Bukovina 1944-1948

    Ellenzék. 1944. január 27. A BÁCSKAI SZÉKELYSÉG IS RÉSZT VESZ A MADÉFALVAI ZARÁNDOKLATON. Annak idején hírt adtunk arról, hogy a mádéfalvai kegyetlenség szomorú évfordulóján a négy székely vármegye kegyeletes ünnepséget rendez a híres gyergyói községben. Azóta már megalakult az ünnepség rendező bizottsága, amely előtt most felvetették azt a tervet, hogy a székely együvé tartozás egységének bizonyítására hívják meg és vegyenek részt az ünnepségen a Bácskába telepített csángószékelyek is. A terv tetszéssel találkozott, és most Kovács Károly csíkmegyei főispán nyilatkozott az indítvány felett, azt javasolja, hogy szélesebb körű rendezőbizottságot állítsanak össze, amelynek tagjai legyenek a székely vármegyék főispánjai, vezető megyei tisztviselői és az érdekelt területek törvényhozói, akik kidolgoznák a nagyra tervezett zarándoklás és ünnepség részleteit.

   Keleti Újság, 1944. február 16. Hosszú Zoltán Németh Kálmánnal a Bukovinába menekült székelyek életéről készít filmet Kolozsvár, febr. 15.
   Hosszú Zoltán dr. az ismert székely származású színművész kedden Kolozsvárt tartózkodott. Hosszú Zoltán dr., akit különben „Dani bá“ néven a magyar rádió és a kívánsághangversenyek egyik kedvence, kolozsvári tartózkodása során elmondotta, hogy fejezte be legújabb filmjét „És a vakok látnak“ címmel. Hosszú Zoltán dr. ugyanis filmgyártó céget alapított és saját maga készíti filmjeit. Rövidesen megkezdi új filmjének forgatását, melyben Németh Kálmán dr. Józseffalva apostoli lelkű papja társaságában a Bukovinába menekült székelyek életét eleveníti meg művészi formában. A film története a visszatelepülés napjaiban játszódik le, s így nem hiányzanak majd belőle aktuális vonatkozások sem.
Hosszú Zoltán dr. különben Erdélyben férfi szereplőt keresett filmjéhez, így többek között tárgyalt a kolozsvári Nemzeti Színház egyik tehetséges fiatal művészével.
   Nem lehetetlen, hogy a tárgyalások eredményre fognak vezetni és a legújabb székely vonatkozású film főszerepét kolozsvári színész fogja játszani.

                                 Ps. 1944. áprilisban a szovjetek már Bukovinába voltak, dr. Németh filmez. LGP.

   Keleti Újság, 1944. március 3. Rendeletet adtak ki a 16—18 éves bukovinaiak bevonulásáról. ISZTANBUL, március 2. (Bud. Tud.)
  Ideérkezett jelentések szerint Romániában rendeletet bocsátottak ki a 18 évesek behívásáról. Ugyanakkor kötelesek bevonulni a bukovinai 16—18 évesek is. A fennálló törvény szerint a 18 éveseknek csak 1946-ban kellett volna bevonulniuk.

   Keleti Újság, 1944. május 24. A rádió is közvetíti a bácskai székelyek pünkösdi ünnepét.
  A délvidéki székelyek Németh Kálmán plébános vezetésével május 28-án és 29-én, pünkösd vasárnapján és hétfőjén Szabadkán pünkösdi székely búcsút rendeznek. A székely búcsút Mester Tibor rendezi, a magyar rádió számára Budinszky Sándor közvetíti. A búcsút nagyszabású szabadtéri előadás követi, amelyen Kőszegi Géza színtársulata, a józseffalvi székely énekkar, a szabadkai Népkör énekkar, két zenekar és több mint 500 bácskai székely szereplő mutatkozik be. Színre kerül Németh Kálmán szabadtéri játéka, a „Bujdosó Csíki Csillagok“.
A magyar rádió Budapest I. hullámhosszán a pünkösdhétfői ünnepségeket közvetíti délután 3 óra húsz perctől 4 óra 35 percig. A vasárnapi ünnepségek előtt Bonczos Miklós államtitkár, telepítési kormánybiztos, az Országos Hadigondozó alelnöke mond ünnepi beszédet. A hétfői ünnepségeken minden valószínűség szerint vitéz Imrédy Béla gazdaságügyi miniszter is részt vesz. Incze Antal dr. országgyűlési képviselő mond beszédet.

   Nemzeti Újság, 1944-06-21/138. szám (kivonat)
  Az ősi bácskai rögön új, igazi magyar életet kezdtek a derék csángók. Ügyesen, ötletesen, a maga erején nőtt ember, fúró-faragó készségével, ami a művészet határán mozog, készítették el házuk tájának különféle eszközeit, kerítéseit, kiskapuit, kútkáváit, óljait és különös szépségű holmijaikkal eredeti színeket, formákat és műtárgyakat teremtettek maguk körül — egy egészen külön, érdekes kis világot...
  Színes, tündöklő kis szigetet a nagy egyhangúságban. Az öröm jóízű mámort előidéző korába azonban keserű ürömcseppek is vegyülnek.
  Bármilyen hihetetlenül hangzik is, a Bácska régi magyar lakosai néhol nem örülnek a csángók, idetelepülésének.
— A bácskai magyarok körében sok helyütt rosszul esett — mondja a délbácskai magyarság egyik , vezető egyénisége —, hogy a birtokokat nem ők kapták, hanem a csángók. Példa erre az Újvidék melletti színmagyar, de földszegény község, Temerin esete. A temeriniek igen szorgalmasak, jóravalók, szaporák, föld hiányában napszámmunkából élnek s főleg a Szerémségbe járnak szőlőmunkára. Joggal számítottak arra, hogy a volt dobrovoljác-földekből ők is kapnak majd a felszabadulás után. Ebben azonban csalódtak, mert csak a csángók kaptak földet, a temeriniek semmit sem. És az is elkeseríti őket,, hogy az egyik mágnás visszaköveteli tőlük, magyaroktól, a három éve nekik ítélt földeket és ráadásul a háromévi használatért kártérítést is követel tőlük…
  A sérelmek, mellőztetések és igazságtalanságok elhárításának és jóvátételének módját a kormányzatnak meg kell keresnie és találnia.

   Ellenzék. 1944. augusztus 17. Zavaró átrepülések az ország felett. BUDAPEST, augusztus 17.
   Augusztus 15-én, egyes ellenséges repülőgépek délről berepülve északi irányban átrepülték a Dunántúlt. A késő esti órákban északkelet felől ellenséges repülőgép repült be és a Székelyföld, majd Bácska átrepülése után délnyugati irányban távozott. A visszarepülés délelőtt, illetve a késő éjszakai órákban ugyanazon az útvonalon történt. Mindkét átrepül és zavaró jellegű volt. Bombázásról jelentés nem érkezett.
                                                                                           ************
   Végére érkeztünk a tudósításoknak, melyek 1922-1944 között mutatták be a tanügyi, politikai, közigazgatási helyzetet Bukovinában, majd Bácskában. Értékes adatok, összesen 385 gépelt oldalon. Egyes, eddig ismert dolgokat bizonyítanak, másokat cáfolnak. Mindenki azt válogathatta ki belőle, ami neki megfelelő. A lényeg azonban az volt, hogy a több helyről kapott információkat elemezhessük, összehasonlíthassuk. Az utolsó tudósítás után pár hónappal már kezdődött Bácskából a menekülés, otthonról haza. LGP.

   Vásárhely Népe, 1944-12-21/49. szám. A becsapott hontalanok keresves kálváriája.
  A Bácskába áttelepített csángók tragikus sorsa mutatja meg, hogy a jelszavas politikának milyen katasztrofális következményei lehetnek. A kormányzat annak idején óriási teljesítménynek hirdette, hogy sikerült Bukovinából hazatelepítenie az évszázadok óta ott élő véreinket, a csángókat, akik ezen a Kárpátokon kívül eső idegen világban számos szép nevű községet alapítottak és ott élték zavartalanul a maguk munkás, békességes életét. Jött azonban a nagy világfelfordulás, jöttek a hangzatos jelszavak és a magyar kormányzat is hódolni kívánt a »korszellem« parancsának. Elhatározta, hogy hazatelepíti a csángókat, rábírja őket, hogy hagyják el ősi falvaikat és benépesíti velük azokat a bácskai községeket, amelyek a Bácska visszacsatolása után a szerb telepesek elköltözése következtében lakatlanná váltak.
   Természetesen gyönyörű csábító ígéretek hangzottak el. A hazatelepítésre ítélt csángókkal elhitették, hogy jó cserét csinálnak, bukovinai hajlékukért és sovány földjeikért szebb hajlékokat, zsírosabb földeket kapnak a visszaszerzett magyar Kánaánban, ahol most már véreik között élhetnek, senki sem fogja háborgatni őket és sohasem kell többé birkózniuk az idegen népek beolvasztó törekvéseivel sem. A csángók elindultak és csöndben megtelepedtek a számukra kijelölt helyet művelni kezdték a bácskai földet. Rendbehozták a földúlt házakat. Tán nem is gondoltak arra, hogy elkövetkezhetik valami fordulat.
   De ez a fordulat vaskövetkezetességgel elérkezett. A visszacsatolt Bácskában megjelent az orosz hadsereg és vele együtt Tito partizánserege. Jelentkeztek a szerb telepesek is és a csángóknak máról-holnapra el kellett hagyniuk azokat a hajlékokat, amelyeket a magyar kormányzat jelölt ki számukra és amelyekbe jóhiszeműen költöztek be.
  Száz és száz jószándékú magyar család vált így hajléktalanná és indult el a vándorúton, amelynek most már végét, célját senki sem ismerhette. Az elhagyott bukovinai falvakra hiába gondoltak nagy visszavágyakozással. Az út régen felégett mögöttük. Felégette a rövidlátó politika.
Így aztán légüres térbe kerültek és kisebb-nagyobb csoportokban róják az országutakat, vagy pedig a szabad mezőkön kazlak és boglyák tövében húzódnak meg a könyörtelen decemberi esők elől.
  Az egyik nagyobb csángó-csoport Topolyán várja a csodát, amely ismét hajlékot, megélhetést nyújtana a hontalanná tett családoknak. Ez a Topolyán veszteglő csoport közel nyolcvan tagból, mintegy húsz szerencsétlen családból áll. A családok igen nagyok (a legtöbb családfő nélkül várja sorsának alakulását, mert a katonaköteles korban lévő csángókat is fegyverbe szólította a fasiszta hadiérdek), rengeteg a gyerek a topolyai csángók között, átlag öt-hat apróság van egy-egy családban. Jelenleg a könyörületes szívű topolyai lakosság istápolja őket, ami persze csak ideig-óráig tartó megoldást jelenthet számukra.
  A mostani zűrzavaros világban nem gondol senki sem ezekre a szerencsétlen földönfutókra, míg végre a napokban Dr. Valentiny Ágoston szegedi polgármester gondolt reájuk. Szeged határában akar otthont szerelni ezeknek a hazájukból elcsalogatott és rútul cserbenhagyott családoknak. A télvíz idején semmi esetre sem szabad a szabad ég alatt hagyni ezeket a szerencsétleneket. Sürgősen megvizsgálják a szegediek, hogy mit tudnak tenni ebben az égető kérdésben és a cselekvés sem fog elmaradni.

   Délmagyarország, 1945-01-04/2. szám (részlet).
   Baja történelmi napjairól és újra meginduló életéről beszél a bajai polgármester.
  A szegedi városháza polgármesteri szobájában találkoztunk Baja város polgármesterével. Magyaros, fekete ruhát viselő, őszülő halántékú férfi, akiben mégis könnyen felismertük a Szegedről két-három évvel ezelőtt elszármazott dr. Takács Endrét, a Szent Imre kollégium volt prefektusát.
— Baján találtak a történelmi események. A város legzaklatottabb napjai azok voltak, amikor a bajai kompon — mert a híd bombatámadás áldozata lett, — vonult át a menekülők végeláthatatlan a serege a Dunántúlra. Dr. Takács Endre elmondotta, hogy nyomorúságos látvány volt az átvonuló menekültek serege. Sokszor napokig kellett várniuk a kompra, mert napokon át mindkét komp kizárólag a menekülő németeket szállította a túloldalra. A bácskai és bánáti svábokat „mentették át“ a németek. Még magyar csapatok katonai alakulatok is maradtak le a menekülő németek, svábok miatt.
  Elkeserítő látvány volt a bácskai székely telepesek menekülő tömege, — meséli dr. Takács polgármester. — Azoké a szerencsétlen földnélkülieké, akiket alig négy évvel ezelőtt hajléktalanokká tettek s most ismét földönfutókká kellett válniok a „fajvédelmi politika“ eredményeképpen...

   Szabad Vajdaság, 1945-02-13/35. szám (kivonat)
  A megszállók gonosztetteinek kivizsgálására alakult állami bizottság, a következő jelentést adta ki: Adatok és okmányok alapján megállapítást nyert, hogy Bácska és, Baranya megszállásának barbárságait legfelsőbb polgári és katonai körökben szervezték meg. Ezeknek a hatóságoknak az volt a céljuk, hogy nemcsak népünk ellenállását törjék meg, hanem hogy fizikailag megsemmisítsék népünket ott, ahol egységben a leghomogénabb és a legharciasabb szellemű: Sajkásvidéken és a noviszádi kerületben.
A hadviselésről szóló, 1907 október 18-ikán aláírt hágai nemzetközi egyezmény 45, 46, 47, 50 és 52. szakaszaival ellentétben a fasiszta magyar megszállók a nemzetközi jog előírásainak egész, sorát sértették meg, teljesen megfeledkezve a legelemibb emberiességről. Megszállásuk nyers és barbár volt és gyászba borította népünket: 21.000 bácskai és baranyai szerb, valamint: többezer zsidó megölése, a vagyonfosztás, anyagi javaik elkobzása olyan súlyos bűntény, amiért minden bűnöst, a rendelkezést kiadó személyeket éppenúgy, mint a bűntények végrehajtóit példldásan meg kell büntetni.
   Az állami bizottság megállapítja, hogya súlyos bűntények végrehajtásában háborús bűnösök a következők:
- Vitéz Horthy Miklós, Magyarország kormányzója, a parancsok legfelsőbb kiadója és a legfelelősebb tettes ezekben a bűntényekben;
- dr. Bárdossy László Magyarország miniszterelnöke a honvédek támadása és a januári »razziák« idején;,
- Szálas Ferenc a magyar nyilaskeresztes párt vezére, a német nácik nagy barátja, a szláv népek elkeseredett ellensége;
- Imrédy Béla magyar képviselő, volt miniszter, népünk ellensége;
- Barta vezérezredes, magyar hadügyminiszter 1941 és 1942 években.
- Feketehalmi Czeidner Ferenc altábornagy, a szegedi ötödik, hadtest parancsnoka, aki a magyar kötelékek felett parancsnokolt Noviszádon és a Sajkásvidéken, 1942-ben,
- Novakovics Béla altábornagy a megszálló katonai közigazgatás feje,
- Bajor Ferenc vezérőrnagy, Noviszád parancsnoka,
- vitéz Grassy József vezérőrnagy, aki a csapatok parancsnoka volt a razzia, idején;
- Gyprondy-Novák tábornok, a harmadik magyar hadsereg parancsnoka, aki 1941-ben csapataival bevonult Bácskába;
- vitéz Major tábornok, a Noviszádra bevonult magyar csapatok parancsnoka;
- vitéz Dalnoki Veres Lajos, a Bácskábabevonult magyar huszárdivízió parancsnoka;
- Bales Andor őrnagy, a »kémelhárító« parancsnoka;
- Bátor csendőralezredes,
- Cserfa csendőralezredes az »Annija« épületében székelt csendőrnyomozó különítmény parancsnoka
- Deák László csendőralezredes, aki a razzia alatt a noviszádi csendőrség parancsnoka volt,
- dr. Fehér hadbíró, a bácskatopolai katonai bíróság elnöke,
- Figura Lajos kiskunfélegyházai alezredes, a csendőrnyomozó különítmény tagja.
- Fóti alezredes, a csendőrnyomozó különítmény tagja.
- Gábor kapitány (régi nevén Goretics) szombori elmagyarosodott bunyevác, aki részt vett a razzián.
- Gunde Géza alezredes, a noviszádi járás katonai parancsnoka, aki részt vett a razzián,
- Farkas József alezredes, az »Armijá«-ban székelt különítmény parancsnoka,
- Kofer Jenő főhadnagy, az »Armija« különítményének tagja, aki résztvett a razzián is.
- Kun Bertalan kiskunhalasi alezredes, parancsnok az »Arnija« különítményének kémosztályán,
- dr. Lánczy Imre csendőrszázados,
- Péterfy alezredes, a XVI. határvadász zászlóalj parancsnoka a razzián,
- dr. Rakovszky Antal csendőrszázados, az »Áradja« különítmény vizsgálóbiztosa,
- dr. Zöldi Márton csendőrszázados a razzián,
- Barzsek József, a noviszádi Szroszka Matica kormánybiztosa,
- Blazsek Ferenc újságíró, a »Kilences bizottság« tagja,
- Burghardt Dániel mérnök, noviszádi Gestapo ügynök,
- Derner Ottó kereskedő, Gestapo-ügynök…

   Makói Népujság, 1945-04-10/62. szám
  Rákosi Mátyástól, Mátyásnak kereszteltek egy kis csángó újszülöttet Bácskában, Újvidék. A Bácskába telepített csángó-székelyek tragédiájára vet fényt az a hír, amelyet Feketicsről jelentettek. A politikai jelszavakkal betelepített, de később elhagyott egyik csángó településről Miklós István gazdát elvitték katonának, de az otthonmaradt, áldott állapotban levő anyát pedig elsodorta a háború forgataga. Hazátlanul és céltalanul bolyongott a bácskai országúton nehéz állapotával, míg Feketicsen a szerb szülőotthon befogadta és szeretettel ápolta. Egészséges fiúnak adott életet a csángó asszony. Egy pravoszláv szerb asszony vállalta el a keresztanyaságot és miután a faluban nem volt katolikus pap, a református végezte el a keresztelőt. A kisfiút a Magyar Kommunistapárt vezére Rákosi Mátyás után Mátyás névre keresztelték.

   Szabad Nép, 1945-04-10/13. szám. Osztozzanak Németország sorsában. Kovács Imre a Volksbundistákról.
  A Nemzeti Parasztpárt legutóbbi ülésén Kovács Imre ismertette az időszerű kérdéseket. Bejelentette, hogy Debecenben két hadosztály áll készen a németek elleni harcra.
  A földreformmal kapcsolatban felvetődött a magyarországi népi németek sürgős kitelepítésének kérdése is.
— Azok a svábok, akik az 1941-es népszámlálás alkalmával németeknek vallották magukat — mondotta Kovács Imre —, s léptek Volksbundba, később pedig SS katonák lettek, maguk döntöttek sorsukról és kinyilvánították, hogy egyetértenek hitleri Németországgal. Most hát osztozzanak Németország sorsában. Nem lehet, hogy a legjobb földeket Volksbund tagok foglalják el és Budapesttől 30—50 kilométernyire nagybirtokokban, ötszobás lakásokban terpeszkedjenek. Van elég igényjogosult ezekre a földekre.
Kovács Imre beszéde után vita fejlődött ki. Minden hozzászóló egyetértett abban, hogy a volksbundista svábság ügyét véglegesen és sürgősen rendezni kell, mert ha nem tesszük, aknamunkájukkal aláássák az új népi Magyarországot.

   Délmagyarország, 1945-04-17/85. szám. Felhívás a földigénylőkhöz!
  A magyar parasztság új honfoglalásra indul, hogy tulajdonába vegye a nagybirtokokat és a sváboknak a földjeit, akik elárulva a magyarságot, a német terjeszkedés számára egyengették az utat.
  Az Alföldön és különösen Szegeden oly nagy számmal vannak nincstelen földigénylők, hogy azokat helyben kielégíteni nem lehet. A város határában igénybe vehető föld kevés. Számos igénylő van, aki Szegeden nem kaphatott földet. Az ország több részén várja a föld a munkáskezet.
Felhívjuk a földművelőket, akik vállalkoznak arra, hogy más vidéken telepedjenek le, mielőbb jelentkezzenek összeírásuk végett a helyi hatóságoknál, mert aki elkésik csak önmagát okolhatja. Az idő sürget!
  A földet mielőbb meg kell munkálni. Ezt parancsolja a haza és a nép érdeke.
Földigénylő Bizottság.

   Makói Népujság, 1945-04-21/72. szám
  Száz bácskai hontalant lát pár napig vendégül a város. A szegedi főispáni hivatal ma délelőtt telefonja közölte Nagy Zoltán főispánnal, hogy április19-én a szegedi vonattal 100 bácskai hontalan érkezik Makóra néhány napi ittartózkodásra. A főispán utasítására a város vezetősége mindent megtett a csángók elhelyezése érdekében. Elhelyezési helyül a vásárhelyi utcai Református-otthont jelölte ki és egyben gondoskodott az átutazó csoport élelemmel való ellátásáról is.

   Szabad Nép, 1945-04-22/24. szám. Igénybe veszik a svábok elhagyott házait.
  Jugoszláviából visszatelepülök érkeztek Budapestre. Miután ezeknek lakásuk és élelmük nincsen, Kovács belügyi államtitkár felhatalmazta Pest vármegye főispánját, hogy a visszatelepülök számára a svábok elhagyott házait és felszereléseit vegye igénybe és amennyiben elegendő ilyen ingatlan és vagyon nem volna, úgy a községben lévő svábokat költöztesse és tömörítse úgy össze, hogy a visszatelepített magyaroknak megfelelő otthonuk és gazdasági felszerelésük legyen.

   A Reggel. 1945-04-23/3. szám. Rendelet készül a hazai svábok kitelepítéséről.
  A kormány egyik legfontosabb és legsürgősebb feladatának tartja a hazai svábok kitelepítését. Erre vonatkozólag rövidesen rendelet jelenik meg. A miniszterelnökség kisebbségi osztálya már fel is dolgozta a rendelethez szükséges anyagot, amelyből érdekes adatok derülnek ki. Magyarország mai területén a legutolsó népszámlálás idején 549.000 német anyanyelvű lakos élt, akik közül kereket 300.000 vallotta magát német nemzetiségűnek. A statisztika szerint a hazai sváboknak 400.000 hold föld volt a kezükben. A Volksbundnak körülbelül 140.000 tagja volt, vagyis csaknem ugyanannyi, mint amennyi magát német nemzetiségűnek vallotta.

   Szabad Nép, 1945-05-04/33. szám. Sürgősen rendezik a menekültek ügyét.
  A legutóbbi minisztertanács elhatározta, hogy a belügyminiszter, az igazságügyminiszter és a népjóléti miniszter együttesen rendezzék az egyre nagyobb számú menekültekkel kapcsolatban felmerült kérdéseket. A belügyminisztériumban most dolgozzák ki az erre vonatkozó rendeleteket. Illetékes hely felvilágosítása szerint külön szerv intézi majd a menekültek ügyét. A legnagyobb gondot az elhelyezés okozza. Az a terv, hogy a délről és keletről visszaözönlő magyarok nagy részét Tolna, és Baranya megyékben telepítsék le. Ennek a két megyének több, mint félmillió lakosa van és itt lakik a legtöbb sváb. A svábokat ezekből a vármegyékből kitelepítenék és meghatározott helyen összeköltöztetnék addig, amíg a nemzetközi helyzet lehetővé teszi a magyarországi sváb-kérdés végleges megoldását, a kitelepítést.

    Magyar Nemzet, 1945-05-05/4. szám (kivonat)
  Belgrádból ennek a demokratikus föderatív felfogásnak nagyon érdekes megnyilvánulásait látjuk. Már a Dalnoki MiklósBéla kormány megalakulása napján a magyar demokratikus közvélemény nagy örömmel vette tudomásul, hogy Tito kormánya a bácska-topalyai táborban internált magyarokat szabadlábra helyezte.

  Szabad Nép, 1945-05-08/36. szám. A Vármegyei Nemzeti Bizottság „demokratikus" véleménye (Hogy mentik a sváb tulajdont).
  Még Üröm községben is hírhedt volksbundista család a Gröschl Györgyé. Négy fia van az öreg svábnak, ki megfogadta Bach vezérének egykori tanácsát és nem lépett be a Volksbundba. Tudniillik az volt a tanács, hogy minden családból egy ne lépjen be — hátha változik a világ... Az öttagú családból így „csak“ a négy fiú lett volksbundista, de ők azután a legfanatikusabbak.
  Az öreg svábnak 5 szép háza van Ürömben, négy fia négy házban lakott, maga ,pedig az ötödikben. A tanácshoz híven nem íratta rájuk a házakat. A fiúk SS legények lettek és amikor szorult a hurok — elmenekültek. A házakra jelentkeztek a jogos igénylők. A vármegyei nemzeti bizottságban Gorzó Nándor elnök — aki pedig tagja az egyik demokratikus pártnak — arra az álláspontra helyezkedett, hogy a gyerekek bűneiért nem felelős az apa s a derék svábnak meghagyta minden házát. A megyei nemzeti bizottság nem kívánt a jogi formák mögé nézni, hogy ott meglássa a kijátszást. Házi Árpád alispán elvtárs ezek után azonnal érintkezésbe lépett az Országos Földbirtokrendező Tanáccsal és egyöntetűen leszögezték — ellentétben a megyei nemzeti bizottság véleményével —, hogy itt nem a jogi helyzet az irányadó, hanem a tényleges. Vagyis, ha egy ház volksbundistáé volt — mint ebben az esetben is —, akkor a ház az államé lesz. Az Országos Földbirtokrendező Tanács döntése megadja a méltó választ a megyei nemzeti bizottság „demokratikus“ véleményére.

   Vásárhely Népe, 1945-05-12/108. szám. Csángók kerültek a hazaáruló tolnai svábok helyére.
  Tolna megye bonyhádi járásának sváb falvait megtisztították a volksbundistáktól és helyükre ezerötszáz nincstelen csángócsaládot telepítettek.   Tudnunk kell, hogy a magyar fasizmus szirénahangjai Románia területéről sok csángót csábítottak az országba. Ezeknek a legyilkolt és kiűzött szerb hazafiak földjét akarták adni. A magyar imperializmust a némettel együtt elsöpörte a népek szabadságakarata és a csángók hosszas vándorlás, keserves tengődés után jutottak Tolna megyébe. Vezetőjük dr. Német Kálmán esperes, a Magyar Kommunista Párt Tolna megyei szervezetéhez fordult segítségért és azt meg is kapta. Kakasd, Cikó, Kisvejke, Izmény, Győre, Aparhant és Mucsfa községekből telepítették ki a svábokat.
Hajnalban a demokratikus rendőrség felfegyverzett emberei vették körül ezeket a falvakat, félrehúzták a harangokat és a templomtéren gyülekező lakosság előtt kihirdették, hogy néhány órán belül váltó fehérneművel és pár napra való élelemmel felszerelve jelentkezzenek kitelepítsük végett. A faluban azok a svábok maradhattak, akik nem voltak a Volksbund tagjai, — de ezek száma elenyésző volt. Ellenállásra sehol sem került sor.
  A kitelepítetteket Lengyel községbe vitték és ott az Apponyi Sándor gróf volt birtokán a kastélyában berendezett internálótáborban helyezték el. A sváb falvakba még aznap beköltöztek a csángók. Birtokukba került a föld, a termelőeszközök, a jószágok. A volkabundisták személyes holmiját leltározták és egyhelységben lezárták. A jószág egy napig sem maradt táplálék nélkül, a földek megműveletlenül. A szegény nincstelennép azonnal nekifogott a munkának. A beköltözés estéjén már csángóőrség állt fel a falvakban és azóta állandóan őrködnek, hogy a svábok ne szivároghassanak vissza.

  Szabadság, 1945-05-15/97. szám. Egyéni elbírálás alapján állapítják meg a svábok felelősségét. Mi történik a csángókkal?
  Hétfőn este a miniszterelnökség minisztertanácsi termében pártközi értekezlet volt a hazai fasiszta németség ügyében, az úgynevezett sváb kérdésben. Az értekezleten részt vett Erdei Ferenc belügyminiszter, Gyöngyösi János külügyminiszter, a miniszterelnök képviseletében Balogh István miniszterelnökségi államtitkár és a Függetlenségi Front pártjainak megbízásából Rákosi Mátyás, Szakasits Árpád, Tildy Zoltán, Kovács Imre és Teleki Géza. Veres Péter, a Földrendező Tanács elnöke és Bschtler Péter alpolgármester is megjelent az értekezleten.
  Erdei Ferenc belügyminiszter ismertette a kormány által tervezett intézkedéseket A pártközi értekezlet ezután tisztázta a legfontosabb elvi kérdéseket, megállapította, hogy nem kollektív felelősségre vonás alapján, nem fasiszta módszerek szerint, hanem egyéni elbírálás útján állapítják meg, hogy a hazai németség közül kik vétettek a magyarság ellen, kik voltak a nép és a demokrácia ellenségei. A földreform végrehajtása során ez az elv már kifejezésre is jutott és most folyik a volksbundista, fasiszta németek földjeinek elkobzása. Az elmúlt hetekben javaslatok merültek fel arra nézve, hogy mi történjék a hazai svábságnak azzal a vékony rétegével, amely a nehéz években nemzethűnek bizonyult. A javaslatok szerint ezeket a svábokat össze kellene telepíteni. A pártközi értekezlet elvetette az összetelepítés gondolatát és ehelyett inkább a széttelepítés elve mellett döntött.
  A pártközi értekezlet foglalkozott a csángókés székelyek kérdésével és elvetette azt a gondolatot, hogy őket az elkobozott sváb földekre telepítsék le. Ehelyett azon az állásponton volt a pártközi értekezlet, hogy a csángókat és székelyeket eredeti földjeikre kell visszatelepíteni, mert emberöltőket venne igénybe, amíg régi környezetüktől eltérő földrajzi és termelési viszonyok között gyökeret tudnának verni. A pártközi értekezlet azt javasolta, hogy ebben a kérdésben keressen érintkezést a kormány a szomszéd államokkal annál is inkább, mert Románia részéről már eddig is a legnagyobb előzékenységet és megértést tapasztalta. A belügyminiszter a külügyminiszter bevonásával a napokban elkészíti a pártközi értekezlet álláspontjának megfelelően javaslatát és lehetséges, hogy az előterjesztés már az e heti minisztertanács elé kerül.

   Szabad Nép, 1945-05-19/45. szám. Egy egész svábfalu kerül gyilkosság vádjával a Népbíróság elé. Volksbundista terror.
  Baranya megye villányi járásában a többi svábközség között van egy Kisbudmér nevű község, amelynek lakossága utolsó szálig német eredetű. Lakóinak kilencvenöt százaléka Volksbund tag is volt. A kis svábfalu lakói az elmúlt „szép“ időben, amikor vígan tartott a német világ Magyarországon, boldogan, büszkén viselték népi németségük jelképeit. Minden ház falára rámázolták a „V“ betűt, mivel elhitték, hogy a győzelem az övék lesz. Hatalmas horogkeresztes zászlókkal díszítették fel a falu utcáit, ha valamelyik helyi führerecske végigvonult uszályával a falun.
Egész Kisbudmér a náci őrület kis magyarországi fellegvára, volt és alig volt olyan községbeli, aki szembe mert volna szállani a helyi kiskirályok terrorjával. Akadt mégis egy kisbudméri sváb, Frank János, aki rövid idő után észhez tért és volt bátorsága, hogy kilépjen a Volksbundból.
  A kilépés nagy megrökönyödést keltett a helyi volksbundisták körében és felelősségre vonták az árulót. Ez azonban makacs ember volt, nem hajlott a szóra. Ekkor megindult ellene a hajsza. Háza falára felmázoltak: angol, kommunista és hasonlókat. Ablakát kővel dobálták meg, kiköptek előtte és állandóan fenyegették.
  A szerencsétlennek végül nem volt maradása, eltávozott a faluból és önként jelentkezett katonának a magyar hadseregbe. Távolléte alatt, feleségét és gyermekeit nemcsak megfenyegették, hanem több ízben bántalmazták is. Amikor nemsokára szabadságra falujába visszaérkezett, Volksbund-küldöttség jelent meg nála.
— Térj vissza közénk — mondották neki, bánd meg bűnödet és tedd jóvá, amit a népközösség ellen elkövettél!" A válasz azonban tagadó volt. A kisbudméri Volksbundisták erre a község bírójának lakására vonultak és ott rövid vésztörvényszéki megbeszélés után halálra ítélték Frank Jánost.
Levelet is írtak neki és ebben közölték, hogy halálra ítélték, a halálos ítéletet másnap végre is hajtják. Hajnalban megjelentek lakásán. Megrohanták, összekötözték és a bíró udvarára hurcolták. Itt már összegyűlt a falu apraja-nagyja. Újabb, de most már nyilvános tárgyalást tartottak. Előállt egy SS-katona, aki a falu szeme láttára agyonlőtte a renegátot. Ezután elásták a holttestet, úgy, hogy jobb karját kint hagyták a föld felett, megmerevedett heil-köszöntésre. Hadd lássa a falu népe, hogy köszön volkshundista módra halálában az, aki erre életében nem volt hajlandó.
   Pár nap múlva kiszállt Kisbudmérra egy vizsgálóbizottság, amely megállapította, hogy a nép jogos haragjában hajtotta végre az ítéletet. Hónapokon keresztül nem is lett volna semmi bajuk a kisbudmérieknek, ha közben nem fordul nagyot a világ, nem jelenik meg a felszabadító Vörös Hadsereg, amely hamarosan ráébresztette a valóságra az elbódult svábokat. A pécsi népügyészség elfogta a bűnösöket és most kerül tárgyalásra az az ügy, amelynek vádlottjai egy egész svábfalu lakosai lesznek.

   Szabad Vajdaság, 1945-06-01/122. szám. Visszatérnek Romániába a csángó magyarok.
  Párton kívül értekezlet foglalkozott Magyarországon a svábok, a csángók és székelyek ügyével. Rákosi Mátyás, Szakasits Árpád, Kovács Imre, Tildy Zoltán és Teleki Géza vettek részt az értekezleten. Megállapították, hogy a magyarországi németség fasiszta elemeivel szemben való eljárásnál a demokratikus Magyarország nem követ náci módszereket. A svábságot nem egyetemlegesen vonja felelősségre, de szigorú álláspontja az, hogy a svábok közül senki se kerülje el a büntetését, ha vétett a magyar demokrácia ellen. A magyarországi svábságnak az a kis rétege, amely az elmúlt években kiállt a magyarság mellett, az értekezlet határozata szerint nem esik egy elbírálás alá azokkal, akik elárulták az országot és ma is idegen érdekeket akarnak szolgálni. A fasiszta svábok birtokait mindenütt elkobozzák, ahogy azt a földreformtörvény is elrendeli.
  Külön foglalkozott az értekezlet a szomorú sorsú csángók és székelyek problémájával. A magyar fasiszták, a leglelkiismeretlenebb módon, meggondolatlan kalandba kényszerítették a magyarságukat román földön is megőrző csángókat és székelyeket. Jó propagandának látszott a csángók összeterelése, ősi hazájukból való elhozatala. De a magyar fasiszták egy pillanatig sem gondoltak arra, hogy az ősi földjükről elszakított székelyek sorsát biztosítsák. Nem az Esterházyak, nem a Festetichek sokszázezer holdas birtokaira telepítették őket, hanem idegen földre, a magyar fasizmus által orvul megtámadott Jugoszlávia földjére hozták a szerencsétleneket. Arra a földre, melyet még a magyar fasiszták »nagy barátja«, Németország sem adott át, sohasem végleges zsákmányat, hanem, mint mézesmadzagot tartotta orruk előtt- és ezzel, vagy ezzel is, még több véráldozatra, a magyar nép még nagyobb kihasználására serkentette őket
  A csángók kedvüket vesztetten haza akarnak menni Romániába. A pártközi értekezlet foglalkozott ezzel a kívánsággal is és azt javasolta, kezdeményezzen a magyar kormány ebben az irányban tárgyalásokat Romániával. Kárpótolja-e a demokrata Magyarország a fasiszta Magyarország e játékszerül használt sokezres magyar tömegeit, nem tudjuk Azt azonban tudjuk, olyan világ még egyszer nem lehet, melyben politikai célokért feláldozhatják sok ezer munkáscsalád életét és boldogságát.

   Magyar Nemzet, 1945-06-02/25. szám. Közbiztonságunk és a sváb kérdés írta: Dr. Szakasits György (kivonat)
…Miről is van tulajdonképpen szó? A földbirtokreformról szóló rendelet egyik paragrafusa kimondja többek között, hogy a Volksbund tagjaitól el kell kobozni a földet. Ki volt a Volksbund tagja, azt a rendelkezésre álló adatok alapján a helyi földigénylő bizottság állapítja meg. Ez idáig még rendben volna, bár kétségtelen, hogy a helyi földigénylő bizottságok részéről az ilyen kérdésekben hozott döntések nem mentek bizonyos személyes elfogultságtól.
  Még azt sem minősítenénk súlyos és helyrehozhatatlan hibának, ha a földosztás lázában olyanoktól is elveszik a földet, akik bár német anyanyelvűek, de bizonyíthatóan a Volksbund-ellenes, úgynevezett „hűség-mozgalom" tagjai voltak, akiket a múltban éppen azért üldöztek a falun, mert hitet mertek tenni magyarságuk mellett. Mondom, ez sem helyrehozhatatlan hiba.
  A súlyos és helyrehozhatatlan, legalább is már nehezen korrigálható események azok, amelyek Bonyhádon és környékén történtek. Egyesek, akik magukat a rendőrség tagjainak merik nevezni, s akik még ennél is tovább menve, demokratikus pártjaink egyikének nevével takaródnak, tervszerűen fosztják ki az üresen maradt sváb falvakat és ahelyett, hogy az elkobzott ingóságokat, állatállományt leltároznák, azt további intézkedésig megőriznék, vagy azt fura igényjogosultnak átadnák, feketekereskedelmet űznek a jogtalanul birtokukba jutott értékekkel, kiárusítják — saját számlára — vagy megtartják maguknak és mindezt a község demokratikusan érző és gondolkodó lakosságának szeme láttára, megfelelő terrorral gondoskodva arról, hogy kisded játékukat ne zavarhassa senki…

   Szabadság, 1945-06-21/126. szám. Székely telepesek Tolna megyében.
  A tolnai sváb lakosság kitelepítése és magyar telepesekkel valóhelyettesítése már régebben megindult és ma már megváltozott a helyzet a svábság egyik főfészkében. Eddig 4169 családot telepítettek ki, melyek átlag három főből álltak; legtöbbet — háromszázhatvanhármat — Cikóról és környékéről, a hírhedt Basch főfészkéből, továbbá Tevelről (240) és Hidasról (395). Hidas község annyira elnémetesedett, hogy tizenegy évvel ezelőtt lezárták a református templomot is és tizenegy esztendő után most, június 10-én nyitották ki ismét kapuját.
A kitelepítettek helyére a sok viszontagságon átment székelyek (csángók) kerültek. Cser Sándor, Tolna megye kommunista főispánja, nagy eréllyel és lelkesedéssel hajtotta végre a ki- és betelepítést, Németh Kálmán, a székelyek papja, Bodor György telepítési kormánybiztos és a református pap segítségével. Legtöbb székely Bonyhádra és Hidasra került. Eddig 2380 család — 11.900 személy — kapott új otthont.

   Világ, 1945. augusztus 2.
  A Tolna megyébe telepített bukovinai székelyek a kormány segítségét kérik a svábok egyre tűrhetetlenebb provokációjával szemben.
Régi jogaikat követelik és a Tolna megyébe telepített bukovinai székelyek és e vidék svábjainak viszonyáról adott különös helyzetképet a Világ számára a székelyek Bátaszéken élő együk vezető embere. Sok hánykódtatás, egyéni tragédia, anyagi veszteség és más emberi sorscsapások árán kerültek végre a bukovinai székelyek nyugalmi helyzetbe: a volksbundisták elhagyott falvaiba. 28 községbe telepítették le Magyarország felszabadulása után a bukovinai magyarokat. Nagyjelentőségű intézkedés volt ez, mert a székelységnek a Bácskából való menekülése után a sokgyerekes családokat 178 községre szórták szét Zala megye területén és Északnyugat-Dunántúlon Szálasiék.
A közelmúlt eseményeire pillant vissza a székelyek lelkiatyja, jóban-rosszban hűséges fegyvertáráta, amikor a dunántúli menekülés megrendítő részleteiről beszél. A székely karaván ekhós székelyei valóságos hadicélpontnak, német tréncsapatnak látszott a frontot géppuskázó és bombázó pilóták számára. Kimondhatatlan, mit szenvedtek útközben a csángók. Minden szekérben legalább 7—8 gyerek kuporgott, katonütőtől 12—16 évesig. A lelkiismeretlenség tobzódása volt, amikor egy helytelen politika következtében vitás területre telepítették le annak idején Bárdossyék a bukovinaiakat.
Bukovinából a Bácskába.
Most beszélhetünk először arról, miért is kerültek tulajdonképpen a Bácskába a csángók.
1940-ben, amikor a nácitanhadosztályok megjelentek Románia területén, a bukovinai magyarok valami megmagyarázhatatlan ösztöntől vezérelve, felkerekedtek és átjöttek a belvederei döntéssel a visszaítélt Észak-Erdélybe. Akkor már bizonyos ideje jórészük együtt élt, Bukovinában e területet megszálló és pacifikáló oroszokkal. Az volt a véleményük, hogy a németek háborúba sodorják Romániát az oroszok ellen, ők pedig magyarok lévén, nem hajlandók a békeszerető munkás orosz nép ellen harcba menni a németek érdekeiért.
Azt mondották: Itt már ég alattunk a föld, gyerünk vigasza az öreg hazába! Teleki Pál eredetileg a Magyarországra hazatért több mint 3000 főnyi fegyverfogható munkaképes bukovinai székelyt, a hazától még távol élő népcsoport pionírcsapatát, rögtön a fejérmegyei latifundiumokra akarta letelepíteni. Az volt a terve, hogy nagyszabású földosztással otthont teremt a határon túl maradt székelység számára is, a jó dunántúli földön s ezzel egyszersmind a nagybirtok problémát is megoldja ezen a területen. A a fokozatos áttelepítés már ekkor meg is kezdődött, de nem Fejér megyében. A nagybirtokosok klikkje ugyanis elgáncsolta Teleki jószándékú tervét. Így kerültek a nekik teljesen idegen Dél-Bácskána, a dobrovoljácok elhagyott otthonaiba és földjeire.
A Dunántúl felszabadulása idején jó szolgálatot tett a csángók zala megyei idézése; valamennyien beszélnek oroszul, s igen jól megértették az előnyomuló és megszálló diadalmas orosz seregek parancsait, kívánságait, utasításait a zalai magyarsággal.
Sváb rendőrség...
— Mi történt a tolnai svábsággal?
— A volksbundisták elmenekültek. Természetesen sokan visszamaradtak közülük. Talán abban reménykedtek, hogy megbújva, elfeledkeznek korábbi hangoskodásukról, mert hiszen a velük évszázadok óta együttélő magyarok megbocsátó szelleműek. No meg arra, amit a reakció Tolnában rekedt hívei mentésükre megkezdtek. Először is voltak jegyzők, azután az újjászületésnek tapsoló fregoli-nyilasok, akik — hogy eltereljék magukról a figyelmet — villámgyorsan elhamvasztották a volksbundistákról őrzött listákat. Bevonultak rendőrkapitányok, régi és új jegyzők, megyei vezetőemberek, akik a reakció báránybelibe kiüntetett farkasai voltak. Harsogva kiáltozták, hogy ennek vagy annak a demokratikus pártnak vezető emberei, közben a reakció jegyében intézkedtek s szinte kétségbeejtették a gondolkozó magyarokat. Minden intézkedésük igyekezett az embereiket megutáltatni a várvavárt új szellemet s közben ki is derült róluk, hogy legalább is nyilas pártszolgálatosok, a Szálasi-kormány kitűnő végrehajtói. népellenes bűnözők voltak, a dicstelen nyilasi érában. A bátaszéki rendőrséget is csak minap szervezték újjá, mert eddig sváb rendőrség teljesített szolgálatot. De nemcsak Bátaszéken: Bonyhádon, Majoson, Kismányokon, Nagymányokon, Hőgyészen, Mőzsön, Kakandon, Závodon és más falvakban is ugyan ez volt a helyzet.
Akik visszetértek...
A svábokat kezdetben Szekszárdon internálták. Elsősorban azokat, akiknél lista nélkül is kiderítettek, hogy itt maradt volksbundisták vagy nagyhangú németbarátok voltak.
És megkezdődött Tolnában a földreform. Székely telepesek és régi magyar bennszülöttek jutottak megérdemelten földhöz.
Az utóbbi hetek során visszaszivárgott svábok úgy oldották, hogy amikor a székely nappal aratott, őlk éjszaka ellopták a termást a földről. A gyümölcsöt leszüretelik, de sokszor azt is megteszik, hogy tövestől kivágják a termőfákért.
De nemcsal otthon garázdálkodnak, diplomácialig is igyekszenek segíteni a saját helyzetükön. Már többször menesztettek különféle küldöttségeket a kormány tagjaihoz. Ezek a különtségek szemfprgató alázatoskodással próbálták meggyőzni a kormányt arról, hgy az itthon maradt svábok munkakészsége határtalan, a magyarsághoz való hűsége törhetetlen. Hogy értek-e el eredményt, arról egyelőre még nincs hír. A székelyek küldöttsége érkezett most Budapestre és feltárta a kormányelnök előtt a svábság tűrhetetlen viselkedésére vonatkozó adatokat. Amióta ugyanis megindult a svábok siserehada különféle deputációk alakjában Budapest felé, odalenn Tolnában egyre hangosabbak a svábok, mind zajosabban követelik a maguk jogait. Imitt-amott hangot, adnak annak is, hogy úgyis visszatérőben a régi idők, majd ők megmutatják, mi lesz a „cigánynépséggel.” Ez a cigány népség szerintük a dolgos és békeszerető bukovinai székelység.
Szabó József.

   Szabadság, 1945-08-07/165. szám. A svábok felgyújtják a termést.
  Tolna megye harmadik, de legégetőbb kérdése: a svábkérdés. Le kell szögeznünk, hogy Tolna megye volt az első, ahol a svábkérdést radikálisan igyekeztek megoldani. A felszabadulás utáni hetekben összegyűjtötték a volksbundista svábokat, gyűjtőtáborokban helyezték el ölket s helyükbe a csángókat telepítették, akik becsületesen, két kezük megfeszített munkájával művelték meg a földet.
  A svábok persze, nem nyugodtak bele a helyzet ilyetén fordulásába, minden követ megmozgattak, hogy kiszabaduljanak és hazatérhessenek. A számuk bizony igen negy volt. A Lengyelben, Pakson, Simontornyán, Gyönkön, Szekszárdon és Tolnában levő gyűjtőtáborokban közel 15.000 főnyi svábot őriztek, akikről kivétel nélkül bebizonyosodott, hogy volksbundisták és németbarátok voltak. Hónapokon keresztül éltek ezekben a gyűjtőtáborokban a jó svábok, míg egy nap a kormány rendelete értelmében kivették őket a helyi rendőrségek hatásköréből és ügyüket a Népgondozó Hivatal vette kezébe.
  A Népgondozó Hivatal a közelmúltban igen furcsa intézkedést hajtott végre. Minden svábot, aki nem volt az SS tagja, hazabocsátott. Ezek a volksbundisták boldogan, sietve tértek vissza falujukba. Ott természetesen nem ülhettek vissza rezidenciájukba, nem kaphatták vissza földjüket, mert azt a csángók művelik meg. Tolna megyének szinte nincs olyan községe, ahol véres összetűzésre nem került volna sor a betelepített csángók és a hazatért svábok között. Nemcsak husánggal estek neki a reakciós propaganda által tüzelt svábok a derék és szorgos csángóknak, hanem éjszaka idején hol az egyik falu határában, hol a másik faluban villant fel a gyújtogatás tüzének fénye. Mi történik?
  A svábok éjszaka kimennek a határba és a betelepítettek által learatott gabonát mérhetetlen bosszújukban felgyújtják,vagy szétszórják, a cséplőgépeket megrongálják és így megy ez napról-napra.
  A vármegyei rendőrség tehetetlen, mert hiszen a nemzetiségi ügyek már nem hozzá tartoznak. Nincs itt más mód, mint az, hogy az igazságügy minisztérium és a rendőrség bizottságokat és rendőrcsapatokat küldjön ki Tolna vármegyébe, hogy ott rendet teremtsenek, mert nem folytathatnak építőmunkát a demokratikus pártok mindaddig, amíg minden idejüket és energiájukat a reakció, a svábság és a fasizmus elleni harcra kell szentelniök.

   Kis Ujság, 1945. augusztus 14. Székelyek közt — Baranyában
  Bonyhád, augusztus. Tűző napban gyalogosai járom a tolnai, baranyai dombokon, lankákon keresztülvivő országutakat. De megváltozott itt a világ egy év óta, hogy utoljára jártam erre. Ha egy-egy kerítésen át is szürkül a levakart nyilaskereszt nyoma, a sváb házakról úgy eltüntek a német győzelemre lelkesítők, mintha sohase lettek volna rajtuk. Ijedt bizalmatlansággal nézik az embert a falvakban a szembenjövök, aztán köszönésre szánják magukat, de most már — magyarul. Most meg egy sor ház udvarából dallamot magyar beszéd hallatszik ki. Sok apró gyermek az apa vagy az anya körül. Dolgoznak ebben az új, hídja Isten hányadik világukban. Eresztik a gyökeret. Székelyek. Bonyhádra érek. A sváb lázadás, árulás főfészkébe. Mühl doktor birodalmába. Ahol a Volksbund bölcsője ringott, de ahonnan, ha erőtlenül, de tisztaszándékúan elindult a hazai svábság hűségmozgalma is. És ahol most az erre telepített székelység központja van.
Európa legdemokratikusabb néprétege.
   Egy fiatal pap, László Antal, a szövetkezet vezetője fogad, de hamarosan tanítók, tanítónők vesznek körül, mind már Bukovinában éltek együtt ezzel a székelységgel, velük jártak, küzdölték végig hányatott vándorútjukat és most ezeken az évszázadok óta veszélyeztetett magyar tájakon végleg, örökre le akarnak velük telepedni. Hit, bizakodás és panasz, kemény kifakadások áradnak belőlük, amikor népükről beszélnek. Erről a székelységről, amelyet „Európa legdemokratikusabb néprétegének“ mondanak, hiszen 150 éve nem voltak uraik, akik gyámkodtak volna fölöttük. Sohase voltak jobbágyok, papjaikkal, tanítóikkal maguknak kellett gondolkodnak és gondoskodniuk magukról a messzi idegen világban. Ők maradtak a leghívebbek a magyarsághoz, akik mindenféle népség között élve semmi idegen hatást se vettek át. Tizennégyezer székely sorsa van a szívükön, akik tavaly ősz óta szinte faluról falura, országutakon hányódva, németektől kifosztva, a Bácskából eljutottak egészen ide, ahol a vagyonuktól megfosztott áruló svábok földjére lelepítelték őket. A zöme itt, a tolnai völgységi járásban van S3 faluban. Simontornya körül 6, Baranyában 4 és a Duna-Tisza közén is 4 községben telepítették le őket.
   A svábok aknamunkája.
  Olyan sokévi hányódás, annyi újabb és újabb életkezdés után már végre meg szeretnének telepedni, olyan gyökeret ereszteni itt, ezen a magyar földön, hogy semmi vihar se téphesse ki belőle. És a bizakodás után már a panaszos kifakadásaikat kell jegyeznie az újságírónak. A svábság ellen, amely ugyanaz Budaörsön, mint Tolnában és Baranyában. Amely nem akar beletörődni abba, hogy hütlen lázadásáért bűnhődnie kell és első ijedelme után máris körmönfont ravaszsággal, egymást igazolva igyekszik visszaszivárogni. A volksbundisták, a Volt SS-ek között most annyi a hőségilfozgalmas, mint ahányan Budapesten azzal dicsekszenek, hogy az ellenállási mozgalomban vettek részt. A szekszárdi ügyvédek annyi mentesítési kérelmet adtak már be, hogy a végén már csak a szegény svábok között akad volksbundista. Pedig ezzel csak a hű, a becsületes svábok érdekeit veszélyeztetik.
  És rágalmazzák a székelyeket. Hogy nem tudnak gazdálkodni, hogy nem akarnak dolgozni, a legkisebb vád. De lopással gyanúsítják őket, pedig hát mindennek az itt a legfőbb oka, hogy a svábok visszaélnek a székelyek jóhiszeműségével. Még mindig nem történt meg a végleges birtokbahelyezésük. A legtöbb helyen egy házban kell lakniuk a bundistákkal és nagyon sok helyen az itt maradt régi faluvezetők is a székelyek ellen fordultak. Csak egy-két példa. Csikón a plébános a hittanórákon a sváb gyerekeket ültette az első padokba, a székelyeket hátra zavarta és német nyelven tanította a hittant. Bátaszéken az alispánnál azzal vádolták meg őket, hogy tövestől vágják ki a cseresznyefát és így vitték haza. Ők, akik százezer oltványt szeretnének szerezni, hogy — ahogyan mondják — második Kecskemét legyen a vidékük. Zombán vasárnap a székelyek 150 kereszt búzáját gyújtották fel és az orosz katonai parancsnok is felháborodottan nézte, hogy egy sváb se ment segíteni a tüzet oltani.
„Itt akarunk végleg letelepedni!”
— Koraiak a rágalmak — mondja László Antal. — Várjon mindenki két-három évig és megmutatja ez a székelység, amelyik minden segítség nélkül, családonként 500 gyerekkel, megcsappant állatállománnyal él ebben az idegen, ellenséges világban, hogy versenyre kel a Svábsággal. A legnagyobb baj szétszállságuk, amelyen a telepes gazdaságok megszervezésével igyekeznek segíteni. Az alulról indult szövetkezettel, amely senkitől se kér semmit. A közös tulajdonba jutott traktorok, cséplőgépek, malmok felhasználásával lendítik fel a munkájukat. Havi ezerpengős cégvezetőjük biciklin járja a harmincöt községet. — Itt akarunk végleg letelepedni! — mondják és hálásan emlegetik. Visszavárják Bodor Györgyöt, az ügyeiket Intéző kormánybiztost, hogy már megtörténjék a végleges birtokbahelyezésük, biztosan tudják, mi az övék, nyugodtan dolgozzanak.
Simándi Béla

   Szabadság, 1945-08-15/172. szám.
A BUKOVINAI MAGYAROK letelepítése befejeződött. Bonyhád vidékén helyezték el a 2500 csángócsaládot, huszonöt község határában elterülő 30.000 hold földön.

   Magyar Nemzet, 1945-08-15/87. szám. Sváb invázió a Bácskában.
  Egyik olvasónk írja: A belügyi kormányzat figyelmét szeretném felhívni arra, hogy a Németországból visszaszönlő svábok 18.000 főnyi tömege vissza akar térni jugoszláviai lakhelyére, a Bácskába. Ezek a svábok gyalogosan, szekéren jöttek haza Németországból. A jugoszláv hatóságok nem engedik meg, hogy a svábok hazatérjenek. Egyelőre Csibéria, Bácsalmás, Kunbaja, Tompa és Kelebia községekben tartózkodik ez az óriási tömeg. Betörnek a tanyákba, élelmet és egyéb szükségleti cikkeket keresnek. Lopják a gabonát, ritkítják a kukoricát.A belügyminisztérium távirati utasítást adott a svábok munkába fogására, ez azonban egyelőre eredménytelen maradt. Közben hatezer sváb beszivárgott a Duna-Tisza közére és az ország egyéb részébe
                                                        ………………
   A bukovinai magyarokat Bonyhád vidékére telepítették.
A demokratikus pártok az ipari és parasztszakszervezetek pártközi értekezletet tartottak, amelyen a bukovinai magyarok letelepítésének ügyében határozati javaslatot fogadtak el. A határozati javaslat mindenekelőtt közli, hogy Bonyhád vidékén helyezték el azokat a magyarokat, akiket Bukovinából Bácskába telepítettek és akik onnan kénytelenekvoltak menekülni. Huszonöt községben a település már befejeződött és még öt-hat község vár betelepülésre. A 4400 elkobzott gazdaság tulajdonosainak helyére 2500 magyar családot telepítettek be. A határozati javaslat konkrét, sürgős intézkedéseket kér a telepesek ügyében. A szociáldemokrata párt azzal a módosítással tette megáévá a javaslatot, hogy a településre kiválasztott területen a svábok politikai jogainak átmeneti korlátozását ne anyanyelvi alapon oldják meg, hanem vonatkoztassák a korlátozást mindazokra, akik 1941-ben német nemzetiségűeknek vallották magukat.

   Szabad Vajdaság - Magyar Szó, 1945-09-09/208. szám. Budapestről jelentik.
  A bukovinai magyarok letelepítése befejeződött. Bonyhád vidékén helyezték el a 2.500 csángó családot, huszonöt község határában elterülő 30.000 hold földön. A csángó-magyarokat ezelőtt néhány esztendővel Bácskába hurcolta a fasiszta magyar kormány. Lelketlenül, idegen földre hozta őket szülőföldjükről, olyan földre, melyet hitszegés árán »foglalt« el ideig-óráig. Nem a százezer holdas feudális nagybirtokokon adtak nekik új hazát, hanem kisemberektől ellopott néhány holdakon A demokratikus magyar kormány most jóvátette a fasiszta bűnt. Végleges otthont adott a 2.500 vándorló magyar családnak.

   Vásárhely Népe, 1945-09-29/223. szám
  Csángókat telepítenek a sváb községekbe. Az Ideiglenes Nemzeti Kormánynak az a terve, amely egybevág a potsdami határozatnak ilyen irányú határozatával is, hogy a németeket kitelepíti az országból, kétoldalú haszonnal is jár a magyar népre. Nemcsak azt eredményezi majd, hogy megszabadulunk a sváboktól, akik évszázadok hosszú során át sem tudtak, vagy talán nem is akartak beleolvadni a magyarságba, hanem egyben megnyitja az útját annak is, hogy azokat a nemzethű magyar tömegeket földhöz juttassa, amelyek eddig idegenben voltak kénytelenek vendégjogot élvezni. Elhatározta a kormány, hogy azokat a csángó-magyarokat, akiknek száma mintegy harmincezer főre tehető, s akiket a jugoszlávhatóságok most áttettek a határon,a dunántúli svábok helyére fogja letelepíteni. Ha az összes svábok kikerülnek az országból, hely jut talán majd az összes idegenbe kényszerült magyaroknak is végre a saját hazájukban.

   Uj Szó, 1945-09-20 / 108. szám
  A Bácskában rekedt svábok visszaszivárognak Magyarországba A Németországból visszaözönlő bácskai svábok, akiket a jugoszlávok érthető okokból nem bocsátanak vissza, a bácskai határszélen rekedtek. Közel 12.000 sváb veszélyezteti a közbiztonságot és dúlja a határokat. Az elmúlt napokban megkezdődött a svábok beszivárgása az ország belsejébe. Jelentések érkeztek arról, hogy a pest megyei községekben tűnnek fel sváb csoportok. Beszivárognak Szegedre, sőt még Debrecenbe is került belőlük. Közel 3000-re tehető azoknak a sváboknak a száma, akik a határvidékről eltűntek és az ország belsejébe szivárogtak.

   Délamerikai Magyarság, 1945. szeptember 25. Mi lesz a sorsa a csángó-magyaroknak?
  Buenos Aires, szeptember 24 Emlékezetes, hogy a bukovinai magyar eredetű lakosokat, az.u. n. csángókat 1940-ben a Bácskában helyezték el istak szerb telepesek földjein. Mikor a szerb hadsereg visszatért a Bácskába, a csángóknak menekülniük kellett. A szerencsétlen csángókat akkor a tolnamegyei svábok birtokaiba ültették be, a sok hányattatásban azonban teljesen elvesztették önbizalmukat. Egy küldöttség járt most Pesten, mely a csángók nevében panaszolja, hogy a svábok visszaszivárognak és elveszik, amit ők munkájukkal kerestek.
- Mi kaszálunk — mondták a csángók — a svábok pedig elhordták a termést. Mikor panaszt tettek, a svábpárti elöljáróság csángókat és székelyeket tartóztatott le, mint bűnösöket s máiig is fogva tartja őket.

   Világosság, 1945-10-12/85. szám. 477 EZER SVÁB KÖZÜL alig négyezer bizonyult magyar érzésűnek.
  A Népgondozó Hivatal vezetője nyiladozik a Világosság-nak a sváb földbirtokok felosztásáról A belügyminisztérium hatáskörébe tartozik a Népgondozó Hivatal, amely az ország határain téliről érkező elhurcoltak, deportáltak szociális gondozását és a magyarországi telepítési ügyeket intézi. A Népgondozó Hivatal vezetője, Szepessy Géza miniszteri osztályfőnök az aktuális telepítési ügyekről a következő nyilatkozatot adta a Világosságnak:
— A telepítés kérdéseivel foglalkozó II. ügyosztályunknak az ország területén négy kirendeltsége van. A kirendeltségek egy-egy körzetet képviselnek. Az ország keleti felén van az úgynevezett „toborzó terület“ amelyen azok a földtelenek élnek, akik a földreform lebonyolítása alkalmával már nem juthattak ingatlanokhoz és így áttelepítésre várnak.
— Hogyan folytak le eddig a telepítési munkálatok?
— Eddig a 600-as földbirtokrendező törvény rendelkezései alapján jártunk el. A szabályok szerint 80-100000 volksbundista svábot fosztottunk meg földtulajdonától és ezekre a területekre menekült bákókai magyarokat és erdélyi csángó telepeseket helyeztünk el. Ez az akciónk a befejezés stádiumában van és most új alapokra fejtettük a földtelenek áttelepítésének nagyfontosságú kérdését. Az erre vonatkozó legutóbbi kormányrendelet öt osztályba sorozta a magyarországi svábokat és e kategóriák szerint írta elő a földtulajdonaikkal kapcsolatos rendelkezéseket. Az osztályozás a következő:
1. Volt SS-katonák és nevüket visszanémetesítő volksbundisták. Teljes vagyonuk elkobzandó.
2. Volksbundisták. Majdnem teljes földjüket, vagyonukat elvesszük.
3. A Volksbundot támogató svábok. Az ország belterületén áttelepülésre kötelezettek.
4. Közömbösek. Áttelepülésre nincsenek kötelezve. Csereingatlanokat kaphatnak.
5. Mentesek, akik a magyarság iránti hűségükről komoly bizonyságot szolgáltattak. Jogaik csorbítatlanul megmaradnak.
— Magyarországon 477.000 német anyanyelvű sváb él. Ebből a majdnem fél milliós lélekszámból nem egészen 1%, tehát nem teljesen 4000 azoknak a nemzethű sváboknak a száma, akiket jogaikban csorbítatlanul meghagyunk, miután megbízhatóságukról meggyőződtünk. A Népgondozó Hivatal a „toborzó terület“ települőit a lehetőséghez mérten az ország más részében is teljesen hasonló életkörülményeik
közé helyezi el, mint amilyen körülmények között az átköltözésig élt. Ez az eljárás nagyban megkönnyíti a telepesek nehéz életkörülményeit. A telepítések gyors lebonyolítása érdekében a MÁV és a Szövetséges Ellenőrző Bizottság nagy előzékenységgel bocsát vagonokat a Népgondozó Hivatal rendelkezésére.
   Maros László

   Haladás, 1945-11-10/7. szám (kivonat). Szegény magyar sziget a gazdag sváb tengerben.
  Tolnanémedi csodálatos, nagyszerű magyar sziget az elnyomó, erőszakos idegen fajta közepén. Nyakas, keménykötésű magyarjai évtizedek óta állandó kemény küzdelmet folytatnak az erőszakos, szívósan terjeszkedő, pöffeszkedő és pökhendi svábsággal szemben, amely itt is, mint mindenütt Tolnában és az egész Dunántúlon, nagy anyagi erőkkel és lankadatlan kitartással ostromolta a magyar telepeket, hogy azután győztesen a lábai alá gyűrje az őslakosságot s az ízes magyar beszéd helyén megszólaljon a nyakatekert, ellenszenves, kaffogó germán paraszti szó. De itt mindenkor megtört a sváb aknamunka. Tolnanémedi nyakas magyarjain nem tudott győzelmet aratni a svábság, bármennyire is tenger módjára veszi körül a kis magyar szigetet, amelyet elárasztással fenyeget.
   Pedig a 3400 lelket számláló kis magyar falu nem a legrózsásabb anyagi körülmények között éli nehéz, munkás életét. Különösen amióta a háború szögestalpú csizmái rátapostak. A község közelében négy hónapig volt a front és ennek minden káros következményét viselnie kellett. Az anyagi veszteség 29 összedőlt és leégett ház volt, 50 megrongálódott lakás és közel kétszáz halott, míg a határban jelentős terület, amelyet a folyton váltakozó, hullámzó harcok miatt nem lehetett megművelni. Az arcvonal a község keleti peremén futó Sió partján húzódott végig. Szerencse, hogy mégis aránylag ilyen enyhén úszta meg az istenítéletet: a szomszédos községek mind sokkal többet szenvedtek. Így pl. Simontornya majdnem egyetlen romhalmaz, a híres szociális berendezéseiről ismert Eried-bőrgyárnál és a kendergyárral együtt. Ozora romokban hever. Pincehelyen is csak szánalmas romokat láthatunk és így tovább.
   Kiosztják a földeket a csángóknak.
  A kis magyar sziget helyzetén némileg javulás következett be május hónap elején, amikor itt is végrehajtották a földosztást. A határban csak egyetlen számottevő nagybirtok volt: Széchenyi László gróf tulajdonában levő 3000 holdas uradalom, amelyet a több száz főre rúgó földigénylő között a törvény által meghatározott mértékig fel is osztottak. A földet 6—10—15 holdas parcellában a volt cselédség és az uradalmi tisztek között osztották, a még megmaradt területre azután erdélyi és bukovinai csángókat telepítettek. Az új telepesek örömmel ültek be a birtokba, de csakhamar kitűnt, hogy a túlnyomó részben pásztorkodással foglalkozó csángók — ha meg is volt bennük a föld iránti szeretet és jóakarat — a kemény földmunkához keveset értenek és ez meglátszik földjeiken is. Részben ez, részben az igásállat állomány lesújtó megfogyatkozása az oka, hogy a csángó és általában az új telepesek földjeinek 50—50 százaléka még megmunkálatlan és így ilyen jelentős területen az idén keveset fognak aratni. Ezzel szemben a falu határában csak 8 százalék a megmunkálásán föld, a lakosság régi birtokosainak területein.
   A megmunkálatlan földek parlagon heverésének oka az, hogy ezek tulajdonosai nyilasok voltak és a nácik visszavonulásakor elmenekültek Németországba. Jellemző a tolnanémediek józanságára és helyes magyar érzésére, hogy a közel 4000 főnyi lakosság közül csak 36 volt nyilas és ezek között is csak kettő tartozott a hangoskodók közé (ezek látták jónak azután a menekülést), míg a többi lagymatagon viselkedett és nem szívvel-lélekkel tartozott a kótyagosok táborába. Tolnanémedi mindenkor az igazi magyarok erős vára volt: szép fajtája a magyar népe józanul gondolkozik és magyar meggyőződése mellett bátran kiállott bármikor, még a felsőbb halálommal szemben is...

   Igazság, 1945. december 8. Ki akarták üldözni az ekések legrégibb szövetségeseit.
  Az előadás után dr. Almasan, a vármegye főnöke, elismerően rázott kezet velünk. Mi is vele, akkor már tudtuk, hogy a megyének nincs alispánja, s annak a dolgát is ő végzi, hogy a városnak nincs életrevaló polgármestere, hogy a reakció az alispánoknak való tanult elemeket teljesen hasznavehetetlenné fertőzte. A megye és a város, dolga azért szépen fejlődik. A reakció megpróbálta kiüldözni Groza ekéseinek legrégibb szövetségeseit, a csángókat, akik a Madoszba tömörülve már 1936-ban együtt küzdöttek Groza Péterrel. De az ODA-val való szorosan összeműködő, helybeli Magyar Népi Szövetség felvilágosító munkája véget vetett a csángók kivándorlásának.
   Dubovszky Pál felvilágosításaiból megtudtuk, hogy a kivándorlásba hajszolt csángóktól 5—6000 lejért harácsolták össze a földeket holdanként a mindenre elszánt gazdag földszerzők, de ugyanennyit vettek el egy-egy kivándorló személy Aradra szállításáért a feketén fuvarozók. Emiatt sok határon túlra érő csángó egy árva garas nélkül, minden nélkül ment új földeit szerezni, amelyiknek pedig még maradt valamije, azt a teljesen elértéktelenedett pengő tette hasznavehetetlenné.
   Mindez ráeszméltette a csángók józanabbjait, hogy lelketlen üzérek martalékául estek. De kijózanítólag hatottak a Magyarországról átlátogató Bodor György kormánybiztos felvilágosításai is. Bodor tudtára adta a csángóknak, hogy Magyarország legelső sorban a csehszlovákiai magyarok letelepítésével törődik. Természetesen a Déva környéki csángók nyugtalansága még nem ült el teljesen. A Hunyad megyében eddig nagybirtokosokként élő magyar nagyurak reakciós környezetéből, mivel az ő földjüket a földreform kisajátította, azt híresztelték a csángók között, hogy sor kerül az ő holdacskáikra is, a román reakció megerősíti ezt a hiedelmet, mikor azzal fenyegeti a csángókat, hogy jobb, ha önként adják el földjeiket, mert úgyis határon túlra teszik őket. Az igazság ezzel szemben az, amint azt Mara Ernő, a hunyadmegyei magyar földbirtokosok egyike nekem személyesen mondotta, hogy 60 hold földjét visszakapta, vagyis a hatóságok a földreform törvény szellemében igazságot tesznek, ahol törvényellenes kisajátítások történtek. A csángók, megnyugtatására szolgál az is, hogy Hunyadmegyében újra megkezdték működésüket a diktatúra alatt bezárt összes magyar elemi és középiskolák, ugyanakkor meg 12 új állami magyar iskolát is kapott Hunyad megye magyarsága. A megye 30—32000 lelket számláló magyarsága számára, a magyarnyelvű iskoláztatás tehát teljesen biztosítva van. És ezt maga a dévai Magyar Népi Szövetség isko¬laügyét intéző Közművelődési Bizottság ve¬zetője jelentette ki előttem.

   Magyar Szó, 1945-12-24/300. szám (kivonat).
  Többféle telepítést ért már meg Vajdaság lakossága. A messze jövőbe néző osztrák imperializmus már a török hódoltság utáni időkben svábokat telepített le ezen a vidéken, abból a célból, hogy szükség esetén felhasználhassa őket az itt élő népek, szerbek és magyarok szabadságtörekvései ellen. A sváboknak sikerült is megkapaszkodni, ők a rögben, de nemcsak megkapaszkodtak, hanem lassan-lassan egyre jobban szétterpesztették karmaikat, s egyre több földet markoltak föl a jól termő bácskai humuszból. A hitleri fasiszta Németország azután kitűnő hasznát vette az osztrák imperializmus előrelátásának és kelet felé irányuló hódításaiban kitűnő támaszpontra talált a vajdasági svábokban.
  Aztán volt másféle telepítés is. A régi jugoszláv hatóságok földet osztottak ki az első világháború dobrovoljácainak, de ezzel aztán meg is tettek mindent. Semmiféle segítséget nem nyújtottak a telepeseknek és nyugodtan elnézték azt is, hogy azok nem művelik meg, vagy esetleg eladják vagy elzálogosítják földjüket A nagyszerb politikai klikk természetesen igyekezett a maga céljaira felhasználni a telepeseket. A magyarok csángótelepítési akciója is alapjában elhibázott volt. Ezt a szerencsétlen népet valóban földhöz kellett juttatni, de nem Vajdaság területén, hanem a magyarországi mamutbirtokokból kellett volna kihasítani számukra megfelelő földdarabot. A reakciós magyar kormány azonban természetesen nem nyúlt az általános földreformhoz, hanem a dolog könnyebbik végét fogta meg, odaadta nekik a kiűzött dobrovoljácok földjét.
  A magyar nacionalizáló és imperialista követelések legfőbb megnyilvánulása azonban a vitézek letelepítése volt. Ezek a vitézek úgyszólván csendőri szolgálatot teljesítettek a magyar reakciós rendszer számára és az volt a feladatuk, hogy kordában tartsák a szabadság, a jogok, s így a földreform megvalósítását kívánó népet. Még a csángókat sem tartották elég megbízhatónak, az ő nyakukra is odatelepítettek néhány „rendfenntartó” vitézt. Az eddigi telepítéseknél nem az volt a cél, hogy a földhöz ragadt szegény néprétegeken segítsenek, hanem az uralkodó osztály így akarta levezetni a szociális intézkedések iránt megnyilvánuló egyre hangosabb követeléseket Ezért nem kapcsolódhattak össze ezek a telepítések sohasem az általános földreform kérdésével Ellenkezőleg, jórészt éppen az ez irányban megnyilvánuló törekvéseket semlegesítették.

   Föld és Szabadság, 1946-02-17/7. szám. A svábok kitelepítése.
  Az 1941-es népszámlálás 477.000 svábot tartott nyilván, ebből 303.000 vallotta magát német nemzetiségűnek, öt csoportban éltek: Pest környéken 84.000, Moson-Sopronban 128.000, Baranya-Bácskában 137.000, Tolnában 88.600, Arad-Csanád-Torontálban 16.000 és Budapesten 22.000. Ezeknek mintegy 30—40 százaléka már nyugatra távozott a németekkel. A már kitelepült svábok helyére a Népgondozó Hivatal 27.000 családot, 108.000 embert telepített.

   Uj Szó, 1946-02-20 / 42. szám. Jugoszláv vádirat a magyar fasiszták ellen. A délvidéki kényszermozgósítások.
  A jugoszláviai rendkívüli állami bizottság, melyet a megszállók és támogatóik bűncselekményeinek kivizsgálására küldtek ki, összeállította a magyar háborús bűnösökre vonatkozó vádiratot. A vádirat kitér a bácskai és baranyai terület szerb és más szláv nemzetiségű lakosság kényszermozgósítására. A megszállt területek lakosságának erőszakos úton való mozgósítása a nemzetközi jogba ütközik. A magyar megszállók itt többszörösen megszegték a hágai egyezmény idevágó paragrafusait. Ezt a mozgósítást részint általános sorozással, részint egyéni behívókkal hajtották végre, a magyar katonai hatóságok titkos utasításai alapján a magyar belügyminisztérium, a szegedi hadtest, Bács megye alispánja stb. rendeletei, illetve köriratai értelmében.
   A németek szolgálatában.
  A magyar megszállók az elcsatolt területek lakosságának erőszakos mozgósításával politikai és katonai céljaikat akarták megvalósítani, mondja a vádirat. Egyrészt ezzel akarták még jobban a németekhez, fasiszta uraikhoz kapcsolni magukat, rendelkezésükre bocsátva hadsereget a keleti arcvonalra. A legyilkolt, kiüldözött, internált és mozgósított lakosok helyébe megkezdték a magyar nemzetiségűek betelepítését, gazdasági téren való rablógazdálkodásukkal pedig anyagilag igyekeztek tönkretenni a megmaradt szilárságot. A magyar katonai hatóságok nem rettentek vissza semmilyen bűncselekménytől sem. Hadbíróságokkal fenyegették a lakosságot és így kényszerítették őket, hogy felesküdjenek Horthyra és Hitlerre. Ezzel a felesketéssel is megszegték a hágai egyezményt. A besorozottakat rosszabb ellátásban részesítették, mint a magyar nemzetiségű katonákat, szigorú büntetéseket szabtak ki rájuk és a napi kiképzés után még nehéz munkára kényszerítették őket.
   ,,Kutyaugatásszerű" nyelv.
  Kényszerítették a szláv nyelvűeket, hogy magyarul tanuljanak, megtiltották nekik, hogy »kutyagatásszerű« anyanyelvüket használhassák. Az erőszakosan mozgósítottak helyzete az arcvonalon még súlyosabb volt.
Rabokkal egyenlő bánásmódban részesítették őket. Sokat közülük büntető zászlóaljak is osztottak be. Az életben maradt tanuk szerint a szerb nemzetiségű egységek veszteséglistája óriási volt. Katonai szolgálatra hívták be legfiatalabb és a legidősebb korosztályokat is egészen 62 éves korig, nyomorékokat, süketeket, szívbajosokat is. A szegedi hadtest a szerb nemzetiségűeket 17 évtől sorozta be. Sokat arra kényszerítettek, hogy SS kötelékbe lépjen be, amit a mozgósítottak nagy része még élete árán is megtagadott.
   A bűnösök.
  Az állami bizottság megállapítja, hogy ezekért a bűncselekményekért többek közt Horthy Miklós kormányzó, Bartha Károly honvédelmi miniszter, Werth Henrik vezérkari főnök, Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök, Platthy Pál, Feketehalmy-Czeidner Ferenc a magyar megszálló csapatok parancsnokai, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter felelősek. Az állami bizottság megállapítja, hogy mindezeket a bűnösöket a jugoszláv nép bírósága elé kell állítani, hogy megérdemelt büntetésben részesüljenek.

   Rendőrségi közlöny. 1946-08-01/16. szám. A belügyminiszter 531.281/1946. IV. 12. B. M. számú rendelete A MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁLATOKHOZ SZÜKSÉGES MUNKAERŐK BIZTOSÍTÁSA TÁRGYÁBAN.
   A magyar államrendőrség budapesti és vidéki főkapitánysága, valamennyi vármegyei és városi főkapitánysága, valamennyi városi és járási kapitánysága Vezetőjének, Székhelyén.
   Tudomásomra jutott, hogy egyes községekben, főképen azokban, ahol a sváb lakosság kitelepítése megtörtént, illetőleg folyamatban van, a mezőgazdasági munkálatok munkaerő és az újonnan betelepítettek munkakészségének hiánya miatt megakadtak.
  Az ebből eredő károk gazdasági következményeinek elhárítása céljából felhívtam a vármegyék alispánjait hogy a szóban levő községeikben a megfelelő munkaerők munkába állításáról haladéktalanul gondoskodjanak. Utasítottam az alispánokat arra is, hogy amennyiben intézkedésemnek és saját intézkedéseiknek végrehajtása során hatósági kényszerintézkedésekre volna szükségük, úgy karhatalom igénybevétele céljából forduljanak a területileg illetékes rendőrhatóságok vezetőihez.
  Felhívom az elsőfokú rendőrhatóságok vezetőit, hogy a vármegyék alispánjainak megkeresésére az általuk kért karhatalmat haladéktalanul rendeljék ki.
  Egyes községekben a még birtokban levő, de kitelepítésre már tervbe vett, illetőleg a birtokból már kimozdított, de elszállításra még nem került sváblakosság a mezőgazdasági munkák végzését abbahagyta, vagy abban nem vesz részt.
  Felhívtam a vármegyék alispánjait arra is, hogy a sváb lakosságnak ezt a részét szintén állítsák munkába és figyelmeztessék őket, hogy mindazok, akik e munkálatokban nem hajlandók önként részt venni, rendőrhatósági őrizet alá helyezési eljárást fognak vétetni.
  Felhívom az elsőfokú rendőrhatóságok vezetőit, hogy mindazokat a sváblakosokat, akik az a ispánok által e rendelt munkákban önként részt venni nem hajlandók, a 8130/1939. M. E. számú rendelet 1. §-a alapján mint gazdasági okokból káros személyeket helyezzék rendőrhatósági őrizetbe (internálják) és mint rendőrhatósági őrizet alá helyezett egyéneket kényszerítsék a munkában való részvételre.
  Felhívom az érdekelt vármegyei főkapitányságok Vezetőit, hogy rendeletem utóbbi rendelkezéseinek végrehajtása céljából haladéktalanul lépjenek érintkezésbe a vármegyék alispánjaival, alárendelt rendőrhatóságaikat a szükséges utasításokkal lássák el és eljárásukat ellenőrizzék.
Budapest, 1946. július hó 16. Rajk László, s. k. belügyminiszter.

    Szabad Nép, 1946-09-29/220. szám. Névtelen levélíró.
  Téved, leközöljük sorait. Hadd szórakozzanak olvasóink, íme: „Szüntessék be a svábok kitelepítését, ami nem is egyéb a deportáltak bosszúállásánál. Ne vezessék félre az országot, hogy a svábok tették tönkre a magyarokat, mert ők tartották el Budapestet élelemmel, nem úgy, mint ezek az úgynevezett csángók és a többi telepesek, akik csak lopnak és beülnek a mások verejtéke által szerzett házakba“.

  Szabad Nép, 1946-12-22/291. szám. Egy székely telepes asszony írja.
  ...Egyszerű bukovinai származású székely telepes asszony vagyok és tudom, hogy csak a székely testvéreim értik meg az én tájszólásos kifejezéseimet, de szívemből fakadó keserű érzéseimet papírra fektettem, hogy a Szabad Nép soraiban kiírni szíveskedjen: hát elmúlt a Mikulásnap, a szegény székely gyerekek részére nagyon szegény volt. Ha szegény volt a Mikulás, talán gazdagabb lesz az Angyal? Nem hisszük?
  Itt Hőgyészen mi, telepes asszonyok zöldséget, tejet, túrót, vajat, tojást, baromfit megszabott áron adunk el a piacon. És a jóhiszeműség vezet bennünket, hogy áráért a gyereksereg részére vagy egy cipőcskét, vagy egy meleg ruhácskát vásárolhatunk az újonnan érkezett textilekből maximális áron. A piacon is összecsukorgatott forintokkal a markunkban bemegyünk a Hangya Szövetkezetbe, ott nem mérnek nekünk szövetet, mert előbb megnézik a beszolgáltatási papírt, azt mondják, nagyon korán szolgáltatták be. Közben, jönnek tíz-tizenötével a sváb asszonyok, szó nélkül kiszolgálják őket. Visszafojtott keserűséggel kimentünk, be egy másik üzletbe, úgy képzeltük, jó forintunkért bárhol kapunk árut. Ott csak akkor akartak kiszolgálni, ha drágább árut is veszünk. Az üzletekben magyarul csak annyit lehet hallani: „nincs kérem”. A székelyeket vasárnap a templomban a svábok a kórusból leköpdösik. A lelkipásztornak, a nyáj svábik részét, rendre kellene utasítani, addig nem is fizetünk egyházi adót. Minket büdös csángó-oláh cigányoknak csúfolnak az itt maradt svábok. Mert mi rongyos, foltos ruhákban járunk, gyerekeink sápadtak, soványak, rongyosak, nem úgy, mint a svábok, akiket az elmúlt idők egyáltalán nem viseltek meg.
  Tegyenek igazságot a székely telepesek ügyében. Tisztelettel, Dávid Andrásné, született Szabó Zena.“

   Magyar Mezőgazdaság, 1947-02-01/3. szám
  Völgységi Telepesek a címe annak a most megjelent értesítőnek, mely a dunántúli völgységi járásban letelepített bukovinaiszékelységnek immár “hivatalos” lapja. A völgységi járásban 15000 székely találta meg, hosszú és keserves vándorlás, sok-sok szenvedés után, végleges települési helyét. Ennek az életrevaló, rendkívül ügyes, demokratikus szellemű székelységnek minden ügyes bajos, még sok elintézendő dolgával, szövetkezeti ügyeivel, termelési eredményeivel, települési nehézségeivel foglalkozik a bonyhádi Völgység Szövetkezet. Ezeknek a problémáknak kíván hangot adni a szövetkezeti közlöny Bodor György, a letelepített székelység »választott kormánybiztosa« irányításával.

   Szabad Föld, 1947-06-15/24. szám. Ha dolgozunk, itt is megélünk, mert ami otthon volt, azt is munkával kerestük.
  A „csángók”. „Csángó“ kóborló embert jelent. A bukovinai székelyek történelme csupa vándorlás volt. Annak idején az osztrák császári hadak űzték el őket a Székelyföldről, öt évvel ezelőtt nagy hozsannázással hazahozták, hosszú kálvária után a Bácskába küldték őket, most, itt vannak Dél-Dunántúl. Szorgalmas a sváb? Igen, nagyrészük szorgalmas. De a bukovinai magyarok nemcsak szorgalmasak, tehetségesek, vállalkozó kedvűek. Gazdaságilag elmaradottabb vidék az ahonnan jöttek. Szőlőműveléssel például nagyrészük nem foglalkozott- Egy-két év alatt tökéletesen elsajátították ezt a tudományt. Szemlélődtek, jól megfigyeltek mindent és új szakkönyveket olvastak.

    Hivatalos közlöny, Románia 1947: "Rădăuţi vegyes bíróság: A polgári bírósági könyv 1. sz. 703. számú határozata alapján a bíróság elfogadja a Calafindeşti községi, Radóc megyei Tănase Diaconescu felperes keresetét, az ismeretlen lakóhelyen tartózkodó Kiurko George a Ferenz alperessel szemben, és ennek következtében kötelezi az alperest, hogy ismerje el a felperes tulajdonjogát a 4.470/1. sz. 897 Ţibeni, Horaiţ helyen, 37 prazsina területre, és hozzájáruljon ennek telekkönyvbe foglalásához."

„Az 1947. évi 814. sz. törvényszék a polgári keresetet alapján, amelyet Lauric Sofronie a Petre felperes terjesztett elő, Calafindeşti községből, Radóc megyéből, az ismeretlen lakóhellyel rendelkező Gaspar Pal a Ferentz alperessel szemben, és ennek következtében kötelezi az alperest, hogy ismerje el a felperes tulajdonjogát a 4.474/1. sz., 120 prazsina, Horaiţ helyén lévő telekre, Ţibeni község 170. számú tk. törzséből, és hozzájáruljon ennek telekkkönyvbe foglalásához".

„A polgári ítélet 705. számú határozata alapján a bíróság elfogadja a Calafindeşti községből, Radóc megye Popovici Leonte felperes által benyújtott polgári keresetet, az ismeretlen lakóhellyel rendelkező Pal Nistor a Ianos alperes ellen, és ennek következtében az alperest a felperes tulajdonjogának elismerésére kötelezi a Horaiţ régióban található 28 prazsina területre, amely azonos a Tibeni község 1201. tk. old. 4.218/3 és 4.219/3. számokkal, és hozzájárul e parcella tk. foglalásához."

Monitorul oficial. Hivatalos Közlöny, sz. 291., 1947. december 16., p. 8024

   Monitorul oficial
1947: „Judecătoria mixtă Rădăuţi: Prin cartea de judecată civilă Nr. 703, judecătoria admite acţiunea intentată de reclamantul Tănase Diaconescu din comuna Calafindeşti, jud. Rădăuţi, contra pârâtului Kiurko George a Ferenz, cu domiciliul necunoscut, şi, în consecinţă, obligă pe pârât să recunoască dreptul de proprietate al reclamantului asupra parcelei funciare 4.470/1, din corpul tabular Nr. 897 Ţibeni, la locul Horaiţ, în suprafaţă de 37 prăjini şi să consimtă la intabularea acestei parcele”.

„Prin cartea de judecată civilă Nr. 814 din 1947, judecătoria admite acţiunea civilă, intentată de către reclamantul Lauric Sofronie a Petre, din comuna Calafindeşti, jud. Rădăuţi, contra pârâtului Gaspar Pal a Ferentz, cu domiciliul necunoscut, şi, în consecinţă obligă pe pârât să recunoască dreptul de proprietate al reclamantului asupra parcelei 4.474/1, în suprafaţă de 120 prăjini, în locul Horaiţ, din corpul tabular 170 a comunei Ţibeni, şi a consimţi la intabularea acestei parcele”.

„Prin cartea de judecată civilă Nr. 705, judecătoria admite acţiunea civilă, intentată de către reclamantul Popovici Leonte, din comuna Calafindeşti, jud. Rădăuţi, contra pârâtului Pal Nistor a Ianos, cu domiciliul necunoscut, şi, în consecinţă, obligă pe pârât să recunoască dreptul de proprietate al reclamantului, în suprafaţă de 28 prăjini, situat în regiunea Horaiţ, identic cu Nr. 4.218/3 şi 4.219/3 din corpul tabular Nr. 1.201 a comunei Ţibeni, şi să consimtă la intabularea acestei parcele”[33]. [33]

Monitorul Oficial, Nr. 291, 16 decembrie 1947, p. 8024

   Hétfői Új Hírek, 1947-10-20 / 16. szám
  A baranyamegyei Feked község Nemzeti Bizottságának példátlan botránya (Az Új Hírek pécsi tudósítójának telefonjelentése.)
Többször foglalkozott a sajtó a svábmentések körüli visszaélésekkel. Ezek sorából is messze, kiemelkedik a baranyamegyei Feked községben leleplezett nagyarányú svábmentési akció, amelyet a helyi Nemzeti Bizottságtagjai valósággal iparszerűen űztek. Kerkai József földműves, a Nemzeti Bizottság elnöke, Nagy Bálint földműves, a Nemzeti Bizottság jegyzője, Kovács János, a helyi UFOSZ elnöke és községi bíró, Szőke Ferenc földműves, Bartos Dezső földműves, Ládnyánczky József és Kapecska Rudolf nemzeti bizottsági tagok előre megállapított összegért, két libától 600 forintig, sorozatosan állítottak ki volksbundisták és egyéb nemzetrontók részére mentesítési igazolványt. A rendőri nyomozás megállapította, hogy huszonegy jómódú svábgazda mentesült így a kitelepítés alól, akik valamennyien kifizették a megszabott összeget a Nemzeti Bizottságtól kapott mentesítési igazolványokért. Egymás között is megállapodtak a nemzeti bizottsági tagok, az elnöknek és az UFOSZ elnökének 200 forint, a többi aláíróknak fejenkénti 100—100 forintjárt a mentesítési igazolványok aláírásáért. A pécsi államügyészség a svábmentőket előzetes letartóztatásba helyezte.

   Igaz Szó, 1947-08-27/34. szám. I. rész. Óriási hajtórazzia készül a kitelepítés elől megszökött svábok kézrekerítésére. Helyszíni beszámoló Bácska megtisztításáról, ahol félmillió telepes jut földhöz.
  A koraőszi napfény tereferélgető és kedélyesen falatozó társaságot melegít a garai vasútállomás rakodóján. Vannak, akik még a krétával megszámozott vagonok elé cipelik hatalmas motyóikat, mások már az ajtóban állva kandikálnak elő. — Az arcokon semmi megindulás nem látszik, semmi félelem, semmi elkeseredés!
  A bejárat felől hatalmas teherautó fordul óriás porfelhőt kavarva maga után. Egymásután kászálódnak le a feketébe öltözött svábok. Időbe telik, amíg számba veszik holmijaikat, azután kivétel nélkül mindegyik odasorakozik az orvos elé.
  HIRTELEN GYÓGYULÁS.
  A gyanútlan szemlélő, rengeteg, hirtelen súlyos szívbaj-megbetegedésről adhat számot, amely kizárólag a kitelepítés előtt álló svábok között dúl, de ott aztán feltűnő hevességgel. Először ezzel próbálkoznak, de rövidesen frontot kell változtatniuk, mert a turpiságra hamar rájörnek. Ekkor következik a reuma, a tüdőbaj és végsőesetben hatásos gyengeség. Amikor ezeken a stációkon túlestek, a lelkiismeretesen dolgozó orvos minden panaszt meghallgatott és kimondja a végső szentenciát: egészséges, az imént még halál torkában álló betegek gyorsan fordulnak a kocsik felé és életerősen tülekednek valami jó helyért.
  Garán vagyunk, vagoníroznak a svábok, akiket Németország szovjet övezetébe telepítenek ki. Aki a csendőrök, németek és nyilasok deportálásának a képét várja itt — súlyosan téved. A rendőrök barátságosak, a hivatalnokok emberségesek. Egy hangos szó nem hallatszik. Úgy látszik, mintha a legnagyobb békességgel és örömmel válnánk el, a soha viszontnem látásra.
  Pedig nem így van.
  „NEM FOGOK DOLGOZNI!“
  A messziről csendesnek és megbékéltnek látszó társaság egyszerre sunyi ellenség lesz, amint közelebb lépek. Járok a rakodók között és mindenütt gyilkos pillantások, hirtelen abbahagyott beszélgetések és a váratlanul támadt csendben, komor tekintetek kísérnek. Megpróbálok szóba elegyedni az egyik kövér gazdával, de az széles ívben kerül ki és szinte futva siet a kocsija felé. A kocsisor végén egy lány és fiú áll. Hozzájuk lépek és váratlanul szegezem a városiasan öltözött, vékony teremtésnek a kérdést.
— Sajnája-e, hogy el kell mennie? Ő csak vonogatja a vállát. Szeméből gyűlölet szikrázik felém, de nem mer goromba lenni. Szól, de mindenszavát mérlegre teszi és aztán mondja:
— Mit sajnáljak? Semmit? Aztán elfordul és hetykén ellibeg,otthagyva a magas, kövér, pirosképű fiúval. Most az ő hangulatát szeretném megtudni de tőle is kimért választ kapok:
— Mit sajnáljak? Itten paraszt voltam, Németországban úr leszek. Azám! — villan fel apró szeme. — Úr leszek, mert a német otthon úr!
— Aztán hogyan képzeli el ezt az uraságot — faggatom tovább.
— Nem fogok dolgozni! — világosít fel a fiatalember. — Kapom az UNRRA-csomagot, lesz sok nő és... vonogatja a vállát — úgy lesz.
Látom, már el is kezdi az uralkodást. Erős, fiatal fickó, kényelmesen veti a hátát az egyik vagonnak, zsebébe dugja kezét és úgy nézi, mint görnyedeznek az öregek a súlyos csomagok alatt. Eszébe se jut, hogy segítségükre siessen.
— Hát sok szerencsét a Heimatban —mondom neki búcsúzóul.
— A viszontlátásra! — kiáltja utánam. És amint megfordulok erre, látom, hogy gúnyosan vigyorog, kis disznószemei gyűlölettől izzanak.
— A viszontlátásra — ismétli még egyszer és megemeli a kezét. Mintha már fegyvert érezne benne.
   AKIK MEGSZÖKTEK.
  Az ember ezek után azt hinné, hogy a svábok könnyű szívvel és örömmel hagyják el a földet, amelyet oly sokszor és oly csúful elárultak. Ezek, akik most itt rakodnak a garai vasútállomáson, már lemondtak a szökésről. Már tudják, hogy nekik menni kell, tehát utoljára kellemetlenkednek és átkozódnak. Amikor a kitelepítés megkezdődött, először Harta került sorra. Kihirdették, hogy készüljenek fel a családok, csomagoljanak össze és úgy várják a teherautót. Másnap, amikor megjelentek a rendőrök, mind egy szálig eltűnt a sváb, senkit sem találtak otthon. Ugyanígy jártak Hajóson is… Ott már néhányat sikerült összeszedni, de a túlnyomó többség megszökött. A falut szinte lehetetlenség őrizni. Hartának harminchét kivezető útja van, ezenkívül a határon, kertek alján, úttalan utakon keresztül osont ki közel ezer ember a falvakból. Hegy nincsen a közelben, az erdők is kicsinyek és ritkák. A rendőrség feltevése szerint egy részük a határ felé vette útját, hogy Ausztriába jusson, míg a legtöbbje a pincékbe vette be magát. Hajóson és környékén rengeteg borospince van. Ezek sokszor ötven méternyi mélységet is elérnek a föld alatt és mint óriási labirintus hálózzák át a környéket. A pincék összeköttetésben is állnak egymással és így feltehető, hogy megfelelő mennyiségű élelmiszerrel felszerelve idehúzódott le a szökevény svábok legnagyobb része. Azt az időt várják, amíg a kitelepítések befejeződnek és akkor szándékoznak előszivárogni és valami úton-módon a közeli városokba jutni. Ismeretlen „jóakarók” gondoskodtak arról, hogy a szökések száma minél nagyobb legyen. Már eddig több bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy a kitelepítés előtt álló vidékeken turistaruhába, finom bakancsba öltözött turisták járnak. Ezek külföldieknek mondják magukat, vagy azt állítják, hogy külföldi, szervezetek megbízottai. Az agitátorok arra biztatják a volksbundistákat, hogy öljék le állataikat, semmisítsék meg a termést és rejtőzzenek el.
  „MI JOBBAN CSINÁLTUK“.
  A választás után, amelyen természetesen az ő általuk pártfogolt politikai párt győz, azonnal megszűnik a kitelepítés és akkor visszakapnak mindent, sőt kártalanítja őket a magyar nemzet — hazudják. És miután az egyes falvakban sok sváb marad vissza, aki ugyan kitelepítendő lenne, de azért nem került rá a sor, mert először azokat rakják vagonba, akiknek külön házuk van, ezek máris elkezdték a telepedők ijesztgetését, ígérik, hogy testvéreik rövidesen visszajönnek. Nehogy valaki hozzámerjen nyúlni egyetlen sváb holmijához, mert az szörnyű bosszú áldozata lesz. A titokzatos agitátorok magja jó földre hullott. A fáradt, éjjel-nappal dolgozó rendőröknek még arra is gondjuk volt, hogy a szabotázs akciókat megakadályozzák. Vörös kakast ígértek, a svábok tüzet prédikáltak a felbujtók és eddig mindössze egynéhány hektoliterbor folyt el a földön, egy állat nem pusztult el. Persze minden megmozdítható holminak az éjszaka lába kelt. Besötétedéskor titokzatos sürgés-forgás indult meg házról-házra és ami elvihető volt, elvándorolt a kedves itt maradó rokonhoz „megőrzésre», amíg vissza nem jönnek. Sokszor nevetnek az emberséges rendőr szemébe.
— Rosszul csinálja a demokrácia —mondták a stábok, akik eldugták a pénzüket, elajándékozták felszerelési tárgyaikat és elszöktetnék a fiatalokat. — Rosszul csinálják a rendőrurak. Mi annak idején sokkal jobban csináltuk!
  MEGKEZDIK A SZÖKEVÉNYEK KÉZREKERÍTÉSÉT.
  Pedig korán örülnek a kárörvendezők. A vagonírozásnak pontosan időben kell megtörténnie, menetrendszerű pontossággal indulnak a szerelvények és a megállapított mennyiségű svábnak augusztus 31-ig túl kell lennie a határon. Ha ez megtörtént, kezdődik a szökevények kézrekerítése. Óriási hajtórazziát terveznek, meglátogatják a hajósi pincesort is a nyomozók, a rendőrök hálóján fennakadnak a spekulánsok. Már szervezik Sopron mellett azt a tábort, ahova ezeket a szökevényeket gyűjtik! Az első napok tapasztalatain okulva, új módszerhez kellett folyamodni. Mikor látta a parancsnokság, hogy nem szabad időt hagynia szökésre, a kitelepítésről nem értesítettek senkit. Rajtaütésszerűen jelentek meg Nemesnádudvar, Csátalja, Vaskút, Császártöltés házainál és a kitelepítendő csak akkor értesült, hogy pakolnia kell, amikor rendőr állott az ajtajában és a kapu előtt a teherautó. Ezzel a módszerrel elérték, hogy a következő falvakban csak alig egynéhány családnak sikerült egérutat vennie. Csak most derült ki az, hogy milyen hihetetlen gazdagságban éltek itt egykor a svábok. Járjuk Vaskút házait és mikor kinyílik egy-egy házhatalmas, vasveretű ajtaja, ámulva lépünk be a freskókkal díszített boltozatos kapualjba. Márványoszlopok tartják a széles veranda tetőzetét, amely a belső udvaron fut körül. A szobákban berakott, nehéz diófa bútorok, csempézett fürdőszoba, hat-nyolc lakóhelyiség, drága szőnyegek, egy lakásban két zongorát is találunk. A hosszú kert végén az istállóban nyolc tehén, négy ökör és négy ló áll. A szekerek mellett egy könnyű kocsi, ez a kisasszonyé volt.
  AMI AZ ÁGYBAN VAN.
  Természetesen mindehhez megfelelő nagyságú föld, szőlő, szántó is tartozott. Ez volt a vaskuti bíró, Hans Marxer háza. De a többi sem marad el fényben és gazdagságban mögötte. Egyetlen ilyen házba és birtokba tíz magyar családot tudnak a hatóságok elhelyezni, de úgy, hogy azok kényelmesen és jól élhetnek odabent. Megáll az autó a 76-os számú háznál. Sokáig kell dörömbölni a csukott ajtón, még az ablaktáblák is be vannak téve. Síró és jajveszékelő asszonyok fogadnak bennünket.
— Jaj, jaj a Szepi halálán van!
Az egyik asszony, nyilván az anya, ő ordít a legjobban. Odaveti magát az ágy lábához, ahol a sötétben csak egy hatalmas duma körvonalait lehet észrevenni. Az orvos csöndet párancsol és először az ablakhoz siet. Gyorsan világosság támad, akkor lépünk közelebb az izzadó gyerekhez. Valóban szívszorító látvány tárul elénk. A fülledt levegőjű szobába, állig betakarva, vörös arccal fekszik a nyolcéves Szepi, szaporán szedi a lélegzetet és csorog róla a verejték. A mama újra sikoltozni kezd.
— Meghal a Szepi, meghal a Szepi — és tépi a haját.
Nyugalmat int az orvos és félretolja a termetes asszonyságot, aki minden áron az ágy és az orvos közé akar furakodni. Rögtön ki is derül a csalafintaság. A gyereknek kutya baja és azonnal visszanyeri rendes színét, ahogy kikerült az izzasztóból. De az ágyból még sok más is kerül elő. Liszt, zsír, szalonna, egy ládika ékszer, kétezer forint egy gramofon és a Mein Kampf. Szigorúan terelgetik az egész társaságot az autó felé.
  ...ÉS MÁS RAVASZSÁGOK.
A következő házban háromtagúcsalád várja a kitelepítést. Anya, lánya és a fiatal nőnek a férje. Mialatt a férfi a csomagokat hordja a ház elé a szőke, karcsú és finoman öltözött ifjasszony odaperdül az egyik nyomozóhoz és a fülébe súg valamit.
— A WC-re akar menni — fordul a nyomozó parancsnokához.
— Tessék — mondja amaz. — De kísérd odáig — adja ki a parancsot.
Elmennek, de feltűnően rövid idő múlva térnek vissza. A nyomozó fülig piros és a karcsú asszonynak a blúzán két gomb nyitva van. Haragos antuszkolja a kocsi felé a germán szépséget.
- Azt hitte, hogy megvásárolhat —mérgelődik. — A szeretőm lesz, ígérte, ha megszöktetem. Átkozott bestiája! Ahogy kiértünk az udvarra, máris kezdte tépni a ruhát magáról. A nyíltképű parasztfiú szinte magán kívül van a dühtől.
— Vigyázzon a felesége erkölcseire — figyelmezteti a férjet, aki sötét arccal rámolja fel a holmit az autóra.
Az asszony a foga között vet oda valamit, de úgy lép fel a teherautóra, mint valami sértett királynő. És így megy házról-házra. Minden családnál külön harc játszódik le, mindenki megpróbál mindent. Aki valóban beteg az maradhat is. Egy öregasszonyt ott hagyják házában, mert egyedül van, nincsen, aki gondozza.
  A kitelepülők nyolcvan kiló felszerelést, ruhaneműt, háztartási cikket, húsz kiló élelmiszert és háromszáz márkának megfelelő pénzösszeget vihetnek magukkal. Az otthagyott házakról leltárt vesznek fel, azután lezárják és a község megbízható elemeiből alakított őrség, a házpásztorok veszik őrizet alá. Egy vagonba 30 ember kerül. A szerelvény ezenfelül minden ember számára 14 napi élelmet visz magával. Egy orvos, ápolónő, vonatkísérő és parancsnok utazik velük a megfelelő számú őrszemélyzeten kívül. Aki a vonatra került az már nem szökik meg. Így utaznak Szobig, ott a magyar kísérők átadják őket a csehszlovák hatóságoknak, azok viszik a német határig, ahol a szovjetkatonaság szállítja tovább.
Vannak, akik önmaguk felett mondanak ítéletet. Sok olyan sváb, aki nem is került volna kitelepítés alá, megszökött. Ezeknek házait ugyancsak lezárják és kulcsaik szintén a községházára kerülnek Rövidesen magyarok települnek ezekre a helyekre, közel félmillió embert tudnak az elköltözött svábok nyomán elhelyezni.
  Még nem is pirkad, amikor elkezdődik a munka és az éjfél még talpon találja a kitelepítőket A rendőrök, a hivatalnokok valóban önfeláldozó munkát végeznek és nem minden kockázat nélkül.
  Az elszökdösött svábok természetesen erősen veszélyeztetik a közbiztonságot. A napokban a miniszteri biztos autóját kőzápor fogadta, amikor az este, az egyik erdő mellett elhaladt.
  Akik már ide, a vagonok elé kerültek, új arcot öltöttek. Nyoma sem látszik annak, hogy eddig a pillanatig milyen görcsösen és mennyi furfanggal próbáltak itt maradni. Egyszeriben utált és gyűlölt lett nekik ez a föld.
  Gőgösen és peckesen sétálnak a sínek mellett, gúnyosan méregetik végig a fáradtan dolgozó hatóságokat, nevetnek, tréfálnak és ha lehet suttyomban fenyegetőznek
  A falvak népe pedig nagyon könnyű szívvel búcsúzik tőlük. Velük elmúlik egy átok erről a gazdag vidékről és Bácska ismét a magyar földegészséges és szerves része lesz. Mindenki csak hálával gondol a Szovjetunióra, hogy lehetővé tette a már kilátástalannak látszó kitelepítést és a belügyminiszterre, aki halasztás nélkül, sürgősen hozzálátott a munkához. Látjuk, hogy kik azok, akik igazán szívükön viselik a magyar nép sorsát.   HAJDUSKA ISTVÁN

  Igazság, 1948-12-25/52. szám. Nyugvóponton a telepítések kérdése.
 A telepítések kérdése felszabadulás óta súlyos problémája a kormányzatnak. A svábok kitelepítése, a megürült sváb falvak benépesítése magyar telepesekkel, a Szlovákiából áttelepülni kényszerültek ezreinek elhelyezése és megélhetésük biztosítása óriási feladatokat rótt különösen a belügyi és a földömívelésügyi hatóságokra. A háború következményeiként merültek fel ezek, a problémák és százezrek sorsa, az ország belső rendje, döntő politikai és gazdasági érdekek függtek helyes megoldásuktól.
  Azok a híradások, amelyek ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban legújabban napvilágot láttak, meggyőznek arról, hogy ezen a téren is rendeződtek a problémák. Nem lehet azt mondani, hogy zökkenők nélkül ment a telepítések ügye. Tavaly és tavalyelőtt a politikai és gazdasági életünkben nyíltan megjelenő reakció mindig talált lehetőséget, hogy a hazaáruló céljainak érdekében fokozza a mutatkozó nehézségeket és az érdekeltek között szándékosan szítsa az elégedetlenség és a létbizonytalanság érzését. Népi demokráciánk ereje, mint a harc és építés minden frontján, itt is legyőzte a nehézségeket és a telepítések kérdése hamarosan nyugvópontra jut.
  A sváb kitelepítések ügye.
  Mikor a győztes hatalmak háború után megtartott potsdami konferenciája a közép- és keleteurópai németség Németországba való visszatelepítését elrendelte, örök időkre lehetetlenné akarta tenni e pángermán államok újraéledését. Nekünk magyaroknak egy évszázadok óta tartó önvédelmi harc befejezése lett a svábok kitelepítése. Először az osztrák, azután a hitleri imperializmus polipkarjai fojtogatták a magyarságot, és ennek a sokszor nemzeti létünket fenyegető imperializmusnak volt készséges eszköze, szövetségese a hazai németség. Képviselői ott ültek a minisztériumokban, politikai, gazdasági és kulturális életünk vezető állásaiban és szívós aknamunkával készítették elő a talajt Hitler számára. Emlékezzünk csak a Volksbundnak, a magyarországi németek szövetségének szerepére a háború alatti politikai életünkben, erre, hogy a budapest környéki sváb falvakban, Tolna, Baranya, Bácska sváblakta vidékein, ahol a magyar szó süket fűlekre talált, szabadon garázdálkodhattak a náci agitátorok és toborozhatták az önkéntes SS-ek ezreit.
  1946 elején indult meg a svábok kitelepítése Németországba és az elmúlt nyáron fejeződött be. A félmilliós hazai németségnek körülbelül egyharmada került így vissza Németországba. A kitelepítéssel kapcsolatos rendeletek azonban nem feledkeztek meg arról sem, hogy a svábok között is vettek olyanok, akik hűek maradtak a kenyeret adó magyar földhöz. Azoknak, akik akkor is meg merték mutatni a magyarsághoz való tartozásukat, amikor ezért üldöztetés lett osztályrészük, természetesen nem kellett kitelepülniük és az itt maradtaknak, ahogy Rákosi Mátyás is kijelentette legutóbbi nagy beszédében, szabad életlehetőséget biztosít a népi demokrácia. Megkapnak minden segítséget, hogy beilleszkedve az építő munkába, jóvátehessék a magyarországi németek eddigi bűnös, országpusztító politikáját. A kitelepítések folytán gazdátlanul maradt sváb birtokokat a földreform keretében földnélküli dolgos magyar családok kapták és így két év alatt egész vidékek képe változott meg. Azokban a falvakban, ahol hat-hét évvel ezelőtt, ha magyarul kért, egy pohár vizet sem kapott az ember, most az ország legmagyarabb vidékeiről idetelepített családok munkája erősíti a népi demokráciát.
  A Szlovákiából áttelepült magyarok.
  1945-ben és 40-ban az akkori reakciós, soviniszta cseh hatóságok magyarok ezreit tették át a határon és ezek is az elhagyott sváb portákon találtak új otthont. Később, amikor a csehszlovák—s magyar lakosságcsere-egyezmény keretében rendezetten folyt az áttelepítés, az itthagyott szlovák birtokok mellett a sváb birtokok igénybevételével lehetett házhoz, földhöz juttatni az áttelepítetteket. A béke és rend képe fogadja az embert azokon a vidékeken, ahol nemrég még a népvándorlásszerű jelenségek, a problémák tisztázatlansága, a sok helyen kezdetben rosszul megszervezett munka és nem utolsó sorban a reakció mesterkedései miatt alig folyt termelés és az emberek munkakedvét a létbizonytalanság érzése bénította.
Sok nehézség elkerülhetetlen volt, hiszen falvak százainak lakosságát kellett kicserélni, hatalmas tömegeket beállítani az építő munkába. Azonban az átmeneti bajokat leküzdve, most már megállapíthatjuk: a reakció suttogásainak itt sem lett igaza, a települések által megbolygatott vidékek termelési eredményei semmivel sem rosszabbak a többinél. Politikai életünk megtisztulása a nehézségekből a demokrácia ellen fegyvert kovácsoló elemektől minden téren érezteti hatását: dolgozó népünk érdekében a legnehezebb kérdések megoldásánál is meg tudjuk találni e helyes utat.