Boszorkányok
Előre bocsátom, hogy érzelmileg befolyásoló információk következnek, nem ajánlatos mindenkinek kitenni magát ennek. Azonban érdekes a cikk, hiszen rájöhetünk, hogy nemcsak Salemben voltak boszorkányok. Gondoltam, itt jól jönne egy cikk a dévai boszorkányokról, miért maradnánk le Salem mögött? Hogy vannak-e? Hát persze. Meg lehet őket ismerni arról, hogy egész héten ármánykodnak, majd vasárnap annyira ájtatásosak, hogy szakad le alattuk az első pad. Vagy arról, hogy mind olyan helyeken “czimborálnak” ahol se nevelésük, se hitük után semmi közük. Mindezt azért, hogy egy-egy lelki-betegre a nyerget (kantárostól) feltegyék.
Magyar Polgár, 1887. december 6.
A boszorkányok Aranyosszéken.
— Rövid történeti vázlat. —
A művelt XIX -ik század szemüvegén nézve keresztül a múlt időkre, szinte hihetetlennek tűnik fel (daczára a régi poros acták által nyújtott reális bizonyítékoknak!), hogy volt oly idő, — s nem is olyan régen volt az — amikor a kísértetekkel, rossz-lelkekkel való cimborálás vádja elégséges alapot nyújtott a rendes törvényes eljárás megindítására.
Jelen korunkban már ezen tévhitből származott „ördögi lények” inkább csak költői mesékben, regékben élnek; — a múlt időkben — amikor a műveltség napjának sugarai nem voltak annyira hatékonyak, hogy az emberi lélekben minden árnyékot eloszlassanak — ezek a test nélküli „lények “ — testet bírtak. Voltak fogaik és körmeik, s az ellenük való védekezéshez tartozott az is, hogy az ördögök által megbűvöltnek kimondott személy, mint bűnös, a törvényes Forum elé állíttatott, elvenni méltó büntetését.
Jól mondja Hugó Victor:
„Nehéz dolog torkon ragadni és eltiporni az árnyékot.“
A boszorkányokban való hit is ilyen árnyék volt a XVII-ik és XVIII-ik század arculatán, a mely árnyéktól — valljuk meg őszintén — hogy még jelen századunk sem tiszta egészen, — egyes foltok — habár nem is oly nagy terjedelemben — láthatok még azon, amelyek elenyésztetésén jelen korunk erősen dolgozik — sikeresen.
A 17-ik és 18-ik század meglehetős bőven termelte a volt Aranyosszéken is a boszorkányokat. Nem egyszer állottak a bíróságok előtt boszorkánysággal vádolt nők (mert az akkori kor hiedelme szerint a nők értettek inkább a boszorkány-mesterséghez), akik felett az illető bíróságok rövid törvénykezési tárgyalás után többnyire mindég kimondották elmarasztaló ítéletüket. S mi volt ez ítélet tartalma?
Víz-próba alá vetés. Amely így történt: A boszorkánysággal vádolt személy — ha bűnösnek lett ítélve — a vízbe vettetett, s ha a vízben le nem süllyedett (mert ragaszkodott az élethez, (s az önfenntartás ösztönénél fogva igyekezett magát a vízen fenntartani!) megkínoztatott, s azután megégettetett. Ha pedig a vízben lement, lemerült (feltéve, hogy bele nem fulladott) a lakhelyéről s az egész székből szám kivettetett, mint mondaték azért, mert nem méltó keresztények között való lakásra“.
Az Aranyosszék régi poros sétákból nem egy helyt olvasható, hogy az Aranyosszék generális székely üléseinek is elbírálás tárgyait képezték „a boszorkánypörök “, amelyek felett az ítélőbírók egészen jóhiszeműlég hozták ítéletüket. Szavaim igazolására szolgáljanak a következő példák.
I) Az 1694-ik év Jún. 1-én Kövenden tartott generálisszék ülésén kerül elbírálás alá alsó-szt.-mihályfalvi Piroska Andrásné, Pallos Judit és édes anyja ügye, mindketten boszorkányos mesterségek űzésével vádoltatván, vádlottak nem ismervén be a gonosz lelkekkel való összeköttetésüket, magukat teljesen ártatlanoknak vallván, több ellenük bizonyító tanuk lettek megidézve, a kik bizonyosságot tegyenek vádlott nők bűnösségéről. Piroska Andrásné, Pallos Judit boszorkányságát bizonyítólag egyik tanú azt vallotta, hogy Pallos Judit őt arra tanította: a falon látszó maga árnyékáról vakarjon port s azt pogácsában megsütvén, adja annak a legénynek, akit kívánna, hogy őt szeresse; s ha a legény a pogácsából eszik: szeretni fogja. Más tanú ekképpen vall: őt a vádlott nő arra tanította, hogy a szeretője nyomát vegye fel, kösse füstre, s el kell őt feleségül vennie vagy akarja, vagy nem, mert másképpen nagy nyavalyája lészen.
A Pallos Miklósné (a Judit anyja) bűnösségét igazoló tanúvallomások szerint vádlott nő az egyik vallónak azt mondotta, hogy tud ő olyan mesterséget csinálni, hogy, amely asszonynak nem szokott gyermeke lenni, annak lészen, olyant is tud, hogy akinek lenne is gyermeke, annak nem lészen, — míg az anyja mellében is elvesz az. Másik tanú vallomása szerint vádlott nő azt mondotta a tanúnak, ha azt akarja, hogy valamely legény őt elvegye: lopja el a legény előtt a poharát, a benne való italt töltse a csizmájába, és egy kevéssé rajta járván, ismét töltse vissza, hogy igya meg a legény s el, kell annak őt vennie (vagy akarja, vagy nem) feleségül. Egyik tanút arra is tanította volna, hogy a mikor elsőbben a mátkája házába megyen, az ajtók valamelyikét tapassza meg mind a két kezével, és amikor a mátkája mellé ültetik, tegye maga alá mind a két kezét, s üljön elsőbben a tíz ujjára, mert a cselekedet végzésében akkora bűverő van, hogy az meg fogja akadályozni a mátkaság felbomlását.
Az 1697. év június 27-én Ar.-Polyánban tartatik generális székülés (congregatio generalis sedis), amelyen elnökölt Kercsedi Balassa Mihály; vádló prókátor volt Bojár Gábor. Mint boszorkányok a vádlottak padján ültek sz.-kocsárdi Borbély Istvánné-Szilágyi Anna, sz.-kocsárdi Székely Györgyné Nagy Eliz és ugyanoda való Magyari Jánosné-Jakab Erzsi; s vádoltattak a közvádló által, hogy cselekedetük boszorkányságot mutatnak, így p. o. vádlottak egyike, Nagy Eliz egy nagyon beteg gyermeket ujjával csak egyszerűen megérintett, s az rögtön meggyógyult; továbbá szerelemféltésből Nagy Eliz, Borbély Istvánné szomszédjával egy idegen asszonynak a házába, ördögi mesterségek által éjnek idejében bemenvén, annak lábait összetörte; mely cselekedetért megfenyegettetvén, szinte ördögi mesterségek által harmadnapon az asszony lábát meggyógyította volna. Vádlott nők ártatlanságukat nem tudván beigazolni; de sőt inkább önérzetre valló vallomásuk által maguk szolgáltatván maguk ellen meggyőző bizonyítékot, ördögi hatalommal bírásuk mellett: vízpróba alá vettettek.
Az 1697. év május 17-én Sz. Kocsárdon szintén Balassa Mihály generális székbíró elnöklete alatt ítélőszék tartatik, amikor is várfalvi Hadnagy Istvánné-Szabó Borbála áll a bíróság előtt vádlottként, s vádló ügyvéd Bogár Gábor így adja elő vádját: „bűvös bájos boszorkányi mesterségekkel élt, ördögökkel közölvén dolgát. Más keresztény jámborokat megvesztett és bénított, ezért indítványoztatik vádló által, hogy az ördögi cselekedetei által magát boszorkánynak bizonyított nő vízpróba alá vettessék, s annak utána in loco publico tűzzel égettessék meg.
A bíróság a szerzett bizonyítékok beszerzése s vádlott nő meghallgatása után elmarasztaló ítéletet hozott, amely az eredeti latinból lefordítva így hangzik: „mivel vi1ágosan kitetszik, hogy vádlott nő sokakat megfenyegetett, kik közül némelyek mindjárt meg is betegedtek, megnyomorodtak és máig is nyomorékok. S a kihallgatott tanuk minden tétovázás nélkül vallják nyilván való boszorkányságát, és bűbájossághoz tartozó dolgok is vannak, mint kéz vagy lábnak kalodából való maga erejéből kivétele: tetszett neki a törvénynek, hogy elsőbben vízben való úsztatással próbáltassék meg, és ha a vízben lemegyen: elbocsáttatván, a székből vezettessék ki s többször a székbe ne találtassék meg; ha pedig a vízben le nem me¬gyen: tűzzel égettessék meg. Az ítélet végre is hajtatott: tűzzel megégettetett.
Az 1700. évben máj. 17. Harasztoson tar¬tatik Balassa Mihály elnöklete alatt ilyen ítélőszék ülés, amikor is „Nagy Péterné, Mikó Anna vonatik felelősségre, mert ördögökkel tartott cimboraságot, kárhozatra ingerlő ördögökkel közölvén dolgát.” Vízpróba alá vetésre ítéltetett. Ugyanott és másnap Gábor Borbála és jövendi Simándi Andrásné Fehér Eliz felett hozatott ítélet, mert „gonosz lélekkel társalogtak.“
1702. ápr. 19-én Kövenden tartatik ítélőszék, amikor már nem nő, hanem férfiú vádoltatik boszorkánysággal: Székelyföldvári Foris Mihály. A vád a következő: Székelyföldváron halván meg, egy kereskedő ember lovát ellopták, amelyen nagyon búsulván a káros, vádlott Foris M. így szólott hozzá: tudja mit mondok én kendnek? Hogyha ad nekem két forintot, megkerítem lovát.
Az alku azonnal megtörtént, s a kereskedő átadván a két forintot, Foris M. Megmutatta ördögi mesterségét. Mit tett? Elkérte a károstól az elveszett lovának a kantárszárát és a csizmáját, a csizmába tett egy fennkövet és szárát a csizmának, összekötötte a kantárral s a pad alá tette. S mi történt? Másnap reggelre a káros lova nagy fáradtan elő jött!
Az alperes mit válaszol a vádra? Válaszol röviden ekképpen: „Nem tagadom én dolgom; de az nem boszorkányság, akárki megpróbálhatja, s ha megcselekszi, soha marháját senki el nem fogja vinni.” Az ítélet hozatalát ez a védelem meg nem akadályozta.
Elítéltetik szintén Kövenden az 1702: évben Balogh István kövendi lakos, mert „házánál bűbájos boszorkányokat tartott.“
Az 1711-ik évben elítéltetnek Harasztoson Kupás Eliz, Szántó Borbála és Székely Kati „mert ördöngös mesterséget gyakoroltak.“ Ezek s ezekhez hasonló dolgok történtek Aranyosszéken ezelőtt másfél századdal! Amin most nevetünk, (ha boszorkányságról hallunk említést tétetni a műveletlenek által) az ezelőtt másfél századdal komoly válás tárgyát képezte! Jelen korunkban már tulajdonképpeni „boszorkány pörök” csak a házi tűzhelyeknél, ha fordulhatnak elő; itt nyernek azok aztán a régi boszorkány-pöröktől elütő visszás lefolyást, mert ezekben az „újabbkori „modern boszorkány-pörök“-ben rendesen nem a boszorkányhoz hasonló házi nő húzza a rövidet, hanem a szegény ártatlan férj… Tisztelet a kivételeknek.
NAGY ALBERT