Dévai Csángótelepek (II.)

  A második telepítés 1907-1912

  1907. január 11. Új csángó-telepek Hunyadmegyében.
  Déváról jelentik a Magyar Távirati Irodának: A Bukovinából és Amerikából visszatérni vágyó csángók egy küldöttsége érkezett ma ide, és tárgyalást kezdett a helybeli birtokossággal telepítési ügyben. Az új csángó telepeket Maros-Solymoson, Folthon és Alpestesen létesítenék. Egyelőre 120 család szándékozik letelepedni, akik családtagjaikkal együtt mintegy 1000 főre tehetők. Örvendetes, hogy a telepesek mintegy 200.000 korona készpénzzel rendelkeznek, és nem esnek a lakosság terhére. A telepítés elé nagy örömmel néz a magyarság, mert a telepesekben szapora, dolgos magyar elem hódít tért, mely az oláhosítás áramlatának ellenállhat. A telepesek birtoka megvásárlásában segítségükre lesz a földművelésügyi minisztérium, mely a szükséges tőkét biztosítja. Azt hiszik, hogy a tárgyalások sikerrel nyernek befejezést, mely esetiben a csángók a tavasszal az új telepek építését megkezdik és a megvásárolt földet ugyanakkor már művelésbe is veszik.

   1907. január 17. A csángótelepítés Déváról jelentik: A csángótelepítési munkálatokat ma a bizottság befejezte. A birtoklekötések közjegyzőileg megtörténtek. Összesen 4000 holdat kötöttek le, amelyre 2000 főből álló 220 család vándorolna be. A legnagyobb telep az alpestesi Barcsay-birtokon lesz. Ma egy 14 tagból álló csángóküldöttség a fővárosba utazott, Szabó Imre pénzügyi számtiszt, ismert etnográfus vezetése mellett, ki a telepítés lelke, hogy a földművelésügyi miniszter támogatását kérje ki.

   A bukovinai magyarokat nem várták tárt karokkal. A Hunyad megyei második telepítés előtt, 1907-től kezdődően, sorozatosan jelentek meg cikkek az Aradon megjelenő Tribuna Poporului (szabadfordításban Népszava) napilapban. Az újság, bár Magyarország akkori területén jelent meg, senkit és semmit sem kímélt, ami nem román. Támadta a kormányt, a minisztereket, a lakosokat, a telepeseket, a magyarokat, a zsidókat, az osztrákokat, vagyis minden lehetségest. Nem volt az egyedüli újság, amely a román nacionalizmust és sovinizmust tárgyalta, és mindezt a magyar kormány lovagiasan elnézte. Ennek az eredménye közel 10 év után látszott meg (1918).
  Nem kímélték őket 1909-ben sem. Nézzük mit is ír ugyanaz az újság 1909 március 31-én: „…A csángók telepeket hoznak létre Hunyad vármegyében, Déván, Al-Pestesen, Marossolymoson és Folton. Az első szállítmány már jövő tavaszkor a „földjeikre” érkezik, amely nem egyéb, mind tiszta román föld, a legtisztább román vármegyében, Hunyadban. Ami a románokat illeti, mehetnek Amerikába.”
  Egy mási román újság, a Gazeta Transilvaniei sem kímélte a magyarokat, de névtelenül:
„Újabb csángótelepítések Hunyad Vármegyében.
Pozitív beállításnak tálalják fel, hogy a kormány újabb, Bukovinából származó csángó telepeket készül létesíteni Hunyad Vármegyében. Ezelőtt 20 évvel még létrehoztak két telepet Déván és Vajdahunyadon. Erre a célra ismét nehéz pénzekkel vásárolt az állam két uradalmat, egyet Pestesen, a Barcsay Tiborét, másikat a Kossuth-párti képviselőtől, Szentiványi Gábortól Solymosról, ismét kettő uradalmat két zsidótól, akik ismert hazafias hazafiak. Ezen a telepek célja újabb magyar „erődítmények” létrehozása a betelepített csángókkal, aki nemes szkíták (Schyatiani de rassa nobila), hogy ellensúlyozzák a büszke oláhok „elrománosító” kísérleteiket.
  A félelem és borzalom, amelyet az a kitartó román nép okoz, amelyet nem tudnak semmiképp hasonmásuk után átalakítani, a jelenlegi urakat arra készteti, hogy éjjel-nappal, akár elődeik, terveket szövögessenek az őshonos román etnikum megsemmisítésére.
  Miközben a magyarok tízezrei távoznak a magyar Alföldről Amerikába és a tiltott szocializmus mindinkább teret nyer, azzal a jelszóval, hogy „nem kell Isten, nem kell haza,” amíg a csíki és háromszéki székelyek csoportosan távoznak Keletre, amíg a Duna és Tisza közt megtizedelődik a természetes szaporulat az imorális egyke-rendszerrel, a tulipános és sarkantyús kormány-hazafik nem azzal törődnek, hogy miként lehetne ezeket a létüket fenyegető rosszakat kiküszöbölni, hanem könyékig benyúlnak az államkasszába uradalmakat vásárolni, mesés árakon, hogy „boldogítsák” az erdélyi románokat újabb csángó telepesekkel. Minden az elmagyarosítás célját szolgája.
  Minden magyar miniszter, amikor benyújtja szavazatra a költségtervezetét, az rögtön elfogadják, amikor azzal érvel, hogy veszélyben a haza más nemzetiségek által, különösen a magyarok elrománosításáról.
  Ezzel a „mumussal” Apponyi milliókat, hogy állami iskolákat létesítsen, Darányi pedig azért, hogy csángó telepeket hozzon létre. Ezzel az eljárással él sok miniszter és leszegényedett magyar dzsentri, akik hatalmas árakon adják el uradalmaikat hazafias célokra és a haza megmentésére.
Mindez csak azért a fantáziájukban felhevült felfogásért, hogy egységes magyar nemzetállamot hozzanak létre.
  Belátjuk, hogy gazdasági vagy ipari érdekből, bizonyos körülmények között elfogadható a telepítés. Azonban ezek mindig erkölcsösek kell legyenek, a közérdeket kell szolgálják, nem azt a célt, hogy valamelyik együttélő nemzetiséget megsemmisítsék.
  Az államnak más problémákkal kellene foglalkoznia, nem képzeletbeli tervek után rohanni és elégedetlenséget kelteni az országban, amely ma még csak egy általános morajlásban fejeződik ki, de holnap olyan megnyilvánulásokban léphet fel, amelyek alapjaiban megrengetik az országot.
   Mert íme hogy zajlanak le ezek az erőszakos telepítések.
  Ezelőtt jó 20 évvel, vagyis az első csángó telepítéskor, az államnak Déván nagy és szép birtoka volt a Maros és az Egregy (Cserna) partján. Valamikor ezt a nagy Saguna-nak ígérték, egy román püspökség létrehozására. Gazdag föld minden veteménynek, mivel a vizek mellett fekszik, jó legelő a marhaállománynak és kérődzőknek. Ilyen megfelelő körülmények mellett, az államnak jó béreket fizető környékbeli románoknak szép csordájuk és nyájuk volt. Egyszóval a szarvasmarha gazdálkodás virágzott.
  Miután a csángókat behozták, a határokat lezárták néhány csángó család kedvéért és sorsukra hagytak több ezer románt, akiknek legelők hiányában (csak a környező dombokon maradtak) ma alig van egy-két tehenük a gazdaságban.
  És ne beszéljünk ezeknek a védelmet élvező kiváltságos telepeseknek a szemtelenségéről a románok iránt, akiket megfosztottak és létérdekeiket feláldozták a jövevényekért. Példaképpen egy eset.
  Egy szegény román, aki mezőőr volt, többek között elmesélte a múlt nyárom történteket: „Mezőőr voltam, de abba kellett hagyjam foglalkozásomat a csángók miatt. Mindig károkat okoztak a szerencsétlen románok földjein, szarvasmarhákkal, lovakkal, libákkal és mindennel. Ha valami mertem mondani, vagy fenyegetni, hogy elzáratom az állataikat, csak ez kellett nekem. Egyszerre jöttek mind rám, hogy agyonüssenek. Ha panaszra mentem a feletteseimhez, csak a csángóknak volt igazuk. Úgy inkább felhagytam a munkámmal.”
  Íme a gyalázatosan és pokoli célokkal létrehozott telepítés célja, először elrabolni népünk javadalmait, majd román lelkületét.
  De ahogyan milliókat költöttek el hiába kisdedóvodákra és állami iskolákra, úgy a telepítési eljárásuk sem lesz képes minket kivetkőztetni büszke román létünkből.
  Parancsoljanak, nemes hazafiak, vegyék ki a kenyeret a román szájából, és adják a jövevény csángóknak. A román, még egy darab puliszka mellett is csak román marad, mindörökkön örökké. Gazeta Transilvaniei, 1907, Helianthus.

   A lozsádi telepítés terve is csődöt mondott, a jól kidolgozott diverzió következtében. A magyarok kifizették a részüket, de egy facseti cég visszafizette kamatosan az előleget, közben a vételt felajánlotta az Ardeleana banknak. Talán ez sem lett volna elég, de a lozsádiakat másképp is félrevezették, mintegy megsúgva nekik, hogy Bukovinából pár száz katolikust akarnak közéjük telepíteni. Mint általában mindig, a lakosság félrevezetése, itt is mint bárhol, fényesen sikerül. Nos, erre a már régen reformátussá lett község is felháborodott. Csak az nem került tudomásukra, hogy Bukovinából az andrásfalvi reformátusokat szándékoztak közéjük telepíteni. Most pár éve mondtam meg nekik, egy ünnepély alkalmával.
„Lozsád község tudvalevőleg az egyedüli magyar község Hunyadvármegyében, mely ismert magyarságát eleitől kezdve megtartotta. Újabban veszedelem fenyegeti s több mint valószínű, hogy az eddig e tekintetben érintetlen határába a szomszédos oláh községek lakói beékelődnek. Alkalmat ad erre a Boócz-féle, ezidőszerint Sólyom Ferenc körjegyzős és Györffy báró tulajdonát képező 184 kat. hold megvásárlása. Az eladóvá vált birtokra ajánlatukat úgy a lozsádi magyarok, valamint a dévai újabb elhelyezést kívánó csángógazdák is megtették, sőt ez utóbbiak, mert a Szászvárosi Takarékpénztár a szükséges összeget meg is szavazta, meg is előlegezték. Egy facseti cég magasabb árajánlata folytán, hogy-hogy nem, csángóinknak fejenkénti 10 korona többlettel előlegeiket visszaadták. És e cég? – a kevés erdőterület kihasználásával ajánlatát az Ardeleana szászvárosi oláh banknak megtette, mely a parcellázást vállalva egyfelől, újra a céget jó üzlethez juttatja. Az oláhokat pedig földhöz. Mert hát akié a föld, azé a hatalom, kié a hatalom, azé az ország… De hát magyar ide, oláh oda, üzlet az üzlet, mégha 2000 koronás is, s ha az ember mindjárt körjegyző, avagy bíró is.”

                                                                                Ömböli Ferenc ccsaládja, 1906.

  1907. január 26. A csángótelepítés ügyében tegnap Dévára érkezett Lovass földművelésügyi miniszteri tanácsos, ki az eladandó birtokok tulajdonosaival megkezdte a tárgyalásokat. A miniszteri tanácsos a birtokosok kíséretében beutazza a marossolymosi, alpestesi és a pusztakaláni birtokokat, amelyeknek felbecsülése után a vétel megtörténik. A telepítést a tavasszal megkezdik.

  1907. február 16. Városi közgyűlés.
  Déva város képviselőtestülete f. hó 19-én d. u. 3 órakor közgyűlést tart a következő tárgysorozattal…
…Dévai kincstári csángótelepesek birtokát képező 308 hold földterületnek Szántóhalma község határából Déva város határához leendő átcsatolása érdekében alisp. leirat előterjesztése.

  1907. április 6. Ankét a csángótelepítés tárgyában.
  Folyó hó 4-én a földmivelésügyi m. kir. minisztériumban szaktanácskozást tartottak a hunyadmegyei székelycsángók telepítése ügyében. A tanácskozást Mezőssy Béla államtitkár vezette. Az előadói tisztet Lovas miniszteri tanácsos teljesítette. Az ankéten részt vettek: Br. Bornemisza Lipót főispán, Pogány Béla alispán, Kontz Domokos polgármester, Thoroczkay Miklós gróf országgyűlési képviselő, Szabó Imre dévai számtiszt és László János dévai csángó.
  Az értekezlet előadója ismertette a csángótelepítés ügyében folytatott alkudozásokat és előterjesztett terveket. Előadása végén oda konkludált, hogy ő a székely csángókat nem tartja alkalmas anyagnak a telepítésre. Ezzel szemben vármegyénk főispánja, alispánja, gróf Thoroczkay és Szabó Imre a helyszínen közvetlenül észlelt tapasztalataikra hivatkoztak és kiemelték azon nagy előnyöket, a melyeket a közgazdaság, a kulturális élet és a magyarosodás terén a telepítéssel el lehetne érni.
  Pogány Béla alispán még Tordosra is óhajtaná kiterjeszteni a telepítés akczióját.
  Végül László János dévai csángó szólalt fel. Egyszerű szavakkal, de meglepő logikával érvelt a telepítés mellett, különösen kiemelve a székely-csángók hazaszeretetét.
  A magas színvonalon folytatott beható eszmecserét Mezőssy államtitkár azzal a reménynyel rekesztette be, hogy az ügy a most elhangzott óhajoknak megfelelően nyer majd elintézést.
  A magunk részéről is csatlakozunk vármegyénk vezérférfiainak véleményéhez. A telepítés hasznos voltát bővebben bizonyítani feleslegesnek tartjuk. Mi azonban nem elégszünk meg a telepítés mechánikus lebonyolításával, ez csak félmunka volna. A letelepítés után következik a nehezebb rész. Erről majd jövő számunkban bővebben.

  1907. április 7. A bukovinai székelyek visszatelepítése.
  Hogy milyen szemérmetlenül űzik a mi uraink a világcsalást, azt alkalmunk van újból bemutatni annak az ankétnek kapcsán, melyet Mezőssy földművelési államtitkár elnöklete alatt tegnap tartottak a bukovinai székelyek „haza” telepítése dolgában. Mint köztudomású, ezelőtt másfél évszázaddal több száz székely család Erdélyből Bukovinába vándorolt ki a mostoha megélhetési viszonyok miatt. A mi jó uraink most ezeket a szegény nyomorgó embereket szeretnék felhasználni arra, hogy egyrészt kifényesíttessék velük ugyancsak megkopott tekintélyüket, másrészt, hogy a kivándorlók helyébe olcsó munkaerőt plántáljanak át. Megütötték a nagydobot. Vissza kell hoznunk külföldre szakadt véreinket! Meg kell menteni őket az amerikai kivándorlási ügynökök karmaiból!

  1907. április 7. A bukovinai székelyek visszatelepítése.
  Az Országos Nemzeti Szövetség tudvalévően mozgalmat indított a másfél évszázaddal Erdélyből Bukovinába menekült székelyek visszatelepítésére. A fölötte elszaporodott székelyek ugyanis, akik az őseik telepes földjein már nem bírnak megélni, visszakívánkoznak Erdélybe, s Hunyad megyében már ki is szemelték a településre alkalmas területeket. Állami támogatás végett már háromszor küldöttséggel tisztelegtek a földművelésügyi miniszternél, aki most szakértekezletet hívott össze az ügy tárgyalására. Tegnap tartották meg ezt az ankétet, amelyen Darányi miniszter elfoglaltsága miatt Mezőssy Béla államtitkár elnökölt.
  Az államtitkáron kívül a minisztérium részéről részt vettek az értekezleten: Tervey Imre miniszteri tanácsos, Lovass Sándor osztálytanácsos. Magyary miniszteri titkár, az aradi állami jószágigazgatóság, részéről: Csernovics Diodor miniszteri tanácsos, jószágigazgató, Szász István telepfelügyelő, Nagy Elek kincstári ispán, Hunyad megye részéről: Bornemissza Lipót báró főispán, Pogány Béla alispán, Koncz Domokos polgármester, Szabó Imre pénzügyi számtiszt, Zsók István és László János székely telepesek. Megjelentek továbbá: Bánffy Miklós gróf kolozsi főispán, Bethlen István gróf és Thoroczkay Miklós gróf országos képviselők.
  Mezőssy államtitkár megnyitotta a szakértekezletet és örömének adott kifejezést, hogy a Bukovinából visszatelepülni vágyó székelyek óhajtását elősegítheti. Kifejtette azután a tervezett telepek nemzeti és közgazdasági fontosságát s fölhívta a megjelenteket az ügy alapos megvitatására.
  Lovass Sándor osztálytanácsos, a telepítési ügyek előadója, előterjesztésében annak a bizonyítására törekedett, hogy Hunyad vármegye egyáltalán nem alkalmas a telepítés céljaira, egyrészt talajviszonyai, másrészt nagy erdőségei miatt. Hangoztatta, hogy a betelepülni vágyó bukovinai székelység a földművelést nem kedveli, maradi házatája, gazdasági berendezése, udvara rendetlen, marhatenyésztése nem felel meg a kívánalmaknak, egyébként sincs állandó maradása, fizetési kötelezettségeinek pedig nem tesz eleget.
  Bethlen István gróf országos képviselő ezzel szemben nagy nemzeti fontosságot tulajdonít a bukovinai székelyek visszatelepítésének, amelyet minden körülmények között támogatni kell. A bukovinai magyar kezdetlegesebb gazdálkodása természetes, mert századokon át el volt zárva előlük a haladás útja. De vannak azért kiváló faji tulajdonságai: erkölcsös családi életük, nagy szaporaságuk, faji származásukhoz való szívós ragaszkodásuk és életrevalóságuk. Mindezek folytán betelepülésüket igen kívánatosnak tartja.
  Thoroczkay Miklós gróf országos képviselő tapasztalatai szintén eltérők Lovass osztálytanácsos tapasztalattól s fölhívja Koncz polgármestert, hogy mondjon véleményt a dévai telepesekről. Ennek kapcsán figyelmébe ajánlja a kormánynak, hogy a betelepítettek még mindig nem gyakorolhatják politikai jogaikat.
  Mezőssy államtitkár kijelenti, hogy az erre vonatkozó intézkedés folyamatban van.
  Koncz Domokos polgármester nyilatkozott ezután a Dévára betelepített bukovinai székelyekről, akiket teljesen megfelelő népelemnek nyilvánít. Úgy gazdálkodásuk, mint köz- és magányterheik pontos lerovása, valamint kiváló faji tulajdonságaik tekintetében csak kedvezően nyilatkozhat róluk, úgy hogy betelepítésük hasznára vált úgy Déva városának, valamint a vármegyének.
Bornemissza Lipót báró főispán megerősítette az elmondottakat, s hangoztatta annak szükségességét, hogy a megye magyarságát a betelepítés révén megerősítsék.
  Bánffy Miklós gróf kolozsi főispán szintén a bukovinai székelyek betelepítésének nemzeti fontosságát fejtegette és sürgette, hogy a székelyeket Kolozs megyébe telepítsék, ahol az oláhság óriás túlsúlyban van.
  Pogány Béla alispán főképp a Maros és Cserna vonalán tartja szükségesnek a magyarság megerősítését a tervezett telepítésekkel. Csernovics Diodor miniszteri tanácsos a telepeknek nemzeti szükségességét fejtegette. Szabó Imre pénzügyi számtiszt a bukovinai székelyek közismert faji ellenálló képességére utalt. Az oláhság tömkelegében csakis olyan nép érvényesülhet, aminő a bukovinai székely, amely százötven éven át kiállotta a tűzpróbát.
  László János dévai telepesgazda sajnálkozásának adott kifejezést a miatt, hogy Lovass oly rossz véleményt nyilvánított a Bukovinából betelepült székelyekről, jó tulajdonságaikat ellenben teljesen elhallgatta. Megengedi, hogy a telepesek között akad olyan is, akire ráillik a kedvezőtlen bírálat, de ilyen kivételeket nem lehet általánosítani. Nagy hiba volna ezt a népet az ősi hazába vissza nem telepíteni, hanem az amerikai kivándorlási ügynökök prédájául engedni.
  Mezőssy államtitkár örömét, fejezte ki, hogy az általa is helyesnek és megokoltnak tartott telepítés ügyét a meghívottak ennyire megvilágították. Az értekezlet eredményét elfogulatlanul fogja Darányi miniszter elé terjeszteni. Kijelentette végül, hogy a telepítésre kiszemelt birtokok elbecslésére legközelebb bizottságot fognak kiküldeni.

  1907-04-09/85. szám.
  Déváról jelentik: A hirtelen beállott enyhe időjárás a Havasokon fekvő nagymennyiségű havat felolvasztotta és az összes patakok és folyók megáradtak. A Maros már napok óta nőtt és az éjjel átszakította a gátat, elöntve a dévai határt. Mintegy 800 holdnyi terület áll víz alatt. A víz egyre nő és ennek következtében árad a Cserna folyó is, mely Dévánál ömlik a Marosba. Az áradás oly rohamos, hogy félő, hogy Déva alacsonyabban fekvő város részeit a Görögvárost és a Hajóst elönti a víz. A hatóság nagyobb veszedelmek meggátlására minden intézkedést megtesz.

  1907. április 13. A csángó-telepítés kérdéséhez.
  A telepítés fontosságát Magyarországon legelőször II. Géza király ismerte fel. Ő volt az, aki látva azt, hogy hazánk Királyhágón túli része néptelen és lakatlan, arra a gondolatra jött, hogy oda munkaképes és kultúrképes fajt telepít. Így jöttek be hazánkba a szászok, akik az úgynevezett Erdélyben a munkásságnak, a takarékosságnak és a művelődésnek mai napig mintaképül szolgálnak.
  Újabb időben a nagymérvű kivándorlások ismét felszínre vetették a telepítés kérdését. Hunyadvármegyében pedig különös fontossággal bír a telepítés. Köztudomású tény ugyanis, hogy vármegyénk lakosságának legalább is kilenczven százaléka román.
  Az sem titok, hogy e román lakosságnak nagy kontingense hajdan magyar volt és csak különböző körülmények összejátszása folytán románosodott el. A telepítésnek tehát igen fontos feladata jut a magyarság megerősítése szempontjából.
Nem kicsinylendő azonban a telepítésnek egy másik előnye sem.
  Vármegyénk lakossága nagyon reászorul olyan elemre, amely a művelődéssel, czélszerü gazdálkodással és takarékossággal, jó példával járjon elül. Hunyadvármegye lakosságának legnagyobb része analfabéta, iszákos és konzervatív. Most is oly primitiv módon folytatja a gazdálkodást mint a jobbágyság korszakában. Terhei napról- napra nagyobbak, kereseti forrásai pedig ugyanazok maradnak. Egy vezető elem letelepedése tehát kétségtelenül kihatással volna az általános jólét fokozására.
  E kettős szempontból kiindulva, keresve sem lehetne e czélra a csángóknál alkalmasabb telepeseket találni. A csángó ember először is már megszokta a román emberrel való érintkezést, érti annak nyelvét és ismeri szokását. E mellett történelmileg beigazolt tény, hogy az elrománosodás ellen senki sincs úgy felvértezve, mint a csángó. A faji öntudat — példák mutatják — az alföldi czivisből, az erdélyi székiből kiveszhet, de a csángóból nem. A faji öntudat és a nemzeti érzés ezen szívós megőrzéséről a bukovinai csángók évszázadokon át tartó elszigeteltségük alatt eléggé fényes tanúságot tettek. Ilyen körülmények között valóban nem értjük Lovas min. oszt. tanácsosnak idegenkedését a csángó-telepítés eszméjétől. Azt kell feltételeznünk, hogy a telepítési ügyek országos előadója hibás, vagy tendentiosus informácziók után indul ezen véleményének megalkotásában.
  Örömünkre szolgált tehát hallanunk, hogy vármegyénk vezérférfiai és olyanok, akik a csángó-kérdéssel itt a helyszínén behatóan foglalkoznak, mindannyian melegen pártfogolták ez eszmét és ennek tulajdonítható, hogy Mezőssy államtitkár is kedvező elintézést helyezett kilátásba.
  A telepítés fináncziális műveletének mikénti lebonyolítását az ahhoz értők szakismeretére és lelkiismeretére bízzuk. Csak néhány megszívlelendő megjegyzésünk volna ez ügyben. Aki a csángó-telepítés mozgalmát figyelemmel kíséri, az tudja, hogy az első ilyen telepítés 1883-ban történt. Ekkor történt, hogy az országos gyűjtés folytán összegyűlt 20000 korona alapul vétele mellett Odeszkálchi herczeg az Alduna mentére 3000 csángó családot telepített.
  A telepítések állami segély mellett és az e czélra kiküldött kormánybiztos vezetése alatt történtek. Néhány évvel reá azonban a telepesek a legnagyobb nyomorba jutottak. Egy része az országban széledt el, a másik része visszahúzódott Bukovinába és Moldovába.
  Nagyon félünk, hogy ez újabbi akcziónak is hasonló kudarcz lesz a vége, ha az akczió vezéremberei a telepítés mechanikus lebonyolításával feladatukat befejezettnek tekintik. Ellenkezőleg. Azután következik a legnehezebb része. Gondoskodni kell azokról a módokról és eszközökről, amelyek a telepesek gyökérverését és helyes irányban való fejlődését biztosítsák. Első sorban — és ezt tartjuk a legfontosabb és legsürgősebb teendőnek — gondoskodni kell arról, hogy a visszatelepített magyarok jogilag is azok legyenek. Az egyénenkénti honosítás hosszadalmas és nehéz proczedurája helyett egyenes törvényhozási intézkedést kérünk arra, hogy a letelepedő családok azonnal elnyerjék a magyar honosságot. Gondoskodni kell továbbá arról is, hogy a letelepedő családok alkalmas vezetésre találjanak. El kell őket látni iskolákkal, lelkészekkel és gazdasági oktatókkal. Erre óhajtottuk irányítani a vezető körök figyelmét.
  Dr. Leitner Mihály

  1907. április 17. A bukovinai székelység hazatelepítése.
  Az elmúlt vasárnap számot adtunk arról a tanácskozásról, amelyet azért hívott össze Darányi Ignác földművelésügyi miniszter, hogy minden arra illetékes tényezőt meghallgasson a bukovinai székelyek Hunyad vármegyébe való telepítése dolgában. Részt vett az értekezésen Mezőssy Béla államtitkár, az érdekelt megye főispánja, Bánffy Miklós gróf, továbbá Bornemissza Lipót báró főispán, Pogány Béla alispán, Koncz Domokos polgármester, Bethlen István gróf és Thoroczkay Miklós képviselők és Csernovics Diodor kincstári jószágigazgató. Valamennyien akként vélekedtek, hogy a tervezett telepítés nemcsak a bukovinai székelységre nézve, hanem magyar nemzeti szempontból is nagyfontosságú. Egyedül Lovas Sándor miniszteri osztálytanácsos volt az, aki másképpen vélekedett, sőt egészen szembe helyezkedett a tanácskozás résztvevőinek fölfogásával. Kijelentette, hogy egyrészt Hunyad megye nem alkalmas terrénum a telepítésre, másrészt a bukovinai székelyek sem arra valók, hogy érdemes volna hazahozni őket. Szerinte a bukovinai székelység nem ért a földműveléshez, gazdasági berendezésük, házuk tája rendetlen; állattenyésztésük elmaradt; adósságaikat nem fizetik; azon fölül iszákosak, erkölcsi szempontból sok bennük a megróni való és kóbor, vándorló a természetük.
  Ezt a lesújtó fölfogását, nem személyes tapasztalás alapján szerezte Lovass Sándor osztálytanácsos, mi azonban beszámolunk egy másik fölfogásról, amely teljességgel ellenkezik a szakelőadóéval s annyival elfogadhatóbb, hogy személyes tapasztalások eredménye, azon fölül megegyezik a dolgok logikájával és másfél évszázad történelmének a tanúságával. Két eleven eszű és becsületes szívű, Bukovinából hazatelepedett, dévai székely, fenn járt lapunk szerkesztőségében és élőszóval, meg írásban is föltárta a magyarság ez idegenbe szakadt, jó magyar érzésű töredékének a való helyzetét. A két székelyt lehetetlen önzéssel vádolni, mert ők már itthon vannak, paraszti fölfogás szerint a sorsuk kitűnő s így csakis véreik iránt való szeretetük késztette őket az önzetlen szóemelésre. A mit elmondottak és leírtak, híven visszaadják és kétségtelen, hogy mindenkit meggyőznek a maguk igazságáról.
  A bukovinai székelység százötven esztendő óta él idegen földön, idegen népek között. Eloszolhatott volna már százszor, mint egy csepp a tengerben, e helyett megőrizte nemcsak nyelve magyarságát, de még szokásaiban, ruházkodásában is ragaszkodik ősi hagyományaihoz. Ez jelentené a kóbor hajlandóságot?
  A bukovinai székely családjában rendszerint hat-nyolc a gyerekek száma. De nem tartozik a ritkaságok sorába az a hajlék sem, amely tíz, húsz, sőt huszonkilenc gyermeknek a fölnövekedését látja. A bukovinai székely áldásnak tartja a gyermeket, nemcsak a létrejöveteléről, de épségben való megmaradásáról is gondoskodik, leányait nem bocsátja ki a szülői födél alól mindaddig, míg az erkölcsben való szilárdságra kellőképpen rá nem nevelte. Ebből az adatból sem lehet jogosan megmagyarázni az erkölcstelenség vádját. Ez az egy igazság megdönti azt a ráfogást is, hogy a bukovinai székelység iszákos. A mely nép iszákos, annak erkölcsei züllöttek, családi élete tisztátalan, az a nép nem szaporodik, hanem mihamar lehanyatlik. A bukovinai székely asszony és leány példaképe a gazdasszonynak. Maga fonja, szövi és varrja az összes ruházkodásra való holmit, nem is vesz pénzért ebből a népből senki csizmán és kalapon egyebet.
  Az erkölcs kérdéseiről áttér ezek után a két levél a gyakorlati, anyagi kifogásokra. Az igaz, hogy a bukovinai székelység nem otthonos a földművelés modern módjaiban. De mihelyst Magyarországba jönnek, nyomban alkalmazzák a vetőgépet, a legtökéletesebb ekefajtát. Az állattenyésztésben azonban már nem elmaradottak, hanem ellenkezően, fényes eredményt érnek el. A múlt évben Vajda-Hunyadon tartott állatkiállításra a Bukovinából hazatelepült székelyek mintegy száz szarvasmarhát küldöttek és mind a száz díjat kapott, az egyik levél írója pedig, Zsók István, két bikáért ezer koronánál többet kapott az államtól.
  De nemcsak az egyesek érnek el kitűnő eredményt, szorgalmas, takarékos a hazakerült székelység egész telepe is. Jó példa erre a dévai telep. Tizenhat esztendővel ezelőtt érkezett Bukovinából és telepedett meg Déván ötven család, együttvéve kétszáznyolcvan ember. Mindannyiuk együttes vagyona nem érte el a húszezer koronát, azonfölül száz darab állatot hoztak magukkal. Ma már a családok száma harmadfélszeresre, százhuszonötre nőt, a lelkek száma hatszázhetven és maguk építettek azóta százhúsz házat. Van ezenfelül kétszázötven gazdasági épületük, háromszázkilencvenegy szarvasmarhájuk, kétszáz lovuk, sertésük, borjuk száma több, mint kétszáz, a baromfiaké több ezer, végül négyezer nemesen oltott gyümölcsfájuk.
  Néhány szám csupán és minden fejtegetésnél meggyőzőbben bizonyítja, hogy méltatlanság esik azon a népen, amelyet ily eredmény után alkalmatlannak tartanak a településre. De rámutat a két székely arra a forrásra is, amelyből a róluk való kedvezőtlen fölfogás ered. Huszonnégy esztendeje történt meg az első telepítés. Odescalchi Artur herceg volt a kormány kiküldött biztosa, aki fölöttébb egyszerűen oldotta meg a föladatát. Közhírré tette, hogy aki Magyarországon akar megtelepülni, két nap alatt szedje össze a cókmókját, mert a harmadik napon lesz az indulás. Nagyon természetes, hogy csak azok jöhettek, akiknek jóformán semmijük sem volt, mert módosabb gazdaember nem szakadhat el tömérdek károsodás nélkül évtizedes otthonától. A vagyontalan népséget azután letelepítették a Bánát egy mocsaras vidékére, ahol a földet soha nem művelték, ahol az életet akkorig csakis a különböző vadak és szárnyasok jelentették. Házuk nem volt a szegény székelyeknek, vándorcigány módjára, kocsikon, összerótt sátrakban laktak és háromszor is vetettek addig, amíg egyszer arattak, mert az emelkedett földdarabok nem termettek, a lapályt pedig vagy az áradás, vagy a belvíz tette tönkre. Végül azonban megszabadította az állam a telepeseket az árvíz veszedelmétől. Szabályozta a vizeket, de nem ingyen tette. Olyan terhet rótt a vagyontalan, a mindennapiért küzdő csángókra, hogy elviselni a legtöbben nem tudták. Sokan földönfutókká lettek, sokan más vidékre menekültek, többen egyenesen vissza Bukovinába.
  Ennek a telepítésnek a gyér sikeréből táplálkozik az egyébként nagyon elszigetelt ellenséges fölfogás, amelynek Lovass Sándor osztálytanácsos adott kifejezést. Ha lehet vádolni valakit az 1883-iki telepítéssel kapcsolatban, akkor az semmi esetre sem lehet a bukovinai székelység. Hibázott, aki nem intézte körültekintőbben a csángóknak régi hónukból való távozását és hibázott az, aki ebben az országban a magyarság egy derék, hazatérő töredékét a lehetetlenségig nehéz föladat elé állította. Csak egy kissé több figyelem, csak egy kissé több vendégszeretet és a magyarság a bukovinai székelység hazahozásával ismét egy jelentős lépést tesz e hon elfoglalásában, amely ezer év alatt sem tudott a szó teljes értelmében tökéletessé válni.

  1907. április 21. (kivonat).
  Vlad Aurél (román nemzetiségi) a csángók visszatelepítése tárgyában interpellálta meg Darányit. Kifejtette, hogy évente annyian vándorolnak ki az országból, mint ahányan valaha Árpáddal ide bejöttek. Ezek azért hagyják itt Magyarországot, mert nem tudnak megélni. S ekkor betelepítenek néhány csángót, hogy eladósodott földbirtokosok drága pénzen eladhassák földjeiket. Kérdi a minisztert, hogy mit szándékszik az ellen tenni s hogyan akarja a parasztok földéhségét csillapítani? Darányi tagadta, hogy a parcellázások a csángók kárára volnának, mert a földbirtokosok becsületes emberek. Darányi szemében mindenki becsületes, aki nem proletár, a földbirtokos, a gazda, a szolgabíró, mind becsületes ember, csak a földműves proletár gazember, mert több bért akar munkájáért. A földőrségen a benyújtandó parcellázási törvénnyel akar segíteni a földművelési miniszter. Ha ez a törvény a nép atyjának eddigi alkotásaihoz lesz hasonlatos, akkor ugyan nem lesz köszönet benne!

  1907. április 25. A csángó telepítés ügye.
  A csángó székelyek telepítésének ügye immár a megvalósulás stádiumába lépett. Az e czélra megszerzendő birtokok becslése e napokban történt meg. Valóban kívánatos volna, hogy ezen nagy fontosságú ügy kissé gyorsabb tempóban haladjon előre.

  1907. április 27. Ismét a csángótelepítésről.
  Lapunk egyik közelmúlt számában szóvá tettük vármegyénkben megindult amaz akcziót, a melynek czélja az, hogy a bukovinai csángómagyarok vármegyénk különböző községeibe telepíttessenek le. Elmondottuk véleményünket töviről-hegyire és bőven előadtuk azon fontos okokat, a melyek a telepítést kívánatossá teszik.
  Időközben a szászvárosi kerület országgyűlési képviselője e tárgyban interpellácziót intézett a m. kir. földmivelésügyi miniszterhez. Ez teszi szükségessé, hogy e tárgyra ismét visszatérjünk.
  Dr. Vlád Aurél a folyó hó 20-án benyújtott interpellácziójában a hunyadmegyei csángótelepítés ügyét üzérkedésnek, magyarán szólva, szédelgésnek tünteti föl. Szerinte az egész mozgalom háttere az, hogy néhány eladósodott birtokos háromszoros árban óhajtaná birtokát az állami kincstár nyakába sózni. A telepítést ügynökök kezdeményezték, akik a hazafiasság jelszava alatt megütötték a nagydobot, vagyis megszólaltatták a sajtót csak azért, hogy tervüknek az intéző körök jóindulatát és pénztárczáját megnyerjék.
  Dr. Vlád Aurélnak aggodalmai is vannak. Ő úgy tapasztalja, hogy Hunyadvármegyében a bennszülöttek sem képesek megélni, hanem napról-napra nagyobb számban vándorolnak tengeren túlra. Így tehát el sem képzelhető, hogy az újonnan letelepedő csángók — akik már most is el vannak adósodva és gazdasághoz nem is értenek — itt magukat fenntarthassák.
  Az, hogy Lovass osztálytanácsosa csángókról, azoknak képességeiről továbbá vármegyénk néprajzi és földrajzi viszonyairól téves nézeteket táplál, bennünket egy cseppet sem lepett meg. A végén is ily kérdések megoldásánál nem az elméleti képzettség, hanem a gyakorlati tapasztalat és a lokális ismeret lehet döntő. Abból, hogy a nevezett tanácsos egy szép napon valamelyik csángótelepen átutazott és véletlenül barátságtalan komondorokkal találkozott, vagy valamelyik szénaboglyát rendezetlen állapotban találta, még nagyon fogyatékos ismereteket szerezhetett a csángók gazdálkodásáról.
  Vlád Aurél azonban Hunyadvármegyében született és — amint ő hangoztatta is — vármegyénk viszonyairól tájékozva van és így bátran kérdezhetjük, honnan szerezte a valósággal ellenkező adatait? Nem felel meg ugyanis a valóságnak, hogy az egész telepítést ügynökök kezdeményezték. Szabó Imre a neve annak a fiatal embernek, a ki tudományos búvárkodásának nagy részét a csángó ügynek szentelte és éveken át a csángók között élvén, azoknak szokásait tanulmányozza és eddigelé ezen nemes ügynek csak áldozatokat hozott, de jutalmat nem kapott, nem kért és nem vár.
  Kívánjuk, hogy sok ilyen ügynökei legyenek a magyarságnak és az emberiségnek!
  Felhatalmazásunk ugyan nincs reá, de a saját felelősségünkre jelentjük ki, hogy Szabó Imre készséggel megosztja pénzbeli jutalmát Dr. Vlád Aurélal. Az sem felel meg a valóságnak, hogy a telepítés czéljaira vásárlandó birtokokat háromszoros árban fogja a kincstár megvásárolni. Utána jártunk a dolognak és közvetlen meggyőződést szereztünk arról, hogy a birtokosok nagyon is méltányos árban engedik át birtokaikat a csángótelepítés czéljaira. Illenék, hogy egy országgyűlési képviselő akkor beszéljen, ha szükség van reá és valót mondjon. Aki csak azért szólal fel annyiszor, hogy minden lében kanál legyen, vagy hogy a „Libertatea” kivastagbetűzze, az idővel unalmassá válik.
Az interpelláló képviselő aggodalmait pedig könnyen eloszlathatjuk.
  Sose féltse képviselő úr a csángókat! Azok ellen Ön nem fog egy napon hetvenegy sommás váltókeresetet benyújtani amint Ön azt a múlt évben a saját vérrokonai ellen az „Ardeleana" pénzintézet nevében tette. Vagy talán éppen e miatt kesereg?

  1907. június 6. A hunyadmegyei telepítés. Déva.
  Nemcsak a parlamentben érzik fokozott mértékben azt az izgatást, melyet a nemzetiségek folytatnak, hanem, sajnos, mi is, kik a perifériákon vagyunk és éppen oly vidéken élünk, ahol a magyar anyanyelvű földműves vajmi ritka, a magyarság zöme pedig az ország különböző vidékeiről ide helyezett hivatalnok-seregből áll. Hunyadmegye — mondhatni 90 százalékban oláh nemzetiségi. Néhány évtizeddel ezelőtt még nem így volt. A harmincas-negyvenes években voltak falvak, így Nagykorosa, Csernakeresztúr, Alpestes, Rákosd, Hosdát, melyeknek népe tisztán magyar volt. Ma, sajnos, megváltozott viszonyok előtt állunk. Ezekben a hajdan magyar falvakban nem ismerik a magyar szót. Ezek a tőzsgyökeres magyarok elfelejtették nyelvüket és csak arra emlékeznek, hogy származásuk magyar. Református vallásukat azonban megtartották, amiben egyedül különböznek a többi oláh falu népeitől.
  A közelmúltban a vármegye elhatározta, hogy azt a visszahódító hadjáratot, melyet az állami népiskolák oly sikerrel kezdettek meg, megerősítik egy újabb akcióval: visszatelepítik azokat a székely csángó magyarokat, akik közel két évszázada kerültek Bukovinába és ez által a magyar népiskola által is támogatott, erős magyar földművelő népet ékelnek be az oláh tengerbe, mintegy gátat vetendő annak. A csángók visszatelepítése nem új dolog. A megye székhelye mellett, nemkülönben Vajdahunyadon is vannak csángó telepesek. Nem említem sajátságaikat, csak abbeli jellemükről akarok fölvilágosító megjegyzéseket tenni, hogy mennyire alkalmas ez a nép erre a telepítésre. A Bukovinában élő csángó magyarok annyi idő óta élnek szintén idegen nemzetiségek között, hogy ha nem volna végtelenül szívós, ellenálló képességük, akkor teljesen elveszett volna a magyarság részére, akár csak a hunyadmegyei magyar falvak magyarsága. Ez a nép teljesen megtartotta eredeti tiszta nyelvét, faji jellegét és teljes magyarságát. Ellenállt az évszázadok aknamunkájának. Ugyanígy áll a már visszatelepített csángókkal is. Itt élnek az oláh tenger közepette, de még csak nyoma sincsen annak, hogy eloláhosodna, sőt mi több, rendkívül szaporasága miatt (a 14—16 gyermekes anya nem ritka) a magyarságnak egyik életadó forrásává vált.
  Csakhogy természetesen ez két telep, mely az óriás áradatban, a százezrek között vajmi keveset nyom a latban. Azért indult meg az újabb visszatelepítési akció arra vonatkozólag, hogy a megye több községébe helyezzenek el nagyobb számú csángócsaládokat, kik Bukovinából hajlandók volnának haza jönni. E községeket a legexponáltabb vidékeken szemelték ki, szem előtt tartva éppen a visszatelepítés célját. Ily községek a régi magyar Alpestes, Kéménd, Folt.
  Az ügy már annyira haladt, hogy miként ismeretes, a végső intézkedéseket most teszi meg a kormány. De sietni kellene! Amint komolyabban foglalkoztak kormánykörökben a csángótelepítéssel, az oláhok ismerve annak nagy fontosságát, először a parlamentben támadták meg interpelláció alakjában a kormányt, itthon azonban sokkal veszedelmesebb alakba öltöztették a támadást. Kőrösbánya vidékén Erdély más, kevésbé fenyegetett vidékéről most ők gyűjtik össze az oláhokat. Azonkívül a román bankokra, különösen az Ardeleánára támaszkodva, teljes erővel vetik magukat az eladósodott magyar birtokokra, hogy azután román kézre adhassák. Miként észlelhető, különösen az a céljuk, hogy a tervbe vett csángó telepek mellett eszközöljenek ilyen vásárlásokat magyar nagybirtokosoktól akár kéz alatt, akár árverés útján, hogy a betelepítendőket teljesen elzárják a magyar környezettől és színrománnal vegyék körül. Hogy mindez nem rémmese, hanem valóság, íme példákat hozok föl. Néhány hete, hogy árverés alá került az alpestesi tervbe vett csángó-telep szomszédságában fekvő felpestesi Makray László-féle birtok, melynek terjedelme több száz hold, talán megközelíti az ezeret. Az Ardeleána számított! Megtartották az árverést, azonban néhány nap múlva utóajánlatot adott be és most több mint valószínű, hogy ez a magyar birtok is oláh kézbe került.

  1907. június 14. A kolumbácsi legyek.
  Az egész Hunyad vármegyét elárasztó kolumbácsi legyek már pusztulófélben vannak. A napokban ugyanis a megyében a meleg időjárás egyszerre lehűlt, nagy esőzések voltak, amelyek együttesen pusztulását okozzák a veszedelmes legyeknek. Néhány nap múlva talán már hírek-hamvuk se lesz, ha csak újabb csapat nem jön a délvidékről. A kár, melyet okoztak, meglehetős nagy összeget tesz ki. Sokkalta megrendítőbb azonban, hogy emberélet is áldozata lett a légy csípéseknek. Egy dévai csángó asszony a kertjében dolgozott, mikor megszállták a legyek és testét több helyen összecsípték. Az asszony vérmérgezést kapott s meghalt.

                                                                       Kásler (Szepi) Antal családja, 1926.

  1907. július 13. Tömeges honosítás.
  Régóta sűrgettük és folyton hangoztattuk, hogy a Déván letelepedett csángó magyarokat honosítani kellene. Igazán visszás helyzetben voltak a csángók. Daczára annak, hogy már régen Déván laknak, mégis osztrák állampolgárok voltak, és mint ilyenek, magánviszonyaik rendezése közben folyton akadályokba ütköztek.
  Csak nem régen történt, hogy egy dévai csángó házaspár válóperében a dévai kir. törvényszék által hozott ítéletet a felsőbb fokú bíróság feloldotta azon egyszerű okból, mivel osztrák állampolgárok válóperében magyar bíróság nem dönthet. Még szomorúbb volt ezen állapotok közjogi vonatkozása. A csángó magyaroknak semmi politikai joga nem volt. Most végre megszűntek ezen állapotok. Folyó hó tizedikén 39 dévai csángómagyar tette le a magyar honpolgári esküt vármegyénk alispánja előtt és így a dévai magyar családok száma jelentékenyen szaporodott. Valóban örvendünk ennek.

  1907. július 16. Csángók honosítása.
  A hunyadmegyei csángók eddig igazán visszás helyzetben voltak. Dacára annak, hogy már régen Déván laknak, mégis osztrák állampolgárok voltak, és mint ilyenek, magánviszonyaik rendezése közben folyton akadályokba ütköztek. Csak nem régen történt, hogy egy dévai csángó házaspár válóperében a dévai kir. törvényszék által hozott ítéletet a felsőbb fokú bíróság feloldotta azon egyszerű okból, mivel osztrák állampolgárok válóperében magyar bíróság nem dönthet. Még szomorúbb volt ezen állapotok közjogi vonatkozása. A csángó magyaroknak semmi politikai joga nem volt. Most végre megszűntek ezen állapotok. E hó 10-én harminckilenc dévai csángó magyar tette le a magyar honpolgári esküt Hunyadmegye alispánja előtt és igy a dévai magyar családok száma jelentékenyen szaporodott.

  1907. augusztus 24. Jönnek a csángók.
  A megyei magyar földmivelők megerősítését czélozó csángótelepítés ügye végleges megoldást nyert. E hó 3-án köttetett meg az alku az alpestesi, dévai és marossolymosi birtokosokkal. 2500 csángószékelynek megélhetését biztosítja a megvásárolt földterület. A visszatelepítés tavaszkor fog végbe menni. A telepítés végleges rendezésével Szász István kolozsvári felügyelő, Tervey Imre miniszteri tanácsos és a telepítési ügyosztály vezetője, Magyari miniszteri titkár bízatott meg, akik már megérkeztek Dévára.

  1907. szeptember 8. A hunyadmegyei csángótelepítés.
  Déváról táviratozzák. A hunyadmegyei csángótelepítés befejezett ténnyé vált. Az állam megkötötte a szerződést a telepítendő birtok megvásárlása tárgyában, és tegnap aláírták a szerződéseket. Tavasszal háromszáz csángó család jön vissza Magyarországba.

  1907. október 5. Népgyűlés az általános választási jog érdekében.
  Városunk munkássága a csángótelepi baromvásártéren tartotta meg az elmúlt vasárnap az általános választási jog érdekében hirdetett népgyűlést.

  1907. október. 16 (kivonat). A bukovinai csángók és az erdélyi magyarok.
  Hivatalos és nem hivatalos honfi-bánat sokat sóhajtozott már a Bukovinában élő csángók szomorú sorsa felett. Siránkozott a kisded magyar seregen, mely „az idegen népek tengerében híven megőrizte nyelvét és magyar erényeit." A bús sóhajoknál egyebet azonban nem kaptak eddig nagy Magyarországból a moldvai és bukovinai hegyek tövében nyomorgó testvérek. Most már kapnak egyebet is. Kapnak a földművelésügyi minisztertől földet.
  Mint Déváról jelentik, a bukovinai csángókat Hunyad megyébe telepítik be. Összesen 4460 hold területet vásároltak erre a célra, 9700 települő számára. A bukovinai csángók tehát jönnek, de hol vannak az erdélyi magyarok? Erre is megadja a választ egy new-yorki jelentés, amely szerint a legutóbbi két hét alatt ezerhétszáz ember érkezett oda Magyarországból. Igen sok köztük a román és a székely. Ezeknek a helyét kell betölteni a bukovinai csángóknak; a nép atyja tehát nem a csángókon, hanem a munkaerő nélkül maradt hunyadmegyei birtokosokon segített; nem a honfibú, de az agrárius érdek parancsolta a telepítést, ami különben a csángók sorsában nem jelent semmi változást. Legfeljebb azt, hogy Magyarországon keresztül jutnak Amerikába.

  1907. október 17. Birtokátvétel csángók részére.
  Tervey Imre miniszteri tanácsos, Lovass Sándor min. oszt, tanácsossal, Szász József kolozsvári állattenyésztési felügyelővel, Rőhrich József kir. erdőmesterrel és Kató Mihály kir. mérnökkel f. hó 7—9-ig állami ke¬zelésbe átvette a csángótelepítés céljaira Alpestes, Marossolymos és Folt községek határában megvásárolt birtokokat.

  1907. A) A minisztériumok működése.
  Telepítés és birtokfeldarabolás:
  A telepítési alap pénzkészlete az 1906. évben kimutatott 1,894.998 K 70 f-ről 2,890.197 K 26 f-re emelkedett, amiből az 1907. év végén 3½% kamatra gyümölcsözőleg el volt helyezve 2,887.025 K 44 f, a pénztári készlet pedig 3.171 K 82 f-t tett ki.
  Jelesen megszereztem: Déván és Marossolymoson (Hunyad vm.) Szentiványi Gábortól és nejétől 850 kat. holdat 420.000 K-ért; Marossolymoson és Berekszón (Hunyad vm.) Kovács Lajos és társaitól 687 kat. holdat 250.000 K-ért; Déván (Hunyad vm.) Dániel Józseftől 86 kat. holdat 60.000 K-ért és Janky Lajos és társaitól 130 kat. holdat 160.000 K-ért; Alpestesen és Popesden (Hunyad vm.) Barcsay Tibortól és Gubányi Ilonától 1.275 kat. holdat 420.000 K-ért; Folton és Bojon Kovács János örököseitől 1.267 kat. holdat 425.000 K-ért; vagyis Hunyad vármegyében összesen 4.295 kat. holdat 1.735.000 K-ért;

  1907. október 18. A Hunyad vármegyei telepítés.
  Rövidke kis hír, eldugva a többi hétköznapi esemény között, — számol be arról a kifejezhetetlenül nagy jelentőségű eseményről, hogy a földmivelésügyi miniszter 9700 csángót hazatelepít Bukovinából. A telepítés Hunyadvármegyébe történik, mely magyarságát az idők folyamán teljesen elveszítette, mely a magyarságra elveszett. A telepítés hódítási kísérlet jellegével bír s reméljük, hogy meg is lesz a kívánt eredménye.
  A szamosujvári székely kongresszuson Bethlen István gróf korszakalkotó felolvasásában kifejtette, hogy a telepítés egyik legfontosabb fegyvere a nemzetiségi veszedelem elleni védekezésnek. A telepítést természetesen észszerűen kell eszközölni. Székelyeket kell telepíteni, akikben leginkább ki van fejlődve a faji sajátosság és van asszimiláló képességük. Azok a szegény székelyek, akik csekély földbirtokukat a közterhek és a kor követelményeinek növekedésével elveszítették, vagy akiknek földjük egyáltalában nem volt, hanem verejtékes napszámmal tartották fenn magukat és családjaikat, — bizonyára szívesen fogadnák a segítő kezet s inkább maradnának itthon, minthogy a bizonytalanság tudatával lelkükben idegenbe, Oláhországba, Amerikába menjenek. Vannak is példák erre Erdélyben szórványosan, hogy a székely, mint telepes, bevált.
  Az aradi székely generális gyűlésen szó esett sok mindenről s így a telepítésről is. Az Emke mindenható Sándor Józsefje lefitymálta a székely telepítés gondolatát. Szerinte az nem vált be, nem válhatik be és mindjárt példát is hozott fel, hogy Kolozs vármegyében valahol, Királyhágón túlról telepített kisemberek nem ültek meg a telepen. A telepítés gondolata tehát megvalósíthatlan.
  Mi a véleménye Sándor Józsefnek ebben és ehhez hasonló kérdésekben, igazán nem okozhatna gondot senkinek, ha ez a Sándor József véletlenül nem állana az élén Erdély legnagyobb és leggazdagabb egyesületének, így azonban mikor azt halljuk, hogy egy ember az Emke nevében parancsoló módon és megdöbbentő felületességgel vágja ki a határozatszerű véleményeket: valóban gondolkozóba kell esnünk. Sándor József az Emkét szembehelyezni törekszik a Székely Társaságokkal, s kicsinylőleg szaval azok működése ellen. Hirdeti, hogy azokra nincsen szükség, mert az Emke elvégzi a dolgát mindenkinek Erdélyben.
  Hát bizony, ha Sándor József nem aludt volna és nem politizált volna az Emke élén, nem lett volna szükség a székely akcióra. De ha eddig aludt s most, mikor mások, kik a veszedelmet megérezték és felfedezték, dolgozni kezdettek, felébredett, ne arra törekedjék, hogy hasonló célokért küzdő társadalmi egyesületek működését megbénítsa, hanem arra, hogy bűnös mulasztását az együttmunkálkodással pótolja.
  Honnan állítja Sándor József, hogy a székely telepítés nem sikerült? Tett-e az Emke lépéseket arra, hogy, a székelyek bajain, ha közvetve is, segítsen? Néhány székely tanító megjutalmazásán, néhány tanuló segélyezésen, apró-cseprő könyvadományon kívül nem igen látszik a négy székely vármegyében áldásos működésének nyoma. A rettenetes mérvű kivándorlás megakadályozására, csökkentésére még csak eszméket sem termelt s a székelyföld annak a várakozásnak arányában, amellyel nyomorúságában az Emke felé nézett, nem kapott semmit.
  Az a telepítési eszme, melyet Bethlen István gróf Szamosujváron felvetett, visszhangra talált mindenütt s komoly és nagy következményekkel járható megbeszélések is folynak ebben az irányban. Most, amikor azt látjuk, hogy a csángók visszatelepítése végre nagy lendülettel a megvalósítás stádiumába lépett bizonyos fokú megnyugvással nézhetünk a jövendőbe s különösen a legközelebbi évek ilyen irányú alkotásai elé. Mert hisszük és reméljük, hogy ez a nagyarányú telepítés jótékony hatással lesz és példaadás lesz a mezőség és azon vármegyék visszahódítására, amelyekhez Erdély magyarságának történeti jogai vannak.
  Azokat az eredményeket, melyeket csángó testvéreinktől Hunyad-vármegyében várunk, méltatni most nem lehet. De ha ez a nép Oláhországban nyelvét, hitét és nemzeti érzéseit nem vetkőzte le, Hunyad-vármegyében Vlad Aurél emberei bizonyára nem fogják beolvasztani őket. Darányi földmívelésügyi miniszter, tehát megérdemli az elismerés pálmáját Erdély magyarságától nemzeti politikájáért.
  Ennek a telepítésnek kapcsán aztán a Székely Társaságokra is vár munka. Megindítani az akciót a kivándorolni készülők és nagybirtokosaink között, hogy a hazáját elhagyni akaró székely családot elhelyezze annál a nagybirtokosnál, akinek munkáskézre van szüksége. Nagyobb fáradság nélkül meg lehet kezdeni ezt a telepítési akciót addig is, amíg tervszerű megállapodásokat hoznak létre a Székely Társaságok.

  1907-10-16. A bukovinai csángók letelepítése.
  Déváról jelentik, hogy a földmivelésügyi minisztérium által a csángók visszatelepítése érdekében végzett birtokvásárlást befejezték. A szerződést a földmivelésügyi minisztérium nevében Tervey Imre tanácsos aláírta. Négy telep lesz, a dévai, a marossolymosi, alpesti és folti, összesen 4460 katasztráli hold területet vásároltak 1.738.000 koronáért. A marossolymosi telep 1273, az alpesti 1325, a folti 1302, a dévai telep 500 hold. Dévától Hunyadig, tizennyolc kilométer után három nagyobb telep lesz A betelepülők száma 9700. Minden család tíz és húsz holdas telepet kap. A csángók a jövő tavaszszal jönnek. A telepítés legnagyobb jelentősége, hogy a székelyek letelepítésével megkezdik a teljesen eloláhosodott Hunyad megye visszamagyarosítását.

  1907-12-04.
  Nemzetiségi térfoglalás Hunyadmegyében. Déváról írják: A hunyadmegyei románság egy nagy terményértékesítő központi szövetkezet megalakításának tervével foglalkozik, amelynek a tőkéje már együtt is van. Ez a szövetkezet a románok gazdasági, megerősödését biztosítja az egész vármegyére, kiterjedő és bevallott czélja azoknak a magyar telepítéseknek ellensúlyozása, amelyeket a kormány a megyében tervez. A szövetkezet alakuló közgyűlését december 22-ére tűzték ki. A részvények egyenként tíz korona értékűek, az alakítási hozzájárulási tőkerész egy-egy részévre nézve 100—1000 koronáig terjed. Az új szövetkezet neve: Tovarasia.

  1907. december 5. „Csángó véreinkért!"
  A magyar agráriusok százezerszámra űzik ki az országból a munkásságot. Más oldalról pedig nagyra vannak vele, hogy a Bukovinába szakadt szegény csángó magyarok közül néhány százat vissza akarnak telepíteni a drága hazába. Mi már írtunk Darányi Nácinak, a nép jóakaró atyjának, arról a tervéről, hogy Hunyad megyébe csángókat akar telepíteni. Akkor mindjárt megmondtuk, hogy az agráriusok derék sáfárja nem akar ezzel egyebet, mint a kivándorolt magyarok helyébe olcsó napszámosokat szállítani a hunyadi ezerholdasoknak. Hogy más egyéb is rejlik az ügy mögött, azt nem tudtuk, mert azt hittük, hogy a csángókat kincstári birtokokra akarják telepíteni. Azt nem is sejtettük, hogy az állam erre a célra magánbirtokokat vásárol össze, amikor van elég kincstári birtok, melyből évről-évre temérdek értékűt pocsékolnak el a kormányok. Most már tudjuk. A „Figyelő" című kőnyomatos írja ugyanis a következőket: Darányi földmivelésügyi miniszter úr a bukovinai csángók hazatelepítése céljából több birtokot vásárolt Hunyad megyében. Vlad Aurél dr. országgyűlési képviselő ezekre a vásárlásokra a következőket mondja: Három birtok vételéről tudok. Mind a hármat horribilis árakon szerezték meg. Azok a szegény nyomorult csángók ugyancsak meg lesznek nyomorítva ezekkel a birtokokkal. De beszéljenek a tények.
  Szentiványi Gábor képviselő birtokát 420.000 koronáért vásárolták meg és pedig fundus instructus nélkül, sőt föntartva azon jogot, hogy Szentiványi a kastély körüli 20 holdnyi, szőlővel is beültetett, területet évi 640 koronáért bírhassa. Pedig, e terület haszonélvezetéért 3000 korona évi bért bárki is adna. Ugyanezt a birtokot fundus instructussal egyetemben 240.000 koronáért szívesen odaadta volna a birtokos még két év előtt is, hiszen erre ily értelemben optiót adott Stein nevű dévai kereskedőnek.
  Alpestes községben Barcsay Tibor eladósodott birtokos elhanyagolt birtokát, mely legföljebb 300.000 koronát és 420.000 koronáért vette meg a kormány. A harmadik birtokvétel jellemzi legjobban egész nap is.
  Folt községben a Kovács-féle birtokot 424.000 koronáért — fundus instructus nélkül — megvásárolta a földművelésügyi miniszter. Ez a birtok 5—6 évvel ezelőtt, mikor a 60.000 korona értékű erdőség még le nem volt tarolva fundus instructussal együtt 260.000 koronáért volt fölkínálva Adamovics Amália földbirtokosnőnek, aki ezt az árat is túl magasnak találta. Ebben a községben az egyik birtokos, aki törvényszéki bíró, állítólag befolyásolta a tagosítás munkálatait, mely oly szerencsétlenül végződött, hogy a népet megfosztotta legelőitől és rétjeitől. Az így teljesen tönkrement szegény nép kénytelen kivándorolni, ez idén is 70—80 család ment ki Amerikába. A telepítési akció céljaira megvett birtokból a szegény ott lakó nép a letarolt erdőrészt legelőnek kérte, de ezt a kérelmét a földművelésügyi miniszter nem teljesítette és megfosztotta őket teljesen annak a reményétől, hogy a régi lakosság pusztulásának valahogy vége lehessen, mert ezen birtokrész befásítása már meg is kezdődött. Tehát miről is van szó, mikor a nemzeti kormánynak „csángó véreinkért" dobog a szíve? Nem egyébről, mint néhány érdemdús hazafi — nemzeti köpködő, levégzett zsentri — megjutalmazásáról. Ilyen alakoknak a birtokait vásárolta meg Darányi az ország pénzén, másfélszeres, kétszeres áron. Tehát nem csángó véreink megsegítéséről, hanem az ezerholdas érdektársak talpraállításáról van szó. Ez az ügy pedig veszedelmesen emlékeztet az értéktelen kőszénbányákra, melyeket a kormány a kincstár számára vásárolt…
És mer-e még valaki kételkedni abban, hogy a koalíció uralma a közélet megtisztulását jelenti''?

  1907. december 11. A közérdek.
  A képviselőház komédiázása közt nem a legutolsó az úgynevezett összeférhetetlenségi bizottság. Ennek az volna a hivatása, hogy a képviselői hivatással össze nem férő dolgokban ítéletet mondjon. Mond is, de nem lehet kacagás vagy káromkodás nélkül szólani róluk. Nemrég történt, hogy a földművelésügyi minisztérium megvette egy eladósodott „úr", Szentiványi Gábor, két kis rongy birtokocskáját, összesen valami nyolcszáz holdat, félmillió koronáért, dupla áron. Szentiványi úrnak kitűnően jött az eset, de csupa komédiából, mert kormánnyal kötött üzletről van szó, s a vételt bejelentették az összeférhetetlenségi bizottságnak is, mely kedden tárgyalta is az esetet s kimondta, hogy összeférhetetlenségről szó sincs, mert az üzletet „közérdek" szempontjából kötötték. Állítólag csángótelepítésekre használják föl a kétszeres áron megvett rossz, agyagos dzsentri-földeket s valószínűen ugyancsak két-háromszoros árban fogják elparcellázni a csángóknak is. Aki olcsóbban kap földet, biztos, hogy nem csángó lesz, hanem a koalíciós kormány barátja, kortese. S történik mindez a „közérdek" címén.

                                                                                                Fonóba menés, 1906

  1907-12-26 / 54. szám.
  A bukovinai csángók betelepítése A földmivelésügyi miniszter a csángók visszatelepítése érdekében Hunyad-vármegyében birtokvásárlásokat eszközölt Négy telep létesült ilyen módon és pedig a dévai, nagy-solymosi, alpesti és folti. Összesen 4466. kat. hold vásároltatott meg 1 millió 738 ezer koronáért. A települők száma 9700, minden egyes család között 10-20 holdas telek osztatott ki. A telepesek jövő tavasszal jönnek ki Bukovinából.

  1908. január 4. Vízkereszti házszentelések sorrendje.
  Vettük az alábbi értesítést: Vasárnap 5-én d. u. 2 órakor: Görögváros, Aradi út, Petőfi utca, Sánc utca: P. Kassay Kelemen lelkész. Székely utca, Vasút- és Vajda utca: P. Bíró Lőrinc. Csángótelep: P. Sándor Vitális.
Hétfőn 6-án d. u. 2 órakor: Főutca, Piacztér, Barcsay utca : P. Kassay Kelemen. Vasúti állomás, Hajós utca és Hunyady út: P. Biró Lőrinc.
Kedden 7-énd. e. 8 órakor: Felszeg utca, Salamon Ferenc utca, Magyar utca és Sváb utca: P. Kassay Kelemen. Sörház utca, Román utca, Bethlen utca, Patak utca, Patak sikátor: P. Bíró Lőrinc.
Marossolymoson: 12-én d. u. 3 órakor

  1908. január 16. Nincs összeférhetetlenség. Budapest, január 15.
  A képviselőház ma sorsolta ki Szentiványi Gábor képviselő összeférhetetlenségi a régi ügyében az ítélkező zsűrit. Az ügy, előzményei azok, hogy a kormány megvette Szentiványi két birtokát négyszázhúszezer koronáért, hogy a birtokokra csángókat telepítsen. Az ügy természetesen az állandó összeférhetetlenségi bizottság elé került, amely az iratokból arról győződött meg, hogy az ingatlanokra tényleg szüksége volt az államnak és hogy a vételár megfelel a helyi viszonyoknak és a forgalmi értéknek.
  Az ügyletet nem Szentiványi kezdeményezte Mezőssy államtitkár kijelentése szerint.
  Az összeférhetetlenségi zsűribe Justh Gyula elnök a következő tagokat sorsolta ki: Csernoch János, Fernbach Péter, Veress József, Kállay Lipót, gróf Teleky Arvéd, Mezőfi Vilmos, Tuskán Gergely, gróf Thoroczkay Miklós, Barta Ödön, Németh Imre, gróf Bethlen István, gróf Sztáray Sándor, Vértan Endre és Förster Ottó, póttagok pedig Chernel Gyula, Szász Zsombor, Burgyla Szilárd, Vásárhelyi Dezső és Kradzojevics György lettek. A Ház ezek közül Tuskánt, Thoroczkayt, Chernelt és Vásárhelyit, távollétük miatt, az összeférhetetlenségi állandó bizottsághoz utasítja. A zsűri délután féurom órakor ült össze, elnökké Chernoch Jánost, jegyzővé Vertán Endrét választották meg, Hollebronth Géza előadó ismertette az ügyet, az elnök pedig felolvastatta Szász és Jankovics állami felügyelők véleményét, a birtokok forgalmi értékéről és bemutatta a birtok térképét.
Barta Ödön felolvastatta a becslési jegyzőkönyvet is. Mezőssy Vilmos arra nézve kér felvilágosítást, hogy a dévai csángótelep, melynek kibővítése végett Szentiványi két birtokát megvették, milyen állapotban van? Mezőssy államtitkár: A dévai telep virul, úgy hogy a bukovinai csángók kérték, hogy a dévai telep mellé telepítsék őket. Gróf Teleky Arvéd, mint szomszédos birtokos megjegyzi, hogy a földeket nem becsülték túl. Ezelőtt tíz évvel az Államvasútnak holdankint 906 koronáért adott földet, tehát ez a vásárlás (holdankint 900 koronájával) reális.
  A tárgyalás ezzel be is fejeződött. Tizenegy szavazattal egy ellenében kimondta a zsűri, hogy Szentiványi Gábor birtokeladási ügye nem összeférhetetlenségi eset.

  1908. január 18. Szentiványi Gábor összeférhetetlensége.
  A Szentiványi Gábor összeférhetetlenségi ügyében összeült zsűrinek tárgyalásáról a napilapokban téves közlemények jelentek meg. Illetékes helyről nyert értesülés szerint ugyanis az állam által vásárolt birtok területe nem ötszázötven, hanem nyolcszázötven kat. hold és átlagos vételára kat. holdankint nem 900 korona, hanem 494 korona 12 fillér volt. Az egész birtokból 900 koronára mindössze 27% holdat becsültek, amely Déva városnak, a megye székhelyének közvetlen közelében az ottani csángótelep mellett fekszik s így határozottan, belső telek jellegével bír és az ottani hasonló minőségű földek forgalmi értékének mindenben megfelel.

  1908. február 22. Nagyszabású telepítés Hunyad-vármegyében.
  Annak idején hírt adtunk arról, a nagyszabású akcióról, amelyet a kormány megindított és amelynek célja, hogy Hunyad-vármegyében a magyarságot megerősítse. Maros-Solymos, Folt, Alpestes községekben a csángó-telepítés ügye már befejezett tény, amennyiben a kormány az e célra szükséges birtokok tekintetében a szerződéseket már meg is kötötte. Illetékes forrásból nyert értesülésünk szerint ezzel a kormány még korántsem tartja befejezettnek ez akciót.
  Újabban elhatározta, hogy Hátszeg vidékére 1000 csángó családot telepít le és e célból a Lónyay-féle birtokot szemelte ki. A kormány kiküldöttjei már meg is kezdték ez irányban a tárgyalásokat és jövő héten bizottság száll ki, hogy a birtokot a helyszínen megszemlélje és a becslést megejtse.
  Előre haladottabb stadiumban van a Makray-féle felpestesi birtok vásárlási ügy.
  Mint olvasóink előtt ismeretes, Makray Lászlónak valóságos kálváriát kellett járni, amíg az ellene nővérei által indított alaptalan perektől végre-valahára szabadulhatott. Amíg e perek folytak, a felpestesi ősi curia felett megperdült a dob. Már-már úgy látszott, hogy az ősi birtok, amelynek szomszédos ingatlanait éppen Makray László egyik őse ajándékozta a fiskusnak az árverési hiénák zsákmányául esik, amikor váratlan fordulat állott be.
   Wekerle Sándor pénzügyminiszter a kir. kincstár nevében utóajánlatot adott be. Nem akarunk itt kitérni arra, a ferde helyzetre, amelyet a vajdahunyadi kir. járásbíróság az utóajánlati kérés elintézésekor Makrayt és a kir. kincstári jogügyi igazgatóságot hozta, mert hiszen a kir. tábla és kir. Curia mindkettőnek elégtételt szolgáltatott. Csak röviden érintjük, hogy ezzel a járásbíróságra nézve az ügy még nincsen elintézve, mert tudomásunk szerint teljes világosságot csak a megindított fegyelmi eljárás lesz hivatva nyújtani. Itt majd kiderülhogy lehetséges-e az, hogy a kir. Curia valamely fellebbezést régen elintézett és a fellebbező fél még mindig nem kapott értesítést arról, hogy fellebbezés egyáltalában be¬adatott-e? Ki fog derülni, hogy terheli-e egyáltalában valamelyik bírót az összejátszás bűne, vagy sem? Minden esetre nagyon kívánatos volna, hogy ez ügy minél előbb elintéztessék, esetleg e kételyek eloszlattassanak, vagy a bűnösök lakoljanak!
Mindezeket pedig azért emeljük ki, mert tudomásunk szerint a kormány Makray birtokát is telepítési célokra szándékozik megvásárolni. Semmi kétségünk az iránt, hogy a magas kormány a vásárlásnál a kir. kincstár érdekét tartozik első sorban szem előtt tartani. Mindamellett specialiter ennél az esetnél azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy Makray László különböző bírósági tévedések miatt óriási károkat szenvedett és igazán helyén való, hogy az állam erre is figyelemmel legyen. Financiális szempontból pedig a kincstár egyenesen reá van utalva, hogy a vajdahunyadi vasgyár közelében lévő erdőségeket megvásárolja. Maholnap e vidék kikopik az erdőből és a vasgyárnak nagy nehézségeket okozhat.
Egyébként jól eső érzéssel konstatáljuk, hogy a csángó-telepítés körül Darányi Ignác és Mezőssy Béla nagy buzgóságot fejtenek ki és ezért minden magyar ember osztatlan elismeréssel adózhatik nekik és Wekerlének, aki e működésben hathatósan támogatja őket.

   1908. február 22. Kosárfonó tanfolyam Csernakeresztúron.
   Németh Jenő gazdasági szaktanár a folyó évben Csernakeresztúron rendezett kosárfonó tanfolyamot. A nép kulturális és anyagi érdekeinek ápolását hathathatósan mozdítja elő az ő tevékenysége, melylyel minden esetben azon községeket keresi fel, ahol magyarság is van, mert a felekezeti féltékenység s a magyar intézményektől való tartózkodás a tiszta ro¬mán községekben lehetetlenné teszik bár¬mily üdvös akciónak is a keresztülvitelét.
  Másfelől értékes sikereket csak ott bír felmutatni, ahol lelkes támogatókra talál. Ha a községben nincsenek lelkes segítő társak, mint volt Bácsiban Botha Sándor ref. lelkész, Alpestesen Csősz Gábor tanító és Bakcsy Lajos körjegyző, Csernakeresztúron Keresztes Sándor és neje, kik fáradságot, sőt anyagi áldozatot sem kímélve, a legmesszebbmenő ügybuzgalommal munkálkodtak a tanfolyamok sikere érdekében, akkor az eddig látott sikereket felmutatnia lehetetlen.
   A múlt évben rendezett bácsi-i és alpestesi tanfolyamok sikerei igazolták, hogy a háziipari tanfolyamok rendezése üdvös eredményekkel jár és a tanfolyamok rendezésére igen alkalmas községek vannak Hunyadvármegyében.
  Igazolták azt is, hogy a tanfolyamok a nép anyagi jólétét hathatósan előmozdítják, mert a tanfolyamokon kiképzettek a kenyérkeresetnek egy tisztes és hasznos ágát tanulják meg s a gazdasági munkáktól felmaradt, de különösen a téli időt hasznos munkára használhatják fel.
  E mellett az akció az erkölcs ápolását is szolgálja, mert elvonja a népet a kocsmázástól, a tétlenségtől, a bűnös cselekedetek ezen melegágyaitól.
  A csernakeresztúri tanfolyam mindössze 20 napig tartott s azon 10, legényszámba menő ifjú vett részt. A 20 nap alatt készült 79 drb. takarmányozó kosár, 39. drb. szőllőszállító kosár, 3 drb ruháskosár, 1 drb egész kocsikas, 2 drb oldalkocsikas, 27 drb karkosár és egy pár drb igen szép díszkosár.
  A tanfolyam az elkészített tárgyak ünnepélyes kiállításával záródott be február 9-én, melyen részt vettek Dénes Károly kir. tanfelügyelő nejével és édesanyjával, Sarudy Ottó áll. tanítóképezdei igazgató, Benkő András kir. s. tanfelügyelő, Balázs Béla tanítóképezdei tanár, Botha Sándor bácsii ref. lelkész, László Zsigmond kisbarcsai ref. lelkész, a kisbarcsai áll. tanító. Csősz Gábor alpestesi tanító, Bakcsy Lajos körjegyző, továbbá az alpestesi és csernakeresztúri intelligenczia és a dévai csángótelep lakosságának jelentékeny számú tagja Zsók István vezetése alatt. Az ünnepély a Hymnusszal kezdődött és tartalmas programmal folyt le. Német Jenő meggyőző érvekkel, teljes beszéddel buzdította a lakosságot, hogy folytassák s ápolják a megkezdett munkát.
  Meleg és elismerő köszönetét nyilvánította Keresztes Sándor áll. tanítónak, ki valóban fáradhatatlan tevékenységet fejtett ki a tanfolyam érdekében. Dénes Károly kir. tanfelügyelő szintén buzdító beszédet intézett a lakossághoz és az ifjúsághoz.
  A község lakossága nevében Keresztes Sándor tanító felkérte Német Jenő gazd. szaktanárt, hogy juttassa el a község hálás köszönetét Darányi Ignác földmivelésügyi miniszternek a tanfolyam engedélyezéséért s az anyagi támogatásért. Az ünnepélyen igen szép szavalatokat és énekdarabokat hallottunk. Utóbbiak között szép kurucdalokat is.
  Az ünnepély Darányi miniszter és Németh Jenő éltetésével ért véget. A készült tárgyak a készítőknek a földmivelésügyi miniszter ajándékaképpen kiosztották.

  1908. március 1. (kivonat). Állami birtokvásárlások telepítő célokra.
  Ismeretes dolog, hogy a kormány a Bukovinából visszatelepedni kívánó magyarokat Hunyadmegyében óhajtja letelepíteni. Ebből a célból Darányi miniszter Déva környékén 4290 kat. holdat szerzi meg, amelynek javarészét, miután az mezőgazdasági művelésre — erdőterület lévén — nem alkalmas, a telepítés nem az idén, hanem csak a jövő évben kezdődik. Megjegyezzük, hogy Bukovina öt magyar községéből — a hazatelepedési vágy hívei oly sűrűk — hogy a földművelési kormány a jelentkező bukovinai csángók mindegyikét ez idő szerint letelepíteni nem tudja és így Alsófarkad községben, Hátszeg város mellett, megvette a miniszter Lónyay Menyhért gróf 1000 kat. holdas birtokát, Alvincen a 264 kat. holdhoz újabban Novák Gyula birtokát is a szorgalmas csángók részére.

  1908. március 1. Ezerholdasok fölsegítése.
  Az agráriusok kőnyomatos lapja a következő érdekes dolgokat közli a kormány telepítési akciójáról: Darányi földmivelésügyi miniszter újabban 7442 kataszteri hold földet vásárolt telepítési célokra a Királyhágón túl. Az újabban vásárolt területek között van Kemény József bárónak gerendkeresztúri 1800 holdas, továbbá Tamássy Péter dezsméri lakos 1200 holdas birtoka. Ismeretes dolog, hogy a kormány a Bukovinából hazatelepedni kívánó magyarokat Hunyad vármegyébe óhajtja letelepíttetni. Ebből a célból Darányi földművelésügyi miniszter Déva környékén 4290 holdat szerzett meg, melynek javarészét, miután az mezőgazdasági művelésre — erdőterület lévén — nem alkalmas, a telepítés nem az idén, hanem csak a jövő évben veszi kezdetét. Ezekkel az új birtokvásárlásokkal öt hunyadmegyei község hozzátelepítéssel növekedik és bukovinai magyarokkal erősödik, mert a bukovinai öt magyar községből hazatelepedni vágyó véreink itt találnak is otthont. Megjegyezzük, hogy Bukovina öt magyar községében a hazatelepedés vágya oly nagy mérveket öltött, hogy a földművelési kormány a jelentkező bukovinai csángók mindegyikét ez idő szerint letelepíteni nem bírja. Azért Alsófarkad községben, Hátszeg városa mellett, megvette Lónyay Menyhért gróf ezerholdas birtokát. Alvincen pedig, ahol a kincstárnak már volt telepítési célokra kétszázhatvannégy holdas birtoka, ujabban megvásárolta Novák Gyula birtokát is s így ma Alvincre is letelepítenek több szorgalmas csángó családot. Amint ezekből látható, Darányi úr, a kopár tátrai sziklák jókedvű és gavallér vásárlója, nagyban csinálja az ezerholdasok mentését. Ahol egy protekciós gróf vagy dzsentri megszorul pénz dolgában, vagy túl akar adni megint, távol eső, keveset jövedelmező birtokán, ott megjelenik Darányi apó a degesz állami bugyellárissal és tömi az illető nemzetfenntartó elemet pénzzel, ahogy csak bírja. Maga a telepítés ellen nincs szavunk. De miért kell éppen ott telepíteni, ahol ez eladósodott nagybirtokosok bőkezű fölsegítésével és kevés hasznot hajtó birtokok drága leváltásával jár? Miért kell telepítési célokra a miniszter belátásától, szeszélyétől, jóakaratától függő áron vásárolni a birtokát? Ha telepíteni akar a kormány, akkor csináljon kisajátítási törvényt és sajátítsa ki az alkalmas birtokokat törvényben megszabott kulcs szerint. De az a birtokvásárlás, ami itt most folyik, egy kissé szagos. És aztán minek Bukovinából hozni telepeseket? Micsoda ostoba svindli ez? Magyarországból tízezrével űzi ki Darányi a magyar parasztot gyalázatos törvényeivel, azután hozat Bukovinából néhány száz elbúsult, züllött, élhetetlen alakot, aki azért kívánkozik ide, mert odakint nem tudott zöld ágra vergődni. De kár is erről beszélni. Nem a telepítés itten a cél, hanem az ezerholdasok fölsegítése állami pénzen.

  1908. március 13. A csángótelepítés. Déváról táviratoztak.
  Darányi Ignác földművelésügyi miniszter a csángótelepítés ügyében Szász József kolozsvári telepítési felügyelőt és Szabó Imre etnográfust Bukovinába küldötte, hogy a jövő év tavaszán betelepítendő csángók névsorát összeállítsa. A bizottság ma utazott Bukovinába Déván át.

  1908. április 12. Bukovinai székely-csángó telepítés. Írta Szabó Imre. Szászváros.
  Túl a Kárpátok bércein, hazánktól elszakítva, Bukovina déli sarkában, nehéz idők, sötét idők menekültjeinek ivadékai élnek, a székely-csángó véreink. Megsokasodott, megszűkült a nép kenyér felől, s onnan, hol mintegy másfél század óta otthont nyertek, visszavágynak a hazába, melytől oly rég távol vannak, s melynek éltető levegőjét nélkülözik. Sűrű kérésük a földmivelésügyi kormánynál meghallgatásra talált, s visszatelepítésük az erdélyi, különösen a Hunyad megyei birtokvásárlás folytán a megvalósulás stádiumába lép.
  Erdély letelepítendő magyarságának alanya egyfelől a 10.000 bukovinai székely csángó, másfelől a Moldvában élő s a romániai kormány intenciója folytán a magyarságát nemsokára teljesen elvesztő 40.000 moldvai csángó lehet, mint olyan elem, mely magyarságának megőrzésével és szaporaságával kiválik, s mely szűkös anyagi viszonyai mellett is távol idegenben, hazánktól elszakítva, és úgyszólva teljesen magára hagyva, évszázadokon át meg tudott állani, s amely Erdélybe leendő betelepítése folytán képes lesz arra, hogy a köztük beékelendő székelységét az idegen asszimilálódás ellen megvédje. Különösen a bukovinai székelyekről szólva, minden kétséget kizáró az, hogy e faji sajátosságánál különös figyelmet érdemlő elem teljes egészében Erdélybe való.
  Visszatelepítésük esetén módot és alkalmat kell nyújtani, hogy bukovinai ottlétükhöz hasonlóan juthassanak érvényre. Hunyadmegyét óhajtja zöme, mint ahol már 1000 bukovinai székely él, s amely a bukovinai viszonyoknak sokban megfelel.
  A folyamatba tett telepítési akció kapcsán Bukovina 4 magyar községéből 233 család 1456 lélekkel kerülne vissza; 140 család Hunyadmegyében nyerne telepet, 113 család pedig az Abauj-Tornában parcellázásra fölajánlott birtokra jutna s így a bukovinai magyarság egyhatod része kerülne el. Ily nagy rajokban való betelepítés bizonyos kárral jár. Míg egyfelől a tömeges idevándorlás által a földbirtok értéke ott künn tetemesen alászáll, s így a betelepítendők anyagilag károsodnak, másfelől az eladandó birtokok oláh kézre kerülnek, a különben magyar községek egysége megbomlik s a folyton apadó magyarság léte kérdésessé válik. A viszonyok oda fejlődhetnek, hogy iskoláikban az eddigi magyar nyelv az osztrák iskolatörvény értelmében kiszorul, a nép nyelvében és hitében egymagára maradva, a magyarságra nézve elvész. Ne feledjük, hogy az ottani magyarság megerősödése körül — szívóssága mellett — az igazán missziót teljesítő magyar és magyar érzelmű papságnak és tanítóságnak elvitazhatatlan érdemei vannak.
  Ezért kívánatos volna a hunyadmegyei telepítés után a bukovinai magyarság községenkénti visszatelepítése, elkezdve elsősorban a Moldvával tőszomszédos, határszélen fekvő Józseffalvával, melynek 800 főnyi magyarsága a többi magyar községtől távol és egyedül áll, s melyre az oláhság hova-tova erősebb nyomást gyakorol. Az oláh propaganda e községben már annyira tért hódított, hogy két évvel ezelőtt templomuk épült, oláh ajkú iskola keletkezett, s az ezekből származó teher részben a magyarságra is nehezedik. Józseffalvával együttesen Fogadjisten 150 főnyi magyarsága telepedhetne be, mint olyan, mely Istensegítsnek csak filiáléja, s a mely magyar tanító híján van már hónapok óta.
  Ezek után Andrásfalva, Istensegíts és Hadikfalvára jutna a gondoskodás. A visszatelepítendő magyarság ingatlanainak megvásárlása legcélszerűbben diplomáciai úton történhetnék. Mindenesetre üdvös volna, ha a Magyar kormány e tekintetben az osztrák kormánnyal tárgyalásba bocsátkoznék. Az osztrák kormány a kérdéses magyar birtokok megvásárlásával módját ejthetné az amúgy is föld nélkül levő bukovinai németség letelepítésének. A magyar birtokok megvásárlása érdekében állhat az osztrák kormánynak még abban az esetben is, ha telepítési politikát nem űz. A magyar községek között fekvő radautzi állami méntelep ugyanis az ottani és környékbeli nagy kiterjedésű, a görög keleti egyház fölbérelt birtokán van. A kérdéses birtokok megvásárlása folytán a ménesbirtok saját tulajdonává lenne, esetleges fölmondásnak kitéve nem volna, s nem kerülne abba a helyzetbe, hogy nagy fontosságot tulajdonított lótenyésztése e különben stratégiai szempontból is fontos helyről elkerüljön.
                                                                                            *
  Bukovina 10.000 főre tehető magyarsága öt községben, nevezetesen Hadikfalván 4050, Istensegítsben 3000, Andrásfalván 2000, Fogadjistenben 150 és Józseffalván 800 lélekkel oszlik meg s számuk — ottani letelepítésük, 1777 óta, 130 év alatt — megtízszereződött. A három első község színmagyar; Józseffalván a magyarság, Fogadjistenben az oláhság bír túlsúllyal. Felekezetre nézve, Andrásfalva 400 református hívét kivéve, valamennyi római katolikus. Foglalkozásra nézve földmivelők; Hadik- és Andrásfalván ezenkívül kiterjedt fuvarozást űznek. Külső birtokuk általában véve nem sok, s jobbmóduja átlag 6—7 katasztrális holddal bír. A külső birtokkal szemben aránytalanul több az értékesebb, beépített belsőség. Alapul véve a lakosság egyötöd részének megállapított vagyonát, mintegy öt millió koronára tehető vagyonuk, melynek körülbelül 16 százaléka ingó vagyont képvisel. Az aktívákkal szemben passzívájuk legföljebb 8 százalék, nagyobb mértékű eladósodás tehát nem észlelhető, s ennek oka részben a nehezebb hitelviszonyokban, részben pedig a nép igényeiben keresendő. Számba vehető hitelt a nép csak minden községben található hitelszövetkezetekben talál, s ott is csak megszorítva.
  A szegényebb néposztály a közeli Moldvában talál mezei munkát, s 6—7 hónapi időtartamra évenként mintegy 2000-en szegődnek el főképp Hadikfalva, Andrásfalva és Istensegíts községekből. Ez utolsóban az amerikai kivándorlás is észlelhető. Egy bukovinai székely csángó-család átlag hat tagból áll. Szaporaságukat gáncs nem illeti. Az öt községben évenkint mintegy 700 születés történik, a így évenkint minden harmadik családban van öröm. A halálozás a születéssel szemben körülbelül 40 százalék. Az iskolakötelesek száma az 1900. évben 1773.
Csodálatos faji jelenségre és szívósságra mutat az, hogy a környező idegen elem az eleinte csekély számban élő bukovinai magyart nem tudta fölszívni, mint ahogy sajnos, Erdélyben történik némely helyütt. Ellenkezőleg, a környező idegen elemet a csángó elmagyarosította. Mint teljesen elmagyarosodott, csak magyarul beszélő családok között ott találjuk a Keller, Hoffman, Nunweiler, Schmidt, Hirschmüler, Geber, Weber, Heninger, Kasler, Olinger, Gruber, Roth, Konrád, Leopold német, Barduc, Nyisztor, Urszulan, Brengyán, Paszkár, Kozsán, Kozsokár, Jordák oláh, Dolha, Csernik, Szimcsuk, Poroncsik szláv eredetű családokat.
                                                                    *
  Földmivelésügyi kormányunk által a Hunyadmegyében megvásárolt birtokokon a jövő 1909. év folyamán egyelőre csak 140 család nyerhet elhelyezést. Ennek megfelelően 100 gazdasági és 40 munkástelep létesítését vették tervbe. A gazdasági telepek nagyobb, meghatározott és egyenlő nagyságú területhez jutnak; az egyes gazda birtokát sajátmaga műveli s a kormány megkívánja, hogy a jelentkező 3000 korona minimális vagyonnal rendelkezzék. A munkástelepes kisebb területet nyer, miáltal a szegényebb sorsúnak exisztenciája is biztosíttatik s részben erősebb munkás, napszámos kerekedik belőle. Az erre megkívánt minimális vagyon 1000 korona. A hunyadmegyei telepítésre javaslatba hozott 140 család 847 lelket számlál s családonkint átlag 6 tagból áll. A családfők átlagos életkora 41 év. Összes vagyonuk 619.500 korona, melyből tiszta vagyon 589.330 korona. Ingóságuk a vagyon 19 százaléka, az adósság pedig 5 százalék. Egy gazdasági telepes átlagos vagyona 4920 korona, a munkástelepesé 2317 koronát mutat. A 140 család közül 23 család református.
  Az Abaúj-Tornában tervbe vett parcellázásnál a hadikfalviak egy része mint magánvásárlók óhajtanának birtokhoz jutni. Az egyes családok nem meghatározott területhez, hanem vagyoni helyzetükhöz mért birtokhoz jutnának. Megkívánták, hogy az esetleges parcellázandó ingatlan 34 százalékát pénzül letétül helyezzék, a hiányzó 66 százalék állami támogatás mellett valamely nagyobb pénzintézettől, mint törlesztéses kölcsön eszközöltetnék ki az esetben, ha az Abaúj-Torna megyében fölajánlott birtokvásárlás megtörténnék. Az e parcellázásra jelentkező 113 család 609 lelket számlál, 250.360 koronát kitevő vagyonukból az ingóság 11 százalék, az adósság 6 százalék. Átlagos vagyon családonkint 2074 korona.

                                                                           Fonás orsóval és fonókerékkel (1906).

  1908. április 26. A bukovinai magyarok.
  Túl a Kárpátok bérczein, hazánktól elszakítva, Bukovina déli sarkában Istensegíts, Fogadjisten, Hadikfalva, Andrásfalva és Józseffalva községekben él egy kis magyar töredék, az u. n. bukovinai csángó — eredetre nézve csíki székely — kiknek elődei a Mária Terézia által szervezett határőrezredek felállítása elől Bukov, a székelyek hóhérának ismert mádéfalvi mészárlása következtében 1772-ben bujdostak idegenbe. Nevüket is a sok kóborlástól, bujdosástól nyerték, mert a csángó régi nyelvjárásunkban kóborlót, bujdosót jelentett…
…Első községük Istensegíts volt, amit Hadik András nevéről Hadikfalva, Andrásfalva, továbbá Fogadjisten követett. Az ezektől jóval távolabb eső s teljesen a moldvai határszélen fekvő Józseffalva 1785-ben keletkezett s József császár nevét örökítette meg.
  A letelepítettek családonkint bizonyos területű szántóföldet s gazdasági felszerelést kaptak. Számuk százharminc év alatt megtízszereződött, s ma Hadikfalván 4000, Istensegítsen 3000, Andrásfalván 2000, Józseffalván 800, Fogadjistenben 150, összesen mintegy 2000 családot körülbelül 10.000 lélekkel találunk.
  Foglalkozásuk földművelés és állattenyésztés. Földjük elég jó, de kevés, a tehetősb gazdának nevezett ingatlana 4—5 kat. hold között váltakozik. Szegényebbje, mintegy 2500 lélek nyáron át munkát Moldvában talál. Bár a föld csekélysége s a család nagy számára való tekintettel megélhetésük terhes, úgy lakóházaik, valamint ruházatuk rendes, tiszta. Viseletük magyaros. Téli ruhadarabjaikat, felsőiket a környező idegen elemtől, a szlávtól vették ugyan át, de a magyar motívumokkal, a szebbnél-szebb tulipános kivarrásokkal valóságos magyaros kinézést adtak azoknak. Nemcsak a ruházaton, de a környező népségen is észrevehető a magyarosító hatás. Mindenesetre különös, hogy míg itthon a magyar eloláhosodik, addig a bukovinai magyar messze idegenben a közéje kerülő idegen elemeket valósággal beolvasztja, felszívja, elmagyarosítja. A Keller, Hoffmann, Nunweiler, Hirschmüller, Hetlinger, Piskar, Ursulean, Kozsokár, Csernik, Szimcsuk stb. családok eklatáns bizonyítékai ezeknek, mint olyanok, kik immár a magyaron kívül más nyelvet nem tudnak.
  Nagy része van a nemzeti érzés ápolásában az ottani magyar papság és tanítóságnak, kik nagy részben ugyancsak közülük kerültek s kerülnek ki. A józseffalvi római katholikus egyház és magyar iskola létesülése a lengyel eredetű Drusbaczky György plébános, a bukovinai magyarság patrónusának nevéhez fűződik.
  A bukovinai magyarság 400 református lélek kivételével római katholikus. Erkölcsi, családi életük talpkövét vallásosságuk képezi. Községeikben igen szép templomokat, plébániákat emeltek. Iskoláztatásra nagy gondot igyekeznek fordítani. Községi iskolaépületeik bár a modern követelményeknek teljesen megfelelnek, 4 községben 16 tanerő kevésnek bizonyul 1800 tankötelessel szemben. Fogadjistenben pedig immár körülbelül három hónapja nélkülözik a magyar tanítót a jelentkező hiányában. Mert megsokasodtak, második hazájukból visszavágynak újra Magyarhonba. A földművelésügyi kormány helyt adott ebbéli óhajuknak s különösen a hunyadmegyei birtokvásárlásokkal lehetőségét nyújtotta annak, hogy a már Déván és Vajdahunyadon letelepített bukovinai magyarok száma megsokasodjék s az ottani magyarság egyben megerősödjék.
Az 1909 tavaszán betelepítendő 140 család 850 lelket számlál s mintegy 600.000 vagyonnal rendelkezik. A hunyadmegyei újabbi visszatelepítés kezdeményezője Szabó Imre, dévai pénzügyigazgatósági számtiszt, néprajzi író, kit a földművelésügyi kormány Szász István kolozsvári telepítési főfelügyelővel ez év márcziusában a telepítendők összeállítása végett Bukovinába már ki is küldött.

  1908-05-24/125. szám. Templomok és iskolák a telepeseknek.
  A földmivelésügyi minisztérium kezelése alatt nyolcvan kincstári telepítvényes község van, amelyeknek gazdasági, sőt mondhatnánk, minden közügyét a földmivelési minisztérium gondozna. Legutóbb Gizellafalván és Szapárifalván a földmivelésügyi miniszter templomot építtetett a híveknek. Iskolaépítésre pedig Déva, Magyarbánhegyes, Felsőmuzslya, Almás és Nagykamarás, Hertelendifalva, Istvánfalva, Félegyháza, Dombatos, Zimándujfalu, Ambrozfalva, Gyorok, Szapárifalva, Tizvár, Brestye és Németpereg kaptak állami segítséget.

  1908. A) A minisztériumok működése.
  Az 1907. évben vásárolt birtokoknak telepítésre való előkészítése folyamatban van s Déván már annyira előrehaladt, hogy ott a telepítés a jövő évben megkezdhető.

  1908. október 3.
  Déván szept. 25-én reggel valóságos népvándorlás indult meg a Csángótelep felé a püspök fogadására. Izgatottan várt a tömeg, mig végre 10 óra tájban feltűnt a csángó bandérium festői csoportja. Felcifrázott lovakon délceg legények nyargaltak a püspök kocsija előtt s midőn a Csángótelep végére értek, a bandérium kettévált, utat nyitván az egyházfő kocsijának.
  Mara László egyházmegyei főgondnok négyes fogatán és kíséretében érkezett a püspök s utána hosszú kocsisorban a szászvárosi kísérők. Dörgő éljennel fogadták az érkezőt, majd kivált a tömegből Kontz Domokos polgármester és következő meleg hangú, magas szárnyalású beszédben üdvözölte a város polgárai nevé¬ben a város nagy vendégét. (Kenessey Béla erdélyrészi ref. püspök)

  1908. december 12. Korán kezdte.
  Horváth József suhancz gyerek a dévai Csángótelepen szolgált Dávid András csángógazdánál. A gazda nem lévén megelégedve Horváthal, elbocsátotta őt szolgálatából. Az elbocsátás utáni napon, vagyis f. hó 4-én a ficzkó fényes nappal betörte volt gazdijának egyik ablakai, bemászott az előszobába és ellopott 400 koronát.
  A dévai rendőrségnek sikerült a fiatal bűnöst kézrekeríteni, aki most az ügyészség börtönében várja büntetését.

  1908. december 24. Trachoma a csángók között.
  A dévai csángótelepen veszedelmes mértékben kezd terjedni az egyptomi szembetegség, a trachoma. Különösen azok között a mindenünnét idevetődött csángók között dühöng, akik a település hírére Dévára jöttek és most a Szentiványi majorban laknak. Eddig 37 megbetegedést konstatáltak és vettek orvosi kezelés alá. Ebből az esetből a telepítési felügyelőség levonhatná a konzekvenciát. Mielőtt a csángókat behozzák a tavasszal és mielőtt a betelepítendők vagyonukat ott eladnák, ott, Bukovina területén kellene őket orvosilag megvizsgáltatni, nehogy behurcolják ide a trachomát, sőt a tuberkulotikusokat is künn kellene hagyni. Van ennek a megyének úgyis elég betege, ne hozzanak ide még új betegséget. Eddig a megye ment volt a trachomától s most még ennek a veszélynek is kitegyenek bennünket.? Erre nyomatékosan felhívjuk az illetékes körök figyelmét.

  1909-02-28/48. szám. Románok térfoglalása Magyarországban.
  Bábolna, február 25. A nemzetiségi képviselők vezérének, Vlad Aurél úrnak hunyadmegyei birtoka gazdát cserél. Ez a hír jár szerte a megyében. A mintegy 2600 katasztrális holdból álló bábolnai uradalmat egy boérekből alakult konsorcium akarja megvenni azzal az öntudatos célzattal, hogy azt 15—20 holdas parcellákra osztva, Romániából betelepedni szándékozó oláhoknak adja el Akik ezt hallják, meg sem ütközve tárgyalják ezen ügyet, majd napirendre térnek felette s aztán pár száz emberrel pótolva van az a munkáskezek okozta hiány, ami az Amerikába való kivándorlás révén elveszett. Akik azonban elgondolkozva néznek a messze jövő titokzatos méhébe, jól tudják, mit jelent ez és faj aggodalommal látják az oláhoknak ez újabb térfoglalását Magyarországon. Mit jelenhet egyebet!
  Hunyad vármegye majdnem két millió oláhságára esik mintegy 20 000 ezer magyar és ezek túlnyomó része a városokban él, míg a falvakban alig lehet találni embert, ki magyarul tudna. Magyarul még a jegyző is sok helyen csupán csak annyit tud, hogy megérti úgy, ahogy a részére érkező hivatalos iratokat. Magyar falu az egész megyében kettő van s ez is beékelve oláhok közé úgy, hogy maholnap vallásét és nyelvét csaknem teljesen elfelejti. Igaz, hogy a kormány mindezen veszedelmeket látva, úgy iparkodik a helyzeten segíteni, hogy ahol lehet, a nagyobb uradalmakat megszerzi és azokat betelepíti a csángókkal, de ez csupán egyes hegyekre s ott is csak oly mérvekre szorítkozik, amelyek teljesen elenyészők. Pár csepp a tengerben. És ez a pár csepp is annyi zaklatásnak, annyi támadásnak van kitéve, hogy félő, hogy az a nagy tenger oláhság, mely körülveszi, mégis csak eltemeti.
  Itt volna célszerű a kormány közbelépése, itt érvényesülhetne Darányi politikája, ha a kormány közbelépne és iparkodna a román üzérkedők helyett saját maga meg szerezni azt a földet, melyet a magyarok vére annyiszor öntözött s melynek minden egyes rögéhez fájó emlék tapad melyet ha megszerezne és a csángó telepeseknek adna át, ezer átkot fordítana el sokat hányatott hazánkról, viszont ezer meg ezer áldás szállna mindazok fejére, kik hazájuktól is szakadt véreinket visszavezérelnék ebbe az édes hazába, ahol tisztább a patak, csengőbbek a dalok.

  1909. március 6. Kiáradt a Cserna.
  A két hónapig tartó kemény téli időt hirtelen kellemes tavaszi időjárás követte, mely a felgyülemlett félméteres havat hirtelen olvadásnak indította. A hegyekről oly nagy mérvben zúdult alá a víz, hogy Déva utcái két napig csaknem járhatatlanok voltak s f. hó 3-án a Cserna is kiöntött. A Görög-város nagy része víz alatt áll. Félő, hogy a Maros is kiönt, ami nagy anyagi kárt jelentene.

  1909. március 31. A bukovinai csángók haza akarnak térni.
  Bukovinában négy csángó-magyar község van, Istensegíts, Fogadjisten, Hadikfalva és Józseffalva (Andrásfalva valahogy kimaradt). Anyagi szempontból a csángók jól élnek, de vágyuk egy teljes nemzeti élet után, mint egy kis tagja a nagy nemzetnek arra készteti őket, hogy a nagy magyar nemzet kebelére térjenek vissza. Belátjuk, hogy természetesnek tartjuk kívánságukat, és ez minden nép esetében természetes. Azzal azonban nem értünk egyet, hogy mindez a román nép kárára történik. A csángók tömegesen adják majd el földjeiket azoknak a német telepeseknek, akik majd helyükbe jönnek, így földjeik nem kerülnek vissza román tulajdonba, bár a románok között helyezkednek el, Radóc környékén. A csángók telepeket hoznak létre Hunyad vármegyében, Déván, Al-Pestesen, Marossolymoson és Folton. Az első szállítmány már jövő tavaszkor a „földjeikre” érkezik, amely nem egyéb, mind tiszta román föld, a legtisztább román vármegyében, Hunyadban. Ami a románokat illeti, mehetnek Amerikába.

  1909. április 3. Csángótelepítés.
  A bukovinai csángó magyarok hazatelepítésének ügye az elmúlt héten kedvező stádiumba jutott. Az ügy már régi idők óta húzódik, Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter jóindulatát és támogatását is megnyerték s közben a telepekhez szükséges birtokokat is megvásárolta az állam. Istensegíts, Fogadjisten, Hadikfalva és Józseffalva népe szintén vágyódik vissza, a hazába.
  A visszatelepülésnek azonban eddig nagy akadálya volt. A visszatelepülő csángók ugyanis jómódú, Bukovinában birtokkal rendelkező földmivesek, kik eddigi hazájukat csakis úgy hagyhatják ott, ha vagyonukat előbb értékesítik. Ez természetesen sok akadályba ütközött, mert a tömeges eladások folytán vagyonuk értéke nagyon alászállott. Csángóink tehát kedvező konjunktúrákra vártak.
  Miként e heti híradásukból értesülünk, ezen a bajon segített egy egészséges gondolat. A csángók felajánlották ingatlanaikat az osztrák kormánynak a radauci ménes céljaira. Közben azonban néhány száz német család viszont Oroszországból óhajt visszatelepülni. A négy magyar falu ingatlan birtokát most már alighanem e családok fogják megvenni. Ilyen körülmények között most tavasszal városunkban mintegy harmincegy csángó család települ le. Alpestesen, Marossolymoson és Folton szintén kilátás van arra, hogy rövidesen nyélbe üthetik a telepítés ügyét.
  Mint említettük, a megoldás időpontja a bukovinai birtokok értékesítésétől függ. Mivel a kedvező konjunktúrák beállottak, alapos remé¬nyünk van arra, hogy véreinket rövidesen körünkben fogadhatjuk.

  1909. április 7. A bukovinai csángók hazatelepítése.
  A négy bukovinai csángófalu, Istensegíts, Fogadjisten, Hadik és Józseffalva népe hazavágyódik. Darányi földmivelésügyi miniszter a legnagyobb érdeklődéssel kíséri az akcziót és mint ismeretes, a telepítési törvényben külföldre vándorolt magyar véreink visszatelepítésére tételes rendelkezéseket, s részükre nagyobb kedvezményeket tesz. A bukovinai csángók tömeges visszatelepítésének azonban az az akadálya, hogy ha tömegesen hagynák oda vezéreik mostani ingatlanaikat, azokat jóval értéken alul, potom áron lehetne értékesíteni. Azért merült fel a bukovinai csángó magyarok körében az a gondolat, hogy ottani ingatlanaikat az osztrák kormánynak és pedig a radauczi ménes czéljaira eladásra fölajánlják.
A bukovinai csángók hazatelepítése érdekében a mostani napokban kedvező fordulat állott be. Ugyanis ötszáz Oroszországba kivándorolt német család akart Bukovinába költözni és a négy magyar falu telepeit megvenni. Ez a kedvező fordulat arra bírta Darányi földművelésügyi minisztert, hogy addig is, míg a telepítési törvényjavaslat módot nyújt nagyobb arányú állami tevékenységre, már ez év tavaszán, Déván harmincegy csángó családot telepített le. Ezzel parallel Alpestesen, Marossolymoson és Folton újabb telephelyek rendeztetnek be a letelepítendő bukovinai csángók részére. Az első hazajövő csapat már tavaszszal itthon rak fészket.
  Bukovinai véreink magyar voltát legjobban ősi nevük bizonyítja. Barabás András, Balogh Mihály, Bónis József, Domokos István, Galambos András között van Ferencz József józseffalvai csángó kisgazda is.
  A haza törekvő csángó magyarok nem elesett, szegény emberek. Van köztük olyan kisgazda is, aki tízezer korona vagyonnal rendelkezik. S nincs egy se, aki ezerötszáz koronánál kevesebbel kezdené itthon az új életet. Törvényt, mely egy régi vágyat váltana valóra: az őshazába való hazajutást, alig várnak mohóbb vágyakozással, mint a bukovinai csángó-testvéreink, azért lehet kedvező körülménynek tartanunk azt, hogy az oroszországi németek tisztességes árt ígérnek a hazavándorolni óhajtóknak.

  1909. május 8. Gróf Majláth Gusztáv Károly erdélyi rom. kath. püspök folyó hó elsején városunkba érkezett… Délben a zárdában díszebéd volt, melyre az egyháztanács tagjai voltak hivatalosak. Ebéd után a püspök úr meglátogatta a kórház összes betegeit és megnézte a csángótelepi templomhelyet, hol az egybegyűlt telepi hívek fogadták és üdvözölték.

  1909. A) A minisztériumok működése.
  Ezenfelül a telepítési akczió folytatása érdekében Valealungán (Krassó-Szörény vármegye) és Déván (Hunyad vármegye) a telepesházak építését megkezdeni, Bálinczon, Mosniczán és Nevrincsán (Krassó-Szörény vm.) pedig a telepítést a telepesházak építésével folytatni kellett…Déván a telepítési terület 676 kat. hold 1054 négyzetöl, ebből 32 bukovinai csángó földmíves egyenkint 15 kat. hold földet kap, lakóházzal, istállóval 11.800 K-ért, egy földmívesgazda 15 kat. holdat épületekkel 14.400 K-ért és egy földmívesgazda 20 kat. holdat épületekkel együtt 17.250 K-ért, végül 11 munkás 3—3 kat. holdat 1600 K-ért.

  1909-06-12/138. szám. Versenytárgyalási hirdetmény:
  A m. kir. földmivelésügyi miniszter 52546/1909. számú rendeletére.
I. Krassó-Szörény vármegyében fekvő Novrincea község melletti telepítvényeken felépítendő, rom. kath. templom, paplak és melléképületei, iskola és melléképületei, 35 telepes ház,
II. Krassó-Szörény vármegyében fekvő Valealunga melletti telepítvény felépítendő: iskola és melléképületei, óvoda és melléképületei, 50 telepes ház és istálló,
III. Krassó-Szörény vármegyében fekvő Bálincz község melletti telepítvényen felépítendő: 9 telepes ház és ugyanannyi istálló.
IV. Temes megyében fekvő Mosnicza község melletti telepítvényen felépítendő: 40 telepes ház.
V. Hunyad megyében a Déva melletti telepítvényen felépítendő: 32 telepes ház és istálló.

  1909. augusztus 7. Hunyadmegyei telepítések.
  A telepítésnek az a módja, melyet kormányunk mostanában folytat: egyes községeknek magyar lakossággal való szaporítása Hunyadban. Általában helyes alapon indul meg, de oly szegényes eszközökkel, hogy egy ezredévbe kerül, míg a kitűzött célt elérhetjük. Helyeseljük, hogy a Maros és Cserna-mentét magyar telepesekkel népesítjük be. De akkor egészen népesítsük be! Mert ha Vajdahunyad után Alpestes kap telepet, de Barcsát, Csernakeresztúrt, Szentandrást, Szántóhalmát, Sárfalvát kihagyjuk, szinte nem csináltunk semmit.
  Aztán mit fog érni egymagában a csigmói, folti telepítés, ha a telepítési láncolat összeköttetéséről nem gondoskodunk. Helyeseljük, hogy a hátszegi fensíkot is belevonják a telepítésbe; de az egyedüli farkadini telepítés az összeköttetés meg nem teremtésével hatástalan lesz. Aztán miért nem telepítenek a Sztrigy mentén is? Hát a Fehérkőrös mente nem a legveszedelmesebb része-e az országnak? Ide mért nem hoznak telepeseket?
A Sztrigy völgye a Petrozsény vidékén ha¬talmasan megszaporodott magyarság felé visz, a Fehérkőrös pedig az aradmegyei magyarság felé veszi útját? Aztán beszéljünk a telepítés anyagáról. Magában a telepítési vezetőségben kétféle elv uralkodik. Az egyik a csángótelepítést kárhoztatja, másik az alföldi magyarság hegyek közé való telepítését ellenzi. Általában az a panasz a csángó ellen, hogy lusta, tunya, dologtalan nép, nem szereti a földet. Nos, ha tényleg ilyen, noha ehhez is sok szó férhet, akkor ki kell tanulmányozni, hogy mit szeret a csángó?
  Hát igen is tudjuk, hogy szereti az állatot; a lovat, a szarvasmarhát, szereti a fuvarozást. Hát, Istenem, akkor a telepítésnél a csángónak ezen jó tulajdonságait kell figyelembe venni. S ha még hozzátesszük, hogy egy-egy csángó családban átlag 8—10 gyermek van, akkor, ha egyébért nem is, de azért kell őket visszatelepíteni az országba, mert éppen a színmagyarság körében az Egyke hódít már veszedelmesen. Az alföldi magyar szereti a földet, hát azt olyan helyre kell telepíteni, ahol ennek meg vannak az összes feltételei.
  Legnagyobb hibája azonban telepítési politikánknak, hogy a telepítettek természetes szaporodását nem veszik figyelembe. Mi lesz a megszaporodott csángókkal? Ahelyett, hogy a szaporulatból előálló felesleget a szomszéd község határába telepítenők, egyszerűen nem törődünk velők. A felserdült s férfikorba került csángóivadék képtelen megélni a telepen s megy vagy Romániába, vagy Amerikáka. Pedig azért hoztuk haza szüleiket, hogy szaporítsák itt a magyar fajt.
  A szaporulat elvész, a csángótelepítés tehát az emberanyag szempontjából holt tőke marad, mely kamatot nem hoz. Beszélhetnénk még a telepek felszereléséről, gondozásáról, közigazgatási és közoktatási ellátásáról is, mely téren szintén sok mulasztás és félszegség tapasztalható; de erről majd más alkalommal szólunk. Az elmondottakat figyelmükbe ajánljuk a telepítés vezetőinek s hisszük, hogy ha akarnak, okulnak is belőlük.

                                                                                                    Anyóka fon (1942)

  1909. augusztus 14. Utcanyitások.
  A kincstár most épít 37 házat az újabb csángótelepítés elhelyezhetése végett. A napokban tartották meg a helyszíni szemlét, amikor egyúttal az utcanyitási eljárást is bevezették. Az új teleprészen négy új utcát engedélyezett a tanács, mely utcák mindenike 12 méter szélességű lesz.
  A petróleumlámpák alkonya. Tudvalevő, hogy a Dévai Villamossági Részvénytársaság a koncessió átruházásakor, kötelezte magát arra, hogy a város közvilágítása részére 50 darab lámpát helyez el díjtalanul és lát el ingyen árammal. Folyó hó 10-én szállott ki a város különböző pontjain a bizottság, melynek feladata volt a lámpák elhelyezése.
  Értesülésünk szerint a következő utcák petróleumlámpái cseréltetnek fel villanylámpákkal: Hunyadi J. út - (Csángótelep), Iskola-utca, a kórház melletti és mögötti kis sikátorok, a Téglagyár- és Hajósutcák, a Görögváros utcái és a Patak-utca. A
petroleumvilágítás tehát már csak a Sváb-negyedben fog megmaradni, remélhetőleg nem hosszú ideig.

  1909. augusztus 19. Az új csángótelep.
  Az újonnan telepítendő csángók részére szükséges épületek építését már megkezdették a dévai csángótelep végében és ezzel egy egész kis városrészt toldanak ismét Dévához. Az új telep rendezése f. 10-én ment végbe. A csángótelep végében négy új utcát mértek ki és nyitottak meg. Egyelőre 32 lakóház épül a szükséges melléképületekkel.

  1909. szeptember 11. A bukovinai csángók hazatelepítése.
  A Bukovinában, levő öt magyar község lakossága visszavágyik hazájába, Magyarországba. A hazatelepítés munkája folyamatban van. Déván most épül harminckét telephely, amelyet még az ősszel megszállnak a bukovinai magyarok. E telephelyekre vagyonos bukovinai csángók jutnak. De velük együtt hazatelepítenek munkáscsaládokat is, akiknek számára munkás telephelyek épültek. Ismeretes dolog, hogy a kormány a Hunyad megyében vásárolt birtokokat a hazavágyó csángóknak tartotta fenn. Ezeken a birtokokon a parcellázási és teleprendezési előmunkálatok már folyamatban vannak. Néhány éven belül több száz csángó magyar család jön haza Hadikfalváról, Istensegítsről és a három más bukovinai magyar községből. Itt említjük meg, hogy a bukovinai magyarok birtokait német települők vásárolják meg és így néhány év múlva az történik meg, hogy ahol eddig magyar szóval dicsérték az istent, ott a hívek imádsága német szóra fordul, mi pedig magyar véreinkkel, a bukovinai csángókkal szaporodunk számban és erőben.

  1909. szeptember 25. Falu rossza.
  Valami ritka különlegességet élvezett e hó 18.-án a dévai közönség. Földmives emberektől hallott egy olyan darabot, melyben földmivesek a szereplők és mely földmivesekről szól; szóval népszínművet a néptől. Bizarr gondolat és hozzá, valljuk meg, merész is. Tudtunkkal széles e hazában még senki se próbálta meg az ilyen „műkedvelő" előadás rendezését. A város közönsége különös érdeklődéssel is várta az előadás napját. Tudta, hogy amiben része lesz, az nem mindennapi dolog. Nos, örömmel konstatálhatjuk, hogy a kísérlet, várakozáson felül bevált. Olyan előadásban volt részünk, melyben ott volt az eredetiség zamatja és mely éppen ennélfogva különös élvezetet nyújtott. De bebizonyította ez az előadás azt is, hogy a magyar föld népében akkora az intelligencia, aminő e haza egy nemzetiségében se található fel. A közönség előbb jóakaratú mosolygással hallgatta az első felvonás bevezetőjét, majd meglepetten figyelt, később pedig nyílt színen számtalanszor megtapsolta a kitűnően sikerült jeleneteket és énekszámokat.
  És ne felejtsük el hangsúlyozni, hogy ez a dicséret nem a konvencionális valami, amivel a vidéki helyi sajtó szokás szerint megemlékezik a műkedvelő előadásokról. A fent előadottak csupán a való igazság és a tény regisztrálása.
  Az érdem oroszlánrésze Boga János csángótelepi tanítót illeti, ki heteken keresztül, fáradtságot nem ismerve, tanította be a darabot. A színpadi próbák alatt dr. Tassy B. László simított a még mutatkozó hibákon. A szereplők között első helyen kell említsük Balog Marit, Finom Rózsi megtestesítőjét. Úgy játszott ez a leány, hogy nálunk járt hivatásos szubrettek se csinálták különbül. Se játék, se ének dolgában. Ha ezt a leányt valamelyik mecénás a fővárosba vinné, joggal hisszük, szédületes eredményt érhetne el vele. A határozott tehetség annyi oldalról mutatkozott játékában, hogy mindezt nagyzás nélkül, joggal elmondhatjuk. Hangja pedig kitűnő anyag. Csiszolatlan gyémánt. Néhány jelenetét, énekszámát a jelenvolt nagyszámú úri közönség többször megismételtette.
  Hozzá hasonló sikert aratott Zsók Lajos feledi szerepében. Kitűnő hangsúlyozás, természetes mozgás jellemezték, játékát. Igen kedves előadása volt Borbély Bertának, ki Boris szerepét játszotta. Kitűnő humorral játszotta szerepét Kásler Péter (Gonosz Pista bakter). A jó összjátékban mindenki kivette a maga részét; nevezetesen: Forrai János (Lajos), Szőcs Ágota (Bátki Tercsi), Zsók Fábián (Göndör), Varga András, Miklós Emerencia, Szőcs Vilma, Antal Mari, Varga Ferenc, Kató Vilmos, Balog István, Bugyi Erzsi, Illés Péter, Varga Lajos, Csíszer Antal, Varga And¬rás, Sebestyén Zsófi és Kásler János.
  Végezetül azon óhajunknak adunk kifejezést, hogy minél tovább lángoljon a szereplőkben az ügy iránti lelkesedés tüze és minél több, ehhez hasonló sikert érjenek el!

  1909. október 14. A csángók érdekében.
  Amint értesülünk, a földművelésügyi minisztérium a dévai és vajdahunyadi csángótelepekre kertészt fog kiküldeni, hogy a csángókat a konyhakertészetben alaposabban kiképezze. E körülménynek igazán örvendünk, mert eddig vidékünkön a bolgárokat kivéve, alig foglalkozott valaki a különben rendkívül jövedelmező, de a kellő jártasságot megkívánó konyhakertészettel. A statisztikai adatok tanúsága szerint évenként mintegy egy millió és hatszázezer koronát visznek el hazánkból a bolgárkertészek, amely pénz egy kis fáradság és hozzáértéssel bizony könnyen megtartható volna hazánkban. A földművelésügyi minisztériumnak fenti intézkedését örömmel üdvözöljük s őszintén kívánjuk csángóink érdekében is, hogy a kívánt eredménye meglegyen.

  1909. november 9. Újabb telepítések.
  A földművelésügyi miniszter ismét két új telepítést csinál. Valealunga és Déva az új telepek neve. Telepítő munka volt az idén Novrincea, Bálinc és Mosnica megnagyobbítása is. A telepes házakat mindezen helyeken már építik, Valealungán 50, Novrincean 35, Déván 33, Mosnicán 40 és Bálincon 9 ház készül. Az építkezés miatt még csak Déván fogadhatták be a bukovinai csángó telepeseket, a jövő évben azonban a többi telepes helyek betöltése, is aktuálissá válik. A telepeken iskola, tanítói lakás és kisdedóvó fölállításáról is gondoskodott a miniszter s mihelyt lehetséges lesz templomot, kápolnát is építenek s pár év alatt a nemzetiségiek lakta területeken ismét megszaporodik a karcsútornyos, tiszta magyar községek száma.

  1909. november 25. Újra egy magyar birtokkal kevesebb.
  A helyben megjelenő „Libertatea“ gratulál és örömét fejezi ki afelett, hogy egy oláhember — névszerint Oarsa Isac — gróf Gyulainak bánáti birtokát megvette.
  Ugyanabban a számban pedig a csángók hazatelepítése ellen kél ki sőt — más helyen — a románság elnyomatásával vádolja meg a minisztereket, aki — szerinte — nem engedhetnek egy napot, egy hetet, egy hónapot eltelni anélkül, hogy a román nép ne érezze, hogy vannak, akik őket lenyomni igyekeznek s akik lelkületűket elkeserítik. Furcsa, hogy Magyarországon a románok bár napról-napra vagyonosodnak, terjeszkednek s szerzik meg a magyar birtokokat, ha ezt ellensúlyozni igyekeznek, akkor elnyomatásról panaszkodnak.

  1909. december 30. Háziipar tanfolyam Déván.
  Darányi Ignác földművelésügyi miniszter pártfogásával az ország különböző helyein, többek közt Déván is a csángótelepen háziipar tanfolyamot rendeztetek, amelyekben a kosárfonásban, fafaragásban, szalma és gyékényfonásban, seprű és kefekötésben tanítják ki a gazdasági munkásokat.

  1910. A) A minisztériumok működése.
  A tárczától az 1909. évben kimutatott 2,306.000 K kölcsönön felül újabban kölcsönvett 386.000 koronából Bálinczon 9, Déván 32, Mosniczán 40, Nevrincsán 35 és Valealungán 50 összesen tehát 166 telepház építése fejeztetett be.

  1910-01-11/8. szám. Kivándorlás Hunyadmegyéből.
  Déváról írják, hogy január elseje óta a kivándorlás a megyében nagyobb arányokat kezd ölteni, pedig a múlt év is jelentékeny szaporodást mutatott az 1908-ik évhez képest. Most pedig 1910 január 1-től január 8 ig huszonkilenc útlevél iránti kérvény érkezett a hatósághoz.

   1910. május 7. Makó. Justh Gyula tegnapi programmbeszédén megjelent az erdélyi csángókküldöttségeis, akiknek bizalmát László János és Dávid József tolmácsolták.

  1910. szeptember 14. Leégett csángótelep.
  Déváról jelentik: A dévai csángótelepen tegnap Dávid Lajos gazda udvarán tűz támadt, mely a tűzoltóság gyors közbelépése daczára is gyorsan tovaterjedt. Három ház az összes gazdasági épületekkel, továbbá a behordott gabona- és takarmány elégett. A mintegy 10.000 koronát kitevő kár nem térül meg biztosítás útján.

  1911. január 13. Csángók visszatelepítése.
  A földművelésügyi minisztérium megvásárolta Bocz Géza, szászvárosi főerdész lozsádi birtokát. A birtokot parcellázni fogják és arra Bukovinából csángókat fognak visszatelepíteni. Zudor József, lozsádi nagybirtokos birtokait a kincstár szintén meg akarja venni csángótelepítés céljából.

  1911. április 2. Népszámlálás a csángók között.
  Bukovinából írják nekünk, hogy a népszámlálást ott is befejezték. Andrásfalva, Hadikfalva, Istensegíts, Fogadjisten és Józseffalva magyar telepeken összesen tízezer magyar számláltak össze. A csángók tehát nem szaporodtak, mert egyrészt Amerikába, Kanadába vándoroltak ki sokan, másrészt pedig a visszatelepítés Déva és Hunyad vidékére bár lassan, de megkezdődött. Sokan mennek Romániába is, különösen a szegényebbek, mert kevés a föld. Jó volna, ha a visszatelepítés gyorsabban történnék, akkor nem vándorolnának ki annyian Amerikába. A kivándorlók legtöbbje ugyanis haza készült, de mivel a telepítés csak nem akar gyorsabb tempót venni, pénzzé tevén vagyonukat, nekivágtak Amerikának. Annál is inkább, mert az ügynökök is csábítják őket. Itt-tíz koronát ígérnek és adnak, minden kivándorló után, s akad, aki ezért a jutalomért szolgálatába szegődik. Vissza kell tehát telepíteni a csángókat mielőbb, mert különben örökre elvesznek számunkra.

  1911. április 9. A hunyadmegyei telepítés.
  A minap hírt adtunk a bukovinai csángók között megejtett népszámlálás eredményéről s megírtuk, hogy a csángók nem szaporodtak, mert egyrészt kivándoroltak, másrészt, bár lassan megkezdődött hazatelepítésük is főképpen Hunyad megyébe. Ezzel kapcsolatban a következőket írják nekünk Déváról:
  Tudvalevő dolog, hogy az állam a koalíciós idők alatt Hunyad megyében nagyobb területet vásárolt össze bukovinai csángók betelepítése céljából. Volt is jelentkező elég, de a telepek közül eddig csak a dévait népesítették be harmincnyolc családdal, a többi telep pedig kincstári kezelésben áll. A bukovinai magyarok helyzete pedig egyre tűrhetetlenebbé válik jelenlegi hazájukban. Pedig nem jönnének üres kézzel. A bevándorolni akarók mind rendelkeznek 3—5000 korona készpénzzel, melyet a földvétel alkalmával előlegül hajlandók letenni, mindössze arra van csak szükség, hogy valamely magyar pénzintézet ügyeiket fölkarolja és a szükséges amortizációs kölcsönt megadja.
  Van a vármegyében ez ügynek egy odaadó rajongója, Szabó Imre pénzügyi számtiszt, akit a kormány a dévai telepítő-akció alkalmával kiküldött Bukovinába, hogy a betelepülőket összeválogassa. Hozzá halom-szám érkeznek napról-napra a levelek, melyben a csángók telepért könyörögnek, mert haza akarnának jönni, mert vagyonukat már pénzzé tették, és mert — ha haza nem jöhetnek — kénytelenek lesznek Kanadába, menni farmernek.
  Hogy ennek az értékes, szapora, életrevaló, tűzpróbát kiállt magyar fajnak visszahozatala elsőrangú nemzeti érdek, az nem szorul bizonyításra. Szabó Imre Barcsay Andor dr. országgyűlési képviselő buzgó segítségével megcsinálta a sztrigyszentgyörgyi telepet, mely ma már teljesen kész és ötvenhárom család munkálkodik rajta. Az előmunkálatok megejtése után a minisztérium a terv életrevalóságát belátván, állami támogatást adott, az akciót több irányban segítette és így a siker el nem maradt Az adminisztratív munkából erős részt vett ki magának Farkas Béla körjegyző és Rád János állami tanító, kik fáradságot nem ismerve, dolgoztak a telep kialakulásán. Éppen ez a siker okozta, hogy a künt maradtak nem akarnak belenyugodni a változhatatlanba és mind erősebben tör fel lelkükben a vágy a régen óhajtott haza iránt.

                                                                  ***********************************

   Az 1910-es hozzátelepítéskor bejött 45 férfi, 45 asszony, 119 fiú, 89 leány, összesen 298 személy. Behoztak 69 lovat, 12 tehenet, 37 szekeret és sok gazdasági eszközt. Ezen bevándorlók községenkint így oszlottak meg: Istensegítsből 13, Hadikfalváról 8, Andrásfalváról 18, és Józseffalváról 4 család, melyek kaptak 356 és fél hold földet. Tehát már a telepítés idején, átlagban személyenként még egy és fél hold föld sem jutott. S dacára annak, hogy két évtizeddel később telepítették az ótelepnél, a túlságos szaporaság folytán az ótelep anyagi helyzetére süllyedtek, vagyonilag ma is így állnak.
1 és fél holdastól 2 holdig terjedő birtokos család van: 61
2 „ „ „ 5 „ „ „ „ : 38
5 „ „ „ 10 „ „ „ „ : 2
  Teljesen földnélküli: 69. Teljesen ház és földnélküli: 21. Összesen 191 család.
  E telepítés történetéhez tartozik, hogy a fent ismertetett telepesek letelepedése után többen jöttek olyanok, akiknek már nem jutott föld. Ezeknek a régi telepesek belterülete mellett levő, úgynevezett agyagos gödröket osztották fel lakhelyeknek, s ide építettek maguknak házakat. Ezek az úgynevezett zsellérek, a község szolgálatában, mint csőszök, tehén és meddőpásztorok keresték meg kenyerüket, s a szorgalmasabbak idővel még meglehetős vagyont is szereztek maguknak.
  Ilyen telepes volt összesen 9 férfi, 9 nő, 19 fiú, 14 leány, 51 lélek. Újabbak: 18 férfi, 18 nő, 15 fiú, 10 leány, tehát 61 lélek.
Az új telepet, melyet 1910-ben, mint hozzátelepítést telepítette a kormány, helyénvalónak látom a régi telep történetével párhuzamosan ismertetni. E telepítés előző történetét, majd az amerikai kivándorlás okainak megírásában ismertetem bővebben, mert éppen az a kivándorlás szülte ezt a hozzátelepítést.
  Az új telepesek földjén nem volt kincstári birtok. Azt a magyar kormány vétel útján szerezte e czélra, Jankay Lajos tábornok, Szentiványi Lajos maros-solymosi birtokos és Dávid József, városi pénztárnoktól. Vétel után nyomban felparczellázták, s 1909-ben 31 házat és istállót építtettek a telepesek számára. 1910-ben pedig bukovinai származású telepesekkel betelepítette.
  A telepítés két féle volt. Kis-, és Nagytelep. A nagytelepesek kaptak családonként a legelőjárulékkal együtt 15 hold földet, míg az úgynevezett „zsellér” telepesek 1 ½ hold élő földet és 1 ½ hold legelő részesedést. (László János, kézirat)

   1912. május 11.
  A hunyadmegyei csángók — Egy kifosztott ember esete — Budapest, május 10.
  Egyik napilapunk megemlékezvén a hunyadmegyei csángótelepítésről, Szabó István és Szabó Imre dévai lakosokat a csángótelepítés «rajongó apostolainak» nevezte. Itt megemlítjük, hogy Szabó Istvánnak a telepítéshez semmi köze nincsen, Szabó Imréről pedig beszéljenek a kezeink között levő eredeti írások másolatai.
  JEGYZŐKÖNYV, (Egy koronás osztrák okmánybélyeg), mely felvetett 1911. július 20-án, Bukovinában, Istensegíts község elöljáróságánál, Győrfi István istensegítsi lakos panasza tárgyában.
   Jelen voltak: Szőts Lázár bíró, Gáspár Pál esküdt, Szőts Antal közs. képviselőtestületi tag, Tomasevszky Tadeus községi jegyző és Győrfi István istensegítsi lakos.
   Győrfi István istensegítsi lakos előadja, hogy 1910. év őszén Magyarországra szándékozott települni. Mint ilyen, 1910. július 16-án beküldött Szabó Imre úrnak, mint a sztrigyszentgyörgyi telepítés megbízottjának egy telepért járó 526 korona 15 fillérnyi előleget. A közbejött családi akadály miatt, bármennyire is szeretett volna kitelepülni, ezen óhaja teljesen sajáthibáján, kívül lehetetlennek, bizonyult. Minthogy a telepért járó előlegét már lefizette, elhatározta, hogy a kellemetlenségek kikerülése céljából a telepét másnak fogja átadni, aki majd az ő előlegét visszatéríti. Erre vállalkozott Barabás Imre hadikfalvi lakos. Együtt elmentek Szabó Imréhez Dévára és előadták szándékukat Szabó Imrének nem volt ellenvetése. Barabás Imre hadikfalvi lakos szintén lefizette ugyanazért a telepért ugyanazt az előleget. Tehát ugyanarról a telepről Szabó Imre két előleget vett fel. Győrfi István látva azt hogy az új telepes szintén Szabó Imre kezébe teszi le az előleget, bátorkodott kérni őt, adná vissza neki most már 1910. július 16-án beküldött és ugyanarra a telepre előlegezett 526 korona 15 fillért." Szabó Imre nem teljesítette a kérést, hanem azzal bocsátotta el Győrfit, hogy menjen haza, mert a pénzt posta útján fogja kezeihez kapni. Ez a dolog történt 1910. év december hó végén.
  Győrfi István hiába várt egy hónapig. Minthogy gazdaságát, amely az előlegnek összegyűjtésével alaposan megrongálódott, még a tavasz előtt rendbe akarta szedni, igen nagy szüksége volt pénzre. Ezért előlegének visszatérítését szorgalmazandó, 1911. február havában táviratban kérte Szabó Imrétől az előleg visszaadását. Erre válaszképpen Szabó Imre illetlen magaviseletéért szemtelen fráternek nevezte Győrfit, vérig sértő, 1911. február 14-én kelt levelében. Levele végén Szabó Imre kijelenti, hogy pénzét még e hónapban kezeihez fogja kapni. (E levél alább szó szerint közöltetik.)
  Győrfi ismét várt egy ideig, míg végre többszöri kérés, könyörgés után 1911. március 31-én kelt levelében Szabó Imre ismét határozottan ígéri, hogy Győrfi a pénzt még a jövő héten kezeihez fogja kapni. Késedelmeskedése okául a nagy elszámolási munkálatokat hozza fel. Azóta sokszor kérte a legudvariasabb hangon pénzét, de eredmény nélkül. Ezután Tóth Imre istensegítsi tanítóhoz fordult panaszával. Tóth Imre tanítótól később hallotta, hogy ő is írt Szabó Imrének az előleg visszatérítése ügyében, azonban válaszra sem érdemesítette.
  Győrfi István istensegítsi lakos elmondta továbbá, hogy az 526 K 15 f. hiánya miatt, hogy romladozó vagyonkáját megmentse, kénytelen volt 12%-os uzsorakamattal váltóra pénzt fölvenni. Ezen végtelenül terhes és veszedelmes kölcsöntől csak jogos tulajdonának visszatérítése mentheti meg. Megjegyzi még Győrfi István, hogy a sok ajánlva elküldött levél is tetemes összeget emésztett fel. Ezen jegyzőkönyv Győrfi István abbeli kérelmére vétetett fel, hogy ezzel Magyarországon az illetékes hatóságoknál veszendőbe menő vagyonkája megmentéséhez felhasználhassa
  Kelt mint fent.
  Szőts Lázár s. k. bíró, Gáspár Pál s. k. esküdt, Tomasevszky s. k. jegyző, Győrfi István s. k. istensegítsi lakos. (P. H.)

  Ez az okirat világosan beszél. Lássuk már most, hogy Szabó Imre, az állítólagos «csángóapostol», hogyan válaszolt a Győrfi István jogos pénzkérő táviratára. A birtokunkban levő gépírásos levél szószerinti másolata ez:

  "Győrfi István gazdálkodó, Istensegíts
F. hó 12-én feladott szemtelen hangú táviratát megkaptam, úgy látom, a tisztesség fogalmáról keveset tud. Szerencsétlen fráter maga azt hiszi, hogy a maga pár garasára rá vagyok szorulva s hogy azért állásomat megkockáztatom. A bukovinai magyaroknak az ilyen magafajta emberek csak hírnevét rontják. Pénzét rövidesen megkapja, még e hóban, várja be, magaviseletéért szégyellje magát!
  Déva, 1911. február hó 14.
  Szabó Imre s. k."

  Az igazság kedvéért megjegyezzük, hogy Győrfi István jogos követelését még mai napig sem kapta meg. Perelt ugyan a dévai járásbíróságnál, marasztaló ítéletet is kapott, de a jogerős ítélet alapján elrendelt végrehajtás eredményre nem vezetett, mert a «Hunyad megyei székely-csángó telepítési érdekeltség vezetőségének» — ahogyan Szabó Imre magát nevezi — lefoglalható vagyona nincsen, így festenek a «hazafias nemzeti missziót végző apostolok» a valóságban.
  Legközelebb a Csernakeresztúron levő csángótelepesek sorsára térünk át. A kezünk között levő számos adat közül csak a legmarkánsabbakat és a legjellemzőbbeket közöljük az igazságnak megfelelően.

   Források, 1907-1911 között:
Budapesti Hírlap, Az Újság, Déva és Vidéke, Népszava, Magyarország, Szabadság, Szászváros, Statisztikai Évkönyv, Magyarország - Reggeli Magyarország, Maros-Torda Vármegyei Hivatalos Lap, Pesti Napló, Tolnai Világlapja, Pécsi Napló, Tribuna Poporului, Friss Újság, Az Újság, Világ.

A dévai Csángótelepek (I. 1875-1907)

                                                      Előkészületek, földbeszerzés a dévai telepítésre

   1875. január 27. A bukovinai magyarok hazatelepítése.
A múlt szombaton, a képviselőházban a kérvények napján, az ország számos törvényhatósága részéről a bukovinai csángó-magyar rokonok hazatelepítése iránt az országgyűléshez beadott kérelmek tárgyaltatván, azok a miniszterelnökhöz utasíttattak és pedig nemcsak egyszerűen, hanem jelentéstétel végett, ami azt teszi, hogy az országgyűlés ez ügyet nem akarja csak úgy kivetni a nyakából, hanem még egyszer érdemlegesen hozzá akar szólani, akkor t. i. mikor a miniszterelnök jelentést teend róla a háznak. Bukovinában élő csángó-magyar feleink iránt kétségtelen, hogy országszerte fölébredt az érdeklődés: erre mutat az, hogy nem egy-két megye vagy város, hanem az ország törvényhatóságainak nagyobb része kéri az országgyűlést, hogy találjon módot, melylyel ez elszakadt vérrokonaink sorsát ismét szorosabban a magunkéhoz fűzhetnők, mely ugyan jelenleg nem valami fényes, s itt csak bajainkban való osztozásra hívhatnók meg őket, de az ő mostani helyzetökhez s állapotaikhoz képest mégis csak segíthetnénk rajtuk. Fájdalom, a lapok által megindított magánadakozás kevés sikerre látszik vezetni.
   Templomot, iskolákat építeni, bármily egyszerűeket s igényteleneket is, sok pénz kell s annyi nálunk a mai körülmények közt nem egyhamar fog begyűlhetni számokra, ha csak egy-két gazdag főúr egyszerre nagyot nem lendít a gyűjtésen. De mai napság a gazdag főuraknál sem igen hevernek oly könnyen az ezerek. Részünkről, csekély körünkben szívesen folytatjuk az adakozások gyűjtését. De érezzük, hogy más mód, nagyobb szabású elhatározás és messzebb ható tett kell, hogy ez elszakadt feleinken segítve legyen; segítve, nemcsak a pillanatnyi szükség egy éles sikoltásán, hanem segítve gyökeresen és állandóan. Mi nem hagyhatjuk elveszni, szétmállani őket az idegen tenger sivatagán. Kebelünkre kell őket, egy vagy más módon újra ölelnünk, így gondolkoznak az országgyűlésnél kérelmező törvényhatóságok.
   S hogy népünk is hasonlólag gondolkozik, arról mutasson példát az alább következő levél, melyet Brassóból, január 17-kéről R. T. J. betűk alatt kaptunk, kissé gyarló grammatikával és helyesírással (melyeket a levélíró kért, hogy javítsunk ki) de annál épebb érzéssel s helyesebb józan ésszel. „Olvasom a „Képes Néplapban“ —így kezdi — „a szerkesztőség nevében, hogy adakozásra hívnak a bukovinai magyar atyafiaknak iskolára és templomra. De én azt tartom, hogy ezekből az adakozásokból soha, de soha templomot meg iskolát nem építhetnek. Ha rajtuk segíteni akar a magyar nemzet, nem ez annak az útja, tisztelt urak! Haza kell őket hozni, ide kell telepíteni, ősi hazájokba vissza, ahonnan kiszármaztak. E végből első teendőnk,hogy a hírlapokban kürtöljük ki és kérjük fel a nagy uradalmak birtokosait,a gazdag főurakat és mágnásokat, hogy vállaljanak el belőlük munkásokat és telepítvényeseket.
   Itt van legelőször is gróf Lónyay, akinek roppant kiterjedésű jószágai vannak, sok falui Hátszeg vidékén, Petrozsénben, ahol a nagykőszénbánya készül és minden munkásnak szép lakása kőből építve, mind a gróf tulajdona. Ez volna célszerű pénzkereső hely, mely jobban megilletné a magunk atyafiságát, mint azokat, a kik most ott vannak; fogadja be a gróf a bukovinai magyarokat oda és ne tartsa ott az olyanokat, akik azon vannak, hogy a magyarságot csak pusztítsák. Van ott a környéken annyi magyar birtok, jó kukoricatermő földdel és marhatenyésztő legelőkkel, erdőkkel, ahol akár az egész Bukovinát le lehetne telepíteni. Nem kellene azoknak ott templomot, iskolát építeni, csak átadni a készet. Ott vannak a báró Nopcsa, Kendeffi és más családok, akiknek a munkás magyar kéz szintén elkelne a jószágaikon. Ott vannak Hunyadon a vasbánya, ott Déván a kőbánya, mind a legjobb pénzkereső hely. Hát Zaránd megyében, Brádon, Halmágyon, a 48 — 49-ben leöldösött magyarok helye nem üres-e máig? Nem jó volna-e azt ismét magyarokkal foglalni el? Abrudbányán és vidékén arany-, Szászváros vidékén két vasbánya van, a hol mind szükség van a munkásra. A vidéken felsőbb iskolát is találnának, Szászvároson, a lelkes gróf Kun Kocsárd vezetése alatt, ahol fiaikat képezhetnék; ennek épen úgy szüksége van tanulókra (mert fájdalom nincs vidékre magyar), mint a mily szüksége van reá a kevés magyarságnak a környéken. Vegyék hát ezt a lelkekre a mi gazdag és lelkes uraink. Nézzenek körül az uradalmaikban, hol van egy tanya, vagy csőszház, vagy erdészlak, ahova ember kell. Írják össze, melyik hány családot tud a maga földjén elhelyezni, hánynak biz helyet, munkát, életmódot adni. Hozzuk haza őket, de mind mert egyenként nem jőnek, nem hagyják el megszokott, bár szegényes fészküket. Ne engedjük ott elpusztulni, a rusznyákok és románok martalékaivá lenni! Ahol csak egy magyart tudunk a világon, veszendőben, azt mind haza kell hozni, mert különben elfogyunk, elpusztulunk! Kérem azért a szerkesztő urat, tegye ki ezt a lapjába, és kérjük szüntelen a magyar főurakat és a magyar kormányt, hogy gondoljanak ezen távol sínylődő szegény rokonainkkal, minden jó magyar ember pártolni fogja őket ebben és áldása kíván jó munkájukra.“
   Eddig a levél, melyen csak egy keveset simítottunk, hogy társaságban megjelenhetővé tegyük, de amelyhez nem adtunk semmit. Azt hiszszük, nem is szükséges.

  1876. augusztus 30. Árverezési hirdetmény.
  A dévai kir. haszonbéres uradalom igazgatósága által tudomásra hozatik, miszerint a dévai határom találtató alább részletezett ingatlanok 1876-ik évi szeptember 17-én, az uradalmi igazgatóság irodájában d. e. 10 órakor megtartandó nyilvános árverezés 1876-ik évi szeptember 29-ik napjától kezdődő 10 egymásután után következő évre, al-haszonbérbe fognak adatni és pedig:
1-ör, 375 hold szántóföld.
2-or, 190 hold kaszáló.
3-or, 212 hold legelő.
4-er, 16 hold szőlő.
5-ör, gazdasági tanya, cselédlak, csűr, kukorica kasok és istállókkal.
6-or, magtárak és pincék.
  Az árverezni szándékozók kötelesek a kikiáltási árnak, mely 7000 o. é. frtban van megállapítva, 20%-át azaz 1400 o. é frtot készpénzben az uradalmi igazgatóság kezéhez lefizetni. A közelebbi árverezési feltételek az uradalmi igazgatóság irodájában az árverés előtt bármikor betekinthetők. Zárt ajánlatok a fennebbi bánatpénzzel s azon nyilatkozattal; ellátva, hogy az illető az árverési feltételeket elfogadja, az árverezés megkezdése előtt elfogadtatnak. Egyidejűleg értesíttetnek a vállalkozni szándékozók, miszerint a gazdasági gépek, eszközök és igavonó marhák és a pincegazdasághoz szükségeltető eszközök, jutányos árban készpénzfizetés mellett átvehetők.
  Déva, 1876. augusztus 24-én. A kir. haszonbéres uradalom igazgatósága.

   1883. május 5. Csángó telepet kérünk Déva számára.
  Nemcsak Hunyad megyére nézve hátrányos, de országos nemzetgazdasági és közmívelődési szempontból tekintve is államférfiúi figyelemre méltó az a körülmény, hogy valamire való nagyobbacska város ebben a kiválólag nagy törvényhatóságban nincs.
  Dévának minden kelléke megvolna, hogy jelentékeny várossá legyen, s még sem tudott azzá lenni. Felette nagy távolságokban: Aradtól Szászvárosig, Gy.-Fehérvárig, semmiféle város sincs. E két utóbbi is határozottan kis város, Dévával egy rangra tartozó.
  Dévának kitűnő földje, meleg éghajlata: mellette vasút és a pompás Maros folyó; székhelye egyik legnagyobb törvényhatóságnak, társadalmi központja Hunyadmegye birtokosságának: mégis kis város; négyezernyi lakosnál nem tudta többre vinni.
  Ennek a pangásnak legfőbb oka, a fejlődésnek legnagyobb akadály az, hogy a királyi kincstár itten most a földesúr. Azé az italmérési jog, révjog, malomjog; ez magában is elég a város fejlődésének, vagyonos polgári osztály képződésének megakadályozására. Belső telke is sok van a kincstárnak. Meg lehet ösmerni valamennyit arról, hogy ronda, régi, haszontalan épületek vannak rajtok. Künn a határon ezer holdnyi birtoka van. A legkedvezőbb helyeken. Egy kincstári nagy föld éppen a város mellett fekszik a szászvárosi út mentén; a miatt lehetetlen volt tovább építkezni, pedig Déva természetes terjeszkedése éppen arra felé volna. Meg kell menteni Dévát ezektől a békóktól, és gyorsan fog fejlődni. Fejlődésének lökést kell adni 80-100 bukovinai magyar család ide telepítésével. A kincstár földjei éppen elégségesek lennének annyi számára. Azok elébb valószínűleg csakis fölmíveléssel foglalkoznának; de itt lakva csakhamar válnék belőlük iparos, kereskedő is, rendszeres városi polgári osztály.
  Az nem lehet akadály egy ilyen czél kivitelében, hogy a kincstári uradalom haszonbérbe van adva. A haszonbérből épp úgy ki lehet vonni, a mint kivontak más részeket, például a magna curiát.
   Hasonló telepet lehetne vinni Vajda-Hunyadra is.
  Ily módon nyújtanának valódi jövedelmet Magyarországnak a kincstári birtokok, mert nép és jövendő fejlődnék általok. Mostan csak meg akartuk érinteni ezt az eszmét, a mely sokak helyeslésével találkozik. A kik felkarolják és keresztülviszik, a városalapító díszes czímmel fogják emlékezetessé tenni nevüket.
  Pogány György főispán úrnak, Barcsay alispánnak, Déva leendő polgármesterének és a megye országos képviselőinek ajánljuk ezennel figyelmökbe.

   1884. május 3. Hunyadmegyébe nem települnek csángók.
  Reichel N. Őralja-boldogfalvi jószágigazgató, Daruvári Paulé Iván közvetítésével, az aldunai telepítési bizottsághoz azon hazafias ajánlatot tevé, hogy 3-7 csángó-család számára hajlékot s a megélhetésre keresetforrást nyújt. Mint a „Hunyad” írja, Daruvári Paulé Iván e napokban vette a kormánybiztos értesítését, mely szerint, daczára a hirdetett felhívásnak, települni szándékozó nem jelentkezett.

   1885. január 8.
  Kéregető csángók jártak a múlt héten ismét Déván (az aldunáról-LGP). Kár, hogy a nagy lelkesültség bukovinai testvéreinkért ilyen hamar kialudt, mint a szalmaláng.

  1886. november 6. Csángók Déván.
A bukovinai csángóknak Dévára készülő rajából egy kis csoport Csobot gazda vezetése alatt pár hét óta Déván van. A rendelkezésükre jutó földeket már most megmívelik s téli takarmányról gondoskodva, a tavaszi beköltözést előkészítik. A szálas, jól megtermett alakok rokonszenves fogadtatásban részesülnek.

  1887. szeptember 9. Birtokeladási hirdetés.
Közhírré tétetik, hogy az 1887-ben eladásra kijelölt ingatlan állambirtokok és regálejogok eladása iránt folyó évi október hó 24-én a szász-régeni adóhivatalnál és a kolozsvári állam-jószágigazgatóságnál; 26-án a vajdahunyadi és nagyszebeni: 27-én a dévai; 28-án a gyulafehérvári és 31-én a tordai és deési adóhivataloknál, mindenütt reggeli 9 órakor 10% bánatpénzzel ellátott zárt írásbeli ajánlatok elfogadásával egybekötött nyilvános szóbeli árverés fog tartatni.
  Érdekeltek megkeresésére az eladás tárgyát és árát tartalmazó hirdetések az államjószág igazgatóság által megküldetnek.
Kolozsvárt, 1887. évi augusztus hó 24-én. Magyar kir. államjószág igazgatóság.

   1887. december 17. A dévai uradalomról.
  Levelezőnk írja: a kir. kincstárnak igen jelentékeny uradalma van Déván. Csak a tagosított külsőség több mint ezer hold. Ezen uradalmat eddig a dr. Horváth-Bildhauer cég bírta haszonbérben.
  Most a kormány, mint halljuk, a haszon-bérletet, mely különben csak 1895-ben járt volna le, felmondotta. A haszonbérlők a felmondást elfogadták, miután 50 ezer frt kárpótlás fizettetik ki számukra. Arra nézve, hogy mi céljai lehetnek a kormánynak ezen uradalommal, többféle versio kering. Beszélik, hogy csángó-telepítés van tervben, ami igen valószínű.
  A megyében már évek előtt indult meg ily irányú mozgalom, s annak a megye országos képviselői igen tevékeny és hathatós szószólói. De mondják azt is, hogy az uradalom eladás alá kerülne. Vevőül gr. Zelinszky Ottót emlegetik 700 ezer frt vételárral.
  Hír szerint az erdélyi róm. kath. status is hajlandó volna ezen és a vajda-hunyadi uradalomért egy millió kétszázezer frtot megadni. Melyik valósul eme hírek közül, bizonyosan nem tudhatni; de az tény, hogy a haszonbérlet felmondatott.

  1887. december 24. A dévai uradalom
  Említettük volt egyik múlt heti számunk hírrovatában, hogy a dévai kincstári uradalom haszonbérletét, mely különben csak az 1895 évben járt volna le, a kormány a dr. Horváth Bildhauer-czégnek felmondotta; úgyszintén az uradalom jövő felhasználása felől forgalomba jött híreket is feljegyeztük. A felmondás, mint értesülünk, nemcsak megtörtént, de el is lőn fogadva; a kezelésegyelőre a cégnél marad, de elszámolás kötelezettsége mellett. Az uradalom jövője felől forgalomba jött hírek közül is, úgy a telepítés, mint az eladás híre tartja magát. Most abban a helyzetben vagyunk, hogy Déva város, sőt az egész Hunyadmegye hazafias magyar intelligentiájának felfogását, óhajtását jelezhetjük ebben a kérdésben.
  A dévai uradalomhoz mintegy ezer hold tagosított szántó, szőlők, italmérési jog és Déván több kisebb-nagyobb épület tartozik. 1865-ben br. Nopcsa Ferencz vette haszonbérbe 30 évre, ki néhány évvel később öccsének, br. Nopcsa Eleknek engedte át, s erről szállt át a dr. Horváth Bildhauer cégre. A haszonbérleti összeg 22 ezer frt volt; az adót is, mely 5 —6 ezer frt között változott, a haszonbérlők fizették.
  Az uradalom — sajnos — magának a városnak éppen nem válhatott előnyére. A város minden utcájában — a főbbekben és a főtéren is — mondhatni egymást éri a sok ronda, omlatag épület, melyek kisajátíthatók, eladhatók nem voltak, jobb karba helyezésükre sem áldozhattak a haszonbérlők, s így elháríthatatlan akadályaiul szolgáltak a város csinosodásának, külső fejlődésének. E mellett a regálé is a kincstár tulajdonát képezvén, az egészen úgy használtatott, ki, miként a haszonbérlők érdekei kívánták; a város pedig annyira hiányában volt s van minden jövedelmi forrásnak, hogy közköltségeit kizárólag pótadókból kénytelen fedezni, lakóit majdnem félszáz percent pótadóval terhelvén meg. Ekként érthető, hogy a haszonbérlet felmondásának hírére a város összes lakossága érdeklődni kezdett az uradalom sorsa iránt, s abban minden ember egyetért, hogy a kérdés további megoldása a város érdekeinek lehető tekintetbevételével történjék.
  A dolog úgy áll, hogy az uradalom eladatik valaki magánosnak (immár a neveket is emlegetik,) avagy telepítésre fordíttatik. A város és a megye hazafias magyar értelmisége a telepítést óhajtja.
  Ezen értelemben nyilatkozott maga a közművelődési egylet hunyadmegyei tagjainak közgyűlése, midőn dr. Sólyom Fekete Ferencz törvényszéki elnök indítványára elhatározta, hogy az egylet igazgatóságát felhívja ama körülmény¬re, miszerint az uradalom sorsa felett közelebbről végérvényesen döntenek s hathatós befolyását telepítés keresztülvitele mellett, igyekezzék érvényesíteni. Az uradalom fekvőségeire székelyek, vagy bukovinai csángók telepíttetnének, mi által a város és vidék magyarsága gyarapodnék és erősödnék, s ez által e vidéken a magyar államiság is erősebb támpontokat találhatna. Déva város képviselete is közgyűlésben tanácskozott a kérdés felett s ugyanazon értelemben nyilatkozott, mint a közművelődési egylet hunyadmegyei választmánya. De azt is kéri, hogy ha az uradalom netalán mégis eladatnék, úgy a város is, mint vevő, combinátioba legyen véve. A város óhajtását egy háromtagú küldöttség fogja tolmácsolni a kormány előtt. A küldöttség tagjai: Issekutz Antal polgármester, Réthy Lajos, dr. Petkó Lázár városi képviselők. Óhajtjuk, hogy a kérdés a városi és nemzeti érdekek kielégítésére oldassák meg.

   1888. január 3. Székely telepítés.
   Déváról küldöttség ment Budapestre, — írja levelezőnk — hogy a pénzügyminiszter előtt élő szóval is felfejtsék a városnak az ottani kincstári uradalom jövőbeli értékesítésénél tekintetbe veendő érdekeit. A küldöttség tagjai: Issekutz Antal polgármester, Réti Lajos tanfelügyelő, Budapesten Szathmáry György képviselő, is csatlakozni fog hozzájuk. A városi képviselet nevében járnak el, s első sorban székely vagy csángótelepítés mellett emelnek szót; de ha ez kivihetetlennek, vagy időszerűtlennek mondatnék: úgy a város nevében az uradalom megvétele iránt is megteszik az ajánlatot

  1888. január 9.
  A dévai kincstári uradalom ügyében múlt hó 30-án Déváról Issekutz Antal polgármester vezetése alatt Szathmári György és Réthi Lajos személyében egy küldöttség ment fel Budapestre, kiket Tisza Kálmán biztatólag fogadott s jó kilátásban helyezte az uradalom ügyét. A küldöttség Trefort miniszternél is tisztelgett.

  1888. május 18. Erősödünk.
  A Hunyadmegyébe telepítendő csángók közül mintegy harmincan tegnapelőtt Dévára mentek, hogy földjeiket átvegyék s az őszi vetés alá beműveljék. A most következő telet még Bukovinában töltik a betelepítendő csángók, s csak tavasszal költöznek be családjaikkal együtt. Azon a gyönyörű, dús lapályon, ahova költöznek a magyarságnak egy új mentsvára épül. Nagy örömmel jegyezzük fel e hírt.

                                                                                                   A telepi Főutca, 1906-ban, a rizna vasúttal

                                                                                                                Az első dévai telepítés

  1888. február 28. Csángótelepítés.
  Fehér Miklós pénzügyminiszteri tanácsos néhány nap óta Déván van egy miniszteri titkárral, egy mérnökkel és egy ispánnal. Most kellene, hogy eldőljön a tervezett csángótelepítés kérdése is. A kincstár külsőséget tud adni mintegy 90 családnak; a belsőségeket azonban a város közelében másoktól kell összeszerezni. Attól függ a telepítés sikere, hogy elfogadható áron megszerezhetők-e az alkalmas helyek? A nagy fontosságú kérdés feltétlen támogatást követel minden hazafi részéről.

  1888. április 3. Csángótelepítés Déván.
  Fejér Miklós pénzügyminiszteri tanácsos Déván járt az itt tervbe vett csángótelepítés ügyében. A terv az volna, hogy a kincstárnak a „Horgos” nevű határrészben levő, mintegy 1000 hold szántója osztassák ki 90— 100 csángó család között, házhelyeket pedig közvetlenül a város végén a v.-hunyadi út mellett vásárolna számukra kincstár. A vásárból azonban ezúttal semmi sem lett, mintán a házhelyek birtokosai oly árakat kértek, a minőket a kincstár elfogadhatóknak nem vél. A telepítés ügye azonban ezzel még nincs elfelejtve; annyival inkább nincs, mert más alkalmas telephelyek is fölös számmal találtatnak Déván; s elvégre is, csak nem akarják a dévai urak városuk gyarapítására ezt a kedvező alkalmat is eljátszani, miként a piskii és v.-hunyadi gyártelepeket is eljátszották.

  1888. április 14. Csángók Déván.
  A csángótelepítés ügyében Fejér Miklós pénzügyminiszteri osztálytanácsos jelenleg Déván tartózkodik. Hír szerint negyven csángó családot szándékoznak V.-Hunyadra telepíteni a rokonok közül, Fejér Miklóst azért küldte a minisztérium Dévára, hogy az illető csángó családok ügyét véglegesen elintézze. A Dévára szánt csángó családok ápr. 24-én érkeznek meg, s még e héten kimérik az egyeseknek adandó földet.

  1888. április 16.
A dévai csángótelepítés újabb megállapodások szerint nem, amint e lapban is jelezve volt, e hó folyamán fog végbemenni, hanem csak aratás után, amikorra csángó véreink is elrendezhetik gazdasági viszonyaikat s befogadásukra és elhelyezésükre itt is minden el lesz intézve. Fejér Miklós pénzügyminiszteri tanácsos a telepítés ügyének rendezésére közelebbről is Déván tartózkodott. Most már végleg elhatározottnak tekinthető, hogy bukovinai véreink, szám szerint 90 család, közvetlenül a város mellé telepíttetnek, a szászvárosi országút mindkét oldalára, mi által a város „Hunyadi út“ -nak nevezett utcája igen jelentékenyen meg fog nyúlni. Telekhelyek szá¬mára dr. Sólyom Fekete Ferencz, Dávid József és Várady Bertalan tagosított szántóföldjei, továbbá a város tulajdonát képező baromvásártér vétetnek meg. Vásártérül a Dávid József tagjának egy másik darabja szemeltetett ki a Cserna mellett, mi által ama sokat panaszolt baromvásári mizérián is segítve lesz, hogy a vásártéren víz nem volt.
  Ide telepítendő véreink között szántóföldek gyanánt a kincstár tulajdonát képező mintegy 1200 holdnyi területű, igen jó fekvésű, jó minőségűé eddig is jól művelt földek osztatnak ki, és pedig 1000 hold a dévai, 200 hold a szomszédos szántóhalmi határban, miután a tagosítás itt is, ott is úgy hajtatott végre, hogy a kincstár földjei két határban bár, de összeesnek egy tagban.
  Miután a letelepítendő 90 család valószínűleg tanköteles gyermekeket is nagyobb számmal hoz magával, nem szenved kétséget, hogy az illetékes hatóságok idejekorán megteendik intézkedésüket az itteni állami népiskola tanítói karának legalább egy tanerővel leendő gyarapítása iránt.
Úgy halljuk, hogy Vajda-Hunyadra is telepít¬tetnek bukovinai magyarok, körülbelül oly számmal, mint Dévára az az ottani telepítés ügyét, tapintattal, dicséretes buzgósággal, a városnak éppen román ajkú polgármestere, Danila György rendezi.

  1888. május 18. Kivándorló csángók.
  Déváról írják, hogy a napokban nyolc csángó család utazott keresztül a városon. A csángók Páncsóvából Bukovinába térnek vissza.
Ők lehettek az első bukovinaiak, akiket Issekutz polgármester visszatartott Déván-sz.megj.

  1888. május 18. (kivonat)
  Az egyesület, okulva a múltak hibáin, a bukovinai székely községek papjait fölhívta, hogy jövőben a letelepedni kívánók számát és vagyoni viszonyait egy évvel előbb tudassák az egyesülettel, hogy a kormány már előre gondoskodhassék települőhelyek kijelöléséről. Másrészt az egyesület fölhívta a kormányt, hogy a visszatelepedni kívánók részére alkalmas területet jelöljön ki és ilyenekül az erdélyi nagy kincstári erdőségeket nevezte meg, mint amelyekből a telepítésre szükséges területek könnyen kihasíthatók. E fölterjesztés első eredménye, hogy a kormány Déva mellett 40 bukovinai székely családot telepít le. Bukovinszky József végrendeletében az aldunai csángó telepek egyházi és iskolai céljaira 4000 frtot, egy csángó fiú nevelésére 4000 frtot, az andrásfalvi szegény egyház céljaira 4000 frtot, mind az aldunai, mind a bukovinai csángók iskoláinak fenntartására pedig 2000 frtot hagyományozott. Az egyesület a kormányhoz fordult, ez alapítványok kezelését magának kérve; részben a kormány csak később fog határozni. Az egyesület folytonos figyelemmel kíséri a csángók aldunai és gyoroki telepeit. Az aldunai csángók helyzete évről-évre javul, a községek lassan virágzásnak indulnak s az elemi csapások dacára már a vagyonosodás jelei is mutatkoznak. A gyoroki csángótelep nincs ily szerencsés körülmények közt, mert nagyon ki van téve az idők viszontagságainak, a kormány gondoskodása azonban a gyorokiak nehéz sorsán is segíteni fog.

  1888. május 18. Erősödünk.
  A Hunyadmegyébe telepítendő csángók közül mintegy harmincan tegnapelőtt Dévára mentek, hogy földjeiket átvegyék s az őszi vetés alá beműveljék. A most következő telet még Bukovinában töltik a betelepítendő csángók, s csak tavasszal költöznek be családjaikkal együtt. Azon a gyönyörű, dús lapályon, ahova költöznek a magyarságnak egy új mentsvára épül. Nagy örömmel jegyezzük fel e hírt.

  1888. május 19.
  A csángó magyar egyesület tegnapelőtt tartotta évi közgyűlését Budapesten. Az egyesületi titkár László Mihály által szerkesztett évi jelentés elmondja, hogy az egyesület a lefolyt évben is segélyezte anyagi viszonyaihoz mérten bukovinai és moldvaországi testvéreinket. Okulva a múltak hibáin, a bukovinai székely községek papjait fölhívta, hogy jövőben a letelepedni kívánók számát és vagyoni viszonyait egy évvel előbb tudassák az egye¬sülettel, hogy a kormány már előre gondoskodhassék települő-helyek kijelöléséről. Másrészt az egyesület fölhívta a kormányt, hogy a visszatelepedni kívánók részére alkalmas területet jelöljön ki.
  A kormány most Déva mellett 40 bukovinai székely családot, telepít le. Bukovinszky József végrendeletében a csángók céljaira 14, 000 forintot hagyományozott. Az aldunai csángók helyzete évről-évre javul; a községek lassan virágzásnak indulnak, s az elemi csapások da¬cára, már a vagyonosodás jelei mutatkoznak.
  A gyoroki csángó-telep nincs ily szerencsés körülmények közt, mert nagyon ki van téve az idők viszontagságainak. Az egyesületi vagyon állása jelenleg 34, 390 frt.
  Határozatba ment, hogy a Somssich Pál halála által megürült elnöki széket csak a jövő évi általános tisztújításnál fogják betölteni. Ezután az igazgató tanácsosok megválasztása következett.
  Végül Odeschalchi Arthur hg. alelnök fölkérte az igazgató tanácsot, gondoskodjék alapos tudósításokról a csángók helyzetéről.

   1888. július 29. (Csángók — Déván.)
  Jelentettük már, hogy Hunyad megyében is létesítenek csángó-telepítéseket. E telepítések ügyében e héten Déván járt öt bukovinai csángó, a bevándorolni készülők küldöttei, hogy megnézzék a kiosztandó kincstári földeket. Meg is szemléltek apróba mindent, Fejér Miklós pénzügyminiszteri tanácsos és Issekutz Antal polgármester vezetése mellett. A házhelyekkel és a földek fekvésével nagyon meg voltak elégedve s kijelentették, hogy eljönnek, még pedig majd ősszel, földjeiket bemunkálni s tavasszal véglegesen beköltöznek. Megnézték Vajda-Hunyadot is, hová mintegy harminc család fog betelepedni, míg Dévára 50—60 család jön. Szőlőt is szeretnének kapni, mi, tekintve, hogy a kincstárnak ott jelentékeny szőlői vannak, szintén megtörténhetik.

   1889. április 13. Csángótelepítés.
   Fejér Miklós pénzügyminiszteri osztálytanácsos a napokban Dévára utazik a csángótelepítés ügyében. A kincstári tagosító mérnök már több nap óta ott tartózkodik körükben, s mint értesülnek, a csángók eddig a nagy havazások és az ennek következtében beállott vízállás miatt nem indulhatnak útnak.

  1889. április 18. Csángók Déván. Mint egyik nagyszebeni lap írja, a napokban 60 csángó család érkezik Dévára. A csángók eddig a nagy hó miatt nem tudtak a hegyeken átjönni.

  1889. április 20. Csángók Déván
Mint egyik nagyszebeni lap írja, a napokban 60 csángó család érkezik Dévára. A csángók eddig a nagy hó miatt, nem tudtak a hegyeken átjönni.

  1889. április 20. Csángó-kitelepítés.
Fejér Miklós miniszteri tanácsos kedden a csángótelepítés ügyében Dévára érkezett. Dévára mintegy 70, V.-Hunyadra 30 családot lehet telepíteni; kapna mindegyik a város alatt egy beltelket s a határban legalább 10 hold földet, aki akar, szőlőt is. Az építéshez fát a kincstártól jelentékeny kedvezményekkel kapnak; a városi közgyűlés pedig, Issekutz Antal polgármesternek, a betelepítés legbuzgóbb munkásának ajánlatára kimondotta, hogy a csángók 5 évig minden városi terhek viselésétől föl lesznek mentve.

  1889. április 21. (Csángók Déván.)
Új csángótelepítést próbál legközelebb a pénzügyminisztérium. A hunyadmegyei állami uradalmak földjéből szakítottak ki Déva és Vajdahunyad környékén kisebb telkeket, melyeket betelepített csángó-családok fognak elfoglalni. A betelepülők többnyire jobbmódú emberek, kik a nekik engedett telkeket meg is fogják venni s a vételár nagyrészét most egyszerre lefizetik. Mintegy száz család Déván, a többi Vajda-Hunyadon telepedik meg. Már a múlt ősszel bejöttek a férfiak „háztűznézni“ és bevetni előre földjeiket, hogy övéké legyen már az idei termés. Majdnem egészen készek az új lakóházak is, csak gazdáikra várnak, kik legközelebb elfoglalják új otthonukat. Fejér miniszteri tanácsos a telepítés előkészítése ügyében személyesen járt Hunyadmegyében. Adja Isten, hogy ez a telepítés jobban sikerüljön, mint az aldunai, ennek sok tanúságával élhettek a hunyadmegyei telepek megteremtői.

  1889. április 21.
  A csángó-magyar egyesület holnap, hétfőn, délután 4 órakor, a régi városház tanácstermében, közgyűlést tart. Az évi jelentés kijelenti, hogy nagyobb dolgok véghezvitelére sem az egyesület anyagi körülményei, sem az idők nem voltak kedvezők s hogy az aldunai telepítés bármennyi nehézséggel járt s bármily készületlenül és elhamarkodva is történt, ma már mégis a letelepített székelyek sorsát a nemzet nagylelkűsége a kormánnyal kezet fogva örök időkre biztosította. A vezetők, a jó papok még erősen hiányoznak náluk. Bukovinszky Józsefnek a csángó magyarok javára tett 14.000 forintos alapítványa még ma sincs az egyesület kezeiben, bár az elnökség a kultuszminisztert határozathozatal végett többször megsürgette. A kormány, az egyesület régebbi fölhívására, Déva mellett 20 bukovinai székely család közt (118 lélekkel) földeket osztott ki és így egy újabb magyar telepnek alapját vetette meg. Az egyesület bevétele 15,017 frt 80 kr, kiadása 14,998 frt 80 kr, tagjainak száma 954 volt.

  1889. április 23. Hunyad megyei hírek.
  Csángók Déván. Új csángótelepítést próbál legközelebb a pénzügyminisztérium. A hunyadmegyei állami uradalmak földjéből szakítottak ki Déva Vajdahunyad környékén kisebb telkeket, melyeket betelepített csángó-családok fognak elfoglalni, a betelepülők többnyire jómódú emberek, kik a nekik engedett telkeket meg is fogják venni, s a vételár nagy részét most egyszerre lefizetik.
  Mintegy száz család Déván, a többi Vajda-Hunyadon telepedik meg. Már a múlt ősszel bejöttek a férfiak „háztűznézni” és bevetni előre földjeiket, hogy övéké legyen már ez idei termés. Majdnem egészen készek az új lakóházak is, csak gazdáikra várnak, kik legközelebb elfoglalják új otthonukat. Fejér miniszteri tanácsos a telepítés előkészítése ügyében személyesen járt Hunyad megyében
  Déva város képviselő testületé a napokban tartott közgyűlésén kimondotta, hogy a Dévára telepített csángók öt évig minden közteherviseléstől felmentetnek!

   1889. április 23. Csángók Déván.
Valamelyik budapesti hírlap nyomán az összes lapokat bejárta a hír, hogy Déván mintegy 100 csángó család telepszik le, kik többnyire jobb módú emberek, kik a vételár nagy részét most egyszerre fizetik. Majdnem egészen készek az új lakóházak is, csak gazdáikra várnak. Itt bizony felsültek a lapok valami szemfüles riporternek, ki a vasúti kocsikból ismerteti azon vidékeket, melyeken keresztül nyargal a vonat.

   1889. április 29. A csángók házai.
Déváról írják, hogy az a hír, mintha a Dévára települendő csángók rendelkezésére már új lakóházak állanának készen, valótlan. Nincs még híre sem Déván a csángó háznak s házaikat azoknak maguknak kell felépíteni, akik. Jönnek, ki milyent épít, olyanban lakik. Morvay Ferencz kincst. tagosító mérnök Szegedről épen most van Déván, hogy a házhelyekül szolgáló belsőségeket felmérje. Még lábán áll az a fa és még égetetlen az a tégla és az a mész, amiből a csángóházak fognak épülni. Arról sincs még senkinek biztos tudomása, hányan jönnek és mikor. Amióta Csoboth András (tulajdonképpen Antal-sz.megj.) uram, ki a múlt ősszel is ott járt, meghalt, nincs tulajdonképpeni vezetőjük a csángóknak.

  1889. május 20. Dévai hírek.
Gyárfás Ferencz marosvásárhelyi kir. táblai bíró e hó 15-én Dévára érkezett, s mint miniszteri biztos felülvizsgálta az úrbéri birtokrendezési ügyek menetét. Dr. Farkas Béla és dr. Hosszú Sándor ügyvédekkel szaporodott újabban az ügyvédi kar. Mind a kettő a napok¬ban nyitott irodát.

  1889. augusztus 12.
  A dévai csángó-telepítés intézésére a pénzügyminiszter Móricz Vincze, osztálytanácsost küldötte ki. Móricz Vincze e hó 8-án meg is érkezett Dévára. A telepítési telkek már meg vannak vásárolva; a szántó-földek rég várják a művelő kezeket; tartózkodik is ott néhány csángó család, s most már remélhetőleg gyorsan és megfelelő módon, elintéztetik az egész ügy.

  1889. szeptember 22. Bevándorló csángók.
  Istensegítsről írják nekünk: Andrásfaluról a napokban 40 család indul útnak Dévára. Ott találnak új hazát, azokon a kincstári földeken, melyeket még a tavaszszal megműveltek. Jött át Istensegítsre is néhány bevándorló s biztatták az odavalókat, hogy ők is költözködjenek be — amint ők mondják „a mennyországba“. Az istensegítsiek és a hadikfalviak azonban nem mozognak: a pancsovai telepesek dolga lelohasztotta a kedvüket.

  1889. szeptember 23.
  A dévai csángó-telepítés ügye valóban kínos lassúsággal halad s a pénzügyminisztérium igen üdvösen tenné, ha a jószágigazgatóság hosszadalmas eljárása alól egy külön megbízott kezébe helyezné az egész telepítés munkáját. A városi hatóság, főleg Issekutz Antal polgármester, eddig is hazafiul, nemes ügyszeretettel siettek csángóink segélyére s szélesebb, vagy épen önálló hatáskörrel rég sikerhez juttatják vala e két év óta vajúdó s most az őszi zord időjárás alatt a ház építéséig se haladott telepítést.
  A jobb módú csángókat ez a bizonytalanság visszariasztotta, a szegényebbeket pedig előre nyomasztó anyagi helyzetbe juttatja. Ez időszerit az első csángó raj a kincstár gazdasági épületeiben nyert elhelyezést, de a végleges elhelyezkedés ez évről is elmarad. Hogy legalább a jövő évről továbbá húzódhassák ez a Dévát is oly, közelről érintő s a kincstári földeknek már két év óta e célra történt kiszakítása után az államra se közömbös telepítés: arra kérünk dr. Wekerle Sándor miniszter úrtól erélyes és végérvényes rendelkezést.

  1889. szeptember 27. Csángó-telepítés Déván.
  A dévai csángó-telepítés dolgában egy nemrég közölt hírünkre vonatkozólag Szathmáry György képviselőtől, a hunyadmegyei magyarság ügyének e páratlanul buzgó és sokérdemű munkásától, a következő sorokat vesszük:
   Budapest, szept. 25.
  A dévai csángó-telepítésre vonatkozólag a „Kolozsvár” szeptember 23-diki számában egy újdonsági közlemény jelent meg, melyet a valódi tényállás érdekében egyben és másban rectificálni, illetőleg kiegészíteni érzem indíttatva magamat.
Először is, ami azt illeti, hogy kívánatos volna, miszerint a pénzügyminisztérium „egy külön megbízott kezébe helyezze az egész telepítés munkáját“, meg kell jegyeznem, hogy ez már megtörtént. Ugyanis látva az aradi jószágigazgatóságnak ezen ügyben kezdettől fogva tanúsított, eléggé meg nem róható s eléggé nem ostorozható elfásult közönyét és felháborító lassúságát, — melyet e lapok hasábjain pár nap előtt közölt cikksorozatomban a nyilvánosság előtt s azon kívül illetékes helyen magam is apostropháltam. Augusztus első napjaiban arra kértem a pénzügyminiszter urat, hogy külön bízzon meg valakit személyes felelősség terhe alatt, aki a dévai csángó-telepítést, ennek fontosságához méltó férfias kötelességtudással, becsületesen és alaposan végrehajtsa, mert az nem tűrhető, hogy ily fontos közügy hívatlan, indolens és tehetetlen egyének kezei közt, a kormányhatalom tekintélyének érzékeny csorbítása mellett, éveken keresztül elposványosodjék. És hozzátevém: nekünk nem kell Déván egy második gyoroki telepítés, mely ott áll, mint kiáltó, hogy ne mondjam, égbe kiáltó szegénységi bizonyítványa az aradi jószágigazgatóságnak.
  A miniszter úr még jelenlétemben megfogalmaztat a rendeletet, melynél fogva a központból Móricz Vincze pénzügyminiszteri osztálytanácsos kötött marsrutával és kellő utasításokkal Dévára küldetett, hogy a csángó-telepítést nyélbe üsse, illetőleg a még hátralevő teendőket ez ügyben fokozott eréllyel végezze. Móricz Vincze le is utazott Dévára, úgy emlékszem, aug. 16 —17-ikén. Megkötötte a szerződést vagy 18-19 csángó családfővel; sorsot húzatott velők házhelyeikre nézve és intézkedett az iránt, hogy a Déván levő s az ősz folyamán Bukovinából még bejövő telepesek a kincstár gazdasági épületeiben a télen át elhelyezést nyerjenek. A már szerződött telepesek egy része visszament Bukovinába, hogy földeiknek a szerződést megmutatva, többeket beköltözésre bírjanak, kik a szerződésre ráállani hajlandók s hogy egyet-mást ott pénzzé téve, marháikkal Dévára be, — illetőleg visszajöjjenek.
  Ezeknek adott Baross miniszter, mint már a múltkor is említvén, vasúti kedvezményeket M. Vásárhelytől Déváig. Remélhetőleg rövid időn vissza is fognak térni s akkor Móricz V. ismét Déván lesz, hogy a további lépéseket megtegye, melyek, közé tartozik az illető birtokrészeknek a csángók nevére való telekkönyvi átíratása is.
  Ami pedig Issekutz Antal dévai polgármestert, illetőleg a telepítés körüli közreműködését illeti, én is csak a legmelegebb elismeréssel szólhatok. Déva városát emelni, fejleszteni, gyarapítói: tagadhatatlanul fontos-nemzeti érdek ama vidéken s ő ez érdeket oly lelkes buzgalommal, oly lankadást nem ismerő tettvággyal szolgálja, hogy párját kell keresni a polgármesterek között. A legalkalmasabb ember a neki legalkalmasabb helyen. Csak kevés embert ismerek, kik egész lényükben úgy át volnának hatva, mint Issekutz Antal, a missiószerű feladatok tudatától, melyeket állásukban teljesíteniük kell. Hivatalosodásának rövid ideje mellett is tények és eredmények bizonyítják, hogy mindaz, mi a város anyagi, kulturális és nemzeti megizmosodását célozza, a polgármesterben lelkes kezdeményezőre, vagy támogatóra talál. Erős a meggyőződésem, hogy ilyen ember kezei alatt a város hova-tovább mind hatalmasabb lendületnek fog indulni. És éppen mert a telepítés, — melynek révén Déva lakóssága circa 300 magyar ajkú polgárral fog gyarapodni, — városi érdek is, a csángók a polgármesterben már is ügybuzgó atyát és gondviselőt találtak, mit a telepesekkel való folytonos érintkezés fonalán ezeknek adott sok jó tanácsán kívül igazol az is, hogy a csángókat a város pár évre előre fölmentette a községi adó alól, míg az első berendezkedés nehézségein túl lesznek.
   Az érintett közlemény kívánatosnak mondja végül, és pedig nagyon helyesen, hogy a telepítés legalább a jövő évről tovább ne húzódjék. Erre nézve azonban meg kell említenem, miről a közlemény írójának valószínűleg nem volt tudomása, hogy ez irányban is már megtörténtek a szükséges lépések. Ugyanis — mint erről személyesen meggyőződtem — Móricz Vincze még aug. 19-ikén a földművelési minisztériumhoz átirati tervezetet dolgozott ki, hogy a csángók az állami erdőkből a szükséges épületfát a lehető legjutányosabb áron megkapják. (Ez átirat sorsát is szemmel fogom kísérni.) Célja pedig ezen intézkedésnek éppen az, hogy a csángók — remélhetőleg — nemsokára megkapván az építőanyagot, a jövő tavasz és nyár folyamán házaikat fölépíthessék.
  Nagyon messze vezetne itt részletesen elmondani mindazon vajúdásokat és huzavonákat, melyeken a dévai csángó-telepítés ügye immár két év óta keresztül ment. Annyi bizo¬nyos, hogy sok bajjal és nehézséggel járt. Nem egy ellenséges irányú, suba alatt dolgozó önös velleitást és törekvést kellett paralysálni, míg ennyire is jutott a telepítés ügye, a hol azt most látjuk. De hát ezeket itt mind mellőzve, szorítkozni kívántam ezúttal csupán az említett újdonsági közlemény által érintett momentumokra, melyeket, mint dévai kerületi orsz. képviselő, ki ez állásomból folyó kötelességemhez híven, a dévai telepítést, nem várva sehonnan és senkitől sarkantyút, kezdettől fogva előmozdítani igyekeztem, már a közönség tájékoztatására való tekintetből sem hagyhatók szó nélkül.
  SZATHMÁRY GYÖRGY

  1890. április 26. Hírek a csángókról.
  A Bukovinában maradt csángók közül, Andrásfalváról írják lapunknak: Lassan, de folytonosan folyik a csángó családok kitelepedése innét Dévára, ahol tudvalevőleg kincstári földeket kapnak a csángók. A visszavándorlók itteni földjeit jobbára módosabb öreg gazdák veszik át, a kik már törődöttek a nagy útra s ezért megmaradnak a régi fészekben.

  1890. április 29.
Késett, nem haladt az ügy előre. Hogy e késedelmes és hosszantartó telepítésért kit terhelt a felelősség, azt Szathmáry György, volt országgyűlési képviselőnek Issekutz Antal polgármesterhez írt eredeti leveléből lehet megállapítani:

Kedves Öregem!
Cirka 6-8 hét előtt kértelek volt, közöld velem pontosan, hány csángó egyén vagy család van Déván. Gondolom nem voltam türelmetlen. Kérlek küldd el most mielőbb nekem az adatokat, mert nagy szükségem van rájuk, egyúttal írd meg azt is, mennyire haladt az építkezés és általán a telepítés ügye.
Kér tisztelő híved
Szathmáry György.
Budapest, 29/IV-1890.

Csak a csángók nem igen akartak jönni, már egyszer megégették magukat.

  1890-05-20/138. szám.
  A kormány az egyesület régebbi fölhívására Déva mellett 20 bukovinai székely család közt (118 lélekkel) földeket osztott ki s így egy újabb magyar telepnek vetette meg az alapját.

  1890. május 25.
  A csángó-magyar egyesület közgyűlésén Kamermayer polgármester elnökölt. Az igazgatótanács jelentése szerint a társaság nem részesül oly érdeklődésben, minőt hazafias czélja megérdemelne, azért új felhívással fordulnak a közönséghez, különösen a pénzintézetekhez, kérve a támogatást. Az egyesület a Pancsova körül letelepített bukovinai székelyek sorsát folytonos figyelemmel kíséri, érdekükben mindent megtesz, amit tehet, s most azon van, hogy a kincstártól előlegezett épületfa költségeit a kormány elengedje. A múlt tavaszszal vetőmagra a belügyminisztériumhoz küldött 3000 frt a kormány által adott előlegek fejében lefoglaltatott. A jelentés említi, hogy a Bukovinszky József-féle 14,000 frtos alapítvány, melyet a csángó magyarok javára hagyott, még ma sincs az egyesület kezében. A kormány az egyesület régebbi fölhívására Déva mellett 20 bukovinai székely család közt (118 lélekkel) földeket osztott ki s így újabb magyar telepnek vetette meg alapját.

  1890. július 12.
  „A bukovinai csángók telepítése Déván és Vajda-Hunyadon (a kincstári birtokokon) befejezéshez közeleg. A vajdahunyadi kincstári ispán Scheffer a helyszínre: Andrásfalvára utazik, hogy a csángóknak Andrásfalváról való kiszállítását eszközölje s őket Dévára és Vajdahunyadra vezesse. A csángók hazáinak építését illetőleg már nagyban foly a munka. Fát és vasat ingyen kapnak a kincstártól. Dévára 105, Vajda-Hunyadra pedig 79 csángó-család telepíttetik. Mindkét helyen kiméretett részükre a kincstári birtok, melynek holdját 100 frtjával kapták 20 évi törlesztés mellett. Kinek-kinek birtokállománya 12 holdat tesz a háztelken kívül.”

LGP.
  Mint általában minden újságcikkből, innen is ki kell halászni az igazat. Ennyi év elteltével már vonalat is húzhatunk az újságcikk felett, és elmondhatjuk, hogy sem a dévaiaknak, sem a hunyadiaknak nem készült el ház, csak anyagot kaptak, és Dévára végül 54 család telepedette le, Vajdahunyadra pedig 19 család. Ismét László János kéziratából való az a rész, amikor megjegyzi: „Déva város akkori polgármestere, Issekutz Antal, a telepítés előtt álló dévai kincstári birtokon, hét visszavándorlót tartott vissza. Név szerint: Daradics Fábián (1890), Dávid József (1890), Erdős Gergely (1891), Hompot Gergely (1891), id. Sebestyén Antal (1891), id. Sebestyén József (1890) és Szőcs Imrét (-). És tovább: „…az Alduna mellékéről 1888-ban visszavándorló első telepes id. Sebestyén Józsefet (Patkán)volt.” Mit jelentenek a zárójelbe tett számok? Mivel az említett visszavándoroltakról semmi bejegyzést nem találtam, a dévai katolikus anyakönyvekben kerestem nyomukat. A zárójelbe tett számok a megjelenésük évét jelöli, ekkor keresztelték gyermeküket Déván. Az első három bukovinai származású halott 1889. július 3-és 14 között került beírásra.
  Kétségtelen, hogy ez a hét vándorló családfő itt tartózkodott, de az nem jelent telepedést. A földek ki sem voltak osztva, házak sem voltak, hisz köztudott, hogy maguk építették azokat meg, és nagy a valószínűsége annak, hogy napszámból vagy fuvarozásból tengették napjaikat, más lehetőség hiányában. Nem tartom kizártnak, hogy a város is részesített volna őket némi segélyben, minthogy bizonyos felületű földet is kaptak megdolgozásra. Azonban olyanok is akadtak, akik eljöttek, jelentkeztek, majd szó nélkül visszafordultak Bukovinába. Nagy volt a mozgás, menés-jövés, a települendők száma állandóan változott. A földrendezés és a telepesek számának ingadozása, nem vezetett a telep kialakulásához.

  1890. július 24.
  Déváról azt a sajnos hírt kell jelentenünk, hogy a múlt hét közepén (17-én) beállott jégverés éppen a csángó telepet sújtotta legérzékenyebben s annak kukorica ültetvényeit tönkre tette. A település lassú munkáját ez is nehezíteni fogja.

1890. nyarán még semmi sem volt eldőlve, még a telepítés jogi kerete sem került megállapításra. Az újságcikket a maga szépségében közöljük:
  1890. augusztus 4. Csángók Déván.
  Mint ismeretes dolog a kormány dévai kincstári birtokra csángók betelepítését határozta el. Fejér Miklós földművelési államtitkár is ez ügyben több ízben járt lenn. A csángók részére házak építése is elha¬tároztatott. Máig sincs kész egy sem. Most a kormány megbízottakat küldött ki Bukovinába, hogy onnan csángókat toborozzon össze. A „Hunyad” legújabb számában közölt cikkben részletesen megvilágítva látjuk e kérdést. A cikkíró nem hiszi, hogy Déván a csángótelepítés sikerüljön, s e nézetnek hangot adó cikkében többek közt ezeket írja:
  A településnél nem volna szabad csak arra tekinteni, hogy a kincstár az eladott föld árát teljes értékben megkapja, itt állami érdekeket kell első sorban figyelemre méltatni, melyek keresztülvitelénél nagyon másodrangú kérdés az, vajon a földnek holdja 20, vagy 50, vagy 100 forinton kelt-e el? Miért sikerültek a telepítések, kivált a múlt században¬ úgy az államnak, mint egyes birtokosoknak? Azért, mert a települők mindenféle kedvezményekben és immunitásokban részesültek, melyek míg egy részről kedvet adtak a letelepülésre, másrészről a települők egészséges fejlődését nem akadályozták. De akkor nem is kellett kötéllel fogni a települőket.
  S vajon az állam, dacára annak, hogy ingyen adott földet a települőknek, nem kitűnő üzleteket csinált-e mégis az által, hogy az alig jövedelmező nagy kiterjedésű pusztákon vagyonos községek keletkeztek, melyeknek évi adója jelentékenyen fölülmúlja a földek azelőtti jövedelmét. Míg azonban a szerződésnek most tárgyalt pontja csak nehezíti a települést, addig az V. pont azt szerény nézetünk szerint majd lehetetlenné teszi. A kérdéses pont szó szerint így hangzik: „Ha vevő a vételárnak csak egyetlen részletét is elmulasztaná pontosan kifizetni, jogában áll a kincstári uradalomnak a fizetetlen vételárat egészben, s az összegre való tekintet nélkül sommás szóbeli per útján behajtani; három egymásután következő határidő elmulasztása esetében pedig, jelen szerződést megsemmisíteni, mely esetben a befizetett részletek a kincstár javára bevonatnak s vevő azokra semmiféle igényt nem tarthat.”
  E pont, nézetünk szerint lehetetlenné teszi a települést. Valamire való gazda, kinek a megélhetése Bukovinában is biztosítva van, pedig az ilyenekre kell első sorban, reflektálni, nem fog ilyen feltételek mellett Dévára telepedni, nem fogja a biztos existentiát a nagyon is kétes jövővel felcserélni. Sok idő 40 fél esztendő; a legmunkásabb, a legjózanabb életű gazda is jöhet ezen idő alatt elemi csapások, betegség vagy más, önhibáján kívüli okból, nem háromszor, de többször is olyan helyzetbe, hogy a fizetési határidőt a legjobb akarat mellett sem tarthatja be. És megtörténhetik vele, hogy harminc, sőt több befizetett részlete a kincstár javára bevonatig s ő birtokából kiűzetik.
  Nem mondjuk, hogy ez tényleg be fog következni, de a szerződés értelmében igenis bekövetkezhetik, a jogot hozzá az eladó kincstárnak megadja a szerződés alapján a törvény, s ha akar, élhet is vele. Damoklesz kardjaként függ a bizonytalanság a települő feje fölött, s éppen ez az, a mi a komolyabb gondolkozását visszatartja a vállalattól. A könnyelmű elem, vagy azok, kiknek nincs sok veszteni valójuk, kik a könnyebb megélhetési módot keresve, csak a mai napra tekintenek, nem gondolva a holnappal, azok eljönnek és birtokba veszik a kihasított földeket. De hogy az ilyen telepítésben nincs köszönet, azt láttuk Gyorokon és másutt.
  Ez egyik legfőbb oka annak, hogy a telepítés oly lassan halad. És a míg a földek árát lejjebb nem szállítják, amíg a szerződést enyhébben nem fogalmazzák, addig nem is fog ez ügy előbb haladni, hiába utaztatják Bukovinába az uradalmi ispánt.
  A csángótelepítést magasabb állami és magyar nemzeti érdekek tették szükségessé, s nem az, hogy a kincstári földek jó áron adassanak el; ezt a célt csángótelepítés nélkül is el lehetett volna érni. Ha pedig csángótelepítés a főcél, akkor első sorban az ő érdekeiket kell figyelembe venni s csak másodsorban tekinteni arra, mint lehetne ezzel egyidejűleg a kincstár pillanatnyi hasznát is előmozdítani.”

  1890. augusztus 4. Miért késik a csángó-telepítés?
  Lapunk által felvett eme kérdésre a “H.“ így felel: Első sorban azért, mert a kincstár által formulázott adásvevési szerződések a települőkre nézve nagyon kedvezőtlenek és hátrányosak. Mint tudjuk, egy telepre 800 négyszög öl belsőség és 10 hold szántó és rét van számítva; egy egész telep vételára 1100 forintban állapíttatott meg. Vevő köteles a vételárból telepenként 100 forintot, mint bánatpénzt 1889. október 1-én lefizetni; a fennmaradó 1000 forintot 1889. október 1-ső napjától számítva 20 év, illetve 40 egymás után következő félév alatt 4, l %-os annuitási részletekben, késedelmes fizetés esetén 6% késedelmi kamatokkal együtt fogja az uradalmi pénztárba befizetni.
  A szerződés ezen pontja a települőkre nézve egyáltalán nem mondható előnyösnek, 100 frt körülbelül középértéke egy hold földnek a dévai határban, ennél fogva a kincstár semmiféle kedvezményes árban nem részesíti a települőket. A fizetési feltételek sem kedvezményesek ingatlanok eladásánál a kincstár bármely vevővel szemben is a 40 félévre terjedő részlet-fizetést szokta elfogadni.
  A csángó-települőkre nézve azonban, kiknek új otthonukban lakóházakat, istállókat kell építeni, újonnan kell berendezkedniük, megfizetni a rendes adókon kívül a kincstári erdőségekből a házépítésre kapott fát, — a törlesztési részletek, melyek őket vagyoni fejlődésükben határozottan gátolják az adott viszonyok közt túlságosan nagyok.
  Míg azonban a szerződésnek most tárgyalt pontja csak nehezíti a települést, addig az V. pont azt szerény nézetünk szerint majdnem lehetetlenné teszi. A kérdéses pont szó szerint így hangzik: „Ha vevő a vételárnak csak egyetlen részletét is elmulasztaná pontosan kifizetni, jogában áll a kincstári uradalomnak a fizetetlen vételárt egészben, s az összegre való tekintet nélkül, sommás szóbeli per útján behajtani. Három egymásután következő határidő elmulasztása esetében pedig jelen szerződést megsemmisíteni, mely esetben a befizetett részletek a kincstár javára bevonatnak s vevő azokra semmiféle igényt nem tarthat.” E pont nézetünk szerint lehetetlenné teszi a települést. Valamire való gazda, kinek a megélhetése Bukovinában is biztosítva van, pedig az ilyenekre kell első sorban reflectálni, nem fog ilyen feltételek mellett Dévára telepedni, nem fogja a biztos existentiát a nagyon is kétes jövővel felcserélni. Sok idő 40 fél-esztendő; a legmunkásabb, a legjózanabb életű gazda is jöhet ezen idő alatt elemi csapások, betegség vagy más, önhibáján kívüli okból, nem háromszor, de többször is olyan helyzetbe, hogy a fizetési határidőt a legjobb akarat mellett sem tarthatja be. Ez egyik és legfőbb oka annak, hogy a telepítés oly lassan halad. És amíg a földek árát lejjebb nem szállítják, amíg a szerződést enyhébben nem fogalmazzák, addig nem is fog ez ügy előbbre haladni.

  1890. november 17. Csángótelepítés.
  Butykai Emil miniszteri tanácsos, ki a csángó telepítés ügyét átvette, Móricz Vincze osztálytanácsos kíséretében a múlt héten Déván járt, hogy a már-már zátonyra jutott telepítés ügyében intézkedjék.
Butykai a helyszínén megismerkedve a viszonyokkal, olyan előterjesztéseket szándékozik a pénzügyminiszternek tenni, hogy ezek elfogadása esetén, a telepítések kérdése már véglegesen megoldassék.

Lassan jövögette Dévára a települni szándékozók, de még semmi sem volt biztos:

     1890-11-23 / nr. 262
    A Hunyad megyei csángótelepítés ügye egy ideje megállott. Körülbelül 24 csángó család érkezett Dévára, de azóta a telepesek ügye nem haladt előre. De most, a magyar lapok szerint Déva polgármestere mozgásba lendítette a dolgokat. A pénzügyminiszternél volt audiencián, és közösen kialakítottak bizonyos előnyösebb eljárásokat és feltételeket, amelyek révén reméli, hogy a jövőben sikerül még több csángó tulajdonost elcsábítania Bukovinából, elhagyni házukat és eljönni”haza.”
    Bár érkeznének már egyszer, mert jön a nyár és innen majd Amerikába mennek...

  1890. december 4. Csángó-telepítés Hunyad megyében.
  Déván most 24 csángó család lakik, akiknek a telepítése után a telepítés ügye alig haladt előre. Déva város polgármestere a napokban itt járt s a pénzügyminiszter egy óráig tartó kihallgatáson fogadta. Megállapították a telepítés további mozdulatait s kedvezőbb szerződési feltételeket hoztak létre a csángók számára. Ezek a feltételek most már valószínűleg több bukovinai gazdát fognak arra bírni, hogy Magyarországba jöjjenek.
                                                                                                   ****
Az ügy húzódott, Déván Issekutz, Bukovinában Zsók István rendezte a dolgokat, bár többször megfordult Déván is időközben. Tudtommal ő az utolsók között jött ki Bukovinából, az első dévai telepítésre. Íme egy részlet az 1891. február 12-én írt, Issekutzhoz címezett leveléből:
  „…Én, Zsók István tudatom Tekintetes Polgár Mester urunkat, hogy Teleki Józsefet kifelejtettem volt a népsorba bévenni, tehát csak vegye bé a népsorba.
Tekintetes Polgár Mester Úr Atyánk, még az a kérésünk volna, hogy ha ki tudná eszközölni, a Magas Kormánytól, két vagont kaphatnánk Hadikfalvától a házi súlyosabb Bútorainknak, mert máskép nagy kárunk lesz, s ha nem sikerül a kérésünk, hát muszáj magunk fogaggyunk, de ha lenne vonat segiccség első áprilisra lenne.
És még az is volna kérésünk, hogy vagyon nekünk jó svájczel féle magtehenek, és kedvünk volna kihajtani, hogy ha a Tekintetes Polgár Mester Úr Atyánk kitudná eszközölni, kedvünk volna Beszterczétől vagy honnat tudna segiteni a vonaton, irná meg minél hamarabb hogy nyerünk e valami segedelmet, várva várnók a választ minél hamaráb hogy mihez tarcsunk számot.
Imár most tiszteljük és becsüljük a tekintetes Polgár Mester Atyánkat a többi barátjával, azt kívánjuk, hogy találja ezen pár sor irásunk tartós egésségbe, és münk es találtassunk, Április hó közepin, békében és jó egészségben…”

  1890. december 23. Hunyadmegyei hírek.
  Déván a szegény gyermekeket segélyező egylet alelnökévé, a lemondott Sólyom-Fekete Ferencné úrnő helyébe Téglás Gáborné úrnőt választa meg. Az egylet Balogh Pálné úrnő elnöklete alatt gondoskodott arról, hogy a leányiskola és fiú iskolák több növendéke megkapja a nélkülözött téli ruhaszükségletet. A Déván megtelepült csángók közül valami húszan már fölépítették házaikat. A vidék igen szorgalmas fuvarosokat nyert a csángókban, kik a Brádon, Boicán folyó bányatelepítéseknél szép keresetet nyernek.

  1891. április 23. Csángó-telepítés.
  A hunyadmegyei csángótelepítés szerencsés megoldást nyert, amennyiben a csángókkal a kormány megkötötte a szerződést és bevezették őket a dévai kincstári telepbe. Hogy ez igen jól sikerült, abban a legfőbb érdeme van Fejér Miklós titkárnak, Végh Aurél állami jószágigazgatónak, Issekutz dévai polgármesternek és Butykay Emil miniszteri tanácsosnak, akik eljártak a kormánynál, hogy a csángókat először jó helyre telepítsék, másodszor némi állami kedvezményekben részesítsék. A csángók (ötven család s háromszáz lélek) Déván megkezdték az építkezéseket s nagyban munkálkodnak földjeik művelésén. Végh Aurél társaságában Butykay Emil és Kerpel Antal miniszteri tanácsosok szintén jelen voltak a csángók telep-berendezésénél.

  1891. október 3. Lukács Béla kereskedelmi miniszteri államtitkár Déván. A kolozsvári róm. kath. státusgyűlésről visszatérőleg Lukács Béla államtitkár meglátogatta Dévát. Délelőtt kisétált a vár oldalára elismeréssel adózva a várhegybizottság munkálatainak s élvezve a vár útjairól kínálkozó felséges kilátásokat.
  Ebéd után meglátogatta a főreáliskolát, figyelmet szentelve Téglás igazgató kalauzolata mellett az összes szertári helyiségeknek, sőt az internátusnak is, hol a növendékek közül többeket megszólított. Innen Pogány György főispán látogatására sietett, figyelmére méltatva a megyeház dísztermét. Majd a csángó telepet kereste fel kísérőivel, örömmel szemlélve a csángó házak szaporodását, úgy visszatérőlég, mint előzetesen elismeréssel adózott Déva szembeötlő fejlődésének. Aztán a vasúthoz hajtatott, honnan külön szalonkocsijában folytatta utazását Budapest felé.

  1891. október 15. (kivonat).
  A kincstári birtokok közül legalább Fogaras megyében kellene első sorban egy telepítést részletfizetésre megkísérelni. Ez közel lévén s folytatása Háromszék megyének, az elnemzetlenedéstől sem kell tartani de, az államkincstárnak positiv hasznára is, válnék a csángó kitelepítésnek is, — mondja egyik székely főispánunk — ez lett volna, a helyes talaja s lehet ezután is. A dévai kísérlet mintájára hasonlóképen lehetne a székelységhez szintén közelebb kis kükküllő-megyei Pocstelkével megkísérteni.

  László János, kézirat:
  Tehát betelepedett 54 férfi, 54 férjes asszony, 94 fiúgyermek és 87 leánygyermek, összesen 289 lélek, melyek községenként így oszlottak meg: Andrásfalváról 248, Istensegítsről 24, Hadikfalváról 7 és Déváról 9 személy. Behoztak 124 lovat, 16 fajtehenet, 60 szekeret és sok gazdasági felszerelést, bútort, ágyneműt.
  Ezeket a bevándorolt családokat ideiglenesen a Sörház utczai és négykövű malomnál levő kincstári major épületeiben helyezték el, s addig laktak itt, amíg lakóházaikat felépítették, melyeknek felépítéséhez a kincstár a bezsányi állami erdőből szálfákat és a szászsebesi állami fűrésztelepről tetőzetgerendákat és tetőfedő zsindelyt adott.
  A házakat, minden telepes maga építette fel, ki-ki saját ízlése, vagy anyagi tehetsége szerint. Majd kedvezményes áron gyümölcsfacsemetéket kaptak, mellyel a telkeiket befásították. A letelepedési idő után 10 évvel már úgy nézett ki a telep, mint némely hét-nyolc évtizedes falu.
Amíg a telepedés folyt, a felméretlen határban mindenki ott szántott-vetett, ahol neki jól esett, illetőleg ahol szántóföldet foghatott, mert a határnak alig csak egy heted része volt szántó, a többi mind rét és nádas volt. E telepítést illetőleg, az eredeti terv az volt, hogy inkább tehenész telepet létesítenek, avval a számítással, hogy a telepesek által fedeztessék az inkább hivatal jellegű Déva város tejszükségletét. És így lettek a telepesföldek beosztva. Minden 10 holdas telepből csak három-négy hold szántóföld lett kimérve, míg a többi szénatermelésre fenntartott rét volt. Ez elvileg nem is lett volna helytelen számítás, csakhogy az idő folyása alaposan keresztülhúzta ezt a számítást. Azzal nem számoltak a telepítő közegek, hogy a bukovinai származású magyarságnál ismeretlen volt az „egyke” rendszer, s a telepítés befejezése után tíz évvel a telepes földeknek egy negyed része már szét volt darabolva az örökösök között, amely nem hogy tehenészetet tudott volna fenntartani, hanem örökösöket sem volt képes kenyérrel biztosítani.
  Majd amikor a telep befejezést nyert, a telepesekkel megkötötték az adás-vételi szerződést, amelynek értelmében a telepesek minden 10 holdas telep után 55 frt. 58 krajczárt voltak kötelesek 50 éven át, minden évben 4%-os késedelmi kamattal, mint örök váltságot a kincstárnak fizetni. Habár ez az összeg nem volt az akkori időkhöz mérten sem sok, a dévai telepes határ ezt akkor még a legnagyobb erőfeszítés mellet sem tudta kiizzadni, s ha az eléggé jól javadalmazott, bőséges fuvarozások nem lettek volna, a csizmában jött telepesek is bocskorban kényszerültek volna Dévát elhagyni.
  Lássuk milyen földeket kaptak?
  A telepítés előtti időkben, hosszú éveken keresztül a területeket Serbán János szántóhalmi birtokos bérelte, aki ezt csak kizsarolta, de semmit sem javította. Az országút felöli oldal csupa kovakő és sűrűn benőtt kökényes volt, amelyet miután sok vesződéssel kiirtottak és felszántottak, bizony évekig még a beléje vetett magot sem fizette vissza. A Cserna-csatorna és a vasút közötti részen hatalmas nádas és mocsár volt, melyben még nyáron is farkasok tanyáztak, s még 15 év múlva is folyt ennek irtása. A Cserna-part szélén elhúzódó csík ugyan szántó volt, de oly szegény és sovány volt, hogy holdja 70-80 kiló búzánál többet nem fizetett. A vasút és a Nagy-Cserna közötti rész állandóan ki volt téve az árvíz veszedelmének s nagyon sokszor megtörtént, hogy a már boglyában levő szénákat, egy hirtelen jött áradás vagy leiszapolta, vagy elsöpörte, s mocsárt hagyott a helyébe.
  A határ legértékesebb részét, a nagycsernai düllőt a Cserna kanyargós medre szelte ketté. Nem volt nyár, hogy egyszer-kétszer ezt a területet a Cserna áradása éppen akkor ne tette volna tönkre, mikor a termés meg volt már művelve. A hetekig álló víz, a kopár terményeket megsárgította, elcsenevészítette, a takarmányféléket pedig leiszapolta, levágott állapotban meg elhordta.
  E folytonosan megismétlődő veszteségeket, a telepesek a fuvarozás jövedelmével pótoltak. Igaz, hogy egy páran, a folytonosan megismétlődő károsodásokkal kedvüket vesztették, nekifeküdtek az állandó fuvarozásnak és földjeiket elhanyagolták. Ez tűnhetett fel Fehér Miklós miniszteri tanácsosnak, amiért aztán a telepítés feloszlatásával fenyegetőzött.
  A legtöbbje azonban kitartott. Nekifeküdtek a földek javításának. A kanyargós Cserna medrét, 1896-ban egy-két és fél kilométeres, nyílegyenes csatorna ásásával a Marosba levezették, s ezáltal a folyó garázdálkodása megszűnt, a mocsarak kiszáradtak, hasznot hajtó földekké váltak. Azonban az elmaradt törlesztési részleteket már nem pótolhatták, s így 1904-ben, a kincstár, a telepesekkel új szerződést kötött, melyben a tartalékos összegeket a faanyagok árának hozzácsatolásával újabb 50 évre osztották be.
  Ez a telepesközség, a földek gyengesége miatt eléggé későn indult virágzásnak. Sajnos, ez a virágzás igen rövid életű volt, mert a túlságos szaporaság folytán, az eredetileg kiosztott földekből, húsz év múlva, csak kilenc gazdának volt még egyben a telepe. A többi az örökösök között szétforgácsolódott. Mindazonáltal, a telepesek életében 1897-tól 1910-ig való időszakot aranykornak lehet nevezni. A bőséges termőföldek, és az állandó fuvarozás sokakat jómódba juttatott.

                                                                                                         Telepi hírek 1892-1905

  1892. március 5.
  A hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat munkásainak kicsiny és folyton apadó köre — mint nekünk írják — lankadatlan buzgalommal műveli a megyei földtörténelmi és néprajzi ismertetését. Legutóbbi ülése a népéletnek vala szentelve, mert Kolumban Sámuel a lozsádi magyarok érdekes tánc nótáit, szokásait ismertette. Mailand Oszkár pedig a Bukovinából csak nemrég Dévára költözött csángók karácsonyi mystherumait tette tanulmány tárgyává, összehasonlítás által kimutatva, hogy a múlt században kivándorolt székelyek magukkal vitték a szokásokat és dalokat is.

  1892. április 2. Hírek a csángókról.
  Bukovinából, Istensegítsből, írja levelezőnk. Szomorú világ van a csángók közt. A gyermekek közt járványos betegségek pusztítanak: skárlát és difteritisz, minek következtében Istensegitsen három hónap óta zárva van az iskola. Ez idő alatt 90 gyermek halt meg, míg a születések száma csak 44. A napokban érkezett Istensegítsre a magyar iskolaegyesület legújabb küldeménye: könyvek a szegény iskolásgyermekek számára. A szegény nép már megkezdte rendes évi vándorlását Moldvába. Istensegítsből 400, Hadikfalfalváról 600, Andrásfalváról 300 ember ment el, ki három, ki hat, ki hét hónapra. Haza is költöztek többen: 30 lélek vándorolt Hunyad megyébe, Déva vidékére, ahol kincstári földeket kapnak a csángók.

  1893-06-11/159. szám. Eső okozta áradások.
  Az a huzamos eső, mely majdnem az egész országra kiterjedt, megduzzasztotta a délvidéki folyamok vizét, melyek kicsapva medreiken, az esőtől várt áldás helyett mindenfelé pusztulást teremtettek maguk körül. Ma Déváról jelenti a táviró, hogy a szép Marosvölgy egész vidéke víz alá került. A mellékvizek rohanó árját a havasok olvadása is elősegítvén, a víz folyton emelkedik. Déva alsó területe, a görög város víz alatt van, a róm. kath. templomot torlaszok védik, több ház összeomlott s még több van körülvéve a szenynyes hullámoktól, elzárva a külvilágtól, úgy, hogy a lakosokat csónakok közvetítésével élelmezik. Cserna- és a Sztrigy-völgy is víz alatt van.

  1893. szeptember 4. Csángók esküje. A Déván letelepült csángó székely telepítvényesek közül ötön, mindannyian bukovinai, andrásfalvi illetőségű családapák, névszerint: Hompot Gergely, Erdős Gergely, Kovács István, Daradits Ferencz, Dávid Lajos a napokban lették le a megyeház dísztermében Hollaki Arthur alispán előtt a honpolgári esküt. Az alispán a visszahonosított polgártársakat, kiknek mindegyikével szívélyesen kezet szorított, lelkes beszéddel üdvözölte.
  A csángó-székelyek közül a védköteles korban levő 9 egyén a városi község illetékességébe felvétettek, utasíttatván a tanács, hogy a többi, Déván letelepedett csángó székelynek a város kötelékébe való felvétele iránt is tegye meg a szükséges intézkedéseket.

  1893. szeptember 10.
  A csángó-székelyek közül védköteles korban álló állampolgári esküt letett és Déva város községi kötelékébe felvett egyének száma nem 9, a mint azt cikkíró állítja, hanem csak 5.

  1893. december 22. Hunyadmegyei hírek.
  Déván az árvaház mellett a második kisdedóvodára is kilátás van, miután 1400 frtot szavazott meg a csángó-egylet a városon kívül létesült és szépen virágzó csángótelep kisdedóvodájára. Réthy Lajos kir. tanfelügyelő ismert ügybuzgósága remélni engedi, hogy mihamarább meg is nyílik ez a szükséges intézet is. A dévai csángótelepítés általában kitűnően sikerült. Ha jól tudjuk, Szathmáry György jelenlegi kultuszminiszteri miniszteri tanácsosé vala az üdvös eszme, s az ő érdeme, hogy a sokágú kérdést, mint akkori képviselő szerencsésen lebonyolítható, s felhív a kormány figyelmét az erdélyi telepítések politikai jelentőségére. Azóta Vajda-Hunyadon is létesült csángótelep. Mindkettő előzékeny támogatást élvez az illető városoknál, s munkás népe a jóllét külső jeleit azonnal eláruló gazdasági épületeivel kedvező benyomást tesz az érkezőre. A bányafuvarozás a dévai és hunyadi csángók éltetője, s ők kitűnően meg is felelnek ennek a feladatnak.

  1894. január 25. Dévai nyomorúságok.
  Az ide telepített csángók közt is nagy arányokat öltött a halálozás, s leginkább az erőteljes fiatalokat pusztítja el az influenzából származó tüdőlob, — ez a nép a veleszületett előítéletnél fogva, még a legveszélyesebb eseteknél is elkerüli az orvosi segélyt, — azt tartják, amit a híres bécsi orvos Nothnagel mondott, hogy a betegséget lefolyásában az orvos nem gátolhatja meg, — ezek is a természetre bízzák sorsukat és minden nehéz betegséget csömörnek képzelnek, mely ellen csalhatatlan szernek tartják, ha egy javas asszony nyakát, karját jó erős boreczettel megdörgölgeti.
  De ne hagyjuk őket e boldog hitüknek, gondatlanságuknak áldozatul esni; ha már ide telepítettük, igyekezzünk őket meg is tartani; czélszerü lenne, hogy egészségügyi szempontból ellenőrzés gyakoroltatnék felettük, és ha csakugyan bebizonyulna, hogy őket mulasztás terheli, szigorúan kellene alkalmazni velük szemben az egészségügyi rendszabályokat.
  Eszmetársulásnál fogva a csángókról eszembe jut, hogy egy alkalommal fölszólam- lás történt az iránt,, hogy télen a dermesztő hidegben, őszszel és tavaszszal a feneketlen sárban három kilométer távolságra kell a csángó apró gyermekeknek a telepről a városba iskolába járni, hát nem lehetne a telepen felállítani elemi iskolát? . Hisz erre a czélra egy külön telek lett kijelölve, egy. telep után járó földmennyiséggel, - ki használja most ezeket?
  Olyan vidékeken találunk nagy áldozatokkal fölállított állami iskolákat, hol a tanulók száma nagyon csekély, s itt, a hol annyi a gyermek, mint az égen a csillag, egy népiskola felállításától elzárkóznak.

  1894. február 1.
  Csángó esküvőre kaptunk meghívót, mely szép aranyszegélyű papíron a jan. 31-én tartandó menyegzői ünnepélyt adja tudtul, — ez a menyegző a mondott napon déli 12 órakor meg is történt a nagyszámú lakodalmas sereg vonult el Déva utczáin zeneszóval; a rendőrség — helyesen — betiltottá az utczán való lövöldözéseket, melyek náluk eddig szokásban voltak; a mostani nászmenetnél elmaradt a nemzeti zászló; kölcsön kértek a városházától, de nem kapták meg.
Jó lenne, ha a csángó testületi részéré valami utón egy szép nemzeti zászló szereztetnék be, hogy ünnepélyes alkalmakkor testületileg zászló alatt vonulhassanak föl.
(1894. január 31-én kettős esküvő volt, Zsók Szilveszter – Székely Katalin, és Sebestyén Máté – Zsók Anna. A két Zsók testvér. L.G.P.).

  1894. március 2. (kivonat)
  Az igazgatótanács ezután elhatározta, hogy 700 forintot a Vajda-Hunyadon létesítendő csángó-óvoda, 700 forintot pedig egy Déván felállítandó csángó-gyermekek menhelye javára fordít.

  1894. március 8. Látogatás a csángótelepen.
  E héten több tourista társaságában meglátogattuk a csángótelepet és megbotránkoztunk azon építési módszer fölött, melyet ezek a csángók minden felügyelet nélkül gyakorolnak.
  Midőn a telepítés kezdetét vette, a kir. kincstár által kiküldött mérnök a telepítésre vonatkozó terv szerint kellő széles és szabályos utczákat jelölt ki a természetben is, s a helyett, hogy ezen utczák egyenes iránya megtartatott volna, — a helyett, hogy a telepítők által épült házak ezen egyenes vonalba kellő symetrikus arányban építtettek volna, minden rendszer nélkül mindenik csángó saját egyéni ízlése szerint akként helyezte el épületét, hogy most alig ösmeri ki az ember magát, vajon a túri vásáron járkál-e a sátorok, bódék között, vagy egy szabályszerűleg rendezett új telepen! Hát ha még megtekintjük, hogy miként építik házaikat?
  Én nem hiszem, hogy e nép magyar faj legyen, — czigányok, vagy eszkimók lehettek elődeik, mert csak ezek szokták tanyáikat minden alapozás nélkül a puszta földszintre fölállítani; tisztelet a kivételnek, mert a csángók között akadt néhány gazda, ki házát akként emelte fel, hogy ellene kifogást tenni nem lehet, — hanem a többség, a kincstár által olcsó árban részükre kiosztott épületi anyagból úgy szerkesztette össze otthonát, hogy annak szilárd alapja nincs, az alsó gerendák szépen lefektetve a földre, ezek képezik az alapmunkálatot.
  Az ilyen épületeknél a talaj természeti nedvessége folytonosan megmarad, — s ezen kigőzölgés idézi elő köztük azon nagy halandóságot, mely már csak ez évben is ijesztő képet nyújtott.
  Mulasztás terheli úgy a csángó-bizottságot, valamint Déva város hatóságát is, hogy se egészségügyi, se építészeti szempontból a csángótelepítvényesek fölött kellő felügyeletet nem gyakorolt; — e nép még mindig kiskorú, csak szigorú fegyelem és éber felügyelet lesz képes őket szokásaiktól visszatartani. Mi sok reményt fűztünk e telepítéshez, de úgy látszik, hogy nagyon csalódtunk; rakonczátlan nép; a mezei munkát sem szereti; a folytonos fuvarozásban tölti idejét, melyet leginkább azért szeret, hogy az útszélén elég csárdát talál, ahol megpihenhet s keresményének egy részét elköltheti; ilyen megálló helyeknél az összetorlódott szekerek miatt az utazás sokszor csaknem lehetetlenné válik és ha figyelmeztetve lesznek, hogy szekereikkel álljanak tovább, könnyen kiteheti magát az illető annak a kellemetlenségnek, hogy meg is püfölik.
Fölhívjuk tehát az illetők figyelmét — a mig nem késő hogy igyekezzenek e népet kellő jó akarat, helyes, tapintatos felügyelet mellett szoktatni a rendhez s itteni szokásainkhoz; a csángódédelgetés ideje már lejárt. Rendszerető népet még tűrünk közelünkben szívesen ... de van erőnk is, hogy rendszertelen, rakonczátlankodó tömegnek — legyen bár az velünk testvér, rokon — oda fogjuk kiáltani, hogy „ne tovább.“

  1894. május 17. A csángó-telepítés Déván.
  Nemcsak az erdélyi részekben, hanem túl a Királyhágón is a csángótelepítés nem a kellő tapintattal, nem az annak a népfajnak egyéni szükségletéhez mérten, nem a telep czélszerű és méltányos felosztásával hajtatott keresztül; egyik részét letelepítették Gyorokra abban a reményben, hogy a szőlőbirtokosok a letelepített csángókban jó alkalmatos munkaerőt, ezek pedig jó munkabér mellett biztos életfönntartási alapot találnak — és nagyon csalódtak, mert e nép a szőlőműveléstől idegenkedik, de ha kedve lett volna is hozzá, nem volt mit művelnie, a phylloxera semmivé tette az összes szőlőhegyeket; a gyoroki határ azon része pedig, mely a telepesek részére kiosztatott, nem volt alkalmas mezőgazdászat! szempontból s így a csángók apránkint elzüllöttek s visszatértek elhagyott községeikbe.
  A másik részét letelepítették a Duna ingoványos mellékére, honnét kiöntötte őket rendesen az árvíz és elbetegesedve a mocsárlégtől, anyagilag tönkremenve, elszéledtek a nagyvilágba.
  A Déván letelepített csángók szerencsésebb helyzetbe jutottak, mert itt minden szükségletüket kielégítve találták; kaptak erdőt, legelőt, vizök van bőven; a föld termékeny és e mellett a zarándi részekben alakult gyáraktól fuvarozás czímén annyit kereshetnek, hogy ebből a telep törlesztési összegét fizethetik és lakóházakat építhettek s ez a körülmény okozta azt, hogy innét a telepítvényes nem kívánkozik vissza Bukovinába, hanem vagyonilag megerősödve, állandó hazát, otthont talált.
  De itt meg egy sarkalatos hiba követtetett el, melyet elnézni bűn volt s nem segíteni rajta embertelenség. A telep kiosztásával megbízott egyéneket rosszhiszeműséggel vádolni nem akarom; a bevégzett tény csak azt deríti föl, hogy bőkezűen osztogattak néhány telepesnek kívánsága szerint három-négy telepet, míg a később jelentkezőknek nem jutott egy sem és ezek a szegények kénytelenek most napszámmal keresni meg mindennapi élelmüket, míg azok bővelkedve a telepekben, megmunkálni nem bírják, hanem a szomszéd faluban levő oláhoknak kiadják haszonbérbe.
  A telep kiosztásával megbízott egyének az állam által kizárólagosan a csángók részére engedélyezett telepek közül néhányat nem csángók részére osztottak ki, hanem helybelieknek is, kik nem voltak jogosultak, hogy telepeket kapjanak, és ezen ténykedés által azon csángók foszttattak meg a telepben való részesedéstől, kik messze földről ide vándorolva, most telep nélkül lézengenek, nyomorognak.
  Már többen tettek fölszólamlást ez ügyben az illető hatósághoz és e sérelem orvoslását kérték; nyertek biztató ígéretet is, de az eredmény mindeddig puszta szó maradt; az egész dologban ugyan nem volna nagy sérelem, ha fölösleges telepekkel rendelkeztek volna és nem jelentkezett volna annyi számú csángó, kikkel a telepet betölteni lehetett volna, s akkor lehetett volna a fölösleges telepeket idegeneknek kiosztani; de így ezen eljárás nem egyéb visszaélésnél és az állam által kitűzött nemes czél meghiúsításánál.
  Az volt az állam czélja, hogy a hazától elszakadt, más kormány alatt, más s idegen népfajok között élő testvéreinket visszaadja az anyaországnak, és valljon elértük-e a czélt? Alig egy századrészét tudtuk csak visszatelepíteni, mert már a kezdetnél visszariadtak a telepítési rendszertől és beszüntették a tömeges bevándorlást, és ha még a köztünk élő, föld nélkül nyomorgó csángó otthon maradt rokonainak, véreinek elbeszéli azt a mostoha eljárást, melyben nálunk részesült, azt hiszem, végkép el fog menni a kedve a csángóknak, hogy hazajöjjenek, habár tyúkkal, kalácscsal csalogatjuk is.
  Eltekintve a telepítési 'mizériáktól, a már megtelepültek fölött semmi felügyelet nem gyakoroltatik; — kebli ügyeiket minden rendszer nélkül intézik el, se építkezési, se egészségi, se nevelési szempontból nincs meg a kellő ellenőrzés ; házaik nagyobbrészt deszkából készítvék, egy tűzeset alkalmával porrá éghet az egész telep és biztosítva semmi sincs, ez az intézmény előttük még ismeretlen — iskolájuk a telepen nincs, de nincs óvoda sem, holott csak itt volna értelme és szüksége; a telepen 57 kis gyermek van, kiknek szülei messze a teleptől, mezei munkára járnak; — milyen üdvös volna, ha e munkás nép kis gyermekeit ápoló, vigyázó kezekre bízhatná; — szóval, hiba van itt a kréta körül; a polgármester, kinek a telepítés körül érdemei vannak, jól tenné, ha kezébe venné a csángó ügyet és a felsőbb hatóságot figyelmeztetné a teendőkre.
K. L.

  1894. június 18. — (Hunyadmegye közgyűlése.)
  Hunyadmegye közigazgatási bizottsága tegnap tartotta Déván rendes havi közgyűlését. Az alispáni jelentés szerint az egészségi állapot a vármegye területén jelenleg kedvező. A boicai bányamunkások sztrájkja és a román nemzetiségi izgatások miatt a csendőrség létszámát megszaporították. Kőrösbányára és Algyógyra pedig katonaságot küldöttek. Issekutz Antal dévai polgármester és Csűrös Antal főjegyző ellen, a kerületi betegsegélyező pénztár megalakítása körül tanúsított mulasztás miatt, a fegyelmi eljárást elrendelték. A tanfelügyelő havi jelentése szerint a csángó-magyar egyesület a dévai és vajda-hunyadi csángó-telepeknek kisdedóvó-iskolákra 700—700 forintot küldött. A segédtanfelügyelő az elmúlt hónapban 42 iskolát látogatott meg s azok közül a marosillyei, a guraszádai, branyicskai, puji, borhátvízi, mezőlivádiai, ponori, bajesdi, romoszi és kudzsiri iskolákat teljesen kifogástalanoknak és dicséretreméltóknak találta.

  1894. augusztus 23. Csángóbúcsú, csángóverekedés.
  Szent István napján a dévai csángók templomi zászlók alatt búcsút jártak, a búcsúnak rendesen verekedés a vége, lerázva magokról az áhítatosság mezét, valami legelő kérdésen összevesztek és volt agyba-főbe verés. A csángók befutottak Dévára segélyért, a város polgármestere intézkedett, és a rend helyreállítása végett csendőröket küldött ki a helyszínére. Már több alkalommal panaszt emeltek, hogy van a csángók közt egy izgága összeférhetetlen Sebestyén nevű egyén, ki a viszálkodás magvát igyekszik elhinteni e békét szerető nép között, jó lenne a csángók feletti ügyelettel megbízott hatóságnak szemmel tartani ez embert és ha nem válik be tisztességes telepesnek, ha csak rósz példával tud elől járni, ki kell tenni a szűrét, visszaküldeni oda, a honnan ide jött.

                                                                                                        Telepi lakodalom, 1906-ban 

   1894. szeptember 6.
   Tekintetes szerkesztő úr!
  „Déva és Vidéke“ 31. számában a szt. István napi búcsújárás után történt legelő fölötti verekedés kezdője nem Sebestyén volt, hanem Zsók István, a csángóbíró; hogy mi módon kezdődött, elősorolom: azon napon marháimat fiam által kihajtattam saját kaszálómra legeltetés végett (miután a nagy szárazság miatt, a közös legelőn nincs mit enni a marháknak) mit Zsók bíró uram észre vett, midőn Piski-telepről, a búcsúról jött haza (lehet búcsúfiát is hozott magával).
  Haza jövén, az egész Zsók famíliát s még több hozzá tartozó egyéneket harczra ingerelt és kapával, ásóval, vasruddal, dorongokkal fölfegyverkezve, kimentek kaszálómra és onnan fiam elől, marháimat elhajtották a nélkül, hogy azok kárt tettek volna valakinek, én a városba voltam s épen hazatérőben, (miután a búcsún nem voltam), miután marháimat a hatalmas nagy had által hajtani láttam, megborzadtam; hisz bárki
is megborzadt volna. Kezeimben pedig még szalmaszál sem volt, hogy ellenfeleimmel szembeszállhassak; hanem a mint össze találkoztunk. azt mondtam: holt, ezek az én marháim! hova hajtják atyafiak, ne hajtsák be, ha kárt tettek megfizetem, csak marháimat ne hurczolják! Erre a szavamra Zsók bíró uram volt az első, ki nekem ugrott, egy hatalmas doronggal az országút közepén, és leütött; utána a többi jó keresztyének vasrúd, ásó, kapa, egy szóval, a mivel embert ütlegelni lehet, azt mind rám, fiamra és vejemre rakták, mindaddig, a míg isten meg nem gátolta kárhozatos tetteikbe, hogy mi módon, megmondom: én, fiam és vejem védtelenek voltunk — mondom még szalmaszál sem volt kezeinkbe — a támadók által halálra voltunk szánva, de Isten meggátolta őket, mert Zsók Gergely, Zsók Ferencznek 18—19 éves jó izmos fiát egy kapaütessel úgy megkólintotta, hogy minden szó nélkül némává lett s még többet adtak szegénynek, nehogy a földön több napvilágot lásson. Persze azon halálos csapás nekem, fiamnak és vejemnek lett szánva, mi megtörténvén, hogy boszújokat állották, azt vélve rajtam, akkor vették magokat észre, hogy saját véröket mészárolták le, a nekem szánt hatalmas búcsúfiát a magok véröknek osztották, mert Isten úgy akarta. Így történt a búcsújárás.
  Továbbá tek. szerkesztő úr, én igazságot és békét szerető ember voltam és vagyok, én közérdekből éltem és élek a tőlem kitelhető s mindig példás gazdálkodásomban és erre büszke vagyok, valamint itt a telepen, úgy Bukovinában, Andrásfalván első birtokos gazda vagyok s azt a vádat nem érdemlem meg, mit a „Déva és Vidéke“ 31. számában ellenem tettek, hogy ki kellene tenni a szűrömet és visszaküldeni oda, honnan jöttem; jó volna a vádlót oda visszaküldeni a honnan jött keresztelés alá.
Megkérem alázattal a tek. szerkesztő urat, magam és családom igazolása végett, lapjának egy kis hasábjában helyet adni és nyilvánosságra hozni, hogy én az nap búcsún nem lévén, búcsúfiát nem osztogattam, hanem Zsók István, Ferencz és Gergely voltak az osztogatók, persze e verekedők és testvér-vérontók.
  Maradok a tek. szerkesztő úrnak tisztelettel, Déván, 1894. szept. 1-én. id. Sebestyén György, bukovinai földbirtokos

  1894. október 18.
  Folyó hó 15-én virradatkor csángó fuvarosok hajtattak Alsó-Kajanelről Brádra. A mint megindultak az országúton, egy fiatal parasztlegény jött szemben velők, ki a lovak mellett elsurranva három lovat késsel megszurkált s ezzel tovább ment; midőn a csángók észrevették lovaik vérzését, a tettes már a láthatáron túl volt.

  1895. március 14. Elgázolás.
  Nálunk ez divatos szokás sport, csak az a szerencse, hogy nem mindig végződik olyan szerencsétlenül, mint a múlt szombaton; egy csángó szekeres sebes hajtásban a Vízutczába fordulván be, egy szegény vándorló legényt elgázolt és életveszélyesen megsebesített; a rendőrség nyomozni kezdte a tett elkövetőjét, de az észrevette a sáfrány illatot, még nagyobb gyorsasággal elvágtatott; a rendőrség elvesztette szemei elől, szépen megszabadult a nélkül, hogy nevét kilehetett volna puhatolni, és most a markába nevet, és e csínyt még egyszer megpróbálja újra.
  E betelepített csángóknak sok rossz szokásaik mellett az is meg van hogy üres szekerekkel a város közepén keresztül olyan őrült gyorsasággal hajtanak, hogy isten csodája, hogy az utczán járó gyermekeket még nem gázolták agyon; mikor ezeket a gyorsan hajtó fuvarosokat látom, eszembe jut az a boldog idő, midőn a szolgabíró az ilyen rakonczatlan kocsisokat a deresre fektette és ráolvastatta a 25 botot; kár, hogy e jó példa kiment divatból, mert a jó szó, a kérés, a rendőrség parancsa úgy sem használ már semmit.

  1895-03-28/86. szám. Déva, márc. 27.
  Dévánál a Maros erős áradásban van. A város alsó részeit víz borítja. A lakosság egy része lakásaiból kiszorult. A vasúti állomásra csak kocsival lehet jutni. Az áradás nőttével nagy károk fenyegetnek.

  1895. augusztus 14. Kinevezések.
  A vallás és közoktatásügyi miniszter Gyenge Imre okleveles tanítót a felső-tönki, Bede Károly okleveles tanítót a magyar-kapudi és Péterfi Márton okleveles tanítót a dévai csángótelepen levő állami elemi népiskolákhoz rendes tanítókká nevezte ki. (Péterfi Márton, sz. 1875. február 1, Borosjenő)

  1895. augusztus 22. Huszárok Déván
F. hó 17-én Brassóból Lippára gyakorlat: a rendelt 11-ik huszárezred 4 százada Déván 2 napi pihenőt tartott, a bevonulást egész tömegben nem láthattuk, miután 2 század a csángótelepen lett elhelyezve. Egy század Maros-Solymosra ment, így nekünk a belvárosban csak egy századhoz lehetett szerencsénk, de így is gyönyörködtünk a derék magyar fiukban és a szép lovakban.

  1895. szeptember 12. Tűz.
  Folyó hó 8-án, vasárnap délután 3—4 óra között a Csángótelepen Sebestyén József odavaló csángónak meggyuladt egy kalangya szénája, mely egészen elhamvadt; egy másik is tüzet fogott, de szerencsére az éppen akkor beállott szélcsendnek és a csángó, férfiak otthon létének, nemkülönben a Déváról is több polgár hirtelen megjelenésének, a tüzet egy-kettő lokalizálták; különben ha a körülmények véletlenül így nem kedveznek, ezen száraz időben a tűz végzetessé válhatott volna az egész Csángó-telepre nézve.
  Az újonnan épült iskola épületet fenyegette leginkább a veszély, mert közel fekszik a tűz színhelyéhez.

  1895. szeptember 29. (kivonat). Meggyilkolt váltóőr.
Joó András vasúti őr állítólagos gyilkosait, három Bukovinából Déva környékére telepített csángót, a csendőrök elfogták és Dévára szállították.

  1895. október 10.
  Csángó atyánkfiai előbb utóbb rémeivé fognak válni úgy a városnak, mint a brádi s egyéb úton járó-kelőknek kiket fuvarozásuk alkalmával a sors összehoz velők; — tisztelet a kivételeknek, mert ilyenek is vannak köztük; — nem régiben egy vándorló került a Víz-utczán fényes nappal szekerük alá, máig sem tudhatni ki volt a jármű tulajdonosa, oly hirtelen elillant; más ízben — a most gyanúban levő — bíró szolgája egy dinnyeáruló gyermekét a telep közelében majdnem agyonverte; a városközt úgy hajtanak, mintha szekerész-versenyt rendeznének, jaj annak, a ki nem ügyel ilyen alkalommal, nem kiáltanak figyelmeztetőleg, csak hajtanak mindenre kíméletlenül — emberre, állatra, hogy az ember háta borsódzik, ha egy csángó szekeret vesz észre, lát működésben; — a szabad országúton pedig — mint panaszolja számtalan más fuvaros, úton-járó, ki nem térnek semmi elől és ráhajtanak mindenre, mi előttük áll, s megint jaj azoknak, kik ezért szót tesznek velők, különösen, ha gyengébb lábon állnak, azoknak azonnal eligazítják a baját: agyba főbeveréssel felelnek felszólalásukra s fizetik meg esetleg okozott káraikat.
(Pedig az állami postakocsi is jó előre belefúj trombitájába, hogy az előtte menők ideje korán kitérhessenek.)
  A dorbézolásban is jó példát mutatnak, ha útra mennek, ha útról jönnek, a közbeeső korcsmákat rendesen meglátogatják, így eligazítva fejőket, nem csoda, ha az úton a velük találkozók messziről elkerülik, nehogy megemlegessék a találkozást, tudva nagyon durva eljárásaikat.
Maguk között is csak az egyenetlenség dívik; irigye, felfalója szomszéd szomszédjának, rokon rokonának, ha egy kissé jobban megy a sorsa, mint neki; így hiába járják a templomot oly ájtatosan, mert képmutató vallás-fitogtatásukkal cselekedetükkel szemben csak kétszeres bűnt követnek el Isten ellen. Maguk közti mulatozásuk is nagyon ritkán múlik el valami csetepáté nélkül, stb. stb cselekedeteik által nem hogy rokonszenvre nem találnák, hanem valóban rémeivé válnak a velők érintkezni kényszerülőknek, de még a tőlük távolállók is óvakodni fognak, hogy útjukba ne kerüljenek.
  Most pedig, a múlt hóban viselt dolgaikat tetézték egy oly cselekedettel, mely sok időre feledhetlenné fogja tenni őket a tisztességes emberek előtt, — ismét mondjuk tisztelet a kivételeknek, — ha az állítás után csakugyan reájuk derül: egy szolgálatát teljesítő vasúti közeget, miért nem engedte át őket a vasúti átjárón a vonat elmente előtt, oly kegyetlenül gyilkoljanak meg melyet egy vadállattól, egy emberevő vadembertől feltételezni nem lehetne, kívül esik minden emberi fogalmon, különösen oly egyénektől, kik talán írni, olvasni tudnak és lépten-nyomon műveit emberek közt fordulnak meg.
  Ezen esetet minősíteni lehet egy minden izéből kivetkőzött ördögi cselekedetnek, akár ittason, akár legnagyobb felindulásban követtetett volna is el. A szegény hitves két élő gyermekével és leendő harmadikkal teljes segély nélkül áll a könyörületes szívek segélyére utalva.
  Ha méltó büntetés nem fogja őket sújtani, mely tanulságul szolgáljon a többieknek is, hasonló esetek előfordulásától tartanunk lehet; bízunk azonban a törvényszék bölcs ítéletében, mely által ez volt az utolsó ily cselekmény; a büntetésen kívül el kellene marasztalni őket a 3 árva gyermek nevelési költségéi hordozásában is. Ha majd kiszabadulnak a büntetés letelése után, annál inkább sújtva legyenek, egész életükön keresztül ne feledjék bűnös tényüket. — Örömmel fogadtuk és testvéreknek néztük a rájok nézve már elveszettnek hitt hazájukban visszatértükkor, boldogulhatásukért lemondtunk a dévai határban levő legjobb termőföldek elsőbbségi vételi jogainkról, melyeket a kincstár felette kedvezményes áron és feltételek mellett adott át nekik; szolgáltatott részükre épületanyagot megint igen nagy kedvezményes árak és feltételek mellett; a városi hatóság minden lehető kedvezményben részeltette; az állam iskolát is emeltetett nekik; fel vannak karolva, mint fuvarosok, mely biztos kenyeret nyújt mindnyájuknak — és mégis ők úgyszólva mindenben csak a maguk elleni ellenszenvet keresik a helyett, hogy magaviseletükkel és alkalmazkodásukkal igyekeznének megnyerni a városi polgárság barátságát és rokonszenvét, mivel úgyis nemsokára dévai (nem pedig telepi) lakosok lesznek, mert egy pár év múlva a telephez vezető út kétfélén levő, most szántónak használt úgyszólva csekély terület beépíttetik úgy, hogy a mostani Hunyadi-utczának a telep folytatólagos befejező része lesz.
  Ennélfogva kérjük csángó atyánkfiáit, hogy jövőre hagyjanak fel követett cselekedeteikkel; szolgáikba oltsák be a rendszeretetet és tisztességtudást; alkalmazzák magokat dévai polgártársaik magaviseletéhez, járjanak az úton békével a város közt, mint az előírás tartja; legyenek mindenkivel szemben az illő tisztességgel: higgyék el, ha így fognak cselekedni, még inkább fognak boldogulni a volt és most új hazájukban és hasonlóan becsülést és tiszteletet szereznek magoknak. Úgy legyen!
  Azon megjegyzéssel közöljük e czikket, hogy az említett gyilkosság tettesét még nem sikerült kipuhatolni;. a vizsgálat még mindég tart, tehát a cikk írója olyan határozottan nem is mondja, hogy a tettesek csángók voltak és nagyon szeretnék, ha e bűncselekményben nem volna semmi részük. Ami rakonczátlan magaviseletüket illeti, kivéve a kiveendőket, mindenesetre megrovásra méltó. Már többször figyelmeztettük a rendőrséget a sebes hajtás meggátlása végett és amint tudjuk, büntetve is voltak e miatt, de megakadályozni csak úgy lehetne, ha nagyobb számú rendőrökkel rendelkeznénk, kik közül egy-kettő az utczák azon szögletein tartózkodnék felváltva, hol a szekér-forgalom legnagyobb. Jelenleg 5 rendőr van ebből is 1 el van foglalva kézbesítésekkel.
  A miniszter rendeleté folytán 10 rendőr szervezését mondja ki, a képviselő-testület bele is egyezett, hát miért nem hajtják végre a rendeletet? Talán nincs rá fedezet?
  Hogy a tanács e miatt ne aggódjék, a legközelebbi közgyűlésen ki fogjuk mutatni az alapot, melyből a polgárok megterheltetése nélkül fedezhető lesz a rendőr-szaporítás költségei.

  1896-03-18/77. szám. A Maros áradása.
Déváról írják: A derült tavaszi napok következtében a Maros folyvást árad, a partokat azonban még sehol sem lépte át. A zátonyok és kisebb szigetek nagy része víz alatt van.

  1896. március 26.
Nemzetiségi sérelemre nyújtott tápot az aradi jószágigazgatóságnak azon kérése, hogy a kincstári uradalomhoz tartozó Szántóhalma község határában fekvő, je¬lenleg csángótelepítésre kiosztott birtok Déva város határához leendő átcsatolása iránt. A közgyűlés az állandó választmány javaslata értelmében az ügyet, elintézés végett, a belügyminiszterhez felterjeszteni határozta.

  1896, március 23. Felolvasó ülés. (kivonat)
  Az „Erdélyi Múzeum Egylet“ orvos-term. tud. szakosztályának f. hó 20-án tartott természettudományi szakülésén…
... Péterfi Márton dévai áll. elemi is¬kolai tanító „Déva lombosmohai“ című dol¬gozatát Koch Ferencz dr. mutatta be. Péterfi nagy szorgalommal gyűjtötte és határozta meg a Déva vidékén előforduló lombosmohokat. Leír összesen 95 fajt és ezek közül 8, Erdélyre v. hazánkra új moh fajt bemutatás végett be is küldött a szakosztálynak.

  1897. szeptember 2. Gyilkos csángó.
  A csángók ellen kiket Bukovinából Dévára telepítettek sok a panasz. Nagy mértékben összeférhetlenek és folyvást veszekednek. Egy Dávid Gergely nevű minap rá lesett Kató Ádámra és egy kapával úgy ütötte főbe, hogy meghalt.

  1898. december 4. A bukovinai csángókról.
  A bukovinai Istensegítsről írják a Alkotmány-nak: Az itt letelepedett csángók mostanában adják át háromosztályú új iskolájukat rendeltetésének.
Hála a magyar faj szeretetének — írja a levelező — ma már szép templomunk és iskolánk van, s ez itt, a messze távolban nagy kincs, mert nemzetileg ezekben élünk. Egyrészt örülünk neki, de másrészt nagy okunk van a szomorúságra, mert nemzeti missziónkat megbénítja a szegénység. Iskolánk költségéből kétezer ötszáz forint még most is fedezetlen!
  Elpanaszolja azután a levélíró, hogy évek előtt segítségért folyamodtak a kultuszminisztériumhoz. Néhány évre kisegítő tanítókat kértek. Akkor meg is ígérték ezt a minisztériumban, de azóta nem történt semmi A nagy szegénységen megkönyörült az osztrák iskolatanács, mely két magyar ifjúnak ad a preparandiában évi 100—150 forint ösztöndíjat.
  Hadikfalván most nyílt meg a harmadik osztály. Egy tanító és két tanítónő működik ott. Az utóbbiak közül egyik sem tud jól magyarul. Fogadjistenben már mintegy tíz év óta várnak a magyar tanítóra. A levelező e sorokkal végzi tudósítását:
  „Budapest székesfőváros 1896-ban Polónyi Géza úr indítványára tízezer forintot szavazott meg a tribünök jövedelméből a bukovinai csángók számára. Ezer köszönet érte, de bizony még értesítést se kaptunk azóta. Pedig milyen jólesnék most a megszavazott összegnek még a kamatja is!”

  1899. augusztus 21. Ceangaii (Csángók)
  Azok, akiket ezelőtt 15 évvel nagy felhajtással és költséggel hoztak Bukovinából és elhelyeztek Torontál vármegyében, készülnek új otthonukat elhagyni és ismét hazatérni.
  Mióta Torontálban laknak, vagyis 15 éve, a hatóságok engedték, hogy semmit se fizessenek, részleteket sem az állami birtokok megvásárlására, semmiféle adót vagy hozzájárulást, egy ártatlan világban élnek, felmentve bármilyen csekély tehertől.
  És csak most, 15 év gondtalan élet után, a Földügyi miniszter kéri, hogy szerződéseket kössenek, mivel ezentúl éves részleteket fizetnek majd a kapott földek kielégítéséért. De az elkényeztetett csángók, megszokva a gondtalan, bojári, semmittevő életet, semmit sem szándékoznak fizetni, akár szerződéssel, akár nélküle. S mivel a miniszter nem jár kedvükbe, készülnek elmenni oda, honnan jöttek. Elsőként a Pancsova melletti Sándoregyháza csángói készülnek.
  Ahogy ez tudomásukra jutott, a magyar lapok üvölteni kezdtek, hogy tönkremegy a nemzet, és rá akarják venni a kormányt, hogy ajándékozza a csángóknak az illető földeket.
  Vagyis két rokoncátlan és haszontalan gyermek, mint a székelyek és a csángók, el vannak kényeztetve és tartva az egész ország által munkával és verejtékkel szerzett pénzből, úriasan élnek, és mi a többiek, dolgozunk látásig és fizetünk adókat, hogy már alig bírjuk elviselni, s ha még marad egy kicsi málélisztünk, hogy egyik napról a másikra kihúzzuk, azt is irigylik.

  1899. november 23. Téli gazdasági tanfolyam a Csángótelepen.
  Földmivelésügyi m. kir. Miniszter úr Ő nagy méltósága f. évi 63828 IV 1 sz. a. kelt magas rendeletével Déván egy gazdasági téli tanfolyam megtartását engedélyezte és a tanfolyam vezetésével Silex Karoly helybeli tanítóképző intézeti gazdasági szaktanárt bízta meg. A tanfolyam tervezésében élénk tevékenységet fejtett ki a hunyadvármegyei gazdasági egyesület s támogatásával a tanfolyam rendezését elősegítette. A tanfolyam a csángótelepi elemi népiskola termében fog tartatni. Kezdődik f. é. decz. 5-én és tart febr. hó 28-ig.
  A tanítások illetőleg az előadások hetenként háromszor és pedig kedden, csütörtökön és szombaton délután 4 órától 5-ig folynak. A keddi délutánokon az állattenyésztésről, a csütörtöki délutánokon a baromfitenyésztésről és a gazdaságra vonatkozó legfontossabb tör vényeink ismertetésről s végül a szombati délutánokon növénytermelésről tartatnak előadások. A tanfolyam látogatása teljesen ingyenes és azon bárki részt vehet. Felkérjük a gazdálkodókat és a gazdaság iránt érdeklődőket, gazdasszonyainkat, hogy az illető tanfolyam látogatását annál kevésbé ne mulasszák el, mivel saját érdekeik ellen követnének mulasztást.

  1900. március 29. Ragályos betegség a Csángó-telepen.
  A városi hatóság dobszóval közhírré tette, hogy miután a csángó-telepen a hólyagos himlő uralkodik, eltiltja, hogy a telepről vajat, túrót, tejet a piaczra behozzanak. Sőt el van tiltva azon házak lakóinak, hol ilyen himlős beteg van, a nyilvános helyeken váló megjelenés.
Egy a szerkesztőséghez érkezett névtelen levél írója nem megelégedve ez intézkedésekkel, hanem azt óhajtaná, hogy az egész csángó-telep zárattassék el a külvilágtól, mert most a csángók tömegesen látogatják a templomot, a pénzintézeteket és más közhelyeket és ezek kigőzölgései, kilehelései magukba hordják a ragályos betegség csiráit.
  Hogy az ilyen ragályos betegségnél foganatosítható-e az ilyen drákói rendszabály nem tudjuk? Ott hol pestis dühöng, kordont húznak és se be se ki nem bocsátanak a területről senkit. Azt hisszük, hogy a városi orvos és a rendőrség ösmeri a teendőket, és a vész elhárítására megteszik az intézkedéseket. Ugyancsak e ragályos betegségre vonatkozó egy másik értesítést kaptunk, — itt már a tudósító megnevezi magát, és nyíltan kimondja, hogy a csángó-telepen előforduló tömeges megbetegedéseknek a közkórházból kiömlő piszkos folyadék az okozója, mely beomlik a Cserna patakba, melyből a telepesek mosni, főzni, inni való vizet merítenek.
  Ha ez a tény igaznak, valónak bizonyulna be, úgy nagy felelőség terhelné azokat, kik állásuknál fogva hivatva volnának a közegészség felett őrködni. De részünkről nem tartjuk a tudósító ebbeli állítását se igaznak, se indokoltnak, mert ha csakugyan a Csernába folynék is a közkórházból kiömlő folyadék, ennek sebes folyású vize gyorsan leragadná azt magával a Marosba és nem válnék veszélyessé a telepesekre nézve, a mit bizonyít az is, hogy mi dévaiak szintén felhasználjuk a városon keresztül folyó Cserna vizét különböző czélokra, de eddig ebből reánk semmiféle veszély nem háramlott. Sőt bátran állíthatjuk, hogy a Csángó-telepen előforduló ragályos betegségeknek nem a közkórházból levezetett folyadék az oka, mert hisz ez nem is folyik rég időtől fogva a Csernába, mert a hibásan minden támaszték nélkül lerakott betoncsövek, a földnyomása által annyira megrongálódtak, hogy azok a vízlevezetésére alkalmatlanokká váltak, és így minden a korházba összegyülemlett folyadék beszivárog a földbe, abból ugyan egy árva csöpp se folyik a Csernába.

  1901. február 14. Dobolás.
  A kis városoknak jellemző sajátsága a kidobolási rendszer. A mikor a városi hatóság valami eseményt tudtára kíván hozni a közönségnek, akkor egyik városi szolga nyakába akasztja a rézdobot, és a főutczára sarkalló szegleteknél megáll s veri a takaródéhoz hasonló akkordot és a midőn ezt elvégezte, némelyik okosabb szolga fejből mondja el, a másik szamarabb pedig írásból olvassa fel a hirdetést, vagy a rendeletet.
  Vannak olyan mellékutczák, hová a dobszó nem hallszik el, a hová a dobos nem tartja szükségesnek elfáradni és ilyen esetekben a főutczától távolabb lakó közönség nem részesül abban a szerencsében, hogy a közrebocsátott hirdetésről tudomást szerezzen.
  Ennél sokkal praktikusabb rendszert alkalmaznak a falukon; ott a kisbíró vagy valamelyik hites fölmegy a faluhoz legközelebb eső hegy tetejére és onnat harsány hangon tudtára adja a falubelieknek, hogy mit akar a kupaktanács?
  Nálunk ez a rendszer Déván szintén meghonosulhatna, a Várhegy milyen alkalmas volna ilyen kikiáltási helynek, — de mégis legczélszerübb lenne a megyeház épületén lévő mecset-féle tornyot e czélra felhasználni, melyet Alpár műépítész csakis e czélból tervezett oda, mert más rendeltetése nem lehet.
  A dobolási eszme lánczolatánál fogva eszünkbe jut az a dévai cívis, a ki annyira ellenszenvvel viseltetett a dobolás iránt, hogy eltávozott Déváról és csak akkor került vissza, amidőn földsüket lett, és e gyötrő állapotában az az egy vigasztalása volt, hogy nem hallja a dobszót.
  De hát nem is csoda, ha az ember idegessé válik a mindennapi dobolástól, mert ez már csaknem mániává fajult. És ha e dobszó melletti kihirdetésekben volna némi változatosság, — akkor talán az újdonság és kíváncsiság ingere némileg ellensúlyozná annak kellemetlen oldalát, — de hátmindennap egy variátióba kulminál. „Be kell fizetni az adót, a kutyák szájkosárral látandók el.“ Szegény kutyák!
  Alig telt le a zárlat, újra feltámad az elővigyázat rémképe, és egy hosszú ideig ismét mártíromságra vannak kárhoztatva. Milyen jó lenne, ha a változatosság kedvéért egyszer már dobszó mellett azt is kihirdetnék, hogy az utczákon éjjel korhely bitangoknak az ordítás megtiltatik.
  Hogy hetivásárok alkalmával a falukról bejött oláh czigányoknak, fényes nappal, az utczákon egymást agyba-főbe verni nem szabad. Hogy a „Salamon“ és más utazókban is az udvaron összegyűlt szemetet az utczára kidobni, pénzbüntetés terhe alatt, tilos. Hogy a vasúti állomástól fuvarozóknak szigorúan meghagyatik, hogy a mindennap előforduló állatkínzások szünjenek meg, mert büntetendő cselekményt követnek el az által, hogy a szegény, elcsigázott állatok által vont szekérre akkora mennyiségű súlyt raknak egyszerre, hogy a szegény állat a nagy erőltetéstől vért vizeli, és összeroskad a nagy teher súlya alatt.
  Azt is közhírré kellene tenni, hogy az utczasarkokon a tömeges csoportosulás, álldogálás illetlen dolog, és ha már szabályrendeletileg ettől nem tilthatók is el, figyelmeztetni kellene az illetőket, hogy ha megintés daczára tovább is ott lábatlankodnak, el fogják őket nevezni „sarok-betyároknak.“ (Ha már van tanbetyár, miért ne lehetne ilyen is.)?
  Változatosság kedvéért jó lenne dobszó mellett kihirdettetni, hogy a bakon ülő, hosszú pipaszárral ékeskedő bérkocsisok és a csángó fuvarosok az utczák keresztezésénél ne hajtsanak olyan őrült sebességgel, mert néha valóságos versenyfuttatást rögtönöznek, a midőn a vasúti állomáshoz üres kocsikkal lehajtanak.
  Az se lenne megvetendő dolog, ha dobszó mellett figyelmeztetve lennének a piacztéren nem egy csoportban, hanem szétszórtan gyümölcsöt áruló czigány kofák, hogy egymással folytonos veszekedést ne űzzenek, és éktelen lármával, aljas, trágár kifejezésekkel ne illessék egymást, mert ezek hallatára az iskolából hazatérő leány- és fiúgyermekek nem jó benyomást szerezhetnek.
  Üdvös eljárásnak tartanók, ha már korán reggel dobszóval a szobacziczusok figyelmeztetve lennének, hogy a szobatisztogatás alkalmával a földszintes házak ablakából ne rázzák ki a miazmákkal telített portörlőt az arra járó-kelők szemébe, orrába.
  Milyen áldásos volna, ha egyszer azt hallanék dobszó mellett kihirdetni, hogy a mészárosoknak sovány marhát levágni s elárusítani nem szabad, — hanem azokat a marhákat, melyeket az adóhátralék miatt megzálogolt falusi szegény parasztok naponként a városba behajtanak és eladás végett a mészárszékek előtt kiállítanak s melyeket a megszorult emberektől a mészárosok olcsó árban megvásárolnak és magas árban kimérnek, csak bizonyos hizlalási idő után vihetik a vágóhidra.
  Szabályrendeletet kellene alkotni, hogy a kimérendő hús osztályoztassék, az ínyencz, a gazdag ember, ha első osztályú húst akar élvezni, fizesse meg jó drágán, a szegényebb osztály, melynek nincs alkalma, hogy lóhúst vásárolhasson, legalább olcsóbb áron juthatna az alsóbb osztályba sorozott húsanyaghoz.
  Most a levágott marha kiválóbb részeit a vendéglősök, a katonaság szerzi be kedvezményes árban, a többi halandó pedig a hitványabb részeket kapja magasabb árban.
  Végre dobszó mellett ki kellene hirdetni, hogy a tojással, apró marhákkal kereskedő kazárok délelőtti 10 óráig ne vásárolhassák össze a piaczon az élelmiszereket, hanem elsősorban a városi fogyasztók elégíthessék ki szükségleteiket, mert most abban a helyzetben vannak, hogy kovácstól szenet kell vásárolniuk, — azok, a kik már kora reggel nyereségre összevásárolják az élelmi czikkeket, délfelé már hatványozott áremelkedéssel adnak túl portékáikon.
  Beküldetett.

  1901. június 27. Tejszövetkezet Déván.
  A csángótelep lakosai, mint f. hó 22-én kelt értesítésükből olvassuk, tejszövetkezetet alakítottak. Egyesültek, szövetkeztek egy nagy czélra, t. i. arra, hogy városunkat jó, egészséges és hamisítatlan tejjel lássák el. Hogy e czélt a lehető legtökéletesebben el is érhetik, mindenki beláthatja, ki gazdag s szép tehénállományukra gondol. Berendeztek a telepen egy tejházat, felszerelték ezt olyan gépekkel, melyek leginkább felelnek meg a modern tejkezelés és feldolgozás követelményeinek.
  A berendezkedés költségeire a földmivelésügyi miniszterium 1000 korona összeget utalt ki a szövetkezet számára. E berendezés teszi lehetővé aztán, hogy minden tejárut készíthetnek felesleges tejükből, mégpedig, mint a szövetkezet hangsúlyozza, teljesen tiszta és hamisítatlan állapotban. De talán nem is kellett volna ezen utóbbi két körülményt különösen kiemelniök, mert a csángótelepi tej és vaj már rég ideje híres Déván jóságáról és tisztaságáról.
  Árjegyzékükből pedig azt látjuk, hogy a szövetkezet nem üzérkedésre, nyerészkedésre alakult s rendezkedett be, hanem tisztán azon érdekből, mit értesítésükben megjelölnek, t. i. hogy jobban el tudják látni közönségünket áruikkal, hogy megkíméljék idejüket, mit eddig a tejhordással bizony gyakran megkurtítottak…
  A szövetkezet többi áruit feleslegesnek tartjuk felsorolni s habár csak röviden is, ismertetni. A közönség igen jól tudja, hogy jó tejet s vajat eddig is csak a csángótelepen talált s bizonyosra vehetjük, hogy ezentúl még jobbat fog találni. E helyen csak felhívjuk a közönség figyelmét a dologra, mert a szövetkezet igen is megérdemli, nemcsak az érdeklődést, hanem a támogatást is. A szövetkezet már július hó elsején megkezdi üzemét, — tehát már elsejétől kezdve tiszta, jól kezelt egészséges tejet szállíthat. A megrendelések, előjegyzések a szövetkezet igazgatóságához (csángótelepi iskola) vagy Bordeaux Pál, Stasney Augusta, Dobozy Károly és a Fogyasztási szöv. üzletébe intézendők. Utóbbi helyeken előjegyzési ívek is vannak, melyeken szintén lehet megrendelést tenni.

  1901. szeptember 4. Tejszövetkezet a dévai csángó-telepen.
A Dévára telepített csángók tejszövetkezetet alakítottak, melynek felszerelési költségeire Darányi földművelésügyi miniszter 1000 korona államsegélyt utalványozott.

  1901. október 4. Tűz.
  A dévai csángótelepen egy kazal takarmány múlt hó 28-án meggyulladt és ettől más két kazal is tüzet fogott. A telepi tűzoltóság csakhamar meggátolta a tűz tovább terjedését.

  1902. július 3. Késelés.
  F. hó 30-án a csángótelepen nehány csángó összekéselte egymást. Az egyiknek a gyomrát hasították fel és aligha felgyógyul, a másik kettő lényegtelenebb sebeket kapott.

  1902. november 13. Vizsgálat, a dévai választás ügyében. (kivonat).
  A vizsgálat eddigi eredménye szerint a kérvényezők egyetlen állítása sem cáfoltatott meg, ellenben számos vádpont nyert beigazolást. Hompot Gergely csángó fuvaros tagadta ugyan, hogy pénzzel akarták a Thoroczkay pártjára csábítani, de Józsa Ferencz szemébe mondta Hompotnak a választás után tett beismerő nyilatkozatát.
  Werner Rudolf is tagadta, hogy vesztegetés czéljából egy fillért is akár kapott, akár adott volna, — ámde Farkas Antal, Rosu Dávid stb. bevallották, hogy 10—10 koronát kaptak Wernertől azért, hogy gróf Thoroczkayra szavazzanak.

  1902. november 22. Kilenc csángógyermek veszedelme.
  Déváról jelentik: Vasárnap délután egy sereg csángógyermek a kőbánya felé menet észrevette, hogy a keskenyvágányú vasúton egy kocsi üresen áll. Beleültek valamennyien, amire a kocsi a lejtős pályán magától megindult s egyre fokozódó gyorsasággal robogott. A kocsi egy kanyarulatnál kisiklott és fölborult. A gyermekek közül kilencen súlyosan megsebesültek.

   1903. szeptember 24. Verekedés.
  Zsunie Számfire nagyrápolti lakos földmívest f. hó 18-án dévai csángók a helybeli Popovics-vendéglő előtt megverték. A verekedés szóváltásból keletkezett.

  1903. december 7. Idősb Issekutz Antal.
  Egy nagy tiszteletben álló öregúr halt meg tegnapelőtt Déván: Idősb Issekutz Antal, Déva város volt polgármestere, a hunyadmegyei régészeti társaság tagja stb.
  Az elhunytban Déva város egy lelkes, ízig-magyar polgárát veszítette el, ki tizenkét éven át vezette és virágoztatta a várost, mint annak polgármestere. Úgyszólván az ő nevéhez fűződik a város fejlődése, kiépülése és növekedése. Lelkes apostola volt a magyarság terjesztésének s így a telepítésnek is. Ő vetette fel a csángó-telepítés gondolatát, melyért sok elismerésben részesült a kormány részéről is.
  Idősb Issekutz Antal l828-ban született. Iskolai tanulmányait Gyulafehérváron végezte, honnan a jogi kurzusra Kolozsvárra került. Kolozsvárt, diplomát is szerzett, de annak akkor hasznát nem vehette, mert a haza harcba szólította fiait. Ő is fiatal lelkesedéssel állott csatasorba s számos küzdelemben vett részt, így a nevezetes piskii csatában is. A harc leveretése után nemsokára Dévára került, hol hivatalt vállalt s lelkiismeretességével, lelkes és buzgó munkálkodásával nemsokára a polgárság élére került: polgármester lett. Tizenkét évig volt Déva polgármestere, mely idő alatt rendkívül sokat tett a város anyagi és szellemi fejlődésére. Tizenkét év múltán nyugalomba vonult, de így is tevékeny munkásságot fejtett ki, mint a Hunyad-megyei régészeti-társulat tagja.
  A kedves emlékű halottat nagyszámú rokonság, sok jó barát és ismerős gyászolja. Temetése ma délután megy végbe Déván.

  1903. december 10. Issekutz Antal meghalt.
  Itt hagyott minket a jó öreg nyugalmazott polgármester, akit jól ismert mindenki.
  Hogy szerettük is, az meglátszott temetésén, a melyen részt vettünk mindnyájan: kezdve a vármegye főispánján, keresztül az összes hivatalos testületeken, a honvéd tisztikaron, polgárságon, magánosokon, egészen a külvárosi csángó gazdákig. Bizony hiányozni fog nekünk „Anti bácsi“, akit erős házafiság hevített egész életében; a ki szülővárosához Dévához oly melegen ragaszkodott és habozás nélkül hirdette meggyőződését emberek és dolgok felől.
  A szabadsághárcz kezdetekor jogász volt; természetes, hogy beállott a haza védői közé. Majd kereskedő lett Kolozsvárt, később Hátszegen; de közdolgokkal élénken foglalkozott akkor is. Egyszer aztán megint elévette jogászi bizonyítványait és engedett a közbizalomnak, amely Déva polgármesteri székére emelte.
  Abban a székben sok érdemes, emlékezetben maradásra méltó dolgot végzett.
  Megszerezte a város számára a kincstári vendéglőket és a népkertet; elősegítette a csángótelepítést és eltávolította a főteret megszűkítő régi kápolnát; szervezte a városi kisdedóvodát. El lehet mondani, hogy Déva az ő polgármestersége alatt kezdett városias kinézést nyerni. Nyugalomba vonulása után is kivette részét a közdolgokból. A csángók őt keresték fel ügyes bajos dolgaikban, mintha atyjok lett volna. A csángó iskola gondozását magának tartotta; vizsgáin ő elnökölt. A kisdedóvót, mint felügyelő bizottsági elnök, gyakran fölkereste és zsebe mindig tele volt czukorkákkal a kisdedek számára.
  Történelmi és régészeti társulatunknak egyik legpontosabb tagja volt.
  Éppen annak választmányi üléséről oszlottunk szét, e hó 4-ikén este, mikor az a hír döbbentett meg, hogy Issekutz Antal meghalt. Igaz, hogy 76 évig élt, de azért senki sem volt elkészülve halálára. Pár napi betegség után szép csendesen elaludt. Leánya Csonka Józsefné, fia Issekutz Antal honvéd százados és az öt unoka azzal a tudattal viselhetik az őszinte gyászt, hogy halottjukat igaz és érdemes emberként fogjuk emlegetni sokáig.

  1903. december 23. Kitüntetett polgármester.
  Déváról írják, hogy Koncz Domokos dévai polgármestert a földművelésügyi miniszter a tegnapi napon érkezett leiratában a csángó-telepítések körül kifejtett példátlan buzgólkodásáért elismerő okirattal tüntette ki, melyet Barcsay Kálmán főispán adott át neki, a maga részéről is elismerést fejezvén ki a kitüntetettnek. Déván már évek óta folyik a csángók telepítése és most már körülbelül száz családból álló csángó-telep van, melynek az állam külön iskolát is állított.

  1904. március 3. FÖLDMŰVELŐK. A lehetetlenség.
  A gazdagoknak a szíve nagyon fáj a szegényekért. Segítenének is rajtuk édes örömest, csak ne kerülne semmibe, még utánjárásba sem. Még inkább segítenének azonban, ha nekik búsás hasznuk lehetne belőle. Hajh, de nagyon szomorú idők járnak. Még tüzes harapófogóval sem igen lehet már a munkásokból hasznot húzni ki. Ami lehúzni való volt rajtuk, azt már lehúzták régen. És ha az emberbarátok egyebet nem tehetnek a szegény népért, legalább annyit tesznek, hogy sajnálják őket. Ezt sem őszintén cselekszik, de azért mégis megcselekszik. Elvégre valamit csak tenniök kell.
  Ez a kötelességérzet indította az urakat húsz esztendővel ezelőtt arra, hogy a csángókat meg kell menteni. Szó sincs róla, a csángókon kívül volt még itt menteni való magyar elég, de hát azok még akkor nem voltak szocialisták, hallgatni kellett tehát róluk. A csángók sem voltak azok, azonban a polgári szeretet enyhe napsugara mégis rájuk áradott, mert hát valakivel szemben csak gyakorolni kell a jótékonyságot.
Megalakították a csángó-egyesületet, az meg megalapította a csángótelepítést. Hogy az isten se nézze tétlenül a napot, neki is legyen része a nagyszerű alkotásban, a falujuk nevét Isten segíts-re keresztelték el. Ez történt valamikor régen. Hogy újabban mi történt ebben az ügyben, azt a régi ügyekkel együtt így mondja el egyik polgári lap:
  „Aki húsz esztendővel ezelőtt, — mikor a vidéki városok fölvirágzott pályaudvarain örömrivalgással és tormás virstlikkel vártuk a csángókat, — azt mondta volna, hogy az egész csángótelepítési terv ostobaság, azt először is agyonverték, azután kinevették volna. Hogy lehet olyat meg csak beszélni is? Hiszen annyira ment a lelkesedés, hogy a szerecsen gyerekekre gyűjtött bélyegeket is kiskorú csángó csemetékért akarták adni. Szerencsére a csángó anyáknak több eszük volt s csak a lelkesedéssel és formával nyújtott virstliket fogadták el, a bélyegeket a szerecseneknek hagyták. Falvakat csináltunk nekik, templomokat és iskolákat bele, azután reáhagytuk a csángókra, hogy disznóólakat ők építsenek. Ám de miből? Hitelbe kaptak földet, ekét, mindent, de forgalmi tőkéjük egy vörös réz krajcár sem volt.
  A szociológus bölcsek kiszámították, hogy mennyi föld elegendő a létminimumra, de azzal nem számoltak, hogy a létminimumból adósságot nem lehet fizetni. Így történt, hogy a szegény csángók kezdetben valahogy eltengődtek, de adósságot bizony nem fizettek. Későbben aztán nem is tengődtek, mert az adósság fejében elvitték a földeket, ekéket a fiskálisok. A föld, az eke, a lelkesedés mind elfogyott, a nagyhangú hazafiak más egyleteket és szövetkezéseket alapítottak s szegény csángók elkeseredésükben Isten segíts-re változtatták egyik falujuk nevét. De bizony Isten se segített. A csángók mentek vissza Bukovinába, vagy Amerikába és Romániába.
  Hosszú évek óta nem hallottunk már semmit se az elköltözött csángókról, se a csángótelepítő egyesületről, amely annak idején az egész országot végig pumpolta. Az utolsó nagyobb hír az volt róluk, mikor egy híres közéleti férfiú felsikkasztott belőlük amennyit lehetett. Hát most vége a csángó álomnak, hivatalosan is. Az egyesület igazgatóválasztmánya mai gyűlésén Márkus József főpolgármester tette meg az indítványt, hogy oszoljon fel az egyesület. Nincs már pénz és nincs érdeklődés. Gróf Teleki Géza meg Rákosi Jenő mondták reá kenetes hangon, hogy bizony legokosabb lesz kimúlni. Így. Most röviden tudomásul veszik a kimúlást. A sokoldalú elfoglaltsággal igénybe vett uraknak nincs idejük hosszasan beismerni egyet és mást. Sok egyesület alapítása vár még reájuk. S valaki azt ne mondja, hogy hiábavaló hiúságokkal és stréberségekkel bolondítják a nagyközönséget. Az ilyen embert először is a tisztes hazafiság nevében agyonverik, aztán ki is nevetik. Éppen, mint a csángóknál. A csángókkal pedig most már törődjék az ördög. Az egyesület megtette a magáét, annyi pénzt gyűjtött, amennyit csak bírt. El is költötte becsülettel. Ha a csángók még sem akartak boldogulni, az már igazán csak az ő bajuk.

  1904. április 14. Csángóink honossága.
  A dévai csángótelep tagjai már jó 2 év óta kérik, sürgetik magyar állampolgárokká leendő felvételüket, honosításukat, de hiába, mert az osztrák testvér-ország nem akarja őket expatriálni, kibocsájtani az osztrák állampolgári kötelékből, s így felvételük a magyar állam kebelébe akadályozva van. E héten ismét küldöttségileg kérték Mara főispánt ügyük megsürgetésére, ki a küldöttségnek megígérte közbenjárását.

  1904. június 30. (kivonat)
  1904. évi augusztus hó 31-től kezdődőleg - a hetivásárok minden hét szerda napjan és pedig: a kirakodó a város főterén, a marhavásár a csángó-telep mellett lévő marhavásártéren, — sertésvásár pedig továbbra is szombat napon, a szokott helyen fognak megtartatni. A városi tanácstól. Déva,   1904. évi június hó 21-én. Kontz Domos, polgármester. Csűrös Antal, főjegyző.

  1904. július 28. (kivonat). A képviselőház ülése.
  Lendl Adolf interpellálja a földművelésügyi minisztert amiatt, hogy Babsa és Bálinc községek határában dolgozott két éven keresztül számos magyar és csángó család, akik a kincstári erdőt irtották, és kenyér nélkül űzték el őket, amit egyes tisztviselők rendeztek, továbbá amiatt, hogy a rékási magyar telepes községben a kis telepeket mostanában osztották ki és a tisztviselők a már ott lévő kovács- és bognármestereknek nem adtak ezekből egyet sem. Hajlandó-e a miniszter e bajokon segíteni, de oly módon, hogy ebben a szomszéd falubeli korcsmárosoknak ne legyen közvetítő szerepe?
  Tallián Béla: Mindenekelőtt megjegyzi, hogy a babsai erdőirtásnál alkalmazott munkások mint teljesen vagyontalan és szegény emberek jöttek oda, tönkremenésről tehát egyáltalában szó se lehet. Méltánytalanság nem történt velük, nem is szólva arról, hogy ezen munkák befejezése után azon csángókat a földművelésügyi minisztérium közvetítő osztálya az egész ország területén, mint cselédeket elhelyezte. Ami a munkástelep betöltésére vonatkozik, itt is az a kérdés forgott fönn, mint minden más telepnél, hogy vagyonilag azok vétettek figyelembe, akik vagyonosság, az iparosoknál pedig azok, akik iparosság szempontjából kifogás alá nem eshetnek.
Arra kéri az interpellálót, hogy mindig konkrét adatokat hozzon fel. Hogyha bárki is visszaélést követ el, ezt a lehető legszigorúbban meg fogja torolni, de tiltakoznia kell az ellen minden alkalommal, hogy az állami tisztviselőkre az egész vonalon át oly kifejezés használtassák, amely már valóságos meggyanúsítás.

  1904. augusztus 25. Kész a Hunyadi út.
  A régen húzódó és a közlekedést nagyban akadályozó Hunyadi úti építkezés befejezést nyert. Örömmel szemléljük a hosszantartó munka gyümölcseit, mert meg vagyunk győződve arról, hogy a nagyforgalmu úton ezentúl könnyebben lesz lebonyolítható a közlekedés. 

    Az Újság. 1904. szeptember 23. Majláth püspök körútja.
Déváról írják, hogy Majláth Gusztáv gróf püspök Hunyadmegyében most kezdte meg körútját. Legelőször Piskire utazott, hol az ottani templomot szentelte fel. Fogadására elébe utaztak Mara főispán és Pogány alispán. Déván Kontz polgármester üdvözölte és a csángók díszes bandériummal jelentek meg. Este a város polgársága a püspök tiszteletére fáklyászenét rendezett és Imecs Ignácz beszédet intézett a püspökhöz. A bérmálás végeztével a püspök ma Vajda-Hunyadra utazott.

    Tolnai Világlapja, 1904. október 23. Majláth püspök bérmaútja.
Nagy ünnepséggel fogadták bérmaútja alkalmából Hunyad megye székhelyén, Déván, Majláth Gusztáv gróf erdélyi püspököt. Híres bandériumukkal mentek elébe a csángók, kilométer hosszú menetet alkotva. Bírájuk vitte a nemzeti lobogót, kétoldalt két «ruhapálczás» legénytől kísérve, akik csizmaszárukba tűzve, apró zászlócskákat viseltek. A lovak felkendőzve, bokrétázva, czifrafestékes pokróczczal beterítve, hátukon a nyalka legényekkel, igen szép látványt nyújtottak. A lovas csapat után jöttek a gyalogos csángók, azután pedig az úri díszfogatok nagy sora. A templom elé hármasívű diadalkaput állítottak, azon át történt a bevonulás a templomba. Este fáklyásmenet volt a püspök tiszteletére

  1905. március 31. Pénzhamisítás.
  A dévai rendőrségen már több alkalommal történtek feljelentések, hogy a csángótelepről hamis pénzek kerültek forgalomba. Az utóbbi napokban; két dévai iparos több vendéglőben megfordult és hamis forintosokkal fizetett, de a hamisítványok oly ügyesen voltak készítve, hogy csak hosszabb vizsgálás után lehetett őket felismerni. A rendőrség a hamisítványok bemutatása után rögtön reátalált a forrásra is. Özv. Csobot Gergelyné, egy dévai csángó asszony ugyanis már a múlt hóban vizsgálat alatt állott ily forintosok forgalomba hozatala miatt. Őt is letartóztatták, és most azt vallotta, hogy a hamis forintosokat múlt év decemberében Székelykevéről (Krassószörény vármegye) hozta, hol 50 koronáért 100 koronaértékűt vett egy ismeretlen embertől; ő adott 10 drb. hamisítványt értékesítés végett. A legszélesebb körben folytatott házkutatás eredmény nélkül járt. A tettesek ellen, hamis pénzforgalomba hozatala miatt vizsgálatot indítottak

  1905. augusztus 24. Kirándulás. Az E. K. E. hunyadmegyei fiókja, őszi, társas kirándulását szeptember hó 10-én tartja meg Nagyágra. Egy csángó szekér díja 5 személyre 8 korona, ebéd Nagyágon személyenkint 2 korona; a részt venni óhajtók jelentsék be szándékukat Buda Imrénél. A kirándulás sikeres voltáról eléggé kezeskedik azon körülmény, hogy Buda Imre rendezi azt, akinek nevéhez már nem egy ilyen sikerült kirándulás fűződik.

  1905. november 25. (kivonat). Rémes gyilkosság.
  Déváról jelentik, hogy csütörtökön reggel a város határában halva találták Nagy Erasmus csángó gazdát és lovai szabadon voltak bocsátva az országúton. Nagy Erasmus feje éles eszközzel ketté volt hasítva. A csendőrség a tettest Sebestyén Gergely 2. huszárezredbeli közhuszár személyében elfogta. Sebestyén a meggyilkolt Nagy Erasmusnak mostoha fia és elfogatásakor bevallotta, hogy a gyilkosságot Hilin András segélyével hajtotta végre. Mostoha atyját azért tette el láp alól, hogy vagyonát megszerezze. A gyilkosság részleteit is elmondta és előadta, hogy Hilin fogta Nagyot, ő pedig kardjával kettéhasította mostoha atyja, fejét. Hilin megszökött.

  1905. december 27. Pénzhamisítók.
  Temesvárról jelentik: Soborsin vidékén már rég óta nagy a panasz, hogy sok a hamis pénz. A csendőrség titokban folyton nyomozott, míg sikerült megcsípnie a hamis pénzek terjesztőit és készítőit. Rájöttek, hogy Sztancs Ananie toki lakostól származnak a forgalomban lévő hamis pénzek s a napokban Sztancs házánál kutatást eszközöltek, ami meglepő eredményre vezetett: megtalálták a hamisításhoz szükséges szereket és eszközöket, azonfelül sok hamis pénzt, többnyire 20 filléreseket, 1, 2 és 5 koronásokat. Sztancs Ananiét rögtön letartóztatták s vallatóra fogták. Bűntársaiként két dévai csángót nevezett meg, kiket szintén letartóztattak s mindhármat a bűnjelekkel együtt a radnai járásbírósághoz beszállították.

  1906. április 12. Déva ünnepi díszben.
  Az új kormány megalakulása Déván nagy lelkesedést idézett elő. A hivatalos lap f. hó 10. száma közölte a kinevezéseket. E napot Déva városa is méltón ünnepelte meg. A vármegyeházán, a kir. törvényszéki palotán, a városház, a kir tanfelügyelőség épületein s a többi nyilvános épületeken és igen sok magánépületen hatalmás, nemzeti lobogók jelezték, hogy Déva városa is osztozkodik az általános, nemzeti örömben. Ez alkalmat megragadta Déva város hazafias polgárságaarra, hogy méltón ünnepélye Pogány Béla vármegyei alispánt, aki vármegyénkben a nemzeti ellenállást szervezte és irányította. Tiszteletére fáklyásmenetet rendeztek. Az inpozáns menet, amelyet a helybeli csángó zenekar és egy czigányzenekar kisért, a városház előtti téren gyülekezett és pont 8 óraker zeneszó és lelkes éljenzések mellett a vármegyeház elé vonult.

  1906. április 12. Egy pénzhamisító letartóztatása.
  Általános a panasz, hogy Déván kevés a pénz és e kevés pénz között is sok a hamisítvány. A rendőrség már hosszabb idő óta kutatja a hamis pénz forrását, mig végre e napokban sikerült nyomára jönnie. Csobot Gergelyné dévai csángó asszony készítette
és részint maga hozta, részint másokkal hozatta forgalomba a hamis ezüst pénzt, amely
ólomból gipsz minta után készült. Csobotnét a rendőrség letartóztatta.

  1906. május 12. A bukovinai csángók kivándorlása.
  A bukovinai Istensegíts községből írják nekünk: A mitől féltünk, beteljesedett. A bukovinai magyarok Amerikába vándorolnak. Tizenöt évvel ezelőtt évről-évre szállingóztak rajok Magyarországba. A magyar kormány ekkor átírt a bukovinai kormányhoz, hogy ne engedjék a bukovinai magyarokat Magyarországba, mert nincs hely!? A községek elöljárói, a lelkészi hivatalok megkapták az utasítást miheztartás végett, de azért kisebb csoportokban azután is mentek még Pancsova, Déva és különösen Lugos tájékára; sokan ez utóbbi helyről visszajöttek csalódva s most Moldvába (Románia) járnak dologra. Most holmi lelketlen ügynökök bolondítják a csángó népet az amerikai Kanadába. Andrásfalváról 21 család, Hadikfalváról 15 család és Istensegítsből 6 család ment el. Nem lehetne ennek elejét venni újabb telepítéssel?

  1906. május 17. Bukovinai székelyek Budapesten.
  A magyar nemzeti eszme nemcsak az ország határain belül tölti meg a lelkeket, hanem mindegyre jobban körébe ragadja az idegenben élő magyarokat is. Ezzel az örvendetes jelenséggel találkozunk a Bukovinában élő magyarok között is, akiket az ősi hazába való visszatelepülés vágya arra az elhatározásra késztetett, hogy szándékukat a magyar kormány előtt küldöttséggel tolmácsolják.
  A derék csángó nép ősei tudvalevőleg azok a székelyek voltak, akik 1764-ben s azután az osztrák katonai sanyargattatás miatt kénytelenek voltak kivándorolni Bukovinába. Ott Hadikfalva, Andrásfalva, Józseffalva, Fogadisten és Istensegíts községeket alapították, ahol ma már kevés hijján huszonötezer főre szaporodtak, megtartván ivadékról ivadékra tiszta magyarságukat. Az akkor megváltott telepes földek azonban a leszármazók között idővel oly kis parcellákra darabolódtak föl, hogy ma már a föld jövedelméből a több gyermekes családok alig tudnak megélni, minek következtében a kivándorlási ügynökök csábítására birtokukat eladva, kezdenek Kanadába vándorolni. A nagy többség azonban inkább az ősi hazába kíván visszatelepedni, mintsem az újvilágba.
  Egy fiatal székely, László János, ki Istensegíts községből néhány évvel ezelőtt telepedett át Dévára, indította meg a mozgalmat a Kanadába vándorlás ellen, hogy véreit rábírja az Erdélybe való visszatelepedésre. Heteken keresztül hirdette a bukovinai székelyek között, hogy nem Kanadában, hanem Magyarországban kell a hű székelységnek megtelepednie. Az eszme hódított s a bukovinai székelység elhatározta, hogy visszatelepítésük végett a magyar kormányhoz fordul. Az Istensegíts községbeliek állították ki a küldöttséget, mely az Országos Nemzeti Szövetséghez fordult, törekvéseik fölkarolása végett. A küldöttséget, melyben részt vettek név szerint Lovász Ferenc, Both Péter Simon, Sántha Isván, László Sebestyén és János, továbbá Göndöcs István, a Nemzeti Szövetség igazgatósági elnöke, Zseni József vezette Wekerle Sándor miniszterelnök elé s tolmácsolta fönnebb elmondott óhajtásukat.
  A miniszterelnök igen meleg fogadásban részesítette a küldöttséget s elismerő szavakkal fejezte ki örömét, hogy a Bukovinában élő magyarok századokon át megtartották nemzeti jellegüket s az ősi haza, Magyarország iránt érzett ragaszkodásukat. Visszatelepítésük kérdését a Nemzeti Szövetség előterjesztésében a legnagyobb szimpátiával fogja tanulmányozni s a földmivelésügyi miniszterrel tárgyalni fog a telepítés keresztülvitelének módozatáról. A fölhalmozódott és sürgős elintézést követelő állami ügyek miatt azonban gyors intézkedést nem ígérhet. Ez azonban nem azt jelenti, mintha a magyar kormány elodázná a bukovinai székelység visszatelepítésének kérdését. Mihelyest az ország kormányzatának szervei rendesen működnek, alaposan fog e fontos kérdéssel foglalkozni, mivel a jól átgondolt tervet többre becsüli az elhamarkodott intézkedésnél, mert ezzel rendesen nem szokott együtt járni a kívánt siker. Fölhívta a küldötteket, nyugtassák meg a bukovinai magyarokat a magyar kormány legjobb szándékáról, mert visszatelepítésük ideje el fog következni. Addig is maradjanak csak hívek nemzeti származásukhoz s várják szívós kitartással és türelemmel elkövetkezendő megváltásukat.
  A küldöttségi tagok lelkes éljenzéssel fogadták a miniszterelnök kijelentéseit.
  A csángók ezután Darányi Ignác dr. földművelésügyi miniszternél tisztelegtek, aki szintén igen szívesen fogadta a derék székelyeket. Küldetésük célját itt is Zseni József adta elő, aki beszédében utalt ama nagyfontosságú állami érdekre, mely a kivándorolt magyarság visszatelepítésében igen sürgősen jelentkezik.
  A földművelésügyi miniszter a bukovinai székelyek visszatelepítéséről ugyanoly értelemben nyilatkozott, mint a miniszterelnök, kijelentvén, hogy ha kötelező ígéretet a telepítéssel kapcsolatos viszonyok előzetes ismerete nélkül ezúttal nem is tehet, de amint az erre vonatkozó adatokat az Országos Nemzeti Szövetség egybegyűjti s a bukovinai székelyek formulázott kérvényét beterjeszti, az ügyet a legbehatóbban fogja tárgyalni.
A küldöttség még fölkereste Rákosi Jenőt is, és élőszóval is köszönetét fejezte ki azért a szép összegért, amelyet tíz évvel ezelőtt gyűjtött a Budapesti Hírlap az istensegítsi templomra. A bukovinai székelyek végül Zseni Józsefnek mondtak köszönetet, a miért a Nemzeti Szövetség fölkarolta ügyüket.

  1906-05-18/135. szám. A bukovinai székelyek.
  A Bukovinában élő székelyek között mozgalom indult meg az iránt, hogy ottani ingatlanaikat eladva, visszatelepüljenek Magyarországba. A Bukovinába szakadt székelység ősei még Mária Terézia alatt Bukow osztrák tábornok kegyetlenkedései elől menekültek ki, megalkotván a későbbi kitelepültekkel Hadikfalvát, Andrásfalvát, Józseffalvát, Fogadjisten és Istensegíts községeket, ahol ma már mintegy 25 ezer főre szaporodtak. A tulajdonukul megszerzett telepes földek azonban a leszármazók között mindig kisebb-kisebb parcellákra osztattak szét, úgy hogy ma már a földjövedékből nem tudnak megélni, miért is a kivándorlási ügynökök csábítása folytán birtokaikat eladva, kezdenek Kanadába vándorolni. A nagy többség azonban az ősi hazába óhajt visszatelepedni. Az Istensegíts községbeliek állították ki a küldöttséget, mely az Országos nemzeti Szövetséghez fordult törekvései felkarolása végett.

    Ujság, 1906, április, 103. szám. Letartóztatott pénzhamisító. Újabb fogoly a kolozsvári fogházban. — Saját tudósítónktól. — Kolozsvár, ápr. 13.Tegnapelőtt este 6 óra után egy megbilincselt rabot hozott egy csendőr a kolozsvári ügyészség fogházába. A megbilincselt ember Lőrincz Antal földbirtokos volt a bukovinai határszélen levő „Istensegíts“ nevű csángó községben, kit Déván tartoztatott le a csendőrség hamis egykoronások és ólom forintosok forgalomba hozatala miatt. Az utóbbi időben ugyanis Erdélyben nemcsak a Pásztohy féle banda működött hamis huszkoronás bankjegyeivel, hanem számtalan embert tartóztattak le, akik ólomkoronásokkal és egy forintos hamis pénzekkel károsították meg a vásáróló közönséget. Biharban, Temesben és Bácskában épen oly nagy számban fogtak el ólom pénzkészítő bűnszövetkezetbe tartozó embereket, mint az itteni rendőrség a Pásztohy féle banda cinkostársait. A két banda vezető szálai annyira bonyolultak, hogy a nyomozó hatóságok, mint már tapasztalhattuk csaknem tehetetlenül állanak. Jobb módú kereskedők, csaplárosok, napszámosok és számtalan asszony tagja a bandának. Nagyváradon és Temesvárt van elfogva a legtöbb ólom pénz hamisító, de a határszéli rendőrség is igen sokat letartóztatott, amint a szerb és román határokon kiszökni akartak Magyarországból. Mint említettük és könnyen elképzelhető is a teljes tagadásban levő elfogottak annyi vidékről kerültek, össze, hogy a pénzverő hely nyomába a legerélyesebb nyomozás sem tudott vezetni.   Most ismét egy újabb letartóztatás történt Déván, amely biztos adatokat nyújtott arra nézve, hogy az ország határain túl a csángóföldön nevezetes magyar faluk lakossága között is számos pénzhamisító van, akik városokra járva Erdélybe vagy saját gyártmányukat hozzák be vagy itt szerzik be olcsó pénzen a hamis pénzeket. Lőrincz Antal „Istensegíts“ községből való kis gazdánál, letartóztatása alkalmával három darab hamis ólomkoronást és egy darab szintén ólomból való egy forintost találtak. A csendőrség nyomban házkutatást tarolt a fent nevezett, bukovinai községben levő lakásán de az eredmény csak egy pár ólomkoronás volt. Ellenben alapos gyanú okok alapján átkutatták özv. Csobot Gergelyné lakását, ahol szintén hamis pénzeket találtak. Csobotné egy szegény özvegyasszony, aki hét neveletlen árva gyermekének keresi kétkeze munkájával a mindennapi kenyeret. A csendőrök előtt sírva valotta be bűnét és kérte ne fogják el mert a hét gyerek apátlán-anyátlan éhen pusztul el a szalmafedeles viskóban. A csendőrök a szerencsétlen asszony letartóztatását ez alapos indokok mellett nem foganatosították, hanem egyelőre szabadon hagyták. A házkutatásról felvett jegyzőkönyvet pedig beszolgáltatták a kolozsvári kir. ügyészségnek, amely a vizsgálat elrendelése iránt indítványt tesz. Az ügyészség megkeresése tegnap délután ment át Gócs Jenő dr. vizsgálóbíróhoz, aki Lőrincz Antalt a mai napon fogja kihallgatni.

  1906. július 4. Letartóztatott pénzhamisítók.
  Déváról sürgönyzik, hogy a dévai rendőrség letartóztatta Csobot Gergelyné és Nagy Károlyné dévai csángó asszonyokat, akik a vasúton hamis pénzt akartak forgalomba hozni. A házkutatásnál kiderült, hogy a letartóztatottak egy szervezett pénzhamisítóbanda tagjai, kik a Torontói- és Krassószörénymegyei hamisítókkal állanak összeköttetésben. Csobotné lakásán megtalálták a két gépet, amelyeken Csobotné analfabéta létére a hamisítványokat, amelyek igen sikerültek és alig felismerhetők, készítette. A nyomozást megindították. .

  1906. július 7. Pénzhamisítók letartóztatása.
  A dévai csángók nem sok dicsőséget szereznek a magyar névnek. Bátran maradhattak volna Bukovinában. Városunk magyarosodását semmivel sem mozdítják elő, ellenben közbiztonságát alaposan veszélyeztetik.
  Csak nem régen zárták el Csobot Gergelyné hitetlen férjét pénzhamisítás miatt 3 évi börtönre és íme, most életepárja követi őt. A dévai rendőrség régóta szemmel tartja a csángó telepet, ahonnan sok hamis pénz került forgalomba. A rendőrkapitány intézkedésére f. hó 1-én letartóztatták a dévai vasúti állomásnál özv. Csobot Gergelyné és Nagy Károlyné dévai csángó asszonyokat, midőn Petrozsény felé voltak indulóban. Megmotozás után 18 drb hamisított 1 forintosokat találtak náluk. A megejtett házkutatás azt eredményezte, hogy egy tyúk-fészek alatt polyvában két gipsz készülék találtatott, amelylyel az elfogott domnák a pénzt gyártották.
  A rendőrség eleinte nem hitte, hogy e készülékeket is ők csinálják, erre Csobot Gergelyné a rendőrkapitány szeme láttára egy óra leforgása alatt egy új készüléket állított elő. Bámulatos a két asszony ügyessége, mivel írást nem is ismertek. A hamisítványok a legpontosabb utánzathoz tartoznak. A csángó asszonyok f. hó 5-én adattak át a kolozsvári ügyészségnek. Végül megjegyezzük, hogy Csobotné és társa Székelykevén tanulták ki mesterségüket.

  1906. július 14. Báró Bornemissza installációja. (kivonat)
  …Az ünnepi társaságot hozó különvonat fél tíz órakor robogott be a dévai pályaudvarra, ahol a nagy számban egybegyűlt egyletek és vendégek egetverő éljenzésben tört ki a főispán láttára. Ennek lecsillapultával Koncz Domokos Déva város polgármestere lépett elő és rövid, sikerült beszéddel üdvözölte Br. Bornemissza Lipót, főispánt a város nevében. A főispán viszonozta e meleg üdvözlést és talpra esett beszéde mindenkire kellemes hatást gyakorolt.
  Erre megindult a menet. Elöl ment a csángók zenekara, amely szakadatlanul magyar nótákat húzott. Utána következett a Dévai Önkéntes Tűzoltó-Egylet díszes csapata, amely igen szépen festett. Ezt követte a dévai Ipartestület a saját zászlaja alatt.
Következtek a többi egyletek és a fogatok hosszú sora. A főispán gyönyörű négyes hintója feltűnést keltett. A vármegye házában Pogány Béla alispán üdvözölte az új főispánt a tisztikar nevében és miután a főispán erre nagyon szívélyes hangon válaszolt, bemutatták neki a megyei tisztviselői kart.

  1906. augusztus 18. A kitüntetett csángó.
  Nagy öröm van a csángótelepen. Az öreg Zsók István gazdát a földmivelésügyi miniszter díszoklevéllel tüntette ki, a földmívelés körül szerzett érdemei elismeréséül. A díszoklevelet a polgármester fogja a kitüntetettnek ünnepség keretében Szent-István napján a városháza dísztermében átadni.

  1906. augusztus 25. Szent István napja.
  Szép isteni tisztelet volt a dévai róm. kath. templomban Szent István napján, melyen városunk színe-java megjelent. Kilencz óra tájban megjött a csángók rezes-bandája és jó magyar nótákat fújva, felált a templom előtt. Úgy 10 órakor megérkezett a vármegyei tisztikar, élén a főispánnal, ki a piros bársonynyal feldíszített első padban foglalt helyett. Közben megjelent a templom előtt a honvédség dísz-kirendeltsége is a tisztikarral együtt. Bencze szerzetes állott a szószékre és a szokásos imák után belekezdett magasszárnyalású beszédébe, mely egy fél óra hosszáig tartott.

  1906. augusztus 25. Zsók István kitüntetése.
  F. hó 20-án délelőtt 11 órakor adták át Zsók Istvánnak a földművelésügyi miniszter kitüntető oklevelét. A kis ünnepélyen szép számmal vett részt városunk előkelőbb eleme. Ott voltak a csángótelepesek is. Báró Bornemisza Lipót főispán, mint a kormány képviselője, üdvözölte először a kitüntetettet. Majd Koncz Domokos polgármester szívére kötvén, hogy becsületes munkájával ezentúl is a közjót szolgálja, kijelentette, hogy Zsók Istvánban ő mindig a becsületes és fáradhatatlanul törekvő embert ismerte és éppen ezért, mikor a díszoklevelet átadja, kívánja, hogy ilyen jó tulajdonsága mellett sokáig éljen! Zsók István mondott erre az ő csángó dialektusával egy pár köszönő szót.
  Ígérte a törekvést és a becsületes munkásságot. Szavait evvel fejezte be: „Mondja meg a kegyelmes Főespán Úr a nagyméltóságos földmévelésügyi minisztér Urnák es, hogy köszönöm!“
  Az éljenzés lecsillapulta után a főispán köszönetét mondott a megjelenteknek. Az ünnepelt gazda csángó társai harsogó muzsikája mellett tért haza.

  1906. szeptember 29. Tífusz Déván.
  Még csak az kellett! Az apródok és kisdedek réme ismét felütötte fejét Déván. Ez alkalommal a Csángó-telepen lépet fel, ahol bizony már több áldozata is van, amennyiben több gyermek tífuszba meg is halt. Dr. Mailánd Henrik városi orvos azonnal megtett minden óvintézkedést arra nézve, hogy e ragályos betegség tovább terjedése megakadályoztassék.
  Mindenekelőtt intézkedett az iránt, hogy a Csángó-telepről semmiféle nyers termék a piaczra ne kerüljön. Eltiltatta továbbá a mezei kutak használatát, mert alapos a gyanú, hogy ezek felzavart és a szarvasmarhák által inficziált vizének használata okozta az első betegséget.
  A lakosság megnyugtatására megemlítjük, hogy illetékes forrásból vett értesülésünk szerint magában a városban egyetlen egy olyan eset sem fordult elő, amelyet biztosan tífusznak lehetett volna minősíteni. Óvatosság semmi esetre sem fog ártani.

  1906. október 13. Hatósági vizsgálat.
  Városunk tiszti főorvosa megvizsgálta a Czigány-utczában és a többi félreeső utczákban azokat a lakásokat, jobban mondva azokat a putrikat, amelyek rossz levegőjükkel és piszkosságukkal a közegészséget veszélyeztetik. Innen terjednek a külömböző betegségek és fertőzik meg a város levegőjét. A czél az, hogy ezeket a viskókat lebontják és lehetőleg újakat építenek helyükbe. Ennek kapcsán megemlítjük, hogy újabb tífusz megbetegedés nem fordult elő és a legutóbb tífuszban elhunyt Nyisztor nevű csángó a legelső megbetegedettek közül való volt.

  1906. december 22.
  Városi közgyűlés. Déva város képviselőtestülete, folyó évi deczember hó 27-ik napján, délután 2 órakor, a városház nagytermében közgyűlést tart. Tárgysorozat:…
  10. A hunyadmegyei kir. tanfelügyelőség 4720—906. sz. átirata, a csángótelepen létesítendő állami kisdedóvoda ügyében az óvónő után járó fenntartói díjak s az épület tűzkár biztosításának fedezése iránt.

  1907. január 10. Székely csángó küldöttség a főispánnál.
  Az Amerikába való kivándorlás ellen mozgalom indult meg megyénkben. Ezúttal a Bukovinából kivándorolni szándékozó székely csángók megyénkbe leendő visszatelepítéséről van szó. Az oláh lakta vidéken s így megyénk megmagyarosítására is e nép a legalkalmasabb, mely mintegy 160 év óta idegen elem közé beékelve teljes magyarságát megőrizte s az idegen befolyás ellen valósággal praeparalva van. Andrásfalva és Istensegíts bukovinai községek küldöttsége Szabó Imre dévai kir. p. ü. számtiszt kezdeményező vezetése alatt f. hó 5-én tisztelgett megyénk főispánjánál ki lelkesítő, buzdító beszédében haza és fajszeretetének fényes tanújelét nyilvánította, és a telepítési ügyben legmesszebb menő támogatásáról biztosította a küldöttséget. Az új magyar telepek létesítésére Marossolymos, Bánpatak, Csigmo és Folt községek vannak kiszemelve. A birtokok megtekintése és a birtokosokkali tárgyalások már folyamatban vannak, minek végeztével a küldöttség a földművelésügyi miniszternél fog tisztelegni. Adja Isten, hogy minél fényesebb siker koronázza e nemes és hazafias törekvést.

Források:
Politikai Újdonságok, 1875
Magyar Polgár, 1876-1905
Hunyad, 1883.
Ellenzék, 1885-1894

Gazeta Transilvaniei 1890
Fővárosi Lapok, 1886-1890.
Pesti Hírlap, 1888-1905
Budapesti Hírlap, 1888-1906
Vasárnapi Újság, 1890
Kolozsvár, 1893.
Déva és vidéke, 1893-1906
Pesti Napló 1893-1906
Tribuna Poporului. 1899.
Magyar Nemzet, 1901.
Népszava, 1904.
Nemzeti Hírlap, 1905.
Az Újság. 1906.
Szászváros, 1907.

   A harói probléma, 1921-1940-ben. Új urak árnyékában.

   Árnyékban lenni általában kellemes dolog: az urak árnyékában, egy diploma vagy kereszt árnyékában. Valaki ezt akkor teszi, amikor szüksége van rá: a meleg miatt, protekció miatt, tudatlanság vagy babona miatt. Legtöbbször ez hasznosnak bizonyul az alanyra nézve, de nem mindig akkor, amikor egy kisebbségről beszélünk. Vannak helyzetek, amikor meg kell húzódni, de amikor ezt gyávaságnak könyvelik el, akkor ki kell állni, mert különben eltipornak, eltaposnak, megaláznak.
   Európa és a világ térképén nagy változásokat hozott az első világháború utáni békekötés. Talán a legjobban fejezte ki magát erre vonatkozóan a volt II. Vilmos császár, amikor úgy ítélte meg a helyzetet, hogy a békekötés meghozta a feltételeket egy újabb és nagyobb háború kitörésére. Két évtized múlva ez be is következett.
   A trianoni béke aláírása után (1920. június 4.), az új államok kezdtek lassacskán vérszemet kapni, nem voltak megelégedve a bekebelezett területekkel, nem tartották be a kisebbségekre vonatkozó ígéreteiket, és nagyjából mindenki küzdött mindenkivel, országokon belül vagy kívül: a tótok a csehekkel, a szerbek a horvátokkal, a franciák a németekkel, a görögök a saját királyukkal, Edvard Benes újdonsült csehszlovák elnök a magyarokkal, a románok mindenkivel (bolgár, orosz, magyar, zsidó), vagyis egy általános elégedetlenség volt világszerte. Minket inkább Erdély és Bukovina érdekel, mint szülőföldünk.
   Elsőként igyekeztek az új földesurak mindenhova saját regáti embereiket elhelyezni, még akkor is, ha ezeknek semmi felkészültségük nem volt az illető pozícióra. Ezzel egyidejűleg mindenkit meneszteni, aki nem volt regáti. Majd jött a földreform, a nyelvreform, a tanügyi reform, a felekezeti iskolák beszüntetése, a központosított adóbeszedések. Minden pénz Bukarestbe utazott, és csak kevésnek akadt visszatérő jegye, Erdélybe, Bukovinába vagy a Bánságba. A román kormány akkor is azt tette, amit most: civakodtak egymással a pártok, elfeledve, hogy kormányozni is kellene. Tért hódított a fanariótizmus, a lefizetések, csúszópénzek, besúgások, kihágások és hatáskör átlépések a törvény képviselői által, és ezek mindennapos jelleggel.
   Nagyon jól rátapint az Ellenzék újság a helyzetre egyik cikkében: „Az impériumváltozás azonban alaposan rácáfolt arra a közmondásra, hogy az „új seprű jól seper". Amióta a városi tisztviselőket a kormány nevezi ki s a polgárság néma szemlélője annak, hogyan sáfárkodnak a város új urai a közvagyonnal, a városháza felé az elégedetlenség megnyilatkozásai hullámodnak”. (Ellenzék, 1924. március 16.).
   Déván, még a múlt század nyolcvanas éveiben bukovinai csángók telepedtek le, akiknek külön telepük van saját bíróval. Ez a csángótelep látja el egész Déva várost zöldségfélével, lévén lakosai legalább is olyan ügyes és szorgalmas kertészek, mint a bolgárok. Boldogultak is, szereztek egy kis pénzt, s 1912-ben meg tudtak venni Déva város és Haró község összeszögelésénél egy 126 holdas kincstári birtokot, az úgynevezett „Földvárt“, melynek vételárát teljesen kifizették, s így a telekkönyvi, átírás is megtörtént.
   HOGYAN KEZDŐDÖTT?
   A húszas évek elején országszerte megindultak a kisajátítások. A dévai csángók birtokai is kisajátítás alá estek s családonként csupán 2—10 hold földet hagytak meg. Kivételt képeztek a Maros jobb partján fekvő 76 holdas Földvár, amely továbbra is a csángók tulajdonában maradt. Néhány harói gazda kérvényt nyújtott be az elsőfokú agrárbizottsághoz s kérték a harói határban fekvő Földvár kisajátítását a község javára. Az elsőfokú agrárbizottság Craciunas Rudolf dr. táblabíró elnökletével kimondta, hogy az első kisajátítási eljárásra már nem lehet visszatérni s így a Földvár továbbra is a dévai csángók kezén maradt.
   A harói gazdák ekkor a Consilieratul Agricolhoz fordultak. A Consilieratul Agricol 1923-ban visszatért az ügyre s a 76 holdas Földvárat a haróiak javára kisajátította. A csángógazdák ezt a határozatot a legfelsőbb agrárbizottsághoz, a Comitetul Agrárhoz fellebbezték meg, amely 1927-ben visszahelyezte őket birtokukba. A járási agrárbizottság Georgescu táblabíró elnökletével képletesen végre is hajtotta az ítéletet, de a tényleges birtokbaadást egy hatóság sem tudta keresztül vinni. A harói gazdák tehát továbbra is birtokolták a Földvárat. A csángógazdák ekkor birtokháborítási pert indítottak. Donáth Géza dr. járásbíró ítéletében helyt adott a keresetnek s visszaadta a földet a felpereseknek. A haróiak ekkor a törvényszékhez fellebbeztek. A törvényszék Dragu-tanácsa megsemmisítette a járásbíróság ítéletét formai okok miatt. A csángók felfolyamodással éltek s a Semmitőszék megsemmisítette a dévai törvényszék ítéletét, a Semmitőszék ugyanis nem látott formai akadályokat fennforogni s így a törvényszéket új ítélethozatalra utasította. A törvényszék újból tárgyalta az ügyet, helybenhagyta a járásbíróság ítéletét s a földet visszaítélte a jogos tulajdonosoknak. A haróiak a törvényszék ítéletét a Semmitőszékhez fellebbezték meg, a Semmitőszék azonban megerősítette a törvényszék döntését. A legfelsőbb agrárbizottság s a semmitőszéki döntés tehát egybehangzó volt: a Földvár a dévai csángó-telepesek tulajdonát képezi.
   MOLNÁR PÉTER CSÁNGÓGAZDA HALÁLA A MAROSBAN.
   A telepesek tehát elhatározták, hogy a Maros jobb partján fekvő 76 holdas földet ténylegesen is birtokba veszik. Az 1928-as évben 12 csángógazda egy rendőr kíséretében megkísérelte a föld birtoklását. A harói gazdák hallani sem akartak erről. Kapákkal és ásókkal felszerelve megtámadták a csángókat és visszaszorították őket a Marosig. Molnár Péter csángógazda a Maros hullámaiban lelte halálát, míg a többi 11 gazda csak több sebből vérezve szabadulhatott meg. A verekedést bűnügyi feljelentés is követte, de a bűnügyi eljárás eredménye mindmáig ismeretlen. Azóta minden kormányt foglalkoztatta ez az ügy. Az akkori magyar párt a Népszövetségig vitte a kérdést s annakidején a nemzetközi sajtó is foglalkozott a jogbitorlással. Dragomir Silviu dr. kisebbségi miniszter előterjesztésére a Tatarescu-kormány Draia Zeno dr. kisebbségi jogtanácsost küldte ki a helyszínre. A tárgyalás alkalmával, a készpénzzel való kártalanítás bizonyult a legmegfelelőbb megoldásnak, amit a csángógazdák is elfogadtak. Nem¬rég aztán a csángók küldöttséget menesztettek a fővárosba. A kormány ekkor 2 millió 306 ezer 250 lejjel kártalanította a 90 csángó gazdát. Sok huzavona s a jogi fórumok igazságos döntése után végül ténylegesen elintéződött ez a kényes kérdés.

   Kezdődik a pereskedés, az 1921-es agrárreform életbelépte után.

   Ellenzék, 1924. április 6. Kedvező fordulata dévai csángótelepesek ügyében. Döntött a legfőbb agrárbizottság. Visszaadják a csángók földjeit.
A csángótelepesek ügyével több ízben foglalkozott az Ellenzék. Megírtuk, hogy az agrárreform során szegény telepesektől elvették földjeiket. Kettős veszedelem fenyegette őket: Először is semmisnek tekintették azokat a szerződéseket, amelyeket annak idején a magyar kormánnyal kötöttek, és amelyekkel végleges tulajdonukba mentek át telepeiknek. Másodszor túl szigorúan alkalmazták velük szemben a törvényt, amikor az agrárreform során családonként csak 4 hold földet hagytak meg azoknak a famíliáknak is, amelyek már évtizedek óta dolgoztak a telepükön.
Ez az eljárás valóságos pánikot idézett elő a telepesek körében, amelyet Herberger kivándorlási ügynök szépen gyümölcsöztetett a maga számára azzal, hogy a csángókat tömeges kivándorlásra bírta. Most aztán nagyjelentőségű fordulatról számolhatunk be. Március hó 24-én döntött a legfőbb agrárbizottság ez ügyben és kimondta, hogy az egész eljárás megsemmisítésével az összes telepeseknek meghagyja eddigi birtokaikat. Folyó hó 3-án hozta Dévára Szőcs Jakab csángógazda személyesen e legfőbb döntést a miniszter azon külön utasításával, hogy adják vissza a csángóknak földjeiket és szüntessék be velük szemben a kisajátítási eljárást.
   Az igazságnak tartozunk annak a kiemelésével, hogy Panaitescu dévai szenátor hetekig küzdött, exponálva magát a magyar telepesek érdekében. Ugyanígy kivette részét a munkából dr. Dubles prefektus is, aki személyesen kifejtette a miniszter előtt, hogy Déva városát érzékenyen érintené az, ha a munkás, rendszerető és termelő csángó népet kiüldöznék.

   Magyar Nép, 1924. április 12. Döntés a dévai telepesek javára.
  Az Ellenzék napilap fontos hírt közöl a telepesek birtokügyére nézve. A legfőbb agrárbizottság kimondotta, hogy a dévai csángók telepeinek kisajátítását megsemmisül és az összes telepeseket, meghagyja birtokaikban. Remél¬jük, hogy ez az igazságos eljárás a többi telepes községek javára is érvényesülni fog.

   Magyar Nép, 1927. április 23. A törvény megcsúfolói.
  Felháborító eset történt Déván, a csángó telepesek rovására. Amint annak idején többször írtunk róla, a dévai telepesek földecskéit is megtámadta az agrártörvény. Sok költséggel és szívós kitartással mégis sikerült a telepeseknek földjeik egy részét visszaszerezni. A legfelsőbb bíróság, a Semmitőszék közelebbről ítéletet hozott, amely a telepeseket újra birtokukba helyezte. Az ítélet alapján a gazdák hozzáláttak földjeik tavaszi munkájához. Csalódtak azonban, mikor azt hitték, hogy a törvényes ítélettel minden akadály elhárult az igazság útjából. Haró község lakói, akik szemet vetettek a csángók földecskéire, nem hajoltak meg a törvény szava előtt, hanem a legdurvább erőszakhoz folyamodtak. E hó 12-én Haró község egész férfi lakossága kapával és kaszával fölfegyverkezve megtámadta a mezőn dolgozó dévai magyarokat. Véres küzdelem támadt, amelyben hat magyar súlyosan megsebesült, míg a hetediket, Molnár Pétert, félig agyonverték, majd elalélt állapotában a Marosba fullasztották. A sebesülteket később szedték össze a szántóföldekről, ezek közül is többnek kétséges az életben maradása. Az eset gyászosan mutatja, hogy hová vezet a sok törvényszegés, faji izgatás, amely itten a kisebbségek, megrontására folyik. A harói kaszák és kapák az ország becsületén is sötét sebeket vágtak.

    Erdélyi Gazda. 1927. április 24. Halálos végű agrárincidens Haró községhatárában. 

   Pesti Hírlap, 1927. május 14. A harói csángó áldozat temetése.
  Déváról jelentik, hogy a harói véres események áldozatát, Molnár Péter csángó gazdát, akit a felizgatott oláh falubeliek a Marosba űztek, ahova a szerencsétlen ember belefúlt, — olyan temetésben részesítették a csángók, amilyen ezen a vidéken még nem volt. A megye minden részéből ezrével zarándokoltak az emberek a koporsóhoz.
   A Magyar Párt „Molnár Péternek: a magyarság" fölírású koszorúján kívül más koszorúk és virágok borították be a ravatalt és a csángó gazdák fogadalmat tettek, hogy a mártír halott tüdőbeteg feleségét és öt kiskorú árváját soha el nem hagyják.
A felizgatott oláhok vezetőit, akik ásóval, kapával vezették a rohamot a földjükön dolgozó csángó lakosság ellen, mind a mai napig nem tartóztatták le. Félhivatalos jelentés szerint „a vizsgálat tovább folyik…"

   Magyar Nép, 1927. május 21. Ragadós példa.
  Megemlékeztünk arról a felháborító esetről, mely Déván történt a magyar telepesekkel. A harói támadók egyik áldozatának, Molnár Péternek a holttestét a Marosban megtalálták, és óriási részvéttel temették el.
A temetéssel majdnem egyidőben újabb vérengzés történt az agrár-reform jogcímén.
Szalárdon, Marostorda megyében, a Bánffy-féle erdőbirtokon a törvény rendelkezése értelmében fenyő csemetéket ültettek. A falusi nép kaszákkal, botokkal rohanta meg az ültető munkásokat, Varga erdőőrt félholtra verték, majd az ültetvényeket elpusztították. A haróiak szomorú példája — úgy látszik — iskolát tesz a törvények semmibe vevésében.

   Magyarság. 1927. június 1. A dévai csángókisgazda román gyilkosát érdemei elismeréséül rendőrré nevezték ki. (kivonat)
Bukarest, május 31. Egy embert kineveztek ma rendőrnek. Az efféle hírekben voltaképpen semmi újság nincs, mert hiszen a rendőrök Romániában folyton jönnek-mennek, változnak; akit tegnap kineveztek, ma elcsapják, mert kiderült róla egy és más, s aztán újat kell helyére állítani. De ennek az embernek kinevezése mégis csak nem olyan mindennapi dolog, ez már elvi kérdés. Az illető ugyanis a hunyadmegyei Haró községből való román parasztember, s egyetlen kinyomozott és vád alá helyezett tagja annak a százhúsz főnyi gyilkos csoportnak, mely az idén április 12-én megrohanta Déva határában a visszaítélt földjeiket békésen méregető csángókat; egyiküket a Marosba fojtotta, a többit súlyosan, részben életveszélyesen megsebesítette.
   Annak idején a Magyarságban beszámoltam röviden erről a merényletről, előzményei azonban csak most derültek ki hitelesen a megtámadott csángók feljelentéséből. Ha a nyomozás eddig csak annyi eredményre vezetett, hogy egyetlen gyilkost tudott megállapítani, s azóta, mint nemzeti hőst, aki kellőleg megállta a próbát, ezt is éppen rendőrnek nevezték ki, legalább annyi hasznát vegyük a bűnügynek, hogy ennek kapcsán kis kultúrképet mutassunk be a huszadik század Romániájából.

  Magyar Nép, 1927. június 25.
  A harói gyilkosság és a magyar telepesek földjének ára. Amint a lapok írják, a dévai prefektus 160,000 lej honoráriumot kötött ki magának arra az esetre, ha a haróiak számára megszerzi a magyar telepesek földjét. A „Viitorul“ nevű román újság szerint ez volt az oka, hogy a gyilkossággal és véres verekedéssel végződő földszerzésre bujtogatta a román földműves embereket. A magas közhivatalt viselő ügyvéd, a Viitorul szerint az anarchia, magvait hintette el ezzel és az esetet közigazgatási orgiának bélyegzi.

  Keleti Újság, 1928. április 13. A kormány Bihar vagy Arad megyében földet ajánlott fel a harói csángó telepeseknek. (Déva, április 11.).
A harói csángó telepesek ügyében érdekes fordulat állott be. A kormány megbízásából a dévai agrártanácsos felajánlotta a telepeseknek, hogy földjeikkel egyenlő értékű földet bocsát rendelkezésükre Arad vagy Bihar vármegyében. A telepesek ezzel szemben kijelentették, hogy ők földjük pénzbeli ellenértékét kérik, vagy pedig a földjeikkel határos Bezsán község határában megfelelő földeket. Az ügy fejleményeit nagy érdeklődéssel várják.
  A dévai agrártanács a csángók kérését tudomásul vette és felsőbb rendeletre, az agrárbizottság megkezdi az összes dévai csángók kisajátítási adtainak felülvizsgálását és evégből mára hetvenegy csángó családot, idéztek meg a dévai városházára.

   Keleti Újság, 1928. április 19. Újabb kisajátítási eljárást vezettek be a dévai csángótelepesek ellen.
  A prefektura rendeletet kapott, hogy a bíróság által foganatosítandó birtokba helyezési eljárást akár száz csendőrrel is akadályozza meg (Déva, április 17.) Az évek óta irtózatos kálváriát járó dévai csángótelepeseket újabb meglepetések érték. A múlt évben, mikor az agrárkomité határozata értelmében birtokba akarták venni a harói legelőt, a román lakosság kaszával, kapákkal felfegyverkezve elűzte és a „lázadás” egy többgyermekes gazda életébe került. A csángók erre a dévai járásbíróságnál indítottak birtokháborítási és sommás visszahelyezési pert, amelyet meg is nyertek. A bíróság elrendelte újból a csángók birtokba helyezését. A végrehajtást elrendelő bírósági végzés a csángók ügyvédjének kezei között van, és végre kellene hajtani. Most jön az újabb és mondhatni példátlanul álló meglepetés.
  A napokban a megyei agrártanácsos közölte Lőrincz Jenő dr. dévai ügyvéddel, hogy a prefektura rendeletet kapott, hogy a bíróság által foganatosítandó birtokbaadást akár száz csendőr igénybevételével is meg kell akadályozni. A közigazgatási hatóságok tehát a fegyveres erő igénybevételével az igazságszolgáltatás határozatát meghiúsítják.
  A másik nagy meglepetés az, hogy egyidejűleg hivatalosan újra felvették az agrárreform-eljárást az egész csángótelepesi közösség ellen, bár a kisajátítási akció jogérvényesen már régen befejezést nyert. Evégből, beidéztek a prímáriára hetven¬egy csángó családfőt annak a megvizsgálására, hogy a befejezett agrárreform ellenére nincs-e valamelyiknek több földje, mint amennyi az u. n. „lotul tip“ szerint jár. Kifejezetten kimondották, hogy minden néven nevezendő földet elvesznek, bármi címen szerezték is a csángók, ha több mint amennyi a „lotul tip” szerint jár.
  Egyidejűleg felkérte az agrártanács a Magyar Párt hunyadmegyei tagozatának ügyvezető alelnökét, kísérelje meg rávenni a csángókat arra, hogy a harói legelő kínos ügyében közöttük és az állam között megegyezést létesítsen. Meskó dr. vállalkozott a közvetítésre és az agrártanácsos kíséretében megjelent a telepen, ahol átvették a telepesek békességre hajlandó határozatát, melyet a tanácsos is méltányosnak és jogosnak minősített. Eszerint a telepesek a kincstár javára lemondanának a harói legelőről és cserébe a telepeik szomszédságában lévő ú. n. bezsáni erdőirtásból kapnának alkalmas, azonos értékű területet.
  Ezen egyezkedési tárgyalások közé akarják beiktatni az újabb birtok revíziót, nyilván abból a célból, hogy a maradék kis földjük biztonságát féltő szerencsétlen csángók az egyezkedési tárgyalásoknál hajlamosabbak legyenek.
  Hozzáértők impressziója szerint a kormánynak nincsen komoly szándékában teljesíteni a csángóknak a bezsáni irtásról való kicserélésre vonatkozó kérését.
  Beszámolt már arról a Keleti Újság, hogy a telepeseknek valahol Biharban, vagy a Bánságban kínálnak csereföldet az állami rezervákból. A jelek szerint a csángók nem fognak belemenni egy ilyen megoldásba, ami érthető is, mert alig van értéke rájuk nézve ennek a cserének. Az újabb akció csak arra jó, hogy a sokat szenvedett csángókat még inkább meggyötörje. A telepesek rendkívül el vannak keseredve és eddigi tapasztalataik miatt nem alaptalan a félelmük és ijedségük sem a beindított reform-revízió miatt, hiszen egy újabb kisajátítás teljes katasztrófába juttatná őket.

  Keleti Újság, 1928. június 25. A harói botrányban a kormány egyezséget ajánlott föl a csángóknak, de az elfogadott javaslat végrehajtását megtagadta.
  (Déva, június 23. Saját tud.) Egyenesen példátlan az a botránysorozat, amely a dévai csángó telepesek birtokügye körül lejátszódik. A dévai magyarok több bírósági ítéletre támaszkodva sem tudnak hosszas herce-hurca után visszaadott birtokaikba beleülni s a hatóságok, amelyek a harói parasztok véres támadása alkalmával teljesen kompromittálták magukat, azóta sem, tettek egy komoly lépést sem, hogy a szerencsétlen, nyomorúságba taszított magyarok égbekiáltó sérelme megnyugtató elintézést nyerjen.
  A legkülönbözőbb ürügyek alatt tagadják meg a hatósági segítséget a birtokba helyezéshez s valósággal kanosszát járatnak ezekkel a nyomorult, nincstelen emberekkel, az egyenlőség és az agrárreform szociálisnak mondott törvényének nagyobb dicsőségére.
  Hogy, az ügy előzményeit emlékezetbe idézzük, érintenünk kell azt a véres összeütközést, amely a csángóknak ítélt földek hivatalos birtokba helyezésénél történt.
   A haróiak felfegyverkezve támadtak a védtelen csángókra, akik közül egyet meg is öltek. Ilyenformán a magyar parasztok nem tudtak földjeikhez jutni s mikor a hatóságokhoz fordultak védelemért, az akkori averescánus prefektus egyenesen ellenszenvesen kezelte az ügyüket. A dévai csángók ekkor sem tértek le a törvényesség útjáról, a dévai járásbíróság elé terjesztették a dolgot, amely újólag elrendelte a birtokba helyezést. A hatóiak természetesen fellebbeztek s itt lépett a szintérre a kormány, amely a törvény mellőzésével egyezségre hívta fel a csángókat, hogy engedjék át földjeiket a haróiaknak, ők pedig tetszés szerint választhatnak, hogy, az Arad-megyei, vagy Bihar-megyei csereföldeket kapják rekompenzációképpen. Ugyanekkor arra nézve is üzenetet kaptak a csángók, hogy a kisajátítást revízió alá fogják venni. A kétségbeesésbe hajszolt és az éhenhaláshoz közelálló magyar földművesek tudva azt, hogy ellenállásuk csak újabb szenvedéseket jelenthet számukra, elfogadják a kormány ajánlatát s készek voltak arra, hogy a lakóhelyüktől néhány száz kilométernyire fekvő földekért kicseréljék a törvényesen nekik ítélt területeket.
  Mindenki azt hinné, hogy a kormány kapva kapott az egyezségen, amely végre leszereli az országos botrányt és a harói román parasztok igényeit is kielégíti. De nem így történt. Mikor a dévai csángók hozzájárultak a kormány által elébük tárt egyezség elfogadásához, a kormány volt az, amely hallani sem akart az ügy perfektuálásáról.
  Sőt Déván oly hírek is elterjedtek, hogy a prefektus azt mondotta, hogy a birtokba helyezést akár csendőrökkel is meg fogja akadályoztatni. A per maga ez alatt ment a maga útján. A nálunk szokásos vontatott menetben a törvényszék elé került, kitűzték és lefolytatták a tárgyalást s az újabb ítélet is nyomatékosan elrendelte a csángók birtokba helyezését. A dévai magyarok erre felszólították a portarel hivatalt a végzés foganatosítására.
Előbb csendőrségi karhatalmat kértek, de mikor a jogos kívánság teljesítését megtagadták, katonai erő kirendelését kérelmezték. Itt sem volt foganatja az előterjesztésnek. Azzal az indokolással, hogy a haróiak az újabb birtokba helyezésnek még nem szegültek ellen, egy szál katonát sem adtak a többszörös bírósági ítélet érvényesítésére.
  Úgy látszik, ismét arra várnak, hogy a haróiak megismételjék a vérbefulladt offenzívát.
  Akkor majd megint köntörfalazni fog a kormány, újabb porhintő ajánlatokkal lép föl s végeredményben ismét az fog kiderülni, hogy Déván nincs hatóság, amely a szerencsétlen emberek igazát támogatná.

  Keleti Újság, 1928. szeptember 1. Csaknem megismétlődött a harói véres incidens.
  Harón meg akarták lincselni a csángók ügyvédjét, ki mellől megszökött a biztonságára kirendelt csendőr. (Déva, augusztus 30. Saját tud.).
A dévai csángógazdák ügye, mely a szomorú emlékű harói incidenst is kiváltotta, az utóbbi időben megint olyan irányba tévedt, amely kevés hijján újból kirobbantotta a harói incidens pendantját.
  Még a tavasszal hozta meg a dévai járásbíróság az ítéletet, amelyben 52 román gazdát a birtok visszaadására utasított. Az ítélet fellebbezésre való tekintet nélkül, jogerős lévén, a csángók még júniusban kérték a dévai adóhivatalt, hogy helyezze őket birtokba. A birtokbaadás napja ki is volt tűzve, de a birtokbaadással megbízott portarell beteg, lett a kitűzött napon. Emiatt elmaradt a birtokbaadás.
  Közben a per tovább folyt és a dévai járásbíróság végítéletével százezer lej kártérítésre kötelezte Haró 52 román gazdáját. A dévai magyarok ügyvédje kérte, hogy hajtsák végre az ötvenkét harói gazda ellen az ítéletet, és hogy ne tartsák rosszindulatúnak, csak a leggazdagabb ellen foganatosította a végrehajtást. A haróiak azonban így sem akartak fizetni, mire az ügyvéd a dévai portarell társaságában kiszállt, hogy 51 gazda ellen végrehajtást foganatosítson.
  A végrehajtásnak azonban csaknem súlyos botrány lett a vége. Amikor az ügyvéd a portarellel megérkezett a faluba és úzus szerint értesítették a községi bírót, hogy a végrehajtásnál legyen jelen. Albu községi bíró, aki különben a véres összeütközés értelmi szerzője volt, megtagadta az engedelmességet, s azt mondta, hogy fél, hogy bántódása lesz a végrehajtónak. Az esetről nyomban jegyzőkönyvet vettek fel és csendőrséget kértek biztonságukra. Meg is érkezett két csendőr s megindultak a falu utcáin, de mikor egyszer hátranéztek, meglepődve látták, hogy a mögöttük haladó csendőrök eltűntek és magukra hagyták őket.
  Ekkor találkoztak egy ismerősükkel, aki figyelmeztette őket, hogy a falu népe kaszákkal fegyverkezik ellenük. Az ügyvéd és kísérete erre sietve eltávoztak a faluból. Haró község csendőrsége tudja, mi a kötelessége a módos falusi gazdákkal szemben.

   Keleti Újság, 1928. október 17. Jelentés a pártközpont munkájáról, a mártíromságok közül.
  Az egész magyarság megrendült dévai csángó telepeseink vészkiállására, midőn a legfőbb agrárbíróság által nekik visszaítélt és a hunyadmegyei Haró község határában levő földjeikről a harói felizgatott román lakósok őket kiverték, többet közülük súlyosan megsebesítettek, s egy a Marosban lelte halálát.
  Tiszteletreméltó és bámulatos a magyar nép türelme, mikor ilyen gaz büntettet a nyers erő igénybe vételének mellőzésével megtorlatlanul hagy. Kétszeresen hárult tehát reánk a feladat, hogy a meg „sértetteknek elégtétel” szerezzünk, e büdösök bűnhődését szorgalmazzuk, és mindent elkövessünk a megsértett jogrend helyreállítására.
  Hunyadvármegye tagozatunk első jelentésére nyomban mozgósítottuk bukaresti pártirodánkat, hogy parlamenti csoportunk útján ez irányban mindent kövessen el. Egyben az elhalt Molnár Péter hátra maradt családjának felsegélyezésére gyűjtést indítottunk.

   Keleti Újság, 1929. január 30. A hatóságok tehetetlenül állanak a harói román gazdák magatartásával szemben.
  A végleges bírói döntés ellenére sem adták birtokba a dévai csángó-gazdáknak a megítélt harói földet — Földcserével oldják meg a véres kimenetelű harói csángóföld ügyet. (Déva, január 28.)
  Maholnap két éve annak, hogy a román harói gazdák a dévai csángó gazdákat harói földjükön megtámadták, és életveszélyes sérülésekkel elkergették a csángók földjéről. Ebben a futásban vett részt Molnár Péter dévai csángógazda is, akit a Marosba leltek. A szerencsétlen ember a hullámokban lelte halálát, özvegyet és öt árvát hagyva maga után. Ezt a történetet már mindenki ismeri.
  A csángók, joguk elismertetéséért bírósághoz fordultak. A liberális uralom alatt a dévai vezetők mindent elkövettek, hogy a bírói ítéletet késleltessék. Egyszer azonban annak is eljött az ideje s a bírói ítélet a csángóknak ítélte meg a földet, sőt azt is elrendelték, hogy birtokba adják nekik. Ez azonban nem mehetett olyan könnyen, mert a harói román gazdáknak más volt a véleményük, mint a döntőbíróságnak. A harói gazdák kimondták, hogy a földre szükségük van és semmiféle bírói ítéletnek sem engedelmeskedve, olya n fenyegető magatartást tanúsítottak az után is, hogy a föld átadását nem is tudták végrehajtani.
  A hatóságok rendelkezéseivel való szembehelyezkedést új közéleti betegségnek nevezhetjük el, amelyet a liberális rezsim honosított meg Romániában s így nálunk is. Mert a liberálisok voltak azok, akik mindenáron meg akarták akadályozni a csángók igazságának elérését, nem törődve azzal, hogy ezáltal veszedelmes precedenst teremtenek minden állampolgár számára a hatóságok rendelkezéseivel való szembehelyezkedésre s így magának az állam élet továbbvitelének a megakadályozására, mert a bíró ítélet végre nem hajtása egyet jelent az állami életmenetel folytonosságának megakadályozásával.
  Ezért az új kormány kinevezésével, joggal hittük, hogy a kormány ezt, az erdélyi magyarságnak egyik legnagyobb sérelmét s az állami életnek egyik legnagyobb fekélyét orvosolni fogja, s a csángókat visszahelyezi bíróilag megítélt földjük birtoklásába.
  Azonban nem ez történt. Minden jóakarat és törvénytisztelőt ellenére a harói román gazdák magatartása nem változott meg. Nagyobb a ragaszkodásuk a csángók földjéhez, mint a törvény, a jog és a hatóságok iránti tisztelete, vagy a Maniu kormány iránti szeretet, mert álláspontjukat meg nem változtatva, továbbra is ragaszkodtak ahhoz, hogy a csángóknak visszaítélt földet ők birtokolják.
  Így állván a helyzet, a dévai csángók is más megoldást kerestek. Már régebbi tárgyalásaikat tovább folytatva cserével akarták megoldani a régen húzódó pert. A csere ügyében felkeresték dr. Rozván István hunyadmegyei prefektust, aki az érdekeit és illetékes hatóságok képviselőivel együtt kiszállt a helyszínen és bejárták azt a helyet, amelyet a dévai csángók a harói földért kárpótlásként kívánnak. A dévai csángók a dévai földjük szomszédságában akarnának megfelelő értékű földet, erdőben. Eszerint területileg jóval többet kellene kapniuk, mivel a Harón elvesztett föld holdanként legalább harmincezer lejt ér, míg a dévai határbeli erdőrész holdja legfeljebb 8-10 ezer lej.
  A terveket a dévai Consilier Ágricol már elkészítette s a prefektus a napokban már fel is terjesztette a Mihalache földművelésügyi miniszterhez, aki törvényhozásilag kell, hogy majd a dévai csángóknak a saját földjük helyett ezt a kárpótlást megadja.
  Ebben az esetben megtörténik az a hallatlan és példátlan eset, hogy egy bíró ítélet végre nem hajtása miatt külön törvényt kell, hogy hozzanak, hogy némileg is kárpótolják azt a veszteséget, ami a csángókat mégiscsak éri, minden kárpótlás ellenére is, a föld vissza nem adásával.
  A szegény csángóknak nincsen más mit csinálniuk. Nem tudnak más jobb módot találni. A kormány számára azonban hatalmas mementó, mert a bírói ítélet végre nem hajtásával olyan precedenst szentesít, ami rést üt a jogrenden. Szeretnők az igazságügy miniszternek figyelmébe ajánlani, hogy tanulmányozza át ennek a pörnek aktáit. Mert az igazságügy-minisztert is érdekelheti az, hogy az igazságszolgáltatás egyik fórumának a döntését nem engedik végrehajtani. Az igazság álláspontja az, hogy a bíróilag megítélt jogot feladni nem szabad, a dévai csángóság nem is adta fel, de a kényszerhelyzet előtt állanak és nincsen más mit csinálniuk.
  Ezt a kényszerhelyzetet ugyan a liberálisok teremtették meg, de a most uralmon lévő párt s kormány is felelős annak megtartásában.
Akármennyire is elhisszük a kormány jó szándékát, az ebben az esetben tanúsított tehetetlensége feltétlenül gyengeségre vall.

   Ellenzék, 1929. július 21. Százezer lej kártérítést állapított meg a bíróság a dévai csángótelepeseknek. Dévai tudósítónk jelenti: A dévai csángótelepesek birtokperében, a Déva határában cserébe adandó földeken kívül a bíróság most újabban 100.000 lej kártérítést is megállapított a csángóknak. A harói földműves gazdák azonban sérelmesnek tartották az ítéletnek pénzbeli kártérítésre vonatkozó részét is és ezért fellebbezést nyújtottak be a dévai törvényszékhez. A törvényszék fellebbezési bírósága tegnap tárgyalta az ügyei, de ítéletet nem hozott, hanem adatok kiegészítése, illetve újabb adatok beszerzése címén a tárgyalást szeptember 18-ra halasztotta. A csángótelepesek érthető kíváncsisággal és türelmetlenséggel várják a fellebbezési bírósági ítéletet.

   Magyar Nép, 1929. November 9. A dévai csángók adót fizetnek kisajátított földjeik után. A csángó telepeseket ért sérelmekkel sokszor foglalkoztunk lapunkban. Ezúttal megint egy nagy igazságtalanságról kell, hogy hírt adjunk. A dévai pénzügyigazgatóság ugyanis 1924-ig visszamenőleg megadóztatta a dévai gazdákat elvett földjeik után. A dévai csángók különben birtokba-helyezési és kártérítési pert is indítottak a földeket jogtalanul birtokló román gazdák ellen. A bíróság helyt is adott a keresetnek s 100 ezer lei kártérítést ítélt meg a felperesek számára.

   Keleti Újság, 1930. április 18. A hunyadmegyei prefektus kijelentette, hogy a dévai csángók birtokügyét a húsvéti ünnepek után okvetlenül rendezni fogják.
  A dévai csángók harói birtokügye még a mai napig sincsen rendezve. Tekin¬tettel arra, hogy a csángók a közelmúltban küldöttségileg keresték fel dr. Oncu Jacob hunyadmegyei prefektust, munkatársunk érdeklődött a prefektusnál, aki ebben az országos hírnévre szert tett ügyben a következő kijelentéseket tette:
  — Dr. Pop Justin szenátor fennjárt a miniszternél és megsürgette a bírói ügy elintézését. Ennek következtében a tegnap leirat érkezett a minisztériumból, amelyben felkérnek, hogy a csángó-ügyben felterjesztést tegyek annak mikénti elintézésére vonatkozólag. Én az ügyet a húsvéti ünnepek alatt tanulmányozni fogom, és ünnepek után felküldöm javaslatomat, amely a csángók kívánsága szerint azt fogja tartalmazni, hogy a Beján-féle erdőterületeket adják nekik a harói birtokok helyett — úgy, hogy — remélem, néhány héten belül teljesen el lesz intézve ez a régi dolog.
Megemlítettük a prefektus előtt, hogy a jogtalanul elvett földeik után az adót a csángóktól hajtották be. Erre a prefektus így válaszolt:
  — Én is jogtalannak tartom, hogy a nem használt földek után adót fizessenek. Tekintettel azonban arra, hogy ennek meghatározott útja és módja nincsen, egyelőre a dolog megvitatása végett dr. Zsellér Joan adminisztrátor úrral fogok „tárgyalásokat” folytatni és remélem, hogy sikerülni fog a kedvező megoldási módot megtalálni.
  A dévai csángók a legnagyobb várakozással tekintenek az ügy elintézése elé.

   Keleti Újság, 1930. június 5. Végre történi valami a harói agrárbotrány likvidálására.
  A kormánybizottságot küldött ki, amely a haróiakkal több alternatívára nézve tárgyalást folytatott. (Déva, június 3.)
  Ismeretes az a harc, amelyet a harói csángótelepesek folytatnak 1926. óta elvett földjeikért. Most azután, úgy látszik, a kormány elhatározta, hogy végre megoldja ezt a kérdést és bizottságot küldött ki Dévára, hogy a csángótelepesek, kiküldötteivel megbeszélje a régóta vajúdó kellemetlen és már emberáldozatot is követelt ügy elrendezését.
  A bizottság elnöke Oncu Jakab prefektus, tagjai Marinescu mérnök, szászsebesi erdészeti főfelügyelő, továbbá Csomós István dévai agronom mérnök, Suciu agronom, a csángók részéről pedig Martonossy György dr. és Lőrinczi Jenő dr., míg a haróiak részéről Câmpian Simon dr. ügyvéd.
A megbeszélések kedden délelőtt 10 órától déli 1 óráig folytak s ez alkalommal a kormány megbízottai három javaslatot terjesztettek elő megvitatásra.
   Az első javaslat szerint pénzben kártalanítanák a csángókat, a második eshetőség az lenne, hogy a 76 hold harói föld értékének megfelelő erdőket kapjanak a Déva határában lévő bejáni erdőből.
  Végül, hogy esetleg a Bánságban kapjanak az illetők azonnal értékesíthető területeket, amelyek ugyanannyit érnének, mint régi földjeik. A második propozíciót a szászsebesi erdőfelügyelő hevesen ellenezte azzal, hogy egy ilyen eljárás veszedelmes precedenst jelentene, a különböző igények nagyban csökkentenék az állam erdőállományát.
  A csángók képviselője, Borbély Ferenc dévai csángóbíró kijelentette, hogy csak az első két prepozíciót fogadhatják el, a készpénzben, vagy az erdővel való kártalanítást.
  A csángók követelése összesen 76 hold, olyan földből, amely holdanként 35 ezer lejt ér s így összesen 2 millió 660 ezer lej. Ehhez hozzájárul az 1924. évtől számított jövedelem 1 millió 140 ezer lej értékben ügyvédi és egyéb kiadásokra 200 ezer lej, összesen tehát 4 millió lej.
  Abban az esetben, ha az erdővel kártalanítják őket, illetékek címén újabb 155000 lejt kérnek. A harmadik indítványt nem fogadhatják el, mivel megtörténhetik az, hogy olyan földeket kapnak, amelyet csak tíz év múlva, értékesíthetnek. A csángók kérték, hogy ügyüket augusztus 1-ig intézhessék el, mivel tovább igazán nem tudnak várni. Re¬méljük, hogy a kormány, amely a bizottság kiküldé¬sével tanúságát adta elhatározásának, hogy az ügyet el akarja intézni, végre valóban dűlőre is juttatja azt a régóta húzódó kellemetlen problémát, amely annyi kisembernek okozott nagy károsodást.
****************************************************
Martonossy György református főgondnokról el kell mondani, hogy a Sziguranta embere volt. A Molnár János, Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyvében (Kriterion, 2014, IV. kötet, 86 oldal) ez áll: informátorként „Vasilescu”. Adatok: III. kötet 64, 155, 175, 189, 343. oldal és IV. kötet 23, 24. oldal.
*************************************************

   Ellenzék, 1930. december 3. A dévai csángók ügye.
Hunyadvármegye prefektusa a napokban Bukarestben a dévai csángók ügyében is eljárt Potarca államtitkárnál s azt a választ kapta, hogy az ügy most van elbírálás végett a Casa Padurilor-nál. Ha ez a fórumkedvezően intézi el, úgy a csángók kártalanítási ügyének a bírói földekért már semmi akadálya nem lesz.

   Keleti Újság, 1930. december 5. Ismét elutasították a dévai csángókat. A legfelsőbb erdészeti tanács nem engedi meg, hogy a dévai csángókat a bezsáni erdőből kártalanítsák az elvett harói földekért. (Déva, december 3.)
  A dévai csángók harói hetvenhat hold földjének az elvétele az erdélyi magyarság egyik legnagyobb sérelme. A csángók az igazságszolgáltatás első fórumában megnyerték perüket a harói román gazdákkal szemben, s így teljes joggal birtokolhatnák jogos tulajdonukban lévő földjüket, ha a hatóságok birtokba tudták volna adni azokat. A harói román gazdák azonban a törvény ellenére olyan agresszíven viselkedtek, hogy a dévai csángók nem kísérelhették meg, hogy soraikból újabb Molnár Péterek kerüljenek ki s emiatt belementek a hatóságok javaslatába, hogy az elvett földekért esetleg máshol kárpótolnák.
  Sok huzavona után augusztusban a dévai prefektúrán tárgyalások folytak le, amelyek során három javaslatban állapodtak meg. A dévai csángók a három közül a legjobbnak s a legigazságosabbnak azt látták, amely szerint a Déva környékbeli bezsáni erdőből kárpótolták volna őket; a termőföldért irtatlan erdőt juttatva a gazdáknak.
  A dévai csángóknak azonban most sem volt szerencséjük. A bukaresti Casa Pădurilor, legfelsőbb tanácsa 2195. és 2976. számú jegyzőkönyvei alapján a napokban arról értesítette a csángók képviselőjét, hogy az erdőcserébe nem mehet bele. A különös elutasítást a tanács a következő keppen indokolja: „A tanácsnak nincsen az ellen kifogása, hogy a birtokok minisztere a dévai csángókat az elvett 76 hold harói földért 90 hold silányabb minőségű nagybarcsai vagy branyicskai, avagy pedig a Bánságból hasonló mennyiségű földdel kárpótolja, azonban megerősíti a szárazalmásiak s az árkiiaknak a bezsáni erdőre vonatkozó kérésük elutasítását s így a harói földért való csere elintézését ilyen módon elutasítja.“
Ezzel kapcsolatban tudni kell, hogy az állam ragaszkodott ahhoz, hogy a bezsáni őserdőt ne bontsák meg. Hogy azonban annak megcsonkítását lehetővé tegyék, a hatóságok a közeli szárazalmási és árkii lakosokkal szintén csekély kisajátításokért kérvényt adattak be, ami azt a célt is szolgálta, hogy a környékbeliekkel megkedveltessék a dévai csángók térfoglalását.
   Mindezek az akaratok azonban megtörtek, mivel a legfelsőbb erdészeti tanács nem járult hozzá az egyedüli igazságos csere véghezviteléhez.
A dévai csángók tehát most ismét csak ott vannak, mint a pernek a legkezdetén, s ha újabb akadékoskodás nem történik, talán hozzá fognak jutni a Bánságban olyan földhöz, amit el tudnak hamar adni, hogy legalább pénzt lássanak, ha már földet a közelben, lakásaikhoz közel, nem kaphatnak — jóllehet ez a kívánságuk jogos, hiszen a harói földek a többi földeikkel szomszédos területen fekszenek.
   Nem kétséges, hogy a hatóságok gyengesége oka ennek a kálváriának, mert ha a bírói ítélet alapján a csángókat birtokba helyezték volna, minderre nem lett volna szükség. De a helyzet még ma is az, hogy nemcsak hogy nem élvezik jogos birtokuk hasznát, de az adót is velük fizettetik meg helyenkint s mivel ez az adóhátralék, mintegy 100. 000 lejre rúg, a dévai pénzügyigazgató javaslatára most kérvénnyel fordultak a pénzügyminiszterhez, hogy ezt az adót elengedje nekik.
  A hatóságok gyengesége után pedig a kormányzat gyengeségét is meg kell állapítanunk. A kormányzat nagyon is a tudatában van, hogy a csángóknak 100 százalékos igazságuk van s emiatt, ha már hatóságaikkal nem tudják birtokba adatni a földeket, úgy legalább a cserét kellene siettetniük, vagy legalább is olyan rendeletet adniuk, hogy a hatóságok ne gáncsolják el azt a javaslatot, amely egyedül lett volna alkalmas a jogtalanság némiképp való reparálására. Úgy látszik azonban, hogy nem akarnak itt sem döntést addig, míg a dévai csángók ügyét is a Népszövetség elé nem viszik. A dévai csángók pedig a kormány által akartak igazságot. Hogy nem ez volt a szándékuk, azt senki sem mondhatja.

   Ellenzék, 1930. december 10. A dévai csángóknak nincs szerencséjük a kártalanítással. Déva.
  Ismeretes, hogy a harói agrárincidenssel kapcsolatosan ez év augusztusában a dévai prefektúrán tárgyalások indultak meg, amelyeknek eredményeképpen a felek három alternatív-javaslatot fogadtak el a csángók kártalanítása ügyében. Akkor a csángók kijelentették, hogy ők csak a bezsáni erdőből való kártalanítással elégedhetnek meg, mivel ez esik Dévához a legközelebb s aránylag hasonló értéket, kapnának ezen a helyen. Az erdészeti igazgatóság legfelsőbb tanácsa azonban 2191. és 2976. sz. határozatában most arról értesítette a csángók vezetőit, hogy ebbe a javaslatba nem mehet bele. Így most nemcsak a dévai csángók, hanem a két szomszédos község, Szárazalmás és Árki lakóinak kérését is visszautasították, amelyben a bezsáni erdő felosztását kérték. A hatóságok úgy akarták megbontani a bezsáni erdő egységét, hogy a szomszédos községek lakóival is kérettek belőle.
  Sajnos, az eljárás sem vezetett eredményre s így most a csángóknak a másik két javaslat köpött kell választaniuk. Vagy a Nagybarcsa és Branyicska körüli földekből, vagy pedig a Bánátból tartsanak igényt a kártalanításra. Re¬mélhető, hogy az ügyet a csángók döntése után most már a lehető legrövidebb idő alatt el fogják intézni.

   Keleti Újság, 1931. szeptember 13. A földművelésügyi államtitkár átvette a kisemmizett dévai csángók kártalanítási ügyének aktáit. (Déva, szeptember 11.)
   A harói földek elvétele miatt a dévai csángók kártérítési pert indítottak. Ez a per még nem dőlt el. A hatóságok még a tavaly egyezkedni kezdtek s a prefektúrán lefolyt tárgyalások eredményeképpen három alternatív megoldási módot állapítottak meg. Az egyik pénzben, a második a Déva melletti Bezsán erdőben, s a harmadik a bánáti állami rezervákból óhajtotta volna kártalanítani a dévai csángókat, akiknek a kára már eddig is szinte kiszámíthatatlan.
  Az alternatívák azonban csak az aktában maradtak, mert a csángók abból semmit sem láttak. A múlt héten aztán lent járt Hunyad megyében Stanciu földművelésügyi alminiszter, akinek dr. Bratu Dumitru, Hunyadmegye jelenlegi prefektusa átadta a csángóügyben véleményező javaslatát, amelyben azt fejtette ki, hogy a maga részéről is a bánáti állami rezervákból látja a legreálisabbnak a csángók kártalanítását.
Stanciu miniszter magához vette ezt az iratot s a prefektus előtt azt a kijelentést tette, hogy a csángók ügyét ő is minél gyorsabban rendezendőnek tartja.
  Hogy ez már a hányadik rendezési szándék, nem tudjuk. Feltételezzük azonban, hogy a szándék nemes s így végre mégis csak remény van arra, hogy ezt a kormány részére sem kellemes ügyet, végre véglegesen elintézzék.

   Keleti Újság, 1931. szeptember 13. Az első konkrét ajánlat a dévai csángók kártalanítására. A harói Földvár 76 hold kövér földjéért a Bánátból 150 hold príma földet ígérnek. A csángók megbízottai leutaznak az ígért földek megtekintésére. (Déva, okt. 2.)
   A dévai csángóktól még 1926-ban elvették a harói Földvár kövér 76 hold földjét. Molnár Péter dévai ötgyermekes csángógazda a Marosban lelte halálát a földért, a harói román gazdák törvénytelen és jogtalan cselekedete miatt. A föld így a harói románok kezébe csúszott át. A csángók perre vitték a dolgot s a pert meg is nyerték. De birtokba a hatóságok a románok fenyegető magatartása miatt nem tudták adni, így a földet a törvény s a bírói határozat ellenére is a harói román gazdák birtokolják mind a mai napig. A hatóságok emiatt igyekeztek a dévai csángókat másképpen kártalanítani. A megbeszélések már évek óta tartanak, de semmi konkrét eredményt nem hoztak.
   A napokban történt meg az első lépés, amely a csángók ügyét előre vitte. Megírtuk ugyanis, hogy Stanciu földművelésügyi alminiszter hunyadmegyei látogatása alkalmával dr. Bratu hunyadmegyei prefektus előadta a dévai csángók ügyét is a miniszter megígérte, hogy minél előbb elintézi. Hétfőn ebből az intézkedésből kifolyólag megjelent Déván Tromburg földművelésügyi inspektor és a harói földért 150 hold príma bánáti földet ígért a csángóknak az állami rezervákból, ami a 76 holdnak körülbelül a kétszeres, értékben azonban nem éri utol a harói földet, amely kövérsége miatt a legelső minőségűnek mondható.
  Éppen azért a csángók megbízottai: Borbély Ferenc bíró, Székely Gergely és Varga Antal — azt a választ adták, hogy már a költségek miatt is legalább a háromszorosát adják a 76 hold helyébe, amire az inspektor választ még nem adott. Felhívta azonban a csángók megbízottait, hogy mielőtt nyilatkoznának, utazzanak, le a Bánátba s tekintsék meg a felajánlott 150 hold elsőrangú földet.
   A csángók megbízottai a napokban elutaznak s a megtekintés után, adnak választ az államnak az ajánlatra. Annyit már most meg lehet állapítani, hogy a 150 holddal távolról sincs kárpótolva a kövér föld, s a költségek, pedig egyáltalán nincsenek fedezve, pedig — legalább 300—400. 000 lej költség van már eddig az áldatlan peren.

   Keleti Újság, 1932. június 27. A dévai csángók ügye a semmitőszék előtt. A semmitőszék a dévai törvényszéket új ítélethozatalra utasította. (Déva június 25.)
   A harói román gazdák s a dévai csángó magyar gazdák közötti birtok-háborúsáról a Keleti Újság már nagyon sokszor írt. A Maros jobbpartján Haró község határában a csángóknak 76 hold földjük volt. Ez a föld, az úgynevezett Földvár, elsőrangú termőföld s a csángók, akik szorgalmasan dolgozták meg ezt a területet, ebből nevelték fel gyermekeiket s ragaszkodtak ehhez a földhöz. A harói román gazdák azonban úgy gondolkoztak, hogy mivel a terület hozzájuk közelebb van, joguk van hozzá. Így történt, hogy a Consiliul Agrar megyei döntése után sem adták át a földet a csángóknak, sőt, amikor a csángók a maguk földjét meg akarták művelni, kapákkal s más eszközökkel kergették el őket és csak életveszedelem között menekülhettek el. Ekkor történt az a szomorú eset, hogy Molnár Péter dévai csángó gazda ebből a csetepatéból kifolyólag a Maros hullámaiban lelte halálát.
   A Comitetul Agrar, a legfelsőbb agrárbíróság, a csángóknak adott igazat. A birtokba helyezést a dévai járásbíróság rendelte el s ugyancsak megítélte a járásbíróság a dévai csángóknak azt a hasznot is, amit a jogtalan birtoklással elvesztettek. Ezt a kedvező döntést a harói román gazdák megfellebbezték a dévai törvényszékhez, amely a csángókat elutasította.
   Az ügy a bukaresti semmitőszékhez került, amely a június 22-én megtartott tárgyaláson a csángók fellebbezésének helyet adott, a dévai törvényszék ítéletét megsemmisítette s a törvényszéket új ítélethozatalra utasította.

   Keleti Újság, 1932. július 9. A bukaresti magyar maszlagolók Hunyadmegyében is megjelentek. A hunyadmegyei prefektus ajtót mutatott a dévai csángók árulóinak. Szerdán tette le a listát a hunyadmegyei Magyar Párt. (Déva, július 7.)
  A hunyadmegyei Magyar Párt minden előkészületet megtett a választásokkal kapcsolatosan, úgy, hogy a hunyadmegyei Magyar Párt listáját szerdán délben impozáns aláíró tömeggel le is tették s ezzel a hunyadmegyei Magyar Pártnak a negyedik hely biztosítva van.
  Élénk tevékenységet fejt ki a Magyar Párt dévai intézőbizottsága is, amely a napokban megtartott ülésén a megyei propagandával foglalkozván, úgy határozott, hogy különböző napokon a magyarok lakta községeket fogják meglátogatni.
  Ezen az intézőbizottsági ülésén jelentette Borbély Ferenc, a dévai csángók bírája, az intézőbizottság tagja, hogy a Csángótelepen egy ismeretlen autó újságot osztogatott, amely különböző „vádakkal” illeti a Magyar Párt vezetőit. Jól tudja — úgymond — hogy ezek milyen pénzzel dolgoznak és nem más a céljuk, minthogy megbontsák a Magyar Párt egységét, azt azonban kijelentheti, hogy a dévai csángóság teljes bizalommal viseltetik a Magyar Párt s annak minden központi és megyei vezetőjével szemben s a bukaresti maszlagok szappanbuborékként fognak szétpattanni, mivel a csángóság egységét semmi sem bonthatja meg.
  Élénken dokumentálja a csángók egységét, amiről még a hatóságok vezetői is meg vannak győződve, az eset, ami a napokban játszódott le. Néhány csángó gazda, aki eddig is mindig külön utakon járt, s aki az összesség érdekeit nem igen szokta tekintetbe venni, megjelent dr. Atirescu Ieronim hunyadmegyei prefektusnál s a csángók szavazatait felajánlotta a kormánypártnak abban az esetben, ha a prefektus a harói kérdésben kedvező döntést hozna.
  Dr. Atirescu prefektus, aki egy cseppet sem fogadta szívesen a felkínálkozókat, kijelentette, hogy hallott a harói kérdésről s konkrét ígéretet nem tehet, de, ha a választások után is a prefektusi székben marad, úgy akkor meg fogja vizsgálni a panaszukat, de a felajánlott szavazatokra egyáltalán nem reflektál, hanem mindenki szavazzon oda, ahová akar.
  Ahogy tehát a bukaresti magyar nyomtatvány nem tudott célt érni, úgy ez a néhány vállalkozó is csúfos kudarcot vallott, mert ez a válasz egyértelmű a kiutasítással, ami a hunyadmegyei prefektus tapintatos és okos érzékére vall.

   Keleti Újság, 1933. február 22. A törvényszék másodszor is a dévai csángók javára döntött. Déváról jelentik: A dévai csángótelepesek a harói román gazdákkal szembeni pere egész Erdélyben közismert.
  1927-ben történt, hogy a csángókat a harói „Földvár“ legelő birtoklásában megzavarták s a harói gazdák kapákkal s egyéb szerszámokkal támadtak a csángókra. Az egyik gazdát bekergették a Marosba s ott lelte halálát. Ezt a 76 holdnyi földet, amit a haróiak vitássá tettek, már Molnár Péter ötgyermekes csángógazda vére is öntözte. A vizsgálatok után a támadóknak semmi bajuk nem lett, az ügy elaludt. A csángók azonban igazuk tudatában birtokháborítási pert indítottak a haróiak ellen s ezt a pert különböző fórumok tárgyalták már.
   A dévai törvényszék második szekciójának Palade-Bota-tanácsa február 8-án tárgyalta újból a maholnap mindjárt hatodik évét megérő pert.
Az ítélet kihirdetés a napokban volt s eszerint a dévai törvényszék második ítéletében a sommás visszahelyezésnek helyt adott s ezen kívül meg ítélte az elmaradt hasznot s a költségeket is, amennyiben a harói román gazdákat 1927. évtől kezdődőleg évi 20. 000 lej haszon megfizetésére s a költségek fedezésére utasította.

   Keleti Újság, 1933. május 4. A földjeikról kivert dévai csángókkal új tárgyalásokat kezdett egy miniszteri biztos. A törvénynek és a bírói ítéletnek még nem tudtak érvényt szerezni — Most egyszakaszos törvényt ígértek. (Déva, május 3.)
   Ismeretes a földjüktől megfosztott dévai csángók szomorú sorsa. A részükre visszaítélt földet egyszerűen elfoglalták tőlük, durva támadásokkal kiverették a saját földjeikről s a törvényen kívüli állapoton hat év óta nem változtatott senki.
  A csángók a járásbíróságnál megnyerték a perüket, a törvényszék elutasította őket keresetükkel, ami ellen a csángók a semmitőszékhez fordultak. A semmitőszék megsemmisítette a dévai törvényszék ítéletét, és új ítélethozatalra utasította. A dévai törvényszék új ítéletében szintén a csángóknak adott igazat, úgy, hogy a két egybehangzó ítélet most már végrehajthatóvá vált.
  A dévai csángók a meggyilkolt Molnár Péter szomorú esete miatt sokat gondolkoztak azon, hogy mitévők legyenek. Elhatározásuk azonban az volt, hogy a törvény adta joggal és lehetőséggel feltétlenül élni fognak, mert, amennyiben ezt nem tennék meg, lemondanának arról a földről, amely már a vérükből is vért kívánt. Éppen emiatt küldöttségileg keresték fel Dregan Gh. hunyadmegyei igazgatót a prefektus távollétében és kérték, hogy az átvételnél garantálja a rendet és a törvények respektálását.
  A megyei igazgató nem adott konkrét választ, hanem kérte a csángókat, hogy várjanak a prefektus haza érkezéig. Mielőtt azonban a prefektus hazaérkezhetett volna, mivel hosszabb szabadságon van, ez ügyben a napokban megérkezett Dévára Popescu, temesvári agrárispektor, aki jelenleg a minisztériumban teljesít szolgálatot.
  Megérkezése után azonnal a harói helyszínre ment és érdeklődött a harói gazdák magatartása felől. Másnap pedig behívatta a csángó gazdák képviselőit s dr. Martonossy György és dr. Lőrincz Jenő ügyvédek társaságában s a hivatalos közegek jelenlétében Dregan alispánnál kezdetét, vették a tárgyalások.
  A tárgyalások folyamán az inspektor több ízben érdeklődött a földek értéke iránt, úgyszintén a bezsáni erdők értéke felől, amelyekből a csángókat kártalanítani kívánják. Végleges érték megállapítást nem tettek, mert arra az inspektornak nem is volt felhatalmazása.
  Ellenben hosszas és nehéz tárgyalások után megállapodtak abban, hogy az inspektor részletes tervet terjeszt fel a miniszter elé olyan értelemben, hogy a dévai csángókat a Déva közelében lévő bezsáni erdőkből kártalanítsák, ami azonban az erdőigazgatóság hajthatatlan magatartása miatt csak úgy történhetik meg, ha egyszakaszos törvénnyel ezeket az erdőket kiveszik az erdőigazgatóság hatásköréből. Popescu inspektor ilyenszerű tervezetet fog benyújtani a miniszternek, egyenes miniszteri kiküldetése és utasítása alapján. Ennek fejében azonban arra kérte a csángókat, hogy a birtokbavételt halasszák, el s adjanak a kormányzatnak decemberig határidőt, hogy a törvényt a törvényes fórum okkal megszavaztassa, amit a csángók elfogadtak.
  A csángóknak az ítélet alapján teljes joguk lett volna a harói földek átvételére. Popescu inspektor kérésére azonban egyelőre elállottak a birtokbavételtől s decemberig a jóhiszemű várakozás álláspontjára helyezkedtek, ami teljesen bizonyítja a csángóknak ama jó szándékát, hogy a béke kedvéért hajlandók a cserébe is belemenni. Ez a csere azonban csak az egyenlő értéket egyenlő értékért elvén épülhet fel, éppen ezért kérték az inspektort, vigye keresztül a miniszternél azt is, hogy az elmaradt haszonösszegét, amit a törvényszék szintén megítélt, ugyancsak erdőben adják ki nekik.
  Popescu eredményes tárgyalásai után remélni kell, hogy végre a kormányzat most már egész komolyan foglalkozik ennek a több, mint hat éve húzódó ügynek a likvidálási tervével s az egyszakaszos törvény alapján a csángók valóban kártalanítva lesznek. A kártalanítás módjára való tekintettel, Popescu inspektor a miniszternek két bizottság kinevezését fogja javasolni. Az egyik a harói földet, a másik pedig a bezsáni erdőket fogja felértékelni s e két bizottság véleményének összeegyeztetésével, fogják majd a végső szót kimondani. Nehogy azonban ez az egyszakaszos törvény, mint ígéret, ürügyül szolgáljon a szegény nép jóhiszeműségének kihasználására, újabb jogtalanságokra.

   Keleti Újság, 1934. február 25. A dévai csángók romlását tárja fel egy memorandum. Kihúzták a földet alóluk és, nincsen, amiben meg tudnának kapaszkodni. A régen sokgyermekes családok közül már sok a gyermektelen. (Déva, február 24.)
  A dévai derék csángóság mindenkor bujával-bánatával a Magyar Párthoz fordult. De nagyon sok bánata volt már s mennyi küzdelmen ment keresztül az utolsó tizenöt év alatt. Most is memorandumban írták meg helyzetüknek szomorúságait a párt vezetőségéhez. Ez a memorandum, amit László János állított össze, elmondja sorsukat. Ebből a leírásból közöljük azt a részt, amely az általános gazdasági nyomorúságon kívül a különleges csángó népi veszedelmet tartalmaz. Ezeket mondja el, igen érdekesen:
  Az 1892. évben befejezést nyert telepedés gazdáknak az akkor 20, 30, 40 és 50 holdas birtokai — egy pár szerencsést kivéve — e faj túlságos szaporasága miatt nagyon felaprózódott az idők folyamán. Vannak tízgyermekes családok, akiknek már egy barázda földjük sincs. Az Úristen és ők maguk tudnák csak megmondani, hogy miből élnek? Lopni nem mennek és koldulni sem. Hivatásos tolvajt és koldust a csángótörténelem idáig nem ismer. Élni mégis kell, muszáj! De miből?
  A csángóság már régebben felismerte a túlságos szaporasága által fenyegető veszedelmet, és kísérletet is tett szaporulatának egészséges lecsapoltatására. Egyik helyen nem sikerült, a másik helyen pedig elgáncsolták. Ennek láttára egy elkeseredett csoportja, új otthont keresve, neki vágott Halmeunak. A tudatlan embereket becsapták és négy év múlva koldusszegényen, rongyokba burkolva, szivárogtak vissza Dévára, akik még visszajöhettek. A másik csoport pedig tömegesén adta gyermekeit iparra, hogy föld hiányában is biztosíthassa a megélhetésüket. Kitanulták a mesterséget és ma semmit sem érnek vele. Nincs munka. Tízesével, húszasával lézengenek, éheznek és dideregnek. Segélyt nem kérnek, népkonyhára nem mennek.
  E nyomorúsághoz jött a földek elvétele, a harói legelő elvesztése, mely a csángóknak a szószoros értelmében kincses kamrája volt. Ennek hasznát húzta télen, nyáron egyformán. Itt növelte és tartotta az adózásra szánt állatait nyáron-télen és télire pedig, jó haszonbérért, kiadta téli legeltetésre a vidéki juhászoknak. Ebből fizette ki a közadóját, és ebből futotta bőven a másféle közköltségekre is. Elvesztette, nincsen.
  A csángóság betelepedése óta tizennégyszeresére szaporodott. Ma átlagosan egy személyre még háromnegyed hold föld sem jut. Az idetelepüléskor csak egyetlenegy csángó család volt gyermektelen. Ma ez a szám harminckettő és húsz családnak van csak egy gyermeke.
Tovább tart az idegenbe való kivándorlás, mert itt sem a maguk, sem ivadékaik sokaságának a megélhetését tovább nem biztosíthatják.

   Keleti Újság, 1934. március 24. A semmitőszék a dévai csángóknak ítélte vissza a Molnár Péter vérével öntözött földet. Hét évi pereskedés után végérvényesen megnyerték nagy perüket a dévai csángók. Törvényjavaslat készül a csángók kártalanítására. (Déva, március 23.)
   Déva város határában van ugyan, de a szomszédos s a Maros jobb partján fekvő Haró községhez tartozik az a 76 hold föld, amelyet „Földvár”-nak neveznek, s amely a dévai csángó gazdák birtokában volt. Ezt a birtoklási jogot az agrárreform során vitássá tettek. A Comitetul Agrar azonban, amely az agrárügyekben a legfelsőbb fórum, az egész területet visszaadta a dévai csángó gazdáknak, akiknek addig is valósággal kincses kamrája volt ez az elsőrangú kövér föld. Ebből tartották állataikat, amelyeket eladva, fedezték összes adóikat és készpénztartozásaik törlesztését. A földművelésügyi minisztérium Hunedoara megyei képviselete, a Consilieratul Agricol 1927. március 7-én birtokba is adta a most már nem kérdéses földet, a csángók azonban, hogy semmi kétség ne merüljön fel, a birtokbaadást a dévai járásbírósággal is, mint végrehajtó hatósággal, megismételtették.
   A haróiak erőszakkal kiűzik a csángókat…
  Amikor a dévai csángók az összes hatósági eszközökkel és ténykedésekkel biztosították a földjüket, békés szándékkal kimentek szántani s ekkor történt az a hallatlan eset, amiről az ország összes lapjai írtak. A harói gazdák összeállottak s hét csángó gazdát botokkal, vasvillákkal és más eszközökkel kiverték a földjükről.
  Az egyik gazda: Molnár Péter, akit a Maros vizének szalasztottak, halálát lelte a Maros hullámaiban. A szerencsétlen embert öt árva gyászolja. A többiek is csak nagy nehezen és súlyos sérülésekkel menthették meg életüket. Sem a felbujtók, sem, a tettesek ma sem nyerték el méltó büntetésüket
   Megkezdődik a hétéves földper.
  A csángók igazuk tudatában a dévai járásbírósághoz adták be a birtokháborítási pert. A dévai járásbíróság bölcs ítélettel a csángóknak adott igazat. A harói gazdák azonban tovább fellebbeztek a törvényszékhez, amely legnagyobb meglepetésre a haróiaknak adott igazat, a csángók most a semmitőszékhez folyamodtak, a semmitőszék megsemmisítette a törvényszék ítéletét, s új ítélethozatalra utasította. Ekkor a törvényszék újból foglalkozván az üggyel, a járásbíróság ítéletét hagyta helyben, ami ellen most a haróiak éltek felfolyamodással a semmitőszékhez. A semmitőszék március 12-én tárgyalta az ügyet, ahol a jogi képviseletet az Országos Magyar Párt megbízásából dr. Tanódy Endre látta el. A legfelsőbb bíróság a haróiakat semmiségi panaszukkal véglegesen elutasította, úgyhogy most már a dévai csángók igazsága törvényesen és minden bírói fórumon át bebizonyítást nyert.
   Kártalanítási tárgyalások a csángókkal.
  Már akkor, amikor a csángók a törvényszéken megnyerték ügyüket, a kormány részéről tárgyalásokat indítottak a csángók kártalanítása végett. A dévai csángók a békesség kedvéért nem zárkóztak el ezektől, a tárgyalásoktól, ragaszkodtak azonban ahhoz, hogy a kártalanításon ne veszítsenek, tehát a kormány a harói Földvárral egyenértékű földet juttasson a részükre, akár művelhető szántóban, akár pedig vágható erdőben. Ezek a tárgyalások azonban sohasem vezettek eredményre, legutóbb tavaly márciusban folytak, amikor a kiküldött inspektor 1933. novemberéig kért határidőt. Ez a határidő is elmúlt, a nélkül azonban, hogy érdemben történt volna valami.
   Törvényjavaslat a végleges rendezésre.
   A magyarság ez olyan nagy jogsérelme volt, amelynek valóságos irodalma lett, úgyhogy a hasonló jogtalanságokat már „haróizmusnak” nevezték. Valamelyik előző kormány éppen emiatt a cserét törvénnyel akarta keresztül vinni, de amikor megszavazására került volna a sor, a kormány megbukott, úgyhogy a javaslat is lekerült a napirendről. Értesüléseink szerint azonban a törvényjavaslat tervét a jelenlegi kormány, is elfogadta és a közeljövőben külön törvényt fognak megszavazni, amellyel a csángókat kártalanítani kívánják, nemcsak az elvett földekért, de összes veszteségeikért is.
   Nem érdektelen ezzel kapcsolatban megemlíteni, hogy a dévai törvényszék külön perben a földekért évi 20. 000 lej kártérítést ítélt meg s az is jellemző, hogy az állami adók a földeken a régi tulajdonosok nevén most mintegy 150—200. 000 lejt tesznek ki, amiket a kártalanításnál mind tekintetbe kell venni.
   Dr. Lőrincz Jenő ügyvéd vezetésével az érdekelt csángók hétfőn voltak dr. Miocu Romulus prefektus előtt, aki kérte a csángókat, hogy az ítélet végrehajtását ne sürgessék, mivel a legrövidebb időn belül intézkedni fognak.

   Keleti Újság, 1934. július 4. Dinamit robbant a harói révházban.
   Szombatra virradó éjszaka ismeretlen tettesek dinamittal felrobbantották a harói komp révházát. A tettesek minden szakértelem nélkül helyezték a ház eresze alá a dinamitpatront s így a robbanás ereje csak annyiban hatott, hogy több helyen megrepesztette az épület falát. A csendőrség megindította a nyomozást annak megállapítására, hogy kik állanak a robbantási kísérlet mögött.

   Keleti Újság, 1935. október 14. A földjeikről kivert csángók igazságot kértek az al-minisztertől, de egyelőre csak ígéretet kaptak. „Esetleg” külön törvényt hoznak a kártalanításról — Az erőszakos földfoglalók most is fenyegetőznek. (Déva, október 12.).
   A dévai csángók nyolc éve húzódó földügye talán dűlőre jut. Cancicov földművelésügyi alminiszter Hunedoara megyei körútján Dévát is meglátogatta s ez alkalommal a csángó-gazdák küldöttséget menesztettek a miniszter elé, előadva mindazt, ami hosszú évek alatt a földek körül történt. A miniszter megtette az ilyenkor szokásos ígéreteket, de csángók remélik, hogy az ígéretek nem maradnak ezúttal is üres szavak s végre, valamilyen formában kártalanítják őket a kezükből erőszakkal kivett földekért.
   Mint emlékezetes, a földharc 1927-ben kezdődött. Első szakaszában igazi harc volt, a haraui földművesek kapákkal, kaszákkal felfegyverkezve verték ki földjeikről a dévai csángógazdákat s vették hatalmukba a jó földeket. A foglalásnak halálos áldozata is volt. Molnár Péter csángógazda a csetepaté alatt a Marosba fulladt, öt kis gyermeket hagyva árván maga után. A csángók az igazságügyi hatóságokhoz fordultak elégtételért. Elsősorban a Comitetul Agrár tárgyalta az ügyet, amely igazat adva a csángóknak, elrendelte, hogy az elfoglalt, mintegy 76 hold terjedelmű földet az úgynevezett Földvárt a harauiak adják vissza a csángóknak.
  A semmítőszék is megerősítette ezt döntést, s a csángók a jogerős ítélettel a kezükben várták, hogy visszakapták földjeiket. Az ítélet azonban papíron maradt, a harauiak fenyegető magatartása miatt nem lehetett végrehajtani.
  A csángók ott álltak az ítélettel a kezükben, a föld a harauiak kezében maradt. Erre nem volt mást-mit tenni, kártérítési igénnyel léptek fel. Az agrár-hatóságok a Bánátban ajánlottak fel földet a csángóknak, de a felajánlott földterület annyira értéktelen volt, hogy nem fogadták el. Majd a bejani erdő ügyében indultak meg tárgyalások. Ez meg is felelt volna a csángóknak, de az erdőt csak ígérték s a mai napig sem adták oda.
  Dr. Lőrincz Jenő ügyvéd a csángó-küldöttség vezetője világosította fel minderről Cancicov földművelésügyi al-minisztert s egyben átadta a csángók kérvényét, amelyben a bejani erdőből való kielégítést javasolták, mint megoldást. A kihallgatásón jelenlevő Zeicu cluji erdőigazgató azonban kijelentette, hogy a bejani erdő nemzeti kincs és semmiképpen sem lehet kártalanítási célokra fordítani. Az erdőigazgató szerint az erdőben olyan fák vannak, amelyek értéke felbecsülhetetlen. A mérnök hárommillió lejben állapította meg az erdő értékét, amely mesze felülmúlja a vitatott földek árát.
  A miniszter ezek után felkérte Zeicu igazgatót, hogy az összes illetékes hatóságok tegyenek részletes jelentést a minisztériumnak.
  A csángók erre azzal a megoldási javaslattal álltak elő, hogy készpénzben kártalanítsák őket az elvett területért. Cancicov miniszter kilátásba is helyezte, hogy esetleg külön törvénnyel fognak ebben az irányban intézkedni.
  A csángók küldöttségéről tudomást szereztek a harauiak is, ők is kiküldték embereiket s habár hatalmukban tartják a földet, ők is végleges rendezést kívántak. ,,Inkább meghalunk, de a földet vissza nem adjuk!“ — ez a kérvény egyik kitétele, amelyet Cancicov miniszter piros ceruzájával alá is húzott.
  A miniszterlátogatás után a csángók bizalommal várják, hogy történjék ügyükben valami, bár most is csak ígéretet kaptak. Mindenesetre itt lenne az ideje az ügy megnyugtató rendezésének, ez nemcsak a csángók érdeke, hanem a semmitőszéké és agrárbizottságé is, mert ítéleteik semmibevevésével súlyos sérelem érte az igazságszolgáltatást.

   Ellenzék. 1935. október 16. Újabb ígéretet kaptak a földjeikből kiforgatott marosmenti csángók. „Csak halálunk után adjuk vissza a földet a csángóknak“ —mondták a Harau-i román földművesek Cancicov alminiszternek. Déva.
   Az agrártörvény életbeléptetése óta Hunedoara megyéből is sok elintézetlen kisajátítási ügy hever a földművelésügyi minisztériumban. A vitás és elintézetlen agrársérelmek felülvizsgálására Hunedoara megyébe érkezett a napokban Cancicov földművelésügyi alminiszter. Az alminiszter Zeicu központi erdőigazgató kíséretében Petrosani-ba, majd onnan Orastie-re, Hunedoara-ra s Deva-ra utazott, hol kihallgatáson fogadta a főszolgabírókat, falusi kiküldötteket és az erdőgondnokokat, valamint a földművelésügyi tanács főnökét, akik ismertették az agrárreform életbeléptetése óta fennálló sérelmeiket.
  A tárgyalások után megbeszélés volt a vármegyeház dísztermében, dr. Miocu Romulus prefektus jelenlétében s az Ilia-i járáshoz tartozó kisajátított báró Jósika birtok kérdése is szőnyegre került. Ebben az ügyben a falusiak az agrártanács által megállapított — szerintük magas — kártalanítási összeg leszállítását kérték. Cancicov alminiszter kifejtette válaszában, hogy a kormány a legfelsőbb agrárbizottság által megállapított kártalanítási összeget semmifélekép sem szállíthatja le, ráérnek azonban kifizetni húsz év alatt a megállapított összeget, mert ezzel nem báró Jósikának, de a kincstárnak tartoznak.
  Az agrárkérdések letárgyalása után a Harau községi csángóföldek ügye is szóba került. A világháború idején a Déva város szélén lakó magyar csángó gazdák (Maros melletti 76 hold területű) úgynevezett „Földvár” legelőjét Harau község román lakossága elfoglalta és annak dacára, hogy úgy az agrárbizottság, mint a legfelsőbb semmitőszék visszaítélte jogos tulajdonosaiknak, a csángóknak, azt nem bocsátották vissza.
Egy ilyen birtokbavételi kísérlet alkalmával 1927. év folyamán valóságos harc fejlődött ki a Harau-i román földművesek és dévai magyar csángók között.
  Az állam erre a Bánságban ajánlott fel a csángóknak el nem fogadható feltételek mellett földet cserélni. A csángók, hogy végre a két szomszéd község között helyreálljon a béke, kérték, hogy a telep határában levő Bejan-erdőt adják át nekik. Az ügy elintézetlenül hever, a minisztériumban, miután értékkülönbségek merültek fel a tárgyalások alatt.
  A csángók Harau-i földje ugyanis első osztályú szántóföld s holdanként 25 ezer lejt ér meg, az agrártanács viszont csak 10 ezer lejbe értékelte. A szóban forgó Bejani-i erdőt a háború alatt teljesen letarolták s ennek dacára a hivatalos bizottság az erdő évi jövedelmét 200 ezer lejben, örökárát pedig 3 millió lejben állapította meg.
  Az ügy végleges és békés elintézése végett a csángók részéről dr. Lőrincz Jenő dévai ügyvéd vezetésével László János telepes bíró, Szőcs Gáspár és Zsók Fábián tárták fel sérelmüket az alminiszter előtt, majd Zeicu Cluj-i erdőigazgató szólalt fel s kijelentette, hogy a Bejan-i erdőt nem adhatják a csángóknak a Harau-i föld helyébe, mert az „nemzeti kincs“-nek van nyilvánítva.
  Ugyanakkor a jelenlevő Harau-i gazdák azt mondták, hogy „. csak halálunk után fogjuk visszaadni a földet a csángóknak”.
A csángók erre legalább a valódi értéknek megfelelő készpénz kártalanítást kértek a csángótelepi közbirtokosság részére. A kérelemre vonatkozólag az alminiszter megígérte, hogy külön törvénnyel fogják ezt megvalósítani s utasította Zeicu igazgatót, hogy az egész ügyről részletes emlékiratot készítsen.

   Brassói Lapok. 1936. április 2. A dévai csángó és a hareui gazdák közös akciója „Földvár” ügyében. Orvoslási nyer-e végre a tízéves jogfosztás, amelynek során egy csángó gazda életét vesztette?
   Ha a dévai csángókban érzék lenne a humor iránt, és nem átallnának effajta gesztusokkal illetni egy tényleges al-minisztert, a napokban megrendezhetnék a legfrissebb miniszteri ígéret féléves évfordulóját. Mintegy féléve ugyanis annak, hogy Cancicov földművelésügyi alminiszter Déván járt s fogadta a csángók küldöttségét, amely eléje terjesztette a tíz éve húzódó „Földvár” ügyét. A miniszter ekkor körülötte álló alantasaihoz fordult és utasította őket, hogy még november elsejéig találják meg a módozatot, amellyel a csángók jogos igényeit kielégítheti. November elsejéig egyes naivabb csángók azzal a gondolattal hajtották álomra fejüket, hogy a határnaphoz kötött miniszteri ígéret beváltásra kerül. Bucuresti azonban messze van s az ígéret ígéret maradt.
   A Földvár tíz éves, de ma is fájó, nagyon súlyos sérelme a dévai csángótelepnek. Mint emlékezetes, a Déva melletti Hareu község gazdái minden jogigény nélkül, maguknak követelték a közel fekvő Földvárat, egy 76 holdas, a csángók által közlegelőnek használt és pótolhatatlan területet.
1926-ban azután a ha¬reuiak „forradalmi“ aktushoz folyamodtak: kaszákkal-kapákkal megtámadták a vitás területen tartózkodó hét csángó gaz¬dát, megverték és megkergették őket. Egyikük. Molnár Péter, családos, ötgyermekes csángó a Marosba fulladt; a tettest a nyomozás nem tudta kideríteni. Azután a hareuiak birtokukba vették a Földvárat, s használják ma is, noha időközben a vita a bírói fórumok előtt végleges eldöntést nyert. A csángóknak a legfelsőbb Semmitőszék ítélete van a kezükben, amely javukra ítéli a Földvárat. Az ítéletnek azonban a hatóságok nem szereztek érvényt, nyilván politikai okokból. Rengeteg huzavona után a tízéves jogfosztás ma is fennáll és örök fájó sebét, képezi a csángótelepnek. A csángók földjei ma már annyira megoszlottak a nemzedékek során, hogy egy családra átlagban két hold jut, s annál keservesebben érzik a Földvár hiányát. Most azután újabb kezdeményezés indult az ügy rendezésére, amelynek szenzációja s egyben jellemző a földművesség szolidaritására, hogy a csángókkal együtt a hareuiak is kérik a csángók sérelmének orvoslását megfelelő formában. A csángó gazdák, által aláirt kérvény röviden, felsorolja a történteket, s kéri a földművelésügyi minisztériumot, hogy ha már nem akarták végrehajtani a bírói határozatot, úgy kártalanítsák őket akár természetben, megfelelő területtől az állami tartalékokból, vagy pénzben. Ez esetben lemondanak a bírói ítélet végrehajtásáról. A másik, a hareui román gazdák által szerkesztett kérvény, a csángók kérésének erkölcsi alátámasztásául szolgál s benne a hareuiak is, kérik a minisztériumot, hogy a csángók jogos kérését teljesítse, s adja meg nekik a kárpótlást a Földvárért akár pénzben, akár természetben.
   A jogfosztott csángók pedig ezúton is bátorkodnak felhívni a figyelmét Cancicov miniszter úrnak, hogy miután már tavaly megígérte az ügy elintézését, s mintán most már maguk a hareuiak is illőnek találják, hogy a sérelem orvoslási nyerjen — szakítson annyi időt magának, hogy az újabb kérvényekei átolvassa és elintézze.

   Keleti Újság, 1936. április 3. Semmitőszéki ítélet, melyet évek óta nem tudnak végrehajtani.
   Dévai tudósítónk jelenti: Ismert ügy a dévai csángó esete a harói gazdákkal. Tíz évvel ezelőtt történt, hogy a dévai csángókat, akik kimentek megmunkálni a Maros jobb partján, Harau község ha¬tárában levő földjeiket, a haraui gazdák kapákkal és ásókkal támadták meg. Molnár Pé¬ter csángó gazda életét is vesztette és öt gyermeket hagyott árván. A csángók pert indítottak, a dévai járásbíróságon meg is nyerték, a dévai törvényszék ellenük döntött, a tábla azonban megsemmisítette az ítéletet és a törvényszék, másodszor mégis a csángóknak adott igazat. A Semmitőszék végül is kimondta az utolsó szót, melynek értelmében a haraui határban levő hetvenhat hold elsőrangú föld a csángókat illeti. Ezt a hároméves ítéletet a mai napig sem lehetett végrehajtani. A csángók már kártalanítással is megelégedtek volna, de a megegyezésnek mindig támadt valamilyen akadálya. Most tíz év után végre a haraui gazdák is megunták a függőben lévő dolgot, és kérvényben kérték a földművelésügyi minisztériumot, hogy kártalanítsák a dévai csángókat.

   Keleti Újság, 1938. október 15. Emlékiratot nyújtottak át a dévai csángók Marta királyi helytartónak a harói legelő ügyében. 
   Marta Alexandru dr., Temes-tartomány királyi helytartója október 11-én Bengliu Constantin, Hunyadmegye prefektusa társaságában gépkocsin Dévára érkezett. A helytartót a város nevében Drágán Gheorghe dr. polgármester üdvözölte. Ezután a megyeháza dísztermében ünnepség volt, amelyen a hatóságok képviselői, a szolgabírók, közigazgatási tisztviselők, valamint a katonai és egyházi vezetők vettek részt. Bengliu prefektus beszéde után a királyi helytartó hosszabb beszédet tartott, amelyben az új közigazgatási törvény intézkedéseivel foglalkozott.
Ezután kihallgatások következtek. Zsók Fábián csángó küldöttséget vezetett a helytartó elé. A dévai csángók memorandumot nyújtottak át, amelyben rámutattak arra, hogy bár a legfelsőbb bíróság visszaítélte részükre a harói hetvenhat hold földet, nem tudnak jogos tulajdonuk birtokába lépni.
   A királyi helytartó felszólította a csángókat, hogy kérésükkel keressék fel Temesváron s azonnal intézkedni fog. Erre annál is inkább szükség van, mert a földelvétel még 1927-ben történt s a csángók tizenegy éve nélkülözik már a kitűnő termőföldeket.
Marta Alexandru Déva meglátogatása után Szászvárosra, Vajdahunyadra s a Zsil völgyébe utazott.

    Kutatásaim következtében több oldalt találtam az ügy lefolyásáról. A per ügye messze eljutott, és sokat tartott, mert 1938. november 22-én, a következő felszólítás érkezett Déva polgármesterének figyelmébe Temesvárról (8179/1938), kézzel megjegyezve a gépírás mellett: „Az alábbiak közlendők Zsók Fábiánnal.”

„Polgármester úr,
Tisztelettel megkérjük tudatni a telepes állampolgárokkal-a haróiakkal folytatott perrel kapcsolatosan-hogy továbbítsák nekünk az összes végzés hitelesített másolatát, amelyben nyert ügyük volt.
Továbbá tudatni velük, hogy a per békés megoldására megpróbálhatnánk egy néhányat földhöz juttatni az állami tartalékból, azokat, akik nem szándékoznának Dévából elmenni (a földig), a haróiak meg fizessék meg azt a földet, amelyet elfoglaltak. Temesvár, 1938. november 22.”

Újabb:
A megyeszékhely, Déva város polgármesteri hivatalának (8127/938)
Tárgy: A telepes csángók pere a harói lakosokkal

Méltóságos uram,
Az Ön 8179/938 szám alatt beadott kérelmére tisztelettel továbbítjuk a végzések másolatát, amelyben a törvényhatóságok előtt pert nyertek és egyben jelentsük, hogy az Ön rendeletét a csángó telepesek tudomására hoztuk, mikor a válaszukat tudomásul vesszük, ezt is továbbítjuk majd
Déva, 1938. december 19.

Más:
A megyeszékhely, Déva város polgármesteri hivatala (8127/938)
Zsók Fábián figyelmébe, Déva

Az 1938. december 23-án benyújtott kérelmünkre kérjük, hogy 1939. január 10-igküldje meg a telepes csángók válaszát a Temesvári Körzet 8179/938-es rendeletére.
Déva, 1938. december 19.

Következett Zsók Fábián kérelmének benyújtása:

Déva Polgármesteri Hivatala
1939. január 9.
1940.
Polgármester úr,
Alulírott dévai Zsók Fábián tisztelettel kérem elrendelni egy bizonyítvány kibocsátását számomra, amely tartalmazza egy hold átlagárát a Feldioara nevű részen az utolsó három évre és a föld termékenységére, amely 30-35 ezer lejtól 40 ezer lejig terjed.
Déva, 1939. január 9-én
Tisztelettel, Zsók Fábián

A következő dokumentum tárgya a felmérések végzése 1936-tól kezdődően, hogy a gazdát cserélt harói földek eladási ára, a Feldioara részen, milyen értéket ütöttek meg. Például Kökössi György vásárolt 27 hold földet 216000 lejért a harói Herczeg családtól, egy hold átlagára 8000 lej. Ladár János vásárolt Kapronczay Gyulától 444 öl földet 4000 lejért, átlagár 16000 lej egy hold. Körössi Albert vásárol Jibetean Samoiltól 940 öl földet 7000 lejért, átlagár 13000 lej egy holdért. Ennek következtében, a polgármesteri hivatal következőket közli:

A megyeszékhely, Déva város polgármesteri hivatala (1118)
1939. február 22.
Bizonyítvány
A megyeszékhely, Déva város polgármesteri hivatala igazolja, hogy egy hold átlagára a Feldioara nevű részen 15700 lej.
A bizonyítvány Zsók Fábián dévai lakos kérésére került kiállításra.

Temesvárról:
14106/1939
Dévai iktatás: 1872/9, 1939. március 9-én, az 1118/939-es és 2091/939-es beadványokra

Polgármester úr,
Az Ön 812761939-es jelentésére nézve, ami a csángó telepesek perét illeti a haróiakkal, kérjük közölni a csángók válaszát az Ön beadványára, amelyet a 8127/1938-as jelentésében említ.

Zsók Fábián a következő beadványt nyújtja be a dévai polgármesteri hivatalhoz, 1939. március 19-én:

Polgármester úr
Vonatkozva az Ön 1872/1939-es beadványára, amelyben sürgeti a választ a Temesvári Körzet 8179/1938-as kérelmére, alulírott Zsók Fábián, mint a Legelői Társaság elnöke és a Maros és Haró határában levő földek tulajdonosainak képviselője, tisztelettel válaszolom a következőket:
I. Az ok, amiért nem válaszoltam a tisztelt felszólításukra az volt, hogy a felszólítás és a válasz közötti időszakban Dévára érkezett dr. Fodor úr, mint a bukaresti miniszter Silviu Dragomir képviselője, azzal a céllal, hogy az ügyet véglegesen elsimítsa. A képviselő urat minden szükséges információval elláttam, tudatva vele azokat a feltételeket is, amelyek következtében az érdekelt parasztok lemondanának a pereskedésről.
II. Ami válaszunkat illeti a nagyra becsült királyi képviselőnek és a magas intézetnek közöljük, hogy a szóban forgó ingatlan paraszt tulajdonosai rendelkezésükre bocsátják a Feldioara nevű részt, a mostani ár kielégítésével.
Egy másik megoldási lehetőség erre a problémára, amely már két évtizede szegényíti a dévai telep lakosságát, szerény véleményünk szerint csak akkor elérhető, ha a parasztok végkielégítésben részesülnek.

Tisztelettel, Zsók Fábián

A temesvári körzet felszólítja Déva polgármesterét:

Szám: 14105/938
Temesvár, 1939, március 31.

Polgármester úr,
Szíveskedjék sürgősen megküldeni nekünk az 1939. március 3-án kiadott rendeletünk eredményét.

Alatta: Elintézve a 2091/939 szám alatt, 1939. április 6.

A következő dokumentum Temesvárról:

Szám: 15485/1939
Temesvár 1939. április 15.
Tárgy: A telepes csángók pere a haróiakkal

Polgármester úr,
Tekintettel az Ön 2081/1939-es jelentésére, ami a telepes csángók perét illeti a haróiakkal, kérjük közölni velünk a szóban forgó terület nagyságát, valamint értékét.

Újabb levél Temesvárról:

„Tárgy: A csángótelepi lakosok pere a haróiakkal

Méltóságos uram,
Az Ön 15495/1939-es parancsára tisztelettel közöljük a következőket:
1. A szóban forgó terület nagysága a telekkönyvi kimutatás szerint 81 hold és 1500 öl. A Maros folyásának megváltozás következtében ez megváltozott, tudomásunk szerint az aradi telekkönyvi felmérők ezt 1937-ben felmérték, és a terület 76 hold és 1400 öl. (1 hold-5700 m2= 1600 öl).
2. Egy hold átlagára, a Polgármesteri Hivatal által kiadott bizonyítvány szerint (1118/22.02.1939) 15700 lej. A bizonyítvány a Hunyad megyei Agráriroda jelentése után készült le (498/11.02.1939.) a telekkönyvi kimutatásokból származó adatok felhasználásával.
Egy hold valódi értéke, a forgalomban levő árak szerint, azonban magasabb, számításba véve azt is, hogy a fent említett összeggel a Feldioara részben lehetetlen egy hold földet vásárolni.
Déva, 1939. május 15.”

   Ellenzék. 1940. január 6. A DÉVAI CSÁNGÓ TELEPESEK KÜLDÖTTSÉGILEG MONDTAK KÖSZÖNETET DRAGOMIR SILVIU KISEBBSÉGI MINISZTERNEK. BUKAREST, január 5. (Rador.)
   Ma, a dévai csángó telepesek küldöttsége megjelent Dragomir kisebbségi miniszter előtt és köszönetét fejezte ki a miniszternek a csángók és a hunyadmegyei Haró község lakosainak a földvári birtok miatt felmerült vita kedvező elintézéséért. A Haró község javára történt birtok-kisajátítást a miniszter hatályon kívül helyezte, mint törvénytelent és a dévai csángók pénzbeli kártérítést kaptak.

   Ellenzék. 1940. január 12. Megegyezés jött létre a dévai csángó telepesek ügyében. A kisebbségi minisztérium közbenjárásán kártalanítják a telepeseket. BUKAREST, január 11. (Saját tudósítónktól.)
  A kisebbségi minisztériumban most intéződött el véglegesen a dévai csángó-telepesek közismert kisajátítási ügye. A csángók küldöttsége, Borbély Ferenc, Zsók Fábián és Kásler István telepesek, dr. Lőrincz Jenő ügyvéddel élükön, köszönetet mondott dr. Dragomir Silviu miniszternek a régen húzódó ügy elintézése körül kifejtett munkálkodásáért.
   Mint emlékezetes, a dévai csángó-telepesek 77 holdnyi birtokát a földbirtokreform során kisajátították és kényszerbérletbe ad¬ták Haró község lakosságának. A telepesek fellebbezéssel éltek az agrárbizottságnál, amely elismerve a csángók igazságát, mentesítette a telepes birtokokat a kisajátítás alól. A határozatot, azonban nem lehetett végrehajtani, mert a haróiak nem adták vissza a birtokba vett földet. A csángók erre bírósági útra terelték az ügyet, ahol szintén pernyertesek lettek. De a bírósági ítélet után sem jutottak most már másodszor is visszanyert földecskéikhez a jogos tulajdonosok. Mikor a telepesek a végrehajtóval megjelentek, hogy az ítéletnek érvényt szerezzenek, a haróiak erőszakkal ellenszegültek.
Évekig tartó huzavona után került végre az ügy elintézés végett a kisebbségi minisztériumhoz. A minisztérium jogügyi osztályának vezetője, dr. Draia Zénó, dr. Dragomir miniszter utasítására az iratcsomó áttanulmányozása után két ízben kiszállt Dévára, ahol a csángó telepesekkel közvetlen tárgyalásokat folytatott az ügy olyirányú elintézése érdekében, hogy lehetőleg az összes érdekek legalább megközelítőleg kielégítést nyerjenek.
   A tárgyalások eredményeként múlt év december 29-én Déván szerződés jött létre a földművelésügyi minisztérium és a csángók között. A megállapodás értelmében a földművelésügyi tárca 2.306.254 lej kártalanítási díjat fizet a vitás 76 hold és 1.400 négyszögöl területnyi telepes birtokokért. Ennek az összegnek az átvételére jött a küldöttség Bukarestbe.
  Így húsz éves vita után lezárult a nagy per és a csángó telepesek hozzájutnak a megítélt összeghez.

   Brassói Lapok. 1940. február 3. A kormány 2 millió 306 ezer 250 lejjel kártalanította a 90 dévai telepes csángó gazdát. Véget ért a dévai csángótelepesek két évtizedes birtokpere. Déva, február 1.
   A Rador távirati iroda nemrég a következőket jelentette: „Silviu Dragomir kisebbségi miniszter a dévai csángók küldöttségét fogadta, amely köszönetet mondott a miniszternek azért, hogy lehetővé tette a csángók régi kisajátítási panaszának orvoslását. A Haró község javára történt kisajátítást ugyanis az újabb eljárás során törvénytelenné jelentették ki, az érdekelt csángókat pedig pénzben kártalanították.”

    A dévai izraeliták

   A tulajdonképpeni zsidó közösség az 1848-as forradalom után, 1850-ben jött létre Déván, az akkori kimutatás szerint 19 izraelita lakott a városban. A legrégebbi rabbija Wedel Sámuel, további rabbik, akikről sikerült értesüléseket szereznem, 1894-1898 Herczog Mór, 1898- től Wezel Diósi Sámuel, 1911 körül Aftergut Nátán, 1924-től Fischer Gyula.
   Azonban igazából akkor erősödött meg a közösség, amikor Déva megyeszékhely lett. A lakosság, a tisztviselők száma megnövekedett, és ez alkalmat adott több izraelita letelepedésére, akik leginkább kereskedelemmel foglalkoztak.
   A letelepedésre a város adott engedélyt, eleinte 14 napra, majd azt hosszabbította és véglegesítette, ha erre ok volt. Magyarország területéről jöttek, de olyan is akadt, aki az 1880-ban kitört orosz zsidóüldözés elől érkezett Dévára.
   Az 1890-es években, egy-két örmény kereskedő kivételével (Lengyel, Issekutz), az összes üzlet, szálloda, vendéglő és kocsma a zsidók kezében volt. Ez volt gyakorlatilag Déva mozgató ereje és fejlődésének oka, mert minél inkább ment a kereskedelem, annál inkább nőtt a város bevétele. Seiler, Diamantsen, Holtzer, Hirsch, Kroll, Kohn, Breier, Blum, Baum, English, Löbstein, Max, Weiss, Goldstein, Salamon, Schwartz, Glück, Grünwald, Roth, Mahler, Löbl, Leiter, Seiger és sokan mások, tették azzá Dévát, ami a 20. század elejére lett.
   Egykor két közösség létezett, nagyobb és kisebb, ez utóbbiba tartóztak a kóser zsidók. Eleinte egy imaházuk volt a régi kórházzal szemben, a mostani Ulpia nagyáruház helyén. Ez lebontásra került, és megmaradt a mostani zsinagóga, amelynek azonban, pontos születési dátuma nem ismert. Bizonyos állítások szerint az 1897-es évben épült, azonban találtam egy olyan tudósítást 1909-ből, ami egy új nagyobb templom építésének tervével foglalkozik.
   A dévai izraeliták az itteni magyarsággal mindig egy tábort alkottak. Megtartották hűségesen egyházi ünnepeiket, de a magyarság nagy megemlékezéseit is mindig ünnepelték: a király napját, a királyné napját, a Milleneumot. Részt vettek a dévai épületek felavatásán, mint a városháza, megyeháza, törvényszék és iskolák. Nem csak részt vettek, hanem adományoztak is, például az épülő református templom részére adományozott Breier, Blum, Kohn, Wagner, Felber, Ájveisz és mások. Emlékezzünk meg arról is, hogy az épülő telepi templom részére a Seiger testvérek jelentősen hozzájárultak összegekkel, de lóversenyt és ökörsütést is rendeztek, amelynek bevételei a templomnak adományoztattak.
   Nőegyletük is volt, ez különböző jótékony célokra rendezett összejöveteleket, táncos mulatságokat a Redoutban vagy a Fehér Keresztben.
Az első világháború után többen eltávoztak, de akik maradtak, keményen állták a sarat. A megalakult Magyar Pártnak is Leitner Mihály ügyvéd lett az elnöke. 1930-ben 848 volt a számuk, majd ez csökkent a második világháború végére, 1948-ban alig 476 lett. Aki még maradt, eltávozott 1989 után Izraelbe, és számuk folytonosan csökkent. 1992-ban már csak 46 személy volt számon tartva, és 2016-ra, értesüléseim szerint, már csak két fél-zsidó leszármazott maradt.

    Magyar Polgár. 1881. április 12.

   Déva és Vidéke, 1893. január 29. Halálozás.
   Werner Salamonban a rég jó idők colossalis emlékét helyezték örök nyugalomra f. hó 24-én a dévai izr. sírkertben. A jó öreg úr átélte a régi idők viszontagságait, mely idő alatt egyénisége, mindenkivel szemben tanúsított emberséges bánásmódja által megszerezte maga részére mindenkitől, ki csak a jó öreg urat ismerte és vele beszélt, a szeretetet és közbecsülést. Temetése általános részvét mellett, a tisztelők összegyülekezett sokasága kíséretében ment végbe. Béke lengjen az elhunyt hamvai fölött! A hátrahagyott gyászoló család lelki fájdalmát enyhítse az a boldogító tudat, hogy az elhunyt jó öreg úr emléke élni fog továbbra is azoknak lelkében, kik a néhaival ismeretségben és érintkezésben állottak valaha.
   A gyászoló család alább írt gyászjelentést bocsátotta ki: „Mélyen megszomorodott, fájdalomdúlt szívvel tudatják alulírtak a magok és szá¬mos közeli és távoli rokonok nevében a felejthetetlen jó férj, szerető apa, illetve após, nagyapa Werner Salamon a „Werner Salamon és Fiai“ czég főnöke, megyei törvényh. bizottsági tag és a dévai izr. hitközség sok éven át volt elnökének, f. hó 22-én d. u. 3 órakor, életének 70-ik, boldog házasságának 41. évé¬ben, hosszas, kínos szenvedés után bekövetkezett gyászos kimultát.
   A drága elhunyt földi maradványai f. hó 24-én d. u. 3 órakor fognak izraelita szertartás szerint örök nyugalomra tétetni. Csendes részvét kéretik. Déva, 1893. január 22. Béke lengjen porai felett!
   Katicza férj. Glück Jakabné, Rudolf, Ignácz, Eszti férj. Nussbaum Hermanné, Helén férj. Rosmann Károlyné, Hermin férj. Weisz Ignáczné, Samu, mint gyermekei: Özv. Werner Salamonné szül. Roth Mina az elhunyt neje. Özv. Preisich Józsefné mint nővér. Glück Jakab, Nussbaum Hermana, Rosmann Károly, Weisz Ignácz mint vejei. Preisich Júlia, Teitelbaum Róza mint menyei. Glück Ede, Glück József. Glück Adolf, Glück Etelka, Nussbaum Henrik, Nussbaum Janka, Nussbaum Jóska, Nussbaum Ottília mint unokák.“

   Déva és Vidéke, 1894. február 8. Farsang.
   Ugyancsak e hó 5-én a Redout termében az izraelita fiatalság
jótékonyczélú bált rendezett, mely minden tekintetben bevállott; alig hittünk szemeinknek, együtt látni annyi szép asszonyt és leányt igen csinos és ízlésteljes toiletteben; a négyest 50 pár tánczolta és a mulatság nak a reggeli hajnal vetett véget. Ez a báli közönség át tudta érezni, hogy mi az a jótékony czél? Mert a vidékről annyian besereglettek, hogy az anyag eredményből — valahára fog jutni a jótékony czéInak.

   Déva és Vidéke, 1894. március 15. Alispáni jelentés 1894. évi február haváról
  A dévai, szászvárosi és algyógyi izraelita anya¬könyvi kerületek anyakönyveinek vezetésével megbízva volt dévai rabbi még az elsimít év végén eltávozván az érvényben állóval és közokt. rendeletben kitűzött határidő alatt szabályszerű képesítéssel biró anyakönyvvezetők iránti gondoskodásra az illetékes hitközségeket felszólítottam. Az eredményről a tekintetes közigazgatási bizottságnak jelentés fog tétetni

   Déva és Vidéke, 1894. május 24. Csirkering Déván.
  A világpiacokon a nagy tőkepénzesek megcsináljak a petróleum-, tengeri-ringet, vagyis összevásárolják azokat és azután ők szabják meg az árt; a fogyasztó közönségnek úgy kell tánczolni, a hogy ezek fújjak. Ezelőtt pár hónapokkal bevándorolt Dévára egy izraelita honpolgár az ő kedves életepárjával (alkalmasint a muszkaüldözés hajtotta hozzánk); ide megérkezve megadatott neki a 14 napi itt tartózkodhatási engedély; hogy az engedély letelte után az meghosszabbíttatott-e? Nem tudhatni, elég az hozzá, hogy itt maradt köztünk és megél velünk szépen, — még a rendes délutáni fekete kávéját is elfogyasztja a kávéházban. És hogy meghálálja a városi közönségnek, hogy kebelébe fogadta, — megkezdte a csirke-ring keresztül vitelét. Már kora reggel hajnalban, a midőn még a fogyasztó közönség boldog álmát alussza, a fönnt említett házaspár összevásárolja a falukról behozott csirkét, tojást, úgy hogy a midőn a gazdasszony úgy 7 óra tájban a piaczra megy, hogy bevásároljon — nem talál egy árva csirkét sem, — tojást is csak úgy elvétve kaphat egynéhányat. Az ilyen elővásárt máshol nem tűrik meg; — első a fogyasztó közönség érdeke. A városi hatóság ugyan tett valami intézkedést és az illetőt eltiltotta az elővásártól — csakhogy e honpolgárnak is van esze, nem ellenkezik a tiltó rendelettel, nem is látni hajnalban a piaczon ácsorogni; e helyett ő a város egyik végén, a neje pedig a város másik végén ütötte föl tanyáját és ott szedik össze a falusiaktól a városba hozni szándékolt aprómarhákat és más élelmi czikkeket. E visszaélések teljes megszüntetése végett arra kérjük a rendőrséget, hogy csütörtök és szombaton kora reggel két emberét küldje ki a város két végére — nehezen fog ugyan nekik esni e korai fölkelés, de ezt a kis áldozatot meghozzák a közönség érdekében és a csirke-manipulánst elfogják tiltani azon rossz szokástól, hogy mielőtt a közönség fölébred, mar ők korábban bevásároljanak.

   Déva és Vidéke, 1894. augusztus 16. Meghívó.
   A dévai izraelita hitközség, Ő Felsége királyunk születésnapja alkalmából, f. hó 18-án, szombaton d. e. fél 12 órakor, az izraelita hitközség templomában istentiszteletet tart, melyre minden részről szíves megjelenést kér.

   Déva és Vidéke, 1894. augusztus 23.
   Király Ő Felsége születése napját Déva város szokott módon megünnepelte, délelőtt a r. kath. templomban isteni tisztelet volt, melyen az összes állami és megyei tisztviselők és a helybeli polgárság nagy számmal megjelentek, a főispán betegsége miatt meg nem jelenhetett. A honvéd díszszázad tisztikara élén kivonult és olyan sortüzet adott egymásután, mely a legnagyobb kiképzést és szabatosságot tüntette föl. Az isteni tisztelet bevégeztével, az izraelita imaházba vonult a közönség egy része, hol a rabbi hazafias szellemtől áthatott, s megható könyörgést mondott el; délben a honvéd tiszti pavillonban nagy ebéd volt, melyre többen voltak hivatalosak, este a város ki volt világítva, és a városház előtti térzene rekesztette be az ünnepélyt..

   Déva és Vidéke, 1894. május 31. A hölgyek figyelmébe!
   Tamás Ferencné, művirág készítő és női kalap díszítőnő Debrecenből, elvállal minden szakmájába vágó megrendeléseket, sír- és fejkoszorúk készítését, továbbá a legdivatosabb kalapdíszítéseket és ócska kalapok átalakítását a legjutányosabb árak mellett.
  A művirágkészítésből oktatást is ad.
  Lakik : Déván, Felszeg-utcza (az izraelita templom udvarán).

   Déva és Vidéke, 1895. május 16. Eljegyzés.
   Goldstein Jakab Déva városi izraelita egyházi kántor-tanító, eljegyezte Preisich Atari kisasszonyt.

   Déva és Vidéke, 1895. augusztus 29.
   Már több alkalommal felszólaltunk, hogy alig pár éve Dévára bevándorolt néhány izraelita polgártársunk, már kora hajnalban összevásárolja a faluból eladásra behozott apró marhákat, és tojásokat és a midőn a rendes piacz megkezdődik, a lakosság 10 — 20 fillérrel drágábban vásárolja meg tőlük az élelmiszereket. A városi rendőrség szabályrendelet nélkül nem gátolhatja meg ez üzérkedést, azért első sorban felhívjuk a fogyasztó közönséget, hasson oda, hogy mielőbb a városi tanácshoz.
   Indítvány adassák be, hogy a legközelebbi városi közgyűlésen ezen szabályrendelet megalkotása foganatba vétethessék.

   Déva és Vidéke, 1895. december 12. Árverési hirdetmény.
   F. hó 8-án tartott választmányi ülésen hozott határozat értelmében az itteni izraelita hitközségnek a KÓSER-HÚS elárusítása után járó Gabella beszedési joga, valamint a szárnyas Gabella joga 1886 évi január hó l-től 1898. évi deczember hó 31-ig terjedő időre, vagyis bárom egymás utáni évre, f. é deczember 19 én d. u. 2 órakor tartandó nyilvános árverésen a legtöbbet ígérőnek haszonbérbe fog adatni. Kikiáltási ára a kóser hús Gabella-jognak 1000 frt, a szárnyas Gabella-jognak 300 frt, mely összegnek megfelelő 10%-nyi bánatpénz az ajánlathoz csatolandó. Az árverési feltételek Róth Bernát alelnök urnái megtekinthetők.
   Déva, l895. deczember hó 9-én. Werner Rezső, izr. hitk. elnök.

   Déva és Vidéke, 1896. május 15. Millenium (kivonat)
½ 10 órakor az ev. ref. egyházban volt könyörgés és Szőts Sándor lelkész tartott megható beszédet. Ismét a közönség nagy része és a hatóságok a helybeli izraelita templomba vonultak. A templom megtelt hívekkel és a karzatot sűrűn lepték el a hölgyek. Az isteni tisztelet a zsoltár éneklésével kezdődött, melyet Goldstein Jakab kántor szép bariton hangjával énekelt, ezután Herczog Mór rabbi ment fel a szószékre és emelkedett hangon, magas niveaun álló szónoklattal, igaz, hazafias szellemben beszélt a templomba begyült zsidó néphez. Figyelmeztette őket, hogy hálával tartoznak a magyar nemzetnek, ki nekik hazát, oltalmat adott ; a ki őket éppen az ezredév küszökén szabaddá tette és e hálát csak úgy róhatják le, ha jó hazafiak, ha jó zsidók lesznek, — a ki rossz hazafi, az jó zsidó nem lehet. Már több ünnepélyes alkalmakkor hallottunk a helybeli izraelita egyház lelkészétől szónoklatokat és azok mindig telve voltak igaz honfiúi lelkesedéssel, rajongó veretettél a magyar nemzet iránt. Büszke lehet reá a zsidó hitközség, hogy ilyen hazafias lelkületű papot mondhat ma¬gáénak.

   Déva és Vidéke, 1897. július 8. Péntek fényképész tudatja, hogy új fényképészeti műtermét Belvíz utcza, Stasney Albert úr házánál az izraelita imaház tőszomszédságában megnyitotta.

   Déva és Vidéke, 1897. október 14. Elégett.
   Blum Zsigmond dévai vállalkozó fiatal neje, reggeli öltözésénél borszesz lámpát használt, vigyázatlanságból az égő anyag pongyola-ruháját lángba borította és a nő annyira összeégett, hogy életbe maradásához nincs remény

   Déva és Vidéke, 1897. október 21. Haláleset.
   Lapunk múltkori számában jeleztük volt Blum Zsigmond helybeli vállalkozó ifjú nejének borzasztó balesetét, melynek következtében a szerencsétlen nő rövid, kínos szenvedés után f. hó 15-én éjjel csendesen elszenderedve, Istenben megboldogult. Temetése úgy a város, valamint a vidék óriási részvéte mellett vasárnap délután 2 órakor volt, a mikor a halottas házban megjelent gyászgyülekezet előtt Herczog főrabbi baráti fájdalomtól mélyen áthatott lendületes magyar szónoklatban búcsúztatta el a drága halottat.
   Az ipartestület, valamint az elhunytnak nagyszámú barátai és ismerősei képezték a kíséretet utolsó útjában az izraelita sírkertig, hol a szegény fiatalasszony hűlt tetemei őrök nyugalomra tétettek. Legyen könnyű neki a föld.

   Déva és Vidéke, 1898. február 17. Közgyűlés.
   A dévai izraelita hitközség és kerülete buzgó és érdemes elnöke, Steiner Ferencz elnöklete alatt f é. február hó 13-án egy igen fontos rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen a tagok rendkívül nagy számban jelentek meg De nem ok nélkül volt a tagok ezen részvétele, mivel a napirenden nem kisebb kérdés, mint a rabbi-választás állott.
   Főt. Herzog Mór, jelenlegi kerületi főrabbi, t. i. Stomfa pozsony-megyei izraelita hitközség rabbi székére szóló, őt megtisztelő meghívását elfogadván, a helybeli hitközség és kerületének legnagyobb sajnálatára, beadta lemondását és a Steiner Ferencz által tapintatosan vezetett közgyűlés a megüresedett rabbiszék betöltésére megválasztotta egyhangúlag főt. Wézel Diósi Sámuel főrabbi urat, a ki előbbi hazafias és áldásos itteni működéséről megyénkben előnyösen ismert személy.
   Főt. Herzog Mór főrabbi úr lemondását pedig a közgyűlés legnagyobb sajnálattal elismerésének és hálás köszönetének jegyzőkönyvi kifejezése mellett eddigi 4 évi áldásos, sikeres működéséért tudomásul vette.

   Déva és Vidéke, 1898. március 17. Búcsúszónoklat.
   Főt. Herczog Mór főrabbink f. é. márczius hó 20-án vasárnap d. u. pont 5 órakar az izraelita templomban tartandó búcsú-hitszónoklathoz tagjait, t. hatóságokat, testületeket és az eziránt érdeklődő n. é. közönséget tisztelettel meghívja ez úton a dévai izr. hitk. elöljárósága.

    Hunyad, 1898. április 9.
   A dévai izr. hitközség új papját, Diósi-Wéze1 Sámuel főrabbit megérkezésekor nagy ünnepséggel fogadták nemcsak hívei, hanem a más vallásfelekezetekhez tartozók közül is igen sokan. Elébe egy küldöttség utazott Zámig, a megye határáig, hol Laufer Izidor üdvözölte őt, mint a megye kerületi főrabbiját.
    A dévai állomáson újabb küldöttség várta, melynek szónoka dr. Schulhof Zsigmond volt. A főrabbi meghatottan mondott köszönetét váratlanul kedves fogadtatásáért. A dévai állomáson a testületileg kivonult iparosok nevében Tajtsik Ferenc is üdvözölte, a kinek beszéde után a templomba indult a nagy közönség. A templom bejáratánál a főrabbi tiszteletére szép díszkapu állott „Isten hozott" felirattal. Itt Steiner Ferenc hitk. elnök hazafias beszédben üdvözölte a főrabbit a hitközség nevében s átadta neki a templom kulcsát. Mire Diósi főrabbi a szépen feldíszített templomban megtartotta nagyhatású székfoglaló beszédét. A fogadtatás nagy sikeréért az érdem Steiner Ferenc hitk. elnöké, ki sem áldozatot, sem fáradságot nem kímélt, hogy az minél fényesebben sikerüljön. Este pedig házánál díszes banquettet adott a főrabbi tiszteletére, a melyen mintegy 200 személy vett részt, s a mely után táncvigalom volt, mely reggelig tartott.
— A dévai izr. nők nevében a főrabbinak egy szép babérkoszorút, nejének pedig egy
díszes csokrot nyújtottak át.

   Déva és Vidéke, 1901. szeptember 12. Zsidó újév.
   Folyó hó 14. és 15-én ünneplik meg izraelita polgártársaink újévüket, mely a zsidó évszámítás szerint a világ megteremtése óta az 5662-ik esztendő. Náluk az újév beköszöntése nem jelenti azt, hogy most boldog és boldogtalan „újévi ajándékot“ hoz azon jogcímen, hogy „b. u. é. k.“-ot mond, hanem ezen nap arra való, hogy az éhezőkkel és szegényekkel jót legyenek s jótétemények, meg bűnbánás által készítsek elő magukat az ugyancsak e hó 23-án bekövetkezendő engesztelő (jóm kippur) napra.

   Déva és Vidéke, 1903. január 8. Nyugtázás. Dr. Leitner Mihály úr 10 K-t és Kotzander Ignácz úr 7 koronát adományoztak a dévai izraelita nőegylet javára, a miért ez úton is hálás köszönetét mond a nőegylet pénztárnoka.

   Déva és Vidéke, 1903. március 19.
A dévai izraelita hitközség elnöke Steiner Ferencz, mandátumának lejárta előtt ezen tisztségéről önként lemondván, az elnöki teendőket egyelőre Breier Sámuel helyettes elnök végzi.

   Déva és Vidéke, 1903. április 16. Elnökválasztás.
  A dévai izraelita hitközségnek éveken át volt elnöke: Steiner Ferencz, mint annak idején lapunkban jeleztük is, lemondott az elnöki állásról. Az elnök nélkül maradt hitközség f. hó 14-ére tűzte ki az elnökválasztó közgyűlést. A közgyűlést megelőző napokon két név került forgalomba, a volt elnöké és a dr. Schulhof Zsigmond ügyvédé. E két egyén köré csoportosultak a hitközségnek választó joggal bíró tagjai. A gyűlést megelőzőleg mindkét párt erősen szervezkedett jelöltje érdekében. A volt elnöknek azonban erősebb pártja volt, mert a közgyűlésen leadott 72 szavazatból 49 esett rá és 23 dr. Schulhofra, tehát 26 szótöbbséggel ismét Steiner Ferencz jó nevű nagykereskedő lett a dévai izraelita hitközség elnöke.

   Déva és Vidéke, 1903. május 7. Ex-lex a dévai izraelita hitközségben.
   Ismeretes az alábbi adoma: Vámos-Pércsen egy földesúr és két zsidó lakott. A földesúr kényelem-szeretetből jószágát az egyik zsidónak adta haszonbérbe. A másik zsidó ilyenkor addig áskálódott az egyik ellen, amíg a bérletből kitúrnia sikerült. Ekkor az egyik zsidó kezdte meg aknamunkáját a másik ellen. Ez a küzdelem évről-évre megújult.
   Egy szép napon a két versenytárs a földesúrnál találkozott. Mindkettő azon iparkodott, hogy versenytársának lealacsonyításával ő kapja meg a bérletet. A földesúr egy darab ideig hallgatag nézte a versenytársak viszálykodását. Egyszerre csak a földesúr ezen szavakkal: „szegény Mózes, szegény Mózes,“ nagyot sóhajt.
   Midőn a versenytársak értésére adják a földesúrnak, hogy őket nem Mózesnek hívják, a földesúr emígy felel: „Nem is reátok vonatkozik ez a megszólítás, hanem a bibliai Mózesre. Nekem csak két zsidóval van bajom és közel vagyok a megőrüléshez. Nem szánalomra méltó volt-e a szegény Mózes, a ki 10.000 zsidót vezérelt 40 éven át a pusztában?“ Ez az adoma jut eszünkbe, midőn a dévai izr. hitközség ügyével e helyt foglalkozunk.
   Alig 1—2 évtizede annak, hogy izraelita polgártársaink Déván letelepedtek és már is annyira kiélesedtek közöttük az ellentétek, hogy egy hitközség kerete szűknek bizonyult.
   A viszálykodás magvát az elnöki tisztség betöltése körül keletkezett nézeteltérés képezi. A tagok egy része a régi elnök helyett mással óhajtja e tisztséget betölteni. Ezen párthoz tartozik az izraeliták eliteje. Viszont a többség görcsösen ragaszkodik a volt elnök személyéhez. A politikai hatóság fellebbezés folytán egy ízben a választást már megsemmisítette és több mint bizonyos, hogy a másodízben megejtett választást is meg fogja semmisíteni. Biztos forrásból szerzett értesülésünk szerint mintegy 25—30 előkelő tagja ezen hitközségnek a legkomolyabban elhatározta, hogy a volt elnök ismételt megválasztatása esetén egy új, modern hitközséget alakít.
   Mi semmiképpen nem helyeseljük ezen különválást, mivel az erők szétforgácsolása a kulturális intézmények fejlődését megakasztja. Még kevésbé helyeselhetjük azonban azt, hogy egy erkölcsi testület békéje, egyeseknek beteges ambitiója miatt, feldulassék. Reméljük, hogy a hitközség a saját reputácziója érdekében jóakarata intelmünket megfontolja és a felekezeti ex-lex-nek mielőbb véget vet.

   Déva és Vidéke, 1903. július 23. Megsemmisített elnökválasztás.
  Közöltük annak idején, hogy a dévai izraelita hitközség elnökévé Steiner Ferencz választatott meg, a választás ellen azonban, a kisebbség fellebbezést adott be a polgár mesterhez. Akkor Steiner lemondott az elnökségről s ezen oknál fogva a polgármester elutasította a fellebbezést, mint tárgytalant. Ezt a határozatot az alispán is helybenhagyta. Időközben azonban Steiner újabb elnökválasztó gyűlést hívott össze s azon ismét csak őt választotta meg a többség. A számra nézve kisebb, de tekintélyesebb ellenpárt, ez alkalommal is fellebbezéssel élt azon a címen, hogy a választás szabálytalan volt s Déva város polgármestere a fellebbezésnek helyet adva, a választást most már megsemmisítette.

   Déva és Vidéke, 1903. október 29. Botrányos magaviselet.
  Egy helybeli izraelita vallása főreáliskolai tanuló, minekutána nyilvános vendéglőben többrendbeli italokat vett be, a sátoros ünnepek utolsó estéjén az izraelita templomba ment részeg fővel, és ott botrányos magaviseletét tanúsított. Hogy mi által követte el a botrányt, — állítólag megdobta a rabbit valamivel, — nem tudjuk, de ez mellékes. Fő, hogy botrányt követett el a templomban.
Ezek után a rabbi följelentette a botrányosan viselkedő tanulót a főreáliskola igazgatójának és kérte szigorú megbüntetését, minélfogva a tanulót nyomban tanári gyűlés elé állították. Mint értesülünk, a tanári kar nem döntött, hanem az ügyet döntés végett a főigazgatóhoz terjesztette fel. Így hát a tanuló előreláthatólag nagy bűnéhez mérten keservesen fog bűnhődni, példás büntetést fog elszenvedni. Ám föltételezhető, hogy egyetlen ballépésért - mert nem nevezhető egyébnek az a botrány -nem fogják agyonütni, vagy, hogy így mondjuk: „jövőjét illetőleg lehetetlenné tenni.“

   Déva és Vidéke, 1903. november 26.
   Vége van legalább a dévai izraelita hitközségben az ex-lexnek és aki ezt ismerte, tudni fogja, hogy ez is jelent valamit. Nevezett hitközség a folyó hó 21-ikén megtartott közgyűlésén Dr. Schulhof Zsigmond dévai ügyvédet választotta meg egyhangúlag a hitközség elnökévé. Ezen választás új fordulópontot jelent a hitközség életében.

   Déva és Vidéke, 1904. március 17. Húsvéti kávé.
  Van szerencsém a t. izraelita közönség becses tudomására hozni, hogy az idényi (Pesah) húsvéti ünnepek tartama alatt a legtisztább kezelés mellett coser húsvéti kávét készíttetek, melyre szíves pártfogását kérem, tisztelettel,
Simon Ferenc, Redout vendéglős.

   Déva és Vidéke, 1907. március 2.
   Nyilvános nyugtázás és köszönetnyilvánítás.
   A dévai kir. törvényszék esküdtbírósága által f. évi február havában megtartott esküdtszéki tárgyalásokon közre¬működött esküdt urak részéről a következő összegek adományoztattak a Déván emelendő ev. ref. templom építési céljaira:
Barcsi János 20 kor. Dávid József 6 kor. Ács Sándor, Breier Sámuel 5—5 kor. Gritscher Adolf 3 kor. Blum Zsigmod, Kohn Lajos, Policzer József, Kocsis Albert, Jánossy György, Bajkay József, Lánczy Gyula, Vagner János, Főző Józsej, Tóth István, Petneházi Gábor, Felber János, Lénárt Géza, Bereczky Lajos 2—2 kor. Ájveisz Márton, Erdős Mihály, Szemenyei István 1 — 1 kor. A nemes szívű adakozóknak kegyes adományaikért és Bigner József kir. ügyész úrnak szíves fáradozásáért hálás köszönetét nyilvánítja a dévai ref. egyház elöljárósága.

   Déva és Vidéke, 1909. július 3. Városi közgyűlés.
  Déva város képviselőtestülete 1909. évi július hó 14.-én d. u. 3 órakor a városháza dísztermében rendkívüli közgyűlést tart. A közgyűlés tárgysorozata:…
   2. A helybeli izraelita hitközség kebelében fennálló Chevra Kadisa szent egyesület kérése a temetője mellett lévő 13 méter hosszú, 6 méter széles területnek átengedése,, illetve e területre egy temetőőri háznak felépítésére adandó en¬gedély megadása iránt.

   Déva és Vidéke, 1909. július 17.
  Rendkívüli népes és általános érdeklődés által kísért közgyűlést tartott Déva város képviselőtesülete f. hó 14-én dr. Tassy B. László városi főjegyző, polgármester helyettes elnöklete alatt. Ugyancsak a tanács javaslatához képest megengedte a közgyűlés a dévai izraelita hitközség kebelében fennálló Chevra Kadisa szent egyesületnek, hogy az izraelita temető bejárata előtt levő területre egy temetőőri házat építhessen, mely egyúttal hullaházul és ceremónia helyiségül is fog szolgálni.

   Déva és Vidéke, 1909. szeptember 18. Új izraelita templom.
  A dévai izr. hitközség elöljárósága egy új izraelita templom építésének gondolatával foglalkozik. Az eddigi templom ugyanis szűknek bizonyult s a beállott főünnepeken alig képes befogadni a hívőket. Az elöljáróság folyó hó 19.-én (vasárnap) délután 4 órára a templomépítés ügyében értekezletet hívott össze.

   Déva és Vidéke, 1916. február 19.
   A dévai izraelita nőegylet új tisztikara a hó elején tartott közgyűlésén a következőként alakult: elnök ismét Mahler Ignácné, alelnök Nussbaum Hermanné, ellenőr Deutsch Miksáné, pénztárnok Seiger Lázárné, titkárok: Neumann József dr. és Hirsch László.

   Déva és Vidéke, 1916. augusztus 19. Dévai izraelita hitközség. Hirdetmény.
   Tisztelettel értesítjük a t. izraelita közönséget, hogy a főünnepi templomülések bérösszegét a választmány 50 %-al felemelte és határozatilag elrendelte, hogy minden főünnepi templomlátogató, ha ülést nem bérel, vagyoni viszonyaihoz mérten 10 — 20 koronát tartozik a hitközség pénztárába befizetni. Adó- és snóder-jövedelmünk a felére leszállóit. A több ezer koronát kitevő gabella jövedelem teljesen kimaradt. A hiányt valamiképpen pótolnunk kell. — Ezek után remélni kívánjuk, hogy híveink jelen határozatot megnyugvással fogadni méltóztatnak. Déva, 1916. augusztus hó 9-én.
   Izraelita hitközség: Blum Zsigmond, h. elnök

    Magyar Zsidó Szemle 1. (Új folyam, 2004)
TÖRTÉNELEM (A ZSIDÓSÁG VILÁGTÖRTÉNETE, A MAGYAR ZSIDÓSÁG TÖRTÉNETE ÉS VALLÁSTÖRTÉNETE) / Haraszti György: Magyar zsidók az I. világháborúban (171. oldal)   
    Tragikus esemény volt a zsidóság számára is az 1916 őszi erdélyi-román betörés, amikor is a dél-erdélyi megyék zsidósága Budapest felé menekült. Mintegy 15 ezren gyarapították a menekültek számát, csatlakoztak a már ittlévő 25 ezer galíciaihoz. Brassó, Déva, Fogaras virágzó hitközségeit szétzilálta a menekülés és a román hadsereg kegyetlenkedése, akik fosztogattak, hitközségi vezetőket végeztek ki, zsidó temetőket romboltak szét. Az Általános Központi Segélybizottság a Belvárosi Takarékpénztárból osztotta a segítséget a földönfutóknak, az első héten 50 ezer koronát osztottak ki. Ennek ellenére tovább nőtt a zsidógyűlölet, 1916 őszén már tüntetésekre is sor került. Újpesten hosszú napkor felvonultak a zsinagóga elé, de Miklós Antal polgármester emlékeztette a tömeget arra, hogy Újpestet zsidók alapították, mire megszégyenülten szétoszlottak.

     Mult és Jövő, 1918-09-01/9. szám.
    A MAGYAR ZSIDÓ IRODALMI ALAP a legutóbbi napokban is szép gyarapodást mutathat fel. A dévai izr. hitközség a következő levélben jelenti be hozzájárulását:
    „Van szerencsénk bejelenteni, hogy július hó 21-én tartott választmányi gyűlésünk határozatából hitközségünk 200 koronával óhajt az Irodalmi Alaphoz hozzájárulni. Őszinte szívvel kívánjuk, gyarapodjék impozánsan ezen igazán pótolhatatlan és nélkülözhetetlen zsidócélú alapunk. Egyetlen zsidó ember se kérjen és ne is kapjon itten felmentést. Legyen ezen alapunk egy "erős kéz",mely kérlelhetetlenül lesújt a lelketlen rágalmakra és legyen egy hatalmas ״ kinyújtott kar",mely atyai szeretettel felkarol és elősegít minden zsidó érdeket.“

   Déva és Vidéke, 1923. szeptember 1. Beiratkozás a dévai róm. kath. elemi iskolába az 1923—24 évre szeptember 3-tól 8-ig történnek, d. e. 9—12 óra között. Az iskola I—VI osztályú. Felvetetnek a róm. kath. növendékek. Más vallású növendékek felekezeti iskolába csak abban az esetben vehetők fel, ha saját felekezeti iskolájuk nincs. Izraelita növendékek csak a helybeli Revisor engedélye alapján vehetők fel.
   Értesítjük a t. szülőket, hogy elemi iskolánk a törvény minden követelményének eleget óhajt tenni, s így a román nyelv tanítása teljes intenzitással fog történni. Arra fogunk törekedni, hogy növendékeink teljesen elsajátítsák az állam nyelvét. A telepi elemi iskolai beíratások szintén ezen időben fognak megejtetni. Beíratási díj 20 lei.
   Róm. kath Plébánia.

   Déva és Vidéke, 1923. november 24. A dévai izraelita hitközség elnökségétől.
   MEGHÍVÓ.
   A dévai izraelita hitközség folyó év november hó 25-én d. u. 3 órakor a hitközség tanácstermében rendkívüli közgyűlést tart, melyre az összes hitközségi tagok ezennel tisztelettel meghivatnak.
TÁRGY: 1. Fodor Ignác és társai kérése a hitközség jellegének megváltoztatása tárgyában.
Déva, 1923. november hó 11-én. Steiner János, hitk. Titkár, Blum Zsigmond, hitk. elnök

   Déva és Vidéke, 1924. február 16. Ezüstlakodalom.
   Blum Zsigmond, a dévai zsidó hitközség elnöke és neje szigorú családi körben f. hó 12-én ünnepelték meg házasságuknak 25 éves fordulóját. E családi ünnep alkalmából Blum Zsigmondnét az Izraelita Nőegylet nevében Nuszbaum Hermanné köszöntötte fel, aki tartalmas beszédben méltatta az agilis úriasszonynak a Nőegyletnél szerzett érdemeit és a hála, tisztelet és szeretet jeléül egy írókészletet és egy érmet nyújtott át.
A dévai zsidó hitközség tiszteletreméltó elnökét a hitközség választmánya üdvözölte Fenichel Simon alelnök vezetésével, aki szép beszédben köszöntötte fel az elnököt. Beszédében különösen rámutatott arra, hogy egész Déva zsidóságának az az óhaja, hogy az elnök bölcsességével az amúgy is zilált életű hitközséget az egyetértés biztos révébe vezesse. A jubilánsokat könnyekig meghatotta a szeretett és ragaszkodás eme látható megnyilvánulása.

   Déva és Vidéke, 1924. március 1.
   A Dévai Autonom Ortodox Izraelita Hitközség elnökségétől.
  MEGHÍVÓ.
  A dévai autonom orthodox izraelita hitközség f. év március hő 9-én délután 5 órakor a hitközség tanácstermében rendes évi közgyűlést tart, amelyre a hitközség összes tagjai ezúton is tisztelettel meghivatnak.
  TÁRGYSOROZAT:
1. Elnöki megnyitó és bejelentések.
2. Zárszámadások bemutatása és a felmentvény megadása.
3. Az 1924 évi költségelőirányzat tárgyalása, annak fedezetéről való gondoskodás.
4. Adókivető, adófelszámolási és egyéb bizottságok választása.
5. A választmány esetleges kibővítése.
6. Indítványok.
   Déva 1924. február hó 27-én. Steiner János hitk. Titkár, Blum Zsigmond. hitk. Elnök.

   Déva és Vidéke, 1924. szeptember 13. Rabbiválasztás Déván.
  A dévai autonóm orthodox izraelita hitközség f. hó 7-én, vasárnap megtartott közgyűlésén egyhangú lelkesedéssel Fischer Gyula volt csikágói (Amerika) rabbit választotta meg rabbijának. A tudós főpap már 2 éve volt Amerikában s ott az állampolgársághoz szükséges első okmányt meg is szerezte. Jól dotált állását csak azért hagyta ott, mert az erdélyi zsidók vallásosabbak, mint az Amerikaiak s a főpap ezeknek körében inkább megfelelhet hivatásának. Fischer Gyula állását még a zsidó nagy ünnepek előtt el fogja foglalni, amikor is a hitközség hozzáillő beiktatásban fogja részesítendi.

   Déva és Vidéke, 1927. június 4. Hazkoro ima a dévai izraelita templomban, a Hazkoro-halottakért való ima Kedden d. e.½ 11 órakor kezdődik az izraelita templomban.

  Ellenzék, 1928. január 2. Tűz Déván. Tudósítónk jelenti:
  Tegnapelőtt hajnali 3 órakor mindeddig ismeretlen okból kigyulladt Fábián Mór dévai kereskedő üzlete. Bár a tűzoltóság még idejében megjelent a tűznél, mentésről szó sem lehetett, úgy hogy az üzlet a benne levő összes áruval és berendezéssel együtt a lángok martaléka lett. A kár közel egymillió lej. A vizsgálat megindult.

   Ellenzék, 1928. június 2. A dévai zsidó hitközség elnökválasztó közgyűlése. Déváról jelentik: A dévai zsidó hitközség hétfőn megtartott elnök-választó közgyűlésén, a hitközség új elnökévé 72 szavazattál 23 ellenében dr. Lőrincz Jenő ügyvédet választotta meg.

  Keleti Újság, 1928. szeptember 19. Antiszemita heccet akart provokálni Déván egy prefekturai tisztviselő.
  Szombaton este a dévai és hunyadmegyei román egyetemi hallgatók előadást tartottak a dévai városi színházban. Az előadás után estély volt a Román Nemzeti Kaszinó éttermében. Az estélyen részt vett Seiger Ernő dévai mészáros, a Seiger Testvérek dévai export-marhaszállító cég tagja, akit a diákok hívtak meg, miután a cég nemrégiben tett szolgálatokat az egyetemi hallgatóknak. A mulatság elején egy Rein Rémus nevű vármegyei tisztviselő, aki egy kissé italos volt, megjegyzéseket tett a zsidókra és külön aposztrofálta Seiger Ernőt. Seiger erre szó nélkül Reinhoz lépett és arcul ütötte, mire a vármegyei tisztviselő kést emelt reá. Verekedés fejlődött ki közöttük, amelynek során Seiger lenyomta egy székre ellenfelét. Egy véletlenül jelenlévő rendőrtisztviselő rendőröket hívott elő, akik őrizetbe vették Rein Rémust és csak a vasárnap reggel megtörtént kihallgatása után, engedték szabadon. A helyiségben jelen volt diákok nem vettek reszt az incidensben.

    Ujvári Péter (szerk.): Magyar Zsidó Lexikon (Budapest, 1929).
    Déva (Déva,R.v. rtv. Hunyad vm. 8664 lak.
    A zsidó hitközséget 1851. Hartstein Bernát, Roth Herman, Werner Salamon, Preisich József, Büchler Ábrahám, Breier Fülöp, Laufer Salamon alapították. Werner Salamon és Hirsch Adolf voltak az első elöljárók, az előbbi szervezte meg a rabbihivatalt.
    Első rabbijául dr. diósi Wesel Sámuelt választotta meg a hitközség, amely gyorsan fejlődött. Templomot már alapításának évében épített egy e célra átalakított lakóházból. 1852-ben megalapította a Chevra Kadisát, 1900. a Nőegyletet, 1925. az Árvagondozót.
    Egyéb intézményei közül fölemlítendők a Talmud Tóra, amelyet 1925 Fischer Gyula főrabbi, Diamant Jakab, Riesel Ábrahám és Heller Mihály alapítottak, továbbá az Ifjúsági Kultúregylet, amely az ifjúság zsidószellemű nevelésével foglalkozik.
    1921-ben imaházat építtetett, 1925. pedig átépíttette és megnagyobbította 1851. épült templomát Mahler Ignác műszaki főtanácsos tervei szerint. Az építési költségeket a hitközségi tagok önkéntes hozzájárulásaiból fedezték.
    A hitközség tagjainak nagy része kereskedő, többen nagyobb közgazdasági vállalkozással emelték a város jólétét. Hirsch Adolf a vármegye első könyvnyomdáját és, az első megyei újságot alapította, Seiger Gottlieb húskiviteli vállalatot, amely 10 tisztviselőt és 52 munkást foglalkoztat, Gál Nándor a Dévai Takarékpénztári rt-ot, a dévai műmalmot, az Erdélyi egyesült kereskedelmi rt-ot és a Transylvaniai kőolajgyárat, Blum Zsigmond az Erdélyi Bútorgyár és az Agrária gyümölcs értékesítő rt-ot.
    A hitközség 212 családban 829 lelket számlál 204 adófizetővel. Ezek között 2 nagykereskedő, 96 kereskedő, 1 nagyiparos, 45 iparos, 3 gazdálkodó, 9 ügyvéd, 5 orvos, 2 mérnök, 16 köztisztviselő, 20 magántisztviselő, 1 vállalkozó, 1 magánzó, 9 egyéb, 6 munkanélküli és 4 közadakozásból él. Évi költségvetése 562.000 lej.
    Blum Zsigmond 1928. a legjobb zsidó tanulók évvégi jutalmazására 6000 lejes alapítványt létesített és annak kezelését a hitközségre bízta. A hitközség élén állanak: Fischer S. Gyula főrabbi, dr. Lőrincz Izsó elnök, Nussbaum Miklós alelnök, Grünwald Ferenc pénzügyi alelnök, dr. Ringwald Arthur ügyész, Grün Albert titkár, Heller Mihály ellenőr, Diamentstein Jakab templomgondnok, Rafael Izsák gondnok, Klein Ignác jegyző. A Chevra Kadisa elnöke Werner Rudolf, a Nőegyleté özv. Erős Aladárné, az Árvagondozóé Blum Zsigmondné.

   Déva és Vidéke, 1930. október 11. Izraelita hitközségi hírek.
   A dévai Chewra Kadischa f. hó 12-én, vasárnap este fél 9 órakor a szokásos Hosana Rabbo estély keretében fogja megtartani rendes évi közgyűlését a hitközség tanácstermében, melyre t. tagjait ezúton is meghívja. Ugyanitt felkérjük mindazokat, kik egyletünkbe belépni óhajtanak, hogy eme szándékukat a közgyűlésen bejelenteni szíveskedjenek. Közzé tesszük, hogy f. hó 14-én, kedden d. e. 10 órakor az Istentisztelet keretében Mazkir lesz és azt megelőzőleg Fischer Gyula főrabbi hitszónoklatot fog tartani. A vezetőség.

  Ellenzék, 1930. november 11. Feltörték a dévai zsidótemplom perselyét. Tudósítónk jelenti: November 6-án este Heller Mihály, a dévai zsidó hitközség pénztárnoka, mikor a templom perselyét ki akarta üríteni, meglepetéssel konstatálta, hogy a persely fel van törve és teljesen üres. A hiány 1200— 1800 lejre rúghat.

  Ellenzék, 1931. március 20. Hunyadmegye lakossága nemzetiségek szerint. Dévai tudósítónk jelenti: A hunyadmegyei statisztikai hivatal most készült el a megye lakosságának nemzetiségek szerinti kimutatásával. E szerint a megye lakossága a következőkép oszlik meg: román 268. 330, vagyis 81. 974%, magyar 39. 794 (12. 564%), szász 5122 (1. 564%), sváb 3248 (0. 992%), zsidó 4585 (1. 400%), orosz 521 (0. 150%), bulgár 296 (0. 090%), csehszlovák 927, (0. 285%), szerb 279 (0. 087%), török 24 (0. 007%), rutén 35 (0. 010%), más nemzetiségű összesen 3964 (1. 205%). A megye legnagyobb kisebbsége tehát a magyar, utána jönnek a szászok.

   Keleti Újság, 1931. augusztus 8. Megjelent az Erdélyi Zsidó Szemle.
  Hézagpótló orgánum jelent meg az erdélyi sajtópiacon. Miután az országban élő magyar zsidóság a különböző jelszavakkal összekuszált helyzettel szemben teljesen tájékozatlan maradt, ezért szükségessé vált a magyar zsidóság részére egy új tájékoztató hetilap megjelentetése. A lapot dr. Leitner Mihály ügyvéd, a dévai Magyar Párt volt elnöke szerkeszti, aki Politikai párt vallási alapon címmel részletesen fejti ki az országos zsidópárt veszedelmét. A lap belletrisztikai része, nívós tartalma a legnagyobb figyelmet érdemlik. Az Erdélyi Zsidó Szemle Nagyváradon jelenik meg, előfizetési ára egy negyed évre 100 lej.

    Múlt és Jövő, 1932-09-01/9. szám. A GYULAFEHÉRVÁRI FŐRABBI HALÁLA.
   Fischer Sándor gyulafehérvári főrabbi halála országszerte nagy részvétet keltett. Temetésén megjelentek a polgári és katonai hatóságok, valamint a többi felekezetek képviselői. Érdemeit Wesel főrabbi, az orth. iskola elnöke, dr. Krausz Mór Gyulafehérvár új főrabbija, dr. Krausz József dicsőszentmártoni, Fischer dévai és Böhenfeld nagyenyedi főrabbik méltatták.

   Múlt és Jövő, 1934-01-01/1. szám.
   BLUM ZSIGMOND, a dévai hitközségvolt elnöke 70 éves születésnapját ünnepelte. Ebből az alkalomból a dévai hitközség 20 tagú küldöttsége kereste fel a jubilánst. Lőrincz Jenő hitközségi elnök köszöntötte a volt elnököt szép beszéddel. Az utóbbi 40 esztendő alatt nem volt olyan pénzügyi esemény és zsidó ügy, amiben az ő tanácsával be nem folyt volna és amit ne ő irányított volna.

  Brassói Lapok. 1936. április 26. Déva akciója a cluji Zsidókórházért. Déváról jelenti tudósítónk: A cluji Zsidó Kórház, mely nemcsak Cluj, hanem egész Erdély életében egészségügyi téren fontos szerepét tölt be, kellő segítségre szorul, hogy misszióját betölthesse. Déva közönsége, amely eddig is az első helyen állít a Zsidó Kórház támogatása terén, gyorsan akcióba lépett s a kórházbizottság, élén a fáradhatatlan Mahler Ignác főtanácsossal, nagyarányú jótékony estet rendez április 50-án a Városi Színházban, utána a Kaszinóban tánc. Az estélynek, kolozsvári művészek és műkedvelők felléptével, magas színvonalú műsora lesz, amelynek meghallgatására, Dévára tódul az egész megye zsidósága. Megemlítést érdemel, hogy a város közönsége, felekezeti különbségre való tekintet nélkül, már a jegyelővételnél kimutatta áldozatkészségét.

    Múlt és Jövő, 1936-07-01/7-8. szám.
   „A DÉVAI PÉLDAADÁS“ címen érdekes cikket közöl az Új kelet, dr. Klein Miksa, a zsidó kórházegyesület alelnöke tollából. Méltatja a dévai zsidóság lelkes akcióját a kolozsvári zsidókórház érdekében. Különösen dr. Schulhof Zsigmond ügyvéd, MahlerIgnác műszaki főtanácsos buzgólkodtak. Nagyszabású kultúrest keretében Gombó Sándor elszavalta Gábor diáknak lapunkban megjelent „Két hősi halott” című balladáját Nussbaum József zongorakíséretével, frenetikus hatással. Mahler főtanácsos, a dévai kórházbizottság elnöke 100.000 lejt szolgáltat át a 200 családot számláló dévai zsidóság áldozatkészségéből és ezt a támogatást állandósítani igyekszik.

  Brassói Lapok 1937. október 27. KATZ SALAMON FELLÉPÉSE DÉVÁN. Tudósítónk jelenti: A dévai zsidó nőszövetség szombaton este rendezett teaestjén kellemes meglepetésben részesítette a közönségét. Felkérte ugyanis az éppen Déván tartózkodó Katz Salamon kisenevi zsidó főkántort, hogy kellemes tenorján néhány héber dalt énekeljen el. Az énekszám után az összegyűltek lelkesen ünnepelték Katz Salamont, aki most utazik vissza Bécsbe, ahol a hangját iskoláztatja és onnan a jövő évben amerikai turnéra készül. Az estélyen különben a zsidó klub vezetősége bejelentette, hogy a helyiséget nagyobb közönség befogadására is alkalmassá teszi. A teaest meleg, családias hangulatban folyt le.

  Keleti Újság, 1938. január 9. Porig égett Déván egy régi épület. Tudósítónk jelenti: Pénteken este a dévai zsidótemplom udvarán levő régi ház kigyulladt s bár a tűzoltóság azonnal kivonult s neki kezdett az oltási munkálatoknak, az épület teljesen leégett. A házból sikerült a bútorokat s egyéb holmikat kimenteni s így a kár nem több mint kétszázötvenezer lej.

  Brassói Lapok. 1938. január 10. Leégett a dévai zsidó hitközség bérháza.
  Pénteken este nyolc óra után tűz ütött ki a dévai zsidó hitközségnek a zsidó templom mögött fekvő bérházában. A tűz rohamosan terjedt és rövid időn belül hatalmas tűzcsóvákkal lángolt az épület korhadt zsindelytetőzete. A tüzet az épületben lakó négy család csak későn vette észre s úgyszólván semmit sem tudott kimenteni. Az oltási munkálatokat nagyban akadályozta a vízhiány és később az, hogy a kemény hideg miatt a víz többször befagyott. Néhány óra leforgása alatt az egész épület leégett. Szombaton délelőtt még mindig füstöltek az épület csonkán maradt, üszkös falai. A tüzet valószínűleg kéménytűz okozta. A kár 600—800 ezer lej.

  Keleti Újság, 1938. január 20. Nem lehetett megtartani a dévai ügyvédi kamara tisztújítását. (Déva-Deva, január 18.).
  Vasárnap délelőttre, tisztújító közgyűlésre hívták össze a hunyadmegyei ügyvédi kamara tagjait. Az ülés színhelye a dévai törvényszék épülete volt. Reggel fél kilenckor nyitotta meg a gyűlést dr. Tatar Eugen kamarai elnök. A határozatképesség megállapítása után az elnök felkérte a hatvankilenc éves dr. Schulhof Zsigmond ügyvédet, hogy mint korelnök, foglalja el az elnöki széket. Erre felállott egy Crisan nevű ügyvédjelölt, s bár nem is volt szavazati joga, követelte, hogy a zsidó ügyvédek ne szavazhassanak. Dr. Schulhof kijelentette, hogy nem akar korelnök lenni és ki is ment a teremből. Tatar elnök felkérte azokat, akiknek nincs szavazati joguk, hogy hagyják el az üléstermet. Mikor azonban senki sem ment ki, az elnök közölte, hogy kénytelen a rendőrség segítségét igénybe venni és a jelenlevő titkárnőnek azonnal levelet kezdett diktálni. Dr. Tireá Mihály ügyvéd tiltakozott a karhatalom igénybevétele ellen s azt fejtegette, hogy az elnök amúgy is érvényt szerezhet akaratának.
  Még mielőtt, az utóbbi felszólalások elhangzottak volna, Crisan ügyvédjelölt azt a kijelentést tette, hogy ötpercnyi időt ad a zsidó ügyvédeknek a távozásra. Mikor az öt perc letelt, parázs botrány tört ki. A tumultusban több zsidó ügyvédet bántalmaztak, a többi pedig eltávozott. Eközben letelt a tisztújítás megejtésére megszabott félóra, s miután Tatar elnök ezt megállapította, kijelentette, hogy a gyűlést nem lehet megtartani. Ilyenformán a tisztújítás elmaradt és egyelőre a kamara régi vezetősége maradt a helyén. Tatar dr. kijelentette, hogy mindazok ellen az ügyvédek ellen, akiknek a botrány felidézésében szerepük volt, fegyelmi eljárást indít, s gondoskodik a tisztújító közgyűlés újból való összehívásáról.

    Múlt és Jövő, 1938-11-01/11. szám.
   Blum Zsigmond, a Dévai Közgazdasági Bank vezérigazgatója, a dévai hitközség 1921—28 között volt elnöke hetvenöt éves korában elhunyt. Gyászolják neje, özv. dr Schaffer Hermanné és Rappaport Jánosné, leányai, Rappaport János, veje, valamint Schaffer Egon, unokája.

     Múlt és Jövő, 1938-12-01/12. szám.
   Diósi Jenő gyásza. Dr. Diósi Sámuelné, a köztiszteletben részesült, nagy tudású és mélységesen vallásos főrabbi özvegye Déván elhunyt. A magyar zsidó társadalom őszinte részvéttel fordul Diósi Jenő, a budai izr. hitközség népszerű főtitkára felé, aki anyját vesztette az elhunytban. ״ Hamakom jenachém.“

  Brassói Lapok. 1939. május 25. Kenyába távozik a dévai zsidó főrabbi. A dévai zsidó hitközség a napokban búcsúztatta Fischer Gyula főrabbit, aki Kenya afrikai angol gyarmat fővárosába, Neurobiba megy, hogy betöltse az ott megüresedett főrabbi állást. A főrabbi tulajdonképpen csak ideiglenesen távozik dévai hívei köréből. Azért megy el erre az angol gyarmatra, hogy tanulmányozza az ottani viszonyokat. A dévai zsidó hitközség a közszeretetben álló Fischer Gyula állását egy évig be sem tölti.

  Brassói Lapok. 1940. május 23. Eltemették Weinmann Sámuelt, az iliai zsidó hitközség rabbiját. Weinmann Sámuel, a marosillyei (Hunyadmegye) zsidó hitközség rabbija 57 éves korában szívszélhűdés következtében meghalt. Halála általános részvétet keltett. Weinmann Sámuel széles látókörű, nagy tudású rabbi volt, aki 30 éves működése alatt nagy szerepet játszott a marosillyei közéletben. Temetésén a dévai hitközség is képviseltette magát. A gyászbeszédeket Krausz Mór dr. gyulafehérvári főrabbi, Rappaport Lipót dr. marosillyei ügyvéd és Lőrincz Jenő dr. mondották. Weinmann Sámuel halálát özvegye s három gyermeke, köztük Weinmann Vilmos dr., dévai ügyvéd, a Kereskedelmi Tanács ügyésze gyászolják.

  Brassói Lapok. 1940. június 30. Kényszerlakhelyet jelölnek ki Déván a rendezetlen állampolgárságú zsidóknak. Dévai tudósítónk jelenti:
  A dévai rendőrség 18. 742—1939 számú hirdetménye közli, hogy mindazok a zsidó polgárok, akiket az állampolgársági listákból töröltek, és lakhelyükről időközben eltávoztak, haladéktalanul térjenek vissza lakhelyükre, különben hatóságilag hozzák vissza őket. Azok a zsidó lakosok, akik eddig nem tisztázták helyzetüket, önként jelentkezzenek a rendőrségen állampolgársági helyzetük tisztázása végett. Akik a fenti felszólításnak nem tesznek eleget, azok számára kényszerlakhelyet fognak a hatóságok kijelölni.

  Keleti Újság, 1940. augusztus 2. Egyetlen mérnököt érintett Déván a zsidó köztisztviselők elbocsátásáról intézkedő rendelet. Tudósítónk jelenti: A zsidó köztisztviselők elbocsátásáról szóló rendelkezés Dévára is megérkezett és annak alapján elbocsátották állásából a város zsidó származású, véglegesített mérnökét. A napokban újabb átirat érkezett a minisztériumból a polgármesterhez, amelyben jelentést kértek az elbocsátott városi mérnökkel kapcsolatban. A jelentést a polgármester olyan értelemben tette meg, hogy a városi mérnök munkaköre teljesen ellátatlanul maradt.

  Ellenzék. 1940. augusztus 31. A nemzetnevelésügyi minisztérium a zsidótörvény alapján rendeletet adott ki, mellyel szeptember első napjával újabb 28 zsidó tanárt távolított el a tantestületből. A névsorban Katz Zsigmond aradi nyelvtanár, Brunfeld H. nagyváradi nyelvtanár, Tauner Salamon dévai tanár, Schiorr brassói tanár, Ghimpeanu Gheorgheta temesvári tanárnő, Róna Sámuel szatmári tanár és mások szerepelnek.

  Brassói Lapok. 1940. október 3. Déván is törölték a zsidó ügyvédeket. A dévai ügyvédi kamara vezetősége a napokban értekezletet tartott s határozata értelmében 28 zsidó ügyvédet törölt a kamarai tagok sorából. Az ügyvédi kamara közleménye értelmében a törölt ügyvédek a Zsidótörvény értelmében 1941. február 9-ig korlátozás nélkül folytathatják tevékenységüket.

       A Jövő, 1955-09-01/37-38. szám.
    Dr. Fischer Gyula beauforti főrabbi és az ottani tengerészeti telep katonai chaplain-ja. Déva egykori tudós főrabbija előbb a miskolci középiskolák közszeretetben és nagy megbecsülésben részesült hittantanárja volt. Zsidó és világi műveltségével, öntudatos magatartásával azok közzé a ritka egyéniségek közzé tartozott, aki Magyarországon hittantanári minőségében is osztatlanul nagy tekintélynek örvendett a zsidó és nem zsidó kultúrkörökben, sőt tanítványai körében is. Nagy felkészültségével és tanítási módszerével komoly tantárggyá tette a hittant, melynek keretében az ifjúságot zsidó nemzeti öntudatra és a népi összetartozandóság érzésére nevelte. Azután New Yorkba költözött, ahol a Zsidó Világkongresszus tudományos osztályának tagja és munkatársa volt 1943—1948-ig. Ugyanakkor megalapította a United Hungarian Jews-t, felesége pedig az amerikai ruhagyűjtő akció élére állt, így közvetlen szerepük volt a felszabadulás után a magyarországi és erdélyi maradék zsidóságnak küldött segélyakció megszervezésében. 1949 óta tölti be mostani állását Beaufortban — továbbra is figyelemmel kíséri és aktív részt vesz a zsidó nép és a magyar eredetű zsidók kérdéseinek megoldásában.

*************

     Leitner Mihály, lapszerkesztő, szül. Sámsonban (Hajdú vm.) 1864 máj. 10 - ?
   Rabbi pályára készült, de ügyvéd lett és Déván nyitott ügyvédi irodát. Megalapította a Déva és Vidéke c. lapot, melyet 30 év óta szerkeszt. Régebben budapesti lapoknak dolgozott, jelenleg több erdélyi lap állandó vezércikkírója. Társadalmi, közgazdasági és egyházi téren is vezető szerepet játszik. Elnöke a dévai magyar pártnak, alelnöke a Hunyadmegyei Közgazdasági Tanácsnak, alapítója és igazgatója a Dévai Iparbanknak, tagja Hunyad vm. törvényhatósági bizottságának, a héber és német nyelvek hites tolmácsa a törvényszéken. Megjelent munkái: Zarándokolás Rákóczi sírjához; A zsidóság és a jövő útja. (wikipédia).

   Mailand Oszkár. Írta: Mallász József.

   Déva és Vidéke, 1924. november 8.

   Folyó hó 1-én, a reggeli órákban azt a megdöbbenő hírt vettük: Mailand Oszkár eltávozott ebből a világból, itt hagyott bennünket örökre . . . és mi, akik őt tiszteltük, mint volt tanárunkat, szerettük, mint barátunkat és munkatársunkat és fájdalomtól elszorult szívvel hajtjuk meg ezen, most már befejezett élet előtt az elismerés zászlóját, mert ennek a férfinek a szíve színtisztán került vissza alkotó Urához, lelke alkotásainak a gyöngyei pedig ragyogó harmatcseppként ottan csüngenek az általa összegyűjtött népköltészetnek egy-egy virágján el nem múló emlékként.
Mailand Oszkár élete: egyetlen egy zavaró incidens nélküli tökéletes egész, amelybe lágyan, harmónikusan beléolvad a tudós tanárnak működése.
   Forgassuk csak kissé a Kisfaludy Társaság évkönyveit, lapozzuk csak futólag is át ugyanezen előkelő irodalmi Társaság által kiadott „Magyar Népköltészeti Gyűjtemény" azon kötetét, amelynek lapjai Mailand Oszkár összegyűjtötte népköltészeti kincseit tartalmazzák és előttünk megnyílnak a dalnak azon berkei, ahol — csicsergő madárfiókaként — a népfia trillázva zengi azon énekét, amely mind jobban és jobban alakot nyerve csakhamar olyan formát ölt, hogy a hallgató fül — gyönyörködve
— megkülönböztetheti a hangokat: ez egy zengő-bongó népdal, emez meg egy komoly hangú, azonban rapszódikus tempójú ballada, majd felzokog a szerelmi csalódás teli románc gyors üteme, hogy helyet adjon a néphumor szatirikus hahótájának, amelyet nyomban követ a szerelem csalódásnak rímbe szedett szörnyű átkozódása.
  És ezeknek az összességét Mailand Oszkár a szakavatott folklorista válogatós ügyességével, illatos csokorba kötve úgy nyújtja felénk, hogy ilyszerű mint ha munkássága — méltán — Krizsa János és Petelei István magasságáig emelik őt.
Külső elismerések jutalmazzák irodalmi működését: több szak és tudományos társaság választmányi tagjául választja, Téglás Gábor távozásával a Hunyadvármegyei Történelmi és Régészeti Társulat 1903-ban megválasztja a társulatnak múzeumi igazgatójává, amely tisztséget 1913-ig tölti be, utóbb pedig — érdemeinek elmeréséül — a tiszteletbeli tagok sorába emeli őt, tanári működésén belül, 1918-ban királyi kegyül nyeri a középiskolai igazgatói címet, a Révai-féle Nagy Lexicon pedig nevét és működését a halhatatlanok sorába iktatja.
Rövid életrajzi adatai a következők: 1858 évi június hó 30-án született Algyógy községben, 1877-ben leteszi az érettségi vizsgát Nagyszeben¬ben, 1883 évben tanári oklevelet nyer a kolozsvári tudomány egyetemen, ugyanezen évben meghívják segédtanárnak a sepsziszentgyörgyi Székely Mikó kollégiumhoz, azonban még ugyan ezen tanévben (1883-ban) hasonló minőségben Déván találjuk őt.

  1887-ben veszi végleges tanári kineveztetését és azt követőleg 1888-ban oltárhoz vezeti a szépsége és nemes gondolkozása által kimagasló csíkbánfalvi Keresztes Ottíliát, akivel mindvégig páratlan szépségű hitvesi életet él. 1918-ban megkapja — a már említette — igazgatói címet.
Az impérium átvétele után felajánlja szolgálatát a román államnak és 1919. évi június hó 21-én letéve a hűségesküt, még ugyanazon évben kinevezik román állami rendes tanárrá a dévai liceulhoz, azonban egészségi állapota mind jobban hanyatlik, úgy, hogy kénytelen nyugdíjaztatását kérni, ami neki 1922. évi julius 1-től engedélyezve is lesz, azonban illetményeinek csak 40 %-át kapja folyósítva „ideiglenes nyugdíj" címen és így ez a valaha jobb napokat megélt érdemdús tanférfiú életének utolsó napjait már szűkös anyagi viszonyok között tölti, egyedüli vigaszául szolgál: ismerőseinek tisztelete, barátjainak szeretete és bálványozott hitvesének egy pillanatra meg nem szűnt szerelmesen gyöngéd ápolása.
   Nyílt sírja előtt a dévai „Decebal" liceulnak igazgatója, Iosif Botean a tanári kar nevében, egy felsőbb osztályú ifjú a tanítványok nevében, Göllner Károly, volt főreáliskolai igazgató pedig a volt kollegák és barátok nevében búcsúztatták őt. És aztán felhangzott az ág. ev. egyház dalárdájának búcsúdala, sírhantjára pedig a kegyeletnek és elismerése jeléül: a liceul tanári kara, a tanulóifjúság és a Muzeul județean helyezett el koszorút.
Legyen emléke mindannyiunk előtt áldott!
   Főbb irodalmi működése a következő: Mytologische Elemente bei den Rumánen. Ausland, 1884, Mytesi elemek a román népköltészetben, Hunyadv. Tört, és Rég. Társ. évk. III. köt. 1886. A nap és a hold mytosa, Philológiai Közlemények. 1887.
   Csángó-magyar népdalok. Tört, és Rég. Társ. évk. VI. köt. 1891. A román népköltészet főjellemvonásai. Kisfaludy Társaság 1890 évi évkönyve. Dér Fluch in der romanischen Sprache. Volkskunde, Leipzig 1890. Újabb adatok a román népköltészethez. Kisfaludy Társaság 1891 évi évkönyve. Román néptalányok. Ethnographia. 1891. Újabb adatok a román népköltészethez. Kisfaludy Társaság 1900 évi évkönyve. Magyar népköltészeti Gyűjtemény. VII. köt. 1905. kiadja a Kisfaludy Társaság.

Ps. Tulajdonképpen Göllner Károly nem tette le a hűségesküt a román királyra, és menesztették az igazgatói állásból.

   Máhler Ignác műszaki főtanácsos

   Máhler Ignác műszaki főtanácsos, a dévai államépítészeti hivatal főnöke nyugalomba vonult. Van egy törvényünk, amely kimondja, hogy a köztisztviselő csak 60 éves koráig működhet, amint ezt a korhatárt elérte, nyugdíjazni kell. Hunyadvármegye államépítészeti hivatalának kiváló és puritán vezetője: Máhler Ignác műszaki főtanácsos is elérte ezt a kort és teljesen friss energiával és munkakedvvel kellett átadnia hivatalát, amelyet harmincnyolc éven át viselt szeretettel törekvéssel és lelkiismeretességgel. E hosszú működése alatt vármegyénként annyi műszaki dologgal gazdagította, hogy amellett a vármegye közönsége nem mehet el érzéktelenül, nem vonhatja meg ettől
a munkától az elismerést és köszönetét s mi, akik régi dévaiak vagyunk s akik Máhler főtanácsost oly régen ismerjük nyugalomba vonulása alkalmából kötelességünknek tartjuk ezt az érdemes munkásságot ismertetni.

   Mint mérnök 1891-ben jött Dévára és 1905-től egész nyugalomba vonulásáig a dévai államépítészeti hivatal főnöke volt. Az ő kinevezése előtt Hunyadvármegyében a műszaki munka, a cement és a beton ismeretlen volt, utaknak, hidaknak, középületeknek még híre sem volt. Az ő vezetése alatt készült el mindaz a vármegyében, ami műszaki dolog s amely így a civilizáció előbbre haladását jelentette.
  Ő építette a gyalmári, solymosi és marosillyei Maros-vashídakat, a fürdőgyógyi és almási utat, a bucsesdi utat s ő épített autóval járható utat a Szurdukban. Ez út építése előtt ugyanis a Regáttal csak Vulkánon át lehetett közlekedni. Ő építette a brádi, hátszegi kereskedelmi iskolát, a megye összes járásbíróságait, Petrozsény és Lupény összes középületeit, a szászvárosi Kun-kollégium új épületét, Déván a törvényszéket, városházát, színházat, tanítóképzőt, leányiskolát és kaszárnyát. Oly sok és nagy munkákat végzett, amely nagy energiát és tudást igényelt s amely mindenkiből csak elismerést és tiszteletet válthat ki.
  Máhler főtanácsos most nyugalomba vonult, de alkotó energiája most sem csappant meg. Jelenleg a városi vízvezetéki terveket nézi és dolgozza át s van egy lakásépítő terve is, amelyhez szintén rövidesen hozzá fog fogni s amelynek érdekében nemsokára külföldi útra indul.
Nyugalomba vonulása alkalmából, vagyis abból az alkalomból, hogy a közhivatal szolgálatát másnak adta át, mivel munkásságával ezután is csak a köznek használhat, azzal a tisztelettel és elismerő csodálattal köszöntjük a kiváló műszaki férfiút, ami a tisztességes, becsületes és lelkiismeretes munkának, illetve munkásnak kijár. És kívánjuk, hogy munkaerejét hosszú-hosszú időn át tartsa meg a Mindenható jól megérdemelt hivatalos nyugalmában is.

   Jakab Elek. 1820. február 13, Szentgerice-1897. július 22, Budapest

  Jakab Elek meghalt. A magyar tudományos és irodalmi közéletnek bajnoka, a jeles történetíró, a magyar tudományos akadémia tagja, Jakab Elek, f. hó 22-én meghalt korának 78-ik évében. Szent-Gericze községében született a régi Marosszéken ősi székely nemes családból.
1848. máj. 31-én a kimondott unió hírét az ellenzék küldöttjeként ő vitte meg a magyar minisztériumnak. Ugyanez év szeptemberében ő is kardot kötött a magyar szabadságért s Kossuth-huszár lett. Részt vett Bem tábornok erdélyi és bánsági hadjárataiban s a piskii hídnál vívott csata után hadnagy lett.

   Mint másodkapitány Dévánál tette le a fegyvert a rábízott csapata előtt, bilincsbe verték s 1850. ápr. 26-ig fogolyként Nagy-Szebenben őrizték. 1854. gróf Mikó Imre, az erdélyi kormányszék elnöke titkárának hívta meg Kolozsvárra, hét év múlva lajstromozó, majd a főkormányszéki levéltár aligazgatója, azután főigazgatója, végre 1873-ban a levéltárt Budapestre helyezték át, ennek átszállításával és rendezésével őt bízták meg, egyszersmind kinevezték a magyar országos levéltár allevéltárnokává, 1893-ban pedig levéltárnokká lett. Széleskörű, nagy szorgalmú irodalmi munkálkodást fejtett ki a történetírás terén. Ő írta meg Kolozsvár s újabban Udvarhelymegye monográfiáját.
Munkásságát még az angol British and foreing Unitarian Association is méltányolta, levelező tagjává választotta
   Az unitárius egyházban vezérszerepet játszott.
  Temetése f. hó 24-én történt impozáns részvét mellett.

Déva és Vidéke, 1897. július 19.

  A Dévai Magyar Dalárda

  A 19. században szokásba jött Erdély nagyobb városaiban dalköröket létrehozni. Az 1873-ban elkezdett és 1876-ban befejezett erdélyi megyerendezések után Déva megyeszékhely lett. Pezsgőbb lett a városkában az élet, nagyszámú és magas általános műveltséggel rendelkező értelmiség költözött a városba. Ők hozták létre 1881-ben a „Dévai Dalkör”-t, Szentiványi János vezetésével. Volt egy kizárólag férfikar, és egy vegyes kar, ez utóbbiban 14 hölgy és 22 férfi vett részt. A Dalkör karnagya Szőllősy M. tanítóképezdei tanár.
   1893-ben már volt polgári zenekar, ennek elnöke Lengyel Dániel, majd 1894-ben fellép az iparos ifjak dalárdája és a képezdei dalárda. A következőkben, 1895-ben, olvashatunk a reformátusok dalárdájáról, a románok és a katolikusok dalköréről.
    1889-1892 között zajlott le az első dévai telepítés, amikor bukovinai magyarok költöztek a város mellé. 1906-ban említés történik a telepiek rezesbandájáról:
  „Szent István napja. Szép istenitisztelet volt a dévai róm. kath. templomban Szent István napján, melyen városunk színe-java megjelent. Kilencz óra tájban megjött a csángók rezes-bandája és jó magyar nótákat fújva, felállt a templom előtt.
Úgy 10 órakor megérkezett a vármegyei tisztikar, élén a főispánnal, ki a piros bársonnyal feldíszített első padban foglalt helyett. Közben megjelent a templom előtt a honvédség dísz-kirendeltsége is a tisztikarral együtt.” (Déva és vidéke, 1906. augusztus 25. kivonat.)
   A telepiek akkori vallásosságuk közismert, és ez nem csak nekik köszönhető, hanem azoknak is, akik őket vallásilag felkarolták. A papok egyike volt D’André Chrysostumus, akiről méltó megemlékezni a történelem lapjain, mivel olyanokat végzett, hogy még elhelyezése után három évtizeddel is visszasírták a telepiek. Vallási szempontból mindenkit egyformán kezelt, áldott munkájának eredményeként sikerült a telepiek szétszórt tehetségét összekovácsolnia. Ő alakította meg először a csángótelepi énekkart.
   Akkoriban napközben mindenki a földeken dolgozott, így az énekkar mindig sötétedés után jött össze, késő éjszakákba nyúltak a próbák. Az énekkar 1908-ban, Karácsony éjjelének szentmiséjén lépett fel nyilvánosan, akkor csendült a 200 tagból álló férfi és női csángó énekkar, a templomot egészen betöltő éneke. A siker nem váratott magára, és oda vezetett, hogy más vallásúak és nemzetiségűek is eljártak a vasárnapi nagymisékre, élvezni a szebbnél-szebb énekek akkordjait. Íme mit tehet egy jó pap. Idővel, a papot, jól megrögzött ferences szokás szerint elhelyezték, következetek a második dévai telepítés bonyodalmai, és az első világháború végleg betett az ajtót a kórusnak.
   Az első világháború végeztével, az új urak „atyai gondoskodása” mellett lehetetlen volt a kisebbségbe került nemzetiségeknek nemcsak énekkart létrehozni, hanem nagyobb gyülekezeteket is, amelyeknek mindig irredentista neve volt. Lassan csillapodtak a dolgok, létrejött a Magyar Párt, és ennek és néhány lelkes zenebarátnak a kezdeményezésére megalakult a Magyar Dalárda 1926-ban. A dalárda vezetősége idejében megtette a szükséges lépéseket a jogi személyiség elismertetése iránt. A dévai törvényszék azonban formai okok miatt kétszer is visszautasította a jogi személyiség bejegyzése iránti kérelmet. Két év huzavona után, 1928. októberben elismerték a dévai Magyar Dalárda jogi személyiségét, és bejegyezték a jogi személyek listájába. Ez még csak a szervezkedés volt. Úgy néz ki, hogy 1929-ben a Dévai Magyar Dalárda keretén belül két csoport működött, re¬formátus egyház dalkara és a dévai csángó dalárda. A második világháború kitörése előtt, valószínűleg a behívások eredményekén, a Dévai Magyar Dalárda megszűnt létezni, és soha többé nem alakult újra.

  Tudósítások:

  Magyar Polgár, 1881. december 21.
  Tekintetes szerkesztő úr!
  Déva már csak lakói csekély számánál fogva se mutathat fel sokat; de hogy a társadalmi közszellem, az egyesületi élet itt is hódít s híveket toboroz, tagadni nem lehet. Íme egy pár példa állításom igazolására.
  Van nemzeti kaszinónk, saját házban, milyen a Dévához hasonló, sőt nagyobb város is, nem sok mutathat fel; van nőegyletünk, mely virágzó leányiskolát tart fenn 3 tanítónővel, hat osztállyal; van előlegezési szövetkezetünk, melybe a tagok 50 forint részvényeiket azért adták be, hogy tagjaik, szükség esetén, mérsékelt kamat mellett, kölcsönhöz juthassanak, tagjaikat az uzsorások hatalma alól kimentsék. Pár év óta alakult s máris szépen gyarapodik. Keletkezőben van ipartársulat, de oly széles hatáskörrel, hogy minden rendű és rangú tisztességes polgárt társulatába fölvesz.
Azt hiszem, hogy józan gondolkozású kereskedőink se fognak távol maradni tőle, hiszen „concordia parvae res crescunt” mondat igazságát ők is ép úgy állítják, mint az ilyen magam féle ember, ki sem, kereskedő, sem iparos nem vagyok, de melegen pártolok minden olyan egyesülettét, mely a közjó előmozdítását célozza. Már pedig az, ipartársulat alakulásával a polgárok anyagi és szellemi gyarapulását kötötte össze. Ha valahol, itt nálunk mindkettőt emelni, a legnagyobb szükségesség.
  Lázár György volt országgyűlési követünk kezdeményezése folytán, mai napon tartott szervezkedő gyűlés egyesült akarattal fogadott el egy keletkezőben levő temetkezési egyesület alapszabály tervezetet, s hogy létesülni is fog, engedi remélnünk azon meleg pártfogás, mely az egyesületbe állani akarók aláírásából tűnik ki. Az egyesület létesülését 300 taghoz, mint minimumhoz kötötte, s az eddigi aláírók már meghaladták a 300-at. Ilyen egylet is régen váratott magára. Alakulóban van dal- és zenekör is.
  A mai estét jelölte ki a közönség pártolása megnyerésére, amennyiben tánccal egybekötött dal és zeneestélyt rendezett pénztára gyarapítására.
A művészet pártolása nemcsak a műérzelmeket fejleszti, nemesíti, de az egyetlen hatalom a földön, mellyel minden nemest, üdvöst, a legkönnyebben lehet a társadalomban létrehozni.
  Megyénk köztiszteletben álló alispánja az érdekelt gazdákat gazdasági egyesület létesítésére hívta fel a helyi „Hunyad” című lapban. Hogy egy ilyen egyesület alakulása itt a mi megyénkben nagyon helyén van, eléggé igazolja az, hogy a földbirtok, mint nálunk, egyetlen nemzeti alap, hovatovább mind veszít értékéből, amit gazdasági életünk rendezetlen állapotának róhatunk föl.
  A „Hunyad” hetilap tulajdonosa és Hunyad megye tanfelügyelője — lelkesülve Kolozsvár példáján — felhívást intézett a Hunyadiban a megye közönségéhez, hogy a szegény és árva gyermekek ruhával ellátására társulattá egyesüljenek.
  Ha valahol, itt van szegény és árva utca-gyerek bőviben. Ugyanis Déva és vidéke köznépének nagy része lusta és renyhe. A napszámos nép máról holnapra tengődik, a csapszékekben, lebujokban eldorbézolja keresményét. De hogy félre is tegyen valamit, arra már nagyon kevés gondol. Önként értetődik, hogy tunya népnek a gyermeke utcai koldulásra van szorulva.
  Itt, szerintem, nemcsak ruha kell, hanem dologházak — mint javító intézetek— felállítása is szükséges volna a sok dologkerülő, az utcai koldus-gyerekek javítására.
  Régészeti egyletünk halom módra gyűjti a földgyomrában rejlő azon régi emlékeket, melyek hivatva vannak nemzetünk letelepülése előtti idők történelme földerítésére, s már is annyit gyűjtött, hogy méltán vonta magára más hason hazai egyletek figyelmét. Régi írott emlékek gyűjteményei pedig a hazai történetírásnak válnak becses kútforrásaivá. Íme, anyagi, szellemi és emberbaráti téren haladni, ha a valóságban még nem is, de a papirosán már részint fel vagyunk szólítva, részint magunk sorakoztunk, részint már tettünk is valamit, a mik életrevalóságunknak kétségtelen jelei.

                                                                                                     Csulay Lajos, a Dalárda első elnöke

   Hunyad, 1885. deczember 12. Állandó dalárda Déván (kivonat)
  …A megbeszélés úgy van, hogy egyelőre szerveztetik férfikar, később talán női és vegyes kar, sőt ezekkel összekötve esetleg állandó műkedvelő társaság is. Az értekezlet aláírási íveket bocsátott ki a következő felhívással.
   Egy f. hó 8-án tartott értekezlet czélul tűzvén maga elé, hogy Déván állandó dalárda szerveztessék, tisztelettel kéretnek mindazok, a kik e kitűzött czél elérését elő kívánják segíteni, hogy szíveskedjenek részt venni, akár mint működő, akár mint pártoló tagok.
   Az értekezlet bizottságot küldött ki az alapszabályok javaslatba hozására, a melyek felett a szervezkedő gyűlés fog érdemlegesen határozni. A szervezkedő gyűlés ideje és helye kitűzetett f. hó 20-ikán d.u. 4 órára a nemzeti kaszinó alsó helyiségébe. Abban részt venni és határozni jogosultak s megjelenni tiszteletek kéretnek mindazok, a ki akár pártolókul, akár működőkül beírták magukat.
Megjegyeztetik, hogy habár reméljük később külön női és vegyes kart is szervezhetni, most mg a tisztelt úrhölgyeket csak a pártoló tagságban leendő részvételre kérjük.
   Az értekezlet megbízásából, Déván, 1885 decz. 8.
  Réthi Lajos Koncz Aladár, értekezleti elnök értekezleti jegyző.
  Az ívek át vannak adva: Issekutz Antal polgármester, Juhász József postafőnök, Nagy Ferenc adótárnok, Szőts Sándor lelkész, Csonka Lajos tanár, Domián Pál és Koncz Aladár törvényszéki tisztviselő uraknak.
  Sértést követnénk el Déva értelmisége és polgársága ellen, ha hosszasan fejtegetnők egy állandó dalárda szükséges és kívánatos voltát. Beérjük annyival, hogy szerencsét kívánunk a kezdeményezéshez.

   Déva és vidéke, 1894. július 12.
  A helybeli iparos ifjak dalárdája, mely Hajtmán Pál gyakorlóiskola tanító vezetése mellett néhány hónap óta nagy buzgósággal gyakorolja magát a harmóniás szép éneklésben, a jövő vasárnap (július 15-én) d. e. 10 órakor fog először nyilvánosan szerepelni a dévai reform. templomban egy pár vallásos ének előadásával.
  Fölhívjuk rá városunk közönségének figyelmét annyival is inkább, mert városunkban tudomásunk szerint ez az első dalárda, mely az iparosok előre törekvő köreiben keletkezett és bír azon kellékekkel, melyek állandó fennmaradását és további sikeres működését biztosítják. A derék ifjúság- és lelkes vezetőinek előre is szívünkből gratulálunk.

   Déva és vidéke, 1894. március 22.
  Március 15-ét Déván szép kegyelettel ünnepelték meg. Reggel 10 órakor az ipartestület saját zászlója és a tanulók saját zászlójuk alatt felvonultak az ev. ref. templomba, hol Szőts Sándor lelkész a képezdei zenekar kíséretében előadott templomi ének elhangzása után föllépett a szószékre és elmondotta könyörgését a hazáért, nemzetért, királyért, s végül könyörgött megható szép imában nagy hazánkfiáért Kossuth Lajosért (a költői szellemmel megírott könyörgést lapunk múlt száma egész terjedelmében hozta.)
  A templomból a nagyszámú közönség az ipartestület zenekara által előadott Rákóczy-induló hangjai mellett a Redout nagytermében gyűlt össze, hol minden rendezés nélkül a legnagyobb rendetlenségben elhelyezkedett, hogy meghallgassa a képezdei dalárda gyönyörűen előadott, megnyitó énekét.

                                                                                                            Csulay Lajos síremléke

   Hunyad, 1898. december 17. Mulatságok.
   A Dévai Polgári Dalkör az ujonan alakult női-karral együtt 1898 évi december hó 26-án Déván, a Vigadó nagytermében jótékonycélú dalestélyt rendez, amely táncmulatsággal lesz egybekötve. Az estély műsora:
    1. „Honfiak vigyázzatok." Induló Kücken J.-től. Énekli az egyesület férfikara.
   2. „Népdalok." Sopran solo. Zenekar kísérete mellett énekli Dörfler Lujza kisasszony.
   3. „A vén cigány." Férfi négyes Bereczky Zs. és Paál F.-től. Énekli a férfikar.
  4. „Népdalok." Soprán solo. Zenekar kísérete mellett énekli Horváth Gizella kisasszony. 5. „Népdalegyveleg". Férfinégyes Lányi Ernőtől. Énekli a férfikar.
   6. „Nemzeti zászló.“ Vegyes karének. Hubert Károlytól. Előadja az egyesület vegyeskara.
  7. Tánc. Belépti-díj: személyenkint 60 kr, családonkinl 1 frt 20 kr. Kezdete este 8 órakor. A tiszta jövedelem a „Polgári Dalkör" egyleti céljaira fordíttatik. Felülfizetések köszönettel vétetnek és hírlapilag nyugtáztatnak.

Dévai Magyar Dalárda. A megalakulás.
  Déva és vidéke, 1926. március 13. Meghívás.
  Vármegyénk prefekturájának 9922/926 számú engedélye alapján a dévai Magyar Dalárda folyó hó 28-án d. e. 11 óra¬kor tartja alakuló közgyűlését a Fehér-Kereszt kistermében. Felhívom mindazokat, akik a Magyar Dalárda megalakítását és fenntartását szívükön viselik, hogy ezen gyűlésen megjelenni szíveskedjenek. Dr. Leitner Mihály szervező.

   Déva és vidéke, 1926. március 27.
  Az emberi élet, különösen a mai világban, tele van szenvedésekkel. Az Isten azonban gondoskodott arról, hogy némileg enyhítse azt: művészetet oltott az emberi természetbe. Ezen enyhítő balzsam legegyszerűbb fajtája az énekművészet. Az ember éne¬kelni tud, s bár nem mindenkinek az éneke üti meg a mai értelemben vett művészi nívót, mégis művészet az: a szív művészete. A dalon keresztül az ember lényege szabadul tel.
A népdal mutatja az emberi életben a dal szükségességét és egyszersmind művésziességét is. Egyszerű, közvetlen, keresetlen és mégis lelket kifejező. Sír a lélek, örvend, mereng, gyászol, jajong vagy tompa fásultságban van az ének útján. Az ének az emberi mivolt egyik velejárója, az emberi lélek fejlődésének egyik tényezője. S a dalon keresztül nyilatkozik meg a nemzeti jelleg is. Azért a magyar bánat más mint egy más nemzet bánata, mert más az éneke. Kifejező és mégis csak a magyar bánatot fejezi ki. Azt a bánatot, amely általános emberi ugyan, de át van itatva a faji sajátosságokkal.
   S a szó, a nyelv erejét is ez tartja meg a legjobban. A szöveg, a prózai mondat, gondolat ki mehet gyorsan a fejedből, de ha a dallamot ismered, sohase felejted el. Édes anyanyelved szavait sokáig-sokáig magadban hordod, anélkül, hogy gondot fordítnál annak a megőrzésére.
A magyar nyelv életére nézve s a magyar nyelv szépségeinek megmutatása végett minden dévai magyar ember szívén kell hogy feküdjön tehát a dévai magyar dalárda ügye. Éppen olyan fontos kell hogy legyen, mint az anyagi ügyek, mert kihatásai talán még nagyobb horderejűek.
   A magyar társas élet egyedüli megteremtőjét látjuk a dalárdában. Már magában ez az indok is arra kényszerít minden jó magyar embert, hogy a dalárda alakuló gyűlésére eljöjjön s annak jövendő életében aktív szerepet vállaljon. A magyar dal magyar szívet és magyar kötelességet kíván, ne vonjuk meg tőle, ha az Isten szívvel és kötelességtudással áldott meg. A Magyar Dalárda holnap, vasárnap d. e. 11 órai kezdettel tartja alakuló gyűlését a Fehér-Kereszt kistermében. Legyünk ott mindnyájan.

   Déva és vidéke, 1926. április 3. Megalakult a Dévai Magyar Dalárda.
  A dévai magyarságnak az elmúlt vasárnap, március 28-ika fontos dátumot jelent: ezen a napon alakult meg a Dévai Magyar Dalárda.
Délelőtt 11 órakor gyülekeztek a Fehér-Keresztben azok a magyarok, akiknek szívén feküdt a magyarság s így a magyar dal művelésének ügye. Mintegy 30-an gyűltek össze, akiknek a szervezés előzetes munkájáról Dr. Leitner Mihály, a dévai Magyar Párt ügyvezető alelnöke számolt be, majd a gyűlés megnyitása után átadta helyét Bitay Béla korelnöknek.
   Bitay Béla elnöklete alatt a közgyűlés az alapszabályokat fogadta el némi módosítással. Az alapszabály tervezetet Dr. Leitner Mihály szervező készítette el nagyon körültekintően és alaposan és ő is adta elő, amiért a dévai magyarság részéről neki csak köszönet és hála járhat. Az alapszabályok szerint a dalárda címe „Dévai Magyar Dalárda" lesz és jelvénye lant cser- és babérkoszorúval 1926-os évszámmal.
   Tagjai lesznek mindazok a lelkes férfiak és nők, akik belépni akarnak. A tagok közül azok, akiknek hangja megfelel a követelményeknek, a 10 lei felvételi díjon kívül semmi mást nem fizetnek.
   Lesznek ezenkívül pártoló, tiszteletbeli és alapító tagok is. Az alapító tag 1000 leit kell, hogy lefizessen. A gyűlés ezután megválasztotta a dalárda ideiglenes vezetőségét a következők személyében: elnök: Csulay Lajos, alelnök: Bubárnik Miklós és titkár Dr. Schuller Frigyes. A gyűlés lelkes hangulatban déli 1 órakor ért véget.

   Déva és vidéke, 1927. november 26.
  A dévai Magyar Dalárda újból megkezdi működését. A dévai magyar dalárda Székely Lajos vezetése mellett újból megkezdi működését. Próbák hetenkint egyszer, pénteken lesznek. Felkéretnek az összes tagok, valamint mindazok, akik belépni szándékoznak, pénteken okvetlenül jelenjenek meg. A dalárda férfikaron kívül a vegyeskart is megszervezi.

   Déva és vidéke, 1927. december 3.
  Sarkadi Elek hegedűtanítást vállal kezdők és haladók részére. A hegedűtanítás felelősségteljes hivatás. Nagy körültekintést és pedagógia rátermettséget feltételez. A hegedülni tanulók bizalommal fordulhatnak Sarkadi Elekhez, ki úgy kezdők, mint haladók részére hegedűórákat ad.

   Keleti Újság. 1928. 10. 10. Elismerték a dévai Magyar Dalárda jogi személyiségét.
  Több mint két éve ezelőtt alakult meg néhány lelkes magyar zenebarát kezdeményezésére a Magyar Párt dévai tagozata kebelében a dévai Magyar Dalárda. A dalárda több jól sikerült műkedvelői előadás megrendezésével tett tanúbizonyságot életrevalóságáról. A dalárda vezetősége idejében megtette a szükséges lépéseket a jogi személyiség elismertetése iránt. A dévai törvényszék azonban formai okok miatt kétszer is visszautasította a jogi személyiség bejegyzése iránti kérelmet. A napokban végre mégis sikerült a bejegyzés, amennyiben a dévai törvényszéknek most kibocsájtott végzése szerint a dévai Magyar Dalárdát bejegyezték a jogi személyek lajstromába.

   Déva és vidéke, 1928. október 27. Újjászervezik a Dévai Magyar Dalárdát.
  A Dévai Magyar Dalárda választmánya október 24-én este ülést tartott Csulay Lajos elnök elnökletével. A választmányi ülésen a választmányi tagok úgyszólván teljes számban részt vettek, ami azt bizonyítja, hogy a választmány belátja azt a fontosságot, amivel ma Déván a Magyar Dalárda ügye bír.
   Az elnök beszámolója után a dalárda újjászervezésének kérdését vitatták meg. Többek hozzászólása után az a vélemény alakult ki, hogy a Dévai Magyar Dalárda működését okvetlenül meg kell hogy kezdje, mivel a nemzeti élet szempontjából okvetlenül szükséges, hogy dalárdánk legyen. Az ülés tehát egyhangúlag azt a határozatot fogadta, el hogy a Dalárda működésének azonnali megkezdését szükségesnek tartja s a karmestert felkéri, hogy az aktív tagokat ismét verbuválja össze.
   Hogy a magunk részéről is eleget tegyünk magyar kötelességünknek, ezúton kérünk fel minden énekelni tudó és jó hanggal bíró magyart: férfit és nőt, hogy a dalárdába való felvétel végett a jövő hét folyamán jelentkezzék Székely Lajos karnagynál. Minden magyar embernek be kell látnia, hogy az idők áldozatot követelnek a magyarságtól a magyarságért, ezért áldozzuk fel a kényelmünket s legyünk segítségére azoknak, akik kizárólag csak a nemzeti eszme szolgálatában, munkájukat amúgy is minden honorárium nélkül csupán nemzetük iránti kötelességből adják a köz javára. Hisszük, hogy Déva magyarsága megérti a mi szavunkat s teljes erejéből azon lesz, hogy a dalárda ismét megkezdhesse teljes működését, annál is inkább, mivel a dalárda jogi személyiségét a hatóságok éppen a közelmúltban ismerték el. A Dalárda vezetősége megtette a maga kötelességét, most a közönségen a sor megalakítani azt a magyar dalárdát, amelyre, mint már többször is hangsúlyoztuk, okvetlenül szükségünk van.

   Ellenzék, 1928. november 2. A dévai magyar dalkör ébredése.
  Nem is kéne hangsúlyoznom azt, hogy mit jelent ma egy városban vagy egy községben a magyar dalkörök létezése. Hiszen mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy magyar kultúránk egyik legerősebb bástyája a magyar dal ápolása, fejlesztése és a lehető legmagasabb színvonalra emelése. Dalosversenyeinknek is egyik célkitűzése éppen az, hogy ez által életet keltsünk mindama helyeken, ahol csak magyarok élnek, hogy dalosszervezeteket alkossanak. A híres segesvári versenynek is meg volt a kellő eredménye, mert már eddig is számtalan helyről adtak jelt, hogy dalkört akarnak teremteni olyan városokban és községekben, ahol eddig a magyar dal szünetelt.
   És elsősorban is örvendetes tényképpen kell, megállapítsuk azt az eseményt, hogy a Dévai Magyar Dalárda választmánya egyik legutóbbi gyűlésén Csulay Lajos elnök vezetésével az összes választmányi tagok jelenlétében kimondotta, hogy a Dévai Magyar Dalárda működését okvetlenül kezdje meg.
   A dalegyesület újjászervezését is már megkezdették, ami egyáltalában nem fog semmi nehézségbe ütközni, mert Déván bőven akad annyi intelligens dalos, hogy egy erős dalkört tudjanak összehozni, amely dalkörtől elvárják, hogy rövidesen az Országos Szövetségnek is a tagja lesz. A szervezés munkálatait Székely Lajos karnagy végzi.
  Bízunk abban, hogy Déva városában egyetlen egy magyar ember sem fog akadni, aki ne sietne támogatására annak az intézményünknek, amely a mi magyarságunk egyik legerősebb kapcsát és összetartozandóságát testesíti meg.

   1928. december 14. A dévai Csángó Dalárda jótékony célú estéje. A dévai csángó dalárda jól sikerült estélyt rendezett a gazdakör helyiségében. Az estély tiszta jövedelmét a római katolikus templom renováltatási költségeire fordították.

   Déva és vidéke, 1928. december 22.
  A december 29-iki Tompa ünnepély programja.
A dévai magyar ifjúság által december 29-én rendezendő Tompa emlékünnepély műsora a következő:
1. „Hunyadi László” nyitánya írta Erkel Ferenc, előadja a 4. Határőrezred és a dévai filharmonikusokból alakult szimfonikus zene¬kar. Vezényli: Sarkadi Elek
2. Ünnepi beszéd tartja: Dr. Paál Árpád.
3. Tompa „Nefelejts”. Énekli a Csángó Dalárda.
4. Tompa: „Az öreg szolga”. Szavalja Szemenyei Emma.
5. Magyar udvari négyes rendezi Orbán Ica (tánc). Előadják: Kántor Irén, László Irén, Lengyel Ella, Székely Rózsi és Mária, Tiringer Ica és Rózsi, Zágoni Böske.
Szünet:
6. Tompa Köveskuti: „A madár fiaihoz”. Énekli a Dévai Magyar Dalárda.
7. Tompa: „Levél egy kibujdosott barátom után”. Szavalja Bokor Béla.
8. Brahms: Magyar táncok op 5, 6 előadja a 4. Határőrezred és a dévai
filharmonikusokból alakult szimfonikus zenekar. Vezényli: Sarkadi Elek
9. Magyar dalok. Előadja: Dr. Inczédy Joks- mann Ödön.
10. Tompa: „Virágregéi” élőképekben,
11. A fehér liliom menyegzője Szereplők: Andersen Alice és Icu, Dobay Stefi, Surányi
Anci, Orbán Ica, Kántor Irén, Kontz Tutu, Székely Rózsi, Tiringer Icu és Rózsi

   Déva és vidéke, 1928. december 29. Tompaünnepély ma este a városi színházban.
  A dévai magyar ifjúság rendezésében ma, szombaton este fél 9 órai kezdettel fog lezajlani az annyi előkészítő munkát adó nagy Tompa-ünnepély. Dr. Paál Árpád, publicista és Inczédy Joksmann Ödön magyarpárti alelnök szereplése kölcsönöz kiváltképpen nívót az estélynek, amely az egész megye magyarságának találkozója lesz.
  Külön kell felhívnunk közönségünk figyelmét a dévai csángódalárdára, amely most fog először nyilvánosan szerepelni.

   1929. január 2. Tompa-ünnepély Déva.
  A dévai Magyar Ifjúsági Kultúrcsoport szombaton este rendezte meg nagyszabású Tompa-ünnepélyét a városi színházban. Az ünnepély, amely mind anyagi, mind erkölcsi tekintetben a legfényesebben sikerült, Erkel Ferenc „Hunyadi László“ nyitánnyal vette kezdetét, amelyet Sarkadi Elek kitűnő vezetése mellett a dévai 4-ik határőrezred és a dévai filharmonikusokból alakult szimfonikus zenekar játszott művészi tökéletességgel. Az ünnepély második és legkimagaslóbb pontja volt dr. Pál Árpád ünnepi beszéde, amelyet a publikum mindvégig fokozott figyelemmel és érdeklődéssel hallgatott, percekig tartő tapssal tüntetve ki a kiváló szónokot. A dévai csángó dalárda nagyon szép énekszáma után Szemmenyei Emmi szavalta el Tompa „Az öreg szolga” c. versét sok átérzéssel és előadói készséggel. Az „Udvari négyes” táncszám osztatlan tetszést váltott ki. Szünet után a dévai Magyar Dalárda éneke (A madár fiaihoz) gyönyörködtette a közönséget, majd Bokor Béla szavalata (Levél egy kibujdosott barátom után) aratott őszinte sikert Inczédy-Joksman Ödön magyar népdalai felejthetetlen emléket hagytak a közönség szívében, amely szűnni nem akaró tapssal ünnepelte a kiváló szereplőt. A gazdag műsorú ünnepélyt Tompa virágregéinek élőképekben való bemutatása zárta be. Előadás után a kaszinóban táncmulatság volt, amely páratlanul vidám hangulatban reggelig tartott.

   Déva és vidéke, 1929. január 5. Újabb meglepetés: a dévai csángó dalárda Tompa „Nefelejts" című énekét énekli.
  A dévai csángó dalárda, — amelyet Sarkadi Elek szervezett meg s amelynek szép jövőt jósolhatunk, most mutatkozott be a dévai közönség előtt.
Elfogultság nélkül mindnyájan büszkék lehetünk reá. S hogy megalakult, azt mutatja, hogy a dévai csángóság belátja a szervezettség és a városi magyar polgársághoz való kapcsolódásának is a feltétlen szükségességét. A nemzeti viseletben felálló dalárdát hatalmas tapsokkal ünnepelte a közönség. A tapsokból — nagyon természetes, az egyedüli városi „német" ruhában megjelent vezénylő Sarkadi Eleknek is kijutott, aki dicséretesen vezényelte a szép dalárdát.

   Déva és vidéke, 1929. április 6.
   A dévai római katholikus Egyház ma szombaton este kilenc órai kezdettel tartja meg műkedvelő előadását a városi színházban, amely alkalommal a „Vöröshajú” című népszínmű kerül színre. Okvetlenül nézze meg a dévai csángó műkedvelők kitűnő színjátékát.
……
— Dalárda választmányi ülés. A dévai református Egyház Dalkara vasárnap, április 6-án d. u. fél 5 órai kezdettel tartja választmányi ülését, amelyre a tagokat szeretettel meghívja
a Vezetőség

   Déva és vidéke, 1929. május 4.
   A dévai magyar Ifjúság Orbán Balázs emlékünnepélye. A nagy székely etnográfus és író születésének századik évfordulóján a dévai kicsi magyarság lelkes ifjúsága is kibontotta az emlékezés fáklyáját hogy bevilágítson a magyar telkekbe, Orbán Balázs emlékével, munkásságával és jellemével kitartást és erőt öntve azokba.
   Szombaton április 27-én este a Fehér Kereszt éttermében szerény keretek között, de annál lelkesebb hangulatú ünnepélyt rendezett, amelynek műsora igen kielégítő volt.
   Szörényi Béla az ünnepély egyik megszervezője és rendezője szabad előadás keretében ismertette Orbán Balázs életrajzát, működését s a magyar irodalomban s a magyar népi életben való hatását. Előadása nagyon tömör s amellett élvezetes volt, nagy körvonalakban igazán plasztikusan rajzolta meg a nagy székely alakját. Utána a dévai csángó dalárda magyar népdalokat adott elő, Sarkadi Elek karnagy dirigálásával. Ez alkalommal a dévai csángó dalárdáról külön is meg kell emlékeznünk és ki kell emelnünk azt a hatalmas előhaladást, amit ez a nép fiaiból rekrutálódott dalárda néhány hónap alatt tett. Az összhang minden változatában valóban mesterien szólalt meg ebben a férfihangokból álló orgonában, amelyet Sarkadi Elek nagy hozzáértéssel, tudással s talán még nagyobb szeretettel igazgatott s tette alkalmassá a mostani nagy sikerre. Sarkadinak s a csángóknak egyképpen hálásak lehetünk a csángó dalárdáért, amely a városi dalárdákkal egészen felveheti a versenyt, ha csak nem előzi meg őket.

   1929. július 3. Templomi hangverseny Déván.
 Tudósítónk jelenti: A dévai róm. kath. templom renoválásának és újrafestésének befejeztével tegnap az egyház gazdag programú templomi hangversenyt rendezett Zsizsmann Rezső orgonaművész közreműködésével. A hangversenyt megelőzőleg fényes papi segédlettel P. Kóri Ottó sz.- ferencrendi volt tartományfőnök szentelte be az újrafestett templomot. A hangverseny kiemelkedő pontjai voltak: Zsizsmann Rezső orgonaszámai, Sarkadi Elek hegedűszólója, Ziennertné úrnő énekszámai, de nagy sikert aratott Fátyol E. Cselló-szólója és a dévai filharmonikusok szalonzenekarának száma, valamint a vegyes kar nagyon szép énekszáma.

   Déva és Vidéke, 1930. január 4. Táncmulatság a csángótelepen.
  A dévai Csángódalárda folyó év január hó 6-án hétfőn este hét órai kezdettel a dévai Csángótelepi Hitelszövetkezet hivatalos helyiségében másnap reggel négy óráig tartó táncmulatságot rendez, amelyre az érdeklődőket ezúttal is meghívja a rendezőség. A táncmulatság pártolása annál is inkább kötelesség, mivel a tiszta jövedelmet a dévai római katholikus templom festés-alapja javára fogják fordítani. A szépen fejlődő csángódalárda a legszebb reményekre jogosítja a dévai magyarságot.

   Déva és Vidéke, 1930. január 25. A dalárdák kultúr-munkája.
  A dalárdák is kultúrmunkát fejtenek ki. Az iparosok dalárdája, amint arról annak idején beszámoltunk, egész estét betöltő műsort tu¬dott produkálni a színházban. Most a csángó dalárda sem akar hátrébb maradni s egy népszínmű előadására készül. A dévai csángóság színielőadása mindig nagyon jó volt, szereplői néha színészeket megszégyenítően játszottak, úgy, hogy most is csak a legnagyobb várakozással tekinthetünk felléptük elé.

   Déva és Vidéke, 1930. február 1. Mindnyájunknak ott kell lenni a hunyadmegyei magyarság március elsejei kultúrestélyén. (kivonat).
…A verset, a költészetet ünnepli Dr. Issekutz Gergely a humor talajába ültetett, abból kivirágzó és befejezésként ódái magasságba törő verses játéka, két bájos dévai kisleány Halmos Ilus és Garai Erzsike fognak tolmácsolni. A szerző minden szabad idejét azzal tölti, hogy gondolatainak tökéletes interpretálói legyenek a bájos művésznők.
  A Dévai Magyar Dalárda kitűnő csángó osztálya egyéniségének szívből-vérből fakadó magyar dalait adja nekünk ezen az estén. Komoly reményünk van arra, hogy ez a népdalárda mihamar méltó helyet fog magának kiverekedni Erdély magyar dalkultúrájának lelkes gárdái között.
És ha szünet előtt a csángók népies bájjal előadott dalaiban gyönyörködhetünk, — szünet után igazi műélvezetben lesz részünk, amikor a Dévai Iparos Dalárda a dévai filharmonikus zenekar kísérete mellett az Ernáni opera bordalát, ezt az örök szépségű művet nyújtja ajándékul vendégeinek.

                                                                                            László János, két lemondás után, a Dalárda harmadik elnöke.

   1930. március 5.
  Szombaton este tartotta a hunyadmegyei magyarság gazdag programú kultúrestéjét a városi színházban, telt ház mellett. Az estélyt a dévai filharmonikusok szalonzenekarának Csokonai nyitánya nyitotta meg, amely után dr. Váradi Aurél mondott magasszárnyalású ünnepi beszédet. Ezt követte dr. Issekutz Gergely „De szép a vers” című versesjátéka, amelyet zenekísérettel Halmos Ilus és Garai Lili adtak elő sok átérzéssel, megértéssel, megértéssel juttatva kifejezésre a költemény szépségeit. Veres Béla unitárius lelkész nagyhatású melodrámája után Heim Sári klasszikus magyar táncot lejtett, majd a dévai magyar dalárda és az iparos dalárda énekszáma ragadta magával a publikumot. Nagy sikert aratott Zilahi Lajos „A házasságszédelgő” c. komédiája. Az estélyt a filharmonikusok zeneszáma zárta be. Előadás után a Fehér Keresztben táncmulatság, volt, amely a legjobb hangulatban a reggeli órákig tartott

   Déva és Vidéke, 1930. március 22. A filharmonikus egyesület megalakítása.
  Értesülésünk szerint f. hó 30-án vasárnap d. e. 12 órakor, a városháza nagytermében értekezlet lesz, amelyre ezúton is felhívjuk vármegyénk zeneértő közönségét, kérve, hogy megjelenésével tegye lehetővé a sikeres megalakulását.

  Déva és Vidéke, 1930. május 31. Hősök napja.
  Május 29-én ünnepelte meg az egész ország a háborúban elesett hősök emlékezetét. Déván is a szokásos kegyeleti ünnepségek folytak le az egész város részvétele mellett. Reggel az összes templomokban istentisztelet volt, ami után az összes felekezetek papjaikkal egyetemben a temetőkbe vonultak ki, ahol emlékbeszédeket tartottak a hősök sírjai mellett. Minden temetőben az illető felekezet papja mellett a katonaság egyik Képviselője is beszédet tartott.
   A görög keleti tmetőben Duma görög keleti lelkész mondott mélytartalmú, megható beszédet, míg a római katholikus temetőben Dr. P. Imets Károly zárdafőnök, a református temetőben Ercse Miklós segédlelkész s a zsidó temetőben Fischer Gyula főrabbi emlékezett meg a hősökről.
   A katholikus temetőben az egyesült Magyar (Csángó) és Iparos dalárda énekelt nagyon szépen, míg a református temetőben Titz Ferenc vezetésével az evangélikus (szász) dalárda s ugyancsak a Csángó iparos dalárda Sarkadi Elek vezetésével énekelt kegyeletes énekeket, emelve a hősökről való megemlékezés lelki mélységét. Délután négytől hatig térzene volt a népkertben s este kilenc órai Kezdettel a városi színházban a Görög Keleti dalárda tartott műsoros estélyt a dévai görög keleti templom renoválási alapja javára. Megelőzőleg nyolctól fél kilencig kivilágították s fáklyásmenettel járták be a várost.

   Déva és Vidéke, 1930. június 7. Mulatság a Csángótelepen.
A dévai magyar (Csángó) Dalárda június 9-én, pünkösd másodnapján a Principele Carol (Hunyadi) út 107 szám alatt a Lovász Gergely-féle házban délután 2 órai kezdettel mulatságot rendez a dalárda javára. Az engedélyt reggel 4 óráig adták meg.

   1930. szeptember 13.
  DÉVAI NYEREGNÉLKÜLI LÓVERSENY EREDMÉNYEI. Tudósítónk jelenti: Hétfőn délután fél 5 órai kezdettel tartotta meg a dévai magyar dalárda csángótelepi osztálya nagyszabású lóversenyét Déván, a nagy vásártéren, amelyen a megye minden részéből nagyszámban vettek részt, összesen 25 versenyző indult a versenyen, amely mindvégig szép látványt nyújtott. A verseny külön érdekessége volt, hogy a lovakat szőrén lovagolták. A részletes eredmény a kővetkező:
1. Seiger Bernát dévai exportőr „Jupiter” nevű lova, lovagolta ifj. Dávid Gergely.
2. Gál Miki dévai mérnök „Lujza” nevű lova, lovagolta Székely József.
3. Seiger Bernát dévai exportőr „Olga” nevű lova, lovagolta Csoboth Antal. Mindhárom nyertes szép díszoklevelet kapott, azonkívül az I. díj nyertese 500 lejt, a II. díj nyertese 300 lejt és a III. díj nyertese 200 lej jutalmat kapott. A verseny lezajlása után táncmulatság volt, amely ritka jó hangulatban a reggeli órákig tartott. A verseny tiszta jövedelmét a dévai magyar dalárda csángótelepi osztályának javára fordítják

   Déva és Vidéke, 1930. december 6. A történelmi pillanat.
  Valóban történelmi pillanat volt. Csak észre kellett venni. Az a szem vehette észre, amely meg volt szokva ahhoz, hogy a magyar egyesületek vezetőségében a városi polgárság úgynevezett lateiner osztályának tagjai üljenek, azok az emberek, akik a városban laknak s a jogból, a tollból, a szerszámból élnek.
   S a történelmi pillanatban ezek a régi érdemes és lelkes tagok félreállottak s a zöld asztalnál a helyet elfoglalta László János csángógazda és többi társa, akiket a Magyar Dalárda vezetőségébe a csángótelepesekből a Dévai Magyar Dalárda szuverén közgyűlése éppen Dr. Meskó Miklós magyarpárti elnök javaslatára megválasztott.
  Én magam voltam az, aki felszólaltam akkor s szavakban alig tudva kifejezést adni azoknak az érzelmeknek és gondolatoknak, amiket éreztem, és gondoltam, azt mondtam, hogy e pillanatot történelmi pillanatnak érzem. Utóvégre nincsen az egész dologban semmi különös, az én számomra mégis történelmi pillanat volt, éreztem, hogy ettől a perctől kezdve a kisebbségi dévai magyarság életében más periódus kezdődik, éreztem, hogy a dévai városi polgárság s a csángótelepi csángóság egyenjogúsítása, összeölelkezése, egyesülése csak most történt meg igazán.
   Látnom kellett a szememmel is azt, amit az élet már régen hirdet, hogy a dévai csángóság nem az a faj, amelyik elengedné magát, hanem az a nemzet, amely a maga erőit össze tudja szedni s egy boldogabb jövendőért dolgozni tud. Látnom kellett, hogy íme akadnak férfiak, akik nemcsak azt akarják, hogy énekeljenek, hanem akik azt akarják, hogy ők maguk is kormányozzák magukat ebben a szép és nemes s nemzeti szempontból nemcsak fennkölt, de megbecsülhetetlen munkában. Látnom kellett, hogy a városi polgárság bátorítása, ami tíz éven keresztül harsogott a csángótestvérek fülébe, megtermetté a maga gyümölcsét s olyan bátorságot és erőt adott a csángóságnak is, amely most már arra is képes, hogy egyedül is tevékenységet fejtsen ki a kisebbségi kulturális életben.
   Ez a történelmi pillanat azonban nem azért történelmi, mert érzelmekről van szó, mert megvallom őszintén, sok érzelmi momentumot is éreztem, jól esett ugyanis látnom, hogy a vezetők táborában friss anyag foglal helyet, meg nem fáradt, a munkában nem kimerült, lélekben és testben a szabad levegő által teljes harmóniában megtartott erő, amely a csüggedésben is megtalálja a maga reménységét, amely nem ismer lemondást csak újabb és újabb előretörést.
   Mindezeken kívül — mondom — nem azért volt a pillanat történelmi, hanem azért, mert a dévai csángótelep magyarságának friss népi ereje bevonult a polgárság megfáradt táborába és új hitet, új reményt hozott nekünk.
  A Dévai Magyar Dalárda a dévai magyarság dalárdája, tehát annak minden tagjáé. Minden dévai magyar tagja lehet és minden dévai magyarért dolgozik ez a dalárda s ezen felül mindnyájunk szép anyanyelvét műveli s zeng rajta dicsénekeket az Alkotóhoz. S az utóbbi időkben azt vettük észre, hogy ezt a szép magyar dalt, a magyar nyelv legszebb ékességeit a csángótestvérek, a csángó fiatalság becsülik meg a legjobban.
   Nehogy félre értsenek: a legjobban, vagyis a legjobban szereti, a legtöbbet játszik vele, szent álmodozással és örömteli hittel, hogy azzal nemcsak magának, de az egész világnak jót tesz, hiszen a dalos pacsirtát mindenki — nemzetiségi különbség nélkül — szívesen hallgatja. A nemzetek ajkán pedig a dal, akármilyen nyelven is zengjen az, pacsirta dal, amely csak felfelé tör s csak nemes lelket keres és kutat. S ez a nemes törekvés a csángóságból tört fel különösképpen, mert hiszen a városi polgárság s annak munkában jobban elfáradt fiatalsága s más egyesületek nehézségeiben és boldogságában inkább elfoglalt része a Magyar Dalárdát nem pártolta annyira.
   Azok tehát, akik a magyar dalt magukénak tekintették, akik művelték, most csak megkapták a megérdemelt jogot és a nekik járó kötelességet. A városi polgárság, amely átadta az aktivitásban is a nagyobb részt a csángóságnak, lemondott a vezetésben is a csángóság javára. Új vezéreink vannak tehát. A kisebbségi kulturális vezetésbe bevonultak Déván a csángók.
   Valóban történelmi pillanat a magunk szempontjából. Mert ők már régen vezetik magukat, nem szorulnak segítségre. De most mi, a városi polgárság, a lateinerek kaptunk — s önként általunk is megválasztott — új vezéreket, akiknek munkabírása és lelkessége a városi polgárságra is csak jótékonyan kell hogy hasson.
  Hisszük, hogy az új választás mindnyájunk hasznára lesz s ahogy a gyűlésen is mondtam, éljenek a csángótestvérek, velünk együtt. Kéz a kézben mint Déva magyarsága induljunk meg az előttünk álló nem sok biztatást és jót mutató úton.
Kovács Károly.

   A Dévai Magyar Dalárda tisztújító közgyűlése.
  László János csángógazda a Dalárda új elnöke.
  A Dévai Magyar Dalárda vasárnap, nov. 30-án d. e. 11 órai kezdettel tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Párt hivatalos helyiségében Dolcsig János elnökletével s mintegy 60 tag részvételével. Dolcsig János bevezető beszédében a Dalárda első, azóta már elhunyt elnökének: Csulay Lajosnak az érdemeit méltatta és kiemelte, hogy Csulay Lajos volt az, aki a dévai magyarságnak lehetővé tette, hogy a magyar dal szeretetében a magyar szívek összedobbanhassanak. Csulaynak köszönhető az is, hogy a Dalárda a jogi személyiséget elnyerte, majd a Dalárda működését ecsetelve egy néhány szóban, megállapítja, hogy a közgyűlést szabályszerűen hívták össze és hirdették a helyi lapokban, a közgyűlést megnyitja s a jegyzőkönyv vezetésével Borbély Ferencet bízta meg.
   A megnyitás után Dr. Schuller Frigyes titkár a Dalárda két évi működéséről szóló jelentését olvasta fel. A jelentésből a közgyűlés a Dalárda igen szép és hasznos működését ismerte meg.
   Főbb ténykedéseit a jelentés nyomán az alábbiakban adhatjuk: A jelentés mindenekelőtt Csulay Lajos első elnökről emlékezik meg, aki teljes magyar szeretetével volt ott a Dalárda születésénél s azután is minden igyekezete azon volt, hogy a Dalárda biztos alapokon nyugodhasson.
   A tényleges működés az 1928. december 17-én, a városi színházban megrendezett Tompa-ünnepéllyel vette kezdetét, amelyről a helyi lapok a leghízelgőbb hangú kritikával emlékeztek meg, kiemelve a magyar Dalárda szép szereplését. 1929. február 9 és 10-én a csángótelepen farsangi táncmulatság van, amelyen szintén kiváló sikerrel szerepel.
   1929 április 6-án a Dalárda a városi színházban előadja a nagysikerű „Vöröshajú" című népszínművet. Ugyancsak abban az évben virágvasárnapon, nagypénteken és húsvétkor a katholikus templomban egyházi énekeket énekel a római katholikus egyházi vezetőférfiak teljes megelégedésére és dicsé¬retével.
  Április 15 én a dévai ifjúsági kultúrcsoport a Fehér-Keresztben Orbán Balázs emlékünnepélyt rendez, amelyen a Dalárda szintén több számmal szerepel, feltűnő nagy sikerrel, elmélyítve a nagy Székelyre való emlékezést.
  Május 20-án a csángótelepi pünkösdi mulatságon élénkítő dalaival szerepel.
  Június 29-én újabb táncmulatságon vesz részt s fejt ki aktív tevékenységet.
  Október 17-én szüreti táncmulatságot rendez a telepen szintén nagysikerű közreműködéssel.
  A Dávid Ferenc emlékünnepélyen a várban dalaival vesz részt a nagy unitárius magyar ünneplésében.
  December 25-én karácsonykor a katholikus templomban énekel, 1930 január 6-án a telepen táncmulatságot rendez.
   1929. december 10-én Csulay Lajos, a Dalárda első elnökének temetése alkalmával a temetőben dalaival búcsúztatja az első vezért, február 8-án Kásler Fábián temetésén énekel.
   1930 március 1-én a Magyar kultúrestélyen a klasszikus énekek egész sorozatát adja a legnagyobb dicséretre. 1930. március 2-án és 3-án újabb mulatságot rendez, április 2-án a városi színházban lefolyó Blaha Lujza emlékünnepet dalaival ékesíti. Április 6-án a Magyar Párt helyiségében megtartott kultúrdélutánon dalaival szerepel, március 8-án Dávid József csángógazda temetésén énekel, május 20-án pünkösdkor a katholikus templomban énekel, június 8-án táncmulatságot rendez, június 29-én nyári mulatságot, június 15-én pedig társas kirándulást rendez óriási sikerrel.
Szeptember 7-én megrendezi a nagysikerű csángótelepi lóversenyt s szeptember 16-án pedig szüreti táncmulatságot.
   November 1-én a katholikus temetőben énekel, úgyszintén mind a két évben a hősök napja alkalmával úgy a katholikus, mint a református temetőben a hősök sírja mellett, úgy, hogy a Dalárda rövid 16 hónap alatt 34 esetben szerepelt nyilvánosan, 80 rendes és 25 rendkívüli taggal, összesen 30 választmányi ülést tartva, amely munkában a Magyar Párt választmánya s László János telepes gazda volt a Dalárdának nagy segítségére, amelyért a jelentés külön köszönetét is mond.
   A közgyűlés a jelentést lelkes éljenzéssel fogadta. Dr. Meskó Miklós a jelentéshez hozzászólva, kiemeli, hogy az a véleménye, hogy nemcsak Hunyadmegye, de egész Erdély sem tud felmutatni még egy olyan Dalárdát, mint a dévái Dalárda, amely ilyen rövid idő alatt társadalmi és anyagi mostohasággal küzdve ilyen szép eredményt tudott volna elérni, aminek a nyitja az, hogy a Dalárdisták nem érdekből, hanem egy belső indítékból indíttatva áldoztak a dal oltárán, miért is kéri a közgyűlést, hogy a távozó vezetőségnek Sarkadi Elek karnaggyal együtt jegyzőkönyvi köszönetét szavazzanak, amit a közgyűlés a legnagyobb lelkesedéssel egyhangúlag fogad el.
   A pénztári jelentés után, amely mintegy 50.000 lei bevétel és kiadás mellett mintegy 2423 lei készpénz egyenleget tüntet fel, meg¬választották a kandidáló bizottságot Dr. Meskó Miklós elnökletével a következők személyében : Kásler Lajos, Zsók István, Szőcs Antal, Hompót László, Zsók Antal, Péter Miklós és Sarkadi Elek.
   Dolcsig János ezután bejelenti a régi vezetőség lemondását s felkéri a gyűlés újbóli megnyitása után Dr. Meskó Miklóst, hogy ismertesse a kandidáló bizottság javaslatát, amelyre a közgyűlés teljes lelkesedéssel megválasztja László Jánost -elnöknek s az alábbi tisztikart: alelnök: Joózsa István és Varga András, titkár: Borbély Ferenc, pénztárnok: Zsók István, karmester: Sarkadi Elek, ellenőr: Zsók Lajos, szertáros: Lovász Ferdinánd, vá¬lasztmányi tagok: Kásler János, Dávid Gergely, Kásler Lajos ifj, Lovász Gergely, Szőts Antal, Sebestyén József. Székely József, Csobot Antal, Dr Schuller Frigyes, Seiger Bernát, Molnár András és Szőcs István, pénztári ellenőrző bizottságnak pedig Antoni Sándort, Szász Jó¬zsefet és Zsók Fábiánt.
   A közgyűlés lelkes éljenzése közepette foglalja el az új vezetőség a helyét a zöld asztalnál. László János, az új elnök, meghatva emelkedik szólásra és elmondja, hogy remegő szívvel lép Csulay Lajosnak az örökébe, akinek sem tudását, sem súlyát és hatóerejét meg sem közelítheti. Ígéri azonban, hogy egész lelkét és csekély tudását s tüzes fajszeretetét a Dalárdának fogja áldozni. S ennek az édes tehernek az elviselésében kéri a magyar fiatalságot is, hogy ne az éjszaka csendháborítására használják fel a hangjukat, hanem a magyar dal oltárán áldozzanak, ami jobb és nemesebb is, célravezetőbb is.
   Voltak eddig is családok, amelyek több tagot adtak a dévai Dalárdának, így a Zsók család 7 taggal, a Kásler család 5 taggal, a Molnár család 4 taggal szerepelt. Felkéri a többi családokat is, hogy engedjék gyermekeiket és tagjaikat a Dalárdába, hogy minél nagyobb lehessen s a dévai városi magyarságot is kéri, hogy a Dalárdát szívvel, lélekkel támogassa.
  A beszédet lelkes éljenzés zárta be, ami után Kovács Károly emelkedett szólásra és történelmi pillanatnak nevezte azt a pillanatot, amikor a Dalárda első csángó vezetősége elfoglalta a helyét a zöld asztalnál. Ebben azt látja, hogy a városi polgári magyarság s a csángótelepi magyarság között teljes a harmónia s a csángó magyarság elfoglalta azt a helyet a testületi életben is, ami őt számánál és súlyánál fogva megilleti. Annak a véleményének ad kifejezést, hogy a városi magyarság a csángókkal teljes harmóniában kell, hogy cselekedjen a magyar dal s mindnyájunk közös érdekeinek fenntartása és megőrzése céljából.
   Az indítványok során Joózsa István alelnök azt javasolja, hogy a Dalárda szerezzen be zászlót magának s azt az 1931. év folyamán szentelje is fel. Dr. Schuller Frigyes rámutat arra, hogy a Dalárdának most sok kiadása lesz s emiatt kéri, hogy a javaslatot ne kössék időhöz, amit a közgyűlés Dr. Meskó Miklós közvetítő javaslatával teljes lelkesedéssel fogad el s elhatározza, hogy a Dalárda tagjairól külön tablou-t is készít s abba Csulay Lajos első elnök képét is el fogja helyezni
   A közgyűlés lelkes hangulatban délután egy órakor ért véget.

   Déva és Vidéke, 1930. március 1. (kivonat). A dévai katholikusok műsoros estélye a városi színházban.
  …Szünet után a csángótelepi dalárda énekelt népdal egyveleget. Az összhang, a hanganyag megválogatása, a beosztás mind olyan fényesen sikerültek, hogy az ember legalább is húsz éves dalárdának hinné a csángó dalárdát.
Igazán gratulálnunk kell minden egyes csángónak s főleg vezetőjének Sarkadi Eleknek, akit ezúttal is kérünk, hogy minden érzékenységen túl vezesse a szépen megindult dalárdát, s vigye igazi dicső hírnevére a dévai magyarság eme művészi megnyilatkozó szervét…Előadás után a Fehér Keresztben tánc volt, amely a legjobb hangulatban a reggeli órákig tartott.

   Déva és Vidéke, 1930. május 17. Legyünk a Dévai Magyar Dalárda pártoló tagjai.
  A Dévai Magyar Dalárda Dolcsig János alelnök elnökletével május 15-én választmányi ülést tartott, amelyen a dalárda anyagi ügyeit beszélték meg. Tekintettel arra, hogy a dalárda anyagilag gyengén áll, elhatározták, hogy pártoló tagok gyűjtésével fogják az ügyet előbbre vinni. Minden magyar ember és Déva város minden olyan lakosa, aki szereti a dalt, lehet a Magyar Dalárda pártoló tagjai. Ezen állításunk alátámasztására legyen szabad felhoznunk, hogy a dalárda alapító tagjainak sorában Dr. Groza Péter volt miniszter is benne van s így mindnyájan pártolhatjuk a magyar dalt. A pártoló tag évi tagdíja 100 lei, aminek kifizetése igazán nem kerül megerőltetésébe senkinek sem. Íveket fognak a városban körözni, kérjük tehát az érdekelteket, hogy ne zárkózzanak el a kérés elől, hanem teljesítsék a magyar dal iránti kötelességüket.

   Déva és Vidéke, 1930. június 14. (kivonat).
  Vasárnap Blaha-ünnepély volt. Az Iparos dalárda, valamint a Magyar dalárda Csángó kara is fellépett, a tőlük ismert sikerrel.

  Déva és Vidéke, 1930. március 29. A március elsejei magyar kultúrestély dalárdistái és zenészei.
  Az alábbiakban a március elsejei s a dévai városi színházban lefolyt nagysikerű, a hunyadmegyei magyarság által rendezett, estélyre térünk vissza s bemutatjuk azokat a zenészeket és dalárdistákat, akik az estélyen szerepeltek s akik ezáltal a kulturestély sikeréhez hozzájárultak.
  Elsőnek a csángódalárdáról emlékezünk meg, amely ezelőtt egy évvel alakult és sok nehézség árán, két elnöke lemondása után, most László János elnök vezetése mellett, igazán nagyon szép helyet vívott ki magának a városi dalárdák között.
  Sarkadi Elek karnagy önzetlen és lelkes munkája minden tagjának ambícióján meglátszik s ezért, megörökítendő ezen ambiciózus törekvéseket és a jövőre nézve is bátorításképpen leközöljük a csángó dalárda tagjainak a névsorát.
   Rendes tagok: Zsók Fábián, ifj. Kásler István, Kásler Pál, Molnár Antal, ifj. Molnár András, ifj. Sebestyén János, Péter Géza, Ferencz József, Zsók János, Csobot Antal, Daradics Jenő, Dávid Gergely, Kásler Péter, Kásler József, ifj. Fábián Zoltán, Sebestyén József, Varga László, Szőcs János, Kovács József, Kásler Vince, Kásler Lajos, Gáspár Antal, Szőcs Antal, Hompot László, Zsók Antal, Varga Ferencz, Csernik Pál, Palkó Ferencz, Zsók Titusz, Varga András, Lovász Gergely, Lovász Ferdinánd, Zsók József, Palkó György, Zsók Pál, Kajtár Lajos, Székely József, Molnár József és Daradics Mátyás.
   A dévai iparos dalárda szintén magas nívón áll, hiszen karnagya ugyancsak Sarkadi Elek, akinek képességeit nem szükséges dicsérnünk, az eredmény, amit az iparos dalárda nem egyszer mutatott fel a dévai közönség előtt, a legjobb és a leghitelesebb ajánlólevél nemcsak Sarkadinak, de az egész iparos dalárdának, amely szintén első helyet vívott ki magának egész rövid idő alatt a dalárdák között.
   Tisztikara és aktív tagjai a következők: Kolozsváry Árpád, Kecskés József, Bubárnik Miklós, Kecskés Mózes, Mischung Antal, Viski Sándor, Huros Károly, Alberti József, Alberti Dezső, Schreiber Ignácz, Schreiber Sándor, Jakab Árpád, Gergely Ferencz, Varga János, Győrfy Károly, Szabó Mihály, Tavaszi József, Moldvai János, Mátrai Árpád, Szőcs Sándor, Polgár Andor, Horváth József, Beke István, Barna Gyula, Szász József, Stuplich József, Seidelhoffer Lajos, Fekete Ferencz, Kiss István, Pap Sándor, Heiberger János és Schürger Béla.
   Végül a filharmonikus zenekar. Igazán kiváló dicséretet érdemelnek azok, akik összehozták ezt a zenekart oly hosszú zenei pangás után. Déván sokszor egészen érthetetlenül, a muzsikalitás valósággal elapad, mint a víz a patakokból. Ezért érdemelnek dicséretet azok, akik összehozták ezt a zenekart a magyar estélyre s ezzel — legjobb véleményünk szerint — megvetették alapját az állandó dévai szalonzenekarnak.
   Hogy milyen formában fogja ez a zenekar kinőni magát, milyen jelleggel, az nem tudjuk és nem is akarunk beleszólni, csupán azt kívánjuk, hogy minél hamarább alakuljanak át állandó jellegűvé és minél gyakrabban szerepeljenek.
  A magyar estélyen szerepeltek névsora a következő. Természetesen a karmester itt is Sarkadi Elek, aki e nehéz szereppel is a legjobban és a legnagyobb eredménnyel birkózott meg, kiváló művészetet hozva a zenekar szereplésével is. Kérjük Sarkadit, hogy a vezetést ne hagyja s ő legyen az első, aki az állandó jelleg biztosítására a tőle telhetőt feltétlenül tegye meg.
  Csulay Éva, Diamantstein Miklós, Diamantstein István, Jakab Árpád, Javoranszky Iván, ifj. Klink Sándor, dr. Meskó Áladár, Nuszbaum Józsefné, Simon Adolf, Scheirich József, Szász József, ifj. Szőts Gyula, Titz Ferenc, dr. Weiszberger Sándor és a granicser zenétől 6 fúvó.

   Déva és Vidéke, 1930. április 12. Kultúr-délután.
  A magyar ifjúság, rendes kéthetes kultúr-délutánját múlt vasárnap tartotta a Magyar Párt hivatalos helyiségében. Az elő¬adást a már annyira ismert és kedvelt Csángó¬dalárda nyitotta meg, és ugyanez a dalárda zárta is.

   Déva és Vidéke, 1930. június 28.
  A dévai csángódalárda holnap, vasárnap, délután két órai kezdettel, a Károly király út 107 szám alatti Lovász Gergely-féle házban reggel 4 óráig tartó táncmulatságot rendez kiváló cigányzenekar részvételével. A dalárda is szórakoztatni fogja művészi számaival a közönséget.

   Déva és Vidéke, 1931. március 7. A Dévai Magyar Dalárda műsoros estélye. (kivonat)
  A Dévai Magyar Dalárda évkönyvében a február 28-ika bátrán ünnepként lehet megörökítve. Ezen a napon, szombaton este tartotta ugyanis a Dalárda átszervezése után első nagy bemutatkozó műsoros estélyét a városi színházban a dévai filharmonikusok zenekarának közreműködésével. S amikor erről az estélyről írunk, meg kell mondanunk, hogy a dalárda s a zenekar a közönséget igazi művészetben részesítette, úgy, hogy a hallgatóság átérezve a dalnak fenségét s a lélekre ható üdítő hatását, valósággal felemelten távozott a színházból,
   Az estély műsorát Szabó Zoltán lupényi református lelkész szavai nyitották meg. Elmondotta, hogy a dalról nehezebb beszélni s így csak felhívja a közönség figyelmét arra, hogy a lelkével érezze át azokat a dalokat, amiket a dévai Magyar Dalárda fog előadni. És valóban, amikor felhangzott a dévai Magyar Dalárda éneke Sarkadi Elek karmester nagyszerű vezetésével, úgy éreztük, hogy lelkünknek egy darabja szólalt meg, lelkünk rezonált azokra a szép dalokra, amiket a dalárda valósággal a szívünkbe lopott.
   A hatalmas tapsvihar után, ami a dalárda jutalma volt a közönségtől, a „Végeladás” című komédiát adták elő a csángó műkedvelők. A férj alakjában Zsók Istvántól láttunk valóban elsőrendű alakítást, élethűen tükrözve vissza a ravasz paraszt észjárását. A feleség alakjában Hangyássyné Zsók Kati játszott nagyon szépen, míg a szomszéd figuráját Zsók József állította elénk kifogástalanul. A leány szerepében pedig Szőcs Rózsit láttuk.
   Valamennyien elősegítették, hogy a komédiának óriási sikere volt. Utána a filharmonikus zenekar Sarkadi Elek vezetésével a „Semiramist” adta elő. Ez a nagyszerű zenedarab a dévai filharmónikusok interpretálásában az estélynek igazi fénypontja volt, tiszta, üde hamisítatlan művészi zenét hallhatott a közönség, amely valósággal elmerült a gyönyörű muzsika élvezésében. A filharmonikus zenekar minden egyes tagjának dicséret jár s nagyon örvendünk s az összehozóknak a legnagyobb köszönettel tartozunk azért, hogy városunk zenekedvelőit és művészeit tömörítették a zene magasabb nívójú kultiválása érdekében. Az a hatalmas taps, ami a zenekari szám után fel- viharzott, csupán gyenge visszfénye lehetett annak a nagy lelkesedésnek, gyönyörérzésnek és köszönetnek, ami a hallgatóság lelkében önkéntelenül is felhullámzott.
   Szünet után a „Fonóban" című életképet mutatták be. Kétszer kellett a nagy tapsra a függönyt felhúzni. Beállítás, elrendezés, minden nagyszerű volt, a falusi fonó egész élethűen állott előttünk. Az élőkép fontosabb alakjai voltak: Székely József, Szőcs Vilma, Zsók Erzsi, Lovász Ferdinánd, Palkó György, Dávid Gergely, Csernik Pál, Csoboth Antal, Szőcs János, Kásler Pál és Borbély Ferenc.
   Rajtuk kívül még több alak volt a színpadon, akik valamennyien áldozatot hoztak a kép sikere érdekében, amit teljes mértékben el is értek…
…Végül utolsó számként a Dalárda a szüreti dalt adta elő a filharmonikus zenekar gyönyörű kíséretével. Ez a kettős szám valósággal betetőzte az estély sikerét, a közönség alig győzte tapssal, amire aztán a számot meg is ismételték. A zenekarral megerősített Dalárdát ez alkalommal is Sarkadi Elek vezette, aki a Dalárdának nemcsak karmestere, de lelke és vezetője is, aki önzetlen lelkesedéssel, a magyar dal iránti szeretetből tartja össze városunkban az énekeseket s gyűjtötte össze immár zenészeit is, hogy a dal s a zene a dévaiak ajkáról ki ne halljon s sorsunk mostohaságában a dal s a zene mindent feledtető művészetében gyönyörködhessünk valamennyien, énekelők, zenészek és hallgatók egyaránt.
   Az estély rendezőségét elismerés illetheti. Nagy munkát végeztek, sajnos az anyagi nincs arányban az erkölcsi sikerrel. A költségek s az adó a haszon legnagyobb részét felemésztették. De, ha az anyagi nem is növekedett, a Dalárda bebizonyította, hogy életképes és pártolnunk kell. Aki csak teheti, iratkozzon be tehát pártoló tagnak vagy aktív tagnak.

   Ellenzék, 1931. június 21. MEGALAKULT A DÉVAI MAGYAR DALÁRDA IPAROSOSZTÁLYA. Tudósítónk jelenti: A dévai magyar dalárda csángó férfikara igen szép működést fejtett ki eddig. Önálló koncertek keretében többször lépett már fel. A dévai magyar dalárda most egy újabb dalegyesülettel bővült. Ugyanis a dévai magyar iparosok külön dalosztályt létesítettek a magyar dalárda hatáskörén belül. Elnök Bubárnik Miklós lett. Mindkét dalkart Sarkadi Elek vezeti.

   1931. július 29.
  Dévai Magyar Dalárda Csángótelepi Kara a csángótelepi Gazdakörrel karöltve folyó évi augusztus hó 16-án, Déván, a csángótelepi vásártéren népünnepéllyel egybekötött lóversenyt rendez, amelyen előreláthatóan nemcsak a dévai, hanem a környékbeli tenyésztők is részt fognak venni.

   1939. László János visszaemlékezései:
  „A gazdasági és kulturális élet az utóbbi időben elképesztően szomorú. A dévai telepen régebben volt tejcsarnok, állatbiztosító szövetkezet. Ma nincs, csak egyedül a Hitelszövetkezet, mely csak azért áll fenn 27 év óta, mert mindenki adós oda. Ha ez nem volna már régen megomlott volna. Volt fúvós zenekara, Ifjúsági Egyesülete. Műkedvelő gárdája (gyönyörű sikerekkel), 72 tagú Dalárdája, Gazdaköre. Mind - mind megomlott, megölte az irigykedés és ma nincs semmije.”

   Déva történelméből 1703-1817

   1703. A Rákoczi Ferenc féle szabadságharc. (kivonat).
  Ily szendergő állapotban találta Erdélyt az 1703-ban kitört Rákóczi Ferencz-féle szabadságharcz. A „Recrudescunt” Magyarország lakóit izgatott, mondhatni elkeseredett forradalomra hajlandó hangulatban találá. Erdélyben különbözők voltak a körülmények. Itt Rabutin (Graf v. Bussy), az ügyes, és hajthatlan keménységű férfiú volt a vezénylő tábornok, ki 6000 válogatott német haddal rendelkezett, és a forradalom elharapózásátvalószínűleg meg tudta volna gátolni (?) ha a bécsi haditanács rendeletei által nem zsibbasztatik. Ez utóbbi azonban nem engedte meg, hogy egész seregével kimenjen Szathmárhoz, Rákóczi gyakorlatlan hadai szétszórására, és csakis annyit engedményezett, hogy Glöckelsperg tábornokot hétszáz lovassal oda küldhesse, aminek eredménye lőn, hogy Szathmár és Glöckelsperg Rákóczi kezébe jutottak.
  Rabutine miatt nem jött zavarba. Szebent minden esetlegre elkészíti, a guberniumot, a főnemességet beparancsolja,, és Rákóczit általok lázadónak nyilvánítatja.
  Dévát, Kolozsvárt, Bethlent, Szamos-Újvárt, Görgényt, Kővárt, Somlyót, szóval az ország minden védhelyét német és magyar helyőrséggel, élelemmel ellátja, és megerősíteti, kemény rendeletet küldvén a nemességre, hogy a ki életét és vagyonát szereti, német őrségű várba vonuljon, különben mindenét felprédáltatja. (Századok – 1867P. Szathmáry Károly: A nagy-enyedi ref. főiskola költörténete 1662-től 1704-ig 17. old.)

  1704.
  Így telt el ötödfél esztendő, a mikor 1703. tavaszán kiütött és a nyáron át rohamosan elterjedett az országban II. Rákóczi Ferencz szabadságháborúja. Ennek híre csakhamar elhatolván a törökországi bujdosók telepeire is, a Thököly harczedzett régi kuruczai lázas örömmel köszörülték a kardjukat, sietve készülődtek, s hazatérhetési engedélyért küldenek a portára. De mivel Konstantinápoly messze föld, s a várt engedély késett, a honvágy lázában égő bujdosó kuruczok nagyobb része ezt be sem várva, kisebb-nagyobb csapatokba verődtek, s egyes vezéreik — mint Szalontay, Bozóky, Szappanos Mihály, Csáky András és Tirpács Márton, stb. — vezetése alatt szökve is elindultak, főként a lovasság, s   Temesvár felé a török földön át Rákóczi alföldi kuruczaihoz, vagy erdélyi hadaihoz csatlakozának.
A maradékkal, 5—600 főnyi edzett „válogatott vitézzel” b. Orlay Miklós is útra készen állt. Végre megjött az engedély a portáról, hogy Viddinben lőszereket kaphatnak, s a temesvári basa behúnyt szemmel fogja nézni a menetelüket. Petrőczy tbrkot az oláh vajda még egyelőre visszatartó fővárosában, hanem Orlay a nikápolyi telepekről, jó rendbe vett, harczvágyó kuruczaival — felében lovas, felében gyalog — az 1703-ik év vége felé fölkerekedék és erős menetekben haladt Viddinen, Orsován át Karán-Sebesnek.
  Itt — úgy látszik — gyalogságát a Vaskapu szorosain át indító Hunyadba, maga pedig a lovassággal Facsetnek tartott, Dobra alatt egyesülendők. Amazok útjuk közben a Hátszeg vidékén hírtelenül megvívták a Kendeffyek sasfészkét Kolczvárát, s azután a Marosnál társaikkal egyesülve, Orlay vezérlete alatt a Nagy-Szebenből ellenök küldött Koszta rácz ezredes csapatát kemény harczban szerencsésen megverték és levágták, ezredesükkel együtt. Mire a diadal mámorától föllelkesülten, megrohanták és bevették a dobrai sánczot, sőt a Maros túlpartján fekvő Illye, Branyicska kastélyokat is, — ami által urává lőnek a Marosnak és bezárták Déva vár kapuját.
  Ez 1704. január havában ment végbe.
  (Századok. 1898. Értekezések. THALY KÁLMÁN: A b. Orlay s gr. Serényi család 200).

  1706.
  A kit helyette ideiglenes parancsnokává rendelt azon hadaknak: dévai Csáky András ezredes, — egykor Thököly belső udvari híve, pohárnoka vala, kit a bujdosó fejedelem csak az imént küldött haza Kis-Ázsiából Nicomédiából Rákóczihoz, szolgálni. Egyike a legvitézebb s legtörhetetlenebb jellemű kurucz főtiszteknek, akinek Déva vára 1706-iki példátlan kitartású védelmében kifejtett antik hősiessége fölött még a zordán Babutin cs. tábornagy is csodálatát fejezé ki és kalapot emelt. (Századok. 1899. Értekezések. THALY KÁLMÁN: A b. Orlay család történetéhez 108).

  1720.
 A Steinville hagyatékok.
 Az írásunkban már többször jellemzett főhadiparancsnok 1720. október 21-én hal meg. Haan 1721. január 14-i felterjesztésében 129 401 Frt 10 Fr-ra teszi a Steinville-el szembeni kincstári követelések teljes összegét. Ebből 50 000 Frt-ot tesz ki az az összeg, amelyet a főhadiparancsnok az Erdélyen át menekülő XII. Károly svéd királynak Brassóban előlegezett.
  Súlyos károkat okozott (Haan szerint ez 17 888 Frt-ot tesz ki) Steinville sajátos „bányagazdálkodása": nemcsak saját bányai termékeivel kerülte meg a kincstári arany- és ezüstváltást, hanem másoktól is vásárolt fel nemesfémet. Haan azt sürgette, hogy a Steinville hagyatékában található nyers vagy olvasztott arany, ezüstérc vagy ezüst a rendes értékben beváltandó, a főhadiparancsnok birtokában volt salétrom, választóvíz stb. kincstári kézbe veendő (ezek nem lehetnek magánosok birtokában), a Steinville szolgálatában állt kohó-, aranyválasztó mesterek és laboránsok „wegen den daselbst habenden all zugrossen bekanntschaft" eltávolítandók.
  A főhadiparancsnok bérelte a dévai uradalmat is; bérlete már 1718 elején lejárt, új szerződést nem erősítettek meg vele, úgyhogy az uradalomnak a szerződés lejárta utáni jövedelmei visszatérítendők volnának, az uradalom készleteit pedig a bérbeadás időpontjának értékében kellene visszaadni. Több kisebb-nagyobb tételt tettek ki a követelések listáján Steinville által felvett és el nem számolt közjövedelmek (a főhadiparancsnok 1578 Frt 20 kr-t nem fizetett be Olténia 1719-i donum gratuitumából - ez a teljes összeg jó 8%-a volt -, 1715-ben eladott 1272 Frt értékű szénát abból, amit a gyulafehérvári uradalom jobbágyai szolgáltattak. 1714-15-ben 750 Frt értékű cölöpöt szállíttatott Déva erődítésére az ország pénzén, s nem számolt el róla, az erdélyi katonai élelemraktáraknak 791 Frt 37 1/2 kr értékű terménnyel tartozott.
  Súlyosak voltak bizonyos külföldi személyekkel vagy családokkal kapcsolatos tartozások. Steinville a Brâncoveanu-hagyatékból 12.750 Frt-ot felvitetett Bécsbe, Mavrocordat havasalföldi fejedelemnek, erdélyi fogsága idején, 6550 Frt-ot előlegezett a hadipénztárból. Ígéretet tett arra, hogy serdar Barbu 3333 Frt 20 kr-t kitevő adóssága megtérítésében segítségül lesz a kincstárnak, az összeg közel 2/3-a azonban (2166 Frt 40 kr) kifizetetlen maradt. Mindezen túl számos kisebb tétel szerepelt a hagyatékkal szembeni követelések listáján. (Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981). Trócsányi Zsolt: A Subdelegatio (Commissio) Neoacquistica és erdélyi hatásköre. Kivonat).

  1721
  Legelébb is azután 1721ben Generalis Steinville halála után Dobrán Hunyad Vármegyében ütötte magát ki a szikra, midőn az odavaló oláhság magát szabadnak vélvén, és a királyi Fiscus uraságát vakmerőn meg nem esmérvén, Déva várára rontott, kapuit és várát elfoglalta, az ott lévő kevés számú katonaságot elkergette, a harangokat támadásnak jeléül meghúzta. Dévára vivő utakat fával, szekerekkel, és sántzokkal elzárta, és fegyveres kézzel a Vármegye erejének ellent állani mérészelt addig, míg hadi erővel meggyőzetett. (Tudományos Gyűjtemeny_1830__pages364-373. Jegyzések az Erdélyi Oláhok történetéről).

  1724.
  Königsegg főhadiparancsnok és Viechter cameralis director 1724 végén bizonyos járványgyanús haláleseteknek véve hírét Déva környékéről, oda küldte Klettenhammer országos törzssebészt (Stabs- und Landchirurgus), s az meg is szüntette a járványt. (Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981). Trócsányi Zsolt: A Subdelegatio (Commissio) Neoacquistica és erdélyi hatáskököre. (kivonat). 

  1757-ben épen Ágnes napján ülé a’ dévai várban nászinnepét a gyáva fejedelem, a’ dorbézoló Barcsai Ákos, első neje Szalánczi Erzsébet halálával, a’ hiú Bánffy Ágnessel; a föld népe üldözött páriaként barangolt, szolgaság- és kénytől nyomatva, a’ jobbakat rabbilincs szokta, más éhezett, sírt, hon, és alkotmányos élet csak névről ismertetett; 's ekkor, illy időkben, csak egy Barcsai Ákos tudhatott vigadni. Gyászos múltúnk volt, melly vigalmunkat is elsötétíti, de ki gondolt erre most illy fényes szép körben?
  Éjfél után gazdag vacsora fűzé szorosabbra össze a' vendégeket. Az itt ivott jó bornál az e’ megyei savanyu bor jutott eszembe. Híres al megyei marosmenti bor 's nálunk savanyú lesz; fanyar íze után bámulat fog el, ha arra gondolunk, hogy a’ híres borkedvelő Apafi Mihály, mikép tudott e’ bábolnaiból tizenöt kupát egy delesre felhajtani, ha akkor is savanyú volt — volna.
  De minek gondoskodni erről, van a’külföldnek Champagnije, s egy dévai nemes társaival megiszik 30 — 40 üveget, 's ad érte a' külföldnek 2— 300 ftot; de egy megyéjében felállítandó népnevelő-intézetre nem adna három máriást, hogy ott gazdálkodni tanuljon gyermeke 's hagyja el apja hibáját, ki minden harmadik szavát, akival szokta vegyíteni: az illyre ,Szégyen , szégyen.............. Honja ne légyen a’ világon, Szóra rokonszavat ne halljon.
  A’ tánczról az ezelőtt 2 évvel alakult kényelmes casinóba mentem, melly életét a’ köztiszteletű főispántól kapta, de a’ részvényesek fizetni nem akarása miatt elhal vala, ha ismét és mindenkor ismét a’ melegkeblü főispán, saját költségén újságokat ez évre nem hozatott volna, váljon szebb életre derűl-e ezután, midőn ugyanazok lesznek az aláírók, kik voltak; úgy hiszem, hogy ki akkor nem fizette be 8 pftos részvényét, most sem adja meg a’ 6 pftot. Bizony baj, hogy olly keveset adnak Déván is némellyek az adott becsületszó- és nemzetiségre!!! Bauczári Bíró Pál. (Életképek. 1845-02-15/7. szám. Déva, télhó 21kén).

1784. Hóra világ. November 4-én a most már Aradvármegyéhez tartozó Lunkára rohantak; elpusztították Gyulai Ferencz gróf csinos kastélyát s kivégezték gazdatisztjét, Gencsy Antalt; Ócson a kath. templomot is fölperzselték; Kis-Halmágyon kirabolták Hollaky Pál özvegyének s Hollaky Antalnak kastélyait; a 12 Hollaky még aznap Dévára menekült. (Századok. 1894. Értekezések. MÁRKI SÁNDOR: A Hóra-lázadás magyarországi részel. közl. 609).

  Dévai tűz 1789. Tsak alig mulik el, hogy Déva Várossa a tűznek hamvas prédájává nem leve. Egy nevezetes Görög Kereskedőnek a’ háza gyúladott vala meg a’ Piatzon, és egynéhány szempillantás alatt 10 házak füssé levének. Hogy a’ tűz tovább nem terjedhetett, azt mi (irja a Tudósitó) a’ mi tiszteletre méltó V. Présesünknek G. Révai Urnak köszönhettyük, ki szerentsénkre éppen itt Vala ekkor. Midőn tűzi-lármát ütének ő volt az első, ki elé-álla, és az ö példáját követő Népét fel-inditá, és rendeléseket teve.
(Magyar Kurir, 1789-06-27 / 49. szám).

  Bányáink 1790-1796.
  Hatodik darab. Egy kis hazabéli utazás. Az Hazabéli Bányász Hellyekröl.
ERDÉLYBEN a’ Fejéronat, Wismutot, Nicolumot vagy Fattyurezet, Kobáldot, és a’ Platinát ki-vévén, egyéb Értz-nemeket találni.
Ilyen Értztermő Helységek Vármegyénként:
Hunyad Vármegyében: Hunyad, Zalasd, Déva, Nagyág, Toplitza, Macsesd, Füzes, Boica, Porkura, Almás, Mála.
Zaránd Vármegyében: Kőrösbánya, Buda, Drajka, Gojinel, Hercegán, Kasanest, Bukarest, Staniza, Bucsum, Kritstsor, Trisztia.
(Parnassusi időtöltés 1-7., 1790-1796 (Nagyszeben-Kolozsvár, 1793-1800).

   Magyar Hirmondó, 1794. január 7. Déván is éppen azon a’napon (1793 dec. 8.), estvéli 7 óra után 3 fertállyal, két vagy három minutákig úgy rengett a’ föld, hogy zörgöttek minden ablakok, és az edények — nevezetesen a Patikában — öszreverődtek. és egy Bába-asszony le is dűlt a’konyháról. Ezen föld - indúlást, pestis’, és Déva elsüllyedése elöljáró postájának gondollyák némellyek (talán azért, hogy a’ Bába lefordult a’ tűz helyről.

  Magyar Hirmondó, 1794. június 27. Erdély Ország. Déváról, Júniusnak 13-dikán. — „Minémű vigyázással legyenek Elöljáróink a’köz tsendességnek, és bátorságnak fenntartására, egy szembetűnő példáját kívántam ennek közleni a’Hírmondóval. — Tsóka Sámuel nevezetű Nemes Személly, Borbátvízi Jószágához tartozó Jobbágyai közzűl mintegy husszal, katonai - forma gyakorlásokat tétetett.
  Megértvén ezt a’ Hunyad-Vármegyei Tisztség, rendelést tett, az említett jobbágyoknak elfogatások eránt, hogy végire járhasson töllök ez exercitoztatás’ okának.
  Hírt vévén Csóka Úr, Embereinek elfogattatása felől, megy a’ Hártzeg-vidéki Al-Ispányhoz. Ez mutatja a’ Generális Szék által ki-adatott parantsolatot. Ekkor káromkodásra, és Frantzia, ’s Kurutz - Világgal való fenyegetődzésre fakadt Tsóka Úr, ’s eltávozott. A’ míg e’ történt, hozták már Déva felé, Livádia Falubeli némelly Nemesek az el fogatott Jobbágyokat, kiknek azonnal utánnok nyargalt Tsóka Úr, ’s elérte őket Kalán nevű Falunál, a’ hol egyszersmind elöltalálta egy szekerét is, mellyen Borbátvizi Jószágába 12 pár pisztolyt, nehány flintát, karabélyt, töltést ’s a’ t. vitetett.
  A’ Foglyokat hozóknak olly ajánlást teszen Tsóka úr, hogy tsak botsássák el azokat: ő rabul adja magát, bejő Dévára, ’s megfelel itt mindenekről.
Elfogadtatott az ajánlása, de ő csak hamar megszegte azt; mert a’ mint lovaglott volna a’ kísérők között, egyszerre csak kiugratott közzűlök, ’s futtatni kezdett. Amazok vátig kiáltoztak utánna, hanem minden foganat nélkül. Egy tehát utánna lőtt, de nem találván jól, elkapta más Társától a’puskáját, ’s már ezzel úgy lőtt, hogy Tsóka Úr mindjárt le fordúlt a’lováról, hanem tsak ugyan nem hólt meg, sőt hevenyiben ismét megindult; de utol érték kísérői, ’s puskaágyakkal földre le-agyalták. Ekkor hólttnak tettette magát Tsóka Úr. A’ Livádiaiak még az nap bejöttek Dévára, ’s le-beszéllék a’történetet. Más nap behozatott a’hólttnak véltt Pátiens, és egy fogadóba vitetett, hová egy Seborvos, 12 Nemesek, és hat Katonák rendeltettek mellé. Egy hét múlva le vitetett a’ fogadóból, a’ kaszármába. Nem sok reménység vagyon, meg gyógyúlhatásához.

   Magyar Hirmondó, 1794. július 4. Erdély Ország. Déváról, Júniusnak 20-dikán.
  „Az Erdélyi Kamara, só - aknának való helyet próbáltat a’ Dévai Vár-hegye’ töviben. Jó reménység vagyon felőle, hogy ezen szándék foganatosabb fel ez azon próbáknál, mellyek tétettek Tordoson, Szász Város-Székben, a’ hol igen kevés mértékben kaphattak sót, ’s a’ mit kaptak, az is felette salétromos volt.“

  1794.
  A Fiscale Directoriumnak Tagjai. Felsö-Szilvási Noptsa Elek Fiscális Director, és Thesaur. Tanátsos. (Magyar Almanak 1794-ik esztendőre (Bécs, 1794). 384. old).

  Magyar Hirmondó, 1794. augusztus 5. Déváról, Júliusnak 19-dikén.
  „Az emberi természet’ esméretere vezető maga nos Történetek’ Históriájában méltán helyet érdemel, úgy ítélem, eggy olly Embernek erőszakos ki múlásáról való hiteles tudósítás, minémű volt néhai N. Tsóka Sámuel, a’ kiről emlékezett vala Qqq árkusa a’ M. Hírmondónak.
  Hánykódó indúlatai között, egy levelet utasított tegnapelőtt a’ nevezett Szerentsétlen, született Josintzi Juliánná Báró Asszonyhoz, kivel házassági életben élt, ’s magzatokat is nemzett. A’ Levél’ értelmét látni lehet az itt következő írásból, melly a’ testamentommal, és még egy más rövid írással eggyütt, a’ki múlt Rab’ asztalán találtatott.
  „Kedves Juliskám! Tegnap, az ez előtt küldött lévelemben kértem volt, hogy magáról, gyermekeiről, és házáról, tőllem, utolsó rendeléseim’ által venni jöjjön be holnap, azaz tsötörtökön jó reggel, most is abban megváltozhatatlanul állván, kérem, múlhatatlanul holnap, úgymint Tsötörtökön kilentz órára bejöjjön; különben, valamint életemről, úgy halálomról se kívánjon tudni, és többször hozzám soha be se jöjjön. — Mikor ez utolsó kérésem’ nem teljesítik végye illy utolsó szívem’ kinyilatkoztatását, mint voltt. Hitessének. “
“Csókádnak víg kedve örök gyászba lépe,
Értted, ki szívemben voltál Világ’ Szépe:
Mert látom, irigység kezemből ki tépe,
De vóltt hívségednek lessz szívemben képe.
A’ Világ’ kedviért, új szerentsétlennek,
Tevél, ’s bánatimban, jaj! feneketlennek:
Még is tiszta szivból könyörgök Istennek,
Tegedet megáldjon; engem’ veszessenek.
Példásan, hogy légyen minden elégelve,
Midőn keserűség’ poharát megtelve
Rám köszönvén, aztat, egész ki-emelve
Megittam, utolsót rája el lehelve.
Jaj! Te gyermekiddel, kedvesebb napokat
Élly, mellyek köztt rendelly egynéhány órákat,
Eget engesztelni azért, ki Világot
El-hagyja mindjárt a’ Változandóságot.”
Tsötörtökön, délelőtti 9 óráig csendesen volt, kilentz óra után pedig szinte tizenkettőig nagy indulattal imádkozott Cs. S.
Kevéssel 12 óra előtt megértvén, hogy Feleségéhez botsátott levelének nem lesz foganatja, ezeket a’rendeket írta:
“Átkozott ez óta, melly e’napot közli,
És a’ meg-élhetőt gyilkosul meg-öli;
Maradj-el már Világ tőlem hivságiddal,
Csóka siet, indúl te bosszúságiddal.”
E’ meglévén, belső Strásájához ment, ’s eggy aranyat nyújtván nékie így szóllott hozzá: Te mindjárt változol, és ím könnyeimet látod, mellyek e Világért hullnak szemeimböl; te, e mellett könyvezz-meg a kortsmán engemet.
Azzal a’ Strásától elfordulván, vette imádságos könyvét; ment az olasz fal mögé, melly az ágya előtt állott; és midőn ütné a’tizenkét órát, úgy lőtt magának egy pisztolyt a’ mellyjébe, hogy legottan halva dült az ágyára.

   Magyar Kurir, 1796-09-09 / 21. szám. Erdély Ország.
  Déváról Septemb. első napján.Hazánknak két nevezetes oszlopát termettük el közöttünk a’ múlt Augustusban, úgymint: Elöször. Az Erdély Országi Kir. törvényes Táblának egy valójában nagy lelkű és érdemű Assessorát, néhai Méltos. Szilvási Balia Sámuel urat, a’ ki is Aug. 5 ik napján Dévai majorkodásának meg tekintésére ki menvén, ’s meg melegedvén meg fördött, azután haza jött, egy pohár hideg vizet ivott ’s végre sárga dinnyét ett, mellynek az a’ szomorú következése jön, hogy Aug. 11-dik napján ki lelvén ötét a’ hideg, dél után egy óra tájban meg hótt helységünk közönséges nagy bánattyával és kárával, öt neveletlen árvákat hagyván maga után.
  Most jut a’ Magy. Kurír eszébe egy tsaknem ehez hasonló történet. A’ múlt Júliusban egy N. Váradi kövér testű lakos nagyon meg melegedvén a’ Körös vizébe ment törödni, és övedzőig érő vízben hirtelen bele halt. Ebből ki tetszik, melly veszedelmes légyen a’ melegedett ez izzadó testnek, akár hideg levegő ég, akár hideg viz ital, akár vízben való fördés által való hirtelen meg hidegítése.
  A másodszor, a’ fent nevezett Királyi Törvényes Táblának, mind a’ két Magy. Hazában nagy hirű nevű Praesesse, Mélt. Zejkfalvi Zejk Dániel úr ő Nagysága Aug. 30-dikán viradta felé kettedfél órakor itt Déván hirtelen meg hólt. Az előtt való este vetsernyén a’templomban volt, néhány Dévai jó embereit meg látogatta, este kedves Grófnéjával és nagy reménységü fiával együtt vígan vatsorált, az után a’ tsemege étel közben hirtelen meg némúlván ágyba tétetett, ’s attól a’ szempillantástól fogva sem meg nem szóllalt, sem szemeit fel nem nyitotta, sem semmire nem ügyelt. és ámbár mindent el követtenek légyen is vele jó Doctorunk és Chirurgusunk, a’ mit az orvosi tudomány és a’ józanokosság nekiek javaslottanak, de még is semmire sem mehettek, ’s illyenképen ezen hirtelen való gutta ütés miatt negyedfél óra múlva meg fosztatott ez a’ nagy lelkű úr betses és a’ Hazának hasznos életétől.

  Déváról 1804.
  Temesvárott 26-dik Octoberben délután a’ földindulás egy jó minútumig tartott, a’ földindulás után szel következett, Erdélyi Szelenben szint akkor, egy és 12. praf közt, a’ földnek rázkódása a’ kathólikus Templom tornyát meg hasította. Braschoban némelly házokat is levert, a’ Templomokban, tornyokban nagy károkat okozott, tapasztalta azt Mutenbach, Déva, más helységekkel együtt nem kis kártállással. —Magyar Könyv-Ház 21. (Pest, 1804)

  Magyar Kurir, 1805-09-13 / 22. szám Déváról Septise napján.
  A’közelebről el enyészett Augustus hónak 30-ik napján itt. Déván a’ Nemes első Oláh Regimentnek 1-so és 2-dik batalliona keresztül marsirozván, Maros Sólymoson két egész napot nyugadott, ’s a’ tsak már említett helységet, amaz ritka, és kegyes hazafias szeretettel tündöklő Oberster N. Barcsay Méltoságos Barcsai Ábráhám Ur kedves élete párjával Mélt. Gr. Bethlen Susánna Asszony ö Ngával együtt hivséges örömbe helyheztette — minekutánna két állandó nap Mélt. Obristlieutnant Úrtől fogva el kezdve, két utólsó Cadétig, 42 személyeket számlálva szabad Úri asztaloknál szeretettel megvendégeltek — 686 személyekből álló közkatonáknak pedig mindegyiknek napjára fél font marha hús, és fél kupa (pint) bor hasonlóképpen szererettel ki osztogattatott — az Ur Isten éltesse az ilyen jóhazafiakat — a’ kik a’ kedves hazáért életeket is fel áldozni készen álló hivséges hadi vitézeket, meg érdemlő törekedéseknél fogve méltó képpen meg betsüllik. —


  A Szakamás előtti útvonal kiépítése. Hazai Tudósítások. 1807-08-29 / 18. szám. ERDÉLYBŐL DÉVÁRÓL, 14. Aug.
  A’ Nemes Hunyad Vármegyén keresztül Bánátba vivő mintegy tíz mérföldnyi közönséges Pósta és Ország út ez előtt elsős időben sokszor szinte járhatatlan volt, némelly helyett a’ Marosnak a’hegyek alá való bemosásáért félelmes és szerentsétlen.
Méltóságos Gróf Bethlen László Kamarás Ur 4 Fő Ispány Urunk Nagysága Administrátorsága igen emlékezetessé lett azzal a Haza előtt, hogy a' kősziklák ellőtetése, és hányatása, az út' közönséges feltőltetése és rakatása által ma ez az út az útazás’ és kereskedés’ könnyebbségére ígér annyit, mint a’ mennyit a’ régiségre a’ Trajánus’útja’ romladéki Hazánkban imitt amott mutatnak.
  A’ Gróf’ köz hasznú intézetét a’ Megye’ Tisztjei is egész buzgósággal segítették.
  Az út’ széle négy öl, felemelkedése mintegy fél, két oldala mellett egymással hidak alatt közösülő árkok fedezik; fenekét nagy kövek formálják, mellyek aprókkal jól ki vagynak töltve, és felül igen derékul porondal beborítva.
  Milyen egyező itt a’ közjóra való igyekezet. De hathatós a’ felsegéllő buzgóság! — Melly nagy az ilyenek eránt való háladatosság, mutatja egy közelebbi hazafiúi Innep.
  Tudniillik: Déváról lefelé mintegy három mérföldnyire Maros Bretyével általellenben egy a’ Marosba nyúló kősziklának vágtak keresztül a’ tövén igen bátorságos Utat; ugyan ennek oldalába tétetett a’ Marosi alsó kerületbéli Fő Bíró Tekéntetes Lázár János Ur a’ Méltóságos Gróf Úr’ tiszteletére, és az út’ készítetése idejének emlékezetére egy Emlékeztető követ.
  Augustus hatodika vala az Emlékeztető Kő levitelének és feltételének napja. Az első hajón Mu’sikával eresztetett a’ Maroson az Emlékeztető Kő; ezen hajón a’ Mu’sikásokkal eggyütt voltak mintegy harminczan. A’ második hajón sok jó Barátjai, és Tiszti Társai, még ezeknek Feleségeik’, és gyermekeik’ köz örömtől és Hazai érzéstől lelkesült társaságokban kísérte a’ Tekéntetes Fő Bíró Úr, mind eggyütt mintegy nyolczvanod magával. Ezen a’ hajón voltak a’ Mu’nkát szerető sok jó Hazafiak; itt is zengett felvátólag az úgy nevezett Török Mu’sika. Mo’sarak durrogtak az első hajóból minden szép helynél, melly mind vissza hangzottá a’ vele közlött örömet.
  A’ második hajón egy, az elsőn két Vármegye’ Zászlói lobogtak. Délután egy óra tájban értük el czélunkat, mikor az emlékeztető Követ a’ mohos kőszál oldalába fogadá kezünkből. Ezután által evezénk M. Brétyei Birtokos T. Ribiczei Sándor Úrhoz, hol is mindnyájan igen vígan töltök ezen   Öröm Innepet. 
  Ebéd, és vagy három pár táncz, után viszont a’kősziklához evezénk, és háládatosságunk jelét a’ koros kőszálnak ajánlók. Méltóságos Gubernialis Secretarius Kenderes Mihály Úr az időhöz illő rövid fontos beszédet tartván a’ jó alkalmatosan készűlt út köz hasznairól, a’tiszteit Gróf Úr’ nagy érdemeit magok’ mivoltokban tisztelettel említvén minden jól gondolkozókkal együtt, mind a’ tisztelt Grófnak, mind pedig a’ Vármegye’ érdemes Tisztjeinek, és különösen a’ feljebb is nevezett Fő Bíró Úrnak, munkás és hasznos fáradozásokat szívreható kifejezésekkel megköszönte. Ezeket sokaknak öröm könytsepjeik követték; és végre mindnyájan szívből kívántuk a’ Mo’sarak’ ropogási közt! Éljen a’ mi nagy érdemű Fő Ispányunk!  Éljenek Vármegyénknek köz haszonra termett Tisztjei. A’Kőre e’ következendők vagynak metszve.
a) Feljül:
CoMItI
LaDIsLao BethLen
VIro
regIs patrIae qVe serVItIIs
nItentI,
VIae operas qVe IsthVIVs'

b). alól:
Gróf Bethlen Lászlónak emlékezetére,
Hogy ez utazásnak felsegítésére
E’ helyet hasznosan illy járóvá tette,
A’ haládatosság e’ követ emelte:
'S e’ Szirt, a’ melly meszsze a’ Marost taszítja,
Kebelébe nevét örömmel szorítja.
  A’ Chronosticon Számbetűi nagyobbak és aranyosok; meg a’ Gróf Úr’ neve a’ Magyar Versekben. A Versek felett közben egy koronás paj’sban a‘ Gróf' kígyós czímere van, kétfelől pedig a Nemes Vármegye arany gyűrűs hollóji.
  A’ Kő maga kemény porond kőszikla, a’ Veczeli rézbányából való; az Ország útja felett három ölnyire van a’ kősziklába helyheztetve.
Felséges Urunk is ezen útra nézve végbe vitt munkásságért a’ tisztelt M. Gróf Fő Ispán Úri Nagyságát, és név szerént a’ feljebb tisztelt Fő Bíró Urat, valamint szintén felső Kerűletbéli Fő Bíró Méltóságos Bartsai László Urat is, a’ K. Guberniumtól küldött Decretumoknak tartások szerént, kegyelmesen megdítsérni méltóztatott.
…..
  Itt Déván Julius 74-dikétől ólta eső még nem volt, ’s a’ nagy hévség miatt olly nagy a’ szárazság, hogy a’ törökbúza nem köthet, a’ szelő’ szemje nem nőhet.
  A’ melegség felhágott déli 11 és 1 órák között. 1. August. 112 gr. Th. Farenheit (44,40), 8. Aug. 115 gr. (46,10) 9. Aug. 114 gr. (45,50), 10. Aug. 125 gr. (51,60) 11. Aug. 129 gr. (53,80), 13. és 14. Aug. 151 gr. (66,10). Már 8. és 9 dikben derékul megsütöttük porondban a’ tojást a’ nap’ melegén.

  Hazai Tudósítások. 1807-11-18/41. szám. ERDÉLYI SZÉLEKRŐL.
  A’ közelebb múltt October Hónapnak 6-7-8 napjain T. N. Hunyad Vármegyebéli Déva Várossában, esett az a’ híres Ünneplés, mellyben Méll. Gróf Bethlen László Úr, az ő Testvére Királyi Tanátsos Gr. Bethlen Gergelly Ur által Fő Ispányi Rangjába iktattatott, holott sok Őlnyi ebédlő deszkából tsináltt, és fényessen elkészített Házban a’ Vendégek fogadtattak; 13 konyhán főztek 12 Muzsikus Ваnda muzsikált.

  A kementzéje kürtőjét nem kell bédugni. Déva, 1808. Magyar Kurir, 1808-04-05 / 28. szám. Erdély Ország.
  Déváról Martzius 5-ik napján. A’ múlt Februarius 20-ik napján, mellyenn a’ Reaumur thermometruma 104 gradus vólt Déván, egy 60 esztendős betsületes kereskedő Lengyel Lukács Ur, 15 esztendős jó reménységű fiával, tsak magokra ketten, estvéli 11 órakor a’ több házoktól különlévő kettős kis házatskába mentenek le fekünni.
  A’ két szobát Bétsből hozott, két a’ felső része felé bólthajtásos üregü vas pléhből álló fűtő melegítette annál az ajtó félnél, mellyen a’ külső szobából, a’ hol vólt a’ sűtő a’ másikba kellett által menni. Ezt a’ fűtőt meg töltötték magok ketten hótt szénnel, meg gyújtották a’ tüzet benne, hanem a’ kürtőbe fenn egy azt bédugó vaspléh tányér vólt künn álló fordítójával együtt, melly pléh tányérral bé dugták a’ kürtőt, hogy a’ füst és meleg benn a fűtőbe rekedvén annál melegebb legyen a’ szoba. Mellyik fordította és dugta bé nem tudatik. El alattak kétség kívül mind ketten, a’ gyermek, vagy inkább ifjú, abban a’ szobában vélt, mellyben a’ sütő állott, az attya pedig a másikban, melly távolabb volt a’ sütőtől.
  A’ következett napon úgymint Februarius 21 -ikén fel viradván, háza népe tsak várja fel keléseket, de mivel szokások ellen fel nem kelnek, zörgetnek az ajtón, de nem felel senki, és a’ bé zárt ajtó sem nyílik ki, melly miatt gyanúba esvén a’ szoba egyik ablakát bé törik, ’s azon egy kis leánykát bé bújtatnak, és fel nyittattyák az ajtót, bé mennek a’ szobába ’s hát látyák, hogy nagy szerentsétlenség esett rajtok, mind az attyokat, mind a’ fiút meg fojtotta a’ hótt szén gőze, a’ fiú már egy cseppet sem lélekzett, még sem merevedett meg harmadfél nap múlva is a’ nyújtoztató padon, orczajának sem veszett el a’ szine, ’s csak ollyan volt el temettetésekor is, mintha tsak aludna, hanem halála után való másod napon a’ szájából piros vér kezdett szivárogni.
  Az attya még lélegzett, és felpuffadt pofával fújt dél után négy óráig, de semmi érzékenység nem volt benne, hanem egyébbként is barnácska ember lévén szederjes formát mutatott. Dél utánni négy órakor minden fuvása megszünte, nem használván semmit is két Doktornak s egy Felcsernek minden el követett próbáik, és azon hólnap 23-ikán , ifjú feleségének, ’s még őt neveletlen gyermekeinek ki beszélhetetlen siralmokkal, ’s minden érzékeny szivü keresztény embernek rádobbant szivvel való keserűségével el temettetett dévai piatzon lévő kis kápolnabéli bólthajtásos syrba.
  Vajha ez a szerentsétlen esetű példa minden embert elrettentene attól, hogy soha szobáját kovácsszennel se ne süttetné, sem pedig annyival is inkább kementzéje kürtőjét bé ne dugná.

  Tutajozás a Maroson
  Hazai s Külföldi Tudósítások. 1808-09-28/26. szám
Mélt. Báró Vas Miklós Úr Ns. Megyénknek eszközlése által a' vizek’ kitisztitása, és Hajókázás felállításával újra Divatba venni kíványa; mert Erdélyből még 1002 Esztendőben ezen Maros, és Körös vizen a’ Sót Tutallyokkal, Talpakkal Szegedig; onnét visszafelé a’ Gabonát Hunyadig, Déváig szállitották ditső Eleink, mellynek Fő Igazgatója Ochtum után volt a’ Szent István Unokájának Dobokának a’ fia Csanád, vagy is Szunád. Vajda üdvösséges igyekezetek e’ részben a mostani Békesség alatt végbe mehetne! —

  I. Ferenc császár utazása Erdélyben. Hazai 's Külföldi Tudósítások. 1817-10-04/28. szám.
  MAGYAR ÉS ERDÉLYORSZÁG. A’ Felségeknek Erdélyi útazásokról újabb tudósítások szerént ezt írhatjuk: ,,Az úti rend így vala kitsinálva: Sept. 22-én Nagy-Szebenból Szász-Sebesre, 23-ikán Dévára; 24-en itt mulatnak; 25-ben Vajda - Hunyadra, másnap itt maradván, 27-en Hátszegre; 28, és 29-en Karansebesen 5 ,30-án Mehádiára érnek, ’s ott maradnak Oct. 2-áig.

      Dr. Sólyom Fekete Ferencz.
      (1839 okt. 1 Almaszeg – 1906. aug. 2 Déva)

   Hunyadvármegye közéletének nagy űrt hagyó vezéralakja, újabb kori föllendülésünk jellegzetes tényezője dőlt ki az élők sorából f. hó 2-ikán éjjeli ½ 2 órakor.
   Hunyadvármegye közélete a mult század hetvenes éveitől kezdve szokatlan föllendülést vett, mely országos figyelmet és megbecsülést vont magára. A közös munkából és megbecsülésből nem csekély rész jutott dr. Sólyom Fekete Ferencznek.
Mint törvényszéki elnök jött ide Zarándmegyéből, ahol kir. ügyészi állást töltött be megalkuvást nem tűrő hazafias irányzattal. Azt megelőzőleg Bihar megye közéletének és abban a Tisza Kálmán vezetése alatt álló balközép-pártnak volt tevékeny és nagyeszű munkása.
Egyénisége, tudása, tekintélye gyorsan meglátszott a dévai kir. törvényszék színvonalának emelkedésén. Szerencsés és termékeny gondolata volt a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társaság életre hívása. Ő kezdeményezte, kitartó - munkával megalakította, miután a megye legjobb fiai kezet nyújtottak a jó munkára.
Annak kebelében egyszerre feltűnt nemcsak mint szervező és vezető, hanem mint gyorsan elismert történetíró is. Amit megírt, arra mint forrásmunkára hivatkoznak mindenütt. Kötelességérzettel vett részt a vármegye és Déva város közgyűlésein. Felszólalásai nagy súllyal estek a tanácskozás mérlegébe mindenütt. Nem egy főfontosságú küzdelemnél az ő kezében lobogott a vezéri zászló. Minden téren, a hol működött, kitűnt nagy eszével, vaserélyével és erős magyar érzésével. Szép család maradott utána: öt derék fiú és két nagy műveltségű leány, magok is egy-egy új család vezető tagjai.
  Nemes özvegyére, szül. Véghső Mária úrnőre méltán száll át a férjét övezett tisztelet, már csak azért a mintaszerű önfeláldozásért is, a mellyel évek óta szenvedő férjét ápolta.

   Dr. Sólyom Fekete Ferenczről megfelelő módon fognak megemlékezni kétségtelenül az érdekelt testületek is. Mi itt most csak a nagy veszteségnek és kegyeletünknek kívánunk kifejezést adni.
R. L.
   Családja a következő gyászjelentést adta ki:
»Már özv. Nagyváradi dr. Sólyom Fekete Ferenczné született Véghső Mária a maga és hozzátartozói rokonai nevében mélyen megrendült szívvel jelenti, hogy a forrón szerető és szeretett férj, atya, nagyatya testvér Nagyváradi dr. Sólyom Fekete Ferencz nyug. kir. törv. elnök, a Hunyadmegyei Tört, és Régészeti Társulat megalapítója és örökös tiszteleti elnöke, Hunyadvármegye törvényhatósági bizottságának és Déva város képviselőtestületének volt tagja, a „Bihar” egykori felelős szerkesztője, az Emke hunyadvármegyei választmányának alelnöke, számos közművelődési, társadalmi és közgazdasági intézmény vezető tagja, a kiváló jogi és történelem író stb. f. évi augusztus hó 2-án éjfél után 1 óra 30 perczkor hosszas szenvedés és a haldoklók szentségének áhítatos felvétele után, életének 67-ik és boldog házasságának 31-ik évében jobblétre szenderült.
   Egész életében a magyarságért, a magyar haza boldogságáért, a társadalom, jólétéért és a szeplőtelen igazságért küzdött, ezért felemésztette életét s Istenével kibékülve, szívében mindenkinek megbocsátva tért az atyához, mint igazi jó atya.
Temetése aug. hó 3-án (pénteken) d.-u. 5 órakor fog végbemenni a felszeg-utcai halottas háztól s hűlt tetemei a helyi róm. kath. sírkertbe fognak örök nyugalomra kikísértetni. Lelkéért az engesztelő szent miseáldozat f. augusztus hó 4-én reggel 7 órakor a Szt.-Ferenczrendiek helyi templomában fog az Egek Urának bemutattatni.
Déva, 1906. augusztus 2-án. Emléke legyen áldott! Nyugodjék csendesen. !«
   A „Hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat", melynek megalapító atyja volt, az alábbi gyászjelentésben tudatja gyászát:
»A Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat igaz kegyelettel jelenti megalapítójának, irányadó vezérmunkásának és tiszteleti elnökének: Nagyváradi dr. Sólyom Fekete Ferencz nyug, törvényszéki elnöknek f. hó 2-án éjjeli fél 2 órakor 67 éves korá¬ban történt elhunytát. Déva, 1906. augusztus 2-án. Nagyértékű munkásságának emléke ezen társulatban is fennmarad!«
A dévai kir. törvényszék, kir. ügyészség és a kir. járásbíróság a következő gyászjelentést adta ki:
„A dévai kir. törvényszék, kir. ügyészség és a kir járásbíróságok bíró és tisztviselői kara szomorúan tudatja, hogy volt főnöke dr. Sólyom Fekete Ferencz nyug. kir. törvényszéki elnök életének 67-ik évében 1906. évi augusztus hó 2-án elhunyt. Béke poraira!” (Déva és Vidéke, 1906. augusztus 4).

    Dr. Sólyom Fekete Ferenc centenáriuma.
    (Ellenzék. 1939. október 8).

   A mai történelmi nagy idők forgatagában, amikor világrengető események zúdulnak a kor emberére, és lelkét lidércként üli meg a rohanó s egymásra torlódó események súlya, nem csoda, ha csak a krónikás veszi észre, hogy egy nagy erdélyi magyar embernek, a magyar közélet egyik kiváló harcosának, egy nagy magyar tragédia szenvedő hősének, most van születési centenáriuma.
   Dr. Sólyom Fekete Ferenc, a dévai törvényszék egykori főelnöke ez, aki 100 évvel ezelőtt született Nagyváradon, és aki egész közéleti munkájával beírta nevét az erdélyi magyar kultúrtörténelembe. Ha nem említenénk mást, mint hogy ő volt a nagy múltú Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület alapításának egyik főmozgatója, mondhatni életre-hívója, már maga ez is elegendő bizonyíték volna, hogy dr. Sólyom Fekete Ferenc méltóvá tette magát arra, hogy neve az utókor számára ne csak a lexikonokban őriztessék meg. De ha közéleti munkásságát és kiváló nagy egyéniségét méltán megilletően pillanatnyilag nem is lehet megünnepelni, legalább egy szerény újságcikk keretében állítsunk emléket ennek a kiváló embernek, ennek a tragikus magyar hősnek.
   KI VOLT DR. SÓLYOM FEKETE FERENC?
   A Sólyom Fekete-család minden valószínűség szerint a kihalt híres-neves nagyváradi Fekete család leszármazottja. A család eredetileg csak „nagyváradi Fekete” nevet viselte. A Sólyom nevet családi hagyomány folytán (amely hagyomány külön megírni való érdekesség) belügyminiszteri engedéllyel dr. Sólyom Fekete Ferenc volt törvényszéki elnök és fivére, Zsigmond vette nevükhöz. Ezeknek édesapja, Fekete Lőrinc 1848-asi nemzetőr százados volt Biharból, az abszolutizmus alatt hatévi vártömlöcöt szenvedett. Fogságának ideje alattit neje, Hant Katalin gondoskodott hihetetlen nehézségek között a családról, mert a szabadságharcban mindenük elveszett. Hant Katalin mintaképe volt a régi magyar nagyasszonyoknak; és maga is Erdély egyik nagy diplomatájának volt ivadéka.
   Sólyom Fekete Ferencnek már iskolás korában megnyilvánult kiváló tehetsége. A nagyváradi premontrei főgimnáziumnak ő volt Szilágyi Dezső osztálytársával, a későbbi lángelméjű magyar igazságügy-miniszterrel együtt első, illetve legjobb tanulója. Kettejük között, a két nagy szellem között már az iskola padjaiban kifejlődött az egész életükre kiható mélységes lelki barátság.
   Sólyom Fekete Ferenc, mialatt a budapesti tudományegyetemen hallgatta a jogot, Vas Gerebennek, a magyar irodalom egyik legnagyobb elbeszélőjének volt irodalmi munkáiban munkatársa és a nagy író kétségtelenül hatással is volt reá.
   Tanulmányainak befejezése után Bihar megye főügyésze lett. Ő alapította, mint szerkesztő a „Bihar” című lapot, Tisza Kálmán lapját és Tisza Kálmánnal együtt készítette el a híressé vált „Bihari pontokat“. Tisza Kálmán miniszterelnöksége alatt előbb kőrösbányai királyi főügyésszé, aztán pedig a dévai törvényszék elnökévé nevezték ki. Kőrösbányai főügyészsége idején nőül vette Véghső Gellért, belényesi földbirtokosnak, szintén királyi törvényszéki elnöknek és aztán hosszú éveken át belényesi liberális országgyűlési képviselőnek leányát, Véghső Máriát. Ez a Véghső Gellért maga is igen érdekes ember volt. 1848— 49-ben Bem tábornoknak volt hős főhadnagya, akit Erdélyben Bem tábornok az egész sereg szemeláttára, a sorból kihívva, elismeréséül megcsókolt. Honvédtiszti pisztolyát ma is őrzik a kolozsvári 1848—49-es ereklyemúzeumban.
   EGY NEMES GONDOLKOZÁSÚ KÖZÉLETI EMBER TRAGÉDIÁJA
  Sólyom Fekete Ferenc közéleti működése tulajdonképpen Déván csúcsosodott ki. Éjszakáit is nappallá téve, dolgozott a közért, aminek eredménye egyrészt fennmaradt írásai, beteljesedett kezdeményezései, de ugyanakkor saját tragédiája is. Ő alapította Hunyadvármegye történeti és régészeti egyesületét, amelynek ügyvezető alelnöke volt, amelyben igen nagy történelmi munkásságot fejtett ki, főleg történelmi okmánykutató és oknyomozó irányban. Munkásságában, miután hivatalát is kellett szolgálnia, az éveken át éjszakákon keresztül folytatott tevékenységével szeme világát vesztette. Kilenc éven át, haláláig szenvedet vakságában. Oknyomozó kutatásait külföldi, főleg német írók is idézik, ezenkívül neves jogtudományi író is volt, akinek Egyházjogtanát, mint egyetemi tankönyvet tanulta a régebbi jogásznemzedék.
    Társadalmi téren is élénk tevékenységet fejtett ki. Ő védte meg elpusztulástól az ősi dévai történelmi várat, elláttatván azt szerpentin-utakkal.
  Mint embert, talán legjobban jellemzi, hogy a Hunyad megyei román nép is, mint atyjához fordult hozzá ügyes-bajos és peres dolgaiban és ő, mint törvényszéki elnök, minden alkalommal atyailag intette őket, a békére és lehető kiegyezésre, amely jósága aztán nagy részben előidézője volt későbbi tragédiájának. Írásbeli dokumentumok, hivatalos akták, bírói ítéletek, amelyek egyébként mind javára szóltak, igazolják, hogy a kisemberek ügyeinek pártfogásáért, amellyel megakadályozta a perek vitelét, egyes ügyvédek részéről nagy gyűlöletben részesült. Ezek keresetük megcsorbítását látták a törvényszéki elnök emberi akciójában. De amíg egyesek részéről gyűlölet volt osztályrésze, addig a nép, fajra való tekintet nélkül, vakon engedelmeskedett az ő közéleti útmutatásainak. Sólyom Fekete Zsigmond szintén nagy közéleti munkásságot fejtett ki, ő volt Magyarország legnagyobb hídépítészeti szakértője. Földművelésügyi miniszteri tanácsos, aki országgyűlési képviselősége idejében a „Magyar faj és művelődés eredete” címen háromkötetes művet adott ki 1888—90-ben.
   JÓKAI-REGÉNY ALAK
   Külön fejezet alá tartozik dr. Sólyom Fekete Ferenc társadalmi küzdelmeinek a leírása, amelyhez azonban egy Jókai Mór regényírói tollára volna szükség, mert Sólyom Fekete Ferenc küzdelmeiben valóságos Jókai-regényalakká vált. Küzdelmei az akkori társadalom kortörténelméhez tartoznak, aminek feldolgozása egy cikk keretében lehetetlen is volna. Számos jogi munkája közül különösen híres a „Pandekták sommás átnézete” című. Rákosi Jenőnek is kebelbeli barátja volt. Rákosi ugyanis első publicisztikai tevékenységét a Sólyom Fekete Ferenc szerkesztésében megjelent „Bihar“-nál kezdte.
   Sólyom Fekete Ferenc 1882. április 30-án írta meg cikkét, amelyben az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület megalapítására elsőnek hívta fel a közfigyelmet. Részletesen kifejtve a megalakítandó egyesület kulturális és közgazdasági program ját és így Sólyom Fekete Ferenc lett ennek a nagy múltú egyesületnek az életrehívója.
   1906-ban, 67 éves korában halt meg. A századik évforduló egy mindenképpen érdemes közéleti férfiú emlékét idézi fel, akinek munkássága a jövő nemzedéknek is példaadásul szolgál.
   Ötvös Béla

   Szőts Sándor: Szántóhalma és Szentandrás

     ADATOK SZÁNTÓHALMA ÉS SZENT-ANDRÁS TÖRTÉNETÉHEZ, SZŐTS SÁNDOR-tól.
   E két magyar nevű községben tudvalevőleg ma egyetlen magyar család sem lakik, kipusztult, elköltözött vagy eloláhosodott egytől egyig. A bennök létezett református egyháznak jelenleg semmi nyoma, eltöröltetett a földnek színéről mindenestől. Templomának most se híre, se hamva, még omladékainak helyét se tudja már megmutatni a mai nemzedék. Pedig kőből volt építve e templom, szépen és erősen, hogy századok viharával daczolhasson s örömét találja benne minden magyar ember, a ki csak gyönyörködni tud az Úr házának pitvarában. Még oltáros része, sanctuariuma is volt neki, hol egykor talán katholikus papok mutatának be szent mise-áldozatokat az Úrnak, később pedig az evangélium szolgái hirdették magyar nyelven a megváltó Jézus tudományát. Sugár tornya túl látszott a két falu határán s a drága ezüstcsengésű harangok szavára nagyszámú magyar nép sereglett össze vasárnapokon a templomba, épületet és vigasztalást venni ott az Úrnak szent igéiből. Még fejedelmi kegy is mosolygott e gyülekezet népére abban az úrasztali kehelyben és tányérban, melyeket Bornemissza Anna, a jóságos szívű fejedelemasszony ajándékozott volt a kedvelt szántóhalmi és szentandrási református hívek számára. Hogyan történhetett mégis, hogy ez az egykor virágzó és népes gyülekezet teljesen elenyészett úgy, hogy ma már semmi jel, semmi emlék nem mutatja annak egykori létezését.
   A közhit, mely a legbonyolultabb kérdésekre is egész könnyűséggel szokott feleletet találni, e feltűnő jelenségnek is okát tudja adni szépen, tetszetősen, a következőkben: Szántóhalma és Szent-András egykor tiszta magyar községek voltak, amint azt nevek is kétségtelenül bizonyítja. Lakóik a XVI. században reformátusokká lettek, s mint ilyenek templommal és papi állomással bírtak egészen a múlt század elejéig, a midőn előbb szokásaikat és nemzeti öltönyeiket, majd nyelvöket és neveiket s végül vallásukat is az oláhokéval cserélték fel. Az egyházi felsőbbség nem törődött velök; papjai odahagyták s a pásztor nélküli nyáj elszéledett, illetve más pásztor gondviselése alá menekült. Unitus és disunitus oláhvá lett mind a két falu lakossága, tömegestől lépve ki a magyar reformált egyház kötelékéből. Utolsónak maradt a szántóhalmi ekklézsia curatora, egy becsületes földmíves gazda, kit lelkiismerete arra ösztönzött, hogy elhagyott egyházának úrasztali edényeit (ezüst kelyhet és tányért) bevigye a dévai református paphoz átvétel és megőrizés végett, így kerültek a becses clenodiumok a dévai reform, egyház birtokába, melynek papjai azóta a betegek számára vitt úri szentvacsora kiosztásánál használják. Így hallottam én ezt egyházközségem nehány tagjától 1878-ban, midőn jelenlegi állomásomat elfoglalva, e szent edények is őrizetem alá bízattak. Elhittem magam is, hogy mindez kétségtelen való és tökéletes tiszta igazság, hiszen az idevaló viszonyokkal ismerős komoly emberek állítják és mert nincs benne semmi, ami a valószínűtlenség bélyegét hordozná magán. Csupán az úrvacsorás kehely Dévára kerülésének története tetszett előttem egy kissé mesésnek, tudva, hogy a református egyház körében a clenodiumok az ekklézsia két kulcsú ládájában tartatnak, melynek egyik kulcsa még a filiális egyházakban is a beszolgáló lelkésznél áll, régebben pedig az egyház szent edényeinek őre kizárólag a pap volt, kitől minden évben számon kérte a szent visitatio vagy legalább a tractus seniora. Azonban elhittem ezt is, mivel hogy nincs benne semmi lehetetlenség. Csak a midőn egyházközségem múltját felderítendő, kutatni kezdtem a porlepte okmányok között és e tisztelt társulat megalakulása által ösztönözve, sőt kötelezve is lettem, a dévai egyház levéltárának értékesebb adatait napvilágra hozni s e kutatás közben kezembe akadtak ezen elsárgult, fakó levelek, jutottam arra a meggyőződésre, hogy a közhit nemcsak az úrvacsorás kehely Dévára hozásának meséjében, hanem a Szántóhalmán és Szent-Andráson létezett református egyházak elenyészésének történetét illetőleg is sok tekintetben téved.
   Fölöttébb sajnálom, hogy a vajdahunyadi reform, egyházmegye esperesénél és papjainál, kikhez több ízben fordultam kérőszóval, bővebb adatok szolgáltatása végett, óhajtott támogatásra nem találtam. Pedig úgy hiszem, hogy a tractus levéltára, az esperesi visitatiókról és az egyházmegyei közgyűlésekről felvett régi jegyzőkönyvek, valamint a Cserna völgyén levő gyülekezetek matrikái Szántóhalmát és Szent Andrást illetőleg is tartalmaznak valamilyen, bár kisebb fontosságú adatokat, amelyek felhasználásával ez egyházak XVII. és XVIII. századbeli történetét teljes világításba lehetne állítani. Azért késtem e régen írt felolvasásommal is, mert reméltem, hogy ismételt kéréseimnek leend valami sikere. Fájdalom, nem lett. És így kénytelen vagyok az említett egyházak történetének összeállításáról ez alkalommal lemondani s csupán arra szorítkozni, hogy a dévai egyház levéltárában talált adatokat a t. választmány tagjaival megismertessem, rámutatván azon téves nézetekre, melyek a Szántóhalmán és Szent-Andráson létezett református magyarság kipusztulásának idejét és okait illetőleg, közforgalomba jutottak.
    E csomagban levő okmányok — szám szerint 24 darab — egy hosszú per folytán keletkeztek, illetve gyűjtöttek össze egykori elődöm, Salamon Mihály által, ki abbeli sérelmét, hogy a szent-andrási és a szántóhalmi kincstári birtokok után, fejedelmi rendelet alapján kiadatni szokott quarta-jövedelmek, minden igaz ok és törvényes alap nélkül 1793-ban elvonattak, Hunyadmegye Generalis széke elé vitte, produkálván mindazon okmányokat, melyekkel a dézsma-negyedhez való jogát bebizonyítani vélte. A Generális szék az ügy egyik ágát, nevezetesen a szent-andrási parochialis fundusoknak állítólagos elfoglalását az ottani possessoratus ellenében felkarolta, nyomozatot rendelt el, de a pastoralis quarta ügyében panaszló elődömet a fiscalis jószágok directorához, Cserei Jánoshoz utasította, kitől az ügy a Thesaurariatushoz, onnan pedig a «felséges királlyi Főigazgató Tanácshoz» került, a nélkül azonban, hogy valami haszon származott volna belőle. Salamon Mihály utóda, Salamon István, tovább folytatta a harczot, bár minden siker nélkül, míg végre ő is beleunva a sok instantiába és hitegetésbe, 1829-ben a gyulafehérvári káptalannál protestatiót tett a fiscus törvénytelen eljárása ellen s ezzel az ügy egyelőre befejezést nyert. A végmegoldás 1848 után következett be, oly módon, hogy a dévai reform, pap minden kárpótlás nélkül maradott.
   Jóllehet e per folyama érdekes világot vet a kir. kincstár önző és az erdélyi főkormányszék protestáns ellenes magatartására, mely a bíróságok ítéletét is befolyásolta, mindazonáltal az erre vonatkozó okmányok ismertetését ezúttal mellőzöm, szorítkozva csupán azon a három fontos adat bemutatására, melyek a felvetett kérdés eldöntésénél alapul szolgálhatnak. Ezek egyike egy 1795-ben kiállított jegyzőkönyvi kivonat a vajdahunyad-zarándi reform, egyházmegye protocollumaiból, aláírva és megpecsételve Tsegöldi András esperes és Kolozsvári Zsigmond tractuális jegyző által. Jellemző, hogy Tsegöldi esperes magát nem seniornak, mint a hogy a református egyházban az esperest nevezni szokták, hanem archidiaconusnak írja, a mely nevezettudtommal csak a katholikus egyházban szokásos. E jegyzőkönyvi kivonat szószerinti szövege a következő: «In Anno 1634. Ecclesiae Reformatae in dictis Comitatibus Hunyad et Zaránd existentes connumeratae et conscriptae sunt,— quo tempore tam Szántóhalma, quam Szent- András distinctae Matres ecclesiae fuerunt. «Ab inde vero: «In connumeratione Ecclesiarum Anni 1668. qua filiales Ecclesiae, Matri Reformatae Ecclesiae Devensis adscriptae sunt et in hanc usque diem jus ad illas pertinet adhanc. «Extractatum e protocollis memorati Tractus. Alpestensini die 3-tia Mensis Januarii Anno 1795.» Ámbár a jegyzőkönyvi kivonat ezen szavai : «et in hanc usque diem jus ad illas pertinet adhanc» nyilvánvaló tendentiát árulnak el arra, hogy a dévai papoknak a kir. kincstár perceptora által megtagadott quarta-jövedelemhez való joga ez által is bizonyítva legyen; a benne foglaltak igaz és hiteles voltát kétségbe vonni nem lehet. És így bizonyosra vehetjük belőle, hogy Szántóhalmán és Szent-Andráson az 1634-ik évben még külön-külön önálló anyaegyházak léteztek, templommal és pappal, tehát a Mater-ecclesia elengedhetlen kellékeivel.
   Ellenben 34 évvel később, vagyis 1668-ban, már mint a dévai pap gondozása alatt álló leányegyházak említtetnek, melyek önállósággal többé nem bírtak. Kérdés csak az lehet, hogy ezen distinctae matres ecclesiae valósággal két teljesen önálló egyházat képeztek-e, külön-külön templommal és pappal, vagy pedig együtt képeztek egy önálló ecclesiát, mint társegyházak, közös erővel és közös költséggel tartván fenn egy papi állomást, mint ahogy ez az erdélyi református egyházkerületben sok helyen előfordul, s mint a melyre a hunyad-zarándi tractusban is számos példa van. A brettye-kitidi, a brád-ribiczei, a nagypestény-klopotivai református ecclesiák mind e rendszer szerint alakult társegyházak, nem filiák, tehát önállóságukat vesztett leányegyházak, hanem külön-külön ecclesiák, de amelyek egymással társultak, s egy azon pap szolgálatával élnek, hogy a papi állomás fentartásának költségeit könnyebben elviselhessék. De lássuk a többi adatokat is.

   Apaffy Mihály erdélyi fejedelem az 1685-ik évben Gyula-Fehérvárról a következő rendelést teszi a szóban forgó ecclesiákra nézve: «Nos Michael Apafi, Dei Gratia Transilvaniae Princeps, Partium Regni Hungariae Dominus et Siculorum Comes. Damus pro memoria per praesentes. Hogy mi kegyelmes tekintetbe vévén a Dévai református ecclesia tagjainak azért való Supplicatiójokat, hogy alkalmas időtől fogván Filialissának tartatva, azon Ecclesiának Szántóhalom és Szent-András nevű szomszéd faluk, a Dézma is a Dévai Ref. Praedicato-roknak járt volna, mely dolog a közelebb elmúlt nagyenyedi ref. praedicatorok Generális gyűlésében is ventilláltatván, semmi rendetlenség avagy azon filiális ecclesiáknak a dévai praedicator Inspectioja alatt való létekből kár következni nem compersáltatott. Annak okáért a mint eddig alkalmas időtől fogva a specifikált faluk ecclesiái Dévai ref. praedicatorunkat hallgatták és az quartát percipiálták, úgy ennek utána is valamig azon faluk olyan elfogyatkozott állapotban lesznek, mint most vágynak, a dévai Ecclesiának filialisai legyenek, az odavaló praedicátort hallgassák és az quartásokat oda szolgáltassák, kegyelmesen annak annuáltunk, a minthogy annuáltunk is ez Levelünk által; úgy mindazonáltal, hogy ne restelkedjenek azon Filiális Ecclesiákban is az Istennek Igéjét szorgalmatosan hirdetni, a Sacramentumokat kiszolgáltatni, őket a Tudományban és Számokban nevelni, hogy azokban is hűséges pásztoroknak találtassanak az Isten házába. Datum in Civitate Nostra Alba-Julia. Die vigesimo quinto July Anno Domini Millesimo Sexcentesimo octuagesimo quinto.»
   Tehát a mi a tractualis jegyzőkönyvi kivonat szerint már 1668-ban tényleg megtörtént, t. i. hogy a szántóhalmi és szent-andrási egyházak, mint filiák a dévai pap gondozása alá adattak, azt a fejedelem, mint az erdélyi református status generalis synodussának elnöke és a Suppremum Consistorium feje, politikai és egyházi jogainál fogva 1685-ben confirmálja és szentesíti. Mi történt ezen intézkedés után a szántóhalmi és szentandrási ecclesiákban, egykorú okmányok hiányában tiszta bizonyossággal megállapítani nem lehet. De meglehetős tájékozást nyújt azon inquisitoria relatoria, vagy a mint kiküldött eskető regiusok nevezik : «kinyomozó vizsgálódásról s vallatásról költ levél,» melyet Hunyadmegye Generalis székének megbízása folytán, Hevesi Sámuel nemes személy és Ponori Török János, nemes Hunyadvármegyének hites Assessora és Arendae perceptor vittek vala véghez Szent-Andráson, az 1795-ik esztendőben, Böjtelő havának 3-ik napján. A nyomozat a következő kérdések alapján jön eszközölve: «Tudja-e tanú nyilván és bizonyosan:
   1. Hogy nemes Hunyadmegyében, itt Szent-Andráson, hol volt régen a Reformatum Templom, s ma annak helye látszik-e? és ahoz tartozó parochialis Fundussal s appertinentiákkal hogy s micsodás állapotban van ?
   2. Ki tart azokhoz valami just? Pusztán van-e mind a Templom helye s mind az parochialis Fundusok? Vagy valaki elfoglalta és beszántotta? Ha elfoglalta, beszántotta, ki cselekedte? Miért és mikor? Minden környülállásaival valljon a tanú igaz hite szerint.»
Az első tanú Muráru Kozma, mintegy 86 esztendős, Óbester Méltóságos Barcsay Ábrahám úr volt szolgáló embere jobb erejében, a második kérdésre semmit sem tud vallani, de az elsőre, letett eskü után, ezeket módja: «Hogy ezen nemes Vármegyében, itt Szent-Andráson, a falunak Barcsa felől való végén a Reformátusoknak templomjok volt, azt nemcsak régi öreg emberektől hallottam, hanem annak magasan felnyúló falait is értem fenn állani, helye ma is látszik, de minthogy az egészen kőfalból áll, pusztán hever, senki sem tartván számot hozzá; az parochialis Fundusról pedig nem tudok.»
   A második és a harmadik tanú, Thót Petru 60 esztendős és Krisán Kirille 70 esztendős, mindketten a Fiscalitashoz szolgáló emberek, mindenben egyezőleg ekképen vallanak:
   «Mi értünk falunknak Barcsa felőli végén egy romladozott falu kőtemplomot s annak falait fennállani, melyről azt beszélték az akkor élt öregek, hogy az reformátum templom volt hajdan, melynek is helye ma is látható; de a Parochialis Fundus s az ahoz tartozó appertinentiák hol legyenek? nem is hallottuk. Azon helyhez, melyen a templom feküdt, ma senki se tart semmi just, bizonyosan tudjuk, hanem pusztán hever, minthogy a földben és a földszinén levő falak mián nem miveltethetik.»
   A negyedik tanú Megurján Indrej, mintegy 60 esztendős és az ötödik tanú Dugáts Joszif 63 esztendős, szintén az uradalomhoz szolgáló emberek következőleg vallanak: «Barcsa felől való végin falunknak a Pop Petru szomszédságában érzünk magunk is egy kőtemplomot, melynek is az oltáros részén fellyül azaz a padlásán játszadoztunk is gyermekkorunkban, melyről is az akkor élt öregektől azt hallottuk beszéltem, hogy az magyar templom volt hajdan. De továbbá hallottam én azt is igen öregségre jutott Megurján Mihály s Lázár bátyáimtól, hogy az azon templomhoz közel lakott Pap Miheléstyink elei azon templomban szolgált magyar papok voltának. A kérdett fundusról pedig s annak appertinentiáiról semmit sem vallhatunk, minthogy eleinktől se hallottunk azoknak hollétezésekről beszélteni. Nem tart senki is semmi just vagy számot az említett templom helyéhez, bizonyosan tudjuk, hanem pusztájában hever, a földszínén és benne is levő kőfalaknak darabjai mián nem is miveltethetvén.»
Legtöbbet tud a hatodik tanú Pop Mikleus, mintegy 88 éves öreg, az Óbester Barcsai Ábrahám úr szolgáló embere, akképen felelve a nyomozó regiusoknak: «A kérdett templom falunknak Barcsa felől való végin felmenet balkézre volt, bizonyosan tudom, melyet is én értem cseréppel fedve és kőkerítéssel körülvéve; fundussa pedig a pap házának — a mint hallotta régen meghalt Májer Juon, egy Szekullya, egy Thotu, egy Frenczeszky és egy Pop Zsurka nevű igen idős emberektől — volt az, a melyen Thot Petru lakik, — mely fundus helyett, a falunak eloláhosodása s oláh vallásra lett átállása után, alkalmasabb lakhelyet szándékozván az akkori öregek papjoknak adni, nagy átok alatt végezetre általadták azt a helyet, melyen ma itt Szent-Andráson a volt unitus papoknak minden terheknek hordozása alól kivétetett és nem pap maradékjok lakik.
   Általadták az öregek azon szántó és kaszáló földeket is, melyek a volt magyar pap fundusához tartozók voltának, melyek közül tudom, hogy Lá Lesz van két búzaföld és egy kaszáló rét s Lá Gyál nevű helyen viszont két szántó. Ezek felett adott még a falu a maga közönséges kenderesséből is papjának egy darabot, úgy mindazonáltal, hogy a pap minden esztendőben egy-egy veder bort adjon a falunak ajándékon meginnija, mely kenderest esztendőnként annyira nagyobbíttattanak a falujéból, hogy ma már négy köböl búzát könnyen lehet bele vetni. Pusztán áll a templom helye, senki nem tartván hozzászámot; az előszámlált külső appertinentiákat pedig az fennebb említett unitus papi maradék bírja minden szolgálat vagy jutalom nélkül és ingyen. Ezeket tudom s vallhatom.»
   Miket és mennyit lehet e sokat mondó vallomásokból igazokat elfogadni! Hogyan és mikben vélem én a szántóhalmi és szentandrási református magyarság elenyészésének okait, más adatokkal is egybevetve, megállapíthatni, ezt óhajtom még a tisztelt választmány kegyes engedelmével, értekezésem befejezéséül, néhány szóban előadni. Tiszta bizonyosra vehető, hogy Szántóhalma és Szent András lakossága a XVII. század első évtizedeiben kizárólag magyar és reformált vallásé volt. A két falu népe együtt képezett egy meglehetősen nagy és virágzó ecclesiát. Közös templomuk kőből építve és cseréppel fedve Szent-Andráson volt, a falunak Barcsa felől való végén, az úttól balra. Ugyanott volt a református papi lak is, jókora terjedelmű kerttel és néhány darab külső fekvőséggel, jelesen négy drb szántófölddel és egy kaszálóval. Az ecclesiának saját papja volt 1668-ig, a midőn a már csekély számra leapadott hívek nem tudván többé eltartani lelkészüket, a dévai anyaegyház szolgálatával kezdettek élni. Ez az állapot a hunyad-zarándi restractus által azonnal, a nagyenyedi szent Synodus és Apaffy Mihály fejedelem által pedig 17 év múlva törvényesíttetvén, a szántóhalom-szentandrási ecclesia végleg megszűnt önálló anyaegyház lenni, és mint filia a dévai mater-ecclesiához csatoltatott, így kerültek a már bemutatott úrasztali edények a dévai pap gondozása alá 1685-ben. Hányan voltak még ekkor a református hívek az említett falvakban, adatok hiányában nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani. De hogy sokan nem lehettek, kitűnik az affiliatiot approbáló fejedelmi rendelet eme szavaiból, hogy valamig azon faluk olyan elfogyatkozott állapotban lesznek, mint most vagynak, a dévai ecclesiának filiálisai legyenek, az odavaló pradticatort hallgassák» és a dévai papoknak adott amaz utasításból, hogy «ne restelkedjenek őket a tudományban és számokban nevelni ».
   Az 1714-ik évtől kezdve már teljesen hallgat a krónika a szántóhalmi és szentandrási ecclesiákról, jóllehet, hogy a dévai egyház papjainak gondozása és administratiója alatt állottak s elődeim e két faluban levő kincstári birtokok után egészen 1793. húzták a szokásos dézsma-negyedet. Tehát a dévai ref. papok nem szűntek meg a filialis egyházakhoz való jussokat élvezni és gyakorolni, mindaddig, míg maga a kincstár be nem szüntette az ezen, akkor már egészen desolata ecclesiákból kapott quarta-jövedelmeket. E körülmény nyilván bizonyítja, hogy jogilag és tényleg a dévai ref. egyház filiálisainak tekintettek. A szántalom-szentadrási ref. egyház azonban ez időben már egészen hívek nélkül, csupán de jure és a papiroson létezett.
   Nagyobb bizonyosság kedvéért átnéztem egyházközségem összes ez időbeli anyakönyveit 1714—1750-ig. És azt találtam, hogy elődeim ezen 36 év lefolyása alatt egyetlen egy keresztelést, esketést és temetést sem végeztek a nevezett falukban, holott hasonló functiót más helyeken feles számmal teljesítettek az egész vidéken, amit a matriculába híven be is jegyeztek, így pl. eskettek, kereszteltek és temettek Piskiben, Al- és Felpestesen, Cserna-Kereszturon, Haróban, Maros-Németiben, Berekszóban, Maros-Solymoson, Batizon, Lozsádon, Rápolton, sőt még Gyula-Fehérvártt is, de Szántóhalmán és Szent-Andráson egyetlen egyszer sem, jóllehet, hogy a két községben ők voltak az efféle functiókra illetékes lelkipásztorok. E tény kétségtelenné teszi, hogy Szántóhalmán és Szent Andráson már a múlt század elején egyetlen református lélek sem lakott, mert ha lakott volna, 36 év lefolyása alatt bizonyára fordult volna elő körükben valamiféle papi functió.
   A nevezett falvak református magyar lakossága tehát nem a XVIII, hanem a XVII. század folyamán enyészett el, mert a múlt században, miként fennebb kimutattam, már csak emlékezetben élt és templomának akkor már szétszórva hevert omladékai mutatták az egykori létezést. De hát miként tűnhetett el a semmiségbe az egykor oly szép és virágzó gyülekezet? Mik okozhatták a református magyar lakosság teljes és végleges elenyészését? A közvélemény azt tartja, hogy ennek oka az eloláhosodásban, illetve a református magyaroknak az oláh vallásratörtént áttérésében keresendő. De e föltevést az általam napvilágra hozott adatok csak részben igazolják. Történt e falvakban kétségkívül áttérés és eloláhosodása is, de sokkal inkább és sokkal nagyobb mértékben történt a kipusztulás. Ha Szántóhalma és Szent-András egykori magyar lakossága csupán az áttérés és az eloláhosodás következtében enyészett volna el, akkor ennek valami nyomát ma is láthatnék, mint látjuk pl. Cserna-Kereszturon, Alpestesen, Kis-Barcsán a mai lakosok magyar eredetű és magyaros hangzású neveiben, magyar nemzeti öntudatában, typusában és a többi községekétől elütő sajátságos szokásaiban. De Szántóhalmán és Szent-Andráson mindezeket nem látjuk, nem láthatjuk. Ezek mai lakossága egészen más nép, más világ. Mintha nem is egymás szomszédságában élnének, kiválik, kirt a többi falvak lakossága közül; semmi, de semmi nem mutat arra, hogy őseik egykor magyarok lettek volna. Én e feltűnő jelenséget csak is úgy tudom megérteni, hogy e falvak magyar lakossága a XVII. században folyt gyakori háborúk idején nagy részben kiéletett vagy más, több biztonságot nyújtó helységekbe költözött, s helyökbe aztán oláh családok telepíttettek, épen úgy, mint Déván, ahol — miként ezt «Az oláhok Dévára telepítése» czímű dolgozatomban, egykorú okmányok alapján világosan kimutattam — a XVII. század két első tizedében még egyetlen oláh család sem lakott és már 25 év múlva a fiscus birtokaira telepített oláh családok száma akkorára növekedett, hogy 1645-ben templom és temető helyet kértek és nyertek a dévai református ecclesiától, ma pedig Déva összes lakosságának csaknem fele részét képezik.
   E föltevés valószínűsége mellett bizonyít az említett falvak fekvése is, melynél fogva a hadak pusztításainak sokkal inkább ki voltak téve, mint a tőlök délre, Vajda-Hunyad felé fekvő községek. A Cserna-völgy torkolatánál, a dévai és a v.-hunyadi várhoz vezető utak összeszögelési pontján fekszik mind a kettő. Akár erre, akár arra nyomultak az ellenséges hadak, a községeket érték, rabolták ki, gyújtották fel vagy ölték ki legelőbb. Igen valószínűnek tartom azért, hogy Szántóhalma és Szent András egykori magyar lakóinak zömea háborúk pusztításának esett áldozatul, kiknek helyébe aztán úgy a fiscus, mint a többi possessorok oláh jobbágyokat telepítettek a XVII. század közepén. Az ekként megfogyatkozott magyar református lakosság körében aztán megkezdődött az eloláhosodás processusa úgy Szántóhalmán, mint Szent-Andráson. Mert a többség a kisebbségre mindig és mindenütt absorbeáló és amalgamizáló befolyást gyakorol. E két faluban annyival is inkább kellett gyakorolnia, mert sem iskolájuk, sem helyben lakó magyar papjuk nem volt immár, a hol és a kitől nyelvek, nemzetek, és vallásuk szeretetében megtartattak volna. Az ekként eloláhosodott néhány református család tehát a XVII. század vége felé számot vetve a helyzettel és a viszonyokkal, jónak látta áttérni az oláh egyház kebelébe, együttesen és egyszerre, hogy velük együtt az ottani ref. ecclesia javai is az ottani oláh egyház birtokaivá váljanak. Elmerült, beolvadt tehát a maroknyi magyarság az oláhság tengerébe, mely összecsapott a kis sziget felett, hogy többé meg se látszhassék. Valószínűnek és csaknem bizonyosnak tartom ezt azért is, mert bérez és kis hazánk épen ez időben vesztette el addigi szabad és független államiságát, s azzal együtt magyar nemzeti politikáját is. A Bécsből kormányzott Erdélyben más irány, más szellem honosult meg, mely a református elem gyöngülését és az ellenséges indulatú elemek erősbödését vonta maga után. Íme, t. választmány, ily módon s ezen okokból történt meggyőződésem szerint ama szép két falu magyar lakosságának kipusztulása. Lehet, hogy föltevésem egyben-másban még bizonyításra vár. De hisz épen azért tömörültünk társulattá, hogy tudásunk hiányait kölcsönösen kipótoljuk s az igazság keresése közben támadható tévedéseinket jóindulattal megigazítsuk. Ha ezen igénytelen dolgozatommal egyebet nem értem is el, minthogy társulatunk tagjainak figyelmét Szántóhalma és Szent-András múltja iránt fölkeltenem sikerült, célom ezzel is elérve, fáradozásom ezáltal is gazdagon megjutalmazva van.

   A Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat Évkönyve 5. (1887-1888). Értekezések, felolvasások.

  Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905. December 10. Szőts Sándor tiszteletes, 1852-1905.
  Szőts Sándor dévai ref. lelkész, élete 53-dik évében, hosszas szenvedés után, f. hó 5-én elhunyt. A boldogult, kiben Szőts Farkas theol. tanár, lapunk volt szerkesztője, testvérét gyászolja, egyike volt azoknak a lelkipásztoroknak, akik tehetségeikkel és szorgalmukkal messzeláthatólag kiemelkednek.
  Theologiai kiképeztetését a budapesti ref. theologián nyerte, hol már mint növendék kitűnt tehetségével, komoly szorgalmával. Tanulmányait az utrechti egyetemen folytatta, ahonnan visszatérve, Budapesten lett hitoktató-segédlelkész. Innen választatott meg 1878-ban a dévai gyülekezet lelkipásztorává.
  Élénk részt vett a város és a megye társadalmi és közéletében; főként azonban igazi lelkipásztora volt gyülekezetének. Lelke vágya az volt, hogy gyülekezetének ősrégi, omladozó templomát restaurálhassa. Erre a czélra tekintélyes tőkét is hozott össze buzgó működésével; betegsége és bekövetkezett halála azonban meggátolta abban, hogy vágya teljesülését megérhesse. Elhunytát őszintén fájlaljuk s teljes mértékben osztozunk a tiszteletreméltó család gyászában. Legyen emlékezete áldott!

   Szentülőben…

   Évek óta történik említés az Erdélyben pusztuló magyarságunkról. Ez a folyamat már évszázadokkal ezelőtt elkezdődött és sajnos napjainkban is folytatódik. Többen feldolgozták már ennek okait, mint egyes népek tömeges bevándorlása a XVI-XVII. századoktól beindulva, az akkori magyar földesurak szerepe ezek letelepítésében, pártfogolásában, földhöz juttatásában, más népek elvándorlása, és nem utolsó sorban egyes népcsoportok túlzott szaporasága. Bizonyos események lezajlásában kitűntek azoknak a román földesuraknak is, akik úton-módon magyar nemesekké váltak, bár belsejükben talán sohasem lettek azokká, csak a rang és a birtokuralás-megtartás érdekelte.
   Írásom leginkább a XIX. századi eseményeket dolgozza fel, és ennek oka is van. Napjainkban is, mint általánosan, sokkal nagyobb az érdeklődés a középkori és a honfoglalás időbeli események iránt, elfeledve azokat, melyek mondhatni csak a tegnap történtek, illetve most 150-200 éve. Akkor, a XIX. században, illetve a 12-ik órában még lehetett volna az itteni magyarságon segíteni. Hogy ez nem történt meg, az nem az egyszerű emberek hibája, akik mint mindig csak szenvedő alanyok voltak, és akiket az akkori politika olyan szintre süllyesztett, hogy kénytelenek voltak csak a mindennapi megélhetésért küzdeni.
   Földrajzi elhelyezésénél fogva Hunyad megye inkább ki volt szolgáltatva a tömeges, önkéntes bevándorlásoknak. Azonban a XIX. században szervezett betelepítéseket is végrehajtottak. Ezt egyrészt a megye rohamos iparosodása követelte, másrészt a magyarság tömeges elmenése. Amely magyarság abba a sajnálatos helyzetbe került, hogy saját hazájában nem volt olyan sorsa és annyi kedvezménye, mint a betelepülteknek vagy az akkor kisebbségben levő népeknek.
   A bányavidéki új tárnák megnyitása, a vaskitermelés, a vasútvonalak kiépítése, az erdőkitermelés sok idegen ajkú lakost csábított a megyébe. Így kerültek bánáti németek a Zsil völgyébe, majd Vajdahunyadra és Pusztakalánba, olaszok a Hátszeg melletti erdőkitermelésbe, morva-cseh lakosok a Déva melletti nemesfém bányákba (Nagyág, Boicabánya, stb). Mekkora méreteket öltött ez? Nehéz nekünk ma elhinni, hogy 1850-ben Nagyágnak több lakosa volt (2742), mint Dévának (2129), és létezett olyan idő, amikor hét temetőjét tartották számon.
   A temetők egyike azon néma dolgoknak, melyek egy jó megfigyelőnek rengeteg dolgot el tudnak árulni. Teszik ezt abban az esetben, ha még léteznek. Mert nemcsak a magyarság pusztul a megyében, hanem templomaik és temetőik is. Hívek hiányában sanyarú sorsa jutott a Dévához közel eső jófői, marosillyei, marosnémeti, boicabányai, nagyági, nagyrápolti, kéméndi templom, hogy csak néhányat említsek.
Ami a híveket illeti, ezek szempontjából sokat nyomott a latban az 1919-es rendszerváltás, amikor nemcsak tömegesen hagyták el a vidéket, hanem ugyan úgy tértek át (családi vagy politikai okokból) a görög keleti vallásra.

   Azonban a kövek beszélni képesek, és ez fennáll a temetők esetében. Vidékünkön több temetőnek már csak a neve az, hogy „magyar temető”, mert az ott nyugvók szempontjából inkább nemzetközi. Ez a gondnokság és az azokat ellenőrzők mulasztása. Más temetők azonban pusztulnak, bár felbecsülhetetlen dolgokat lehetne bennük felfedezni. A sírkövek alakja, azok díszítése, felirata rengeteg értékes adattal tudna szolgálni a művészettörténészeknek és a népi verseléssel foglalkozóknak. Szüksége lenne mihamarabb a régi sírkövek feltérképezése, mert azok lassú, de biztos pusztulásra vannak ítélve. És nemcsak az idő vasfoga által, hanem azok által is, akik semmit sem értenek a sírfeliratból és a mozdítható, gazdátlan sírköveket újrafelhasználásra elhordják.
   Rövid délutánt rászánva, a Maros túloldalán fekvő Marossolymos, Haró, Kéménd és Nagyrápolt temetőiben érdekes felfedezéseket tehetünk. Kéménden kívül, mindhárom temetőben található tumba, vagyis kőből készített korsó, mint síremlék. Nagyrápolton és Haróban obeliszk alakú emlékkövek állnak. A síremlékek díszítése is külön tanulmányt érdemelne. Hiszen található rajtuk kifaragva koszorú, fáklyát-, könyvet tartó kéz, búzakalász, szőlőfürt, szomorúfűz, horgony lánccal, füzér, címer. Tény az, hogy nem akármilyen emberek sírját jelölik a kövek: Haróban még dacol az idővel a gidófalvi születésű tiszteletes, Csíszér Pál (1852-1908) és a bágyoni születésű Váró Márton tiszteletes obeliszkje (Bágyoni Váró Márton ev. ref. pap. 1806-1872).
  Azonban nem csak a Maros mentén lehet magyar emlékeket találni. A Hátszegtől nem messze fekvő Dömsösön is felelhetők az egykori magyarok nyomai. Több sírkő árválkodik a Szilvássy névvel, de a legszebb mégis a volt magyar temetőből eltávolított márványszobor. Fiatalon elhunyt feleségének emelte Mara Lőrinc: „Mara Lőrincné Lukács Leontina, született 1837-be, meghalt 1869-be, kegyelet jeléül emeltette a vigasztalhatatlan férj.”
   És hol van a mi kegyeletünk őseink, temetőink iránt?
   Gál Sándor tiszteletes a következőket jegyzi fel a vajdahunyadi anyakönyvben 1859-ben: „Jelenleg midőn e sorokat írom a V. hunyadi ref. egyházban a lelkek száma 140-150re alig menyen; ezen kevés számnak is 10de alig tesz valamit az Egyház fenn tartására. Vannak Egyháztagok kiket még itt létem lefolyt 4 éve alatt templomban soha sem láttam, vannak egyház tagok kik kedves magyar nyelvünket is rég elfeledték vagy soha se is tudták igy nem csuda ha ezeken keveset vehetünk.”
   Kéménden 1842-től már több vegyes házasság került bejegyzésre: Hobán Károly-Bancsó Karolina, Kelemen József-Roska Krisztina, Moldován János-Mezei Rákhel, Molnár János-Dragos Anna, Dehelean Avram-Lőrinc Sára.
    Tordoson Nagy Tamás tiszteletes jegyzi: „1862. nov. 27. A Tordosi Ev. Reformalt Egyház lelkeinek Száma Családonként az Anyakönyv nyomán leírtam Tordoson. Öszvesen 35 házszámok alatt létezik Tordoson 152 - Száz Ötvenkét magyar lélek, mind reformatusok – Kiknek nevek meg van húzva (54-sz. megj.), mind értelmesem beszélik a magyar nyelvet-a többinek is a nagyobb része, a kis gyermekeken kiül érti.”
    Rákosdon az 1831-ben elhunyt Fazakas Ágnesről (73 év) írva: „magyarul jól tudott.” Ugyancsak ott az 1880-as években a magyarok egy része a görög-keleti egyháznál keresztelt: Solymosi Mihály, Farkas Salamon, stb
   Ilyenkor két úton illik körbenézni, és az okot keresni: vagy a tiszteletes riasztotta el híveit, vagy maguk az emberek nem megfelelőek. Első esetre íme egy példa, mely 1844-ben jegyeztetett fel: „T. Benedek Dávid – Losádi Ref. Ecta. 4. esztendős papja élet ideje 35. esztendő, ezen tiszteletes Atyafiról az a szomorú meg jegyzés, hogy az, mind pap…a maga helyét állona, ha a legnagyobb mértékben orvosolhatatlan és megtéríthetetlen részeges nem volna – melynek következéséül botrány tselekedetei a papi szent hivatallal merőben ellenlévén s többszöri intés és büntetésis – leg kissebben sem használna…”
   Másik eset volna, és ez a gyakoribb, amikor idegenek (nyelvben és eleinte vallásban) kerültek az illetékesek szárnyai alá még a 18. században. Ahol a földesurak (bár egyesek eredete román) keményen tartották magukat, oda nem volt lehetséges befurakodni: Őraljaboldogfalván (Kendeffy), Marossolymoson (Barcsay, Telegdi, Nagy), Marosnémetin (Gyulay), Nagypestényben (Kendeffy, Nalátzi, Bernád).
Máshol örömmel fogadtak mindenkit az Úr házába és ezek így örökíttettek meg: Nagyrápolton 1717-ben (Togya György, Dobra Thoma, Mesta Juon, Sunya Iuoan), Oláhbrettyén 1783-ban (Motok, Antoni, Bota, Jordan), Rákosdon 1697-ben (Popa, Grec, Janku, Toma, Dragan), Ribicén 1767-ben (Kretsun, Kazan, Jank, Viszkan, Mesztákon, Plesa), Tustyán 1771-ben (Balia, Csura, Gergots, Mákra, Jáni, Bokosnyitza), Kéménden 1789-ben (Pakulár, Roska, Hobán).
   Mondhatni az illető tiszteletesek koruk előtt születtek 200 évvel, és már akkor alkalmazták a globalizációt. Ez utóbbi dolognak előrelátható következménye akkor jelentkezett, mikor kiderült, hogy egyesek szaporábbak, mint mások. Néhol, engedve a saját maguk által kialakított kényszerhelyzetnek, már idegen nyelven folyt a prédikáció vagy annak jelentős hányada. Idővel a helyzet oda alakult, hogy a nép elfordult vallásától: egyesek mert magyarok, mások mert nem magyarok voltak. Ennek következménye, hogy nem igen fizették be, a fenn említett okból az egyháznak való tartozásaikat. Jellemző erre a Tustyán szenvedő Várhegyi Mihály tiszteletes esete, aki 1790-ben már áthelyezését kérte a Sancta Visitatio Canonica-tól, mivel az ottani conditiok miatt megélnie lehetetlennek bizonyult. A 19. század második felében felfigyeltek a helyzetre, csak sajnos későn: „A hivek buzgóságára vonatkozólag most sem irhatok valami örvendetesebbet, mint régebbi feljegyzéseimben irtam volt: hidegség, közöny, vallás megvetése jellemzi e jelenkori nemzedéket. Ima házunk elég tiszta jó levegője van, benne mindeneket meg ujulva lát a szem. De a teljesleg üres padok látására sötét borulat száll a szivre. S aggódva merül fel a kérdés a fájó lélekben: Mi sorsa lesz a népnek, mely teljesen elfeledte Istenét?”- jegyzi fel egyik tiszteletes.
   Szabó Dezső íróra is rájárt a rúd Haróban, mikor feltűnt neki egy prédikáció alkalmával, hogy mennyire figyelmesen és mozdulatlanul hallgatják a hívek szavait. Mint utólag kiderül, egy kukkot sem értettek a magyar szavakból. Még durvább egy másik eset, mely a 20. század eleji rendszerváltás után történt. Akkor egy olyan törvény hozatott, hogy ahol a hívek többségben vannak azoké a templom. Egyik Hátszeg környéki templom papjának már csak annyi híve volt, hogy erőlködés nélkül megszámlálhatta egyik kezén. Így örömmel fogadott tíz másnyelvű jelentkezőt, kik az ő vallására akartak térni. Az öröm nem igen tartott több mint két hetet, mert akkor az illető tíz elhatározta, hogy visszatér régi vallására. Persze most már a templommal együtt.
   Befejezésül csak annyit, hogy a rég elindult folyamat most is zajlik. És isteni egyetértésben vagyunk, mert senki se tesz semmit.

    Déva évszámokban, 1842-1982 között.

   Az 1881-ben befejezett megyerendezés következtében Déva több intézmény központjává vált, és a tisztviselők száma is ezzel megnőtt. Egyletek, egyesületek, társulatok, stb alakultak meg.
   1881 végén már annyi egylet létezett, hogy valaki - viccből - javasolta olyan egylet alakítását, mely a tagság díjakat fizetni nem tudó, különböző egyleti tagokat segélyezze. Nézzünk néhányat a századfordulón:
  Athlétikai egyesület
  Színi bizottság
  Ipartestület
  Dévai Lövészegylet
  Hunyad Megyei Történelmi és Régészeti Társulat
  Gazdasági egyesület
  Salamon Ferenc önképzőkör
  Állami Főreáliskola
  Állami Tanítóképező Intézet
  Kőbányatelep
  Casino Egylet
  Vívóiskola
  2-es Honvédzászlóalj
  1-ső és 2-ik Temetkezési Egylet
  Hunyad Megyei Nőegylet árvaháza
  E.M.K.E.
  Megyei Közigazgatási Bizottság
  Megyei Árvaszéki Egylet
  Önkéntes Tűzoltó Egylet
  Transsylvania Konzervgyár
  Kolbász- és szalámigyár (László M. és Társa)
  Szeszgyár
  Rézbánya Társulat
  Dévai Zeneegylet
  Dévai Vadásztársulat
  Dévai Betegsegélyező Pénztár
  Dévai Előlegezési Szövetkezet
  Dévai Közgazdasági Bank Rt.
  Dévai Takarékpénztár Részvénytársaság
  Dévai Királyi Pénzügyigazgatóság
  Dévai Redout Részvénytársaság
  Dévai Iparos Dalegylet
  Dévai Polgári Dalegylet
  Dévai Iparosok Hitelszövetkezete
  Dévai Kerületi Betegsegélyező Pénztár
  Dévai Király Törvényszék
  Dévai Állami Elemi és Polgári Iskola
 Kisdedóvó Intézet (igazgató Csíki Róza)

                                                                              Trianon előtt: 1842-1918 között.

1842. Megalakul a Magyar Nemzeti Kaszinó, egyelőre bérházban székel.
1852. Kórház a Patak utca sarkán.
1862. Felépül a Dobay-Kokelin kápolna.
1861-1873. Ortodox templom.
1870. Beindul a 2 éves tanítás (alreáltanoda). Előtte csak felekezeti iskolák. Velence út 17.
1870. Beindul a tanítóképezde a Parva Curia-ban
1871. A tanítás 4 év, reáltanoda.
1871. Beindul a leányiskola, bérben a Magyar utcai Appel házban.
1875/1876 Főreáltanoda, 5 éves.
1876. Megalakul a Hunyad vármegye, hozzácsatolva Zaránd megye és a Szászvárosi szék.
1879. Megalakul a Tűzoltó Egylet.
1879. július 1. Előlegezési Szövetkezet.
1879. december 6. Megalakul a Korcsolyázók Egyesülete.
1880. május 19. Megalakul a Hunyad Megyei Történelmi és Régészeti társulat.
1880. november 27. Megnyílik Litassy Ilona magángyermekkertje (óvoda)
1880-1881. Főreáltanoda, 8 éves.
1882. június 3. Alapkőletétel a tanítóképzőnél (a régi épület, az Eötvös téren)
1883. március 3. Befásítják a Várhegyet 1500 fenyőcsemetével.
1883. július 14. Sóraktár Déván a Görögvárosban.
1883. Épül a Magyar Nemzeti Kaszinó
1883. nov.2. (29/1. Tszék.) Az előlegező szövetkezet takarékpénztárrá alakul.
1885. Megalakul a Hunyad megyei EMKE.
1885. augusztus 1. A főreáltanoda számára megvásárolják a Balogh Sándor örökösök házát és telkét s mellette a Dobay Károly birtokában levő Brázovay-féle telkeket.
1885. december 12. Állandó dalárda alakul Déván
1886. A törvényszéki fogház építésének kezdete.
1886. március 11. A Redout alapítólevelének elásása. Alapítók: Sándor József, Lázár György, Réthi Lajos, Hajduczky József, Issekutz Pál, Issekutz Antal, Bíró József, dr. Petkő Lázár, Brúz László, Barcsai Béla és László Ignácz.
1886. április 20. A lövészegylet új helyiségének megnyitása.
1886 - előtt valamikor épült a tiszti pavilion (Megyei Központi Katonai Központ)
1886. július 25. Megalakul a Dévai Ipartestület.
1886. július 26. Az új városház alapkövének elhelyezése.
1886. október 3. A Redout felavatása (a mostani színház helyén).
1886. okt. 18. Megalakul a dévai unitárius leányegyház Déván.
1886. Az örmény Szent-István kápolna lebontása.
1887. június a főreáliskola alapkövének letétele a Dobay Károly és Balogh Sándor féle telkeken. (most decebalis).
1888. február 13. Megyeház: terv a „Salus reipublicae“ jeligéjű, szerzője Alpár Ignácz műegyetemi segédtanár.
1888. október 7. A Főreáliskola felavatása.
1889. március 5. A megyeház kivitelező az Oriold és Endstrasser kolozsvári cég.
1889. augusztus 2. A Főreáliskolai internátus felavatása.
1889. szeptember 13. Elkészül az alagút a váron. Ára: 100 ft.
1890. március 9. Maroshíd Solymosnál, fából.
1890. május 27. Alapkő-letétel. A dévai iparos-testület új épületének alapkő-letétele.
1890. Elkészül a mostani református papilak.
1890. október. Épül az izraelita templom.
1890. december 11. A megyeház átvevése.
1892. október 2. Óvoda a mostani parkban (lebontva 1921-ben)
1892. december 4. új honvédkaszárnya Déván. Jelenleg sportiskola.
1893. A város megvásárolja a kincstártól a Curia melletti népparkot. (Issekutz Antal) 1894. ápr. 26. Megbeszélések a vármegyei közkórház építésére. (Déva és Vidéke)
1894. június 24. Az új leányiskola felépítése a tanítóképző udvarán.
1894. július 9. Telefon Déván.
1894. okt. 24. Az aradi Kocsis Lajos építi a közkórházat.
1893-1894. Iskola a Teleky utcában (Liliac)
1895. október. Épül az ipartestület háza a Magyar utca sarkán. Most Castello.
1895. nov.7. Kórház átadása a szászvárosi úton (Régi kórház)
1896. november 15. A hunyadmegyei árvaház megnyitási ünnepélye. (a Patak u. volt kórházban)
1897. február 2. A dévai Bethlen Gábor kapu lebontása.
1898. feb. 4. Épül a Törvényszék az 515-517-es kincstári telken. Hirschel, Bachrach és Vaskovits nagykanizsai cég nyerte el. Tervező Kiss István építész és műegyetemi tanár.
1899. Terv egy új városháza építésére.
1900. október 10. Üzembe helyezték a felhagyott rézbányákat.
1900. május 20. Megalakul a Transsylvania szövetkezet (konzervgyár)- Gr. Betheln Miklós
1900. május 24. A törvényszéki palota átadása.
1900. október 28. Új árvaház a Doboly utcában. Leányárvaház.
1901. szept. 19. Kibővült a főreáliskola több osztállyal.
1901. október 11. Rézbánya és kohótársulat építése. (Hungária rézbánya és kohó társ. — Hungária Kupfer Bergbau und Hütten Gew). Kordik Alfréd igazgató.
1901. december 16. Átadják az új városházat. (Építette Fischer és Ferencsik)
1901-1902. Felépül a Central fogadó. Építő: Tóth István.
1902. nov. 9. Felszentelik a restaurált gör. kel templomot. Épült 30 évig.
1904. augusztus 14. Megalakul a Dévai Önkéntes Tűzoltó Egylet
1904. szeptember 15. Építik a váron a Gizella kilátót. (Pénzeli Kenderessy Árpád birtokos.)
1904. őszén. Dévai zeneegylet
1905. aug. 5. Felszámolják a Redout részvénytársaságot.
1905. november. Megnyílik a sósfürdő. Tulajdonos: Breier Mór
1906. Telefon Déván előfizetőknek.
1906. október. Új fogház a törvényszék mellett.
1906. Új Takarékpénztár épül a piactéren. Bank (volt házassági terem)
1907. december. Megvásárolják a telket a telepi óvoda számára.
1907-1908. Régi-telepi óvoda (Petőfi iskola).
1910. október 27. Elhatároztatik egy szegényház építése. Megközelítőleg 100 ezer korona.
1910. március. A Redout lebontása.
1910. A kórház bővítése, 23.700 korona értékben.
1910. aug 22-23. Dávid Ferenc emléktábla leleplezés.
1911. október 27. Kimondatik egy Maros híd építése Marosillye és Dobra között.
1911. 05. 6. Új gépgyár: „Báró Kemény József Hungária Gépgyár Rézvénytársaság"
1912. Átadták a színházat: Komor Marcell és Jakab Dezső műépítészek, Kocsai Lajos vállalkozó.
1913. Új tanítóképző, 3 emeletes.
1913. Gümőkor (TBC) diszpenzár megnyitása Déván.
1914. A közkórház bővítése elme- és járványosztállyal.
1914. A laktanya (honvédkaszárnya) kibővítése.

                                                                                Trianon után 1918-1982 között.

1918-1922. Újtelepi iskola.
1923. április. Létrejön a Catarina kenyér és tésztagyár.
1923. október 24. Megszűnik a Római Katolikus Főreáliskola.
1923. Kiépül a a Karl Marx utca.
1923. dec. 23. A görög-katolikus kápolna felszentelése
1924. január 11. Beszüntették a csángótelepi elemi iskolát és óvodát.
1924. jan. 13. Átadják a Fehér Kereszt szállodát, cukrászdát. Építő Ráday Ferenc.
1924. Lebontják a régi pénzügyigazg. épület, a park sarkán, a Törvényszék mellett.
1924. október 11. A dévai leányárvaház felavatása.
1924-1925. Központi park a vár alatt.
1925. július 25. Újjáépül az izraelita templom. Tervezés, kivitelezés: Mahler Ignác.
1926. január 10. Dévához csatolják Szántóhalmát és Szárazalmást.
1926. jan. 31. Az iparszakiskola új épületeinek felavató ünnepe. (Petőfi suli hátul)
1927. szept. 5. Megnyílik a dévai leánygimnázium 5. osztálya-
1929. Lebontják a régi Groza házat. Épül a villa a népkertnél.
1929. aug. 10. Folyamatban van a kaszárnya eladása.
1930. nov.1. Megszűnik a dévai leánylíceum, 3 osztályos gimnázium lesz.
1930. nov. 15. Felszentelik a gör. keleti templomot. Kifestette Papp Sándor.
1936. szept. 21. Új leánylíceum építése. Építő Kálmán János dévai mérnök. Volt telektulajdonos: Beke Ida. Hat évről hét évre növelik a tanítást. Később szülészet.
1936. Adóhivatal a parkkal szemben.
1936-1942. Telepi római-katolikus templom.
1937-1942. Görög-katolikus templom.
1949. május 13. A telepi, Petőfi kultúrotthon felavatása.
1954. 1200 személyt befogadó nyári mozi.
1954. Kollektív gazdaság: “Petőfi Sándor”.
1957. A Creanga utca csatornázása: a víz az utca közepén folyt.
1957. Bérház a Filimon Sarbu utcában (Baritiu), 32 szoba, garszon.
1958. Kenyérgyár (Grigorescu), szálloda (Express-Dacia, 36 szoba). Gázvezeték: Augusztus 23, a V. I. Lenin és a Filimon Sirbu utcai.
1959. 12 munkásháztömb Avram Iancu utca. Új lakónegyed terve (Gozsdu). Építőtelep a Manastirii utcában (most Progresul).
1960. Épül a központ (mintegy 240 lakás) és a Transilvania toronyblokk.
1962. március 3. Nagy befogadó képességű mozi (Patria, 450 személy).
1962. december 8. A Groza szobor avatása Déván.
1963. március. A (régi) posta épülete.
1963. július 21. Automata telefonközpont Déván.
1968. Épül a Crama Dacilor.
1969. Épül a Micro 15.
1970. Épül a Dacia negyed és a 2-es sz.líceum. Megnyílik az Ada Kaleh. Melegházak Szántóhalmán.
1971. Átadják a strandot.
1972. Építészeti szakiskola, Gozsdu 4-es iskola,
1972. október. Átadva a Sarmis hotel (200 férőhelyes)
1973. Felépül az Ulpia nagyáruház.
1974. Átadják a poliklinikát a Dacia negyedben.
1975. Beindul a selyemgyár.
1975. Művelődési Ház 600 hellyel.
1976. Sportcsarnok. Átszervezik a Múzeumot. Dacia lakónegyedben 120 férőhelyes óvoda épül. A legrégibb negyed — a Gojdu — körzeti orvosi rendelőt kap.
1978. Posta a Micro 15 negyedben.
1979. március 17. Gyümölcsöskert Szántóhalmán.
1979. Bontanak a 23 Augusztus úton és a Liliacului utcában.
1980. Vendéglő, faházikók a Bezsánban.
1980. szeptember 3. Szántóhalma – Déva terelőút.
1980. október 24. Megnyílt a Miorita vendéglő.
1981. február 10. Korcsolya- és teniszpálya a selyemgyár mellett.
1981. december 9. Készül a Decebal sugárút.
1982-tervek. Cetate szálloda 225 ággyal, végül Hotel Deva, kórház 430 ággyal, tejfeldolgozó vállalat, az új kenyérgyár. Beindulnak a bányafelszerelést gyártó és javító üzem építési munkálatai, folytatódik a municípiumot átszelő Decebal sugárút, valamint a 7-es számú műút építése, illetve korszerűsítése.

   Természeti jelenségek Déván 1879-1940

   Víz nélkül nincs élet, de az sem kényelmes, ha a Jóisten elfelejti a csapokat elzárni. Természetes jelenség az eső, még akkor is, ha hosszasan tart, csak az ember szokott el tőle. Mielőtt tovább lépnénk, el kell mondani, hogy minden folyónak vagy folyamnak volt egy természetes árterülete, amelyet időnként visszakövetelt magának. Ritkán, de mindig csak addig öntött ki. Azonban az embereknek megfelelő volt, ha közel a víz, így az árterületek lecsapolásával szántóföldeket nyertek, mások pedig a folyó árterületére építettek. A folyó az emberek költözködését szabályozásait évtizedeken át tűrhette.
   A Dévára telepített bukovinai magyarok aránylag jó helyeken kaptak földeket, elnevezésük Felső-Forduló, Alsó Forduló, Tóállás, Holt-Maros, Sziget, Hargas (Horgas) stb. Persze a földek nem várták őket tárt karokkal, ugarolni kellett, nádast irtani, előkészíteni a földet a termésre. A második telepesek 1909-1910 között álltak neki földjeiknek, tulajdonképpen 1911-re született meg az első termés. Mire a második is meglett volna, hatalmas árvizek keletkeztek Erdély szerte, s nem ritka esetben a házakat is elsodorták, nemcsak a termést. Tény az, hogy bukovinai őseinknek nem volt könnyű. Mire kissé „megkapaszkodtak” volna, jött három év (1912-1913-1914), amikor nem volt termés, majd utána az első világháború (1914-1918), a rendszerváltás (1919) majd a földreform (1921).
   Ha átnézzük az 1930-40-es térképeket rájöhetünk, hogy akkoriban Déva nyugati dombjairól több patak folydogált a városba. Megfelelő időben ezek a patakok nem voltak nagyok és hozamuk sem túlzott, de felhőszakadás estén elöntötték a várost és megtöltötték hordalékkal, mint 1939-ben is történt. De nézzük a kor lapjainak jelentéseit:

  Magyar Polgár, 1879. Déva, dec. 10.
  A pusztító árvizek a 4. és 5-ki esőzések folytán keletkeztek. A Körös Brád községét nagyobbrészt elöntötte, több ház összedűlt. Az ínségesek részére könyöradományokat gyűjtenek s a belügyminisztériumtól segélyt kértek.
  A Maros alantabb részeiben medréből kicsapott. A kisebb hegyi patakok az utak legnagyobb részét megrongálták. A Maros apadóban van ugyan, de a vízállás és a jégtorlódás miatt a veszély folytonos, a hajózás lehetetlen.

  Hunyad, 1880. február 18. Részleges vízáradás volt Déván. A Cserna vize Csáklány György telke körül megtolulván, az úgynevezett Hajóst (a mostani Mihai Viteazul utca környéke) annyira elöntötte, hogy némely lakókat közbiztonsági tekintetből ki kellett költöztetni.

  Hunyad, 1880. március 6. A Marosról, közép vízállás mellett, szépen rendre takarodik a jég. Déva alatt a víz tükre ma már tiszta a jégtől.

   Hunyad, 1880. június 5. Jégverés. Május 30-ikén egy nem nagy területű felleg verődött össze északon Nagyág felett és gyorsan közeledve, zúgva kerülte meg Dévát. A jég oly sűrűn omlott belőle, hogy a második sorban levő dévai hegyek még 2 óra múlva is egészen fehérek voltak. A termőhatárnak kevés részét érte; csak a Karolina-szőlőt pusztította el. Maros-Solymos határának felső részét azonban egészen tönkre tette. A búzából semmi sem maradott, a szőlőtőket pedig egyenesen ki kell vágni, mert a fa is össze van rombolva.

  Hunyad, 1880. október 9. Földrengés Déván. A folyó hó 3-ikán egész Erdélyben észlelhető földrengés 6 óra 40-45 percz körük Déván is érezhető volt. Már másodikán estve és harmadikán kor reggel a légnyomásnak 750-ről 742-re hirtelen esése jelezte, hogy valami van készülőben a természet nagy műhelyében. A mondott időben három erős D. Ny-ról jövő lökés rázkodtatta meg a földet. A tünemény kb. 3 m. perczig tartott.

   Magyar Polgár, 1881. március 11. Árvízveszély Déván.
  Levelezőnk írja: Már 7-én délelőtt megindult Déváról a jég, de csakhamar megakadt Déva és Sólymos között, s a jégtáblák Dévánál összetorlódván, a folyó vizét a parttal egy színvonalra emelték délutáni 4 óratájban.
  A városi hatóság nagy buzgalommal, s a rendelkezésére álló csekély erő teljes megfeszítésével a szükséges előintézkedéseket megtette: a mentőcsónakokat a veszélyben forgó utcákon elhelyezte, s éjjeli őrséget rendelt ki; este a Maros túllépte medrét, s a Görögvárost elönté.
  A tegnapi nap folyamán a víz a vasúti töltés átereszein is keresztül törvén, itt is nagy területet borított el; befolyt a róm. kath. plébánia templomba, s hozzáférhetetlenné tette a járásbíróság helyiségeit. Szerencsénkre a jég leúszott s egyelőre a nagyobb veszély elmúlt városunkról, ámbár az éjjelt is nagy félelem közt tölték el, mert az ég csatornái megeredtek, dörgött, villámlott; még esti 10 órakor is riadót fújtak a tűzoltók.

Hunyad, 1881. március 12. E héten Dévának is bőven kijutott a vízből. A Maros jege megtorlódott a Cserna torkolata alatt, s az úgynevezett Görögvárost egyfelöl a Maros, másfelöl a Cserna egészen elöntötte. Az első áradás e hó 7-én d.u. 2 és 3 óra között jelentkezett. Akkor mentett ki a rendőrkapitány és 2 csendőr a Kokelin-féle téglavetőből 4 czigánycsaládot. Ettől kezdve a víz folyton nőtt.
  A városi tanács intézkedett, hogy a Maroson levő jégtorlasz dinamittal robbantassék szét. Töltényeket dobáltak be, szét is robbantak azok, de a torlasz csak állott, mint Sion hegye, s 7 órakor már az egész Görögváros víz alatt volt. Megkezdődött a mentés. Rendőrkapitányunk, csendőreink s néhány polgár nemsoká 23 házból hordták ki az embereket, bútorokat és házi állatokat. E 23 ház közül 10 részint megrongáltatott, részint összeomlott. A Maros jege 8-án délután 4 órakor vonult el a város alól. Ekkor a kiáradt víz is visszavonult medrébe. A jég azonban lejjebb megint megállt, és 7 órakor ismét áradni kezdett.
  A másodszori áradás éjfélig tartott. Ekkor rongálta meg a víz a legtöbb épületet, kerítéseket szakított le, s oly erővel rohant végig az utczákon, hogy a mentőknek a legnagyobb elővigyázattal kelle járniok. Az árvíz által okozott kár igen nagy lehet. Ki az országútig minden pincze szinültig tele van vízzel. További veszélytől azonban nem tarthatni.
  Önfeláldozó emberek. A közelmúlt napokban lefolyt áradás alatt néhány ember igazán önfeláldozóan viselte magát. Ezek között vannak Sulucz Sándor rendőrkapitány úr és derék csendőreink, kik éjjel-nappal a vész színhelyén működtek, mentettek embert, állatot és bútorokat, nem ritkán övig gázolva az árban. Az ők önfeláldozó buzgalmuknak köszönhető, hogy több kár nem esett a meglevőnél. Dicséretet érdemelnek még Bordán János pályafelügyelő és fia, Jakab és Gáspár hadnagyok, Böszörményi Sándor és Pacurár Niculai városszolga, kik a csónakok biztos kezelése által könnyítették meg nagyban a rendőrkapitány és csendőrök munkáját.
  Olvadás. Az enyhe időjárás folytán hegyeinkről majdnem minden hó elolvadt, csak itt-ott látható 1-1 szakadozott fehér szalag. A további olvadás tehát nem sokkal fogja növelni sem a Marost, sem a Csernát.
  Árvízi vészbizottság Déván is megalakult. Feladata lesz az árvíz által okozott károk fölvétele és megbecsülése. Elnöke az alispán, tagjai a polgármester, rendőrkapitány, főmérnök, városi orvos, a tűzoltó-egylet főparancsnoka, Rigó Gyula és Terbócs Bertalan.

  Hunyad, 1881. március 26. A közelmúlt napokban lefolyt áradás Déva, Maros-Illye, Lapusnyak, Briznik és Dobra határaiban jelentékeny károkat okozott. A lapusnyaki határban egyedül Lázár Pál Oszkárnak egy 35 holdas őszi búzatábláját tette tönkre a szó valódi értelmében.

  Hunyad, 1881. április 2. A megszünt esőzés folytán az áradás mostmár szünőfélben van. A hatóságok előrelátó intézkedései folytán emberélet nem esett áldozatul. Maros kiöntése következtében Déva, valamint a szomszédos falvak határa is víz alá került. A város mélyebben fekvő részei veszélyeztetve vannak. A vetéseket az ár elpusztította. A víz egyre árad.
  A Maros medre szinültig tele van. E héten csaknem folyton esett, a havasok hótömege most indult olvadásnak; újabb áradástól tarthatunk. Az illyei, brizniki, laupsnyaki és dobrai határok már el is vannak öntve.

  Hunyad, 1881. április 16. A Maros áradása egész hónap óta tart, tömérdek kárt okozva völgye egész hosszában a vetésekben. Múlt vasárnap óta azonban a kiáradt víz kezd visszahúzódni a rendes mederbe.

  Hunyad, 1881. május 18. Déva város marosparti részeinek e tavaszon másod ízben is kijutott az árvízből. A múlt heti nagy esőzések újólag annyira megnövelték a Marost, hogy az fenyegetőleg megáradt és túllépve a partokat, a rétek, legelők, szántók megszállása után a Görögvárost fenyegette pusztítással. A városi elöljáróság gondoskodása és Sulucz Sándor rendőrkapitány úr elismerésre méltó buzgalma folytán azonban nagyobb kár nem történt, mint a mi megvan, s a minek jelen körülményeink közt emberi erővel úgy se lehetett volna eleit venni.
  Az első áradás 14-ikén délben jelentkezett, 15-ikén már kiöntött s 16-án csak csolnakon lehetett közlekedni a görögvárosi utczákon, a mi 17-ikén is tartott. A városi őrség éjjel-nappal künn volt, s a védők szorgalmasan működtek élükön a kapitánnyal.
A pincék mind szinültig megteltek, kertekben és vetésekben igen nagy a kár.
  Meggyűlt a bajuk a szegény tutajosoknak. Vasárnapra virradó éjjel életveszélyek közt mentettek ki derék védőink az áradat közepette zátonyra jutott néhány tutajost. A holt Marosban most is ott áll néhány gazdátlan tutaj. Hogy gazdáik hol lehetnek, nem tudhatni; azt beszélik, hogy hat tutajos a vízbe fult, a mi éppen nem látszik valószínűtlennek.

  Hunyad, 1881. május 21. Nagy zápor zúdult ránk 18-ikán délután. Innen keresztül húzódva a Sztrigy völgye felé, felhőszakadássá változott és rohamosan megtöltötte a hegyi patakokat. A vasúti hidakat is úgy megrongálta, hogy Piski és Russ közt 3 napra meg van szüntetve a közlekedés.

   Hunyad, 1881. június 11. E héten igen sokat esett. Néha egész záporok hulltak le. A patakok meg is áradtak és több felé nagyobb károkat okoztak. Déván is kiöntött a Cserna malomárka. A Görögvárosban több kert és udvar víz alatt áll. A pinczék is telvék vízzel ismét. A Marosnak se kell sok, hogy ismét kiöntsön. Medre szinültig tele van. Mint mondják, egy-egy falu határa már is víz alatt van. A sok esőzés folytán, a légkör is meghivesült. Mintha nem is nyári hónap volna ez a június.
  Roppant jégeső volt f. hó 6-ikán Laposnyak és környéke határán, mely még azt is tönkre tette, mit a gyakori áradások megkíméltek. A jég pusztítását növelte a zápot folytán megáradt patakok kiöntése, megrongálva ige sok hidat és utat és kimosva minden terményt a kertekből. Itt valóban semmi termés nem lesz e nyáron se az ősziből, se a tavasziból.

  Hunyad, 1881. június 11. Roppant jégeső volt Hunyad megye zarándi részeiben f. hó 9-ikén. Kőrösbányán dió nagyságú jég esett, éspedig olyan mértékben, hogy lapáttal lehetett mérni. Mindent tönkre tett annyira, hogy a kertekben és mezőn egyebet a puszta földnél nem láthatni.

  Hunyad, 1881. augusztus 27. Oly rémítő meleg 20 esztendő óta nem volt Déván, mint ezekben a napokban. Napfényen 42 R. fokot mutatott a hőmérő, árnyékban pedig 34-et. Csaknem lehetetlenné vált minden mozgás és munka az emberre nézve.

  Magyar Polgár, 1882. január 21.
  Hunyadmegyét a múlt évben sokféle nyomorúság látogatta meg. A legnagyobb volt az, hogy a termés az egész megyében rosszul ütött ki. Emiatt itten általános is a panasz. Nem egy gazdától lehet hallani, hogy a földbirtok 1881-ben a műveltetési költségeket se térítette meg. A hivatalos gazdasági tudósítók némelyike mégis jónak látta kielégítő termésről tudósítani a kormányt. Kaptak is ezért leckét nem mástól, mint magától a közigazgatási bizottságtól, mely egyik múlt évi ülésében, ha jól emlékszem, éppen a megye érdemes alispánja felszólalása folytán elhatározta, hogy a termés igaz volta felől feliratban fogja tájékoztatni a minisztériumot. Tehát rossz, igen-igen rossz volt a múlt évi termés.
  E mellett sok kárt okoztak a gyakori áradások. A megye azon részében, mely Dévától lefelé a Maros völgyén terjed, nem egy birtok maradt a múlt év folyamán bevetetlenül. Azaz hogy az őszi vetést kimosta az árvíz; tavasszal, mikor az áradat visszavonult rendes medrébe, bevetették tavaszi gabonával; ennek se lett aratás a jutalma, mert újra áradás következett; harmadízben kukoricát és talán negyedízben még burgonyát is vetettek; egyikből se lett semmi, mind a gyakori áradások miatt. A gazdák helyett vízimadarak arattak itten.

   Ellenzék, 1882. november 8. Árvíz-veszélyes községek az erdélyi részekben.
  A közmunka és közlekedési miniszter rendeleti úton fölhívta Hunyadmegye közönségét, hogy a Maros folyó kanyarulatai által, a megyében fenyegetett községeket jelölje meg. A megjelölés egy felterjesztésben megtörtént és abban Balonicz, Benczencz, Gyógy-Gyalmár, Arany-Nagy-Rápolt, Déva (város), M.-Sólymos, M.-Némethi, Maros Illye, Szakamás, Sztrettye-Gurászáta nevű községek foglaltatnak, mint olyanok, melyek a Maros által komolyan veszélyeztetve vannak. A felterjesztés - azon szempontból indulva ki - hogy a fennjelölt községek a védelmi munkálatok költségeire mitsem utalványozhatnak, a műszaki munkálatokat hivatalból és állam-költségen kéri keresztül vitetni.

   Hunyad, 1883. május 5. Áradás és vízbefúlás. Hétfőn egész nap omlott az eső, közben-közben zápor módjára, vidékünkön. E miatt a Maros is kiloccsant, a Peták patak azonban valóságos rohamossággal lepte el Fel- és Alpestes községeket. Az épülőfélben levő vajdahunyadi vasút töltéseiben sok kárt okozott. Ember élet is esett áldozatul: a Makray család csabai születésű szakácsnéja, a ki át akarván menni a kiáradt vizen, elsodortatott és beléfulladt.

  Hunyad, 1883. június 10. Szőleink és a június 1-sei jégverés. Azon számos bajok és csapások között, a melyeknek az amúgy sem irigylendő sorsú gazda évente ki van téve, a jelen évben első helyet foglalják el a korai tavasztól a folyó hóig több alkalommal beállott víz-áradások, a mi a minket legközelebbről érdeklő Maros és Cserna folyók medreinek bételése és ki nem kotorása miatt történik. Ezen folyó többszöri kiáradása tönkre tette a dévai határnak nagy részét. Két hóig folytonosan tartó esőzések lehetetlenné tették, vagy igen megnehezítették a tavasziak elvetését, a mi által a határnak alig egy tized része van bevetve, a sok eső okozta víz a szépen mutatkozó őszi vetéseket is nagyon megrongálta, így összesítve gazdasági állapotunkat, őszi vetéseink nagy része eliszapolva, a kukoricza elvethetése tökéletesen lehetetlenné téve. Ezen csapásokat még tetézte a június 1-én délután 4 óra tájt néhány percz alatt hirtelen támadt szélvészes vihar, magával hozva a rohamos esővel vegyült nagy mennyiségű jéghullást, a mely csaknem egészen tönkre tette a dévai Mocsár, Veresmál, Dobron, Tekerő, Patak, Csikmál és Rots nevű szőlők idei s még jövőbeli szőlőtermését is…

   Ellenzék, 1883. július 15. Déva, júl. 15.
  Hetek óta annyi a vihar és felhőszakadás, hogy a föld már egészen eliszaposodott, jégverés azonban még nem volt. Tengeri szépen ígérkezik. Az aratást ezen a héten kezdettük; az eredmény búzában jó közép, a rozsban silányabb. A szőlő jól fejlődik; kielégítő szüretre számíthatunk.

  Ellenzék, 1884. július 25.
  Hunyadmegyében az utóbbi napokban roppant viharok és esőzések voltak. Az áradások rendkívül megrongálták az utakat. A Vajda-Hunyadtól délkeletre eső Kalán, Zeykfalva és Kitid községekben olyan jégvihar volt, hogy mindent tönkre tett.

  Ellenzék, 1885. május 22. Déva, máj. 19.
  Maros vidékét zimankós vad idő látogatta meg 17-ről 18-ra virradóra, Szászváros vidékén a kapás növények mind elfagytak. Különben az utóbbi esőzés se pótolhatja azt a kéthavi szárazságot s Hátszeg vidékén a gabonavetéseket kénytelenek kiszántani. A kukorica alig emelkedett ki a földből s a sok szél a gyümölcsöt lerázta.

   Ellenzék, 1885. szeptember 4. Nagy vihar Déván.
  Múlt napokban a Déva mellett levő Deczebal nevű hegy felett borzasztó vihar tört ki, mely Déva városra és határára is kiterjedt és irtózatos erővel dühöngve rettenetes mérvet öltött és sok kárt okozott. A szél oly erővel bírt, hogy fiatal fákat földig hajlította, a korosabbakat pedig eltörte. Majd megeredt az eső sűrű jéggel, a melyek között nem egy tyúktojás nagyságú volt. Több ablakot s a kereskedések kirakatait porrá törte a jég, s immens kárt okozott a szőlőhegyek és kertekben. Dacára, hogy alig tartott pár percig a futó zápor, az utcákat tengervíz borította, s mihelyt elvonult a zivatar ismét kisütött a nap.

   Hunyad, 1885. november 7. Szerencsétlenség a Maroson.
  A maros-németi révnél, a Maros folyón, múlt hó 30-án este olyan szerencsétlenség fordult elő, melynek emberélet is esett áldozatul. A szállító hajó ugyanis, vásáros nap lévén, a gyakori és nagy teherszállítmányok alatt annyira megrongálódott, hogy midőn újabb teherkocsik átvétele végett a németi part felé igyekezett, hirtelen ketté vált, s a benne lévők a vízbe merültek. A hajóban voltak: Preiszig révhaszonbérlő, hat révész és egy gyolcsárus tót. A révészek, kik a folyó sodrával ismeretesek voltak, a hajó roncsaiba kapaszkodva, a hajótörés színhelyétől nem messze szerencsésen a partra vergődtek. A gyolcsárus tót szintén egy darab deszkába kapaszkodott s éle halál közt lebegve vitetett le a vízen egészen Branyicskáig, hol valami sátoros czigányok figyelmesekké lettek kiabálására és szerencsésen partra húzták. Preiszig azonban, ki a szerencsétlen révnek éppen haszonbérlője volt, kapzsisággal párosult bűnös gondatlanságáért életével fizetett. Állítólag ő is egy darab deszkába kapaszkodott s úgy vergődött jó ideig a víz felszínén, ismeretlen helyen azonban a víz alá merült. Hulláját a szerencsétlenség után hatod napra sem találták meg.

   Hunyad, 1885. deczember 19.
  Állandó nyomorúságunk, amarosi közlekedés fennakadása, a jégzajlással megint előállott. A megyének a Maroson túl fekvő részébe több napig nem lehetett postát küldeni. A kőrösbányai postát, több napi bizonytalankodás után Branyicskára terelték Déváról. Mégis felette ősi állapot ez: hogy ekkor megyének egyetlen marosi hídja se legyen!

   Ellenzék, 1886. február 28.
  A Maros szabályozása létkérdéssé vált Maros-Illyére nézve. E végből f. hó 15-én birtokossági közgyűlés volt M. Illyén. A közlekedésügyi miniszter kiküldöttje és Hunyadmegye érdemes alispánjának részvételével. A szükséges nagy költségek miatt még mindig nincs eldöntve, hogy lesz-e valami a sokszor emlegetett szakamási és esetleg a burzsuki átmetszésekből, vagy csak a felülről tervezett part-erősítések lesznek szintén nagy költséggel keresztül vive? A legnagyobb bajt az okozza, hogy mióta a sót többé nem hajókon, hanem vasúton szállítják, a folyam medrét sohasem takarították, minek következtében a folyam medrében számos apró sziget képződött.

   Magyar Polgár, 1886. május 2. Földrengés Déván. Ápr. 29. délután 5 óra 30 perckor, csendes derült idő mellett, Déván földrengés volt, miközben a járókelők megtántorodtak s a bútorok összekoccantak. A földrengés iránya kelet-nyugati volt. A rengést erős zörej kísérte. Az épületekben semmiféle kárt nem észleltek.

  Magyar Polgár, 1886. május 11. Déváról írják máj. 6-ról:
 A Maros mentén május 4-ről 5-re átmenőleg az esőzés hóra fordult s a hőmérséklet hirtelen nagyot csökkent. Kapás növényekben a kár máris szembeötlő, szőlő, gyümölcs szintén megsínyli. 6-ra a hó átment, de aznap a völgyekben elolvadt csak a magaslatokon tartja meg magát. A gazdák aggódva néznek a jövő elé.

   Ellenzék, 1886. június 26. A megáradt Maros.
   Déváról írják: A Maros és mellékvizei az utóbbi esőzések és gyakori záporok következtében szintén kiáradtak tömérdek kárt okozva mindenfelé. Déva rétjei, mélyebben fekvő szántói víz alatt állnak most is. Lovakat, ökröket, sőt embereket ragadott néhol magával az árvíz.

   Magyar Polgár, 1887. május 23. Déva, május 23.
  A Maros áradása következtében az alsó városrész és a környékbeli szántók, rétek víz alá kerültek. Marosillye mezőváros lakosságának egy része a múlt éjjel barmaival együtt a hegyekbe menekült. A vasúti közlekedés teljesen elakadt. Ter¬ményekben és állatokban nagy a kár. Az egész Maros-völgy tenger.

   Ellenzék, 1888. december 7. Földrengés.
  Déván, kedden délután három negyed 1 órakor földrengést észleltek. Már egy héttel azelőtt szintén éreztek földrengésformát, de az csak pár pillanatig tartott. Ezúttal sem volt erős, de nagy zörej és zaj követte s egyes épületekben határozott ingást is észleltek.

   Ellenzék, 1889. január 8.
  A Maros-híd építése is közeleg megvalósulásához s a kivitel gyorsítása szempontjából a legközelebbi rév tulajdonosa: Kun Géza gróf részére előrelátható károsodása némi kárpótlásául 400 frtot ajánld meg egyhangúan a közgyűlés.

   Ellenzék, 1889. április 23. Hunyad megyei hírek.
  Hunyad megyének május hó 15-ére összehívott tavaszi közgyűlése igen népesnek és élénknek ígérkezik. Be fog töltetni a főjegyzői, egy főszolgabírói (a hátszegi) és egy szolgabírói (a puji) állomás. A tárgysorozatban fog szerepelni a Sólymosnál építendő Maros híd ügye is.

   Magyar Polgár, 1893. május 16. Halál a Marosban.
  Borzasztó szerencsétlenség történt a napokban Déva mellett a Maros kompjával. Hat utas érkezett az átjáróhoz s beszállóit a csolnokba, melyet Ferkő Mihály hajtott. A Maros meg volt áradva s elkapta a csolnokot. Ferkő Mihály és az utasok közül hárman a hullámokban lelték halálukat.

  Magyar Polgár, 1893. június 12. Árvizek.
  Az erdélyi részekben támadt nagy árvizekről, melyek most már mindenütt apadóban vannak, e hó 10-iki kelettel a következőket írják:
  Déva. A Maros-völgy mindenfelé víz alá került. Minthogy a mellékvizek rohanó áradatát a magasabb hegységek hóolvadása is fokoz¬za, a túláradás folytonosan emelkedik. Déva alsó területe, a Görögváros el van árasztva. A római katholikus zárda templomát torlaszokkal védik. Több kisebb ház bedűlt és a vízárban rekedt lakosságot csónakokon élelmezi a hatóság. Az ár ma egy méternyire áradt ismét. Cserna és a Sztrigy-völgy szintén víz alá került. Magától értetődik, hogy az árvíz tömérdek károkat okozott. Az esőzés tegnap megszűnt és így remélhető, hogy pár nap múlva a vizek a rendes mederbe visszatérnek, de az elárasztott vetések menthetetlenül oda vannak.

   Magyar Polgár, 1893. június 14. Déva, (Hunyadm.), jún. 11.
Amit félve sejtettünk, már napok óta, bekövetkezett. A sok víz nem fért el a Maros medrében, az kilépett és óriási termőterületet elárasztott. A nem árteres helyekről a vetések állását jelezni lehetetlen a még folytonos esőzés miatt, mely egyéb károkon kívül még a mezei munkákat is megakasztotta.

   Déva és Vidéke, 1893. június 18. Árvíz mindenfelé.
  Sok elemi csapás sújtotta országunkat az idén. Mig a Királyhágón túli részekben a tűzvészek pusztítottak el virágzó községeket és népes városokat, addig Erdélyben az árvizek okoztak kiszámíthatlan anyagi károkat. A folytonos esőzések következtében számos folyó és patak kiáradt, részben vagy teljesen elpusztítva a szép reménnyel kecsegtető termést.
  Az eddigi jelentések szerint a Maros, Ompoly, Kis- és Nagy-Küküllő, Olt, Szamos folyók és sok patak öntöttek ki nagyobb területen. Maros- Ilye és Alsó-Maros-Váradja községeket a Maros teljesen elöntötte s az utóbbiban mintegy 40 ház romba dőlt. Gyulafehérvár egy részét szintén elöntötte a Maros s a környéken több ezer holdnyi területen elpusztította a vetést. Tövis és Piskin, valamint Ugra és Kerelő-Szent Pál között a folyó árja valóságos tengert képez. Az Emke algyógyi földmives-iskolája jelentékeny károkat szenvedett az áradás következtében. Nagy Enyed, Medgyes, Balázsfalva, Erzsébetváros, Gyulafehérvár, Segesvár, Kőhalom, Alsó-Rákos, Hévíz, Királyhalma, Szászváros és Déva határain óriási terü¬leteket lepett el az árvíz, Kolozsvárt pedig a postarét s a Szentgyörgyhegy alatti szántók állanak viz alatt.
   A Maros és Temes a Bánátban szintén kiöntött nagy területen. A lakosságot mindenütt kétségbe ejtette a súlyos elemi csapás, mert a mellett hogy nagy kárt okozott a lakásokban és gazdasági épületekben, a vetéseket s a takarmányt is elpusztította. Hozzávetőleges számítás szerint az árvíz által okozott kár több millióra rúg. Újabbi jelentések szerint különben az ár jelentékenyen apadott.

   Magyar Polgár, 1895. március 7. Árad a Maros.
  Maros vize ezúttal csak a népdalban folyik csendesen, a valóságban elbizakodottan tobzódni és áradni kezd, különösen az erdélyi részeken, Déva táján, ahol méghozzá, két nap óta tartó állandó eső szaporítja a szennyes hullámokat. Gyulafe¬hérváron és Déván már megtettek minden előkészületet az árvízveszedelem esetére.

   Déva és Vidéke, 1895. március 26. Az árvíz Déván.
  A nagy esőzés és a beállott hirtelen olvadás következtében Déván a Maros kiöntött, és az egész tóhát, marosmente, a vasúti töltésig víz alatt áll; a görögvárosból a lakók kiköltözködtek hajókon; a Hajós nevű utczából is egynéhányan. A városi hatóság minden intézkedést megtett és a veszély bekövetkeztére előre számítva, a mentéshez kívántató minden eszközt ideje korán beszerzett és elhelyezett.

   Magyar Polgár, 1895. március 26.
  Az időjárás Hunyad megyében, mint levelezőnk írja - rendkívül változó és szeszélyes. Verőfényes napsugár és hózivatar váltakozik naponta többször is; közben olyan fergeteg tombol végig, hogy még a szilárd házak is meginognak; azon közben olvad a nagy hótömeg s a Maros már kicsapott medréből, a dévai Tóállás, valamint Haró maros parti része víz alá került.

   Pesti Hírlap. 1895-03-28/86. szám. Déva, márc. 27.
  Dévánál a Maros erős áradásban van. A város alsó részeit víz borítja. A lakosság egy része lakásaiból kiszorult. A vasúti állomásra csak kocsival lehet jutni. Az áradás nőttével nagy károk fenyegetnek.

   Déva és Vidéke, 1895. április 4.
  Az árvíz a folytonos esőzés és a hirtelen hó-olvadás következtében kezd Dévára is veszélyessé válni; már a Hajós utcza elején másfél méter magasságot ért el a víz, ha még emelkedni fog, a vasúti indóházhoz közeledni nem lehet kocsival, legfeljebb csolnakon.

   Déva és Vidéke, 1895. április 11. Árvíz Déván.
  A tavaszi árvíz ez idén is megkívánta a maga áldozatát; nemcsak Déva vidékét öntötte el a Maros, hanem az egész Marosmente nyakig úszott az árban; nálunk a veszedelmet még okozta a Cserna folyó kiöntése is s ez által kétszerezve éreztük a víz romboló hatását. Nem elég, hogy az idei árvíz házakat döntött romba, de megakadályozta teljesen a közlekedést; hátráltatta a mezei munka megkezdését; ez a nélkül is takarmány szükségben szenvedő gazdákat megfosztotta azon reménytől, hogy marháikat mielőbb a legelőre hajthassák.
  Csak egyszer jutott volna eszébe a magas kormánynak, mely az utóbbi időkben olyan meddő reformokkal tölti el minden idejét, hogy megkérdezze az áradó vizektől sújtott Maros-, Cserna-menti községeket, hogy hát mit csinálnak?...mint védekeznek a rakonczátlankodó folyamok dolgában?...csak egyszer jutott volna eszébe valamelyik országgyűlési képviselőnek, hogy kerületébe minden évben ismétlődő csapásokra felhívta volna az illetékes körök figyelmét; miért nem sürgették, hogy legalább a tavaszi árvizek idején a súlyosan fenyegetett helyekre szakértő folyam-mérnök kiküldessék, ki tanulmányozva a terep viszonyait, a kiáradó folyam medrét, a víz szabad lefolyásainak akadályait, hogy egy tervet adhatott volna be az áradások meggátlására.
  Ha az árvíz-veszedelem csak úgy szórványosan 4—5 évenkint látogatna meg bennünket, még talán föl se vernénk; némi államsegély, adóelengedés, országos ínséges segély-adományok könnyítésének a vízkárosultak nyomorán, de nálunk az áradás minden évben mathematikai pontossággal és következetességgel beköszönt, tehát keresnünk, fürkésznünk kell az okokat, melyek ezt előidézik.
   Nem kell oda nagy műszaki tudomány, hogy fölismerjük a bajt, hisz nálunk a legegyügyűbb szegény-paraszt is tudja a kútforrását a bajnak; ujjal tudja megjelölni azokat a helyeket, hol a víz medréből kilép és megtudja határozni a védelem eszközöket; laikus létére teljes tudatában van annak, hogy minő vízszabályozási munkálatok szükségeltetnének, hogy a folytonos kiáradások, ha nem is véglegesen, de megkevésbíttetnének.
  Csak itt a dévai határba két rövid átmetszést kellene végrehajtani, már a Maros folyó rohama ez által megtöretnék; a Cserna szabályozásával pedig a Maros völgyén elterülő szántó-, kaszálóföldek meg lennének mentve a beiszapolástól.
  Csak egy kis jóakaratú mozgalom indulna meg az illetékes körök részéről és az ártérben fekvő községek szívesen hozzájárulnának minden áldozathoz; nevezetesen az átmetszés által előforduló kisajátítási költségekhez és közmunkával a vízszabályozási munkálatokhoz, csak egy kis jóakarata kellene a kormánynak ahhoz, hogy a Marosmentén ármentesítő társaságot létesítsen, hogy erre a vidékre is kiküldené a folyam-mérnökét, közegeit legalább a veszély idején; ezt a jóakaratot pedig megérdemelnénk már csak azért is, hisz mindig szabadelvűpárti képviselőt küldünk az országgyűlésre.

  Déva és Vidéke, 1895. május 16.
  A tavaszi árvíz nagyobb károkat okozott: M.-Illye, Sztrettye, Sárfalva, Gyalmár és Déva területén. Összesen mintegy 288 család jutott e miatt Ínségbe. Ezek érdekében úgy a belügyminisztériumtól, valamint országszerte és megyeszerte megindított gyűjtés útján könyöradományt, illetve államsegélyt igényeltetett.

  Magyar Polgár, 1895. augusztus 12.
  Nagy vihar vonult el 6-án d. u. 5 óra körül Déva fölött, mely egy óránál tovább tartva házfödeleket bontott és kéményeket tört; különösen sokat szenvedett a vármegyeház fedele. A rákövetkező éjjel jó eső áztatta a kiaszott földet és azóta a nagy hőség is enyhült; Déván a nappalok, habár még mindig nagyon melegek, de legalább tűrhetők, az esték s reggelek épen hűvösek.

   Pesti Hírlap. 1896-03-18/77. szám. A Maros áradása.
  Déváról írják: A derült tavaszi napok következtében a Maros folyvást árad, a partokat azonban még sehol sem lépte át. A zátonyok és kisebb szigetek nagy része víz alatt van.

                                                                                                                                               1913

  Déva és Vidéke, 1896. szeptember 17.
  Nagy zivatar volt f. hó 12-én délután 3 és 4 óra közt Déván; a Víz-utcában most épülő korcsma alapzatából kihányt földtömeg és a Dobolyi-utcza kövezéséhez nagy garmadába rakott kőmennyiség a lerohanó vizet feltartóztatta és a szomszédos pinczelakásba hatolt a víz, honnan a lakók alig bírtak kimenekülni, vagyonuk egy része is megrongálódott.
  Most az a kérdés, ki fogja e szegény emberek veszteségét kárpótolni? Hanyagság terheli a városi hatóságot, hogy a földet ideje korán el nem hordatta; az épület már tető alatt áll és a kihányt föld még mindig ott díszeleg.

  Déva és Vidéke, 1897. május 20. Áradás.
  Ha még pár napig fog tartani az esőzés, mely április közepétől mostanig csekély megszakítással folytonosan boldogít, félni lehet a maros kiöntésétől, mely semmivé tenné az idei termést, már a sok esőzés úgy is végtelen kárt okozott, mert a mezei munkát teljesíteni nem lehetett.

   Pesti Hírlap. 1897-07-06/185. szám. Déva, július 5.
  Múlt éjjel 10—2 óra között óriási vihar pusztított Déván és környékén. Dévának összes középületeit, főleg a megyeházát, az állami leányiskolát erősen megrongálta a szélvihar. A vihar fákat csavart ki. A jégverés az ültetvényekben és a szőlőkben roppant kárt tett.

  Déva és Vidéke, 1897. november 18. Ver az Isten mind a két kezével.
Nem volt elég, hogy az évi termését gazdáinknak semmivé tette a 3 hónapig tartó esőzés — és a júliusi árvíz, — a mostani hideg száraz fagyos idő tönkretette az őszi vetéseket. Pár napja ugyan meglágyult az idő, gyenge esőzés állott be, de kérdés, hogy segíthet-e már a pusztulásnak indult mezőkön?

  Déva és Vidéke, 1898. július 14. Árvíz.
  A nagyobb mérvű jégveréstől még ez ideig a dévai határ megmenekült, hanem most az árvíz teszi tönkre, a Cserna patak mely szabályozatlan állapotában megölő átka e vidéknek újból kiáradt és a tóállás holt maros nevű düllőkbe fekvő tagbirtokokat elárasztotta.
  Nagy indolentió úgy a birtokosság valamint a hatóságok részéről, hogy e patak szabályozása végett mind ez ideig nem indítottak semmi moz¬galmat a néma gyermeknek az anyja se tudja mi baja, ha az illető érdekeltek nem panaszkodnak, ha nem ösztökélik minden lépten nyomon a kormányt, mely mindenütt szabályoz csak éppen Hunyadmegyét felejti el, ha nem hívjuk fel figyelmét a terményeinket minden másod évben megsemmisítő patak szabályozására, ha ország gyűlési képviselőink szemet hunynak a helyett, hogy figyelmébe ajánlanák a bölcs kormánynak égető bajunkat, — akkor ez az állapot így fog tartani még évtizedeken át és Maros mentén elterülő legtermékenyebb földjeinknek csak minden harmadik évben fogjuk hasznát vehetni.
  Kevés állami hozzájárulással a birtokosság részéről is némi kevés áldozattal a Cserna folyó szabályozható lenne, egy pár átmetszés a Maros folyón a vaspálya töltésén egy tágas nyílású áteresz megszabadítana minden bajunktól. Talán egy képviselő választás előbbre vinné ügyünket?...megfélemlítenénk a szabadelvű kormányt hogy átcsapunk az ellenzékhez és nem választunk kormánypárti képviselőket, talán e kényszer hatása, alatt sok adót fizető gazda közönség vitális érdeke, állami szempontból is figyelembe jönne.

  Magyar Polgár, 1898. augusztus 8. Halál a Marosban.
  Kádár Szabó János, dévai iparos 16 éves fia, Gyulay György hentes tanonca, egyik délután a vágóhídról a Marosba ment fürödni. A figyelmeztetés daczára rossz helyen ugrott a vízbe; rögtön alámerült és fuldokolni kezdett. Egyik fürdő gyermek utána úszott, hogy kimentse, de a halálküzdelemben levő a mentőt görcsösen megragadta. Ez a pillanat veszélyét érezvén, hatalmas lökéssel kiszabadítván magát, a vízbefúlót sorsára hagyta. Hulláját szombat reggel vetette ki a víz a partra. A rendőrség a hullaházba szállította.

  Déva és Vidéke, 1899. augusztus 3. Szárazság.
Mintha a dévai határ meglenne bűvölve a természettől, míg körülöttünk mindenfelé szakadó esők vannak — nálunk a forró katlanba kiszárad minden, a tengeri már elpusztult, most már a szőlőn is látszik az aszály nyoma.

   Déva és Vidéke, 1899. augusztus 10. Jótékony eső.
  Valahára a nagy szárazság után f hó 9-én reggelre megeredt az eső és azóta szórványosan folyton esik, és annyira lehűlt a levegő, hogy a nyári ruhák viselését abba kellett hagynunk. A hosszú időig nélkülözött eső a szőlőnek még használt, de a tengerinek alig hisszük.

  Déva és Vidéke, 1899. szeptember 7. Felhőszakadás Déván.
A sok elemi csapás, mely ez évben a gazdákat érte Hunyadmegyében, úgy látszik, hogy f, hó 3-án a délelőtti órákban bekövetkezett felhőszakadással véget ért. Ilyen esőre a legrégibb emberek se emlékeznek,— délelőtt rekkenő hőség volt, és délfelé sötét felhők takarták be a láthatárt; és pár perez alatt dörgés, villámlás közt olyan eső zúdult Dévára, hogy pár perez alatt víz alatt volt az egész város, a piaczon elárusítás végett felhalmozott dinnyéket, zöldségeket a rohanó ár sátorostól együtt ragadta magával.
  Szerencse, hogy ez a végítélet nem tartott sokáig, egy óra alatt lefutott az egész víz a Marosba — a fellegek megritkultak és a jóltevő nap újra ránk mosolygott.

   Déva és Vidéke, 1900. augusztus 16. A Maros áradása.
  A folytonos esőzés miatt a Maros annyira megáradt, hogy félni lehet, hogy elönti a Marosmenti községeket.

  Déva és Vidéke, 1901. január 10. Hideg tél.
  Alig emlékeznek rá, hogy az erdélyi részekben ilyen rettentő hideg tél köszöntött volna be. De általában mindenfelől nagy hidegről értesítenek. A szegény madarak beröpdösnek a nyitott ajtón-ablakon, — künn élelmet nem találnak s reggelenkint megfagyva találunk az útszélen számtalan állatot, melyeknek éjjelre menhely nem jutott.
  Azt a bolond, kötni való német professort Falbot, kellene egy éjjelen át valami csángó-szekéren megsétáltatni, hogy élvezze jóslásának következményét, a midőn azt állította, hogy az idén — enyhe, meleg telünk lesz.
Maros-Solymoson a román karácsony estéjén megfagyva találtak két embert, egyik már halott volt, a másiknak a lábai fagytak el s beszállították a dévai közkórházba.
  Hasonlóképpen két vándorló mesterlegényt hoztak be a kórházba, kiknek lábuk és kezük elfagyott. Ilyen 20—22 Reamur-fok hidegben az elemi iskolákat és a templomokat, be kellene zárni. Az a sok, apró szegény gyermek majd eldől az utcán, midőn reggel korán az iskolába mennek; és a templomokban hányán betegszenek meg, kiket a buzgóság a nagy hideg daczára oda vezérel, hogy ott egy órát kalaplevéve eltöltsenek?

                                                                                                                                                     1913

   Déva és Vidéke, 1902. július 24. Nagy viharok.
  Az ország minden részében dühöngő viharokról egymást érik a jelentések, értesítések. E viharokból nekünk, hunyadmegyeieknek bőven kijutott részünk. Nincs egy nap, mely elmúlna a nélkül, hogy eső, jég, villámhullásban ne lepne részünk.
  F. hó 20-án és 22-én az éjfél előtti órákban olyan égiháború vonult el felettünk, melyhez foghatót még a legöregebb emberek sem észleltek, a villámlás, dörgés egy másodpercig sem szünetelt, ki volt világítva az egész vidék, úgy, hogy a villám-fény mellett olvasni lehetett. Számtalan helyen lecsapott a villám, hogy emberélet esett-e áldozatul, még eddig nem tudjuk, Ez az abnormális időjárás a már aratott búzakalásznak ártalmára van, a sok esőzés miatt kicsirádzik a kévében és a szeme kipereg. —Elmondhatjuk mi is: adtál uram esőt, de nincs köszönet benne.

  Déva és Vidéke, 1902. augusztus 7. Hőség.
  Amit a nyár eleje elmulasztott, kipótolja a nyár közepe, óriási a hőség — a gyógyszertár ajtaján kiszöge¬zett barométer a déli órákban 39—40 fok Reamurt mutat. — Ilyenkor áldás egy jó uszoda, amivel itt Déván nem dicsekedhetünk, több oldalról panaszkodnak, hogy a vizet igen ritkán bocsátják ki belőle, pedig ilyen rekkenő hőségben az állóvíz megromlik s a helyett hogy könnyebbülést szerezne, sokat árthat.
  Nincs szerencsénk a fürdők dolgában, a gőzfürdőt is bezárták, mert az épület rendőri szempontból is kifogás alá esett. Igen üdvös dolgot művelne a tulajdonosa, ha mielőbb eleget tenne a követelményeknek és megnyitná a fürdőt.

  Déva és Vidéke, 1903. szeptember 17.
  A szokatlanul hosszantartó szárazság felette nagy károkat okoz. A kukorica, mely tavasszal nagy termést ígért, egészen lesilányult: alig ad valami hasznot. A rétek, legelők kiégtek. A barmot istállóra kell fogni, pedig a szénatermés télire sem volt elég. A folyók néhol egészen kiapadtak. A Marost ily csekélynek soha sem láttuk. Esdve várná a nép az esőt, de nyoma sem mutatkozik.

   Déva és Vidéke, 1904. október 6.
  A szárazság utóhatása. A nyári tartós szárazságnak még csak most érzik, az utóhatásait Déván. A legtöbb kútból teljesen kiapadt a víz és a források nyomtalanul eltűntek. Egy -egy utcában alig van kút, amelyből a víz ki nem apadt volna. Remélhető, hogy a bekövetkezett esős időjárás mellett a források ismét visszanyerik vizüket a dévai vendéglősök legnagyobb — bánatára.

   Déva és Vidéke, 1907. július 6. Óriási jégvihar Déván.
  A napok óta tartó rettenetes hőség borzasztó módon bosszulta meg magát. Folyó hó harmadikán délután négy óra felé Déván és a szomszéd községekben hirtelenül elborult az ég és óriási vihar, majd felhőszakadás keletkezett, a végén pedig ökölnyi nagyságú jégdarabok estek. A jégeső teljesen tönkre tette a vetést, hüvelyes és más veteményeket. Még ez kellett a szegény gazdáknak.

  Déva és Vidéke, 1907. augusztus 3. Felhőszakadás.
  Az elmúlt szombaton valóban már nem is esett, de szakadt. Szakadt olyannyira, hogy azok a lapok hasábjain állandóan szereplő „legöregebb emberek” sem igen emlékezhetnek a közel múltban hasonló áradatra, mely Déva utcáin hömpölygött.
  A közlekedés teljesen megakadt, nemcsak amíg esett, de vagy egy teljes óráig azontúl is, amíg a hegyekről lerohanó vízlavina elhagyta a várost. Az utcák egyik oldaláról a másikra jutni csak merész vállalkozók tettek kísérletet. A törvényszéket pedig csakis tutajokkal lehetett volna megközelíteni, ha ugyan akadt volna olyan ember, aki még ilyen időben is — az igazságot keresi. A kávéházakban piccolózó férjek jártak még a legjobban. Mindössze félórai kimenőt kaptak a házi imperatrix-től, amelyből azután akaratlanul (?) is jó harmadfél óra lett, ami kártya mellett — valljuk meg őszintén — nem is olyan sok. Lám odafönt mégis csak a férfiakat jobban szeretik.

  Déva és Vidéke, 1909. március 6. Kiáradt a Cserna.
  A két hónapig tartó kemény téli időt hirtelen kellemes tavaszi időjárás követte, mely a felgyülemlett félméteres havat hirtelen olvadásnak indította. A hegyekről oly nagy mérvben zúdult alá a víz, hogy Déva utcái két napig csaknem járhatatlanok voltak s f. hó 3-án a Cserna is kiöntött. A Görög-város nagy része víz alatt áll. Félő, hogy a Maros is kiönt, ami nagy anyagi kárt jelentene.

   Déva és Vidéke, 1909. április 10. A Maros áradása.
  A tavaszi hóolvadás és esőzések következtében rendkívül megnőtt a Maros vize, ugyannyira, hogy kiöntéssel fenyeget. Rendőrségünk ez esetre az előkészületeket már megtette. Szászvárosról és Algyógyról szintén magas vízállást jelentenek.

   Pesti Hírlap, 1912. május 29,
  Déva. május 28. A Maros áttörte a gátakat és a partmenti vetéseket és réteket ellepve a víz, amely Déva egyik külvárosának, az úgynevezett Görögvárosnak egy részébe is behatolt. Az áradás nemcsak a gabonaföldeket tette tönkre, hanem a lekaszált rétek gazdag szénatermését is elsodorta. A lakosság nagy aggodalomban van, mert az áradás még egyre tart és a Maros felső folyásának vidékeiről táviratilag folyton áradásokat jelentenek. Az éj folyamán néhány óra alatt a víz négy méterrel emelkedett. A kültelki kertek és a házak víz alatt állanak. A rendőrségét és katonaságot kirendelték gátak emelésére, a víz azonban ezeket a gátakat egymásután söpri el. A fenyegetett részeken állandó katonai őrjárat teljesít szolgálatot. A veszélyeztetett pontokon Csulay alispán megtette a szükséges intézkedéseket.
   Déva, május 28. Az áradás egyre tart. A vészbizottság permanenciában áll. A katonaságot készenlétbe helyezték, hogy szükség esetén a lakosság segítségére legyen. Déli egy óra tájban a víz túlemelkedett a gáton és a szennyes ár elöntötte a földeket, áttörte a Cserna hídját.
A Hungária-gépgyár és a Ziallas- féle gőzmalom csak csónakon közelíthetők meg. A várost az árvíz veszedelmétől különösen a magas vasúti töltés védi, úgy hogy az összes védelmi intézkedések csakis egy gátra fordítattnak.

 Szászváros. 1912. augusztus 15. Vihar és villámcsapás. Folyó hó 7-én a rendkívüli nagy hőség rendkívül nagy vihart hozott, amely 8-án megismétlődött Déván és környékén. A vihar éjjel jött valóságos orkán és felhőszakadás kíséretében, mit a rettenetes villámlás még félelmetesebbé tett. Másnap reggel lehetett csak látni a vihar pusztításának rettenetes következményeit. Déva vidékén a gyümölcsösökben lerázta a félig érett és éretlen gyümölcsöt, összetépte a szőlők hajtásait, de legnagyobb a kár a kukoricában, amelyet a vihar a földre fektetett annyira, hogy nagyon sok része a földön is fog maradni. A vihar 8-án délben megismétlődött és ekkor a villám a csángótelep gazdasági szérűjébe csapott, felgyújtván a kicséplés után felhalmozott szalmakazlak közül a legszélsőt. Már-már úgy látszott, hogy a több szekérnyi szalma menthetetlen, amikor a szél elállt és a tűzoltóság, valamint a segítségül siető katonaság együttes munkájának sikerült a pusztító elem¬nek gátat vetni úgy, hogy csak az egy kazal szalma égett porrá.

 Majd ősszel...
  1912. szeptember. Napi hírek. Az árvíz pusztításai.
Az esőzés és vihar, amely átvonult az ország délkeleti részén és úgyszólván egész Erdélyen, még egyre végzi pusztító munkáját. Újabb záporesők paskolták a tájakat, miáltal még jobban megdagadtok a folyók meg a patakok és így mindenfelé csak növekedett a veszedelem, amiről megdöbbentő adatokban tanúskodnak itt következő távirataink:
  Déva, szept. 6. A Maros áradása egész éjjel tartott. A vízállás magasabb, mint tavasszal volt, az áradás idején. Dévának Görögvárós nevű külvárosa egészen víz alá került. Maros szigeten az ár elöntötte a Pap és Lázár-féle birtokokat és behatolt az istállókba. A marhaállomány elpusztult. Déva elöntött részeiből a lakókat és állatokat csónakon szállították ki. A Maros egész völgye Alvincig, körülbelül hetven kilométernyi távolságban víz alatt van. A takarmány, mely behordásra várt, tönkre ment, szintúgy a kukorica és káposztatermés is. A lakosság kétségbeesve nézi egész évi munkájának pusztulását. Az egész vidék ínségnek néz elébe.
   Déva, szept. 6. Mára kiderült az idő s az eső már nem esik. Az elöntött városrész még mindig járhatatlan részein csónakokon és tutajokon közlekednek és a még megmenthető tárgyakat az elöntött házakból elszállítják.
  Déva, szept. 7. Az árvízveszedelem a tegnap beállott apadás után ma újra növekedett. Az éjjel Alvinc környékén újabb felhőszakadás volt, ami a vizet újra megnövesztette. A városi hatóság és a partmenti községek őrsége egész éjjel talpon volt. A dévai gőzmalmot a víz teljesen körülzárta és a földszint ablakáig ér. Az időjárás állandóan borús és esős. A MÁV igazgatósága jelenti: Az árvíz okozta forgalmi akadályok elhárítása folytán a hortobágyfalva—vurpodi vonalon az összes forgalom ismét megindult. A forgalom megindult a nagyszebeni—verestorony—országbatári vonalon is. A fogaras—brassói vonalon Ósínka és Újsinka között egyelőre csak a személyforgalmat kezdték meg.
  Déva, szept. 7. A nagy árvíz miatt a tűzoltóság Tóth Ferenc főparancsnok vezetésével megkezdette a veszélyeztetett házak ingóságainak mentését. Az árterület közelében levő kutakat elzárták, mert az árvíz a föld alatt behatolt a kutakba. A tűzoltóság, valamint a melléje rendelt közmunkaerő permanenciában van. A hadgyakorlaton résztvevő katonaságot hazavárják, mert a hatóság a hazaküldésük iránt, fordult a honvédelmi miniszterhez. Algyógynál egy román paraszt kocsijával át akart hajtani az áron; az ár azonban lovastól a Marosba sodorta, melynek hullámaiba a kocsi a kocsissal együtt odaveszett.
  Déva, szept. 7. Az esőzés még ma is tart. Az árvíz egyre nő és már a parttól távolabbra eső községeket is az elöntés veszedelmével fenyegeti.
  Déva, szept. 7. Az áradás Arad irányúban terjed és most már Szoborsin, Zám és Tótvárad környéke is víz alá kerültek. Az áradás oly hirtelen jött, hogy a lakosság teljesen tehetetlenül áll vele szemben.
  Az árvízveszedelem. Országos zápor.
  Már a második hete, hogy állhatatos egyformasággal tart a mogorva, lehangoló idő. Kevés megszakítással minduntalan záporeső paskolja a tájakat. Ilyen körülmények között csak növekednek mindenfelé az árvíz veszedelmei. Az esőzések vigasztalan állapotokat teremtenek mindenfelé. Kivált az erdélyi részekre vár siralmas romlás és pusztulás. Egyre-másra érkeznek a komor hírek a veszélyeztetett vidékekről, mint alábbi távirataink tanúsítják.
  Déva, szept. 13. Az árvíz ma reggel óta ötven centiméterrel nőtt. A közúti közlekedés Arad irányában el van zárva. Az országutat ellepte a víz és ezen az utón az ár közeledik a város felé. A honvédség gyakorlóterét már teljesen ellepte. A rendőrség végigjárta a víz alatt levő utcákat és különösén a Gőzmalom-utcában a veszélyeztetett házak lakóit kilakoltatta.
  Déva, szept. 13. Az ár folyton nő és most már a Görögváros egészen víz alatt áll. Azonkívül ellepte a városi közvágóhidat. A Hungária gépgyár udvara és raktárai víz alatt állnak. A Bolgár-utcában a kocsik tengelyig járnak a vízben. Az Arad felé vezető országutat a víz Déva határában átvágta és járhatatlanná tette.
  Déva, szept. 13. Egész éjjel esett az eső, minek következtében a víz nagymértékben emelkedett. Az alacsonyabb helyen fekvő házak lakói elhagyták lakásaikat és a magasabb fekvésü helyekre menekültek. A víz ellepte a ferencrendi zárda környékét is. A vasúti töltés mindkét oldalát ellepte a víz. A tűzoltóság állandóan a veszélyeztetett helyek közelében tartózkodik, hogy szükség esetén segítséget nyújthasson. Reggel négy órakor elállt az eső, sőt ki is derült az ég, de még újabb esőkre van kilátás.

  A dévai árvíz 1913
  Nagy árvízkatasztrófa sújtotta mostanában Magyarország délkeleti vármegyéit. A folytonos zivatarok és esőzések megdagasztották a folyókat, amelyek azután kiöntöttek medrükből és pusztító áradatként hömpölyögtek réteken, szántóföldeken, emberlakta területeken át; megrongálták a házakat s a szántóföldeken elpusztították a szegény emberek egész évi keserves munkájának eredményét. Jellemzően mutatjuk e fényképfelvételeink, hogy milyen nagy volt a árvíz. Déván a Maros áradása okozott nagy kárt s e képünkön az úgynevezett görög-városrés két utcáját látjuk. 1. A Maros áradástól elöntött utca. 2. A lakosság menekülése a házakból az elárasztott utcán. A Maros 3-6 kilométernyi széles és 12-12 kilométernyi hosszú területet öntött el a városban. A lakosság nagy kárt szenvedett a katasztrófa miatt.

  Déva veszedelme. Déva, június 30. Az árvízveszély óráról órára nő.
  A tűzoltósági megkezdte a Görögváros nevű külváros kilakoltatását. A vízmennyiség még nagyobb mint az őszi árvíz alkalmával. Branyicska és Marosillye között a vízár már elérte a vasútitöltés tetejét és a síneket mossa. A közlekedés megakadt. Nagyszeben irányában mindenfelé árvizek vannak. A lakosság ijedelmét növeli és a mentést megnehezíti, hogy az eső vigasztalanul szünet nélkül tovább zuhog, minek következtében az ár folyton növekszik. A katonaságés tűzoltóság a külvárosban dolgozik. Utászcsapatokat is kértek segítségül.

  Déva, június 30. Az árvíz elöntötte éjjel 11 órakor az egész Marosvölgyet. Ameddig a szem ellát, mindenütt piszkos víztömeg látható. Az árvíz a   Cserna-patak vizét viszszatolta és elöntötte a Görög várost. Ma reggel óta már csak csónakon lehet közlekedni. A katholikus templomot a mellette lévő ferenczrendi zárdával együtt ellepte a víz. Az utászcsapatok még nem érkeztek meg. A kár kiszámíthatatlan. Tönkrement a harcárban az egész termés és a lakosság nagy nyomor előtt lásd.
  Déva, június 30. Tegnap estekissé kiderült, de éjféltájban ismét beborult az ég és azóta tovább esik az eső. A Görögvárossal csak csónakon lehet közlekedni. A tűzoltóság Tóth Ferencz főparancsnok vezetésével egész éjjel talpon volt és igen, sokat dolgozott. Ma reggel Gyulafehérvárról megérkeztét a segítségül kért utászzászlóalj katonai pontonokkal. A víz alatt levő utczákban a meggyengült házakból kitelepítették a lakosokat és egyelőre a magasabban fekvő iskola épületekben helyezték el őket. Az Arad felé vezető országutat is ellepte az ár, úgy hogy errefelé a közlekedést be kellett szüntetni.
  Elpusztult községek. Déva, június 30. Az árvíz lassan kint az egész vármegyére kiterjed. A megáradt Maros vize visszanyomja a folytonos esőzéstől amúgy is színültig megtelt mellékfolyóit, ezek pedig a hegyi patakokat.
  A víz elöntött három községet. Szászváros mélyebben fekvő részeit a három nap óta folyton növekvő ár elöntötte. Nagyrápolt és Benczencz községeket a Maros tönkretette. A Sztrij-folyó mentén Tompa, Bácsi és Batiz községek vannak leginkább veszélyeztetve, melyeknek lakossága segélyt kér. A legveszélyesebb helyzetbe Szacsal község került, ahol két hegyi patak egyesülve ömlik a Sztrijbe. A megáradt vizek elárasztották a községet s a házakat elsöpréssel fenyegetik.
  Az elöljáróság katonai segítséget kért. Ma reggel különvonattal egy század honvédet küldtek a veszélyeztetett község védelmére. Tegnap délután Szászváros és Algyógy között az ár annyira alámosta a vasúti fővonal töltését, hogy a vonatok csak átszállással közlekedhetnek. Az éjszaka folyamán a töltést megerősítették és így a forgalmat egyelőre akadály nélkül tudják lebonyolítani. Marosvásárhelyről a városi tanács táviratilag értesítette a dévai hatóságokat, hogy a folytonos esőzés miatt onnan még nagyobb víztömegek várhatók. A nép kétségbeesetten nézi vagyonának pusztulását, mert a termésből még akkor sem lehetne semmit sem megmenteni, ha a vetésről a víz hamarosan le is folyna.

     Déva, június 30! Délután 3 óra.
 Az eső egyre szakad, s a veszély perczenként nő. A vidékről ijesztő vészhírek érkeznek. Boér Gábor főszolgabíró tegnap és ma bejárta a veszélyeztetett helyeket, s megtette a szükséges óvóintézkedéseket. Sárfalvára, hol legnagyobb a veszély, utászcsapatokat kért a főszolgabíró. Alpestesen egy ház összeomlott, három utcza lakosságát kilakoltatták. Lesnyék községben több ház összeomlott. A kiáradt Maros az országutakat több helyen átvágta, a hidakat elvitte. A dévai katonai gyakorlótér egészen víz alatt áll. A külvárosokban a közlekedés lehetetlen.

   Magyarország. 1913-07-01/154. szám.
  Árvíz a délvidéken. Falvak pusztulása Hunyad- és Krassó-Szörény megyékben. Elpusztult az egész termés. Déva, Lugos és Karánsebes veszedelme. Az utóbbi napoknak Hatalmas, felhőszakadásszerű esőzései nagy árraveszedelmet zúdítottak ismét a délvidéken, Hunyad megyében, a Maros mentén, Krassó-Szörény megyében pedig a Temes mentén fekvő községekre, városokra és ezek határaira. Különösen nagy a pusztulás a Maros völgyében, amely, valóságos tengerhez hasonlít. A piszkos ár eddig már több községet pusztított é s erősen fenyegeti Szászváros és Déva városokat, amelyeknek alacsonyabb részeit már elöntötte az árvíz. Fokozza a veszélyt az, hogy Marosvásárhelyről a Maros további emelkedéséről adnak hírt. Krassó-Szörény megyében, Lugos és Karánsebes környékén pusztít az árvíz, ahol a Temes és patakjai elárasztották az egész vidéket, elpusztítva itt is az egész lábon álló terméstt…

  Magyarország. 1913-07-04/157. szám. Déva, július 3.
  A Maros tegnap délután óta apad. A víz az elöntött területekről még nem húzódott vissza, idle aalcsonyabb már. Déván a marosvásárhelyi 22-ik horvát gyalogezred utászcsapat-különítménye Szabo műszaki tiszttel élén a mentésnél emberfölötti munkát végzett. A várható házbeomlások miatt a katonai különítmény állandó permanencziában van. A Kajánpatak Bezsan Kajanel községet elöntötte. Kecskedagánál hegycsuszamlás történt.

  Magyarország. 1913-07-09/161. szám. Újabb árvízveszély. Déváról táviratozzák.
  A Sztrigy és a Cserna völgyében felhőszakadásszerű eső zuhogott egész napon át, majd jég esett. A kisebb folyók és patakok erősen áradnak. A Maros is újra kezd áradni.

   Magyarország. 1913-07-11/163. szám. Déva, július 10.
  Két nap óta tartó rendkívüli esőzés folytán a napokban medrébe visszahúzódott Maros folyó ma éjjel újra beáradt és Déva város Tóállás nevű dűlőjében 500 holdnyi területet öntött el. A görög város mélyebben fekvő része ismét vis alatt áll

   Magyarország. 1913-07-13/165. szám. Déva, július 12.
  A Maros áradása az éjjel még emelkedett. A város vízmentes utczái is víz alá kerültek az éjjel. A víz alá került utczák lakosságát kilakoltatják. A hatóságok permanencziában van-nak. Az éjjel újabb felhőszakadás volt, mely tönkre tettea távíró- és telefonpóznák nagy részét.

  Magyarország. 1913-07-15/166. szám. Déva, július 14.
  A szombaton jelzett árvíz vasárnap óriási mennyiségben jelentkezett. A víz vasárnap egész, napon át nőtt. A két nap óta növekedő víz az előző heti árvizet hasonlíthatatlanul felülmúlja. Gyuláifehérváron felül, mint jelentik, két községben a víz a házakat ellepte és a családos férfiak gyermekeiket házukra kötözve, a fákra menekülnek, ahonnan katonaság segítségével jönnek le. Vasárnap reggel Gyulafehérvárról a marosvásárhelyi 21. honvédgyalogezred utászkülönítménye 15 emberérl és öt csónakkal Dévára érkezett és emberfölötti erővel végzik a mentési munkálatokat. Az utászcsapat kevésnek bizonyul és attól tartanak, hogy kimerülnek. Gyulafehérvárról éjjel vett hivatalos jelentés szerint, 80 tutajt az ár elszakított a partoktól, a rajta lévő emberekkelegyütt. Három embernek sikerült megmenekülni, a többi a tutajokon maradt, s sorsuk egyelőre ismeretlen. A megyében a hatóságok intézkedésére mentésükre csónakok czirkálnak a Maroson. Marossolymos víz alá került.

    Szászváros. 1913. július 17. (kivonat). Ezek után a vármegyei főorvos, Meskó Aladár dr. közegészségügyi jelentése következett, amely szintén szomorú képet nyújtott a vármegyéről. A megye tele van járvánnyal, a rossz időjárás növeli a megbetegedések számát és még Déva városban sincsen tisztességes ivóvíz, valamennyi kút szennyezett vizű. A főorvos jelentéséhez hozzászóló tagok valamennyien megerősítik e szomorú állapotokat. Hajduczky József azt javasolja, hogy leiratot kellene intézni Déva városához, hogy a vívezetéki munkálatok terveit, valamint az összes előmunkálatokat ne tévessze soha szem elől és sürgesse, mert ez a város egészségének feltétele. A bizottság az indítványt elfogadta, továbbá pedig utasította a fő¬orvost, hogy a megyében levő kórházakban tartson vizsgálatot. Ugyancsak a főorvos indítványára kimondotta a bizottság, hogy augusztus 1-től kezdve Marossolymos községben a körorvos a Maros-jobbparti községek számára hetenként rendelést fog tartani.

   Magyarország. 1913-07-29/178. szám. Az árvízkárosultak segítsége.
  Déváról táviratoztak: Ghillány báró földmivelési minisztert, aki az erdélyrészi árvízsujtótba vidékeket most utazza be, holnapra várják Dévára. A földmivelési miniszter innen Marosujvárra fog utazni, ahol találkozik Sándor János belügyminiszterrel, akivel együtt beutazza azután az árvíz által sújtott vidékeket.

  Magyarország. 1913-10-15/244. szám. Az első hó.
 Déváról jelentik: Ma reggel a környező hegyeket hó lepte el. Az idő teljesen téliesre változott. A le nem szüretiett szőlőket fagy fenyegeti.

  Magyarország. 1913-12-31/308. szám. Árvízvédelmi munkálatok Déván.
  Déváról jelentik. Megírtuk, hogy Déván árvízvédelmi bizottság alakult, mely a nagyszebeni kultúrmérnökihivatal mérnökeivel megállapította a védelem módozatait. Eszerint a Maros és a Cserna mentén 11 kilométer hosszúságú védgát fog épülni, mely nemcsak Dévát védené meg az örökös árvízektől, de mintegy 1500 katasztrális holdnyi szántóföldet is mentesítene. A töltés 2—4 méter magas volna és 50 méter árteret hagynának. A Maros szeszélyes kanyarulatait is át akarják vágni és a szétterülő vizeket egy széles és mély mederbe akarják terelni.

                                                                                                          ROMÁN VILÁG

  Déva és Vidéke, 1926. január 2. Árvizek Hunyadmegyében.
  Déván a Maros a görögváros mélyebb részeibe hatolt be, a sósfürdőnél az országutat is ellepte. A csángótelep egy részét a Cserna öntötte el.

   Déva és Vidéke, 1926. január 2. A Cserna áradása Déván 24 óráig víz alatt a város néhány utcája - A tűzoltóság a polgárság segítségével min¬tegy 50 családot mentett ki a vízből — Miért nincs a városnak egyetlen egy csónakja sem — Apad a Maros.
Az erős hidegű télre december 21-én jégolvasztó meleg köszöntött be. A nagymenyiségű hó és jég hatalmas árban úszott le a völgybe, ahol a folyamokat megduzasztotta s a kisebb patakokat is medrükből való kilépésre kényszerítette.
   Hunyadmegyében is hatalmas árvizek voltak, amelyek nagy károkat okoztak. Déván december 22-én, kedden délután a Cserna hagyta el medrét es elöntötte a Hajós és Téglagyár utcát, végighömpölyögve a harói úton is. A rendőrség azonnal értesítette a tűzoltóságot, amely Breier Sándor tűzoltófőparancsnok vezetésével már fél hétkor meg is kezdte a mentési munkálatokat.
  A víz a munkálatok megkezdésekor a Hajós és Téglagyár utcában mintegy 30—40 cm. magas volt, a harói utón ezzel szemben 80—90 cm. magas és egyre nőtt. Éjjel egy órakor érte el zenitjét, amikor a város területén 80—90 cm. míg a harói utón másfélméter
magasságot ért el.
  A Cserna áradása szerencsére az ijedtségen kívül nagyobb veszedelmet nem hozott, számításon kívül hagyva azt a kárt, amit a min¬tegy 50 kilakoltatot családnak okozott.
  A dévai tűzoltóság derekasan teljesítette munkáját a családok kimentésénél. A serény munka tűzoltó felszereléssel mintegy 12 csángó szekérrel és valamenyi fiakeres segítségével egész a hajnali óráig folyt, ameddig sikerült a veszélyeztetett házakból a családokat a szárazra hozni. Három családot minden bútorával együtt kilakoltattak
  Roppant furán festett, hogy mindössze egy csónak állt rendelkezésre s az is privát tulajdon volt, jóllehet a városnak minden körülmények között kellett volna hogy készen létben legyen legalább 10 csónakja.
  Sokat köszönhetett a veszélyeztetett területen lakó lakosság a Seiger-cég teherautójának, táblás szekerének és kocsijának, amelyek egész éjjel rendelkezésre állottak. Dicséret illeti: Onițiu Aurel, Guia Péter, Seiger Bernátot, Springer soffőrt, a fiakereseket, valamint a csángókat és még másokat. Önzetlen tettükért a kimentett családok hálája kíséri őket.
   A munka Breier Sándor tűzoltó főparancsnok vezetésével a tűzoltósággal annak irányítása mellett folyt, amelynek következő tagjai érdemelnek elismerést: Breier Sándor főparancsnok, Stoica Mihály alparancsok, Bubárnik Miklós, Bartha Mózes, Ruhmann Sándor, Fürst Simion, Kocsis Márton, Károlyi Gyula, Máyer Lajos, Kiss István, Trifán Emil, Daradics Péter, Sebestyén Sebestyén, Dobozi Pál, Barabás Pál, Lovász Imre, Király István, Strauți Niculae, Schneider Dezső és Jósán Petru.
  A víz szerdán délelőtt már apadni kezdett, ugyanyira, hogy az egyes házakból és pincékből 23-án délután már szivattyúzni lehetett. A szi¬vattyúzás megszakításokkal egy egész hétig tartott. Itt említjük meg, hogy a tűzoltóság most, is nagyon érezte egy jelzőkészülék hiányát.
Értesülésünk szerint azonban tervbe van véve egy villanyos sziréna megvétele, amelyet a városháza ormán helyeznének el. Reméljük, hogy az mielőbb meg is fog valósulni.
  A Maros csak december 24-én csütörtökön lépte ál medrét és árasztotta el a földet úgy, hogy péntek délután minte 40 cm. magas vízréteg borította a görög város mélyebben fekvő pontjait. Péntek estétől azonban egyre apadt s apadása máig is tart, ha csak az újabbi esőzés nemdagasztja meg ismét a folyót.

                                                                                                                                       Filmezik az 1913-as árvizet

   Déva és Vidéke, 1926. május 8. Megindulnak az út- és hídépítkezések a megyében.
  Mint értesülünk Dr. Groza Péter közmunkaügyi miniszter a dévai államépítészeti hivatalnak út- és hídépítkezésre nagyobb összeget utalványoztatok ki, úgy, hogy ezek a munkák most nagyobb erővel fognak megindulni. A vármegye csak köszönettel veheti ezt az intézkedést, annál is inkább, mivel a decemberi árvíz rombolásai is csak most kerülnek likvidálás alá, már pedig az árvíz által okozott rombolások helyrehozása az előző miniszter kötelessége lett volna. A munkálatok között szerepel a brettyei híd felépítése is.

  Ellenzék, 1929. július 18. Hunyadmegyében is áradással fenyeget a Maros. Dévai tudósítónk jelenti: A Maros, amely 1912-ben történt áradása alkalmával felbecsülhetetlen károkat okozott egész Hunyadmegyében, most újra áradással fenyegeti a megyét. Az óriási arányokban meg növekedett víz az alacsonyabban fekvő helyeken már ki is lépett medréből, kisebb-nagyobb károkat okozva a termésben. Dévának a Görögváros nevű városrésze közvetlen közelében folyó úgynevezett Holtmaros is annyira megduzzadt, hogy több helyen mindössze pár centiméter választja el a kiöntéstől.

  Ellenzék, 1929. október 6. NYOLC MÁSODPERCIG TARTÓ FÖLDRENGÉS VOLT TEGNAP ESTE DÉVÁN. Dévai tudósítónk jelenti:
  Tegnap este kevéssel fél 8 óra után mintegy nyolc másodpercig tartó földrengés volt Déván, amely a város több helyén a lakosság között érthető ijedelmet és pánikot okozott. Több helyen a földrengés oly erős volt, hogy az asztalon levő tárgyak felborultak, vagy a földre estek.

  Ellenzék, 1930. június 5. Árvíz öntötte el Vajdahunyadon a csángótelepet. A mentési munkálatoknál egy katona életét vesztette. Déva.
Tegnap délelőtt irtózatos vihar és jégverés pusztított végig több hunyadmegyei községen, ahol a galambtojás nagyságú jég a szépnek ígérkező gyümölcstermést teljesen elpusztította s a mezőkön is nagyarányú károkat okozott. A vihar legnagyobb erővel Vajdahunyadon tombolt, ahol a jég több helyen a házak ablakait is beverte és egész háztetőket szakított le. A vihar lecsendesülése után újabb átok zúdult Vajdahunyadra, illetve az ottani csángótelepre, amelynek lakossága jajgatva és sírva menekült a magasabban fekvő dombokra és utcákra. A telepen átfolyó Cserna vize ugyanis a hatalmas esőtől annyira megduzzadt, hogy rövid félóra múlva az egész telepet teljesen elöntötte, magával sodorva több állatot, takarmányt, bútorokat és mellékhelyiségeket. A borzalmas csapás hírére a dévai 4-ik granicsárezred is katonákat küldött Vajdahunyadra, hogy a mentési munkálatoknál segédkezzenek. Az egyik katonát, névszerint Logojan Niculaet, munka közben az ár elkapta, s mire társai kimentették, már meg volt fulladva. Vajdahunyad és Felpestes között az ár teljesen elmosta a vasúti töltést, úgу, hogy ezen a szakaszon most a közlekedés teljesen szünetel.

   Ellenzék, 1931. szeptember 15. Ciklonerejű szélvihar söpört végig a Bánságon és Hunyadmegyén. (kivonat). Déva. 
  Tegnap d. u. 5 órakor olyan borzalmas orkán száguldott végig Hunyadmegyén, amelyhez hasonlóra még a legöregebb emberek sem emlékeznek, s amelynek pusztításait eddig még hozzávetőleg sem lehet kiszámítani.
  Az istenítélethez hasonló orkán úgyszólván minden átmenet nélkül, egyik percről a másikra keletkezett s oly elementáris erővel tört ki, hogy az utcákon és a mezőkön levő emberek hanyatt-homlok menekültek a közelben levő házakba, vagy nagyobb fák alá.
  Több embert valósággal a házfalakhoz ragasztott a vihar, Déva határában pedig egy lovas-kocsit gazdástól együtt a Marosba sodort s csak a szerencsés véletlennek köszönhető, hogy nagy nehezen ki tudtak menekülni.
  Az orkán, amely az összes cserepekkel fedett háztetőket lebontotta és hatalmas fákat tördelt le Déván, a csángótelepen pusztított a legborzalmasabban, ahol több istállót a bennük levő állatállománnyal együtt 100-200 méterre sodort el.
  A megye többi részén, így a brádi, petrozsényi, szászvárosi, algyógyi, hátszegi és marosillyei járásban is hasonló volt a pusztítás. A legtöbb helyen pedig a mezőkön tett felbecsülhetetlen nagy károkat, ahol egész határok kukorica termését tette tönkre.
  A megye több falujában házakat döntött le az orkán s egyes helyeken a letördelt fák és leszakított házfedelek több embert súlyosan megsebesítettek.

  Keleti Újság, 1931. szeptember 16. Négy emberáldozatot követelt a Temesvár fölött elvonult borzalmas erejű orkán. Déva környékén is orkán pusztított. (Déva, szeptember 14.)
  Szombat délután a ciklon Déva felett is átvonult. Körülbelül fél hat óra lehetett, amikor a sodróerejű forgószél meglepte a várost, ahol rendkívül nagy károkat okozott. Házfedeleket sodort le és fákat döntött ki. Különösen a dévai csángótelepen volt a pusztítás nagyarányú. Szászvároson, az állomáson három üres teherkocsit kilódított a sínekből a szélvész ereje. Aurél Vlaicu községben szintén több fát döntött ki és az országút melletti telefonpóznákat tönkre tette. Hátszegen ugyancsak a házfedelek szenvedték meg a szél erejét.

   Ellenzék, 1931. október 1. Havazások Hunyadmegyében. Déváról írják: A hirtelen beállott hideg időjárás Hunyadmegyében havazásokat eredményezett. Tegnap reggelre különösen a zsilvölgyi, hát¬szegi, kudzsiri és a brádi hegyeket több centiméter vastagságú hótakaró födte. Déva környékén a nagyági hegyláncolat került hó alá.

   Ellenzék, 1931. október 2. MEGRONGÁLTA A VIHAR VAJDAHUNYAD VÁRÁT. Vajdahunyadról jelentik: Az Erdély felett legutóbb elvonuló ciklonszerű vihar erősen megrongálta Vajdahunyad várát. A vár egyik bástyáján a vasvitéz mintegy 15 fokig elhajolt, úgy, hogy a dárda felső vége eredeti helyétől fél méter távolságra hajlott. A vihar a vár tetőzetéről rengeteg cserepet lesodort. A vár eddig is nagyon el volt hanyagolva s a tető több helyen meg van bomolva. A díszterem, az aranyház, zólyomi traktus és az Aranka-torony fölött is nagy pusztítást végzett a vihar.

  Keleti Újság, 1932. március 26. Az árvízkatasztrófának halálos áldozatai is vannak (kivonat).
  Hunyadmegyében a Maros mellékfolyói még mindig áradnak. Déva mellett robbantják a jégtorlaszokat, a megyében egyes helyeken a jégtáblákat, a hidakat veszélyeztetik. A tűzoltóság a jégtorlaszok, eltávolításán dolgozik. Munka közben az egyik jégtorlasz, amelyen 10 ember állott, kettétört és egyszerre 10 ember süllyedt a víz alá, de szerencsére mindegyiküket sikerült kimenteni.
  Ugyancsak itt történt, hogy a dévai tűzoltó-főparancsnok a mentési munkálatok irányítása közben a vízbe zuhant és az ár 25 kilométer hosszúságban ragadta magával és csak nagy nehezen, eszméletlen állapotban tudták kimenteni a vízből. Ugyancsak jelentések érkeztek Hunyadmegyéből, hogy Zsil-folyó vize állandóan emelkedik s a Fekete Körösön is megindult a jégzajlás. A hatóságok mindenütt emberfeletti munkával dolgoznak.
   (Déva, április 4.) Dévát is elérte az árvíz több utcát elöntött, Vajdahunyadon pedig a város piacát kétméteres víz borítja. Brádon is pusztít az árvízi harminc centi magasságban, lepte el a várost.

   Keleti Újság, 1932. április 7. Árvizek Hunyadmegyében. (Déva, április 5.)
  A Maros vízállása már egy hét óta állandóan nő. Vasárnapra virradó éjszaka Hunyadmegyében is kilépett a medréből. Hétfőre, virradóra pedig elöntötte Déva egész Görögváros nevezetű részét s a víz még egyre nagyobb, a hegyi patakok valósággal öntik magukból az óriási piszkos vízmennyiségek.
   Déván a víz a Görögváros mind több pontját önti el, úgy, hogy már az országútig jött ki a víz, sőt a vasúti töltés egyik hídján keresztül egész a sósfürdőig áramlott. A Cserna szintén, kiöntött s így Dévának nagy része víz alatt áll, úgy, hogy a hatóságok több utcasor kilakoltatását vették tervbe s állandóan rendőrségi kocsik, állanak, a megrémült lakosság segítségére, akik közül már nem egy család a város magasabb helyére volt kénytelen költözni.
  A Cserna Vajdahunyadon szintén kiáradt. Az egész vasúti pályatest víz alatt áll, úgy, hogy a vasúti közlekedés is megszakad. Az egész megyében mindenütt nagy vizeket jelentenek.

  Keleti Újság, 1932. április 8. Vajdahunyad katasztrófája.
  Déváról jelentik: A Maros és a Cserna vízállása egyre nagyobb. Hétfőn délután öt órakor Vajdahunyadot kellemetlen meglepetés érte. Délután öt órára két méteres magassága vízáramlat lepte el Vajdahunyad városának a főterét. A városban teljesen megakadt a forgalom, a kereskedők kénytelenek voltak bezárni az üzleteiket. A hirtelen támadt árvíz a késő esti órákban visszahúzódott ugyan, de óriási iszapréteget és piszkot hagyott maga után.
  Az árvíz dévai halottja.
  Déván is egyre nő az árvíz, amely lassanként a város belső területeit is ellepi. Hétfőn éjjel a tűzoltóság inspekciós szolgálatot végzett állandóan folyik a veszélyeztetett házakból a kilakoltatás. A dévai árvíznek szomorú szenzációja, hogy egy bolgár kertész, midőn meglátta, hogy az árvíz a kertjét tönkretette, szívszélhűdésben meghalt. A bolgár kertészt Walko Mihálynak hívják és egyike volt a legszorgalmasabb kertészeknek.
A hirtelen hőemelkedés következtében Déva környékén a Maros is óráról-órára jobban árad. Haró községbe csak csolnakokon lehet a közlekedést fenntartani Déva és Sólymos közötti országúton a víz helyenként másfél méter magas és a közlekedés itt is teljesen szünetel. Brád községben a víz állandóan harminc centiméter magasságot mutat. A lakosság már egy hét óta részben elmenekült a lakásából, részben pedig a házak padlásain várják az apadást.

   Keleti Újság, 1932. április 13. Déván megkezdték az árvízkárosultak természetbeni élelmezését. Déváról jelentik: Az árvíz hatalmas pusztításai és rombolásai után sem állott be enyhülés a veszedelemben. A Maros vízállása egyre nagyobb s mind nagyobb víztömegeket jelentenek. A dévai várról nézve, úgy néz ki a vidék, mintha valóságos tenger volna a két hegysor között. A víz a Piski mellett lévő híres Ócskay-féle parkot is elöntötte, sok helyen kétméteres víz fedi az évszázados és valóságos kultúrkincset érő parkot.
  Déván a víz szintén nagyobb s a kisebb házak közül néhány már össze is omlott. A hatóságok állandóan szállítják a lakosságot a magasabb fekvésű helyekre. Déva város tanácsa árvíz-bizottságot létesített. Ez a bizottság a társadalom minden rétegének közreműködésével s a dévai Seiger cég hathatós támogatásával csütörtökön már megkezdte az árvízkárosultak élelmezését, mintegy 100— 120 embernek osztva ki meleg ebedet. Hátszegen vasárnap délután a sétateret, vásárteret s a Posta-utcát, valamint a cigánysort öntötte el hatalmas vízmennyiség. Több kisebb ház összedőlt, a víz hidakat, kapukat, palánkokat sodort magával.

   Keleti Újság, 1932. április 14. A Maros melletti községek legnagyobb része egy-két hónapig teljesen lakhatatlanná vált. A marosillyei Maros-gát három helyen mégis átszakadt. Déván eddig 15 ház omlott össze, de további házomlások várhatók. Több millió a kár a megyében. (Déva, április 12.)
   Amitől féltek, mégis bekövetkezett, a marosillyei Maros-gát három helyen átszakadt s ez okozta Marosillye tulajdonképpeni tragédiáját. A községben csak a dr. Haragos-féle istállókban, a primárián s egy pár magánházban van még férőhely s ezért intézkedtek a hatóságok, hogy üres vagonok álljanak a hajléktalanok rendelkezésére.
  A marosmenti községek tragédiája ezzel teljessé válik. Ahogy már megírtuk, Stretea és Gyalmár voltak azok, amelyeket a víz teljesen elöntött, de ugyanígy most már Sárfalva is, amely község szintén teljesen víz alatt van. A mostani árvíz azonban nem egy napig rongálta a házakat, hanem immár negyedik napja állandóan áztatja őket, úgy, hogy a marosmenti községekben a lakások, azok, amelyek nem fognak összeomlani, még további 1—2 hónapig lakhatatlanok lesznek, ami csak fokozni fogja az amúgy is nagy nyomorúságot.
   Déván eddig 15 ház omlott össze a városban s további házösszeomlások várhatók, mivel a nedves talajon az összes alapokat megrendítette a víz. A dévai Szentferencrendiek zárdatemplomában kétméteres víz van. Ez a hatalmas kolostor a templommal együtt 1714-ben épült, de ilyen hatalmas árvizet még nem élt meg, lakói az ablakon át létrával közlekednek s kocsival és csónakkal jönnek ki a szomszédos utcába. A segélyezés egyébként megindult, már közel 200 árvízzel sújtott személy kapott eledelt. A készpénzadakozás azonban nem indult meg olyan mértékben, mintahogy azt várták volna, ami a mai nehéz viszonyok között szinte érthető is.
   A megyében a kár szinte áttekinthetetlen. Nem is lehet számokat mondani, mert a víz még alig apadt s ez a kevés apadás is pénteken délben teljesen megállott. Tegnap estig az apadás 37 centiméter volt, sőt újabban Déva felé még újabb, nagyobb víztömegeket jelentettek.

  Keleti Újság, 1934. június 20. Árvíz Déván. (Kolozsvár, június 18.)
  Csütörtökön valóságos ítéletidő vonult végig Déva város felett. Jéggel vegyes felhőszakadás zuhogott órákig, nagy károkat okozva a gyümölcsösökben és mezőkön. A hegyekről leömlő hatalmas vízmennyiség miatt a Cserna folyó kilépett, medréből és félméteres magasságban öntötte el a város utcáit, sőt a magasabban fekvő piacon is negyedméteres víz hömpölygőit végig. Az ítéletidő egyéb károkat is okozott.
  A csángótelepen egy hatalmas villám Szőcs Jákob csángógazdának az istállójába csapott bele s az ott levő bikát agyonsújtotta, úgyhogy néhány perc múlva a bika elpusztult. A villám egyúttal az istállót is felgyújtotta. A tűzoltók azonnal kivonultak és sikerült a tüzet eloltani, a kár, a bikán kívül ötezer lej.

   Erdélyi Lapok. 1934-07-01/131. szám. Déva. Saját tud.
  A Hunedoara (Hunyad) megyén átvonult ítéletidőnek két halálos áldozata is van: Bencze Zsuzsa uras (sárfalva) asszonyt a határban agyonsújtotta a villám, Both Sándor dévai csángógazda feleségét Júliát pedig a vihar földre verte, amitől tüdőgyulladást kapott, s rövid időn belül kiszenvedett.

   Keleti Újság, 1934. július 21. Hunyadmegye veszedelme.
  Hunyad megyében Déván öntött ki a Cserna patak és okozott tetemes károkat. A keddi és szerdai felhőszakadás miatt a hegyekből olyan víztömegek zúdultak alá, hogy a szabályozatlan Cserna patak nem bírta levezetni és a még munkálat alatt lévő gát gyengébb pontjait az ár átszakította és elöntötte a Csángótelep nagy részét. A város kezdeténél lévő Cserna-hídnál az országutat is elmosta a víz, amelyet pedig néhány évvel ezelőtt az áradásokra való tekintettel, két méterrel felemeltek.
Déva árvízveszedelme a patak szabályozatlan volta miatt évenként többször megismétlődik. Legfőbb ideje volna tehát, hogy a város vezetősége minél hamarabb szabályoztassa a Csernát.

   Ellenzék. 1935. május 29. Tornádó szántott végig Déván. Háromszáz méteres sávon mindent elpusztított, ami útjába került. Egyetlen perc pusztítása, milliós kár. DÉVA. (Az Ellenzék tudósítójától.)
   Emberemlékezet óta nem tapasztalt, borzalmas erejű vihar vonult át tegnap délután fél 4 órakor Déva felett. A szélvihar a Decebal-hegy felöl jött, mintegy 200-300 méternyi szélességben nyugatról keleti irányban s pillanatok leforgása alatt óriási pusztítást végzett.
Házak fedelét sodorta le, élő fákat tépett ki gyökerestől, tűzfalakat döntött le s a külvárosi utcákban több kisebb házat rombolt össze. Az ítéletidő olyan hirtelen támadt, hogy a lakosságnak ideje sem volt becsukni a nyitott ablakokat. A pusztító vihar erejére jellemző, hogy a polgári fiúiskola nyitott ablakain behatolva az egész berendezést felforgatta, asztalokat döntött egymásra és összezúzta az épület összes ablakait. A vihar mindössze egy percig tombolt elemi erővel Déva felett pár száz méternyi sávban, míg ugyanakkora város egyes pontjain, amelyek kívül estek a viharzónán, a lakosok semmit sem éreztek. Abban a körzetben azonban, ahol az ítéletidő átvonult, az egy perc leforgása alatt legalább 1 millió lej anyagi kárt okozott, emberáldozata nincs a viharnak.

   Keleti Újság, 1935. május 30. Milliós károkat okozott a Déva városán végigszáguldó borzalmas szélvihar. Dévai tudósítónk jelenti:
  Borzalmas vihar pusztított hétfőn délután Déva város környékén. A szélvihar nyugatról keleti irányban lepte meg a várost és egyetlen perc alatt rettenetes rombolásokat végzett. Az iszonyú forgószél több házat teljesen összedöntött a külvárosban, a nagyobb házak fedelét szakította le, és gyökerestől tépte ki a fákat a földből. A meglepett lakosságnak még annyi ideje sem volt, hogy becsukja ablakait, mikor az iszonyú vihar már behatolt a szobákba is, feldöntve az asztalokat és székeket. Érdekes, hogy a városnak azon a pontjain, melyek kívül estek a viharzónán, semmit sem tapasztaltak a szélviharból.
   A rettentő viharnak, mely legalább egymillió lejre becsülhető kárt okozott, szerencsére nem esett ember áldozatául.

   Brassói Lapok. 1939. április 1. Déván a patakok vize betört a városba és helyenként a közlekedést is akadályozza. Az árvíz elmosta a Piski és Ópiski közötti országutat.
   Szó van a Piski és Déva között fekvő Sárfalva község teljes kiürítéséről.
  Déva, március 30. A március 28-ára és 29-ére virradó éjszakákon egész Hunyadmegyében felhőszakadások voltak. A hegyekből ennek következtében rengeteg víz gyűlt össze s az hatalmas erővel zúdult a völgyekbe. A patakok medre s a völgyek térfogata nem volt elégséges ahhoz, hogy ezeket, a vízmennyiségeket rendes úton vezessék le s így a megye nagyon sok helyéről árvizet, jelentenek. Déván hét kis patak utcaszélességben hömpölygött különösen a szerdára virradó éjszaka. Az Andrei Muresan, Aurel Vlaicu utcákon keresztül folyó két patak rengeteg törmeléket hozott azokat a megyeháza előtt s a Ioan Creanga-utca előtt a Regele Carol I. utcán rakta le s hasonlóképpen rengeteg hordalékot tett le a Mihai Viteaz-utcában, a malom mellett. Itt a víz március 29-én is olyan nagy volt, hogy gyalog nem is lehetett közlekedni. Elmosta a hatalmas esőzés és árvíz Ó-Piski és Piski közötti országutat. A víz a Valea Luncoiului-ból kilépett s szerdára virradólag elöntötte Brád piacát. Algyógy járásban két hidat vitt el a víz s elöntötte a Bozes és Ardeu felé vezető megyei utat. Petrillán, a Zsil völgyében a Zsil átszakított egy kisebb gátat. Livazényben egy házba s egy malomba teljesen behatolt a víz, Aninoasán a víz szintén elmosta az utat. A Maros vízállása egyre magasabb. Március 29-én reggel Sólymos körül már kilépett a medréből s elöntötte a községi legelők egy jórészét. Az egész napi esőzés miatt a Maros áradása — mivel a Cserna is színültig megtelt már — egyre fenyegetőbb. Sárfalva község, amely Piski és Déva között fekszik, a legnagyobb veszedelemben forog, mivel alacsony fekvése miatt a Maros teljes döntéssel fenyegetheti. A hatóságok elhatározták, hogy ha az áradás emelkedik, kiüríttetik az egész községet. Bengliu Constantin ezredes-prefektus ezeket, a jelentéseket véve, Stanescu államépítészeti mérnök és Stanescu őrnagy társaságában szerda délelőtt a veszélyeztetett területekre utazott, hogy az intézkedéseket azonnal személyesen tegye meg. Teljesen alámosta az ár a vasúti töltést Marosbrettye és Branyicska között, úgy, hogy szerdán a vonatok már csak csigalassúsággal közlekedtek ezen a vonalon. Ha az áradás így tart, veszélyeztetve van a zárni részen is a töltés, amelyet csak nemrégiben készítettek el újból, mivel itt a víz a rendesnél nagyobb erővel csapódik a töltéshez. Újabb jelentések szerint Hunyad megyében az esőzések tovább tartanak és így a Maros vízállása, egyre emelkedik. Déva árvízveszedelemtől tart.

   Keleti Újság, 1939. április 3. Tetemes károkat okoz mindenütt az áradás. (Déva, április 1.)
  A Maros vízállása Déva, környékén fél méterrel esett, úgyhogy, az árvízveszedelem ebben a tekintetben elmúltnak létszik. A hegyi patakok áradása azonban tovább tart.
  A Vajdahunyad—Piski vonalon az 5. számú, őrháznál az ár elmosta a pályatestet, úgyhogy a forgalmat csak átszállással lehetett lebonyolítani.
Brádon a 107. számra hidat vitte el egy patak vize. Ó-Piskinél s a Holtmarosnál a juhnyájakban okozott tetemes kárt az ár. Éjszaka lepte meg az áradat az állatokat s hatszáz juhot sodort magával. Déva mellett egy juhászbojtár is belekerült a sodró vízbe s halálát lelte a szennyes habokban.
Marosillye mellett az összes alacsonyabban fekvő területek víz alatt vannak. A megyei prefektus személyesen jelent meg a veszélyeztetett vidéken a mentési munkálatok vezetésére.

  Keleti Újság, 1939. augusztus 13. Hunyadmegyében tovább tart a szárazság. Dévai tudósítónk jelenti: Hunyadmegyében még mindig tart a szokatlanul erős meleg. Napokon keresztül 50 fokos, sőt Hátszegen 54 fokos meleget mértek s a valóságos szaharai forróságban a levegő villamossága úgynevezett szárazviharokat eredményezett. A pokoli forróságban kisebb eső is volt, jéggel vegyesen, de a levegő nem hűlt le s a szárazság tovább tart, nagy kárt okozva a mezőgazdaságban.

  Brassói Lapok. 1940. február 23. Déva, február 21. Nemrég beszámoltunk arról, hogy a Zsilvölgyét árvízveszedelem fenyegeti. A rohamosan megindult hóolvadás következtében a patakok és a Zsil vize megduzzadt. Különösen Lupényt fenyegeti veszély, de ha áradás is lenne, a nemrégiben felépített védőgátak biztonságot nyújtanak. Hunyadmegye északi részében a csertési patak kiöntött medréből s víz alá hordotta a kémendi, balátai és harói gazdák partmenti földjeit. A jelentés szerint az őszi vetés ezeken a földeken teljesen tönkrement. Szántóhalmán a napokban megnyitották a Cserna zsilipjeit, hogy azokat kijavítsák, illetve megtisztítsák. A zsilipek megnyitása következtében a Cserna folyóból nagy víztömegek áradtak a Cserna patakba, amely a dévai tisztviselőtelep alatt folyik. A víz a tisztviselőtelepen kilépett medréből a több kertet víz alá borított. Kálmán János városi mérnök azonnal kiszállt Szántóhalmára és intézkedett, hogy a zsilipeket újból lezárják. Ez az eset a város ármentesítési tervének megvalósítását sürgeti.

   Keleti Újság, 1940. február 24. Veszedelmes jégzajlás a Muresen.
  Dévai tudósítónk jelenti: A Mures folyón egyes helyeken olyan tömör jégtorlaszok alakultak ki, hogy a Mures folyását eltérítették eredeti irányától. Nagyobb olvadás esetén közvetlen veszedelem fenyegeti Déva alsóbb városrészeit, és Haró községet. A városvezetőség minden előkészületet megtett az esetleges áradás feltartóztatására.

  Brassói Lapok. 1940. március 15. Déva felkészült az esetleges árvízveszedelemre.
Több ízben beszámoltunk arról, hogy a nagyarányú hóolvadás következtében megduzzadt a Maros, valamint a többi hunyadmegyei folyó vize és árvízveszedelemmel fenyegeti a lakosságot. A megye északi részében Csertés patak már ki is öntött s víz alá borította a kéméndi, balátai és harói gazdák partmenti földjeit. A kiöntött vízkésőbb megfagyott s a jelentés szerint az őszi búzavetések ennek következtében tönkrementek. A Maros alsó folyásán erősen megindult a jégzajlás s a hunyadmegyei szakaszon lassan, de fenyegetően duzzad a víz. A dévai városvezetőség a jégzajlás ügyében megkeresést intézett az aradi vízügyi hivatalhoz. A válasz már meg is érkezett s a vízügyi hivatal felhívja a város figyelmét, hogy a Marost állandóan figyelem alatt tartsák. Ha árvízre van kilátás, úgy távbeszélőn lépjenek érintkezésbe a vízügyi hivatallal, hogy a szükséges utasításokat megkaphassák. Déva város különben felkészült már az esetleges árvízveszedelemre s a polgármesteri hivatal Kálmán János városi mérnök tervei alapján 3 darab 10—10 személyes csónakot készíttetett a csónakok 10 ezer lejbe kerültek. A konzervgyár 5, a Seiger cég 5 s a magánosok szintén 5 darab csónakkal rendelkeznek. Árvíz esetén tehát összesen 18 darab mentőcsónak áll majd a város rendelkezésére.

   Brassói Lapok, 1940. március 17. A MAROS ÉS A CSERNA Déva, március 15.
  Déva alatt a Maros és a Cserna kiléptek medrükből. A Görög város víz alatt áll. Az árvizet péntekre virradólag 3 órakor jelentették a rendőrségnek. Bredeanu Corneliu rendőrfőnök, Bengliu Constantin ezredes-prefektus és Santimbreanu szolgálatos rendőrtiszt a helyszínre mentek, hogy megtegyék a szükséges óvintézkedéseket. Ezzel egyidejűleg a mentőcsapatok is megkezdték a fenyegetett városrészek kiürítését. Az árvíz sújtotta lakosságot a belvárosban szállásolták el. A tűzoltók felrobbantották a jégtorlaszokat, hogy utat szakítsanak a víz szabad folyásának. Déván és környékért egész nap szélvihar dühöng, amely a házak tetejéről cserepeket és cégtáblákat sodor a földre. A Zsilvölgyéből is áradást jelentenek. Hátszeg környékén a Sztrigy folyó kilépett medréből. Haró alatt a Cserna elöntötte a földeket és kiöntött a Csertés-pataka is. Déván a Szent Ferenc zárdát, a régi kaszárnyát és a konzervgyárat fenyegeti árvízveszedelem. A víz óráról órára növekszik. Gyulafehérvárról jelentették a rendőrségnek, hogy a jégzajlás teljes erővel megindult.

   Ellenzék. 1940. március 19. ÁRVÍZ FENYEGETI HUNEDOARAT.
  A Vajdahunyadon keresztül folyó Cserna-patak, a hegyekben levő hó olvadása következtében annyira megdagadt a város alsó végénél, hogy kilépett medréből és állandóan növekedett, áradással fenyegetve a gáton aluli szántóföldeket, valamint a vasúti töltést is. Magát a várost komoly veszély nem fenyegeti, tekintettel arra, hogy pár évvel ezelőtt a patak mindkét partján, a városon keresztül vezető szakaszon erős gátat épített a város és a gyár vezetősége. A polgármesteri hivatal, hogy minden veszélyt megelőzzön, megtette a szükséges óvintézkedéseket. A dévai hegyekről lefolyó hólé is patakot formálva, kárt okozott a dévai Csángó-telepen keresztül vezető országútban.

   Visszafelé folyik a Cserna
  Ellenzék. 1940. március 21. VÍZ ALATT DÉVA „GÖRÖG VÁROS“ NEVŰ NEGYEDE. Déva határában a Maros folyó ugyannyira megáradt az esőzések és hóolvadás következtében, hogy a város szélén beletorkolló Cserna patak Déván átfolyó ágát visszanyomta s az így visszanyomott Cserna-ág vize kilépett medréből s az alsó folyása mentén elterülő „Görögváros“ negyedet elöntötte. Az éjszaka folyamán a városi elöljáróság a rendőrséggel és katona-tűzoltósággal még az áradás előtt megkezdte a városrész lakosságának kilakoltatását, a déli órákban pedig, amikor az ár már komoly méreteket öltött, minden lakást kivétel nélkül kiürítettek. A Maros által visszanyomott Cserna vize egész a róm. kath. Ferenc-rendi zárdáig, illetve templomig nyomult be. A komoly veszély ellenére a kilakoltatott polgárok a legnagyobb nyugalmat, és fegyelmet tanúsítják s a hatóságok a város többi részében, helyezik el őket az árvízveszély elmúlásáig.

   Brassói Lapok. 1940. június 7. Hatalmas víztömegek zúdultak le a Retyezátról a Maros, a Zsil és Sztrigy völgyére. (Déva).
   Hunyad- és Alsófehérmegyében nagy áradások pusztítanak. Őrváralja és Hátszeg között a karánsebesi vasútvonalon a Sztrigy vize kilépett medréből és elmosta a vasúti hidat. A közlekedésegyelőre megszakadt. A Sztrigy áradását az okozta, hogy a Retyezáton és a környező havasokban néhány nappal ezelőtt még méteres hó volt, tegnap langyos eső megolvasztotta a havat és így hatalmas víztömegek zúdultak le. Ilyen áradásra három évtizede ezen a vidéken példa nem volt. Több helyen a szántóföldeket is elöntötte a víz. Piski és Déva között egész Marosillyéig a Maros ugyancsak kilépett medréből. A dévai tisztviselőtelepen több kert víz alatt áll. Hasonló a helyzet Marossolymoson is. Az Ó-Piski felé vezető országút hídján átcsapott a Sztrigy vize úgy, hogy a társasgépkocsi közlekedés Déva és Szászváros között szünetel.

  Ellenzék. 1940. június 20. JÉGESŐ DÉVÁN ÉS VIDÉKÉN.
  Déván viharral járó jégeső volt, amely mintegy negyedóráig tartott. Jól kifejlett cseresznye nagyságú jég esett, ami a földön fehér szőnyeget képezve, hosszabb ideig maradt olvadatlan. Tengeriben, búzában, szőlőben és más gyümölcsökben igen érzékeny kárt tett a jégeső.

   Keleti Újság. 1940-06-28/144. szám. Ármentesítik a dévai Csángótelepet.
  Déva, június 27. Június 24-én Baja aradi mérnök, a vízügyi hivatal tisztviselője megjelent Déván, ahol Kálmán János városi mérnökkel megtekintette a várost abból a szempontból, hogy miképen lehetne ármentesíteni — különösen a csángótelepi részt. Megállapította, hogy az úgynevezett Bejan patak az, amelynek áradása a legfőbb oka a sok kárnak s ezért megállapították azt, a vonalat, ahol a leendő árvízlevezető árkot, el fogják készíteni. A Cserna áradása tekintetében később az érdekelt parttulajdonosokkal fognak tárgyalásokat folytatni.

   A dévai „Impertinensek clubbja” megnyitása

   Közelednek a hosszú, téli esték; a casinóban 8 órán túl nincs mit tennünk, több, kézzel fogható ok miatt vendéglőbe sem járhatunk, szegény nejeink nem érdemlik meg tőlünk, hogy folyvást nyakukon zsémbeljünk; alakítsunk tehát egy clubbot, hol néha-néha egybegyűlhetünk – indítványozá a minap egyik barátunk. Mi pedig felkaroltuk az eszmét s elhatároztuk, hogy az indítványozott clubbot minél hamarabb életbe léptetjük.
   Az Úrnak 1879. évében, november hava 8-ik napján esti 8 órakor tartottuk meg az alakuló ülést, a város egyik leglátogatottabb vendéglőjében. A casinóból vonultunk oda testületileg. Az ég borult s a távolban búsan pislogó lámpások még növelték az éj sötétségét. Mint bátor, de a veszélyt a mennyire lehet kerülő férfiak, óvatosan, egymás kezét fogva haladtunk előre. Daczára nagy sárnak, az út közepén igyekeztünk maradni, nehogy a járdára kinyúló árokba bukjunk. És így sikerült szerencsésen eljutnunk utunk végpontjához, az arany kulcshoz címzett vendéglőbe. Tájékozásul kérdjük, hogy ez az „aranykulcs” egykor nem az „örökké tartó világosság” vala-e? Több barátink is ott találván azonnal hozzáfogtunk a clubb alapszabályinak megállapításához, következő eredménnyel:
   A clubb elnevezése. A javaslatba hozott elnevezés – Imreptinensek Clubbja –tekintettel azon körülményre, hogy ezen epithetonra kisebb-nagyobb mértékben a clubb minden egyes tagja igényt tarthat, egyhangúlag elfogadtatik.
   A clubb czélja: társalgási eszmecsere a magasabb pletyka útján. Miután a tagok hivatalos működésükben egész héten úgyis igen sokat beszélnek, a clubban hivatalos ügyekről szólani nem szabad. Az impertinentia kosmopolitikus tulajdonságot képezvén, a nemzetiségi vitákat teljesen kizárják; politizálni csak azon személyekről szabad, melyek a szombatonként megjelenő Hunyad „szemle” rovatában fel vannak említve.
   A clubb tagjai: rendesek és tiszteletbeliek. Rendes minden jóravaló ember, ki a clubb ülésein megjelenik s a szabályoknak magát aláveti. Tiszteletbeli tag minden honpolgár, ki a politika, tudomány vagy művészet terén kitűnt, vagy ki a clubbnak évenkint legalább egy akó – 5 erdélyi veder borral kedveskedik.
   Helyiség. A clubb felváltva az „aranykulcs”, „Budapest,” „Ardelean” és a „magyar utczai vendéglőben” tartja üléseit. Az utóbbi három helyiség tanulmányozására azonban egy három tagú bizottság küldetik ki: de miután ezen bizottság a megyei és városi bizottságok példájára jelentését soha sem fogja beterjeszteni, alattomban értetődik, hogy az összejövetel folyvást az „arany kulcsban „ leend.
   Idő. Elfogadtatik ugyan, de csak elvben, hogy a clubb minden második nap egybegyűljön, de tekintettel az ország kedvezőtlen pénzügyi helyzetére, az ülések egyelőre hetenként csak egyszer, és pedig minden szombaton este 8 órakor fognak megtartatni.
   Fegyelmi szabályok. Egyszerre három tagnál több nem szólhat. Minden tag csak annyit egyék és igyék, a mennyit fizetni képes. Ha eszmecsere következtében valamelyik tagnak feje szédülni, lába ingadozni kezd, szomszédja köteles őt hazavinni, de jogosítva van a clubba azonnal visszatérni. Ki tagtársát leszamarazni kívánja, azt csakis az illető fülébe súghatja; a megsértett fél fel van hatalmazva, sértőjét illedelmesen az utczára kihívni, és az ügyet ott lovagiasan elrendezni.
   Közlönye a clubbnak a „Hunyad” de csak addig, míg ez a clubb minden egyes tagját minden lehető alkalommal dicséri és magasztalja.
Az alapszabályok megállapítása után asztalhoz ültünk, ettünk, ittunk, mulattunk, beszélgettünk, miközben az indítványozó saját magára, a többi impertinens tagtárs pedig egymásra emelte poharát. Végre az elnök kinyilatkoztatja, hogy nejétől nyert kimenője már ezelőtt három órával letelvén, kénytelen a mai ülést feloszlatni, de egyszersmind kötelességének tartja minket figyelmeztetni, hogy habár mindnyájan illuminálva vagyunk is, a dévai utczákról ugyanazt állítani nem lehet: legyünk tehát óvatosak, hogy baj ne történjék.
   Ezen atyai intés roppantul hatott érzékeny szívünkre: úgy kezdtünk búcsúzódni, mintha legalább is Novi Bazárba indulnánk; baráti kézszorítás, ölelés és csók egymást érte. Egyik tagtársunk pedig felkérte barátját, hogyha a görög keleti templommal szemben az út közepén folyó sáncz-árkába belefulladna, vigye búcsúszavát szeretett nejének, s mondja meg fiának, hogy habár szegény atyja ily társaságba keveredett, s meg is lakolt érette, azért mégis tisztességes ember volt. Egy másik tagtárs szégyenlősen sugá gazdájának, hogy ha a Dobai-utcza iszapjába sülyedne, mondja meg „Juczikának”, hogy ifjú, 55 éves kebele csak érette lángol, és utolsó szava is „Juczika” leend. Mindezekre annyira elérzékenyedtünk, hogy erősítésünkre egy pár palaczk bort kellett ürítenünk, aztán egy „Isten veletek”, egy hatalmas sóhaj, és neki rohantunk a sötét éjszakának.
   Örömmel constatáljuk, hogy hála a gondviselésnek, baj nem történt, s az impetinensek estvéjének sajnos utókövetkezményeül tekinthető egyedül és kizárólagosan jelen tárcza-cikk.
   Hogy ez a czikk méltó címjéhez azt láthatja az olvasó. Egyébként felesleges megjegyeznünk, hogy nemcsak követendő, hanem elrettentő példák is vannak a világon.

(Hunyad, 1879. november 15)

Nagyág

    Nagyág, vagy Szekeremb az Erdélyi-érchegységben, Dévától 24 kilométerre északkeletre fekszik Átlagmagassága 600-1000 méter tengerszínt felett. A helységen belül is 400 méter a helyszínt különbség. Első említése 1465-ben, Naghag néven történik, bár egyesek szerint ez a mostani Nozság falvat jelölte. Gyakorlatilag a falu első említése után majd 300 évvel kezd nevezetessé válni, 1746-ban. Ekkor fedezik fel az első nemesérceket, majd utólag megközelítőleg 100 félét. Olyanok is akadtak, melyek sajátosak, és helységről kapták nevüket, mint a nagyágit.
    Nagyágról és a kitermelésről egész irodalom jelent meg az évek során, több mint 100 kiadvánnyal. Nincs szándékunkban ezekre összpontosítani, inkább az aránylag ismeretlen adatokat dolgozzuk fel, néha hivatkozva a megjelentekre.
    Déváról kiindulva nyugat felé, rövidesen átkelünk a marossolymosi hídon. Az egykori falu valamikor a Barcsay, Telegdi, Nagy családok birtokát képezte, református templomával. Ezek emlékét ma csak a temető romjai bizonyítják, napjainkra még a templom is elpusztult. Néhány kilométer után áthaladunk Balátatelepen. Majd következik Beregszó. Hajdanán a helység Kéménd illetve Haró filiája volt. Következő helység Csertézs kisváros. Ezelőtt 30-40 évvel aranykorát érte szószoros értelemben, hisz nagyban folyt ott az aranyérc kitermelés. Ma, inkább egy szellemvároshoz hasonlít, és az átutazó azon csodálkozik, hogy miként is lehetséges ott megélni. Csertézs felső végén a jelzőtáblát követve jobbra fordulunk. Eléggé meredek emelkedők, kanyargós utak következnek. Észre sem vesszük, amikor a Kis-Boksa helységbe érkezünk, annyira jelentéktelen a falu. Inkább az egykori ércfeldolgozó romjai vonják magukra figyelmünket, melyek elhagyatva, tartalmuktól kiürítve, mint tépett kopjafák ágaskodnak, meredeznek az ég felé. Bükk és tölgyerdők közt halad utunk, szinte észrevétlenül érkezünk Nagyágra. Jelenlegi lakossága szinte negyede sem az egykorinak, alig 120 személy, leszámítva a hétvégeket, amikor a víkendház tulajdonosok meglátogatják befektetésüket. Mégis, mi az érdekesség ebben az eldugott sasfészekben? Temetők, templomok, az első Hunyad megyei bányásziskola igazgatójának emlékműve, az iskola romjai, fenséges kilátás a Maros völgyére a Kálvária hegyről és nem utolsó sorban az Ezüst-erdő által ontott ózondús levegő.
A 19. században Nagyág lakossága háromszorosa volt Déva városának, és ez leginkább iparának, bányászatának volt köszönhető. Egykori hét temetője közül alig pár létezik, legtöbbje siralmas állapotban. Három templomából csak egy teng valahogy (greci non unitus). A katolikus templom 1777-ben készült el. Oroszlánrésze volt ebben a Besztercebánya melletti Úrvölgyéből (Spania Dolina, Szlovákia) beköltöztetett bányászoknak. Majd egymás után nyíltak meg a tárnák: Mária-tárna, Magdolna-tárna, József-tárna, Ferenc József-tárna, szükség volt szakavatott munkáskezekre. Az érkező munkások eredete tisztán kivehető a nagyági anyakönyvekből: Kún-Felsőbányáról, Konyicska, Horcin-Erzsébetbányáról, Koricsár, Schramm, Krisanovski-Oláhlápos, Kolisar, Richter, Slobodnik, Iudt, Gregor, Trnka, Otcenas, Longauer, Waitzik, Simcik, Tokar, Botzurik, Bulla, Fabri-Úrvölgyéről. Az 1858-ban betelepedett szlovák munkások magukkal hozták akkori hagyományaikat. Ez ma csak a házaik építési stílusában észlelhető, melynek jellegzetessége a kiugró, szögletes tornác.

Nagyág 1862-ben

    A katolikus templom hanyatlása az 1919-es években kezdődött. Érdekből-e vagy sem, de többen a görög-katolikus, majd rövid időn belül az ortodox egyház tagjai közé léptek. Néha még történik egy-egy halvány kísérlet a templom szerkezetének megóvására, bár szerintem az sem szakavatott kezek beavatkozása. A régi német temetőből, amely a helység észak-keleti részén fekszik, napjainkra kevés maradt meg, mivel egy nemrég épült helyi út kétszer is a sírokon halad át. A legrégebbi sírkő a Kasper Trensantzky és Barbara Schneider házaspár nevét őrzi, a férj 1766. február 25-én született, felesége pedig 1831. október 23-án tért örök nyugalomra 43 évesen. A sírköveken fellelhető nevek közül megemlítenénk a Geller, Zechmeister, Frank, Wasi, Cabor, Urban, Kosi, Duck, Csopoti, Grün, Lerner, Meier, Grünwald, Heldt neveket. Nagyjából ezek 1827-1860 közt kerültek felállításra.
    Az új temető 1860. körül jött létre, valószínűleg a régi helyszűke miatt. A bejárati kapu ékessége a következő: Haidekker Sándor kerítésgyártó, Budapest. A régi nevek mellett újak is megjelennek: Kolisar, Psavozszki, Konicska, Vacz, Aigler, Lager, Spitzel, Gaiszter, Wack, Segesvári, Galiczki, Unger, Bruck, Enderst,    Zellner, Svoboda, Birta, Hubanek, Kompoti, Kolosi, Lampe, Drexler, Pittner, Tatter, Fleck, Fuchs, Haber, Boncsina, Gippenhann, Fabri, stb.
Magányosan búslakodnak a falu keleti részének egyik dombján az egykori görög katolikus templom romjai. A templom 1800-ban épült, és 1970. szeptember 14-én villám sújtotta. Napjainkra csak a csonka torony és falai maradtak meg, valahol a fűben az egykori ajtó gránitárkádja. Régi sírok veszik körül a templomot, magyarok-románok egyaránt. A templomtól néhány méterre áll Kolisár György háza. A 85 éves aggastyán a falu életerejét is látta, és annak agóniájának is tanúja. Tőle érdeklődtem a templom romjairól, mikor csapott bele a villám, és miért is nem került újraépítésre. A templomjavítás elmaradt, mert az akkori görög-katolikus egyház vezetősége nem találta érdemesnek a befektetést, a hívek kis létszáma miatt. A templom előtt két pad áll, mintegy csalogatja a fáradt vándort pihenésre. A panoráma lenyűgöző, szép időben könnyedén el lehet látni 25-30 kilométer távolságra is. A 350 méter tengerszintfeletti magasan álló Déva vára csekély vakondtúrásnak tűnik Nagyágról.
   A falu főterén egy kis parkban, eldugott emlékmű dacol sorsával. Rajta német felirat annak emlékére, aki az első Hunyad megyei bányásziskolát létrehozta, és igazgatója is volt. Franzenau Joseph 1802. március 4-én született, és 1862. február 14-én búcsúzott földi életétől. A Ferenc József érdemrenddel kitüntetett professzor érdemei vitathatatlanok, hisz egy megye bányászatának felvirágzása neki köszönhető. Az öntöttvasból készült emlékmű a Vajdahunyad melletti govasdia-i olvasztókban készült, melyek már 1756-ban megemlítődnek. Az iskola romjai az emlékművel szemben álló domboldalon állnak. A terméskőből emelt épületnek ma csak a falai maradtak fenn, ezek is nehezen láthatók nyáron a búja növényzet miatt.
   A helységben született 1819. október 3-án Lönhardt Ferenc, aki később katolikus püspök lett.
   Csend és nyugalom van a faluban, ritkán töri ezt meg egy-egy kocsi zaja, alig lehet emberrel találkozni. De ez minden évben egyszer megtörik, amikor a templombúcsút tartják. Akkor kiskocsik sokasága, de még busz is valahogy felvonszolja magát oda. Ilyenkor még a falu lakosai is átérzik az ünnepélyes hangulatot, és részt vesznek a szertartáson annak ellenére, hogy vallásuk más és egy szót sem értenek az elmondottakból. Megmaradt bennük az őseiktől tanult tolerancia és tovább viszik azt.

 Déva, 2015.

                                                                                                                   Jozes Franzenau, az iskolaalapító emlékműve

   Magyar Hirmondó, 1794. január 7. Bányáink 1790-1796.
   Hatodik darab. Egy kis hazabéli utazás. Az Hazabéli Bányász Hellyekröl.
ERDÉLYBEN a’ Fejéronat, Wismutot, Nicolumot vagy Fattyurezet, Kobáldot, és a’ Platinát ki-vévén, egyéb Értz-nemeket találni.
   Ilyen Értztermő Helységek Vármegyénként:
   Hunyad Vármegyében: Hunyad, Zalasd, Déva, Nagyág, Toplitza, Macsesd, Füzes, Boica, Porkura, Almás, Mála.
Zaránd Vármegyében: Kőrösbánya, Buda, Drajka, Gojinel, Hercegán, Kasanest, Bukarest, Staniza, Bucsum, Kritstsor, Trisztia.
(Parnassusi időtöltés 1-7., 1790-1796 (Nagyszeben-Kolozsvár, 1793-1800).   

   Nemzeti Társalkodó. 1832-04-28/17. szám. Április’ 28-dik napján 1832.
  Szekerem bánya.
  Nemes Hunyad-Vármegyének a’ maros jobb partján Déva várossával által ellenben éjszak felöl magasan emelkedő hegysora, minden utasnak, ki az említett városban járt valaha, szemébe tűlnék , és ha figyelmesen vizsgálja , úgy tetszik mintha már állása méltóságával is valami nagyra, különösre mutatna. Ugyan is a’ több mint 375 ölnyi magass meredek kőszikla mintha királyi széken ülve, zsámolyához gyűjtött alattvalójinak törvényt szabna , úgy terjeszti kelet ’s nyűgöt felé a’ mér völgy felett karjait, melyek’ hatalmát az alatsonyabb kősziklák mintegy térdre borulva láttatnak tisztelni, a’ közöttök lehömpölygő tiszta csermely azonban kellemes zúgása viszhangjaival bájolja a’ szemlélő elragadtatott lelkét. Ezen valóban roppant ’s még az elenyészett század’ közepén rengeteg erdőkkel megrakott hegytáj’ kebelében találtatott fel az az egész Európában több tekintetre elhíresedett aranybánya, mely a’tévén fekvő Nagyág nevű faluról Nagyágnak is neveztetik. Eredetéről noha különbözők az állítások , abban csak ugyan megegyeznek , hogy Armindián Juon nevű kanász, Földesurának a’ fejedelmi Barcsai nemzetségnek sertéseit ezen hegy bérczein legeltetvén, 1747-ben valami érczkőre akadott, melyet a’ közelfekvő Csertes bányahelységben Born nevű bányász úrnak megmúlata , ki is azt Svárolyvárott tűzben kémlelvén, ’s drága érczczel teljesnek találván azon helyen, hol Armindián lelte, Fleczker K. Fejérvári Pattantyús kapitánynak, ki azután Wildburg nevet nyervén a’ szekeremi bánya’ egyik birtokossá lett, segedelmével, törvényes bérlés vagy felkérés (Muthung) ereje által az említett 1747 esztendő Sz. György Havának 6-dikán, némelyek szerént még a’ puskapor feltalálása előtt félbehagyott régi Istas a ) nyomán a’ Bányászatot meg is nyitotta. Az. időtől fogva mind inkább kezde ezen bányahelység az akkor jól fizetett kővágók (k ) által népesedni; annyira hogy már 1754-ben két egyházi férfi lenne szükséges lelki szolgálatot tenni. 1777-ben két fa-kápolna hellyébe kő-egyház épitetett a’ catholikusok’ számára, melynek tornya az elenyészett 1851-k esztendőben újból készülvén el, uj díszt ad ezen meszszünnen látszó bánya helységnek; ma pedig az 1785-ban felállított Plébánia 1015 kath. lelket számlál. Az egyesült ’s 1799-ben készült görög vallási Egyházhoz pedig 202 lelkek, a’ nem egyesülthez, mely 1782-ben építtetett ’s 1810-ben megnyitatott, 860-nan tartoznak, ha ide adjuk még a’ több mint 10 Reformatus és Evangelicus vallásuakat is, tehát 84 évek alatt 2087 lélekre szaporodó népessége. De hogy fennebbi állításomat bebizonyitsam , nevezetes ma Európában ezen bánya-helység. I. mert már Stütz András szerént.)
   Born idejében egy nehány tized évek alatt több mint négy millióm f. hasznot hajtott, ’s csak a’ bér vagy is fizetés esztendőnként több mint 120 ezer ezüst ftra menvén , a’ vidékieknek is, kik ide élelemre, ruházatra ’s munkára valót szoktak hozni , nem kevés jövedelmet adott. Újabb hiteles számolás szerént pedig 1748-tól fogva 1830 végéig 90,199 márka, 1/8 rót ezüstét aranyat váltott bé, melyért lefizetvén a’kohók ’s pénzverő-ház költségét úgy a’ köteles tizedet 12,255,630 f. 40.1/2 xr. nyert; bányamívelésre költött ez idő alatt ugyancsak ezüstben 8,793,614 f. 1.1/4 xr. Tehát tiszta hasznot hajtott 3,462,016 f. 39.1/4. xr.

   A nagyági bányásziskola 1836.
   Erdélyi Híradó, 1836-01-23/7. szám
   ERDÉLY ÉS MAGYARORSZÁG.
   Szekerem bánya (Dévához közel). Folyó év januariusának 5 dike volt azon honi bányászatunkra nézve annyira érdekes nap, melyen itten a’ bányászi oskola megnyittatott az udv. Bányász-kamarának mait év ápr. 4dikén 3543/488-as szám alatt költ rendelése következésében, melyet az erdélyi kir. Kincstartó-tanács ugyan azon évben, ápr. 50-án 1676 sz. alatt közlött. Ezen újonan alapított oskolának czélja nem csak a’ szekerembányai (nagyági), hanem az egész országban minden királyi, vagy nem királyi bányák mellé értelmes altiszteket nevelni.
   Elöleges practical bányász-ismeretre juthatnak itt azok is, kik Selmeczbányára szándékoznak, felsőbb bányász-tudományt tanulandók. A’ helybeli bányákban dolgozhatásra út nyílik ez által idegennek ’s honinak egyiránt, mi szerént tanulások alatti költségeiket könnyűden fedezhetik. Tanítás ideje mindég a’délutánni órákra esik, a’ bánya-munka máskor nem engedvén és pedig hetenként kétszer. A’ tanítás leginkább német nyelven fog folyni, de magyarul és oláhul is. Tanulási tárgyak itten a’bányászatban naponként előforduló ’s példákkal világított számvetésen kívül, közérthető geometria, a’ testek különböző állásának linea segítségivel tett rajzolása, hegy-, ásvány-, és bánya-művelési tudomány, nem különben kevés földalatti mérés északtővel (compas).
   A’ tanítványoknak tudni kell írni ’s olvasni. Még mielőtt ezen oskola alkotásáról szó lett volna, a közjó iránti tiszta érzéstől vezérelten, helybeli főbányanagy Zechentmájer Károly felállította a’ ma is virágzó „Vasárnapi oskolát,a hol a’ jobb reményű bányász ifjak vasárnap dél-utáni, templomból ki jőve, ingyen taníttatnak s olvasni, írni, számvetni Pitner József felvigyázata alatt. Az udv. Bányász-kamara az új bányász-oskola tanításával Franzenan József és Nemes János albányanagyokat tisztelé meg, kik ezt terhes elfoglaltatások mellett is, minden pénzbeli megjutalmaztatás nélkül, örömmel vállalák.

                                                                                                                      A Golgota csúcs

   Pesti Napló. 1852-08-02/719. szám. (kivonat). Nagyág, júl. 21.
   Csendes bányahelységünk tegnap azon magas szerencsében részesült, mikép ő cs. k. Apostoli Felségét, az erdélyi nagyfejedelemségben tett útjának első estéjén szállásra befogadható. Miután már délutáni 2 órakor, több fellövések jelenték szívűnkből szeretett Fejedelmünk Dévára érkezését.
Ő cs. k. Apostoli Felsége esti 6 órakor lépett az erdélyi főbányakerület területére, Csertesz helységében — hol Ő Felsége, miután előbb miniszteri tanácsos és szervezési biztos, Ferro lovag az ottani bányahivatalnokokat neki bemutatá, — az ünnepiesen s elmésen fölékesített ezüsthutát megszemlélni méltóztatott. Csertesz helységen kívül, a Nagyágba vezető országút alján, számtalan néptömegek várakoztak, élükön a román papsággal, melyek Császárjok boldogító megérkezését hangos örömkiáltásokkal s örömkönyekkel üdvözlék. Az egész meredek hegyiút hosszában, a hű bányásznép versenyzett azon szerencseért, hogy fiatal Fejedelmét láthassa, s mindenkori embertömegek tódultak Ő cs. k. Apostoli Felsége kocsijához, hogy bemutassák neki hódolataikat.
   7 órakor a menet a Ferencz-alagváló-útnál felállított diadalkapuhoz érkezett, hol Ő cs. kir. Ap. Felsége, miután az ott összegyűlt cs. k. bányahivatalnokkal s papság által alázatosan Üdvözöltetek, lóra ült, hogy a Ferencz-bányához menjen. A bányához érkezvén, — mely helyig a felállított bányászság sorfalat képezett, — az ottani bányaiskola növendékei nyers aranyrögöket hoztak Ő cs. k. Ap. Felségének, melyek megszemlélése után a bányát (mely Ferencz alagjának neveztetik) gazdagon ékesített vasúti kocsikon bejárták. Ott, hol a gazdag arany érez töretik, Ő cs. k. Ap. Felsége az érczet a hasadékból sajátkezeileg kiválasztani, s a bányaút bevégzése, valamint saját nevének az emlékkönyvbe legkegyesebb beírása után ismét lóra ülni, s az öszszes bányászságnak viaszfáklyák- s bányászlámpákkali kíséretében, útját Nagyág felé folytatni méltóztatott.
   Harangzúgás s a leghangosabb örömkiáltások közt érkezett Ő cs. k. Ap. Felsége Nagyágra, az éji szállásul számára kitűzött bányásznagyi lakhoz, hol a Nugent gyalogezredből egy század tiszteletőrségül, s a Piret báró gyalogezred zenekara volt felállítva, Ő Flge. megérkezésének még ünnepélyesebbé tétele végett.
Erre ebéd következett, mely alatt a jelenvolt katonai zenekar szintoly felvídító, mint művészi zeneműveket játszott. Még késő éjjel is hirdették a tüzek, az egész környékbeli hegyek tetején azon szerencsét, melyben Nagyágbánya-helység részesült.
   Már reggeli 4 órakor Ő Flge. folytatá útját, Boiczán s Brádon keresztül Nagy-Halmágy felé. Mindenütt, hol csak néhány ház volt is az út mellett, diadalívek voltak felállítva; — mindenütt számos bandériumok csatlakoztak a Ő Flge. kocsijához.
   A hegytetőkön váltogatva majd császári, majd országszinti zászlók lobogtak. Nagy-Halmágytól Topánfalváig, az utazás soron mintegy 12 óra alatt történt meg. A Gaina-hegy csúcsán Ő Flge. a hegyi románok (móczok) legmelegebb hódolatait fogadá el, s frissítő szereket vett magához. Későn este érkezett (3 cs. k. Ap. Flge. Topánfalvára, fényes kivilágítás mellett, s lelkesült örömkiáltások közt.

   Vasárnapi Újság, 1862 november 2. Nagy-ág.
   Dévánál, a postaútról, mely a Maroshoz vezet, letérve, 2 — 3 óra alatt pompás hegykúpok tövéhez érünk, melyek erdőkkel gazdagon benőve, egymás mögött emelkednek föl. Legmagasabb (3300 láb) ezek közt a Hajtó, melynek lejtőjénél meredeken eső gyönyörű földben fekszik Nagy-ág bányavároska.
   Legalsó házai a Ferencz-tárna nyilasánál, gesztenye- és diófák közt kezdődnek, a fölsőbbek ellenben, mintegy 1000 lábnyi magasságban, már a bükk-, tölgy-és fenyőfáktól környeztetnek. A dél felé nyílt völgyből majd mindenünnen pompás sziklatömegek és erdős halmokon keresztül nyílik kilátás a Maros termékeny völgyébe, föl egész az erdély-moldvai határhegyekig. A Ferencz-tárnán keresztül, 1400 bécsi öl hosszú, lóerőre épített vasút vezet a hegy gyomrába, mely alól fövény és zöldkőből, fölül pedig trachytból áll.
   Arany itt tiszta állapotban igen ritkán, hanem rendszerint iránynyal (Tellur) egyesülve jő elő, mely a fémek érczesítését eszközlőként pótolja. Nagy-ág talán az összes európai bányahelyek közt a legfestőibb fekvésű, csak az kár, hogy ha az egyik háztól a másikba akarunk jutni, szüntelen föl és le kell mászkálnunk, a város lejtős fekvése miatt. Lakosai száma mintegy 2000-re rug, s legnagyobb részt oláhok.

      Bányászati és Kohászati Lapok, 1868-08-15/15. szám
      HIRDETMÉNY.
    Ezennel közhírré tétetik, miszerint a jövő1868—9-ki tanévben a tanfolyam a m. k. bányász-iskolában Nagyágon Erdélyben folyóévi October hava kezdetén meg fog nyittatni. Ezen tanintézet czélja: fiatal értelmes bányamunkásokat ügyes bányatérőrökké (felügyelők és bányagodnokokká) legkivált az erdélyi fémbányászat számára kiképezni, s őket, kiválólag az ügyesebbeket, kisebbszerű bányavállalat vezetésére képessé tenni.
    A tanfolyam két részre oszlik: 1-et az előkészítő — és 2-et a szakfolyamra. Az előkészítő folyam egy tanévet foglal magába és ennek több év alatti ismétlése rendesen megengedve van. Ezen folyamba minden osztályú fiatalabb bányamunkások felvétetnek, akik a normálisiskolát jó sikerrel látogatták és végezték, legalább 15 évesek, s a bányamunkálatnál szorgalmuk, ügyességük és jó maguk viselete által a bányász-iskola szakfolyamába később felvételre ajánlkoznak, s a helybeli bányásztanoda igazgatósága által, a nyilvános évi vizsgálat után ,e végre éretteknek s érdemeseknek találtatnak.
   A szakfolyam két év alatt végeztetik, melyeknek elseje jelen 1868 — 9-iki tanévben, másodika pedig jövő 1869 — 70-kiben fog megnyittatni. A felvételre e tanfolyamba csak is azon bányamunkások alkalmasak, kik legalább 18 évesek, legalábbb a tanonczvásári (Lehrhauer) osztályba sorozvák és kiktől mind eddigi szorgalmuk és erkölcsi jó magaviseletük, mind az olvasás, írás és számvetésben szerzett kielégítő ismeretük folytán az iskolába járás jó sikere remélhető.
   Az oktatási nyelv egyelőre még a német, a tanonczokra kik az előadási német nyelvet eléggé nem bírják, mind a tantárgy előadása, mind a nyilvános vizsgálatok tétele alkalmával illő figyelem fordíttatik.
   A felvétel vagy személyes szóbeli jelentkezés által, — a keresztlevél, az iskolai — s a bányamunkáróli bizonyítványok beadása mellett— vagy pediglen az illető elöljáróival, vagy munkaadó gazda útján írásbeli kérvény által történik s eszközöltethetik.
   A bányatanoncz felvétele, szintúgy az oktatás is ingyen történik. Végtére még megemlítendő, hogy a bányásziskolába felvett vidéki és más idegen fiatal bányamunkások a tanulmányi időszak egész tartama alatt, a nagyági bányaműnél ép oly rendesen, mint minden itteni közbányász, a bányába járni és szakmány szerint dolgozni tartoznak, miáltal nekik is alkalom nyújtatik az életfenntartására szükséges szereket rész szerint megszerezhetni.
    Nagyágon1868-dik évi juli 30-án. A m. k. bánya hivataltól.

   Magyar Polgár, 1869. december 29.
  A nyugati havasok szélén fekvő Nagy Ágnak festői kinézése van, mely méltóságteljesen tekint le a Maros partjára és a dévai várromra. A gazdag nagy ági bánya eredete következő.
    Mintegy század előtt még vadon volt e helyi itt-ott elszórt havasi gunyhókkal dús legelőjű nyájakkal. Midőn a pásztorok egyike Armindán Juon nyáját legeltedé, talál egy érczkövet mit elvitt Csertésre Bornhoz, ki figyelmes lett a bányára. Born mint a csertési bányászat hivatalnoka a pásztor adományát jónak találván a később Wilelburg nevet viselő Pleczker fejérvári tüzér századossal, a bányát megkezdé 1747-ben. Több tárnái közül leggazdagabb a Ferentz nevet viselő 1884-ből. E bányahely eleinte szekerem név alatt fordult elő. Ezt onnan származtatják, hogy midőn e bánya kezdetét vevé e fölkiállással hívták dologra a munkásokat, mely annyit tesz „hordjunk.” Később a Nagy aranyág elnevezéstől kapta a Nagy Ág nevet. Arany bányászata ércekben jön elő, mely minőségben csak is itt található mely Nagy Ágit egyetlen a maga nemében; az arany tellúr legnagyobb mennyiségben itt található. Igen mesterséges, 200 öl hosszúságú alagút készült ezelőtt pár évvel. A rómaiak bányászkodásának nyomai még láthatók.

   Hunyad, 1880. május 22.
   A nagyági bányászati iskola előkészítő osztályában már a jövő tanévben s fokozatosan a tanfolyamon is a magyar nyelv tétetik tannyelvvé az eddig kizárólagosan használt német helyett. Ezen reformot régebben nem lehetett behozni, mert a bányászati iskolára előkészítőül szolgáló rom. kath népiskola is német tannyelvű volt. Most azonban annak helyén magyar tannyelvű állami iskola működik. A derék Hulti bányatanácsos úr azt is határozattá szándékozik emelni, hogy a magyar nyelv teljes ismerete nélkül bányászati altisztté senki se alkalmaztassék ez után.

   Hunyad, 1880. szeptember 25. A nagyági postahivatal összeköttetései.
  Nagy-Ágon folyó év július 1-én új postahivatal lépett életbe, mely Dévával szekérküldöncz-postajárat által nyerendi összeköttetését. Kézbesítési kerületét Balsa, Csertézs, Hondol, Kisalmás, Mada, Mogura, Nagyág, Voja és Vormaga képezi.

    Kolozsvár, 1889-12-23/297. szám
   A nagyági aranybányákat, elterjedt hír szerint egy angol társaság szándékozik megvenni; állítólag e társaság a Drache család részvényeit már meg is vette. Az uralkodóház és a magyar pénzügyminisztérium is el fogják adni a maguk részvényeit A „Hunyad* közli ezt mint hírt, melynek hitelességéért kezességet nem vállal.

     Kolozsvár, 1895-06-22/141. szám. Erdély aranybányászata.
    Az aradi keresk. és iparkamara most megjelent évi jelentése érdekes részleteket közöl a kerületébe tartozó aranybányászatról. Minthogy a kamara területe Erdélynek úgyszólván egész aranybánya-vidékére kiterjed, érdekesnek tartjuk a jelentés idevonatkozó részét kivonatosan reprodukálni.
    Azok a gazdag erek, úgymond, amelyek a Csetrás hegység fővonalától nyugatra Nagyság, Csertés, Toplitza, Boitza községek határaiban, a felső Kőrös mellékeinek kőzeteiben Ruda, Zdraholcz, Füzesd, Trestia községeknél vannak, bőséges külföldi tőkék segélyével táratnak fel úgy, hogy ez ipari termelési ág évről-évre nyer terjedelemben és intenzivitásban. Ennek aztán természetes folyománya, hogy Hunyad megyében mindama termelési ágak terén, melyek a bányaiparral kapcsolatba jönnek, élénkség észlelhető.
    Az arany- és ezüstbányászat telepei között első helyét tavaly is megtartotta a nagyági kincstári és társulati bányamű, melynek telepei és aknái számában semmi változás sem következett be. A nagyági bányákban már a művelés kezdete óta, némi rézérc mellett csakis aranyat és ezüstöt váltakozó mennyiségben tartalmazó tellur-érczeket termelnek. Az 1894-ik évben ilynemű érczekből 31.322 kilogr., továbbá 100,5 kg. arany és 148,60 kg. ezüst termeltetett 1.638, illetőleg 79 frt egységi értékkel. A termelt érczeknél a fémtartalom körül növekedés vagy apadás nem igen volt észlelhető, minthogy azonban a megelőző évvel szemben 2.358 kg.-mal kevesebb évet termeltetett, aranyat 0,60 és ezüstöt, 11 kgal kevesebbet nyertek. A bányatermények feldolgozására szolgáló telepek és kohók állományában változás tavaly óta nem történt. A nagyági bányák saját czéljaikra felépített kohóval, minthogy a termelvények mennyisége csekély — nem rendelkeznek és az érczeket tavaly is a selmeczi kir. kohónál váltották be. Az itt beváltott bányatermények (dúsérczek) mennyisége 31.322 kilogr. és megközelítő értéke az aranyágióval és kohójutalékkal együtt 184.860 forint volt. A bányaüzem akadályait a víz és a légpangás képezi, mely akadályokon a nagyági tárnabányászatnál a földszintől a szükséges mélységig és méterenként 3—5 mm. talpemelkedéssel behajtott kültárnák által — melyek talpán a bányavíz szabadon lefoly és a levegőhiánynak a létező nyitott szinteknek egymással minél számosabb helyen való átlyukasztása által hathatósan elejét veszik. A nagyági bányákban a csertési Ferencz József altárnában és a száraz zúzóban 1894-ben átlag 566 férfi, 12 nő és 44 gyermek volt alkalmazva, kik közül 337 férfi, mint a kőzetmunkában jártas vájár dolgozott. A többi munkás a bányákat biztosító munka (ácsolat és falazat) végzésével, a meddő törecsnek kiszállításával foglalkozott; a nők a dúsérczek finomra zúzásával és a gyermekek a bányák takarításával voltak megbízva.
    A kőzetmunkával foglalkozó vájárok és tanuló vájárok (suhancok) átlagos keresete 7 órai munkaszak után 40—70 kr., a többi nem szakavatott munkás keresete egy 7 órai munkaszak alatt 30—35 kr., a nők keresete 30—35 kr. és gyermekek keresete 10—16 kr. Az állandó és nem állandó munkások és családtagjaik érdekében az úgynevezett társpénztár áll fenn, melyből a keresetre képtelenné lett állandó munkások s azok özvegyei nyugalombérben, árvás neveltetési pótlékban s a beteg állandó és nem állandó munkások két bányaorvos által ingyenes gyógykezelésben részesíttetnek, továbbá ingyenes gyógyszerekkel és betegpénzzel láttatnak el. A munkások támogatására még egy élelmiszertár tartatik fenn, mely a legszükségesebb élelmi czikkeket verseny útján nagyban és kifogás nélküli minőségben szerezvén be, azokat a személyzetnek lehetőleg legolcsóbb árban szolgáltatja ki. A társpénztár vagyona az 1894. év végén körülbelül 158.640 frt volt és a bányamű a társpénztár terheinek fedezéséhez 6.452 frt 58 kr-ral járult. Ezeken kívül Nagyágon az állam költségén egy VI osztályú elemi iskola tartatik fenn, mely tanintézetben a szegény sorsú munkásnép gyermekei magyar nyelven ingyenes tanításban részesíttetnek. A bányászatra befolyással bíró közintézetek közül a m. kir. pénzügyminisztérium által fenntartott bányaiskola említendő fel, melynek czélja a bányaüzem vezetése körül elméletileg és gyakorlatilag megfelelően képzett felőröket és felvigyázókat nevelni. Egyebekre nézve megemlítjük, hogy az ezüst beváltási árának kgkint 11 frttal való leszállítása a bevételnek 1634.00 frttal való csökkenését vonta maga után.

   Magyar Polgár, 1901. február 11. Munkászendülés Nagyágon.
   A nagyági aranybányákban f. hónap 1-től kezdve a szakmányszerinti munkásbérrendszert léptették miniszteri jóváhagyással életbe. E miatt a munkások azon része, mely a Ferencz tárnában dolgozik, elégedetlenkedni kezdett és f. hónap 5-én, mint a „Hunyad” írja, egy küldöttségük jelent meg Steinhaus Gyula bányatanácsosnál, kérve a régi munkabérszabás visszaállítását. A bányaigazgató azt felelte, hogy másnap reggel a tárnánál megadja a felvilágosítást. Hatodikán reggel néhány tisztviselő kíséretében meg is jelent a tárna előtt, hol a munkások mintegy 200-an már várták, de nem hallgatták meg, hanem követeltek a régi munkabérszabást. Előlük az igazgató társaival a munkásfogadó szobába menekült és mikor ennek ablakait kővel bedobálták, akkor a tárnába, melynek ajtaját belülről bezárták. Aztán a csertési tárnába vezető aknán át egy sürgönyt küldött az igazgató Csertésre, honnan a harói csendőröket és Gyulay főszolgabírót értesítették. Ez alatt a munkások, a tárnaajtót nem tudván betörni, oszladozni kezdettek. Mikor 3 harói csendőr megérkezett, mintegy 80 munkás volt együtt a templom előtti téren. A bányatanácsos a csendőrökkel lakására ment, s arra nyomultak a munkások is. A csendőrök fölszólították a zavargókat, hogy oszoljanak szét, de nem oszoltak, sőt fenyegetőztek, mire a csendőrök rohamot intéztek ellenük s 4-et megszúrtak közülük, egyet oly súlyosan, hogy a dévai kórházba kellett szállítani. Erre szétoszlottak a zajongók.
   Gyulay főszolgabíró Déváról 4 csendőrrel megérkezvén s kihallgatásokat tartván, a rend jórészt helyreállott s 7-én a munkások nagyobbrészt munkába is állottak a főszolgabíróság a vizsgálati iratokat áttette a kir. ügyészséghez.

   Déva és Vidéke 1906. június 30. Meghívó.
  A nagyági m. kir. bányaiskola 70 évi főnállása után f. hó végén megszűnik; 1836-tól 1906-ig sok derék bányászt adott a hazának. Az iskola utolsó tanfolyamának végzett növendékei a záró évet méltó ünnep keretében óhajtanák megülni. Ennek folytán f. é. július hó 7-én a m. k. bányaiskola nagytermében záróünnepélyt és táncvigalmat rendez.
   Belépti-díj: tetszés szerint. Esetleges tiszta jövedelem az orgona javítására fordíttatik.
Kezdete este 8 órakor.

   1907. január 26. Az angolok Nagyágon.
   Írta: Saskeöy József. Déva, 1907. január 25-én.
   Nincs kisebb dologról szó, mint arról, hogy a nagyági aranybányákat egy angol kohó-társaság meg akarja vásárolni két millió néhány százezer korona örökárért. Az alkudozások már évek óta tartanak, s az angolok eddig hetvenötezer koronát tettek le óvadékul.
   Ez a körülmény azt mutatja, hogy az eladási ügylet komoly; komoly az angolok vevési szándéka s a bánya­tulajdonos is számolt azzal, hogy eladja bányáit.
   A nagyági bányák társulati tulajdont képeznek. 128 részből 56-ot bír a kincstár, 32-őt az uralkodóház, harminczkettőt egy osztrák téglagyáros, a többi egyes részvényesek közt oszlik meg.
   A bányák eddig, mivel a társulat nagyobb tőkebefektetéstől fázott, igen csekély évi hasznot adtak, sok év veszteséggel zárult, úgy, hogy a kincstár 800,000 korona kölcsönt is kénytelen volt adni.
   Nagyág lakossága kizárólag bányásznép, román és német ajkú, kevés hányada magyar.
   Ezek előrebocsátása után vizsgáljuk meg e kérdést elfogulatlanul, tárgyilagosan.
   Lehetetlen, hogy mindenkinek szemébe ne tűnjék e kérdés szocziális, kulturális és nemzetiségi érdeke. — Lehetetlen, hogy ezt az ügyet elintézzék a közvélemény hozzájárulása nélkül. Lehetetlen, hogy ezt az ügyet önző haszonlesésből oldják meg. És végül lehetetlen, hogy a kormány azért, hogy befektetett kölcsönén felül még néhány százezer koronához jusson, mellőzze ezeket a fontos érdekeket.
   Mert miről van szó? Arról, hogy egy kapzsi társaság éveken át folytatott kutatásai közben tudatára jött annak, hogy ez a vidék jó haszonnal kecsegtet, olcsó pénzért, potom árért megveszi, hogy aztán néhány év alatt kiaknázza s bő áldással megrakodva tovább menjen.
   Ennek a vállalkozásnak súlyos következményei lehetnek. Az angolok, ha nagy befektetést, nagy áldozatokat helyeznek el, idegen néppel s a helyi bányásznéppel éjjel-nappal dolgoztatva azon lesznek, hogy a vidéket gyorsan kiaknázzák. Ez több a bizonyosnál.
   S mi lesz aztán? Az lesz, hogy ez a két ezer főből álló szegény nép kenyér nélkül marad és munka nélkül. A mostani műszaki munka mellett a nagyági bányák évtizedekre adnak tisztességes kenyeret a népnek, az angolok öt év alatt földönfutóvá teszik azt a népet, mely ma, függésben lévén némileg az államtól, állameszmének, a nemzeti törekvéseknek egyáltalán nem ellensége.
   Félő, nagyon félő, hogy ez az alkalmazkodó nép, kenyér hijján elégedetlenségében, elkeseredésében majd dühödt ellenséggé fajul. A mai korban, mikor a lelketlen izgatok a szocziálizmus s a nemzetiségi jelszavak alatt bujtogatják ellenünk a népet, ma, mikor kenyeret ad az állam nekik, ezzel a körülménnyel számolni kell.
   Az itteni állami iskolák évtizedes, hangyaszorgalmú munkásságát is veszélyezteti ez az adás-vételi ügy. — Kulturális érdeket is bolygat az. Az angolok nagy, angol bányász tömeget hoznak ide, ezek gyermekei még nehézkesebbé, még nehezebbé teszi majd az iskolai munkát. Nagy lesz a visszaesés.
   Az angolok vezetőit gondnoksági tagokul kinevezni nem lehet, mivel nem magyar állampolgárok; kénytelen lesz a hatóság az egyszerű, laikus bányászembereket kinevezni gondnoksági tagokul. Hogy ez a gondnokság aztán nem lesz szellemi támogatója az iskolának, hogy az nem fog lendíteni az oktatásügyön, az egészen bizonyos.
   De óriási visszaesés, sőt pangás fog bekövetkezni a magyarositól akczióban. Népünk — az iskola, az Ifjúsági Egylet s a Könyvtáregylet s a templom közreműködésével szépen magyarosodik. A mai fiatal generáczió már elég jól beszél magyarul.
   Hogy ez az állapot homlokegyenest ellenkező lesz az eladás után, az előre látható. Az új gazdát nem lehet majd kötelezni, hogy magyarosítson, a nép kikerül az államtól való függésből, bizonyára nem hajlik annyira a magyar szóra. Ha pedig kenyerét veszti, azt is elhagyja, amit eddig hosszú munka árán szerzett.
   Itt a tizenkettedik óra, márczius 31-én lejár a terminus, tegyünk, cselekedjük. Az eladási ár mesésen kevés, az állam vegye át maga. Ez az egyedüli helyes megoldás. Hisz a társulat tartozik, ahhoz a 800,000 koronához nem kell már csak 400,000 s az állam tulajdona egészben a bánya.
   Amikor felhívtuk erre a kormány figyelmét, hiszszük és reméljük, az nem fog elzárkózni azok elől a fontos állami, kulturális, nemzetiségi és szocziális érdekek elől, melyek ehhez a fontos kérdéshez fűződnek.

A dévai rézbányáról

    A dévai rézbányákról a legrégebbi ismert leírást Fridvaldszky Joanne, Kolozsváron élt jezsuita tudós készítette. A fizikával, geometriával, földrajzzal, geodéziával, ásványtannal, de a filozófiával is foglalkozva könyvet ír "Minero-Logia Magni Principatus Transilvanie" címmel. 1767-ben Kolozsváron megjelent művében azt írja, hogy a dévai rézbányákat korábban Iosif Pock, a topliţai bányák vezetője is ismerte, amikor 16 lat (körülbelül 8 kilogrammot) termeltek egy tonna ércből. Fridvalsky szerint a bányák már korábban is léteztek.
   Ignaz von Born német mérnök is írt könyvében a dévai rézbányáról, de nem tudni, hogy a Patak utcai vagy a Magyar utcai rézbányát említette. A német mérnök azonban valószínűleg az utóbbira utalt, ahol az 1880-as években néhány falromot lehetett látni, amelyekről azt hitték, hogy a rézbányák épületei. Egy régi, Bécsben végzett elemzés szerint az ércben a réz koncentrációja 7,6 százalék volt.
    „Ástak, mint a nyulak"
   1774-ben Ignaz von Born német mérnök kiadta a "Briefe uber Mineralogische Gengenstende auf seiner Reise durch das Temeswarer Bannat, Siebenburgen, Ober un Nieder Ungarn" című munkáját. A kötet Lipcsében jelent meg, és Ignaz von Born mérnök a kötetben többek között leírja az általa 1770-ben látott dévai rézbányákat. A bányákat a szerző szerint néhány évvel korábban nyitották volna meg. A német mérnök elmondja, hogy Déván vadul folyik a bányászat, és ahol rezet találtak, ott a bányászok rengeteg nyílást csináltak, így sok a "nyúlszerű" nyílás a dombon. Sajnos, bár a helyi bányászok kezdetben nagy reményeket fűztek a dévai bányákhoz, később kiderült, hogy rézben szegények, aranyban és ezüstben pedig még szegényebbek.
   Ignaz von Born azt mondja, hogy a dévai bányából kitermelt egy tonna ércben 17 féle réz található. Ismertetése szerint a bányák akkoriban meglehetősen rossz állapotban voltak, még kohó sem volt. A feldolgozás céljából az ércet a csertézsi kohóba szállították.
   1710 és 1720 között Steinville tábornok, Erdély katonai kormányzója, aki Erdély katonai kormányzója lett, állítólag a Patak utcai bányát helyezte üzembe.
1766-ban Albert Grigorie, egy örmény, irányította és kiaknázta a bányát. A nagyági-i bányák archívumában feltárt fizetési lista említi, hogy 1792-ben a dévai rézbánya az állam tulajdonában volt, és 7 bányász dolgozott itt.
   1800-tól kezdődően az állam átengedi a dévai bányát magángazdáknak. Így 1840-ben a dévai bányák a "Rusca" Bányászati Vállalat birtokában voltak. Ez zúzdákat szerelt fel, amelyeket Cernán helyeztek el, az „Under Horgoş” néven ismert helyen, közel ahhoz a helyhez, ahol később a város vízműve volt. Akkor megindult egy jobb és ügyesebb kitermelés, amely virágzó fejlődést ígért, de az 1848-1849-es forradalom eseményei az itt is lezajlott harcokkal megállították a bánya kiaknázását. A zúzdák felszerelése ekkor eltűnt, de nyomaik 1900 körül még láthatóak voltak. Az 1850-es években a bányák egy közeli földbirtokos, Berivoy György tulajdonába kerültek, de ő nem aknázta ki, hanem eladta Welitska Lajosnak. Ő is fogja adni őket, nem sokkal azután, hogy a birtokába került. A rézbányáért kapott összeg 4000 forint volt. A spekulatív eladások sorozata azonban nem állt meg itt. A bányák ezután hozzánk és új tulajdonosokhoz kerültek. Az új tulajdonosok, a brassói származású Herter Samuel és társai csak 1873-ban kezdték újra a dévai bányák kitermelését. Zúzdákat helyeznek el a Maros melletti Görögvárosban. A bányában 20-25 bányász, válogatásban és feldolgozásban 12 munkás dolgozott. 1876 őszén a Maros vizének áradása tönkretette a mosókat és zúzdákat, így a réz kitermelése és feldolgozása megszűnt. A francia-angol kapitalista társaság csak 1893-ban vásárolta meg a dévai bányákat, és Lord Mein révén megkezdte a kitermelést. A cég azonban csak két évig működött, és 1895-ben bezárt. A bányák kitermelését később egy osztrák cég, végül a Magyar-Belga Bányászati Vállalat folytatta. A bányászat azonban főleg sekély alagutakon keresztül folyt, ahol az érc szegényes volt. Az adminisztrátorok meg voltak győződve arról, hogy a mélységben gazdagabb ércek találhatók, de kitermelésük komoly beruházásokat igényelt, amelyek soha nem valósultak meg. Az 1900-as évek elején újabb kísérletek indultak a kitermélésre, azonban pár év után ez csőddel végződött. Így a 20. század elejétől a dévai rézbányák 1952-ig elhagyatottan és kihasználatlanul maradtak. (https://www.zhd.ro/evenimente/istorii-uitate-mina-de-arama-a-devei/)

Tudósítások.

   Bányák, 1845.
   A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 78. évfolyam (1944). 15. szám
Részesedések más bányákból, szénterületek szerzése a Zsil völgyében.
Virágzása idején a ruszkabányai bányatársulat, valamint annak tulajdonosai is, több más bányát vásároltak, vagy megszerezték azok részjegyeinek többségét. Ezek a vállalatok mint külön bányatársulatok működtek, és azokban az öt ruszkabányai tulajdonoson kívül a rokon családokból is sokan voltak részesek. Öt ilyen bányavállalatról tudunk, úgymint:
1. Az Olimpia-Varrus-Poiana Merului nevű ólom- és ezüstbánya a fogarasmegyei Sinka község vidékén, amelyet Hofmann Virgil alapított és haláláig vezetett. Erről a bányáról külön fogunk szólni.
2. A Gyergyó-Holló melletti bánya, valószínűleg szintén ércbánya, melynek vezetője 1852-ig Küstel Odiló volt.
3. A Hacasel (Hunyad megye) melletti vasbánya és kohó, amelyet Hofmann Alajos kezelt egy ideig. Később a Maderspach-családé volt ez a vasbánya és birtok.
4. A Szt. Antónia nevű rézbánya Déva mellett, amely Hofmann Ernő társtulajdonos gondozása alatt állt.

    Hunyad, 1880. június 12. A közönség köréből.
   A dévai Maros ügyében ezelőtt három évvel Gromer és Volke rézgyár-tulajdonosok folyamodtak a magas minisztériumhoz, hogy telkük és drága épületeik, melyeket a Maros megtámadott, a végelpusztulástól megmentessenek és rendelkezés tétessék egy sarkantyú építése, vagy a Marosnak más árokba leendő átbocsátása tárgyában. A magas minisztérium tudomás szerint rendelkezett is e tárgyban, megyénk alispánja is mozdított egy keveset a dolgon, de tovább semmi eredmény. A tél folytán beszakadott a rézgyár épületének egy szárnya, más részét leromboltuk, hogy bár a materia megmaradjon; e tavasz folytán már több mint két öl elsodortatott a mart hosszában s ha lesz jó nyári viz, remélhető, hogy a főépület is áldozatul esik s ezzel a honvédlaktanya-utcza zsák utczává lesz s megszűnik a közlekedés a görögvárosi malom felé e tájról…

   Déva és Vidéke, 1900. augusztus 16. Rézbánya.
   A dévai rézbányát, melyet több éveken keresztül nem miveltek, most egy társulat újból rendszeres kezelés alá veszi. Óhajtanok, ha e bányaipar itt fellendülne, hogy a szegény nép némi keresethez juthatna.

    Hunyad, 1900. szeptember 15. A dévai rézbánya művelését, amint előre je­leztük volt, megkezdették. F. hó 1-je óta 15 mun­kás dolgozik benne és naponkint egy kocsi rézérczet szállítanak el belőle a vasúton Csehor­szág felé. Jövő évben a bányaművelést sokkal in­tenzivebbé fogják tenni, 150 munkást fognak alkal­mazni és érctisztítót is állítanak. Tervbe van véve az is, hogy gőzgépeket állítanak s azzal kapcsola­tosan villamosság fejlesztő telepet létesítenek, mely telep segítségével könnyen megoldható lesz, a vá­rosunk közvilágitásánák kérdése is, hiszen onnan könnyű lesz bevezetni a városba is a villamosságot. Mindezen nagyobb mértékű beruházásokra az is bátorítja a bányatulajdonosokat, hogy közelebbről egy drb olyan trachit tuskót is fejtettek ki, mely­ben aranyér van, amint ők hiszik.

   Déva és Vidéke, 1901. június 6. Rézbánya.
   Hosszú ideig el volt hanyagolva, vállalkozó nem akadt reá, azt hitték, hogy itt az üzem nem fizeti ki magát. És nagyon csalódtak; mert ezen rézbánya virágzó üzletté fog válni néhány év után. A jelenlegi vállalkozó még egy gőzkazán felállítását határozta el. Továbbá végrehajtja azt a tervét is, hogy az erezet itt Déván fogja feldolgoztatni. Még a leszállítás okoz némi nehézséget, de ezt is elhárítják vagy lóvonat vagy sodronypálya által. Szakértők állítása szerint a bánya dústartalmú rezet tartalmaz és fényes jövőt ígér a vállalkozónak.

   Déva és Vidéke, 1901. július 18. Kirándulás.
  Hölgyek és urakból álló társaság f. hó 16-án délután 4 órakor érdekes kirándulást tett a dévai rézbánya megtekintése végett. Meg akartuk szemlélni az annyi ideig szünetelő bányát, melyet pár év előtt Kordik Ferencz és Gulov N. bécsi lakosok a birtokostól megvettek és üzembe hoztak. Én, a ki a bányát régi kezdetleges állapotában ösmer- tem, meglepett, bámulatba ejtett az az emberfeletti munka, melyet a bánya jelenlegi tulajdonosai nagy pénzáldozat árán itt kifejtettek, végrehajtottak. A bánya művezetője, igazgatója Kordik Ferenc kalauzolása mellett a társaság bányamécsek világa kíséretében elindult a bányaüregbe, melynek bejáratánál egy díszes kapu ékeskedik, homlokzatán a következő felirattal: „Barbara tárna,“ alább: „Szerencse fél!“ A bányaüregbe behatolva, vízszintes irányban mintegy 200 méternyire elértünk egy tágas helyiségbe, hol két óriási gőzkazán és két pulsométer a víz kiszivattyúzására van felállítva. Egy Stabilgép a felvonó géphez szolgál, de ez még nem működik, miután az érez szállításához szükséges tartályok még nem érkeztek meg. Ezen tágas üregben van a lejáró, mely függőleges irányban mintegy 30 méter mélységig terjed s innét kezdődik a valódi tárna, hol 100-nál több bányász foglalkozik, felváltva éjjel-nappal. E tárnából még 5 irányban új melléktárnákat vájnak, hogy a folytonosan szaporodó bányászok célszerűen elhelyezhetők legyenek, hogy munkájukban egymástól feszélyezve ne legyenek.
   A bányaigazgató pont 6 órakor megadta a jelt az alsó tárnában a robbantás megkezdésére. A társaság félelmes áhítattal várta a percet, a nők az ijedtség előérzetében bedugták füleiket; Egyszerre mennydörgésszerű csattanás reszketteté meg a bánya üregét — mintha földindulás, a végítélet következett volna be — a robbanás néhány másodperczig tartott, mely után a bányászok feljöttek az üregből vidáman, hogy helyet adjanak annak a csoportnak, mely másnap reggeli 6 óráig átveszi a munka további folytatását. — Mi is a bányászokkal egyetemben kiszálltunk a bányaüregből és szinte jól esett, hogy az alvilágból a felszínre juthattunk és letelepedhettünk a zöld pázsitra, hol dús választékú ételek és italok álltak rendelkezésünkre és rövid idő múltán tetőpontjára hágott a jó kedv. A felköszöntők egymást érték, melyeknek éle főleg a jelen volt szép asszonyok, leányok felé irányult, kik nem ismerve semmi fáradtságot, szellemes csevegésükkel, pajzán jókedvükkel feledhetetlenné tették előttünk ezt a kirándulást.
   Végezetül meg kell emlékeznem arról a derék, igyekező fiatal bányaigazgatóról, ki ernyedetlen buzgalommal igyekezik, hogy e dús ércanyagot tartalmazó bányát azon színvonalra emelhesse, mely hivatva lesz az ismert rézbányák közt az első helyet elfoglalni. Rövid idő alatt a bánya előtti mély szakadásokat szabályozta, feltöltötte, parkírozta, az érez kiszállításához szükséges keskeny vágányú vasutat épített, most csak az van még hátra, hogy a bányához vezető, rossz karban levő közlekedési út helyreállíttassék, melyen az ércköveket a dévai indóházhoz lehessen szállítani s innen Szászvárosra, hol a bányatulajdonosok egy nagyszabású kohót építenek zúzdával egybekötve, honnat a tiszta réz fog a forgalomba és kereskedésbe hozatni.
   Sajnáljuk, hogy e gyárat nem Déván építették, de ha a körülményeket figyelembe vesszük és az előnyt, mely nekik kínálkozik, igazat kell adnunk, hogy nekünk hátat fordítottak. Szászvárosnak van vízjoga, — nekünk nincs. Volt a kincstárnak, de azt a malommal együtt megvette Kohn, ki — mint halljuk—borsos árban akarta részükre a vízerőt átengedni, továbbá a gyári üzemhez kívántató famennyiséget a gyártelephez szállítva, félárban kapják meg, - s végre a telephez szükséges területet csaknem ingyen adta a város részükre. De hát ez nem baj, amit Déva város veszít a réven, megnyeri a vámon, mert az által, hogy az ércet Szászvárosra szállítják, a kövezési vám legalább 6000 koronával emelkedni fog. A társulat kohómérnöke Mazuth N. igen ügyes ember, ki a gyár építéséi tervezte és azt a technika legmodernebb eszközeivel rendezi be. Mihelyt a gyár elkészül, a bányaüzem azonnal nagyobb arányban fog kiterjedni, úgy annyira, hogy 3—400 bányász fog foglalkozni az érckövek előállításán, mely annyira dús érctartalmat képvisel, hogy más bányáknál még nem fordult elő, mert az idevaló rézbánya átlag 9 ½ % rezet tartalmaz.

    Hunyad, 1901. július 20.
   A „Déva és Vidéke" 29. számában „Kirándulás" czímű közleményben a többek között az áll, hogy a dévai rézbánya-társulat kénytelen Szászvároson felállítani zúzdáját, mert a dévai vízjogtulajdonos borsós árat kért a vízhasználati jogért. — Reputatiom érdekében kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy a rézbánya részéről Guttman József úr fordult hozzám ezen ügyben, a kinek azonban megmondtam, hogy csak a rézbánya tulajdonosával vagy teljhatalmú megbízottjával vagyok hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni; ezen urakat azonban mai napig hiába vártam és igy nem is volt alkal¬mam tőlük sem borsos, sem paprikás árat kérni. — A „Déva és Vidéke" szerkesztője jól tenné, ha megbízható tudósítókat alkalmazna.
   Déva, 1901. július hó 19-én. Kohn Jónás, malom-tulajdonos

   Déva és Vidéke, 1901. augusztus 15. Új gyártelep Déván.
   A dévai rézbánya tulajdonosai eltértek azon tervüktől, hogy a bányából kiaknázott anyag feldolgozásához szükséges gyárat Szászvároson állítsak föl, hanem elhatározták, hogy e nagyszabású gyártelepet Déván fogják létesíteni. Hogy e tervüket keresztülvihessék, kérvényt nyújtottak be a dévai városi tanácshoz, hogy a jelenleg disznópiacnak használt területet bizonyos évekre adja ki nekik haszonbérbe. Ezen területhez a szomszéd telkekből megvásárolnak annyi területet, hogy a gyártelep¬nek szükséges terület rendelkezésükre állhasson.
   Örömmel vettük tudomásul, hogy a bányatársulat Déván fogja összes üzemeit berendezni. Azt hisszük, a városi tanács nem fog akadályt gördíteni, hanem megragadja az alkalmat, hogy a városra nézve is anyagi hasznot hajtó gyártelep |mielőbb létesülhessen.

   Déva és Vidéke, 1901. augusztus 22. Rendkívüli közgyűlés.
   F. hó 19-én a városi képviselőtestület rendkívüli közgyűlést tartott, melynek egyedüli tárgya Kordik Ferencz rézbánya-tulajdonos kérvénye volt, melyben kéri a városi tanácsot, hogy az általa Déván felállítani tervezett gyártelephez, a jelenleg disznópiacnak használt területet évi haszonbér mellett 90 .évre engedje át.
A polgármester előre kijelentette, hogy e rendkívüli közgyűlésnek csak a telek átengedése a tárgya, tehát arra kéri a képviselőtestületet, hogy jelenleg csak is a felett határozzon, hogy a telek 90 évre átengedhető-e?
   A tanács a kérvényben említett telek át engedését, illetőleg kihaszonbéresítését 90 évre, évi 150 korona haszonbér mellett javaslatba hozta és e javaslatot a közgyűlés 2 képviselő határozati javaslata ellenében egyhangúlag elfogadta.
   Az egyik képviselő abban látott nehézséget, hogy ha a gyártelep Dévára építtetnék, ez által a város elesnék a kövezeti vám jövedelmétől. A másik képviselő pedig azt hozta fel, hogy elvben ugyan elfogadja, hogy a telek 90 évre átengedtessék, csakhogy kevesli a tanács által javaslatba hozott évi bérösszeget, mert ki tudja 90 év alatt mi minden történhetik, és e telek jövedelme nem fog-e hatványosan ez idő alatt emelkedni? E két ellenvetést a közgyűlés figyelembe se vette, mert meg volt győződve arról, hogy úgy az ipar és kereskedelemnek, valamint a város anyagi érdekének tesz szolgálatot, ha egy gyár létesítése céljából a kívánt telket átengedi.

   Déva és Vidéke, 1901. szeptember 12. Ellopott dynamit töltények.
   A dévai rézbánya elzárt fülkéjéből f. hó 8-án ösmeretlen tettesek több dynamit-töltényt loptak el. A bányatulajdonos rögtön jelentést telt a rendőrségnél, mely a legszélesebb körű nyomozást rendelte el, de eddig minden siker nélkül. Már egy alkalommal egy Déván lakó korcsmáros ablakában felrobbantottak dynamitot, de szerencsére csak az ablakrészek rongálódtak meg, emberéletbe nem került a merénylet.
   Hogy a dynamit-zsiványok mit akarnak az ellopott töltényekkel? Talán szomorú következményeit a jövőben megtudhatjuk.
                                                                           ……………
   Hirdetmény. Déva város tanácsa, mint I. fokú iparhatóság közhírré teszi, miszerint Kordik Ferencz rézbánya tulajdonos a dévai 1172. hrszámu telekre, az úgynevezett régi sörház előtti területre, a rézbányából kikerült rézérczek földolgozására alkalmas kohó művet szándékozván felállítani, jelen szám és kelet alatt az 1884. évi XVII. t.-cz. 26. §-ában körülírt kellékeknek megfelelő telep engedélyezés iránti kérvényt nyújtott be alólirt iparhatósághoz.
Az idézett törvényezikk 27. §-a alapján fölhivatnak mindazok, a kik a vállalat ellen bármi okból kifogást akarnak tenni, miszerint kifogásaikat szóval, vagy írásban folyó évi szeptember hó 16-ik napján délután 3 órakor, mint a tárgyalás megtartására kitűzött határnapon a helyszínén annyival inkább adják elő, mint hogy különben az üzlettelep, ha csak köztekintetek nem szolgálnak akadályul — engedélyeztetni fog.
   A telepengedély iránti kérvény s az ahhoz mellékelt tervezet és magyarázatok, a tárgyalás határnapjáig, azaz folyó évi szeptember 16-áig a polgármester hivatalos helyiségében hivatalos órák alatt érdekeltek által megtekinthetők.
   A városi tanácstól. Déván, 1901. évi szeptember hó 9-én, Kontz, polgármester

    Déva és Vidéke, 1901. szeptember 19. Helyi szemle.
   F. hó 17-én tartották meg a helyi szemlét a felállítandó rézolvasztó gyártelepen. A bizottság elfogadta a kohómérnök által készített tervezetet és annak indokolását. Most tehát nem létezik Aetumi akadály, mely gátul szolgálna a gyár felépítésére vonatkozólag. Óhajtjuk is, hogy az minél előbb létesülve, virágzó teleppé váljék. Ha majd a gyár teljes erőben működni fog és annak jövőjét a gyártulajdonosok biztosítva látják, azt hiszem, megragadják az alkalmat, hogy Déva város óhajának eleget tegyenek és a villanyvilágítás végett lépéseket tesznek.
   A gyártelepen, a mely elég gőzgéppel fog rendelkezni, a villany fejlesztése könnyen eszközölhető lesz, azért tehát „Glück auf!

   Déva és Vidéke, 1901. október 3. Az első kapavágás.
   Szeptember hó 30-án történt az első kapavágás a Déván létesült „Hungária“ rézbánya és kohótársulat által alapított gyár építésénél. A terveket Mazoth Péter kohómérnök tervezte és az ő felügyelete és vezetése alatt az építkezést Kohut Nándor itteni építész teljesíti. Sok szerencsét kívánunk.

   Magyar Polgár, 1901. október 11. Gyárépítés Déván.
   Mint a „Bud. Lev.”-nek Déváról jelentik, ott Hungária névvel rézbánya - és kohótársulat alakult, amelynek gyárhelyiségei fölépítéséhez most kezdtek. A terveket Magosh Péter kohómérnök készítette. (Hungária rézbánya és kohó társ. — Hungária Kupfer Bergbau und Hütten Gew).

   Déva és Vidéke, 1901. november 21. A dévai rézbánya kohó.
  Ma megszemléltük a dévai rézbánya kohóépítkezéseit és elmondhatjuk, hogy rövid idő alatt igen szépen haladtak elő az építkezésben. Néhány nap múlva a nagy terjedelmű épület fedél alá kerül. A művezető mérnököt dicséret illeti, hogy e nagyszabású munkálatokat csendben, minden nagy lárma nélkül gyorsan viszi keresztül, úgy, hogy a működést a gyár még ez év folyamán megkezdheti.

   Déva és Vidéke, 1901. december 5. Bányászünnepély.
   F. hó 4-ikén, Szent Borbála napján, a dévai „Borbála“ nevű rézbánya igazgatósága ünnepélyt rendezett. Reggel az összes bányászok csinos egyenruhájukban — igazgatójuk vezetése alatt — a Szent Ferencz-rendi zárdatemplomba vonultak, hol a rend főnöke isteni ¬tiszteletet tartott. — Ezután úgy a bányaszemélyzet, valamint a meghívott vendégek a bányatelepre vonultak fel, hol dús teríték várta őket. A bányászok külön helyiségben lettek ellátva, míg a meghívottak egy másik helyiségben ürítettek poharat a bánya jövőjéért, felvirágzásáért.
   Ez alkalommal tapasztaltuk, hogy a munkás-személyzet milyen odaadó engedelmességgel, bizalommal viseltetik szeretett igazgatójukkal szemben, kinek humánus bánásmódja, emberszeretete kizárja azt az elégedetlenséget, melyet napjainkban számtalan bányatelepen előfordulnak.
Mi is e napon sok szerencsét kívánunk e vállalatnak, mely már eddig is fényes jelét adta annak, hogy életképes, hogy e dús érczczel rendelkező rézbánya egyik igen fontos tényezővé vált a bányászat terén. Azért csak rajta — ne lankadjon a munkáskar. Vezesse az igazgatóság is a szokott eréllyel, kitartással az üzemet, így az áldás nem maradhat el és a bányászok jelszava be fog teljesedni, hogy: „Szerencse fel!“

   Déva és Vidéke, 1902. január 2. Asztaltársaság.
   A dévai „Hungária“ rézbánya és kohótársulat tisztviselői és ismerősei az Englisch-féle szállodában „bányászasztal“ cím alatt asztaltársaságot alakítottak és a múlt vasárnap Stummer Gusztáv kir. számtanácsos indítványára jótékony célt tűztek ki maguk elé, t. i. szegény tanulók felruházását. És hogy sikere lesz, mutatja az első gyűjtés, mely 20 koronát eredményezett s mely összeg a dévai ipartestületi hitelszövetkezetnél kamatozás végett elhelyeztetett.

   Déva és Vidéke, 1902. január 30.
   A Hungária rézbánya társulat kérvényezése folytán a Patak-, a Román- és Sörház-utcák jó karba helyezése elhatároztatott és ezt örömmel tették a város atyái, mert a rézbánya és olvasztó üzem fejlődése hovatovább több-több reménnyel kecsegtet bennünket.

   Déva és Vidéke, 1902. november 13. Jótékony asztaltársaság.
   Még most is megnépesül az Englisch szálloda éttermében az a hosszú asztal, mely a „bányatársaság asztala“ név alatt volt ismeretes.
  A régibb időben a rézbánya társulat hivatalnokai s néhány dévai polgár ülték körül ez asztalt, minden összejövetelük alkalmával az asztalon lévő perselybe pénzt gyűjtöttek össze azon czélból, hogy karácsony előestéjén a szegény, árva gyermekeknek örömet szerezve, azokat felruházhassák. Az így begyült összeg 332 koro¬nát tesz ki, mely gyümölcsözőleg az ipartestületi bankban volt elhelyezve. Most a társulat megmaradt tagjai felszólítást küldöttek az iskolák igazgatóihoz, hogy azok jelöljék ki azon gyermekeket, kiknek szegénységük miatt könyörületre van szükségük. Az asztaltársaság a karácsony előtti napokon a szegény gyermekeket maga köré gyűjti és a bevásárolt ruhákat szétosztja közöttük, Englisch Béla vendéglős pedig ozsonnát fog rendezni számukra.
   Fogadja ez asztaltársaság előre is jótékonyságáért a jutalmazandó szegény gyermekek hálás köszönetét, kik örömmel fognak visszaemlékezni azon napra, melyen mezítelen testüket a jószívű emberek befödték, eltakarták.

   Déva és Vidéke, 1905. december 28. Régi bánya. új vállalat.
  A dévai rézbánya új gazdát kapott. Egy külföldi consortium vette meg, melynek feje Börner Arno bécsi bankár. Ha az új vállalat a kellő befektetésekkel nem fukarkodik, nagyon jövedelmező pénzforrást teremt magának. Emellett ez a vállalat is hozzájárulhat városunk fejődéséhez

   Déva és Vidéke, 1907. május 25. A dévai rézbánya.
  A dévai rézbánya annyi balsors után egész komolyan kezd dolgozni. 120—150 munkás dolgozik állandóan a bányánál, hogy kiválasszák a jó érczet a kevésbé jótól. Az így kiválasztott érczből naponta 2—3 vagonnal szállítanak Fiúmén keresztül Antverpenbe. A bányát hír szerint egy belga részvénytársaság akarja megvenni és nagyobb befektetések mellett terv szerinti üzembe hozni.

   Déva és Vidéke, 1907. augusztus 31. Az első rézkohó.
  Rézterményeinket eleddig Németországban dolgozták fel és az igen nagy szállítási és feldolgozási költségek következtében alig-alig mutatott föl abszolút hasznot rézbányaiparunk. Most arról értesülünk, hogy az almaseli rézbánya üzemét kibővíti, iparvasutat létesít Zámig és itt állítja fel az első rézkohóját is, mely a maga nemében első szerte a hazában. Minden valószínűség szerint a dévai rézbánya termékeit is ide fogják szállítani és itt is dolgozzák föl. Örömmel regisztráljuk e rövidke hírecskét, mely a magyar bányaipar újabbi tökéletesedését és fejlődését hirdeti.

   Déva és Vidéke, 1908. február 1. Belgák Déván.
  A sok mindenen keresztül ment rézbánya végre komoly vállalkozók kezébe került. A belga társulat nagy apparátussal fogott hozzá a bánya szakszerű műveléséhez. A zúzda céljaira emelt, de be nem fejezett épületben nagy áldozatokkal érctörő gépezetet állítanak fel, amely hivatva lesz a réz-ércet legalább is 30 százalékos érccé feldolgozni. Az így nyert porondot pedig téglagyártásra fogják felhasználni. A külföldi társulat igazgatósága jelenleg Déván időzik, hogy a szükséges intézkedéseket a helyszínen személyesen tegye meg.

   Déva és Vidéke, 1908. július 18. Reális vegyelemezés.
   Déva város annaleseiben bizonyos időszakok fedezhetők fel, midőn Déváról az egész országban beszélnek. Nagyobb időközökben ilyen hírek olvashatók a fővárosi lapokban :
   Belgák Déván!
   Angol tőke Déván!
   Külföldi herczegek Déván!
   Az ilyen hírek tartalma rendszerint az, hogy van Déván egy rézbánya, amely még a rómaiak idejéből származik, de évszázadokon át műveletlenül hevert. Most azonban egy milliomosokból álló külföldi (többnyire angol) konzorczium a bányát megvette és óriási apparátussal neki fogott megnöveléséhez. Néhány évvel ezelőtt szintén megjelent ilyen hír. Nyomban meg is kezdték a bánya művelését és legendák keringtek azon kincsekről, amelyeket a rézbányából merítenek. Ha legendákkal baleket lehetne fogni, akkor ma a rézbányának még az aligazgató helyettese is milliomos lenne. Így azonban a rézbánya ma már egy rézbatkát sem ér. Egy külföldi milliomos (igazi) ugyanis nem régen Déván járt, hogy a bányát megvétel czéljából megszemlélje. Alapos és beható vegyelemezés után véleménye ez volt.
A bánya tartalmaz:
3 % rezet,
17 % salakot és
80 % szédelgést.
Most ismét várhatunk tehát vagy 10 évig, amíg valaki a rézbányát felfedezi, amely már a rómaiak idejében…bagolyfészek lehetett.

   Déva és Vidéke, 1908. augusztus 22. Sok a réz, de kevés az aprópénz.
   A nagy hű-hóval megindult dévai rézbánya beszüntette az üzemet. Alkalmazottait elbocsátotta és még csak a kéményseprő díjait sem fizetik ki. Igazán furcsa, hogy ott, ahol annyi réz van, elfogyjon az aprópénz.

   Déva és Vidéke, 1908. december 12. A dévai rézbánya csőd alatt.
   Van Déván egy bánya. E bányából állítólag rezet hoznak ki, némelyek szerint pedig ara¬nyat vernek beléje. Ez utóbbi vélemény bizonyult helyesnek. „Belga-Magyar Bányatársaság" „Hungária" Rézbányatársulat volt a címe annak a rézbányának, amely köré pénzsóvár emberek csoportosultak időről-időre, hogy életre ébresszék. Rendszerint akadt is egy balek, aki pénzt adott. Mostanában egy Bisitzraderné nevű milliomosné nyitogatta buzgón erszényét, de mikor látta, hogy a pénz fogy és réz nincs, végleg becsukta azt. A soknevű bánya tehát még egy elnevezéssel gazdagodott. Nem nagy hangzású, csak vb. jelzésből áll, ami annyit jelent, hogy vagyonbukott. A dévai kir. törvényszék ugyanis f. hó 12-én csődöt rendelt el a rézbánya ellen.

   Déva és Vidéke, 1908. december 25. A rézbánya csődje.
   Megírtuk volt, hogy a Dévai Belga—Magyar rézbánya társaság ellen a bíróság megnyitotta a csődöt. Most pótlólag közölhetjük azon adatokat is, amelyeknek ismerete fontossággal bír. Csődbiztosul Hidegh István kir. törvényszéki bíró, tömeggondnokul dr. Horváth Kamilló dévai ügyvéd rendeltettek ki. A követelések 1909. február hó 15-ig jelentendők be. A felszámolási tárgyalás 1909 február 27-én, a választmány megalakulása pedig 1909 március 1-én lész.

   Déva és Vidéke, 1909. március 27. Részleges csődtömeg-eladási hirdetmény (kivonat).
   Alulírott, mint vb. „Compagnie Belge Hongrois des Mines S. A. in liquidation”, úgyis, mint a „Hungária Rézbánya és Kohóbánya társulat Déván" csődtömeggondnoka a csődválasztmány határozata folytán ezennel közhírré teszi, hogy a csődleltárt…
Az árverés határidejéül 1909. év április hó 8-ának d. e. 9 óráját tűzöm ki a vb. részvénytársaság zúzmű épületeinél Déván. A venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy a fent megnevezett ingóságok készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek szükség esetén becsáron alól is elfognak adatni. Amennyiben azonban megfelelő ár nem ajánltatnék, úgy fenntartom jogomat arra nézve, hogy az ilyen ingó árverését felfüggesszem. A vételi illeték (III. fok.) szintén vevő által fizetendő le azonnal kezeimhez. A megvett ingókat vevő 48 óra alatt köteles elvitetni a helyszínéről, tömeggondnok közbenjötte mellett. A csődleltár tömeggondnoknál bármikor megtekinthető.
Kelt Déván, 1909. március. Dr. Horváth Kamilló, tömeggondnok

   Déva és Vidéke, 1916. január 29. (kivonat).
  Az utolsó öt év gazdasági válságai súlyos nyomokat hagytak városunk közgazdasági életében. 1912. évben megbukott a Dévai Hitelbank Nyomon követte ezt a Hunyadmegyei Faipar. Majd a Hungária Gépgyár, a Rézbánya Részvénytársaság, Városi kőbánya következtek a sorozatban. Beszüntette működését az Agraria és a M. I. R. T. — vagyis egyszóval minden sorvad és megy össze, — ehelyett azonban évről-évre kiárad a Maros, amelynek szennyes árja már polgárjogot nyert sokat sújtott városunkban. Rekordot értünk el a csődök terén!
   A sorozatnak azonban még itten nincsen vége. Ugyanis ez előtt több mint egy évvel majdnem észrevétlenül áthelyezték Kolozsvárra honvédzászlóaljunkat, anélkül, hogy bárki is biztosított volna arról, hogy azt visszakapjuk. Azoknak bemondása szerint, akik városunk népesedési statisztikájával foglalkoznak, Déva város lakossága az utóbbi időben közel 1000 lélekkel megfogyott. Száz lakás áll üresen,

Kép: https://www.omnia.ie/index.php?navigation_function=2&navigation_item=%2F2064401%2F_mnm_MNMMUSEUM748761&repid=1

   Jakab Ödön.

  A csendes érzelmek dalosa, a népiesen idillikus jelenetek meleg kedélyű rajzolója ez a fiatal ember. Van egy kötet verse és egy kötetrajza, azonkívül még szétszórva, ifjabb időkben számos lírai és elbeszélő költeménye jelent meg s a szépirodalmi lapok és folyóiratok hasábjain nem ritkán találkozunk egy-egy hangulatos rajzával. Jakab Ödön lelke és meleg szíve lüktet e költemények és erajzok mindenikében szívhez szóló közvetlenséggel.
   Fiatal ember, mindössze is csak harminc éves (született 1854. július 26-án Vadasdon Maros-Torda megyében), de azért több mint egy évtizede, hogy nevével sűrűn találkozunk az irodalomban. Első versét, mint 8. osztályú diák közölte az Agai által szerkesztett „Magyarország és a Nagyvilág“-ban; második versét, a ,,Nem láttátok kicsi fiam“ kezdetű szép költeményét ugyanez év szeptemberében a „Fővárosi Lapokban”. Az akkori „Figyelő“ kritikai hetilap kiváló figyelemre méltatta e verset s szerzője iránt szélesebb körökben is felkeltötte az érdeklődést.

                                                                                                                                           Déva vára 1868-ban

   Írói működése kezdetben tisztán lírai volt s lírájának központja Róza iránti szerelme. Úgy szólva még mint gyermek ifjú szerelmes lett Szénási Rózába. Szerelme boldog volt, de még sok akadályt kellett leküzdenie, míg Rózáját leírhatta, s innen szerelmi dalainak melancholikus, borongó alapszínezete. Ő a boldog szerelmet énekelte ugyan, de a legnagyobb boldogságot lehelő verséből is kiérzik az aggódás, a félelem: hátha Rózát a sors mostohasága miatt kénytelen leend elveszteni! Bár Róza szerelme állandó és igazi szerelem volt, mégis volt oka az aggodalomra, merd a fiatal költőnek nehéz életiskolát kellett megjárni addig, míg a célhoz juthatott.
   Anyagi javakban családja, mely egyike a legjobb nevű székely családoknak, nem volt nagyon megáldva. Magának kellett, úgyszólva sajátemberségéből fenntartania magát tanulói pályája alatt. Ideje folytonos munkálkodás között telt el. Nehéz küzdelmei közben vigasztalásul és buzdításul szolgált oly emberek barátsága, mint a boldogult Mentovich Ferencé és Tolnai Lajosé volt Maros-Vásárhelyen, kik még mint felsőbb osztályú tanulót barátságukra méltatták.
Egyetemi tanulmányait Kolozsvárt végezte, hol Imre Sándor irodalomtörténeti előadásai voltak rá nagyobb hatással. Az ideális gondolkozású ifjú ember élethivatásul a tanári pályát választotta. Tanári vizsgálatát 1878-ban állotta ki kitűnő sikerrel s mint okleveles tanárjelölt tanulmányai szélesbítése végett Budapestre ment, hol megismerkedett Szász Károly miniszteri tanácsossal, ki a fiatal tehetséges költő iránt igazi vonzalommal viseltetve, rendkívül sokat tett arra,hogy óhajtott célját elérje. A Kemény családnál Marosvásárhelyt töltött rövid nevelősködése után a közoktatásügyi miniszter a pancsovai állami főreáliskolához nevezte ki a magyarnyelv és irodalom helyettes tanárául.

   Pancsova idegen légköre, magyartalan társadalma a fiatal költőre nem bírt valami vonzóerővel, annyival is inkább, mivel kortársai körében, kivéve egy régibb iskolatársát, nem talált oly emberekre, kik törekvéseit méltányolták volna, finom, érzékenylelkületét pedig igyekeztek volna megérteni.
   A következőtanév elején Dévára helyeztetett át. Ez alkalommal vehette nőül régóta forrón szeretett Rózáját. Házassága költészetében új irányt jelöl. Múzsája mindinkább objektívebb lesz s előszeretettel fordul az elbeszélő költészethez. S mintegy befejezéséül eddigi költői pályájának, költeményeit egy kötetbe összegyűjtve kiadta. Több mint ezer előfizető gyűlt össze Erdély e legtehetségesebb lírikusának összegyűjtött költeményeire. Dévai tanársága alatt egyre sűrűbben írta népies formájú elbeszélő és balladaszerű költeményeit: Fehér Ágnes, Máté Piri, Galambodi Péter, Csergő Pali stb. nagy hatással olvastattak fel a Petőfi- és Kisfaludy-társaságokban.
   A népies költői elbeszéléstől a népies rajzig csak egy lépés volt és költőnk e lépést meg is tette. Legelső rajzát Szász Károly olvasta fel a Kisfaludy-társaságban. E rajzot rövid időközökben több népies rajz követte, melyek összegyűjtve Székely Históriák cím alatt a múlt évben jelentek meg. A kritika általános elismeréssel fogadta ezen a téren is. Rajzai különösen tartalmi újságokkal, tősgyökeres eredeti népies zamatukkal lepték meg a közönséget, úgy hogy Jakab Ödönnek Mikszáth után is sikerült az olvasó közönséget meghódítani, anélkül, hogy Mikszáthnak utánzója lett volna.
   Érdemei méltánylásául a múlt évben a Petőfi társaság tagjai közé választotta s mint egyik irodalmi folyóiratunk megjegyezte, rég nem történt választás, mely ily egyhangú helyeslésre talált volna, mint ez. Ez rövid élete pályája ez ifjú költőnek, ki Erdély egyik kis városkájában, Déván, elvonultan, mint tanár és író munkás életet él szeretett Rózája karjai közt. Elégedett és boldog. (Boldogságából azonban még eddig hiányzik egy: a gyermek.) Boldoggá teszi őt neje szerelme, elégedetté a jól végzett munka öntudata, tisztelőinek és barátainak szeretete. Mély kedélyű ember, igaz szívű hazafi, tántoríthatatlan hű barát. Világosan gondolkozó fő, tudományosan képzett tanár, s kötelességét híven teljesítő iskolamester.
   Van azonban egy hibája is. Őszinte, mint egy igazi székely. Mi a szívén, az a nyelvén, s azért nem is igen hiszem, hogy valaha belőle valami tanügyi főhivatalnok legyen. Valószínűen meg kell elégednie azzal a furcsa címmel: Erdély legtehetségesebb poétája. Na, de ez is megér egy királyi tanácsosságot. Dr. Jancsó Benedek

A dévai várrom.

Meredek hegyélen méláz Déva vára,
Bús egykedvűséggel tekint le a tájra.
Fekete falával gyászolja a setét
Multak történetét.

Tetőtlen falain tátong egy-egy ablak,
Melyekre vad füvek indái szaladnak
S útjába az arra lázó fuvalomnak,
Sűrű hálót fonnak.

Hanem azért bejár a szél ám szabadon,
Bár nem mulat soká a puszta udvaron,
Mert látva szebb idők egyre tűnő nyomát,
Zokogva megy tovább.

Énekes madár sem rak falára fészket:
Azt is elriasztja onnan az enyészet.
De miért is rakna?...ilyen puszta helyen
Kinek énekeljen?

A visszhang is némán elaludt a várban,
Jobbat úgy sem tehet hosszú unalmában,
Mikor már szegénynek olyan nagyon régen
Nincs kivel beszéljen.

Még a vén idő is unja magát benne.
Lomhán nyújtózik a szétmálló kövekre,
S durva ecsetével a falakat sorra
Barnára mázolja.

Aztán ha megunta zordon művészetét,
Kedvetlenül veti a falakra kezét,
S iminnen, amonnan egy-egy kődarabot
Haragosan ledob…

Jakab Ödön.

Jakab Ödön, A magyar szó. (részlet)

Járok-kelek itt e rengeteg városban,
Hallom a sok hangot jőni innen, onnan,
Minden szó ismerős, egytől-egyig értem,
S tudja isten, de nem magyar beszéd mégsem!

Néhol igen fakó, néhol igen cifra,
Érthető valahogy, de nem elég tiszta,
Idegentől elcsent formák után szabva:
Tartalma erőtlen, boszantó a hangja.

Mint a nagy beteg, ha kikerül az ágyból,
Úgy ki van forgatva egész alakjából;
Akárhogy vizsgálom, nézem tőrül-hegyre:
Nem tudom a magyart fölismerni benne!

Kép:

1. Hazán és Külföld, 1868
2. Ország-Világ, 1884. július 5.
3. https://hu.wikipedia.org/wiki/Jakab_Ödön_(költő)#/media/Fájl:Jakab_Ödön_sírja_a_Kerepes_Temetőben_2010-ben.jpg

A „Hunyadmegyei régészeti és történelmi társulat” megalakulása

    A Sólyom-Fekete Ferenc által kezdeményezett „Hunyadmegyei régészeti és történelmi társulat” alakuló gyűlése 1880. május 13 zajlott le. Ekkor volt 40 alapító tag, 166 rendes tag és 321 pártoló tag. Felszólalók: Réthi Lajos, b. Jósika Géza, Lázár Farkas, László Zsigmond, Sándor Domokos, Kun Robert, Balomiri János, Sólyom-Fekete Ferenc.
   A választások eredménye a következő: elnök Kun Géza, alelnök dr. Sólyom-Fekete Ferenc, titkár Kun Róbert, könyvtárnok König Pál, pénztárnok Lengyel Gergely, ügyész dr. Petco Lázár. Az igazgató választmány tagjai: Barcsay Kálmán, b. Jósika Géza, Szilvássy László, b. Bornemissza Tivadar, Torma Zsófia, Bágya Zsigmond, Buda Ádám, Tornya Sándor, Moldován Demeter, Maderspach Viktor, Apáthy László, ifj. Balogh József, Buda Imre, Dózsa Dénes, Éder Géza, dr. Hankó Vilmos, Filtsch Károly, Hultl József, Kirinyi Lajos, László Ignác, dr. Lészay László, Papiu János, Maderspach János, Réthi Lajos, Sándor Domokos, Sándor Miklós, dr. Reichenberger Miklós, Szőts Sándor, Téglás Gábor, Lázár Farkas, Pogány György, Gergelyffy Tamás és b. ifj. Jósika Lajos.

                                                                                                                                       .............................

    Érdekes, hogy a közös ügy érdekében olyanok is összefogtak, akik bőségesen meglehettek volna nélküle, hiszen foglalkozásuk: tanfelügyelő, ügyvéd, földbirtokos, orvos, tanár, tiszteletes, jegyző, stb.

    Magyar Polgár, 1880. május 19. A hunyadmegyei múzeumegylet
Mozgalmas napjaink voltak e héten, melyek némileg kizökkenték városunkat csendes, egyhangú kerékvágásából. Folyó hó 10-én vette kezdetét a megye tavaszi közgyűlése Pogány György főispán úr őméltósága elnöklete alatt; a gyűlés két napon át tartott a bizottmányi tagok élénk részvétele mellett; a megyeház építésének kérdése élénkebb eszmecserét idézett elő, végre abban történt megállapodás, hogy mintegy 60 ezer frtba kerülő megyeházat fognak építeni.
   12-én volt a közigazgatási bizottság ülése, 13-án pedig a „Hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat tartotta meg alakuló közgyűlését. A gyűlést dr. Sólyom-Fekete Ferencz bizottsági elnök nyitotta meg, azután felolvastatott a titkári jelentés, mely rövid körvonalakban ecsetelte a társulat keletkezésének történetét, és beszámolt a szervező bizottság működéséről. Az alapszabály tervezet pontról-pontra felolvasott paragrafusai minden változtatás nélkül lettek elfogadva. Csak a címkérdés idézett elő egy kis vitát: Réthy Lajos a „Hunyadmegyei Múzeumegylet” elnevezést ajánlotta, s bár ez indítvány érdekében többen szálltak sorompóba és törtek lándzsát, sőt Sándor Domokos még a British Múzeummal is argumentált, a többség az eredeti szerkezetet tartotta meg. A társulat pecsétje Hunyadmegye címere, e körirattal: „Hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat“ 1880. E §-nál felszólalt Tornya Sándor, figyelmeztetve a közgyűlést, hogy Hunyadmegye jelenlegi címere a gyűrűs holló hármas halmon ülve, holott az eredeti címer a száraz ágon ülő gyűrűs holló, s ajánlja, hogy a társulat ez utóbbit vegye fel pecsétjébe. Ez ajánlat általános helyesléssel fogadtatott el.
   Az alapszabály tervezet letárgyalása után a szervező bizottság működése is megszűnt, elnök tehát a bizottság nevében leköszönt, felhívva a közgyűlést, hogy a választások megejtésére elnököt nevezzen. Elnökül egyhangúlag Pogány György kiáltatván ki, azonnal kinevezte a szavazatszedő bizottságot és elrendelte a szavazást. A beadott szavazatok következő eredményt tüntettek fel: megválasztattak: elnökül gr. Kun Géza, alelnökül dr. Sólyom Fekete Ferencz; titkárul Kun Ró¬bert; könyvtárnokul König Pál; pénztárnokul Lengyel Gergely; ügyészül dr. Petkó Lázár. A múzeum igazgatói állomás, egyelőre betöltetlen maradt, nem lévén még ez időszerint múzeumunk. Megválasztatott az igazgató választmány 33 tagja is, köztük egy nő, Torma Zsófia úrhölgy. Végre a közgyűlés a „Hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat“ tiszteletbeli tagjaivá megválasztá: dr. Arányi Lajos, Fraknói Vilmos, Finály Henrik, Henszlmann Imre, Ormós Zsigmond, dr. Pauler Gyula, Pulszky Ferencz, Pulszky Károly, Rómer Flóris, Szabó Károly, Szilágyi Sándor és Torma Károlyt. Van tehát a társulatnak 12 tiszteletbeli-, 40 alapító-, 164 rendes- és 331 pártoló-, összesen 547 tagja; mindenesetre oly tekintélyes szám, aminővel kevés ily nemű vidéki társulat dicsekedhetik.

Hunyad, 1880. május 15, 20. szám, IV. évfolyam

Kép: Ország-Világ, 1887. július 23.

Déva vára. Benedek Elek.

    A romjaiban is oly szép, történelmi nevezetességekben gazdag Dévavárát mutatjuk be olvasóinknak. „Magas Dévavára“, melynek felépítéséről annyi szép regét és mondát alkotott a nép merész fantáziája, nem kis szerepeit játszott Erdély történetében.
    Legelső hiteles adatunk (1. Fejér Codex diplomaticus VIII. 4. 136.) e vár létezéséről 1269-ből való. Ez időtől vagyis a XIII-ik századtól fogva a jelen századig, története össze van láncolva a szabadságára mindig féltékeny kis Erdély történetével. Most ennek, majd annak megy a kezére, az aljában hömpölygő Maros-vize mentével egyetemben. Sok ideig volt a vajdák székhelye, majd a Hunyadiaknak ajándékozta Vidik László, később János és I. Ferdinánd perlekednek fölötte. Bethlen Gábor volt az, ki kerek bástyát építtet a városra tekintő falhoz. S még e században (1817), midőn Ferenc király és neje meglátogatták Hunyadmegyét s a várat, a felséges királynénak annyira megtetszett regényes fekvése, hogy kieszközölte újra építtetését. 1844-ben körfallal látják el, hogy ágyútűzzel is dacolhasson. Végső szerepét a szabadságharcban játsza le. A császáriak sokáig keményen tartották magukat falai között, s csak 1849. május 27-én kapitulált a 200 főnyi őrség — hatezer embernek. S a várat, melyet hatezer embernek alig sikerül elvenni 200 főnyi őrségtől, s melyet — a néprege szerint — tündérkezek emelének a magas hegy tetejére; a sasfészket, mely büszkén uralkodók annyi századon át Maros vize fölött: egy szép napon levegőbe röpítteti egy az ellenségtől átállott sánckáplár!
    Augusztus 19-dike volt e nap, 1849-ben. Az egykor hős vajdák fészke, denevérek tanyája lett, s hol három tizeddel ezelőtt magyar vitézek diadalmi zászlója lengett, a szerb tövis tenyész ma. Csak egy tekintet e bús romokra, s azok a néma kődarabok annyi mindenről regélnek nekünk... Hősökről, kik vérökkel pecsételték meg honszerelmöket; zsarnokokról, kik a föld népének rémei valának; véres háborúkról, dühös pártviszályról, s ki tudná utánmondani, mikről ez elhagyatott romok — egyik szavukkal fölemelve, másikkal lesújtva lelkünket — beszélhetnének!? S csodáljuk-e, ha a nép fantáziája e várat, mely hat hosszú századon át bírt dacolni faltörö kosokkal, ágyuk tüzével, tündérekkel és nem emberekkel építteti föl?
    S az ismeretes székely népballadának ama sajátos fölfogásában, hogy t. i. az a tizenkét kőmives csak úgy tudja fölépíteni „Magas Dévavárát“, ha egyiköknek feleségét élve temetik a falba, — nem az ember saját gyengeségének beismerése talál-e allegorikus kifejezésre? A rege fölépíttett tündérekkel, a monda — mert ez alapja balladánknak — már alászáll az emberekhez, s elhitetné velünk, hogy emberi erő hogyan lehetett képes ily hatalmas vár fölépítésére, — gyönge, ártatlan asszonyt vet oda „engesztelő“ áldozatképpen. A rege szép, már azért is, mert tündérek játszanak benne főszerepet; a monda még szebb, de borzasztó is egyszerre. Gyönge asszonyt élve temetni el! Ha már idáig jutottunk el, talán nem veszik rossz néven szíves olvasóink, ha egy füst alatt be is mutatjuk a mondát ballada-alakjában, és pedig a Kriza Vadászrózsáiból ismert „Kőmives Kelemenének egy sok tekintetben eltérő variánsát.
    Azt hiszem, érdekelni fogja önöket már azért is, mert éppen a „Kőmives Kelemen“ az a ballada, amelynek eredetiségét még nem oly régen erőnek erejével el akarták tőlünk vitatni oláh szomszédaink. Mi nem vonjuk kétségbe az „Argesi zárda“ eredetiségét, s örömmel ismerjük el a költői szépségekben gazdag balladát a népköltészet egyik gyöngyszemének. Mi nem állítjuk, hogy az „Argesi zárdá“nak „Kőmives Kelemen“ volt az építőmestere, de józan észszel ők se állíthatják, hogy „Kőmives Kelemen“ az „Argesi zárdá”ban született. „Magna ingenia saepe conveniunt.“ S hogy a népek gondolkozásmódja éppen így találkozik, bizonyságul csak a „Hero és Leander“ mondáját említem, melyet majd minden nemzet magáévá tett és földolgozott, kiki „a maga módja szerint.“ S hogy ugyanez eset forog fenn a szóban lévő két balladánál is, arról futólagos egybevetés is meggyőzheti a netalán érdeklődőket. (Az Argesi zárdát 1. „Román népdalok“ 146. 1. kiadta a Kisfaludy társ.).
    De már ideje is, hogy bemutassuk „Kőmives Kelemen“ édes testvérét, mely úgy az „Argesi zárdá“tól, mint székely testvérétől, fölfogás és verselés tekintetében, lényegesen különbözik:
Elindult, elindult
Tizenegy kőmives,
A tizenkettedik:
Kelemen kőmives,
Hogy fölépítenék
Magas Dévavárát.
A mit nappal raktak,
Éjjel leduvadt,
A mit éjjel raktak,
Ledudvadt nappalra.
„Halljátok, halljátok,
Tizenegy kőmives!
— Én mondom tinéktek:
— Kelemen kőmives
— Kinek felesége
— Hamarább jő ide,
Öljük meg s a vérit
Keverjük a mészbe.
Úgy, ha megállítjuk
Magas Dévavárát,
Gyönge asszony vérrel.“
Akkor éjen láta
Kelemenné álmot:
Hogy vérkút fakada
Az ő udvarába.
„Kocsisom, kocsisom,
Kedvesebb kocsisom!
Húzd elé a hintót,
Fogd bé a lovakat.
A hintó az enyim,
A ló az uradé,
Tiéd csak az ostor
— Egyiket se kíméld!
Gazdád halálára
Ugyan hajts,
ugyan hajts,
Dévavára felé.“
A mikor meglátta
Kelemen kőmives,
Imádkozni kezdett:
„Istenem, istenem,
Adj egy rogyahullást,
Hogy a feleségem
Veszeszsze el útját.“
Isten nem hallgatá, Újra imádkozék:
„Én édes istenem,
Sántítsd meg a lovat,
A szekeret törd le,
Hogy soha se jöjjön
Dévavár elébe!“
Nem hallja az isten
Kelemen kérésit,
Közelébb segérti
Kedves feleségit.
Mikor elbucsuzék
Kedves jó urától,
Szoptatós fiától,
Szép gyengén megfogá
Tizenegy kőmives,
A tizenkettedik:
Kelemen kőmives,
Gyenge piros vérét
Vékába ereszték,
A kulimánc közé
Bele is keverték,
S a mit nappal raktak,
Éjjel megmaradt,
A mit éjjel raktak,
Megmaradt nappalra.
Felrakták, felrakták
Magas Dévavárát,
Aj, belé is rakták
Kelemen jó kedvét,
Földi boldogságát.
Házból sem megyen ki,
Még sincs nyugovása…
Éjjel is felveri
Gyermeke sírása. (K.Baczon.)
    Mindenki egyet ért velem, ha fiatal festőnknek, ki ősi dicsőségünk e romba dúlt emlékét megismerteté velünk, ez alkalommal, midőn éppen „külső országba“ indul tanulmányait folytatandó , szívem mélyéből szerencsét kívánok. Benedek Elek.

Ország-Világ, 1887.

 Fürdőzés Déván 1864-1924

    Fürdőzési lehetőség Déván mindig volt, hiszen a közelben folyik el a Maros, és a II-ik világháborúig Dévát a Kis-Cserna is átszelte. A 19. század 2. feléig azonban nem beszélhetünk szervezett fürdőzésről. A Maros minden évben, szinte hónapban szedte áldozatait. A Cserna neve szláv eredetű, feketét jelent és Alsónyíresfalváról ered (Lunca Cernii de Jos). Komoly hozama volt, Szentandrásnál kiválik belőle a Kis-Cserna, a Nagy-Cserna pedig a Marosba torkollik. A városban, hajdanán, négy malom is működött rajta. Azonban használták öntözésre, fürdésre, állatitatásra, ruhamosásra és sulykolásra is.
   A vár alatt, az egykori laktanya és gyakorlótér részén sós tavak voltak, bő hozammal. 1864-ben merült fel annak a lehetősége, hogy sósvízfürdőt hozzanak létre, és Déva is fürdőhelyiség legyen, mert addig a fürdőzni szándékozók Boholtra, Algyógyra vagy Alvácára jártak el. A sósfürdő létre is jött, és elég nehéz volt a megélhetése. Az első világháborúban megszűnt, majd 1923-ban újra nyitották. Népfürdő jellege volt, azonban ma csak az orvosi kezelés lehetősége van meg benne.
    Azonban Déva nem érte be ennyivel, hanem gőzfürdőt (szaunát) is létrehozott. A sósfürdő után. Ezt 1897-ben újították fel, és nem igazán lehet mondani, hogy tolakodtak benne. Átvette a zsidó hitközség, sorozatban cserélődtek a bérlők. Valószínűleg róla nevezték el a Fürdő utcát, amelynek mai neve Caragiale. Az első világháború beszüntette, majd 1924-ben szándék volt az újra megnyitásra.

                                                                                         Sósfürdő.

   Pesti Napló. 1864. május 14. Vidéki tudósítások. Déva, május 9.
Ezek így lévén, nem minden aggodalom nélkül vagyok megírandó egy nevezetes vállalatot, mely most itt Déván még csak a kezdetnél van, de ha óhajtott eredménynyel keresztül vitethetik,helyi, sőt országos, s talán európai nevezetességgé is leend, s messze földről csödítendi ide az idegeneket, hogy pénzöket az itteni forgalomnak átadják, s az a kis város élénk jövés-menés gyűpontjává változik, melynek haszna az, intézeteken kezdve le, egész az egyszerű napszámosig, mindenikre jótékonyan kiterjedend, a vállalkozóknak pedig, kik a kezdetnek fonalát kezökbe vették, hasznot, sőt szép emléket biztosítani.
   Az alap erre — mint alább meglátjuk — megvan, és, mivel a természetnek, ez áldott anyának, kebléből buzog ki, eléggé biztos, csakhogy a vállalkozók bátorsága, kitartása, a netalán kezdetben kevés hasznot adó vállalkozástól vissza nem rettenő lelkesedése meg ne lankadjon, el ne hamvadjon. Különben a kincs, mely itt annyi századon át sötétben használatlan rejlett, csak egy későbbi vállalkozóbb kornak mutatja fel magát.
   A dévai várromokat ismeretlen századok óta csúcsán viselő gránithegy tövéből, közönségesen sósviznek ismert folyadék szivárog ki, mely a meddig elhat, a pázsitot kiirtotta, s a kopasz földet sólerakással fehéríti, s ismeretlen csatornákon szürekezve, a vár alatti árkokban állandó mocsárokat képez. Mondják sós forrás volt itt egykoron, mely mesterséges betöméssel a használat elől elzáratott.

   A forrásér gazdagságát tanúsítják a belőle táplálkozó állandó mocsarak, melyek nemcsak az erőszakos betöméssel, hanem a múlt évi rendkívüli aszállyal is, egészen ki nem száradhatván, daczoltak, s a forráson tett erős fák visszatolásául a levegőt rontják.
   Hunyadmegye 1861-ben Dr. Szabó István úrban olyan főorvost nyervén, ki hivatását szereti, s azt be is tölti, eme mocsárok, melyek oly sok főorvosnak élvezték türelmét, a t. főorvos úrnak nagy mértékben magukra vonták figyelmét, ki tudván, hogy a tudomány és akarat sokat tehetnek, néhány helybeli birtokossal közlé véleményét, hogy ezen forrást fürdőintézetté kellene alakítni, mely által nemcsak a légetrontó mocsárak eltűnnének, hanem a forrásnak gyógyító ereje is áldást és hasznot hozna a helyre.
   Keserű Ferencz úr és más birtokos urak örömmel s készséggel karolván fel ez ügyet, a t. orvos úrral egyesülten fürdőengedélyért folyamodtak az illető felsőbb hatósághoz, honnan válaszoltatott, hogy egy 1846-ban kelt rendelet nem engedi a sós források gyógy használatát sem, ha a forrás nem valamely sóhivatal közvetlen szomszédságában létezik. A folyamodók nem csüggedvén, megbízták a f. főorvos urat a forrásvíz vegytani kémlejére, ki aztán dr. Patrta, helyben állomásozó ezredi főorvos, és helybeli gyógyszerész Lengyel G. közreműködésével a forrásvizet elemezte.
   Az eredmény örvendetesen meglepő volt, kitűnvén, hogy e víz nemcsak sósforrás, mint a vízaknai, tordai és parajdai sós fürdőkéi, hanem egyetlen ez ásvány vízgazdag országban is, és tartalmazván csak 2 százalék konyhasó mellett, vasat, szénsavat, szikéleget, szénsavas keseréleget, mézzéleget, szénsavat, a bavariai Kissing, a hessenhomburgi Homburg híres fürdőkéhez hasonló gyógyforrást buzogtat, s nemcsak fürdésre, hanem italra is alkalmas folyadékot nyújt.
   Ezen felfedezés újabb folyamodással küldetett fel a kir kormányszékhez, honnan az országos pénzügyigazgatósághoz tétetvén át az ügy, ez biztosokat küldött a helyszínére, kik múlt év aug. hában a forrást megvizsgálván, abból vízpéldányt vittek el, melyet az országos pénzügyigazgatóság, a pénzügyminisztériumhoz küldött fel. Általában — jegyzi meg dr. Szabó úr — mihelyt a forrásnak gyógyalkatrészei tudomásra jöttek, az ügyet készséggel gyámolták mindazon, hatóságok, melyeknél a kérelem megfordult, így a magas pénzügyminisztérium a hozzá, folyamodás mellett, felküldött vizet, a bécsi orvosi fakultással megvizsgáltatta, és az kedvezőleg ütvén ki, a vállalkozók ma már az engedélynek örvendenek, s a nevezetes fürdőintézet felállításában forgolódnak, s e végre huszonöt forintos részvényeket bocsátottak ki, azokat, kik négy részvényt vesznek és fizetnek, alapítói jogban részeltetvén. A részvevők számától, az ügynek a vidékiek által való felkarolásától függ már, hogy Déva, ezen a birodalomban egyetlen fürdőgyógyintézet felállítása által nagy név és hírre juthason, mert e fürdő, a benne levő alkatrészeknél fogva, a vegytani kémletet végzett orvosok véleménye szerint, gyógyítni fogja: a vérkeringés bántalmait, az emésztés hiányokat, májkórokat, a vérnek agyratódulását, nehéz lélekzést, szívdobogást, méhbajokat, köszvényt, csűzt, kiválólag a légcső bántalmakat, görvélyeket, lakhártyák üdült bajait , bőrklitegeket (bőrbetegségek,) hülésekből származó sokféle kórságokat. Ilyen lévén e forrás, látni való, milyen biztos és szép kilátás nyilik fel ez által a vállalkozóknak s a résztvenni kívánóknak, csak a lelkesedésben ne lankadjanak, s a szükséges áldozattól — mely később hasznát is bizonyosan raghozandja — el ne rettenjenek.
   Ha még e gyógyforrásnak nevezetes és ritkán együtt találtató alkatrészeihez számításba veszszlik a bájjal teljes és gyönyörű Bíarosvölgyet, melynek elragadó regényességét azok előtt, kik csak egyszer látták, szükségtelen ecsetelnem, mert az nekik mindenkorra feledhetlen,kik pedig nem látták, azok előtt igen gyarló lenne a legélénkebb szórajzolat is; igen könnyű megjósolni, hogy ezen fürdőintézet — felállíttatván — mindaddig, míg ennek forrása buzog, dicsérve, magasztalva, s a jótékony vizétől felüdelendő betegektől áldatva leend az országban s az országon kívül. — És hogy ez így beteljesedjék, arra a helybeli és vidéki tehetőséek buzgó részvétel anyagi hozzájárulása kívántatik.
   Jól mondja ezen ügyet lelkesen felkaroló dr. Szabó főorvos úr, hogy a dévai és vidéki t. birtokosságnak ezen ügyet el nem ejteni némileg becsületbeli kötelme, s egyszersmind olyan is, mely anyagi haszonra is fényes kilátást enged. — Vajha az érdemes főorvosnak, ki ez ügyben már anynyit írt, kért és fáradott, lelkesedése meghozná az érdemlett gyümölcsöt.

   Pesti Napló. 1864. május 14. Vidéki tudósítások. Déva, május 9.
   Mik fognak történni ezen nevezetes ügyben ezután, készséggel fogom tudósítni a „Pesti Naplót“. — Minden esetre a vállalat hasznosságának bebizonyítására, s az annyira szükséges részvét keltésére nézve kívánatos, hogy addig is, míg költséges fürdőépületek emeltethetnének — ami egy nap meg nem eshetik — nyittassák két vagy három kádfürdő, ha mindjárt deszkasátorban, még e nyári szakban; ezek által már le lehetne a hírt bilincsezni, így azután önkényt emelkedhetnének majd nagyszerű épületek is, melyek bizonyosan nem fognák szégyenleni a deszkasátor eredetét. Hiszen Velenczének, a tenger szép melyasszonyának is eredete halászkunyhók voltak egykoron, mert egy nap nem épülhetett.

   Hunyad, 1879. április 30. Fürdő megnyitás!
  Van szerencsém a n. é. közönség becses tudomására hozni, miszerint a helybeli ásványvizes meleg fürdőt újonnan és kényelmesen berendeztem, úgy, hogy f. é. 1879. május 2 ikától kezdőleg minden nap meleg és hideg fürdő lesz kapható.
A n.é közönség számos támogatását kéri, mély tisztelettel Laufer József.

   Hunyad, 1883. július 7. Tisztelt Szerkesztő úr!
  …A közjólét iránti tekintetből a t. közönség figyelmét egy, a dévai várhegy aljában, a napkelet felöli részen csörgedező gyógy-sósvíz forrásra, melynek csodatevő hatását tapasztalás után ismerem. Kiválólag a hideg-láz, gyomorbaj, emésztésben és aranyeres bántalmakban szenvedőknek ajánlom. Ezen s más jótékonysággal is biró kiválólagos tulajdonságait különben elfogadhatólag s alaposan ismertetni, szakavatott embereknek áll hivatottságukban, mi azt hiszem, nem fog soká késni.
   Ez áldásos sósvízforrás a várhegy aljában elterülő sóstóval csaknem érintkezve, egy száraz vadkörtefa tövén eldugott s járatlan helyen fakadván ki: a nyilvánosság előtt valószínűleg fekvésénél fogva maradt ez ideig ismeretlen. S mert nem tudok, és nem hiszek a hazában fennírt betegségek gyors elhárítására hathatósabb gyógyvizet, emberbaráti kötelességemnek ezt köztudomásra hozni…
   …Dicséretet érdemlőleg meg kell említenem Roth J. m. k. honvédszázados úrnak azon szíves fáradozását, miszerint ezen gyógyvíz-forrás általam megismertetésével annak jó tulajdonságáról is meggyőződést szerezve, pár nap ráteltével már kiemelte elhagyatottságából, a mennyiben a forrást körülrakatta, befedette; a könnyebb lejárat végett utat vágatott s a kényelmes megpihenésre fedett ülőhelyet rögtönöztetett…
          Várhegyaljai

   Hunyad, 1883. július 21.
   …Már a hatvanas években részvényekre alapított sósfürdőt akartak itt létesíteni. Nem sikerült.
  …Az újonnan felfedezett dévai gyógyforrás mind nagyobb hódításokat tesz a közönség közt. Kora reggeltől elkezdve egymást érik mellette a látogatók. Most már rájöttek, hogy nemcsak hajtó ereje van, de felettébb erősíti a gyenge szemeket is. A kik használatba vették, a szó teljes értelmében lelkesednek érte. Vize bő és kellemes italú. Már társaság szervezkedik, hogy a kincstártól, mint tulajdonostól, engedélyt eszközöljön és fürdőt építsen a forráshoz.

   Hunyad, 1883. július 28. Orvosi vélemény a dévai sósvízről.
   Tekintetes Szerkesztőség!
Több oldalról hozzám intézett kérdezősködések folytán, tisztelettel kérem, hogy nézetemet a dévai sósforrás vize tárgyában becses lapján közzétenni méltóztassék.
   Dr. Hankó tanár úr vegyelemzését alapjául véve, ezen víz, mint fürdő használva, igen jó hatással lesz a csúz, köszvény, angolkór, görvélykor, betegség vagy vérvesztés okozta általános gyengeségnél, nevezetesen pedig több női betegségben. Egészséges emberre is ezen fürdők üdítőleg fognak hatni. Belső használatnál a sós víznek kis mértékbeni ivása indifferens hatású lesz, azaz sem használni sem ártani nem fog. Nagyobb mennyiségben azonban és huzamosabb időig élvezve, első sorban a gyomos nyálkahártyáját ingerelvén, az emésztést fogja zavarni, későbben pedig, a Chlornatrium oldólag hatván a vérgolyócskákra, a foghús lazulása és vérzése, súly, vérvizenyősség, vérszegénység és következményei fognak beállhatni.
   Ezeknél fogva a dévai sósfürdőt fennebb jelzett betegségekben igenis, de benső használatra senkinek sem fogom ajánlhatni.
Dr. Reichenberger

****************************************************************

   Dr. Hankó Vilmos felolvasása az 1888. május 30-án tartott közgyűlésen. (A Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat Évkönyve, Arad, nyomtatott Gyula Istvánnál, 1884).

   „A dévai hideg sósforrás

   A dévai várhegy keleti oldalán 3 nyiláson át vastag sugarakban nagy mennyiségű víz tör elő. A forrás annyira alant fekszik, hogy az idegen vizek beszüremlésétől sincs megóva. Lefolyással nem bírván a víz, nagy területet beposványít s ekképen részeseivé teszi a dévaiakat a mocsáros vidék átkának.
   A forrás vize erősen sós ízű. A sós víz és a forrás közvetlen környékének só kivirágzása nem egyszer vezettek konyhasó után kutatókat a vidékre. Így már 1822-ben kutatási aknákat ástak a hegy lábánál, de a gyakran előtörő víz eredménytelenné tette a kutatást s az aknákat betömte. A hatvanas években (1860) Hunyadmegye akkori physikusa dr. Szabó István a sós víz értékesítésén dolgozott. Egy részvényekre alapított sósfürdőt akart létesíteni. A közöny-minden jó törekvésnek e megölő betűje-továbbá a kincstár, a katonai hatóság akadékoskodásai meggátolták jó szándékában.
   Másutt már réges-régen fürdő-telep virágoznék e helyen, találkozója az üdülni, gyógyulni vágyó társadalomnak, itt meg az lévén kizárólagos rendeltetése a víznek, hogy táplálja a mocsárokat: egészségünk conserválása helyett, egészségünk megrontójává s egészségügyi miseriánk egyik kútforrásává teszi.
   A frissen merített víz kristálytiszta, erősen sós ízű, szagtalan. Némely üveg fenekére, napok múltával, barna üledéket vet. A forrás vízébe mártott lakmuszos papíros változást nem mutat. A víz hőmérséklete 1883. április hó 8-án 80C volt. Fajsúlya: 1008, 2901. A víz a következő alkatrészekből áll: Chlornatrium, kénsavas natrium, szénsavas magnesium, szénsavas calcium, chlor litium, kovasav, chlor calium, szénsavas vas, kénsavas calcium, mangán és aliminium nyomokban. A szilárd alkotó részek összege 1000 rész vízben 10.8760, ebből konyhasó 9.9336, szabad és félig kötött kénsav 0.1953
   A mint ez összeállításból kivehető, a forrás vize az eddig szokásos osztályozás szerint a hideg sósforrások közé tartozik, melyben főalkotó részek: a konyhasó, glaubersó, szénsavas lithium, vas és magnesium. Kedvező összetétele úgy külső, mint belső használatra kiválóan alkalmassá – s ennél fogva a figyelemre legnagyobb mértékben méltóvá teszi.”

   Magyar Polgár. 1884. április 16. Hunyad megyéből.
   Dr. Balogh Pál, megyei főorvos, 14 év óta fáradozik abban, hogy a dévai sós mocsárt, mely egészségtelen kigőzölgésű, elenyésztesse. Most terve közel jött a megvalósításhoz, mert a megyei közig, bizottság tervet készíttet a mocsárnak közmunka útján leendő elenyésztetésére.

   Ellenzék, 1892. július 2.
   Br. Szentkereszti György Hunyadmegye főispánja családjával együtt falusi birtokára ment egy kis szünidő élvezetére. A főispánnak távozása előtt utolsó fontos ténye volt a dévai uszoda létesítése. Az ő elnöksége alatt alakult meg az „Uszoda részvénytársaság” választmánya. A 80. drb. 100 frtos részvény gazdára akadt az uszoda felépítése azonnal kezdetét veszi. Első igen fontos társadalmi alkotása lesz ez a főispánnak. Jövőre már nem kell Déva közönségének a Cserna piszkos malomárkában a lovak, la marhákkal együtt fürödőzni.

Déva és Vidéke, 1905. november 16. Új fürdő Déván.
   Újabb időben a sósfürdők nagy kedvességnek örvendenek. Számos betegség ellen kitűnő eredménnyel jár, amiért is Vízakna és Marosújvár évről- évre nagyobb látogatottságnak örvend. Déva városa és környéke ezentúl a saját hazájában élvezheti a sósfürdő áldását, amennyiben Déva városában a vár aljában új sósfürdő nyílt meg. A fürdő tulajdonosa, Breier Mór, elhatározta, hogy a fürdőt annak látogatottságához képest nagyobbítani és modern kényelemmel fogja rendezni.
   Sósfürdő Déván! Ezennel van szerencsém a tisztelt közönség tudomására hozni, hogy Déván az Aradi-úton, a Várheggyel szemben új sósfürdőt nyitottam. A fürdő vize dr. Hankó egyetemi vegyész által kitűnő gyógyhatásúnak nyilváníttatott és mindenképpen törekedni fogok, hogy a fürdőző közönség igényeit kielégítsem.
   Breier Mór

   Déva és Vidéke, 1906. január 25.
  Breier Mór sósfürdőjéhez a n. érd. közönség rendelkezésére egy omnibusz áll a piaczon, mely d. e. 10 órakor és d. u. 3 órakor indul. Viteldíj személyenként 20 f.

   Déva és Vidéke, 1906. március 22. DÉVÁTÓL A SÓSFÜRDŐ-IG ÉS VISSZA
  A Várhegy tövében fakadó sósforrás már régebben föltűnt a természetbúvároknak. Vizét Hankó V. (reáliskolánk nagyhírű volt tanára) elemezte. (L. az iskola 1882—3-ik tanévi értesítőjét.) A főalkotó részek: kony¬hasó, glauber só, vas, magnézium és szénsavas lítium.
   A dévai sósfürdő tulajdonosa — ismételjük — helyes eszmét ragadott meg. A kivitelben azonban sok a kezdetlegesség, (a mi csak gyarlóság), sőt itt-ott felületesség (a mi mulasztás.) A kezdetlegesség főkép az épület arányaiban nyilvánul. Nemcsak törpe (ami nem lenne nagy baj), hanem összezsugorodott. (Az üveges folyosón alig térhet ki két ember.) Kezdetleges és célszerűtlen a szobák fűtése is. Ez pedig már a komolyabb bajok közé tartozik. Hiba végül, hogy az építési mód mellett a fürdő nehezen bővíthető.
   A legnagyobb felületesség azonban a fürdőkádaknál tapasztalható. Rossz minőségű cementből készültek, megrepedeztek s a fenéken éleik, illetve szögleteik vannak, holott ma már a beteg szobákat is lehetőleg szögletek nélkül építik. Hogy ez higiénikus szempontból mennyire fontos, fölösleges is fejtegetnem. Aztán a sötét színű fürdő-kád sem valami bizalmat gerjesztő.
   Mind ezek mellett ismételten tapasztaltam, hogy a tulajdonos minden célszerű újításra és átalakításra hajlandó (társas kocsi) s így megérdemli a pártolást annál inkább, hogy a jobb berendezésre módja lehessen. Mert egy jól berendezett sósfürdő valódi áldás a közönségre. Javallva különösen köszvényes, görvélyes, bőr- és idegbántalmaknál s női bajokban

   Déva és Vidéke, 1908. január 11.
   BREIER MÓR féle sósfürdő engedélyezett italméréssel folyó évi február hó 1-től bérbeadó. — Értekezhetni a tulajdonossal.

   Szászváros, 1909. szeptember 9. (36). Az új sósfürdő.
   Breier Mór dévai sósfürdő-tulajdonos elkészült immár új fürdőépületével. Csinos, modern, villaszerű épület áll már a várhegy aljában, mely 8 új kabint foglal magában, így a régi 6 kabin száma most már 14-re emelkedett. Az újak teljesen mo¬dern komforttal vannak berendezve, melyek még a kényesebb igényeket is kielégítik. Tágas váró- és olvasószoba fogadja a közönséget, mely pihenőhelyül is szolgál a fürdő után. A fürdő kitűnő, sóstartalmú vize szinte felújítja az embert, számos betegségnél pedig egyenest javalják az orvosok. Az új, díszes fürdő csakhamar nagy látogatottságnak örvend, mert nemcsak a dévaiak, de sós tartalma miatt a vidékiek is felkeresik. Nekünk Szászvárosiaknak az olcsó és kényelmes vasúti összeköttetés és a közelség miatt ezen sós fürdő igazán ajánlatos.

   Déva és Vidéke, 1909. szeptember 11.
   Van szerencsém a nagyérdemű közönség becses tudomására hozni, hogy a dévai Várhegy alján lévő s a mai kor igényeinek megfelelően egészen modernül és újonnan épült természetes sósfürdő mely 10 új fürdőszobából áll, porcellán fürdőkádakkal és a legnagyobb kényelemmel van berendezve — megnyílt. Az új fürdőépület külön váróteremmel, pihenőszobával és kényelmes üveg-folyosóval van ellátva.
   A természetes sósfürdő kitűnő gyógyhatású s vize Dr. Hankó Vilmos vegyelemzése szerint a következő alkatrészeket tartalmazza: A dévai hideg sósfürdő vegyalkotása: Chlornatrium, kénsavas natrium, szénsavas magnesium, szénsavas calcium, chlorlithium, kovasav, chlorkalium, szénsavas vas, kénsavas calcium, mangan és aluminium nyomok. A szilárd alkotó részek összege: 10.8760.
   Amint ez összeállításból kivehető, a forrás vize a hideg sósforrások közé tartozik, melyben főalkotó részek : a konyhasó, glaubersó, szénsavas lithium, vas és magnézium. Kedvező összetétele úgy külső, mint belső használatra kiválóan alkalmassá s ennélfogva a figyelemre legnagyobb mértékben méltóvá teszik. Dr. Hankó Vilmos. Midőn az új fürdőt az üdülni, gyógyulni vágyó közönség b. figyelmébe és pártolásába ajánlom, biztosítom a legszolidabb és legpontosabb kiszolgálásról.
    Az új fürdő ára:
Egyszeri fürdés 120 K
Családi kád . 2- K

    A régi fürdő ára:
Egyszeri fürdés 90 f.
12 jegy vételénél 80 f
   Kiváló tisztelettel Breier Mór, fürdőtulajdonos.

   Déva és Vidéke, 1909. szeptember 18.
  Van szerencsénk a n. é. közönség szíves tudomására hozni, hogy Déván, az Aradi-úton levő, 35 év óta fennálló és dús természetes sótartalmú vizénél fogva kitűnő gyógyhatásúnak elismert első dévai sósfürdőt újonnan helyrehoztuk, mi által azon kellemes helyzetben vagyunk, hogy nemcsak kitűnő és orvosilag elismert gyógyhatású fürdőkkel szolgálunk, de a nagyérdemű közönség kényelmét ezentúl fokozottabb mértékben is kielégíthetjük
FÜRDŐÁRAK:
Egyszeri fürdés . 80 f.
12 jegy váltásánál à 60 f.
Reggel 5-től este 9 óráig nyitva
Teljes tisztelettel
Özv. LAUFER JÓZSEFNÉ Utódai.

   Déva és Vidéke, 1925. október 10.
  A Laufer-féle első dévai sósfürdő renováltatott és hetenként 3-szor, pénteken, szombaton egész nap és vasárnap délelőtt a n. é. közönség rendelkezésére áll.

   Déva és Vidéke, 1927. augusztus 13. Egy idegen fürdőző észrevételei.
   Dévára érkeztemkor első kérdésem volt amit a hotelportáshoz intéztem, hogy van-e Déván valami fürdési lehetőség, vagy talán van városi fürdő is A kérdésemre a válasz az volt, hogy sajnos de való, egy úgynevezett városi fürdő nincs, hanem létezik a városon kívül egy sósfürdő, de csak kádfürdő. Tekintettel arra, hogy nyáron a magamfajta ember úszni óhajt, azt kérdeztem, van-e valami úszó lehetőség. Hogyne volna — mondta a portás — itt van a Cserna.
  Erre eszembe jutott a herkulesfürdői Cserna, amelyben bizony úszni nem lehet. Tekintettel arra, hogy mindenképpen úszni akartam, egyrészt régi rossz szokásom minden áldott nap megfürödni, másrészt a vasúti utazás piszkát magamról lemosni, megkérdezvén merre van, nekiindultam. Ez volt d. u. 3 órakor. Megindultam nagy sietve, igyekezve ki a megjelölt irányba. Annál inkább siettem, mert az utcát éppen söpörték. De persze nem úgy, mint minden városban és faluban szokás, hogy előbb alaposan öntözgetnek és csak azután söpörnek. Itten csak söpörnek s így az ember fuldokolva és sok port nyelve igyekszik a víz felé. Kiérvén, többszöri kérdezgetés után megérkeztem a vízhez. Lévén nálam úszótrikó, körülnéztem, hogy hol van valami kabinféle, de sajnos nem tudtam felfedezni sehol sem, pedig ez mindenütt a világon meg van.
   Lévén a víz partja teli mindenféle nembeli fürdőzővel, egy kis kutatás után láttam egy kis helyet, ahol észrevétlenül levetkőzhettem és felöltve az úszótrikót, belevetettem magam a Cserna „hullámzó habjaiba" (?). Ekkor láttam, hogy tulajdonképpen nem egy úgynevezett városi fürdőtelepen vagyok, miután egy csomó anyaszűz meztelen férfit láttam ki és be vízbeugrálni. Aztán egyszerre csak látom, hogy ugyanabban a vízben, amelyben emberek fürödtek, mindenféle szennyes ruhát mosnak és a kutyákat is oda hozzák fürdetni.
   Ezek után úgy gondoltam, hogy okosabb lesz a fürdést megszakítani, lévén, ruháim, aranyórám és pénztárcám éppen őrizetlenül a parton s bármily nehezemre esett is a vizet otthagyni, felöltöztem kínos gimnasztikával, miután kímélni akartam az úgynevezett női szemérmet. Ismét neki mentem a városnak, egy kis szél fújt s az a sok piszok, vasútfüst és por, amit sikerült a vízben lemosnom, ismét rám szállt. A szállodában aztán, hogy a lábaimra ragadt sarat letisztítsam, egy fürdőt csináltattam magamnak, amiért 60 leit számítottak fel. (Temesvárt a Baia Centralban 25 leit fizetnek). Végre tiszta fehérnemű garnitúrát öltve fel, ismét emberileg éreztem magamat.
Dr.

   Déva és Vidéke, 1927. szeptember 27.
  A LAUFER féle I-ső dévai sósfürdő f. hó 22-én megnyílik és minden délután a n. é. közönség rendelkezésére áll. Kiváló tisztelettel:
LAUFER MIKSA

   Déva és Vidéke, 1930. november 22.
  Természetes Sósfürdő. Az újonnan renovált Laufer-féle természetes-sósfürdő csütörtök, péntek, szombat és vasárnap délig nyitva.

                                                                                              Gőzfürdő

   Déva és Vidéke, 1897. augusztus 3. Gőzfürdő.
   F. hó 17-én egy bizottság megtekintette az újonnan épített gőzfürdőt és csak dicsérettel jutalmazták meg annak előállítóját Nagy Ferenczet, helyi iparost, ki a régen érzett hiányon merész vállalatával segíteni akart, most rajtunk a sor, hogy a csinosan berendezett kád- és gőzfürdőt pártoljuk — és adjunk hálát a sorsnak, hogy a régi piszoktól meg mentett.

   Déva és Vidéke, 1897. december 9. Gőzfürdő-megnyitás!
  Van szerencsém a n. érd. közönség b. tudomására hozni, miszerint újonnan felépített, porczellán kádakkal ellátott gőzfürdőmet Déván, f. hó 11-én megnyitom.
Fürdőmbe Kolozsvárról egy ügyes masszírozó-nőt, Aradról pedig masszírozót hozattam.
Miután sem költséget, sem fáradságot nem kíméltem t. látogatóim kényelmére, kérem a n. érd. közönség pártfogását, maradok tisztelettel.
Nagy Ferencz, gőzfürdő-tulajdonos.

   Déva és Vidéke, 1897. december 30. Pártolás hiány.
   Ha valami intézmény hiányzik városunkba, nem hallani egyebet örökös panasznál, zúgolódásnál, — míg gőzfürdő nem volt, míg tiszta kádfürdő nem állott rendelkezésünkre, az volt egyedüli óhajtásunk, hogy bár csak akadna egy életrevaló ügyes ember, ki a közönség ebbeli kívánatát teljesíteni tudná! Íme akadt egy jóravaló polgár, ember ki nem részvényeken, hanem saját költségén valósította meg a közönség vágyait, egy kis város igényeihez mérten csinos gőz és kádfürdőt rendezett be és a látogatók száma oly csekély, hogy félni lehet, hogy e költséges vállalat pártolás hiányában nem fog tudni tovább fejlődni, hogy a még hiányzó és a kényelemhez megkívántató berendezéseket eszközölhesse.
   Azért felkérjük Déva város n. é. közönségét, hogy e vállalatot felkarolni, pártolni szíveskedjék. Ha e nem nagy igényeket támasztó vállalkozó látni fogja, hogy annyi áldozattal létre hozott intézményének nem kell küzdenie a lét vagy nem lét kezdésével, mindent elfog követni, hogy a nagyközönség fokozódott igényei teljesen kielégítessenek.

   Déva és Vidéke, 1898. január 6.
   Nagy Ferencz tulajdonát képező gőzfürdő jövő hó február l-én árverés útján szabad kézből eladó. A fizetési feltételek részletekben is elfogadtatnak.

   Déva és Vidéke, 1898. január 13.
   Nagy Ferencz tulajdonát képező gőzfürdő a városházánál február hó l-én 10000 frt. kikiáltási ár mellett árverés útján szabad kézből eladó. Az érdekeltek bővebb értekezés végett bármikor Nagy Ferencz tulajdonoshoz fordulhatnak.

   Déva és Vidéke, 1899. szeptember 28.
  Október hó 1-től vasárnap és ünnepnap délután is használható a gőzfürdő és pedig délelőtt rendes árban, délután kedvezményes árban.
  Felnőttek részére 40 kr. Tanonczoknak 25 kr. Rózsa Péter, gőzfürdő bérlő.
  A dévai gőzfürdőhöz egy vizsgázott gépész kerestetik.

   Déva és Vidéke, 1900. február 22. Gőzfürdő megnyitás.
  A városunkban fennálló gőz- és kádfürdő, mely annak utána is, hogy az az izr. hitközség tulajdonába átment, géprongálás és ismételt átalakítás miatt hosszasan szünetelni volt kénytelen.
   A hitközség és annak elnöke nagy buzgalmat fejtett ki, hogy a fürdőt a legmodernebb értelembe felszerelje és hogy jövőre minden üzemzavarnak az elejét vegye. Az új gépek kifogástalanul működnek, a gőzfejlődés a lehető leggyorsabb és a berendezett gőzfűtés lehetővé teszi, hogy az összes helyiségekben egyenletes hőmérséklet legyen.
   Vajha a nagy közönség is belátna, hogy a fürdő pártolásával egy oly intézményt virágoztat fel, mely különbség nélkül az egész város hasznára válik és ez volna az áldozatot nem kímélő, anyagi hasznot nem kereső tulajdonos hitközség legméltóbb sikerre és jutalma.
A kádfürdő a nap bármelyik szakában használható. A gőzfürdőben férfiak fürödhetnek kedd és péntek kivételével mindennap d. e. 6—12 és kedden d e 6—9 óráig, nők kedden d. e. 6 — 9 és pénteken d. e. 6 és esti 8 óra között. Fürdőárak: gőzfürdő 1 korona, kádfürdő 1 korona, családi kádfürdő 1 korona 30 fillér.

   Déva és Vidéke, 1900. július 12.
   A nagyérdemű közönség tudomására hozom, hogy a gőzfürdőben naponta d. u. 2-5-ig a nők, d. u. 5—8-ig a férfiak használhatják a hideg (Bazin) zuhanyos fürdőt. Személyenként 40 fillér. Esetleg a délutáni órákban családok is használhatják. Tisztelettel, Rózsa Péter, gőz¬fürdő-bérlő.

   Déva és Vidéke, 1901. június 6. A gőzfürdő állása.
  A dévai gőzfürdő a gyenge pártolás miatt aligha be nem záratik. Pedig végtelen kár érte, hisz egy gőzfürdő még primitív állapotban is nélkülözhetlen kelléke a városnak. Meglehetne a bukástól menteni, ha a közönség bérlet útján hetenként, vagy kéthetenként egyszeri igénybevétellel, előjegyzés útján, annak fennállását biztosítaná.

   Déva és Vidéke, 1902. január 16. Gőzfürdő.
  Van szerencsém a nagyérdemű közönség b. tudomására hozni, hogy az általam bérben bírt gőzfürdőt a téli időszakra a mai kor igényeinek megfelelően átalakítottam, minélfogva azon kellemes helyzetben vagyok, hogy a t. fürdővendégek megelégedését úgy berendezési, mint kényelem tekintetében kiérdemeljem.
   A fürdő időt a téli időszakra gőzhasználattal a következőképpen rendeztem be, az eddigi díjak mellett: Férfiak részére naponta, kedd és péntek kivételével, délelőtt 7—12 óráig. Vasárnap 7—d. u. 4-ig. Nők részére kedden d. e. 9—12-ig, péntek d. e. 9—d. u.4-ig. Vasárnap délután felnőtteknek 80 fill. tanulóknak 40 fillér kedvezményes árt számítok. Kádfürdő használat naponta este 8 óráig. A nagyérdemű közönség kegyes pártfogásáért esd teljes tisztelettel. Rózsa Péter, fürdő-bérlő.

   Déva és Vidéke, 1902. október 13. Gőzfürdő.
  Steiner Ferencz nagykereskedő áldozatkészsége folytán a dévai gőz- és kádfürdő átalakítva, a követelményeknek teljesen megfelelőleg a közönség rendelkezésére áll. Ez az intézmény, mely elsősorban a közegészségügyet szolgálja, megérdemli, hogy a közönség méltólag pártfogolja. De szomorú dolog, hogy ná¬lunk — Déván — pártolásnak nem örvend semmi vállalat; ha nincs, akkor azért zúgolódunk, hogy miért nincs, — ha pedig van, rá de hederítünk, pusztulni engedjük, oktalanul.

   Déva és Vidéke, 1902. október 30. Gőzfürdő megnyitás.
  Van szerencsém a nagyérdemű közönségnek becses tudomására hozni, hogy az újonnan átalakított gőzfürdőt a legkényesebb igényeknek megfele¬lően berendezve, október hó 18-án megnyitottam s a nagyérdemű közönség rendelkezésére bocsátottam.
   A n. é. közönség tájékoztatásául közlöm a fürdőzés rendjét: hétfőn, szerdán, szombaton és vasárnap nyitva áll a gőzfürdő az urak részére. Kedden és pénteken reggel 7 órától délig nyitva áll a gőzfürdő a női közönség részére. A gőzfürdő ára 1 kor. 20 fillér. Kádfürdőt vehet: mindennap reggel órától esti 6 óráig, melynek ára 1 kor.
   Mindent megtettem arra, hogy a n. érdemű közönség élvezettel használhassa a fürdőt, melyről kérem személyes meggyőződést szerezni. — Mely után a n. é. közönség szíves pártfogását kérve, maradok kiváló tisztelettel: Nürnberger Gusztáv fürdő-bérlő.

   Déva és Vidéke, 1902. november 13. Gőzfürdő.
   Már egy ízben hirdetve volt, hogy a helybeli izraelita hitközség tulajdonát képező gőz-, kád- és tükörfürdők — rendőrhatósági letiltás folytán a hatósági szakértők által előirt követelményeknek teljesen megfelelően átalakítva és berendezve — hatósági felülvizsgálat eszközlése után — megnyittattak; mindazonáltal azt oly kevesen látogatják, hogy ily körülmények között annak üzemben tartása teljes lehetetlen, mert amint meggyőződést szereztem a napi bevételek a legszükségesebb kiadásokat sem fedezik.
   Mint a város közegészségi intézményeinek ellenőrzője fontos kötelességeim egyikének tartottam s tartom jelenleg is — egy a közönség szükségletének és igé¬nyeinek megfelelő fürdő létesítését előmozdítani; amidőn annak létrehozása némely kívánni valók hátra hagyásával sikerült, újabb igényekkel léptem fel s a fürdőt nemcsak a közegészségi és köztisztasági feltételek, hanem némely kényelmi szempontok szem előtt tartásával is igyekeztem átalakíttatni, ami a helyi izraelita hitközség tevékeny elnökének megnyerése mellett az illetőnek néhány ezer forintot kitevő áldozata árán sikerült is.
   Most azon¬ban, a midőn ezen a város közönsége egészségi viszonyait nagymérvben előmozdító intézmény a kívánalmaknak megfelelőleg létesült, látogatás hiánya miatt válik fenntarthatatlanná. — Ez indított arra, hogy felhívjam városunk érdemes közönségének figyelmét ezen jótékony hatású intézményre, kérvén egyidejűleg annak látogatás útján való támogatását, mert annak fennállását csakis ily úton biztosíthatjuk; már pedig annak létezhetése nemcsak a tulajdonos és bérlő, hanem a város közönségének is érdeke. Géber Károly rendőrkapitány.

   Déva és Vidéke, 1903. október 15.
  A Cserna bal partján, a Víz-utcza tőszomszédságában van egy utca, amelynek még neve sincs. Értjük azt az utcát, a melyben a gőzfürdő is van. (Caragiale)

   Déva és Vidéke, 1903. november 12. Dévai gőzfürdő.
  Alulírott mély tisztelettel hozom a n. é. közönség b. tudomására, hogy a dévai gőzfürdőt bérbevettem és azt a mai igényeknek teljesen megfelelőleg rendeztem be, — s a legtisztábban kezelve, ajánlom a t. közönség szíves figyelmébe. Fürdési idő. Kedden egész nap a nők részére van fentartva a gőzfürdő. Szerdán és pénteken délig, vasárnap pedig egész nap a férfiak használhatják a gőzt. — Félfürdő és kádfürdő minden időben kapható.
   Rituális fürdő a nők részére 2—3 órával a fürdés előtt megrendelendő. — Férfiak pedig pénteken és nagyobb izr. ünnepnapokon használhatják. A fürdő nyitva van naponta reggel 5 órától este 8 óráig. Fürdő-árak: Gőz- és kádfürdő 1 kor. Fél fürdő 80 fill. Tükörfürdő 60 fillér. Diákoknak bármely fürdő használata 60 f. Kedden és vasárnap délután a gőzfürdő 80 f. Hogy a fürdő használata a szegényebb osztály részére is lehetővé tétessék, minden hónap 2-ik szombatján a fürdés ára 60 fillér.
   A nagyérdemű közönség szíves pártfogását kérve, vagyok mély tisztelettel:
   Dorogi István — fürdőbérlő.

   Déva és Vidéke, 1904. október 20. A dévai gőzfürdő.
  Egy régi mondás szerint a szappanfogyasztás a legbiztosabb fokmérője a műveltségnek. Mai nap ugyanazt lehet elmondani a gőzfürdőről is. E szempontból kiindulva csak örvendünk annak, hogy a dévai gőzfürdő látogatottságnak örvend Tagadhatatlan, hogy Steiner Ferencz fürdőtulajdonos e fürdő fentartása és a kor igényeinek megfelelő berendezése végett nagy áldozatokat hoz és ezért városunk közönségét csak lekötelezi. Egy kívánságunk van azonban. Arra kérjük a fürdő tulajdonosát, vezettessen be a fürdőbe langyos tussokat is. Azt hisszük, hogy az nem sokba kerülne és amellett nagy hiányt pótol.

   Déva és Vidéke, 1906. augusztus 25. A dévai gőzfürdő.
   A dévai gőzfürdő teljesen átalakítva a hatóság által megszemlélve, ismét átadott a forgalomnak. A fürdőzés beosztása a régi maradt.

   Déva és Vidéke, 1907. március 23.
   Ha igaz az, hogy a fürdés és mosakodás a kultúrának legbiztosabb fokmérője, akkor Déván nagyon gyenge lábon áll a kultúra. Déván sok az úri ember, de kevesen fürödnek. Kitűnő gőzfürdőnk és két sósfürdőnk vendégek hiányában ma-holnap beszüntetik működésűket, ami pedig sokkal nagyobb baj volna, mintha például a Conservgyár a faeladást beszüntetné. Egyelőre azonban még fürödhetünk, sőt, mióta a gőzfürdő kitűnő masszőrt alkalmazott, mintha többen is ke¬resnék fel a fürdő.

   Déva és Vidéke, 1907. december 7. Gőzfürdő megnyitás.
  Van szerencsém a n. é. közönségnek szíves tudomására hozni, hogy f. hó 10-én (kedden) a gőzfürdőt a n. é. közönség rendelkezésére bocsájtom. A n. é. közönség szíves pártfogását kérve, maradok kiváló tisztelettel, Kilvády Gusztáv, fürdő-bérlő.

   Déva és Vidéke, 1908. október 10.
  Hogy lehet még ember a XX. század elején, aki fájós tyúkszemével egész napokon keresztül képes szenvedni, holott ezen fájdalomtól a dévai gőzfürdőben, (Fürdő-utca 4. sz. alatt) Csákváry József fürdőmester csekély 40 fillér díjért megszabadítja. Gőzfürdő férfiaknak: Kedden, pénteken és vasárnap délelőtt. Nőknek: Csütörtökön egész nap. Kádfürdő mindennap kapható. Egy jegy ára 1 korona.

   Déva és Vidéke, 1923. március 31. Gőzfürdő részvénytársasági alapon.
  Egyik régi sérelme a lakosságnak s egyik régi hiánya Déva városának a gőzfürdő. Sokat irkáltunk és irkáltak róla s mégis mindmáig az igazak álmát alussza. Pedig nemcsak mint székhelynek, az átutazó és látogató közönségért van szükségünk gőzfürdőre, hanem a magunk egészségének a fenntartása céljából is. A polgármester most azon fáradozik, hogy Déva város közönségét megnyerje ennek az eszmének s részvénytársaságot akar alakítani a fürdő felállítására. A fürdő a Dácia-szálló udvarában épülne, ahol mindjárt strandfürdő is létesülhetne. Igaz, hogy a mai tőkeszegény világban nem kis dolog egy részvénytársaság összehozása, de reméljük, hogy amennyiben lehetséges, Déva város közönsége mindent el fog követni a fürdő felállítása érdekében.

   Déva és Vidéke, 1924. április 26. Nagygyűlés a dévai gőzfürdő ügyében.
  A gőzfürdő valamelyes kultúrával is dicsekvő városnak elengedhetetlen szükséglete. Hanem mindig is írtunk róla, mindig éreztük ennek a szükséges voltát s tudtuk, hogy Déva város közönségének is ez egyik legmelegebb óhaja. Úgy látszik, hogy ez az eszme is a megvalósulás stádiumába kerül, amennyiben Dr. Groza Péter városunk képviselője Déva város polgárait f. hó 26-ára, ma délután 5 órára a városháza kistermében tanácskozásra hívta össze. A gőzfürdő valószínűleg részvénytársasági formában fog megvalósulni, miért is kéretnek azok a polgárok, akiknek szabad forgótőkéjük van, hogy minél számosabban jelenjenek meg.

   Déva és Vidéke, 1924. március 3. Nagygyűlés a dévai gőzfürdő ügyében.
   Részvénytársaság vagy pótadó. A polgármester által alakítandó 30 tagú bizottság fog dönteni a terv kiviteli módozatáról. A gőzfürdő ügyében Dr. Groza Péter váro¬sunk képviselője, Dr. Dublesiu György prefektus és Herbay Ágoston polgármester által összehívott gyűlés április 26-án, szombaton délután 5 órai kezdettel lett megtartva a városháza nagytermében.
   Az elnöklő Herbay polgármester üdvözli a megjelenteket és köszönetét fejezi ki aziránt, hogy e fontos üggyel ilyen sokan törődnek. Előadja, hogy a város részére föltétlenül szükséges egy gőzfürdő, amelynek kivitelére előterjeszti a Boga Kálmán városi mérnök által szerkesztett tervrajzot s a költségvetést, amely szerint a gőzfürdő 2.500.000 lejbe kerülne. Előadja, hogy 2 alkalmas hely van a fürdő céljaira. Az egyik a mai Dacia szálló helye, amely a Cserna mellett fekszik s az új utca létesítése által a fürdő éppen frontot kapna. Ez a telek a városé, úgy, hogyha itt építenék fel, úgy a telek már nem kerülne pénzbe.
   Azonban, ha ez nem volna lehetséges, akkor a Mihail Viteazul (Vasút) utcában levő, jelenleg Kohn Jónás és Fiai tulajdonát képező 1 ¼ holdas telket ajánlja, amelyért ma 280.000 leit kérnek. A tervrajz bemutatása és a költségvetés felolvasása után Dr. Dublesiu György prefektus emelkedik szólásra, aki szintén szükséges dolognak tartja a gőzfürdő építését és mindenben a legmelegebb és legbuzgóbb támogatását
ígéri, kívánatosnak tartván, hogy a gőzfürdő minél hamarább létrejöjjön

   Déva és Vidéke, 1924. május 17. A városi gőzfürdő ügye.
  A 30 tagú előkészítő bizottság névsora. A városi gőzfürdő létesítésével kapcsolatosan múlt hó 26-án dr. Groza Péter városunk képviselője, dr. Dubleșiu György Hunyadvármegye prefektusa és Herbay Ágoston Déva város polgármestere által összehívott és a városháza közgyűlési termében megtartott nagygyűlésen, mint már jeleztük, egy 30 tagú előkészítő bizottság alakítását határozták el. A bizottság megalakításával a polgármester lett megbízva, aki a bizottságot a következőképpen állította össze: Elnök: Herbay Ágoston Déva város polgármestere, tagok: Panaitescu Ioan szenátor, dr. Groza Péter képviselő, dr. Dubleșiu György prefektus, Ardelean Dionisie, dr. Apáthy Árpád, Botean Iosif, Blum Zsigmond, Boga Kálmán, Candrea Valér, Cicei Romulus, Csulay Lajos, Gál Nándor, Hollós Antal, dr. Hosszú Eugen, dr. Issekutz Gergely, Kohn Ferenc, Kálmán Lajos, Lányi Béla, dr. Lázár László, Lőwy Hermann, Máhler Ignác, dr Moțiu Nicolae, ifj. Moldovan Alexandru, Oroveanu Teodor, dr. Robu Nicolae, Sporea Constantin, dr. Schulhof Zsigmond, dr. Szegő Ernő, Sebesan Alexandru és Werner Rudolf.

   Déva és Vidéke, 1924. május 24.
   A gőzfürdő ügyében a polgármester áttette az összes iratokat az államépítészeti hivatalhoz véleményezés végett.

   Déva és Vidéke, 1924. július 5. A gőzfürdő ügye.
  A gőzfürdő ügyében, mint illetékes helyről tudomást szereztünk, a 30 tagú bizottság közelebbről megtartja ülését. Reméljük, hogy ez a bizottság most már érdemben is dönteni fog. S ezzel kapcsolatban még egyszer megjegyezni kívánjuk, hogy csak magánvállalkozásként létesítsék a fürdőt és ne terheljék meg pótadóval a város polgárságát.

   Déva és Vidéke, 1924. augusztus 16. A városi gőzfürdő ügye.
  A város gőzfürdő ügyében a 30 tagú bizottság f. hó 9-én tartotta első ülését délután 5 órakor a polgármester hivatalos helyiségében, Herbay Ágoston polgármester elnökletével.
   Először Herbay Ágoston polgármester terjesztette elő javaslatát, mely a következő volt: A gőzfürdőt a város építené fel s a szükséges összeget a polgárság teremtené elő, min¬denki vagyoni viszonyaihoz mérten. Nagyobb részét azonban egy ideiglenes fogyasztási adóból fedezné. Ezt a fogyasztási adót különösen a szeszes italokra vetette ki a polgármester, így a bor után literenként 2 lei, a sör után literenként 1 lei lett volna fizetendő. Ezt a csekély áldozatot minden polgár valószínű¬leg megnyugvással vette volna tudomásul és hozzájárult volna ahhoz, hogy a város egy gőzfürdővel gazdagabb legyen.
   Ezzel szemben Gál Nándor, a Dévai Takarékpénztár igazgatója terjesztette elő javaslatát. Javaslata szerint a gőzfürdőt részvénytársasági alapon alakítanák meg és pedig úgy, hogy a részvények 49 százalékát a város vásárolná meg, a többi 51 százalékát pedig a város polgársága jegyezné, mindenki vagyoni viszonyai¬hoz mérten. Erre vonatkozólag már előirányzatot is készítettek, ahol meg van jelölve, hogy körülbelül mennyit adhat az iparos, kereskedő, bankok, gyár stb. vállalkozók. Hogy a szükséges tőke, vagyis a 2 millió 500.000 lei 51 százalékát önkéntesen és jószántából előjegyezze a polgárság egy öttagú, úgynevezett részvény-előjegyzési bizottságot alakítottak, amelynek tagjai hivatva lesznek a polgárság körében progagandát kifejteni ebben az irányban. A bizottság tagjai a következők: Candrea Valér subprefect, Gál Nándor, Dr. Apáthy Árpád és Máhler Ignác műszaki főtanácsos, az államépítészeti hivatal főnöke.
   A bizottság a polgármester javaslatával szemben arra az álláspontra helyezkedett, hogy a részvénytársasági megoldás a város polgárságára nézve kedvezőbb s ezért Gál Nándor javaslatát fogadta el. Különösen tette pedig ezt azért is, mert ilyenformán a részvénytársaság a részvényeseknek 10 százalék osztalékot fog garantálni, ami még inkább hozzájárul ahhoz, hogy a szükséges részvényeseket előteremteni lehessen.
   Oroveanu az osztalékra vonatkozólag javasolja, hogy amennyiben a társaság 20 százaléknál többet fog majd fizethetni, úgy a 20 százalékon felüli összeg a város javára írassék. A bizottság nagy lelkesedéssel tette magáévá a módosító indítványt és kimondta, hogy amíg a szükséges részvény előjegyzések nem történnek meg, a fürdő helyére és más kérdésekre vonatkozó tárgyalásokat nem folytat. Az ülés, amelyen mintegy 25 bizottsági tag vett részt, este hét óra körül ért véget.
*
   Mi a magunk részéről is a részvénytársasági alap mellett vagyunk, azzal a különbséggel, hogy a polgárságot nem terheltük volna meg a 2 és félmillió 49 százalékával. Ez összeget ugyanis a polgármester be fogja állítani a költségvetésbe és azt a taxa comunalaból óhajtja fedezni. A mai nehéz viszonyok között nagy megterhelés a polgárságra nézve a 49 százalék is. De ha már a bizottság így döntött s a polgárságnak viselni kell a megterhelést, azok, akik nagyobb forgótőkével rendelkeznek, mutassák meg, hogy szívükön viselik a város ügyeit s annyi részvényt jegyezzenek, amennyit nagyobb megterhelés nélkül tudnak. A nagytőkére nézve ez úgyis csak újabb — s előreláthatólag — jövedelmező befektetés.

   Déva és Vidéke, 1930. január 18.
   Lehetséges, hogy ebben az évben felépítik a gőzfürdőt.
Déva egyik legnagyobb hiánya a gőzfürdő. S ez a hiány, valljuk meg őszintén, egy kissé szégyenünk is. Székhely vagyunk. A megye minden részéből az emberek egész sokasága jön be talán minden nap ügyes bajos dolgait elintézni. S hová jön? Ahol éppen úgy nem tud megfürödni jól, mint a falujában nem tud. A városi tanácsok egész sorozata foglalkozott a gőzfürdő ügyével, de az a kérdés is, éppen mint a vízvezeték ügye a pénzhiányon, meghiúsult. Legutóbb Herbay polgármester vette ismét a kezébe a dolgot s nagy gyűlést is hívott össze ebben az ügyben, ahol a város polgársága minden zsén nélkül nyilváníthatta véleményét. Akkor az a vélemény alakult ki, hogy a mostani Dacia szálló helyén az utcát, meg kell nyitni át a Csernán egyenesen az állomásig és ott a Dácia szálló helyén kell megépíteni a gőzfürdőt?
   A terv meg volt és mindenki szépnek találta, de a kivitel ismét elmaradt. Mindenki tudja, hogy az előbb felemlített ok volt a baj. Most azonban, azt hisszük mégis csak meg fog valósulni a dévaiak álma, mert, ha a kaszárnya vételárát kifizeti a hadügyi kincstár, lesz annyi pénz, hogy a város ezt a utca átvágási tervét megvalósítsa és a gőzfürdőt is felépítse. Reméljük, hogy ez a terv az idén meg fog valósulni, miért is kérjük a város vezető férfiait, hogy semmi más tervet ne részesítsenek előnyben, hanem a leghatározottabban vigyék ki, hogy Déva szépségére és egészségi állapotára vonatkozó igazán szép terv a leghamarább életbe szökjön. A gőzfürdő és vízvezeték a legelső szükségletek közé tartozik s a város polgársága nagyon hálás lesz azokkal szemben, aki ezt a részére megvalósítják.

Egyházi s nemzetiségi küzdelmek

   Fővárosi Lapok 1889. december 24. Déva múltjából.
   Déva hajdan a közép Marosvölgy hadi kulcsa volt, melyen alól csak Tótvárad, Lippa osztozkodtak a török ellen folytatott védelemben. Ma a magyar műveltség és hazafiság egyik sokat emlegetett védbástyája, melyet méltán erősítget minden kitelhető módon alkotmányos kormányunk. Aki még kételkedni tud a városok művelési és nemzeti hivatásában s ezeknek épen az erdélyi és nemzetiségi vidékeken sürgetett megerősítését agyrémnek és túlzásnak tartaná, annak igen tanúságos példaképen ajánlhatjuk Déva viszontagságteljes krónikáját.
A hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat kiadványai sok becses adattal illusztrálják az erdélyi magyarság pusztulásának szomorú történetét s míg dr. Sólyom Fekete Ferenc a Balkán-félszigetről kiindult oláh incolatus útjait deríté ki okmánykutatásaival, addig Szőcs Sándor ref. lelkész az oláhság Dévára telepedésével világos képét tárja elénk annak a gyors folyamatnak, mely az előbb magyar város lakosságának kincstári érdekekből kezdeményezett többnyelvűvé alakításából kiindulva, feltartózhatatlanul az elnemzetietlenedés örvényébe ragadta a legközelebbi környék magyarságát is, s alig másfél század leforgása alatt az egyház és család nyelvét oly gyökeresen megváltoztatta, hogy az egykori magyarság ivadékai alig homályos sejtelmét bírják őseik mivoltának. A művelődés történetíróira és a politikusokra egyaránt sok tanulságot szolgáltat az oláhság elterjedésének története Déván, s bár saját munkairányom más körhöz fűz, s megszokott munkateremről nem örömest távozom, legyen szabad mégis ez alkalommal kivételt tennem, meglévén győződve, hogy a »Fővárosi Lapok« olvasóira nem érdektelen e kis mutatvány abból a nehéz létharcból, melynek szenvedéseit és veszteségeit az erdélyi részekben mai napság a kormány és társadalom vállvetve enyhítgetik s a melynek alapján »Magyarország jobb keze« valóban méltán kérheti és várhatja a kétszeres támogatást.
   Sajátságos játéka a sorsnak, hogy fajunk meggyöngítésére éppen a magyarság lángbuzgalmú terjesztője, Bethlen Gábor tette meg az első lépést egy 1628-ban kelt hirdetményével, mely a kincstári taksás telkek jövedelmezőbbé tétele kedvéért a magyarság által lakott vagy háborúkban lakatlanná vált telkekre új telepeseket toborzott. Kecsegtető föltételei az oláhságra nagyobb vonzóerőt gyakoroltak, mint a háborúk, belviszályok által megtizedelt magyarságra, oly annyira, hogy a korábbi időkben magyarok által lakott telkek túlnyomó része Déván oláh kézre került, minek következtében a dévai lakosság adományaira utalt s most jövedelmében megfogyatkozott »magyar pap« részére a fejedelem minden telektől — tekintet nélkül az illető vallására — két napszámot, vagy annak váltságául ötven dénárt rótt ki.
   A »graeci rituson« levő oláhok 1640—45 körül annyira fölszaporodtak, hogy Sóti János dévai paróchus és a hunyad-zarándi traktus széniora engedélyével templomot építhettek. De az engedély az akkori kor szellemére és fölfogására jellemző föltételekhez volt kötve, úgymint a templom és paróchia körül egyenlőképen munkálkodjanak a reformátusokkal, hogy prédikátornak, mesternek, harangozónak és órásnak úgy fizessenek, mint a mieink; hogy kereszttel se halotthoz, se másávé ne járjanak; hogy faharangot vagy tókát ne tartsanak; hogy a mi harangozásunk előtt soha ne harangozzanak s végül, hogy a várossal mindenben egyetértsenek. Ugyan e föltételeket ismétlik 1650-ben, midőn a leégett templomot megújítják. A szigorú és inhumánus, de a reformált vallásnak akkori kizárólagos helyzetéből kimagyarázható föltételek végrehajtása úgy látszik nehézségekbe ütközött, mert már 1662 szeptember 19-dikén a kocsárdi táborból Apafi Mihály fejedelem tiszteletes Szentgyörgyi Dávid uram abbeli panaszára, hogy a két-két napi kaszálást, vagy az e helyett ötven-ötven pénzt adni nem akarnák s annak fölötte az oláh papok csucsákat csináltatnának és némely nemes asszonyokkal és gyermekek halálára tort csináltatva holmi babonázással élnének és egyéb kereszténység ellen való dolgokat is uzurpálnának, a dévai kincstári uradalom tisztjeinek és Udvarhelyi János fehérvári kapitánynak rendeli, hogy „dévai oláh jobbágyainkkal és egyéb ott való oláh lakosokkal vagy az két-két napi kaszálást prestáltassa, vagy az ötven-ötven pénznek capitat megadására kényszerítse és semmi egyéb isten igéjével és keresztény szokással ellenkező rítusokat peragálni ne engedgyen, mivel a Krisztussal a Bellál együtt nem lakhatok.”
   De a kegyelmesen és igen komolyan kiadott parancsolatnak aligha látta foganatát a kérelmező egyház s az Új városnak nevezett Székely utca és Hajós gyorsan sokasodó oláh lakossága azután sem tanúsít nagyobb fizetési készséget. Az egyház érezve erőtlenségét, felsőbb fórum közbenjárásához folyamodott, így a fejedelem 1679. július 19-dikén, Gyulafehérvárról tiszteletes Tophaeus Mihály erdélyi püspök és udvari prédikátor panaszából arról értesül, hogy „azon városunknak régentem lakosai mind magyarok lévén, amely fizetés azoktól járt volna, azt a mostani oláh és egyéb vallást követő utódok egészben vagy részben tőlük eltartották, sőt az oláh és pápista hitet követő nemesrend híveink mind a quarta, mind pedig az egy-egy forint és egy-egy köböl búza adásából magukat teljességgel kivonják stb., tartván kiki magát ez iránt való parancsolatunkhoz egyébaránt valakik nem engednek, azokat a várba vitetjük fel és ott a teljes elégtételig tartatjuk fel.”
   E szigorú rendelkezés dacára az oláhok kétségbe kezdték vonni a magyar pap jogigényeit, minek következtében a fejedelem 1680. október 16-dikán bizottsági nyomozást rendelt el.
   A negyvenöt tanú teljesen összhangzó vallomást tett arra nézve, hogy: „Déva városában utcaszerében való telkeken idvezült Bethlen Gábor és idősbik Rákóczi György akkori méltóságos fejedelmek idejében mind magyarok lakván, az ezek helyébe telepedett oláhok is kezdetben a magyar papnak és mesternek, harangozónak, órásnak szokott fizetéseket megadták, mint a Regius Pandu-son a szászok között lakó oláhok.” Az oláhság terjedésével, a görög keleti templom építésekor tett súlyos és szűkkeblű föltételek is kezdtek feledésbe menni, így egy Fóris Ferenc nevű magyar ember egy oláh embert dulakodás közben megölvén, vérdíj fejében harangot csináltatott a görög keleti templomnak, mellyel 1694. január 16-án,— mint ez a dévai eklézsia alázatos esedezéséből kitetszik — egynéhány gonosz emberek a hajnali harangozást elkövették, sőt folytatták is volna, ha papjuk nem állt volna ellent.
   Naláczi Lajos, Hunyadmegye főispánja, az égre kiáltó törvényszegést tárgyalásra is méltatta, minthogy időközben Theophil, az erdélyi oláhok püspöke híveinek szintén védelmére kelt. A Bábolnán Veszprémi István ref. püspök és Theophilus vladika részvételével meghozott egyezséglevél a harangozási tilalmat, mint valóban tarthatatlant, megszüntette, de a többire nézve azt állapítá meg, hogy ha a többi kötelezettséget megtartani nem akarnák, mind a két részről száz arany legyen a viakulum. Hogy a nagy ünnepélyességgel megkötött egyezség dacára a súrlódás és egyenetlenség még évtizedekig elhúzódott, magától érthető, egyfelől a ref. vallás korábbi kizárólagosságához fűződő s a leopoldi hitlevél után elavult követelődzések természetéből, másfelől pedig a számban, befolyásban megerősödött görög keleti oláhokra III. Károly király, illetőleg az épen Déván székelő gróf Steinville katonai parancsnok alatt bekövetkezett méltányos, sőt kedvező kormányrendszerből. De bármilyen visszatetszőnek találja is a mai nemzedék a nemzeti fejedelmek idejében az államvallás monopolizáló igényeivel föllépő református egyház szűkkeblű kikötéseit s az abból támadt hosszú villongások történetét, egyet el kell ismernünk, azt, hogy ez egyház itt akkor a magyarág harcát vívta s elhanyatlása adta meg Dévának és környékének elmagyartalanulására az első lökést.
   Ebből a szempontból — távol a felekezeti egyoldalúság látszatától is — ajánljuk az erdélyi viszonyokkal kevésbé tájékozottak figyelmébe a Szőcs Sándor és dr. Sólyom Fekete Ferenc tanulmányait, melyek az említett társulat évkönyveiben vannak fölhalmozva. Ajánljuk annyival inkább, mert vajmi sokszor fogadják csodálkozó, sőt kételkedő tekintettel még kormánykörökben is a speciális történelmi alakulás tanulságaira utaló fejtegetéseket és javaslatokat. Sokan zárkóznak el épen a tiszta magyar vidékeken lakók és vagyonosabb családok közül az erdélyi közművelődési egylet támogatásától csak azért, mert szinte érthetetlennek és megfoghatatlannak találják azt, hogy az erdélyrészi magyarság önhibáján kívül apadhatott volna le. Pedig a szenvedések pohara még csak azután telt meg csordultig.
   A pusztulás betetőzését az 1784-diki véres néplázadás hozta meg, midőn a Maroshunyadmegyei szakaszától föl a Vlegyászáig s a Bihar-hegységig alig maradt udvarház elpusztulatlanul s egész nagy vidékekről kipusztult a magyarság. Akik szerencsés véletlenből el is kerülték a vérfürdőt, készebbek voltak vagyonukat elvesztegetve mentül távolabb menekülni. S ha még idevesszük az ellenséges kormánypolitika dúlásait, a múlt században Hunyadmegyére is kiterjesztett határőrség bomlasztó hatását és sok egyebet 1848-ig, bizony sok okunk van így kiáltani fel a költővel: »Isten csodája, hogy még él hazánk!« És a mi legkülönösebb, a nemzetiségi túlzók mégis váltig azt hajtják, hogy itt is, másutt is a magyarság tolakodott nyakukra s őket az autochtonokat mi szorítjuk ki ősi örökökből.
   Mindez szolgáljon tehát némi igazolásául azoknak, akik lankadatlan eréllyel és apostoli buzgalommal vitatják a kétkedők és kicsinylők ellenében is, hogy ezeken a végeken a magyarság erősítése nem csupán művelődési érdek, hanem a magyar államiságnak is legelső követelménye.
   Téglás Gábor.