Nagybarcsai Barcsay Lászlóné, sz. báró Bruckenthal Antónia. (1818-1887. nov. 24.)

    Éppen hét éve, hogy Hunyadmegye egyik legérdemesebb fia, méltán a megye patriarchájának nevezett Barcsay László volt főispán általános gyász és fájdalom mellett 78 éves korában a jobb létre tért.
    Azóta neje, Bruckenthal Antónia bárónő tekintetett a szélesen kiterjedett Barcsay család összetartó kapcsának. Folyó hó 24 én hajnali 3 órakor — fájdalom a megye ezen legtisztesebb matrónája is elköltözött ama jobb hazába, hol nincs többé szenvedés; hol elköltözött szeretteinket viszont látjuk, földi jó cselekedeteinknek jutalmát vesszük, de a honnan visszatérés többé nincs.
    72 évet élt; ebből 46-ot Barcsay Lászlóval példányszerű, boldog házaséletben. Négy fiat nevelt, erőteljes férfiakká, a haza szolgálatára; ezek: Kálmán az alispán, Béla a főszolgabíró, Domokos és Árpád.
    Maga a német eredetű Bruckenthal családból származott. Unokája volt a híres Bruckenthal Sámuelnek ki Mária-Terézia idejében, mint Kazinczy mondja „a nélkül, hogy megtette volna azt a lépést, amely nélkül előmenni akkor kevés tudott” a Bethlenekkel, Bánffyakkal, Telekyekkel, Keményekkel, Hallerekkel gazdag Erdélyben a gubernátorságig emelkedett, s ki a nagyszebeni Bruckenthal-múzeumot is „honszeretetből, nem a mesterségértéséből” gyűjtötte. A boldogult úrnő azonban idegen származása daczára is olyan honleány volt, a kinek keblét honszerető érzelmek dagasztották, aki mellett boldogult férje nemes honfiúi szolgálatokra lelkesült, s a ki négy derék fiat nevelt a hazának.
    Férjét és ezzel családját az önfeláldozásig szerette. Talált azonban időt és módot, hogy a család körén kívül társadalmi téren is érvényesítse nagyműveltségű lelkének, nemesen érző szívének áldásos befolyását a közjó előmozdítására, így midőn a 60-a s évek vége felé a közoktatásügy oly hatalmasan indult lendületnek széles e hazában mindenfelé. Ő a Hunyad megyei nőnevelés előbbre vitele céljából egy nagyszabású nőegyletet alakított, mely a megyének minden művelt leányát tagjául számította, s mely Déván, másfél évtizeden keresztül egy — teljes hatosztályú leányiskolát tartott fenn elévülhetetlen jeles szolgálatokkal.

    A kis-Barcsai új magyar református egyház alakulását; kiváló figyelmére méltatta. Az őseik nyelvéhez és vallásához visszatért véreinknek templomhelyet ő ajándékozott. Fiai a ravatal felett határozták el, hogy boldogult édes anyjuk nevére és emlékére ezen új egyháznál egy száz ft-os alapítványt tesznek.
    Életében nem kereste a tetszelgést és a pompát, viselkedésében egyszerű volt. Végső óhajtásaképpen is kifejezte, hogy temetésénél lehető egyszerűséggel járjanak el s főképpen koszorúkkal fényt űzni, ne engedjenek; a család tagjai, rokonok és nagyközönség alkalmazkodni is fognak a tiszteletre méltó végóhajtáshoz.
Halálát Hunyad megyének és az erdélyi részeknek sok főcsaládja gyászolja. Legközvetlenebb rokonságát a Béldyek, Marák, Lázárok, Sándorok, Korbulyok képezik. Elhunytával a Bruckenthal-családnak is egyik legvégső hajtása törött le. Ez az egykor virágzott hazafias német család ugyanis férfi ágában egészen kihalt s női ágában is immár csak két tagja: özv. Barcsay Zsigmondné szül. b. Bruckenthal Sofia és özv. Béldy Györgyné szül. b. Bruckenthal Berta vannak még életben. A nagyszámú és szélesen kiterjedt család mellett azonban az ismerősöknek is ezrei a legőszintébb fájdalommal gyászolják a derék főrangú úrhölgy elhunytát.
    Temetése 26-án, szombaton délután 3 órakor megy végbe. Földi részei egy ima után, melyet Szőcs Sándor ref. lelkész mond, Déváról a Barcsay Béla főszolgabíró házától Maros-Solymosra szállíttatnak és ottan a családi sírboltba, helyeztetnek férjének hamvai mellé. Legyen álma csendes és emlékezete boldog
Magyar Polgár, 1887. november 25.

Ps. Valami módon átkerültek a dévai református temetőbe.

A Hunyad megyei nőegylet és leányiskola

    Egy leányiskola szükségessége már 1870-ben felmerült. Kezdetben, mint magániskola működött a Magyar utcai Appel féle házban. A képzős tanárok ingyen tanítottak, írja visszaemlékezéseiben Koós Ferenc, a képző első igazgatója. Az állami polgárit 1892-ben alapították, épületét 1894-ben emelték, Szathmáry György miniszteri tanácsos és Déva parlamenti képviselőjének hathatós támogatásával. Legismertebb igazgatónője Imets Irén volt. Az iskola évkönyveit a Budapesti OPKM külön-gyűjteményében őrzik. 1919-től román leánygimnázium (Regina Maria) lett.

Magyar Polgár, 1871. június 6.
    Nyílt kérelem.
    Most midőn az emberi szellem rohamos fejlődésének áramlatai hozzánk is elhatottak s a folyton tökéletesedő társadalmi viszonyok az egyéntől testi és lelki erőinek teljes kiképzését igényelik, mindinkább érezhetőbbé válik az olyan tanintézetek szüksége, melyekben a mindkét nemen levő nemzedék magának a szükséges műveltséget megszerezheti.
    Miután megyénkben a kor igényeihez alkalmazott több községi iskola működését már meg kezdette s még több alakulóban van, Petrozsényben egy polgáriskola szervezése is munkába vétetett, Déván 7 tanárral az állami fitanítóképezde javában működik s egy al-reáliskola felállítása a megye érdemes bizottmányának nagylelkű áldozatkészsége folytán a magas kormány által biztos kilátásba helyeztetett, bizton azt állíthatjuk, hogy fiú-gyermekeink első neveléséről egyelőre kellőleg van gondoskodva.
    Annyival kevésbé mondhatjuk el ezt leányainkról. Pedig nem tökéletesen egyenértékű tényezője-e társadalmunknak nemünk? S ha férfinem haladásával lépést nem tartunk, vajon megfelelhetünk-e honleányi és családanyai hivatásunknak azon mértékben, mint nemes rendeltetésünk azt tőlünk megköveteli? S föltéve, hogy művelődésünk további elhanyagolása a fiak haladását károsan nem is akadályozna, egy a műveltségben magasabb fokra emelkedett férfi nemzedék mellett nem fogunk-e mi már közelebbről odáig törpülni, hogy eddigi jelentőségünket teljesen elveszítve áldásos befolyásunk megszűnjék a csöndes családi és a közéletre egyiránt, ami pedig legdrágább kincsünket, eddigi büszkeségünk összességét képezé?
    Vádoljanak bár gondtalan könnyelműséggel bennünket nemünknek ellenségei, hölgyeink, erősen meg vagyok győződve a felöl, hogy önök velem együtt számtalanszor föltették maguknak ezen aggasztó kérdéseket, s szorongatott lelküknek legfőbb gondja volt ezen égető szükségen segíthetni.
Meg vagyok győződve a felöl, hogy önök minden áldozatra készek, mi által leányaink számára dicső emlékű ős anyáink magas erényeit biztosítói képesek leszünk. S hogy ezt tehetjük, erőink túlbecsülés nélkül, erősen hiszem, ha meggondolom, hogy amit egyesek is megközelítőleg elérni képesek, egyesült erővel, mennyivel könnyebb azt létesíteni.
    Nem azért, mintha a kezdeményezés érdemét akarnám megszerezni magamnak, hanem mivel a sebesen haladó idő nem vár, míg az illetékesebbek valamelyikének szerénysége neki bátorodik, teljes tisztelettel fölkérem önöket, szeretett hölgyeim! Kik forrón szeretett hazánknak leányaink okszerű nevelésben foglalt üdvét honleányi nemes szívükön viselik, szíveskedjenek folyó évi jún. 14-én délután Dévára befáradni tanácskozandók a felett: miképpen kellenék nagy célunk megvalósítására csekély erőnket egyesíteni? Föl tehát szeretett kedves társaim! Állítsunk iskolát, hasonlót ahhoz melyet férjeink buzgalma fiaink számára létesített!
    Mutassuk meg, hogy nemes törekvésükben velük versenyezni tudunk s akarunk is, s ha ők a művelődés fejlesztését tűzték ki hivatásokul, mi abban velők teljes mértékben osztozni kívánunk. A jelszó: „Szakavatott vezetés mellett teljesen fölszerelt nőnevelő intézet!” Éljen a haladás! Előre! Leendő összejövetelünk célja a szükséges nőnevelő intézet létesítésének módozataira vonatkozó eszmék kicserélése, megvitatása s esetleg egy hunyadmegyei nőegylet megalakítása.
Déva, 1871. május 24-én. Barcsay Lászlóné, B. Bruckenthal Antonia m. k

   Magyar Polgár, 1871. december 23. Tanügy.
   Déva, december 18. 1871.
    Lélekemelő ünnepélynek valánk tanúi a mai nap. Ugyanis ma volt ünnepélyes megnyitása a hunyad-megyei jótékony nőegylet által alapított leány-iskolának. Alig van a hazában nőegylet, mely oly rövid idő alatt ily meglepő eredményt mutatott volna fel. Ezelőtt egy évvel csak kegyes óhajtás volt mindnyájunk szívében egy leányiskola felállása, s ma már tökéletesen felszerelve, jeles tanerőkkel ellátva, nyitva áll a közönség előtt. Ki hitte azt, csak ezelőtt pár évvel is, hogy e megye székhelyén, hol ezelőtt nagyon gyenge iskolák voltak, s hol a magyar elem folytonosan apadt, folytonosan olvadt be más nemzetiségek közé, ily rövid idő alatt oly három hatalmas védbástya emeltessék, e fenyegető ár elé. Értjük a tanító képezdét, a reáliskolát, és a ma megnyitott leányiskolát.
    A megnyitó beszédet Koós Ferencz képezdeigazgató tartotta; bizonyosan a nő-egyleti elnök megbízásából. Jobb kezekre, alig ha lehetett volna bízni; ki elég élénk színekkel rajzol, hogy milyen égető szükség volt e megyében egy ily leányiskola felállítása.
    Nagy érdeme van ez iskola felállításában hunyad-zaránd megyei tanfelügyelő ns. Szeremley Lajos úrnak, mint kinek leglesőbben fogamzott meg lelkében ezen iskolának ily úton létrehozása. Amint tudjuk az ez érdekben történt legelső felszólítás is ő nagysága tollából eredt.
   Legnagyobb érdeme minden esetre azonban a nő-egyletnek és lelkes elnökének van, melynek tagjai az első felszólításra oly melegen karolták fel az ügyet, s nem késtek alapot teremteni, mely által lehetségessé tették, hogy rövid hét hónap alatt az iskola a közönségnek adassék át. Találjanak megnyugvást abban, hogy filléreiket a haza és nemzetiség oltárára tették le.
   Közelebbről a hunyad-megyei iskolatanács gyűlést tartott itt Déván, a hol az 1868-évi XXXVIII t. c. értelmében be lett mutatva a leányiskola tanterve. Az iskolatanács elveté a tervet azon okból, hogy e szerint a román nyelv nem tétetett kötelező tantárgyé. Ez nem nevezhető egyébnek, mint túlzott nemzetiségi, vagy isten tudja miféle féltékenységnek. Azért tétessék-e kötelezővé a román nyelv, hogy a növendékek ezt elsajátítsák? Ezért kár az időt vesztegetni; mert Hunyad-megyében alig van magyar leánynövendék, ki a román nyelvet jobban ne bírná, mint saját édes anyanyelvét. Aztán helyes lenne-e a növendékeket egyszerre négy nyelv tanulásával elhalmozni? Aligha! Nevelészeti szempontból legalább ne!
    Időt kell engedni egyéb életbevágó, természetesen hasznosabb tantárgyaknak is. Ne fogjunk annyi mindenhez; mert a példabeszéd szerint „ki sokat kezd, keveset végez.“
Azon óhajtással zárjuk be tudósításunkat, hogy adjon isten hosszú életet s virágzót e nagyreményű iskolának, s a képezde és reáliskola azon tanárainak kik szívesek voltak a tanítást ingyen elvállalni, béketűrést s munkájuk után sikert.
   A tisztelt szerkesztő úrnak boldog újévet s a jövő évben lapja hasábjain mentől gyakoribb találkozást.
               Várpataki