befolyásolta a migrációs folyamatokat és megállította, különösen a galíciai ruszinok intenzív és ellenőrizetlen bevándorlását. A katonai közigazgatás vége felé, Bukovina népességének növekedés-ütemének lassulása volt megfigyelhető, nagyrészt az 1785-1786-ban Moldovába kivándorolt lakosok nagy száma miatt. Csak 1785 novemberétől 1786 áprilisáig 6937-en hagyták el Bukovinát, míg Moldovából csak 111-en érkeztek. 1786. szeptember 13-i jelentésében Enzenberg megjegyezte, hogy e kivándorlásokat követően 277 ház maradt üresen, nevezetesen: 127 a Suceava kerületben, 118 a Szeret kerületben, 30 a Vizsnica kerületben és kettő a Csernovic kerületben. Amint ebből a jelentésből kiderül, a kivándorlásokat követően Bukovina középső és déli része volt a leginkább érintett, ahol a lakosság szinte kizárólag román volt. Csak a kolostorbirtokokról 1786. november 1-től 1787. július 1-ig 221 család, vagyis 1024 fő vándorolt ki. Egyes források szerint Bukovina lakossága 1786-1788 között 27245 családról 224125-re csökkent, a 4833 család (kb. 21750 fő) Moldovába vándorolt ki. A hivatalos osztrák statisztikák szerint azonban 1789-ben Bukovinában 28 653 keresztény és 463 zsidó család élt, összesen 146 542 fővel.
*****************
Bukovina autonómiájának felszámolása 1786-ban és ennek Galícia közigazgatási körbe való felvétele, mint 19. közigazgatás volt az egyik fő oka a bukovinai parasztok Moldovába való kivándorlásának.
Ezek a folyamatok még nagyobb intenzitással folytatódtak, különösen a galíciai közigazgatás első három évtizedében. Ainser kormánytanácsos, aki az állami területek igazgatásáért volt felelős, 1787 novemberében ellenőrző utat tett Bukovinában. Jelentéséből kiderült, hogy a bukovinai kivándorlásnak több oka is volt: a parasztok egyéni tulajdonának hiánya; az agrárgazdaság primitív állapota; a bukovinai reformok nyomán bekövetkezett változások stb.
Enzenberg a maga részéről észrevette, hogy a bukovinai parasztok takarmányhiány miatt a határon túlra, Moldovába viszik át telelni marháikat. A lakosok alapjövedelme ekkor a szarvasmarha tenyésztésből származott, és mivel nyitva volt a határ Moldovával, a lakosok télen átkelhettek marháikkal Moldovában, nyáron pedig visszatérhettek. Bukovina és Moldova között állandó lakosságcsere zajlott, amely azonban nem tudta radikálisan befolyásolni a teljes lakosságot. Így 1790-ben 66 család vagy 152 fő vándorolt ki a Sf. Ilie-birtokról, ugyanakkor Moldovából 28 család 88 fővel telepedett le a helyükre. Kojoleanko adatai szerint az 1787-1791-es orosz-török háború során 4833 család vándorolt ki a moldvai vajdaságba. Von Stammsberg tiszt jelentése szerint 1789-1803 között Bukovinából 14.717-en vándoroltak ki Moldovába, míg ugyanebben az időszakban 5944 moldovai telepedett le Bukovinában. A népesség-nyilvántartást vezető toborzó bizottságok ugyanerre az időszakra Moldovában 21.034 főre, a moldovai kivándorlók számát Bukovinában 9.790 főre becsülték. Ion Nistor ugyanannyi kivándorlót és bevándorlót jelölt meg 1789-1790 között.
*****************
A közelmúltban Louis Roman publikált egy tanulmányt Bukovina lakóiról az 1774-1803-as időszakban, amelyben megkérdőjelezi az összes korábbi vizsgálatot a föld lakosságának számával kapcsolatban az annektáláskor. Bonyolult regresszív számításhoz folyamodik, és arra a következtetésre jut, hogy az első adatok, az 1786 februárban, közelebb állnak a valósághoz. Bukovina lakosságának számát tekintve, és csak 1798-ban sikerült az osztrák hatóságoknak tudni a teljes lakosság pontos számát.
*******************
A katonai közigazgatás idején alapított magyar telepeket sem kímélték ezek az emigrációk. Az öt magyar falu lakossága 547 fővel, 18,3%-kal csökkent, és leginkább érintette Józseffalva (Vorniceni) és Fogadjisten (Iacobeşti) falvakat.
******************
A Habsburg hatóságok több intézkedést is tettek a Bukovinából történő gyakori elvándorlás megállítására. Amnesztiát ígértek minden visszatérő kivándorlónak és a háztartás újjáépítéséhez szükséges segítséget. 1815. február 9-én a bécsi hatóságok rendeletet adtak ki, amellyel az amnesztia időtartamát 1815. október végéig állapították meg. Ezek az intézkedések azonban nem érték el a várt hatást. Így a Câmpulung Rusesc vikáriátus főpapja, M. Haniţchi 1815. október végén arról számolt be, hogy 1814-1815 között 357-en vándoroltak ki a megadott kerülőútról, és senki sem tért vissza46.
*******************
Karl Czoemig, a bécsi Közigazgatási Statisztikai Igazgatóság szerkesztője, aki 1857-ben néprajzi munkát adott ki a Habsburg Birodalomról61, számításai szerint 1850-ben Bukovina lakossága 380 826 fő volt, ebből:
184.718 (48,51%) román,
142 682 (37,47%) rutén şi hucul,
25.592 (6,72%) német,
11.856 (3,11%) zsidó,
5586 ( 1,47%) magyar,
4008 (1,05%) lengyel,
2300 (0,6%) lipován,
2240 (0,59%) örmény és
1844 (0,48%) szlovák.
Forrás:
Analele Bucovinei, anul VI. 2/1999. 95-109. old
MIGRÁCIÓS FOLYAMATOK BUCOVINÁBAN ÉS BESSZARÁBIÁBAN (A 19. SZÁZAD KÖZEPÉIG). Részletek. C. UNGUREANU
Bukovina lakosságának számszerű növekedése az osztrák uralom kezdetén.
Az osztrák uralom kezdetén Bukovina lakosságának túlnyomó többsége (kb. 60%) román nemzetiségű volt. Az osztrák katonai közigazgatás (1774–1786) a Bukovina annektálása utáni első években tett intézkedéseivel hozzájárult ahhoz, hogy ezen a területen nagyszámú bevándorló telepedett le a szomszédos tartományokból. A hatóságoknak elsősorban gazdasági és pénzügyi érdekeket követve sikerült sok bevándorlót ide vonzaniuk a szomszédos tartományokból, de ez vonzóbb légkört teremtett az Oszmán Birodalom gyámsága alatt maradt románok számára is. 1779-ben népszámlálást végeztek az adózók számának pontosabb megállapítása érdekében. E népszámlálás szerint Bukovinában 23 385 család, azaz körülbelül 116 925 ember élt (1). Daniel Werenka (1774. évi) adataival összevetve 10 942 családdal, azaz mintegy 88%-os növekedést tapasztaltak a népesség számában. Ez a növekedés azonban részben látszólagos, és az 1774-1775 közötti összeírások felületes teljesítésével magyarázható. Az összeírások idején az orosz-török háború még nem ért véget, a megszállt területekre vonatkozó osztrák-török egyezményt még nem kötötték meg, ezért sok lakos elkerülte a regisztrációt. A népességnövekedés elsősorban a szomszédos tartományokból ide érkező bevándorlók nagy számának volt köszönhető. Raimund Kaindl osztrák történész a következőket írta egy cikkében: „A lakosság száma nagyon gyorsan nőtt, a háború miatti menekült lakosok visszatérése következtében; számtalan zsidó és örmény érkezett, moldovaiak „moldávai és török területéről”, akiket az „elviselhetetlen török iga” kivándorlásra kényszerített; de különösen a galíciai ruszinok behatolásával, akik minden tiltás ellenére a drasztikus hódoltsági viszonyok miatt elhagyták hazájukat; sok bevándorló érkezett Máramarosból, Lengyelországból és Erdélyből is” (2). J. Goehlert ezt írta ezzel kapcsolatban: „A szomszédos Galíciából ruszinok és lengyelek menekültek a katonai szolgálattól való félelem miatt erre a vidékre, amely mentesült a hadkötelezettség alól; Moldovából és Törökországból (a Hotin régióból) pedig az emberek vagyonukkal érkeztek a földre, mert elnyomták őket és nem voltak jogaik” (3).
Erdélyi bevándorlók Bukovinában.
Az 1778-ig Bukovinában letelepedett erdélyi menekültekre vonatkozóan két összeírést végeztetett el Enzenberg tábornok, 1778. november 3-án és december 15-én.
Az elsőben 1200 család volt, 5018 fővel (2623 férfi és 2395 nő), amely társadalmi helyzetük szerint 410 határőrcsaládból (308 család a II. román ezredből és 102 család az I. székely ezredből) állt, összesen 1768 fő, a többi menekült más társadalmi réteget képvisel (4). Ebből 4587 román és 431 székely (kelet-erdélyi magyar) volt (5).
Az összeírásban megjelölt erdélyiek 1718 és 1778 között érkeztek Bukovinába. Az Erdélyből való kivándorlás 1760 után vált tömegessé, tetőpontját 1761–1764-ben érte el, a naszódi zavargások miatt. A legtöbb erdélyi bevándorló Botoşana, Bălăceana és Tereblecea falvakban telepedett le (6). 1778-ban Enzenberg kijelentette, hogy Bukovina déli részén mintegy 50 faluban élnek erdélyi bevándorlók, Ion Nistor pedig 52 falut sorolt fel, ahol erdélyi szökevények húzódtak meg (7). Mág létezik az erdélyi bevándorlókról egy összeírás, amelybe 117 család (413 fő) tartozik (8). Mindezek a bevándorlók, akik 1778 nyarán és őszén telepedtek le Bukovinában, eredetileg Szamos, Torda, Naszód, Máramaros, Kolozs és Beszterce megyékből, azaz Erdély északi részéből és Máramarosból származtak. E bevándorlók többsége Molodiában (73 fő), Milişeuţiban (31), Tereblaceában (28), Corlățele-ben (27), Lehăceniben (25), Uideştiben (20), Bălăceanában (18) stb. (9). Az erdélyi románok Moldovába (később Bukovinába) való kivándorlásának fő okai az erdélyi vallási, társadalmi és nemzeti üldöztetések voltak.
Migrációs folyamatok Bukovina és Moldova között.
Az 1768–1774-es orosz-török háború miatt a lakosság egy része, különösen a Prut és a Dnyeszter közötti területről, Moldova más, ellenségeskedéstől kevésbé fenyegetett területeire menekült. Az 1774-es népszámlálás 411 üres házat jegyzett fel a Prut és Dnyeszter közötti területen (258 ház az Alsó-Prut és 153 ház a Dnyeszter környékén) (10). Bukovina elfoglalása után hirtelen népességnövekedés következett be ezen a területen, sok ruszinnak volt lehetősége letelepedni az elhagyott házakban.
1779 után azonban a ruszinok Bukovinában való menedéklehetősége korlátozott volt, a népességnövekedés pedig a moldovai bevándorlók miatt következett be. 1783. június 19-én Csernovicban tartózkodott II. József császár a következőket említette: „A vidék lakosságának növelése a legfontosabb probléma, de ezt mindent különösebb költséges kiadások nélkül kell megtenni” (11). Ezeknek a követelményeknek leginkább a moldovai bevándorlók feleltek meg. Számuk olyan mértékben megnövekedett, hogy Enzenberg egy 1782-ből származó hivatalos jelentésben megjegyezte, hogy Bukovina lakossága „az elmúlt négy évben” (1778–1782) legalább 6000 moldovai családdal nőtt (12). A Moldovából érkező intenzív bevándorlás miatt 1783-ban leállt a térség németekkel való gyarmatosítása Coţmani térségében.
A moldovaiak bevándorlásának a következő okai voltak: az etnikai közösség, a nyelv, a kultúra, a vallás és a szokások a bukovinai őslakosokkal; a menekültek visszatérése a háború befejezése után; a katonai adminisztráció egy haladóbb politikát szorgalmaz, mint amit az Oszmán Birodalom Moldovában; a természetes akadályokkal nem jelölt határ léte lehetővé tette a Moldovából érkező menekültek számára, hogy titokban belépjenek Bukovinába és fordítva. A hatóságok a moldovai bevándorlókat részesítették előnyben, mivel többségük jómódú volt, és időben tudta fizetni az adóját.
Bukovinában ez idő alatt fordított folyamat is lezajlott, a lakosság egy része elhagyta ezt a területet. A bukovinai lakosság kivándorlása különösen a katonai közigazgatás vége felé vált láthatóvá. A bevándorlók nagy száma miatt az életkörülmények megnehezültek. Ugyanakkor a moldvai bojárok megpróbálták meggyőzni a kivándorlókat, hogy térjenek vissza falvaikba. A bukovinai egyházmegye belső átszervezése a kolostorok számának csökkentésével és vagyonukból az Egyházi Alap létrehozásával befolyásolta ezeket a folyamatokat. Az egykori szerzetesi birtokokról sok paraszt a felszámolt kolostorok apátjaival és szerzeteseivel együtt Moldovába menekült.
A kivándorlók száma 1785-1786 között hirtelen megnövekedett, és emiatt sok községben nagy számban voltak elhagyatott házak. Nos, 1786. szeptember 13-i jelentésében Enzenberg megjegyezte, hogy a kivándorlásokat követően 277 ház maradt üresen, nevezetesen: Szucsáva kerületben - 127, Szeret - 118, Vizsnic - 30, Csernovic - két ház (13) ( többsége Bukovina középső és déli részén).
Ennek a folyamatnak az egyik fő oka az volt, hogy 1786-ban Bukovinát bevonták Galícia közigazgatásába. Bukovinának semmi köze nem volt Galíciához, más történelmi múlttal, más nemzeti, felekezeti és társadalmi struktúrával rendelkezett, különbözött kultúrájában, nyelvében, hagyományaiban és szokásaiban. A bukovinai románok nem fogadták el ezt az erőltetett uniót Galíciával, tiltakozuk egyik leggyakoribb formája az volt, hogy Moldvába menekültek.
Bukovina lakosságának elvándorlása 1814–1816-ban.
A románok számára kedvezőtlen évek után újabb két év következett, amikor Bukovina lakossága 28 453 fővel, azaz 12,4%-kal csökkent (az 1814-es 229.195 főről 1816-ban 200.742 főre (14). A hirtelen népességcsökkenés elsősorban a a nem állandó foglalkozású lakosoknak és családtagjaiknak tudható be. A különböző foglalkozásúak száma 1816-ban 21,2%-kal volt alacsonyabb 1814-hez képest, ugyanakkor a kereskedők és iparosok száma 19,2%-kal nőtt. a köztisztviselők 6,4%-kal, a parasztok 5,7%-kal (15) Bukovina lakosságának ezt a jelentős csökkenését nem éhínség, egyes járványok vagy természeti kataklizmák okozták. 1814-ben Bukovinában 7631 ember született és 4673-an haltak meg, 1815-ben 8474-en születtek és 4610-en haltak meg (16), így a születettek száma 6822 fővel haladta meg az elhunytakét.
A lakosság számának hirtelen csökkenését Bukovina lakosságának Moldovába és Besszarábiába történő tömeges kivándorlása okozta. Csak 1815-ben 11 074 férfi hagyta el Bukovinát, ebből 6 421 fő a közigazgatás engedélyével (köztük 5 922 külföldre, azaz kétségtelenül Moldovába vagy Besszarábiába). A férfiak többsége a Bukovina központjában található Cuciurul Mare (1850), Berhomet (1618) és Siret (1433) (17) járásból vándorolt ki, ahol ekkor már jelentős ruszin kisebbség élt.
Hat év alatt (1810–1816) Bukovina lakossága mintegy 10%-kal csökkent. Ugyanakkor a Berhomet járás lakossága 22,8%-kal, a Câmpulung járás 18%-kal, a Cuciurul Mare járás 16,7%-kal, a Siret járás 12,9%-kal, a Bukovina északi részén fekvő Pohorlăuţi járásban pedig mindössze 1,7%-kal csökkent. % (18). A Prut és a Dnyeszter közötti területet érintették a legkevésbé ezek a kivándorlások. Ezen a téren csökkent a lakosság száma, különösen a vegyes lakosságú falvakban. Ezzel szemben az adott terület délkeleti részén fekvő hét községben 1810 és 1816 között 2,7%-kal nőtt a lakosság száma.
Az 1814–1816-os tömeges kivándorlások sokkal erősebben érintették az egykori Csernovic régiót és a Prut jobb partján fekvő településeket, ahol 12,3%-kal csökkent a lakosság száma. A lakosság számának növekedését csak Roşa, Ostriţa, Molodia és Vijniţa helységekben regisztrálták; ehelyett 11 faluban és Caliceanca külvárosában több mint 20%-kal csökkent a népesség. Mihalceán 559 fővel, Cuciurul Mareban 836 fővel (19) csökkent a népesség. Ezzel egyidejűleg Csrnovic város lakossága a Horecea, Liudi Horecea és Roşa elővárosokkal, valamint a szomszédos Corovia, Voloca, Ţureni, Ceahor, Ostriţa és Molodia falvakkal 2,5%-kal csökkent.
A Szeret folyó völgyében fekvő falvakban (a volt Berhomet bezirk Szucsáva megyében) 19,8%-kal csökkent a népesség. Ugyanakkor hét községben 50% feletti, háromban 45-50%-kal, 13-ban 30-40%-kal, hét községben 20-30%-kal csökkent a lakosság száma (20). A Szeret folyó felső szakaszán fekvő Răzeşe falvakat, valamint a moldovai határ mentén fekvő helységeket érintette a legerősebben a kivándorlás. Az 1814–1816-os kivándorlások kétségtelenül befolyásolták a Szeret-völgy több falujának ukránosítási folyamatát.
Bukovina délkeleti részét tartósan érintették a migrációs folyamatok. Az innen származó parasztok gyakran jártak külföldre Moldovába, de sokan visszatértek. Ezen a területen a lakosság száma 1810–1816 között 15,2%-kal csökkent. Hét községben 50% felett, hatban 40-50%-kal, további hatban 30-40%-kal csökkent a népesség (21). Ezen a téren a falvak lakossága szinte kizárólag román volt, és az 1814–1816-os tömeges kivándorlások nem befolyásolták radikálisan e helységek nemzeti összetételét.
A volt Câmpulung Moldovenesc régió népessége nagyon egyenetlenül csökkent. A Câmpulungtól keletre fekvő falvakban 27,7%-kal csökkent a lakosság száma, a Câmpulungtól nyugatra fekvő hét faluban pedig 2,7%-kal nőtt a lakosság száma. Az egykori Câmpulung-Rusesc terület volt Bukovina egyetlen olyan területe, amelyet nem érintettek az 1814-1816-os kivándorlások. A Ceremuş és Putila folyók völgyében fekvő falvak lakossága ebben az intervallumban 6,8%-kal (22) nőtt. Az osztrák uralom idején Bukovina északnyugati részén fekvő, a huculok által sűrűn lakott hegyvidéket érintették a legkevésbé a migrációs folyamatok.
Ezért 1814–1816-ban Bukovinában tömeges, de egyenetlen népvándorlás következett be. Ezek az elvándorlások a Bukovina északi és középső részén található vegyes lakosságú falvakat, valamint a tartomány délkeleti szélén fekvő román falvakat érintették legerősebben. Kétségtelen, hogy a kivándorlók többsége román volt. Ugyanakkor Bukovina északi részén a többségében ukrán lakosságú falvakat nem érintette az elvándorlás, sőt a hucul falvak lélekszáma növekedett. Az 1814–1815-ös évek tömeges kivándorlását nagy valószínűséggel a lakosság katolikusítás kísérletei és a katonai behívók okozták. 1813-ban a galíciai kormány ideiglenes káplánt küldött az egyesültknek Csernovicba, 1814-ben Teodor Laureckyt pedig görög-katolikus plébánosnak nevezték ki Csernovic és egész Bukovina számára. 1815-ben birodalmi rendelettel megvonták az ortodox püspöktől az oktatás felügyeleti jogát Bukovina egész területén, és minden iskolát „katolikus felekezeti iskolának” nyilvánítottak, és a lembergi katolikus konzisztórium felügyelete alá helyezték (23).
Az 1809-es és 1813-as években, a napóleoni háborúk csúcspontján kényszertoborzást kíséreltek meg, ami a parasztok tiltakozását váltotta ki a frontra mozgósítástól való félelem miatt. Az 1814-1815-ös kivándorlásokat a Bukovinát akkoriban kísértő éhínség, a bérlők és a helyi hivatalnokok visszaélései is okozhatták.
Forrás:
ANALELE BUCOVINEI ANUL XXIX 1 (58) / 2022
1. Daniel Werenka, Topographie der Bukowina zur Zeit ihrer Erwerbung durch Oesterreich (1774–1785) (în continuare se va cita: Daniel Werenka, Topographie der Bukowina), Czernowitz, Selbstverlag, 1895, pp. 173–177.
2. Raimund Kaindl, „Kaiser Josef II in seinem Verhältnisse zur Bukowina”, în „Jahrbuch des Bukowiner Landes-Museums” (în continuare se va cita: JBLM), nr. 4, 1896, p. 18.
3. J. V. Goehlert, „Die Bukowina. Ein Kulturbild zur Erinnerung an die vor 100 Jahren vollzogene Vereinigung dieses Landes mit der österreichischen Monarchie”, în „Mittheilungen der k.k. geographischen Gesellschaft” (în continuare se va cita: MGG), Wien, XVIII. Jg., 1875, pp. 114–115.
4. Ion Nistor, „Bejenari ardeleni în Bucovina” (în continuare se va cita: Ion Nistor, Bejenari ardeleni), în „Codrul Cosminului”, nr. IV–V, 1926, p. 454.
5. Idem, Der nationale Kampf in der Bukowina (în continuare se va cita: Ion Nistor, Der nationale Kampf), Bucureşti, Editura Academiei Române, 1918, p. 103.
6. Idem, Bejenari ardeleni, p. 458.
7. Idem, Istoria Bucovinei, ediţie şi studiu biobibliografic de Stelian Neagoe, Bucureşti, Editura Humanitas, 1991, p. 18.
8. Idem, Bejenari ardeleni, p. 533.
9. Ibidem, pp. 526–533.
10. Constantin Ungureanu, Bucovina în perioada stăpânirii austriece 1774–1918 (în continuare se va cita: Constantin Ungureanu, Bucovina în perioada stăpânirii austriece), Chișinău, Editura Civitas, 2003, pp. 31, 58.
11. Johann Polek, Joseph’s II Reisen, p. 38.
12. Ion Nistor, Românii şi rutenii, p. 100.
13. Ecaterina Negruţi, „Informații noi privind emigrările din Bucovina în prima jumătate a secolului al XIX-lea”, în „«Suceava». Anuarul Muzeului Județean”, anul VIII, 1981, p. 259.
14. A.S.R.C., Fond 1, inv.1, dosar 656.
15. Constantin Ungureanu, Bucovina în perioada stăpânirii austriece, p. 241.
16. A.S.R.C., Fond 1, inv. 4, dosar 3 019; inv.1, dosar 5 224.
17. Constantin Ungureanu, Bucovina în perioada stăpânirii austriece, pp. 85, 242.
18. Ibidem, p. 241.
19. A.S.R.C., Fond 1, inv.1, dosar 2 336; inv. 4, dosar 656.
20. Constantin Ungureanu, „Exodul populaţiei din Bucovina între anii 1814–1816”, în „«Glasul Bucovinei». Revistă trimestrială de istorie și cultură”, anul V, nr. 4, 1998, pp. 25–26.
21. Ibidem, p. 27.
22. Ibidem, pp. 18, 25.
23. Mihai Iacobescu, Din istoria Bucovinei, vol. I (1774–1862), De la administraţia militară la autonomia provincială, Bucureşti, Editura Academiei Române, 1993, pp. 298, 301.