Bukovinai román egyházak 1775 - 1786
A Bukovinában létrejött első magyar telepek adatait még eléggé homály fedi. A magyar szerzők Istensegíts és Fogadjisten megalakulását 1776-ra teszik. Ez az állítás azonban csak a szájhagyományra alapul, hogy: „három hét volt az esztendő.” Ám minden forrás, köztük Enzenberg is arra mutat, hogy a telepek már akkor működőképesek voltak, amikor Ausztria bekebelezte Bukovinát. Ezek szerint a bukovinai magyarok egy része lengyel, török, orosz, moldvai fennhatóság alatt volt, majd 1775-től lettek osztrák alattvalók. Írásos dokumentumokról, mint például Hadikfalva esetében, nincs tudomásunk, bár nehezem hinném, hogy Splényi nem írt volna jelentést Bécsbe egy ilyen alkalomról.
Jelentetik az eskütétel: 1777. szeptember 27. és október 8. között Gura Humor, Serbăuţi, Călăfindeşti, Călineştii lui Cuparencu, Călineştii lui Naica (Ienachi), Mărăţei, Găureni, Doromeşti, Fogady Isten, Isten Segit, stb. Rumjancev orosz tábornok bukovinai népszámlálását nem sikerült teljességében megszerezni, de tulajdonunkban van az Enzenberg tábornok által végzett népszámlálás 1778-1779 között. Megjegyzendő, hogy a román történészek, akár a 19. századi, akár utólag, az összesen 1776-előttre teszik a két falu létrejöttét.
Enzenberg 1778. január 27-én számoltatta össze Istensegíts lakosait. Az akkor ott élő 51 családból 36 már 1771-1773 között már a faluban volt. Ami a Fogadjisteni adatokat illeti, csak azon a dátumon, a 65 családból 31 került oda 1771-1773 között. Nem tartom kizártnak annak lehetőségét, hogy az osztrák elfoglalás után csak az eskütételnek adtak egy ünnepélyesebb arculatot az utólag, 1773 után beköltözött 40-45 családdal egyetemben. A dolgok tisztázására a bukovinai egyházak kimutatásait vettem tanulmány alá. Hiszen a falvak, ha megvoltak, kellett szerepeljenek valamelyik kolostor vagy földesúr tulajdonában, mint tulajdon, vagy mint adózó falu.
Nézzünk kissé körül néhány bukovinai településen, különösen figyelve az Erdélyből érkezettek betelepedési éveit: BALCĂUŢI. A faluba 1780-ban, 113 lipován család lakott, 1786-ban beköltözött pár magyar család a Laudonfalva nevű részre. BOSANCI. 1772-1774-1777-ben érkeztek erdélyi telepesek. BOTOŞANA. 1762-1763-ban több, mint 100 erdélyi család telepedett le. BRAIESTI. Erdélyi telepesek 1763-1778 között. BRAŞCA. 1768-1774 között. CÂMPULUNG MOLDOVENESC. 1744-1776, CHILIŞENI. 1756-1778, CORLATA. 1762-1772, DORNA-VATRA vagy VATRA DORNEI. 1748-1774, DORNEŞTI vagy HADIKFALVA. 1775-ben a faluban egy pap és 26 paraszt lakott. 1785-ben magyarokat telepítettek, majd 1787-ben németeket a Kriegsdorf telepre. DRĂGOIEŞTI. 1756-1773, GURA HUMORULUI. 1728-1773, IACOBEŞTI vagy FOGADJISTEN. Rumeancev orosz tábornok kimutatása: 1772-1773 között 21 ház, 1-szegény, 20 jobbágy. 1775-ben 20 parasztcsalád és 74 székely-magyar család, akik Ilisesti vidékén voltak 1752-1772 között. Az I. Székely határőrezredből származik többsége, IASLOVĂŢ. 1753-1764, ILIŞEŞTI. 1762-1778, 50 erdélyi család, ISTENSEGITS vagy ŢIBENI. 1771-1773 között jött létre, de a Mártonffy Mór által javasolt név csak 1776-ban jelenik meg először, LITENII LUI BOGDAN. 12 erdélyi család 1763-1774 között, STUPCA. 1774-ig 45 erdélyi család, TEREBLECEA-UNGURENI. 1754-1778 között több, mint 50 erdélyi család .
A korabeli dokumentumok tanulmányozása folytán több jelentés került elő, ahol a magyar falvak nevei is megemlítődnek. Ezek az elkövetkezendőkben kerülnek bemutatásra.
Bukovina elfoglalása után Splényi majd Enzenberg folytonosan küldték jelentéseiket Bécsbe az újonnan bekebelezett területről. Splényi kimutatatása szerint 1776-ban 34 kolostor létezett (Putna, Suceviţa, Voroneţ, Moldoviţa, Solca, Dragomirna, Humor, Ilişeşti, Sf. Ilie, Pătrăuţi, Rădăuţi, Slatina, Burdujeni, Iţcani, Sf. Onufrie, Crisceatec, Zamoştie, Horecea, Luca, Babin, Ostra-Bărbeţti, Coribniţa, Vijniţa, Broscăuţi, Voloca, Jadova, Berezniţa, Schitul Mămăieşti, Mitocul Mămăieşti, Mereşti, Rotunda, Prendeşti, stb) 446 szerzetessel és 88 szerzetesnővel, többen közülük külföldiek voltak különböző országokból. A kolostorok rendelkeztek 267 ingatlannal, 20 hegységgel, amely Bukovina 63 %-át tette ki. Ide tartozott még több földbirtok és a moldvai birtokok (118.433 fálcsa föld = 169596,056 ha) Hotin és Besszarábia körzetekben.
Többek között a putnai kolostorhoz tartozott: Putna (egy malom), Straja (egy malom) Vicovul de Sus, Vicovul de Jos, Măneuţi* (Andrásfalva, egy malom), Voitinel, Frăţăi (két malom), Botoşiniţa, Cernăuca, stb. Az eljövendő Andrásfalva mellet az a bejegyzés található, hogy „saliste”, amely tisztást, legelőt jelent, vagyis akkor még ott nem léteztek épületek a malmon kívül. A kolostor több hegységet is birtokolt: Tapul, Tomnatic, Bobeica, Lucina, Moldova, Păgâniste, stb. Itt a Tomnatic nevezetűtől vagyunk érdekelve, hisz köztudott, hogy 1820-1823-tól kezdve több magyar család költözött oda fel. Ugyan akkor a majd létrejövő Hadikfalva földjeinek fele (½ Dornesti) árendánba került kiadásra 3 évre a radóci Gheorghe Popovici-nak 1784-ben. A Sf. Onufrie remetelak, amely a putnai kolostorhoz tartozott, bitokolta Sf. Onufrie, Bănceuţi, ½ Dorneşti (Hadikfalva) és ½ Drăguşani falvakat. Szeretvásáron is tulajdonukban volt egy pincés ház, amelyet 1782-ben katolikus kápolnává alakítottak. A falvak, a határbeli földek mellet tetemes fenyő-, bükk-, tölgy-és nyárfaerdőkkel is rendelkeztek.
A szolka-i kolostor is több falvat birtokolt: Solca, Arbore, Botoşana és Cajvana, bükk-, fenyő- és tölgyfaerdőkkel, egy posztóverő, majd Iaslova , Bădeuţi, ½ Milisăuţi. Ez utóbbi hármat haszonbárbe vette 1782-től kezdve 3 évre a radóci Nicolai 650 forintért. Tulajdonukban volt még Ţibeni (Isten-Segie) a volt Ivăncicăuţi*, Pârlişeni* si Drăgăneşti* falvakkal és tölgyfaerdőkkel, amelyek a környékbeli parasztoknak ingyen használatra voltak átadva.
Az ilisesti-t kolostor Bukovinában a következő falvakat birtokolta: ¾ Ilişeşti egy malommal, Bălăceana és Săsciori bükkerdőkkel, ezeket haszonbérbe adták 1780-84 között 3 illetve 5 évre a radóci Nicolae végrehajtónak 610 forintért. Ide tartozott még ½ Iacobeşti si Fogodisten (Iacobeşti), ahova magyarok telepedtek, 4 malommal, egy műhellyel és bükkerdőkkel. Ezeket 1784-ben 3 évre a szucsávai Stefan Bogdan adták haszonbérbe 80 forintért.
A bukovinai kolostoroknak Moldvában is voltak birtokaik, így a moldvai kolostorok is bírtak bukovinai tulajdonokkal.
A vagyonokat a szerzetesrendek vezetői és az egyházi hatóságok kezelték. A jövedelmeket a kolostorok karbantartására, jótékonysági célokra, iskolák fenntartására kellet volna használják, az építtetők és az adományozók kívánsága szerint. Sajnos ez nem történt meg. A kolostori földek tetemes része különböző idegeneknek volt haszonbérbe adva, örményeknek, görögöknek és zsidóknak. Ez sok elégedetlenségre adott okot, mivel a bérlők a földeket albérlőknek adták ki nagyobb áron, akik nem egyszer visszaéléseket követtek el. A helyzet a kolostorok Moldvában levő birtokaikkal sem különb, ahol 38 nagybirtokból 19 különféle pereskedésben vett részt a szomszédos nagybirtokosokkal.
Az új hatalom nehéz kérdéssel került szembe, mivel az egyházak területi joghatóságuk semmiképpen sem illett bele az osztrák adminisztrációba. Dél-Bukovina egyházilag a jászvásári püspökséghez tartozott, amelynek ügyei Bukovinában a Sf. Ilie szerzetesfőnöke, Macarie intézte. Az északi rész a radóci püspökséghez tartozott, ám ennek számos falva volt Moldvában, Dorohoi és Hotin körzetekben.
Enzenberg tábornok rendeleteinek következtében, 1778-1786 között elhatárolták a radóci és moldvai birtokokat. Moldva püspöke, Gavriil 1781. április 24-én átadja a radóci püspökségnek összes bukovinai birtokát. Beleegyezett, hogy a radóci püspök, Dosoftei intézze az egyház bukovinai tulajdonait, cserébe kérve, hogy a püspök ellenálljon a moldvai püspökségtő való teljes elszakadásnak.
1782. januárban Enzenberg kinevezte Dosoftei püspököt Csernovicba, nevezvén őt „Bukovina autonóm püspökének. Ez alkalommal egy aranykeresztet ajándékozott neki, melyre a császár neve volt rávésve. Rövidesen rájött Dosoftei, hogy a titulatúra őt az egyházi kanonokon kívül helyezi, írásban fordult a császárhoz, hogy őt Bukovina püspökévé nevezzék ki. Hosszas kutatás és elemezés után a bécsi udvar úgy döntött, hogy a bukovinai püspökség a karlowitz-i szerb püspökségnek legyen alárendelve, akár az erdélyi ortodox egyház. Ezt rendelettel is megerősítették 1783. július 5-én. Enzenbergnek nem volt könnyű dolga, és meggyőződésem, hogy inkább egy csatát választott volna, mint a bukovinai ügyek intézését. Hiszen csak 1775-1779. között a családok száma 11.421-ről 29.968-re növekedett. Kik, honnan és hányan, nem lehetett tudni. Ezért rendelte el 1778-1779 között a népszámlálást. Kormányzói kinevezése óta rengetegen fordultak hozzá különböző pereskedésekben, leginkább birtoktulajdoni ügyekkel. Ennek rendezésre egy úgynevezett „Határszabályozó” Bizottságot hozott létre 1781-ben, amelynek célja az egyházi birtokok nyilvántartása és szabályozása. 1781. decemberben a Haditanács rendeletet adott ki, amelyben csökkenti a kolostorok számát és ezek vagyonát a vidék fejlesztésére fordítja. A Bizottság elé idézték a kolostorok szerzetesfőnökeit vagy ezek felhatalmazottaikat, az egyházi tulajdonjog rendezésére, adománylevelek és dokumentumok alapján. Egyúttal az írások lapján a kolostorok jövedelmei, költségeit és a birtokolt területen élő embereket is számba vették. A bukovinai egyházalap hivatalosan és császári rendelettel 1783. június 19-én jött létre: „… csökkentetik a kolostorok száma, ezek vagyonát a császári közigazgatás veszi át. Azon klérikusok vagyona, akik nem laknak Bukovinában teljességgel elvétetik és az ortodox egyház tulajdonába megy át, amely köteles egy iskolát létesíteni akár Csernovicban akár Szucsáván, a vagyon többi része hasznos dolgokra kerül felhasználásra.” Okként lett felhozva az, hogy a kolostorok nem vettek részt a társadalom javára szervezett jótékonysági ügyekben, nem tartottak fenn korházakat és iskolákat, amint azt a kolostorokat építtetők és az adományozók eleve leszögezték. Amint várható volt, a rendelet heves ellenállásba ütközött a szerzetesek és a szerzetesrendek főnökei részéről és ennek végrehajtása nagyon megnehezedett. A helyzet végleges rendezéséig létrejött egy egyházi pénzalap (Religionscasse), amelynek pénzügyeit közönséges kimutatók végezték. Ide gyűlt az egyházak azon pénzösszege, amely nem volt szükséges a fenntartásukra. 1784. márciusban a pénzalapba 2223 forint és 18 krajcár gyűlt be.
Mivel a rendelet hatás nélkül maradt, a Haditanács újabbakat bocsátott ki 1784. június 5-9-12-én, amelyben leszögezi: „Őfelsége a Magasságos Császár parancsából az egyházi javakat a hatalom veszi gondozásba, ezek intézésére laikus kimutatókat nevez ki, akinek felkészítése mihamarabb megtörténjen, és semmiféle ellenkezésről hallani nem kar.” A kolostorok beszüntetéséről Enzenberg nem tudott megegyezni Dosoftei püspökkel. Ez utóbbi kérte hét kolostor megmaradását egyenként 156 szerzetessel, ám Enzenberg csak három kolostort engedélyezett, mindegyikben 25 szerzetessel: Putna, Sucevita és Dragomirna. Mivel az ellenkezések folytatódtak, ezek árulással voltak vádolva, és Moldvába száműzettek.
Dosoftei eleinte nem avatkozott a dolgokba, valószínűleg melegített a kapott aranykereszt, majd írt Moise karlowitz-i püspöknek. II. József császár válasza tökéletesen tükrözi a bécsi udvar kétkalapos játékát. Ebben arról ír, hogy Enzenberg túllépte hatáskörét és az egyházi javak nem kerülnek elkobozásra, csak a bécsi udvar gondozására. Ezek jövedelme nem az államkasszába, hanem egy egyházi alapba utaltatik át. Vagyis a tiétek marad, de mi intézkedünk vele. Az egyházalap teljes neve, amely 1783. június 19-én jött létre „A bukovinai görög-keleti Egyházalap.” (Der griechisch-orientalische Religionsfond der Bukowina). Végleges döntés 1786. április 26-án született „Egyházi szabályzat” néven, és létrejött az állami egyház. 1786. november 2-án Bukovinát Galíciához csatolták, mint a 19. körzetet és így maradt 1861-ig, amikor Koronatartomány lett.