Cui prodest?

     A cím Seneca Medea című drámájából származik. A teljes mondat: „Cui prodest scelus, is fecit.” (Akinek jól jött ez a vétek, no éppen az követte el.)
    Többen küldtek át nekem bizonyos dolgokat magyarországi csoportokból, melyeket nem láthatok, mivel privát csoportok. Aztán lassan értesítettem mindenkit, hogy egyelten ottani csoportnak sem vagyok a tagja. Miért? Leírom.
    Kutatások során bizony sokfelé ágaznak a szálak. Ez abban az esetben, ha kutatunk, mert az a fonák helyzet áll fenn, hogy kevesen kutatunk igazából, de sok a szakértő. Romlatlan lelkű lángelmék azzal terhelik magukat, hogy a mások ajtaja előtt sepernek, mikor a sajátjukat ellepi a hordalék. Emberi tulajdonság az, amikor ferde felfogása szerint, valaki magát magasabb fokon látja állni, és onnan megvetőleg tekint alá. Ezek iránt még a részvét sem jár, csak a szánalom. De vannak, és elég sokan.
    „Múltadban nincs öröm, jövődben nincs remény.” Melyik múltunkban? A valósban, vagy abban, amit már nemzedékek óta bénán adunk át? Összevágott, összekapkodott és ellenőrizetlen adatokból áll a világhálóra és honlapokra büszkén, de méltatlanul feltett történelmünk. Megelégedtünk: tudásunkkal is, történelmünkkel is. A múltúnkról sem tudunk mindent úgy, ahogy annak rendje lenne, említette Andrásfalvy Bertalan úr. Ennél nagyobb igazságot ritkán volt alkalmam hallani életemben.
    A kezdet kezdetén, ezelőtt vagy három évtizeddel, abban a léleknyugtató álomban ringattam magam, hogy elég olvasnom csak, és megismerem fajtám történelmét. De keserves volt a csalódás, amikor rájöttem arra, hogy hiányos ez és nem egy esetben túlzásokkal van fűszerezve. Cui prodest? Kinek áll ez érdekében? Nemtörődömség, tunyaság miatt van ez, vagy azért, hogy azt mutassuk be, ahogy szeretnénk, ha látnának, és nem azt, akik valójában vagyunk?
    Évek alatt a kérdések özöne lepett el, mert nemcsak mást, hanem magam is kérdeztem. Miért hiányzik történelmünk bemutatásában, a székely kivándorlás tanulmányozása a 18. században? Miért nincs számba véve a madéfalvi eseményeknél a besztercei határőrezred alakítása, Halmágyi és Heindendorf szemtanúk emlékiratai? Mi volt őseinkkel a madéfalvi események és a bukovinai betelepülés közötti időszakban? A betelepülésnél miért nincsenek feldolgozva Werenka, Kaindl, Nistor, László J. írásai, és Splényi emlékiratai? Hogyan cserélődött ki a telepesek jó hányada, az adómentesség megszűntével? Ha olyan jelentős esemény volt Madéfalva, miért nem emlékezett rá senki jó 120 évig, néhány magánszemélyen kívül?
    Közelebb érkezve, mi oka volt Szádeczkynek azt nyilatkozni, hogy az Al-Dunánál telepítésre alkalmas földek voltak, Nagy György kormánybiztosnak, hogy 40 ezer bukovinai számára is van ott hely, Tomka Károly tiszteletesnek azt, hogy 30 ezer magyar él Bukovinában?
Hogy lehet az, hogy az Al-Dunára 2-3 hónap alatt 2000-nél több személy érkezett, Dévára pedig 3-4 év kellett a 250 személy érkezésének? Hogy lehet, szobrot emelni egy olyannak, aki megtagadta saját fajtáját, még akkor is, ha bölcsészetet és jogot tanult? Szomorú ez. Lehetne folytatni bőven. De kinek használ? Lassan oda kerülünk, hogy a bukovinai magyarság történelme nem a nép történelme, mert az hiányzik belőle: vannak grófok, bárók, papok, katonák, osztrákok, miniszterek, de a nép hiányzik.
    Egyelőre jól állunk, mert történelmünk nem olyan ferde, mint a dákoromán elmélet. De ha így mennek a dolgok, sok nincs hátra, hogy az agyunk kificamodjon. Mi festjük szorgalmasan az ördögöt a falra, addig, amíg tényleg ott terem.