„Nyelvében él a nemzet”

    Mondta Széchenyi István. Igen, ha ismerjük az anyanyelvünket és tudjuk, hogy mi a nemzetünk. Lehet tanulni más nyelvet is, de nem az anyanyelvünk hátrányára. Lehet az állam nyelve is, de az nem identitásunk. Ha igyekezünk sokat elsajátítani rövid idő alatt, akkor kialakul egy olyan, mint az öszvér: ló kinézése, szamár fülekkel.
Társalgási szinten megtanulni egy olyan nyelvet, amit minden nap és minden hol hallasz és használsz, az nagyon könnyű. A volt osztályomban mindenkinek akadt elég szürkeállománya arra, hogy az állam nyelvét elsajátítsa. Egyszerűen. Mert láttuk, hallottuk és használtuk, olvastuk és nem szigetelődtünk el. Mind megállták a helyüket, egy része már nyugdíjas is.
    Akad akkoriban is olyan, aki román osztályba adta tanulni gyermekét. Egy része azért, mert a magyar osztályban nem volt elég hely, más része azért, hogy jobban érvényesüljön. Egy része odalett. Hát elmondom, hogyan lehet jobban érvényesülni nálunk: úgy, ha valakinek ismerőse, esetleg rokona akad a parlamentben. Mert azok a rokonság egy részét felviszik oda a fővárosba, a szegényebb rokonok pedig helyben érvényesülnek. A többinek nincs esélye, bárhol végez. Végeztek a mostani nagy magyarok gyermekei a Decebal-ban, nem kínlódták végig velünk a magyar szakot, és hol vannak? Vagy egyáltalán az országban vannak-e?
    Végignézek a Telepen. Hány magyarnak a gyermeke hibásan vagy nem beszél magyarul, hánynak az unokája pedig semmit? Akkor ezeknek mi az anyanyelvük, és melyik nemzetet szaporítják? Ezek érdekében történik valami? Persze hogy történik: sóhajtozás.
    Régebben kérdezte egy román ismerősöm (mellesleg nagy hazafi), hogy mi az anyanyelvem? Mondom: a magyar. Az nem lehet, Miért nem lehetne? Hát azért, mert Romániában élünk. Mondom, akkor is a magyar az anyanyelvem. De ő nem és nem. Nos, mondom, ha te jobban ismerted néhai anyámat, mint néhai apám, akkor az is meglehet, hogy román volt az anyám, csak az anyanyelvem magyar. Mert ez volt az első nyelv, amit elsajátítottam, s talán nem is olyan halványan.
    Kodály Zoltán úgy fogalmazott: „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.” Mit adunk át gyermekeinknek? Halloweent vagy a Valentin’s Day-t ? Mert már a sulikban is ez megy. És ki adja át a mi, bukovinai kultúránkat, ha olyanok tanítják gyermekeinket, akik még a saját kultúrájukat sem hozták a városba?
    Nem kell kultúra, nem kell anyanyelv, csak technológia. Találkozom a szomszédommal, megy valamerre. Pár lépés után siet vissza. Kérdem tőle mi történt, valami baj van? Válaszol, hogy nem, csak a karórája figyelmeztette, hogy az okos-telefont otthon felejtette. Azért tért vissza. Hát az eszére ki figyelmezteti?
    Felnézek az égre, és mondom magamban:
    Szűz Mária, Jézus anyja, Te mindnyájunk Anyja vagy,
    Oltalmazz meg minden bajtól, kísértésbe el ne hagyj….