Tévelygő nemzedékek
A téma elemezése előtt, kissé ki kell térnünk bizonyos elmúlt időkre. A korosztályom körüli nemzedékek emlékeznek arra, amikor iskolás korunkban tevékenyen részt vettünk, önkéntelenül is, a kommunista események megünneplésében. Ez valahogy úgy zajlott le, hogy amikor a hőn szerette elvtárs vidékünkre vetődött, akkor mindenki nagyon kellett örvendjen, valósággal estünk szét atomjainkra, a boldogságtól. Persze, ezt be is kellett bizonyítani, nem annyira szóval, mint cselekedettel. Ezért egész délutánokat töltöttünk el a nagy hadúr érkezési útvonalán, forró napsütésben vagy esőben: tapsolni, zászlócskákat lengetni, és valamit még kiabálni is kellett, de a szöveg már kimaradt emlékezetemből.
Ennél fárasztóbb volt, amikor az elvtársat a stadionnál kellett fogadni. Az ottani felkészülések heteket vettek igénybe. Délelőtt iskolába, majd délután a telepiek gyalogoltak vagy 3 kilométert a stadionig, ott helyezgettek, rakosgattak, tornásztattak vagy 4 órát, utána pedig haza. Aki délutános volt az is jelen kellett legyen, majd valamiképp bepótolták az eltapsolt anyagot.
Később, amikor 18 hónapot szolgáltam fegyverben a hegyivadászoknál, volt időm a hegyek tetején elgondolkodni azon, hogy tulajdonképpen, a fent említett dolgok, gyakorlatilag a gyermekek ki- és felhasználását jelentették, bizonyos felnőttek részéről az önnön érdekeik kiemelésére és hasznára. Nekünk, az akkori gyermekeknek csak annyi maradt meg, hogy kegyetlenül meghurcoltak, és még ma is kétséges bennünk, hogy miért?
Valahogy így vagyunk ma is a gyermekekkel. Vannak a környéken felvilágosul elmék, akik annyira szenvednek viszketegségben, hogy minden áron szervezni és pályázni akarnak. Meg is teszik tisztességgel, és utólag kezdnek gondolkodni, hogy az illető eseményre ki is jelenik meg? Hát amennyire érdektelen, a felnőttek közül senki. S akkor, ihaj, visszük a gyermekeket. Melyik ártatlan teremtés nem tudja, hogy miért van ott, kinek használ mindez, és a fülét piszkálgatva várja az esemény végét. Ha egy esemény nem az illető gyermekek színvonalára van tervezve, akkor fölösleges őket cibálgatni csak azért, hogy egy esetleges illegálisan (minden szülő beleegyezése szükséges) elkészített csoportképen jelen legyen.
Például, meghívunk egy harmadik gyermekkorban levő írót, akiről a tizenéves gyermek semmit se hallott, nem is olvasott, és ha olvasott volna is tőle, semmit se értett volna meg, mert agyi szinten még nincs kifejlődve.
Vagy hívunk egy neves politikust, akinek legnagyobb érdeme, hogy pár évvel ezelőtt jó lóra tett, és visszük a gyermekeket, mint minket vittek Ceausescu elé.
Másik eset, mikor valaki, nem Déván születet, de itt kapaszkodott fel, szülinapozik a városban. Normális, hogy előadást kell bemutassanak tiszteletére a gyermekek: szavalnak, táncolnak, és mindenki sajnálja, hogy nincsenek annyian jelen, mint Kim Dzsingun ünneplésén.
Más taktika a szereplők kiszámítása: ha szerepel 10 gyermek, az jelent 10 szülőt vagy nagyszülőt, rendezzük az egészet egy kisebb teremben, hogy látszodjon, telt ház van.
Könyvbemutató: a gyermekek énekelnek, gitároznak fél órát, mert felkészítette őket a didaktikai káder, a szerző beszél 10 percet, és vége. Akkor mi volt a lényeg?
Sokat lehetne felsorolni, de nem szándékom senkit untatni. A lényeg az, hogy ugyanúgy bánnak most is a gyermekekkel, sok helyen, mint a ami időnkben. Nem Ceausescut várják, mert azt már rég lelőtték, hanem mást. Ebből marad egy olyan a gyermekben, hogy még felnőtt korában sem fog elmenni sehova, és az ő gyermekei sem. De jól mutat annak a CV-ben, ki őket odacibálta.