A BESZTERCEI „MADÉFALVA” 1763

   A magyar történészek szerint, a határőrségek létrehozásakor Erdélyben, a 18. században, csak Székelyföldön voltak ellenkezések, és mint sokan írják, a naszódi románokkal gyorsan rendeződtek az ügyek. Márpedig ott sem volt a helyzet egyszerű, onnan is kényszerült Buccow menekülni. Ezért érdemes más történészektől is olvasni, mint magyar, legyen az német, román, vagy ukrán is. Nekünk, bukovinai leszármazottaknak megrögződésünk, hogy Székelyföld és Madéfalva. Ha az nincs, mi se vagyunk, és székely kivándorlás sem lett volna soha. Pedig érdemes a madéfalvi eseményekről elolvasni pl. Halmágyi naplóját vagy Heindendorf emlékiratait. Mert kiderül, hogy a székelyek java nem is volt fegyvertelen, még akkor is, ha ezek korszerűtlenek voltak. Vagy az, hogy Karácsony és Vízkereszt között nemcsak jégbehűtött teát ittak. Hogy mégis lezajlott az esemény? Hát csodálatos, mikor az ellenség a sarkadban van, és te nem állítasz őrszemeket. Milyen tényező befolyásolhatta ezt a magabiztosságot, abban a nagy, hónapok óta tartó feszültségben és bizonytalanságban? No de erről majd máskor. Térjünk át Besztercére.

A szalva-i lázadás^[1]

A lázadás előtti helyzet

   Megemlítenénk, hogy akkoriban, Beszterce megye nagyjából két részre oszlott: román és szász. Mária Terézia 1762. április 12-én írta alá a határőrségre vonatkozó rendeletet. Ezek szerint, Erdélyben kellett volna legyen két gyalogos román ezred, kettő székely, egy román dragonyos és egy székely huszár. A katonaságot felvevő parasztok szabaddá váltak, adófizetés és jobbágyi szolgálatok elvégzésétől felmentve. Határőrként, mint neve is mutatja, a határok őrzésével lettek volna megbízva, háború esetén kötelesek részt venni, a birodalom bármely részén. Besztercében, az esküt a Szálva melletti Mocirla fennsíkon kellett volna letenni, a II. Román határőrezrednek.

A lázadás lefolyása

   Az eskütételre két román zászlóaljat és 8 dragonyos századot a II. román határőr ezredből a Mocirla fennsíkra vittek, amely a Naszód-Szálva út jobb oldalán helyezkedik el. A fennsík 6-700 méter hosszú, és 2-300 méter széles. Az esküt Buccow Adolf tábornok és a balázsfalvi Petru Pavel Aron görög-katolikus püspök jelenlétében kellett volna letenni.

   Az eskü felolvasása után, kilépette a tömegből Tanase Todoran (a források szerint akkor 104 éves), és elmondta, hogy nem hajlandók eskütételre, mivel a hatóságok nem tartották be az ígéretüket. Az újdonsült határőrök továbbra is jobbágyokként vannak kezelve, adót fizetnek, mint a jobbágyok és munkára kötelesek a földesuraknak. Sőt, a határőröket kötelezték a görög-katolikus vallásra áttérni, amely a határőröknek nem volt kedvére, mivel ortodox vallásúak. Tanase kérte, hogy a császárnő írásban ismerje el jogaikat. És biztatta a katonákat a fegyverek visszaszolgáltatására mindaddig, amíg a császárnő írása meg nem érkezik.

   Erre a katonák eldobták fegyverüket, és hangosan kérték jogaikat. A tisztek próbálták őket csillapítani, de sikertelenül. Buccow kérte a máshonnan jelenlevő katonai alakulatok közbelépését a zajongók lecsillapítására, de ez nem sikerült. A lázadók növekvő fenyegetésére elmenekült, a püspökkel együtt. A naszódi esperest azonban elkapták és megverték, majd halállal fenyegették, mivel a félrevezette ortodox híveit. Ilyen körülmények között, az eskütétel és a zászlószentelés elmaradt. Pár hónappal később, 1763. június 21-én azonban már simán ment az eskütétel. De mi történt addig?

A lázadás kivizsgálására egy osztrák bizottság szállt ki Nagyszebenből Besztercébe. Hat hónap után 19 határőrt talált bűnösnek a korábbi lázadás miatt. A legvétkesebbnek Tanase Todoran bizonyult, akit kerékbetörésre ítéltek, három határőrt pedig akasztásra. Más 15 határőrt is halálra ítéltek, de ezek ítéletét átváltoztatták vesszőfutásra. A bizottság ítéletét 1763. november 12-én hirdették ki.

   Az ítélet így szólt:

1. Todorán, a Danila fia Bichigiu-ból (Bükkös), 120 éves (?!), kerékbetörésre ítéltetik fentről lefele, majd a fejét egy kerékhez kötik, mivel visszatartott az embereket az egyesüléstől (vallási - a fordító megj.) és a fegyverek felvevésétől, s mivel haldokló fiának elutasította az utolsó kenetet (görög-katolikus részről - a fordító megj).
2. Vasile Dumitru a Popii fia, alias Vartoc, Mocod-ról (Szamosmakód), kötél általi halálra ítéltetik lázadás (rebellió) miatt.
3. A zagra-i Manu Gheorghe ugyanazon bűntény miatt felakasztatik.
4. A telcs-i Vasile Oichi ugyanolyan büntetésben részesül. Ezen kriminálisok testei temetetlenül maradnak az akasztás helyén, elrettentésül másoknak.
5. Ion Scuturici, Dumitru Scuturici, Miron Natul, Dumitru Homei (Telcs), Apostol Moldovean, Petru Bârzo (Radna-i), Dâmbul Alexa, Ioan a Popii Petre (Zágra-i), Petre a Popii Nicolae (Bükkösből), Zinvel Vasile (Pojény-ből), Iuon Anghelini (Runk-ból), Ieremie Bucşa (Szamosmakód-ból), Finigar Samuilă (Găureni-ből), Ioan Hanţ (Naszódból) Andrei Nicolae (Oléhszentgyörgyi). Ezen 15 kriminálisnak felolvassák a halálos ítéletet, majd ezután kezdődik a vesszőfutás 300 katona között, 10-szer fel, és 10-szer alá.

Befejezés:

A katonai bizottság ítéletét végrehajtották. A lázadás következményeként több száz család, 23 faluból, kivándorlásra kényszerült Moldvába (Bukovina akkor még Moldva része volt).

^[1] Şotropa, Virgil - Regimentul grăniceresc năsăudean, Revista Arhiva Someşană, nr. 2, Năsăud, 1925