Bodor mester muzsikáló kútja.

    A bukovinai leszármazottak, főleg a józseffalviak, hallottak, olvastak a józseffalvi ezermester, Székely Albert zenélő kútjáról. Azonban előtte volt egy másik kút Marosvásárhelyen, amely majdnem másfél évszázaddal előzte meg a Székely Albert kútját.

     Ellenzék, 1928. október 29. Bodor mester muzsikáló kútja. Marosvásárhely. (Az Ellenzék tudósítójától).
   A múlt század első évtizedeiben, erdélyiek és külföldi utazók csodájára jártak Marosvásárhely ritka nevezetességének, a híres zenélő kútnak. A székely főváros főterén, a római katolikusok plébániája előtt állott a zengő „Bodor-kútja” és levéltári adatok tanúsága szerint pontosan két évtizeden át — 1816-tól 1836-ig — ontotta titokzatos zenélő szerkezeiéből a szebbnél-szebb melódiákat. A kút történetét sokszor és sokan megírták már. Most felszínre került újabb adatok alapján azonban új színekkel frissíthetjük fel a régi képet: a csodálatos kútnak és csodálatos építőmesterének históriáját.

   1804-ben fogott hozzá Marosvásárhely város magisztrátusa a főtéri közkút építtetéséhez, mely a vár alatt elterülő városrész vízzel való ellátását volt hivatott szolgálni. A vizet a Borsos Tamás építette vár alatt bőven buzogó forrásokból, vezették le a főtérre a kúthoz, melynek kőmedencéjébe négy vastag cső ontotta azon túl a források vizét. Voltaképpen tehát ez volt Marosvásárhely város első vízműve. Az építés munkálataira Bodor Péter, a kóbor természetű ezermester kapott megbízást, aki akkoriban vetődött haza valamelyik külföldi útjáról. Az ezermester kalandos életútját minden stáción végigkísérni ma már lehetetlen, mindössze néhány adatból kell rekonstruálnunk e különös és tipikusan erdélyi művész-mesterember élettörténetét. Erdőszentgyörgyi születés volt Bodor Péter, állítólag az ottvaló unitárius pap fia. Születése dátumát 1787-1788-ra teszik. A gyermek már a falujában rabja lett a fúró-faragó művészetnek. Ekéket, malmokat, szekereket faragcsált kezdetleges szerszámaival, aztán bekerült a marosvásárhelyi református kollégiumba, ahol szabad idejében a mechanikára vetette magát s tanuló társainak óráit, repetálgatta, hogy később maga is tudjon órákat készíteni. A kollégium végeztével aztán nyoma vész a városban. Külső országokra megy peregrinálni. 1804 előtt valamivel kerülhetett vissza, s mindjárt vállalatba vette a készülő közkút felépítményét a magisztrátustól, hogy a város főterén magának és nevének maradandó emléket emeljen. Masszív kőtömbökből készült a felépítmény alapzata, közel két ember magasságnyira a földbe ágyazva. Erre négy karcsú, faragott kőoszlop került melyeket a tetőn bronzkupola fogott össze s a kupola csúcsán bronz Apolló-szobor hirdette a művész diadalát az anyag felett. Ezeket mind Bodor építette éspedig kerek hat esztendőn által 1810 körül készült el végképpen a híres kút s közben, hogy az építés munkája haladhasson, a város főbírája időnként 30-30 rhénusi forintokat utalt ki a vállalkozó kezéhez. A zenélő szerkezetet később fundálhatta ki a művével nagyon elégedett építőmester, hogy csak ezért a szerkezetért is messze földről járjanak csodájára az ő alkotásának.
   Mikor helyezhette el a kútban a muzsikáló szerkezetet, ezt pontosan nem lehet már megállapítani. Annyi azonban adatokkal igazolható, hogy 1816-ban már zenélt a Bodor kútja. A mutációs szerkezetet víz hajtotta és naponta hatóránként, négy-négy ízben muzsikált. Olyan erőteljesen és tisztán zengett a kút mélyéről feltörő zene, hogy nyári estéken a pár kilométerre fekvő Szentanna községben is hallották a falusiak. A magisztrátus meg is becsülte a városnak ezt a ritka nevezetességét. Vasrostélyt építtetett a kút körül a víz¬vezeték, de különösen a zenélő szerkezet védelmére. Ez az építkezés már 1821-ben történhetett, de akkorra már Bodort kitudja merre hajtotta kóbor vére. Való, hogy 1821-ben a város főbírája december 10-iki kelettel harminc rhénus forintokat utalt ki Dressier Károly lakatosmesternek, a kút körüli rostély munkálatainak folytatására. Ezt az utalványt Teleki Domokos gróf, a kútra vonatkozó relikviák gyűjtője, csak a minap találta Marosvásárhely egyik régi házának padlásán, a Kálvin tér 3. szám alatt. Az utalvány szövege így szól:
   „Oekonomus úr! Lakatos Dressier Károly őkegyelmének puietenciája mellett erogáljon részére vagy 30 Rforintokat — hogy а kút rostélyain dolgozhassék. MVásárhely, Xber 20-án, 1821. Marussi Fő Bíró.
Nagy Mihály városi bíró úrtól ténylegesen átvettem 30 Rforintokat. Dressier lakatosmester.”
   Jó pár esztendő múltával, ismét csak hazakerül valahonnan Bodor Péter. A város nyilvánvalólag megbecsülte az ezermester esze és keze munkáját, mert ezúttal hídépítésre kapott megbízást, átal a Maroson. Ez a híd a Szentanna felé vezető úton nagyon sokáig teljesítette terhes szolgálatát. Csak pár évtizeddel ezelőtt cseréltette ki a város vashíddal, amelyet azonban hiába neveztetett el Rákóczi hídnak, a lakosság szívesebben nevezi ma is „Bodor hídjának”. Muzsikacsináló hajlandóságát is kielégíthette ez alkalommal Bodor. Megépítette a református nagytemplomba azt az orgonát, mely ma is használatban van. E művének befejezése után költözött Kolozsvárra, ott is halt meg 1848-ban. Ott is van eltemetve, de sírja helyét nem tudja megmutatni senki.
   1836-ban nagy vihar száguldott végig Marosvásárhely felett. A szokatlan erejű szél sok kárt tett akkor a főtér házaiban, de ami legfájdalmasabb: alaposan megrongálta a kutat is. Ledobta kupolája tetejéről a bronz Apollót és tönkretette zenélő szerkezetét. Innentől kezdve a híres, gyönyörű kút már csak leromlott mása volt régi formájának. Jó darabig állott még, de egy időn túl vizet sem szolgáltatott már. Véget értek a régi szép idők, mikor a város fiatalságának a kút környéke volt a rendes kaszinózó és dévajkodó helye. Mindazonáltal csak 1911. őszén mondották ki rá a halálos ítéletei mikor a város a kút helyén színházat akart emeltetni s ezért lebontatta. A kút rézanyagát és a vörös rézből való kupolát Teleki Domokos gróf vette meg, de a zenélő szerkezetnek akkor már nyomát sem találták.
   De Bodor Péter alakja és a csodálatos muzsikáló szerszám emléke sokáig foglalkoztatták még a mesetermő székely fantáziákat. Sok változata van az ezermesterről szóló meséknek, melyek közül az a legismertebb, hogy a mehanikus-zseni hitében álló ember vénségére hamispénzgyártó masinát csinált magának s hamispénz gyártásáért került volna a törvény kezére. Börtönre ítélték, de mielőtt bezárták volna, azt a kegyet kérte bíráitól, hogy még egyszer hadd szólaltassa meg a kútbéli muzsikát. Ekkor lement volna a kúthoz, még egyszer felhúzta a zenélőszerkezetet, de kiszedett belőle egy csavart, hogy azután soha többé ne tudják megigazítani.— Ha én nem hallhatom zenélni, ne hallja más sem — mondotta volna az immár rab Bodor Péter. És a vásárhelyi zenélő kút az óta néma volt. Másik verzió azonban úgy tudja, hogy Bodor gránátokat talált fel a szabadságharc idején a honvédek szántára Kolozsvárt s ezért a bevonuló Urbán halálra ítéltette. A legenda így is, úgy is szép, de a titok ott pihen feltalálójával a jeltelen kolozsvári sírhant alatt. (cs. t)