Bevezetés
1778 április 3-án Carl Frey von Enzenberg átvette Bukovina kormányzását. Felismerve a tartomány gazdagsága által nyújtott lehetőségeket, és azt is, hogy az akkori bukovinai népesség legtöbbször képtelen volt még önmagát is ellátni, nemhogy terméktöbbletet hozzon létre, komolyan folytatni kezdte a Splényi által elkezdett telepítéseket. Nézőpontjuk merőben ellentétes volt, amíg Splényi a német telepesek behozatala mellett volt, addig Enzenberg a szükséges mesterembereket, állattenyésztőket pártolta, függetlenül nemzetiségüktől. A telepesek mellett azonban még mások is érkeztek nagyobb számban Bukovinába az osztrák bevonulás után, egyike ezeknek a zsidók. Az összes román forrás elismerőleg ír Enzenbergről, műveltségéről, szervezési képességéről, azonban tisztán leírják az antiszemitizmusát is. A zsidóüldözés gyökereit a középkorban, a feudalizmusban kell keresni, de úgy néz ki, hogy évszázadok után is folytatódott. Amint megemlítettem, nem tartom kizártnak, hogy Enzenberg ereiben is csörgedezett volna egy kis izraelita vér. Ha ez igaz, akkor bebizonyosodott a viselkedésével az a tény, hogy fajtájára nézve mindig a renegátok a legveszélyesebbek.
Az Analele Bucovinei évkönyben megjelent anyag hosszú, ha van rá érdekeltség, akkor folytatom a fordítást. Valahol hallottam egy olyant: ha meg akarod ismerni a néped történelmét, akkor tanulmányozd a szomszédok történelmét is. És az alább leírtak akkor történtek, amikor a székelyek egy része már Bukovinában volt. Igaz, köztük is voltak magyarok, csángók, zsidók, cigányok. Ez utóbbiakkal majd külön foglalkozom, bebizonyítva az anyakönyvi bejegyzésekkel, hogy a „zingarus” vagy „zingara” nem jelent „siculust” még akkor sem, ha utólag székelynek vallják magukat.
A bukovinai zsidók 1774-1786 között
A lengyelek és ruszinok mellett, 1774-1800 között, más nemzetiségek is letelepedtek Bukovinába. 1800 körül nagyjából 800 cigány család érkezett Moldvából, szabadulni a rabságból. Azonban jövögettek az örmények is: 1774-ben alig 58 család élt Bukovinában, hat évvel később már 119 és 1781-ben 129 család, akik leginkább kereskedéssel foglalkoztak. Majd érkeztek a székelyek és magyarok, ezek száma 1786-ban 2678.
A bukovinai kivándorlásról nincsenek pontos adatok, mivel ezek egyénileg és illegálisan történtek. A létező források szerint 1785 november és 1786 április között távozott Bukovinából 6937 személy, majd 1789-1800 között újabb 5944 személy (más források szerint 14417).
Splényi kormányzása alatt békesség uralkodott az őshonosok és telepesek viszonyában, akik között zsidók is voltak. Splényi eltűrte őket, sőt megengedte nekik a zsinagógák emelését is, azzal a feltétellel, hogy először a polgármesteri hivatalt kell felépíteniük. Sőt, 1776-ban hat év adómentességet biztosított számukra. Bár Splényi a zsidó bevándorlást nem tartotta kívánatosnak, egyelőre nem intézkedett velük szemben. Azonban 1776 május 1-én egy szigorú parancsot bocsátott ki, amelyben a zsidó közösségeknek és földbirtokosoknak határozottan megtiltotta, komoly büntetés kilátása mellett, hogy zsidó bevándorlókat fogadjanak be, sőt akik 1769 után érkeztek, azoknak felmondták az árendák és a kocsmák bérlését. Az ilyen intézkedésekben azoknak a zsidóknak a keze is benne volt, akik 1769 előtt telepedtek Bukovinába. A csernovici zsidók vezetője, Lázár Izrael kérte 1777-ben a lembergi katonai parancsnokságtól, hogy a városokba és vásárokba telepedett idegen zsidókat erőszakkal távolítsák el. Szucsáván az újonnan érkezett izraelitákat még a zsinagógákba sem engedték be. 1778-ban megtiltották nekik házat építeni, az adóikat megnövelték.
1779-ben a Habsburg népességi politika komoly intézkedésekhez folyamodott, amelyeknek célja volt a bukovinai zsidók számának csökkentése. Az Enzenberg által elkészített jelentés szerint, ebben az időszakban 800 zsidó család lakott Bukovinában, nagyjából 3 városba tömörülve: Csernovic, Szucsáva és Szeretvásár. Ezenberg a zsidók bármely gazdasági vagy kereskedelmi tevékenységét károsnak találta, és elődjének magatartását toleránsnak minősítette. Kifogásolta, hogy a zsidók egész falvakat árendálnak, monopolizálják a mesterségek gyakorolását és az italkereskedelmet. Megjegyzi, hogy a zsidóknak olyan pozíciójuk van a gazdasági életben, hogy a keresztényeknek alárendelt szerep jutott. Az árendált falvakban a zsidók határozzák meg, hogy ki legyen bíró, italt adnak hitelbe, bár ez tilos.
Enzenberg elküldte jelentését a lembergi katonai parancsnokságnak. Ott még kibővítették a mondanivalót, és továbbküldték Bécsbe. Eléggé eltartott egy döntés hozása, de végül megszületett, hogy az összes zsidót, aki 1769 után telepedett Bukovinába, kitoloncolják. Nos, erre még Enzenberg sem számított, ő az adók növelésével szándékozott csökkenteni a zsidó bevándorlást.
Elkezdődött a pontos zsidók számbavétele, beosztása különböző kategóriákba. De akcióba léptek más körök is, akik elérték Bécsben azt, hogy bizonyos zsidókat „hasznos állampolgároknak” nyilvánítottak, főleg Morvaországban és Sziléziában. Azonban Bukovina messze volt. Hosszas huzavona kezdődött, pro és kontra érvekkel, amelyet végül a bécsi Haditanács elnöke, Hadik döntött el az 1782 február 9-én kiadott rendeletével. Ezek szerint Hadik eléggé antiszemita volt. A rendelet értelmében, Enzenberg rögtön intézkedett. Rendeletet ad ki 1782 február 24-én, hogy az összes zsidó, aki 1769 után telepedett Bukovinába, és kevesebb, mint 4 aranya adót (gulden) fizet az direkt az államkasszába, el kell távozzon a tartományból. A rendelet végrehajtására az adminisztráció kapott parancsot. 1782 március-áprilisban az 1050 zsidó családból 356-ot kitoloncoltak. Azonban a bécsi vezetés szerint még mindig magas a zsidók száma Bukovinában. Megbízták Algey von Custhau kapitányt, hogy egy bizottság élén nyomozza ki azokat a zsidókat, akik 1769 után érkeztek Bukovinába. Valami okból a kapitány nagyon kedvező jelentést tett a zsidókra nézve, többek között megemlítve, hogy az összesen hűségesküt tettek 1777-ben, így mint osztrák alattvalókat nem lehet kitoloncolni. Jelentése szöges ellentétbe volt Enzenberg terveivel, és a kapitánynak később sok kellemetlensége származott ebből.
Enzenberg a kitoloncolás folytatása mellett foglalt állást, és megokolta szándékát: a zsidó mesterembereket helyettesíteni lehet a betelepített németekkel, csak azok a zsidók maradjanak, akik tisztességes kereskedelmet űznek (nem uzsorát) és 200 forint tőkével rendelkeznek, megtiltja nekik, hogy földet, falut, malmot, kocsmát és bármi árendába vegyenek, a mezőgazdasággal foglalkozók csak abban az esetben maradhattak, ha ők maguk dolgozzák meg a földet.
1782 június 13-án Enzenberg felterjesztette jelentését az addigi intézkedésekről és ezek következményeiről. Közben a zsidók sem tétlenkedtek, főleg azért, mert az 1769 utáni bevándorlás nemcsak a szegényebb zsidó rétegeket érintette. 1782. júniusban egy küldöttséget menesztetek a császárhoz, benyújtani sérelmeiket. Azonban Enzenberg közbelépett a galíciai közigazgatásnál. A küldöttséget először őrizetbe vették, majd visszafordították Csernovicba, ahol összeesküvéssel vádolták be őket, ami nem járt következmények nélkül.
A következő hónapban egy újabb küldöttség indult útnak. Köztük volt Isaac Mendel, a bukovinai zsidó közösség vezetője, és Berl Hersch, a szucsávai zsidó közösség képviselője. Ez alkalommal akadály nélkül megérkeztek kihallgatásra Bécsbe 1782 július 26-án. Panaszukat öt pontba foglalták. Védelmükre hozták fel, hogy Bukovinában egyetlen zsidó sem telepedette le vagy épített házat a hatóságok engedélye nélkül. Az összes zsidó a hatóságoktól kibocsátott engedéllyel működtette üzleteit, és az összesen eleget tettek adókötelességeiknek. Panaszt emeltek Enzenberg ellen is, mivel az első küldöttséget visszafordította, és a kijelentése ellen is, hogy az izraelita vallás „alapnélküli.”
A kancellária korának megfelelően cselekedett: a panaszlevelet elküldték Csernovicba, azzal az utasítással, hogy Enzenberg mondjon véleményt róla. Jelentésben Enzenberg tiltakozott a vádak ellen, sőt bevádolta a követség tagjait, különösen Berl Hersch-t.
1782 október 5-én a Haditanács megvitatta a panaszlevelet és Enzenberg válaszát, de nem intézkedett. A zsidók kísérlete kudarcba fulladt, Enzenberg pedig végezte dolgát továbbra is. Az újabb rendeletei értelmében házassági engedélyt csak abban az esetben bocsátottak ki, ha az illető mezőgazdasággal foglalkozott és képes volt a megemelt díjat kifizetni, amelyet 20 aranyban állapítottak meg. Azok a zsidók, akik mezőgazdasággal foglalkoztak, még két évig alkalmazhattak keresztény munkaerőt. Betiltották nekik, hogy küldöttséget meneszthessenek Bécsbe, panaszaikat írásba és a fővárosba (Csernovic) kellett benyújtsák. Egyúttal Enzenberg semmisítette 50 kocsma árendálási szerződését.
A zsidóknak nehéznek bizonyult beleszokni a földművelésbe, a föld sem lehetett a saját tulajdonuk, bármeddig művelték is, csak abban az esetben, ha áttérnek a keresztény vallásra. Az intézkedések nem volta kedvükre. 1783 április 4-én 13 zsidó közösség képviselője jelent meg Csernovicban, a helyzetet megbeszélni. Végül a 20 képviselő egy kérelmet nyújtott be a hatóságoknak. Felajánlották, hogy a bukovinai zsidó közösség évente 5000 aranyat fizessen be az államkasszába, mely összeg jóval meghaladta az addigi adót. Abban az esetben, ha valaki nem fizeti be a részét, minden szó nélkül a földművesek sorai közé kerül.
Azonban Enzenberg nem foglalkozott a panaszokkal. Betiltotta, hogy a napszámosok a zsidók épületeiben éjjelezzenek, majd 1783 április 2-án újabb rendeletet adott ki, amelynek következtében a földműves zsidók kötelesek voltak az általa kijelölt falvakba költözni, meghatározott idő alatt (1783 április 20 és még két hét), ellenkező esetben kitoloncolják őket Bukovinából. A 392 zsidó családból 255 elutasította ezt. Sőt 1783 júniusban újabb küldöttség indul Bécsbe, de nem járt sikerrel. Újabb kísérletet tettek a zsidók, kihasználva II. József császár bukovinai látogatását, ez alkalommal több, mint 40 panaszlevelet adtak át, ugyanolyan eredménnyel. Látván a hatóságok fásultságát, Enzenberg kitoloncolta az „engedetlen” 255 családot, ezek egy része Moldvába, mások Hotin vidékére mentek. Valamit tudhatott Enzenberg akkoriban, és nem tartom kizártnak, hogy nem annyira a zsidók, mint az általuk elkövetett uzsora és árendálások zavarták. Csak egy példát említenék: amikor a besztercei szászok elindultak sót vinni Bukovinába, a zsidók már a határon várták őket, és az összes sót átvették. Ha azt még szétosztották a kisebb üzleteseknek, akkor már a vevőnek 3-4 pótlékot is ki kellett fizetni.
Igen-igen úgy néz ki, hogy Enzenberg nem ismerte azt: „szeresd felebarátodat, mint önmagadat!”
Forrás: Analele Bucovinai, An III. 2/1996, Eugen Glück, Evreii din Bucovina in perioada 1774-1786 (II), pag. 109-120
Földrajzi Közlemények, 1889. II. 25 old. Statisztika: A bukovinai zsidók.
A bukovinai zsidókról gondos monographiát írt Dr. Polek János a »Stat. Monatschrift «-ben. A zsidók száma már Bukovina alakulásakor 1774-ben igen nagy volt, 17,047 családra 659 jutott, de azóta igen gyorsan szaporodott, amint azt a következő táblázat mutatja:
Számbavétel éve. Összes lakosság. A zsidók száma általában Százalékban.
1850 380.826 14.581 3,82
1857 456.920 29.187 6,38
1869 511.964 47.754 9,32
1880 571.671 67.418 11,79.
Bukovinában tehát már a legutóbbi népszámlálásnál minden 8-dik lakos zsidó volt s a zsidók száma 30 év alatt majdnem ötször annyi lett. Egyes városokban (Sadagora, Wiznitz) alig lakik már keresztyén ember és 1880-ban már csak 11 községben nem volt zsidó, tehát hasonlíthatatlanul több zsidó van, mint Magyarországon. Mindamellett a bukovinai zsidók nagyobb része is kereskedő, korcsmáros és bérlő, az értelmiségnél orvos és ügyvéd. Bukovinában 59 ügyvéd működik és ezek között csak 14 keresztyén. A sajtó egészen zsidók kezében van, másrészt jótékony intézeteik is nagy számmal vannak, különösen a fővárosban.