VÉRTANÚK

PISKI^[1]

   1849. február 9-ike vérbetűkkel jegyeztetett fel Erdély történetlapjaira. A bérces haza századok óta elszakadt láncszemét látá e nap pirosló hajnalán az ősz Magyarhon ezredéves állami életéhez forrani, és pedig a megkezdett szabadságharc vérmezején! Igen, 1849. február 9-ike a függetlenségi csaták egyik legdicsőbb napja volt. Erdélynek az anyahonnali egyesülése felett folyt a vér, a testvérnemzetek testvérvérrel öntözzék a közös anya keblét, csoda, hogy meg nem repedt az a fájdalomtól! Erdély legnevezetesebb csatái, Bem hadjáratának sarkpontját örökíté meg február 9-ike, s egy honfivérrel szentelt csatatérrel gazdagodott hadtörténetünk „Piskihídi csata” nevezet alatt.

   Piski a Szászvárostól Dévára vezető országút bal oldalán elterülő kis oláh falu, partján a Retyezát alja alól kristály-hullámokkal nyargaló Sztrigy folyónak mely innen pár ezer lépésre a Maros haragos hullámaiba ömlik. E kis falu hátterét a Hátszeg vidékére benyúló hegylánc fedi jókora tölgy- s csererdő által koszorúzva, mintha az elesett hősök sírjára nevelné végzetszerű lombjait. A hegylánc nyugati lábánál pár száz ölnyi lankás tér terül el, melyen az osztrák hadsereg foglala támadó állást, míg szemben, a Sztrigy bal partján egy kis emelkedés a magyarok ágyúinak kedvező állást nyújta; balra Dédács, a háttérben Szentandrás falvakkal, melyekben a tartaléksereg nyugodott. A két sereg között, mint a leendő győzelem titokszerű kérdőjele, nyúlik el a folyam feletti fahíd, melynek hatvan lábnyi futását négy láb magas deszka-korlát választja kétfelé; innen a Maros felöli lankáson nyúlt el a magyarok csatárlánca, öreg fűzfa-törzsek által elfedve az ellen golyóitól, jobbra az országúton fel a jobbparton levő osztrák hadse­reggel szemben a XI. zászlóalj állt, melynek zöme a hídfőt védé s a pár órai ágyúnyitány után szu­ronyszegezve tört át a hídon; heves szuronycsata fejlődött ki erre a túlsó oldalon levő Bianchiakkal, minek eredménye a XI-ik zászlóalj hőslelkű feláldozása után a híd elfoglalása volt. Ezt azonban drága áron kelle ismét az ellen túlnyomó erejével szemben elveszíteni.

   A nap leáldozatban volt már, szomorú arccal búcsúzva a vér- s hóborította láthatártól, melyen a magyar hátráló sereg halottjai nyugvának, a boruló alkony gyászleple mind inkább elterült az óriási ravatal felett, s már veszve volt az ügy, melynek határpontjánál Erdély sorsa állott, midőn a kis Déva felől éppen a végzetes percben érkezett segédcsapat egyesülve a dédács- és szentandrási tartalékkal, a szaladókat feltartóztatva, az üldöző ellen zömére fordíták.

   Csatában a lelkesedés villámgyorsan szokott terjedni. Vérbe kellene mártanom tollamat, hogy hű színét adhassam azon jelenetnek, mi itt bekövetkezett; a segélyre jött csapat lelkesítő szavára a hátráló sereg arcot fordíta az üldözőknek, s véres tusa után az elhagyott csatatér és híd vissza lőn foglalva s Erdély sorsa, mint visszamosolygó északi fény tűnt fel a kivívott győzelem alkonyán. A nap leáldozta után, a hold bánatos arca világítá meg a csatatért, melyen hatodfélszáz szabadsághős piheni örök álmát! Sírjukon nem zöl­del virág, nyughelyüket nem jelöli márvány-emlék, nincs halom, mely a kegyelet által koszorúzva, magára vonja a vándor figyelmét, hogy arra utaztában egy pár könnyet szenteljen a szabadság el­esett hőseinek, csak midőn a földész forgatja eké­jével a barna barázdákat, s egy-egy sárga csontot vet ki ekevasa, szállja meg keblét a fájdalom ér­zése s egy nehéz sóhajt enged onnan felszakadni, mely a hősök sírját átlengő szellőbe vegyül:

   Vándor, megállj, tekints szét e mezőn:

   Honvédőink itt küzdtek e honért,

   S itt nyugszanak, kik vért és életet

 Áldoztak a honért.

   Ha a szabadság napját élvezed,

   Áldd érte Istent s e szent hamvakat:

   Honvédeink véréből nőtt a fa,

   Mely vész- s viharban enyhe nyugtot ad.

   Ha zsarnok lába nyomja a hazát,

   Ne csüggedj el — hisz ők csak nyugszanak.

   Széttörni békót, szolgaláncokat,

   Fölkelnek ők a hős fiak!

   Igen, fölkelnek ők az unokák szellemében s a föltámadási ünnep dicső reggele eloszlatja a hosszas síréj rémes árnyait, az elesett hősök sírkeresztjeiből egy díszemlék emelkedik, melyre a történet múzsája kitörölhetetlen betűkkel jegyzi fel a nemzet szabadságharcában elesettek neveit.

   Magyar Polgár, 1868. október 28. Bem apó érdemjele. Szász-Sebesen 1849. april elején jelentek meg a nemzetgyűlés küldöttei Bemnek az elsőrendű érdemjelt átadandók. Az átadás csak szobában történt néhány tiszt jelenlétében, mert helyben nem volt sereg, aztán meg más dolog volt akkor, mint parádézni. — „Volt ennek a kis szobai ünnepnek, — mond a puritán Petőfi — sok táblabírói oldala, de volt olyan momentuma is, mely megható, mondhatni nagyszerű.“ Az öreg Német alezredes e szavakkal nyújtotta át Erdély szabadítójának az érdemrendet: „Én nem vagyok szónok, s ha az volnék, sem tudnék most beszélni. Engedje meg, hogy megcsókoljam jobb kezét, mely az én hazámért vérzett.“ És sírva csókolta meg azt az áldott jobb kezet, és a jelenlevők is mind sírtak, pedig csupa edzett vitézek, érckeblű katonák voltak jelen.

   Magyar Polgár, 1869. január 22. Külföldre menekült hazánkfiai közül ismét egynek rövid napok múlva leendő haza­érkezését jelenthetjük. Ez Bem utolsó hadsegéde Kiss József, alezredes az olasz hadseregből. Azon bajnokaink közé tartozik ő, ki ifjan menekülve, felsőbb tiszti rangját és kitüntetéseit a külföldön és mindig a csatatéren nyert érdemeinek köszöneté. Erdélyben a piskihidnál tűnt fel elő­ször, hol egy bravour által Bem figyelmét magára vonva, ez az ifjú tizedest hadnaggyá tette. Törökországban, mint segédjét láttuk öt mindaddig, míg Aleppoban a dicső vezért sírjához kísérte, honnan megtört vérző szívvel jött a már akkor kezdődő orosz-török harc színhelyére és meghalni óhajtott, a hontalanság kínzó fájdalmától űzve, kereste a halált minden ütközetben, de az oroszok golyója helyett a török hadvezéreinek elismerése környezé, őrnagy és mer basának egyik kitűnő segédtisztje lett. Silisztriánál arany-éremmel, az Ingur melletti véres ütközetben pedig a Medzsidzje nagy érdemjellel tüntettetett ki. Az olasz háború kitörésekor Piemontba sietett, hol őrnagyi ranggal lépett szolgálatba, kevés idő múlva itt a savoyai érdemjellel kitüntetve, alezredességre emeltetett. A hon szeretett földjét, még élő szüleit, s rokonait is­mét látni vágyó hazánkfiát hozza Isten szerencsésen.

   Kiss József. 1848. nov. 4. önkéntes lesz a Nagyváradon alakuló 55. honvédzászlóaljban. Alakulatával az erdélyi sereghez osztják be. Tizedes, 1849. márc. (febr.16.)- hadnagy. Júl. 20. a Vöröstoronyi-szoros védelme során zászlóaljával a cári csapatok a Havasalföldre szorítják, ahol leteszik a fegyvert a törökök előtt. 1850-1859. a török hadsereg tisztje, végül őrnagyi rangban (Ali effendi). 1859. őrnagy és zászlóaljparancsnok az olaszországi magyar légiónál. 1860. ezredes Garibaldi alatt (a "marsalai ezer" tagja volt,) 1861- alezredes az olasz királyi hadseregben. 1868. hazatér, a Ferencz-csatorna Részvénytársaság igazgatója lesz. † Budapest, 1898. jún. 4. ( Kecskeméten temették el.)

   Magyar Polgár, 1867. április 7. Görgey Arthurnak hazájába a visszatérhetés engedélye még nincs megadva. Mit is keresne ő Magyarországon, hol minden talpalatnyi föld vádlóként állana szemei előtt. Senki sem hitte, hogy Görgeynek elég bátorsága legyen arra, hogy belebbezése helyén főbe ne lője magát; de ha elég erős szíve volt végig nézni hazája romlását, ha tanúja tudott lenni Klagenfurtból 19 évi szenvedéseinknek, nem tette őrültté lelkiismerete e közben, ne jöjjön haza most se, hisz Magyarország földje minden szerencsétlen hazánkfiának adhat, annyi helyet hol megpihenjen, csak egyedül az ő számára nem lesz. Egykori dicsőségének emlékei lennének leghangosabb vádlói, melyek nem engednének nyugtot soha, s hontalanná tennék hazájába.

   Magyar Polgár 1867. szeptember 18. Olvasóink bizonyosan emlékeznek a 48-49-iki erdélyi hadjárat kedves és örökemlékű hőse Bem Józsefre, kinek kezéből ritkán maradt el egy vékony tarka lovagostor, melynek a többek között az a történeti emléke is van, hogy mikor az öreg úr dévai visszavonulását csinálta, egy elhagyott ágyújára reá ütött hét ellenséges lovas. Bem észrevette a bajt elég korán, s oda nyargalt az ágyúhoz, melyre már rátették a dragonyosok kezüket. „Mit akartok itten?“ — rivallt reájuk. Az öreg — végig verve lovagostorával az egyiket. „Semmirekellők! Ez az én ágyúm, Marsch innét!“ A lovasok zavarba jöttek a német megszólításra, azt hitték, saját ágyúikat akarják elfogni, s visszairamodtak. Mikor észrevették a baklövést, a honvédek már biztonságba helyezték az elhagyott ágyút. Most előkerült az öreg úrnak lovag-ostora, melyet ő Törökországban Kmettynek ajándékozott, ki vele együtt az iszlámra tért. Kmetty, az ostort testvérének küldötte be Magyarországra, ki azon kéréssel adta át Zelk József úrnak, hogy juttassa múzeumunkba. Z. úr most e becses ereklyét át is adta rendelkezése helyére.

   Magyar Polgár 1867. december 8. Hunyadmegye honvédegylete utóbbi napokban tartott közgyűlésen Benedikty Albert százados indítványa alapján azon határozatot hozta, hogy a Piski alatt 1849-ben vívott csatában elhullott s elvérzett honvédtársaknak emlékére oszlopot fog állítani, mely határozatát a derék honvédtársak­nak, midőn üdvözöljük és többi honvédtársaink részvétébe ajánljuk, egyúttal tudomásul hozzuk, miként az e célra begyülendő pénzösszegek Dévára Bosnyák honvédegyleti pénztárnok úrhoz küldendők.

   Magyar Polgár, 1869. április 7. Honvédegylet. V.Hunyad-zaránd megyei és Szászváros­ és széki honvédegylet megalakult 1857. június 4-kén tartott közgyűlésen ezredes Makray László elnöklete alatt őrnagy Krasznay Pál alelnök és százados Márkus Károly jegyzővel: kiterjeszke­dik az egylet a címében foglalt megyék és vá­rosok egész területére, közgyűléseit évenként négy­szer, (január 3, május 12, augusztus 2, october 29 én) bizottmányi üléseit minden hó utolsó nap­ján tartja, egyik célul tűzvén ki magának, hogy az 1849-ből a „Piski“ hídról nevezetes csatában elhullt bajnoktársaknak emlékoszlopot állítson, mi körüli ernyedetlen fáradozásaiban különösen érdemli a felemlítést az egyleti pénztárnok had­nagy Bosnyák Antal.  Fentebb nevezett jegyző időközben tisztéről lemondván, helyébe hadnagy Tóth László választatott meg. Székhely: Déva. Főtiszt tagjai az egyletnek: Ezredes: Makray László. Őrnagyok: Krasznay Pál, Lendvay Rezső. Századosok: Bauer József, Benedikty József, Benedikty Albert. III. r. érdemjeles Józsika Géza báró, Keresztes Kálmán, Mara Lőrincz, Markus Károly, Nagy Lajos, Szalánczy Mózes, Várady Dániel. Főhadnagyok: Barcsay Miklós, Bocz Sá­muel, Buda Imre, Gál Imre, Ivuly Sándor, Kemény Lajos báró, Lázár Lipót, Lázár Lajos, Ma­ra Sámuel, Nagy Imre, Pogácsnik Miksa, Rajnai Ignácz, Simon Dániel, Szász Sándor Z. Alhadna­gyok: Alsó Elek, Alvinczi József, Bella János, Barcsay Ábrahám, Benke Lajos, Berivai György, Békésy Antal, Bosnyák Antal, Csonka Ferencz, Fetés János, Eperjesi Albert, Fűzi József, Góla Lajos, Hochol János, Kendeffy Ferencz, Kendeffy László, Kenderessi Mihály, Kenderessi Albert, Keresztes Sándor, Kovács Im­re, Ladányi Ádám, László Ignácz, Mara József, Nagy József, Nagy Antal, Pávai Lajos, Rákosi János, Santus Ignácz, Steinpock Frigyes, Szalánczy Sándor, Tóth László, Váradi Domokos, Váradi Bertalan, Vitán László. Főorvos: Nagy Jó­zsef (Beregszászi) szdos, Syányik József szdos. Alorvos: Fischer Henrik, Körmöndy Ferencz főhdn. Táb. pap: Dáné István. Számít az egylet, főtiszteken kívül, altiszt és közharcosokban 157 igazolt tagot.

Magyar Polgár, 1873. november 12. A piski-i győzelem helyén tervezett emlékre már régebben gyűjtenek. Most a hunyadmegyei honvédsegélyző egylet elnöke: Makray László fölhívja mindazokat, kik a szoborra gyűj­tési íveket kaptak, tegyenek jelentést az eddigi eredményről b. Jósika Géza úrnál, Branyicskán s egyszersmind küldjék be az íveket és összegeket.

   Magyar Polgár. 1884. április 8. (Kivonat) …Pénztári és titkári jelentések s néhány jelentéktelenebb ügy elintézése után Dr. Só­lyom-Fekete Ferencz fölemlíti, hogy a piskii csatában megsebesült honvédek a dévai kórházba szállíttattak, hol közülük többen száznál elhaltak, s ezek a róm. kath. temetőben közel a temető sáncához egy közös sírba lettek eltemetve. Jeltelen sírjuk azon veszélyben forog, hogy rövid időn föl fog ásatni újabb halottak befogadására, s ez ügyben a választmány intézkedését hívja fel. B. Jósika Géza, mint a hunyadmegyei honvédegylet elnöke, jelenti, hogy a honvédegyletnek mintegy 300 forint tőkéje van, egy a piskii csatát megörökítő emlékoszlop fölállítására. Minthogy az új vashídon elhelyezendő emléktábla teljesen pótolja az emlékoszlopot, s a tábla költségei nem lesznek valami jelentékenyek, azon ajánlatot teszi, hogy ő a honvédegylet legközelebb egybehívandó közgyűlésén indítványozni fogja, hogy a dévai temetőben nyugvó honvédek sírja rácsozattal körülvétessék s a sír fölé emlékkő, állíttassák. Br. Apor Károly 50 forinttal az alapí­tó, báró Wesselényi István, Darvay Móricz és Szinte Gábor a rendes tagok sorába iktattatnak be. Ezután az adományok jelentettek be.

   Magyar Polgár. 1884. augusztus 12. A piskii csatatér halottjainak eltemetéséről a „Hunyad” a következő érdekes adatot közli. Az alább szó szerint és saját helyesírásával közölt rendelet eredeti fogalmazványában jutott közzé. A benne foglaltak megértésére nézve 1849-iki dévai lakósok közlése alapján elmondjuk a következőket. 1848-ban, a magyar nemzeti kormány által kinevezett főispán gr. Kun Gothárdnak az ellenséges elemek elől történt eltávozása után a nagyszebeni osztrák katonai parancsnokság Czerbe őrnagyot küldötte ki Hunyadmegye főispáni helytartójának. Ez az úr Déván tartózkodott, 1848. második és 1849. első felében. A piskii csatát megelőzőleg, mikor Kemény Farkas, utóbb Bem Dévára jöttek, ő kivonult elölök a Déva megett, fekvő hegyek közé. Amint Bem Piskinél Puchnert, megverte és űzte be az erdélyi részekbe, Czerbe megint megjelent Déván és rendelkezett. Rendelkezésére nézve elég jellemző, hogy csakis a magyar lakosság rendeltetett ki a piskii csatatéren elhullottak eltemetésére. Ő különben, amint mondják, úgy szerette volna feltüntetni, hogy Piskinél csak a magyar sereg szenvedett, veszteséget, az osztrákok egytől-egyig megmenekedtek. Azt is beszélik róla, hogy Bem nyomain Szászvárosig ment, vitézül el akarván fogni a kórházban maradott magyar sebesülteket. Ott azonban a csonka-béna honvédség felkerekedett és megszalasztotta a főispáni helytartó urat. Az érdekes rendelet itt következik.

     „Cs. k. Major, és Megyei Fő Ispánnyi Helytartó Mlgos Czerbe Urnak a’mái nap­ról 37 számnak alatt költ ’s e’ pillanatban tisztelt sürgető Rendelése következtében ezennel komolyan meghagyni kívántam minden Dévai Magyar házaknak: hogy a' Piski hídnál elesett Magyarok eltemettetésükre nézve mindenik Magyar ház holnap reggel reggeli 8 órakor, ha többet nem, legalább külön-kü­lön egy-egy egyént ásóval, kapával és Lapát­tal ellátva a’ megnevezett Helység határára menendőt a’ Dévai piaczi Catholica Kápolna előtt elő állíttatni hat pengő frt büntetés ter­he alatt el ne mulasszák; a’ honnan aztán egy vezérlet alatt egy csomóba az érintett munkálkodás hellyére fognak jegyzék mellett megindíttatni. Költ Déván Febr. 20-án délutá­ni 2 órakor 1849. Góla Mózes Fő Biró.”

   Magyar Polgár. 1884. augusztus 27. A piski hősök emlékére. Piskiből írják, hogy István király napja a gyulafehérvári püspökség kiküldöttei által, mint minden évben, úgy ez alkalommal is fényesen megünnepeltetett. A hazafias kiküldöttek azonban az ünnepet az által kettős jelentőségűvé emelték, hogy a Piskinél elesett hős honvédek emlékezetét is felújítandó, egy a piskii hídhoz történő kirándulást indítványoztak. Pisik-telep közönsége nagy lelkesedéssel vett részt e kegyeleti ünnepen. Impozáns menet vonult a harc vértanúinak sírjához, nemzeti zászlók s ünnepi jelvények alatt. A kirándulók külön e célra, Daruvári Paule István úr, a derék állomásfőnök által felajánlott díszvonaton tették meg az utat a teleptől kissé távol eső piskii csatatérre, s miután a vonat megállt a helyszínen, örömrivalgás és ágyuk dörgése üdvözölte az emlékezetes vidé­ket, mi után Ulrich Márton igazgató-tanító vezetése alatt az ifjúsági dalkör hymnusa hangzott el. Majd Pál István gyulafehérvári líceumi tanár mondott emelkedett hangú beszédet s ezzel az ünnepély véget ért s a közönség a Rákóczi induló mellett visszaindult Piskitelepre

   Ellenzék, 1886. február 14. A piski csata évfordulója. Lélekemelő ünnepély színhelye volt február 9-én a szabadságharcból oly dicső emlékű piski-híd. A piskitelepi elemi iskola növendékei nemzeti színű lobogók alatt, a magyar államvasutak műhelyének zenekara által játszott magyar indulók hangja mellett az újonnan szervezett dalkör tagjaitól s nagyszámú közönség által követve, teljes számmal vonultak ki a hídhoz, hol a dalkör a himnuszt énekelte s azután Dómján tanító lelkes emlékbeszédet mondott. Majd a zenekar eljátszta a „Szózatot” s az iskolás gyermekek ugyanazt elénekelték. Befejezésül Botha Sándor ev. ref. lelkész szép imát mon­dott. A hazafias ünnepélyt követett lakomán elhatározták, hogy egy felállítandó emlékoszlop javára azonnal gyűjtést kezdenek.

   Ellenzék, 1888. november 5. Piskihídi honvédemlék. A Piskitelep lakossága hazafias kötelességének ismerte, hogy az 1849. február 9-én vívott piskihídi csatában elesett hősöknek a csatatéren emléket emeljen. Eddig 300 frt. gyűlt össze a hazafias célra, de miután ez összeg nem elég a tervezett emlékkő felállításához, a Piski-telep lakosainak megbízottai gyűjtőíveket bocsátottak ki, melyben adakozásra hívják fel a nagy közönséget. A begyülendő pénzösszegek Jancsó Ernő piskitelepi plébánoshoz küldendők. Adományokat szerkesztőségünk is készséggel elfogad, és rendeltetési helyére juttatja. 

   Ellenzék, 1888. november 13. Az E.m.k.e a piski csata emlékére. Az E.m.k.e ig. választmánya tegnapi ülésén gyűjtés eszközöltetett Sándor József főtitkár ívén a piski csata emlékére fölállí­tandó oszlop javára. Az íven, melyre már elébb az egyesület több tagja aláírt, összesen huszonöt frt jött be. Kivételes gyűjtés ez az egyesület részéről más célra: de ennek a helynek megjelölése 40 évvel a csata után mégis csak nemzeti kötelesség. Bölöny József intendáns 2 frt, gr. Bethlen Gábor 1 frt. Sándor József Emke főtitkár 1 frt, dr. Vájná Vilmos 1 frt, dr. Gajzágó Manó 1 frt, Korbuly József 1 forint, Nagy László 1 frt. Péterfi Dénes 1 frt. Csernátony Gyula 1 frt, dr. Concha Győző 1 frt, Szabó Samu 1 forint, Weisz Samu 1 frt, Szathmáry Ákos 50 kr, Sárdi István 20 kr, Losonczy János 50 kr, dr. Szombathelyi József 20 kr, ifj. Papp Já­nos 50 kr, Holier Mihály 50 kr, Auschl Mór 30 kr, Csiki Imre 20 kr, Dobál Antal 30 kr, László és dr. Tutsek 60 kr, dr. Vályi Gábor 50 kr, Szvacsina Géza 31 kr, Eszterházy L. 24 kr, dr. Haller Károly 50 kr, Mamitza Já­nos 40 kr, Tömösvári Miklós 40 kr, Becsei Hugó 40 kr, Tömösváry Zsigmond 30 kr, Nedoroszték János 40 kr, Nagy Károly 10 kr, Deáky Albert 50 kr, Ajtay K. Albert 50 kr, Vörös Sándor 50 kr, X—y 20 kr, G. 10 kr, A. b. 20 kr, valaki 20 kr, M. 10 kr, T.10 kr, P. N. 50 kr, N. N. 20 kr. 

   Ellenzék, 1889. január 9. A piski-hídi honvédemlék. Az eddig begyült összeg 1327 frt 40 kr, mely a hunyadmegyei honvéd-egylet által az 1887. decz. 18-án tartott honvédegyleti ülés jegyzőkönyvének 1. pontja szerint fölajánlott és a honvédemlék tényleges készíttetése alkalmával kifizetni ígért 100 frttal együtt 1427 forint 40 krnyi összeget tesz ki. Jelentékeny összeg arra, hogy vele a honvédemlék fölállításához szükséges munkálatok megkezdhetők legyenek. A honvédemlék ügye valóban szép érdeklődés tárgya volt azon kevesek előtt, kik ezen összeget összeadták. Mert csakugyan kevesen, azok is nagyobb részben nem e megyéből valók, járultak létesítéséhez. A kibocsátott 900 s néhány gyűjtőívből alig 200 érkezett vissza. Tisztelettel kérjük azokat, kik gyűjtőíveiket még nem küldték vissza, küldjék vissza azt - habár üresen is - a lehető rövid idő alatt, hogy a kötelességszerű elszámolásnál azok miatt akadályozva ne legyünk. A megbízottak

   Ellenzék, 1889. január 21. Táncmulatság. Piskin a honvédemlék javára febr. 2-án a fiatalság táncmulatságot rendez.

   Magyar Polgár, 1889. május 27. A piski hídi honvédemlék bizottság e hó 18-án tartott gyűlésében egyhangúlag elhatározta, miszerint az emlékoszlopot még ez év folytán felállítják az állomástól délre, az országút mellett fekvő dombra, ahonnan épen az öreg Bem ágyúit irányozta volt. Azon hely jelenleg a Barcsay Gáboré, aki azonban 100 négyszög ölet az említett nemes célra ingyen felajánlott. A nemes főúr ez ajándékát a bizottság örömmel és mély hálával fogadá.

 Ellenzék, 1889. október 28. A piski-hídi honvédemlék leleplezési ünnepélyének a rendező bizottság által megállapított sorrendje következő: Délelőtt 9-10 óráig isteni tisztelet a piski róm. kath. templomban. Istentisztelet után együttes kivonulás a tornatérről a honvédemlékhez, hol a Déva felől jövő vonat megérkezte után (11 és egynegyed órakor) kezdetét veendi a leleplezési ünnepély a következő sorrendben: 1. Jancsó Ernő plébános, bizottsági elnök üdvözlete a közönséghez. 2. Ünnepi beszéd. Tartja gróf Kuun Géza. 3. Ének, a piski férfikar által. 4. Alkalmi költemény. Írta és szavalja Jakab Ödön tanár. 5. Zene, a piski zenekar által. 6. Ima az elhunyt hősökért: Mondja Juhász Izidor piskitelepi ref. pap. 7. Barcsay Kálmán Hunyad megye alispánja átveszi a honvédemléket és átadja megőrzés végett Piskitelep községi elöljáróságának. Az ünnepélyt társas-ebéd követi.

   Nekrológ. Inczédy Sámuel. Kolozsvár, decz. 4. „Dúló csaták után ismét nyugalomra tért egy hős. A szabadságharc egyik hérosza, aki nevét bátorsággal, halálmegvetésével és lelkesedésével beírta a történelembe, nincs többé. A vörös sipkások parancsnoka, a 11-ik zászlóalj feje: Inczédy Samu nyolcvankét éves korában, mint nyájas szelíd öreg ember, szerető neje gyöngéd ápolása mellett, tegnap csendesen elszenderült, örökre. Inczédy nem ama nagy hadvezéri talentumok közé tartozott, kik a hadviselési tudomány elméletének felhasználásával a háború sakkjátékosai. Őt szíve, lelkesedése, férfias bátorsága, vezették a csatában. Ama hősök közé tartozott, kik nem látcsővel kezükben nézik a harc lefolyását, hanem a kik a zászló mellé állva kivont karddal rohannak előre.”

       Ps. Amíg Bem Piskire érkezett, addig Inczédy Sámuel (1811-1893) tartotta magát. Csak ő el lett felejtve. (kivonat) „S míg a 31-ik zászlóalj, pár kisebb csapattal a túlerő által összezúzatott, s Bem Déva felé bámulatos visszavonulását tette, Inczédy zászlóalja, mely azalatt Bekét csakugyan bevezette Szigethy Miklós százados vezetése alatt, s egy Dévát megrohant oláh tábort szétvert, már Piskinél állott s egy fél népig egyedül tartá fel a Bem után tolongó osztrák sereget. A másnap reggel fejlett csatát is b. Kemény Farkas alatt Inczédy fogadta el, s Horváth huszár százada szétrobbantása és Horváth eleste után két század honvéddel ő tartá vissza iszonyú puska- és ágyútűz között az ellent, míg Bem a segéllyel megérkezett.”

   Vasárnapi Újság, 1889, október 20, 42. szám, XXXVI. Évfolyam.  A piskihídi honvédemlék építése annyira haladt, hogy jövő hó elején meg akarják már tartani a leleplezési ünnepélyt. A költségek azonban nincsenek még teljesen fedezve, körülbelül 500 frtra volna még szükség. A Piski-telepen alakult honvédemlék-bizottság azért ismételten a közönség hazafias áldozatkészségéhez fordul s különösen kéri az ívtartókat, hogy a még künn levő 600 gyűjtőívet, ha üresen is, mielőbb szolgáltassák be és küldjék Jancsó Ernő bizottsági elnökhöz (Piski, Hunyadmegye), hogy a bizottság beszámolhasson.

   Vasárnapi Újság, 1889, november 10, 45. szám, XXXVI. évfolyam. A piski-i csata emléke. A piski-i híd mellet a hó 3-án avatták föl azt az emléket, melyet Bem győzelmes csatája hirdetőjének állított oda a hazafias kegyelet. Az emlék tizedfél méter magas obeliszk, feketés szürke trachitból. Az emléket öntött vasrács veszi körül. Az oszlop homlokzatának keletre, vagyis a piski-i híd felé néző részén érczből készült megaranyozott cser-babérkoszorú díszeleg. Ezen az oldalon a következő aranybetűs felirat van: „Az 1849-dik évi február 9-iki győzelmes csata és ott elhullott dicső honvédeink emlékére a nemzet kegyeletes közadakozásából a hunyadmegyei honvédegyesület támogatás mellett emelte Piski-telep lakossága. MDCCCLXXXIX.” A Piski-telep felé néző északi oldalon ez olvasható: „E dombról dönté el Bem apó a csatát azon emlékezetes kijelentése után: Ist die Brücke verloren, ist Siebenbürgen verloren.” A harmadikon, a déli oldalon, a következő felirat van:

   „Vérzettek és elhaltak ők,

   De győzedelmesen;

   Tettök sugára átragyog

   Időn és enyészeten.”

   Magyar Polgár, 1894. október 1. Hol ülték meg legelőször az aradi gyásznap emlékét? Erre a kérdésre a Kolozsvárt megjelenő „Történelmi Lapok” Rónay Jáczint naplójából felel egy adattal. Ez adat szerint a magyar emigránsok Londonban már 1850. évben, tehát a legközelebbi évforduló alkalmával okt. 9-én gyászisteni tisztelettel és szónoklattal emlékeztek meg a 13 vértanú haláláról. Rónay Jáczint magyarul szónokolt. Az ő szónoklata volt a nyilvánosan tartott első magyar beszéd Angliában. Ő utána Mutter theologiai kandidátus németül olvasott fel. Rónay Jáczint latin nyel­ven üdvözölte Itália száműzötteit, melyre Augusztini római menekült olasz szónoklatban felelt. A lap e száma az aradi gyásznap évfordulója alkalmából „Elhunyt honvédek albuma” címen, a legközelebbi időkben elhalt honvédek közül Forró Elek ezredesnek, Cséfalvay Alajos őrnagynak, Miklósvári Miklós Gyula huszár főhadnagynak, Bartkovszky Károly főhadnagynak, Tenky Sándor őrmesternek a képét és életrajzát közli.

   Magyar Polgár, 1895. március 18. Március idusa (közepe) Déván. A dévai ipartestület f. hó 15-én hazafias ünnepélyt rendezett. Délelőtt 10 órakor a róm. kath. templomban istentisztelet volt, melyen az iparos-testület saját zászlója alatt, valamint az állami tanítóképző-intézet növendékei saját lobogójuk alatt és a különböző testületek is részt vettek. A nagymisét Rácz Pál zárdafőnök celebrálta, közben a tanítóképző-intézet ifjúságának énekkara egy pár nagyon szép éneket adott elő, Kutnyánszky Jenő kép. zenetanár vezetése alatt. Az emlékünnepély a redoutban tartatott, amelyet az iparos ifjak Emke-dalosköre által előadott „Hymnus” vezetett be. Szentpéteri János tanítónövendék Jakab Ödön egy alkalmi költeményét szavalta nagy hatással. Majd Boga Károly, a tanítóképző-intézet érdemes igazgatója, lépett a szószékre és nagyon sikerült és szép eszmékben bővelkedő alkalmi beszédet tartott, mely mindvégig lekötötte a hallgatóság figyelmét s végül zajos tapsokban részesítették magvas és tapintatos szónoklatát. Utána az iparos ifjúság adta elő ifj. Szotyori Nagy Károly „Talpra magyar” című szerzeményét, Hajtmán Pál karnagy vezetése alatt. A dalt meg kellett ismételni. Kozma Andor „A szabadság napja" című költeményét Bartucsek Hermina szavalta ügyesen és értelmesen. Befejezésül a tanítóképezdei ifjúság dalkara és az Emke-dalosköre a „Szózat“-t énekelte együttesen. Kutnyánszky Jenő és Hajtmán Pál zenetanárokat dicséret illeti szakképzet és kitűnő oktatásukért, kik fáradságot nem ismerve, ritka eredményt tudnak felmutatni az általuk vezényelt énekkarokkal. Az ipartestület délután saját épületében házi ünnepélyt is rendezett, amely alkalommal a szokásos pohárköszöntőt azokért, kik az ipartestület épületének létrehozása körül maguknak érdemeket szereztek, Szőts Sándor dévai ev. ref. lelkész mondotta. Este közvacsora volt, amelyet felköszöntők fűszereztek.

Magyar Polgár, 1900. március 3. Az aradi vértanuk koporsóvivője. Meghalt Arad-Hácsán egy Siradó Jánosné nevű öreg, özvegyasszony, kinek nevezetes esetben volt része valaha. A gróf Károlyi uradalom kulcsárnője volt a hetvennégy éves, tisztes matróna. A szabadságharcban férjével együtt Csernovics Péternek, a mácsai uradalom akkori tulajdonosának szolgálatában állott. 1849. október 6-ának rémes éjszakáján Siradóné a férjével együtt azok között volt, akiket Csernovics Péter két vértanúnak: Damjanich Jánosnak és Lahner Györgynek holttestéért küldött, s akik a két nagy halottat a várból Aradra s innét Mácsára vitték, ahol azután az uradalom parkjában eltemették. Az öregasszony gyakran megemlékezett arról a rettenetes éjről, amikor a halott szállítás történt. A bakótól aranyért vették meg Vécsey, Damjanich, Lahner, Leiningen és Dessewffy holt­testét. Egy hőslelkű aradi asszony: Urbány-Hegyesi Katalin vezette a gyászos munkát: hozzá mentek Damjanichért és Lachnerért Csernovics Péter megbízottai. Azután egyszerű fakoporsókban hazavitték a két halottat. Éjfél után egy órakor zörgettek be az uradalmi gazdatiszt ablakán: - Két halottat hoztunk. . .Azután harmadnap, mikor az uraság, Csernovics is hazamehetett, csöndben eltemették a két nagy halottat. Éjfélkor volt a szomorú temetés; alig néhányan látták. Amikor pedig a koporsót lebocsátották a sírba, a jelenvoltak letérdeltek és három Miatyánkot mondottak a sír szélén.

   Magyar Polgár. 1903. október 8. A világosi emlékoszlop. Az aradi nemzeti szövetség elhatározta, hogy a világosi fegyverletétel helyén nagystílű emlékoszlopot ál­líttat. Az oszlop terve, melynek elkészítésére Steiner József mérnököt kérték fel, már befejezést nyert. Steiner a tervet bemutatta a nemzeti szövetségnek, mely e hó 20-án kiküldi több tagját, hogy az oszlop számára alkalmas helyet keressen.

   Magyar Polgár. 1903. október 13. Bem tábornok emléke. Megemlékeztünk már arról a hazafias mozgalomról, me­lyet Kis-Küküllő vármegye róm. kath. papsága indított meg oly célból, hogy az abosfalvi róm. kath. plebánia-épületet, melyben Bem József, a szabadságharc tábornoka a vámosgálfalvi csatát megelőző éjszak áttöltötte, emléktáblával jelöljék meg. Veress Lajos esperes eziránt meg­kereste Csató Gábor vármegyei alispánt, ki ez ügyben e hónap 14-dikére egy értekezletet hívott össze Dicső-Szent-Mártonban s egyszersmind felkérte br. Kemény Ákos főispánt az értekezleten való megjelenésre és annak vezetésére. Ez értekezlet fog határozni az emlékmű minő­sége, valamint az ünnepély felavatás módozatai ügyében.

^[1] Mutatvány Bancsilla Elek “Szerelem , politika és börtön” című, sajtó alá adandó regényébő1, melynek tiszta jövedelme a piskii hídnál felállítandó honvédszobor tőkéjének nö­velésére lesz ajánlva