Önéletrajz

   Írásomat úgy szerettem volna kezdeni, hogy manapság, de egyik unokatestvérem, aki mellesleg azt állítja magáról, hogy a László között a legokosabb figyelmeztetett, hogy egy ilyen szó használata meghaladja az illendőség határát. Akkor kezdeném, hogy: napjainkban.

   Napjainkban szokássá vált, hogy cv-t vagy önéletrajzot kérnek, így bármilyen alkalomra összeállítottam az önéletrajzomat.

   Kezdeném úgy, hogy 1960-61. nagyon szerencsés évnek bizonyult, bár szüleim sajnálatos mulasztása folytán elfelejtettek engem, mint szenvedő alanyt megkérdezni, hogy szeretnék-e e bűnös világra jönni. Hát elindultam többedmagammal, és mindenki borzasztóan igyekezett elsőnek a célhoz érni. A sors játéka folytán azonban csak én érkeztem a célhoz. Ehhez az alkalomhoz csak halvány emlékek fűznek, mivel nagy volt a tolongás és a sötétség. Május volt, virágoztak az orgonák, megjöttek a fecskék is és én is, de bőgtem kegyetlenül. Éhes voltam, vizes, protestáltam akkori állapotom miatt, és körülöttem mindenki örvendett. Vajon minek? Nos, komoly elhatározásomban már akkor szarván fogtam a bikát, és rövid, de tömör megfontolás után eldöntöttem, hogy élni fogok.

   Azonban az élet nem bizonyult könnyűnek. Kis idő múltán már megtudtam, hogy mit jelent az, amikor szeretteid köréből durván kiszakítanak. Életem ezen sötét korszaka az óvodára vonatkozik. Itt még megemlíteném, hogy egyik Húsvét előtt borzasztó kedvemre volt anyám rumja, amit a tésztába szánt. Akkor a rumostésztát nem eszenccel készítették. Az esemény délután zajlott le, és én csak másik nap délben kezdtem ébredezni az etno-botanikus keverék hatása alól.

   Fejlődésemben tovább haladva, és minden ellenkezésem dacára, elemi osztályba kerültem, ahol újabb, és lélekromboló provokációkkal néztem szemben. Nemzeti identitástudatom korán kibontakozott, amikor nagyszünetekben taktikai és stratégiai harcokat vívtunk elemi ellenfelünkkel, a román osztályokkal. Sérüléseinkkel nem törődve igyekeztünk ideológiai területünkön maradni, de a lövedékek által bezúzott ablakokat mégis ki kellett fizetni. Idegileg csak akkor roppantam össze, amikor a tanító néni beírta az ellenőrzőbe: Geri ma és máskor is verekedett az udvaron. Kétségbeesetten kerestem gyermekpszihológust depressziós és stresszes állapotom kezelésére, de minden igyekezetem ellenére szándékom sikertelennek bizonyult. Nem úgy apám, aki a hagyományos, ősi, az Árpád kori gyermekterápiát alkalmazta, nadrágszíjjal. Kegyetlen állapotok uralkodtak ezen döbbenetes időszakban, és a Gyermekvédelmi is tétlenül szemlélte kálváriámat. Némiképp segített állapotomon, hogy ekkor ismertem meg: mi a szerelem. Választottamat el is jegyeztem, de ez valami ok miatt nem jött össze. Még most is, annyi év után, a jövendőbeli anyósok alattomos háttérjátékát gyanítom.

   Magányosan, egyedül, mindenkitől elhagyatva léptem át az 5-ik osztály küszöbét. Tanáraink nagyon szerettek minket, és ezt úton-útfélén bebizonyították. A magyar tanárnő azt állította, hogy menthetetlen esetekkel áll szemben, mert parasztosan beszélünk, és képtelenek vagyunk a civilizált és entellektüel beszédet elsajátítani. Tanáraink határozottságára és keménykezűségükre jellemző az az eset, amikor, persze ártatlanul, olyan pofont kaptam, hogy Zolit a pad másik végén kivágtam. Bizonysága ez annak, hogy nem mindenki áll kellő erősen a lábán. De azért van az iskola, hogy megerősítsen, és komoly embereket neveljen belőlünk, akik az élet bármely csapását melldöngetve verik vissza. Ez annyira sikerült, hogy négy év után elkerültem a gimnáziumba, aminek líceum a neve. Még ennyi év távlatából sem sikerült kiderítenem, hogy a magyar tagozatra miért vizsgáztunk a Neamul Soimarestilor anyagból. De áttettem magam az ilyen apróságokon, és bekerültem a licibe.

A kilencedik osztály első évharmada feltűnően sikeresnek bizonyult, mert még a matek dolgozatom is 9-es lett. A második azonban már gyanúsan gyenge, de erre komoly okok szolgáltak rá: ekkor fedeztem fel ismét, hogy léteznek lányok. Azért igyekeztem, készültem a történelem-filológia szakra. Sajnálatos pálfordulás után az osztály, második évben, a reáltantárgyak mellőzésével, a kőművesek és hegesztők közé került a mechanikai szakra. Komoly viharfelhők gyülekeztek a fejem fölé, és erre apám is felfigyelt. Ellentétben a katolikus vallással, felváltotta a tízparancsolatot háromra. Ezt eleinte könnyebbnek véltem betartani, de nehezebbnek bizonyult. Helyzetem ilyen korszakának megértésére szükségesnek vélem ezeket az utókor számára, tanulság okából, feljegyezni:

1. Nem buksz meg semmiből, vagyis entellektüelül: nem maradsz osztályismétlő

2. Ha hazajössz megverve, én is megverlek, szeget szeggel, kutyaharapást szőrivel alapon

3. Senkit sem hagysz teherben, vagyis feltételezhető szexuális kilengéseim eredmény nélkül maradjanak.

   Az első két parancsolatnál sejtettem, hogy honnan vette, de az utolsónál a szomszédok a gyanúsak, és nem feltétlenül a mi szomszédjaink. Mert akkoriban fellendült a távíróiroda a Telepen, a CS.C.T, vagyis Csángó City Telegraph.

Nos, eltelt a második év is a líceumi nevelésemből. A harmadik elején rájöttem, hogy valamikor, talán kereszteléskor, elírták a nevemet, mert nem y-ban végződik. Erre az akkori román tanárnő, aki magyar volt, hívta fel a figyelmemet, mert azt állította, hogy az én nevem Paraszt. Erélyesen felléptem ősi nevem védelmének érdekében, nyíltan kifejtve ellenvetésemet ilyen szemszedett rágalmak iránt. Ennek folytán azt ajánlotta a tanári kar, hogy jobb lenne inkább munka után néznem, mint rendfelbontó aktivitást végezni osztálytársaim között.

   Valahogy a dolog elcsitult, és elérkeztem a gimnázium végéig, eget rengető sikerrel fejezve be azt. Az én szempontomból. Mint mindenkinek, nekem is megjósolta szeretett osztályfőnököm a jövőmet: egy éven belül felakasztanak, mert a golyót rám nem pazarolják.

   Jóformán fel sem ébredeztem a nagy siker után, amikor üzentek, hogy a hazának menthetetlenül szüksége van szolgálataimra. Én ezt nagy megtiszteltetetésnek könyveltem el, mivel alkalmam volt 465 román közt, mint egyedüli magyar, védeni az erdélyi magyarság érdekeit, jóval a szövetségek és pártok megalakulása előtt. Harcom és örömem azonban tiszavirág életűnek bizonyult, mert 18 hónap után, indoklás nélkül, menesztettek. Nagy volt a csalódásom, és kétévi legénységem alatt kegyetlenül szenvedtem emlékeim miatt. Ma sem hegedő, vérző sebeket hagyott az esemény maga után.

   Ekkor elhatároztam, hogy kezembe veszem sorsom irányítását, véget vetek békés legényi életemnek, és a házasság aknázott mezejére lépek. Erre találtam is megfelelő lényt, aki akkoriban eléggé csendes volt. De a Földön minden múlandó, még a csend is. Két év elteltével született az első gyermekem, aki minden tervrajz ellenére lány lett. Valami hiba csúszhatott a kivitelezésbe szerintem, mert a minőségellenőrhöz, a termék későn érkezett. Majd jött a második is. Ott már nem is terveztünk.

   Múltak az évek, és valami motoszkált bennem. Nem kis meglepetésre észrevettem, hogy akkor is tudok könyvet írni, ha nem zárkában teszem azt, mint az elítélt román politikusok. Elsöprő siker, mert VALAKI, ismétlem VALAKI lett belőlem. Azért hallom napjában többször, hogy valaki vigye le a szemetet, valaki vigye ki a kutyát. Ez a bizonysága tevékenységem nyilvános elismerésének.