LGP. Őszintének lenni nagyon nehéz…
A megértés, az öröm, a boldogság, béke, a szeretet, az áldás, a bizalom, a változás rászállt a lelkemre, és magasztos érzés tölt el, hogy egy olyan világban élek, ahol a hazugságnak nincs helye. Itt mindenki őszinte, kezdve a kórházi kapustól és végezve a legmagasabb beosztásban levő politikusnál. Senki se merje az állítani, hogy ők nem mondnak igazat, mert az kárunkra volna, és ha elhinnénk, hogy minden szavuk hazugság, akkor egy feneketlen depresszióba esnénk, ahonnan lajtorjával se hoznának a felszínre.
Kezdjük azzal, amihez mindenki ért, méghozzá a politikával. Ők, vigyázva egészségünkre és megfelelő lelki állapotunkra, mindig azt mondják, amit mi hallani szeretnénk. Mert ha azt akarjuk hallani, akkor azt is hisszük el. És így mindenkinek jó. Az nem lehet, hogy bort iszik és vizet prédikál, mert akkor olyan volna, mint a csuhás, aki szegénységi fogadalmat tett, közben egy 20 ezer eurós Harley-Davidson-nal közlekedik. Így négyévente ígérgetnek szépen, lehozzák nekünk a mennyei Kánaánt a földre, ezt ígérték most 4 éve, 8 éve, 12 éve, 16 éve és fogják ígérni tovább is, minden négy évben. Közben listákat készítnek a választásokra, ahol első egy ismertebb, tovább jön a csorda, teszünk egyet, mert katolikus, egyet mert református, egyet mert mormon, egyet, mert fiatal, egyet, mert öreg, akkor még vagy 2-3-at, aki jól fizet, a többi pedig töltelék, de az összesen őszinték, és mind a javunkat akarják. Szóban. A mi politikusaink gazdagok, bár tagadják. A gazdagoknak a szíve pedig nagyon fáj, a szegényekért. De nagyon! Segítenének is rajtuk édes örömest, csak ne kerülne semmibe, még utánjárásba sem. Még inkább segítenének azonban, ha nekik búsás hasznuk lehetne belőle. Csak úgy ömlik az őszinteség belőlük.
A helyzet az, hogy nálunk sokan foglalkoznak politikával, de kevés a politikus, ám mindenki a maga helyén van. Így volt egy elektrotechnikus egészségügyi miniszter, így kerülnek a parlamentbe traktoristák, népdalénekesek, színészek, munkanélküliek, ágyasok és olyanok is, akik a főiskola elvégzése után érettségiznek.
Mindenki hallott a szezonmunkásokról, akik évente mennek spárgát, földiepret begyűjteni. A különbség köztük és a politikusok között az, hogy az utóbbiak csak minden négy évben gyűjtenek. Nos, hagyjuk őket „nyugudjanak” szépen, mert sok dolguk lesz idén: választások, stb. A vége az lesz, ahogy édesapánk, Sztálin elvtárs mondta: „Hagyjátok, hogy szavazzanak, mi majd megszámoljuk”.
Egy másik dolog, ami csak úgy sugározza az őszinteséget, az a diploma. Errefelé, 1990 után, az ócskapiacon is lehetett vásárolni, napjainkban kissé nehezebb. A diploma általában egy végzettséget jelképez, azonban vannak érdekosztogatások is.
Egy ismerősöm hatalmas adattárral rendelkezik, amit vagy 40 év alatt sikerült, önköltségen, összeállítani. Ennek elment a híre, és mire gondoltak egyes felvilágosul elmék, Nagylaktól arra? Felvesszük az illetőt a csoportunkba, rendezünk egy ünnepséget, adunk egy diplomát, cserébe adja át az adattárát. Ezt utólag tudtam meg a barátomtól, képek kíséretében, és mondom neki: tán nem estél fejre, hogy szinte fél évszázad munkáját átadd egy papírosért? Dehogy, válaszol, de olyan jól mutattam a képen!
Másik dolog, mikor minden sületlenségre adnak egy diplomát. Olcsó nyomtatni, egy perc a kitöltés, miért ne? Van egy olyan, hogy: „az anyanyelvünk megőrzése érdekében kifejtett munkáért”. Na, jön a világvége, ha már erre is munka kell. Anyánk egy van, anyanyelvünk is, és aki azt nem akarja megőrizni, annak lehet beszélni. Az anyanyelvünkkel és annak szeretetével együtt kell felnőni, annak megőrzése nem lehet opció, hanem nevelés kérdése. De nem az utólagos nevelésnek. Azért érdekes, hogy ugyanazon az intézetben, az egyik az anyanyelvünkért harcol, a másik meg kurzust indított be a román nyelv megtanulására, a magyar gyermekek által. S akkor csoda, ha a gyermek nem lesz se ló, se szamár, hanem öszvér?