SALAMON FERENCZ
                                        (1825. augusztus 29, Déva – 1892. október 9, Budapest)

    Salamon Ferenc a dévai református pap, István fia volt. A négy fiútestvér közül, Dani, József, István, ő volt a legfiatalabb. Emlékét a dévai református parókiára kihelyezett, sok viszontagságot megért márványtáblája őrzi.
    A parókia utcája eleinte az Iskola-utca nevet viselte, majd Salamon Ferenc halála után (1892) tiszteletből az ő nevét vette fel. A rendszerváltás után, egy 1919. április 2-án, Dévai Tanács által kiadott rendelettel az utca elvesztette nevét, és hivatalosan a N. Iorga utcának nevezték. A későbbiekben is többször nevet cserélt az utca, olyan neveket adtak neki, amelyek távol állnak városunk történelmétől: 6 Martie, L. Blaga.
Ha kissé tanulmányozzuk életútját és munkásságát rájöhetünk, hogy többet is érdemelhetett volna szülővárosától.

    Magyar Polgár, 1892. október 12. Salamon Ferencz emlékezete egyetemünkön.
   Szádeczky Lajos dr. egyetemünkön a magyar történelem tanára tegnapi előadását egészen Salamon Ferencz emlékezetének szentelte. Kegyelettel emlékezett meg róla, mint egykori kedves tanárjáról, mint a modern magyar történetírás leggeniálisabb úttörőjéről, a történetírók példányképéről s munkáiból bemutatott részletekkel jellemezte az ő mindenben eredeti történetbölcseleti szellemét, éles kritikáját, geniálítását.
   A magyar történelem nagyszámú hallgatósága meghatottan hallgatta a kegyeletes emlék beszédei, — majd a Salamon ragyogó szellemének alkotásaiban gyönyörködve kegyelettel áldozott a legnagyobb magyar történetíró halhatatlan emlékének. „A magyar tudománynak, hazai történet-írásunknak — így szól az emlékbeszéd egy része — nagy halottja van. Az eddigi összes magyar történetírók között a leggeniálisabb, a legélesebb eszű, a legerősebb kritikájú — Salamon Ferencz ravatalon fekszik.
   Ha francia vagy német tudós lett volna, halála hírétől visszhangoznék az egész Európa, mint néhány nappal ezelőtt Renanétól. Az ország első méltóságai s a népek ezrei vennék körül koporsóját a Panteonban vagy a Walhallában, a nemzet nagy halottjai között országos gyásszal temetnék el. Nálunk a szerényen élő, kevés zajjal működő lángészt hamar el fogja felejteni az úgynevezett „nagyközönség;” de nekünk, kik a magyar kultúra terjesztésén munkálkodunk, kik a magyar történelem világító fáklyáját követjük, örökre szívünkbe kell zárnunk s áldanunk kell emlékezetét, mert hálánkat iránta örökbecsű alkotásaiért, soha le nem róhatjuk.
   Salamon Ferencz azok közé az őseredeti genik közé tartozott, a kiknek száma rohamosan haladó s mindent nivelláló korunkban mindinkább kevesbedik. Éles ész, erős logika, mély és igaz kritikai szellem, a mellett ragyogó humor és kedély s mindenben sajátos eredetiség, új nyomokon, csapásokon járás jellemzi őt minden munkájában.
   Őt az ő történetírásában nem a vezérelte, hogy egy-egy régi történetíró mit mond, mit ír, hanem hogy minek kellett lenni az igaznak, mi „a dolog természete (ez volt kedvelt szavajárása) mi a tények logikája, a józanész követelménye, mert — úgymond — a világon mindenben kell lenni: rendnek és törvénynek, azt ő megtanulta még matematikus korában.
   Éppen ezért a középkori, többnyire zárdái, szűklátkörű krónikásokról igen kicsinylő véleménye volt, „írástudó majmok“-nak nevezte őket, akik nem tudtak látni, megfigyelni, s a mit láttak, azt sem tudták leírni. Hallomás és a rettegés szülte képzelődés után festették a honfoglaló magyart, farkashúst evő, embervért ivó szörnyetegeknek. Pedig „elmebeli tehetség dolgában egy-egy vidéket recognoscirozni tudó magyar íjász sokkal civilizáltabb volt ezen írástudó majmoknál.“ S ezeknek a honfoglaló magyar harcosoknak milyen lélekemelő s hű képét rajzolta ő meg „A magyar hadi történet a vezérek korában“ című munkájában, melyet a bizánci császárok okirat-hitelességű hadi taktikái alapján írt meg. Nem a nemzeti hiúságnak hízelegve, de megdönthetetlen tények, és bizonyítékok alapján mutatja ki, hogy a magyar a honfoglalás s a vezérek korában Európának legkitűnőbb katonája volt s hogy a magyar hadi szervezet fölénye volt az, ami miatt egy félszázadon keresztül Európa legelső nemzetei sem mérkőzhettek a magyarral, s hogy a magyar hadászat vezéreszméje már akkor az volt, amit a modern hadi taktika most egész Európa-szerte követ.
   Másik ily alapvető munkája „Magyarország a török hódítás korában“ szintén egész új világot tárt fel előttünk; a török hódítás két-háromszázados képét, a magyar honvédelmi rendszert, a török hadügyet, a törökvilágot minden részében Magyarországon; amihez fogható történeti munka nincs irodalmunkban.
   Legnagyobb munkája „Budapest történeté“-nek három kötete a magyar föld képét a római világban, a népvándorlás, s ebben a magyar honfoglalás történetét, majd a magyar állam megalakulása, első századait, a városok keletkezését, a kereskedelem fejlődését, a főváros történetei közé csoportosítva jóformán az egész hazai történetet Mátyás uralkodása végéig annyira új, eredeti s az eddigiektől eltérő nyomokon és kritikával írta meg, hogy egészen új alapokra fektette történetírásunkat. A kútfő bírálatoknak itt is egy egész kötetet szentel.
   Kisebb művei is, a milyen pl. az „Atilla főhadiszállásá“-ról „Az első Zrínyiek“-ről „a pragmatika sanctio“-ról szóló, történetírásunk remekei, mind tartalom, mint a kidolgozás a formai szépség tekintetében.
   De nem folytatom tovább, mert minden jellemzés elhalványul az ő művei mellett; azokat olvasni kell, csak az alkothat magának igazi fogalmat Salamon történetírói tündöklő egyéniségéről. Ezekből vett s épen tárgyunkra vonatkozó mutatványokkal kívánom őt inkább jellemezni.
Az ő emlékezetének úgy áldozhatunk hozzá legméltóbban, ha szellemi kincseiből mennél többet igyekszünk magunkévá tenni. Halhatatlan emléke így lesz örökkön élő, szellemi hagyatéka így válik közkincsévé nemzetünknek.

    Déva és Vidéke, 1893. június 22. (kivonat)
    Salamon Ferencz emlékünnepélye.
   Impozáns ünnepélyt rendezett a múlt vasárnap i hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat Salamon Ferencz elhunyt jeles történetírónk, a társulat tiszteleti tagja emlékezetének megörökítése alkalmával, melynek emeléséhez Déva város és a környék intelligencziája is lelkesen hozzájárult a maga részéről. Ez a minden tekintetben fényesen sikerült emlékünnepély élénk tanúbizonyítéka volt annak, hogy városunk intelligens közönsége kellően méltányolni tudja azok érdemeit, kik szelleműk kincseit a haza oltárára áldozva, nemzeti művelődésünk terén hervadhatlan babérokat szereztek maguknak.
   A kegyeletes ünnepélyt a társulatnak a nemzeti kaszinó termében délelőtt tartott nagygyűlése nyitotta meg, mely zsúfolásig megtelt a város és vidék értelmiségével s az ünnepélyes aktusra a fővárosból és Kolozsvárról érkezett vendégekkel, kik közül Beöthy Zsolt a Kisfaludy-társaságot, Vikár Béla az Országos történelmi társulatot, dr. Szádeczky Lajos és dr Márki Sándor egyetemi tanárok pedig az Országos történelmi társulatot képviselte. Az ünnepelt özvegye leányával szintén ott volt a gyűlésen, melyet Kuun Géza gróf nyitott meg remek beszédével. A közgyűlés Réthy Lajos kir. tanfelügyelő indítványára elismerést szavazott az elnök szép megnyitó beszédéért…
   …A közgyűlés után a társulat tagjai s az egybegyűlt hallgatóság a ref. papiak elé vonult, hol szép számú közönség foglalta el a környéket. A főreáliskolai és tanítóképezdei ifjúság, valamint az ipartestületi tagok szép rendben szintén kivonultak a hely színére, mely zászlókkal, virágfüzérekkel s zöld gallyal szépen föl volt díszítve.
   Tizenegy órakor az állami tanítóképezde ifjúságának dalköre szép összhanggal elénekelte a Szózatot, melynek elhangzása után dr. Sólyom-Fekete Ferencz kir. törvényszéki elnök a szónoki állványra lépve, az elhunyt tudós ivói érdemeit méltatta szépen kidolgozott s nagy hatást keltett következő emlékbeszédében, melyet a szónok szívességéből közlünk olvasóinkkal:
   ,,A hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat választmányának 1892. évi november hó 2-án tartott rendes ülésében gróf Kuun Géza elnök megnyitó beszédében fájdalommal emlékezett meg társulatunkat is a legközelebbi múltban ért nagy veszteségről: Salamon Ferencz hazánk nagy történetírójának, társulatuk tiszteletbeli tagjának, Déva város szülöttének, haláláról. Midőn úgy a maga, mint a társulat, részéről mély részvétőknek ad kifejezést és ezt a jegyzőkönyvben megörökíttetni kéri, indítványozza : hogy a dévai ev. ref. papilakás Salamon Ferencz egykori szülőhá¬zának helye gyanánt, emléktáblával díszíttessék. Ezen márvány emléktábla létesítésére 100 forintot hoz javaslatba, mely összegnek begyűjtésére mindjárt az ülés folyamán a jelenlevő tagok közt egy aláírási ívet közöltét és 62 forintot szed be az elnök. Az emléktábla szövegének szerkesztésére Réthi Lajos kir. tanácsos tanfelügyelő kéretik föl, a leleplezéskor beszéd tartásával csekélységem bízatott meg Barcsay Kálmán társulati választmányi tag indítványára az ülés elhatározza : Déva város tanácsánál oda hatni, hogy a városnak egy utczája Salamon Ferenczről neveztessék. A város időközben az indítványt elfogadta s az „Iskola-utcza“ - melyben az ev ref. papilak, Salamon Ferencz szülőháza állott, ezentúl róla neveztetik.”

    Képes Folyóirat - A Vasárnapi Újság füzetekben 14. kötet (Budapest, 1893)
   Déva város főterének és eddigi Iskola-utczájának sarkán áll az igen csinos és jól berendezett ref. papi ház. Ennek az Iskola-utczába nyúló oldalán helyezték el, f. évi június hó 11-ikén lefolyt ünnepélylyel a Salamon Ferencz emlékét hírdető márványtáblát.
   Az emléktábla leleplezésével egyszerre az utcza is nevet cserélt. Azóta ugyanis Salamon- Ferencz-utczának nevezik. A ház maga, amint az emléktáblán is fel van jegyezve, nem az, a melyben Salamon Ferencz született. Azt ez előtt hat esztendővel le kellett bontani, mert rozzantsága miatt használhatatlanná vált. Törpe, földszintes épület volt, három lakószobával. A hagyomány szerint előbb az uradalmi tiszttartó lakott benne, de Bethlen Gábor fejedelem állandó ref. papi lakását adományozta. Salamon Ferencz emléktáblája a régi lelkészi lakhelyén emelt újabb ház falába van illesztve, a mely ház ma is ref. papilak, amint e lapban ma közölt képen látható, épen a templom mellett áll.
   Salamon Ferencz születési helyének megjelölését gr. Kuun Géza indítványozta a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társaság egyik válaszmányi ülésében, csakhamar a jeles tudós halála után. A tábla költségeit egyesek adományából fedezték s elsősorban az indítványozó gróf járult hozzá. A csinos emléktábla felirata a következő:
E HELYRŐL LEBONTOTT RÉGI HÁZBAN,
MELYET BETHLEN GÁBOR DICSŐ FEJEDELEM
RENDELT EV. REF. PAPI LAKÁSUL,
SZÜLETETT 1825 SZEPT. 4-IKÉN
SALAMON ISTVÁN LELKÉSZ FIA, FERENCZ.
SALAMON FERENCZ
BUDAPESTI EGYETEMI TANÁR
ÉS A MAGYAR TUD. AKADÉMIA TAGJA ELSŐ RANGÚ VOLT
POLITIKAI ÉS SZÉPTANI FEJTEGETÉSEK ÍRÁSÁBAN;
MINT TÖRTÉNETÍRÓ PEDIG
ÖNÁLLÓ ÉS MÉLYREHATÓ FELFOGÁSÁVAL,
ERŐTELJES, MAGYAROS KIFEJEZÉSÉVEL, IRÁNYADÓ.
MEGHALT 1892 OKT. 9-IKÉN BUDAPESTEN.
EME TÁBLÁT IDE A HUNYADMEGYEI TÖRTÉNELMI
ÉS RÉGÉSZETI TÁRSASÁG HELYEZTE ORSZÁGOS ÉRDEMŰ
TISZTELETI TAGJA EMLÉKÉRE. 1892.
   Nem lesz érdektelen ez alkalommal közölnünk dr. Sólyom Fekete Ferencz törvényszéki elnök és történetírónak a leleplezés alkalmával tartott ünnepi beszédéből a Salamon gyermek- és ifjú korára vonatkozó következő részletet:
«Szegényes és több gyermekkel megáldott szülők sarja volt az ünnepelt. E részben a hiteles adatokat tiszteletes Szőts Sándor református lelkész úr kezeiből veszem. Salamon Ferencz édesatyja, Salamon István, a dévai reform, egyházban — saját följegyzései szerint — 1811. november 2-án foglalta el hivatalát. Meghalt 1843. decz. 27-én, mint dévai pap és esperes, 62 éves korában. Felesége Sala Klára volt, a megelőző pap, Sala Mihály, leánya. Gyermekeik voltak: 1. Klára (született 1815; csecsemőkorban halt el); 2. Dániel (szül. 1817-ben; reform, pap lett, Nagy-Lakon); 3. József (szül. 1819-ben; felsőbb tanulmányokat végzett Nagy-Enyeden, de mily sorsra jutott, adataink nem tartalmazzák); 4. Klára (szül. 1820-ban; meghalt 1844-ben); 5. István (született 1822-ben s református lelkész volt a Torda melletti Pólyán községben); 6. Ferencz született 1825-ben és megkereszteltetett azon évi szeptember hó 4-én. E nap tehát nem születése napja, mely egy néhány nappal, héttel, vagy esetleg hónappal minden esetre előbb helyezendő. 7. Sándor (szül. 1829.) és végül 8. Zsigmond (szül. 1830-ban). Egyiknek életfolyamáról sem találhatók följegyzések, valamint elhalálozásuk sincs Déván anyakönyvelve.
   Ferencz élete rendkívül változatos. Úgy látszik, a gondviselés keresztül akarta vinni mindazon tanulmányokon, mindazon tapasztalatokon, melyeknek közszereplésében és különösen írói pályáján szükségkép hasznát kellett vennie, miről hátrahagyott művei tanúskodnak legjobban.
Édesatyja halála után a nagyenyedi Bethlen-főiskolában találkozunk vele legelsőbben. Fogarasi Albert, ez időszerinti rector-professor, és Váró Ferencz tanár közlései nyomán következő adatok állanak rendelkezésre. Salamon Ferencz 1845. júniusában mint II-ad éves bölcsészeti osztálybeli hallgató állt vizsgálatra. Az érdemsorozatban 36 tanulótársa közt 11-ik volt. Előtte volt tíz társa közül felemlíteni Kendeffy Sámuel hunyad vármegyei, ma is élő nagybirtokost. Az 1845/6. iskolai évben ugyanazon főiskolában első éves jogász volt s grádusában a 10-dik. 1847-ben osztálytársai II-ed éves jogászok. A névsorban Salamon Ferencz nem fordul többé elő. Az 1847/48 első félévben sincs neve sem a jogászok, sem volt osztálytársai — ekkor már theologusok — névjegyzékében.
   A főiskola Epochalis könyvében vannak a következők följegyezve Salamon Ferenczről: 1844—45-ben élvezte a Barcsay-féle, ugyanazon év II-ik felében a Zágoni Gábor féle 17—17 magyar forintos «kegylet»-et. 1845—46-ban a kisebb fejedelmi, 1846—47-ben az Ajtai Mihály-féle 24 magyar forintos «kegylet»-et élvezte. Mit egybevetve a fennebb említett azon adattal, hogy neve 1847-ben már nem fordul elő a tanulók névjegyzékében, csak úgy magyarázhatunk meg, hogy az év első felében vizsgálatok kiállása előtt hagyta el az intézetet. Az 1845—46. évben 30 magyar forint jutalmat nyert a görög nyelvben tett előmeneteléért.
   A szabadságharcz őt is zászló alá szólítá. A csúcsai ütközetben 1848 - decz. 3-án, tehát épen nevenapján, mint honvéd tüzér-őrmester golyó által megsebesült. E különös és véletlen találkozást soha sem feledte; nevenapjával együtt sebesülésének napját is mindig megülte barátai s meghittei körében. Sebéből fölgyógyulván, főhadnagygyá léptették elő. Ezen tiszti rangban ott volt ő is Világosnál és bajtársaival együtt letette a fegyvert.
Bujdosóként Nagy-Váradon vonult meg és nevelő volt egy siketnéma ifjú mellett.
   Pálya után kellett néznie. Lelke áhította kiképeztetésének betetőzését. Mihelyt lehetséges volt, vagyis 1851-ben Pestre ment és magát a tudomány-egyetemen orvostan hallgatónak íratta be. Megnyilatkozott elméjének egyik fővonása, a határozott, a kétségtelen igaz után törekvés. Már mint orvostanhallgatót a mennyiségtan vonzotta s abban jeleskedni kezdett, így hivatott meg 1853-ban a mathematika tanárául Nagy-Kőrösre, hol akkor hazánk sok jelese: Arany János, Szabó Károly, Szilágyi Sándor, Szász Károly és többen fogadtak el tanszéket, hogy az üldözések útjából félrevonulva, hazafias, főnkért érzelmeikkel ellentétben nem álló kenyérkeresetre tegyenek szert.
   A leleplezési ünnepély szép és lelkesítő lefolyású volt. Az egész város minden rendű és rangú polgársága nagy számmal jelent meg. Budapesti és kolozsvári tudósok jelenléte emelte az ünneplés fényét. Ugyanez alkalommal általános figyelem s tisztelet tárgya volt az elhunytnak özvegye, aki a meghatottság kényeivel hallgatta végig néhai férje életadatainak, működésének, jelességének felsorolását. Már a történelmi társaság közgyűlésén, mely az ünnepélyt megelőzte, dr. Kuun Géza nagy hatású megnyitó beszédének egyik kimagasló részlete volt a Salamonra vonatkozó kegyeletes megemlékezés.
   Az emléktáblánál tartott beszédben dr. Sólyom Fekete részletesen és nagy gondossággal állította össze a jeles tudós életére vonatkozó adatokat. Szőts Sándor lelkész, aki a tábla gondozását alkalmi beszéddel átvette, arra használta föl ez alkalmat, hogy Salamon alakját követendő eszményül tűzze ki a tanuló ifjúság elé.
   A közebéden is Salamon emléke volt az ünnepély és felköszöntések fő tárgya. Különösen sikerült Beöthy Zsolt beszéde, aki találó vonásokkal körvonalazta Salamonnak emberi és történetírói hatalmas egyéniségét. Dr. Szádeczky Lajos azzal keltett nagy érdeklődést, hogy mint hálás és mesterét bámuló tanítvány adott érzelmeinek kifejezést. Magasztalta a várost és megyét, a melyeknek gazdag történelmi hagyományai oly sok jelest ihlettek már s bizonyosan Salamon lelkesedésének is első és állandó serkentői voltak. Most már ott áll a tábla és hirdeti, — a mint Szőts Sándor mondá, — hogy Magyarországon szegény ember is eljuthat a köztisztelet bármily magaslatára, ha tehetségéhez kitartás és nemes törekvés járul. R. L. (Réthi Lajos)