Lakodalmi szokások a bukovinai magyaroknál.
(Egri Népujság, 1873-10-09/41. szám).
A házasulandó legénynek a leánynyal való rövidebb vagy hosszabb ismeretsége után történik a megkérés. A legényes háztól, mielőtt a megkérés történnék, egy küldött megy a lányos házhoz , — megkérdezendő: hajlandók-e ekkor és ekkor a leánykérőket elfogadni? Mert tagadó válasz esetében sokszor el is szokott maradni. Vagy pedig a megkérés a szülők előleges megegyezése folytán is történik. A kérők a legény szülei, rokonai, vagy ezek nem létében valamely jó ember. Midőn a lányos háznál várják a kérőket, egyet-mást készítenek, hogy a megkérés után, régi szokás szerént, megigyák az áldomást. Ezután természetesen következik a beiratás a kihirdetésre, hová a legény és leány elmennek.
A lakodalom előtt keres mindkét fél egy-egy embert, ki az egész ünnepélyt vezeti és ki a vendégeket is meghívja. Ennek czíme: gazda. A gazdának a vendégek kivétel nélkül engedelmeskedni tartoznak, mert ellenkező esetben nagy rendetlenség állhat elő. A vendégeket következő forma szerint hívják meg:
„Dicsértessék a Jézus Krisztus! Örvendünk és hálát adunk Isten ő sz. felségének, hogy a mai dicsőséges napra fölvirasztotta kegyelmeteket. Kívánom Isten ő sz. felségétől: tartsa, maraszsza továbbra is kegyelmeteket; őrizze és oltalmazza szerencsétlenségektől és szomorú változásoktól. Édes házi uram és gazdasszonyom, kegyelmeteket, valamint az atyafiakat (vagy jóbarátját v. komáját) én általam invitáltatja az ő kegyelmek- gyermeiknek első tisztesség-tétele napjára (úgy mint megnevezi a napot) egy kevés ételre és italra elvárja.“ Ekkor mindenki úgy, ahogy tudja, megköszöni a meghívást.
A házasulandó legény keres magának egy pár embert, kik leginkább legközelebbi rokonai szoktak lenni vagy igen jó emberei; e párok egyike a násztárs, a másik a násznagy. A násznagy tartozik a legény vendégeinek egy asztalt, továbbá egy, száraz fánkokkal, szilva, alma és gyertyákkal felékesített kalácsot készíteni; a násztárs is egy ilyen kalácsot süttet.
Az esküvő előtti estén történik a mátkaság vagy a kézfogó és gyűrű csere. Ekkor a vőlegény, násznagy, násznagynő, násztárs, násztársnő és a vőfény a gazda vezetése mellett elmennek a leányos házhoz, hol már a leendő menyasszony — kit „hazainak" neveznek, fel van aranyos téli (örök) zölddel ékítve, bemenvén a szobába, a legény gazdája a következő beszédet tartja:
„Dicsértessék a Jézus Krisztus! Jó emlékezetben lehet uram, kegyelmetek előtt, hogy Isten ő sz. felsége a maga dicsőségében uralkodik és ilyen módon tudjuk prófétái által, hogy Isten ő sz. felsége első teremtésében teremté az eget, melyet megrakott nappal, holddal és fényes csillagokkal és szép fényes felhőkkel; azoknak utána Isten ö szent felsége teremté a földet, melyet megáldott füvek, fák és folyó vizekkel és minden teremtett állatokkal, amelyek azokban vannak és azok után a hatodik időben teremté Isten az emberi nemzetet u. m. Ádám első atyánkat és elaltatván Ádámot, kivevén balfelől egy oldalcsontját s alkotá Éva anyánkat társul. — De mivégre? Nem egyébre, hogy az emberi nemzet megsokasodjék és a mennyei karok betelnének; tehát jó uram! Mi is elindulván úgymint: kegyelmetek atyjok fia (a vőlegényt értik) a sz. házasság utján, — mert Isten ő sz. fölsége föltalálta a hét szentséget és a 7 szentségnek hetedikén a sz. házasságot is és mi is föltalálván nemes N. falván lakozó N. uram szárnya alatt felnőtt gyermekét: N. és ugyan feltalálván nemes N.-ben N. uram és N. asszonyomnak felnőtt kedves leányokat és mivel ők magoknak egymást megígérték vala, hogy meg fognak elégedni egymás személyével, hogyha Istentől kegyelmet nyernek a sz. házasságra. A sz. házasságnak pedig első fundamentoma a mátkaság, jegy-gyűrű és ruha felváltás, tehát tessék jó szószóló uram (a leány gazdája) azon becsületes jámbor hazai leányt elővezetni.“
Ekkor elővezetnek a „hazai“ barátnéi közül, kik itt számosan össze vannak gyűlve egy csúf, rongyokba öltözöttet és kérdik a vőlegényt: vajon ez-e az, kit ő keres? Ez természetesen nemmel felel, mire kérik elő újra a hazait. Ismét az előbbinél rútabb leányt vezetnek elő és kérdik a vőlegényt, hogy ez-e, kit ő keres? A tagadó válaszra elővezetik a hazait és a vőlegénnyel kezet fogatva következő áldást mond az egyik gazda fölöttök:
„Dicsértessék a Jézus Krisztus szent neve! Ábrahám, Izsák és Jákob Istene áldjon meg benneteket és adjon össze.“ Ezek után így imádkozik: „Te tudod és látod, az Isten, hogy ezen becsületes jámbor személyek nem bujaságból vagy más okból, hanem a Te rendelésedből lesznek hites társakká. Áldd meg ah úr Isten, az égnek harmatjával és a földnek zsírjával. Éljetek Istennek!“ — Erre a mátkások így felelnek: Mi is fogadjuk, hogy egymást holtunkig segíteni és szeretni fogjuk, mire Isten segéljen bennünket! Ez alkalommal a vőlegény ajándékot ad a hazainak, mely ebből áll: egy nagy ruha (melyet kontyoló ruhának neveznek) egy gyűrű és egy pár forintból, amint ezt a vőlegény tehetsége engedi. Az ajándék következő szavak kíséretében nyujtatik át a hazainak: „Édes kedves becsületre méltó hazai leányasszony! Kedveskedik vőlegény uram egy szép mátka ruhájával és jegygyűrűjével azonkívül, egy szép aranyával, s hogyha az Isten élteti ez árnyék világban, még több hitestársi szeretettel fog szolgálni.“ — Megköszöni a hazai nevében a gazda: „Igen szépen köszöni hazai leányasszony ezen szép ajándékot, vőlegény uramnak.“ Most a leány ad ajándékot a vőlegénynek e szavak kíséretében: „Mégis halljon szót, becsületre méltó vőlegény uram! E szép ajándékával kedveskedik hazai leányasszony vőlegény, uramnak, úgymint: jegygyűrűjével mátkaruhájával s ha Isten megsegíti ezenkívül még többel is fog szolgálni.“
Ezután asztalt terítenek és a vendégekkel asztalhoz ültetik a vőlegényt a hazaival egy szegletbe, a vőlegény mellé a vőlényt. Ezután a násznagy és násztárs ül a hazai mellé a nyoszolyó lány, a násznagy és násztársné ülnek; az estén ott lévő leányok ott foglalnak helyet, ahol akarnak. Az esküvő napon mintegy délig összejönnek a vendégek mind a két házhoz; ekkor egymásnak hirt adva, zene kíséretében elmennek a templomba, hol megtartva a szokásos esküvőt, a vőlegény vendégei a násznagy házához, a hazai vendégei a hazaiéhoz mennek, hol egyet tánczolnak s az asztalhoz ülnek.
A vőlegény és hazai most már külön mindegyik a szegletet foglalja, el, ez lévén nálok az első hely. A vőlegény kalappal fején, melyen a hazai által készített bokréta díszlik; a hazai többnyire téli zölddel van felékítve, ha hajadon; ellenkező esetben az ékítés elmarad.
A jó zenének nem szabad hiányozni, mi ilyenkor folyton szól. Búsnál búsabb hangokat, dalokat sírnak el a nemzeti hegedűsök ilyenkor. Eközben kezdik az ételeket felhordani és miután az asztalok mind be vannak rakva, ilyen módon mondják be: „Becsületreméltó vendéguramék! Kiket örömapa uram, örömanyaasszony és vőlegény uram (vagy hazai leányasszony, amint melyik háznál vannak) meginvitáltatott vala, amelyre az Úr Isten kegyelmeteket megsegítette: eljöttek tehát s annak fejében kegyelmetek számára egy kevés ételt és italt készíttetett, melyek első beadásához tessék uraim kegyelmeteknek, nyúljanak hozzá: egyenek, igyanak és vígan mulassanak.“
Az ételt igy köszöni meg a vendégek egyike, ki leginkább ért ahoz: „Igen szépen köszönjük, örömapa uram és örömanyaasszony (mint amelyik háznál vannak) hozzánk való szívességöket; mi is hozzá látunk a kkegyelmetek jóvoltából: eszünk, iszunk és vigan mulatunk, hogyha házi gazdánk és asszonyunknak, de legfőképpen vőlegény uramnak jó kedvét látjuk.“
Ha a második, harmadik, vagy negyedik tál ételt adják be, szintén így mondják be, csak első helyett az ételek számának megfelelő számot mondják.
Asztal után a legény, ki az egésznek vezetője, fölkéri a hazait a tánczra, ki csak háromszori fölkérésre hagyja el helyét; néhányat fordul. Aztán a vőlegényt kéri fel háromszor és átengedve a hazait; a násznagynét és násznagyot szintén, kik már nem igen várják ekkor az ugrálást. . . végre fölszabadul a táncz.
Megjegyzendő, hogy míg az asztal tart (ebédelnek) habár a zene folyton szól, még sem szabad az asztaltól fölkelni a tánczra.
Az asztaltól fölkelve, estefeléig tánczolnak; ekkor kocsira ülve vagy ha az idő kedvez, gyalog mennek a leányos házhoz a gazda vezetése alatt, hol a kapuk erősen be vannak kötve szalma-tekercsekkel s fölfegyverezve őrzik a bejáratot; megérkezik a menet, miután egy ideig otromolta a kapukat és mintegy hévévé mennek be, a házajtóban egy tányéron három pohár italt tartva a hazai gazdája a vőlegény, násznagy és násztárs számára. Ezzel megtisztelve szabad a bemenet a szobába, hol a hazait útra készen a szegletben találják, siró barátnéitól körülvéve, kit ismét csak nagy kérésre engednek; mindig egy vagy két darab aranyat kérnek, mire a vöfény egy vagy két darab (húszast) fehérkét letesz s ekkor vihetik a hazait.
Míg ez a szobában történik, azalatt künn a hazainak a már egy rakáson levő ruháját kocsikra rakják és felültetve a hazait, néhány házzal odább hajtanak, hál megállva, tánczolnak, mialatt a vőlegény a násznagy- és násztárssal a gazda kiséretében visszamennek a hazai szüleihez, megköszönendők a leányt, ami így történik. Az öröm apa és anya leülve fogadják az előttök térdeplő vőlegény köszönetét, ki így kezdi: „Dicsértessék a Jézus Krisztus! Édesapám és anyám, gyermekek után köszönöm, hogy nekem egy szép virágot felneveltek, és megőrizték mindenféle veszedelmektől és megvonták magoktól mind ételeket, mind italukat s édes álmukat s fölnevelték ekkoráig és nekem adták hitestársul. Én N. N. fogadom e mai naptól fogvást, hogy gondját viselem, mint hitestársamnak." Ez utóbbi szavak után kezet csókol, mely után visszatérve a többiekhez, a hazai kocsira, a vőlegény sok más legénynyel lóra ül; ekkor látni itt valódi lóversenyt. A vőlegény a hazai kocsiját kíséri, míg a többi legények elvágtatnak a legényes házhoz, hol a legelső lovas egy pohár italt s egy ez alkalomra készült pereczet kap.
E menet, mint mondám, lovas legényekből és ujjongó vendégekből áll, kik mintegy ¼ óráig fölczifrázott kocsikon járva viszik haza a hazait. Ezt hazai hordozásnak mondják.
Este a násznagy-kalácsért mennek, melyet égetett lámpák kíséretében visznek a lakodalmas házhoz.
A kalács ünnepélyes elhozása után az asztalhoz ülnek, mielőtt azonban az történnék, minden pár vendég ajándékot mondat az uj párnak, mi rendesen egy forint (1 frt) szokott lenni.
Az ajándék bemondást a násznagy kezdi meg, utána a többiek. Ezt az új pár egymás mellett állva fogadja. A bemondás következő szavak kíséretében történik: „Édes kedves, becsületre méltó vőlegény uram és hazai leány asszony! ezen szép ajándékjával kedveskedik kegyelmeteknek N. N. úgymint egy szép ezüst forintjával s ígéri, hogy ha az Isten élteti, evvel ki nem fizeti, hanem több atyafi szeretettel fog viseltetni.“
Megköszöni az uj pár nevében a gazda: „Igen szépen köszöni a vőlegény uram és hazai leányasszonyom. Ígérik, hogyha Isten élteti, ezt vissza fogják fizetni; addig is ezerannyit adjon Isten helyébe.“
Az ajándék bemondása után asztalhoz ülnek; a már említett módon történik minden, ahol ha eddig mondva nem volt is, nem hiányoznak a pohárköszöntések, mely közt a fiatal párnak szerencsét s boldogságot kívánnak; továbbá megemlékezvén mindenről, ami nekik jó és fájdalmas és kérik az Istent, hogy a roszat távoztassa el tőlük, míg a jóra segélje meg.
E közben gyakran mondogatja a gazda! „A házigazda vagy örömapa és anya kívánja, hogy senki se torkán se talpán kímélést ne tegyen; te meg Kakas húzzad, vonjad ki világos viradtig!“
Aztán mulatnak borúra derűre…Kora reggel megindulnak zene mellett hajnalozni, mint ők nevezik; ez alatt a vendég gyűjtést értik. Kit aluva találnak, azt kegyetlenül megöntözik vízzel, így összegyűlve elhozzák a násztárs-kalácsot, mely után egész délutánig vendégeskednek és mulatnak, s midőn pedig már a jóból sok volna, dalolni kezdik az:
Eddig vendég jól mulattál
Ha tetszenék elindulnál…
czímű dalt és szomorú nóták muzsikáltatása mellett szétoszlanak.
Bukoviniai magyar testvéreink e lakodalmi szokásaiból kitűnik, hogy ők csakugyan magyarok.
Közli egy bukovinai magyar.