A kenyérmezei ütközet és emlékszobra.
Al-kenyér
A kenyérmezei csatáról (1479. október 13), annak körülményeiről és lefolyásról gazdag anyagnak juthatunk tulajdonába bárhonnan. Hiszen napjainkban mindenki lehet kutató vagy író, ha leül a számítógép mellé, kiteszi a kávét és kutat. Ennek az eredménye rövidesen látható, mikor minden talált és ellenőrizetlen anyagot összevágnak. Kevés a mai kényelemben az igazán talpaló kutató vagy a „levéltári féreg.”
Jelen hősünk Kinizsi Pál, akinek mondák, regény, egyesületek viselik a nevét, azonban minket leginkább az al-kenyéri dolog érdekel, hisz alig 40 kilométerre esik Dévától. A 19. század végén a csata emlékére Hunyad vármegye vezetősége emléket emeltetett. Kisebb viszontagságok és kijavítások után készült el az emlékmű, ünnepélyesen fel is avatták. Békésen, büszkén állt az emlékmű a márványba faragott felirattal, amíg be nem következett a rendszerváltás. Akkor már, mint minden magyar vonatkozású emlék vagy emlékmű, kezdett szemet szúrni azoknak, akik már vagy 300 éve igyekeznek bebizonyítani ittlétüket és jogosságukat. Ezek java nem erdélyi származású (az erdélyiek már az ún. egyesülés után pár évvel visszakoztak volna). Érdekes, hogy szláv eredetű nevekkel nem igen foglakoztak (Laposnyak, Dobra, Cserna).
Szóval, amit nem lehetett szétverni vagy megsemmisíteni, azt valahogy úgy kellett módosítani, hogy az új gazdáknak kedvére legyen. Így lekerült a magyarul írt márvány (1929-ben Iorga javaslatára), helyébe lett egy másik, a friss állam nyelvén, ahol nemcsak a szereplők neve, hanem a történelmi tények is gyökeresen átalakultak. Így lett szegény Báthory István fejedelem és király Stefán, ám a családneve is helytelenül került kifaragásra, és Kinizsi Pál pedig kínai román lett, Pavel Chinezu néven. Tovább az írja, hogy a török hadsereget verték szét. Az érdekes csak az, hogy - mint akkor nevezték oláhok - mindkét hadseregben voltak, és ez csata rajzán is világosan kivehető.
Vasárnapi Újság, 1863. január 4. A kenyérmezei ütközet és emlékszobra.
„Ez a föld, melyen annyiszor Árpád vére folyt.” Vörösmarty.
Hazai történelmi emlékeink között alig van nevezetesebb a kenyérmezei diadalnál, mely visszavarázsolja gondolatinkat az öszszes nagy haza legfényesebb, a nagy Hunyadyak dicső korszakába, a mikor egy nagy érzelem lelkesítette őseinket: a haza szent szeretete s annak dicsősége. E vidékről is elmondhatja a költő, mint a Rákos mezejéről: „Tán a por is e szép mezőn, nemes szivek hamvából jön."
Hadd vezessem el olvasóimat azon történelmi nevezetes helyre; elmondom, hogy egy emlékoszlop is állott itt, de alig egy évtized előtt, 1851-ik évben, részint gonosz kezek, részint az idő viharai által összeomlott, s a drága kövek a közellakó falusiak által elhordattak és elhasználtattak. Erdélyben a Kenyérmező szorosan véve, alig terjed ki 2 négyzet mérföldre, s fekszik a Kenyérviztől kezdve Benczenczig, befoglalva a felkenyéri, alkenyéri és bokái határok egy részét, Szászváros felé menő irányban, körülövezve délről a lombkoszorus nagy havasoktól, s északról a mellette elfolyó Maros kígyózó hullámaitól.
A kenyérmezei emlékoszlop nemcsak azért volt nevezetes, hogy régi dicsőségünkről tett tanúságot, — de főleg azért is, mert mintegy ujjmutatólag hirdette, hogy Erdély három nemzete, u. in. a magyar, szász és oláhnak egyesült közös ereje, magyarországi segítséggel szövetkezve vívta ki ama fényes gyözedelmet négy akkora elbizakodott török tábor felett, melynél nagyobbat csak keveset mutathat fel honi történelmünk…
…A hold rémletes szépséggel világitá a gyözedelem színhelyét, hol 30,000 török, s 8000 keresztyén holttest hevert. — Itt Kinizsi örvendve a nyert gyözedelmen, elhatározta, hogy a keresztyén tábor a holttestek között vacsoráljon.
Asztalok rakattak holttestekből, rajtok ülve, vendégeskedve sok pohárt, kancsót ürítettek a nagy Mátyás királyért s a két lelkes vitéz vezérért.
Többen tánczolni kezdettek, s Kinizsinek oly furcsa kedve kerekedett, hogy egy izmos törököt fogai közé vévén, két hóna alá is egyet-egyet, igy tánczolt vitézei között. A szerencsés gyözedelem után a két vezér Gyula-Fehérvárra ment, s onnan rendelést adtak a holttestek eltakarítása iránt. A törökök az ütközet helyén, nem messze a mostani országúitól egy mély gödörbe egy rakásra tétettek, s mégis egy nagy domb támadt a sírból. Sok év múlva a domb összerokkant és nagy üreget képezett. Ezen üregben, akár sok eső legyen, akár száraz év, még most is mindenkor eldől a gabona a termékenység miatt. Kevés idővel Báthory István azon helyen, hol a keresztyén elesettek temettettek el, egy kápolnát építtetett, hol Mátyás király rendeletéből évenkint hálaadó mise tartatott.
Ezen kápolna ott állott 1780-ik évig, mikor is az akkori szászvárosi királybíró, Eperjesi Gergely, kevés tudományos ismerettel birván, a már romban levő kápolnát lerontotta, s az anyagot az országutban levő hidak építésére fordította: de hogy azon kápolna ott valósággal fennállott, mutatja e következendő hiteles okirat, melynek eredetíjét is olvastam néhai édes atyám életében:
„Szolgálok Istentől kegyelmednek minden jókat kívánok! Ugy értem, ezen boldog emlékezetű s az emberek között halhatatlan hirü Báthory István at Kenyérmezején a pogányság ellen dicsőséges harczának, diadalmának, örök monumentumára épi-tett kápolna egész ruinába vagyon, holott pedig vi privilegii azon kápolnát eleitől fogva kgtk kellett restauráltattni — ugy én is mint eö felségének Erdélyi királyi Thesaurariussa ex officio intem, kérem sőt authoritate mihi benignissime concessa parancsolom is klgdk, hogy minden haladék nélkül a praemittált kápolnát rastauráltatván, bezsendelyeztesse, ugy hogy a mikor rövid napon az eő felsége Hadai arra felé kimennek, kéezen találja — különben ha klmd negligálja magoknak tulajdonítsák vakmeröséginek büntetésit.
Isten kglmteket éltesse jó egésségben. Kolozsvár 9-a Maji 1696.
Szolgáló jó akarója, G. Apor István m. jp."
Ezen rendelet akkori szászvárosi királybíró Szöcs Jánosnak vala küldve.
1818-ik évben Branyitskai Nagy Sándor nagybátyám, akkori szászvárosi ref. pap, egy tudományos miveltségü férfiú, ki a vajdahunyadi várromok közelében 1856 év óta aluszsza a halál hosszú álmát, a maga költségén egy emlékoszlopot emeltetett, egy pyramis alakút, azon helyen, hol a kápolna állott, nem messze a sibóti posta-állomástól, egy kis magaslaton, Szászvárosra menve balra, mintegy ötszáz lépésre az országuttól. —
A következő felírás vala egy lapos kifaragott köbe vésve (az ütközet évét tartalmazó chronostichon) :
QVIs LoCVs? CLaDIs StephanI BáthorI et PaVLI KInIsI TVrCIs Datae
Francisco 1-mo Augusto Lege Imperante: Georgio Bánfy de Losoncz grate Gubernante 1819.
Említett Nagy Sándor amaz oszlopot felsőbb engedélylyel emeltette, mit két kormányzói rendelet is tanusit. Az egyikben (1818 mart. 12) megadatik az engedély, a másikban (1820) az emlék felállítása legfelsőbb helyen tudomásul vétetik. Ez a kenyérmezei hires ütközetnek, s az e nap emlékére emelt oszlop történetének rövid rajza. Alig egynéhány év hiján négy hosszú század viharzott el a Kenyérmező felett, s amaz oszlop fennállott sokáig s most, midőn szinte két század óta, legalább külső ellenség nem háborgatta kedves hazánkat, —- most dőlt romba. Az oszlop eldőlt ugy, hogy semmi nyoma sem látszik már; csak egy sötét sír van a helyén, 1841-ik évből, hol az akkori sibóti postamester, Székely Antal és ennek fia Székely Imre aluszszák a halál hosszú álmát, ez mutatja még a helyet; az említett derék polgártársak még életökben meghagyták, hogy a kenyérmezei emlékoszlop közelében temettessenek el.
Oly jól esett a honfi-kebelnek, ha Fejérvár felöl Szászvárosra utazott, hogy szemeit azon ponton, ámultak dicső emlékén megpihentette. Most már nekünk lett szoros hazafiui kötelességünk, azon emlékoszlopot megújítani, hogy hirdesse az utókornak kegyeletünket, tiszteletünket őseink dicsősége iránt. S ez oszlop könnyen létrejöhetne, ha p. o. az Erdélyi orsz. Muzeum-Égylet venné kezébe az ügyet s a testvérnemzetekkel magát érintkezésbe téve, arról gondoskodnék, manódon lehetne az elpusztult oszlop helyére egy más, s a czélnak megfelelő emlékszobrot állítani? A kenyérmezei nagy ütközet a három testvérnemzet közös ereje — vitézsége — és Magyarország segítsége által vivatott ki; hirdesse hát testvéri egyetértésünket az uj szobor is.
Nézetem szerint legczélszerübb terv az volna, ha egy nagyszerű szobor állíttatnék, mely ábrázolja, miként nyújtja a magyar egyik kezét a testvér szásznak, másikát a testvér románnak, s az egyesült csoportozatnak a Dicsőség nyújtja koszorúját, de mindenesetre a magyarhoni segítség legalább az ország czimere által legyen képviselve. Az erdélyi magyar, szász és román hazafiak e kegyeletes ténytől filléreiket bizonyosan nem fogják megtagadni. Részemről meg vagyok győződve, hogy ha az Erdélyi Múzeumi - Igazgatóság ezen hazafiui ügyet szokott erélyességével felkarolandja, szép ügyekezetét a jó siker múlhatatlanul megkoronázandja.
Evégre én szegény sorsomhoz képest 10 frttal járulandok e szent czélhoz — s bátor vagyok ezenügyet másoknak is hazafiui kegyeletébe, becses figyelmébe ajánlani.
Branyitskai Nagy Leopold.
Vasárnapi Újság, 1863. június 21, 25-ik szám. A kenyérmezei emlék végkép elpusztult.
Azon kápolnának, melyet Báthori István vajda a kenyérmezei diadal emlékére emeltetett, s melyet 1849-ben szétromboltak, most már utolsó kövét is széthordták, s a szentelt omladékokból korcsmát építettek. Sajnáljuk, hogy nem akadt egy honfi kéz, mely nagyságunk s dicsőségünk e szent emlékét újra emelte volna. Ha már ez egyen segítenünk többé nem lehet, őrizzük legalább kegyelettel a még meglevőket, mert semmi sincs, mi a jövő kort nagy tettekre jobban serkentené, mint a dicső múltnak folytonosan éber emlékezete.
Vasárnapi Újság, Pest, 1867. márczius 17-én, 11. szám. Tizennegyedik évfolyam
Kenyérmező (eredeti helyesírással)
Lombkoszoruzott és villámsujtott kettős hegylánczolat közt méltóságosan hömpölyög a Maros, Erdély legnagyobb folyója. Századok folyamán mosta ki sziklaágyát magának, századok óta hordta keblében a fövényt, mind mélyebbre sülyedten s mind magasbra emelvén partszegélyét. Kiérve a fenyvesek hónából a kies tágas térre, elveszti pajkos játsziságát, nem csörömpöl, nem rohan, hanem mintegy az önérzet méltóságával s az erő szilajságával foly tova a gyönyörű völgyön, melyen néha-néha haragját is kitölti. S a mint igy foly századok óta, gazdag változatosságu, gyönyörű völgyet képez magának, melyen egyaránt megtalálja a magáét a vándor, a természetbarát és a honfi. A vándor szívemelő tájképet talál itt, a természetbarát gazdag flórát, faunát és kőzeteket, a hazafi szeme pedig romba dőlt sasfészkeken akad meg s lelke a múlt küzdelmein és nagyságán mereng. Hej! sokat küzdöttünk mi egymással és sok ellenség ellen kellé e térek és bérezek lakóinak, drága szabadságát vérrel megvédenie. Gyulafejérvárnál, mely az Erdélynek, a mi Buda Magyarországnak, már egész méltóságában hömpölyög alá két hegylánczolat közt a Maros. Az emelkedésen fekvő vár s a fejdelmi székváros egy része uralkodólag tekint le a völgyre. A szem elfárad a balra és jobbra tekintgetésben. Itt mérte össze egykor két világhatalom kardját, itt küzdött a kereszténység és az izlám egymással.
*******************************************************************
Mátyás ült Magyarország trónján, és Mohamed a szultánok székén. A két birodalom, mintegy szükségképi, természetszerinti örökös tusakodásának, ellenségeskedésének szüleménye, a két fejedelem vetélkedésének következménye az lön, hogy 1479-ben török csapatok törtek be a magyar birodalom déli részeibe — s tízbasa alatt mintegy 60.000 tatár csapott Erdélybe. A török sereg elönté e kis hazát - Ellentállásra nem talált; az akkori honvédelem, fájdalom, nálunk nem vala úgy szervezve, hogy hirtelen jött ellenséget kiverhetett volna az országból. BáthorI István Erdély vajdája sereggyüjtés után látott és segélyre jövésre a temesi grófot. Kinizsi Pált is fölkérte. S mig egy kis sereget gyűjthetett, a török rabolt és pusztított, gyilkolt és gyújtott széltében hosszában Erdélyországban, — vértől csepegő kardját és űszkeit fölvitte Enyed, Torda, Kolozsvárnak... Báthori a Kenyérmezőt tűzte ki gyűlhelyül, a szálingozó nemesek, szászok és székelyeknek, — a megtámadást akkorra halasztván, mikor majd a török gazdag zsákmánytól terhelten visszaútját veendi.
És nem is csalódott. A török hosszú menetben közeledett a Maros völgyén, nagy szamu rabszíjra fűzött fogolylyal, gazdag prédával. — Alsó-Váraljánál szétágazik a völgy, egyik része a Marost követi, a másik balra kap s végében Szász-Sebes terül el, és az egykor igen virágzószász földnek visz. Báthori tanácsot tartva, elhatárzá, hogy a levonuló tar seregnek elállja útját, ha pedig ez Szászsebesnek tartana, hogy Szebennek csapjon, üldözni fogja. A török az elsőt tévé. Megpillantván a kisded magyar tábort, zsákmányát és foglyait Balomiron hagyta, maga pedig Gyalmár, Sibót és Felkenyér mellett vett állást, hátát a meredek kisded hegyvonalra támasztva. Báthori harczi sorba állitá kis seregét, Piskincznek támasztva jobb 6 szárnyát, melyet székelyek, Kendi Antaí vezérök alatt képeztek. A bal szárnyat a völgy túloldaláig terjészté; szászok képezték ezt, Csukás György ispánjok vezérlete alatt, kevés oláhsággal. Maga Báthori a homlokzatot vezette, alatta a lovas nemesség szine s az erdélyi püspök bandériuma állt. Összejárta a sorokat, tüzet, lelkesedést igyekezvén önteni a harczosokba. Szükségök is volt erre, mert emberi valószínűséggel a vesztesek ők leendnek. A mi a túlnyomó török ellenében mégis diadallal kecsegteté őket, — az a magyar vitézség, mely a Hunyadiak alatt csodákat művelt, a gondviselésbe vetett hit, és a Kinizsitől várt segély volt. Elkészültek a halálra, szentelt földet ízlelt mindegyik ostya helyett, — s megesküdött maga, neje s utódai szabadságára, hogy vagy győzni fog, vagy elvész mind egy szálig.
Aztán összecsaptak. Bősz haraggal küzdött a két sereg, — ember ember ellen, kard kard ellen. — A török túlsúly csakhamar erőt vesz. Hiába minden erőfeszítés — a magyar fogy, s napja hanyatlik. Százszor megújul a harczi orditás. A zászló ismét kevélyen lobog a vezér vajda mellett, — de ime lovát leszúrják, maga is lehanyatlik. Nem baj!
Báthori ismét lóra ül, ismét és ismét osztja a halálcsapást, de lova ismét elbukik, maga is hat sebből vérezve a holtak ezrei közé borul, s a vérben gázoló magyar seregnek már nincs többé vezére. De ime Szászváros mellett harczos daliák tűnnek föl, — s fegyverek ezreiben törnek meg a nap sugarai. Kinizsi még jókor érkezett, hogy kiragadja a diadalt az ozmán kezéből. Bevág seregével a csatába, a magyar „Jézus" kiáltás megújul. Maga előrohan s látva, hogy nem emelkedik többé a vezéri zászló magasra, ennek megboszulására egy kardot nem tart elégnek, kettőt vesz két kezébe és osztja a halált, mint a bosszú kérlelhetlen angyala. — A vaskar csapásai alatt ellankad a török, emberi gyarlóság szállja meg — és fut, fut, menekül, — fényes, nagy diadalt hagyva a magyar kezében! s Méltó emlék nem hirdeti az utókornak fi diadalt, csak Benczencznél emelkedik egy domb, — itt aluszsza örök álmát nyolczezer magyar. Lukács Béla
A cikk írója, az ompolygyepűi (Zalatna) mészárlásból, egy oláh asszony segítségével megszabadult Lukács Béla (Zalatna, 1847. április 27. – Budapest, 1901. január 7.) politikus, országgyűlési képviselő, államtitkár, kereskedelmi és közlekedési miniszter.
Magyar Polgár. 1884. október 5. A kenyérmezei emlék.
Hunyadmegye közgyűlésén a megye közönsége egyhangúlag és közlelkesedéssel elfogadta a kenyérmezei hősök emlékének felállítása ügyében a régészeti társulat által tett indítványt. Az emlék az alkenyéri indóházhoz terveztetik. A kivitellel a megye fő- és alispánja bízatott meg.
Ellenzék, 1885. február 6.
A Kenyérmezőn állítandó emlék terve és költségvetése Hunyadmegye mérnöki hivatala által elkészíttetett. E szerint az emlék 4-5 méter magas gúla lesz bánpataki kőből faragva, egyik oldalán a csatát megörökítő felirattal. Költségre, kevés híján 500 frt van számítva. Az emlék helyének kijelölése, s a rávésendő felirat szövegének megállapítása végett a tört. társulat kebeléből bizottság küldetett ki. Remélhető, hogy az emlék már ez év folytán felállíttatik.
Vasárnapi Újság, Pest, 1886. deczember 12-én.
A kenyérmezei diadal emléke. Hunyad megye főispánja az alispánnal és főmérnökkel együtt közelebb meglátogatta a kenyérmezei síkon nemrégiben felállított emléket, s nem voltak megelégedve annak magasságával. Épen arra felé jővén Kerpely miniszteri tanácsos Kudsirról, ő is a biráló társasághoz csatlakozott s az elébb kifejezett nézetet magáévá tévén, megígérte, hogy a kőoszlop tetejére mgfelelelő stylü érczpánczélzatot készíttet valamelyik állami vasgyárban. A pánczélzaton Kinizsi és Báthory vezérek családi czimerei is fel lesznek tüntetve.
Magyar Polgár, 1887. július 11. (kivonat)
A hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat választmányi ülését f. hó 6-án a dévai nemzeti casinó nagytermében gróf Kun Géza elnöklete alatt a tagok élénk részvéte mellett tartotta meg…
…Barcsai Kálmán megyei alispán értesíti a társulatot, hogy a megyei kir. építészeti hivatal főnöke által közölt felülvizsgálati jegyzőkönyv szerint Caprini Alajos vállalkozó a kenyérmezei győzelem emlékoszlopát az alkenyéri vasúti állomás területén kijelölt helyre felállítván, ezen munkáját a terv és alkuegyezmény feltételeinek megfelelően végezte.
A választmány e jelentést örvendetes tudomásul vette és felkérte a gyűlésen jelen levő Pogány György főispánt, hogy a vaskerítésnek a kincstári vasgyárból díjtalan kiállítását eszközölni szíveskednék, mit is a főispán a legkészségesebben megígért.
Vasárnapi Újság, Pest, 1889. április 14-én.
A kenyérmezei csata emléke. A hunyadmegyei történeti és régészeti társulat oszlopot állított Báthori és Kinizsi győzelme emlékére az alkenyéri vasúti indóháznál. Az ünnepélyes leleplezés május 30-ikára van kitűzve.
Ellenzék, 1889. május 6.
A kenyérmezei diadal emlékére emelt oszlop leleplezési ünnepélyén, melyet e hó 30-án rendez a hunyadmegyei régészeti és történelmi társulat, a Kolozsváron tanuló hunyadmegyei ifjak küldöttségileg képviseltetik magukat. A küldöttség szervezésével Stancsay Miklós a hunyadmegyei kör elnöke bízatott meg.
Magyar Polgár. 1889. május 3. A kenyérmezei emlékoszlop.
A kenyérmezei emlékoszlop leleplezése tárgyában a következő értesítést vettük:
A hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat a kenyérmezei győzelem emlékét megörökítő s az alkenyéri pályaudvarban felállított emlékoszlop ünnepélyes leleplezését és felavatását f. évi május hó 30-ik napjára, áldozócsütörtökre tűzte ki.
A magyar államvasutak igazgatósága a társulatnak különvonatot engedélyezett Dévától Alkenyéri és vissza, úgy, hogy a közbeeső állomásokon: Piskin és Szászvároson a vonat megáll a résztvevők fölvételére. Addig is, míg az aradi üzletvezetőség a részletes menet¬ tervet közlendi, értesíthetjük a közönséget, hogy a vonat Déváról reggeli 8 óra körül, Piskiről 8 és fél órakor, Szászvárosról 9 óra körül indul s este 5 óra körül indul vissza.
A vasúti igazgatóság továbbá 50%-kal mérsékelt I. II. és III. osztályú személyvonatú menettérti jegyeket engedélyez, oly formán, hogy a beszálló három állomáson Alkenyérre szóló és díjmentes visszautazásra jogosító, egy útra érvényes személyvonatú menetjegyek fognak kiszolgáltatni.
A közönség tájékoztatására közöljük a menetárakat: Dévától Alkenyéri I. oszt. 2 frt 40 kr. II. oszt. 1 frt 70 kr. III. oszt. 1 frt 20 kr; Piskiről I. oszt. 1 frt. 80 kr. II oszt. 1 frt 20 kr. III. oszt. 90 kr; Szászvárostól I. oszt. 80 kr. II oszt. 60 kr. III. oszt. 40 kr. A visszajövetel díjmentes.
Azok, kik Budapest, Temesvár, Arad felől jőve óhajtanak az ünnepélyen részt venni legjobban teszik, ha előtte való napon érkeznek Dévára, hol előleges bejelentés esetén vendégek elszállásolásáról gondoskodva lesz. Az erdélyi részek felől jövők a rendes éjjeli vonatot használhatják, mely reggeli 5 óra körül érkezik Alkenyérre.
Az ünnepély d. e. 10 órakor veendi kezdetét. (A részletes program még nem levén teljesen összeállítva, csak később fog köztudomásra hozatni.). A leleplezést ott a helyezi színen közebéd követendi. Minthogy úgy a vasúti kocsik megrendelésénél, mint a közebédhez, szükséges a részt vevők számát legalább megközelítőleg tudni alulírott társulati titkár tisztelettel kéri mindazokat, kik e kellemes kirándulással összekötött hazafias ünnepélyen részt venni óhajtanak, hogy ebbeli szándékukat május hó 24-ik napjáig vele közölni szíveskedjenek.
Biztat a remény, hogy Hunyadmegye értelmisége és a szomszéd megyék képviselői minél teljesebb számban vesznek részt e haza fias ünnepélyen.
Déva, 1889. május hó 1-én. Kun Róbert, A hunyadmegyei történelmi és Régészeti társulat titkára
Magyar Polgár, 1889. május 28. A kenyérmezei emlék leleplezése ügyében folyton-folyvást igyekeznek az előkészületekkel. Az ünnepély alkalmával a Kenyérmezőn fedett szín alatt 360 résztvevő számára lesznek asztalok és ülőhelyek. Mindenütt nemzeti színű zászló és fenyőlomb lesz a díszítés. Az érdeklődés az ünnepély iránt általános, az egész megyéből igen sokan jelentkeztek a részt vevésre, Déváról száznál többen rándulnak ki, a szászvárosiak is tömegesen jelennek meg, a szomszéd vidék, valamint Alsófehérmegye és Szászsebes környéke szintén nagy számmal lesz képviselve. Ezzel szemben a program végleges megállapítása némi nehézségekbe ütközik, mert a nagyszebeni metropolita, noha már 5 hét előtt kéretett fel ajánlott levélben, hogy román egyházi szónoklatról gondoskodni szíveskednék, mind e mai napig nem tudatta elhatározását. A 64-ik sorezred sem értesítette még arról a rendezőséget, vajon a 12-ik hadtest parancsnoksága megengedi-e a katonai zenekar közreműködését. De azért teljes bizalommal néznek május 30-ika elé, mert föltéve, hogy az idő kedvező lesz, az ünnepély e két pont mellőzése mellett is a legjobban fog sikerülni.
Ellenzék, 1889. június 1. A kenyérmezői emlék.
A kenyérmezői emlék leleplezése csütörtökön óriási érdeklődés mellett ment végbe. Déváról különvonat indult Piskibe, hol az ifjúsági egylet is csatlakozott hozzá Paule főnökkel, Szatmáry Elek parancsnokkal és számos ven¬déggel. Szászvárosban a 64-ik gyalogezred zenekara a Rákóczi-indulóval fogadta a vonatot, melyre a zenekaron kívül 200-nál többen szálltak fel. Alkenyér-állomás ünnepi pompában ragyogott. A pályaudvarban megjelentek Pogány főispán, Barcsai alispán Bihoy ezredes Szászvárosról a 69-dik gyalogezred tisztikara élén, Szászsebes képviselőtestülete, a szászsebesi erdészeti hivatal Abrudbányai vezetése alatt, a szászsebesi gim¬názium, a dévai összes hatóságok és testüle¬tek képviselői, a szászvárosi ev. ref. kollégium Dósa vezetése alatt stb. Az állomás va¬lósággal táborhoz hasonlított, annyira ellepte a környék oláh lakossága. Alvincz lakossága külön zászló alatt vonult ki. A tábori misét Bálint apátkanonok tartotta a 64, ezred zenekarának kísérete mellett. Simon álkenyéri gör. kel. lelkész hazafias beszédében fejtegette a nap jelentőségét. Schuster szászvárosi szász. ev. lelkész német nyelven tartott szép beszédet. Utána Só1yom-Fekete Ferencz a hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat megbízásából irt értekezését olvasta fel Báthori és Kinizsi csatáinak jelentőségéről, mire Barcsay alispán átvette a meglepően szép emléket és átadta Novák államvasúti felügyelőnek. Novák lelkes szavakban biztosította az átadatókat az emlék lelkiismeretes gondozásáról. Az ünnepélyt, mely nagy lelkesedés közt folyt le, a dévai dalárda éneke zárta be.
Végül 1889-ben, szentmise keretében avatták fel a csata emlékobeliszkjét. A tetején elhelyezett mellvértet, sisakot, kettős keresztet, török zászlót és fegyvereket a kudzsiri vasgyárban kovácsolták. Az eseményen a falu ortodox papja román, a szászvárosi evangélikus lelkész német nyelvű beszédet mondott. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Alkenyér)
Ellenzék, 1889. június 3.
A kenyérmezei emlékoszlop díszes magaslaton álló szép obeliszk, tetején öntött vasdíszítéssel, melyet Kerpely Antal miniszteri tanácsos saját költségén állíttatott fel. Az oszlop felirata ez:
„Kenyérmező. Báthory István erdélyi vajda és Kinizsi Pál temesi bán magyar vezérek nagy győzedelme az ország dúló törökön 1479. október 13-án, Hunyadi Mátyás király dicső uralkodása alatt. Nyolcezer hazafi mellett harmincezer ellenség maradott a csatatéren. Magyar, székely, szász és oláh együtt védelmezte a közös hazát. Az emlék költségeit kegyeletes utódoktól gyűjtötte dr. Miksa György. A felállítást intézték: Hunyadmegye törvény-hatósága s a megyei történelmi és régészeti társaság 1886-ban, I. Ferencz József király áldásos uralkodása idejében. Dicső múlt fénye ragyogjon át boldog jövendőbe.” A feliratot Réthi Lajos szerkesztette.
A régi kápolnaforma emlék-oszlop, mely még 1848-ban majdnem egészen épp volt, s melynek romjai az országút mentén ma is láthatók, következő kronostikonos felirattal volt ellátva: „Hic locus cladis a Stephano Báthory et Paulo Ki¬nizsi turcis datae.”
Magyar Polgár, 1896, március 9. Kenyérmezei lelet.
A kenyérmezei csatatér leleteket alig szolgáltatott ez ideig. Közelebbről néhány alkenyéri földmíves a kenyérvíz jobb parti oldalában ásással foglalkozva egy hosszú kardra, egy agyag-gyöngyre és egy erősen elrozsdásodott kulcs alsó részére akadtak. A tanúságos leleteket Friedmann Livius alkenyéri jegyző Fodor Gyula szászvárosi főszolgabírónak szolgáltatta be ki azokat a „Hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat“ múzeuma részére Téglás Gábor igazgatóhoz küldte el.