Rózsa Sándor és rablótársainak pere.

Publicat: Miercuri, 16 Octombrie 2024 10:37 | Accesări: 707

                                                                           Rózsa Sándor és rablótársainak pere.

    Magyar Polgár, 1872. December 18. 
    A szegedi törvényszék előtt most áll Rózsa Sándor, annyi bűntény hírhedett hőse.  Bűnügyeinek tárgyalását e hó 12-dikén kezdték meg s jelenleg még csak kisebb bűntényei, vannak szőnyegen, melyeknek nagy részét a forradalom előtti időkben követte el.  Rózsa Sándor magyar nadrágban, fényes gombos rövid magyar ujjasban jelent meg a törvényszék előtt.  Tartása már kissé hajlott, balra fésült haja őszbe van keveredve, szemeit beszéd közben hunyorgatja, mozdulataiban meglepő bátorságot, s túlzott fesztelenséget tanúsít.
    Bevallja, hogy rablásból élt, de azt nem mulasztja el hangsúlyozni, hogy „jó embert soha sem bántott.” Az elnöknek sokszor kell figyelmeztetni őt, hogy magát tiszteletteljesen, s a helyzet komolyságához mérten viselje. Rózsa Sándor 1813-ban Szegeden született s atyja, kit egy rablás alkalmával vertek agyon, pásztor, ő maga pedig fiatal korában csikós-bojtár volt.  Az első rablást 1836-ban követte el s ez időtől fogva egymásután, következtek ama bűntények, melyek őt az Alföld hírhedt és rettegett rablójává tették.  Kossuth 1848-ban kegyelmet biztosított számára, ha a horvátok és ráczok ellen csapatot alkot, amit Rózsa Sándor meg is tett.  A forradalom lezajlása után azonban nem tért vissza családi tűzhelyéhez, hanem újabb rablásokra ment, mígnem 1866-ban elfogták.
    A statáriumot kikerülte ugyan s a felségárulási vád alól is kivonta magát, de negyvenkét bűntényt hoztak föl ellene, melyekért még az év folytán kötél általi halálra ítélték. Büntetését kegyelem útján életfogytiglani börtönre mérsékelték, s ennek kitöltése végett a csehországi kufsteini várba szállították.  Ezután még két ízben részesült legfelsőbb kegyelemben, s büntetése ekképp annyira leolvadt, hogy 1868-ban visszatért szülővárosába, Szegedre.
    Itt javulást ígért s eleinte kikölcsönzött pénzeiből élt, de a kalandos életvágya csakhamar erőt vett rajta, s újra rálépett a bűnök megszokott ösvényére. Ez időtől fogva a közbiztonság egészen eltűnt Szegedről és vidékéről. A békés polgároknak már szürkületkor be kellett zárni ajtóikat, s a rablók merészsége annyira fokozódott, hogy Szeged legnépesebb utcáinak egyikében, a Rozália-kápolna közelében a postát fegyverekkel támadták meg. 
    Alig volt ház, raktár vagy bolt, melyet meg ne raboltak volna, sőt megtörtént az a hitetlennek látszó eset is, hogy egy Wertheim-pénztárt tulajdonosától egész a kapuig vonszoltak, anélkül, hogy az éji őrök észrevetté k volna.  Okmányilag be van bizonyítva, hogy Szegeden rendszeres rablóbandák léteztek, de megfékezésük csakis a királyi biztosság életbeléptetésével, kezdődik. Rózsa Sándor, Muzslay, Benkő és Turcsányi rablóbandáit mind a királyi biztosság hajtotta föl és bírta vallomásra. És e kutatások megdöbbentő leleplezésekre vezettek. 
   A szegedi vár bűneseteiben egy városkapitány, két járásbíró, négy ügyvéd és 46 csendőr van bekeverve.  Rablásokat, gyilkosságokat fedeztek föl melyeket 30 - 40 év előtt követtek el, s ami mindennél borzasztóbb: kitűnt, hogy a mostan feltalált bűnösök helyett, egészen ártatlanokat ítéltek halálra s végeztek ki.
    A királyi biztosság valóságos csodákat művelt, s ennek oka főleg az, hogy eljárásában oly eszközöket használt, melyek a vádlottak előtt teljesen ismeretlenek valának, s minden összebeszélésnek, jeladhatásnak elejét vették. A vádlottakat teljesen elkülöníték egymástól, s a szembesítés alkalmával kendőt bontottak arcukra, hogy egymást még csak szemjáték által se értesíthesse.  
     Ahol őszinte vallomást ily módón sem sikerült kicsikarni, a lélektanhoz folyamodtak. Egy-két esetet nem lesz érdektelen fölemlítenünk. 
    Rózsa Sándor egyike a legbüszkébb embereknek, valóságos arisztokrata a rablók és tolvajok között. A „rablók királyának“ nevezi magát, s valóságos megvetéssel tekint a közönséges tolvajokra, csirkefogókra.  Midőn bűntényeit csaknem két évig egész makacssággal tagadta, a királyi biztosság vizsgálóbírája: Laucsik Mátyás letérdeltette őt s rablótársait beszólította.  Ezek gúnykacajjal tekintettek az egykor büszke rablóra s gyávának nevezték; mi annyira hatott rá, hogy mindent bátran bevallott, s bűntársait egyenkint megnevezte. 
    „Megmutatom — szólt — hogy nem vagyok gyáva, hanem derék rabló, ki még a láncok közt sem fél:“ 
    És vallomásai másokat is hasonló lépésre ösztönöztek. A lélektani eljárás Bajdor Jánosnál is jelentékeny eredményre vezetett. A vizsgálóbíró tudta, hogy Bajdor babonás; egy este maga elé vezettet, s így szólott hozzá: „Bajdor János, ma¬ga miatt már hosszabb idő óta nem alhatom; Bodori Péter lelke, kit megöltek, minden éjjel fölkeres s azzal fenyeget, hogy nem hagy nyugodni, míg magának a nyakára nem akasztom azt a kötelet, mellyel megfojtották.“ Ezzel egy kötelet vetett Bajdor nyakába, s visszavitette börtönébe. 
    A bíró eljárása oly hatással volt Bajorra, hogy egy éjjel midőn az óra éjfélt ütött, félelmes kiáltással rohant börtönének ajtajához, bevallotta bűneit, s kijelölte a helyet, ahol Bodori Péternek s tizennégy éves fiának holttestét elásta.
    Az emberi természetben rejlő ambíció szintén fontos szerepet játszott e vallatásoknál.  Midőn ugyanis Benkő Kálmán hallá, hogy Turcsányi 85 esetet vallott be, nem akart hátra maradni, s kijelenté, hogy ő 150 bűntényben szerepelt. Célszerű eljárás volt az is hogy senkinek sem adták tudtára, tulajdonképpen miért fogták el, s mindenkinek el kellett beszélni mily bűntényeket követett el. Ekképp sokan oly eseteket is felfedeztek, melyekről a királyi biztosságnak addig tudomása sem volt. E tapintatosságnak köszönhető, hogy a királyi biztosság 150 bűnesetről vonta le a titok fátyolát, s hogy körülbelül négyezer embert vont be a különféle bűnperek szövevényeibe.  
    A bűnesetek száma ugyan a kir. biztosság végleges feloszlatása óta közel háromezerre növekedett, de ezek nagy része az első vizsgálatok folytán jutott köztudomásra. A delegált bíróság most, Bodroghy István elnöklete alatt ez érdekes bűneseteket vizsgálja, s a tárgyalás körülbelül két hetet fog igénybe venni. Legelőször Rózsa Sándor kisebb bűntényei kerülnek szőnyegre. 
    Magyar Polgár, 1872. december 19. Rózsa Sándor és rablótársainak pere. II.
    Veszelka Imre és Sánta János az 1849–dik évi ősz egy éjjelén Bálint János társaságában a Fogas Dús József fölbujtása és bűnre csábítása folytán két darab ökröt és egy tehenet fegyveres kézzel vettek el, amelyeket azután Barna Mihály tanyásnak elárusítván, a bejött pénzen egymás közt megosztakoztak, sőt Bálint János állítólag gazdájának, Kocza Molnár Gyurinak is juttatott volna osztályrészt.
   Rózsa Sándor az 1849-dik évi nyárutóján túl a Tiszáról a Kriván Antal őrizetére bízott 11 darab 1200 frt. értékű ökröket, ellentállás esetére magát fegyverrel is ellátva, eltolvajolta, mégpedig az időközben elhunyt Tóth József és Füsti Molnár Pál társaságában hajtotta végre, az ellopott marhákat félegyházi kupec Csernák Andrásnak eladván, a pénzt magok közt megosztották. 
     Az 1849-dik évben Veszelka Imre és Sánta János a Bálint János felszólítására elindultak lóháton s fegyveres kézzel valamit szerezni, és amint jó darab földre haladtak, egyszerre kocsit pillantottak meg, melyben egy utas ült, a kocsit bevárva, amint közelebb ért, Bálint János oda-rúgtatott és a kocsisnak megállást parancsolt, mely kiáltásra a kocsi azonnal megállott. Ekkor Bálint János lováról leszállva, azt Veszelkához vezette, Sánta Jánost pedig magához intvén, bátran a kocsihoz ment, s a kocsin levő utastól, ki zsidó vagy német volt, a tárcáját követelte, mire ez kabátja belső zsebébe nyúlván, tárcáját kivette s azt Bálint Jánosnak átadta.  Erre Bálint a tárcát szűre ujjába csúsztatván, visszajött, lóra ült s mindhárman elrúgtattak egy Izsák felé eső, előttünk ismeretlen erdőbe, hol a lovakról leszálltak, Bálint János pedig a pénz mennyisége, megtudása végett elővette a tárcát, s abban 3 d arab 100 forintost és pár forint aprópénzt talált, melyből Veszelka Imre, valamint a két társa is fejenként 100 — 100 forintot kaptak.
     Ezen bűnügyeken kívül még tárgyaltatott a Hódi Pál h. m. vásárhelyi lakos kárára 1680 frt. értékű 16 darab ökör elrablása bűnténye, melyet az 1848-ik évi ősz elején Rózsa Sándor, Veszelka Imre, Tóth József és Füsti Molnár Pál lovas betyárok fegyveres kézzel hajtottak végre, a jelen volt béreseket fenyegetések mellett elkergették, s az ökröket birtokukba ejtvén a Tiszán úsztatták át.
    A tárgyalás folyamában az elnök Rózsa Sándortól kérdezé, hogy valósággal hány volt az ökör, mert a káros 22-őt említ, ahogy micsoda erőszakot használtak a tett elkövetésénél s minő fegyverük volt?
    Rózsa Sándor: „Igaz, hogy 22 ökröt szakajtottunk ki, de abból hatot elszalasztottunk, mintegy 80 lépésre egy gyerököt láttunk, a bojtárok pedig távolabb voltak, nálam azon puska volt, mit mindig hordoztam, s egy pár pisztoly, többinél is 1-1 pisztoly. Erőszakot, mást nem használtunk, mint azt, hogy négyen lóháton fegyverrel rohantuk meg a gulyát, ami elég erőszaknak, mert mikor négy lovas betyár a pusztán megrohanást tesz, s azt mondja az őrizőknek, hogy hallgass, vége akkor a vasvillázásnak, vasvillára kapásnak.“
     Elnök: Bizonyosan tudja-e, hogy az ökrök a Hódy tulajdonai voltak?
    Rózsa S: Kérem nagyságodat, még egyszer vallomásom olvasását, (mi megtörténvén) most már határozottan emlékezem, hogy a Hódy ökrei voltak, s a még hiányzó 6 ökör hihetőleg elzavartatott s nem mi általunk, hanem másként veszett el.“
    Tárgyaltatott még Veszelka Imrének, Sánta Jánosnak, Bálint Jánosnak és Fogas Koldus Józsefnek néhány tolvajsági esete.
Utóbbihoz azon kérdés intéztetett, hogy mennyiben vezeték és előneve az iratokban össze-vissza cserélve van, Fogas Koldusnak vagy Koldus Fogasnak hívják-e? Mire ő az előbbit vallotta magáénak.
    Veszelka Imre pedig Bálint János bűntársával lőn szembesítve, s Veszelka szemébe mondta ennek „hogy társ volt a rablásnál” — Bálint pedig ezt tagadta, mondván „hogy az csak ellenei bosszújából történik, mert úgymond Veszelkához; „mikor együtt szolgáltunk is a gulyánál, mindig majd mögövött kend.” Mire Veszelka szembe mondja: 
     „Miért tagadod, hiszen együtt voltunk, oly igaz, mint hogy itt állunk, még te vezettél minket mindenüvé, mindig te voltál köztünk a fő és az első.“
    Majd a tagadásban levő Fogas Koldus lőn Veszelkával szembesítve.
    Veszelka: „Ne tagadja, hogy kend volt a bűnszerző, mert mindig kend tanított minket, hogy hova menjünk lopni s rabolni, egy rablás után azt is mondta: be sajnálom, hogy ott nem voltam.”
    Fogas Koldus: „Ilyen semmirevaló emberrel szóba sem álltam, 67 éves ember vagyok, de olyat életemben sohasem cselekedtem, a Krisztus teremtsen engem mindjárt négylábú kutyának, ha cselekedtem."
    Végül Meszes Péter is ma nyert ítéletet ki a 40-es években s az 50-esekben 2 és 1860- 1867 közt ismét 7 bűntényt, s köztük több betöréses tolvajságot merényelt, s kire, mint szokásos megrögzött s javulással nem biztató bűntevőre a 17 bűntényért a kir. ügyész 8 évi börtönt kért, azonban a törvényszék 6 évi börtönre ítélte.
      Rózsa Sándor, Veszelka Imre s többi társaik a fentebb elsorolt bűntényekben ezúttal csak bűnösöknek mondattak ki, büntetésük kimérése további ügyeik befejeztéig elhalasztatott.
    Bálint János és Sánta János kik 3-3 tolvajságban s egy útonállási rablásban találtattak bűnösöknek, az előbbi 1 évi, az utóbbi pedig 1 évi börtönre lőn ítélve, mit mindkét fél fellebbezett; Fogas Koldus József pedig, próbák elégtelenségéből fölmentetett, mire azt mondá, hogy abban megnyugszik szívesen; az elnök által pedig megintetett, hogy máskor azon rendkívüli hevességet, mit most tanúsított, hagyja el.
     Ezzel a petróleumlámpák fényénél tartott sommás tárgyalás befejeztetett.
    Magyar Polgár, 1872. December 22. Rózsa Sándor és rablótársainak pere. III.
    Az aradi del. törvényszék előtt f. hó 8 -tól kezdve folyik a hírhedt alföldi rablófőnök Rózsa S.  És társai bűnügyének tárgyalása.  Eddig elé, két napon át, e szomorú hírre vergődött rablónak 1848. előtti bűntettei, többnyire kisebb rablások fordultak elő, mik magukban véve érdektelenek; ma azonban már a bűnláncolatnak, mely ez ember életéhez van fűződve, nagyobb szemei kerültek elő, hogy mintegy átmenetet képezzenek a legnagyobbakra, miktől a romlatlan emberi szív irtózva fordul el.
    A mai nap letárgyalt 7 eset már az 50-es évek elejére esik, azon időre, midőn már javában grasszált azon híres rablóbanda, mely Rózsa S. vezetése alatt az alföld egy nagy részét rettegésben tartá. E banda nevezetesebb tagjai, kik külön-külön is rettegett névre tettek szert: Tóth István, Tóth Jóska, Ballagó Pataki Mihály, népszerű nevén Kis bácsi, Hadik István, Osznovita István, stb. voltak, kik közül azonban már csak maga a főnök és egy pár nem annyira próbás betyár van életben, mint Veszelka Imre, ki a legtöbb esetben vele együtt ül a vádlottak padján, Balog Pál, ki ma végleg elítéltetett és többen az újabb kori cimborák közül. A ma letárgyalt 8 eset közül a tvszék. ítélete egyet tolvajságnak, 6-ot rablásnak minősített, a 8-ban pedig a királyi ügyész visszavonta vádját.
    Az esetek tárgyai tényálladékai röviden következők.
    1) 1850-ben Márton Kocza György őrizete alatt volt gulyából 3 ló elhajtása fényes nappal. Ez esetben Róza S.  és  Balog Pál tolvaj.  Búgban mondattak ki  bűnösöknek.
    2) 1850-ben Návay Tamás ökreiből 21 db-nak erőszakos elhajtása, melyet Rózsa S. Balog Pál és még egy cimborája társaságában köve¬tett el. Ez esetben Rózsa S. rablás bűntényében bűnösnek kimondatott, Balog P. pedig végleg elítéltetett, éspedig elfogatásától számítva két évi sú¬lyos   börtönre, a kár és költségek megtérítésére.
    3) 1850-ben az ó-kanizsai közlegelőről 131 db. birka erőszakos elhajtása.
    4) 1850-ben, a halasi határban Danisz Mihály-tól 18 db. marha elhajtása melyet Rózsa S. ne¬gyedmagával állítása szerint bosszúból követett el, mivel a forradalom idején marhákat adott el  Danisznak, ki azok árát neki megfizetni vona¬kodott.
    5) Domsics Antal horgos, plébános megrablása 1850. április hóban. Az eset következő képen történt: Hodik István előzőleg belátogatott a lelkészlakba azon ürügy alatt, hogy misét szolgáltat; ez alkalommal kinézte a ház állását, s az ő útmutatása szerint tört aztán be éjnek idején Rózsa S. hat társával, éspedig úgy, hogy egy utcai ablak rácsait kifeszíték, s azon át a konyhába, innen pedig égő gyertyával először is a gazdasszony, majd a plébános hálószobájába hatoltak, s miután a lelkész és templom pénzét, valamint az ékszerféléket és egyéb értékes tárgyakat összeszedtek, eltávoztak anélkül, hogy valami erőszakoskodást követtek volna el, kivévén, hogy Rózsa S. állítása szerint mind a papot mind gazdasszonyát egyszer-egyszer képen verték.
    6.) 1851. tavaszán este öt lovas betyár Kovács István gyóni lakósnak az akasztódombi dűlőben levő tanyájára tört, s miután a bennlevő gazdát egy lövéssel s fenyegető káromkodásokkal megfélemlíték, hogy az ki ne merjen jönni, 20 darab marháját elhajtották. A káros azonban rögtön pandúrokkal nyomozván jószágait, másnap a pusztán föl is találta azokat egy lovas betyár őrizete alatt, ki közeledtükre megugrott. Itt tehát kár nem forog fönn.
    A két utóbbi esetben Veszelka Imre is részt vett, s Rózsa Sándorral együtt a rablásban bűnösnek kimondatott, a többiben Rózsa egyedül állott vádlottként, mindannyiban bűnösnek marasztalva. A tárgyalás csak az utóbbi esetnél vett élénkebb lendületet. Megemlítendő mindenekelőtt azon körülmény, míg Veszelka határozottan azt mondá, hogy a rablásban Rózsa S. csak annyiban vett részt, hogy a rablócimborák kinn hagyott lovait őrzé, addig Rózsa S. szintoly határozottan állítá, hogy de biz ő benn volt, mert egy másik társa őrzé a lovakat. Valószínűleg Veszelka mondott igazat, s Rózsa S. csak azért nem akarta azt beismerni, mert szégyenlé, hogy őt ló-őrzőnek tartsák, míg társai, a munkán vannak. E sajátságos betyárbüszkeség egyik jellemvonása Rózsának.
   A tárgyalásnak azonban ennél sokkal nagyobb érdeket kölcsönzött a káros: Kovács Istv. magaviselete, aki t. i. midőn arra került a sor, hogy esküt kellett volna tennie az általa előadott tényállásra, habozott, vonogatózott, míg végre kirukkolt vele, hogy ő nem mondhat többet ennél: „úgy van,“ mert ő újhitű, vagyis nazarénus s ő esküt nem tehet. A dolog kibonyolítását csak nehezítő azon körülmény, hogy a védő ügyvédek (Eördögh Mihály és Benke József), a fönnálló törvények értelmében határozottan kívánták a káros megesketését, minthogy ellenkező esetben a fönnforgó bűnügyben nem láthatnak mást, mint egyszerű tolvajságot. Miután Kovács I. az elnök ismételt fölhívására is vonakodott az esküt letenni, a törvényszék rövid tanácskozásra visszavonult.
    Erre az elnök ismét fölhívta a törv. eskü letételére, figyelmeztetve, hogy ellenkező esetben pénzbírsággal s egyébbel is fog büntettetni. Az állhatatos nazarénus azonban most is csak ragaszkodott „úgy van“-jához, erősítvén, hogy az nála annyi, mint eskü; a törvényes esküre azonban semmiképp nem volt bírható. A törvényszék aztán nem tehet mást, minthogy 10 frt, bírságra ítélte a szegedi szegényalap javára s aztán tovább folytatta a tárgyalást. (íme a törvénynek egy hiánya, mely orvoslásra vár.)
    Ezután dr. Illés Kár. kir. ügyész mondá el vádbeszédét, mire Rózsa S. részéről Eördögh M. ügyvéd válaszolt, az esetet tolvajságnak kérvén vétetni, miután az erőszak törvényesen constatálva nincs s a tény simán folyt le. A tárgyalást a nazarénus káros fejezte be, élénken tiltakozván az ellen, mintha a dolog olyan simán folyt volna le, mint ahogy azon úr mondja. Ez aztán közderültséget idézett elő, amiben Rózsa S. is jóízű mosollyal osztozott.
    A mai tárgyalás ezzel befejeztetett. 
 Magyar Polgár, 1872. dec. 25. Rózsa Sándor és rablótársainak pere. IV.
    Fenszter Henrik m.-herényi lakos tanúságával be van bizonyítva, miszerint az 1851-dik évben, mikor a nevezett apja: néhai Fenszter Jakab vadkerti kanász mellett bojtár volt, az általok őrzött községi sertésnyájból éji 11 órakor 4 lovas betyár 30 darab sertést kiszakított, mely bűntényt Rózsa Sándor és Veszelka Imre azzal ismerik be, hogy tettes társaik; néhai Ballangó Pataki Mihály és Osznovics István voltak, s hogy az elrablott sertéseket Rózsa Sándor elhajtotta Pál Sámuel vásárhelyi lakoshoz, aki azután azok közül 4 darabot adott át Veszelka Imrének osztályrészül. 
    Pál Sámuel ezen vádat tagadja ugyan, miután azonban Rózsa Sándor és Veszelka Imre őt egybehangzó vallomásaikban határozottan terhelik, mind különben is rovott előéletű egyén jogosan vádolhatnak, tűnik fel.
    A delegált kir. törvényszék: Rózsa Sándor s Veszelka Imre rablás bűntényében találtatnak 
bűnösüknek, büntetésük kimérése elhalasztatik. Pál Sámuel az orgazdaság vádja alul, próbák elégtelenségéből felmentetik, mely ítéletbe mindkét fél belenyugodott.
Az 1851-ik évi aratás utóján néhai Tandari János, a szegedi tanyáján 8 fegyveres rabló által megtámadván, azt puskákkal leverték, nyakát, arcát, homlokát és halántékait késekkel megszúrták, azonban a szomszédbeli lakosság, különösen pedig Tandari József és Mihály s a cselédség erélyes föllépésének sikerült a rablókat megfutamítani a nélkül, hogy magokkal valamit elvihettek volna. Rózsa Sándor bevallja, hogy ezen rablási kísérletet Rózsa József, Forcsek Szelenczki János, Bezdán János, Veszelka Imre, Hadik István, Ballangó Pataki Mihály és Osznovics István társaságában elkövette; s míg Rózsa Sándornak ezen vallomását Forcsek, Szelenczki János s Veszelka Imre elismerik, addig Bezdán János azon tény elkövetését határozottan tagadja.
    A tárgyalás alatt Rózsa Sándor azon nyilatkozatot tette, hogy „nöm azon tanyára akartunk ám mi mönni, hanem öltévesztetük a dolog sorját, osztán hát rossz hölyre mentünk.“
    Elnök: Kényszerítette-e ön Forcsek Jánost a velők menésre? 
V. Rózsa: „Nő köllőtt ahhoz erőszak, jött ő jó szívvel magától, de hát hogy is lőhetne valakit napokon át akaratja nőlkül hurczolni, annak tanyán¬kon napolni s möghálni.“
    Ítéltetett: Rózsa Sándor, Veszelka Imre és Gorcsek János rablásban, mint közvetlen tettesek bűnösöknek nyilváníttatnak, káros követelésével polgári perre utasíttatik.
    Az 1851-ik évi nyáron, a gubacsi pusztáról fényes nappal a Madejszki testvérek sertésfalkájából 18 darab, az ezeket őrző siheder kanász legény elöl elhajtatott. Miután Madejszki Pál a kanászlegénytől nyert tudomása alapján határozottan mondja, hogy a sertések elhajtása alkalmával és után is még több ideig a lovas rablók egyike a kanászt őrizte, azaz maradásra késztette; Veszelka Imre önvallomásából pedig kitűnik, hogy a sertések egyenesen a kanász elöl, annak jelenlétében hajtattak el; aki ez alkalommal mozdulni sem mert: ezeknél fogva a szóban forgó bűncselekvény, a kanász személye ellen gyakorolt eljárás folytán rablássá minősültnek tekintendő. Ugyanezen bűntett alanyi tényálladéka tekintetében Veszelka Imre és Rózsa Sándor beismerő vallomást adtak. A nevezettek a mondott időben és helyen rablási szándékból csavarogván, Osznovics István és Ballangó Pataki Mihály társaságában, mint közvetlen tettesek szerepeltek a jelzett rablás végrehajtásában. A rablott sertéseket Csányi András tanyájára hajtották, honnan azok László Györgyhöz s később Tezslá Mihály közvetítése mellett Pál Mihály kezére kerültek.
    Elnök által a tárgyalás folyamán Veszelkához intézett azon kérdésre: vajon a kanász be volt-e előre avatva a dologba?
   Veszelka felelé: „persze hogy be volt, hiszen egy sincs a világon szent pásztor.” (Derültség a hallgatóság közt.)
    Csányi András szót kérvén s nyervén, előadja, hogy mikor a sertést odahajtották, édes apja még élt, az volt a gazda, ő még akkor gyenge gyerekember lévén azt tette, amit apja parancsolt. (Egyébiránt az iratok szerint 36 éves volt)
    A kir.  Ügyészi vád és öt ügyvéd által tartott védbeszédek befejezése után ítéltetett: László György ellen emelt bűnpalástolási vád, tekintve, hogy a tény 1851-ben történt, az elévülés alapján megszüntetik. Rózsa Sándor és Veszelka Imre a tolvajságnak megerősített bűntényében bűnösöknek találtatnak.  Csányi András bűntelennek nyilváníttatik, Pál Mihály tényálladék hiányában felmentetik.
    A kir. ügyész fellebbezett.
                                                                                                      ***
    1851-dik évi október hóban Megyeri Ferencz felhívása folytán ez, Rózsa Sándor, Veszelka Imre, Katlan Antal, Harangozó István, Ballangó Pataki Mihály és Oszlovics István, Topcsek Antal az időbeli hantházi ispán kirablására szövetkezvén, ugyanazon év október 12-én éjjel a nevezettek lóháton, fegyverekkel ellátva, rablási szándékkal, fentnevezettnek pusztaszeri majorjába mentek, hol magok között a szerepet elosztván, a rablók közül kettő az ajtó betörése után álarcosan az udvarba tört, hol az ispánt fegyverrel találván, azt megadásra szólították, mit ez tenni nem akarván, reá két lövést intéztek, melyek közül az egyik jobb combját, másika pedig fejét találván összerogyott. A rablók pedig, míg a kint levő társaik folytonos lövöldözéseikkel minden érkező segélyt megfélemlítve elűztek, az ispánt felfogva ágyba vetették, s rá dunyhát rakván a pénzkereséshez fogtak, mely azonban semmi eredményre nem vezetvén, miután az ispán ez alatt újólag eszméletre tért, pénze előadása végett iszonyúan verni kezdték, látva azonban, hogy az ispánnak pénze nincs, 40 forinttal telt tárcáját, egy golyós fegyverét, egy pisztolyát magokhoz vévén, az is¬pánt saját vérében hagyva, távoztak.
   Rózsa Sándor beismeri, miszerint ő a már elsorolt társaival a rablás végrehajtására szövetkezett, a helyszínén megjelent, a rablás akadályozására elősiető cselédekre több rendbeli lövéseket intézve, abban tettleges részt vett.  Veszelka Imre fentebbivel egyezőleg szintén beismerésben van, a rablás alkalmával kifejtett tevékenységét elsorolják, s beismeri, miszerint a házba betört, a Megyeri által okozott sérelmes lövések után, az ispán után futva, míg társai a szobába nyomultak, ő a konyha előtt, mint őr felügyeletül maradt.  Megyeri Ferencz tagad, azonban ellenében rablótársai vallomásai bűnösségét teljesen begyőzik. Vádlottak a káros által elősorolt tárgyak jogtalan elvonását mindannyian tagadásba veszik ugyan, azonban ez, tekintve önvallomásaikban, a kifejtett cselekmény körülményes elismerését, károsnak hittel erősített előadása által megsemmisül.
   Ezen ügy tárgyalásánál következő szembesítések történtek:
Elnök Veszelkához: Nézze meg jól Megyeri Ferenczet: ezen ember volt-e velük?
Veszelka: Szörnyen nézem, de nem bírok jól visszaemlékezni, de van még egy szavam, nem volt bent a rablásnál a házban Rózsa Sándor.
Rózsa Sándor: „Hát nőm is voltam én, ha¬nem kinn a lovaknál álltam, onnan lövöldöztem, te pödig Megyeri ne tagadj, mert ott voltál, régen ösmértük egymást azelőtt is, a Hudoba bojtárja voltál.“
A. del. kir. törvényszék Rózsa Sándort és Veszelka Imrét rablásban bűnösöknek ítélte, Megyeri Ferenczet pedig, bizonyítékok hiányából, föl¬mentette.
Ezzel a mai tárgyalás véget ért. 
    Magyar Polgár, 1872. dec. 25. Rózsa Sándor és rablótársainak pere V.
    Az 1841-dik évi október 9-én éjjel Hajós község két rendbeli pénzesládája, a községház hátulsó falának kiásásával eltolvajoltatott, s azoknak 197 frt.  47 krnyi. készpénztartalma kiüríttetvén, maguk a ládák másnap feltörve a község határában feltaláltattak.
Rózsa Sándor beismeri, hogy ezen tolvajságot Micskei György kalocsai érseki gulyás felbujtására néhai Rózsa Jakab, Csala Ferencz és Berágh József társaságában ő követte el; miért is ő a miatt jogosan áll törvényszék előtt.
    Ítéltetett: Rózsa Sándor ezen betörés és tolvajság bűntényében bűnösnek mondatik ki.
                                                            *    
    Az 1846-dik évi sept. 26-kán esteli 8 óra tájban Moholy községben a községházánál több felfegyverzett rabló megjelenvén, ezek közül kettő cselfogásból pandúrruhába öltözködvén, egy rab gyanánt megvasalt társukat a kisbíróhoz levezették, s ezt midőn az álrabot átvenni akarta, valamint a vele egy szobában volt öröket is időközben utánuk benyomult társaikkal, súlyos ütlegekkel illették, s midőn ekként az ott talált személyzetet ellenállásra képtelen állapotba helyezték, a mellékszobában volt községi pénzes ládából mint egy 10,000 forintnyi pénzösszeget magukhoz vettek, miközben az egyik községi őr a szobából kiszabadulván, a faluban lármát ütött, s a népet felfegyverezve a községház körül összegyűjtötte, amidőn a rablók észrevették, a községházából lövöldözések között kitörtek, s a népcsoporton keresztül, egy társukat kivéve, ki a nép dü¬hének esett áldozatul, s elfogatásakor azonnal agyonveretett, kinek hullájában Rózsa János személye ismertetett föl, a többiek mindnyájan el¬menekültek. Ekkor maga Rózsa S. is sebet kapott, s az elfogatástól vakmerő kirohanása mentette meg.
    Rózsa Sándor önkényt bevallja, hogy ezen rablást már elhunyt, 9. cimborája társaságában valósággal elkövette. Miért is a deleg. kir. törvényszék őt ezen rablás bűntényében bűnösnek ismerte föl, büntetése kiszabását utolsó bűnügye letárgyalásáig elhalasztván, melybe ő benyugvását jelentette ki.
                                                           ** 
    Jónás István seregélyesi és Mátyus Ferencz felső buttyáni lakosok vallományával be van bizonyítva, miszerint ők 1852-dik évi nyári vásárra, Kis Mihály társaságával Szegedre indultak, útközben a teszlári pusztán 4 bekormozott arcú fegyveres rabló által megtámadtattak, kik Jónás Istvántól 45, Kis Mihálytól 80, Mátyus Ferenctől pedig 1028 forintot erőszakosan elra¬boltak. 
   Ezen rablások elkövetését Rózsa Sándor és Veszelka Imre önvallomásaikban azon megjegyzéssel ismerik be, hogy azt Fazekas Dávid és Osznovics István társaságában vitték véghez, s a rablott pénzt magok között megosztották, ez utóbb nevezett egyének azonban már elhaltak.
    A tárgyalás folyamában elnök Rózsától azt kérdezte, hogy valósággal mennyi pénzt raboltak el, és Jónás István károst melyikük ütötte meg?
Rózsa; „Én nem ütöttem, hanem Imre (Veszelka) a pénz mennyisége váltóban volt annyi, amennyire a károsok teszik. Veszelka azt, hogy az ütést ő intézte volna tagadásba, vette, s azt az elhunyt egyik tettes társára hárítja.
    A del.  kir.  törvényszék: fentírt napon tartott ülésében, ezen rablás bűntényében Rózsa Sándor és Veszelka Imre, mint közvetlen tettesek, bűnösöknek ítéltettek, büntetésük kimérése elhalasztatott, károsok pedig követelésüknek polgári perben felszámítására utasítattak.
    Csányi István szegedi lakos káros vallomásából kiderül, miszerint az 1865-dik évben körülbelül április havában a tücsökszéli tanyára két fegyveres betyár behatolt, s őt megkötözvén, kegyetlen verések után mintegy 500 forintot bankjegyben, 60 forint ezüstpénzt és két fazékban mintegy 100 forint értékű rézpénzt, összesen tehát 660 forintot elrabolván, a tett elkövetése után a tanyát csakhamar elhagyták, de a rablók közül Kis Bácsit, másképpen Pataki Mihályt fölismerte.
   Ezen rablás végrehajtását Veszelka Imre és Rózsa Sándor beismervén, előadják, miszerint a rablás elkövetése után Csikós Imre tanyájára mentek, s a rablott pénzt maguk között felosztották.  Veszelka Imre a részére jutott rézpénzt nem akarván elvinni, azt Csikós Imrénél hagyta, ki is azt elásta, s mintegy 8 év múlva, mint régi rezet, Bunter János rézművesnek két forintért eladta.
    Kir. ügyész Rózsához: Mikor elindultak, ki volt-e már szemelve azon tanya? S vajon bent 
Volt-e ön a rablás véghezvitele alatt?
    Rózsa: „Hát bizony ki volt már a sze¬mölve előre, de én ott nem voltam bönt, hanöm kissé félre a kútnál a lovakat tartottam.
    Elnök Veszelkához: miért nem fogadta el ön osztályrészét?
Veszelka: azért, mert mind rézpénzt akartak adni, — megjegyezni kívánom még, hogy azon egyén, kinek tanyáján a pénzt megosztottuk, nem Csikós Imre, hanem Csikós Imre volt.
    Elnök által Rózsa egy mellékes körülmény felvilágosítására hivatván föl, azt mondta: „olvassa föl csak a vallomásomat“, — a felolvastatás megtörténtével aztán a kérdezett esetet megmegyarázta.
    A kir.  ügyész: midőn Csikós Imre ellen 3 havi fogságot kért, ez hangosan felkiáltott, hogy „aunye“, mi közderültséget idézett elő, a kir.  Ügyész pedig „sokallja?  Megjegyzései folytatja indítványát.
    Három ügyvéd által tartott védbeszéd befejezése után, a del.  kir.  tvszék. tanácskozásra vonult vissza, az elnök néhány perc múlva kihírdeté az ítéletet, miszerint Rózsa Sándor és Veszelka Imre rablásban, Csikós Imre pedig orgazdaságban találtatnak bűnösöknek, s az 
Utóbbi tekintve, hogy az eset 20 év előtt történt, eddigi 8 heti vizsgálati fogságának büntetésébe betudása mellett, szabad lábra helyeztetni rendeltetik
   Mibe mindkét fél belenyugodott.
    Veszelka Imre, Katlan Nagy Antal.  Veszelka Antal, Rózsa József 1852-ben társaságba szövetkezve, rablási szándékkal a fehérkői tanyára mentek hol Szemerédi Imréhez betörvén őt testi sérelmezések s fenyegetések között pénzkiadására kényszerítették, s midőn összes két darab aranyát elrabolták volna, elvágtattak s a rablott pénzen, megosztoztak. Tettesek, úgy a káros fia és szolgája vallomásaik folytán, ezen rablási bűntény tárgyi s alanyi tényálladéka Veszelka Imre és Veszelka Antal tagadásával is beigazolva van. 
    Ítéltetett: Veszelka Imre ezen rablásban Veszelka Antallal együtt bűnösnek találtatik s utóbbi ezen bűntényéért, valamint a már betárgyalt 2 tolvajsági esetért együtt másfél évi várbeli fogsága büntetésébe tudva, szabadon eresztetik.
Mit a kir. ügyész fellebbezett.
    Rózsa Sándor, Rózsa Oláh József, Veszelka Imre önmaguk bevallják, miszerint az azóta elhunyt Fazekas Dávid, Móró János, Pataki Gácsi József és egy ismeretlen ember társaságában, tehát nyolcan, az 1852-ik év őszen Vonnák Károly újszászi plébános lakására rontottak, s őt megtámadván, ez alkalommal tőle és más értékneműekben mintegy 4000-6000 forintnyi értéket elraboltak, melyet maguk közt megosztottak.  A rablott pénz mennyiségére ugyan különbségek merülnek föl, de ez iránt a vizsgálatot már kiterjeszteni azért nem lehet, mivel káros Vonnák Károly még 1853-ban, elhalálozott. 
    A del. törvényszék által Rózsa Sándor és Veszelka Imre a rablásban, mint közvetlen tettesek bűnösöknek ítéltettek, büntetésük kiszabása elhalasztatott. 
    Ezzel a mai ülés befejeztetett.
    Magyar Polgár, 1872. dec. 28. Rózsa Sándor bűnperei.
    Stakics Vladiszláv deszki lelkész az 1854-dik évi november hó 14-kén Temesvárról hazafelé jövén, a deszki határban két fegyveres rabló által megtámadtatott, s miután őt s kocsisát Novkov  Zákót a kocsiról leszállították, a kocsin volt holmikat arról egy báránybőrrel bélelt fekete posztó bunda kivételével ledobván, felültek s elhajtottak.
    Rózsa Sándor ezen rablási tény elkövetését bevallván előadja, miszerint azt az időközben elhalt Ballagó Pataki Mihály társaságában követte el, s hogy a lovakat a tett után nem sokára elcsapták; előadja, hogy azon időben zsandárság katonaság által üldöztetett, s midőn egy ideig tartott verekedésbe bocsátkoztak volna azokkal, később felső ruháikat is elhányva futottak és sikerült egy Maros partmentébeni erdőbe menekülniük, ahol a sárból és nádból rögtönöztek maguknak hidast vagy lápot s azon mentek át a folyóvízen. Deszk előtt találták a tisztelendő urat, ki kocsiján utazott, s mivel égett a föld talpuk alatt, mert az üldözök nyomukban ők pedig gyalogosan voltak, elrabolták a kocsit és lovakat, hogy azokon fussanak s midőn a többi tárgyakat a kocsiról lehányták, a bundát Rózsa S. magának megtartotta, mert csak egy szál gatyában volt és fázott.
    Az elmenekülés sikerült is. Ezen esemény eszünkbe juttatja Rózsának egy más alkalommal történt szintén reá nézve szerencsés elillanását, a mikor egyik rablásakor az összecsődült nép kinyomta már őt és társait az udvarból, s a midőn Rózsa térdén felül meglövetve, és társaitól elhagyatva elaléltan egy kerítéshez támaszkodott, s ezen állapotában két vasvillás által őriztetett ott.  Azonban kevés idő múlva felocsúdva, a zsebében volt pisztollyal őrzőire tüzelt, s ezek rögtön megfutottak, ő pedig egy közeli szőllőbe vánszorgott, ott sebét ahogy tudá beköté, s innen egy tanyára menekült, hol a lábában volt golyót saját kezével késsel vágta ki. Hat hét múlva felgyógyulva tovább folytatta vakmerő rablásait.
    A kir. del. törvényszék Rózsa Sándort ezen rablás bűntényében bűnösnek ismerte föl.
Az 1854—55-ik évben Molnár Péter, Tóth János és Kiss Ferencz, egy ismeretlen egyén kárára 3 darab ökröt eltolvajolván, azokat mint tud¬va lopottakat Rózsa Sándornak adták el, ki azokat Nikita Marozsán György őrizetére bízva s 2 nap múlva elhajtván, azok közül kettőt Csányi András és nejének azon okból, mivel őt a nyomozó felsőbbség elől elrejték, ajándékul adott, kettő Rózsa Józsefhez, kettő Veszelka Antalhoz, kettő pedig Sávai Jánoshoz került.
    Vádlottak beismerő önvallomásaik ellenük teljes bizonyítékot képezvén, Rózsa Sándort mint orgazdát, Csányi Andrást és nejét, kik saját beis¬merésük szerint Rózsa Sándornak, mint előttük ismeretes rablófőnöknek, a nyomozó felsőbbség elöli elrejtés céljából búvóhelyet adván, e miatt két darab tudva lopott ökröt elfogadtak, mint orgazda s bűntettes elősegélőket, Nikita Marozsán Györgyöt, ki a már elkövetett bűntett után, a bűntett tudatával a tettesnek előmenetelére segélyt nyújtott, mint bűntettes elősegélőt, Kis Ferencet, végre folyvást bűnben leledző előélete és bűntársa Marozsán György vallománya alapján kellett törvényszék elé állítani.
   Tárgyalás alatt szembesíttetett Rózsával egyik vádlott, kit mivel hosszú idő óta nem látott elsőben habozott fölismerni, később azonban azt állítá, hogy fölismerte.
    E közben kérdezte attól, hogy mikor Taró István gulyás volt, nem vádlott társa volt-e annál csikós?
   Még több kérdéseket is intézett, de az elnök által megintetett, hogy kérdeznie és vizsgálatot tartania joga nincsen, hanem csak felelnie a kérdésekre.
   A szembesített vádlott azonban azon szóval, hogy mással tévesztett össze pajtás uram, folyvást tagadott.  De Rózsa újra is erősíté, hogy vele többször jött össze s több helyen találkozott. 
   Elnök kérdezte: Volt-e vele valami viszonyban.  Rózsa feleli: Volt bizony az ördögben. Elsőben azért nem ismerte föl; mert régen volt az már, s nagy különbség van ám az ember nézésében annyi idő múlva.
    A kir. ügyészi vád ezen eseténél Rózsa Sándort orgazdaságban,  Csányi Andrást orgazdaságban és bűntettes elősegélésében, annak a nyomozó felsőbbség elöli elrejtése bűntényében,  Csányi Andrásnét szintén bűntettes elősegélésében bűnösöknek kimondatni.
    A védő ügyvédi beszédek elmondása után ítéltetett: Rózsa Sándor az orgazdaság vádja tárgyi tényálladék hiányában,  Csányi  Andrásné pedig az ellene emelt vád alul azért mentetik föl, mert a gazda férje volt, s ő annak köteles volt engedelmeskedni.  Csányi András az orgazdaság vádja alul szintén fölmentetik, ellenben tettes elősegélésében, ki Rózsa Sándor rablófőnöknek több ízben helyt, ételt, italt adott, s a nyomozó felsőbbség elől rejtegette, bűnösnek nyilváníttatik, büntetése kiszabása elhalasztván.
    Vádlottak megnyugvásukat jelentik ki, kir. ügyész pedig fellebbezett.
    Magyar Polgár 1872. dec. 29. Rózsa Sándor és rablótársainak pere.
    Weithert  Hermann kiraboltatása.
    Az 1868-ikévi november hó 20-án estéli  ¼ órakor Weithert Hermannak Perjámos községben a főtéren fekvő boltjában, melyben nején kívül Potticher Fülöp, Spechter Henrik és Schiller Zsigmond segédei és saját testvére épen az áruk rendezésével foglalkoztak, hat, kék magyar ruhába öltözött bekormozott arcú s valószínűleg  magyar eredetű egyén rohant be fegyverekkel és botokkal ellátva, és Spechter Henrik segédet puskatussal főbe ütvén a földre terítették, azután pedig Potticher Fülöp segédet vévén űzőbe reá több ütéseket irányoztak, ő azonban a kiterített  árukkal borított asztal alá bújván, őt a rablók közül egy sem találta meg, ezalatt Weithert Hermannénak a mellékszobába visszavonulással sikerült az udvarra menekülni, s ott zajt ütnie; segélykiáltására több ember jelent meg, azonban a rablók az alig 5—10 percnyi garázdálkodás után csak hamar elillantak, s 800 frtra értékesített különféle posztó s szövetneműeket magokkal vittek.
    Ekként a vakmerő rablás tárgyai tényálladéka helyeállíttatván, annak alanyi tekintetbeli földerítésére a torontál megyei törvényszék ugyan a vizsgálatot megindítá, de eredményre nem jutott miglen a kir. biztosságnak sikerült a tetteseket Rózsa Sándor, Csikós József, ifj. Hegedűs Antal, Rózsa András, Szabó Imre, Tombácz Antal, Csonka Ferenc és Kis Papdi Pál személyében fölismerni, kik is beismerték, miszerint ők előleges összebeszélés következtében, az 1868. év november hó elején két kocsira ülvén Perhámosra mentek, a kocsival a falun kívül megálltak, s Tombácz Antalt s Kis Papdi Pált őrökül hátra hagyván, mind a hatan Weithert Hermán boltja felé tartottak azon szándékkal, hogy azt kirabolják, de a bolt közelében két embert látván beszédben vissza vonultak  kocsijukhoz, s anélkül, hogy a rablás kiviteléhez fogtak volna, Szegedre visszamentek.
    Nem hagyták azonban a dolgot abban, hanem az 1868-dik évi november hó 19-kén Varga József tanyáján újból összejöttek, a hol az éjét eltöltvén másnap Rózsa Sándor, Csonka Ferenc, Becsei András, Rózsa András, Csikós József, Szabó Imre és ifj. Hegedűs Antal, tehát  Papdi és  Tombácz kivételével az előbbiek, ismét elmentek, éspedig fegyverekkel és botokkal ellátva  Perjámosra. Ottan Weithert  Hermann boltjába berohanva, miután a boltban foglalkozott segédeket megütlegelték, ezek közül azonban az egyik és a bolttulajdonosnő kiszaladván lármát ütöttek, néhány vég posztót s más  szövetneműeket kiragadva, nehogy tetten kapassanak tevékenységük terét azonnal odahagyták, s hazatérve, a rablott posztót egymás közt felosztották.
    A tárgyalás alatt elnök kérdezte Csikóstól, hogy kinek a kocsija volt ott? Az öné?
    Csikós: Nem az enyém, hanem a Sándor bácsié.
    Elnök: Ki az a Sándor bácsi?
    Csikós: Rózsa Sándor bátyám.
    Elnök: azt mondja ön, hogy úgy volt értesülve, miszerint bürgevásárlásra mennek, de ez nem lehet, mert önnek előre tudnia kellett hogy ott hol Rózsa és cimborái fegyverekkel ellátva este útra kelnek, ennek célja nem ártatlan birkavásárlás, hanem csak is rablás lehet.
    Csikós: Én nem tudtam, hogy hová s mi végre megyünk.
Vádlott társai szemébe mondják, hogy tudta Csikós mindazt, hogy hová, mindazt, hogy rabolni mennek.
    Csikós: Én nem emlékezem, de hát legyen úgy, mint ők mondják.
    A kir. ügyészi vád és védő ügyvédi beszédek befejezése után ítéltetett: Rózsa Sándor, Csikós József, Rózsa András és Szabó Imre, a rablás bűntényében, mint közvetlen tettesek — Tombácz Antal és Csonka  Ferencz pedig mint bűnrészesek bűnösöknek nyilváníttatnak. 
****************************************************************************
    A szegedi postakocsi kirablási kísérlete, s gyilkosság 1868-ik évi október havában az azóta elhunyt Becsei András tervelése és felhívása folytán, ez, néhai ifj. Hegedűs Antal, néhai Sutka József, és Csonka Ferencz a szegedi postakocsi kirablására bűnszövetséget alkotván, annak végrehajtását közös elhatározás folytán akként állapították meg, hogy midőn a postakocsi éjjel az indóháztól a hivatalhoz térend, általak kijelölt napon az úgynevezett „Szentháromság“ utca végén hol az uralgó sötétség merényletőket leplezni fogja, megrohanják, s a kocsist és a felügyelő postatisztet ellenállásra képtelen helyzetben hozván, tőlük az általuk szállított pénzösszeget  erőszakkal elveendik.
    E gonosz szándékú tervüket aztán miután a legrészletesebben kitudták a posta indulását, ugyan az év October hó 17-ken kísérlék meg végrehajtani, a midőn is lőfegyverekkel ellátva, a helyszínén megjelentek, s állásaikat elfoglalták; azonban mivel ez alkalommal rendőri fedezen is volt a kocsin, vagy egyéb akadály jött közbe, annak végrehajtását elhalasztották.
   Tervezett bűntényük ez alkalommal meghiúsulván, annak újabbi végrehajtására oct. 23-dik és 24-ike közötti éjjeli órákat tűzték ki, a midőn is fönt nevezettek Becsei Andrásnál összejövén éjjel mindannyian pisztolyok és lőfegyverekkel ellátva, rablási szándékkal, a posta megérkezte előtt, az általuk múltkor kiszemelt helyszínére: a Szent-háromság utca végén a vízvezetéki kút mellé mentek. Hol aztán a postakocsi érkeztét bevárták, a postakocsi beérkeztével rejtekhelyükből előtörtek s a már előre kiosztott szerep szerint, Sutka József ezen szavak kíséretében: „megállj az apád Istenét!“ a lovak zabláját ragadta meg. Becsei és Hegedűs oldalt, Csonka pedig hátulról támadta meg a postakocsit, mivel azonban a postakocsis Dragon Gáspár a lovak közé vágott, Hegedűs Antal kettős csövű fegyveréből a kocsisra lőtt, s míg az egyik lövés a kocsi pléholdalába fúródott, ad¬dig a másik a postakocsist érte, mely zajra a lovak megbokrosodva Sutka azokat elereszté, s nehogy a lövések zajára összesereglendő egyének által észrevetessenek, szanaszét futva hazatértek s bár a postakocsi szállítmánya sértetlenül érkezett a hivatal udvarába, annak kocsisa Dragon Gáspár, kórházba szállíttatott, hol aztán a lövés által okozott sértés következtében kínos  fájdalmak között hunyt  el.
    Az előadott tényállás teljesen befejezett rablási kísérletet és gyilkossági bűntényt képez.
    Tárgyalás folyamában kérdi a kir. ügyész, hogy mit tart az orvosi vélemény, feltétlenül vagy föltételesen halálos volt-e a lőseb?
    Előadó: A gennyfelszívódás következtében tehát föltételesen vált halálossá.
    Kir. ügyész vádbeszédében előrebocsátván, hogy ezen bűntény az eddig letárgyaltaknak fordulópontját képezi, mivel most már oly bűntények következnek, melyek, habár a Rózsa Sándor szabadon bocsátása előtt szövetkezett bűntevők által követtettek is el, de azon egyének által merényeltettek, kiknek társaságában ő hazajötte után csakhamar belelépett, sőt azoknak vezérévé lőn. Jelen esetet illetőleg tekintve azt, miszerint kétségtelen, hogy a postakocsis halálát, a rögtön alkalmazott leggondosabb kórházi orvosi ápolás daczára, a Csonka-által okozott lőseb idézte elő; s tekintve azt, hogy az ez időszerinti büntetőeljárás nem azt kutatja, hogy vajon feltétlenül vagy feltétlen halálos volt-e a sértés, ha nem csak azt kérdezi, hogy vajon a sértés okozta-e a halált vagy sem? Miután itt kétségtelen az, hogy a halált a sértés okozta: Csonka Ferenczet a rablógyilkosság bűntényében bűnösnek fölismerni kéri.
    Zombory védő-ügyvéd hivatkozik az orvosi véleményre, mely a sértést csak feltételesen mondja halálosnak, s a régi magyar eljárás alkalmazását kéri, annál is inkább, mert a kórházi orvos bizonylata arról, hogy a halált csakugyan a  lőseb okozta volna, s nem járult-e hozzá más ok, más betegség is, hiányzik.
    Ítéltetett: Csonka Ferencz rablógyilkosság bűntényében, mint közvetlen tettes bűnösnek nyilváníttatik, büntetése kimérése elhalasztatik. Dragon Gáspár örökösei fennforgó keresetükkel polgári perre utasíttatnak.
    Magyar Polgár 1872. dec. 31. Rózsa Sándor és rablótársainak pere.
    Pivei Henrik vasúti pályaőr kirablása és Szőregh-Oroszlámos között a vasúti postakocsi ellen merényelt rablási kísérlet.
    Simon József 1865-ben azon tervet gondolta ki, miszerint Szőregh és Oroszlámos között a vasúti síneket fölszedendi, hogy a Pestről érkező gyorsvonat ezáltal megállíttatván az okozott zavarban a postán szállított pénzeket könnyen elrabolhassa.
   E gonosz tervének valósítása végett bűntársakat keresett, s miután e rablási szándékát Csonka Ferenccel közölte, ennek ismeretsége folytán Lobozár József, Susi József, Fodor János, Boruzs András, Barna Sándor, Csányi Ferencz, Szabó Imre, Gyurisics Kójó József, Papdi Pál, Demeter Mihály és Husi Sajgó Pál cimboráit nyerte meg e vakmerő rablásra, kikkel azután bűnszövetséget alkotván, kölcsönös elhatározás folytán az 1865. év szeptember 5-kének éjjelére tűzték ki annak végrehajtását.
   A már kitűzött nap estéjén azután fönt nevezettek Kis Papdi Pál és Demeter Mihály kocsiján a Szőregh és Oroszlámos közötti vasúthoz mentek, hol a kocsival megállván, a vaspálya állomáson levő 12-ik számú őrházba törtek s itt Pivei Henrik pályaőrt és nejét, úgy Stefán János nevű rokonát megkötözvén, a pincébe lökték. Annak ajtaját néhány nehéz facölöp ráhelyezése által bezárván a szobába mentek, s onnét 45 forintnyi készpénzt, 4 darab selyemkendőt, s a pályaőröknél levő sínfölszedésre alkalmaztatni szokott feszítővasat magokhoz vevén, a pincébe zártakat önsorsukra bízva a vonathoz távoztak, hol a sín egyik oldalát felszakítván, miután azt egészen kibontották a vonaltól nem messze elrejtőzve várták a személyszállító vonat megérkeztét.
   A baziási személyszállító 4-ik számú személyvonat éjjel Szőregh felé a 12 számú őrház elé érkezvén, a vádlottak által a síneken elkövetett fölszakítás következtében az a sínekről kisiklott, annak mozdonya és szenes kocsija a pályatöltésről legördült, lezuhant, a többi kocsik pedig iszonyú dübörgéssel összevissza fordultak; mit látva a rablók, megfélemedve elszaladtak, az utazók pedig a veszély nagysága mellett is minden bajtól menten maradtak. A pályaőrnek ez időben a pinceajtó kifeszítése által zárt helyéről kijönni sikerülvén, a vonathoz futott, hol a rajta elkövetett rablást is elbeszélvén, azt mondá, miszerint a rablókban Kolanov Lázárt és Vészity Milánt fölismerte.
    E vakmerő rablás-kísérlet, mely a vasúton lett elkövetve, mindenkit rémülettel fogott el, s a főtárnokmesternek a főispánhoz intézett távirata következtében az ó-bessenyei szolgabíróság által az a legszigorúbb vizsgálat alá vonatott ugyan, azonban a pályaőr által fölismert, úgy egyéb gyanúokok nyomán vizsgálat alá vont egyének az „alibit” több tanúval igazolván, a vizsgálat kellő eredményre nem vezetett.
    Csonka Ferencz, a  kir. biztosság által egyéb bűntények miatt vizsgálat alá vonatván, ezen bűntény miatt is kérdőre vétetett, mely bűntényét tö¬redelmesen beismervén, egyszersmind többi bűntársait is megnevezé, kik azonban Simon J. kivételével már mind elhaltak.
    Az előadott tényálladék befejezett rablást és rablási kísérletet képez, s ennek elkövetésével a többiek már e halván, Simon József, mint bűnszerző és tettes, Csonka Ferencz pedig mint annak közvetlen tettese helyeztettek vád alá.
    Vádló kir. ügyész vádbeszédében ezen bűntény közveszélyű voltát kiemelvén, ezen közveszélyű rablásban Csonka Ferenczet, mint közvetlen tettest, bűnösnek nyilvánítatni, Simon Józsefet ellenben bizonyíték elégtelensége miatt fölmenteni kérte.
    A védő ügyvédi beszédek végeztével a kir. delegált törvényszék Csonka Ferenczet kettős rablás bűntettében találta bűnösnek, Simon Józsefet pe¬dig bizonyítékok elégtelenségéből fölmentette.
    Ezzel az ülés ½1 órakor befejeztetett.
    A ma délutáni tárgyalásra egy rablógyilkossági ügy maradt hátra; 23-án, hétfőn még Rózsa Sándornak 4 nagyobbszerű ügye fog tárgyaltatni, s ezen napon valószínűleg délután a Rózsa Sándor és Veszelka Imre elítéltetése is megtörténend.
                                                                               *
    Szeged, dec. 22.
    Rablógyilkosság.
    1863. évi február hó elején Csányi Fakli József saját szegedi tanyáján fegyveres emberek által megtámadtatok és több, részint söréttel, részint golyóval intézett lövés által életétől megfosztatott, ugyanezen alkalommal bizonytalan mennyiségű készpénz erejéig megraboltatott.
   A lövések által okozott sértések mennyiséit s azok közül a mellen és a has felületén észlelt 3 sértésnek föltétlenül halálos voltát az orvosi leletes vélemény constatálja, s Csányi András határozottan állítja, hogy a gyilkosok pénzt is idegenítettek el.
    Rózsa Sándor önvallomásában földeríti, hogy őt Csányi András, Józsefnek fia, a gyilkolás végrehajtására bizonyos vagyonbeli kérdések miatt szintén felszólította, továbbá hogy ő mondott kérdések tárgyában Csányi Fakli Józseffel András érdekében szólott, de eredmény nélkül, mit aztán Andrással tudatott is; végre, hogy ő a néhány nappal későbben bekövetkezett gyilkosság, kik általmi módon és körülmények között, valamint kinek felszólítása folytán történt végrehajtásáról teljes kimerítő tudomással bírt. Részletezi, hogy az ő irányában intézett felszólítás után Csányi András Mó¬ró Jánost, Gócsi Józsefet, és Osznovics Istvánt bujtotta fel a gyilkosság végrehajtására kik azt akkor, midőn Csányi András neje gyermekágyat feküdt és András hazulról távozott, akként végezték, hogy egy a lovakat kint tartotta, kettő pedig az öreghez bemenvén, őt székében ülve lőtték agyon. Kiemeli, hogy a gyilkosságnak Gócsi József és társai által végrehajtott voltáról magától Csányi Andrástól értesült, aki midőn ő a tett végrehajtására nem vállalkozott, a szavakat ejtette: „no ha komám-uram nem lövi agyon apámat majd agyonlövetem mással.“
   Csányi András önvallomásában nyíltan támogatván Rózsa Sándor azon állítását, hogy ő mind Rózsa Sándorral mind Gócsi Józseffel és nevezett társaival ismeretségbe állott; beismeri miszerint, a Csányi Fakli Józsefen végrehajtott gyilkosság napja, előtt rövid idővel Gócs, Móró és Osznovics társaságában épen Csányi József tanyáján dorbézolt. Ez alkalommal Csányi András Gócsi József szájába adja a Rózsa Sándort közbenjárásának tárgyára vonatkozó s Csányi Józsefhez intézett azon felszólítást, hogy jobb volna az öregnek a városba menni lakni, bekövetkezhető bajoktól megmenekülendő.
    Az állítólag Gócs által intézett felszólítás, épen úgy, mint Rózsa Sándor közbenjárása, minden kétségen felül okbeli összefüggésben van Csányi András azon be nem vallott céljával, hogy az öreget a tanyáról eltávolítani, s így a gazdálkodásban s egyéb dolgokban az öreg jelenléte által nem feszélyezett szabad kezet magának, mint az öreg egyetlen fiának megszerezni igyekezett. Az érintett egyéb dolgok mivoltát félreismerhetlenné teszi részint magának Csányi Andrásnak, részint Erdélyi Jánosnak vallo¬mása, melyekből kitűnik, hogy Csányi András rablókkal cimboráskodott, és összeköttetésben élt.
    Vádló kir. ügyész: Ezen tényállás elsorolása után Csányi Andrást, mint a saját édesapja ellen merénylendő rabgyilkosságra felbujtót, s bűnszerzőt, Rózsa Sándort pedig, mint bűnpártolót bűnösöknek kimondatni s egyszersmind az előbbit ezen s azon bűntényéért, amelyben már egy előbbi tárgyaláson bűntettes elősegéléseért nyilváníttatott bűnösnek, befogatásától számítandó 4 évi börtönre elítéltetni, Rózsa Sándor büntetése kimérését pedig elhalasztatni kérte.
    Eördög Mihály és Novák József ügyvédek, az előbbi Rózsa Sándor, utóbbi pedig Csányi András védelmében tartottak beszédeket.
    Csányi András a tárgyalás befejezése után nyilvánítá, hogy még az a mondani valója volna, miszerint Rózsa Sándor ellen tud még egy bűn¬esetet.
   Elnök azonban utasította, miszerint annak itt helye nincsen, följelentése azonban a maga
helyén el fog fogadtatni.
   A kir. del. törvényszék tanácskozásra vonult vissza, s ezalatt a tárgyaló teremben maradt Ró¬zsa Sándor a most letárgyalt bűnesetről a hallgatósághoz kedélyesen beszélni akart, azonban a kir. ügyész elhallgattatta.
    Néhány perc múlva a visszatérő törvényszék ítéletét kihírdeté az elnök, miszerint Csányi András a rablógyilkosságra fölbujtás vádja alól bizonyítékok elégtelenségéből, Rózsa Sándor pedig a bűnpalástolás vádja alul egyszerűen fölmentetik, azonban Csányi András az általa elkövetett bűntettes elősegélése és Rózsa Sándorrali cimboráskodás bűntényéért, befogatásától számítandó 3 évi súlyos börtönre ítéltetik.
    Mely határozat ellen mind a kir. ügyész mind a Csányi András védője föllebbezésüket jelentették be. 
    Magyar Polgár, 1873. január 3. Huszágh Miklósé kanizsai földbirtokos kirablása.
    Huszágh Miklós ó kanizsai birtokos, 1869. jan. 5-kén délután 4 óra tájban Posztl János sógorához látogatóba menvén, körülbelül órai tartózkodás után Posztl László kíséretében hazajött, mire Huszágh az alsó konyhába, onnan pedig a cselédszobába menvén megparancsolta, hogy szobájában gyertyát gyújtsanak, az utcaajtót pedig zárják be. 
    Ezután Milassin Kálmán 10 éves unokájával a szobába feljővén, a gyertyát meggyújtotta, s az ablakredőnyöket betette; alig lehetett 10 percig szobájában, midőn ismét a cselédekhez akart menni, hogy ott rendeléseket tegyen az ajtót, azonban ki sem nyitván, az előre minden zaj és nesz nélkül kinyílt, s azon négy, sárral bemázolt rabló, kettő puskával, egyik pisztollyal, egy pedig vasvillával fölfegyverkezve belépett. S fegyvereiket reászögezve a szobában szótanul megállották, mire Huszágh egy kissé megrettenve ezen szavakkal: „mit akartok, aki teremtette“?  A rablókra kiáltott, melyre azok semmit sem szólva folytonosan „csitt” szóval csöndre intették, mire a rablók egyike neki ment s a nyakán volt selyem nyakravalóját hátulról megragadta s azt annyira megszorította, hogy majd meg fulladt, — ezt követőleg a rablók által Milassin Kálmán unokájával együtt a felső konyhán keresztül az éléskamrába hurcoltatván, az ő és unokája kezeit zsineggel közepén megkötötték, s mind kettőjüket a szobába ismét visszakísérték. Ott azon rabló, ki Milassint folyvást fojtogatá tőle ezen magyaros kiejtésű szerb szavakkal „dáj moncze” pénzt követelt, amit Huszágh tenni ígért ha kezeit feloldja: rabló azt megtévén az almáriom, a láda és a Wertheimszekrény kulcsát kivette, s először a ládából készpénzét, körülbelül 340 forintot azon rablónak adta át, aki őt a nyakravalónál fogva tartotta, azután ugyanazon rabló által a lakószoba melletti másik szobába ve¬zettetvén, a Wertheim-féle pénzszekrényt felnyitotta, a melyből a már többször érintett rabló a következő értékneműeket, és pedig 100 darabon felül régibb s újabb aranyt, melyek közül a régieken bárdhegyével vágott jegy volt észrevehető. 
   Továbbá 3 darab souverain d’ort, egy darab kettős aranyat, több szász frtra menő ezüst húszast, tallért és koronázási érmet, egy papiros kötegben levő s Milassin Jakab letéteményét képezett 300 frt értékű ezüst húszas és arany pénzt 8 vagy 9 darab százas bankjegyet, 30 darab ma¬gyar államkölcsön kötvényt, és pedig 20 darabot az 12331-dik seriesből 1—20 számig, 10 darabot pedig a 12617 seriesből 11-20 számig, egyenkint 300, összesen 9000 frank értékben, melyekről a kötvények szelvényei 1869-ik jan. hó l-ső napjától lemetszve voltak. 
   Végre Milassin Jakab által 3000 frtról kiállított egy darab kötvényt, egy ügyvédi díj iránt 27 lánc földre kötött szerződést és 4000 forintról szóló életjáradéki kötvényt, mint 7000 frt részletfizetést bizonyító nyugtát, úgyszintén az egyik fiókban volt mintegy 40 frtot tevő ezüst tízkrajcárost kivette, s mindezeket egy bőrtarisnyába bepakolván, a többi ott volt okmányokat pedig a földre hányván, társait ezen szavakkal: „gyerünk itt az idő“ távozásra felszólítván a gyertyák eloltása után zaj nélkül odábbállottak, elmenet előtt Huszágh Miklósnak mondván: „ezt nem kell keresni, különben baj lesz.“   
    Huszágh Miklós a folytonos fojtogatásoktól magát rosszul érezve, a rablók távozása után unokája Milassin Kálmán által a folyosóra kivezettetett, a hol a pamlagra leült, s így e rablásról több tudomása nem volt. Megjegyzendő, hogy a rablók, mielőtt Huszágh Miklós szobájára reátörtek volna, előbb a nála, szolgálatban volt Bandok Rózsa és Bajor Rózsa nőcselédeket agyonlövéssel fenyegetvén hallgatásra kényszeríték, de biztosság tekintetéből náluk egy rabló, mint őr mindaddig vissza¬maradt, míg a többiek a rablást elkövetve távoztak, a midőn ez is a többiek után ment.
    A rablást követő napon Motók Lázár ó kanizsai csendbiztos rögtön megkezdette a nyomozásokat, és e végből Horgosra menve, ott szerinte több gyanús egyének u. m. Pálinkás István, Eleven István és Barna Gedei István lakásait megmotozván, azokat elfogta, s Bács-Bodrog megye törvényszékének átadta. A szegedi kir. biztosság által azonban, 1869. jan. 25. Rózsa Sándor és társai, mint gyanúval terhelt egyének elfogatván ezen bűntény elkövetése iránt is kérdőre vétettek s bevallották, miszerint 1869. dec. másodfelében eső napjainak egyikén Sódar Kis István ó-kanizsai lakos társánál Rózsa Sándor összejött Motók Lázár ó-kanizsai lakossal, ki tőle lovát azon okból, mert csendbiztosi kineveztetését várta, meg akarta venni, ez alkalommal mindhárman arról értekeztek, hogy Huszágh Miklósnak sok pénze van, s onnan mintegy 40—50 ezer forintot el lehetne hozni, ki kellene hát őt rabolni, mire Motók Lázár Rózsa Sándort társak szerzésére felhívta, eb¬be az utóbbi bele is egyezett.
    Ezen találkozás után mintegy 8—10 nap múlva, Rózsa Sándor, Csonka Ferencz cimboráját vitte magával Ó-Kanizsára, és itt ismét Sódar Kis Istvánhoz szállott, ki is Motók Lázárt magához hivatván, ezzel; Rózsával és társaival Huszágh Miklós kirablási tervét megalapították, Motók egyszersmind nevezettekkel Huszágh házát megismertetvén, őket odavezette, s az iránt, hogy a ház ajtaja esti 7 óráig nem szokott bezárva világosította.
    Magyar Polgár, 1873. január 4.
    A rablási tervezet ekként megállapítva lévén, 1869. jan. 4-dikén Rózsa Sándor, Becsei András, Csonka Ferencz, ifj. Hegedűs Antal, Szabó Imre, Tóth Kanász Antal, Rózsa András és Tombácz Antal, ez utóbbinak a tanyáján összegyűlvén, ott két kocsira u. m. a Becsei és Tombáczéra felülve s a kocsikat fegyverekkel megrakva, este 11 órakor elindultak, s hajnalban Irha János és Szabó Imre tanyájára egymást felosztva megszálltak, s napoltak, délután pedig kocsijukba fogván Mártonos felé Ó-Kanizsára mentek, ahol a városon kívül megállva s kocsijuknál Rózsa Andrást s Tombácz Antalt hátrahagyva, hatan Huszágh Miklós házához bementek, itt a kiskapu ajtó nyitva lévén, Rózsa Sándor őrnek itt maradott, a többiek pedig az üveges folyosó nyitott ajtaján hatoltak be, ahol ifjú Hegedűs Antalt hagyták őrködni.  
    Mire Becsei András, Csonka Ferencz, Kanász Tóth Antal és Szabó Imre, tehát négyen Huszágh Miklós szobájába bejutván, Csonka  Ferencz a ház tulajdonosát azonnal nyakkendőjénél fogta s tőle pénzt követelt, majd az öreg urat s unokáját a másik szobába vezette, ahol őket Becsei Andrással meg akarta kötni, de ezt nem tévén, az első szobába visszajöttek s onnan egy második szobába mentek ahol egy pénzszekrényből a rablott pénzt s más egyéb értéktárgyakat kiszedvén, azokat Csonka a tarisznyába rakta, és ennek megtörténte után azt mondotta „most mehetünk.“
    Azzal mindnyájan a házat elhagyván kocsijaikhoz visszatérek s azokra felülve a réten keresztül egyenesen Tombácz Antal tanyájára hajtottak, s ott a rablott zsákmányt 9 részre felosztván, mindegyiknek 14 darab arany, 29 forint készpénz és 6 forint ezüst 10 kros váltópénz jutott, a 9-dik részt Rózsa András Tombácz Antalnak adta, ki azt későbben Motók Lá¬zár s Sódar Kis Istvánnak Szegeden kézbesítette.
    Az értékpapírok s más egyéb a rablásból eredett okmányok Tombácz Antal tanyáján elégettettek, az arany és ezüstpénz beváltásával pedig Schwáb Herman Józsefet, Király Bite Andrást és ennek nejét bízták meg.
   Tárgyalás közben kérdezi Rózsától elnök: beszélt-e ön Motók Lázárral a rablás előtt, és honnan ismerte?
   Én nem ösmerem. Sódar Kis István ösmeri őt, de beszéltöm vele kétszer, sőt háromszor is, először egy óra tájban egy hónappal a rablás előtt, akkor beszélte mennyi sok pénze van Huszághnak, azt mondta az életömet ajánlom, hogy van ott 50,000 frt, másodszor tíz nap múlva ismét voltak nála; akkor erősítötte, hogy könnyű onnan a pénzt elrabolni, utoljára Motók, Csonka és én beszéltünk együtt Motóknál; már ekkor Motók csöndbiztos volt, s azért akarta a lovamat is megvenni.
    Elnök: Miféle papírok voltak azok, miket elraboltak, ösmeri az úgynevezett statusállam¬ papírt ?
    Rózsa: „nem ösmerem, mert nem tudok sem írni, sem olvasni, a papírokat mind mögégették társaim, mikor osztoztunk, én akkor böteges vol¬tam, s félkézre könyökölve néztem az osztozást, azt tudom, hogy az elégetött írások közt Kossuth bankók is voltak.“
    Motók Lázár a tárgyalás alatt 4. bűntársával történt szembesítés után is folyvást tagadott, azt mondván, hogy neki 1000 frtot ígértek ezen rablás kiderítéséért, hogy fogadott volna hát 50 forintot ilyen betyároktól, inkább főbe lőtte volna magát.
    Motók Lázárra nézve még némely megvizsgálandók merülvén fel, az ítélethozás rája nézve elhalasztatott s börtönébe visszavezettetett.
    Kir.   ügyész Sódar Kis Istvánt fölmenteni, Király Bite Andrást egyszerű tolvajsági orgazdaságban, Sváb Herman Józsefet szintén orgazdaság¬ban, Rózsa Andrást, Tombácz Antalt, Csonka Ferenczet s Szabó Imrét a rablás bűntényében, mint közvetlen tetteseket, bűnösöknek nyilváníttatni kéri.
    Az idő későre haladottsága miatt a Rózsa Sándor, Rózsa András, Csonka Ferencz, Sváb Hermán József és Szabó Imre ügyének folytatólagos tárgyalása és ellenük hozandó ítélet kihirdetése 24-ére halasztatott el.
    Sódar Kis István és Király Bite András felmentették, mit a királyi ügyész fellebbezett; ezzel az ülés esti fél 7 órakor befejeztetett
       Hogy fogták el Rózsa Sándort.
    Rózsa Sándor elfogatását sokféleképen beszélték el négy év óta, de, mint a „Sz. H.“ mondja, nem híven.  A nevezett lap, tekintve azon következményeket, mely ez elfogatásból eredtek, hiteles adatok nyomán, melyeket Somogyi József volt szegedi csendbiztostól nyert, a következőkben adja elő az elfogatás esetét:
    Somogyi, mint csendbiztos gr.  Rádaytól azon szóbeli rendeletet  vevé, hogy menjen Martonosra s ott Rózsa Sándort, ki András testvérinél tartózkodik, fogja el s hozza be a
várba.  A biztos egy pár legényét és sógorát magához véve rögtön átrándult  Martonosra hol a legszorosabb inkognitóban egy rokonához szállott.  Itt, hogy legkisebb gyanút ne ébresszen, sógorát  küldé ki tudakozódásra; ez azonban azon sovány eredménnyel tért vissza, hogy Rózsa S, nincs szokott tartózkodási helyén, de hogy hol van azt sem tudták megmondani, csak annyit mondtak neki, hogy elment a tanyák, közé s nem is tudják, mikor tér vissza.
    Rózsa S.  Ekkor már újra fülig benne volt a betyáréletben, s ha még nem is volt futóban, de már — annyi súlyos bűntett részese —ösztönszerűleg tartózkodott attól, hogy egy helyen hosszabb ideig maradjon s örökké kóborolt ide-oda úgy, hogy gyanúébresztés nélküli fölfedezés már nem csekély nehézséggel járt.  Még csak az üldöztetés gyanúját kellett volna benne fölébreszteni, hogy újra nyílton futó-betyár legyen. 
    A biztos nem tartotta tehát tanácsosnak a további kutatást, hanem visszajött s a királyi biztosnál küldetése eredménytelenségéről jelentést tett.  Ez nagy kedvetlenséggel fogadta s holmi ügyetlenséget hányt szemére.
    A biztos erre még azon este  fölkeresé a Rocska-féle kocsmaházat, hol utóbbi időben Rózsa S.  Tanyázott s ahol szeretője, egy rossz nőszemély tartózkodott.  Somogyi derekasan hozzáfogott a mulatáshoz, miközben a nőt is  itatá.  Mikor annyira vitte, hogy a nő nyelve feloldozott, körülményesen tudakozódott Rózsa Sándorról; elmondá, hogy még  Veszelka lakásáról elkobzott fegyvereit akarja neki visszaadni s azonkívül nagyon fontos beszédje volna vele. Éjfél utánig annyira vitte a nőszemélyt, hogy az megígérte neki, hogy Sándort haza hívatja. A biztos erre hazament s lefeküdt. Másnap korán reggel még ágyában heverészve kopogást hall ajtaján s azon pompás cifra subában Rózsa Sándor lépett be, aki „jó reggel“-el beköszöntvén az ágya szélére ült s kezd tudakozni mi végre hivatta. S. felöltözött s kedves vendégét, pálinkával, majd kolbászreggelivel traktálván, beszéd közben iparkodott benne mentül nagyobb bizalmat költeni maga iránt.  Reggeli közben  elmondá Rózsának, hogy a gróf úr meghagyta miszerint ok nélkül elvett fegyvereit adják vissza, de azonkívül még valami fontos dologban is akarna vele értekezni.  Rózsa sok bizalommal viseltetett a biztos iránt, de elindulásukkor mégis némi töprenkedés látszott rajta a mi e kérdésben is nyilvánult: „Biztos úr, de hát nem lesz-e nekem valami bajom?  S. azonban kedélyes nevetéssel megnyugtatá, mondván, hogy —  ugyan ne bolondozzék s így megnyugtatva, a biztos a haramiával szerencsésen megérkezett a kir. biztos lakására, hol Rózsát kívül hagyva, maga bement a grófhoz, jelentvén, hogy Rózsa S. kívül várakozik.
    A  gróf a szomszédszobában levő Kormos vizsgálóbíróhoz ment, tudatván vele Rózsa S. ittlétét. K. azonnal a várba távozott, míg a gróf a biztost kiküldvén, Rózsát beszólítá. Ez mintegy félóráig lehetett benn. A gróf az ajtóig kikísérte vendégét, s búcsúzásul azt monda Rózsának: „Sándor, aztán látogasson meg gyakrabban.“ Erre Somogyi biztosnak meghagyá, hogy Rózsával menjen a várba Kormos úrhoz, ki várakozik rájuk.
   De már akkor határozottan rossz szagot szimatolt Rózsa. Amint a kapu elé kiértek, megállt és erősen szeme közé nézve Somogyinak, e szavakat mondá: „Biztos úr, nekem sehogy se tetszik ez a dolog; mi dolgom van nekem a várban?“ S. ismét elővette ékesszólását s tőle telhetőleg iparkodott a gyanakodót megnyugtatni. Elindultak aztán a vár felé.  
    Útközben Rózsa Sándor nemhogy nyugodtabb hanem folyvást, úgyszólván lépésről-lépésre nyugtalanabb lett. Az oroszlánkávéháznál azt mondá kísérőjének, hogy ő szomjas s oda betér egy ital borra. S. készséggel beleegyezett, bement leült vele s egy meszely bort hozatott neki a javából. Rózsa S. lassan oltogatá állítólagos szomját, de a kevés bor mégis hamar elfogyott;  akkor aztán fölkerekedtek s ismét tovább ballagtak a vár felé.
   A sétányhoz érve Rózsa lábai újra megmakacsodtak; leült a szögletsarkra s kijelenté hogy ő nem megy be. Arra kérte a biztost, menjen ő maga be s hívja ki azt a Kormost, majd ő itt megvárja őket; itt is elvégezheti az, ha valami dolga van vele. Somogyi a célponthoz oly közel levén emberével, nem tartott többé, hogy az kisikulhat kezei közül, azonban szerette volna az egész fogást minden zaj nélkül végrehajtani. Még egyszer összeszedte tehát minden rábeszélő tehetségét, szemrehányásokat tett Rózsának; hogy nem bízik benne, pedig ő arra nem adott okot, s végül ráförmedt, hogy ugyan ne gyerekeskedjék, még az ácsorgó nép, mely őket nézi, csakugyan azt hiszi, hogy kísérik. Annyira vitte, hogy Rózsa nemsokára fölcihelődött, de valódi csigaléptekkel haladt a várkapu felé, hol katonák tanyáztak. 
    Itt még egy utolsó kísérletett tett Rózsa, hogy kívül maradhasson, de S. biztatására aztán elszánta magát és belépett a várkapun, melyen azóta nem is tért vissza. 
S. fölvezeté Kormos szobájába, ki már várakozott rájuk. A bejelentő biztosnak K. megadván az utasítást, midőn eltávozott, Rózsát beküldé a vizsgálóbíróhoz. Mintegy 10 percig volt benn, midőn a biztos visszatért. Ekkor Kormos rögtön befejezé a beszélgetést Rózsa Sándorral s kezet fogva vele, ő is azzal bocsátá el, hogy látogassa meg gyakran. S. megígérte azt s feltűnő készséggel távozott. A folyosóajtón kiléptekor azonban kétfelől két fegyveres katona fogadá, neki szegezett szuronyokkal és a börtönőr. A lépre került betyár lábai meggyökeresedtek, jobbra-balra tekintgetett s vé¬gül homlokára ütve elkáromkodta magát s fölkiáltott: „Ha én azt tudtam volna, nem láttatok volna engem itt soha!” A katonáira azonban puskaagyakkal¬ hamar magához tériték, s a vén betyár önmegadással távozott köztük, reá váró börtöne felé.
    Magyar Polgár, 1873. január. 5. Rózsa Sándor és rablótársainak pere.
    A mai tárgyalás annyira érdekelte a közönséget, hogy 21-én délután már egyetlen ülőhely jegy sem volt kapható, s az álló helyek is már korán annyira zsúfolva voltak, hogy az elnök végre is kénytelen volt a terem ajtajához katonát rendelni, hogy több embert, mivel már teljes lehetlen többnek beférnie, ne bocsássanak be. Az ülő padokat egészen díszes hölgykoszorú foglalá el, s ott, hol a törvényszék, kir. ügyész, védő ügyvédek s hírlaptudósítók zöld asztalai voltak, szintén számos hallgatóknak kellett helyet adni.
    Az ülés 9 órakor kezdetét vette, s az első ügy vádlottai padjukra vezettettek.
    A delegált kir. törvényszék következőtag volt alakítva. Elnök: Bodroghy István. Bírák: Kovács Zsigmond, Újhelyi Károly. Jegyző: Seidel Lajos. Királyi ügyész: dr. Illés Károly. Védők: Eördögh, Benke, Szűcs, Nyilassy, Novák, Zombory, Toronyi ügyvédek.
    Rablás és rablógyilkosság.
    Az 1855-dik évi őszén Rózsa Sándor a Ballangó Pataki Mihály és Ambrus Mihály társaságá¬ban, a legutóbb nevezettnek vezetése alatt fegyveres kezekkel s lóháton a végett indultak meg, hogy lovakat szerezzenek, ha lopva nem lehet rablás útján.   Mikor a kis zsombori erdő mellékére értek, ott egy tavakat legeltető férfiúval jöttek össze, ki állítólag egy pipadohányt kért, s e közben Ballangó Pataki Mihály lova kantárszárát megfogta, mire ez az említett embert pisztolyával lelőtte.
    Rózsa Sándor körülményes előadása, tekintve az ifjú Lovászi Istvánon végrehajtott gyilkosság körülményeit, kétségen kívül helyezi, hogy a lelőtt ember, kit Rózsa Sándor „Csanádi jáger” néven nevez, ifjú Lovászi István volt. Miután Rózsa Sándor azon meseszerű előadása, hogy ő a gyilkosság végrehajtása alatt társaitól elmaradva, s azután azok által végképpen el is hagyva lett volna, hitelt nem érdemel; s miután az igazságot minden valószínűség szerint, azon okadatolható feltevés látszik tartalmazni, hogy Rózsa Sándor a gyilkosság végrehajtásánál szintén jelen volt; ezeknél fogva az ifjú Lovászi Istvánon végrehajtott gyilkosságban Rózsa Sándor, mint bűnsegéd jogszerűen vádolható.
    A gyilkosság végrehajtása után Rózsa Sándor és társai előbb Szajánba Kis Péterhez, azután a bocsári pusztára Horváth Istvánhoz mentek, honnan Veszelka Józsefet, az akkor is futóban levő betyárt magukhoz véve, a tervezett rablást végrehajtandók megindultak.     
    Ambrus Mihály vezetése alatt a bocsári földön egy istállóra törtek, s az ott levő 5—6 német embert megjelenésük által moccanásra is bátortalanokká téve, 8 lovat erőszakkal elhajtottak, a lovakat aztán Láda János farkasházi pásztorhoz hajtották, akinél azokra vevőkül Pál Sámuel és Petrecz János, Rózsa Sándor szerint Bazsa Mihály jelentkezett. Pál Sámuel a maga részére vásárolt két lovat állítólag Szépe Józsefnek adta tovább.
    Ambrus Mihály tagadja, hogy ő akár a gyilkosságnál akár a rablásnál jelen lett volna, sőt tagadja azt is, hogy akár Rózsa Sándort, akár Ballangó Pataki Mihályt vagy Láda Jánost ismerte volna, avagy ismerné.
    Az őt igen jól ismerő Rózsa Sándor és Láda János ismerésének tagadása azonban, valamint a Rózsa és Láda határozott vallomása, s jelenleg is több bűntett miatt vizsgálat alatt állása törvényszerűen indokolják, hogy nevezett Ambrus Mihály a tárgyalt gyilkosságban bűnsegédként és a rablásban közvetlen tettesként szerepelt.
    Horváth István beismeri, hogy Rózsa Sándor és társai nála, mint ismert, rablók több ízben megfordultak; Rózsa Sándor vallomásából továbbá kitűnik, hogy a rablásra is tőle indultak el, sőt Veszelka Józsefet az akkor is futóban levő betyárt szintén tőle vitték magukkal. Ezek nyomán Horváth István rablókkal való cimboráskodásban kétségtelenül bűnös.
    Ifj. Lovászi István hullája az 1855-ik évi nov. 18-án a kis-zombori erdőhöz közel, 132 ölnyire a vadászháztól egy tarlón találtatott meg, a hullán talált sértések lőfegyverekkel okoztaknak s föltétlenül halálosoknak bizonyultak. Azon körülmény, hogy ifj. Lovászi István a sértések közül egyet a fején, egyet az oldalán szenvedett, továbbá, hogy szakértőleg constatáltatott miszerint a lövés nem távolabbról, mint 1 lábról intézetett bizonyítja, egyrészről, hogy ifj. Lovászi István és a tettes közt viaskodás folyt, másrészről, hogy a lövés határozottan ölési szándékkal tétetett.  Idősb. Lovászi István tanúsítja, hogy ifj. Lovászi István azon helyre melyen meggyilkolva találtatott, jószágokat s különösen lovakat legeltetni ment.
    Azon időben a gyilkosság tetteseként Csejtei Antal kis zombori urasági vadász lőn terhelve, azonban ellene a további eljárás megszüntettetett, míg végre a szegedi várban megejtett vizsgálat folyamán, a valódi tettesek kiléte kinyomoztatott. A tárgyalás folyamában Horváth István szót kérvén, talán azt akarta a maga védelmére mondani, hogy ők gyermekek 11-en voltak s nagy nyomorban éltek, azonban kissé elcsúszván a nyelve azt mondta: hogy neki tizenegy anyja van, mi hangos derültségre szolgáltatott okot.
    Vádló kir. ügyész Rózsa Sándort és Ambrus Mihályt rablás bűntényében bűnösnek felismeri, s utóbbit ötévi, Pál Sámuelt orgazdaságért másfél évi, Horváth Istvánt kétévi súlyos börtönre elítéltetni, a többi büntetése kiszabását elhalasztani kérte.
    A védbeszédek után ítéltetett; Rózsa Sándor és Ambrus Mihály a gyilkosság s rablás vádja alul, Pál Sámuel az orgazdaság Horváth István, mint azon időben különben is apai hatalom alatt állott egyén a bűnpalástolás vádja alul fölmentetnek.
    Kir. ügyész fellebbezett.
    Magyar Polgár, 1873. április 30. A szegedi bűnperek befejezése. 
    Levelezőnktől vesszük a következő sorokat: 
    Pénteken ítéltetett el a nagykanizsai volt csendbiztos Motók Lázár, ki a Huszágh-féle rablásban, mit Rózsa Sándor és társai merényeltek, mint értelmi bűnszerző vett részt; befogatásától számítandó 12 évi súlyos börtön méretett reá. Ezen kívül elítéltettek ifjú Puszta Takács István, Szögi János, Csordality János több bűntényeikért 10—10 évre.
    F. hó 28-kán leend e várban az utolsó tárgyalás, ekkor még több a már elítéltekhez mérve, kisebb ügyek fognak befejeztetni. Ekkor aztán ki lehetne tűzni az ódon várfokra a fehérzászlót jelzéséül annak, hogy immár egyetlen egy delegált törvényszéki ítéletre váró vizsgálati rab nincsen a várban.
    1869. december 22-től kezdve, a pesti s aradi delegált kir. törvényszékek által, az igen sokra menő megszüntetési végzéseken és illetékességhez áttett ügyeken felül, a mai napig 1228 első, másod s harmadbírósági érdemleges ítélet hirdettetett ki, melyekben 1016 vádlott szerepelt. Az első törvényszéki ítéletek közül 14 volt halálítélet, miből legfelsőbb kegyelem útján kettő már 20 évi börtönre átváltoztatva leérkezett, a többi még fent van.  Hat ítélet szól életfogytiglanra, huszonnyolc 20 évi börtönre. A többi ítéletben 20 éven aluli 14 napig lefelé szabatott ki a fogság vagy a börtönbüntetés, részben pedig az eltöltött vizsgálati fogság vagy perbeállás büntetésül tudatott be, részben végre bizonyítékok vagy tényálladék hiányában mentettek föl a vádlottak, s egy pár bírói megdorgálást rendelő ítélet is fordult elő.
    Magyar Polgár, 1873. május 17.
    Rózsa Sándort a szegedi várból május 12-én szállították Erdélybe, a szamos-újvári fegyházházba. Kolozsváron szerdán éjjel vitték keresztül.
    Magyar Polgár, 1873. június 6.
    Rózsa Sándorról azt írják lapunknak Szamosújvárról, hogy nehezen tudja megszokni új börtönét. Sajnálja, hogy kihozták szülőföldéről. A híres rablóvezér test és lélekben meg van öregedve. Fél, hogy megöli az „erdélyi étel” melyhez nincsen hozzászokva. Börtönében csöndesen viseli magát, s mint rendesen kevés beszédű, a kíváncsiakkal szemben pedig épen tartózkodó. Szabadulásához még most is teljes reménye van. Klapka tábornokba veti minden reményét, a ki alatt szabadcsapatával szolgált 1848-ban. A fegyház igazgatósága idegeneknek felsőbb parancs következtében megtagadja rendesen a foglyok megtekintését s csak miniszteri engedély mellett léphet be idegen.  Közelebbről Rózsa Sándort meg akarta látogatni Filep Sámuel városi főispán is, de nem lévén engedélye, őt sem eresztették be.
    Magyar Polgár, 1873. augusztus 23. Mikor Rózsa Sándor nem ugratja a lovát. 
    A „Kelet” s utána több lap a napokban „Rózsa Sándor Szamosújvárt” címen egy cikket közölt, melyet mi kissé különös hangjáért nem vettünk át, mely bizonyos dicsfénnyel igyekszik körülvenni e hírhedt rablót. E furcsa felfogásról tanúskodó cikkre a „Reform” a következőket írja: 
    Rózsa Sándor ellen a vidékről egy cikket küldtek be szerkesztőségünkhöz, mely cikk a vidéki hangulatot jellemzi, szemben azon körülményekkel melyeket a lapok hoztak „Rózsa Sándor Szamos¬újvárt” cím alatt.  A cikk hosszabb kivonatban így szól:
   Nem tudom, micsoda felügyelet és házi rendszabályok irányadók a szamosújvári országos fegyházban, de ha igaz az, amit több lap közölt a Rózsa Sándor látogatásáról, akkor a szamosújvári fegyház semmi esetre se kezeltetik úgy, mint egy országos fegyháznak, hová csak a legnagyobb büntetésű gonosztevők helyeztetnek el, kellene kezeltetni. Kíváncsi embereknek eszébe jut a fegyházat megnézni és Rózsa Sándort bámulni, és a hitvány rabló valóságos látogatásokat fogad el, össze-vissza hazudik mindent, kritikát mond tekintélyes egyének és törvényes testületek fölött, s búcsúzáskor kezet fog látogatóival.
    Valóban csodálatos, hogy egy rabló, kinek élete nem állott másból, mint az aljas, gyáva gaztettek hosszú láncolatából, népszerűségnek örvend, a helyett, hogy ha már filantrópiából fel nem kötötték, legalább nyírott fejjel kényszerdologház padján mutatnák öt meg a netalán tanulni vágyó lélekbúvároknak, de semmi esetre se a fecsegő kíváncsiaknak, s akkor is a következő magyarázat mellett:
    „Ez itt Nro. 423, másképp Rózsa Sándor, sze¬gedi születésű, 28 éves javíthatatlan gonosztevő és aljas, gyáva rabló, ki zsákmányvágyának képes volt nemcsak egyesek életét, hanem védtelen tömegek életbiztonságát kockára tenni csak azért, hogy másik órában az ártatlanok vérén szerzett prédát könnyelműen elharácsolja,
    Javíthatatlansága kitűnik, hogy már két ízben kapott kegyelmet, és alkalom adatott neki a megtérésre, de sohasem javult meg. Ugyanis 1848-ban alkalom adatott neki, hogy a becsület mezején vagy vérével mossa le bűneit. És hogyan felelt meg a várakozásnak és tett töredelmes ígéretének? Úgy, hogy csőcselék bandájával saját kezére dolgozva, a békés polgárokat rablá ki. Másodízben ő felsége adott neki kegyelmet a koronázás után, és ő alig érkezett haza, régi cimboráival folytatta rablásait — később pedig Szőregh mellett, majd néhány hóra ezután a kömpöczi pusztán a vaspálya sínéinek elrombolása által az éjjeli vonatokat megállítá, s számos védtelen egyén életét képes volt kockára dobni. Ezen emberből minden emberies vagy jellemvonás hibázik:
    1-szőr gyáva, mert majdnem minden nevezetesebb rablásnál az őrtálló szerepet vitte, míg társai raboltak, s erélyes ellenállásnál mindig első volt a futók között:
   2-szor háládatlan, mert azon szegedi tanyás gazdát, ki öt évig rejtegette, csupa alaptalan gyanúból agyonlőtte: 
    3-szor szívtelen, mert egy kirándulás alkalmával agyonlőtt édes testvérének minden pénzét magához vette, holott testvérének családja egészen nyomorban volt:
   4-szer hazug, dicsekedő és hiú, ki bűntetteit soha őszintén el nem mondta, hanem azokat saját dicsekedésével iparkodik kicicomázni;
   5-ször kegyetlen, mit eléggé bizonyít az, hogy üldözés közben, a már lova alá esett s tehetetlenné vált két dzsidást agyonverte, továbbá a kanizsai rablásnál az 5 éves kisfiút mennyire nyomorékká tette összekötözése által;
   6-szor bosszúálló, ki képes volt előbb a tanya ajtaját bekötözni, és a tanyát a békésen alvók feje fölé gyújtani, csak azért, hogy a tanyabeli gazda nem akart tivornyájának helyt adni; 
   7-szer aljas, ki hogy saját bőrét az üldözéstől megmenthesse, saját cimboráját orozva meglőtte, azért, hogy holttestének feltalálása elvonja felőle üldözőinek figyelmét.
    Szóval ez az ember itt, ki most a szövőszéket rugdalja lábaival, csak réme és terhe volt a társadalomnak, s hogy oly sok bűntettet követett el, annak egyrészről gonosz hajlamai, másrészről ügyetlen rendőrségünk és saját indolenciánk volt oka.
    Most jól viseli magát, s iparkodik a dologházban szorgalma által az államnak reá fordított napi költségei egy részét megkeresni, s reményünk van, hogy idővel, saját lelkiismeretével kibékülve fog meghalni.
    Így kellene egy olyan emberfélét bemutatni a fegyházban, nem pedig per Sándor bácsi diskurálni vele, s a lapokban pedig, mint puszták királyát szerepeltetni, holott őnála sokkal különb emberek voltak minden tekintetben még azon kapcabetyárok is, kiket egykoron Kecskemét és Félegyháza körül egymásután aggattak föl csak azért, mert egy-egy birkát loptak, mikor éhesek voltak, de soha sem kegyetlenkedtek.
       Magyar Polgár, 1875. március 18.
    Rózsa Sándor, a híres betyárfejedelem a szamosújvári fegyházban nagyon megadta magát sorsának. Ítélete kihirdetése előtt folytonosan magánfogságban ült, melyet roppant békével tűrt.  Ha kérdezték, hogy nem kívánna-e valamit dolgozni, azt felelte: „már csak elhagyom.” „Hát nem unja-e magát így semmit sem téve?  „Ha megunom magamat, majd csak újból kezdem.“
    Midőn kihirdették ítéletét, mely életfogytiglani börtönre szólt, Rózsa Sándor a fegyház rendes fegyencei közé soroztatott. Szakállát — mely egészen szürke volt — le kellett borotválnia, s ruháját a közönséges fegyencruhával cserélték fel. 
    E pillanattól kezdve Rózsának már dolgoznia is kellett. Felszólíttatott tehát, hogy miféle mesterségre volna kedve? „A szabósághoz, egy kicsit értek a foldozáshoz.” A betyárok fejedelméből tehát most egy jámbor szabólegény lett, ki magát nagyon csöndesen viseli, a fegyház törvényeit tiszteletben tartja, s ellene a legkisebb panasz sem merült fel, még mióta Szamosújvárt van.  Az égiekkel nem sokat foglalkozik. Templomba jár ugyan, mert kötelessége, de valami különös figyelembe nem veszi az oktatásokat. Midőn a közönséges fegyencruhát először reá adták, csak arra kérte Boért, a fegyház jelenlegi igazgatóját, hogy ne tegye őt valami „gézengúz emberekkel” össze. A betyárnak ez volt egyetlen kérése.     
    Még mindig meg vannak arisztokratikus érzelmei. A csirkefogókat és kapca-betyárokat gyomrából utálja.
 
 
 
 

Cikkek

Consimtamant privind utilizare cookies

Acest site web folosește cookie-uri care sunt necesare funcționării sale și necesare pentru atingerea scopurilor ilustrate în politica de confidențialitate. Acceptând acest lucru SAU derulând această pagină SAU continuând navigarea, sunteți de acord cu politica noastră de confidențialitate.

Politica privind cookies