HUNYADMEGYE ÉS A HUNYADIAK.
Századok – 1887. A dévai és hunyadmegyei kirándulás.(A Századok okt. füzete) Hunyadmegye és a Hunyadiak. Csánky Dezsőtől.
(Felolvastatott a Magyar Történelmi Társulatnak Déván, 1887. júl. 24-én tartott nagygyűlésén.)
Hunyad vármegye története idáig még nincsen megírva. De egy előkelő irodalmi társaság, első rangú tudósokkal élén, eltelve nemes ambitióval, — évek óta fürkész és munkálkodik, czélul tűzve ki e megyére nézve is a minden tudományok végczélját, az igazság felderítését.
A tárgy nem kis méretű, magasabb elvi kérdéseket tartalmaz, melyeknek megoldása méltó nemcsak a megye, hanem egy egész ország, sőt nemzetek érdeklődésére.
Nyomaiban ma is bámulatra ragad az a régi civilisatio, mely itt, e megye területén virágzott. Később pedig, a középkorban, egy európai hírű magyar hadvezér és államférfi származása, neve, működése, egész nagy alakja, valamint a magyarországi oláhság, ma rumenség története kapcsolódik egymásba a megye történetével. A tárgynak tehát nagy érdeke van, s ezért alkalmas arra is, hogy a mai társadalmat és politikát mozgató kérdésekkel hozassék összeköttetésbe.
Nekünk, a múltak búvárainak kötelességünk: a történelmi igazság tényeinek megállapítása. Ugyanaz, ami a természettudósé, a ki bonczol, kutat, megállapít, csak a tárgyra tekintve, minden czélzat nélkül, mely legszorgosabb kísérleteit is meddőkké teheti.
E czélnak szolgál a jelen vázlat is, a melyben különösen e megyének Hunyadiak korabeli oláh viszonyait, az oláhság és magyarság egymásra hatását óhajtjuk főbb vonásokban megrajzolni, s a melyre íme nagybecsű figyelmüket kérjük.
Hunyadmegye területe nem volt oly nagy a XV. században
s általában a középkorban, mint manapság. Északi része, a mai Körösbánya és vidéke, a Fehér-Körös völgye nem Hunyad- hanem Zaránd megyéhez tartozott. Keleti részén pedig Szászváros és környéke, mint külön szász szék, szintén nem szerves része Hunyad vármegyének.
E tájon Benczenczet emlegetik gyakorta, mint a somkereki Erdélyi, majd a vingarti Geréb család birtokát;[1] továbbá észak felé Almás patak mentén már a XIV. században a hasonló nevű falut, mint a melyhez e vidéken több más helység is csatlakozik.[2] E vidéken nyerik Mátyás királytól 1466-ban az Illyeiek Török és Csokmo (a mai Csigma) helységeket, hadi érdemekért, melyeket már atyja a kormányzó idejében szereztek.[3] A főbirtokosok egyike e vidéken ez és a Tureki vagy Töröki család. Már 1404-ben nyerik Zsigmond királytól Gyod királyi birtokot, a mai Gyógy helységet, s három évvel később már az ő számukra iktatják be Algyógygyal együtt a következő szomszédos helységeket: Homorodot (Homrod), Csehet (Cheeb), Bozest, Mádát, Bálsát, Almást, Nyirmezőt (Nyresmezew) és Tekeröt (Thekerew) is.[4]
Benczencztől nyugatra, a Marosnak a mai Arad megyéig terjedő völgyében, a Sztrigy mentének kies lapályain s e két folyó mellékvölgyeiben alakul meg a középkori Hunyadmegye.
Lépjünk beléje Magyarország felől. A Maros völgye tárul elénk, északról és délről eléje nyíló mellékvölgyeivel. Nyugati központja ma Maros-Шуе, hajdan Illya vagy Illye, a hasonló nevű nemes család tulajdona már a XIV. század közepén. Szomszédai Barincska (a mai Branyicska).[5] Berehthe (a mai Maros-Bréttye) és Magyarhoz (a mai Bóz falu), mindhárom a Branyicskai család birtoka.[6]
Kevés nyom maradt ez időből a Maros e vidékén feküdt többi falvakról. Zálog czímen szőllősi Loz Demeter bír e vidéken néhány falut, köztök Waynakfalvát[7], Baresthet[8], Damost[9], Berzenalját, Zenalját[10] és más, már említett helységek részeit.
Több nyom maradt Déva környékéről. Falvak, várak, városok felemelkedhetnek a középkorban a természet áldásai, földrajzi fekvés, emberek szorgalma által, de történetük akkor kezd világosodni s boldogulásuk is akkor vesz határozott lendületet, amint valamely hatalmas, tevékeny férfiú birtokába jutnak vagy pártfogását megnyerik. Déva vár fennállott már a XIV. században is, mint királyi vár,[11] kisebb-nagyobb falvak települnek körülre a Maros, Sztrigy, Cserna fő- és mellékvölgyeiben, de a homály a Hunyadiakkal együtt foszlik le róluk.
A XV. század közepén tűnik ki egyszerre, a falvak mily hatalmas csoportja lepi el e szép vidéket. Déva környékén egyes falvakat már 1440. augusztus havában adományoz a két Hunyadi Jánosnak, ekkor már szörényi bánoknak I. Ulászló király. Solymost (a mai Maros-Solymost), Berekszót, Nyavalyást (a mai Nyavalyásfalvát) és Burjánt vagy Burjánfalvát Dévától észak felé;[12] s ugyancsak ez idő tájt magát Déva várát.[13]
Mikor e várba és tartozékaiba Hunyadi Jánost 1453-ban beigtatját, e négy falu is Dévához tartozik már, ötvenhárom más helységgel egyetemben, a melyek legnagyobb csoportban Déva körül feküsznek, de távolabb is, mint pl. Jófő[14] mai Dobra mezőváros — még Maros-Illyétől is délnyugatra, mások pedig Vajda-Hunyadon is túl Hátszeg felé, sőt magának Hátszegnek is legdélibb és délkeletibb vidékein terülnek el.
Szent-András[15], Szántóhalma, Árki[16], Almás, Kersecz és Kozolya falvak mintegy félkörben körítik dél felől ; odább nyugat felé Lesnyek, Dumbravicza, Bója és Aranyas jelölik a roppant terjedelmű uradalom határát; észak felé pedig Solymos, Berekszó, Burján és Nyavalyásfalvához még Füzesd, Kecskehága, Toplicza és Boholt sorakoznak.[17]
Aztán a Sztrigy völgyének néhány falva következik: Tóti, a hol a Hunyadi János rokonai még kenézek voltak;[18] Alsó- és Felső-Kalántelke,[19] továbbá Zecsel (a mai Sztrigy-Szacsal) Szentgyörgy, Baczalár, Berekthe (a mai Bréttye) Kórod (a mai Kovrágy) és Váralja, mai Hátszeg tőszomszédságában.
A Sztrigy másik oldalán, Vajda-Hunyadhoz közelebb pedig: Alsó- és Felső-Nádasd, Lindzsina (Lenczina), Csolnokos[20] falvak adóznak Dévához; Hátszegtől délre pedig Szentpéterfalva,[21] továbbá Vád és Nalácz, Rea[22] s a mellettök fekvő Boldogfalva (hajdan Boldogasszonyfalva).
Még tovább délkelet felé: Bajesd,[23] Ohába (bizonyára a mai Kőalja-Ohába), Maczesd, Páros, Fehérviz, Korojesd,[24] Ponor, s végül a két Livád, t. i. a mai Hegyalja és Mező-Livádia alkotják az innen már jó messze fekvő Déva vár tartozandóságait.
S végül maga Déva város, mint akkor már, Hunyadi János idejében nevezték: oppidum. A déva-vári várnagyok hatósága alatt állt. Nagyobb hely lehetett már a XV. században, s mégis Hunyadi János lakosainak szegénységét nézi 1449-ben, mikor a számára évenkint járó három ajándékot, majd néhány nappal később mindenféle censusuknak felét elengedi. Gyámolítni akarja őket. Egy évtizeddel később Szilágyi Mihály kormányzó nevezi a magáénak a várost, Nyilván a Mátyás király révén. Ugyancsak a kormányzó még becsesebb szabadalmat igazi szabadságot — oszt számukra: szabadnak nyilvánítja őket minden idegen tisztviselő bíráskodásától. A szabadalom, melyet aztán Mátyás király is megerősít, egyúttal parancs a dévai várnagyoknak.[25]
Számos apróbb uradalom alakul a dévai mellett a környék falvaiból. A Rápoltiak Rápolton, Tamáspatakán,[26] Bulbukon,[27] és Bábolnán; a Foltiak Folton[28] a Bakajiak az odább keletre fekvőMaros-menti Bokajon földesurak; a hol pedig a Sztrigy a Marosba torkollik, már a XIV. században a Dobokaiaké Püspöki[29] helység (a mai Piski), körülte egész csoportjával máig is meglevő helységeknek a Dédácsfalviak, Tordasiak, Lozsádiak sat.birtokában. A Piskitől kissé északnyugatra eső Kéménd és Bánpataka a Kéméndi családé volt egész 1468-ig, a midőn a Gergely hűtlensége következtében — úgy látszik — a Theremy Sükösd testvérek kezére jutott.[30]
Kéménd közvetetten szomszédja: Haró,[31] melyet a Harai család Mátyás királytól 1458-ban már uj adományul nyer. Az odább délre eső mai Sárfalván pedig a Sálfi családnak vannak részbirtokai.[32] Odább nyugotra Déva mellett Alsó-Almás[33] és Kerges helységekben már 1406. előtt bírt az Almási vagy Alsóalmási nemes oláh család;[34]
Felpestes valamint a Maros menti Vetzel és Németi[35] helységek fölött pedig, mely előbb a Kerekegyháziaké volt, 1430-ban a Hunyadi és Szentgyörgyi család pörlekedik[36], a mely utóbbinak 1448-ban Pestesen, Középteleken[37] és Németiben csakugyan vannak is — de úgy látszik csak zálogos — birtokai.[38]
Barcsa és Petrény[39] a Barcsaiaké, kik 1483-ban Alpestesen, Écsi és Bathyz[40] helységekben nyerik azokat a részbirtokokat, melyeket eddig a magbanszakadt Batizfalvi család birtokolt. Ugyane családnak Keresztyén-Almáson is vannak részbirtokai.[41]
Batiznak szomszédja észak felől a mai Bácsi helység, melyhez 1462-ben Bélavári hunyadi alvárnagy tart jogot.[42] Ettől kelet felé Nagydenk, Kisdenk és Mártondenke helységek részeibe 1475-ben a Barcsaiak kérik magukat beigtatni; 1477-ben pedig vétel és csere utján a Rápolthi család.[43] Ludesd és Városvíz birtokokról pedig úgy értesülünk, hogy ezek Varaskeszi Lépes Andráséi voltak, ennek magvaszakadtával Hunyadi János kormányzó Hunyadvárához foglalta, majd Mátyás király 1463-ban a Barcsai testvéreknek adományozta.[44]
Közelebb fekszik Vajda-Hunyadhoz Bujtur (hajdan: Bojtor), már 1392-ben a Bojtori nemes családé,[45] melynek tulajdonából vétel útján a Hunyadiak kezére megy át 1453-ban;[46] valamint Rákosd (Rakusd), a század elején már a Rákosdiaké;[47] Zalasd, a Zalasdi kisebb nemes családé[48] Bős, (Boos), mely Kereszturral együtt[49] a Keresztúriaké; Hosdath,[50] továbbá Szentkirály, I. Ulászló idejében a Pestyéni család kezére jutott,[51] a Sztrigytúlsó partján fekvő Boldogasszonyfalva[52] és két Kalánteleke oláhoktól lakott birtokok egyes részeivel együtt.[53]
E falvakkal szomszédos Alsó- és Felső-Nádasd község, mely hajdan részint ezen, részint pedig s gyakrabban csak Nádasd néven fordul elő. 1419-ben egy határjárás alkalmával még királyi birtoknak nevezik, megemlítvén kenézeit is.[54] Tehát oláhok is lakták. Fentebb láttuk, hogy 1453-ban mint Déva vára tartozékának, már a Hunyadiak a földesura. De nemcsak ők bírtak Nádasdon. Hunyadi János mint kormányzó 1447-ben már új adomány gyanánt adományoz egy felsőnádasdi részbirtokot felsőnádasdi Ungurnak. Tehát az Ungur család már régi birtokos itt.[55] Majd 1458-ban Mátyás király Nádasd birtoknak épen felét,— elszakítván Hunyadvárától, a melyhez eddig tartozott — adományozza nádasdi Ungur Jánosnak és testvéreinek.[56] Úgy látszik, a másik fele a király birtokában maradt, mert 1479-ben nádasdi részbirtokát ugyancsak nádasdi Ongor Jánosnak zálogosítja el más — már említett — birtokokkal s a szomszédos Oklossal,[57] amely szintén Hunyadvár tartozéka lehetett. Ugyan a család más helységek földesura is e tájon e korszak végén. A Sztrigy túlsó oldalán 1490-ben Szentgyörgy (a mai Sztrigy-Szentgyörgy),Szacsal(a mai Sztrigy-Szacsal) és Walya (a mai Szentgyörgy-Valya) egyes részeit.[58]
Ezek szomszédjai — dél felé — a két Keted[59] és Oklos[60] helységek, melyekhez a Benczencziek tartanak jogot, már a XIV. század végén. Ugyan e vidéken másik jelentékeny birtokos az a nemes család, mely Szentgyörgyről[61] nevezi magát s azonkívül hogy e helység egy részének is földesura, már a XIV. század végén jogot tart Patak, Kisfalu,[62] Grid, egy másik ága pedig Szálláspatak és Fényalat, a Hunyadiak idejében pedig zálog czímen a Felpestesiektől még Kiskalán (Kyskayan), Kövesd (Gravosdia ?) és Hosszuliget helységek egyes részeihez.[63] Ugyane család később Székespatak,[64] Szancsal,[65] Ohaba,[66] valamint a Hátszegen, Vád, Barest, Nalácz, Bulomir, továbbá Puly és Farkaspatak helységek egyes részeinek is földesura.[67]
De e tájék főhelye Hunyad vára volt. Nem szándékom ez alkalommal, midőn csak némi áttekintést ha nyújthatok a megyéről, e vár és uradalom történetével foglalkozni. Kétségtelen, hogy a Hunyadi családnak e vár és mezőváros, az e tájon levő vasbányákkal[68] képezte törzsbirtokát. Zsigmond királytól nyerte meg 1409-ben Vojk, »udvari katona« a Hunyadi János apja, — érdemeiért. A kétségtelen hitelű adománylevél, melynek eredetijét ma az országos levéltárban őrzik,[69] rendkívüli becsű, mert a Hunyadi család eredetét magyarázza s genealógiáját három nemzedékre viszi fel a nagy Jánostól, — de más tekintetben szófukar, s magára Hunyad várára nézve tájékozatlanságra mutató adatokat tartalmaz.
Először mert »possessio nostra regalis Hunyadvár«-nak nevezi az adományozott birtokot, melyről tehát nem mondja ki, hogy Castrum, holott már a múlt században is az volt.[70]
Másodszor pedig, mert Fejérmegyében[71] levőnek mondja. Hasonló tévedések ez időben nem ritkák, kivált az ily nemű vázlatos pátenslevélnél, mely inkább csak jelzi, mint, jogilag bizonyítja a királyi adományt.
A vár és környéke azonban állandóan a családé maradt; a kormányzó kiépítteté, s 1456-ban V. László királytól új adományt szerzett rá és a városra,[72] melyet már 1445-ben »civitas nostra«-nak nevez.[73] Mily falvak tartoztak hozzá, — arról tudtommal nincs tudósítás, mert az adománylevelek részletes adatokat nem tartalmaznak a vár pertinentiáiról. Mint láttuk, Nádasd egy ízben ide tartozott, hasonlóképen Cserbel, nyugotra Hunyadvárától, a melynek kenézségét Mátyás király 1476-ban Monyarosdi Obrysnak adományozza.[74]
Szomszédja volt ez uradalomnak a Hunyadiakkal rokon Demsusi (Mursina) családé, melyből a nagy hadvezér édesanyja is származott.[75]
E család tagjai: Nyiresi Stojanfi Musina és János 1404-ben már Reketye (a mai Reketyefalva) és Demsus helységekbe igtattatják magukat,[76] s a harminczas években már szintén igen jelentékeny vagyonnal bírnak. Mursina István és Sandrin 1438-ban már új adomány gyanánt kapják Albert királytól a következő hátszegvidéki[77] falvakat : Reketyét, Nyirest (a mai Nyiresfalvát), Hasdot (a mai Hosdot), Cernyesarát (a mai Csernisorát), Bunyilát odább északra, és Csarna (a mai Cserna) helységet — Vajda-Hunyadtól dél- és délnyugatra a Cserna völgye mentén; továbbá Stejt[78] és Pauczonfalvát kissé bentebb ahegyek közt, Hátszegtől már délnyugatra; valamint a szomszédos Demsus (Domsos), Pojeny (Polin) és Totesd (Tothesth) egyes részeit;[79] s végül a Hátszegnek épen ellenkező oldalán, a mai puji járásban fekvő Petrosz (Petruz) falut.[80]
Rokonságban állt a Mursinai és így a Hunyadi családdal a Csolnokosi nemes oláh család is, melynek ivadékai: Dan, Vojk, Péter, Serbe és János, mint (a Hunyadvár és Hátszeg közt fekvő) Csolnokos kenézei, e helységet örök (nemesi) birtokul kapják 1446-ban János kormányzótól.[81]
E faluval szomszédos volt dél felé Alsó-, Közép- és Felső-Szilvás, a melyeket Szabadfalva felével együtt Zsigmond királytól még 1401-ben nyernek adományul a Szilvásiak.[82]
HUNYADMEGYE ÉS A HUNYADIAK. V.
A Sztrigy másik oldalán, odább kelet felé a Hátszegen a Bréttyei családnak van néhány helysége. Bréttyei,[83] Kovrágy,[84] Jópatak, Gonoszpatak[85] és Baczalár, melyeket 1458-ban Mátyás király Bréttyei Gerkének, már a kormányzó és fia László seregében gyermekkorától fogva szerzett kitűnő érdemeiért s a királyhoz való ragaszkodásáért adományoz.[86]
Kivülök Hátszeg királyi vár és város körül,[87] s odább a hátszegi termékeny fennsíkon és a feléje nyíló völgyek mentén számos oláh eredetű nemes család bír kisebb-nagyobb uradalmakat, mint a Farkadiniak és Csulaiak a hasonló nevű, Hátszegtől délnyugatra eső helységekben;[88] a Farkadiniak ezenkívül a szomszédos Kragulus (ma Kraguis) helységben, a Csulaiak pedig Demsus ( Dempses), Haczazsel (Haczalhek), odább északra Hunyadvár felé, Gross helységet; azután Tökefalva, Válya és Fekete hegy[89] egyes részeiben.
Ilyen nemes oláh család a Vádi és Szentgyörgyi is. Előbbinek törzsbirtoka a Hátszeg melletti Vád, Nalácz és Baresd,[90] a melyekben, valamint a nyugot felé szintén közel fekvő Bulomir (Balamer) helységben együtt birtokoltak a Szentgyörgyiekkel.[91]
Szomszédosak a Pestyenyei, Szentpéteri, Osztrói, Szálláspataki oláh eredetű nemes családok birtokai, odább dél felé Hátszeg mögött.
A Pestenyeiek vagy Pestényiek a hasonló nevű két helységen[92] kívül Rekecze vagy Rekicze[93], Dumbrevicza[94], Brazova, Bredeth, Várhely, Osztró és Polyen falvakban voltak földesurak. Közülök egy Mihály nevűt 1447-ben udvarnokának nevez Hunyadi János.[95]
Kisebb birtokú család a Szentpéteri, mely Szacsal és Szentpéter (ma Szentpéterfalva) szomszédos helységekben,[96] valamint az Osztrói, mely az odább délnyugat felé eső Alsó- és Felső-Osztró és Ohabicza[97] falvakban bír nemesi jószágokat.[98]
Ismét vagyonosabbak a Szálláspatakiak, kiknek elődeik: Kenderes, Barb és Koztha, mint kenézek, nyerik 1404-ben Zsigmond királytól a Szentgyörgyiekkel együtt adományul Szálláspataka birtokot vagy kenézséget.[99]
Mikor V. László trónját elfoglalja, a Szálláspatakiakat már: Felsőszálláspatak,[100] továbbá a dél felé közel fekvő Malajesd, odább kelet felé pedig Baar[101], Krivadia (Kyrwadia) és Merisor helységek egyes részeinek is birtokában látjuk.[102]
Szálláspataka mellett Bajesd (Boyesd) és Olaba[103] helységek részét bírják a nemes oláh Bajesdiek[104]; úgy látszik ugyanezen Ohába és ezenkívül Fejérvíz egyes részeit pedig a fejérvíziek, kik e birtokot mint fejérvízi kenézek, Hunyadi Jánostól 1445-ben,[105] majd új adomány gyanánt V. László királytól 1453-ban nyerik.[106]
Szomszédos birtokosok a szálláspataki Erdélyiek, kik a Hunyadvárához tartozó Korojesd királyi birtokot Mátyás királytól nyerték adományul[107], továbbá a Rusoriak Rusor és Serél helységekben, 1435-ben még kenézek[108]; a Borbátvízi Oláhok, kik 1457-ben új adományul kapják Mátyás királytól Vizköz és Feder (Fegyer) községeket, Ponor felét, Barbathvize és Baar részeit; jóval később, 1478-ban pedig Ohubicza (a mai Hobicza) és Playsor más néven Erők[109] helységeket egészen, valamint ismét Fegyert, Barbáthvize, Ponor és Baar egyes részeit[110], melyben különösen a Bari Vajdafiak, nemes oláhok a földesurak.[111] Végül a Livádi[112] és Ponori[113] család, — előbbi Livád (a mai Livadia) és Farkaspataka; utóbbi pedig Ponor és Ohába (a mai Ponor-Ohába) helységekben.
A Hátszeg több vidékén terjedelmes jószágok urai már a XIV. században a Malomvíziek, vagy malomvízi Kendefiek. Azon a tájon, ahol éppen imént végeztünk, Puj mellett bírták Füzesd és Galacz helységek részeit Hunyadi János 1447. évi adománylevele alapján; Hátszegtől délre pedig: Nuksorát már 1404-ben is mint új adományt[114]; továbbá Malomvíz, Malomvíztorok, Sebestorok[115], Osztrovel, Oncsokfalva részeit, a század elejétől kezdve; valamint Kernyesd és Poklisa felét, szintén János kormányzó és Vizközt[116] V. László király adományából; Szabadfalu, Patak[117], Kis-Sebes, valamint Szent-Péter és Reja részeit; Titösfalvát és Boldogasszonyfalva mezővárost országos vásárral és vámmal; Váralját a benne levő kőtoronynyal és a hozzája tartozó hátszegi vámmal is, 1459-ben már új adományként[118]; végül 1447. óta az odább nyugot felé eső Pojeny falu egy részét[119]. 1453-ban pedig Malomvizi Kendefi Kendris a Szörényi bánságba vezető Vaskapun nyer egy jövedelmező hidat, szintén új adomány gyanánt, megerősítéseid a Zsigmond király régi adományának.[120]
HUNYADMEGYE ÉS A HUNYADIAK. És jöttek. (I.)
Íme az egyszerű tények. Ezeket még sokasítni, pótolni s az előbbi századokba visszanyúlva, eredetük szerint tisztázni — a megyei monographusnak lesz majdan érdekes és feladata. Összefoglalva az elmondottakat, azt az általánosabb tényt azonban már most is megállapíthatjuk, hogy a magyar nemesi jószágok mellett, királyi vagy magán várak körül a múlt századokban települt u. n. oláh kenézségek már a XIV. század vége óta nemesi jószágokká alakulnak át, miáltal a Volachusnak nevezett nem magyar népségek kiválóbbjai közül némelyek magyar nemesekké válnak.
E tény fontossága azonnal szembe ötlik. Feladatunknak ismerjük még ez alkalommal, kutatni azokat a tényeket is, amelyeknek szükségképi következménye gyanánt állt elő ez állapot, hogy ennek folyományait szintén megállapíthassuk.
Régibb századokba kell visszatekintenünk s magasabb szempontra helyezkednünk, a honnan az események nagyobb tömegét áttekinthetjük és azoknak egymásra hatását vizsgálhatjuk.[121]
Mint az egyes embereket, a népeket is ösztöneik, vágyaik vezetik, s a szükség, a körülmények hajtják. Azt a rácz, bolgár czinczár, albán és rumén elemekből álló balkáni pásztorkodó népséget is, melyet a középkor »Volachi« néven nevez, a jobb legelő szüksége kezdte hajtani Magyarország déli vidéke felé már a XIII. században. Mint kenézek, vajdák alatt törzsszervezetben élő népelemnek, csak a megélhetésre van gondja, nem nemzet, nem állam még, alkalmas tehát bármely megalakult állam kötelékébe lépni. Szabadság és lehetőség megvolt erre Magyarországon, melynek magyarok és kisebb részben szlávok által lakott déli vidékén, újabb, tömegesebb településre még elég szabad tér kínálkozott.
A vándorlás lassan, de folyton folyik. Ekkor jön közbe egy nagy esemény: a török megjelenése Európában. Egy szapora, ifjú erejű nép rohan a Balkánra. Vallásos intézményei szilárdan tartják össze, s állandóan hódításra kényszerítik. Felléptük a XIV. században fokozódó hullámzásba hozza a Balkán népeit, s Magyarország déli vidékein is új fejleményeket szül.
Lassanként kitűnik, hogy a két fő ellenség a török és Magyarország. A köztök fekvő népségeket mindenik a maga erejének növelésére akarja fordítani a másik ellen; azok hol egyik, hol másik nyomásnak engednek s hol egyik, hol másik hatalomhoz pártolnak. E küzdelem folyása, fokozódása közben telepednek le végkép ez idegen népségek Magyarország déli tájain, Hunyadmegyében s az egész Erdélyben, fel Máramarosig.
Eredeti életmódjuk megmarad, pásztorkodnak továbbra is, de már falvakat is alkotnak, a mivel együtt jár a földmivelés bizonyos foka. Megtartják szervezetüket is, a szláv típusú kenézségeket. A királyok eme váraik körül települt népségekben inkább csak a hasznot nézik, a további fejlemény tehát a kenézségek rendezésére irányul, mint a melyek a békés telepedés állandóságát és jövedelmét biztosítják.
Így telik le a XIV. század, melyben Károly és Lajos hosszú uralkodásuk alatt a középkori újabb — a várszerkezettől megszabadult - nemesi társadalom végleg megalakul. E társadalomban az oláhság — a volachi is, kenézeik alatt, mint királyi várak vagy királyi adomány útján mint nemesi jószágok tartozékai — foglalnak helyet. Így találja Magyarországot az izmosodó török újabb erőkifejtése. Övé már a Balkán java része; a görög császárság hasonló az elaggott emberhez, csodálni lehet, hogy még él.
A XIV. század alkonyán a nikápolyi csata azt a korszakot nyitja meg, melynek fokozatai az ország területe felé irányuló élethalál küzdelem hullámzásai, végső fázisa a mohácsi vész.
Újabb erőkifejtések törnek egymás ellen e korszakban, szülői megfelelő alakulásoknak. Újabb török támadásra tüzesebb magyar védelem felel, s benne részt vesz már az a délvidéki vegyes eredetű népelem is, melynek immár 2 — 3 generatió tette békés hazájává Magyarország déli vidékét. A magyar állam — ahol találta — a magyarságéval együtt e nép karját, vérét is követeli. Ez esett a veszedelemhez legközelebb, ez nyújtotta tehát a legtermészetesebb segedelmet. S viszont az oláhság, mely a veszedelem elől tovább nem vándorolhatott, s földjén hazáját érezé már, védelmül a magyarságra s annak fejére, a királyra s vezéreire szorult és támaszkodott.
Ekként egymásra utalva, jött a legközvetlenebb érintkezésbe a XIV. század vége óta, mint a délvidéki magyarság, az ott települt oláhság is — a magyar állam haderejével s annak vezetőivel. Hogy hazáját megvédelmezze, a magyar király táborába állt, seregében küzdött, részben udvarába is belépett. Itt vártak reá a harczi dicsőségen és zsákmányon kívűl vitézsége jutalmául az uralkodó kegyei, s ezek révén osztályosává lesz a magyar társadalom ama legfőbb jogainak is, melyeket a nemesi birtok királyi adományozása nyújt.
Ez az oláhság a magyarsággal együtt ment csatába a király oldalán, előkelői tehát hadi érdemeikért a magyarsággal együtt vették jutalmul a nemesi jószágot is. Ezzel a kenéz, ki eddig a király földesurasága, a várnagyok és tisztek hatósága alá tartozott, immár földesúrrá, a »volachus« magyar nemessé válik, a szláv intézmény helyét magyar társadalmi szervezet foglalja el.
A dolgok ez alakulása a XIV. században Zsigmond korában látszik kezdődni s a török támadás fokozódásával lép határozottan előtérbe. Nem mindig kísérhetjük figyelemmel e változást. Kútfők eltűntek, lappangnak még, vagy nincsenek tisztázva. A részletek itt is a szakértő monographus kezére várnak. De analógiánk van már is elég, hogy az induktio teljes legyen.
Magyarország déli vidéke is nyújt példát ily oláhból lett nemesekre, de épen Hunyadmegye az, ahol ez alakulás legintenzívebb volt s így legkönnyebben tanulmányozható.
Különösen a XV. században vagyunk gyakran tanúi, amint egy-egy oláh kenéz érdemeiért jószágot nyerve, a magyar nemesi jogok élvezetébe lép. Nem lehet kétkednünk, hogy azok az oláhok is ily úton nyerték birtokaikat, akiket nemesi jószágok birtokában egyszerűen már benne találunk a XV. század első felében.
Egyik legrégibb példa már 1404-ből való, midőn Zsigmond király Szálláspataka birtokot vagy kenézséget[122] a Gergely fiainak : Kenderesnek és Barthnak, s a Jarozlav fiának : Kozthanak, hátszegi, úgy látszik épen szálláspataki kenézeknek[123] s az említett Kenderes és Barb rokonainak: Szentgyörgyi Laczknak már új adományként adományozza. Az eredeti adományozás tehát még előbb történt.
Ugyan a családot később jelentékenyebb nemesi jószágok birtokában találjuk, sőt némelyik birtok adományozásának is tanúi vagyunk[124].
Jellemző egy másik eset, mely egyszersmind a fokozatot is mutatja a kenézi és magyar nemesi birtok közt. Csáki Miklós erdélyi vajda 1435-ben ½ Rusor és az egész Serél, Hátszeg királyi várhoz tartozó kenézségek kenézeit ez állásuktól hűtlenségük miatt megfosztja, s e kenézségeket néhai Busori János fiainak: Mihály, Bazarab és János nemeseknek adományozza, kiknek boldogult atyjok már vitézül harczolt a török ellen.
Tehát a Rusori-család csak e helység felének kenézségét nyerte valamikor előbb — a János kenéz érdemeiért — nemesi jószágút, a másik felét pedig, Serél faluval együtt, csak kenézség gyanánt az erdélyi vajdától, aki mint a király tisztviselője rendelkezik ez ügyben. 1453-ban ugyanez a Rusori Mihály, János és Bazarab már mint nemesi birtokot, még pedig új adomány gyanánt, kapják I. László királytól egész Rusor és Serél helységeket.
Az első adományt nyilván Hunyadi Jánostól nyerték reá.[125]
S e ténynél meg kell állapodnunk. Ismét egy hatalmas erőre akadtunk, mely Magyarországon az események lánczolatában mindenütt s így különösen a volachusoknak magyar nemesekké átalakulásában is állandóan érezteti hatását s utóbbira ezenkívül a legkitűnőbb példát is nyújtja. Ez a Hunyadi János alakja, fellépte, működése.
Egy hatalmas egyéniségé, kit mint már csaknem félistent, a regék ködében képzel a köztudat, s kivesz az általános szabály alól, mely szerint az ember erényeknek és hibáknak s nagy erényekkel nagy hibáknak is vegyüléke. Hunyadiban csak a nagy erényeket látjuk, annyira egy kútforrásból származnak ezek nála a hibákkal.
Kétségtelen, hogy lelkének alaphangja, jellemének legfőbb vonása az a nemes nagylelkűség, mely mindig kész arra, hogy…adjon, áldozzon, amely tehát könnyen tárgya a szeretetnek, bálványozásnak, vagy másfelől a logikátlan, tehát annál veszedelmesebb irigységnek, féltékenykedésnek, úgy vélem, ez egyik lényeges momentum jellemében.
A másik az az óriási eszme, mely lelkét betölti, szünetlen táplálja: a török elleni küzdelem végleges eldöntésének eszméje, mely nála elsősorban nem az ész számítása, hanem a lélek nagy ösztöne, veszélyt nem ismerő rajongása. Ez az igazi alapja az ő nagyságának. Ez időben Magyarországon a legkorszerűbb, legtöbb lelket átható idea, mely Hunyadiból mintegy kisugárzik, s másokban is könnyen hasonló hitet, rajongást kelt.
Ami nála az ész vagy értelem dolga, az a körülmények pontos ismerete s a figyelemnek egyetlen tárgyra irányulása s az erre alapított egységes katonai tudomány.
Íme, egyesített magában mindent, ami ez időben nagy sikerekre képesíthetett. S pályájának kedvezett a magyar társadalom szervezete is, mely a kiválóságnak e nemét vagyonnal, méltósággal jutalmazó, s képes volt nagy hadvezérnek megfelelő erőforrást, nagy vagyont is biztosítani.
Kétségtelen, hogy nem magyar családból származott (Hunyadi). Elődei volachusok, vegyes vér foly az ő ereiben is. Ősei kenézek vagy vajdák, törzsfők voltak; egyiket, a ki Toti helységben, épen Hunyadmegyében viselte a kenézi tisztet, — ismerjük is. Nem tudjuk meghatározni, mikor kapták az első nemesi birtokot, mely kijelölte az utat, hogy a család magyarrá legyen s megadta az alapot, hogy a legmagasabbra törhessen. De már atyja Vojk, e század elején, 1409-ben birtokosává válik egy terjedelmes nemesi uradalomnak , a hunyadvárinak, s a mi szintén lényeges momentum, már udvari katona (aulae nostrae miles), állandó tagja a király közvetlen környezetének.
Bizonyára már ősei meghonosodtak Magyarországon s az ország érdekeit öntudatlanul is a magukénak tartották.[126] A király környezetében, katonák közt, katona-apától nyerte hát neveltetését Hunyadi János is; vérében lüktet már magyarságának érzete s mint pályájából látjuk: számot tudott adni magának azokról a vágyakról és törekvésekről, melyek lassankint mindinkább fölfegyverezték a katholikus Magyarországot a mohamedánság támadása ellen. Tiszta, lángoló, mondhatnók rajongó catholicismusa, a XV. századi magyarság vallása, egyedüli kalauza lelkének[127], és legbiztosabb mutatója magyarságának. A görög vallású oláhság még megtűri a transactiót a törökkel, a catholikus, a nyugati soha. S e részben Hunyadi János több nagy hadvezérnél, nagy politikusnál, valódi apostol. E szóval jelölhetjük meg legtalálóbban nagyságának faját, ez vezet legegyenesebb úton lelke birodalmába. De a közvetlen, nem szünetelő alkalmat származása s épen Magyarország déli vidékén való származása adta pályájára. Innen hozták magukkal meg ősei a veszély nagyságának tudatát. E harczmező mozgalmas eseményei felé irányul az ő tekintete is, már gyermekkora óta. Mint a magyarság, vagy hogy idegen race-t vegyünk: a horvát eredetű Thallócziak és társaik, ő is e talajból meríti eszméit, éleszti lelkesedését, e vidéken fekvő, folyvást gyarapodó vagyonából a hozzá való erőt; innen fordul északra, hazájába, vagy délre, ellenségei ellen. E vidékről újoncozza ő is legelszántabb katonáit: magyarokat és a különféle eredetű oláh népségeket, kikre nézve az ország veszedelme közvetetten életveszély.
Hunyadmegyét, Hunyad várát tekinti fészkének, otthonának; talán bevándorolt ősei is ennek vidékén települtek le először, s innen szőtték összeköttetésüket a magyar koronával. Ugyanezt az utat, már az ő korában, más vagyonosabb oláhok is követik, seregébe vagy a király vezérlete alá szegődve. Támaszukat látják e tevékeny, emelkedő, nagyhatalmú férfiúban, kinek révén és példájára ők is magyar nemesi birtokká változtathatják át kenézségüket.
S Hunyadi még ily kis dologban is hivatásának apostola. Készséggel mozdítja elő e vidékről származó katonáinak érdekeit, mint a magyarokét, az oláhokét is. Pártul fogja őket a királynál; később pedig, midőn a kormányzói hatalom erre a jogot megadja, maga siet csökkenteni a függő, tehát korlátoltabb erejű kenézségek számát s szaporítni a szabad magyar nemesi birtokokét, melyekkel természet szerint együtt jár a honvédelem.
Magyar institutio kötelékébe vonja az oláhság kiválóbb elemeit, ama hitben, hogy ezáltal a catholicismus és Magyarország védelmére szerez képesebb, buzgóbb proselitákat, mint akiknek ez úton, hadi szolgálatuk árán, alkalmuk lehet megvédeni, sőt fokozni is vagyonukat, emelni családjukat. Nem jelenti ő ki e czélzatát, de — a mellett, hogy minden királyi adománynak ez a természete — kétségtelen, hogy lelkétől fogant nagy eszméjének folyománya s a mi nála rendszerint ugyanaz: a viszonyok természetes követelménye volt e politika, melynek több évtized ususa szolgált már előzményeül. A mindennapi tapasztalás nyújthatta számára példáit a nemesi birtok élvezetébe lépett oláh családok nagyobb buzgóságának, a legszembeötlőbb példa pedig épen az ő családja s ő maga volt.
Már mint az ország főkapitánya és erdélyi vajda is tesz kenézeket nemesekké. 1445-ben a fehérvízi kenézeknek: Balota fia Péternek, Wlad fia Bálintnak és Tatul fia Demeternek, az eddig keneziatus czímén bírt Fejérvíz és Ohába helységeket »regia auctoritate mediante nostra, beneplacito perdurante« adományozza[128]. Mint kormányzó pedig Livádot a Livádiaknak[129]; Demsust, Haczaselt, Tőkefalvát, Kiscsulát, Vályát és Feketehegyet a Csulai Moréknak és Demsusiaknak,[130] Ponort és Ohábát mint kenézségüket a Ponoriaknak[131] sat. adományozza; új adományúl pedig a Csolnokosi Dán által kenéziatus gyanánt birt Csolnokost a Csolnokosiak,[132] Pestenyét és Reketyét a Pesthenyiek,[133] Farkadint és Ohábát pedig a Farkadiniak[134] sat. nyerik tőle.
A dolgok fejlődésének természetes útja volt aztán, hogy midőn Hunyadi János 1453-ban lelép a legfelső hatalom polczáról s mint egyszerű főúr visszavonul, a nemes oláhok tömegesen fordulnak V. László királyhoz új adományért a Hunyadi János befolyására vagy épen tőle nyert birtokokra.
Így nyernek például új adományt épen az előbb említett, Csulai Mórék és Demsusiak, s nyerik egyúttal Gross birtokot is[135]; továbbá a Fejérvíziek[136] is az említett két helységet; valamint Bart, Merisort, Krivadiát és Malaesdet a Szálláspatakiak[137]; majd egy másik oklevélben külön Felső-Szálláspatakát[138]; a Szentpéteriek Szacsalt, Szentpétert[139]; a Vádiak Vádot, Naláczot, Baresthet[140]; végül Barincskát, Magyarbozt, Bereltét, Dragusfalvát, Brzenyalt és Fenest pedig a Barincskaiak[141] sat.
Mátyás király idejében a török elleni küzdelem oly mértékben veszt fanatizmusából, amennyire különbözött a catholicus eszméért lelkesülő kormányzó és az olasz renaissance emlőin nevelődött Mátyás király. E változásnak megfelel Hunyadmegye birtokviszonyainak további alakulása is. A tömeges nemesítést nem követeli többé az immár homályosult nagy eszme; az új adományokat pedig fölöslegessé teszi a Hunyadi-fiú trónra jutása. Adományoz ugyan kenézségeket nemesi birtokul Mátyás király is, mint pl. Alsófarkadint és Kragulust a már nemes Alsófarkadini Vlad fia Dénesnek[142], de már magoknak a kenézségeknek adományozása is a királyi kegy különösebb nyilvánulásaként fordul elő, s a jövedelem szempontja vergődik ismét uralomra. Így pl. 1470-ben egy Hunyadvárhoz tartozó helység kenézségét[143] »fideli nostro Opris Kenez, filio Mares de Monyorosd«-nak adományozza; majd 1476-ban a szintén Hunyadvárhoz tartozó Cserbely kenézatusát adja Monyarosdi Obrisnak azon feltételek, terhek és szolgálatokkal, a melyekkel »ceteri kenesii in pertinenciis dicti castri nostri Hwnyad suos kenesiatus tenere consveverunt vita sibi comité…nostris et dicti castri nostri Hunyad proventibus ac iuribus alienis semper salvis.”
Nem is oly szoros többé a kapcsolat a Hunyadi-család és Hunyadmegye közt . Mátyás király már alig tart fenn valami feltűnőbb érintkezést a megyével, Hunyadvár csak ősi és nem családi fészek többé. Viszont ahol Hunyadi Jánost csak tűrni szerették egykor a többi féltékeny főurak s a király, Buda vára válik Mátyás király otthonává, melyet, — mint hajdan a kormányzó Hunyadvárát — a képzőművészet legremekebb alkotásaival ékesít.
Ekként, a történelmi nyomoknak megfelőleg, általánosabb érvényű s érdekes tények egész csoportjával köthetjük össze a megyének Hunyadiak- kori történetét. Szerves összefüggésben Magyarország déli vidékével, az itt végbemenő belső alakulásokkal, részesévé válik a megye a magyarság török elleni, európai jelentőségű küzdelmének, melyet egy e tájakról származott nagy férfiú ért meg igazán és folytat legelszántabban. E férfiú fokozatosan a legmagasabb méltóságokig emelkedve, jog és forma szerint is mindinkább döntő hatással lesz az eseményekre. Mely körülmény magának a megyének állapotában és birtokviszonyainak történetében is megfelelő alakulásokat szül. Ez alakulások legfőbb jellemvonása, hogy a megyének mind több lakosa lép be a magyar társadalom és jogi szervezet kötelékébe, s így a kapocs, mely eddig inkább csak az állam és alattvaló, földesúr és jobbágy közt fűződött, magával a magyar társadalommal is szorosabbá, közvetetlenebbé válik, a magyarsággal való elvegyülésnek semmi gátja többé.[144]
Elvegyülés, a magyar társadalomba olvadás e megyében nem ölt ugyan nagyobb mérveket, de azért, mint más vidéken, pl. a Drágfiak, Hunyadban pl. a Csulai Mórék, Hunyadiak és mások története, e természetszerű alakulás folyománya és egyszersmind bizonyítéka. S a legfelötlőbb mindannyi közt a Hunyadiaké. Pályájuk oly egyszerű, világos, mint a természet igazságai mind. Csak vezérszálait kell óvatosan kibontogatni a szövevénynek, titkai szemünk elé tárulnak azonnal. Szláv eredetű, de már Magyarországban meghonosodott volachus családból származva, amint fellép, nő, s kortársai közül kimagaslik, minden ízében nyugoti, magyar. Nemcsak magába szívja s érezi, hanem mintegy megtestesíti s kisugározza a magyar nemzetnek és államnak nyugat-európai hivatását, ambitióit, érdekeit, melyeknek győzelméért tűr, fárad mind halálig, s dobja koczkára szünet nélkül drága életét.
Íme a középkor legnagyobb magyarja: rajongó, apostoli lelkű, mint századunk »legnagyobb magyar«-ja, kinek alakját immár ércbe foglalta a kortársak hálája, kegyelete.
Íme, az a nagy magyar, ki idegen ősöktől származott s akaratlanul is magyar dinasztiát alapított. Mint ama szellem-óriás századunk elején, aki rémítő önzésből trónokat dönt s új trónt, császárit emel magának, aki szintén idegen származású s még maga is idegennek, olasznak született s mint legnagyobb franczia halt meg.
Általánosabb históriai tényekre emelkedtünk; a többi következményeket levonni nem a történettudomány dolga többé.
DR. CSÁNKI DEZSŐ.
[1] Fejér, Cod. Dipl. XI. 213. (1428.) és u. o. 501. 1. (1470.)
[2] »Possessio Almas et alie ville iuxta gurgitem Kysalmaspatak. . . «
1364-ben az erdélyi káptalan Elek s Irneus mestert itteni birtokokba akarja beiktatni, de a bulcsi apát ellenmondott a beigtatásnak. (Dl. 29698.)
[3] Dl. 29525. Hogy »Thewrek« alatt mely helység értendő ? — nem határozhattam meg
[4] Dl. 29747. (1404.) és 29749. (1407.) Az utóbbi levélben Gyógy »Aldyogh« néven jön elő. Almás ma Nagy-, Köz.- és K.-Almás van e vidéken.
[5] Barynehka, Branchka. 1363. évben határát megjárják. (Orsz. levéltár Dl. 30681. V. ö. u. o. Dl. 29747. sz. okt. 1404-ből.)
[6] Lásd u. o., valamint Dl. 29496. sz. okt. 1453-ból; Dl. 29544. sz. 1488-ból. Dragusfalva, Berzenyal és Fenes nevü birtokkal együtt, melyeket nem találok a mai térképeken. Ezek egyes részeit a család már e század végén eladja.
[7] Ma nem találom nyomát.
[8] A mai Báresd, M.-Illyétől északra.
[9] A mai Dumesd, Báresd m.
[10] Nem találhatók.
[11] Pl. Károlyi okm. t. I. 85. lap. 1334-ből,Dl. 30731. (1384-ből.)
[12] Teleki, Huny. Kora. X. 89. 1.
[13] A vonatkozó oklevelek: Teleki i. m. X. 197. 1. Orsz. hár. Dl. 14604., 30446. (1447., 1449., 1453. és 1458. évekből.) Ugyanez oklevelek — mint dr. Fejérpataky L. barátom szívesen értesít — megvannak a müncheni áll. levéltárban is. (Ung. Doc. Pasc. V. No 26., VII. 35. és X. 46. sz. a.) Mátyás király 1479-ben (Dl. 30221.) azt állítja, hogy már Albert király adományozta atyjának e falvakat. Az országnagyok pedig 1447-ben, hogy I. Ulászló. Valószínű, hogy utóbbi is.
[14] Egy 1377. évi oklevélben »Jwfiw« iratik, egy oláh kenézektől kiállított nagyjelentőségű oklevélben. (Dl. 29435.)
[15] Egy 1441. évi okl. szerint »Zenthanderias«. A szentandrási Chewker családnak is volt itt részbirtoka, melyet — mivel e család kihalt — a Thordasi, Kisillődi, Thoth és Gyógyi (de Gyogh) nemes családoknak adományoz ez évben I. Ulászló király. (Dl. 29473. és 29474. sz. okr.) Ugyane birtok részeit 1463-ban a Barcsai testvérek nyerik Mátyástól. A király megjegyzi, hogy atyja Hunyadi János mint kormányzó, e birtokrészt a család magvaszakadta után Déva várához foglalta el (occupative tente.) (Dl. 29517.)
[16] V. ö. Árkira nézve az 1494. évből származó Dl. 29878. sz. okt.
[17] Később 1459-ben Mátyás király Solymost, a hozzátartozó Burjánfalu, Kecskedága, Nyavalyásfalú, Ökörpatak, Bossaly és Berekszó helységekkel együtt Héderfáji István és Szentiványi Mihály beszterczei várnagyoknak zálogosította el kétezer forintért; 1479-ben pedig a szövegben elősorolt helyeket Nádasd, Felsőkalántelke és Oklos helységekkel együtt nádasdi Ongor Jánosnak és társnőinek zálogosította el 12,000 frtért. (Dl. 30221. és 29521.)
[18] E helység a XIV. században a Tolti család kezén volt, ennek magvaszakadtával pedig a Szentkirályiak birtokába került. (Dl. 29440. 1386-ból. 30688. (1366-ból.) V. ö. Teleki i. m. X. 393. 1
[19] Alsókalántelke helység részét Zsigmond király 1387-ben Vizközi (de Viskeuch) testvéreknek adományozza, hadi érdemeikért. Ki van mondva, hogy e részbirtok eddig Déva kir. várhoz tartozott, s attól most elválasztatik. (Dl. 29442.) V. ö. egy 1377. évből származó okr., (29435.) a melyben még Chalanthesnek kenéze szerepel.
[20] Az oklevélben: Thonokos.
[21] Az oklevélben: Zenthpether.
[22] Az oklevélben: Reya.
[23] V. ö. Dl. 26442. (1488. évhez.)
[24] Korojesdet Mátyás királynak egy saját keze írásával szentesített 1463. évi oklevele Hunyadvár tartozandóságának mondja. (Dl. 29518.)
[25] Lásd ez okiratokat Orsz. oltár. Dl. 30446. egy oklevélben.
[26] Zálog czímen is. (1440 : Dl. 29471., 1450 : Dl. 30448.és 29546. 1457: Dl. 29430.) Már a XIV. században említtetik. (Dl. 29698.) Az ez oklevélben előforduló Buizzy helyet nem határozhattam meg. Bábolnára nézve lásd: Dl. 29475. (1443-ból.)
[27] Ballbwk. 1457. évből. (Dl. 28618.)
[28] Egy Folti 1477-ben mint kir. ember említtetik. Folt a Maros partján Szászvárostól é. ny. esik.
[29] Tört. Tár. 1879. 593. 1. V. ö. Dl. 28812. Szomszédjai gyanánt említtetnek : Pod, Repas, Lozsád, Tordas sat. Utóbbi oklevélben részletesen leirják határait.
[30] Beigtatási parancs. (Dl. 29526.)
[31] Az oklevél szerint Hara. Említtetnek e község határában : Nyerke, Salamonrethe, Bokoraga és Ilaraylaaz nevü erdőségek.
[32] Dl. 29511. Salfalwa. Salphy.
[33] Talán a mai Száraz-Almás. (Dl. 29455.)
[34] Ez évben kapja uj adomány gyanánt Zsigmond királytól. 1491-ben az Almási családnak magva szakadván, e birtokok kir. adomány révén a Barcsai család tulajdonába jutnak. (Dl. 29867.)
[35] Nemthy, a mai Maros-Németi. Egy másik, még 1389-ből származó oklevél szerint »Nymiti« a hozzá tartozó 3 oláh faluval : »Kizkayan, Mezed, Alphasa« a »de Nymiti« család birtoka volt. (Dl. 29732.)
[36] Dl. 12231. Ugyané családé volt l'hanyasteleke (a mai Tamástelke, Pestes m.) is. 1429-ben zálog czímen a Kusalyiak kezére jut. (Dl. 29772.)
[37] A mai Zsoszány. (L. Sólyom-Fekete Ferencz értekezését Hunyadmegye helyneveiről a Hunyadin. Tört. és Rég. Társ. Évk. 1884. II. k. 74.1.)
[38] Dl. 29794. V. ö. 27470. sz. oki. 1437-ből, hol e család más birtokai is említtetnek.
[39] Barcha (a mai Kis- és Nagy-Barcsa) és Petlen. 1454 . Dl. 30194. V. ö. Dl. 29538., 29455. és 30190. sz. oki. s a Dl. 27470., mely sze miit a Felpestesi család 1437-ben Felpestes, Középtelek, Nempty, Husszuliget, Kevesd és Kiskayan helységeket a Szentgyörgyieknek elzálogosította.
[40] Az oklevélben: Bathyzfalva , Echy-t nem találom. (Dl. 29538.)
[41] Dl. 29532. (1475.) Kerezthyenalmas. Vétel utján.
[42] Poss. Bachy. (Orsz. Levéltár. Dl. 29514.)
[43] Poss. Nagdenk, Kysdenk, Morthondenke. Ma az utóbbi már nincs meg. Az előttünk fekvő oklevelekből az odább é. ny. felé fekvő Martinesdh-re nem igen gondolhatunk. (V. ö. Dl. 29531. sz. okt., melyben e község neve : Marthondenk.)
[44] Lwdesch és Waraschywar. Utóbbi alatt alig ha lehet mást értenünk, mint a mai Alsó- és Felső-Városviz helységeket. (Dl. 29517.)
[45] Dl. 29447.
[46] Dl. 29463. okt. szerint Boehtor. Már 1434-ben elzálogosítják egy részét. (V. ö. Dl. 14714. (1453.), Teleki, i. m. X. 393.)
[47] Dl. 29451. (1400.)
[48] Dl. 29536. (1480.) Thythews bírtok részével együtt 1480-ban uj adományként nyerik a Zalasdiak.
[49] Bizonyára a mai Cserna-Keresztur Dévától d. k. (Dl. 29543.)
[50] Dl. 30790. (1431.) Határjáró oklevél. (V. o. 1444-ből a 29477.
és 29481. sz. okt.)
[51] Dl. 29477. (1444.)
[52] Bodoazzonfalwa (a mai Kő-Boldogfalva.)
[53] Dl. 29476. (1444.) V. a. Dl. 30221. (1479.), mely szerint Felső-Kalántelkén Mátyás királynak is volt részbirtoka. Láttuk már fentebb, hogy Déva várához tartozott.
[54] Dl. 30776. (1419.)
[55] Teleki I. A. X. 196.
[56] U. A. X. 587. 1. Orsz. Levéltár Dl. 30455. Y. ö. U.o. Dl. 29506., mely szerint V. László Felsőnádasdi Hungornak 1457-ben részbirtokot adományoz.
[57] Ugy látszik, — a mai Nagy-Oklos. (Dl. 30221.)
[58] Dl. 29886. Valószínűleg azonban csak zálog czímen.
[59] A mai Kitid.
[60] Az oklevélben : Aklus. Hogy Kis-Oklos (Kitid m.) vagy Nagy-Oklos (V.-Hunyad és Hátszeg közt) értendő-e ? ez oklevél alapján el nem dönthetjük. (Dl 29444. 1391-ből.) V. ö. Dl. 29490. sz. 1450. évből származó okl., melyben szintén csak »Aklws« említtetik. E helységnek vámja is volt.
[61] A mai Sztrigy-Szentgyörgy. Egy részét fentebb a Nádasdi Ungorok kezén láttuk.
[62] E helységet nem sikerült feltalálnom. V. ö. Dl. 20446.
[63] Dl. 27470.
[64] Ma nem fordul elő e néven, talán a fentebb Patak néven előjövő helység. (L. alább.)
[65] Zanchal. A mai Sztrigy-Szacsal.
[66] A mai Sztrigy-Ohába.
[67] Dl. 29401. (1451.) és 29842. (1478—79.)
[68] 1493-ban említtetik »oppidum Hunyad et montane ferri de Hwnyad. . . « E bányákat bizonyára előbb is művelték már. (Dl. 29875.)
[69] Dl. 9599. sz. a.
[70] Fej. Cod. Dipl. X. 719. 1399-ből.
[71] » . . . in cottu Albensi parcium nostrarum Transsilvanarum.«
[72] Dr. Fejérpataky László barátom szíves közlése szerint a müncheni áll. levéltárban. (Ung. Doc. Fasc. X. No 50.)
[73] Pesty Frigyes: Krassómegye tört. III. k. 296. sz. okt.
[74] Dl. 17800. L. a mit fentebb e részben Korojesd hátszegvidéki faluról irtunk.
[75] ) »Stephanus alias Mursina vocatus filius condam Johannis de Domsos« . . . mondja az oklevél. (V. ö. Tel. i. m. I. köt. 26 — 64. 11.)
[76] Dl. 29453.
[77] ) »In districtu Zlathczak.« (Dl. 29465.) Az itt említett falvakon kívül még Behecye (Nyires mellett), АЫуо (Cserna m.), és Kryna (Stej és Panczonfalva közt) helységeket említi az adománylevél, a melyeknek mai nyomát a kéznél levő térképeken nem találom.
[78] Bizonyára a mai Stej-Vaspatak, valamint a következő Pauczonfalva a mai Paucsinesd.
[79] E két utóbbi falu egyes részeibe 1439-ben a Damosi és Kernesthi család kivánja magát beigtattatni. (Dl. 29467.) 1404-ben pedig Demsus egy részébe a Nyiresi Stoyanfiak. (Dl. 29453.)
[80] V. ö. egy 1516. évi okr. (Dl. 29951.), melyben a »reketyei« Mursina család birtokai számláltatnak elő, jelesül az itt elősoroltakon kívül még több (legnagyobb részt ma már ismeretlen) bátszegvidéki helység.
[81] Dl. 29481. V. ö. Fejér: Genus, incunab. et virtus Jol. de Hunyad. 111. 1.
[82] Magy. Tud. Ért. 1862. II. 56. V. ö. Dl. 29565 (1494-ből.)
[83] Breththe. A mai Oláh- és Magyar-Brettye.
[84] Kowrach.
[85] Jopathak. Gonozpathak. E két helységet a mai térképeken nem találom.
[86] Dl. 29817. Általa három testvérének is.
[87] 7) »Opidum nostrum Slaczag« — mondja a király egy 1462. évi levelében (Dl. 29516.) midőn vámját a Kendefieknek adományozza.
[88] Hunyadi János 1448-ban adományozza Farkadint és Ohábát (melyiket ?) a Farkadiniak részére. (Orsz. Levéltár, Dl. 29486.), kikkel a Csulaiak, úgy látszik, egy 1475. évi adománylevél alapján (Dl. 29538.) 1479-ben Felső-Farkadin és Patakfarkadin fölött perelnek. (Dl. 30048.) 1487-ben Alsó-Farkadint az Alsófarkadini család kezén találjuk. (Dl. 29862.) 1462-ben kapták Mátyás királytól. (Dl. 29515.) Új adomány gyanánt pedig 1464-ben. (Dl. 29824.)
[89] Ez utóbbi három helység ma minek felel meg, — döntsék el a megye területén jártasabbak.
[90] ) (Dl. 29478.) 1444-ben, mikor már régi birtokosoknak mondják őket a két első faluban . (Dl. 29498.) 1453-ban, midőn mindhármat új adományúl kapják.
[91] Dl. 29491. (1451.)
[92] Pestyen és Pestenyba. Bizonyára a mai Nagy- és Kis-Pestény, Hátszegtől d. ny. (Dl. 29820.) Uj adomány 1459-ben.
[93] Ugy látszik a mai Reketyefalva, Pesténytől é. ny. és nem a távolabb észak felé eső Kekiczeli.
[94] Ezen, valamint a bredeth név alatt Brazova és Várhely közt említett birtoknak ma megfelelő helységet e vidéken nem találtunk. Brazova már 1366-ban előfordul a Dl. 29699. sz. oklevélben.
[95] Dl. 29484. (1447.) továbbá Dl. 29782., (1436.) mely utóbbi oklevél szerint a fent említett birtokot Zsigmond királytól már mint új adományt nyerik.
[96] Dl. 29498. 1453-ban V. László »Volahi nostri«-nak nevezi őket, kik birtokukat »ad instar ceterorum verorum nobilium« birják.
[97] Bizonyára a mai Hobicza-Várhely, a mai Kis- és Nagy-Osztró mellett.
[98] 1465. körül elzálogosítja azokat. (Dl. 30450. V. e. 29782., 29497. és 29808. sz. oki.)
[99] Dl. 29454.
[100] Lásd: Dl. 29494. és 29495. sz. oki.
[101] Ma Nagy- és Kis-Barapusi járásban.
[102] Dl. 29500. Uj adományként kapják a királytól.
[103] Bizonyára a Bajesd tőszomszédjában fekvő Kőalja-Ohába.
[104] Dl. 29790. (1447.
[105] (Dl. 29480.)
[106] Dl. 29494.
[107] Poss. Kwrwlyesth. Fejérviztől délre. 1463-ban parancsolja Mátyás király erdélyi káptalannak, hogy az iktató levelet, szolgáltassa ki az adományos család számára azonnal. (Dl. 29518.)
[108] Fejér. Cod. Dipl. XI. 503. 1. 1453-ban szintén uj adományul nyerik V. László királytól. (Dl. 29808.) Az okmány e helységek neveit: Rywsor és Syerel-nek irja.
[109] E helység egy 1494. évi oklevélben »Ewrewkfalwa« néven jön elő. Bizonyára a mai Úrik, Barbát vize mellett.
[110] Dl. 29503., és 29841.
[111] V. László 1457-ben Zthan, Dan (Dragomer fiai) és Nyag nevü nemes oláhoknak adományozza. (Dl. 29505.)
[112] Dl. 29483. és 29560. Mezőlvádia egy részét (Mezewlywaza) 1494-ben (Dl. 29884.) a Barbátviziek kezén találjuk.
[113] Dl. 29793.
[114] V. ö. Hunyadm. tört. és rég. társ. évk. 1884. II. 21. 1.
[115] Sólyom-Fekete szerint a mai Gureny és Szuzeny-Malomviz puszták. (Hunyadm. Tört és Rég. Társ. Évk. 1884. II. 76. 1.)
[116] Dr. Sólyom-Fekete Ferencz szerint Wizkwz a mai Hobicza (U. o. 75. 1.)
[117] A mai Valea Dilsi. (U. o.)
[118] ) »Possessionem nostram Varalya neenon turrim lapideam in teritorio eiusdem possesionis Varalya appellate. (Dl. 29516.) Váraljára nézve v. 6. a Dl. 29462. sz., más tekintetben is nagyérdekü oki.
[119] Dl. 29452., 29467., 30800., 30443. V. o. a Szentpéter és Rea adományozására nézve (1443. I. Ulászló által) Hunyadm. Tört. és Rég. Társ. Évk. 1884. II. 83.1. Szabó Károly értekez. Századok, 1868. 22. és 33. 11.
[120] Dl. 29499.
[121] L. e fejtegetésünkhöz dr. Réthy L. imént megjelent munkáját az oláh nyelv és nemzet megalakulásáról, melynek némely eredményeit kívántuk ez alkalommal összekapcsolni Magyarország és Hunyad megye XV. századbeli történetével.
[122] »Possessionem vel keneziatum.«
[123] Úgy látszik, a Hátszeg várhoz tartozó falvakban levő kenézeket nem mindig nevezik illető falvaikról, hanem gyakran csak »hátszegi kenéz«-eknek.
[124] Dl. 29473., 29491.
[125] Fejér: Cod. Dipl. XI. 503. (1435.) és Dl. 29808. (1453.)
[126] A Hunyadi János szülőire és rokonságára vonatkozólag íme még két ismeretlen adat: Egy 1419. évi oklevélben a fentebb említett 1409. évi oklevelet átírja az erd. káptalan: »Ladislaus alio nomine Radul germanus Wayk militis, necnon Johannis, Johan et Wayk filiorum dicti Wayk militis nobles de Hwnyad« számára. (Müncheni áll. uitár : Ung. Doc. III. fasc. No 15. Dr. Fejérpataky barátom szíves közlése szerint, kinek ezért köszönetemet e helyen is örömmel fejezem ki.) Egy évtizeddel később (1429.) mint birtoktárs »Anko, condam Ladislai dicti Wayk de Hunyad relicta« fordul elő a Dl. 29462. sz. oklevélben.
[127] V. ö. e tekintetben Andreas Pannonius megjegyzéseit Hunyadi Jánosról a Fraknói V. által az »Irodalomtörténeti emlékek«-ben kiadott »Andreae Pannonii Libellus de Virtutibus« czímű nagyérdekű történelmi emlék különböző helyein.
[128] Dl. 29480.
[129] Dl. 29483. (1446.)
[130] Dl. 30814. (1447.)
[131] Dl. 29793.
[132] Dl. 29481.(1446.)
[133] Dl. 29484. (1447.)
[134] Dl. 29486. (1448.)
[135] Lásd u. o.
[136] Dl. 29494.
[137] Dl. 29500.
[138] Dl. 29495.
[139] Dl. 29498.
[140] Dl. 29497.
[141] Dl. 29496. (1453.)
[142] Dl. 29515. 1462-ben, 1464-ben ugyane helységeket új adomány gyanánt. (Dl. 29824.)
[143] A név nem olvasható tisztán : »Kws.... «
[144] Réthy szerint (i. m. 1591.) Az oláh eredetű nemes családok egy része később magyar nemes családokkal együtt elzüllött, vagy a török időkben kiveszett, vagy végül a magyarsággal vegyült össze.