Az első német telepek Bukovinában.
A katonai közigazgatás időszakában (1774–1786) megindult Bukovina szervezett gyarmatosításának folyamata. Az első németek az osztrák uralom létrejöttével kezdtek érkezni Bukovinába. Kezdetben katonák, különböző tisztviselők és a közigazgatás képviselői, kereskedők, iparosok voltak. Többségük Csernovicban, Szucsáván, Szeretvásáron és néhány fontosabb faluban telepedett le. A katonai közigazgatás vége felé Bukovina délnyugati részén megalakult az első német bányásztelep. Vaslelőhelyeket fedeztek fel a tartomány hegyeiben, Fundul Moldovei és Iacobeni közelében. E lelőhelyek feldolgozására egy kolónia létrehozását határozták el, német bányászokkal. Az első német telepesek 1784-ben érkeztek Iacobenibe, eredetileg Észak-Erdélyből és Zipsből (egy észak-magyarországi megye volt, jelenleg Szlovákia területén). A kolónia 1784–1786 között alakult, de a tizennyolcadik század végéig folytonosan telepesekkel egészült ki.
Már Bukovina elfoglalásakor javasolták telepek létrehozását német parasztokkal. A galíciai és moldovai bevándorlók nagy száma miatt azonban, az osztrák uralom első éveiben nem volt lehetséges, a szervezett német gyarmatosítás.
1782–1783-ban a Prut és a Dnyeszter közötti falvakban nagyszámú német paraszt gyarmatosítását tervezték. Johann Budinszky mérnök véleményét fejezte ki, hogy ezen a területen mintegy három-négyezer német család telepíthető le. Enzenberg tábornok csak 400 család letelepedésének lehetőségére szorítkozott (1).
A tábornok már 1782 októberében azon a véleményen volt, hogy Bukovinában nem lehet külön német gyarmatokat létrehozni. Ezt a moldovai bevándorlók nagy száma motiválta, akik 1778–1782 között érkeztek. A németek letelepedése az állam területére túl drága lett volna, mert a legtöbb esetben szegényparasztok kérték, hogy érkezzenek Bukovinába. Ugyanakkor a Prut és Dnyeszter közötti területen nem volt erdő, és az építőfát Ceremus környékéről kellett volna előkészíteni és elszállítani.
Eközben szervezetlenül megindult a német parasztok bejövetele. 1782 június és október között 22 katolikus hitű német parasztcsalád érkezett Bánátból, akiket Molodia (13 család), Mitocul-Dragomirnei (három család), Cernăuţi, Roşa és Jucica (két-két család) falvakban telepítettek (2).
Az 1786-os évről pontos adatok állnak rendelkezésre a római katolikus és protestáns lakosságról, amelyhez szinte kizárólag németek és magyarok tartoztak. Bukovinában ekkor 1039 római katolikus vallású családot vagy 3609 lakost tartottak nyilván. Közülük 2136 magyar volt, a többi 1473 túlnyomó többségben német nemzetiségű. Ekkor egész Bukovinában még 3302 katolikus katona is tartózkodott (3), de ezeket nem számítottak bele az összlakosságba.
Bukovinába is kezdtek érkezni a protestáns telepesek, akiknek száma 1786 decemberében 228 fő volt. Közülük 121 protestáns magyar volt, akik átmenetileg Raranceán éltek. A többi protestáns német volt, akik elszórtan éltek különböző helyeken. Így 1786-ban körülbelül 1473 római katolikus német és 107 evangélikus német élt Bukovinában – összesen 1580 ember (4).
Forrás:
ANALELE BUCOVINEI ANUL XXVIII 1 (56) / 2021.
COLONIZAREA BUCOVINEI ȘI SUDULUI BASARABIEI (PÂNĂ LA MIJLOCUL SEC. AL XIX-LEA) CONSTANTIN UNGUREANU
1. Kaindl Raimund Friedrich, Das Ansiedlungswesen in der Bukowina seit der Besitzergreifung durch Oesterreich. Mit besonderer Berücksichtigung der Ansiedlung der Deutschen (în continuare se va cita: Kaindl Raimund Friedrich, Das Ansiedlungswesen in der Bukowina), Innsbruck, Wagner, 1902, p. 390.
2. Ibidem, p. 398.
3. Johann Polek, „Zur Frage der Erric nr. 16, 1908, htung eines röm-kath. Bistums in der Bukowina”, în „Jahrbuch des Bukowiner Landes-Museums”, 16,1908, Czernowitz, pp. 30–31, 33–34.
4. Constantin Ungureanu, „Colonizarea populaţiei germane în Bucovina”, în „Codrul Cosminului”, s. n., nr. 2, 1996, p. 215.
A bukovinai németekről.
Az 1990-es évek elején megnyílt levéltárak új kutatási lehetőséget biztosítottak az érdekelteknek. Ennek tükrében elfogadható kellene legyen, hogy a bukovinai magyarság történelme, bizonyos szempontokból, változásokra szorul. Elejétől kell venni mindent, és újra fogalmazni, pótolni vagy javítani. Sok lenne felsorolni az eddigi tévedéseket, és talán fölösleges is, hiszen az emberi gyarlóság nem engedi meg mindenkinek, hogy az új adatokat elfogadja. Még súlyosabb, ha valaki doktorálási tézise hamis adatokra alapul. Ezt is el kell fogadni, mert van, aki beletanult a politikából pénz hozni össze, és igazán mellékes neki, hogy a feldolgozott anyag valós vagy kitalált. Egyik érdekes téma, amely már vagy 3 éve foglalkoztat, a bukovinai elvándorlás. Általánosan elfogadott történelmünkben, hogy a nincstelenség, földtelenség, sok gyermek, móduvázás és még ki tudja hány ok akadt az elvándorlásra, és persze, a honvágy, visszatérni az anyaország kebelére. Utólag tapasztalták, hogy léteznek mostohaanyák is, de ez más téma.
Az elvándorlás, a mehetnék, mindig szándék volt a bukovinai magyaroknál. Már az első telepítésekkor, az adott adókedvezmények megszűnte után, az 1780-as évek elején, az telepesek jó hányada nyakába vette a világot. Ki jött helyükbe? Az 1785-1789-es nagy éhínségről se esik sok szó, százasával költöztek és pusztultak éhen az emberek.
Majd következtek az 1816-os ínséges évek, amikor nem volt nyár Európában, a Tambora vulkán kitörése miatt. Bukovinából költöztek el, és Székelyföldről vagy Szolnok-Doboka megyéből vándoroltak Bukovinába. Ebben az időszakban távozott a józseffalviak nagy része, az első három anyakönyvvel együtt. Egyszóval, számos ok lehetett az eltávozásra, mint említettem, leginkább a földtelenség és bőséges gyermekáldás miatt, a magyar történészek szerint.
A telepítések után megmaradt öt bukovinai falu nem képezett egy megyét, vidéket vagy országrészt, egyszerűen egy elzárt és elzárkozott közösség volt. A dolog jobb megértésére tágítani szükséges a látókört, és úgymond át kell nézni a kerítésen, lássuk, hogy mások is távoztak, vagy mi volt az oka, hogy csak a magyarok mentek el?
Már jó három éve a bukovinai németeket vettem kezelés alá, Többen voltak, mint magyarok, hiszen 1941-ben csak Radócról 6000-et szállítottak Németországba. De többségben voltak Arbore, Ilisesti, Millischeutz, Corlata, Tereblesti, Balaceana, Iacobeni, Gurahumora, St. Onufri vagy Gura Putnei helységekben is. Ez utóbbi helyég lakóinak néhány mestersége, már 1802-től kezdődően: üveges, takács, kereskedő, favágó, kőműves, szabó, olvasztó, kovács, felügyelő, ládakészítő. Átvett neve, Sebestyén Ádám művében a Putyilla, ami kissé erőltetett, mivel akkor a Szucsáva melletti Hatna is lehetne Hatyilla.
A bukovinai németeknek sem volt sok földjük, ami akadt, az is csak magánszükségletre, gyermekek általában 12-14. Miért volt az, hogy ők nem vándoroltak, nem móduváztak? A dolog végül igen egyszerűnek bizonyult. A németek a fiúgyermekeiket mesterségre adták, ők is azok voltak. Igyekeztek a fiúkat kitaníttatni és ez sikerült is nekik. Homlokegyesen ellenkező a magyarok felfogásával, akik a földhöz kötötték fiaikat, és még az 1920-as években is úgy tartották Déván, hogy: „ne legyen okosabb a tojás, mint a tyúk.” Míg a németek szűcsök, kádárok, bognárok, cipészek, suszterek, csizmadiák, mesterek, bányászok, üveggyártók, erdőmunkások voltak, addig a magyarok a földtől és időjárástól függtek. A családalapítást is később kezdték a németek, a legények 22-27 évesen házasodtak általában, a lányok is 19-24 év között mentek férjhez. Valamelyest segítette a magyarokat a Szucsáva-Lemberg vasútvonal megépítése, de ott is csak mint szakképzetlen munkások dolgoztak. Ez volt a lényeges különbség a bukovinai németek és magyarok között.
Déva, 2023 május, László Gergely Pál.