László Gergely Pál: Mikor hívatlanul jön a gólya....

   Köztudott, hogy Bukovinában is, mint bárhol, születtek olyan gyermekek, akiknek apja ismeretlen volt. Mármint a hatóságoknak, mert a faluban előbb-utóbb kiderült a tettes. Alkalom akad, hisz ott volt a sok pince, csűr, padlás, szénaboglya, erdő, terebúzás, stb.
   A dolog kétféle képpen volt elkönyvelve: a férfinak, mint virtus, a lánynak, mint „ribanc.” A dolgok további lefolyása a férfit nem hozta kellemetlen lelki állapotba, a lánynál azonban egész élete meg volt pecsételve, ha a „lúdas” nem vette el feleségül, de ha elvette, akkor is. Legtöbbször kapott magának férjet, aki vagy egy boldogtalan vénlegény volt, vagy özvegyember. Meggyőződésem, hogy a házasságba a férj és az anyós jobban szerette a gazdaságban levő lovat, mint a feleségét vagy menyét. De szükség volt rá.
   Abban az időben nem léteztek fogamzásgátlók, így a kellemetlen terhességtől megszabadulni csak egy út létezett: az elvetélés. Ilyenkor az asszonyok adtak tanácsokat: az anyák, a keresztanyák, a szomszédok, a bábaasszonyok és aki érte. A leginkább felhasznált növények a rebarbara, közönséges farkasalma, bors, csillagos májmoha, páfrány. Bizonyos összetételben ezek hasznosak, de meghaladva az adagot mérgezők is lehetnek. Ajánlatos volt a megemelés is, a megengedettnél nagyobb súlyt. A lány kétségbeesésében semmitől sem riadt vissza, ám ez a „szakavatott kezelés” legtöbbször az életébe került. Leginkább a fertőzés, vagy az elvérzés volt a halál oka. Nem egy esetben ez jobbnak ígérkezett, mint a túlélés.
   A 19. században, Erdélyben már érvényben volt az osztrák Büntető Törvénykönyv, amelyben a szándékos elvetélés bűnténynek minősült. A büntetés 6 hónap és 10 év között volt. Ha a „műtét” során az anya élete veszélyben forgott, de mivel napjai voltak megszabadult, 5-10 év börtönt szabtak ki neki. A megszületett gyermek elhagyása, helyzettől függően, több féle képpen büntetődött: ha félreeső helyre került, ahol élete veszélyben forgott, az anya büntetése 1-5 év, ha meg is halt, akkor 10 év, vagy több. Ha a gyermek forgalmasabb helyen lett otthagyva, és rátaláltak, akkor a büntetés 6 hónap és egy év börtön között. Most egy lány esetében sem könnyű ez, de ha a szóban forgó anyának már van vagy tíz gyermeke, és bezárják, akkor le lehet képzelni az otthon maradottak sorsát. Szerencsére, a hatóságok nem igen lettek értesítve. Csak akkor tudódott ki a dolog, ha a gyermek vagy az anya életébe került, és fel is jelentették őket. A magyaroknál a pap nem mondta el e gyónási titkot, de a románoknál volt eset, hogy ő jelentette a dolgokat. Kevés vigasz ez egy megszületet, vagy meg nem született életnek.
   Miért is volt szükség az úgynevezett „kaparásra”? Itt ismét egy lány helyzetébe kell magunkat képzelni, aki hónapokon át kénytelen volt lesütött szemmel járni, az embereket kerülni, közbe folytonosan szemrehányásokban részesülni. Volt, aki kibírta, de olyan eset is volt, amikor kétségbeesésében a lány végzett magával. Nem volt ritka eset, mikor a folytonos szemrehányások miatt maguk a szülők űzték a lányukat halálba.
Ha mégis megszületett a buba, akkor már az anyával együtt megvolt az elnevezése. Az anyáét már említettem, a gyermek meg „bitang” lett. Utólag ez még ragadványnév is volt Andrásfalván, és elkísérte őket Hunyad megyébe is. Nem volt elég a Szucsáva vize, hogy az elnevezést lemossa róluk. Persze, az említett törvény alkalmat adott a lánynak, hogy beperelje az apát, de meggyőződésem, hogy ezzel nem éltek sokan, inkább viselték keresztjüket. A törvény lehet igazat adott az anyának, de a megbélyegzést élete végéig nem vette le róla. Meg voltak minden lehetséges alkalommal alázva, lenézve, bárhogy is törekedtek botlásukat helyrehozni. Ez nem sikerült külső tényezők miatt is, hisz vég nélküli kibeszélésnek, gúnynak voltak tárgya, a hiányozhatatlan túlzásokkal együtt.
   Feltételezzük, hogy egy ilyen lány elmegy a templomba. A lányok között már nincs helye, az asszonyok között még nincs helye, így egy olyan kategóriába kerül, amilyenbe sose kívánkozott.
   A dolgok ilyen állását a férjek igyekeztek orvosolni Bukovinában, hisz köztudott, hogy sokat hiányoztak otthonról: a tyiriázás, a móduvázás elvitte őket. A megelőző hónapokban iparkodtak az asszonyaikat teherbe ejteni. Így születtet az a mondás, hogy a bukovinai asszony akkor is teherbe esik, ha csak mellé ülsz az ágyra. Legtöbbször sikerült a munka, néha azonban a meglepő férj észrevette hazatéréskor, hogy több a „puja”, mint a kalendárium szerint kellett volna. Volt eset, hogy rákérdezett az asszonyra: az a kicsike, az meg kié? Az élelmes asszony így válaszolt: a tehéd, a te udvarodon van, és nem kell annyit kérdezni! Néha a dolog ennyiben maradt, máskor azonban nagy problémák lettek.
   Hogy, hogy nem, de néha a szerelemgyermekek is felnőttek. Azért van ma, hogy soknak elakad a családfája.