A cserebogár.
Minden magyar nyel. Vagy nyer.
Mielőtt a téma közepébe taposnánk, kötelesek vagyunk egy kitérőt tenni. A jelszók, jeligék jelentős történelemre néznek vissza. Tulajdonképpen akkor jelentek meg, amikor az első ősember vadászaton, artikulátlanul, elüvöltötte magát. Neki az volt a támadási jel. Minden kornak megvan a maga jelszava: mindent a hazáért, életüket és vérünket, együtt, közösen, összefogva, bizalom, biztonság, stb, és az ilyeneket mindig alkalmazzák, amikor szükség adódik rá: harcban, választásokkor, és bármikor, amikor a juhokat vezetni kell. Mert még Mária Terézia kijelentette most vagy 300 éve, hogy: „etetni kell a juhokat, ha vezetni akarjuk őket”.
Most is vannak juhok, és vannak az etetők, akiknek másik neve: politikus. Jelszavakat lengetve, ezeket csak a választási összeszámlálás érdekli, szerénységük miatt igazán csak családi okokból. Mert a család ott van, mint tanácsos, titkár, a hülyébbje gépkocsivezető, aztán jönnek a rokonok, majd a barátok és pénzelők végül az „amici di amici”.
Nos ezek után nézzünk egy jelszót: minden magyar nyer. Ez nem feltételes módban van, hogy nyerhet, hanem határozott kijelentés. Mikor először megláttam, a Biblia jutott eszembe, bár a mostani papunk miatt nem értem zsírozzák a templomajtót, és a hét főbűn. Hogy ne legyek önző, magamnak való, úgy gondoltam, ha már ilyen jólét és szerencse legyint meg bennünket, itteni magyarokat, nem kellene-e a határon túli testvérekre is gondolni, már keresztény megfontolásból is, és ide kellene őket hívni a szomszédos országokból, hogy együtt, közösen, összefogva, testvériesen osztozzunk a nyereményben.
A helyzet az, hogy már biztos, minden magyar nyer, csak még azt nem tudjuk, hogy mit? Szerintem az első a tapasztalat, hogy ne essünk többet csapdába. Mert szükség lenne kissé kérdőre vonni az etetőt, hogy mit is végzett az elmúlt négy évben, ami sorsunkon segítetett? Mert az, hogy minket képvisel havi 15 ezer euróért, és hangját csak itthon halljuk, igazán nem csökkenti a rezsit, és a gyógyszerek árát sem befolyásolja.
Négy év. Mint a cserebogár. Az illető rovar három évet egy fajta giliszta a földben, és a negyedik évben kidugja a fejét, hogy egy kártékony rovar legyen. Igaz, ezekből a modern korszakban, mind kevesebbet és ritkábban látni. A cserebogarakból.
Hogy milyen lehet másfelé a politika, az engem igazán hidegen hagy. Mindenkinek megvan a maga keresztje, cipelje azt. Ami nálunk van, azt úgy képzelem el, mint amikor a házunk megvolt, és belenézem a vályúba: minden úszkált ott, s mégis verekedtek a malacok érte.