Mallász József. 1875 — 1933. Életképek.
Ez a félszázadnál valamivel hosszabb idő egy lázas munkásságban töltött igaz ember, Mallász József munkaidejét jelzi, mely fényes példája a „nulla dies sine linea“ életelv szigorú megvalósításának.
Mallász József Hunyadvármegye hollócímeres földjének, Déva városának szülöttje volt. Szülővárosa középiskolájának elvégzése után a budapesti egyetem bölcsészeti karának természettudományi előadásait kezdte hallgatni, de betegségre hajlamos gyönge fizikuma megkezdett tanulmányai abbahagyására kényszerítette. Azonban Mallász Józsefben oklevél nélkül is minden kellék megvolt, amely őt első sorban Hunyadvármegye és Erdély földjének kutatójává, másrészt általában természetvizsgálóvá avathatta. Hogy egész lényét átfogó és betöltő életcéljává a természettudományos kutatást tűzhette ki, két elhatározó tényező szerencsés összetalálkozásának tulajdonítható. Az egyik: a Nagy Természet szépsége és minden megnyilvánulása iránt való, veleszületett érzék. A másik tényező a Szép Természet „locus classicus“-án, Hunyadvármegye földjén született. A természettudomány ágazatai közül legbehatóbban az entomológiát (rovartan) művelte már diákkora óta. Fáradhatatlan és szerencsés gyűjtése révén olyan rovargyűjtemény birtokába jutott, amely — magángyűjtemények közt — valóban ritkította párját. Sok általa fölfedezett új rovarfaj őrzi az ő auctor-nevét, másfelől sok más, kivált külföldi búvár, nevezett el egy-egy új rovarfajt Mallász tiszteletére az ő nevéről.
Természetes, hogy Mallász szakirodalmi munkásságának legnagyobb része is az entomológia keretei között mozgott. Bel- és külföldi szakközlönyök, kivált az 1900-as években, sűrűn közölték mindig érdekes és valami új megismerést, nyújtó cikkeit. De ugyancsak ez idő tájt az entimológusok, s így Mallász József is, mondhatnék: rákaptak a barlangokra, amelyekben valóban rendkívül érdekes és sok tanulságost rejtő rovarvilág várta a behatóbb tanulmányozást. S itt ismét nem feledkezhetünk meg arról a szerencsés körülményről, hogy Hunyadvármegyének kivált az Erdélyi Érchegység-vonulatára eső területén, de a Ruszka-Pojanában s a Retyezátban is sok a barlang.
A barlangi rovarok tanulmányozásán kívül a barlang is nagyon érdekelte kutató búvárunkat. Sajnos azonban, más és nagyon sokirányú elfoglaltsága miatt a spelaeologia (barlangtan) terén kifejtett munkásságának nincsenek megfelelő irtott bizonyítékai. Egyfelől a barlangkutatás, de másfelől a római régiségek kutatása elvezette Mallász Józsefet az ősrégészet tudományához is. Így az ő nevéhez fűződik az Erdély földjén, a hunyadmegyei Ohába-Ponoron napfényre került első, s eddig egyetlen igazi ősember-csont, a Homo neandertalensis csontdarabkája, amely a horvátországi leletet nem számítva, Egész Délkelet-Európában egyedülálló a maga nemében. S milyen jellemzően tragikus, hogy amikor végül a Nándori barlangok pattintott kőeszközeiről szóló meglepően új adatokat elénk táró tanulmánya ezen a téren is fényesen igazolta rátermettségét, a fáradhatatlan és mindig járatlan mesgyéket kereső kutató már nem érhette meg értékes és az ősrégészet terén első önálló tanulmányának megjelenését. Így ez csak fejfáján jelent majd egy újabb babérágat.
Az ősrégészet szoros összefüggésbe hozható a római régészettel, amely tudományág voltaképpen kívül esett Mallász József szorosan vett érdeklődési körén. Ámde az ő törhetetlen buzgalmának köszönhető, hogy az anyagi eszközök szűkös mivolta mellett sem szűnt meg a kutató-munka, s a Hunyadvármegyei Múzeum főként a hajdani Micia, Sarmisegetuza és Gradistyei vár klasszikus helyén újabb és újabb eredményes ásatást végzett. Ez a magyarázata annak, hogy a muzeális anyag nemcsak mennyiségben bővült, hanem tudományos értékben is rohamosan növekedett, s a Déván elhelyezett Múzeum római anyaga révén messze túlnőtt a vidéki múzeumok színvonalán, nemcsak országos, hanem európai viszonylatban is.
Mallász József kitűnően bevált szerkesztője is volt régebben a „Szászváros“ című helyi lapnak, élete utolsó évtizedében pedig a Vármegyei Múzeum Évkönyvének, a „Publicatiile Muzeului Judetean Hunedoara“ c. szakfolyóiratnak, a Hunyadmegyei Történelmi, Régészeti és Természettudományi Társulat Kuún Géza gróf által alapított Évkönyve folytatásának.
A Sorstól kimért munkaidő volt nagyon kevés ahhoz, hogy mindazt elvégezhesse, amit tőle, Erdély földjének egyik alapos ismerőjétől, s a munkabíró, mindig tettre kész tudóstól méltán vártunk.
**********
Ami Mallász József egyéniségében porlandó volt, immár egyesült annak a klasszikus földnek rögével, amelynek természeti szépségeit, igazságait és történelmi emlékeit ő annyi lelkesedéssel búvárolta és olyan nagy kitartással igyekezett embertársaival is megismertetni.
Gaál István
Forrás: Pásztortűz, 1933. május 31.
Mihalik József szerk.: Muzeumi és Könyvtári Értesítő 3. évfolyam (Budapest, 1909) 1. füzet / Hivatalos közlemények
Szalay Imre h. orsz. főfelügyelő előadja, hogy Farkadin községben Lónyay Margit grófnő tulajdonában több római kőemlék létezik, a melyeket czélszerűen lehetne Vajdahunyadon, vagy Déván, esetleg Hátszegen elhelyezni. A kőemlékek a grófnőtől megszerezhetők volnának, de nincs kizárva, hogy azokat a grófnő esetleg ajándékba is ide adná. Szükséges tehát, hogy a kőemlékek megszemléltessenek s a helyi viszonyok tanulmányozásával kijelöltessék az a hely, ahol azok a legczélszerűbben felállíthatók volnának. A Főfelügyelőség felkéri Pósta Béla szakfelügyelőt, hogy a kőemlékeket s a helyi viszonyokat tanulmányozza s erről a Főfelügyelőségnek jelentést s javaslatot tegyen.
Mihalik József szerk.: Muzeumi és Könyvtári Értesítő 3. évfolyam (Budapest, 1909) 2-3. füzet / Hivatalos közlemények
Déva, Hunyadmegyei Múzeum. Építkezési államsegélyt eddig nem nyert. Bizonyos helyi nehézségek legyőzése után a «Magna Curia» nevű kincstári épület volna a múzeum czéljaira megnyerhető. Ez érdemben tárgyalások vannak folyamatban. A Főfelügyelőség 1907. április 6-án 167.szám alatt fölterjesztést intézett a pénzügyminiszterhez, tűzze mielőbb napirendre az új pénzügy igazgatósági palota fölépítését s tájékoztassa erről a Főfelügyelőséget.
Mihalik József szerk.: Muzeumi és Könyvtári Értesítő 4. évfolyam (Budapest, 1910) 2-3. füzet
DÉVA: A Hunyad megyei Történelmi és gégészeti Társulat Múzeuma jelenleg ideiglenes elhelyezése mellett sem rendezhető, sem fejleszthető nem volt. A «Magna Curia» nevezetű épületnek múzeummá való berendezése ügyét a Társulat által kiküldött bizottságnak az év végéig még nem volt módjában előbbre vinni. (A további fejleményekről a hivatalos közlemények építkezési rovatában számolunk be.)
A múzeum vezetősége a dévai Várhegy oldalában ásatást kezdett a múlt évben s talált is egy régi konyhamaradékot, de fedezet hiányában az ásatást abba kellett hagynia. Egy nevezetes gyarapodása volt azonban a múzeumnak s ennek megszerzése azt mutatja, hogy a múzeum fejlődésének nem a közönség részvétlensége, hanem csupán az alkalmas helyiség hiánya állja az útját.
Lónyay Margit grófnő alsófarkadini birtokáról a birtok előbbi tulajdonosa, báró Nopcsa által gyűjtött római kőrégiségeket megvételre ajánlotta fel a Főfelügyelőségnek. A kőemlékek között több domborműves építészeti részleten kívül feliratos sírkőtöredékek, egy fogadalmi oltáralakú kő két keskeny oldalán domborművekkel, három székláb oroszlánfejes és talpas mintájú domborműves díszítéssel, nyolcz férfi- és nőszobor, fejek és lábak nélkül, két darab kisebb mellszobor-töredék fej nélkül, két nagyméretű oroszlánszobor, (a szobrok mind bukovai márványból valók) s végül néhány kisebb jelentőségű tárgy volt, így hatszög-, kereszt- és piskótaalakú mozaiktéglák és fedéltégla-töredékek. Mind a régiségek Sarmisegetusából származnak s úgy a feliratos kövek, mint az építészeti részletek és szobrok nagyobbrészt igen jó iskolából valók.
Ez okból a Főfelügyelőség elhatározta, hogy megmenti s elsősorban a sarmisegetusai emlékek őrzésére hivatott dévai múzeumban helyezi el ez emlékeket. Felhívást intézett tehát a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulathoz s Hunyadmegye és Dévaváros közönségéhez, hogy a 2000 koronányi vételárhoz felében járuljanak hozzá, mire a vármegye közönsége 400 korona, Déva város közönsége 200 korona, a Társulat pedig 400 korona hozzájárulás megszavazásával adta bizonyságát annak, hogy a múzeum kulturális hivatását s a sarmisegetusai emlékek megszerzésének fontosságát helyesen fogja fel. Így kerültek az értékes régiségek a dévai múzeum birtokába, ahol azokat ideiglenesen a főreáliskola egy használatlan helyiségében raktározták el.
Mihalik József szerk.: Muzeumi és Könyvtári Értesítő 5. évfolyam (Budapest, 1911) 2-3. füzet.
DÉVA. A Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulatmúzeumának az előző évben szerzett értékes gyarapodását, a Lónyay Margit grófnőtől vett római kőemlék-gyűjteményt, különböző akadályok miatt még a múlt év folyamán sem szállították be a múzeumba. A múzeumot fenntartó társulatnak működéséből említést érdemel a társulat Évkönyve XX. évfolyamának négy füzetben történt kiadása, továbbá a kolozsvári unitárius püspökség által a dévai várban rendezett Dávid Ferencz ünnep szervezésében való részvétel, amely ünnepség keretében a Társulat tulajdonát képező dévai vár belső udvarán egy Dávid Ferencz emlékmű állíttatott föl. Ez alkalomból a Társulat a várba fölvezető lépcsőket rendbe hozatta s karfákkal látta el, s Szabó Imrével megíratta a dévai vár történetét, melyet illusztrált füzet alakjában adott ki az ünnepély előtt a Társulat.
Mihalik József szerk.: Muzeumi és Könyvtári Értesítő 5. évfolyam (Budapest, 1911)
Déva, Hunyadmegyei Múzeum. Építkezési államsegélyt eddig nem kapott. Bizonyos helyi nehézségek legyőzése után a «Magna Curia» nevű kincstári épület volna a múzeum czéljaira megnyerhető. A Főfelügyelőség 1907 április 6-án 167. szám alatt fölterjesztést intézett a pénzügyminiszterhez, tűzze mielőbb napirendre az új pénzügyigazgató- sági palota fölépítését s tájékoztassa erről a Főfelügyelőséget. A múzeum elhelyezésének ügyét a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat október hó 22-én tartott választmányi ülésén tárgyalta. Minthogy a polgármester kijelentette, hogy tudomása szerint 1910-ben megkezdik a pénzügyi palota építését, a múzeum elhelyezéséről tehát csakis ideiglenesen s csak a közbeeső időre kell gondoskodni. A választmány az elhelyezés kérdezésének rendezését egy bizottságra ruházta s ez minden lehető tervet megtárgyalt a múzeum elhelyezésére vonatkozólag. Bérházba nem vihetik a múzeumot, mert Déván a tisztviselők nagy része sem tud megfelelő lakást kapni. A választmány most azt reméli, hogy az őszszel kezdődő tömeges építkezések által alkalmas helyiség ürül, de azért megkezdte az akciót arra nézve is, hogy a Hunyadmegyei Nőegylet árvaháza engedtessék át a múzeum czéljaira.
Mihalik József szerk.: Muzeumi és Könyvtári Értesítő 6. évfolyam (Budapest, 1912)2-3. füzet
DÉVA. A Hunyad megyei Történelmi és régészeti Társulatévi jelentése szerint «a megyében dúló politikai viszályok a kulturális intézmények támogatásától és ápolásától elterelték az intéző körök figyelmét.» A hazai közművelődés ügyét más helyeken el tudják választani a napi politikától és éppen a közművelődés ügyében találják meg azt az egyesítő erőt, mely a napi politika küzdelmeinek bomlasztó hatását ellensúlyozza.
A jelentés a múzeumi ügy pangásáról ad képet, holott, amikor két év előtt a farkadini régiségeket a vármegye és város közönsége s a Társulat egyesített erővel a Főfelügyelőség anyagi hozzájárulásával megszerezte, a muzeális ügy föllendülésére mutatkozott remény. A múzeum 1911. évi gyarapodásának legjelentékenyebb részét korábbi években szerzett, de csak nagy sokára bekebelezett szerzemények teszik. A régiségtárba most lajstromozták be a Lónyay Margit grófnőtől megvett 53 drb római kőrégiséget.
A kőrégiségek közül azonban a Társulat 1911. évi Évkönyve 60- 70. oldalain olvasható Hivatalos Értesítő szerint — egyelőre csak a könnyebb tárgyakat hozatta be e Társulat a múzeumbe. Új szerzemény egy Miciában talált, agyagból égetett, Baál képét ábrázoló dombormű s egy 300 koronáért szerzett, 1500 darabból álló, Szentgyörgyvályáról (Hunyadm.) származó újkori ezüst éremlelet.
A néprajzi osztályba ez évben vették át az 1907. évi államsegélyből a Szabó Imre által eszközölt hunyadmegyei néprajzi gyűjtés 99 darabból álló eredményét. A múzeumot fönntartó társulat működéséből fölemlítendő, hogy felolvasások tartását a választmányi üléseken elejtették, bár ezek megtartásával nem akarnak végleg szakítani.
Az Évkönyvet költségkímélés okából ezentúl az eddigi négy füzet helyett egy vagy két füzetben adják ki, mert a Dévai Hitelbank bukása a társulatot is érzékenyen érintette. Az anyagi veszteségre való tekintettel a társulat tisztviselői lemondtak tiszteletdíjaik 50%-áról.
Mihalik József szerk.: Muzeumi és Könyvtári Értesítő 8. évfolyam (Budapest, 1914) 2-3. füzet
DÉVA. Hunyadmegye Tört. 7ég. és Természettudományi Múzeumának az előző évekből származó súlyos gazdasági veszteségei, melyek az anyatársulatot érték, valamint az állami segély beszüntetése, korlátolt működést szabtak működése elé, mert csakis gyenge anyagi erőkre támaszkodva, alig fejthette ki a tőle várható munkásságot. Az 1913-ik évben kifejtett működés azonban ezek daczára mégis kielégítőnek mondható, amennyiben az őskori, a római-korabeli (a lapidarium kivételével) és etnographiai tárgyak leltározását befejezték, ezeknek szakszerű elrendezése azonban az alkalmatlan helyiségben, a dévai főreáliskola mellékhelyiségében teljesen lehetetlennek bizonyult. Az értékesebb bronzkori tárgyak elhelyezésére két üvegszekrényt szereztek be. A gyűjtemények gyarapítása tekintetében évközben több eredményes kutatást tett Mallász József saját költségén, míg az anyatársulat megbízásából Jánó Béla szászvárosi gimnáziumi tanár 300 K költséggel Várhelyen folytatott ásatásokat.
A Földtani Társulat kebelében megalakult Barlangkutató Társasággal a hunyadvármegyei barlangok átkutatása és feltárása kérdésében keresett összeköttetés létrejött, melynek eredménye képpen már most jelezhető, hogy a hunyadmegyei barlangok szakszerű feltárása és feldolgozása a jövőben biztosítva van. Az anyatársulatot nagyobb anyagi támogatásra képessé tevése érdekében az 1913 október 4-én Algyógy községben megtartott közgyűlésen Mailand Oszkár helyébe megválasztott Mallász József múzeumigazgató által bevezetett társadalmi aktív az év végéig 60 új társulati tagot eredményezett.
A dévai várhegy lábánál épült «Magna Curia» nevezetű Bethlen-féle kastélynak múzeumi czélra leendő átengedése érdekében Mallász József igazgató az 1913. évi decz. 30-án megtartott vármegyei törvényhatósági közgyűlésen indítványt terjesztett be, melyet a törvényhatóság általános lelkesedéssel magáévá tett. Az indítvány értelmében az illetékes tényezőket feliratilag keresték meg, hassanak oda, hogy az épület rövid időn belül engedtessék át múzeumi czélra.
Az eszközölt beruházások, a teljesített kutatások és ásatások, az eredményesen bevezetett taggyűjtési mozgalom, a múzeumigazgató által indítványozott minden hó első szombatján felolvasással és előadással kapcsolatosan rendezett barátságos összejövetelek, végre a Magna-Curia-nak múzeumi czélra leendő átengedése érdekében megindított aktív biztató jelek a jövő eredményes munkásságára.
A pénzügyminiszter 1914. május 18-án 38.564. sz. a. értesítette a vármegye alispánját, hogy a Magna Curia épületére a kir. kincstárnak előreláthatóan még hosszú ideig szüksége lesz s ennélfogva jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy azt a Társulat czéljaira átengedje.
A szászvárosi anyakönyv, ahova Mallász születését bejegyezték.
Mihalik József szerk.: Muzeumi és Könyvtári Értesítő 9. évfolyam (Budapest, 1915) 1-2. füzet / Mihalik J.: Intézményeink és a háború
DÉVA: A Hunyadvármegyei Történelmi gégészeti és Természettudományi Társulat tisztviselői közül csupán Bottyán József társulati jegyző teljesít mint népfelkelőhadnagy vasútbiztosító parancsnoki szolgálatot. A háború a legnagyobb mérvben hatott bénítólag a múzeum további fejlődésére, amennyiben Mallász József múzeumigazgató, mint állami tisztviselő, a mozgósítás elrendelésének első pillanatától kezdődőleg oly tetemes munkatöbblet teljesítésére kényszerült, hogy a múzeum további rendezését és fejlesztését a normális idő beálltáig félbe kellett szakítania.
Mihalik József szerk.: Muzeumi és Könyvtári Értesítő 9. évfolyam (Budapest, 1915)1-2. füzet
DÉVA. Hunyadmegyei Múzeum. Amaz örvendetes nekilendülés, amely a Hunyadi Tört. Rég. és Természettudományi Társulat vezetése alatt álló Hunyadmegyei Múzeum életében az 1913. év végével bekövetkezett, még fokozottabb mértékben lett volna hivatott gyümölcseit az 1914. év folyamán meghozni. Így is volt az általános mozgósítás elrendelésének pillanatáig. Mallász József múzeumigazgató azonban így is az évnek rendelkezésére álló idejében a Főfelügyelőség, az anyatársulat, Göllner Károly választmányi tag, mint állami főreáliskolai igazgató és egyes magányosok által történt hathatós támogatásával olyan intenzív működést fejthetett ki, aminő az a múzeum eddigi életében páratlannak minősíthető.
Mindenekelőtt sikerült az évekkel ezelőtt az anyatársulat és Főfelügyelőség készségéből a Lónyay Margit grófnőtől megvásárolt római feliratos köveket a Hátszeg város melletti Alsófarkadin községből hazaszállítani. Ez értékes anyag nagy része — Páll Albert kir. tanácsos, pénzügyigazgató jóvoltából — a múzeumi helység meg nem felelő volta miatt a Bethlen-féle «Magna Curia» nevű épület (ma pénzügyigazgatóság) előcsarnokában nyert elhelyezést. E római köveknek az anyatársulat anyagi erejét felülmúló szállítási költségeit a Főfelügyelőség adta meg rendkívüli segélyképen.
A múzeumigazgató jelentős működést fejtett ki a teljesen használhatatlan állapotban lévő múzeumi helyiségek lehetőség szerint való karbahozatala körül is, amivel elérte, hogy a múzeumi anyagnak czélszerűbb felállítása és rendezése nagy lépéssel előrehaladt.
Mint az elmúlt években, az 1914. év folyamán is több ízben történtek az irányban lépések, hogy a pénzügyi kincstár tulajdonát képező Magna Curias-épület engedtessék át múzeumi czélra. Hunyadmegye törvényhatósága tavaszi közgyűlésén foglalkozott e kérdéssel és ismételten fordult felirattal az illetékes tényezőkhöz, kérve, hogy most már sürgősen engedtessék át az épület leghelyesebb rendeltetési czéljának. A pénzügyi kormányzat felelete nemcsak ismételten tagadó volt, de a «Magna Curiának» tatarozása mellett és a számvevőség részére egy ugyanazon telken emelendő épület fölépítését is tervbe vette, amivel az anyaépület múzeumi czélra leendő átengedésének kérdése a jövőben teljesen kilátás nélküli lett volna.
A múzeum igazgatójának azonban sikerült ez utóbbi tervet megakadályoztatnia, a tatarozási munkálatok pedig oda módosultak, hogy csak restaurácziós munkák vannak tervbe véve, anélkül azonban, hogy az épület lényegén csorba esnek.
A kitört háború ezt a kérdést is holtpontra juttatta. A Főfelügyelőség részéről 1914. június végén dr. Posta Béla orsz. felügyelő megvizsgálván a múzeumot, ott fontos változásokat talált. Tapasztalta, hogy a korábbi szomorú stagnálással szakított a múzeum vezetősége s a komoly munkára tért át. Egyelőre azonban lehetetlen volt megállapítania a változás méreteit, mert kérdést képezhet még, ha várjon nem pusztán a múzeum jelenlegi vezetőjére, Mallász Józsefre vonatkozik-e a változás, de az már ma sem képezheti kérdés tárgyát, hogy Mallász J. igen nagy nyeresége a múzeumnak. Lehetetlen itt elismerés nélkül hagyni azt az önzetlen és lelkes munkát, melyet Mallász J. e fontos gyűjteményben valóban szűkös viszonyok között végzett s amellyel a gyűjtemény mostani rozoga helyiségeinek úgyszólván minden segítőeszköz híjján elfogadhatóbb külsőt kölcsönözni igyekezett, még attól sem riadva vissza, hogy maga álljon be mázolónak és saját kezűleg fesse újra a helyiségek ajtóit és ablakait. Munkájának erkölcsi értéke még emelkedik, ha megtudjuk, hogy 2000-nyi tiszteletdíját is a régiségtár gyarapítására és rendbentartására fordította. Mallász J. kezenyoma meg is látszik a gyűjtemény képén.
Szomorú helyzetben van ez ma is — hiszen a lehetetlent Mallász sem tehette lehetővé — de legalább rendben és használható állapotban. Az ő rendezésének világításában válik csak igazán láthatóvá e gyűjteménynek éppen nem mindennapi jelentősége, ami miatt a Főfelügyelőség mindig őszinte fájdalommal látta a kötelességteljesítésnek azt a szomorú hiányát, mely gr. Kuun Géza halála óta a múzeummal törődni kötelesek részéről megnyilvánult s ami miatt már azzal a gondolattal kellett foglalkoznia, hogy az oly fontos hunyadmegyei művelődési góczpontot nem volna-e helyesebb a leghivatottabb megyei székhelyről Szászvárosra átvinni.
Ha Mallász J. csak egy évtizedig érvényesülhet e múzeumnál, úgy minden remény megvan arra, hogy Déva megállja a helyét. Mallász J. mint entomológus rendelkezik a természettudomány módszerével s így mi sem állja útját, hogy mai lelkesedésével és ügyszeretetével kellő vezetés mellett a legértékesebb erővé váljon. Mindez amellett szól, hogy a dévai múzeumot az állam részéről támogatni érdemes feladat, ámde az 1914. év eseményei a Főfelügyelőség ebbeli szándékának gátat vetettek s így a múzeum 1914-ben államsegélyhez nem juthatott. A gyűjtemények törzsállománya 1914. végén: könyvtár 1274 db;régiségtár 9395 db ; néprajzi tár 434 db ; képzőművészeti gyűjt. 47 db.; természetrajzi gyűjt. 702 db. Összesen: 11.852 db.
Múzeumi és könyvtári értesítő. Mihalik József szerk.: Muzeumi és Könyvtári Értesítő 10. évfolyam (Budapest, 1916) 2-3. füzet
DÉVA.A Hunyadmegyei Történelmi, gégészeti és Természettudományi Társulati Múzeum. A «Múzeumi és Könyvtári Értesítő» 1915. évi 1—2. füzetében megjelent, a múzeumnak 1914. évi állapotáról szóló elismerő jelentés Mallász József múzeumigazgatónál termékeny talajra talált és a dicséret hivatva is lenne arra, hogy az általa önzetlenül betöltött és felelősségteljes állással járó kötelességeit az ügy iránti lelkes odaadással tovább teljesíthesse és így a munkásságához fűzött reményeket megvalósíthassa. Azonban sajnálattal kell megállapítanunk, hogy Mallász József múzeumigazgató további eredményes működésének határt szabtak a kényszerítő körülmények s jóllehet minden amellett szól, hogy a dévai múzeumot anyagilag is támogatni érdemes feladat, az 1914. év eredményei a Főfelügyelőség ebbeli szándékának gátat vetettek és így a múzeum az 1914. évben állami segélyhez nem juthatott. A múzeumot fenntartó anyatársulat minden áldozatot meghozott, a múzeumigazgató pedig a rendelkezésére állott csekély anyagiakat a leggazdaságosabban használta föl, mert a múzeumi anyag újabb gyarapodása mind az ő gyűjtésének, minden beállított új polc saját keze munkájának az eredménye, mégis a lehetetlent Mallász sem tehette lehetővé s így ő maga is legfőbb szükségét látta annak, hogy a nem mindennapi jelentőségű gyűjtemény helyesebb elrendezése érdekében szekrények beszerzésére államsegély nyújtassék. A szekrények jegyzékét összeállították s a nyerendő államsegély reményében a múzeumigazgató azokat Újváry Jenő dévai bútorgyárosnál meg is rendelte, aki az új és az átalakított szekrényeket kifogástalan állapotban szállította és azok most már csak berendezésre várnak. Azonban a remélt államsegély elmaradt s így a szekrények 1240 K 60 f-t kitevő ára kifizethető nem volt. A múzeumigazgató a tartozás kiegyenlítése czéljából rendkívüli államsegélyért fordult a Főfelügyelőséghez. Ami a múzeum belső életét és fejlődését illeti, az elmúlt év is eredményes működésről tehet tanúbizonyságot. A múzeumigazgató megteremtette a néprajzi szobát és megvetette alapját egy kizáróan őskori tárgyakat magába foglaló szobának. Ez utóbbi gyűjteménycsoport a múzeumigazgató által Déva határában már régen fölfedezett, azonban csak most föltárt őskori lelőhely tárgyaival is gyarapodott. Jóllehet a kérdéses tárgyak úgy látszik csupán másodlagos fekvőhelyről valók, a figyelmet mégis megérdemlik, mert a tordosi kultúrával rokon kultúrát képviselnek.
A gyűjtemények törzsanyaga az 1915. év végén. Könyvtár: 1192 könyv; 54 folyóirat ; 72 aprónyomt. Egyéb könyvtári anyag rendezés alatt. Régiségtár:1682 őskori; 4479 római; 139 közép- és újabbkori; 6 kegyeleti tárgy; 3321 érem és pénzjegy. Néprajzi tár:2 magyar; 429 hazai nemzetiségi; 3 külföldi művelt népi tárgy. K Képzőművészeti gyűjtemény :2 szobor; 4 festmény ; 6 rajz és metszet; 2 freskó; 29 fénykép ; 4 modern iparművészeti tárgy. Természetrajzi gyűjtemény: 158 ásvány és kőzet; 518 csiga, kagyló; 26 őslénytani tárgy.
Mihalik József szerk.: Muzeumi és Könyvtári Értesítő 11. évfolyam (Budapest, 1917) 2-3. füzet / Dr. Gulyás Pál: Könyvtári problémák
DÉVA. A Hunyadvármegyei Történelmi, Régészeti és Természettudományi Társulat múzeumában újabb anyagnak — készpénz ellenében való — beszerzése 1916-ban nem vált lehetővé. Az országnak, főleg az erdélyi részeknek, az oláh háborúra való felkészülődése korszakában Mallász József múzeumigazgató az esetleges anyaggyűjtő munkálatok tekintetében főleg a kiépített védelmi vonalak lövészárkainak felkeresésére fordította tevékenységét, mert hiszen közelfekvő gondolat volt, hogy a lövészárok-rendszer olyan területet is fog érinteni, mely a figyelmet méltán lekötheti s ekkép hivatva van Hunyadvármegye régészeti szempontból is elannyira klasszikus adatait bővíteni, kiegészíteni. Daczára annak, hogy a Várhelytől és Veczeltől délre elhúzódó lövészárkok semmi tárgyat sem szolgáltattak, a teljesített fáradságos munka meddőnek még sem bizonyult, mert a Maroson túli lövészárkok itt-ott érdekes őskori lelettel szolgáltak. Nevezetesen a Marossolymos községhez tartozó balátai határrészben érdekes szkyta-leletet tárt föl, melyhez azonban a múzeum igazgatója már csak fel- dúlt állapotban juthatott, mert a kincskeresők szomja katonáékat is a lelet megsemmisítésére ösztökélte.
Három edény töredékei, egy törött, erősen rozsdamarta késpenge és egy tipikusan szkyta csákány, továbbá két csontváznak egyes részei voltak még megmenthetők. Kőkemény homoktalajban végzett utánásással egy fazéknak alsó része került még elő, melyben ételmaradványok vannak.
Innentől délkeletre Haró község szőlős részében pedig egy bronzkorbeli gyermeksírhelynek látszó telepet tárt föl az igazgató, de már ide is csak későn érkezhetett ki, mert a lelet legtekintélyesebb része már megvolt semmisítve és elhurczolva. A kiszállás a gyönge, könnyen elmálló gyermekcsont részeken kívül erősen rozsdás apró nyílvesszőket (?), bronzspirálisokat, bronzpitykéket és több, edénytől származó töredéket eredményezett, holott az utóbbi helyen föltárt teljes lelet több kilogrammnyi súlyú lehetett. A belső munkálatok tekintetében a múzeumigazgató az 1915 évi jelentésben említett három átalakított és öt új szekrényt berendezte, aminek természetes következménye volt, hogy a múzeum egész anyagát úgyszólván újból kellett elrendeznie.
Dr. Horváth Géza orsz. felügyelő hivatalosan 1916. júl. 17-én megtekintvén a múzeumot, őt Hunyad vármegye több pontján eszközölt gyűjtőútjában elkísérte a múzeum igazgatója is. Horváth G. jelentéséből értesültünk, hogy a múzeum most is az állami főreáliskola telkén külön álló régi melléképületben van elhelyezve, de míg ezelőtt a gyűjteménytárgyak két szobában a legnagyobb rendetlenségben csak egymásra voltak hányva, úgy hogy alig lehetett köztük mozogni és nagy részüket jóformán látni sem lehetett, most Mallász József igazgató az egész múzeumot lehetőleg rendbe hozta s a sok becses (elsősorban régészeti) anyagot rendes szekrényekbe helyezte, minek következtében azok most nemcsak hozzáférhetők és megszemlélhetők, hanem a pusztulástól is meg vannak óva.
A gyűjtemények most 6 szobát töltenek be: 4 szobát a régészeti gyűjtemény, 1 szobát néprajzi tárgyak, 1-et pedig ásványok és kövületek foglalnak el. Különösen kiemelendő, hogy az összes rendezési, tisztogatási és egyéb munkákat Mallász igazgató egymaga végezte, sőt szolga hiányában még a sepréstől és takarítástól sem riadt vissza. Ámbár a múzeum jelenleg a körülményekhez képest elég rendezett állapotban van, a gyűjteménytárgyak elhelyezése mindamellett jobbára csak raktárszerűnek mondható s a gyűjteményeket még most sem lehetne a nagy közönség számára megnyitni. Ez csak akkor fog megtörténhetni, ha a Magna Curia épülete a múzeum czéljaira meg lesz szerezve és restaurálva.
A m. k. pénzügyminisztérium már 1914. évi 73.271. sz. a. értesítette Hunyadvármegye közönségét, hogy a Magna Curia országos műemléknek van deklarálva s a Műemlékek Orsz. Bizottsága által restauráltatni fog, kérdést képez azonban, várjon a pénzügyminisztérium átengedi-e majd a restaurált Magna Curiát múzeumi czélokra, ami ha még nem volna biztosítva, jó előre meg kell tenni a szükséges lépéseket.
A hunyadvármegyei pénzügyigazgató, akivel e kérdésről Horváth G. értekezett, kijelentette, hogy a Magna Curia még restaurált állapotban sem lesz alkalmas a pénzügyigazgatóság hivatalos czéljaira és hogy ennélfogva ott, mielőtt a restaurálási munkálatokba belekezdenének, okvetlenül a már tervbe vett pénzügyi palotát kell előbb felépíteni. A múzeum megfelelő és végleges elhelyezése e szerint tehát még a jövőnek van fenntartva. Míg ez véglegesen el nem dől, a múzeum természetrajzi gyűjteményei érdekében is csak az anyag összegyűjtésére, determinálására és konzerválására lehet szorítkozni.
Mallász József igazgatóval, ki maga is szakavatott zoológus, ebben Horváth G. megállapodott, valamint abban is, hogy a gyűjtés kizárólag csak Hunyadvármegye területére terjedjen ki.
Szept. végén Erdélybe törvén az oláh vad horda, a csöndes, nyugalmas, szívet-lelket gyönyörködtető alkotás munkáját a menekülés rémes zaja váltotta fel. Minden veszendőbe látszott menni, amihez a szív minden paránya görcsösen ragaszkodott. A múzeumi igazgatót kenyéradó hivatala menekülésre hívta föl, de felelősségének tudata s mert most már az anyatársulat minden anyagi és erkölcsi felelőssége is egyedül reá szakadt, arra késztette, hogy az illetékes tényezőknél kieszközölje a visszamaradás engedélyezését. Kitartani az utolsó pillanatig, ez volt a jelszava.
Ezek után — miniszteri és főfelügyelőségi rendeletből kifolyólag — hozzálátott a mentési munkálatokhoz. Teljesen magára hagyottan, minden segítség nélkül, legjobb belátása szerint mindent maga végzett a teljes lelkierőt és lángoló ügyszeretetet tanúsító férfiú. A római feliratos köveket, a Mithras-táblát és a kisebb szoborféléket Mallász József igazgató alkalmas helyen elásta s azokra téglákat hordott, az értékes tárgyakat és értékeket pedig saját maga összeállította s ládákba becsomagolva, tetemes fáradalmak árán Budapestre szállíttatta, ahol azokat most is őrzik. A múzeum épületét magában foglaló állami reáliskola német kórházzá lévén átalakítva, sajnos, e kultúrnemzetnek a hosszú, kegyetlen harczok által erkölcseiből kivetkőztetett egyes fiai romboló hajlamukat a múzeum ellen is harczba vitték.
Az igazgató minden igyekezete, hogy ennek határt szabjon, czélra nem vezetett. Betört ablak, feltört raktár, fölfeszített ajtó, ledöntött szobor, összezúzott felírásos kőemlékek, megsemmisített tárgyak, elemelt holmik és a mindenütt visszahagyott névjegy jelzi a múzeumban ezt az uralmat. Miután a leltárak, törzskönyvek és pénztári könyvek még nem állanak az igazgató rendelkezésére, statisztikai adatok e jelentésben nem voltak közölhetők.
Mallász József Eduard születése
Déva és Vidéke, 1929. április 20. Rendezik a megye levéltárát.
D. Rozván István prefektus belátva a megye levéltára ren¬dezésének a szükségességét, felkérte Mallász Józsefet, a dévai múzeumigazgatóját, hogy a levéltárat a legjobb belátása szerint rendezze. Tekintettel arra, hogy Hunyadmegye levéltára történelmileg is nevezetes és fontos iratokat tartalmaz, nagyon örvendünk, hogy a levéltárat Mallász József múzeumigazgató rendezi, aki erre a legalkalmasabb szakember a megyében.
Déva és Vidéke, 1929. július 6. Rendezték a megye régi levéltárát.
Hunyadvármegye régi levéltárának rendezésével, tekintettel arra, hogy azok között nagyon sok régi értékes irat van a prefektus Mallász József múzeumigazgatót bízta meg, aki már néhány hete majdnem minden idejét ennek a nagy munkának szentelte. A munka már részben elkészül el s amikor a prefektus meglátta a kifogástalan rendet a pincékben, elragadtatásának adott kifejezést és gratulált a derék igazgatónak, aki nemcsak hogy rendbe hozta a levéltárt a pincében, de összesen 84 lei költséggel az előirt polcokat is előállította, tekintettel arra, hogy az anyag a pincében meg volt, azonban csak úgy, hogy azt senki sem látta. A legrégibb megyei jegyzőkönyvek a 17-század elejéről valók, amikor még mindent latinul vezettek.
Déva és vidéke, 1929. október 19. Szép eredmények Micia római város feltárásánál. Eddig két lakóházra bukkantak.
Dr. Rozván István hunyadmegyei prefektus pártolásával, Mallász Józsefmúzeumigazgató kezdeményezésére, valamint Dr. Vlad Aurel kultuszminiszter jóindulatából kifolyólag a régi terv közelmúltban megvalósult: hozzáfogtak a Vecel község alatt elterülő Micia régi római város kiásásához. Az ásatásokat a Comisiunea Monumentele Istorice Cluji megbízottja Dr. Daicoviciu Constantin professzor irányítása mellett Mallász József dévai múzeumigazgató vezeti.
Az ásatások még alig, hogy megkezdődtek, máris igen szép eredményre vezettek. Két ró¬mai házra bukkantak, amelyek közül az egyiknek nemcsak az alapzata van meg teljesen, hanem egyes falrészek is, miáltal a ház teljesen rekonstruálható. A terület romhalmaza alól ez a ház egy nagyszabású épületként tárul fel a kutatók szeme előtt.
Érdekes, hogy az egyik szobában teljes biztonsággal megállapítható a kalorifer (központi fűtési rendszer). A többi szobák ásatásából megállapították, hogy a padozat cement habarcs és tégla. A másik egy hét szobás ház, amely méginkább hivatva van a tudományos világ érdeklődését felkelteni, amennyiben határozottan meg lehet állapítani azt a körülményt, hogy a római hadsereg visszavonulása után, egy a római impérium megszűnése utáni valamilyen barbár néptörzs tagjai foglalták el ezt a területet. Primitív módon a házat ismét lakhatókká tették, amíg őket is egy másik invázió vagy valamilyen elemi csapás ki nem kergette ebből a menhelyből. Erre vonatkozólag főleg az egyik szoba nyújt nekünk fényes bizonyítékot, amennyiben egy tüzelő helyre akadtak, amely körülbelül fél méter vastagságú égetett tégla töredék és égetett földréteg alatt terült el.
Rengeteg edénytöredék mellett 3 agyagtál és két fazék majdnem teljes épségében és eredeti volt helyzetében kerültek napvilágra. Ezek közül több darab a római idők utáni kultúráról tesz tanúságot. Megemlíthetjük a kisebb leletek közül a vassarlót, amely a dák kard valamely alakját mutatja nekünk. A sarlót ugyanis hosszú nyélre erősítették. Azután több kétélű kés, szintén hasonló a mi fanyelű késeinkhez, edényrészek, üvegedény fül, agyagló, amely valami díszként szolgált, továbbá üvegedény darabok. Az üveg az opál minden színében játszik még most is és olyan erős és szép, tartós, amilyent manapság még a legmodernebb üveggyárak sem tudnak utánozni. Egy kék agyagtányér több darabban került napvilágra. Köszörűkő, különböző kések, bronzgyűrűk, terrasígilatta (zománcozott cserépedény), nagyon sok horgoló és neccelő csonttű, padozati agyagdarab került felszínre érdekes tanúságaként a római gyáriparnak. Egy kicsi serpenyős római mérleg a zsinórok kivételével teljesen épen, úgyszintén egy kis játék agyagcsupor szintén épen került ki a csákányok közül. Női melldísz bronzból, mint ahogy a mérleg is bronzból van, csontkanál, gyűrűskulcsok s egyéb apróságok teszik ki az eddigi leleteket, amelyek egy nagyarányú tudományos munkának vetik meg az alapját.
Az ásatások mintegy 40 ember segítségével még folynak. Az ásatás a Marosparttól kezdődött el s a Castrum felé folytatják. Ez az első két ház csupán az ásatások kezdete s így remény van arra, hogy a Castrum mellett s a Castrumban még sokkal értékesebb leletek fognak még napvilágra kerülni.
Keleti Újság, 1930. április 17. Római vízvezetéki csövek kerültek napvilágra egy dévai ház építésénél. (Déva, április 15.)
Évekkel ezelőtt Déván a népkert planírozásánál római korabeli vízvezetéki csövek kerültek napvilágra, amelyekből Mallász József dévai múzeumigazgató feltételezte, hogy a vízvezetéki csőrendszer az úgynevezett s Déva várostól mintegy három kilométernyi távolságban lévő Kolcz-forrásból vezeti Déva városába a vizet. Ezt a feltételezést azonban bizonyítani nem lehetett, mert hatalmas épületeket kellett volna a városban lerombolni, hogy a csövek irányát megállapítsák.
A napokban egy szerencsés véletlen teljes világosságot derített a világra. Déva úgynevezett Sváb-negyedében, amely a vár alatt fekszik, egy háznak az építésénél, a népkert planírozásánál talált csövekhez hasonló csöveket találtak. Mallász József múzeumigazgató ezekben szintén római vízvezetéki csöveket fedezett fel s azok elhelyezési irányából teljes biztossággal megállapította, hogy a római uralom idején Dévát vízzel a Kolcz-forrásbó1 látták el.
A csöveket, tekintettel arra, hogy a dévai múzeumban már van belőle, nem veszik ki, hanem az épület alatt hagyják. Déva város közönsége élénk érdeklődéssel keresi fel a római kultúra eme érdekes bizonyítékait, illetve produktumait.
Évekkel ezelőtt Déván a népkert planírozásánál római korabeli vízvezetéki csövek kerültek napvilágra, amelyekből Mallász József dévai múzeumigazgató feltételezte, hogy a vízvezetéki csőrendszer az úgynevezett s Déva várostól mintegy három kilométernyi távolságban lévő Kolcz-forrásból vezeti Déva városába a vizet. Ezt a feltételezést azonban bizonyítani nem lehetett, mert hatalmas épületeket kellett volna a városban lerombolni, hogy a csövek irányát megállapítsák.
A napokban egy szerencsés véletlen teljes világosságot derített a világra. Déva úgynevezett Sváb-negyedében, amely a vár alatt fekszik, egy háznak az építésénél, a népkert planírozásánál talált csövekhez hasonló csöveket találtak. Mallász József múzeumigazgató ezekben szintén római vízvezetéki csöveket fedezett fel s azok elhelyezési irányából teljes biztossággal megállapította, hogy a római uralom idején Dévát vízzel a Kolcz-forrásbó1 látták el.
A csöveket, tekintettel arra, hogy a dévai múzeumban már van belőle, nem veszik ki, hanem az épület alatt hagyják. Déva város közönsége élénk érdeklődéssel keresi fel a római kultúra eme érdekes bizonyítékait, illetve produktumait.
Déva és vidéke, 1930. június 7. Római emlékek az algyógyi református templom lebontásánál.
Az algyógyi templomot lebontották s falaiból nagyon sok római emlékkő került ki. Mallász József dévai múzeumigazgató kiszállott s megállapította, hogy a 8—9 kőoroszlán, az oltárkövek s a síremlékek, amelyek a falakból kerültek most ki, eredetileg az Algyógy mellett lévő Csigmo község mellett volt római táborozási hely (Germizáre) kasztrumából vétettek ki annak idején. Ezt az időpontot pontosan nem lehet meghatározni, de minden valószínűség szerint a XV vagy a XVI-ik században lehetett, mert római téglát keverve lehetett találni ebből a korból hosszú; kalapácsszerű jellel ellátott téglával. Tekintettel arra, hogy a fundamentum még nincsen kiásva s már most is egy nagyobb kőoroszlán feje domborodik ki az alapból, az új templom építését nem kezdhetik meg mindaddig, amíg a fundamentumot egészen ki nem ássák.
A körülbelül 300 éves templom azért is repedt meg, mert mivel ilyen kőanyagból volt építve, kevés kötanyaga volt. Emiatt volt szükség arra a toronyra is, amelyet nem bontottak le, s amely kizárólag csak támasztékul szolgált, mivel teljesen tömör.
Déva és vidéke, 1930. június 7. Mallász József a páduai zoológiái kongresszuson.
Szeptember 6-án vagyis mai nappal kezdődik meg Páduában a XI. nemzetközi zoológiái kongresszus, amelyre a világ összes híres tudós zoológusait meghívták. Mint előadó Mallász József, a dévai múzeum tudós igazgatója is meghívót kapott s a kongresszuson terv szerint két előadással vett volna részt éspedig egy szak-rovarászati előadással a barlangi bogarakról s egy másik előadással, amelyben egyéni kutatásainak eredményét tárta volna fel Különleges eljárásokkal ugyanis, sikerült Mallásznak több fajlepke petéinek nemi meghatározása, amivel Mallász a nagy nemi problémát nagy lépéssel vitte előre s az egész tudományos világ méltó figyelmére tarthatna számot.
Mallász József azonban közbejött akadályok miatt nem utazhatik el Páduába s így előadásait sem tarthatja meg, ami Romániának nagy veszteséget jelent tudományos nívó szempontjából.
Mallász József tovább vezeti a dévai múzeumot. Mint előző számaink egyikében megírtuk, Mallász József dévai múzeumigazgatót ez új nyugdíjtörvény értelmében nyugdíjazták szeptember elsejével (57 év betöltése, 35 év munka). Tekintettel azonban arra, hogy utódja még nincsen, Mallász egyelőre tovább vezeti a múzeumot.
Déva és vidéke, 1930. december 6. Újból Mallász József a dévai múzeum igazgatója.
A kolozsvári Comitetul Local de revizuire december 2-án tárgyalta a Paveloni Valér múzeumigazgató megválasztása ügyében hozott vármegyei tanácsi határozat ellen beadott fellebbezést. A bizottság megállapította azt, hogy Mallászt a fennálló törvények értelmében nem lehetett nyugdíjba küldeni s így állására nem is lehetett újabb pályázatot hirdetni. Paveloni esetében pedig arra az álláspontra helyezkedett, hogy Paveloninak nincsen meg a kellő kvalifikációja, így nem lehet múzeumigazgató, mivel a múzeumi alapszabályok ma is érvényben vannak. A vármegye — mint értesülünk — mindkét határozatot megfellebbezte a bukaresti központi bizottsághoz.
Déva és vidéke, 1931. március 21. Baleset.
Könnyen végzetessé váló autóbaleset érte Mallász József múzeumigazgatót, aki a most renoválás alatt álló Kovács féle ház előtt átakart térni a reáliskolai járdára. Az úttest közepére érve, váratlanul, maga előtt autót látott, amely teljesen zajtalanul és minden figyelmeztető jel nélkül nyílegyenesen nekirohant. Mallásznak nem volt többé módjában kitérni és így, hogy az autó alá ne kerüljön, nekiugrott a gyilkos járműnek és sikerült neki szerencsésen lábaival az autó ütközőjére kerülni. Igen ám, csak hogy a két testnek ellentétes irányú összeütközése azt eredményezte, hogy az autó a hűtőtest felett elröpítette Mallászt, aki a levegőbe megfordulva hányát vágódott az úttesten, ahol végig elterült, az autó pedig kb. 15 méternyi távolságban stoppolt. Az utca forgalma, néma döbbenetben, megállótt és csakhamar nagy tömeg állotta körül a baleset színhelyét. Azonban csoda történt: Mallász felül és fanyarul elmosolyogja magát: semmi baj!...
Talpra ugrik és a feléje siető autóvezetőnek csak annyit mond: marha! — aztán az ügyet a maga részéről a lovagias szabályok értelmében befejezettnek tekintette. Mi azonban nem térhetünk napirendre, mert édes mindannyiunknak élete forog a napnak minden órájában kockán, ha ilyen könnyelmű autóvezetőkkel akadunk össze, hiszen százat egy ellen, hogy Mallász is csak lélekjelenlétének köszönheti szerencsés megmenekülését és főleg annak, hogy sok halálos kalandban megedzett izmai ezúttal sem hagyták cserbe.
Hogy még jobban megértsük, hogy miről van szó, kiírjuk az autó számát: 526! Ezzel sokat mondtunk. Egy luxusautó ez, melyet a tulajdonos maga vezet, aki G. Á. Névre hallgat. Ezzel a névvel aztán már mindent megmondtunk, hiszen ezen név hordozója, olyan rövidlátó, hogy még a tornyot is csak a szekrestyéből látja. Kérdjük: szabad-e ilyen úrnak autót vezetni, lehet e ilyen úrnak autó¬vezetői livretet a kezébe adni?
(Kovács féle ház= Kossuth utca 6, bank).
Ellenzék, 1931. május 13. Őskori lelet egy hunyadmegyei községben. Dévai tudósítónk jelenti: A Vajdahunyad mellett lévő Keresztényalmáson, Buda József szőlőjében, forgatás közben a munkások fazekakat és cserepeket találtak, amelyekről Mallász József, a hunyadmegyei múzeum igazgatója megállapította, hogy azok az őskorból valók. Az ásatásokat valószínűleg tovább fogják folytatni.
Keleti Újság, 1932. november 16. Érdekes archeológiái leletek Déva környékén. Kőkorszakbeli edényt és több művészi kivitelű dárdahegyet találtak. (Déva, november 15.)
Déva város és környéke tele van római korabeli emlékekkel. A mai kőbányát a rómaiak már művelték s a Dévai Múzeumban őriznek egy Herkules tiszteletére faragott oltárkövet. A város azonban régebbi, dák eredetű s a mai városnak a délnyugati részén feküdhetett, amire a tudósoknak több bizonyítékuk van. Hogy a város, amelyet dák nevén Singhi-Davanak hívtak, valóban ott terülhetett el, bizonyítja ezt közvetve az a lelet is, amit a napokban Dávid Gergely nevű csángó gazdálkodó talált a város határában lévő s a horgosi hegy melletti homokbányában. Dávid Gergely egy teljesen ép kőedényt talált, amely megfelel a mai fazekainknak, fonott füllel s magassága mintegy 25 centiméter. Érdekes, hogy bár az edény Mallász József Múzeum-igazgató megállapítása szerint a fejlettebb kőkorszakból való, mégis teljesen ép s bár a kikerülés alkalmával el akarták törni, minden ilyen kísérlet meghiúsult anyagának szilárdságán.
Amikor érdeklődünk, az edény már a Dévai Múzeumban van, amelynek agilis és tudós igazgatója most sorozza be a nevezetesebb leletek közé. Ismételjük, ennek a leletnek azért van nagyobb jelentősége, mert azt bizonyítja, hogy az első, a kőkorszakbeli település is tulajdonképpen azon a helyen lehetett, ahol a régi Singhi-Dava volt s ahonnan már eddig is igen gazdag anyag került elő, igen sok bronztárggyal, ami valószínűvé teszi ama körülményt is, hogy Singhi-Dava egykor bronzkorabeli temető-hely lehetett, mig a most talált kőedény alátámasztja azt a feltételezést, hogy Déva régi helye már a kőkorszaktól kezdve emberek által lakott hely volt.
Mallász igazgató újabb felfedezései iránt érdeklődve, meglepetéssel hallottuk, hogy olyan diluviális felfedezést tett, amilyen sem Erdélyben, sem pedig a mai Románia területén eddig még nem került elő. Ismeretes ugyanis, hogy a híres archeológusnő, dr. Torma Zsófia a közeli Nándor községben, levő barlangban végzett kutatásokkal nagyszerű őskultúra anyagát hozta napvilágra s az ott talált tárgyak nagy feltűnést keltettek a tudományos világban. Mallász igazgató ezen az úton folytatta kutatásait és sikerült is feltárnia a diluviális réteg ősemberi és ősállati nyomait.
Állatmaradványoknak egész tárháza korült felszínre a diluviális réteg középső és felső, réte¬géből. Mallásznak sikerült több olyan művészi kivitelű finom dárdahegyet felkutatni, amelyek méltó társai a magyarországi Szeletta-barlangból kikerülteknek. A kiváló anyag feldolgozásán Mallász igazgató most dolgozik.