Sztrigyszentgyörgyi telepítés-1910 (II. rész)
Bonyodalmak a telepítés körül
A megmaradt telepesek
Befejezés
Bonyodalmak a telepítés körül
1910-ben a telepítés kis méretben indult meg, s csak Sztrigyszentgyörgyre szorítkozott. Amint később kitűnt, erre sem volt elegendő pénzügyi fedezet. Így érthető, hogy a sztrigyszentgyörgyi telepesek részéről a panaszoknak vége-hossza nem volt. Különösen akkor, mikor nyilvánvalóvá lett, hogy az előre hirdetett státusi kölcsön nem valósulhat meg. A telepesek befizetett előlegeiről senki sem számolt el. Az állam akkori vezetői egyáltalán nem fogták fel a kérdés nagy horderejét. Magántelepítési bizottságok pedig képtelenek egy nagyobb arányú telepítés eredményes lebonyolítására, hacsak áldozatra kész bankintézmények nem állnak teljes erejükkel segítségükre. Szabó Imre, a telepítés szellemi irányítója, kitől eleinte a jóakarat és nemes szándék nem vitatható el, minden emberileg lehetőt megtett az ügy sikerében. A kormány részéről a telepítessél kapcsolatos kéréseire csupán szépszavú, de anyagiakban be nem váltható ígéreteket és a jövőre vonatkozó, bizonytalan biztatásokat kapott, melyekre építeni nem lehetett. És mégis elindította a telepítést!
Szabó Imre anyagi erők hiányában tekintettel arra, hogy a telepesek valamennyien római katolikus vallásúak, az Erdélyi Római Katolikus Státushoz fordult 37 darab melléklettel támogatott kéréssel. A telepítés pénzügyi lebonyolítására 640.000 korona kölcsönt kért 4%-os kamat mellett, telekkönyvi biztosítékokkal. A Státus azonban nem rendelkezett akkora pénzkészlettel s a kérést, sajnálatának nyilvánítása mellett, a 37 mellékletével együtt visszaküldte.
Magukra hagyottságukban, tanácstalanságukban a telepesek gyanút fogtak: félrevezetetteknek, becsapottaknak érezték magukat s teljesen elcsüggedtek érezvén, hogy a nehéz fizetési feltételeknek saját erejükből képtelenek eleget tenni. Élőszóban és írásban ismételten Jancsó főesperes úrhoz fordultak tanácsért, védelemért s megsokasodott bajaikban útmutatásért. Így 1911. június 5-én 51 telepes gazda elkeseredett hangú levelet írt Szabó Imre úrnak. A levélben helyzetük tisztázását kérik, valamint az előlegek becsületes elszámolását. A levelet Jancsó főesperes úrhoz küldték közvetítés végett. Ebből kitűnik, hogy a telepes ház és külsőség értékének letörlesztése 50 évre volt tervezve, holdanként évi 40 korona törlesztést számítva. Így 50 év alatt a föld holdjáért összesen 2000 koronát kellett volna fizetniük, holott a megvételkor azonnali fizetés mellett a költségekkel együtt csak 500 korona volt 1 hold földnek az ára. Elkeseredetten írják a telepesek ezért az említett levélben: „Mert miszerint meg van írva, azt úgy ki nem bírjuk fizetni soha!…” Majd így folytatják: „Továbbá kérjük Tekintetességedet, hogy az előlegjeink hollétet, valamint címét, még nem láttuk és nem tapasztaltuk, Méltóztassék nekünk beszámolni, mert még idáig semmiféle célra nem lett beszámolva, sem az építési költségekbe, sem az évi törlesztésbe; tehát ez okból vagyunk így elcsüggedve, mert sokfélekép félre lettünk vezetve, hogy államosít, holott az állam álmot sem lát rólunk, csak megvesztegetést tapasztalunk mindenben. Ha kérésünket nem hajlandó teljesíteni, úgy akkor kényszerülve vagyunk telepedésünk alapján további lépéseket tenni…”
Jancsó Ernő főesperes-plébános az 51 telepes aláírásával ellátott panaszlevelet komolyan vette. Az 1911. június 19.-én 579 szám alatt iktatott levelében erélyes hangon felszólította Szabó Imre urat arra, hogy a sztrigyszentgyörgyi telepítés ügyéről részletesen számoljon be. A főesperes többek között így ír: „Már nagyon sokszor volt szíves Uraságod nekem, mint főesperesnek megígérni, hogy a sztrigyszentgyörgyi csángók telepítési ügyéről referálni fog. Mind vártam eddig, de már most tennem kell az egyház ügyeit tekintve ép azért igen szeretném tudni, hogy már megmaradnak-e a telepesek Sztrigyszentgyörgyön, úgy lett-e rendezve a birtokviszony, hogy ők a tartozásukat kifizetve megélhetnek-e ott; mert nem akarnék csak úgy vakra-hatra valamibe fogni, hogy a költség meglegyen és utoljára nem lesz kinek. A telepítés ügye szép, hazafias és hálára kötelező dolog, de csak akkor, hogyha az úgy van keresztül vive, hogy hasznos és nem káros. Mert lelkiismeretlen tény volna, ha a szegény emberek felbiztatva és beugratva, nagy kárt szenvedve földönfutókká lennének, ahelyett, hogy édes hazájukba visszajöhettek volna! Azért kérem Uraságodat még e hét folyamán megválaszolni ezen levelemben feltett kérdéseket, mivel kénytelen leszek aztán, ha választ nem kapok, más által kérni felvilágosítást a telepítés ügyéről”.
Sztrigyszengyörgyi felvonulásm 1930-ban. Nyereg nélkül, csak a fastékes van a lovakon.
A kemény hangú levélre Szabó Imre 24 órán belül válaszolt. Válaszában védi önmagát és a telepítés ügyét. Rámutat a telepítéssel kapcsolatban felhalmozódott elfoglaltságára, valamint a felmerült, szinte leküzdhetetlen nehézségekre. Védekezése fényt vet a sztrigyszentgyörgyi telepítés több, ismeretlen mozzanatára. Ezért helyénvalónak látom Szabó Imre levelének lényegesebb részeit közölni:
„A sztrigyszentgyörgyi telepítésre vonatkozólag tudatni kívánom, hogy Majláth Gusztáv püspök úr Őnagyméltóságának, mint akinek kegyes közbenjárását megnyertük annak idején, referádámat még nem tehettem meg; az ügy financiális oldalát érintő végelszámolást teljes egészében még nem ejtettük meg, s miután már kevés elintézést vár, a telepítés folyamáról a közel jövőben jelentésemet tehetem. Az ügyet minden fázisában megvilágítva, Őnagyméltósága teljes képet nyerend. Ami a hozzám intézett többi kérdést illeti, rövidesen válaszom a következő: Hogy a telepesek megmaradnak-e, valószínűnek tartom, mert annak idején valamennyi a komoly betelepülés szándékát jelentette, és több-kevesebb vagyonát fektette a kapott telepbe, ámbátor vesékbe senki sem lat. Birtokviszonyuk a lehető legkedvezőbben rendeztetett, mert a legszegényebbje is ½ hold belsőséget, 3 ½ külsőt és legelő-, erdőrészt kapott, tehát mindenben részesedett. Hogy megélhetnek-e, az sokban függ szorgalmuktól is. Az intenzívebb gazdálkodás végett a kir. gazdasági szaktanár az ősz folyamán többször kiszállott; a kertészetre, tekintettel az itteni conservgyárra, ösztökéltem, mert tetemes jövedelmet hajt. Radu János tanító úr és Farkas Béla közjegyző úr vezetésükben sokat fáradtak eddig is. Tagadhatatlanul nem nagy vagyonúak telepeseink s erre való tekintettel nem is volt nagy előlegük. Törlesztésük éppen részben a földművelésügyi kormány, részben közbenjárása folytán elég kedvező. Tiszta, szilárd anyagú ház és (cserépfedéssel) ½ hold belsőségre havi 7 koronát, évi 84 koronát, a külsőségek holdja után évi ca. 20 koronát fizetnek törlesztésben, ami gondolom nem sok s hiszem, hogy a vidéken azt még bérletben is magasabban kellene megfizetni. Ennek dacára törlesztési segélyt óhajtunk részükre kieszközölni, amely folyamatban van…Állami támogatást kértem marhaállomány beszerzésére is, amit meg is nyertek, de még nem vetettem igénybe, mert módosítás iránt folyamodtam. A lelkiismeretlenség, szegény emberek felbiztatása, beugratása és földönfutóvá tételének vádja tehát nem érhet. Amit megtehettem megtettem, tudatában annak, hogy sok méltánylásban senki részéről amúgy sem részesülök, amit elsősorban éppen a kormányhatalom expozensének személyemmel szemben elkövetett hajszája és anyagi tönkretételem célzata igazol. Egy szomorúnak mondható körülményről azonban meg kell emlékeznem. Embereinket több oldalról bujtogatják. Némely magyarnak az nem tetszik, hogy kedvező előlegek mellett kaptak embereink földet, sőt talán vallási kérdést is belehintenek. Mindezekre felhasználni igyekeznek olyasmit is, hogy az államnak semmi tudomása sincs a telepítésről, ami nem áll, hisz állami kiküldött mérnök osztotta föl az ingatlanokat, a financírozáshoz a minisztérium tette át a kérvényeket az állami támogatási pénzintézethez, mert fedezet nincs ilyen célokra egy fillér sem, sajnos, a hadihajókra kell. Az is bizonyos, hogy a kormány hunyadmegyei expozense ellenvéleménnyel van a csángók iránt, amit hivatalos értesítéssel is tudok igazolni. Éppen ezért, mint főesperest kérnem, mint híveit, ezekről a rosszindulatú vádakról adandó alkalommal felvilágosítani szíveskedjék.”.
Szabó Imrének 1911. június 20-án kelt és a fentiekben közölt leveléből látható, hogy a telepítő bizottságnak a telepítés lebonyolítására szükséges pénzösszeg nem állott a rendelkezésére. A kezdet nehézségeivel küzdő telepesek pedig a törlesztéssel, építéssel, beruházásokkal és a család fenntartásával járó terheket egyszerre nem tudták elviselni. Szabó Imre az elcsüggedt atyafiakat azzal vigasztalta, hogy az Erdélyi Római Katolikus Státus kölcsönt fog adni kedvező feltételek mellett.
Jancsó főesperes a telepesek panaszleveléből értesülve a híresztelésekről, a Szabó Imre 1911. június 20-án küldött levelével egyidejűleg Pál István státusi előadóhoz is tájékozódó levelet intézett a statusi kölcsön tárgyában:
„Sztrigyszentgyörgy filiálisomban 53 csángó család telepedett le Szabó Imre dévai számtiszt közvetítésével. Szabó Imre a csángók előtt odanyilatkozott, hogy a telepítés költségeinek fedezésére a Róm. Kath. Status igazgatósága is hozzájárul évenként egy bizonyos nagyobb összeggel. Igaz-e ez? Vagy valótlan az illető úr állítása?”
Erre Pál István státusi előadó közölte, 1911. jún. 22-én, hogy Szabó István kölcsönre vonatkozó kérvénye nem volt teljesíthető a szükséges pénzkészlet hiánya miatt. Meglehet, hogy Szabó Imrét és dr. Barcsai Andort e telepítés körül a jó szándék vezette. Azonban, miután az ilyen munkában egyik sem volt gyakorlott, nem számoltak előre sok mindennel, amivel egy ilyen telepítés járni szokott, különösen nem, a pénzügyi oldalával. Hiába volt Szabó Imre pénzügyi számtiszt – amire oly sokszor szeretett hivatkozni – mégis megakadt. A telepesek, mint ilyenkor szokás, jöttek, mentek.
A telepítési irodában a kapkodás még nagyobb lett. A megkezdett házépítések, pénz hiányában, megakadtak s Szabó Imre, a már ittlevő telepeseknek kiadta, hogy aki maga fejezi be a félbe maradt házat, vagy egészen felépíti, annak az előlegből visszatéríti a költségeit.
E kedvezmény se tudta újból megindítani a pénzes kivándorlókat. Jött ugyan néhány pénztelen ember, kik készpénz előleg helyett váltót adtak, melyet a megegyezés értelmében, a telepítési iroda, a kiváltásig, saját tárcájában kellett volna megőrizzen. De amint látni fogjuk, nem így történt. Pénzre volt szükség, s hogy pénz legyen, embereket kellett szerezni. Levelet írt Kubassek (más források szerint Kubacsek vagy Kubatsek) János hadikfalvi papnak. E levélben hivatkozik a magas kormány és gr. Majláth erdélyi püspök támogatására, magát ezek megbízottjaként tünteti fel. Kéri, hogy a kitelepülni óhajtóknak ezt tudomására hozza, mert ezek magatartásával sem a kormány, sem pedig azok a faktorok, akik az annyi fáradságot igénylő visszatelepítésekkel bajlódnak, nincsenek megelégedve. Hivatkozik a kormánynak a sztrigyszentgyörgyi telepítés kapcsán a püspökhöz intézett hivatalos leiratára, mely közli a telepesek személyi és vagyoni megbízhatatlanságát. Bár szívesen fogadták be telepeseket, többen az utolsó pillanatban lemondtak. Megemlíti Dévát, ahol nyolc üres telep maradt.
László János itt megjegyzi : „Szabó Imrének, mint másodlagos dévai telepes fiának, aki Déván nőtt fel, azt hiszem nem lesz kifogása, ha felhívom a figyelmét, hogy neki tudnia kellett azt, hogy Déván nemcsak hogy beteltek mind a telepek, hanem már kezdetben ki kellett osztani házhelyeknek a mai Vásártér felső, és alsó végében, agyagos gödrök részére fenntartott területeket, a föld nélkül maradottaknak. Itt sántít a hivatkozás”.
Majd írja tovább Szabó a levélben: „a kormány éppen a kegyelmes püspök úr közbenjárása folytán, ezúttal Sztrigyszentgyörgyön nem viselkedik hidegen, ha a jelentkezők megfelelnek a követelményeknek. A magas kormány ebbeli leiratát, kegyelmes püspök atyánk 1910. május 15-én 2-155-1910 sz. alatt teljes egészében leadta hozzám, s a jelentésemet kérte, amit megtettem. Keresztes Gergelyt és Bónis Józsefet azért dobtam ki a telepről, mert lehetetlenségeket követeltek, a népet felbujtották, s hamis hírekkel tévesztették meg az otthoniakat.
Kérem Bogos Gáspár és Géber Gáspár települni óhajtókat, akik vonakodnak eljönni, figyelmeztetni, hogy ne üljenek fel a híreknek, hanem csak jöjjenek, különben a már beküldött előlegüket elveszítik, mert azzal birtokaikat már részben ki is fizették. Házaikat pedig a költség felének lefizetésével építik föl. A másik része szintén törlésre marad. Október elsején készen lesznek a többi házak, hogy a Bukovinából jövőknek legyen hova elhelyezkedniök.
Merthát méltóztatik meggondolni, hogy mégis van valami bántó abban, hogy az Amerikába kivándoroltató ügynököknek több hitelt, és nagyobb bizalmat ad e nép, mint egy magas kormány, és egy gr. Majláth valóságos belső titkos tanácsos erdélyi püspök, és az ország leendő hercegprímása iránt, s csekélységem iránt, kinek szintén része volt, hogy a figyelem, és gondoskodás Bukovina felé irányult.
Magyarországon annyi becsületes, földet nélkülöző munkás kér, hogy a gondoskodás elsősorban ezeket illeti meg.
Alkalmatlankodásomért szíves elnézését kérve, eddigi szíves fáradozásait részemről, addig is, míg illetékes helyről megtörténik, igen köszönve, maradtam hazafias üdvözletemet tolmácsolván
Főtisztelendőségednek tisztelő híve – Szabó Imre m. kir. p.ü. számtiszt, mint a sztrigyszentgyörgyi telepítés vezetője.
Déva, 1910. június 16.-án”.
Tehát, amint Szabó Imre írja, a figyelem és gondoskodás Bukovina felé irányult. Bár ne úgy lett volna, mert ezt a „gondoskodást” bizony sokan megsiratták. Íme egy példa ezekből, ahol László János leírta unokatestvére esetét:
Györfi István istensegítsi lakós, aki unokatestvérem, a tőlem kért információ alapján Sztrigyszentgyörgyön egy nagy telepre az előleget befizette, 1350 koronát 1910 évben, Szabó Imrének. Györfinek a felesége, kinek elhalt első férjétől több gyermeke, és szép vagyona maradt, hallani sem akart a kivándorlásról, s így Györfi kénytelen volt a teleptől visszalépni. Ezt a kényszerű elhatározást levélben közölte Szabó Imrével és velem is. Kérte Szabó Imrét, hogy a befizetett előleget adja ki nekem, hogy azt neki elküldhessem, és a telepet adja át másnak. Szabó Imre erre azzal válaszolt nekem, hogy Györfi István keressen maga helyett olyan telepest, aki a telepet átveszi s az előleget hiánytalanul, lefizeti. Györfi talált is maga helyett más telepest, de Szabótól a pénzét többszöri kérésre sem kapta meg.
A dologból per lett. Györfi megnyerte a Szabó elleni perét, de pénzét soha többé nem látta. A per, mint tudjuk, költségekkel jár. A Györfi vagyonát ez megette, s őt magát Amerikába kergette.
Utolsó búcsúlevelét Tóth Imre istensegítsi tanítóval íratta meg hozzám - egy nagyon jellemző levélben, a telepesek lelki állapotáról - melyben szomorú sorsát nekem így sírja el:
"Istensegíts, 1913. március 29.-én
Kedves Rokonom János!
Tudatom, hogy én szomorú sorsra jutottam, mert én április 5.-én indulok Amerikába, s Isten tudja, hogy még hazajövök-e, vagy soha. Te tudod, hogy még soha gondolatom sem volt Amerika felé, s meg is élhettem volna vagyonomból a családommal együtt tisztességesen, de megette azt tőlem Szabó Imre, amit te jól tudsz, hogy azt a pénzt, amit Szabónak adtam, a bankból vettem föl, s a rossz esztendők miatt nem tudtam fizetni, s még erős sokat költöttem, s jártam, hogy pénzemet Szabótól visszakaphassam, de nem adta vissza, csak hitegetett, csalogatott addig, amíg körmömre hagyta égni a gyertyát, s akkor megtagadta. Azt mondta, hogy a pénzt nem adja vissza, s nem is adta vissza, még ma sem, pedig a törvényben megnyertem. Verje meg érte az Isten.
Csupán miatta mentem tönkre. Te hallottad, mikor Déván, a saját házában, azt mondotta nekem, hogy menjek nyugodtan haza, s ő nekem februárban a pénzt elküldi. Azóta eltelt három február, s még sincs pénz. Az én, s annak a sok szegény embernek a véres verejtéke fogja őt megverni, akik miatta sírnak. Most én is az ő áldozata vagyok, s az ő keze hajt elmennem, eltemetkezni Amerikába. Hiába könyörögtem, hiába írtam olyan sok levelet pénzemért, az ő gonosz lelke nem hallgatta meg a sírásomat. Mindég csak csalogatott, hogy majd akkor kapja meg a pénzét, pedig hát csak hazudott nekem, és még ő mondott engem szemtelen fráternek, amiért keserves filléreimet kérni mertem. Pedig nálánál szemtelenebb frátert keveset láttam. Ezentúl én is tudom majd, kinek kell hinni.
Adjon az Isten neked jó egészséget, majd ha szerencsésen Amerikába érkezem, írni fogok neked. Most sok dolgom van, azt sem tudom hol áll a fejem.
Még egyszer, sok jó egészséget kívánok neked, rokonod Györfi Ferenc István s. k.
Épült 1934-ben
A Györfi István leveléhez, Tóth Imre tanító a maga nevében kísérő levelet írt, mely így szól:
"Tisztelt László Úr!
Engem kért meg Györfi István, hogy utolsó levelét az ő szavai szerint megírjam. Nem akartam ugyan annak megírását elfogadni, mert illendőbb lett volna tőle, ha utolsó levelét, rokonának, saját kezűleg írja meg. Igen kért azonban, mert neki most rengeteg járása és dolga van a nagy út előtt. Igen el van keseredve a Szabó affér miatt. Annyi átkot szórt Szabóra, hogy leírni sok volna. Pedig hát sokszor valóra válik a csalódott ember átka.
A levelet úgy írtam, ahogy ő nekem mondta, nem tettem hozzá semmit, és el sem vettem belőle. Most nem kívánkozik senki, a Szabó kezei közé, akarom mondani ölelő karjai közé. Azok, akik Magyarországra telepedtek volna, ha itt nem hallanák folytonosan a kivándorlottak rettenetes csalódásairól, most nem hajóznának Kanadába, hogy egy hibás telepítés miatt, a magyarság számára örökre elvesszenek.
Istensegíts, 1913. III.29.
Üdvözlettel, Tóth Imre tanító”
Amíg Bukovinában Györfi István és sok-sok csalódott társa, az önzetlen hazafias telepítésért sírva szórták a nehéz átkokat Szabóra, addig itt vígan folyt tovább a telepítési manipuláció. Sem Sztrigyszentgyörgyön, de még Csernakeresztúron sem volt bevándorolt telepes, akinek kisebb-nagyobb panasza ne lett volna Szabóra.
Itt egy kis kitérőt engedélyezve magamnak, röviden idéznék a csernakeresztúri „Historia Domus” 1913-as évben írt bejegyzéséből:
“Jancsó Ernő hunyadi főesperes, piski plébános (…) Püspök úr Őméltósága útján a m. kir. földművelésügyi miniszterhez fordult ingyenes telek engedélyezéséért (a templom részére - sz. m). Mivel azonban a Csernakeresztúron letelepedett székely-csángók nem az 1894. V. t. c. alapján eszközölt állami telepítéssel, hanem parcellázás útján szereztek maguknak ingatlanokat, azért a miniszter kincstári ingatlanok hiányában templom és plébánia részére ingatlant nem engedélyeztek.
Az egész telepítési ügy is majdnem végzetessé vált. A magán telepítők összevásárolták az egyes birtokosok ingatlanait, ki is osztották az igénylők között, de a birtokosoknak nem tudván a vételárat megfizetni, kicsi hijja, hogy utra nem kerülnek a telepesek. Az ügyet Mara hunyadmegyei főispán előterjesztésére a földművelésügyi miniszter akép szanálja, hogy a kérdéses ingatlanokat megvásároltatja a magyar földhitelintézet országos szövetségével, mely az eladó birtokosok igényeit bizonyos leütésekkel kielégíti, az ingatlanokat pedig a telepeseknek 30 év alatt teljesítendő részlet fizetés mellett átadja.”
Nem csoda, hogy a panaszok olyan emberek fülébe is eljutottak, akinek módjában állott e panaszokat és visszaéléseket a nyilvánosságra hozni. Egyik ilyen szem- és fültanú László János volt, aki, hogy elejét vegye a további visszaéléseknek levelet írt Tóth Imre istensegítsi tanítónak, melyben a telepítés körül folyó eljárásokat és csalásokat részletesen megírta. Kérte, hogy a levél tartalmát a bukovinai magyar községek tanítóival, papjaival és bíráival közölje, hogy azok a népet világosítsák fel az itt folyó manipulációkról és beszéljék le őket a Szabó-Barcsay - féle telepítésre jönni.
Szabó erre beperelte - sajtó útján elkövetett, hamis rágalomért - László Jánost, és megvádolta őt a „Hunyad Vármegye” újságban. László János rá egy hétre így védekezett :
„Hunyadmegyei csángótelepítés igazi botrányai.
(Válasz Szabó Imre „csángó apostolnak”)
Szabó Imre, a múlt vasárnap, egy pirosborítékú röpiratot adott ki, melyben úgy tünteti föl magát, mint a csángóság jótevőjét. Tiltakozik a telepítéssel kapcsolatosan minden meggyanúsítás ellen, s az én bőrömmel akarja takarni szennyes bűneit. Megrágalmaz azzal, hogy én munkásságomért pénzt kaptam tőle, hogy én ingyen telepet kívántam tőle, s Barcsay Andor segítségével megyebizottsági tagságra pályáztam.
Én gazdálkodó ember vagyok, aki két keze munkájával dolgozza meg a földeit, és biztosítja, Isten után, a maga és családja, évről-évre a tisztességes megélhetését, kenyerét, s nem szorulok, hogy a mások véres verítékén úri életet biztosítsak magamnak. Szabó Imre hazug állításaival szemben a való igazság ez:
1. Szabó Imrétől soha semmi szolgálatért pénzt nem kaptam. Hazudik.
2. Állítom, és ha kívánja bizonyítom, hogy saját hasznára sok szegény embert megkárosított
3. Sok települendőnek telepet nem adott, de pénzét elvette.
4. A biztosítékul vett váltókat a megegyezés ellenére leszámítoltatta, azokért az emberektől a pénzt beszedte, de a váltókat perelni engedte, miáltal sok telepesnek érzékeny kárt okozott.
5. Ha valaki jogos követelését tőle követelte, gorombán összeszidta, s egyeseket irodájából ki is dobott.
6. Ha én, Szabó szerint, ingyen telepet akartam volna, egy jobbmódú telepes gazdát a nagyszebeni tébolydába deportáltattam volna, s egyszerűen belecsücsültem volna a vagyonába, merthát kérem ez mostanában szokás." (Célzás arra, hogy Szabó Imre apját 1911-ben tényleg a szebeni tébolydába szállították, aki ott elhalt, és vagyonát utódai örökölték.)
Koncz Aladár vizsgálóbíró beidézett. A röpiratot kezébe vette, és így szólt hozzám:
„-Tudja maga, hogy ezért az inkriminális kifejezésekért összeveri a bokáját, ha a vizsgálat során kiderül a hamis rágalmazás?
- Azért írtam, válaszoltam, hogy legyen vizsgálat belőle.”
És lett vizsgálat belőle, ahol László Jánost felmentették. Szabó Imre, a 9871-913 B. szám tanúsága szerint, mint magánvádló, fenntartotta még perét, majd 1914. júniusában visszavonta.
A Szabó Imre csalásainak igazolására bemutatunk néhány jegyzőkönyvet:
JEGYZŐKÖNYV
Felvetetett Sztrigyszentgyörgyön 1912. év június hó 23.-án.
Jelen vannak az alulirottak.
Alulirottak közösen előadják, hogy Papp Jenő dévai törvényszéki bíró megvásárolt baczalári házát és belsőségét azon czélból akarták eladni, hogy annak árából a meddő marhák részére egy legelő területet vásároljanak. De ez, a mai napig, előttünk titkos úton jutott Farkas Béla sztrigyszentgyörgyi közjegyző birtokába, melyet a dévai kir. közjegyző Farkas Béla már régebben 18000 koronára becsült, mint legalacsonyabb árban, holott már akkor a gazdasági épületekből több hiányzott.
Továbbá pedig, a Sztrigyszentgyörgy községben levő Szoboszlai-féle ház, melynek becsértékét 24000 koronára tették hozzávetőleg, s ez úgy, mint a baczalári ház, szintén előttünk ismeretlen úton jutott Rádu János sztrigyszentgyörgyi tanító kezébe, holott mindkét ház a telepesek tulajdonát képezte és azoknak értéke a telepes földeket terheli.
Végül azt is előadják, hogy a sztrigyszentgyörgyi román paptól, a telepesek részére annak idején megvásárolt 40 hold területű, s a telepesek határában első minőségű föld, szintén titkos, előttünk ismeretlen úton jutott a sztrigyszentgyörgyi románok kezébe.
Kmf. az összes telepesek nevében alulirottak:
Benkő János sk., Gáspár Leó sk., Gáspár János sk., Várda Péter sk., Kiss Lőrincz sk., Géber Gáspár sk., Benkő Márton sk., Burján Mihály sk.,Fazakas Márton sk., Beke Noé sk., Nyisztor József sk., Györfi Antal sk., László Gergely sk., Benkő Lázár sk., Tamás Boldizsár sk.
Tehát tizennyolc, meg 24, annyi mint 42000 korona. A 40 hold föld ára, legalacsonyabban számítva, az akkori forgalmi árakhoz mérten, édes testvérek között is megért 12000 koronát. Ez annyi mint 54000 korona összekárosodást jelentett, ami egy olyan rongyos kistelepes községnek, mint Sztrigyszentgyörgy elbírhatatlan tehertételt jelentett.
Az összkárosításoktól eltekintve, lássuk, hogy egyesek megkárosítása hogyan történt.
Benkő Márton vallomása. Benkő Márton előadja, hogy 12 holdas telepéért, melyért 755 korona 75 fillér járt volna, Szabó Imre 929 kr. 60 fill.-rt szedett be. Benkő Ferencz előtt kijelentette neki, hogy fáradozásai fejében a Csíki-féle házat ingyen fogja neki adni és a fölöslegesen beszedett 229 kr. 60 fill.-ért cserepet fog adni háza befödésére. Mikor ezt követeltem, Rádai Ferencz, dévai vállalkozó jelenlétében, goromba szidalmak között elutasított.
Továbbá pedig 166 koronat átadtam megőrzés végett Szabónak, mikor a telepbe helyre állok, valamilyen igavonó állatot vehessek vele, de mikor ezt tőle visszakértem, ugyancsak Rádai előtt gorombán elutasított és kijelentette, hogy semmi követelni valóm nincs, mert egy négyszobás házat kaptam ajándékba. Az „ajándékozott” házat éppen úgy megterhelte, mint más telepeseket, és ezáltal nekem 2205 korona kárt okozott.
Benkő Márton sk.
Kovács János vallomása. Kovács János előadja, hogy háza építésénél Szabó Imre elegendő téglát nem adott, s hogy háza építését befejezhesse, kénytelen volt 6000 drb. téglát a saját pénzén vásárolni. Erre összesen 320 koronát adott ki, amit Szabó neki nem fizetett vissza. Továbbá telekelőlegbe felszedett tőle 1320 koronát, miből 234 korona visszajárt volna, s így engemet 554 koronával károsított meg.
Kovács János sk.
Az egykori kultúrotthon, 2007-ben
Ilyen úton lettek megkárosítva:
Nyisztor József 1600, özv. Salamon Pálné 1100, Palkó József 300, Fazakas Márton 444 korona 40 fillér, Csíszer Antal 473 korona, Benkő Lázár 700, Gáspár Lázár 400, Győrfi Antal 141, Barabás 44 korona 80 fillér, Gáspár Leó 130, Székely Ferenc 500, Kiss Lőrinc 200, Kiss Pál 175, Balog János 300, és Erőss Balázs 400 koronával. Összesen 6928 korona 80 fillérrel.
Sajnos az így megkárosítottak névsora nem teljes. A 84 darab felvett jegyzőkönyv nagyobb része elkallódott a telepítés befejezése és a világháború után. De a megkárosításoknak egy második módja is volt. Álljon itt ezekből is egy pár példány:
JEGYZŐKÖNYV
Felvetetett Sztrigyszentgyörgyön, 1912. év június 23.-án
Alulirottak élőszóval jelentik, hogy 8 holdas telepük után két szobás, egy konyhás házat kötelezte magát építeni Szabó Imre. Azonban csak egy szobás, egy konyhás házat kaptak, ennek daczára, Szabó Imre házaikat még jobban megterhelte, mint a kétszobás egy konyhásakat, mennyiben 5 korona 70 fillérrel többel van félévi részletük megterhelve, pedig Szabónak két szobás egy konyhás házra fizettek be az előleget.
Kmf. Géber Gáspár sk., Burján Mihály sk., Bakos József sk.,Gáspár Kelemen sk.
Majd egy másik jegyzőkönyv így szól:
JEGYZŐKÖNYV
Alulirottak 13 társuk nevében kijelentjük, hogy 1910 tavaszán, mikor bennünket Szabó Imre Sztrigyszentgyörgyre hozott át, mind a tizenhármunknak a Csíki - féle birtokból oly feltétellel adott 3-3 holdat, holdankint a 26 koronáért és egy-egy belsőséget a 38 korona 20 fillérért, hogy ezen összegeket a telepelőlegeinkbe fogja annak idején beletudni. Amikor ezt tőle követeltük, egyszerűen leszidott és elkergetett.
Csiszer Antal sk., Benkő Márton sk., Kovács János sk.
A rejtett megkárosítások közé tartoznak azok, is ahol az összegek nagyságát megállapítani nem lehet, éspedig: a telepítés legalkalmasabb manipulációi közé tartozott a telepek egyenlőtlen megterhelése. Gyengébb minőségű földeket, a jobb minőségű telepes földeknél jobban megterhelni. Így, mintegy 72 telepes lett a két telepítésen, Sztrigyszentgyörgyön és Csernakeresztúron megkárosítva.
A kimeríthetetlen megkárosítások egy harmadik fajtája a biztosítéki váltókkal történt. Ugyanis, a telepesek közül sokan voltak abban a helyzetben, hogy pillanatnyilag készpénzzel nem rendelkeztek. Az ilyenektől biztosítéki váltót szedett Szabó Imre. A váltókat a megegyezés értelmében hat hónapig a telepítési irodának nem volt jogában leszámítoltatni. A megegyezést Szabó nem tartotta be. A váltókat a dévai iparbanknál leszámítoltatta, s mikor a telepesek e váltóik összegét Szabónak kifizették, kamatokat szedett be utánuk, de a váltókat nem adta ki, hanem a befizetést nyugtákkal igazolta.
A megnyugodott telepeseket, egy szép napon, az a meglepetés érte, hogy az iparbank peresítette a váltóikat. Szabóhoz szaladtak kétségbeesésükben, de az gorombán összeszidta és kikergette őket az irodából. Fűhöz-fához fordultak a szerencsétlenek, ám minden szaladgálásuk hiábavaló maradt. A tetemes perköltséggel együtt, újból meg kellett fizetniük a váltótartózást.
Szabó Imrének ezt a ténykedését igazolják: Dávid András sk., Búzás János sk., Tamás Lajos sk., Nyisztor Ferenc sk., és Sebestyén János sk. csernakeresztúri lakosok. Továbbá: Jordáki Pál sk., özv. Csobot Antalné sk., Kásler Orbán sk., Várda János sk., és Szemcsuk Ambrus sk., dévai lakosok.
A hiányos iratok nyomán megállapítható károsodások összege, így is kitesz 61763 korona 40 fillért. De mennyi lehetett a meg nem állapítható összeg? Ki tudná megmondani, hogy az üzérkedések meddig folyhattak volna, ha a röpirat nyomán fel nem bolydul a méhkas. A vizsgálat megindult. A csernakeresztúri telepeseket csoportosan idézték be Dévára, a bírósághoz és hallgatták ki. Sztrigyszentgyörgyre a vizsgálóbíró maga szállt ki, és hallgatta ki a károsultakat.
A félben levő házakat annak idején a „Hétszilvafa” című dévai vicclap is megénekelte. A házak kukorica kóréval pótolt födelükkel sokáig szomorúan hirdették a nyomorúságos telepítés voltát. S ha az „altruista” bank meg nem szánja a telepeseket, ki tudja, merre vették volna útjukat? A bank átvette őket, rendezte a rendezni valót és lehetővé tette nekik a megnyugvó életet.
Szabó Imre nem győzte panaszkodni, a szerinte igaztalan vádak miatt. Annyira jutott, hogy még ő adta a sértettet. Idézzük Szabó Imrének Hadikfalva plébánosához, Kubassek Jánoshoz intézett levelének egy részletét:
„...merthát méltóztatik meggondolni, hogy mégis van valami bántó abban, hogy az Amerikába kivándoroltató ügynököknek több hitelt ad és nagyobb bizalommal van e nép, mint...stb.”
Hát, igen. Ha már a fajtabeliekkel így megjárta a szegény bukovinai telepesek közössége, akkor még bízhatott-e volna bennük? És ha bízott is, már nem volt „élés” mert úgy jártak, mint a szerencsétlen Györfi?
Tény az, hogy a mellüket veregető magyar származású Szabó Imrék több bukovinai magyart késztettek kivándorolni Amerikába, mint amennyit az amerikai ügynökök kicsaltak.
Örökös gondok, aggodalmak és panaszok között telt el a telepítés utáni négy esztendő. 1914. nyarán kitört az első világháború. A törlesztések megszűntek. Az életbelépett moratórium védte az adóst minden hitelezővel szemben. A háború folyamán a pénz elértéktelenedett s így az adósok egy-egy borjú vagy malac árából könnyűszerrel egyszerre kifizették minden adósságukat, melynek törlesztése eredetileg 50 évre volt tervezve. Így a legszegényebb telepes is szabad birtokos lett, tehermentesítette házát és külsőségét.
A megmaradt telepesek
A telepesek nem egyszerre érkeztek Sztrigyszentgyörgyre. Benkő Ferenc telepes gazda 1910. április 14-én pontos kimutatást készített a jelzett dátumig megérkezett telepesekről. A kimutatás feltünteti a családfők neveit, a családtagok számát, az iskolakötelesek életkorát és neveit. A kimutatás szerint, 1910. ápr. 14-ig Sztrigyszentgyörgyön letelepedett 23 család 134 lélekkel, kik közül a házasok száma 47, a gyermekek és ifjak száma: 87. A gyermekek közül iskolaköteles volt: 17, kik közül 2 ismétlő. A kimutatást Benkő Ferenc beküldte Jancsó Ernő főesperesnek, tájékoztatás céljából. Benkő Lázár – Lajos, akit később kántornak választottak, elkészít egy másik kimutatást 1910 végén, ahol már 56 családot jegyez fel:
1. Burján Mihály 29. Id. Kiss Ferenc
2. Barabás Imre 30. Ifj. Kiss Ferenc
3. Balog János 31. Kiss Lőrinc
4. Beke Mihály 32. Kiss Pál
5. Beke Noé 33. Kiss István
6. Bakos József 34. Kovács János
7. Bogos István 35. Kató András
8. Benkő Samu 36. Kovács Péter
9. Benkő Márton 37. László Gergely
10. Benkő Ferenc Márton 38. Mezei Fülöp
11. Benkő Ferenc 39. Maneszkul Ferenc
12. Benkő Lázár 40. Miklós Márton
13. Benkő János 41. Nyisztor József
14. Benkő Antal 42. Nagy István
15. Roth Pál 43. Páll József
16. Csíszer Antal 44. Palkó József
17. Csíki Péter 45. Salamon Kati
18. Dani István 46. Sepnicki Simon
19. Erős Balázs 47. Sebestyén József
20. Fazakas Márton 48. Szőcs András
21. Györfi Albert 49. Szentes Péter
22. Galambos Albert 50. Szőcs István
23. Gáspár Lázár 51. Szőcs Mihály
24. Gáspár Kelemen 52. Sorbán Fábián
25. Gáspár János 53. Székely Ferenc
26. Gáspár Leó 54. Tamás Boldizsár
27. Henninger Lajos 55. Turbuk Péter
28. Géber Gáspár 56. Várda Péter
A volt iskola
Újabb telepesek érkezésével, a régiek elvándorlásával, az elkészített kimutatások eltérő számokat mutatnak. Az 1911. március 28-án elkészítette telekkönyvi bejegyzés szerint, 58 betelepedett család van, megjelent a Kis Antal és az özvegy Salamon Paliné neve. A családok száma 1911-ben 53-ra csökkent. Az 1911. június 5-én Szabó Imréhez intézett panaszlevél ezek közül 51 családfőt sorol fel, név szerint a következőket:
1. Géber Gáspár Hadikfalva 27. Sorbán Fábián Hadikfalva
2. Burján Mihály Hadikfalva 28. Benkő Márton Hadikfalva
3. Miklós Márton Hadikfalva 29. Ifj. Benkő Ferenc Márton Hadikfalva
4. Benkő Samu Hadikfalva 30. Id. Benkő Ferenc Hadikfalva
5. Bakos József Hadikfalva 31. Szőts Katalin Istensegíts
6. Roth Pál Hadikfalva 32. Székely Ferenc Istensegíts
7. Szőts András Hadikfalva 33. Győrfi Antal Istensegíts
8. Barabás Imre Hadikfalva 34. Nyisztor József Istensegíts
9. Kiss István Hadikfalva 35. László Gergely Istensegíts
10 Ifj. Kiss Ferenc Hadikfalva 36. Szentes Péter Istensegíts
11. Id. Kiss Ferenc Hadikfalva 37. Gáspár Kelemen Józseffalva
12. Csíki Péter Hadikfalva 38. Gáspár Leó Józseffalva
13. Balog János Hadikfalva 39. Gáspár Lázár Józseffalva
14. Henninger Lajos Hadikfalva 40. Mezei Fülöp Józseffalva
15. Fazakas Márton Hadikfalva 41. Várda Péter Józseffalva
16. Beke Noé Hadikfalva 42. Maneszkul Ferenc Józseffalva
17. Kiss Lőrinc Hadikfalva 43. Kovács János Józseffalva
18. Tamás Boldizsár Hadikfalva 44. Gáspár János Józseffalva
19. Galambos Albert Hadikfalva 45. Sepnicki Simon Józseffalva
20. Kovács Péter Hadikfalva 46. Csíszer Antal Andrásfalva
21. Benkő Lázár Hadikfalva 47. Palkó József Andrásfalva
22. Kiss Pál Hadikfalva 48. Sebestyén József Andrásfalva
23. Bogos István Hadikfalva 49. Dani István Hertelendyfalva
24. Benkő János Hadikfalva 50. Erőss Balázs Hertelendyfalva
25. Benkő Antal Hadikfalva 51. Kató András Hertelendyfalva
26. Turbuk Péter Hadikfalva
Az 1910-ben Szentgyörgyre érkezettek közül, már hiányzik: Szőts István (Istensegíts), Győrfi Albert (Istensegíts), Beke Mihály, Szőts Mihály, Salamon Kati, Nagy István és Páll József, az összesen Hadikfalváról, azonban megjelenik Győrfi Antal és Szőts Katalin. Egy bírósági beperelés azt mutatja, hogy 1912. augusztus 12-én 77 család élt a faluban.
Az itteni telepesek közül később (1922-25-ben) többen vándoroltak Brazíliába szerencsét próbálni, ahol más bukovinai székely családdal együtt megalapították a Boldogasszonyfalva nevű telepet. Sztrigyszentgyörgyről kivándoroltak: Bakos József, Benkő Márton, Benkő Ferenc, Benkő János, Csíszer Antal, ifj. Kiss Ferenc, Kiss Lőrinc, László Gergelyné, Mezei Fülöpné, Maneszkul Ferenc, Miklós Márton, Páll József, Szentes Péter, Szőts Mihály, Sorbán Fábián és Turbuk Péterné.
Antal János sztrigyszentgyörgyi lakos feljegyzései szerint 1925-ig még eltávoztak a faluból a jobb megélhetés reményében: Kovács János, Sebestyén József, Gáspár Lázár, Erőss Balázs, Székely Ferenc, Roth Pál, Gáspár Kelemen, Palkó József, Várda Péter, Kató András, Kiss Pál, Kovács Péter és Szőts András. Nagyrészük Kanadába telepedett le, ám néhányan közülük csak Magyarországig jutottak.
Jancsó Ernő főesperes plébános 482/1911 számú, május 23-án kelt felterjesztésében az addig letelepedett 53 római - katolikus vallású család lélekszámát 335-re teszi, kik között 45 tanköteles gyermek van.
A hívek számának 335 lélekre való emelkedése, a 45 tanköteles gyermek rendszeres hitoktatása, a megsokasodott hívek felelősséggel teljes, lelki gondozása a 18. km. távolságra lakó, piski-i főesperes - plébánost új gondok, és nehéz feladatok elé állította. Jancsó Ernő főesperes az ő gyakorlati érzékével rögtön felismerte, hogy a telepítés templomépítés nélkül nem tekinthető befejezett munkának. A hívek szép számára való tekintettel ezért templom-, és „parochia” építésével akarta a telepítést kiegészíteni. A telep részére önálló lelkészséget akart szervezni. A már említett 482/1911 számú felterjesztésében e célra 100.000 korona kiutalását kéri a vallásalapból, a lelendő lelkész részére pedig „congrua” kieszközölését. A terv megvalósulása sajnos nem sikerült, csak 1935-ben, amikor felépült a sztrigyszentgyörgyi templom. Ezt már Jancsó főesperes nem érte meg, korán bekövetkezett halála miatt.
A sztrigyszentgyörgyi templom csak nehezen, sok áldozat árán épült fel. Egyrészt a politikai helyzetek a rendszerváltozások miatt, másrészt a hívek kis létszáma, ennek ingadozása miatt. Mire valahogy megállapodtak volna, 1922-től kezdve több család elköltözött Brazíliába. Ez a telepesközség lakosságának majdnem a felét jelentette. Sokat számított az a tény is, hogy a pusztakaláni régi gyár számára megépült az áramfejlesztő, amit a falusiak úgy neveznek: „a turbina”. Ennek vízvezetéke az egyházi földeken ment át, ezért a gyár vezetősége szép összeget fizetett.
A kitelepült székelyek sokáig a pusztakaláni templomba jártak hallgatni az igét, majd 1935-ben elkészült a saját templomuk. A piskitelepi anyaegyházhoz tartozó pusztakaláni templom főesperese Jancsó Ernő volt 1887-1915 között, több káplán segített neki munkájában. A bukovinai kitelepedéskor Gáspár Albert (1909-1910) volt a káplán, majd utána következtek:
Szőts Adalbert (1910-1914),
Török István (1914-1915),
Hoboth József plébános (1915-1923), ennek káplánjai
Darvas Dénes (1915-1916),
Kovács György (1916),
Lakó János (1916-1919),
Petres Kálmán (1919-1920),
László Ferenc (1920-1923).
A pusztakaláni plébánia 1923-ban önállósult, ennek leányegyháza lett, 1935-től, a sztrigyszentgyörgyi templom is. Kalánban és Sztrigyszentgyörgyön is szolgáltak:
Dr. László Ferenc (1923. jún.- 1974. júl.)
Horváth Antal (1974. szept.-1983. júl.)
Csíki Sándor (1983. júl.-1988. júl.)
Marthy Attila (1988. aug.- 1998. szept.)
Köllő Tibor (1998. okt.- 2006. okt.)
Szász János (2006. okt.- )
Szükség esetén, akkor is, mint napjainkban, mindig besegítettek a dévai vagy a vajdahunyadi ferences atyák.
Közben katolikus iskolát építettek a telepesek, 1920-ban. Ezt utólag az állam bekebelezte, az 1948-as államosításkor.
Befejezés
E szomorú emlékű, sztrigyszentgyörgyi és csernakeresztúri eseményekkel, a bukovinai magyarság telepítése lezárult 1940-1941-ig, a bácskai telepítésig. Azonban egyénileg vagy kisebb csoportokban továbbra is távoztak Bukovinából
A szentgyörgyiekkel való beszélgetésemkor 2007-ben, az öregek elmondták, hogy 1914-ben már annyira elhatalmasodott az elkeseredés, az első telepeseken, hogy senki sem maradt volna a telepen, ha nem tör ki az első világháború. Így aztán „odarekedtek”, 1924-ig. Ekkor majdnem a falu lakosságának fele, ismét vándorbotot fogott a kezébe: néhányan Magyarországig, ám a java a brazíliai Boldogasszonyfalváig meg sem állt.
Az I. világháborúban többen elestek, a szentgyörgyiek közül, de pontosan kik és hányan, arról még az idős adatközlőim sem tudnak. A II. világháború áldozatai már frissebben élnek emlékezetükben. Ezek: Beke Ferenc, Fazakas Lajos, Dani Gergely, Gáspár Géza, Gáspár Zoltán és Kiss Pál. Sajnos, a hősökre semmi sem emlékeztet a faluban.
Bár a XIX. század középen beindult pusztakaláni kohógyár biztosíthatott volna megélhetést a falu lakossága számára, 1934-1935-ig megmaradtak a telepesek, a Bukovinából hozott életmódjuk mellett. Minden háznál akadt 1-2 tehén, ezekkel-nagy munka árán-sikerült megfelelő termést kicsikarni a silány földekből. Káposztával, hagymával, burgonyával és különböző zöldségekkel piacoztak Kalánban és a környező városokban.
Mikor 1934-35-ben felépült a falu áramfejlesztője, a „turbina”, ennek vízvezető csatornája átvágott a szentgyörgyiek földjein. Kárpótlásul, csak ekkor alkalmaztak néhány férfit, a gyárban. Amikor 1938-ban kitört a pusztakaláni kohógyárban a sztrájk, akkor is a bánáti Ferdinándbergből hoztak, a gyár vezetői, sztrájktörőket. A két világháború közti időszakban, a falu nőszemélyzete csak a házkörüli teendőket végezte.
Sztrigyszentgyörgyön is, akárcsak országos szinten, bekövetkezett az’50-es évek végén a „kollektivizálás”. Ekkor pártaktivisták és agitátorok szelték keresztül-kasul a falut, gyűléseket tartottak, bizonygatva a falu magyarságának, a közös gazdálkodás eredményeit. Inkább kényszerből, mint jószántukból, a java földtulajdonos „önként” átengedte földjeit az államnak. Két családfő nem iratkozott be: Fazakas Márton és Csíki Géza. Akadtak, az akkori megrögzött szokásokhoz híven, meggyőző intézkedések is. Adatközlőmet, id. Burján Istvánt kétszer menesztették a kaláni gyárból, először, mert apja nem írt alá földje beadásáról, másodszor, mert nem volt párttag. Első alkalommal visszahívták a gyárba, másodszor ő kérezkedett vissza.
Az igavonó állatokat is kötelesek voltak beszolgáltatni. Ezekért nagyon kevés kárpótlást kaptak.
A kohógyár új részlegeinek megnyitásával szükségeltetett a munkáskéz, így Szentgyörgyről is egyre többen irányították lépteiket a gyár kapuja felé. Ez biztosította, az 1990-es évek végéig, a megélhetést, amikor azonban a gyárat szinte teljesen felszámolták. Ennek egyenes hatása abban mutatkozott, hogy a faluban jóformán csak az idős nyugdíjasok maradtak. A fiatalság, a Pusztakalánt körülvevő, iparilag fejlettebb városokban (Vajdahunyad, Déva) nézett megélhetés után. Úgy ezek, mint azok az iskolakorúak, akik nagyobb városokban (Arad, Kolozsvár) folytatják tanulmányaikat, ki vannak szolgáltatva az asszimilációnak, mely leginkább beszédjükben nyilvánul meg. A kilátástalanság tudatában élő magyarság, magárahagyatottságában úgy segít magán, ahogy tud. Egyesek idegenbe költöznek-dolgoznak, mások pedig, talán létük biztosítása végett, más nemzetiségűekkel házasodnak össze.
Milyen jövő vár a továbbiakban, a falura? Erről senki sem akar beszélni.
Források:
1. Eredeti helyesírás. Az okmányok idézéseiben betartjuk az eredeti helyesírást, habár a mai nyelvtani fogalomnak nem mindig felelnek meg.
2. Id. Burján István adatközlőm, 2007. februárban.
3. László Ferenc – A sztrigyszentgyörgyi csángótelepítés, kiadatlan írás, 2.old.
4. László Ferenc- Historia Parochiae…, 80. old.
5. László Ferenc - uo. 80. old. Idézve Szabó Imre, Jancsó Ernő főespereshez 1911. június 20-án kelt leveléből
6. László Ferenc- uo. 80-81.old. Jancsó Ernő főesperes levele. Pál István státusi előadóhoz 1911. VI. 19-én, No. 580/1911
7. László János nagyapám kiadatlan, számozatlan gépelt írása (tulajdonomban)
8. Győrfi István (1878.április 7, Istensegíts-1947.okt.10, Istensegíts) Győrfi István Hamburg kikötőjében szállt az S.S. Hannover nevű hajóra, mely 1913. április 6.-án kötött ki a Maine állambeli Portlandban. Visszatért onnan, majd 1920. október 30.-án ismét Amerikába érkezett a Finland nevű hajóval.
9. Foki –Solymár- Szőts-Források a bukovinai székelyekről, Babits Kiadó, Szekszárd, 2000. 307. old.