A dévai Csángótelep, tudósítások 1919-1949

  1919 nov. 20. (kivonat)
 A románok egyébként egész községeket is át akarnak telepíteni, így Kolozsvár külvárosából, az úgynevezett Hostátból, a Bocskay által telepített hajdúkat át akarják telepíteni Felek községbe és helyükbe a feleki románokat áthozni. Ugyanezt akarják a dévai csángó-teleppel is, melyet egyenesen Bukovinába szeretnének küldeni.

  1922. október 24. Verést kaptak a dévai csángók a koronázáskor.
  A koronázás második napján, hétfőn délután egy pár csángó-gazda felkerekedett, hogy földjén dolgozzam. Szerencsétlenségükre azonban földjeik a szentandrási románok földjeivel határosok, akik észrevéve a munkálkodó embereket, bejöttek a csángók földjére, bevitték őket a legközelebbi őrházba, és jól elagyabugyálták. E túlbuzgó hazafias tettet 15 civil és 5 csendőr hajtotta végre kb. 20 csángó emberen.
Tettükön fölbuzdulva, a földeken még messzibb is bekalandoztak és nőket is, bántalmaztak. A csángók, akiknek saját földjeiken való dolgozás hétfőn és kedden délután meg volt engedve, megtették a feljelentést, az egyetértést és ünnepet ilyen különös módon értelmező egyének ellen.

  1923. május 12. Tűz a Csángótelepen a kolumbácsi legyek miatt.
  Folyó hó 11-én, pénteken délután 4 órakor az újtelep legutolsó házának istállójában tűz ütött ki. A tüzet a kolumbácsi legyek elleni füstölés okozta, amennyiben a tehenek mellé helyezett tűztartó edényt az állatok felrúgták s az istálló így tüzet fogott. Tíz perc alatt az egész ház leégett, mivel csak egy 7 éves kisgyerek volt otthon, úgy hogy a kivonult tűzoltóságnak már nem akadt dolga.
A ház tulajdonosa Daradics Gergely, akinek, tekintettel arra, hogy a padláson gabona és ruhanemű volt, körülbelül 30.000 lei kára van. A nagyszámú család szerencsétlensége mindenütt részvétet keltett. A gyűjtést Domokos Lázár újtelepi bíró megindította, ami elől, reméljük, a város polgármestere sem fog elzárkózni

  1924. január 19. Tűz a csángótelepen.
F. hó 17 én, csütörtökön este fél 8 órakor a dévai csángótelepen tűz ütött ki. A tűz Kásler Ádám csángógazda csűrjét és istállóját hamvasztotta el.

                                                                                                          Telepi hősi halottak

1924. február 9. A dévai csángó ifjúság színielőadása.
Mint már megírtuk, a dévai csángó ifjúság f. hó 16-án este Szigligeti Ede „A csikós" című népszín¬művét fogja előadni. Előadás után tánc lesz reggelig. A csángók legújabb vállalkozása iránt az egész városban nagy az érdeklődés.

  1924. február 23. „A csikós" Déván.
  A dévai csángóifjúság színielőadása. Folyó hó 16-án, szombaton a dévai csángók régi szokásukat elevenítették föl és ismét a színpadra léptek. Ez alkalommal Szigligetinek
  „A csikós” című népszínművét vitték színre. Közönség éppen elég volt, bár a városiak jórésze távol tartotta magát az előadástól. Általában véve az előadás nívója nem érte el azt a magasságot, ahová a csángók már felküzdötték magukat. Az igaz, hogy jórészben rendezési hibából származott ez, de csak jórészt, mert egy része a szereplőkön is múlott.
  Először kell megemlékeznünk Zsók Fábiánról, aki Andris bojtár szerepében igazán művészi alakítást nyújtott. A kiváló műkedvelő, úgy látszik, elemében volt, mert oly valószínűen, természetesen és valósággal kidolgozottan adta a szerepét, hogy arról még a legszigorúbb kritikus is csak az elismerés hangján emlékezhetik meg. Hangja is teljes tisztaságában és kellemességében érvényesült, úgy, hogy a közönség mindig megtapsolta.
Semmivel sem maradt mögötte Zsók István, aki Márton csikóst alakította. Ô is olyan természetesen és annyi magyar temperamentum¬mal mozgott a színpadon, hogy játékát a közönség a legteljesebb mértékben élvezte. Neki és Zsók Fábiánnak úgy talált a szerep, hogy egészen hozzá is nőttek. Látszott rajtuk, hogy a lelkűket adták s nemcsak szavakat szavaltak. Özvegy Karvalyné szerepében Czirják Violát láttuk, akinek intelligenciája teljesen jól alakította a szerepet, azonban a rutin még hiányzik belőle. Több rutinnal nagyon jó műkedvelőnk lesz. Különben úgy hallottuk, a kezdeményezés és a tanítás érdeme is az övé.
  Nehéz szerepe volt Borbély Ferencnek, aki Bencét alakította. Borbély régi és nagyon jó műkedvelő, de nehéz szerepe még őt is próbára tette. Műkedvelői mértékkel mérve nagyon jól megállotta a helyét, de szerepe olyan volt, hogy a szemlélő akaratlanul is többet kellett, hogy várjon tőle.
Kásler Ilona, mint Rózsi volt igen jó. Hangja azonban gyenge s így nem érvényesült. Játékán is az első szereplés hidegsége ömlött el. Jó műkedvelő válhatik belőle. Meg kell még emlékeznünk Pap Károlyról, aki Szárnyait adta, Lovász Gergelyről, aki Kiss Bálintot alakította és Kozma Lajosról, aki Asztolf szerepében föltétlenül erősebb játékot kellett volna, hogy produkáljon. Ezt különösen azért jegyeztük meg, mert az előadás általa sokat nyert volna.
  Kisebb alakításokkal szerepeltek: Szőts Etus, Daradics Ferenc, Lovász Ferdinánd, Csobot Ferenc, Zsók Gergely, Daradics György, Lovász Ferenc, Bot Regina, Daradics Györgyné, Szitás Lojzi, Palkó György, Gergely Ferenc és Zsók József.
Előadás után táncmulatság volt, amely a reggeli órákig tartott.

  1924. április 5. Kártalanítás a dévai csángó gazdáknak.
  A minisztertanács határozata alapján a napokban a kormány a subprefectura útján 14 720 leu kártalanítási összeget küldött Déva városának, hogy azt azok között a dévai csángógazdák között osszák szét, akiknek a múlt évben a kolumbácsi legyek által érzékeny veszteségük volt a marhaállományban. Az összeget Varga János, Zsók Gergely, Katona József, Balázs Szilveszter, özv. Csernik Jánosné és Forrai Jakab csángó gazdáknak fogják kiosztani.

  1924. június 7. Elesett hősök emlékünnepe.
  Csütörtökön, f. hó 5-én volt a háborúban elesett hősök emlékünnepe. Ez alkalommal az egész város zászlódíszt öltött s egész napon át általános munkaszünet volt.
  Délelőtt 9 órakor az összes felekezetek templomában istentisztelet volt, ami után a templomokból a piactérre vonultak az összes iskolák növendékeivel együtt, a piacon a katonaság várta az egyházakat és a közönséget, hogy a temetőkbe vonuljanak az elesett hősök sírjainak megkoszorúzása végett. 10 órakor elindult a menet a temetőkbe.
  Elsőnek a görög-keleti temetőbe mentek, ahol Duma görög-keleti lelkész és még mások mondtak beszédet. Ezután megkoszorúzták a 12 hősi halott sírját, s a katonaság takarodót fújt háromszor. Az első a 12 hősi halottnak, a második a tömegsírban levő hősi halottaknak, a harmadik pedig az eltűnteknek szólt. E megható jelenetet minden temetőben megismételték.
  A katholikus temetőben az ott nyugvó 53 hősi halott sírját, a református temetőben 6 hősi halott sírját s az izraelita temetőben 4 hősi halott sírját koszorúzták meg s mindenütt szép beszédeket tartottak. E kegyeleti ünnepi program mindenütt szépen és simán folyt le s a közönség és katonaság teljes mértékben átérezte ennek a napnak gyászos, de egyben felemelő voltát.

  1925. február 7. A dévai csángóműkedvelők színielőadása.
Az „Amit az erdő mesél” népszínmű sikere. A csángóműkedvelők múlt hó 31-én, szombaton esti 9 órai kezdettel színielőadást rendeztek a városi színházban. Ez alkalommal az „Amit az erdő mesél címü három felvonásos népszínmű került színre teljes anyagi és erkölcsi siker mellett.
Jólesően kell megállapítanunk, hogy a csángók most se maradtak el a megkívánt mértéktől. A szereplők valamennyien nagyszerűen játszottak. Zsók István úgy mozgott a színpadon, mintha valóban ő lett volna Bacsó János, akinek szép leányáért folyik a harc. Bugyi Viktória, aki már nem egyszer gyönyörködtetett játékával, Kató szerepében kifogástalant nyújtott. Az erdészt Daradics György alakította s ebben a szerepben, bár elég nehéz volt, jót produkált. Valamivel talán határozottabb lehetett volna.
  Mint bíró, Lipinka Ferenc nyújtott kiválót s Szitás Pál Dóka Jancsi alakításával teljesen rászolgált dicséretünkre. Nem feledkezhetünk meg Both Imréről sem, aki mint Ignác valóban kifogástalan volt. Bár először lépett színpadra, szinte rutinnak nevezhető nyugodtsággal és kidolgozással játszott. B. Kovács Teréz Zsuzsika szerepét vállalta s ebben derekasan meg is felelt vállalkozásának. Mint Tűrje Tóbiás Zsók Gergely, mint Bora János Zsók József nyújtott kiváló kabinet alakítást. A többi szereplők is ambícióval és tehetséggel játszottak s hogy egy kalap alatt említjük őket, ez nem azért van, mintha rosszabbul játszottak volna, hanem azért, mert szerepük a darabban nem volt olyan nagy, így dicséretet érdemelnek: Dávid Mari (Basáné), Daradics Fábián (erdőkerülő), Salamon András, akit kettős szerepben láttunk (öreg ember és csendőr) Daradics Erzsi (öreg asszony) és a három cigány szerepében Sebestyén Mihály (prímás), Sebestyén Fábián (kontrás) és Sebestyén János. A cigányok s a süket asszony nem kevés derültséget keltett a nézőtéren. Rendezés, díszletezés nagyon jó volt. Zökkenőt sehol sem tapasztaltunk. A párbeszédek, műkedvelőknél szinte szokatlan bevágással, kifogástalanok voltak. Bugyi Viktória énekszámait még külön is meg kell dicsérnünk.
  A betanítás és rendezés nehéz, de jelenleg sikeres munkájáért Titz Ferencet illeti dicséret, aki fáradtságot és időt nem kímélvé munkálkodott azon, hogy a csángó ifjúság nagyszerű tehetségeiről még egyszer tanúságot tehessen.
  Örömmel jegyezzük fel, hogy Panaitescu szenátor, aki szombaton délelőtt érkezett Dévára, szintén résztvett az előadáson s tetszését nyilvánította a látottak felett.
  Előadás után a Kaszinó emeleti helyiségében tánc volt, amely valóban a legjobb hangulat¬ban a reggeli órákig tartott.

  1925. október 17.
  A dévai csángóműkedvelők közelebbről a városi színházban műkedvelő előadást fognak tartani, mely alkalommal egy kiváló magyar darab kerül színre.

  1925. október 17. Pórul járt szekeres.
  F. hó 9 én este Bartis Antal szekerével kifelé igyekezett a Csángótelepről, tűzoltói szolgálatába akarván menni. Szerencsétlenségére azonban szembejött vele a Déva 107-es autó, amely, mivel nem volt lámpával ellátva, neki ment a sötétben Bartis Antal szekerének. Az utasok az autóból kiszállva még meg is verték a pórul járt gazdálkodót. A telepi házakból azonnal gyertyával siettek a helyszínére s megnézvén az autó
számát, megtették a feljelentést az autósok ellen.

  1925. december 12. A dévai telepesek figyelmébe!
  Több helyről értesülünk, hogy a dévai csángótelepen az a hír terjedt el, hogy új kisajátítás van tervbe véve, mely esetben az egyes telepeseknek csupán 4 holdnyi terjedelmi birtok lenne meghagyva.
  Mi a magunk részéről azt hisszük, hogy ez a riadalmat keltő hír vagy félreértésen alapulhat, vagy túlzás, vagy: még inkább a jövő választásokkal kapcsolatos tendenciózus híresztelés, mely esetleg megfélemlítési célokat szolgálhat, mivel jogi szempontból kétszeri kisajátítást lehetetlennek tartunk! Mindenesetre nyilvántartjuk az ügyet, s felhívjuk rá a Magyar Párt dévai tagozatának a figyelmét, kérve, hogy sürgősen nézzen utána hivatalosan a dolognak, hogy jövő számunkban már po¬zitív tényekről számolhassunk be, s az esetleges szükséges lépések mielőbb megtehetők legyenek

  1926. május 8.
  Alulírottak közhíré tesszük, hogy Zsók Lajos, Déva csángótelepi lakos, üzlettárs, a forgásban levő téglateleppel egyedül, nélkülünk szabadon nem rendelkezik, arra vonatkozólag semmi üzletet nem köthet, feljogosítva nincs, érte semminemű felelősséget nem vállalunk, neki sem szóbeli sem írásbeli megbízást nem adtunk és nem adunk,
Déva, 1926. Május 4-én.
Strucskó József és Strucskó Ferenc

  1926. május 8. Kérelmünk a dévai postahivatalhoz.
  A közönség köréből azt halljuk, hogy a dévai csángótelepre nem kézbesítenek postát. Felkérjük ezért a dévai postahivatal érdemes főnökét, hogy, amennyiben ez a hír tényleg megfelelne a valóságnak, szíveskedjék intézkedni, hogy a csángótelepre is rendesen és rendszeresen kézbesítsék ki a postát. Erre annál is inkább szükség van, mivel semmi ok nincsen az ellenkezőjére, és mert a csángótelep is megkívánhatja, hogy a postáját rendesen kikézbesítsék. Reméljük, hogy eme szerény kérésünket meg fogja hallgatni a dévai postahivatal.

  1926. július 4. Fölfordult az egyik dévai autóbusz.
  A dévai csángótelep végénél levő úgynevezett horgosi kanyarulatnál a napokban könnyen végzetessé válható autóbusz szerencsétlenség történt. Az autóbusz nagy sebességgel haladt s az útkanyarulatnál a soffőr vigyázatlansága folytán felborult. Az autóbuszban 7 utas ült, akik közül az egyek súlyos sérüléseket szenvedett, a többieknek, szerencsére, semmi bajuk nem történt. Az autóbusz baloldali első kereke és az üvegrész pozdorjává tört.

  1926. október 23.
  A szerencsétlen flótás Farkas Mihály vajdahunyadi fiatalember f. hó 22-én szabadult ki a dévai ügyészség fogházából, ahol lopás miatt kiszabott 4 hónapi büntetését ülte le.
  Kiszabadulásának napján azonban ismét lopásra vetemedett. Sebestyén József csángó gazdától ellopott 26 méter vásznat és 2 kgr. 300 gr. pamutot. Betört még Both Sándorhoz, Jelerauna és Joózsa Istvánékhoz, amely helyekről régi holmikat vitt el.
  Az értékesíthető dolgok egy részét Creciun Dumitrunál eladta 600 leiért s a pénzt még az este elitta és elkártyázta. Kozma Lajos csángó telepi vendég¬lősnél is járt, ahol úgy adta ki magát, hogy Vakarestiből jött fogoly, ahol, mint bolseviket zárták le. Kozmának a dolog gyanús volt s felhívta rá a rendőrség figyelmét, amely rájőve a lopásokra, azonnal letartóztatta és átadta az ügyészségnek. A szerencsétlen flótás mindössze tehát csak egy nap és egy éjjel volt szabadon. Most ismét elmélkedhetik az enyém- tied törvényről a dutyiban.

  1926. december 25.
  Műkedvelői előadás. A dévai csángó ifjújág január 22-én a városi színházban este 9 órai kezdettel a Fehér Anna c. népszínművet fogja előadni. A csángók előadása iránt általános az érdeklődés.

  1927. április 23. Egy csángó gazda tragédiája.
  Április 11-én csütörtökön délután 7 óra körül a régi Csángótelepen ifj. Székely József csángógazda háza kigyulladt. A tűzoltóság azonnal kivonult, azonban a tűz olyan hamar terjedt el, hogy a tűzoltói munka éppen csak a házban levő bútorok megmentésére és a tűz lokalizálására szorítkozott.
  A szerencsétlen csángó embernek elégett csekély bútorán kívül mindene, háza csűrje a gabonával együtt, istállója és hintója, így hogy most teljesen kenyér nélkül áll. A tűz keletkezésekor a család a mezei munkával volt elfoglalva. A tűz keletkezésének kiderítése végett a vizsgálat megindult. A szerencsétlenül járt család felsegélyezésére gyűjtés indult, felkérjük ezért mi is olvasóinkat, hogy minél többen adakozzanak acélból, hogy a tüzeset miatt tönkrement család valahogy lábra állhasson. Adományokat lapunk kiadóhivatala is elfogad és hírlapilag nyugtáz.

  1927. június 11. Értesítés!
  Alulírott Salamon Jakab dévai lakós f. évi június hó 3 án megvettem Kozma Lajosnak Déván a Csángótelepen, Principele Carol út 108 szám alatti fűszer- és vegyeskereskedését s kérem az összes hitelezőket, hogy az üzlettel szemben fennálló követeléseiket nálam legkésőbb nyolc nap alatt bejelenteni szíveskedjenek, mert az ezen határidőn túl bejelentett követeléseket tudomásul nem vehetem. Déva, 1927. június hó 5.
Tisztelettel, Salamon Jakab.

  1927. július 23. A tűzjelző sziréna jelzései.
  A dévai tűzoltóság parancsnoksága a városi tanácsai egyetértésben a várost kerületekre osztotta és minden kerületnek más-más jelzést állapított meg. Ez azért vált szükségessé, hogy a lakosság és a tűzoltóság tudja a jelzésből is, hogy a város mely részén van körülbelül a veszedelem…
…Külön kerületet képez a Csángótelep, amelyet a telepnél levő és az országútnál átmenő iparvasúti sínpártól (a kicsi üzlettől) számítunk a Principele Carol utcára merőlegesen. A Csángótelep jelzése 1 hosszú.

  1927. november 12. Férjhez ment a dévai csángóprimadonna.
  Bugyi Viktória neve és személye valamennyi dévai előtt ismeretes. Ő a mi csángóprimadonnánk, aki valóban nem mindennapi készséggel és tehetséggel szerepelt műkedvelői előadásainkon. Most örömmel jelenthetjük, hogy október 31-én férjhez ment Bajkor József dévai asztalosmesterhez.

  1927. november 26.
  Elfogták a hunyadmegyei templomrablások tettesét című múlt heti számunkban megjelent hírrel kapcsolatosan közölnünk kell, hogy — mint most utólag értesülésünk —Balog Péter nem dévai csángó földmives, hanem bukovi¬nai napszámos, aki csak most telepedett Dévára. Viselt dolgaiért már Bukovinában is börtön¬ben ült.

  1928. július 7. A dédácsi parkünnepély.
  A dédácsi kerti mulatság egyre nagyobb méreteket ölt. Folyó hó 5-én tartotta meg a rendezőség a helyszínén a terepszemlét. Sikerült megállapodni egy olyan parkrészletben, amely egymagában is gyönyörködtetheti a közönséget. Itt állítják majd fel a sátrakat egymás mellett lévő több olyan tisztáson, amelyet évszázados fák árnyékolnak, úgy, hogy a nap melegétől és esetleg az esőtől is menedéket talál. Közelében terül el az a kaszáló, amelyen László János telepes gazda vezetése alatt és a katonazenekar hangjai mellett, a 100 tagú bandérium felvonulást, a lóversenyt megtartják. A felvonulás és a lóverseny pont délután 2-kor veszi kezdetét. A közönség kényelmes elszállításáról a rendezőség gondoskodott.

  1928. július 19. Hunyadmegye magyarságának impozáns ünnepe Kazinczy kedvenc fái alatt, a dédácsi-parkban (részlet)
  (Piski, július 17. Saját tudósítónktól.)
  A piskii állomás közelében, mintegy 60 holdnyi területen terjed el a históriai nevezetességű Dédácsi-park, melynek százados fái alatt, a rettentő kánikulai hőségben, mintegy nyolcezer ember hullámzott fel-alá vasárnap, hogy — a csaknem demonstráció számba illő népünnepélyen — erkölcsi és anyagi támogatásával járuljon hozzá a Déván építendő magyar kultúrház alapjához. Tudvalevőleg a dévai magyar kaszinót, a magyar színházai és az összes magyar kulturális intézményeket elvették a magyarságtól s most a dévai magyarság dr. Leitner Mihály, tagozati elnök ügybuzgó vezetése mellett egy nagyszabású magyar kultúrház építését vette tervbe s az anyagi alap megteremtésére rendezte a dédácsi magyar népünnepélyt is.
  A nagy anyagi sikerrel záruló népünnepély tiszta jövedelméből a dévai kultúrházon kívül tekintélyes anyagi segélyezésben fog részesülni a szászvárosi Kun-kollégiumi elemi iskola vármegyei magyar szegény tanulókat segélyezőalapja is.
  Sajnos, hogy a nagy hőség mellett az ünnepély programpontjai nem folyhattak le a megállapított sorrendben, de így is feledhetetlen látvány volt a dévai és Cserna-menti csángók, továbbá a Lozsád, harói árvalányhajas, magyarruhás, Árpádkori ősfoglalók utódainak lovas bandériumában gyönyörködni Kazinczy Ferenc kedvenc fái alatt, amint lóversenyre ügettek a százados parkban…

  1928-11-19. Műkedvelő előadás Déván.
  Dévai tudósítónk jelenti: A dévai katholikus egyház kitűnő műkedvelőivel színre hozta Déván Farkas Imre híres operettjét, a Túl a nagy Krivánon-t. Az előadás a legszebb siker jegyében folyt le, a szereplők egytől egyig a legkiválóbbat nyújtották. Itt említjük meg, hogy a dévai zsidó fiatalság november 17-én tartott műkedvelő előadást, a dévai református és a szászvárosi református dalárdák pedig december 8-án tartanak közös dalestélyt. Meg kell még emlékeznünk a dévai magyar ifjúság törekvéséről is: ez év karácsony másodnapján, Tompa Mihály halálának évfordulója alkalmából, Tompa-emlékünnep et fognak rendezni változatos műsorral.

  1928. december 8. A dévai Magyar Párt bizottságai.
  Az Országos Magyar Párt dévai tagozata, az új szervezeti szabályok értelmében eszközölt megalakulás óta, november 29-én tartotta első választmányi ülését, szinte valamennyi választmányi tag jelenlétével.
  Az ülést Dr. Leitner Mihály elnök nyitotta meg, aki melegen üdvözölte azokat a tagokat, akik újonnan választattak be a választmányba: de kitüntető melegséggel és büszkeséggel üdvözölte a megjelent Hegedűs Pétert és Rácz Lajost, az új választmány két új munkástagját, akik — úgymond — szívük sugallatára hallgatva, megtalálták azt a helyes utat, amelyen haladniok kell.
  Az üdvözlés után a választmány lelkesen megéljenezte a két munkástagot. Ezután megalakították a következő bizottságokat:
Kultúrbizottság. Elnök: Göllner Károly. Tagok: dr. Issekutz Gergely, dr. P. Imets Károly, Bitay Béla, dr. Lengyel Zoltán, dr. László Lázár, dr. Márton Adof.
Gazdasági bizottság. Elnök: Csulay Lajos. Tagok: Antony Sándor, Szente János, Zsók Fábián, László János, Pap Adolf, Visky Lajos, Györffy Márton.
Politikai bizottság Elnök: dr. Meskó Miklós. Tagok: dr. Glück Ede, dr. Martonossy György, Péntek Elek, Balog Géza, dr. Halász Andor, dr, Schulhof Zsigmond, Boros Károly, Kásler István.
Vigalmi bizottság. Elnök: Malárik Pál. Tagok: Rácz Lajos, Kálmán Lajos, Juhász Lajos. Becker Károly, dr. Kolosy Márton, Krupánszky János, Bubárnik Miklós.
Ifjúsági kultúrbizottság. Elnök: Joózsa István. Tagok: Szász József, Ercse Ferenc, Hollós Antal, Hegedűs Péter.
Diáksegélyző bizottság Elnök: Kovács László. Tagok: Breier Izidor, dr. Jánó József, Szombatfalvy Sándor, Aradi Ferenc, Zeitler Oszkár, Borbély Ferenc.
  Miután még a választásra vonatkozólag beszéltek meg egy s más teendőt az ülés véget ért.

  1928. december 15. Megalakult a dévai Csángó Gazdakör.
  A dévai Magyar Párt vezetősége munkásságának egyik legfontosabb feladatául ismerte el a dévai csángó-magyarok politikai, társadalmi és gazdasági megszervezését. Dr. Leitner Mihály dévai tagozati elnök dicséretes munkája révén ez a szándék rendre-rendre a teljes megvalósulás stádiumába lép. Ennek a minden tekintetben elsőrangú fontosságú munkának most egyik jelentősebb étappéjáról számolhatunk be.
  Szombaton, december 8-án a Magyar Párt választói propaganda-gyűlésén, amelyen az egész Csángótelep apraja-nagyja részt vett, megalakították a Dévai Csángó Gazdakört. Elnöknek az eddig is vezető szerepet játszó Borbély Ferenc gazdakereskedőt választották meg. Az előkészületi munkák annyira befejezést nyertek, hogy a most megalakult Gazdakör már helyiséggel is bír. Ugyanis dr. Leitner elnök a Csángó-telepi Hitelszövetkezet útján — amelyet szintén kiemelt szűk köréből s valósággal fellendítette — házat vétetett, amelyben a Szövetkezeten kívül az óvoda s a Gazdakör talál elhelyezést.
  A helyiség tehát lehetővé teszi a Gazdakörnek s a dévai Magyar Párt vezetőségének, hogy a téli szezon ideje alatt a Kör helyiségében gazdasági és kulturális előadásokat tartsanak.
  A dévai csángó magyarságnak a szorosan vett város magyarságához eddig talán csak nagyon gyenge mértékben fennálló kapcsolata megerősítéséhez a legelső feltétel meg van. Felállíttatott az a kulturális központ, amilyen központra minden város, falu és külön csoportnak, mint Déván a Csángóság, szüksége van. Ennek a központnak a fellendítése a dévai csángóságon fog múlni. Azt hisszük, nem fogunk bennük csalatkozni.

  1929. január 2. A dévai Tompa-ünnepély.
  A dévai Magyar Ifjúsági Kultúrcsoport szombaton este rendezte meg nagyszabású Tompa-ünnepélyét a városi színházban. Az ünnepély, amely mind anyagi, mind erkölcsi tekintetben a legfényesebben sikerült, Erkel Ferenc „Hunyadi László“ nyitánnyal vette kezdetét, amelyet Sarkadi Elek kitűnő vezetése mellett a dévai 4-ik határőrezred és a dévai filharmonikusokból alakult szimfonikus zenekar játszott művészi tökéletességgel.
  Az ünnepély második és legkimagaslóbb pontja volt dr. Pál Árpád ünnepi beszéde, amelyet a publikum mindvégig fokozott figyelemmel és érdeklődéssel hallgatott, percekig tartó tapssal tüntetve ki a kiváló szónokot. A dévai csángó dalárda nagyon szép énekszáma után Szemmenyei Emim szavalta el Tompa „Az öreg szolga” c. versét sok átérzéssel és előadói készséggel. Az „Udvari négyes” táncszám osztatlan tetszést váltott ki. Szünet után a dévai Magyar Dalárda éneke (A madár fiaihoz) gyönyörködtette a közönséget, majd Bokor Béla szavalata (Levél egy kibujdosott barátom után) aratott őszinte sikert.
  Inczédy-Joksman Ödön magyar népdalai felejthetetlen emléket hagytak a közönség szívében, amely szűnni nem akaró tapssal ünnepelte a kiváló szereplőt. A gazdag műsorú ünnepélyt Tompa virágregéinek élőképekben való bemutatása zárta be. Előadás után a kaszinóban táncmulatság volt, amely páratlanul vidám hangulatban reggelig tartott.

   1929. február 2. Dévai kultur-krónika. Mit dolgoznak a dévai kisebbségi kulturális szervezetek?
  Egy kis bevezetés. Ha jól emlékszem, 1923-ban vagy 1924-ben emeltem fel szavamat e lap hasábjain a dévai kulturtespedés ellen. Cikkemre Dr. Horváth Dezső zongoraművész és zeneszerző válaszolt, aki azt igyekezett bebizonyítani, hogy manapság a kultúra iránti érzék valósággal elveszett, az emberek nem áhítoznak a kultúra üdítő és tápláló vizet szolgáltató forrására, s felemelő szavam csak olyan hatást ér el, mint a mocsaras tóba dobott kő, amely ilyenformán nem vethet gyűrűket maga körül.
  Sajnos, akkor Dr. Horváth Dezsőnek nagyon igaza volt. Azonban csak egyrészről. Abban volt igaza, hogy a ledobott kő nem vetett gyűrűket a felszínen. Mert a lelkek mélyében bizony nagyon sokáig rezgő gyűrűk hullámzottak. De a felszínre nem engedték még őket. Nem volt ahhoz sem kedv, sem akarat, sem idő, sem alkalom, mert a viszonyok a magyar lélekre olyan erős nyomással nehezedtek, hogy a saját háza küszöbéről nem igen távolodhattak el ezek a gyűrűk még akkor sem, ha a lelkek mélyén nagyon erősen is hullámzottak. De hogy megvoltak, mutatja a ma.
  Ma hála istennek Déván a kisebbségek körében mindenütt megindult a munka. Az alábbiakban egy kis terepszemlét fogunk tartani erről a munkáról. A sorrend nem jelent nívó vagy fontossági sorrendet, hiszen minden kultúrcselekedet egyformán elsőnek való. A dolgok rendje azonban az, hogy nem tehetünk mindent előre, tehát bizonyos sorrendben kell tárgyalnunk azokat. Mit csinál a Magyar Párt?
  A Magyar Párt agilis ifjúsága, mint a múlt évben is, vasárnaponkint előadó délutánokat tart. Ezeken a délutánokon az ifjúsági szereplők irodalmi, történelmi, filozófiai és művészeti előadásokat tartanak igen szép hallgatóság előtt. Aki egyszer részt vett az ilyen előadó délutánon, az láthatta, hogy a kultúra tényleg vonz, hogy a magyar ifjúság ma is teljes tudatában van annak, hogy a kultúra milyen fontos fegyver manapság a fennmaradhatás harcában.
  Legújabban ezeket a délutánokat a csángótelepre is kiterjesztették. Hozzá tartozik ehhez az, hogy az ősszel megalakult a Csángótelepen a Csángó Gazdakör. Dr. Leitner Mihály, dévai Magyar Párti elnök segítségével az előtt a Csángótelepi Hitelszövetkezet házat vett magának s ebben a házban nyert elhelyezést a Gazdakör is az óvodával együtt. Így hát a helyiség is biztosítva volt és van. Itt folynak le a dévai magyar ifjúság által tartott előadások.
  Az első ilyen előadást jan. 20-án, vasárnap tartották meg, amely alkalommal Glück Imre, az ifjúsági csoport titkára irodalmi és Szörényi Béla történeti előadást tartott. Azóta még több előadás volt. A csángó fiatalság a legnagyobb fokú érdeklődéssel viseltetik eme előadások iránt, amelyeknek nem csak az a haszna van, hogy a csángófiatalság nevelése kiegészítést nyer, hanem elsőrendű fontosságú abból a szempontból, hogy a telepi csángóság szervesen belekapcsolódik a városi magyarság társadalmi és kulturális életébe, ami a Magyar Pártnak már régen megvalósítandó kultúrcélja volt.

  1929. február 6. A dévai Magyar Párt vette kezébe a csángóság kölcsönszerzési ügyet. (Déva, február 4.).
  A dévai csángó magyarság kivándorlási mozgalmával s a földvételhez szükséges kölcsön ügyével a dévai Magyar Párt választmánya a napokban foglalkozott. A nem mindennapi eset megtárgyalása adnák az eredménynek a leszűréséhez vezetett, hogy a csángók elszegényedési folyamata és a földek lassú elvesztése nem helyi baj, hanem országos tünet, miért is a választmány kimondta, hogy országos akció megindítása végett a párt központját fogja megkeresni.
  Az utóbbi évek gazdasági nyomorúsága és különösen a földművelőkre nehezülő különösen súlyos körülmények oda juttatták, a romániai magyar kisgazdák legnagyobb részét, hogy vagy nagy adósságokkal küszködnek s alig-alig tudják magukat egyik napról a másikra fenntartani, vagy pedig lassan-lassan és részletekben földjeiket kénytelenek eladni.
  Ezért a Magyar Párt dévai tagozata tudatában van annak a hatalmas veszedelemnek, amely ilyen súlyos helyzetben a kivándorlás által érheti nem csak a dévai csángó magyarságot, de az egész erdélyi magyar kisebbséget, feltétlenül szükségesnek tartja országos akció szervezését arra nézve, hogy az ilyen súlyos helyzetben lévők panaszai, bajai és kérelmei napvilágra jöjjenek s a segítés munkáját a magyarság hivatalos szervezete, megkezdhesse.
  A dévai csángók ügyében pedig kimondta, hogy azt vizsgálat tárgyává teszi s minden lehetőt el fog követni, hogy a csángók elfogadható kamatú kölcsönt tudjanak kapni. Mindenki érezheti, hogy m ilyen hatalmas horderejű a Magyar Párt dévai tagozatának határozata. Egyúttal azonban azt is éreznünk kell, hogy az erdélyi magyarság milyen reményeket fűz az országos akció sikeréhez.

  1929. március 16. A dévai csángóság története.
  László János dévai csángótelepi gazda megírta a dévai csángótelepi magyarság történet. Ebből megtudjuk, hogy a csángók a székelységnek tulajdonképpen elszármazott töredékét képezik, akik szaporaságuk miatt újabb és újabb területeket foglalnak el. A kiváló, érdekes és minden dévai magyar embernek szükséges tanulmányt szerzője holnap, a csángótelepen d. u. 3 órai kezdettel megtartandó kultúrdélutánon fogja felolvasni. A csángótelepi fiatalság teljes létszámban ott kell, hogy legyen.

  1929. március 30.
  A dévai csángóság története. A dévai csángóság történetét, amint azt már jeleztük, László János dévai csángógazda megírta. Munkája azonban csak úgy lesz egész és teljes, ha a történetre vonatkozó minden adatot feldolgoz, ezért arra kérjük azokat, akik valami erre vonatkozó forrásmunkával rendelkeznek, hogy adják át a Dévai Magyar Pártnak. A könyv ugyanis még változtatható formában van. Minden valószínűség szerint a Dévai Magyar Párt fogja kiadatni, ha csak nem akad mecénás, aki a költségeket önként magára vállalná.

  1929. július 6. A hunyadmegyei Magyar Párt új vezetősége.
  Miután még Dr. Meskó Miklós javaslatára a zárszámadások felülvizsgálását s a költségvetési előirányzat elkészítését az új intézőbizottság hatáskörébe utalják, Cs. Lázár László elnök enunciálja a közgyűlési választást, amely sze¬rint a hunyadmegyei Magyar Pártnak új vezetősége a következő:
  Elnök: Cs. Lázár László. Alelnökök: Csulay Lajos és Dr. Meskó Miklós. Főtitkár: Dr. Jánó József. Jegyző: Joózsa István. Pénztáros: Antóni Sándor.     Ellenőrök: Bramberger Antal és Ráday Ferenc.  
  Az országos nagygyűlési kiküldöttek: Borbély Ferenc dévai csángógazda, Keresztes János lelkész Brád, Gróf Kendeffy Gáborné, Csulay Lajos, Dr. P. Imets Károly, Bede Sándor Szászváros, Mitterhuber Rezső Petrozsény, Csulak Ferenc Hátszeg, Dr. Schulhof Zsigmond Déva és Weress Béla Lupény,
A vármegye intézőbizottságának újonnan választott tagjai a következők lettek: Göllner Károly, Bencsik Zsigmond, Dr. Leitner Mihály, Dr. Apáthy Árpád, Dolcsig János, Dr. Schuller Frigyes, Bitay Béla, Dr. P. Imets Károly, Dr. Issekutz Gergely, Kovács László, Dr. Halász Andor, Péntek Elek, Dr. Glück Ede, László János, ifj. Cs. Lázár László, Dr. Martonossy György, Mara István, Agárdy Gábor, Gróf Horváth Tholdy István, Ocskay István, Cs. Lázár Lászlóné, Imets Irén, Bereczky Ilonka, Gróf Horváth Tholdy Rudolfné, Bencsik Zsigmondné, Símén Béláné, Barcsy György Haró, Mihály Károly Brád, Hofbauer István Kőrösbánya, Szentgyörgyi Mihály Alpestes, Dési Lajos Csernakeresztúr, Kerekes Árpád Bácsi, Hoboth József esperes Piski, Farkas Béla Sztrigyszentgyörgy, Ferenc Béni Lozsád, Pap András…

  1929-12-14/286. szám.
  Eltemették Csulay Lajost, Hunyadmegye utolsó magyar alispánját. Déváról jelentik: A dévai magyarság megható és impozáns részvéte mellett, kedden délután temették el Csulay Lajost Déván. A dévai csángótelep testületileg vett részt a temetésen, ezzel is bizonyságát adva annak a szeretetnek, amely Csulayban minden magyar testvérével szemben élt. A Magyar Párt külön koszorút helyezett a sírjára s a sírnál dr. Janó József főtitkár mondott búcsúbeszédet a Magyar Párt nevében, amely külön gyászjelentést is bocsátott ki a haláleset alkalmából.

  1930. január 11. A Csángótelepen villanyvilágítás lesz.
  Az interimár bizottság csütörtöki ülésén foglalkozott Palkó László, valamint Csoboth Lajos és T-sai csángótelepi lakósok kérésével és elhatározták, hogy a Berthelot-utcában 3 lámpát fognak felállítani, s a Dr. Gróza Péter, Petroasa s Elisabeta utcák villanyvilágítására vonatkozólag a villanyteleptől árajánlatot fog kérni.

  1930. február 22. Mulatság a csángótelepen.
  Március 2-án délután 2-től reggel 4-ig és 3-án este 7-től reggel 4 óráig a csángódalárda mulatságot rendez a szövetkezet és iskola helyiségében. A mulatság tiszta jövedelmét a katholikus templom festési alapjára fogják fordítani.

  1930. március 1. A jelölések Déván. (kivonat)
  Déváról jelentik: A dévai kisebbségi választási blokk csütörtökön nyújtotta be listáját a dévai törvényszéki elnökhöz. A listán a magyarok, a szociáldemokraták, a németek és cionisták következő jelöltjei szerepelnek: Meskó Miklós dr. magyar, Borbély Ferenc magyar, Lőrincz Jenő dr. cionista, Schumann Ernő német, Chioroan Aurel szociáldemokrata, Benczik Zsigmond magyar, Péntek Elek magyar, Fritz Emil német, Szőcs Jakab magyar, Hegedűs Péter szociáldemokrata, László János magyar, Dolcsik János magyar, Werner Rudolf cionista, Kovács Károly ma¬gyar, Spák Alajos magyar, Jánó József magyar. A román pártok is beadták együttes listájukat. A magyar listának reménye van arra, hogy körülbelül hat jelöltjét bejuttatja a városi tanácsba.

  1930. március 19. Déváról jelentik: A hunyadmegyei városokban a magyarság a vasárnap lefolyt városi választásokon szép győzelmet aratott.
  Déván blokkba tömörültek a kisebbségek és megalakult a magyarok, németek, zsidók és szociáldemokraták választási kartellje, amellyel szemben a nemzeti parasztpártiak a liberálisokkal és averescánusokkal alakítottak román blokkot. A blokk részéről nem a legszimpatikusabb nyilatkozatok, sőt valóságos fenyegetések hangzottak el abban a tekintetben, hogy mindenképpen meg fogják akadályozni a kisebbségi polgárokat a leszavazásban.
  A szomszédos Haró és Herepe községekből a blokk hívei nagy tömegben jöttek be vasárnap a választásokra, azzal a szándékkal, hogy a dévai csángótelepen zavarokat inszcenáljanak s ekkor a csángótelepet zárják el a szavazástól. A terv azonban nem sikerült. Dimitriu tábornok és Alexandrescu csendőrkapitány minden dicséretet megérdemlő módon tartották fenn a rendet és a szavazóbizottságok elnökei is példás módon vezették a választásokat. A választás eredményeképpen a román blokk 1003, a kisebbségi blokk 741 szavazatot kapott, vagyis a szavazatok 41,74 százalékát. Ilyen módon a dévai városi tanácsnak hét kisebbségi választott tagja lesz. Négy magyar, egy zsidó, egy szász és egy szociáldemokrata, ezen kívül a római katolikus egyház képviselője, mint jog szerinti tag. A román nemzeti pártnak négy tagja lesz, mig a városi tanács többi tagjai liberálisok és averescánusok.
                                                          …
  Ps. Déván jól zajlott le, de Vajdahunyadon a választás napján a magyar listavezető Büchler Andor hunyadi ügyvédet bebörtönözték, a vasgyár összes munkásától elvették előzőleg a szavazócédulákat, és csak a választás végeztével adták azokat vissza. (Keleti Újság, 1930. március 22.)

  1930. augusztus 23.
  Dr. Meskó Miklós javasolja, hogy a Csángótelep kikövezését is vegye programjába a város, mire a tanács felhatalmazza Perian polgármestert, hogy a Csángótelep kikövezését alkalmas időben tűzze napirendre.

  1930. augusztus 28. Lóverseny Déván, szőrén megült lovakkal.
  A dévai magyar dalárda csángó-telepi osztálya jövő hó 7-én délután a dévai határban lóversenyt rendez, amelyet reggelig tartó táncmulatság fog követni. A lóverseny érdekessége, hogy a futtatás nyereg nélkül történik.

                                                                                        A menyasszony kikérése, 1906

1930. augusztus 30. A lóverseny a vásártéren lesz.
  Megírtuk múlt heti számunkban, hogy a Dévai Magyar Dalárda csángótelepi osztálya szeptemberi hó 7-én a strandon lóversennyel egykekötött mulatságot rendez. Tekintettel azonban arra, hogy a strandon sarjú van, s nem engedték meg a versenynek ott való megtartását, a rendezőség úgy tervezi, hogy a verseny a vásártéren le¬gyen. A lóversenyre előre felhívjuk a város közönségének figyelmét.

  1930. szeptember 13. A dévai nyeregnélküli lóverseny eredményei.
  Hétfőn délután fél 5 órai kezdettel tartotta meg a dévai magyar dalárda csángótelepi osztálya nagyszabású lóversenyét Déván, a nagy vásártéren, amelyen a megye minden részéből nagyszámban vettek részt, összesen 25 versenyző indult a versenyen, amely mindvégig szép látványt nyújtott. A verseny külön érdekessége volt, hogy a lovakat szőrén lovagolták. A részletes eredmény a következő: 1. Seiger Bernát dévai exportőr „Jupiter” nevű lova, lovagolta ifj. Dávid Gergely, 2. Gál Miki dévai mérnök „Lujza“ nevű lova, lovagolta Székely József, 3. Seiger Bernát dévai exportőr „Olga“ nevű lova, lovagolta Csoboth Antal. Mindhárom nyertes szép díszoklevelet kapott, azon kívül az I. díj nyertese 500 lejt, a II. díj nyertese 300 lejt és a III. díj nyertese 200 lej jutalmat kapott. A verseny lezajlása után táncmulatság volt, amely ritka jó hangulatban a reggeli órákig tartott. A verseny tiszta jövedelmét a dévai magyar dalárda csángótelepi osztályának javára fordítják.

  1930. november 22. Megkondult a lélekharang. Írta: LÁSZLÓ JÁNOS, gazdaköri titkár.
  Súlyos és reménytelen betegnek, a kegyes szívű hozzátartozók, megszokták húzatni a lélekharangot, hogy az Úr legyen irgalmas hozzá, könyörüljön meg rajta, elégelje meg szenvedéseit és szólítsa magához; azaz, hogy haljon meg. Ha meghalt, elsiratják, eltemetik, és harmadnapra elfelejtik. Csakhogy most egy olyan súlyos betegről van szó, aki ha meghal, milliók fogják megsiratni és soha, soha élném feledni. A mezőgazdák haldokolnak!
  Lélekharangjuk kötelét hárman is ráncigálják, hogy minél előbb dicstelen halállal múljon ki ez árnyékvilágból. A nagy adók, a 25—30%-os váltókölcsönök kibírhatatlan törlesztése, és e silány terméssel kapcsolatos gabona árak teljes leromlása, mely a végpusztulással fenyegeti. A kényszerűség-e, a meggondolatlanság-e avagy a rossz akarat szülte-e e súlyos betegséget? Nem tudni azt, csakhogy megvan, fojtogat és sürgős orvosi beavatkozás nélkül biztosan elpusztítja Románia egész gazdatársadalmát.
  A mezőgazdasági munkálatok őszi befejezésével szomorúan állapítjuk meg, hogy 1930 évi gazdálkodás eredménye nem hatot, hanem vakot vetett, mégpedig; sült vakot! S bár ez úgyszólván, általános az egész országban, mi csupán csak a helyi gazdáink, csángó-telepes gazdáink gazdálkodási eredményét ismertetjük ezidő szerint, mely eredmény idén a közepes eredmények közé sorozható és mégis megdöbbentő.
  Mielőtt a mérleget ismertetnők, fel kell említenünk azt, hogy az egész csángó közbirtokosságnak banktartozása van. A Csángótelepi Hitelszövetkezetnél 2,407.000 Lei. Idegen pénzintézeteknél 2,240.480 Lei. Összesen 4,637.480 Lei, (az előbbi 22%-ékos és az utóbbi 25—30 %-os kamattal) mely összeget a telepesek jelen időben művelés alatt létező földjeire, holdankint felosztva, egy holdra 3419 Lei megterhelés esik, a megfelelő kamatokkal. Nem is beszélve a takarmány terményekről, melyek ez évben alig adnak valamit, csupán csak megyénk két főterményének, a búzának és kukoricának a holdankinti terhét és hoza¬mát mutatjuk ki.
Egy hold búza terhelése, hozama.
2-szeri szántás……………....……………1200
1 q búza vetőmag ......................................400
gyomlálás, (6 napszámos à 80 Lei) …….480
aratás és behordás költségei…………….900
cséplési (vám és egyéb költségek)...……420
őrlési költség (6 q X17%-ék)……….……408
gazdasági eszközök fentartásából…..….420
háztartás költ, (só, petr., gyufa, fa stb.)..650
egyenes adóból (átlag számitva)………125
pótadó (átlag számitva)……………….....56
banktartozásokból………………………3419
Összesen: 8419 Lei
Hozam: 600 kgr. búza, à 400 Lei 2400
szalma és polyva……..350
Összesen: 2750 Lei
Ráfizetés 5669 Lei

Egy hold kukorica terhelése, hozama.
szántás.......................................................600
vetőmag.....................................................50
2-szeri kapálás………………..………...1000
Törés…………………………….……….360
kóróvágás és hazaszállítás……………..390
morzsolás..................................................100
őrlési költség (500 kgr. à 10%-ék)…..…150
gazdasági eszközök fenntartásából..….420
háztartás költ, (só, petr, gyufa, fa stb )..650
egyenes adóból………………………….125
pótadóból...................................................56
banktartozásokból…………………......3419
Összesen: 7290 Lei
Hozam: 500 kgr. kukorica, à 300 Lei
1500 kukorica kóró…………150
Összesen: 1650 Lei
Ráfizetés: 5640 Lei
  Hol van még a létfenntartáshoz három legszükségesebb kellék. A mindennapi kenyér, a ruházkodás és az iskoláztatás? Ehhez járul a keresetlenség, hiába szakítjuk el a mindennapi kenyerünk egy részét a szánktól, hogy azt adóra és kamatok törlesztésére fordíthassuk, senki sem vesz,- és ha vesz is valaki, csak csekélységet és nevetséges áron.
  A lélekharang megkondult, jön a végrehajtó, hogy az utolsó kenetet feladja és a halálra előkészítsen. Egy mély sir tátong előttünk mely majd elfed, hogy milliók kenyértermelője, a gazdatársadalom a hátramaradottakat is magával rántsa a dicstelen sírba.
Még egyszer felsikolyt a haldokló gazdatársadalom, hallják meg az illetékes tényezők s kezdjenek már komolyabban foglalkozni a gazdatársadalom e veszedelmes betegségének orvoslásával, mert könnyen megeshetik, hogy e dicstelen halálhoz a Marxista ácsok fognak fejfát faragni és halotti torunk mérges pálinkáját talán már a bolsevizmus kotyvasztja. Ettől pedig az Úristen mentsen meg bennünket!
                                                      …………………..
  László János gazdaköri titkár teljes meztelenségében és igazságában tárja fel a dévai csángók nehéz helyzetét. Mi még csak azt tesszük hozzá, hogy a holdankint mintegy 5600 lejes ráfizetés a dévai csángótelepen mintegy 7 és fél millió lei veszteséget jelent az elmúlt esztendőben. De hozzátesszük azt is, hogy nemcsak a csángók szenvednek veszteséget, de az ország összes mezőgazdái is, s ha országosan számítjuk ki ezt a veszteséget — mert máshol is holdankint ugyanennyi a veszteség, esetleg még több is, olyan számot kapunk, amitől meg is ijedhetnénk.
  Tehát nemcsak a csángók vannak katasztrofális helyzetben, hanem az összes mezőgazdák. Nemcsak a csángókon kell segíteni, hanem országosan a mezőgazdákon, ha csak a kormány nem akarja, hogy az egész mezőgazdaság olyan csődbe menjen, ahonnan aztán nem lesz kievickélése sohasem. Hiába hagyják el tehát a csángókat, a csángókkal együtt az összes földmivelőket katasztrófába kergetik.
(A szerkesztő)

   1930. szeptember 13. A dévai csángók lóversenyt rendeztek.
  A Dévai Magyar Dalárda csángótelepi osztálya, illetve a dévai csángók lóversenyt rendeztek a dévai állatvásártéren, mivel jobb megfelelő helyet ezidő szerint nem tudtak kapni. Ez a lóverseny, amely vasárnap, szeptember 7-én délután fél 5 órakor zajlott le mintegy 3000 ember jelenlétében, egészen más volt, mintha hosszú hónapokig direkt annak élő emberek készülődtek volna, arra s tárták volna a közönség elé a maguk és lovaik tudományát és képességeit.
  A dévai csángók a veszedelmesen rohanó lovakat a legnagyobb merészséggel és tehetséggel ülték meg s tulajdonképpen ez is adta meg a verseny érdekességét. Ez nem lekicsinylendő dolog s megmérhetjük ennek fontosságát már abból is, hogy a jelentkező mintegy 40 csángó lovasból a versenyen csupán húsz határozta el magát arra, hogy részt vesz a nem minden veszedelem nélküli lóversenyben.
  A lovak a Cserna sarkától az állatvásártét másik sarkáig keresztben 700 méter hosszú vonalat futottak meg. Öt turnusban 4—4 ló száguldott a cél felé. Az 5 győztes pedig együtt küzdött az elsőségért. Legelsőnek Seiger Bernát Jupiter nevű lova futott be, amelyet Dávid Gergely ült meg nagy merészséggel. A második Gál Miklós lova lett, amely Lujza névre hallgat, s amelyen ez alkalommal Székely József lovagolt. A harmadik nyertes szintén Seiger Bernát lova volt, Olga, amelyen Csoboth Antal ült a verseny alkalmával.
  A nyertes lovak lovasaikkal együtt mintafutást végeztek s ez annál nagyobb érdem, mert, amint az előbb is kiemeltük, a lovat nyereg nélkül: szőrén ülték meg a csángó ifjak. Nem díjazott negyedik volt Kásler János Piros lovával és ötödik Kásler István Laci nevezetű lovával.
  Első díj volt 500 lej, a második 300, s a harmadik dij 200 lei és mindenikhez szép kiállítású oklevél, amely maradandóan örökíti meg a szeptember hetediki dévai lóverseny eredményét.
  A zsűri elnöke Perián Péter polgármester volt, tagjai pedig Seiger Bernát, Seiger Ernő, Borbély Ferenc s mint orvos Dr. Hosszú Jenő városi tiszti főorvos vett részt a lóversenyen. Dolga azonban nem akadt, semmiféle szerencsétlenség nem fordult elő.
  Mint főrendezőt, László Jánost illeti dicséret, továbbá munkatársait, mint Zsók Lajost, Zsók Istvánt, Kásler Istvánt, Varga Andrást, Lovász Ferdinándot, Palkó Györgyöt és Molnár Andrást, akik áldozatkész munkával járultak hozzá a rendezés és előkészítés nehéz munkájához. Meg kell még említenünk, hogy a dévai ipariskola szintén méltányolta a dévai csángók lóverseny igyekezetét, mert a lóversenyen az iskola a maga zenekarával vonult ki s élvezte végig a nem mindennapi látványt.
  A dévai csángók elhatározták, hogy a lóversenyrendezést állandósítani fogják, úgy, hogy évenkint egyet fognak rendezni. Termé¬szetesen a helyet a jövőben még jobban elő fogják készíteni, úgy, hogy a közönség teljes érdeklődéssel élvezhesse végig a futtatást.
A csángó ifjak lóverseny után táncra kerekedtek. A mulatság a legjobb hangulatban a késő éjjeli órákig tartott.

  1930. szeptember 27.
  A dévai mezőgazdasági kamara olcsó műtrágyát és választott tiszta vetőmagot oszt a gazdáknak. Mi az oka annak, hogy a csángók nem veszik igénybe a kedvezményeket? Mi van a dévai csángókkal?
  Sajnos, e két nagyszerű kedvezményben a dévai csángók sem a tavaly, sem az idén nem részesültek. S ebben kizárólag ők maguk a hibásak, mert nem járnak utána. A tavaly a műtrágyából s a vetőmagból egyedül Boros Károly csángógazda vett, aki külön köszönőlevelet is irt a kamarához, amelyben elismeri, hogy a műtrágya milyen hasznos szolgálatokat végzett a földjén. Felhívjuk emiatt a dévai csángókat, hogy több érdeklődést tanusítsanak a dévai mezőgazdasági kamara működése iránt és vegyék igénybe a kedvezményeket, mert elsőrangú érdeke mindenkinek, hogy minél többet és minél jobbat tudjon termelni. Vessék el maguktól azt az ósdi felfogást, amely megelégszik azzal, amit apja is elért. Nézzenek szét maguk körül s akkor meglátják, hogy már a legkisebb hunyadmegyei faluban is szelekciónált vetőmagot vetnek el e parasztok trágyázott, műtrágyázott földbe, ami a hozamot megkétszerezi.
  Hogy csak példát említsünk, a dévai mezőgazdasági kamara az Algyógy melletti Gyalmár községben mintagazdaságot végzett s azon a helyen egy holdon 15 q búza termett, jóllehet a szomszéd trágyázatlan földjén csak 7 mázsa s amikor tudjuk, hogy a hunyadmegyei termés a Maros völgyében át¬lag csak 6—7 mázsa. Ugyanebben a mintagazdaságban rozsból 11 mázsa termett egy holdon, ami szintén rekord hozam. S mindezt csak az okszerű gazdálkodással érte el a ka¬mara vezetősége, amely ki akarja próbálni, hogy mi az a maximális hozam, amit a hunyadmegyei földek szolgáltatni tudnak.
  A dévai csángók magatartása tehát absolut érthetetlen. A saját érdekük tehát, hogy ez alkalommal úgy a műtrágya, mint a vetőmag kedvezményt igénybe vegyék, mert ez nemcsak a maguk, de az országuk iránti kötelességük is.

                                                                       Műkedvelő csoport 1921 (A sárga csikó előadása)

1931. június 27. A csángócsapat mérkőzései.
Vasárnap d. u- fél 3 órakor a dévai csángócsapat fogja össze¬mérni erejét a Corvin ifjúsági csapatával, mig hétfőn délután 4 órakor ugyancsak Déván a piskii ifjúsági csapattal lesz mérkőzés.

  1931. július 29. Lóverseny Déván. Tudósítónk jelenti:
A Dévai Magyar Dalárda Csángótelepi Kara a csángótelepi Gazdakörrel karöltve folyó évi augusztus hó 16-án, Déván, a csángótelepi vásártéren népünnepéllyel egybekötött lóversenyt rendez, amelyen előreláthatóan nemcsak a dévai, hanem a környékbeli tenyésztők is részt fognak venni.

  1931. augusztus 19. Déva. A Gazdakör és a Magyar Dalárda, Déván nyeregnélküli lóversenyt rendezett. A versenyen 26 ló indult. Első lett Zsók Gergely.

  1931. augusztus 31. Egy darab népi történelem nyílik meg a dévai Csángótelep legöregebb asszonyának az ajkán.
  Hogyan sajátította el a „kenés” tudományát az öreg Daradicsné. (Déva, augusztus 29).
  A gyilkosságokon kívül is vannak szenzációk. De ezeket a régi emberek hordozzák magukban. Ezek az eleven történelmek valóságos tárházai a régi dolgoknak, velük olyan dolgok vesznek el, amikét meg kellene menteni az utókor számára. Nem csoda, ha valaki azt mondta, hogy minden ember írja meg az életrajzát, mert akármilyen kicsi és szűk határok, közé szorította is az élete, azért mégis sok érdekességet és tanulságot tartalmaz az utókor részére.
  A dévai Csángótelep legöregebb asszonya özv. Daradics Gergelyné — férje a háború kezdetekor halt meg. Az asszony, akit mindenki „a kenő néni“ néven ismer, 87 éves s amint ő mondja, ezelőtt 42 évvel jött be a legelső csángókkal a Bukovinában lévő Andrásfalváról. Hogy kik jöttek be legelőször, az sem érdektelen, de az öregasszony már csak egynéhány nevet tud felemlíteni: Kásler János, Daradics Gyurka, Daradics Gergely (férje), Hompot Gergely, Dávid Jóska, Csíszér Antal, Daradics Antal, később pedig Zsók István, Zsók Ferenc, Sebestyén Jóska.
Szekérrel jöttek, magukkal hozva a kis állatállományt is, egy tehenet és négy disznót. A tehén tejéből évekig vitte a tejet az akkori rendőrkapitánynak. A polgármester fogadta őket, s azt mondta nekik, hogy a nyelvüket s a ruházatukat sohase változtassák meg. Pedig — sajnálja az öregasszony — de megváltozott a viselet.
  Színeléadni adták a ruhákat.
  Amikor jöttünk, különösen a leányok ruháit csodálták meg, de a szemük a férfiak vise¬letén is megakadt. Akkor bő gatya és ing, fekete lajbi volt a viselet, harisnyával, kicsi fekete kalappal. A férfiak is a nyakukba selyemkendőt kötöttek, a kendő szélén szép borozda volt.
  Most már a kendőt csak az asszonyok viselik, a gatyát kiszorította a nadrágos csizma. A leányok ruhája most már rövidebb lett, rövidebb lett a köntös, most csórén hagyják a karjukat, akkor ezt senki nem tette volna meg. Most a haját is levágja egyik-másik, pedig milyen szép volt, amikor a befont haj végére piros pántlikát tűztek, egyszer-egyszer nemzeti-színűt is. Most a hajat megkötik derékban s fonatlan, lóg a vállukon, hogy a legyeket hajtsa el — mondja az öreg néni, aki a világ változásával sehogy sincs megelégedve. Kendő volt a nyakán a szép leánynak s az asszonyok fejükön kendővel mentek a templomba vasárnaponként. Most pedig vétek — az asszonyok hajadonfővel is bemerészkednek az Istenházába. S ezeket, a ruhákat többször elkérték az urak, hogy színeléadni vigyék. El is vitték, s vissza is kaptuk. Még Déván is játszottak ilyen ruhákban.
  Sok jó népszokásról is sokat beszél az öregasszony, aki korát meghazudtoló emlékezőtehetséggel bír. A leánykérésre kerül a sor, az egyszerű, mert megkérdezik a leánytól, hogy akar-e elmenni vagy nem. „Hogyne akarnék” válaszolta ő 64 évvel ezelőtt, amikor megkérte a derék Daradics. Aztán a sutuból, ahol várta a kérőket, szendén előjött. Meg volt a lagzi. Mit is táncoltak? Ma már maguk a csángók sem tudják, hogy milyen táncok voltak a régi táncok. Az öregasszony elősorolja s kissé szégyenkezve, mintha nagyon szeretett volna, táncolni: A legcsendesebb volt a Lábvetősdi, erősebb volt a Trompolka, kerekbe kellett járni az Estájer-t s a Kalupot s a helyben csárdásnak, vagyis a legszenvedélyesebb táncnak felelt meg a   Ropoca.
  A húst oká-val mérték, nem kilóval.
  Bukovinában a húst s a súlyt nem kilóval mérték. Egy oka meg volt cirka másfél kilo. A vásznat pedig sing-gel mérték. Ahogy az asszony mondja, egy sing kicsibb volt, mint egy méter, de fél méternél többecske. A pálinkát pedig nem decivel, hanem szindzsák-kal itták. Egy szindzsák körülbelül egy fertálynak a fele volt. Érdekes, hogy Bukovinában nem volt font elnevezés, ami pedig nálunk, régi időben meg volt. Emlékszem gyerekkoromban még itt is használták.
  Moldovában dolgoztak.
  Szent Péterkor — folytatta az öreg néni — a férfiak elmentek Moldovába kaszálni a román urakhoz s 5-6 hétig egyfolytában ott voltak. A harájcon is dolgoztak, így nevezték a katonarétet. Kapálták a tere-búzát (törökbúzát), amiről a nóta is van, hogy „tere-búza, édes málé, de szép élet a leányé“. Hiába kérleljük az öreget, mondjon több régi csángó nótát, nem jut eszébe. De egyet még elmond: „Bukovina olyan ország, ahol a szegényt sajnálták“. Most már — teszi hozzá elkeseredve — itt azt sem sajnálják.
  Hogy lett belőle kenő néni.
  Ez csak azért tartozik ide, mert 87 éve ellenére, ma is a legjobb és egyedüli szakértő kenő. A leánya egy alkalommal összetörte magát s ő hozta helyre a csontjait. S azóta olyan ösztönösen érzi a csontokat, hogy orvosok is igénybe veszik született tudományát. Egy ezredes fiát is ő gyógyította meg, amikor az egyik intézet már lemondott róla.
  Négy veje van a telepen, 25 unokája és 14 dédunokája s 87 évével úgy dolgozik, mintha nem is venné tudomásul az idők haladását, mintha nem is egy darab népi történelem élne benne. Ma már ő az egyedüli Déván, aki az összeköttetést tartja a moldovai, illetve bukovinai elmúlt élettel.
Keleti Újság, 1936. szeptember 14. Meghalt a dévai csángótelep „kenőasszonya".
  Kilencvenegy éves korában Déván meghalt özvegy Daradics Gergelyné, aki hosszú időn keresztül a csángótelep kenőasszonya és egyben „orvosa” is volt. Az asszonynak jelenleg több mint negyven dédunokája él.
   Ps. Sebestyén Teréz (1848. okt. 14, Andrásfalva - 1936. szept. 5, Déva)-LGP.

  1931. szeptember 10. Autó és bérkocsi karambolja és néhány pofon a dévai piacon. Déváról írják:
  Viharos összeütközés történt a dévai piacon. Ádám Sebastian dévai autótaxi tulajdonos a piacon hajtott keresztül. Vele szembe jött Kelemen András dévai bérkocsis a kocsijával. Mind a ketten egy oldalon akarták egymást kikerülni s összeütköztek. A bérkocsis lovának a hátsó ballába eltört, míg a taxitulajdonos csak az autójában szenvedett kárt, amennyiben a hűtője behorpadt. Az esetről jegyzőkönyvet vett fel a rendőrség. Valószínűleg senkit se lehet okolni, mivel mind a kettő ki akarta kerülni egymást. Tekintettel pedig arra, hogy a lovat a bérkocsis nem használhatja, másnap agyon is lőtték.
  Az összeütközésnél, mint ilyen alkalomkor szokott Déván, sok néző gyűlt össze és vitatkoztak a történtek felől. A taxi-tulajdonosnak egyik ismerőse a taxist okolta a karambolért, amiből parázs pofozkodás kerekedett — a karambol folytatásaképpen. A pofozkodásnak azonban a rendőrségen nem lesz folytatása, mivel jelentést egyik sem tett a másik ellen.

  1932. június 2. Főbe ütötték a dévai csángóbírót. Hatóság elleni erőszak miatt eljárást indítanak Molnár Antal telepes gazda ellen. 
  A dévai csángók gazdasági ügyeiben a csángótelepi Gazdatanács szokott dönteni, amely nemrég az egyik telepi legelő ügyében olyan határozatot hozott, hogy mivel az árvíz a múlt napokban elöntötte s emiatt a legeltetésre nem alkalmas, eltiltja a gazdákat az ottani legeltetéstől.
  A határozat ellenére Molnár Antal és Daradics csángógazdák a múlt héten mégis 2-2 állattal legeltetni mentek. A csőszök felszólították a gazdákat, hogy hagyják el a legelő területét, amit nem tettek meg, hanem Borbély Ferenc csángóbírót, aki egyúttal a Gazdatanács elnöke is, Molnár Antal szidalmazta.
  A csőszök az esti órákban szólították fel a távozásra a két gazdát, mivel a kolumbácsi legyek miatt az emberek csak éjszaka legeltethetnek, s mert a gazdák nem engedelmeskedtek, azonnal bementek a telepre s tudtára adták a tanácsnak, hogy ketten megszegték a határozatot.
  A tanácsból ekkor Zsók Lajos, László János és Kásler Árpád kíséretében a legelőre ment Borbély Ferenc elnök, a csángók bírája s ott felelősségbe vonta Molnár Antalt, a küldött üzenetéért. Molnár korbáccsal akart Borbélyra sújtani, azonban Borbély bíró eltörte a korbácsot s Molnár felé vágta. Az újabb támadástól a bírót Zsók Lajos védte meg. Úgy látszott, mintha Molnár belenyugodott volna a dologba, mert Daradics szó nélkül elment s Molnár is a társasággal együtt indult haza az éjjeli órákban.
  Az országúton azonban a sötétben egy vasbottal Molnár Borbély fejére sújtott, úgy hogy a hatalmas szál ember néhány pillanat után eszméletét vesztve rogyott össze. A másik percben azonban magához tért. Megállapították, hogy Molnár a járomvas vesszővel ütött a bíró fejére s azután kereket oldott.
  Azonnal kórházba vitték, ahol az orvos meg¬állapította, hogy a kampós vasbottól egy 7 és egy 3 centiméteres koponyaszakadás történt s ezer szerencse, hogy az agyhártya nem sérült meg. A magáról megfeledkező gazda ellen hatóság elleni erőszak miatt tették meg a feljelentést.

  1932. július 9. A bukaresti magyar maszlagolók Hunyadmegyében is megjelentek. A hunyadmegyei prefektus ajtót mutatott a dévai csángók árulóinak. Szerdán tette le a listát a hunyadmegyei Magyar Párt. (Déva, július 7.)
  A hunyadmegyei Magyar Párt minden előkészületet megtett a választásokkal kapcsolatosan, úgy, hogy a hunyadmegyei Magyar Párt listáját szerdán délben impozáns aláíró tömeggel le is tették s ezzel a hunyadmegyei Magyar Pártnak a negyedik hely biztosítva van.
  Élénk tevékenységet fejt ki a Magyar Párt dévai intézőbizottsága is, amely a napokban megtartott ülésén a megyei propagandával foglalkozván, úgy határozott, hogy különböző napokon a magyarok lakta községeket fogják meglátogatni.
  Ezen az intézőbizottsági ülésén jelentette Borbély Ferenc, a dévai csángók bírája, az intézőbizottság tagja, hogy a Csángótelepen egy ismeretlen autó újságot osztogatott, amely különböző „vádakkal” illeti a Magyar Párt vezetőit. Jól tudja — úgymond — hogy ezek milyen pénzzel dolgoznak és nem más a céljuk, minthogy megbontsák a Magyar Párt egységét, azt azonban kijelentheti, hogy a dévai csángóság teljes bizalommal viseltetik a Magyar Párt s annak minden központi és megyei vezetőjével szemben s a bukaresti maszlagok szappanbuborékként fognak szétpattanni, mivel a csángóság egységét semmi sem bonthatja meg.
  Élénken dokumentálja a csángók egységét, amiről még a hatóságok vezetői is meg vannak győződve, az eset, ami a napokban játszódott le. Néhány csángó gazda, aki eddig is mindig külön utakon járt, s aki az összesség érdekeit nem igen szokta tekintetbe venni, megjelent dr. Atirescu Ieronim hunyadmegyei prefektusnál s a csángók szavazatait felajánlotta a kormánypártnak abban az esetben, ha a prefektus a harói kérdésben kedvező döntést hozna.
  Dr. Atirescu prefektus, aki egy cseppet sem fogadta szívesen a felkínálkozókat, kijelentette, hogy hallott a harói kérdésről s konkrét ígéretet nem tehet, de, ha a választások után is a prefektusi székben marad, úgy akkor meg fogja vizsgálni a panaszukat, de a felajánlott szavazatokra egyáltalán nem reflektál, hanem mindenki szavazzon oda, ahová akar.
  Ahogy tehát a bukaresti magyar nyomtatvány nem tudott célt érni, úgy ez a néhány vállalkozó is csúfos kudarcot vallott, mert ez a válasz egyértelmű a kiutasítással, ami a hunyadmegyei prefektus tapintatos és okos érzékére vall.

  1934. február 25. A dévai csángók romlását tárja fel egy memorandum. Kihúzták a földet alóluk és, nincsen, amiben meg tudnának kapaszkodni. A régen sokgyermekes családok közül már sok a gyermektelen. (Déva, február 24.)
  A dévai derék csángóság mindenkor bujával-bánatával a Magyar Párthoz fordult. De nagyon sok bánata volt már s mennyi küzdelmen ment keresztül az utolsó tizenöt év alatt. Most is memorandumban írták meg helyzetüknek szomorúságait a párt vezetőségéhez. Ez a memorandum, amit László János állított össze, elmondja sorsukat. Ebből a leírásból közöljük azt a részt, amely az általános gazdasági nyomorúságon kívül a különleges csángó népi veszedelmet tartalmaz. Ezeket mondja el, igen érdekesen:
  Az 1892. évben befejezést nyert telepedés gazdáknak az akkor 20, 30, 40 és 50 holdas birtokai — egy pár szerencsést kivéve — e faj túlságos szaporasága miatt nagyon felaprózódott az idők folyamán. Vannak tízgyermekes családok, akiknek már egy barázda földjük sincs. Az Úristen és ők maguk tudnák csak megmondani, hogy miből élnek? Lopni nem mennek és koldulni sem. Hivatásos tolvajt és koldust a csángótörténelem idáig nem ismer. Élni mégis kell, muszáj! De miből?
  A csángóság már régebben felismerte a túlságos szaporasága által fenyegető veszedelmet, és kísérletet is tett szaporulatának egészséges lecsapoltatására. Egyik helyen nem sikerült, a másik helyen pedig elgáncsolták. Ennek láttára egy elkeseredett csoportja, új otthont keresve, neki vágott Halmeunak. A tudatlan embereket becsapták és négy év múlva koldusszegényen, rongyokba burkolva, szivárogtak vissza Dévára, akik még visszajöhettek. A másik csoport pedig tömegesén adta gyermekeit iparra, hogy föld hiányában is biztosíthassa a megélhetésüket. Kitanulták a mesterséget és ma semmit sem érnek vele. Nincs munka. Tízesével, húszasával lézengenek, éheznek és dideregnek. Segélyt nem kérnek, népkonyhára nem mennek.
  E nyomorúsághoz jött a földek elvétele, a harói legelő elvesztése, mely a csángóknak a szószoros értelmében kincses kamrája volt. Ennek hasznát húzta télen, nyáron egyformán. Itt növelte és tartotta az adózásra szánt állatait nyáron-télen és télire pedig, jó haszonbérért, kiadta téli legeltetésre a vidéki juhászoknak. Ebből fizette ki a közadóját, és ebből futotta bőven a másféle közköltségekre is. Elvesztette, nincsen.
  A csángóság betelepedése óta tizennégyszeresére szaporodott. Ma átlagosan egy személyre még háromnegyed hold föld sem jut. Az idetelepüléskor csak egyetlenegy csángó család volt gyermektelen. Ma ez a szám harminckettő és húsz családnak van csak egy gyermeke.
Tovább tart az idegenbe való kivándorlás, mert itt sem a maguk, sem ivadékaik sokaságának a megélhetését tovább nem biztosíthatják.

  1934. február 27. A dévai csángók jajkiáltása. A csángóság tragikuma: a szapora gyermekáldás, mely egyik nemzedéktől a másikig a csángó családok százait tette földnélkülivé. A magyar párt segítségét kérik a csángók aggodalommal, eltelt vezetői. 
  Ma, amikor az egyke, vagy az egyke se teszi állandóan ritkulóbbá a magyarság amúgy is apadóban lévő sorait, kissé különösen hangzik az a memorandum, melyet a dévai csángóság vezetői, a Csángótanács elnöke és titkára nyújtottak be a magyar párt országos dévai elnökségéhez is, amelyben kétségbeesett hangon panaszolják el, hogy a túlságos gyermekáldás, e faj szaporasága 168 családot juttatott koldusbotra egy generáció leforgása alatt.
  Minden különössége mellett is ez a memorandum színtiszta igazságokat tartalmaz, mert tény az, hogy a katolikus csángóság nem ismeri az átkos egykerendszert s nem ritka soraikban az olyan család, ahol 10-11 gyermek kér az apától kenyeret és vár majd a szülők elhunytával a ma már 8 - 10 holdnyi örökségre, mely így teljesen szét fog forgácsolódni, mint ahogyan az első telepesek földje is sokfelé oszlott szét a sok örökös között. A kevés gyermekű és legalább tíz év óta összeházasodott csángó házaspárnál is, található még ma is öt gyermek, de például egy Kajtár nevezetű gazda — ma már maga is sok gyermekes apa — 18 élő testvérét ismerte. Az, hogy a háború alatt 915— 16-os években, mikor elrendelték a húsz évesek sorozása után a 19, majd a 18 évesek sorozását is, egy-egy csángó anya, kinek férje az első perctől kezdve kint küzdött a fronton, négy, esetleg hat hadba vonuló fiát (elég gyakori köztük az iker) kísérte ki könnyes szemmel, de mindig büszkén az állomásra, szinten nem tartozott a ritkaságok közé.
  Mi a titka a csángók szaporaságának?
  Ahhoz, hogy a csángó faj túlságos szaporaságának magyarázatát adhassuk, szükséges e nép eredetének legalább rövid ismertetése, mellyel megcáfolhatjuk egyszersmind azt a téves és teljesen alaptalan hírt, vagy inkább történelmi tévedést, mely a csángókat úgy állítja be, mintha egy nyugtalan vérű, kóborlási hajlammal megvert törzse volna ez a ma¬gyarságnak, mely állandóan változtatja lakóhelyét. Nem, a csángóság folytonos vándorlását, más és más helyen való letelepülését szaporaság s így az előálló földhiány tette szükségessé mindenkor és teszi azzá ma is. Ez a szaporaság pedig a természet ösztönös védekezése volt a faj kipusztulásával szemben még azokból az időkből, amikor a székelyek között éltek a mai csángók ősei, kitéve Bukov generális vérengzéseinek, majd a moldvai vándorlások veszélyeinek és a bukovinai letelepülés első nyomorúságos időszakának, amikor bizony öldöklő fegyver, majd éhség és nélkülözés, végül pedig gyilkos ragályok nem csak megtizedelték soraikat, de szinte ki is pusztították ezt a népet, mely az egykori Siculeniről és környékéről menekült ki Mária Terézia tábornokának ismeretes vérengzése után, melynek dátumául 1764-et, színhelyéül pedig Siculenit jegyzi fel a történelem.
  A Moldvába menekült csángókat Bukovinában telepíti le gróf Hadik András.
  A csángók ősei, a siculeni-i székelyek, akik már eddig is eleget szenvedtek töröktől, tatártól, Bukov zsarnoksága elől Moldvába menekültek. Itt éltek szétszórva, a legnagyobb nélkülözések között, számban állandóan fogyatkozva egészen 1776-ig, amikor is József császár megbízása folytán gróf Hadik András összegyűjtette őket és a császár által adományozott bukovinai területeken, melyek akkoriban kerültek török kézről az osztrák császár kezére, s amelyek akkor teljesen néptelenek, lakatlanok voltak, telepítette le, ahol ez az életerős faj azonnal három falut, később pedig még újabb kettőt alapított.
  Az első falvakban, Andrásfalván 60, Hadikfalván 80 és Istensegíts községben (ahol egy dévai telepes gazda őseinek a háza még ma is fennáll ezzel a mestergerendába művésziesen bevésett felirattal: „Ezt a házat építette Szabó Mihály 1821-ben, a falut 1777-ben” szintén 80 család telepedett le, míg a két később alapított községben, melynek ugyancsak Moldvából telepített román lakói is voltak, 60 család. Fogadjisten községben 20, Józseffalván pedig 40).
  A letelepülteket azonban sem az akkori, sem a későbbi osztrák kormányzat nem részesítette olyan kedvezményekben, mint amilyet például nálunk a sváb és szász telepeseknek biztosítottak. Ellenkezőleg. Teljesen műveletlen földeket juttattak nekik, melyet ők törtek fel, tettek termékennyé. Kulturális szempontból a helyzetük szintén kilátástalan volt. Idegen papokat, Piroch, Zoles, Kubacek, Wznewsky, Drzbacki nevűeket, ültettek ennek a vallásos népnek a nyakába és ezeknek az a speciális feladatuk volt, hogy a templomon keresztül németesítsék el a népet, mely a megpróbáltatások keserveit átszenvedve is, megmaradt törhetetlenül magyarnak. A merénylet nem sikerült. Ez a nép, mely mindenkor híven követte papját, mely krisztusi hitéhez ragaszkodva birkózott meg hihetetlen szenvedéseivel, az elnemzetleniető törekvések láttán nem követte papjait. S ha azok német iskoláikban meg is nyertek egy-egy ártatlan gyermek lelket, a nép szaporasága tízet, húszat, százat adott az elvesztett egy helyébe s így megint csak a gyermekáldás, a faj szaporasága volt az, amely megmentette a csángóságot, most már nem a fizikai, de a lelki pusztulástól.
  Az első évek szomorú időszaka után 1877-ben lélegzettek fel első ízben megkönnyebbülten a csángók. Ekkor két község, Istensegíts és Hadikfalva, kapott magyar papot. Nagy szó volt ez! László István és Vass Mihály, mind a kettő Magyarországon tanult csángógyerek, népük igazi vezetői lettek. Csakhogy a József császár által adományozott föld ekkor már szűknek bizonyuk. Az elszaporodott nép, mely szaporaságában lelt védelmet agykor, éhezett, nyomorgott.
  Vissza az Ó-hazába.
  Már 1883-ban elkerülhetetlenné vált a csángóság lecsapolása. A magyar kormány sietett segítségükre s meg is indult ebben az évben az első kivándorló csapat, mely az Al-Duna mentén jutott területekhez, ahol Székelykeve, Sándoregyháza és Hertelendyfalva községeket alapították meg, 1885-ben azonban újabb lecsapolás vált szükségessé. Az ekkor kivándorlókat Giorocon telepítette le kormány. Az 1892-es haza vándorláskor pedig Déva és Hunedoara városok határaiban létesültek telepek. Ekkor tíz évig szünetelt a hazavándorlás, mely 1905-ben indult meg újra. Ebben az évben jöttek be a ludusi telepesek. 1909-ben, amikor Lovas Sándor miniszteri tanácsos akadályokat gördített a bucovinai fölösleg Magyarországba való lecsapolása elé, a csángók Kanadába vándoroltak ki, ahol ma is virágzó telepeken élnek, de — sajnos — ezeknek utódai közül sok teljesen elangolosodott. Az ó-hazába való visszatérés 1910-ben már megint folytatódott a dévai újabb telepítéssel és befejezést nyert 1912-ben, amikor Hunedoara megye két községében, Cristuron és Streigeorgeon kaptak föld és házhelyeket a hazatérők.
  A dévai csángók mai helyzete.
  A letelepedett, házhoz és földhöz jutott csángók új otthonaikban békében éltek és élnének ma is, ha nem fenyegetné őket a Bucovinából is kivándorlásra késztető ok, az elszaporodás. Ez a tulajdonság, melyért őket Isten és ember előtt csak dicsérni lehet, megmaradt s bizony, amint az a dévai csángók memorandumából kitűnik, nagyon is komoly következményeket eredményezett.
  Az 1892-es és az 1910-es években a Déván letelepedett csángócsaládok száma 98 volt. Ezek 1236 hold föld fölött rendelkeztek, amiből az agrárreform és más körülmények folytán a mai napig 318 hold föld került idegen kézbe. A megmaradt 918 hold azonban nem 98 családot kell ma eltartson, hanem négyszázat.
  A 92-es települők közül ma 153 családnak van földje, 99 család már földnélküli. A 910-es települők esetében még rosszabb az arány, 79 földdel rendelkező családdal szemben 69 földnélküli család áll. S a földdel rendelkező családok sem különböznek sokban a földnélküliektől, a nyomor mind a kettőnél egyformán kibírhatatlan méreteket öltött. Az ipari pályákon boldogulást kereső gyermekek, akik ma már emberekké serdültek, munkanélküli sorban sínylődnek esetleg feleségeikkel együtt a szülők nyakán. A múlt évi rossz termés csak növelte a nyomort, melyből a csángóság csak egyféle kiutat lát: lecsapolni a dévai felesleget, miként lecsapolták azt a múltban is a bucovinai hazában, még idegen nemzetek néptömegeibe is.
  Szóval, a csángók, akik ezt a magyar párthoz benyújtott memorandumukban is hangoztatják, el vannak készülve egy újabb vándorlásra, új otthon alapítására. Már meg is kezdték azok összeírását, akik az újabb vándorlásra vállalkoznak, jelentkező bőven van. És nem törődnek azzal, hogy hol lesz ez az új otthon, Erdély ősi földjén-e, vagy valahol messze, idegen nemzetek néptömkelegeiben, el vannak határozva arra, hogy a földért bárhova, bármerre elmennek.
  Egyelőre azonban a magyar párttól várnak útbaigazítást, még remélik, hogy Erdély fog nekik új otthon alapítására alkalmat nyújtani. Remélik, de hogy reményük valóra fog-e válni, arra felelni ugyan ki tud?

                                                                                            Indulás keresztelőbe (1906)

  1934. szeptember 21. Dévai magyarok az istensegítsfalvai búcsún. Románia legboldogabb földjén, ahol nem ismerik a kisebbségi kérdést. (Déva, szeptember 19.)
  Mintegy harminc dévai csángótelepes részt vett szeptember nyolcadikán a Bukovinában lévő „Istensegíts” község Mária búcsúján. A dévaiak között sokan voltak olyanok, akik ebből a községből származtak, vagy pedig apjuk és rokonaik éltek ott. Így érthető az a vágyódás, amely a messzi bukovinai „Istensegíts“~re vonzotta a dévai csángótelepeseket.
  László János dévai telepes gazda, a község volt bírája, aki szintén Istensegítsről származott Dévára, az alábbiakban magyarázza el az út és a búcsú történeté!
  - Déváról a 272. sz. jelzésű autóbuszon indultunk a Kárpátokon keresztül Bukovinába. Radauc felöl Hadikfalván át érkeztünk Istensegítsre. Amint a falu felett a peleskényi dombokon ereszkedett alá gépünk, elénk tárult a háború késői borzalma. A földeken orosz lövészárkok maradványai, melyeket nem tudott még kiheverni a föld és bevetni a fű. A lövészárkok között lévő falvakon ma, tizennyolc év után is jól látszik még a háború pusztítása. Hadikfalván például az ötezer lakos házából csak három maradt épen, míg Istensegítsnek egyharmadát lőtték szét az ágyúgolyók. Ezeknek, a falvaknak újjáépítésére az osztrák kormány annak idején rengeteg anyagot szállított, de mindössze két-három házat építettek fel belőle, mert a változott idők szelei az anyagot titokzatos módon elfújták. A falvak ismét arra voltak kényszerítve, hogy lerongyolódottságukban is saját erejükből építsék újra életüket.
  Amikor a búcsú megkezdődött Istensegítsen, szokatlan látvány tárult elénk. Hatalmas koldusraj indult el, amely végigözönlötte a falu utcáit, és mintha csak ismerősökhöz térnének be, egyetlen házat sem hagytak „vizitelés“ nélkül. A bukovinai magyarság dicséretére legyen mondva, egyetlen magyar embert sem láttam közöttük — jegyzi meg László János. A magyarok, ha szegényesen is él¬nek, de nem koldulnak, mert elbírhatatlan és szégyen lenne számukra, hogy ilyen módon tartsák fenn magukat.
  Reggel nyolc és kilenc óra között egymásután érkeznek meg a magyar és német falvak búcsúsai, keresztekkel jönnek mindannyian, míg a román falvak kocsikon és szekereken küldik lakosaikat a búcsúra, de keresztek nélkül.
  Talán Romániának legvegyesebb lakosságú része ez. Románok, oroszok, magyarok, németek, laknak itt és nem is tudják elképzelni, hogy miképpen lehet különbséget tenni emberek között, mert egyik a másikat prietennek, kutmorinak, vagy barátnak szólítja. Bukovinában tehát eldorádói állapotok vannak, legalábbis nemzetiségi szempontból. Ideális hely ez, ahol csak annyi a fontos, hogy szorgalmas, becsületes legyen az ember, az azonban, hogy milyen nemzetiségű, semmit sem számit.
  Az istensegítsi katolikus templomban Németh Gellért józseffalvi plébános tartotta az ünnepélyes misét, míg a prédikációt Sebestyén Gergely, volt dévai telepes gazda fia Hadikfalva főesperes-plébánosa mondotta. Brendján István istensegítsi tanító karmester vezetése mellett magya¬rul énekelte az istensegítsi dalárda a „Hozzád fohászkodunk áldott védasszonyunk” c. egyházi éneket.
  Mint érdekességet említjük meg, hogy a bukovinai csángó falvakban három párt szokott küzdeni a község vezetéséért. A háborút viseltek, a háborút nem viseltek és az amerikaiak pártja. A háborút nem viseltek azt mondják, hogy „Mi őriztük meg a ti vagyonkáitokat az elpusztulástól, tehát nekünk van igazunk.“

  1935. július 18. Déván motornélküli-repülőiskolát állítanak fel.
  Az A. R. P. A. (Országos Repülőegyesület) Hunedoara megyei fiókja a napokban repülőtér bérletét illetőleg szerződést kötött a csángótelepi legelőközönséggel. A szerződés szerint az A. R. P. A. Bérbe vesz egy évre a csángótelepi legelőből egy holdat azzal a feltétellel, hogy a kérdéses területen építkezéseket is folytathat. A kibérelt területen ugyanis hangárt, repülő iskolát és műhelyt építenek, mert Déván akarják az ország első motornélküli repülőiskoláját felállítani. Az iskolát a tervek szerint Stof Gusztáv brasovi pilóta-mérnök vezeti. Az építkezések bevégzésével megkezdik az oktatást. Gépet Németországból rendelnek. A repülőiskolával kapcsolatosan hír szerint időjáráskutató-állomást is létesítenek, amely Dévának a repülőiskola mellett ugyancsak javára szolgál.

  1935. augusztus 11. Rájár a rúd a dévai csángókra. Dévai tudósítónk jelenti: Két hónappal ezelőtt a városi polgármesteri hivatal egyéves bérszerződést kötött a csángótelepi közbirtokossággal. A szerződés szerint a dévai csángók bérbe adnak a csángótelepi legelőből egy holdat repülőtér céljaira. Az is benne volt a szerződésben, hogy a legeltetést a kiadott területen nem tiltják meg. Evvel szemben az ideiglenes bizottság legutóbbi ülésén huszonötezer lejt és száz kocsi követ szavazott meg az A. R. P.A. országos repülőegyesületnek repülőiskola-építkezés céljaira, továbbá kívánta, hogy legyen tilos a legeltetés a bérbevett területen. Ha a kérdéses területet ki fogják sajátítani, mondja a határozat, a csángókat a város kártalanítja. A dévai csángóknak a haraui határban rengeteg földjét sajátították ki, s még ma sem kaptak kártérítést. Vajon, a fenyegető újabb kisajátítás kárpótlására mikor kerülne sor.

  1935. szeptember 14. Gyilkossági kísérlet a dévai csángótelepen.
  Titokzatos gyilkossági kísérlet tartja izgalomban a dévai Csángó-telepet. Az elmúlt éjszaka, hajnali három órakor, ismeretlen tettes Bartis Gáspár szőlőpásztor kunyhója közelébe furakodott és a neszre előbújt pásztorra rálőtt. A pásztor, akit a golyó balmellén, a bordák között talált, nem veszítette el eszméletét, hanem bekötötte sebét és másnap reggel elvánszorgatt a dévai kórházba. Vallomása szerint fogalma sincs róla, hogy ki lehetett a merénylő, mert senkit sem látott. A lövés a bokrok mögül jött és a dús kökénybokrok eltakarták a merénylőt. A rendőrség erélyesen nyomoz a tettes ut

  1935. szeptember 19. A szegény csángók az évszázadok viharában. A HÍRES harói csángótelep, ahol készül már a „bolygó csángó” könyve. Keserves volt a múlt, keservesebb a jelen. Földnélküli Jánosok lettek az egykori székely nemesek. Kerestetik igen fontos kulturális célra 40 osztrák schilling. Déva, szeptember 18.
  A Hunyadi-út végén, ahogy kifele megyünk a városból, fekszik a Csángó-telep. Mintegy két és félezer lélek lakja, tehát Déva lakosságának közel a negyedrésze. Jobbra-balra ide látszanak a földek, ahonnan a megélhetést merítené két és félezer csángó-magyar. Ezen a telepen mostanában igen sok szó esik a kivándorlásról. Majdnem annyi, mint az adónyűgről. El valahová, akármerre, mert itt éhen hal az egér is a padláson!
  Csakhogy kivándorolni ma már nem igen lehet s csak ez az oka, hogy a csángó népnek a háború utáni történelme nem vett újabb döntő fordulatot. S a fordulat nem lenne szokatlan, hiszen közel hét évszázada egyebet sem tesz a csángó, mint vándorol.
  Ennek a vándorlásnak a történetét László János magyarázza el nekünk. László János csángó gazda — és íróember. Háromszázötven oldalas könyve, amelyet rövidesen egy kolozsvári kiadó hoz a piacra, szenzációs lesz. Új adatokat hoz napvilágra a csángók eredetéről s vándorlásáról. Amerikából jött leveleket mutogat, amelyekben ottani csángó ismerősök érdeklődnek, hogy megjelent-e a„bolygó csángók” könyve.
  FONTOS OKMÁNY A BÉCSI KATONAI IRATTÁRBAN.
  Megmutatja azután a bécsi hadügyminisztérium irattárának levelét. László ugyanis kutatásai közben Bukovinában, Fogadjistenben, egy ottani régi földbirtokos, báró Capri könyvtárában feljegyzést talált, amely szerint a bukovinai katonai kormányzó, névszerint féljegyezte az oda bevándorolt csángókat s ez az irat 1787 —5.—VII. jelzés alatt a bécsi katonai irattárban fekszik. Onnan meg is írták barátságosan, hogy készséggel rendelkezésére bocsátanak egy másolatot, vagy tanácsosabb lefényképezni az iratot, aminek költségeire 40 schillinget kérnek átutalni. Ezen a 40 schillingen, múlik a nagy értékű történelmi dokumentum beszerzése, bár László János reméli, hogy pártfogót segítségével mégis sikerüli hozzájutni. László János könyve a legpontosabban leírja a történelemkönyvekben is említett mádéfalvi vérengzést, amikor a határőrség szervezése során, Bukov Adolf, Erdély parancsnoka vérbe fojtotta a csíki és háromszéki székelyek elégedetlenségét. Oda küldte báró Siskovicz altábornagyot, aki 1764. január hetedikén hajnalban Madéfalvánál 400 székelyt öletett le. Akkor az elégedetlenkedő székelyek elkezdtek özönleni Moldova felé. Sokáig ott se maradtak, mert a bécsi kormány ösztönzésére Mártonffy Mór minorita szerzetes összegyűjtötte őket és 1777-ben már megérkezett az első száz családból álló csoport Bukovinába. Itt azonban hamarosan jobbágy¬sorsba jutottak és 1885-ban küldöttségét menesztenek Tisza Kálmán miniszterelnökhöz, hogy telepítsék őket vissza Erdélybe. 1888-tót kezdődik a csángók visszaözönlése, míg egy részük ma is Bukovinában él. Voltak ők székely nemesek is. A Bukovinában talált dokumentumokból kiviláglik, hogy a csángók 95 százalékban székely nemesemberek voltak. László János is Csíkszentire és szászfalvi székely nemes és a bukovinai iratokban megtalálta egész családágát. Apja, László Antal, 1777-ben költözött át a moldovai Zamotzkiból a bukovinai Isten segíts községbe. Maga László János, 1902-ben jött a csángók egy csoportjával Dévára.
  Eljöttek tehát Dévára, kaptak földet és valami mezőgazdasági felszerelést, hosszú törlesztésre, amit már régen lefizettek. És boldogan fészket vertek újból és nekiláttak a munkának — és szaporodásnak. Azután jött a háború, az impériumváltozás és a kisajátítás, amely vagy 6 évig függőben volt, míg végül csak egyesektől vettek el földeket, kitől mennyit. De elvették Haró község javára a nagy értékű legelőt és azzal együtt kisajátítottak összesen 140 holdat. Azután jött a mezőgazdasági válság, és a csángók kezéből olvadoztak el a földecskék, a szántóhalmiak, a szentandrásiak birtokába, annál inkább, mert a modern idők tönkretették a csángók egyik fő kereseti forrását, a fuvarozást. Az autóbuszok kora óta semmi hasznot sem hajtanak a lovak, s ma egyetlen ember van a csángótelepen, aki fuvarozásból él. A nép pedig sokasodott, a földet osztották szél az örökösöknek, míg mindenkinek csak egy keskeny sáv jutott. Végül pedig kialakul a következő kép.
  A FÖLD ELOLVAD.
  A múlt évszázad utolsó évtizedeiben idetelepült az ó-telepre 54. az újtelepre 44, összesen 98 család és gazdálkodott közel kétezer hold földön, átlag 10—20— 50 holdas birtokon mindegyik. Az 1934-es számlálás szerint 597-re szaporodott a családok száma, az összbirtok pedig, a kisajátításon kívül az eladogatásokat tekintetbe véve, legfeljebb ezer hold körül mozgott. Az idén a helyzet természetesen nem javult s ma jut egy lélekre átlag félhold föld, egy családra pedig átlag 2 hold. Holott a mai terményárak mellett telkenként kellene vagy 4 hold. A birtokmegosztás természetesen nem egyenletes és több mint száz családnak egyetlen falatka földje sincs már.
  — Nem élet ez már — mondják a csángótelepen keserű tréfával — hanem égés! A jelszó pedig: a „lecsapolódás". Lecsapolódni, újból megtelepedni valahova, ahol ismét: földhöz jut a csángó. Mert a nép megszaporodott, a föld pedig olvadt. A 10 holdas gazda addig osztogatott 1— 2 holdat fiának, 1— 2 holdat a vejének, míg egyiküknek sem maradt semmije. Nagy csomó fiút iparosnak taníttattak ki, de azok is jórészét munka nélkül kószálnak. Ott kell élni a telepen, be kell nézni közelről és többször az udvarokba, kamrákba, ételes fazekakba, hogy fogalmat alkothassunk magunkról, milyen nagy itt az „égés“. Hogyan kínlódik egy dolgos, ezermesterien ügyes, tanulékony embercsoport, amely most, füstös petróleumlámpák lángjába bámulva, új honfoglaláson töri a fejét. Két évszázada korbácsolja őket a történelem s most ott állnak még, ahol a mádéfalvi ősök: tovább! Nem mintha a csángó kóbor természetű lenne. Szereti ezt az erdélyi földet. De nagyúr a, muszáj és már megszokták, hogy a történelem vihara messze elsodorja őket. Csakhogy már nincs hova.
   Az impériumváltozás utáni években László János uram, a csángótelep vállalkozó szellemű és képzett történetírója, egy csomó gazda megbízásából, nekivágott a tengeren túlnak s bekóborolta egész Dél-Amerikát, hogy megfelelő feltételek, és biztosítékok mellett települési területet kapjon. Szerencsétlen körülményen múlott, hogy nem sikerült a nagy terv. Ma pedig már minden elmúlt. A Csángótelep eseménytelenül, tompa tanácstalanságban morzsolja napjait s napról-napra morzsolódik és olvad el birtokából az életet adó anyaföld.
Kőműves Géza.

  1936. február 6. (kivonat).
  Pop Ghita, Gróza Péter és Dobrescu Aurel is felszólalt a Madosz dévai gyűlésén. A Magyar Dolgozók Országos Szövetsége Déván propagandagyűlést tartott a csángótelepi Hitelszövetkezet udvarán. A gyűlést Székely János dévai tagozati elnök nyitotta meg. Utána Mezey Lajos központi kiküldött szólalt fel, majd Galambos Vilmos, a szervezet hunyadmegyei főtitkára, őt követte Dónáth Kálmán dévai kisiparos, majd Mayer Ioan ekés tolmácsolta románul az ekések üdvözletét.

  1936. augusztus 9. A népünnepély főnyereménye alapozta meg egy fiatalember egzisztenciáját. Dévai tudósítónk jelenti:
  A dévai csángótelepen épülő katolikus Szent Antal templom javára nagyszabású népünnepélyt rendeztek melyen mintegy hatezer ember vett részt. A népünnepség kiemelkedő eseménye az ökörsütés volt. Amit külön erre a célra épített kemencében végeztek. A megsütött ökröt kimérték s a mulatság végén egyetlen darabka sem maradt belőle. Másik nagy eseménye az volt a mulatságnak, hogy a belépő jegyekkel egy borjas tehenet sorsoltak ki, s azt egy Stanciu Dumitru nevezetű orastiei fiatalember nyerte meg. Stanciu szegénysége miatt nem tudta letenni a gépkocsivezetői vizsgát, most a tehenet eladta nyolcezer lejért és ezzel meg is, alapozta jövőjét. Ezen kívül egy kövér sertést és két malacot sorsoltak ki. Az ünnepség megrendezését Seiger Bernát, Seiger Ernő húsexportőröknek, Zsók Fábián csángóbírónak és P. Adorján tisztelendő atyának lehet köszönni. Az ünnepségen lóverseny is volt, melyen az első díjat Furka János cristuri lakos lova nyerte. Második Zsók Gergely dévai csángó gazda lova lett.

  1936. augusztus 19. Hörcsögvész Déván. A dévai csángók földjein rendkívüli arányú hörcsögjárás pusztít. A kártékony állatok máris jókora kárt tettek a csángótelep földjeiben. Az irtás gőzerővel folyik s mondhatni, a szorgalmas csángók olimpiai rekordokat állítottak fel a hörcsögirtásban. Székely Antal gazda például hatholdnyi földjéről egyetlen nap 444 állatot pusztított ki. Egy másik, félholdnyi területről 74 darabot öntött ki tegnap.

  1936. szeptember 3. Dévai hírek. A dévai Csángó-telepen nemrégiben született meg László János gazda tizenhetedik gyermeke, névszerint Mária. Ennyi gyermek még a termékeny Csángótelepen is csúcsteljesítmény. A boldog apa 58, az anya 44 éves.

  1936. szeptember 14. Meghalt a dévai csángótelep „kenőasszonya".
  Kilencvenegy éves korában Déván meghalt özvegy Daradics Gergelyné, aki hosszú időn keresztül a csángótelep kenőasszonya és egyben „orvosa” is volt. Az asszonynak jelenleg több mint negyven dédunokája él.
Sebestyén Teréz (1848. okt. 14, Andrásfalva - 1936. szept. 5, Déva)

                                                                                                  Fiatalok a templom előtt

1937. december 25. (kivonat).
  Vagy 14 ezer ember cipeli a mindennapi gondok terhét a várhegy alatt. A csángókat számítva, mintegy felerészben magyar. Zajtalanul élnek, csendes zümmögés a városka élete, este egy órácskára elözönlik a korzót, nyáron a népkertben a katonazene körül keringenek, s ahogy elhallgat, mintegy vezényszóra, riadt falkában tódulunk haza, mert tovább maradni merész „kiruccanás“. a kis város az egyivásúk, egy foglalkozásnak, egy nemzetiségűek szigorúan zárt kasztjaira töredezik. Gazdasági élet? Ipar, kereskedelem? Épp oly zajtalan, álmatag. Nagyobb iparválla¬lat? Volt, hol nem volt, valamikor egy rézbánya zúzdával, de évekkel ezelőtt betömték a száját. Kijjebb a városban vagy két és félezer csángó próbál megélni. Zöldséget is termel, fuvarozik, a földnélkülije nyáron napszámos, télen erdőt irt. Legtöbbjük 5—10 holdas kisbirtokon él, de családot, vőt, sógort, fiút, menyet számítva 15—17 emberrel. Egy lélekre átlagban aligha jut 2 hold föld. A fiatalság már kereskedő- és iparos pályákra tódulna, ha könnyű lenne az elhelyezkedés. Erős, józan életű polgárosodásra hajló nép ez — de kinyújt nekik lehetőségeket?
SZABÓ ÁRPÁD: Déva.

  1938. május 30. Bujdosó székelyek…ERDÉLYBE ÉS BÁNÁTBA menekülnek a bukovinai csángók.
  A MÚLT ÉVI SZÁRAZSÁG UTÁN ÉHÍNSÉG FENYEGET A BUKOVINAI CSÁN¬GÓFALVAKBAN — TÖBB MINT 100 CSALÁD VÁNDOROLT MÁR A TAVASZ FOLYAMÁN ERDÉLY KÜLÖNBÖZŐ RÉSZEIBE. Déva, május 2.
  Úgy látszott, hogy a világháborút követő politikai változások véget vetnek az 1764-ben Madéfalva alól Moldovába menekült a gróf Hadik András kezdeményezésére 1776-ban és 1777-ben öt bukovinai faluba telepített székelyek másfél százados hányódásának. A bukovinai magyar telepesek azonban ezután is elszivárogtak Amerika, Erdély és a Regát felé, de nagyobb arányú kivándorlásra csak az 1937-iki héthónapos szárazság s a mostani év tavaszára fenyegetően jelentkező éhínség veszedelme adott okot. Ez év tavaszán már több mint 100—120 bukovinai csángó család hagyta el másfélszázados hazáját, hogy részben Hunyadmegye, de nagyrészt a Bánát különböző részein próbáljon új életlehetőségeket kiharcolni magának.
  Hónapszámosok és „moldvázók“. Ha közelebbről akarjuk megvizsgálni a bukovinai magyarság kivándorlási hajlandóságának okát, szükségképpen a csángóság szociális helyzetének föltárásához érünk. Hogyan él a bukovinai menekült csángó? A dévai Csángó-telepen egy fiatal legénnyel beszélgetünk.
  - Az agrárreform — mondja Demeter Lajos, aki a mostani „betelepülőkkel” került Dévára és itt egyelőre, mint gazdasági napszámos dolgozik — megszűntette a nagybirtokok kiuzsorázó jobbágyrendszerét. A földosztás azonban igen csekély mértékben gyarapította a népes családok életlehetőségét, úgy hogy továbbra is a legnagyobb rész hónapszámosságra és „moldvázásra” szorul.
  - Mi az a Moldvázás?
  - 3-10 holdas a bukovinai csángó- gazdák egy részé, de sokan vannak nincstelenek is, akik bandákba verődve Moldvába járnak le fuvarozni, vagy aratás idején részben aratni. Ezt nevezik moldovázásnak. Mezőgazdasági téren, különösen háború óta nagyon nehéz munkához jutni, mert a nagybirtokok, amelyek munkásokat foglalkoztattak, megszűntek.
  HÉT HÓNAPIG ESŐ NÉLKÜL.
  Ez év tavaszán a legkönyörtelenebb éhínség veszedelme fenyeget a bukovinai csángó településeken. A múlt év mondhatni semmi termést sem hozott. A húsvéttól késő őszig tartott száraz időjárás kiaszalta a vetéseket és a földműveléssel foglalkozó lakosság termés nélkül maradt. Kaptak ugyan némi államsegélyt, de a természetben kapott állami vetőmag csak a földek bemunkálására volt elégséges. Az új termés kivárására már nem jutott. Sokan bútoraikat, gazdasági felszereléseiket és háziállataikat bocsátották áruba, hogy az éhhaláltól családjaikat megmentsék. Moldovába szállingóztak le munkát keresni, de a sok munkát kereső kéz nagyon lenyomta a munkásfizetéseket. Ma már 300 lej és élelmezés a hónapszám, amiből pedig nehéz családot eltartani. És még ilyen jövedelmet biztosító munka is csak keveseknek jut Moldovában.
  LUGOS KÖRNYÉKÉN AGRÁRFÖLDET VÁSÁROLNAK A MOLDOVAI MENEKÜLTEK.
  Így az után a gazdasági fölszerelések után eladásra került a telek és a föld is. A csángók megindultak „haza” Erdély felé és eddig mintegy 15—20 család érkezett a hunyadmegyei csángó településekre. Az éhínség elől menekülők nagy része azonban, mintegy 90—100 csángó család, a Bánátba özönlött, ahol a Hosszúvölgy, Keresztes, Csákóvá, Igazfalva és Fácset községekbe, az agrárreform által kiparcellázott, eddig még ki nem fizetett és eladásra került birtokokat akarják felvásárolni, hogy itt új életet kezdjenek, és családjuk jövőjét megalapozzák. A nyomorúság elől menekülők egy része azonban most is a közelebb fekvő Regát felé özönlik, ahol szétszóródik és a magyarság, számára örökre elvesz.
Szabó Árpád.

  1938. augusztus 22.
  Futótűzként terjedt el Déván a hír, hogy Györffy Erzsébet 17 esztendős leány — akinek a közeljövőben lett volna az esküvője — szülei lakásának fáskamrájában felakasztotta magát és meghalt. Györffy Erzsébetnek már hosszabb idő óta udvarolt egy dévai fiatalember. Mindenki úgy tudja, hogy a fiúnak komoly szándékai voltak. A leány kelengyét tetetett, bútorokat rendelt és arról beszélt, hogy rövidesen összeházasodnak. Csütörtök este Györffy Erzsébet hazament, beszélgetett családjával, majd észrevétlenül eltűnt. Senki sem tudta hova lett. Péntek reggel azután a lakása fáskamrájában megtalálták Györffy Erzsébet élettelen holttestét. A fiatal leány még csütörtök este felakasztotta magát a kamrában. A tragikus öngyilkosságról azonnal értesítették a hatóságokat. A helyszíni vizsgálat alkalmával Györffy Erzsébet zsebeiben egy levelet találtak, amelyet vőlegényjelöltje írt neki. A levél alapján a fiatalembert őrizetbe vették, egy napig a rendőrségen tartották, majd péntek este szabadon bocsátották. Déván azt beszélik, hogy ugyanezért a fiatalemberért nemrégiben Temesváron követett el öngyilkosságot egy fiatal leány. A vizsgálat teljes erővel folyik a tragikus öngyilkosság körülményeinek tisztázására.

  1939. március 4. Hányan iratkoztak be eddig Déván a Nemzeti Újjászületési Arcvonal magyar alosztályába? A dévai csángóbíró kérésére a Nemzeti Újjászületés Arcvonala magyar alosztályának összeíró ívét vasárnapra a dévai csángók rendelkezésére bocsátották, úgy, hogy ez alkalommal mintegy hétszáz csángó iratkozott be a dévai magyar alosztályba. Városi mintegy 200 iratkozott be, úgy, hogy a dévai alosztály ívén, kedden a folyószám 911 volt. Még további beiratkozások várhatók.

  1939. március 29. Ötvenéves a dévai csángótelep. A mádéfalvi veszedelem elől elmenekült csángók utódai a dévai telep lakói. — Terjed az egyke a dévai csángók között is. — Félszázaddal a letelepülés után épült fel Déván a csángók katolikus temploma. Kétezer csángó él ma Déván nyolcszáznyolcvan hold földből. (Déva, március 27.)
  Érdekes jubileumot ünnepel meg közelebbről Déva magyarsága. Most lesz ötvenedik évfordulója annak, hogy az első visszavándorló csángó család letelepedett a dévai „Csángótelepen”, amely azóta a város egyik virágzó részévé lett. Ötven éve annak, hogy Issekutz Antal akkori dévai polgármester megindította a kormánytól is támogatott visszatelepítési akcióját. A félszázados évforduló alkalmából érdemes ismét, lepergetni a dévai csángótelep keletkezésének regényét.
  A csángók tulajdonképpen Moldovába települt székelyek. Anyanyelvüket, népi szokásaikat, népdalaikat máig is megőrizték, csak sajátos nyelvjárásuk különbözteti meg őket Erdély székely őslakosságától. A székelyek moldvai kivándorlása idején öt ilyen csángó köz¬ség alakult, amelyek máig is fenn állanak: Istensegíts, Fogadjisten, Hadikfalva, Józseffalva és Andrásfalva
  Kivándorlás a mádéfalvi veszedelem miatt.
  A székely kivándorlást az 1764. január 7-én lezajlott események indították meg, amelyeket „mádéfalvi veszedelem” néven jegyzett fel a történelem. 1764. január 7-én Buccov Adolf Miklós osztrák generális csapataival rátört a békésen alvó Mádéfalva községre, a falut valósággal felperzselték s lakosainak nagy részét: asszonyokat, gyermekeket, öregeket kardélre hányták. A mádéfalvi vérengzésnek négyszáz ember esett áldozatául. Ez a szörnyű eset indította, meg a székelységnek szinte menekülésszerű elvándorlását, amit Rajcsevics osztrák kapitány és Mártonffy Mór minorita szerzetes irányított. A török pusztítás után elárvult Moldovában és Bukovinában szívesen látták a bevándorlókat s egymás után alakult meg az öt virágzó csángó falu az akkori román fejedelemségben.
  Az 1770-es években, egykori krónikák adatai szerint, 248 székely család települt le Bukovinában összesen 2531 lélekkel. Ez szám az 1846. és 1864. évi kolera járványok pusztításai ellenére 1883-ban már 11708 lélekre szaporodott.
  1883-ban merült fel először a csángók visszatelepítésének terve is és a kormányegyelőre csak ezer embert akart visszatelepíteni, de már az első felhívásra négyezer ember jelentkezett.
  A visszavándorlókat egyelőre az Alduna mentén: Sándoregyházán, Székelykevén és Hertelendyfalván telepítik le. Öt évvel később azonban, amikor a visszatelepülők már felépítették otthonaikat, de a Duna tavaszi áradása mindhárom községet valósággal elsöpört a föld színéről.
A koldussá lett csángók ismét, visszaindultak Bukovinába.
  Ötvennégy család telepedett le Déván.
  Ilyen aldunai visszavándorló volt Sebestyén József is, aki Issekutz Antal akkori dévai polgármester biztatására elsőként telepedett le Déván héttagú családjával. A polgármesterkésőbb hároméves telepítési tervet dolgozott ki, amelyet teljesen meg is valósítottak s ennek során Andrásfalváról 248, Istensegítsről 28, Hadikfalváról 7 lélek, összesen 54 család telepedett le Déván.
  Egykori feljegyzések szerint gazdasági felszereléseket is hoztak magukkal: 139 lovat, 16 tehenet és 68 szekerét. Állami hozzájárulással 880 hold földet, osztottak fel
A dévai települők között s a föld ellenértékét ötven év alatt, kellett visszafizetniük.
A föld mocsaras, az első években a vetőmag árát sem termi meg. Hosszú éveken át tartó munkával sikerül csak termékennyé tenni, de a települők vállalják a munkát s egy évtized múltán már új városrész, virágzik a Szántóhalmon.
  Tíz évvel később indul meg a második telepítési akció s ennek során újabb háromszáz lélek, vándorol be Dévára.
Miből élnek a dévai csángók?
  A dévai csángótelep lakósainak száma az idők során kétezer lélekre emelkedett. Nem érdektelen talán egy kis statisztikát közölni arról, hogyan és miből él ez a kétezer ember?
  A lakosságnak körülbelül a fele, pontosan 151 család él földművelésből. Földművelésből és napszámos munkából él 36 család, összesen 159 lélek. Kizárólag napszámos munkából él a telepnek körülbelül egynegyede, szám szerint 92 család, összesen körülbelül 500 lélekkel. Iparból él 34 család, összesen 121 személlyel, a többiek alkalmi munkából tengetik életüket.
  Az annak idején szétosztott 880 hold föld tehát ma már a lakosság felének megélhetését sem biztosítja. A dévai csángók nagy része ma ismét az elvándorlás tervével foglalkozik, de a bukovinai csángó telepeken sem kínálkozik számukra jobb megélhetés.
Iskoláztatás, gyermekhalandóság, egyke.
  A csángó családoknál néhány évtizeddel még nagy volt a szaporaság. Hat-hét gyermek minden családban, de a tizenkettőn felüli gyermekáldás sem ment ritkaság számba. Az is elő fordult, hogy egy-egy családban 16—18 élő gyermek is akadt. A születési arányszám azonban, minden valószínűség szerint az egyre súlyosbodó megélhetési gondok miatt, évről évre csökken. A település idején mind össze két csángó család volt gyermektelen, ma 23 gyermektelen és 75 egy gyermekes család él a csángótelepen. Az „egykés” családok többnyire a módosabbak közül kerülnek ki.
  A csángótelepen ma már nincs írástudatlan. Fúvószenekar, műkedvelő egyesület, földész dalárda, gazdakör szolgálja s a csángó - katolikus egyház nemrégiben kezdte meg a telep templomának építését.
  P. Vargha Ireneus dévai zárdafőnök-plébános kezdeményezésére tavaly óta templom is van a csángótelepem. A templom alapjait egy évvel ezelőtt rakták le s az épület, már tető alatt is van. Több mint kétmillió lejt tett ki az építkezési költség s ebből 643 ezer lejt a nagyrészt koldusszegény csángótelep lakossága, a többit az ország katolikus hívei adták össze.
  Ötven évvel a letelepülés után, talán éppen az első csángó telepes megérkezésének évfordulóján csendül fel először az orgona a dévai csángótelep templomában…
  Kovács Károly.

    A Mi Megyénk, 1940. március 2.A csángótelepi telepi dráma.
    Ezen a héten nagy és szomorú szenzációja volt a dévai Csángótelepnek. A Maros mellett, a csángóföldeken járókelő asszonyok az egyik hatalmas jégtáblán odafagyott, oszlásnak induló hullát láttak. Azonnal értesítették a hatóságokét. A bizottság kiszállott és megállapította, Zsók Titusz jómódú gazda pedig felismerte, hogy a hulla azonos, Rózsi nevű tizenhat éves lányával, aki november közepe táján eltávozott otthonukból s többé nem tért vissza. Kerestették mindenfelé, de eredmény nélkül, míg most a szomorú bizonyság magyarázatát adta eltűnésének.
   A tragédia előzményeit különféleképen magyarázzák, a szülők másként, a szomszédok és ismerősök másként, bizonyosságot nem lehet tudni, a sokféle változat azt mutatja, hogy „ráérő” emberek meg-megtoldjak a saját elképzelésük szerint, a' valóságot egyedül Zsók Rózsi tudná megmondani, akinek azonban örökre lezárultak ajkai, ő nem vádol, hallgat csöndesen most már a dévai temetőben.
   A sokféle mendemondából, tereferéből kihámozva valahogy ilyenformán lehet összeállítani Zsók Rózsi drámáját, sem az időleges sorrendet sem az elbeszélések valódiságát — felelőséggel — nem vállalja az újságíró, de kivel szemben is kellene vállalnia, csak egy új sírdomborulattal szemben van kötelezettsége, melyre most kegyeletet adó koszorú és virágerdő borul.
   Zsók Rózsinak még iskolás korában udvarolt egy csángótelepi jómódú család gyermeke, aki néhány évvel volt idősebb. A két gyerek között a barátság hat év alatt forró szerelemmé fejlődött. A tizenhat éves Rózsi és tizenkilenc éves legény elhatározták, hogy összekötik az életüket. Az elmúlt nyáron történt ez. Közben tilos ösvényekre tévedtek. A természet azonban nem hagyja magát becsapni, követeti a maga jussát. Ennek a törvénytelen házaséletnek a természet örök törvényei szerint következményei mutatkoztak, és amikor a kis Rózsi megállapította, hogy szíve alatt egy új élet kezd sarjadni, nagy tanácskozást tartott a legénnyel. Megállapodtak abban, hogy felmennek a várhegyre és ott öngyilkosságot követnek el, hogy a szégyen napvilágra ne kerüljön. El is mentek, de ott a legény lebeszélte a lányt az Öngyilkosság gondolatáról és azt ajánlotta, hogy keressenek fel egy bábaasszonyt, aki majd megszabadítja a leányt gondjaitól. A bábaasszony csak úgy volt, hajlandó a műveletet végrehajtani, ha Rózsi anyja is belegyezik. És itt kezdődik a tragédia.
   A bábaasszony nem elégedett meg a tanáccsal, hanem felkereste a leány anyját és közölte vele lányának szándékát. A szülök nagy haragra gyulladtak a megtévedt leányka iráni, a szomszédok szerint elkergették a háztól és amikor a kislány azt kérdezte, hogy most már ő hová menjen, hát az anyja odadobta neki a kabátját és azt mondta: „Nem bánom, ha a Marosnak is mész…!” Ekkor Zsók Rózsi felvette a harasztkabátkáját, sírva
megölelte és megcsókolta kisebb testvéreit és elindult. Még látták bolyongani a szántóföldeken, a Maros mellett, az arra járókelők azt hitték, hogy valamit kint hagytak a mezőn, azt keresi.
    Később Both Ambrus halász hallott valami kiabálást a Zsókék földje, felöl, ahol mély és erősen örvényes a víz, de nem látott semmit, akkor már magához ölelte a gyenge gyermektestet a Marosnak csendesen folydogáló gyilkos árja. Magához ölelte a korán életuntat hogy négy és fél hónap múlva a nagyon szép Rózsi helyett kidobjon egy hullát, megcsonkítva, alig felismerhetően, nyakán még ott volt a piros kaláris, egyik lába már hiányzott, szép selymes haját elmosta a víz, Marosnémeti mellett tette partra, a víz kegyetlen, kíméletlen a szép Zsók Rózsi helyett egy emberroncsot.
    Temetésén hatalmas tömeg jelent meg. Mélységes részvéttel kísérték utolsó útjára a szerencséden leányt. Csámpai Pista zenekarával vezette be a menetet, utána az egész Csángótelep apraja nagyja. És amikor a temetőben felzokogott a Csámpai Pista hegedűjén a kislány három kedvenc nótája: „Piros pünkösd napján", Lehullott a rezgőnyárfa", „Szomorú fűzfa lombja”, szem nem maradt szárazon. Ismerősök és ismeretlenek siratták meg a tragikus végű kisleányt, aki szeretett, az életet a saját elképzelései szerint vélte élni akkor, amikor csak a szép oldalait látta és nem gondolt arra, hogy a napsütéssel együtt jár az árnyék is. Szeretett és azt gondolta, hogy a nagy szerelem mindenért kárpótol és kihagyta számításaiból, vagy nem is tudott arról, hogy létezik egy Társadalom, mely szigorú „erkölcs” szabályaival a Marosnak kergeti…
   Zsók Rózsi nagy szerelmének és szomorú életsorsának története és apró mozzanata még nagyon sokáig beszéd tárgyát fogják képezni a dévai Csángótelepen.

  1940. június 20. TÖBB, MINT KILENCVEN UNOKÁT ÉS DÉDUNOKÁT HAGYOTT HÁTRA. Déváról jelentik:
  A dévai csángótelepi özv. Both Simonné dévai csángó asszony 86 éves korában, végelgyengülésben meghalt. Az öregasszony még halála előtt 5 nappal is — mint minden reggel — pontosan lejárt a majdnem két kilométer messzeségben lévő római katolikus templomba Az utolsó öt napban csak gyengélkedése miatt nem tette meg ezt az utat. Mindenkivel kibékülten halt meg. Öt fia és három leánya maradt, akiktől összesen több mint 90 unokája és dédunokája volt. A ritka nagycsaládú ősanyát nagy részvét mellett temették el a csángótelepen.

  1941-07-02.
  A világháború előtt jóval valóban szintén volt csángótelepítés az akkori Nagy-Magyarországba. Mintegy hétezerre ment az akkor betelepítettek száma. Főleg románok lakta vidékekre telepítették őket (pl. Déva mellé, Csernakeresztúrra, az aldunai Kevevárára, stb.), fő szempontnak tartva, hogy ellenálló képességük az ismert román népiséggel szemben kifejlődött, amellett a termelési feltételeik is hasonlóak az otthagyott bukovinai mezőkéhez. Darányi Ignác földművelési miniszter volt a telepítés fő mozgatója, nagy érdeklődés kísérte a telepítési ankétjét. A telepesek egy kis része kellően alkalmazkodni nem tudván, utóbb visszaköltözött, ilyesmi minden telepítés után előfordul. Darányinak a lelkes munkát nemsokára abba kellett hagynia, hír szerint ez volt Romániának egyik feltétele a hármasszövetséghez való csatlakozásáért. Darányinak telepítési költségeit tehát az országos költségvetésből rövidesen törölték.

  1941. december 16. Műsoros előadást rendezett a kolozsvári Levente Egyesület. Kolozsvár dec. 15.
Jól sikerült műsoros előadást rendezett a kolozsvári Levente Egyesület elnöksége december 14-én, vasárnap este 7 órakor a Mátyás király Diákház dísztermében. A műsoros előadás közönsége elsősorban a kolozsvári levente-ifjúság volt.
  Az előadás műsora a következő volt: Népdalok, szavalat Reményik Sándor költeményeiből, ünnepi beszéd, szegedvidéki adventi köszöntő, dévai katonajáték, szavalat szabadon választott vers, vitnyédi ,,Bölcsőcske“. A szünet után tordai bethlehemi játékot, szavalatot, mérai játékot, mezőkövesdi játékot, szavalatot egy nagyenyedi játékot, nagyszalontai újesztendő köszöntőt, szavalatot adtak elő a szereplők. A gazdag műsoros estélyt a kolozsvári Levente Egyesület titkárának beszéde, továbbá karácsonyi énekek zárták le.
  Az est főrendezője Perédi János, rendezői pedig Kapás Géza és Melász József voltak.

                                                                                                           Radina, 1906

1944. december 13. Vezetőséget választott Déva és Déva-telep magyarsága. Déva.
  Lelkes hangulatban választotta meg Déva és Déva-telep magyarsága a helyi Magyar Népi Szövetség vezetőségét. A gyűlés Déva és a telep összmagyarságának találkozása volt, ahol a magyar munkásság, földművesség és értelmiség képviselői a népi szívnek egyetlen hatalmas dobbanásában forrtak össze, attól a nagy elhatározástól hevítve, hogy testvéri összefogással, közös munkával és harccal teremtik meg a magyarság szebb jövőjének alapjait. A népgyűlést László János Déva-telepi földműves nyitotta meg. Megrázó szavakkal ecsetelte a magyarság szenvedéseit, különösen a Déva-telepi csángómagyarságnak 25 éves kálváriáját... de most itt az idő, hogy megszervezve a magyarságot — alulról fölfelé, — szilárd alapokra felépítsük a szabad jövőnek testvéri épületét a román néppel.
  — Minden becsületes magyarnak itt a helye, — hangoztatta László János, — a Magyar Népi Szövetségben, kivéve azokat, akik megbontási szándékkal tolakodnak ide, vagy akik a múltban elárulták a népet, s érdekeit!
  Napirend előtt Greguss Antal kért szót:
  — Kevesen tudják, hogy volt nekünk, régi madoszistáknak egy melegszívű vezetőnk. Székely János, aki ma sajnos, nincs közöttünk, kérem testvéreimet, egy perces felállással áldozzunk az ő emlékének! A gyűlés néma csendben hódolt a Déva-terepi Madosz első elnökének.
  —Másodszor indítványozom, hogy küldjön a gyűlés Groza Péter dr.-nak, helyettes miniszterelnöknek, a magyar nép nagy barátjának, hódoló és üdvözlő táviratot!
  A gyűlés zajos tapsviharral ad kifejezést helyeslésének. Durovszky Pál, a Magyar Népi Szövetség hunyad megyei megbízottja emelkedett szólásra. Beszámolt háromszéki útjáról s élményeiről. Fellebbentette egy pár szóval a fátylat a székelység hősi harcáról a szabadságért a megszálló németekkel szemben, de ugyanakkor megrázó képet is festett a székely partizánok és magának a székelységnek leírhatatlan szenvedéseiről és arról a pusztulásról, gyilkolásokról, asszonyok, lányok megbecstelenítéséről, amit az úgynevezett „Maniu voluntárok” hírhedt egységei, nemkülönben a visszatérő csendőrség hajtott végre.
  A továbbiakban Dubovszky Pál a szervezkedés irányvonalát ismertette és első fontos ügynek az ifjúság megszervezését, demokratikus szellemben való nevelését mondotta. A második fontos probléma a nők megszervezése. Az új fordulat nekik is új életlehetőséget fog biztosítani: szabadabb, emberibb életet. De nem kevésbbé fontos problémának jelölte meg Dubovszky a sajtó- és iskolaügyet. A sajtóterjesztést szívügynek kell tekinteni. Végül pedig igazságos és méltányos, hogy Déva-telep végre magyar nyelvű iskolát kapjon magyar tanítókkal és hogy a városi magyar iskola munkatáborban sínylődő demokratikus érzelmű igazgató-tanítója hazajöhessen. E tekintetben a központ segítségét jelentette be Dubovszky Pál, a gyűlés viharos éljenzése közben.
  Ezután a népgyűlés egyhangú lelkesedéssel a következő vezetőséget választja meg:
  Elnök: Zsók Fábián földműves, szervező-titkár és a Központ hunyadmegyei megbízottja: Dubovszky Pál szabómester; titkár: P. Gábosi Gyula ferences lelkész; pénztárnok: Greguss Antal kovácsmester; pénztár-ellenőrök: dr. Martonossy György ügyvéd, Kásler István földműves; választmányi tagok: Hajdú László asztalosmester, Zsók István Szilveszter földműves, Varga Ferenc, Schneider Frigyes korcsmáros, Csobot Antal ácsmester, Kovács László fodrászmester, dr. Kolossy Márton ügyvéd, László János földműves, P. Szabó Dömjén római katolikus lelkész, Fazekas Sándor református lelkész.
  Dubovszky Pál üdvözölte a választmány nevében az új elnököt és a legteljesebb támogatását ígérte mind a maga, mind a választmány részéről.
A népgyűlés lelkes, emelkedett és elszánt, minden áldozatra kész hangulatban ért véget. Mert mindenki tudta, hogy mi a cél, miért megy a harc: szabad, emberibb életért! P. Gy.

  1946, március 22.
  A Bolyai Tudományegyetem segélyezésére február 22-től, március 1-ig a már közölt természetbeni és 15, 532. 081 lej pénzadományon kívül még a következő adományok folytak be:
…Csángótelepi Hitelszöv. Déva 90.000, Dr. Kolosi Márton Déva 20.000, Dr. Martonossy György 1,010.000, Rk. egyházkösség Déva 214.000…

  1946. május 16. (kivonat). Erdély kérdéséről beszélt Nagyváradon Groza miniszterelnök.
  Szabadság minden nép számára, egyenlő jogok, ezek azok, amelyek világosan mutatják számunkra az utat, amelyen haladnunk kell — hangsúlyozta Groza Péter. Miért ne teremthetnénk mi Romániában olyan helyzetet, amelyben az ország minden fia és minden népe szabadon fejlődhet? A miniszterelnök ezután a kölcsönös magyar—román művészcseréről, a művészeti napokról beszélt, majd élesen állást foglalt a népcsere gondolata ellen.
— Én nem tudok és nem is fogok olyan tárgyalásokat folytatni, amelyek arra kényszerítenék Bihar román népét, hogy elhagyja házát, szülőföldjét. Nem akarok olyan tárgyalásokat, amelyek Bihar románjait elszakítanák otthonuktól, a temetőktől, azoktól a síroktól, amelyekben őseik porladoznak. De nem veszem a lelkemre azt sem, hogy a székelyföldi magyarokat elhozzam a hegyek közül, ahol egész életüket töltötték, ahol évszázadok óta élnek. Én nem teszek sem a bihari román, sem a székely házára batyut, hogy új hazát, új otthont keressen magának. Az ilyen megoldás nem demokratikus, hanem fasiszta megoldás.
A továbbiakban Groza Péter támadta azt az elgondolást, hogy egyenlő számú román éljen magyar, illetve magyar román uralom alatt. Ez, mint mondotta, a fasiszta retorziós politikával egyenlő.
— Jól tudjuk, mit jelent a retorziós politika — mondotta. — Innen Biharból annak idején sok ezer románt tettek át a határon, Romániából is sok ezer magyart küldtek el. Egyik is, másik is a retorzióra hivatkozott. A románnak, kiűzésekor elvették utolsó tehenét, a hunyadi csángó még a nyers kenyeret sem vehette ki a dagasztóteknőből. Ez az a retorziós politika, amellyel a fasiszták éltek.
                                                                                ……….
  L. Balogh Béni – Olti Ágoston. A román–magyar lakosságcsere kérdése 1940–1947 között. (kivonat).
  A Petru Groza-kormány hatalomra kerülésével kialakult politikai helyzet mérföldkövekkel nagyobb előrelépést jelentett a magyarságnak az 1944. őszi állapotokhoz képest, azonban több százezer magyar továbbra is jogbizonytalanságban élt, hiszen nem rendelkezett állampolgársággal.
Még napjaink román történetírásában is tartja magát az a nézet, hogy a második világháború után, tekintettel a párizsi békekonferenciára és egy lehetséges népszavazásra, Magyarország meg akarta változtatni Erdély etnikai összetételét, bátorítva a magyar menekültek Erdélybe való visszatérését.
  Kutatásaink eddigi eredményei alapján viszont nem állapítható meg az állampolgársági kérdés és az esetleges kitelepítési/népességcsere-, vagy népszavazási terv közötti kapcsolat. Lucreţiu Pătrăşcanu igazságügy-miniszter 1946. június 8−i, kolozsvári beszédében 3−400 ezerre tette az illegálisan Románia területén tartózkodók, illetve azok számát, akiknek tudatosan nem adták meg az állampolgárságot. Az állampolgárság nélkülieket potenciális veszélyforrásnak tartotta, kijelentve: „az engedékenységünknek határa van. Határozottak vagyunk ennek az állapotnak a megszüntetésében”.
  Azt, hogy ez nem pusztán „elszólás” volt a Román Kommunista Pártban akkor elég nagy befolyással bíró politikus részéről, az is bizonyítja, hogy baráti társaságban és szűkebb megbeszéléseken állítólag többször is hangsúlyozta: habár szükséges lett volna, de – Csehszlovákiával ellentétben – Románia elszalasztotta a magyarok kitoloncolását.
  A kitoloncolás gondolata valószínűleg Gheorghe Gheorghiu-Dej-től sem lehetett teljesen idegen; egyes emlékiratok szerint a Sztálinnal folytatott egyik megbeszélésén, miután a román pártvezető a magyar „szélsőségesekre” panaszkodott, állítólag Sztálin is kifejtette a kérdéssel kapcsolatos nézeteit: „miért nem kergettétek ki [a magyarokat] az országból a horthysta csapatokkal együtt... mivel nem oldottátok meg a kérdést a megfelelő pillanatban az erőszak segítségével, most már nem marad más hátra, mint a konfliktusaitokat diplomáciai úton megoldani.”

  1948. november 15. A dévai csángótelepen járunk.
  Az őszi szél kegyetlenül rázza és csavargatja a sárgába borult és egyre kopaszodó fák koronáit. A falevelek fázósan zizegnek és hullanak le a földre. Takaros, csinos, rendben tartott ház kapuján nyitunk be. Az udvar mélyén hatalmas tövek állanak, míg a kertből nagy szénaboglyák hivakodnak felénk. A háziasszony, Zsók Ilonka egyedül van, mert férje a fődön dolgozik. Zsók Jánosékat nem veri fel a jómód öt hold födjük van és öt gyermekük. A csángótelepen élők nem ismerik az egyke-rendszert, itt szapora gyermekadás van. Nem ritka a hét - nyolc gyermek, sőt van ház, amelyben tíznél több gyermek is született.
  Zsók Jánosék hát úgy segítettek magukon ahogy tudtak. A férfi, kitanulta a kerékgyártó mesterséget és az udvarban apró műhelye is van. Az asszony nagy dolog időben a szántóföldön dolgozott míg férje odahaza gyártotta a kerekeket. Két szoba-konyhás lakásuk van. Nehéz időket látott ez a ház. A diktatúra idején négy teljes évig munkaszolgálatos volt Zsók Jánosé, feleségére, Ilonkára hárult a családfenntartás nehéz gondja. Húsz éves házasok. De ma már nem panaszkodnak. Két tehenük van, az állatok téli takarmánya biztos lett. A földjükön 18 mázsa búza termett. Egy és fél mázsát kellett beadniok, a többiből jut kenyérre való az egész télen. — Aki dolgozik, annak van — mondja Zsókné. — Mi dolgozunk és megélünk. Persze beosztással.
  Itt van a szomszédban a Demokratikus Nőszövetség csángótelepi helyisége. A gyűlésekre szorgalmasan ellátogatok és tudom, hogy nekünk asszonyoknak a közösségünk, hogy a szervezeti életből is kivegyük a részünket a béke védelmében. Nyílik a kapu és a gyermekek érkeznek haza Most jöttek az iskolából és éhesek. Paszulyfőzelék kerül az asztalra. Mellette nagy tálon görögő puliszka, mert a napokban sütött kenyér reggel elfogyott.
  Köszönünk és megyünk. Még fülünkben cseng Zsók Ilonka hangja:
— ...a mi munkánk is hogy újabb pusztító világháború ellen harcoljunk!

  1948. augusztus 04. (kivonat). A FEHÉREGYHÁZI EMLÉKMŰNÉL.
  Vasárnap reggl a segesvári Sztálin-térről indult el a hatalmas menet a fehéregyházi Petőfi emlékműhöz. A menet élén dévai csángó telep zenekara haladó magyar és román falvak a segesvári és medgyesi munkásság, a pártok és tömegszervezetek csoportjai vonultak utána, vitték országunk dolgozóink koszorúit a kilencvenkilenc év után győztes Petőfi sírjához. A menetet a fehéregyházi vasúti átjárónál a község lakosai és a héjjasfalviak zenekara várta. A házakat szőnyegek, zászlók díszítették. A kultúrműsor befejezése után éjfélkor a Déva-telepi csángó zenekar és a medgyesi IRTI üzemek zenekara szerenádot adott a kivilágított váron.

   1949. július 31.
  Szombaton kezdődnek az ünnepségek Petőfi Sándor halála centenáriumának ünnepségei a RNK Külföldi Kapcsolatokat Ápoló Szerve, a RNK írószövetsége és a MN védnöksége alatt szombaton este kezdődnek meg a Segesvár főterén felállított szabadtéri színpadon. Az ünnepségen, magyar nyelven, Nagy István író fog megemlékezni Petőfiről. A megnyit ünnepség kultúrműsorból áll, amelyen 600 tagot számláló kultúrcsoportok fognak szerepelni. Oklánd, Vámosgálfalva (Udvarhely megye) Szentlászló (Küküllő megye) dalkarokkal, Medgyes munkászenekarral, Déva a csángó zenekarral, Nagykun (Küküllő megye), Erdőszakál (Maros megye), Szecsetkisfalud (Udvarhely megye) turnécsoportokkal fognak szerepelni a műsoron. A kultúrelőadás befejezése után zenés szerenád lesz a fényszórókkal kivilágított várban.

   1950-02-12/6. szám. MNSz-tagok vállalták, hogy a megyei szervezet tűzifa szükséglettét a Dévától 25 kilométerre levő Szakamási községből önkéntes munkával beszállítják. Ebben a munkában részt vettek: László Gergely, Kásler Pál, Zsók István, Furka János, Daradics Ferenc, Balázs János, Szőcs Antal, Szőcs Lajos, Both Vilmos, Sebestyén József, Zsók Lajos és Zsók Fábián. Ezek között olyanok is voltak, akiknek csak egy igavonó állatjuk volt, összefogták hát állataikat s úgy vettek részt a fahordásban. NAGY KÁLMÁN levelező.