Közkórház 1849-1931
Mikor jöhetett létre Déván az első kórház vagy ispotály, az nem lehet tudni. Tény az, hogy az 1849-es piski csata után feljegyeztetett, hogy a sebesülteket a dévai kórházba szállították. Az első kórház a róla elnevezett utcában volt a Patak utca sarkán. 1880 tavaszán határozza el Déva vezetősége, egy új kórház építését. Az első épület felhúzása után, különböző melléképületeket emeltek szükségből, és így jött létre a ma régi kórház néven ismert épület.
Közlöny, 1849. június 15.
Február 9-kén a’ piski csatából mintegy 340 sebesült vitetvén be Dévára, harmadnap múlva mindnyájan az ellenség kezeibe estek. Hosszas volna elősorolni a’ durva bánást; röviden csak annyit, hogy kíméletlenül verték a’ tehetetlen sérülteket, ’s elrabolták mindenüket, — a’ rósz bánás és gondatlanság miatt alig maradt meg 170, a’ holtakat a’ temetőn kívül temették.
Vasárnapi Újság. 1856, november 9. Déva
Amint látom, Déváról eddig lapjainkban soha semmi említés sem volt; pedig itt is adják magukat olly események elő, mellyek megérdemlik a közzétételt. Illyen az is, hogy jelenleg kis városunk kórházzal dicsekszik. Valójában községünknek e nemes tette követésre méltó. Vajha minden községben a tehetősnek, felesleg valóiknak egy részét odaadnák s kórházat építtetnének.
Ellenőr. 1873-08-10/184. szám. Déva, aug. 7.
T. szerk. ur! Idei aug. hó 5-ki 179-ik számú becses lapjában egy közlemény jelent meg a Hunyadmegyében jelenleg uralgó cholerajárvány mibenlétéről, melyben a többek között az hozatik fel, „hogy Hunyadmegyében a járvány kezdetétől fogva 2240 betegülési eset fordult elő, ebből elhalt 1060 — továbbá az is hírként terjesztetik, hogy magában Déva városában jur. hó 21-ig 711 egyén halt volna el. (Ez sajtóhiba volt 71 helyett.) Ezen szárnyra bocsátott hírrel szemben s az igazság felderítése tekintetéből erkölcsi kötelmének ismerte aláíírt egészségügyi bizottság kijelenteni, miszerint az „Ellenőr“ idézett számában megjelent czikkben felsorolt számok nem alapulnak az igazságon, amennyiben az itten számbavett hivatalos adatok tanúsítása szerint a cholerajárvány kiütése óta Hunyad megye egész területén — Déva városát is beleszámítva — július hó 21-ig összesen csakis 1530 betegülési eset fordult elő, a halálozások száma pedig nem 1060 hanem csakis 633 volt. Ami a Déva városában eddigelé előfordult halálozási és betegülési esetek számát illeti, szükségesnek tartottuk megjegyezni, hogy július hó 21-ig megbetegült 200 egyén, ebből meggyógyult 101, meghalt 68, gyógykezelés alatt maradt 31. Ugyanezen alkalommal szükségesnek tartottuk a lapokban terjesztett számos valótlan hírrel szemben, a cholera-járvány állásáróli kimutatást, hivatalos adatok nyomán, a következendőkben feltüntetni. Az egész idő tartama alatt Hunyad megye területén aug.1 hó 5-ig megbetegült 3750, meggyógyult 1364, meghalt 1653, gyógykezelés alatt maradt 733 egyén. Déva városa egészségügyi bizottsága nevében. Márkosy Károly, bizottsági jegyző.
Hunyadmegye dévai közkórháznak évi jelentés 1878-ik évről. „A dévai közkórház 60 betegágyra van szervezve, ezen ágyak 2 nagyobb 5 kisebb szobában vannak elhelyezve, a szobák kicsinyek, alacsonyak elég világossággal; ventilatív készlettel nem bírnak, a beteg ágyak egyik a másik mellé oly közel van elhelyezve, hogy az egyes beteg légcseréjére szükséges jó és elegendő levegő hiányzik. A betegágyi létszámhoz semmi arányban nem álló, nagy betegforgalom mellett, kivált a téli hónapokban számos betegeket hely hiány miatt vissza kell utasítani, és a felvetteket külön osztályozni nem lehetvén, belső és külső, ragályos és nem ragályos betegségben sínlődők egymás mellé jutnak.
A korházi szobák rossz levegője, nem különben a betegnek el nem választása által, a kórházban orbáncz, és mirigydagok igen gyakran fordulnak elő, tiszta sebek üszkösösödnek, nem ritkán scorbut mutatkozik, melynek elharapódzása csak az illető betegek eltávolítása által akadályoztatik meg, de mi legsajnosabb gyakran valamely jelentéktelen vagy külbajban szenvedők magában a kórházban a ragályos, fertőző betegséget megkapják, és mint ezen évben is több esetben történt, azoknak áldozatai lesznek.
Ily viszonyok közt a dévai közkórház czéljának csak részben felel meg, nagyobb műtét, arra való helyiség és a fertőzött lég miatt, nem foganatosítható, a halandóság aránytalanul, vagy a kezelés eredményére nézve, az orvos felelősséget nem vállalhat; a miért is múlhatatlanul szükségessé válik az intézet helyiségének kedvezőbb változtatásáról mielőbb gondoskodni.”
Ezek után több statisztikai kimutatás készült el különböző kritériumok szerint: betegforgalom, gyógyeredmény, a betegség neme, a betegek neme, a beteg kora, a beteg vallása, a beteg illetősége, havi forgalom, ápolási idő, kiadások, költségek aránya.
Nézzük a betegségek nemét:
- Légzési szervek bántalmai 147
- Vérkeringési szervek bántalmai 1
- Emésztési 138
- Máj- és epeutak 9
- Lép 7
- Hurszervek 10
- Ivar 35
- Agy és idegrendszer 2
- Bőrbántalmak 70
- Mozgási szervek 68
- Alkoti betegség (bujakort ide nem számítva) 99
- Bujakor 343
- Őrülés 4
- Sebészet esetek 92
- Fülbetegség 5
- Szembaj 9
- Haldokolva hozatott be 7
Összes létszám 1046. Vidám város lehetet Déva, ha a betegek harmada szifiliszes volt. Vigasztalhat azonban, hogy 775 beteg görögkeleti vallású volt.
Hunyad, 1880. szeptember 18. Kórház-építés.
A tavaszi közgyűlés egy új és czélszerűbb kórház építését határozván el, a tervezett költségvetés és fedezet megállapítására kebeléből kórházépítő bizottságok küldött ki azon utasítással, hogy munkálatát már az őszi közgyűlésnek mutassa be. Ezen bizottság a főispán úr elnöklete alatt f. évi szeptember 9-ikén tartá ülését. A tagok more patrio, nagyon gyengén jelentkeztek…
….A kevés megjelent tag dr. Sólyom Fekete Ferenc, Csáklány György, Dobai Ferenc, Hollaki Arthúr, a tiszti és kórházi főorvos, mindamellett komolyan hozzá fogott a tanácskozáshoz és az utolsó által elkészített terjedelmes javaslat egyes pontjait, egész estig tartott tárgyalásban részletesen megvitatván a kórház elhelyezése, terjedelme, beosztása valamint a költség fedezésére tervezetet készített és azt elfogadás végett a megyei bizottság elé fogja terjeszteni. Ezen tervezet főpontjai rövid vázlatban a következők:
A kórház a szászvárosi út végén, az országúttól jobbra 55 méternyire bent kis magoslaton lesz építendő, elől angol kerttel, az udvar parkírozva és faültetvényekkel ellátva. A kórház 100 betegágyra lesz berendezve, külön 50-50 betegágyat számláló férfi és női osztállyal. Az egyes betegek által elfoglalandó tér, légűr, világítás, a légújulás és szellőztetés, fűtés és egyéb fontos viszonyokra nézve a hygiénia követelményei szorgosan szem előtt tartandók.
Ezen alapelveknek teljesen megfelelő, Adler Károly mérnök által díj nélkül, elismerésre méltó készséggel és szakértelemmel elkészített emeletes- és földszinti épület tervrajzai közül a földszinti épületé lőn elfogadva.
Ezen épület felépítése, nevezett szakértő szerint, 73.000 frtba. Kerülne, de a bizottság meggyőződésének ad kifejezést, hogy ha az anyagok megyei birtokosoktól a megye által megvásároltatnak és közmunka-erővel az építés helyére szállítatnánk, az építés 50.000 frttal. bizton kivihető.
Ezen költség fedezetéül szolgáljon a régi kórházi alapkar még meglevő körülbelül 8000 frt, a megyei betegápolási alapból megtakarított 10000 frt, a megyei közmunka erőnek pénzbe váltott 1/12 része három év alatt, a régi kórház eladási ára, önkéntes adakozások, tánczmulatságok, hangversenyek, műkedvelő előadások.
Végre a pénzügyminisztériumhoz kérelem intéztessék, hogy az állami jótékonyczélú sorsjáték tiszta jövedelmének egy része ezen czélra határoztassék.
Mint fenn említettük, ezen javaslat melynek minden egyes pontja teljesen kivihető, az őszi közgyűlésnek be fog mutattatni és egy kis jóakarat mellett, mely minden esetre meg vagyon 1-2 év lefolyása alatt már álland az önzéstelen jótékonyságnak szentelt új megyei intézetnek tágas és czélszerű nagy hajléka.
A régi kórház a Patak utca sarkán. Rajta évszám: 1854.
Hunyad, 1880. november 6. A dévai közkórház 60 ágya mind be lévén telve, a folytonosan jelentkező betegek helyhiány miatt már egy hét óta visszautasítatnak. Nehogy a szegény betegek a mostani téli időben az utat ok nélkül tegyék, az igazgatóság felterjesztést tett az alispáni hivatalnál, miszerint a községi elöljárók oda utasíttatnak, hogy csakis a náluk jelentkező súlyosabb belső betegeket küldjék be a kórházba, a nem veszedelmes külső betegeket pedig egyelőre a járási, illetőleg körorvosok által gyógykezeltessék.
Hunyad, 1881. február 26. Pótkorház Déván. Múlt hó óta Déván a hólyagos himlő néhány esetei mutatkoztak. Habár e betegség mai napig szorványosan lép fel, nehogy járvánnyá fajuljon s a városi hatóságokat készületlenül találja, az egészségügyi bizottság dr. Reichenberger elnöklete alatta e hó 22-én ülést tartott, melyből kifolyólag a városi hatóságnak javasolta, hogy rendeztessék be egy pótkórház oly himlős betegek számára, kik hajlékkel nem bírnak vagy otthon nem ápolhatók; ezen kórház láttassék el minden szükségessel; a betegek kezelése a városi orvosra bizattassék; valamennyi városi lelkész, orvos és tanító felhivassék, mikép az előforduló himlő-eseteket a városi hatóságnál azonnal bejelentsék; a kórház létesítése a szegényebb sorsú lakosoknak tudomására hozassék, a költségekre nézve pedig a megyei betegápolási alapból előleg keressék.
Miután ezen javaslatok most csak óvóintézkedések életbeléptetéséről szólanak s a betegség mai napig járvány alakot még nem öltött, az egészségügyi bizottság egyelőre járvány bizottsággá nem alakul.
A városi hatóság fennebb leírt javaslatokat elfogadván, a pótkórházat a Görög-városban levő Keresztes-féle házban be is rendezte, hol mindjárt két beteg ápolás alá is vétetett.
Hunyadmegye tavaszi rendek közgyűlése 1881. június 1-én. (kivonat)
…A tervezett dévai új kórház építésére sem a betegápolási alap megtakarított részét nem engedélyezi a belügyminiszter, sem az államsorsjátékból leendő segélyezést nem helyezi kilátásba…
Hunyad, 1881. július 2. A dévai közkórházban 1879 végével maradt 34, 1880-ban felvétetett 1034, lett összesen 1068 beteg. Gyógyeredmény tekintetében: teljesen gyógyult 709, javulva távozott 173, gyógyulatlanul távozott 44, meghalt 49, haldokolva s mint hulla hozatott 7, az év végével ápolás alatt maradt 48, összesen 1068.
Hunyad, 1881. szeptember 3. Túlhajtott verseny. A dévai közkórház részére szükséges gyógyszerek szállítása iránt f. hó 1-én tartatott meg az árlejtés. Részt vettek az árlejtésben Lengyel és Nádasdy gyógyszerészek. Lengyel 66, Nádasdy 67 százalékos árleengedést ígért. Megkapta a szállítást Nádasdy.
Magyar Polgár, 1882. május 27. Hunyadmegye közigazgatása a múlt évben. Déva, 1882. május 25.
A múlt évi közegészségi állapot nem jelezhető kedvezőnek. A hólyagos himlő három járásban fajult járvánnyá. Az áldozatok nagyobbára 7 éven aluli gyermekek voltak. Az orvos-rendőri intézkedések minden községben a lehető szigorral tétettek meg, de az elkülönítés merőben lehetetlen lévén, nem lehetett kellő foganatuk. A hólyagos himlőn kívül gyakoriak voltak még, nagyobbára ugyanabban a három járásban, a roncsoló toroklob, vörheny, váltóláz és hökhurut (szamárköhögés) esetek is. Beoltatott 9343 gyermek; nem sikerült az oltás 348-nál.
A dévai közkórház betegforgalma 1198, a körösbányaié 491 volt. Különböző halálokok által meghalt a megyében 7494 egyén; ebből férfi 3860, nő 3634, nem orvosoltatott 7 éven aluli 1906, felüli 1720; erőszakos halállal múlt ki 36, halva találtatott 10.
Ellenzék, 1882. július 11. Himlőjárvány Hunyad megyében.
Mint lapunkat értesítik, Hunyad megyében is nagy mértékben dühöng a himlő-járvány. Hetek óta intézkedések tétetnek a hatóságok részéről a járvány megakadályozására. Legújabban a helybeli egyetem orvoskari dékánjához jött átirat Hunyad megye főispánjától járványorvosok ajánlata végett. A dékanátus erre dr. Bikfalvi Károlyt és Hegyesi Béni szigorló orvost ajánlta, kik már a legközelebbi napokban a járvány színhelyére utaznak.
Hunyad, 1883, május 12. Csontvázat találtak Déván f. hó 3-ikán a megyei közkórháznál folyó építkezések alkalmából, a föld színe alatt alig két lábnyi mélyen. A csontváz nem nagyon régi, s mész réteggel volt lefedve. Azon a telken még 50 esztendő előtt is korcsma állott, s nem valószínűtlen, hogy valamely bűntett áldozata lehetett az illető egyén. A kórház igazgató főorvosa azonnal jelentést tett a kir. törvényszéknél.
Ellenzék, 1884. július 14.
Hunyadmegye közigazgatási bizottsága a kolera ellen óvintézkedéseket rendelt el. A baj ugyan még nincs a megyében, de azért az óvintézkedések soha sem elég koraiak.
Ellenzék, 1886. február 16. Hírek Hunyad megyéből.
Az egészségi állapot a megyében nem mondható a legjobbnak. A difteritisz megszűnt ugyan járványszerűen három-négy községben s szórványosan még fel felüti fejét a megye több helységében.
Magyar Polgár, 1887. június 13. A dévai közkórház forgalmáról adjuk a következő hivatalos jelentést: április hó végével volt ápolás alatt 67 beteg, májusban felvétetett 91, ápoltatott tehát összesen 158 beteg. Ezek közül elbocsáttatott gyógyulva 72, javulva 16, gyógyítatlanul 9, meghalt 5 egyén, maradt ápolás alatt 56 beteg. Az összes ápolási napok száma 2047.
Magyar Polgár, 1887. december 19. Új állás.
A hunyadmegyei közig. bizottság december havi ülésében a megyei főorvos előterjesztette a dévai közkórház igazgató főorvosának azon javaslatát, hogy a segédorvosi állomás rendszeresíttessék, mert az 1200-nál nagyobbra menő betegforgalom mellett nem végezheti egyedül a teendőket. Az ülés beleegyezőleg fogadta a javaslatot, s engedélyezi a kért állomást annál is inkább, mivel a megszüntetendő főápolói és helyettes orvosi fizetésekből kitelik a leendő segédorvos javadalma.
Ellenzék, 1889. November 11. Hunyad megyéről.
Pogány György főispán a napokban indult vizsgálati körútra a vármegyében. A dévai közkórházat szerdán délelőtt vizsgálták meg Pogány György főispán, dr. Balogh Pál főorvos és Hollaki Arthur főjegyző. A vizsgálat, mely ez összes kórházi ügykezelésre kiterjesztetett, két óra hosszat tartott, s a vizsgáló bizottság teljes megelégedéssel hagyta el a kitűnően vezetett kórházat.
Hunyad, 1892. április 9.
A kórház-építési ügy, hála főispánunk hathatós közreműködésének, kedvező fordulatot vett. Báró Szentkereszty György főispán, múlt hónapban, a megyei közkórházat, előleges bejelentés nélkül meglátogatván, azt minden részletben megvizsgálta és a talált rend és tisztaság felett, ismételten megelégedését kifejezte. Az épület czélszerűtlensége, a kellő világosság és levegő nélküli szobák túlzsúfolása, a betegek elkülönítési lehetetlensége és egyéb, a „Hunyad"- ban gyakran elősorolt hiányokat észlelvén, ő méltósága más napon az igazgatóval hosszasan értekezett, a kórház-építési ügy állásáról tüzetes felvilágosítást vett és megígérte minden tőle kitelhetőt megtenni, hogy a megye megfelelő kórházat nyerjen.
Az ígéretet azonnal a tett követte, ő méltósága ezen ügyben személyesen és legjobb sikerrel eljárt Budapesten a minisztériumnál és mint biztos kútforrásból értesülünk nemsokára leérkezik a miniszteri leirat, mely az őszi közgyűlés határozatát elvileg jóváhagyván, a részletes terv és költségvetés felterjesztését elrendeli.
Magyar Polgár, 1892. október 24. (kivonat)
A belügyminiszternek azon értesítése, melyben tudatja, hogy a pénzügyminiszter intézkedett, hogy a felépítendő vármegyei közkórház valamelyik későbben rendezendő állami jótékony célú sorsjáték jövedelméből leendő részesítésre legfelsőbb helyen javaslatba hozas¬sék, örvendetes tudomásul vétetett. Ezzel lehetősége van nyújtva azon rég táplált óhajnak, hogy Déván egy, a kór kívánalmainak megfelelő közkórház építtessék, mely felette érezhető szükséget képez.
Építészeti szemle, 1893-05-31/5. szám.
Déván építendőközkórházra 4 pályamű érkezett be és pedig a) „Hygie“, b)„Gyógyítsunk“, c) „Nyelvében él a nemzet“ és d) „Erdély“ jeligék alatt. A pályaművek megbíráltatván, az 500 forintos első díjat „Hygie“ jeligés pályamű nyerte el, melynek szerzője Adler Károly Miskolc város főmérnöke. A többi pályaművek a második díjra sem találattak érdemeseknek.
Adler Károly, 1849 Pest - 1905 Miskolc
Déva és Vidéke, 1894. január 25.
A megyei közkórház létesítése a magas kormány bölcs intézkedése folytán egy boldogabb időre halasztatott: — hiába volt a kórházi főorvosnak ez életkérdéssé vált ügyben minden nemes törekvése, hiába tárta föl égető szükségét egy nagy megyei közkórház fölépítésének, süket fülekre talált annál az illetékes hatóságnál, hol a szenvedő emberiség nyomorának enyhítésére az érzék nincs eléggé kifejlődve.
A kórház helyisége szűk és a lábadozó betegeket, kiknek még nyugalomra volna szüksége, kénytelen a gondnokság elbocsátani, hogy illetőségi helyükre visszamenjenek.
Most a napokban egy ilyen lábadozó beteget bocsájtottak útnak, vékony ruházatban, félig meggyógyulva, s nem bírt tovább elhatolni, — a Sólymos felé vezető utón összerogyott, megfagyott.
Egy másik szintén útnak volt bocsájtva és fölhívatott a polgármesteri hivatal, hogy az illetőt falujába szállíttassa el, — ez ellen az eljárás ellen nem volna kifogás, csak a gondnokságnak jó előre kellene értesíteni a hivatalt, hogy pár nap múlva egy meggyógyult beteg lesz elszállítandó, hogy a polgármesternek legyen ideje az illetőt legalább takarókkal ellátni, hogy az ilyen veszett hidegben ne legyen kitéve a megfagyásnak; — most azonban az elbocsátott egyén igazolványával beállít a polgármesteri hivatalba s kéri követeli hazaszállítását, — míg ez irányban az itteni rendszer mellett intézkedés történhetik, el kellene helyezni a nyomorultat valahova: de nincs hely, nincs menház, ha csak abba a pinczébe nem teszik le, hova az elcsípett tolvajokat, garázdálkodó korhelyeket szokták éjjeli nyugalomra elhelyezni.
Déva és Vidéke, 1894. április 26. Megyei közgyűlés.
Hunyadvármegye törvényhatósági bizottsága, a Déván építendő vármegyei új közkórház ügyében f. hó 23-án rendkívüli közgyűlést tartott. A belügyminiszter ugyanis a vármegyének múlt év október havi közgyűlésében hozott azon határozatát, hogy a kórház építési költség fedezésére szükséges 100.000 frtos kölcsön évi 4850 frt. annuitásai, 4000 frt erejéig az ebadó alapból, ezen felül pedig az ápolási díjak némi felemelésével a kórházi pénztárból s a mennyiben az sem fedezné az annuitások összegét, megyei pótadó útján fedeztessék, nem hagyta jóvá; mert a miniszteri leirat szerint, a földmivelésügyi miniszter nem volt hajlandó hozzájárulni, hogy az első sorban állattenyésztési czélokra fordítandó ebadó alap 4000 frt. erejéig, a kórház építési költségeire leköttessék.
A földmivelésügyi miniszter ezen álláspontját azzal indokolja, hogy miután az ebadó-alap a szabályrendelet értelmében első sorban állattenyésztési czélokra fordítandó jóllehet, hogy annak terhére a vármegyében három állatorvosi állás már rendszeresíttetett, de miután a vármegyében ez ideig még csak öt állatorvosi állás van rendszeresítve, az állattenyésztés érdekében és az állategészségügyi törvény követelményeinek megfelelőleg még szaporítani kívánja azok számát. Már pedig az ebadó évről-évre csökken s az eddig tett tapasztalatok szerint, vármegyénkben évi 5—6000 frtra lehet csak számítani.
Azon esetben tehát, ha a kórház építési költségeire az ebadóból évi 4000 frt köttetnék le, az adó csökkenése folytán tulajdonképpeni rendeltetési célját nem lenne képes teljesíteni.
Ezen indokból a belügyminiszter utasította a vármegyét, hogy olyan értelmű határozatot hozzon, miszerint a 100.000 frtos kölcsön 4850 frtos annuitásai, az ebadó-alap évi jövedelmének csak fele része erejéig fedeztessék az ebadó alapból.
Ezen kérdésben kellett tehát a vármegyének sürgősen határozni, mert a kölcsön iránt kötendő szerződésre nézve a magyar jelzálog hitelbank kötelezettsége f, hó végével lejár.
Az alispán előterjesztésére a főispán rendkívüli közgyűlést hívott össze, melyen tehát újólag tárgyalás alá vétetett a vármegyei új közkórház ügye. A közgyűlésen alig voltak 50-en, s alig tartott 30 perczet. A belügyminiszter leiratának felolvasása után, a közgyűlés minden vita nélkül egyhangúlag elfogadta a kórházi építő bizottság és az állandó választmányi véleményét és határozattá emeltetett, hogy a 100.000 frtos kölcsön annuitásai az ebadó-alap jövedelmének fele részel erejéig az ebadóból, ezen felül pedig az ápolási díjaknak némi felemelése után a kórházi pénztárból, amennyiben pedig az elősorolt jövedelmek az annuitások összegét nem fedezik, évről-évre megállapítandó pótadó útján fedeztessék.
A tiszti főügyész indítványára még kimondatott az is, hogy miután ezen fontos közérdekű ügy további halasztást nem szenvedhet a hozott határozat csak birtokon kívül fellebbezhető meg.
Déva és Vidéke, 1894. szeptember 20.
A dévai közkórház építési tervezete a belügyminisztérium építészeti osztásától leérkezett, tehát kora tavasszal megkezdhető lesz e nagy fontosságú életkérdést képező közintézet építésé. Már aggódni kezdtünk, hogy úgy járunk vele, mint az állami leányiskola terveivel, melyeket sok sürgetés daczára se bírtunk ideje korán megkapni s ezért késett a berendezés is oly sokáig; leányiskoláról lévén szó, megtekintettük a tantermeket és azok az elemi osztályokba oly kisméretűeknek terveztettek, hogy ha még pár tanítvány jelentkezett volna, azoknak már nem lett volna hely; ez mindabból a takarékosságból származik, mely költségvetéseinél milliókat áldoz katonai czélokra, de közművelődésre szentelt épületeknél filléreskedik. Így történt ez épületnél is, hogy betartassák az előirányzott összeg, 80 centiméterrel szűkebbre szabtak a termeket, mint ahogy az eredeti tervben előírva volt.
Déva és Vidéke, 1894. október 4. Árlejtési hirdetmény.
Hunyadvármegye által építendő közkórház építési munkáira 1894. október hó 20-ik napjára ezennel zárt ajánlati tárgyalás hirdettetik. Az építési összes költség 109,329 frt 86 kr, azaz egyszázezerkilencszáz háromszázhuszonkilencz forint 86 kraj-czárban van megállapítva.
1.Az árlejtésben részt vehetnek mindazon szakértő iparosok, kik üzletük folytatására hatósági engedélyt nyertek.
2. Az ajánlat csak az összes építési munkákra tehető.
3. Ajánlattevők kötelesek ajánlataikat az „Általános feltételek 5. §-a, valamint annak kiegészítésül szolgáló 43. §-ban megszabott módon kiállítani; különösen tisztán és minden kételyt kizáró módon kiteendő az ajánlatban számokkal és betűvel
azon százalék; melynek a költségvetési összegből való leengedése, esetleg felülfizetése mellett az ajánlat tárgyát képező munkákra vállalkozik.
4. Ajánlattevő köteles ajánlatában kijelenteni, hogy az összes építkezésért megajánlott százalékos árleengedés vagy árfelemelés alapján kiszámítandó vállalati összeg egyszersmind oly átalány összeget képez, melyért az összes építkezéseket terv szerint végrehajtani hajlandó.
5. Minden ajánlattevő köteles bánatpénz fejében az előirányzott összegnek 5%-át ajánlatához csatolni, esetleg Hunyadvármegye kebli pénztáránál letenni s az erről nyert elismervényt ajánlatához csatolni. Bánatpénzül vagy készpénz, vagy a kormány által bánatpénzül elfogadhatónak megjelölt értékpapírok fogad tatnak el.
6. Távirati úton küldött ajánlatok nem vétetnek figyelembe.
7. Az építési bizottság tetszésétől függ a benyújtott ajánlatok közül bármelyiket, az ajánlati összegre való tekintet nélkül, elfogadni vagy el nem fogadni.
Déva és Vidéke, 1894. október 25. Megyei közkórház.
A Déván építendő közkórház építési munkálataira beadott pályázatok f. hó 20-án délután 3 órakor bontattak fel, a beadott pályázatok közül csak a Kocsis Lajos aradi műépítész és Czakó és Társa építészek ajánlata volt figyelembe vehető; a két pályázati ajánlat közül a Czakó és Társa által beadott, körülbelül 800 frt árleengedést tüntetett fel, de, miután a pályázati feltételekben kimondatott, hogy a kórház bizottságának a pályázók közül tekintet nélkül az árkülönbözetre, joga van választani; tekintettel arra, hogy Kocsis Lajos Déván már több rendbeli építkezést teljesített kellő szakértelemmel, megbízható pontossággal, tehát a bizottság többsége egy szavazat ellenébe a kórház építésével Kocsis Lajos építészt bízta meg.
Az építési munkálatok még ez év folyamán megkezdetnek és 1895. év szeptember havában a kórház a közhasználatnak át fog engedtetni.
Déva és Vidéke, 1895. október 31.
A közigazgatási bizottság f. hó 22-én rendkívüli ülést tartott, melynek egyedüli tárgya a közkórház átadása körül forgott. Határozatba ment, hogy f. hó 31-én egy
szemle tartassák abból a czélból, vajon a kórház egészségügyi szempontból alkalmatos-e arra, hogy még az ősz folyamán belé lehessen költözködni.
A közkórház építése 1894. őszén kezdetett meg, az alapmunkálatok a múlt évben készen voltak; a felső építkezés kora tavasszal megkezdvén, az épület augusztus havában fedél alá került. A f. évben nálunk oly forró nyár volt kevés esőzéssel, milyenre alig emlékezünk, tehát ezen a száraz nyáron az összes épületek kiszáradtak és felesleges azon vitatkozni, hogy egészség-ügyi szempontból megfelel-e czéljának, át lehet-e a betegeket költöztetni?
Még ha ez az aggodalom fennállana is, akkor is az új kórház úgy egészségügyi, mint más szempontból is jobban megfelel céljának, mint a régi. Miért húzzák, halasztják tehát az átvételt, ha más lényeges ok nem gátolja az átadást. Minden esetre célszerűbb most ősszel, mint kora tavasszal eszközölni az átköltözést. Az egészségügyi szempont e kérdésnél sokkal lényegesebb.
Déva és Vidéke, 1895. november 7.
A közkórház sorsa eldőlt, amennyiben el lett határozva, hogy a régi közkórházból a betegek most november havában átköltöztessenek. Csak helyeselhetjük a szakértő bizottság ez intézkedését, mert, a régi kórházat egészségügyi szempontból már rég be kellett volna falazni, nemhogy még továbbra is betegek gyógyítására használni fel.
Az új közkórház alapzatmunkálatai már 1894. év őszén be lettek fejezve, az épület már ez év július havában tető alá került, a hosszú, száraz nyári időben teljesen kiszáradt, úgy, hogy semmi aggódnia nőin merülhetett fel, hogy az épület nedvessége ártani fog a betegeknek. De he nem is száradt volna ki tökéletesen, ez nem lett volna a betegekre olyan káros, mint a levegő hiánya, melyet a régi közkórházban élveznek, a hol egy 6 köbméter űrtartalmú szobában 20 beteg szívja be a kevés levegőt, míg ellenben az új kórházban ugyanennyi betegre 20 köbméter űrtartalmú terem áll rendelkezésre.
Déva és Vidéke, 1895. november 7. Megyei közgyűlés.
F. évi május hó 25-ik napjára Hollaky alispán, a főispán intézkedésével rendkívüli közgyűlésre hívta meg a törvényhatósági bizottság tagjait, — a gyűlés egyetlen tárgya lesz a dévai közkórház felépítésénél többletmunka címén fel merült költségtöbblet fedezete céljából felveendő 9000 frt kölcsönt és annak visszafizetésére vonatkozó határozathozatal.
Magyar Polgár, 1896. november 17. Árvaház a volt közkórházban.
A dévai nőegylet, mint levelezőnk írja, már régóta tervbe vette egy megyei árvaház létesítését, azonban sok időn át vajúdott az ügy. Végre br. Szentkereszty Györgyné szül. gr. Kornis Klementina vette kezébe a nőegylet vezetését, mint annak megválasztott elnöke és sikerült a nemes grófnénak az eszmét megvalósítani. Fáradhatatlan buzgóságával, a vármegye támogatása és egyesek adományai folytán megalakította az árvaházat.
Hunyadmegye új közkórházat építtetvén, a régi kórházi helyiségeket az árvaház rendelkezésére bocsájtotta, amelynek lélekemelő megnyitása ünnepélye f. hó 15-én d. u. 2 órakor folyt le.
Déva és Vidéke, 1897. november 11. Hunyadvármegye közkórháza Déván.
Szám 1576 — 897. Versenytárgyalási hirdetmény.
Hunyadvármegye dévai közkórháza 1898. évi szükségletei biztosítására a versenytárgyalás ezennel kiíratik és a zárt írásbeli ajánlatok benyújtására f. 1896. november hó 20 ik napjának délután 3 órája tűzetik ki a midőn is az ajánlatok bizottsági meg¬nyitása a kórház igazgatói irodában meg fog történni.
A külön beadandó egyes zárt ajánlatok tárgyai a következők:
1. Ágy és fehérneműek szállítása. Kikiáltási ára 1848 frt óvadék 185 frt készpénzben.
2. Irodai és egyéb szükségletek. Kikiáltási ára 1591 frt 80 kr. óvadék 160 frt készpénzben.
Minden zárt ajánlat, a fent kiirt óvadékon kívül, az ajánlott százalékot betű és számmal kiírva, ezenkívül vállalkozó azon nyilatkozatát kell tartalmazza, mely szerint vállalkozó az ár lejtési ís szerződési feltételeket teljesen ösmerve, magát azoknak aláveti.
Az árlejtési és szállítási feltételek mai naptól fogva a kórház gondnoki irodában betekinthetők.
Déva, 1897. november hó 1-én. Az igazgatóság
Pesti Hírlap. 1897-12-09/340. szám. Orvosi fizetések.
Bizony-bizony nem valami jól folynak az orvosok dolgai sem, különösen a vidéken, a járásokban és a kisebb városokban. Igen csöndesen éldegélhetnek, akár letették a tiszti orvosi vizsgát, akár pedig nem. Pedig eddig az volt a hit, hogy azok, akik tiszti orvosi vizsgát tesznek, hamarosan boldogulnak. Úgy áll ugyanis a dolog, hogy járásorvos és városi orvos csak az lehet, aki a doktori diplomán kívül még tiszti orvosi képesítéshez is jut. A kvalifkáció tehát nagyobb lett, de mit ér ez, ha a járrásorvosokat és a városi orvosokat legnagyobb részben még mindig rosszul fizetik. Erdély néhány járásában hiába hirdetnek pályázatokat, mert pályázó nem akar. Egyszerű orvos, aki talán hajlandó volna elfoglalni az állást, nem kell, az az orvos pedig, aki már tiszti orvosi vizsgát is tett, nem pályázik. Az állások tehát nincsenek betöltve s az orvosok, ilyen vagy olyan okból, nem jutnak álláshoz. Hogy milyenek a fizetések Erdélyben, azt Déva város pályázati fölhívása is bizonyítja, amely szerint a városi orvos javadalmi száma Déván évi kétszáz forint. Ha tehát valaki nyolc évig gimnáziumba jár, azután elvégzi az egyetemeit, leteszi az orvosi vizsgát, ráadásul a tiszti orvosivizsgán is keresztülgázol, akkor kilátása van arra, hogy Déván városi orvos lehet és kétszáz forint évi fizetést kap. Ilyen viszonyok között az anyák alighanem meggondolják magukat és nem szülnek olyan fiúkat, akikből orvosok lennének.
Déva és Vidéke, 1898. június 2. Pályázati hirdetmény.
A dévai megyei közkórháznál rendszeresített ellenőri állásra pályázatot hirdetek.
Felhívom mindazokat kik ezen 700 frt évi fizetéssel javadalmazott állást elnyerni óhajtják, hogy az 1883. évi I t. czikkben körülirt minősítésüket s eddigi alkalmaztatásukat igazoló okmányokkal felszerelt folyamodványukat hozzám legkésőbb folyó évi június hó 15-ig annyival is inkább nyújtsák be, mivel az elkésetten be nyújtott folyamodványok figyelembe nem vétetnek.
Déván, 1898. évi május hó 19.
Hollaki Arthur alispán.
Déva és Vidéke, 1899. december 21.
Régi nóta:
„Pesten jártam iskolába“
Térdig jártam a rózsába“
ezt most így lehetne travesztálni:
„Déván jártam iskolába,
Térdig jártam pocsolyába.“
A Hunyadi úton, a közkórház felé és azon túl is térdig eső sárban gázol az ember; sajnálattal nézzük a szegény iskolába járó gyermeket, kik csaknem elmerülnek a sártengerbe. Ez abnormális állapot onnan ered, mert az útmentén a vízárkok bedugultak, a víznek lefolyása nincs. Ajánljuk becses figyelmébe az illető hatóságnak, melynek kezelése alá ezen útszakasz tartozik.
Hunyad, 1900. szeptember 15. A kórházi levezető csatorna kitoldása.
A dévai közkórházból a piszkos víz vezetésére a csángótelep melletti árokig, mely az úton át húzódik a Cserna felé, egy földalatti csatorna szolgál; a csatorna végénél a kifolyó víz bűzhödtté vált és annnyira kellemetlen szagot terjesztett, hogy a közeli lakók panasza folytán a rendőrség elrendelte, hogy a csatorna még 22 méterrel a híd alatt keresztül megtoldassék s azontúl meg 16 méternyi cementezett falu nyílt csatornával folytatódjék.
A közegészségügy érdekében örömmel vesszük tudomásul ezt az intézkedést, melynek következtében a piszkos víz gyors lefolyása teljesen biztosítva lesz.
Déva és Vidéke, 1902. október 23. Apácák.
Ha már fölépítették a modern megyei közkórházat Déván, üdvös dolgot művelnének az illetékes körök, habár áldozattal is, de oda hatnának, hogy apácák alkalmaztassanak ápolónők gyanánt a kórházban. Ez a mostani rendszer nem felel meg az újabb kor követelményeinek, a felfogadott és évenként többször változó ápolónők nem tudják, nem bírják úgy teljesíteni kötelességeiket, amint azt a szenvedő emberiség igényei megkövetelik.
Ha beoktatják is őket az orvosok a betegek mikénti kezelésére, ez csak felületesség, náluk ez nem hivatás, de kenyérkereset. Az efféle, időközönkint felfogadott ápolók és ápolónők durva bánásmódjának sokszor ki van téve a szenvedő beteg, de a gyöngéd lelkületű apáca-nőknél ki van zárva az ilyen eset, ezek önfeláldozóan, szelíden és szakértelemmel végzik minden időben kötelességeiket. Ha tán fináncziális szempont az akadály (?) — ezt le kell győzni minden¬áron. Az államsegély, melyet sok intézmény érdemtelenül élvez, e célra is megnyerhető volna.
Déva és Vidéke, 1903. augusztus 20. Hunyadvármegye Közkórháza.
Amint előző számunkban megírtuk, a közkórház orvos-igazgatói állása Dr. Reichenberger Zsigmond önkéntes lemondása folytán megüresedett. Ezen állás elnyerése céljából már régóta megindult a verseny. Az olvasó közönségnek alig lehet fogalma azokról az intrikákról, a melyek az egyik vagy másik jelölt érdekében a kulisszák megett történnek.
Mi személyes harcot nem folytattunk soha és nem is fogunk folytatni, így tehát jelen esetben sem óhajtunk az egyik vagy másik jelölt érdekében állást foglalni. Azt azonban kijelentjük, hogy ezen ügyet éber figyelemmel kísérjük és elvárjuk az illetékes hatóságtól, hogy az igazgatói állás betöltésénél minden személyi és családi tekintetek figyelmen kívül hagyásával egyedül a közönség érdekeit fogja szem előtt tartani.
Déva és Vidéke, 1903. október 22. Kinevezés.
Mint biztos forrásból értesülünk, a dévai közkórház igazgató főorvosává Dr. Motz Miklós dévai közkórházi orvos neveztetett ki. Reméljük, hogy ezen kinevezéssel végleg megszűnnek az áldatlan személyi torzsalkodások, a melyek eddig a kórház áldásos működését megbénították.
Déva és Vidéke, 1904. május 26. Nyilvános köszönet.
Hetessy Ala¬dár városi műkertész a közkórház betegei részére egy orvosi fűzőt, nagyobb mennyiségű kötszert és gyógyszereket adományozott, amelyért e helyen mondok köszönetét. Dr. Meskó tb. vm, főorvos. kórházi műtő orvos.
Déva és Vidéke, 1904. október 6. Városi közgyűlés.
Déva város képviselőtestülete folyó évi szeptember hó 22-én közgyűlést tartott. A közgyűlés tárgysorozatából különösen két pont emelendő ki.
Hunyadvármegye alispánja leiratot intézett Déva városához az iránt, hogy a közkórház mellett elvonuló új utcza onnan helyeztessék el. A vármegye ugyanis megvásárolta Záránétól azon telket, amelyet a közkórháztól a kérdéses utcza választ el.
Minthogy pedig ezen új telek a közkórház czéljaira vétetett, a vármegye érdeke azt kívánná, hogy e telek a kórházhoz csatoltassék. Hajduczky József képviseleti tag, mint a szépészeti bizottság előadója, részletes és beható fejtegetések során azt indítványozta, hogy a status quo fenntartásával az utcza továbbra is fennmaradjon. A tanács ugyanis szintén így határozott, csakhogy határozatát azzal toldotta meg, hogy azon esetre, ha a vármegye kijelenti, hogy az utcza áthelyezése különösen érdekében áll, akkor ebbeli kérelmének hely adassék. A közgyűlés ezen toldalék mellőzésével Hajduczky József indítványát fogadta el.
Déva és Vidéke, 1906. március 15.
Eladó Sztojka Sándornak Déván a közkórház mögött fekvő lucernás földje. – Bővebben értekezhetni Sztojka Gusztáv fodrász-üzletében, a Hunyadi-úton.
Déva és Vidéke, 1906. március 29. Déva város közgyűlése. Déva város képviselő testülete folyó évi április hó 3-án délutáni 3 órakor közgyűlést tart, amelynek tárgysorozata ez: 1. A m. kir. Belügyminisztériumnak 13742|905. sz. alispáni intézkedéssel közölt 114473'905. sz. leirata a dévai közkórház csatornázása tárgyában.
Déva és Vidéke, 1906. június 9.
A vármegye alispánjának átirata folytán a közgyűlés elhatározta, hogy a vármegyei székház és a közkórház czéljaira átengedi a „Kolcz" forrás vizét azon feltétel alatt, ha ezzel szemben a vármegye viszont a város lakosainak a saját költségén egy közkutat épít.
Ezen elvi határozat felett szintén a legközelebbi közgyűlés fog érdemben határozni.
E tárgynál Réthi Lajos bizottsági tag rendkívül érdekes fejtegetések kapcsán felhívta a tanács figyelmét arra, hogy a »Sváb«-nak nevezett városrészen nem is olyan régen már volt ilyen vízvezeték. Ennek nyomai még most is mutatkoznak. Nagyon czélszerűnek tartaná tehát, ha a vezeték csövei felhasználása mellett fognak hozzá az újabb vezeték kiépítéséhez.
Déva és Vidéke, 1906. augusztus 4. Meghívó.
A dévai képviselő testület f. évi augusztus 7-én d.-u. 3 órakor a városháza nagytermében közgyűlést tart. Tárgysorozat:
1. A redout épület megvétele tárgyában érdemleges határozat hozatal.
2. A Kolcz-forrás vizének a dévai közkórház és vármegyei székház épület czéljaira átbocsájtása iránt érdemleges határozathozatal.
3. A Czigány-utcza rendezése tárgyában megtartott versenytárgyalás eredményének előterjesztése.
4. A városi képviselő választók névjegyzékének összeállítására kiküldendő bizottság tagjainak megválasztása.
Déva és Vidéke, 1906. augusztus 25. (kivonat).
Ugyancsak névszerinti szavazással, de már csak szótöbbséggel határozatba ment, hogy Déva városa a Kolcz vizét díjtalanul engedi át a vármegye házának és a hunyadmegyei közkórháznak azon czélból, hogy az a nevezett két házba bevezettessék. Feltételül csak az köttetett ki, hogy ennek viszonzásaként a vármegye köteles a saját költségén a vármegyeház előtti téren olyan közkutat felállítani, amely a Kolcz vizét a városnak díjtalanul szolgáltatja. Ezzel szemben a kisebbség javaslata az volt, hogy a vármegye arra is köteleztessék, hogy a közkórház csatornáját a Marosig építse ki. Ez által a Cserna vize kíméltetnék meg attól a sok piszoktól, amellyel a közkórház most táplálja.
Déva és Vidéke, 1907. november 2. Tűz a dévai kórházban.
Múlt hó 29-én tűz ütött ki a hunyadmegyei közkórház sebészen pavilonján. A dévai önkéntes tűzoltóság dicséretre méltó ügyességgel nyomban megjelent a helyszínen és a polgárság segítségévéi először is a pavilonban elhelyezett betegeket szállította ki az égő pavilonból, majd pedig nagy aparatussal hozzá fogott a tűz oltásához. Ennek a nagy buzgóságnak köszönhető, hogy két órai működés után a tűz lokalizáltatott.
A tűz keletkezesének oka eddig felderíthető nem volt. E helyen soroljuk fel a dévai önkéntes tűzoltóságnak azon tagjait, akik úgy ezen tüzeset mint más ilyen esetek alkalmával veszélyt és faradságot nem ismerve, buzgó és ügyes munkásságukkal a polgárság tiszteletet és elismerését vívjak ki maguknak. E férfiak: Tóth Ferencz to. parancsnok, Schumann Ernő, Lurcz Vilmos szakaszparancsnokok, Ráday Ferencz, Szász Miklós másodosztálybeli tisztek, Karrész Frigyes, Gutt, Hirsch Mór és Gonda
H. Sándor tűzoltók.
Déva egykori legöregebb háza a kórház mögötti utcában. Lebontva.
Déva és Vidéke, 1908. december 5. A közkórház kibővítése.
A dévai közkórháznak egy fertőző osztállyal leendő kibővítése lévén tervbe véve, múlt hó 27-én Déván időzött dr. Kerekes Pál egészségügyi felügyelő és Jendraszik N. miniszteri műszaki tanácsos, kik Pogány Béla alispán és Mahler Ignácz főmérnök kíséretében dr. Mótz Miklós igazgató-főorvos kalauzolása mellett megtekintették a kórházat és tanácskoztak az építendő fertőző osztály elhelyezéséről.
Később bevonták a tanácskozásba Kontz Domokos polgármestert is, mivel a kórházra nézve is égetően szükségessé vált a városi, vízvezeték és csatornahálózat felállítása. A bizottság abban állapodott meg, hogy ezen kérdés eldőltéig e kérdés függőben marad, bár a fertőző osztályra nagy szükség lenne, de vízvezeték és csatornázás nélkül a kérdés igen
nehezen lenne megoldható.
Déva és Vidéke, 1909. április 10. A dévai villanytelep. (kivonat).
A megyei közkórház szintén kedvezményes áron fog áramot kapni, ami által végre vége vettetik annak a szégyenletes és városunkhoz nem méltó állapotnak, hogy a villanyvilágítási berendezés beporosodott, ásító lámpái mellett egy pár nyomorúságos petróleumlámpa ontsa kétes értékű világítását és annál érezhetőbb bűzét.
Déva és Vidéke, 1909. május 22. Törvényhatósági közgyűlés. (kivonat).
A dévai közkórház tisztviselő és kezelőszemélyzetének fizetés- és lakbérrendezése. A dévai közkórháznál egy állandó díjnoki állás rendszeresítése. A dévai közkórház gazdasági épületének átalakítására szükséges 23700 korona fedezéséről való gondoskodás.
A közkórház világítása. Arról értesülünk, hogy a közkórház tárgyalásokat folytat a villanyteleppel a villanyvilágítás újból való bevezetése tárgyában. A vezetékek ugyanis mindenütt el vannak helyezve s mégis petróleum mellett eszközöltek nem egyszer életveszélyes operációkat. Úgy halljuk, hogy a tárgyalások alighanem sikerre fognak vezetni.
Déva és Vidéke, 1909. szeptember 11. A kórház bővítése.
Lapzártakor vesszük az örvendetes hírt, hogy a belügyminiszter 23.700 koronát utalványozott a dévai közkórháznak azon célra, hogy mosó- és főzőkonyhát építsenek ezen összegen. Az új konyha a mo¬dern higiénia minden követelményének meg fog felelni és így kórházunk fokozottabb mértékben lesz képes megfelelni hivatásának.
Déva és Vidéke, 1909. október 23. Versenytárgyalás.
Hunyadvármegye közkórházának igazgatósága a vármegye kórházi bizottságának rendelete alapján a közkórház 1910 évi ágy- és fehérnemű-szükségletének biztosítására versenytárgyalást hirdet és a zárt írásbeli ajánlatok benyújtására november hó 10.-ének déli 12 órája tűzetik ki.
Déva és Vidéke, 1909. november 27. Kórházak.
Szomorú adatokat gyűjtenek Hunyad-megye egészségügyéről a m. kir központi statisztikai hivatalban. Megdöbbentő az eredmény, szomorú a tanulság. Mi lehet ez elszomorító kimutatások oka? Kétségtelenül, hogy első sorban a nép nagyon is elmaradt kultúrélete. Fél a tudománytól, inkább a babonához fordul. Ez oknak elég nagy ok, de semmi esetre se akkora, hogy az előmutatott és kitüntetett eredményt kellőképen igazolni tudná. Mi azt hisszük, hogy e téren a közhatóságok fokozottabb éberségére és főleg a törvényhatóság, leginkább pedig az államnak anyagi támogatására volna szükség. Mert hiszen éppen ily alacsony kultúréletet élő parasztság körében, mint aminő a megyebelieink is, van szükség fokozott közegészségügyi preventiv intézkedésekre és eszközökre. Hunyadmegyének jelenleg egy számbavehető közkórháza van és ez a dévai.
Van még a me¬gyében elszórtan 3—4 kisebb kórház is, ezek azonban alig számítanak, működésüket csakis szűk körre tudják kiterjeszteni, befogadó képességük tehát minimális. Hogy tehát a statisztikai hivatal számadatain enyhítsünk, első sorban kórházaink számát kellene gyarapítani, a meglevőket pedig az igények kielégítésére alkalmasabbakká tenni. Egy ily nagy megyében, a megye kellős közepén elhelyezett közkórház képtelen a szükségletet ellátni, még ha a jelenleginél kétszerte nagyobb volna is. Hiszen a súlyos betegeknek vasúton vagy tengelyen 24—36 óráig való utaztatása a leggyakrabban lehetetlenség. Nemcsak az, hanem egyenesen veszedelem is. Még a tavasszal, midőn Déván több tífuszos tünet mutatkozott, éppen a szakemberek tették szóvá ezt a szállítást. Ha a megye túlsó végében ragályos betegség történik, nosza, felpakolják a beteget, végighurcolják az egész vármegyén, inficiálnak egy sereg tárgyat, még több embert, míg a dévai közkórházba érkeznek. Ezenkívül a megye székhelyének örökösen reszketnie kell, ha a megye legtávolabbi falujában lép is fel a ragály, mert hiszen mutatványszámot okvetlenül kapunk egy-egy beteg képében.
Mi se könnyebb, minthogy ily ragály egy-kettőre átcsapjon a kórház falain.
Hogy ez nekünk dévaiaknak a város fejlődése szempontjából mennyire használ vagy árt, felesleges fejtegetni. A helyzetet természetesen súlyosbítja az a körülmény, hogy dévai közkórházunk képtelen ezt a rengeteg igényt kielégíteni.
A ragályosak osztálya aránylag kicsiny. Az ott ápolt sifilitikus betegeket igen bajos a járványos betegektől kellőleg elkülöníteni. Ahelyett tehát, hogy a kórház javí¬tana az egészségügyi viszonyokon, a szűkös keretek miatt néha bizony ront is.
Természetes, hogy panaszkodni igen könnyű, de a panasz egymagában soha se hozza meg a kívánt eredményt. Igen jól tudjuk, hogy a vármegye financiái nem oly rózsásak, hogy még egy közkórház fölállítását valami könnyen bírná el; mert véleményünk szerint a legsürgősebb teendő nem a dévai kórház bővítése, hanem a megye túlsó sarkában egy új kórház felállítása volna. Ennek felépítése, berendezése és karbantartása pedig rengeteg pénzt emésztene fel. Ismételjük, a megye ezt ma alig bírná el. De igazság szerint nincs is erre szükség.
A betegek java részét ugyanis a Zsil völgye szállítja. Ezen betegek pedig az állam betegei. Ott vannak a hatalmas állami szénbányák, melyek összegyűjtik a világ minden nációját, szóval az a mi saját külön betegséggyárunk. Ha ezt a vidéket leakasztanák a dévai kórház nyakából, a megye felső része mindjárt arány¬talanul könnyebben lélegzene. Ha az állam milliókat áldoz a szénbányászat fejlesztésére, akkor nemcsak humánus, hanem célszerű és gazdaságos dolog is volna néhány százezer korona költségen egy modern kórházat építeni, mely a Zsil völgye és Hátszeg vidékének kielégítésére szolgálhatna. Hiszen kétségtelen, hogy ott a legrosszabbak az egészségi viszonyok, kétségtelen, hogy egy modern kórháznak Petrozsényben leendő felépítésével ezen viszonyok tetemesen javulnának és mivel végül kétségtelen, hogy kedvezőtlen egészségi viszonyú vidéken a munka ára is magasabb, egészséges vidéken pedig alacsonyabb, végezetül az állam se veszítene a munkabérek fokozatos csökkenése után valami rengeteget humánus intézkedésén. Reméljük, hogy ezen most felvetett kérdés illetékes körökben kellő vízhangra talál. Szükséges is. Mert a valóság rideg és megdöbbentő!
Szászváros. 1910. szeptember 22.
Tüdővész Hunyadmegyében. Hogy mily irtózatos pusztítást visz véghez hazánkban a tüdővész, azt a nagy fáradsággal összeállított statisztikai adatok igazolják. Ez a rettenetes betegség egy év alatt több embert visz a sírba mint a legvéresebb háború. Magyarországon 1908. évben 65.694 egyén halt meg tüdővészben 1910. év február havában pedig 6047 egyén. Ez utóbbi számból 97 egyén esik Hunyadmegyére. Megyénk a sorozatban a 18-ik, Erdélyben pedig a legeslegelső. Nagyon szomorú a statisztika, amely Hunyadmegyének ily vezető szerepet biztosít.
Városok Lapja. 1914-02-28/9. szám. Kórház Hátszegen.
Csulay Lajos Hunyadmegye h. alispánja folyó hó 18-án a hátszegi városháza tanácstermébe gyűlésre hívta össze az érdekelteket a Hátszegen létesítendő kórház ügyében. A gyűlésen Déváról, Hátszegről, a hátszegi járás és puji járásból több mint százan jelentek meg, tanúságot téve arról, hogy feltétlenül szükségesnek tartják a kórház felállítását Hátszegen. Csulay Lajos h. alispán az értekezleten kifejtette, hogy Hátszegen és Szászvároson új kórházak létesítendők, míg Déván a közkórház tovább bővítendő egy elme- és járványosztálylyal, azonkívül az ápolásra szoruló szegényeknek egy szegényház állítandó fel Déván. Az új közkórházak közül először a hátszeget kell létesíteni, mely 50 ágygyal számítva 200,000 koronába kerülne. Csulay Lajos h. alispán indítványára határozatba ment, hogy polgármester, főszolgabírák, illetve jegyzők hassanak oda, hogy a kórház céljaira a 2%-os hozzájárulást és esetleg a füst utáni koronát az illetékes testületek szavazzák meg.
Magyarország. 1915-06-26/176. szám. A dévai kórház csatornája.
Ma, mikor az egész országban a hatóságok fokozott éberséggel őrködnek a közegészségügy felett, Déváról panaszos levelet kapunk, hogy a kórház szennyvízlevezető alagcsöve a város egy részének levegőjét megfertőzi. A kórház csatornája ugyanis az utcára, a Cserna mellett levő árokba van kivezetve, de az árok szintje mélyebben fekszik, mint a Cserna-patak s így a kórházból kifolyó fertőzött, büdös víz az utcai árokban folydogál, dögletes bűzt árasztva. A lakosság hiába emel panaszt ennek a tarthatatlan állapotnak a megszüntetésére, mert a hatóságok nem érnek rá az elsőrendű közegészségügyi intézkedések megtételére.
Déva és Vidéke, 1916. december 23. Hirdetmény.
Mely szerint alolírott kórház igazgatósága ezennel közhírré teszi, hogy a kórháznál hasznavehetetlenné vált ágy- és fehérnemű s más értéktárgyaknak, a kórházi bizottság által kiküldött bizottság által ejtendő kiselejtezése folytán az eladása folyó év és hó 29-én délután 3 (három) órára tűzetett ki. Ugyanakkor fognak eladatni az elhaltak után visszamaradt ruhadarabok is.
Az árverésen részt venni óhajtók a kitűzött időben a kórházban jelenhetnek meg, hol az árverés is tartatni fog. A nyilvános árverésen megjelenők, az általuk megvett tárgyakért a vételárt azonnal készpénzben kötelesek fizetni a gondnoki irodában.
Déván, 1916. évi december hó 16-án. Az igazgatóság.
Déva és Vidéke, 1923. augusztus 18. Nemsokára befejezést nyer a járványkórház.
A városi járványkórház, amelyet a városi tanács most szinte egészen újból építtetett, nemsokára befejezéséhez közeledik. A bútorok elkészítése már javában folyik, úgy, hogy talán egy hónap múlva már használatba vehető lesz. A szobák tisztán, a legszükségesebb bútordarabokkal lesznek felszerelve.
Az építkezést a város maga eszközölte s így a régi óvodától s a Fehér-Kereszttől megmaradt anyagokat is felhasználta, ami által az építkezési költség lényegesen csökkent. A pályázati terv szerint a járványkórház 320 000 leibe került volna, így körülbelül 170.000 lei kiadás lesz vele.
Déva és Vidéke, 1923. szeptember 22. Befejezték a járványkórházat.
A járványkórház renoválása most már teljesen befejezést nyert. Az épület felügyeletével, jókarban és tisztántartásával a városi tanács Ioan Nicolae nyugdíjas őrmestert bízta meg, aki egy szoba, konyha, kamra és kert használatáért el is vállalta azt. A járványkórház így újra a város szegény betegeinek a javára szolgálhat. Tizenkét ágy van benne elhelyezve s a fehérnemű beszerzése is most van folyamatban. A polgármester ezúton is felkéri a közönséget, hogy akinek nélkülözhető párnája vagy ahhoz való anyaga van, ajándékozza a városi járványkórház részére.
Déva és Vidéke, 1925. április 18. Hunyadvármegye 1924 évi egészségügyi statisztikája. A megyei egészségügyi hivatal évi jelentése vármegyénk közegészségügyi helyzetéről. Hunyadvármegye közegészségügyi hivatala csak most készült el az 1924 évi egészségügyi statisztikák összesítésével, illetőleg a megye egészségügyi helyzetéről szóló jelentésével. Tekintettel arra, hogy eme nagy fontosságú dolog olvasóközönségünk bármely rétegét egyformán érdekli, a jelentést teljes egészében az alábbiakban közöljük:
Hunyadvármegye egészségügyi hivatali szervezete.
Hunyadvármegye a múlt évben 26 egészségügyi körletre és 4 városi körre volt beosztva, egy főorvos vezetése alatt, akinek székhelye Déva. Romosz és Románbrettye kivételével ezen körleteknek orvosuk is volt. Az alkalmazottak fizetését az állam folyósítja, a körorvosok lakbérén kívül, amelyet a körben lévő községek fedeznek. A román impérium alatt az úgynevezett járásorvosi állások megszűntek és helyettük a körorvosi állásokat szervezték meg.
Orvosi működés.
Hunyadvármegye területén az elmúlt évben működött: 1 főorvos, 24 körorvos, 4 városi orvos, 3 katonaorvos, 4 kórházi orvos, a beteg- segélyzői orvosokon kívül, 2 szanatóriumi és 32 magánorvos. Az utóbbiak közül a legtöbben a betegsegélyzőnél foglalnak állást. Az 5 városi egészségügyi kerületen kívül a rendes körletben 10 egészségügyi segéd működött, akiknek tevékenysége nagyban elősegítette a körorvo¬sok munkáját a járványos betegségek megakadályozásában.
Szülésznők működése.
Az egészségügyi minisztérium 1923 július l-ével a megyében 26 körbábai állást szervezett, állami költségen, akiknek kötelességük a körlet összes községeire kiterjedt! A szegényeket ingyen kezelték. Székhelyük vagy az orvosi körlet székhelyén, vagy ahhoz közel volt. A körbábákon kívül működött 147 községi bába, akiket a községek fizetnek és 52 magánbába. A megye 417 községéhez arányítva, a bábák száma igen kevés, aminek oka abban keresendő, hogy a mostan kötelezővé tett 2 évi tanfolyam miatt csak igen kevesen választják ezt a pályát. Ezen a téren más intézkedés válna szükségessé. Működött még ízen kívül 6 ápolónővér.
Fogászat.
Több fogorvos mellett 1924-ben vármegyénkben 4 diplomás fogtechnikus működött az egészségügyi minisztérium engedélyével.
Gyógyszertárak és drogériák.
Megyénk 35 gyógyszertárában 38 diplomás gyógyszerész működött. 1 drogéria van Déván. A betegsegélyzőnek három gyógyszertára van és pedig Déván, Petrozsényben és Vulkánban egy-egy.
Kórházak.
A kórházak az állam kezelésébe mentek át. Két kórháza van a megyének, egy Déván 240 ággyal, több osztállyal (belosztály, sebészet, vérbaj, elmebeli megfigyelő) a második Kőrösbányán 40 ággyal, külön a férfiak és külön a nők számára. A betegsegélyzőnek a következő helységekben van kórháza: Petrozsényben kettő, egy 49 és egy 25 ággyal, Vulkánban 59 ággyal, Lupényban 68 ággyal és Brádon 20 ággyal. A kórházak mind jól fel vannak szerelve. A Cfr.-nek Piskin van egy kórháza alkalmazottat részére. Algyógyon szanatóriumunk van 100 ággyal. A szanatórium a hunyadi vasgyár tulajdonából ment át az állam tulajdonába. Járványkórházunk van egy Déván és egy Szászvároson,
kellő felszereléssel.
Ivóvízellátás.
Legtöbb helyen kutakból nyerik az ivóvizet, amely nem a legegészségesebb, mivel azok primitívek és sokszor nem elég mélyek. Ezen föltétlenül változtatni kell. Központi vízellátása csak Petrozsény városnak van, ahová 15 km. távolságból a Jieț folyóból szállítják a vizet. Ugyanez a vízmű látja el Petrillát és Lónyát is vízzel. A vezeték hossza 41 km. és 3,500.000 liter vizet szállít naponta.
Népstatisztika.
Hunyadvármegyébeu 1924-ben született 4033 fiú, 3237 leány. Meghalt 2966 férfi és 3237 nő, tehát a lakosság 8 %-ával több volt a születés, mint a halálozás. Halva született 128 fiú és 131 leány. A körorvosok által 1924 évben 3561 ingyenes kezelés volt, amikor ingyenes gyógyszert is igénybe vettek. Az oltások eredményesek voltak. 6283 oltásból csak 76 és 6308 újraoltásból csak 190 maradt eredménytelen.
Fertőző betegségek statisztikája.
Skarlát: 22 községben volt 111 férfi és 85 női megbetegedéssel. Az év elején talált 24 férfi és 15 női beteggel együtt. Meghalt 10 férfi és 4 nő, azaz a megbetegedések 7%-a.
Meggyógyult 77 férfi és 80 nő, 1925-re maradt 1 nő kezelés alatt. Kórházakban 40 férfit és 42 nőt kezeltek, a többiek otthon kezeltették magukat.
Kanyaró: 19 községben a január 1-én volt 2 férfi és 7 nővel együtt 77 férfi és 60 nő megbetegedés. Halálozás nem volt.
Difteritisz: 7 községben a január 1-én talált 5 férfivel együtt 8 férfi és 3 nő. Mind meggyógyultak.
Hastífusz: 22 községben a január 1-én talált 5 férfi és 4 nővel együtt 66 férfi és 48 nő megbetegedés. Meghalt 3 férfi és 4 nő, tehát a betegek 8%-a.
Vérhas: 5 községben 9 férfi és 5 nő meg¬betegedés. Meggyógyultak.
Szamárhurut: 6 községben 51 férfi és 42 nő.
Antrax: 6 községben 5 férfi és 1 nő megbetegedés. Meghalt 1 férfi. A lépfene elleni szérum kitűnően bevált. A körorvosok által 275 szifiliszes egyén is kezelve lett.
Tuberkulózis ellen 418 egyént kezeltek.
Általános helyzet.
Az egészségügyi helyzet általában az 1924 évben kedvező volt, ami nagyrészben a kör¬orvosok lelkiismeretes működésének az eredménye. Járványszerűen egy betegség sem lépett fel.
A csecsemők halandósága.
Ami a kisdedek nagyszámú halálozását illeti, ennek oka legtöbb esetben maga a szülő, aki nem tartja be a táplálkozási rendet. Ezenkívül nagyban pusztít közöttük a szifilisz és a tuberkulózis, amelyek következtében születésük után pár nappal vagy hónappal végelgyengülésben szenvednek ki.
Vérbaj elleni intézkedések.
A vérbaj továbbterjedése ellen minden intézkedés megtétetett, sajnos a tervezett ambulatóriumot nem állíthatták fel, mivel nem kaptak alkalmas helyiséget. E célra ugyan kétszer rekviráltak, de a miniszter a rekvirálást nem hagyta jóvá, tekintettel arra, hogy csak tisztviselők és katonák részére lehet rekvirálni. Az ambulatórium eszméjét vármegyénk prefektusa is nagyban pártolta s annak felszerelésére 50.000 leit utalványozott ki a megyei alapokból.
Nincsenek fertőtlenítő eszközeink.
A fertőtlenítés tekintetében nincsenek megfelelő modem eszközeink, ezért legtöbb esetben a meszelés és a lúggal való lemosás jelenti az alkalmas eszközt. Vármegyénk e tekintetben feltétlenül pótlásra szorul.
Déva és Vidéke, 1925. október 24. Tüdőbeteg szanatórium Déván.
A napokban a polgármesteri hivatalhoz a belügyminisztériumtól leirat érkezett, amelyben a miniszter felhívja a polgármesterek figyelmét arra, hogy olyan helyeken, ahol tüdőbeteg szanatóriumnak alkalmas hely van, azon legyenek, hogy ottan szanatóriumot vagy legalább is ambulatóriumot létesítsenek. Ezzel kapcsolatosan Herbay Ágoston polgármester azt a nyilatkozatot tette lapunknak, hogy ő Dévát nagyon alkalmas helynek tartja egy szanatórium céljára, nemcsak azért, mert már volt egy ilyen Déván s amely most magánlakásul szolgál, hanem azért, mert a hely kiválóan megfelel, hiszen már klimatikus gyógy¬helynek is akarták minősíteni. A szanatórium céljaira a csengő aljában lévő Ulain-féle villa felel meg a legjobban, amely most Koplovics Mendel birtokában van, de aki erre a célra hajlandó áruba bocsátani a telket, amely cca. 8—10 holdat tesz ki.
Dr. Mauks szászsebesi orvos és dr. Róth orvos már ezelőtt 2 évvel érdeklődtek a szanatórium iránt s ha ennek az eszmének ma is megnyerhetők, úgy a polgármester felfogja ajánlani erre a célra ezt a telket.
Reméljük, hogy eme nemes eszme városunk minden polgárának csak tetszését nyerheti meg és támogatását ebben az ügyben nem fogja megvonni városunk polgármesterétől.
Déva és Vidéke, 1927. augusztus 6. Déva város tanácsának ülése.
…Perián polgármesteri ezután felhívja a tanács figyelmét arra, hogy a megyei közkórházban nincsen műtőszoba és röntgenkészülék, amiért is minden sebészi beavatkozásért Segesvárra, Aradra vagy más kórházakba kell vinni a betegeket.
Déva és Vidéke, 1929. augusztus 31.
Nyugalomba vonult Dr. Moțiu Miklós, a dévai közkórház igazgató-főorvosa. Kevesen vannak olyanok, akik még életükben elérik azt, hogy munkásságukat értékeljék, elismeréssel és hálás szeretettel vegyék körül. Aki a közéletben munkálkodik, tudja, hogy köszönetét nem várhat a köznek tett jókért. De nem is kell várjon. A jó tettek magukban is jutalmaznak és ha valakit jólesően tölt el a nemes cselekedetek nyugalmat adó érzése, úgy Dr. Moțiu Miklós egész biztos egyike azon keveseknek, kik értékes munkásságukra visszatekintve, átengedhetik magukat e fenséges érzésnek.
Dr. Moțiu Miklós 1890-ben végezte be a budapesti egyetemet. Ugyanabban az évben segédorvosi minőségben a dévai közkórházba került. A kórház akkor még a Bethlen-ucca és Patak-uccai saroképületben volt elhelyezve. Dr. Reichenberger volt az igazgatója a kórháznak, mely még igen szerény keretek között működött. 1897-ben költözött át a kórház a jelenlegi épületekbe. A kórház akkor még puszta falakból állott és hosszú, fáradtságos munkával sikerült berendezni. 14 évi szorgalmas, fáradtságot nem ismerő munka után 1904-ben Dr. Moțiu Miklóst a kórház igazgató-főorvosának nevezte ki Barcsay Kálmán akkori főispán. Innen kezdődik életének érdemdús teljesítménye.
Törhetetlen szorgalommal fogott hozzá a kórház felszerelési beszerzéséhez. 1907-ben Röntgenkészüléket kapott a kórház, mely a koriban még igen hosszú ideig a megye egyetlen apparátusa volt. 1914-ben még a háború kitörése előtt Dr. Moțiu a kórházban önkéntes ápolónői tanfolyamot tartott, melyen igen sokan vettek részt és szép sikerrel zárult. A háború kitörésekor még ugyanabban az évben újabb tanfolyamot tartott, melynek végeztével a Vörös-Kereszt főorvosi címmel és a II. oszt, hadiékítményi díszjelvénnyel tüntették ki. Egyidőben felesége a Vörös-Kereszt kisrendjelét nyerte el odaadó ápolónői tevékenységéért.
A világháború alatt Dr. Moțiu Miklós gigászi munkát fejtett ki. A kórházat felerészében katonakórháznak alakították át és ekkor veszélyesebbnél-veszélyesebb operációkkal mentette meg az életnek a félholt harcosokat, akik közül számtalan emlékezik meg a legmélyebb hála hangján élete megmentőjéről.
Dr. Moțiu Miklóst a román kormány részéről két ízben is érte kitüntetés 1922-ben az „Ordinul Coroana României în gradul de ofițer" és 1925-ben Crucea „Meritul Sanitar" clasa I. A legnagyobb orvosi rendjelt adományozták számára elisméréséül értékes orvosi működésének. E kitüntetéseket Dr. Moțiu Miklós valóban megérdemelte. Szaktudása előtt, mely különösen a műtétekben kulminált, kartársai is fejet hajtottak és ma is hajtanak.
A román impérium óta egészségügyi tanára a helybeli Școala Normálának.
Huszonöt éves igazgató főorvosi működés után, melyhez még 14 évi segédorvosi működés járul, nyugalomba vonult Dr. Moțiu Miklós. 39 éve tölti be nemes hivatását és mindig mintaképe volt az önzetlen, hivatásának élő emberbarátnak, ki minden igyekezetével azon volt, hogy tudásával másokon segítsen. Megérdemelt nyugalomhoz kezd Dr. Moțiu Miklós. Harminckilenc év jótettekben gazdag működése adja meg a nyugalom jóleső elégedettségét.
Déva és Vidéke, 1931. április 18. Megszűnt a dévai járványkórház.
Április 15-ével a dévai járvány kórházat a város polgármestere megszüntette. Az indok az, hogy legnagyobbrészt falusiakat helyeztek el a kórházban, amely így nem szolgálta a város érdekeit. A kórház épülete ezentúl egyszerű szigetelő helységgé fog átalakulni, itt fogják elhelyezni ugyanis a fertőző járványos betegeket, arra az időre, amíg jelenlétükkel a családban is fertőzést okozhatnak.
A dévai Ipartestület 1881-1931.
Az Ipartestület 1886. július 25-én alakult meg. Hivatva volt a város iparosait összefogni, az iparosok és munkások jogait védeni. Idővel temetkezési alapot és betegsegélyezési alapot is létrehozott. Kulturális téren is aktív tevékenységet folyatott, saját énekkara, zenekara, saját zászlója, könyvtára volt. Gyakran szervezett különböző célokra táncestélyeket, jelmezbálokat, kirándulásokat.
Magyar Ipar, 1880-10-31/20. szám. Egyesült iparegylet Déván.
F. hó 7 én gyűlés tartatott a Déván alakulandó iparegylet tárgyában. Megválasztattak: ideigl. elnöknek ügyvéd Tóth László, jegyzőnek Hirsch Adolf, pénztárnoknak Csáky József és gazdának Hennel Mihály. Bizottmányi tagok: Weingartner Ignácz, Lengyel Gergely, Issekutz Pál, ifj. Dávid József, Sebestyén Károly és Draskovich József. Az alapszabályok kidolgozására Tóth László elnöklete alatt bizottság küldetett ki.
Magyar Ipar, 1880-11-15/21. szám. Ipariskola Déván.
Soós Antal a dévai képezde tanára az iparos- és kereskedő-tanonczok számára továbbképző és ismétlő iskolát szervez. A tanítás teljesen ingyenes és nov. 1-én okvetetlenül kezdetét veendi az állami tanítóképezdében. Hogy Soós ura tanórákat minél czélszerűbben rendezhesse, múlt hó 31-én de 11 órakor a városházánál értekezletet tartott, mely az iskola szervezetének főbb pontjait megállapította.
Magyar Polgár, 1881. január 18. Az új állami ipartanoda
Semmi sem új a nap alatt, és így hír sem, melyet e napokban a lapok egy Déván felállítandó ipartanodára vonatkozólag hoztak. Az „Ellenzék” 20. számában következőt olvasunk illetőleg: „B. Kemény Gábor miniszter a Déva vidéki ipar előmozdítására Déván állami ipariskolát fog felállíttatni. Az előmunkálatok megtételével az ottani tanítóképezde igazgatója bízatott meg.” Hasonló módon és csaknem ugyanazon napon nyilatkozik e tárgyról az „Egyetértés” is.
Hogy mennyiben áll e hír, melyet kormánylap közölt először, még pedig biztos forrás után, és mennyiben nem, nem tudjuk, de nem is kutatjuk. Sőt a második mondat szavai ellen sem zúdulunk föl és még a „risum teneatis” kiabálását is másokra bízzuk: föltéve, hogy e mondat szavai valóban testté válnának.
Az itt felállítandó ipariskola kérdése, sokkal újabb keletű, hogy sem ahhoz érdemlegesen hozzászólni lehetne. Megelégszünk, a kilátásba helyezett e szép ajándékért, a miniszter urnák köszönetét mondani; és üdvözölni ő exellenciáját a helynek szerencsés megválasztásáért.
Jobb és üdvösebb lett volna a tervezett iskolával más és műveltség tekintetében talán előrehaladottabb megyét megajándékozni, fogják némelyek mondani; hiszen Hunyadmegyében — Szászvárost kivéve, — az ipar még a csecsemő koráig sem jutott, s a nép is hátrább áll a kultúra dolgában Erdély majdnem minden megyéjénél.
Ez mind igaz lehet; de nem szabad felednünk, hogy Déva és vidéke az utolsó tíz év alatt annyit haladt, hogy a megye kultúráját előtüntető mappáját készítő urak szinte bátran írhatták és állíthatják, hogy a város és különösen a megye ma már nem utolsó a hazában. És nem is túlozunk, mert a közművelődés jótékony sugarai, s a sok idegen és képzett ember ide telepedése, csakugyan jó adag koromfeketeséget szívtak ki a régi mappa színéből.
A viszonyok sok, s mondhatni min¬den tekintetben javultak, csak egyben, az iparban nem. Iparosa a városnak — két vagy három embert leszámítva, ma is ép úgy nincs, amint 10 évvel ezelőtt nem volt. Hisz tekintsük csak a kereskedői világot. Vajon kikből állott ezen sem a hunyadmegyei „haute-volée“-hez, sem a „Veniturákhoz” magát számítni nem akaró osztály csak 2—3 évvel ezelőtt? És vajon csodálkozhatunk-e azon, hogy a kasztok e fővárosában, illetőleg megyéjében, az iparosnak ma sincs meg azon helyzete, mely őt más városokban joggal megilleti?
Más, e megyénél jóval kisebb, s a természet adományaiban jóval mostohábban megáldott megyében rég átértették, Smilesnek a nagy nemzetgazdásznak szavait is megtanulták, hogy a társadalom sarkkövét korántsem a tollat forgató, s még kevésbé a blatt nehéz munkájában ásítozásig fáradozó urak képezik, ha¬nem igen is az iparosok. E megdönthetetlen elvet hazánkban is kezdik belátni; így látunk az ország különböző részein felső és alsó ipartanodákat, az ország anyagi jóllétének alaptőkéit keletkezni.
Az elmondottakból kitűnik, hogy a kormány az új ipartanoda számára alig találhatott volna helyesebb vidéket, mint a dévait. Mert az anyag, melyből ipart teremteni, még pedig virágzót rövid idő alatt lehet, bővében van e vidéken. Hiszen hol rejt a föld mélye több kincset magában, mint itt? És hol van égetőbb szükség az ipar keletkezésére, mint e megyében, hol a nép még ma is szégyennek tart bizonyos foglalkozást, nem pedig aranybányának?
Aranybányává válhatok a fém, bőr és szövészeti ipar: azzá és pedig kevés fáradsággal, a sok és nemes gyümölcs okszerű kezelése, kiviteli cikké tétele.
Soraink végére jutva ismételten is csak azt kívánjuk: hogy a szó mielőbb testté váljék, s hogy e megye mielőbb dicsekedhessék azzal, mivel a sok század előítélete miatt eddig nem dicsekedhetett.
Magyar Polgár, 1883. július 13. (részlet)
Zárjelentés a dévai kereskedő- és ipartanonc iskola 1882—83. tanévi állapotáról.
I.
Az 1882—83. tanévet bezáró vizsgák 1883. júl. 1-jén tartattak meg az állami tanítóképezdében d. e. 11 —12-ig a kereskedő- és d. u. 3—8-ig az iparos tanoncokkal. Jelen voltak a vizsgák folyama alatt: Tájcsek Ferencz, mint a helyi kereskedő- és ipartársulat elnöke, ki a vizsgákat is vezette; Nagyságos Réthi Lajos kir. tanácsos tanfelügyelő úr, Tóth László ideigl. polgármester, Hetyey Gábor képezdei igazgató, László Ignácz igazgatótanácsos és több érdeklődő közönség.
A lefolyt 1882—83. tanévben járt iskolába: a) kereskedő-tanonc 20; b) iparos-tanonc 65; együttesen=85 tanonc, mely szám a múlt tanévinél kevesebbet tüntet fel 10-zel.
A jelen tanévi kevesbedést részint a bukott kereskedők kimaradt tanoncai, részint a felszabadult kereskedő- és iparos-tanoncok okozták. Csak iparos-tanonc volt a múlt tanévben 75 s így 10-el több a jelen tanévi összegnél. De ha tekintem azon 24 iparos-tanoncot, kiket a jelen tanévben mestereik az iskolától visszatartottak: akkor a jelen tanévi iskolakötelezett iparosok létszáma a múlt évit felülmúlja 14-el.
II.
Órarend a lefolyt 1882—83. tanévben a következő volt: a) az iparosok heti 10; b) a kereskedők heti 2 órában; összesen heti 12 órában nyertek oktatást.
Ezen óraszámból esti időszakokra esett 8 óra és nappali időszakokra 4 óra. A 12-órából kettőt a rajztanár foglalt le egész tanéven át az iparosok III. osztályának rajztanításával.
A tanórák következőleg voltak beosztva: kedden estve 6 - 8-ig az iparosok I. osztálya; szerdán estve 6 - 8-ig az iparosok II. osztálya; csütörtökön estve 6 - 8 az iparosok III. osztálya; pénteken estve 6-8-ig a kereskedők osztálya; vasárnap d. u. 2 - 4-ig az iparosok I. II. osztálya; vasárnap d. u. 2 - 4-ig az iparosok III. osztálya.
Vígh Ferencz rajztanártól külön tanteremben tanult rajzot a III. osztály, míg a többi osztályokat a fenti 10 órán magam egyedül tanítottam.
Magyar Polgár, 1883. október 11.
Az iparoktatás Déván, a miniszteri leiratok kívánalmainak megfelelőleg, utóbbi időben jelentékeny mérvű lendületet vőn. Az iparos tanoncok szakoktatásának céljából u. i. a helyettes polgármester elnöklete alatt egy bizottság alakult, mely közbenjárt arra nézve, hogy három tanár az oktatás vezetésére fölkéressék. Buzgólkodásukat siker követte, s ma már a három tanár heti tizenkét órán át tanítja a három csoportba osztott iparos tanulókat.
Magyar Ipar, 1885 1885-01-15/1. szám. A heti vásárok.
Az új ipartörvény értelmében az iparosoknak nem lévén szabad heti vásárokra járniok, e miatt (így írja a Déván megjelenő Hunyad) mint Barcsay K. alispán a közig. bizottságban jelentette, úgy iparosaink, mint bányászhelyeink károsodást szenvednek, mert utóbbiak nem kapván meg lakóhelyeiken a szükséges iparczikkeket, azok beszerzése végett máshová kell menniök. A közigazgatási bizottság azt kéri a kormánytól, hogy a bányászhelyek heti vásárjai e szempontból országos vásár jellegével ruháztassanak fel.
Déva és Vidéke, 1895. március 28.
Van szerencsém az igentisztelt közönség becses tudomására hozni, miszerint az Ipartestület helyiségében levő vendéglőt mai napon átvettem és ezentúl magam fogom vezetni. Becses látogatásaikkal megtisztelni kérve, maradtam alázatos szolgája
özv. Rummel Henrickné
Déva és Vidéke, 1895. június 20. A dévai ipartestület jubileuma.
A dévai iparestület f. évi július hó 7-én fogja megünnepelni fennállásának 10-ik évfordulóját. A hazai összes ipartestületeket felszólítja a részvételre, hogy annál impozánsabban sikerüljön az ünnepély az elmúlt tíz-év küzdelmeinek elfeledésére és a jövőbeni előmenetelhez való új erő merítésére. Az ünnepély programja:
1. Július hó 6-án a különböző vonatokkal érkező vendégek fogadása és elszállásolása; ugyan e nap ismerkedési estély a Nemzeti Casinó kertjébe.
2. Július hó 7-én reggel 3/4 10 órakor gyülekezés az iparestület házánál, innét testületileg, saját zászló alatt, az ipartestületi zene kíséretében lemenés a r. kath. templomba hálaadó isteni tiszteletre
3. Isteni tisztelet után, az iparestületi zenekar kísérete mellett, az iparestület helyiségébe való vonulás a dísz-közgyűlés megtartására; a gyűlés megkezdése előtt a dévai iparos ifjak dalköre (EMKE daloskor) a „Hymnusz“-t fogja énekelni.
a) Tajtsik Ferencz ipartest, elnök megnyitó beszéde után az iparestületi tagok
felvett csoport-képének leleplezése.
b) Az iparos ifjak dalkörének éneklése után, az iparestület 10 évi működéséről szóló rövid emlékirat felolvasása, Telegdy Ede ipartest. alelnök által; a gyűlést berekeszti az iparos ifjak dalköre által elénekelendő „Szózat.“
4. A dísz-közgyűlés után a testületnél beirt iparos tanoncok által készített vizsga-munkák megtekintése, a Bethlen-utczában levő tanoncz-iskolába.
5. Déli 1 órakor közebéd, Müllner Mihály nagy vendéglős úr nyári ebédlő-helyiségében. Egy teríték ára 1 frt 20 kr.
6. Délután 5 órakor levonulás a vasúti indóház mellett levő sétakertbe, hol tánccal egybekötött különféle mulatságok rendeztetnek, mint tornázás, tanoncok által versenyfutás, nemzetközi posta, tűzijáték és tombola. A tombolához a sorsjegyeket iparos nők és serdülő leányok fogják árusítani. Ezen mulatságra a belépti-díj: személyjegy 1 korona, családjegy 2 korona, minden belépti-jegy mellé 1 darab sorsjegy adatik ingyen; különben egy sorsjegy 10 kr.
7. Július hó 8-án reggel kirándulás a Várhegyre, hogy a vendégek gyönyörködhessenek a szép kilátáson; innét megtérve villásreggeli a Népkertbe.
8. E nap további folyamán a vendégek lekísérése a vasúthoz és búcsúzás.
Déva és Vidéke, 1895. december 19.
Van szerencsém úgy a helybeli, mint a vidéki t. vevőim becses tudomására hozni miszerint főüzletemet fióküzletemmel egyesítettem. mely jelenleg az „Ipartestület” épületében létezik. Kérve t. vevőim további pártfogását, maradtam kész szolgájuk, özv. Schuller Albertné.
A mostani Castello.
Déva és Vidéke, 1896. május 21. Hirdetmény.
A dévai ipartestületnek a Magyar-utczában lévő új épülete, mely a kor kívánalmainak megfelelő módon van építve, több évre haszonbérbe kiadó.
Van benne: a fő-utczára 2 szoba, a Magyar-utczára 2 szoba, ugyanennek vonalában beljebb egy terjedelmes, (mintegy 1702 méter) kávéháznak megfelelő épület, ehhez csatolva kényelmes konyha és kamra, alatta pincze és a bérlő számára 2 szoba, összesen 6 szoba, 2 konyha, 2 kamra, 2 pincze és a 2 nagyterem: a kávéház és ebédlő helyiség 1896. június l-től akár 3 évre, akár több évre kiadó.
Az évi haszonbér, valamint a feltételek megtudhatók az ipartestület elöljáróságától. Pályázók figyelmeztetnek, hogy ebbeli szándékukat írásban is közölhetik az ipartestület elöljáróságával.
A mai napon tartott rendes választmányunk határozatából. Déva, 1896. ápr. 27.
Az Ipartestületi Elöljáróság
Az épület eredeti állapota (DJANH. FOND PRIMARIA DEVA 8/1921)
Déva és Vidéke, 1896. június 18. Házszentelés.
Az ipartestület újonnan épített házát folyó hó 14-én szentelte föl ünnepélyességek közt a hitfelekezetek négy papja közreműködésével. Az ipartestület elnöke beszédet tartott,— csak azon csodálkozunk, hogy a bankett elmaradt. — Délután nyári táncmulatság volt hirdetve a vasúti indóháznál, de ezt is elmosta az eső.
Déva és Vidéke, 1899. december 14. Vendéglő megnyitás.
A dévai ipartestület tulajdonát képező s a Magyar utczában a kir. törvényszéki palotával szemben fekvő ipartestületi házban eddig Pászk Elek által bérben bírt a „Vadászkürt”-höz címzett vendéglőt és kávéházi helyiséget át és birtokomba vettem s azt az újabbi kor igényeinek megfelelően átalakítva saját vezetésem mellett üzembe hoztam, s azt folyó hó 10-én ünnepélyesen megnyitom a nagyérdemű közönségnek rendelkezésére bocsájtom.
Eddigi üzleti jó hírnevem elég garancziát nyújt arra, hogy a nagyérdemű közönség igényeit minden tekintetben kielégítve találja és én ígérem, üzletemben mérsékelt árak mellett a kitűnő ételek és italoknak a nap bármely szakában pontos kiszolgálását, melyek után magam személyes ügyeletem mellett tisztelettel ajánlom. Minden vasárnap és szerdán zeneestély pénteken, pedig halestéllyel összekötött zeneestély.
Azon reményben, hogy törekvésemet a nagyérdemű közönség is pártolni fogja még egyszer a nagyérdemű közönség kegyébe ajánlva maradtam tisztelettel,
Árgyán György, vendéglős.
Déva és Vidéke, 1900. május 17. Mulatókert megnyitás.
Argyán György, az ipartestület vendéglőjének a bérlője egy modern nyári mulató kert-helyiséget alakított a szomszédos Nádasdi-féle telken. Van egy minden kívánalomnak megfelelő tekepálya, nyári színpad kisebb színielőadások és más efféle előadások tartására öltöző szobákkal és szép helyiséggel ellátva. A tágas kerthelyiségben csinos kis asztalok állanak a vendégek rendelkezésére. Az egész kerthelyiségbe gázvilágítás van bevezetve. Amint értésünkre esett, a kert megnyitása Pünkösd ünnepén fog megtörténni, mely alkalomra a Gyulafehérvárit állomásozó gyalog-ezred zenekara is lerándul. Ajánljuk a mulatni vágyó közönségnek e szépen felszerelt nyári helyiséget, mely egy régen érzett hiányt van hivatva kipótolni.
Déva és Vidéke, 1901. július 18. Haszon-bérbeadási pályázati hirdetmény.
A dévai ipartestület közhírré teszi, hogy a tulajdonát képező s a Főutca és Magyar-utcára néző sarokháza, a melyben van egy üzlethelyiség. — és egy 4 szobából álló úri lakás konyha, kamra, pincze, külön padlás és fáskamra, — továbbá ugyanezen épületben, a magyar-utcai oldalon van egy Vendéglő-helyiség, melyhez tartozik két lakószoba, konyha, kamra, kettős pincze, külön padlás, sertés-ól, kút, egy kis udvar s az ezekhez tartozó ebédlő, kávéház és két osztályra osztott csapszékkel együtt — külön-külön, vagy együtt is folyó évi október hó 1-étől kezdve 3, esetleg 6 évi időtartamra haszonbérbe adatnak.
Felhivatnak mindazok, akik a fölsoroltakra pályázni óhajtanak, hogy írásbeli zárt ajánlataikat, az egy évi haszonbér összegét számmal és betűvel kitüntetve 5 % bánatpénzzel együtt — f. évi augusztus hó 20-ig az. Ipartestület irodájába beküldeni szíveskedjenek. A beérkezendő ajánlatok feletti határozat f. évi szept. hó 1-én fog meg ejtetni.
Az ipartestület fenntartja magának a jogot az ajánlatok közül azt elfogadni, mely legkedvezőbb, avagy a beérkezett ajánlatok közül egyiket sem fogadni el.
Déva, 1901. július 15. A dévai ipartestület.
Déva és Vidéke, 1902. március 13. Ügyvédi iroda megnyitás.
Dr. Pap Jusztin Déván, az ipartestület házában, a kir. törvényszéki palotával szemben, ügyvédi irodáját megnyitotta.
Déva és Vidéke, 1905. január 5. Vendéglő átvétel.
Van szerencsém Déva város és vidéke n. é. közönsége becses tudomására hozni, hogy a dévai Ipartestület tulajdonát képező ipartestületi vendéglőt átvettem s azt a mai kor igényeinek megfelelően átalakítottam. — A vendéglőt apósom, Klein Sámuel fogja vezetni. Főtörekvésem oda fog irányulni, hogy a n. é. közönség megelégedését jó, ízletes magyar ételek, kitűnő, hamisítatlan italok, figyelmes és körültekintő
kiszolgálás által kiérdemeljem.
Amidőn magamat a n. é. közönség jóindulatába ajánlom, kérem kegyes pártfogását, s vagyok Déván, 1904. decz. hó mély tisztelettel, Schwarcz N. vendéglős
Déva és Vidéke, 1905. április 20. Hirdetmény.
A dévai ipartestület közhírré teszi, hogy a tulajdonát képező vendéglő helyiséget örökáron eladja. Az eladásra vonatkozó feltételek az ipartestület helyiségében a hivatalos órák alatt megtekinthetők.
Felkéretnek a venni szándékozók, hogy ajánlataikat szóval vagy írásban folyó évi április hó 23-én délután öt órakor tartandó elöljárósági ülésen tegyék meg.
Déva, 1905. április hó 16-án. Maskaric Árpád titkár, Telegdy Ede, elnök.
Déva és Vidéke, 1908. január 18. TAJTSIK FERENC. Déva, január 17.
Tipikus alakja volt városunknak e név viselője, aki f. hó 12-én este 7 órakor — végelgyengülésben — hunyt el 86 éves korában. Mint építőmester telepedett le várósunkban egy félszázaddal ezelőtt, férfi kora virágában. S mert állandóan élénk érdeklődéssel viseltetett a társadalmi életnek e helyen történt megnyilvánulásai iránt: késő, agg koráig tevékeny részt is vett e hosszú idő alatt városunk közéletének minden mozgalmában, sőt nem egy életrevaló alkotás kezdeményezője, megteremtője éppen ő volt.
A közügyek iránt való nemes lelkesedése hozta létre az ipartestületet, amelynek egy negyed századon át vezető elnöke s e téren szerzett különös érdemei elismeréséül örökös díszelnöke volt; ennek kebelében a halotti társulatot és a Dévai Iparosok Hitelszövetkezetét. Az ő ügybuzgósága és áldozatkészsége teremtette meg — igazán a semmiből — az Ipartestület állandó hajlékát.
Déva és Vidéke, 1924. április 12. A 40 éves dévai ipartestület.
A dévai ipartestület fennállásának és működésének 40-ik évéhez érkezett. Negyven esztendő nemcsak egy emberéletben, de egy társadalmi alakulásnak, egy társadalmi csoportnak az életében is hosszú idő. Idő, amely alatt emberek munkásságát ismertük meg, amely munkásság az eszköznek szükséges és nélkülözhetetlen voltát bizonyította be. Mert e negyven esztendő, mely a dévai ipartestület mögött van már, nemcsak azt mutatja, hogy az iparostársadalomnak szüksége van erre a testületre, hanem azt is, hogy a fejlődés csak ezáltal a szerv által vált lehetségessé s válik a jövőben is azzá. Fejlődés alatt nemcsak az iparosok szervezettségét, hanem tudásbeli állományuk növekedését s az általános műveltség és kultúra szélesbedését is értem. Hiszen a társadalmi alakulatok nemcsak azért vannak, hogy a szorosan vett pénzexistenciát biztosítsák, hanem azért is, hogy tagjaikat a lelki műveltség terén is a haladással egyvonalba tudják állítani.
1886 julius 25-én nyitották meg Déván az 1884 évi XVII. t. c. 139 §-a alapján a dévai ipartestület első közgyűlését, amelyen 62 képesített iparos vett részt. A 40 év, ami munkában és körültekintő előrelátással telt el, e számot megötszörözte, mert ma mintegy 300—350 képesített kisiparos lakik Déva város területén. S elmondhatjuk, hogy az ipartestület vezetősége mindenkor hivatása magaslatán állt s úgy vezette a testület ügyeit, hogy zökkenőt, vagy széleskörű elégedetlenséget sohase vont maga után.
62 iparosmester és 48 segéd, akik közül már sokan mesterek lettek s már el is haltak, volt a kezdő állomány. A munka a kezdés szerénységében indul meg, de hovatovább nemcsak a folyó ügyeket öleli fel, hanem erőt és önérzetet is kezd adni tagjainak. Az iparos önérzet kifejlesztésénél nagy szerepe volt és van ma is az ipartestületeknek, azok nélkül a kisipar egy mindenkinek kiszolgáltatott keserves kenyér lenne, így bizony néha még irigyelendő helyzetűnek is gondolják.
E 40 év alatt az ipartestületnek a következő elnökei voltak: Porzsolt József, csizmadia 2 évig, Tajtsik Ferenc építész 25 évig, Dobozi Károly cukrász 1 évig, Telegdy Ede lakatos 6 évig, Szoboszlay Samu fogtechnikus 3 évig, dr. Cserey Zsigmond fogorvos 1 évig és Bencsik Zsigmond, aki ezelőtt 2 évvel lett a testület elnöke.
Déva és Vidéke, 1926. március 13. A dévai ipartestület székházünnepe.
1891. március 15-én szentelték fel a dévai ipartestület székházát. — A közgyűlés határozata értelmében a székház felszentelésének 35-ik évfordulóját f. hó 21-én, vasárnap fogja a testület megünnepelni.
Déva és Vidéke, 1926. március 27. Székházavató emlékünnep.
A dévai ipartestület f. hő 21-én, vasárnap délután 5 órai kezdettel ünnepelte meg a székház felszentelésének 35 éves fordulóját. Az ünnepélyt, amelyen mintegy 70 iparos vett részt, Chinda Miklós, ipartestületi elnök nyitotta meg, összetartásra és munkára buzdítva az iparosságot, majd az aranyserleget Őfelsége és a királyi család egészségére ürítette. Oprea Mircea polgármester, valamint Ilie Ioan iparhatósági biztos szintén megjelentek az ünnepélyen és szintén ürítettek a hagyományos aranyserlegből, néhány megértő szót intézve az iparossághoz.
Az ipartestület tanácstermének falába elhelyezett emléktáblára ez alkatomat ismét felfűzték azt a szalagot, amelyet a dévai iparosnők 1897-ben adományoztak a testületnek s amelyen a következő aranybetűs felírás áll: „Emlékül a dévai iparosnőktől 1897 március 15-én“.
Déva és Vidéke, 1929. szeptember 28. Megalakult a Dévai Iparos Dalárda.
Örömmel adhatunk hírt arról, hogy Déván újból megalakult a Dévai Iparos Dalárda s így remény van arra, hogy egy nagy és munkás dalegylet fogja ismét megkezdeni működését.
A lelkes ifjúság s a megjelentek valóságos buzgósága legalább is azt sejtteti, hogy az újonnan megalakult dalárda tevékenységét igen sikeresen és igen sok ízben fogja megmutatni.
Az új dalárdát a dévai Iparos Kaszinó kebelén belül alakították meg, így a gyűlés is az Ipartestület tanácstermében folyt le 1929 szept. 22-én, vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel. A mintegy 60—70 megjelent érdeklődő gyűlését Kolozsváry Árpád nyitotta meg, aki szép beszédben tárta fel a dalárda szükségességét s feltette a kérdést, hogy óhajtják-e a megjelentek a dalárdát megalakítani? A válasz természetesen az igen volt s a dalárdát megalakultnak jelentették ki az Iparos Kaszinó kebelén belül, miért is elnöknek a Kaszinó elnökét Luch Ioan testületi elnököt választották meg. Kandidáló bizottság közbejöttével megválasztották alelnöknek Kolozsváry Árpádot, titkárnak Bubárnik Miklóst, jegyzőnek Szász Józsefet, pénztárosnak Apa Jánost és kottatárosnak Csávásy Józsefet. Ellenőrök: Mischung Antal és Stuchlich József.
A gyűlés a leglelkesebb hangulatban ért véget a déli órákban, a legtöbb reménnyel kecsegtetve a tagokat, annál is inkább, mivel az egyhangúlag megválasztott Sarkadi Elek karmesterben mindenki a buzgóságot s a kitartó munkásságot tanulta — eddigi működése során is — megismerni.
Az új dalárda már meg is kezdte működését. Minden kedden és pénteken próbákat tart az iparosok gyűléstermében este fél 9-től fél 10-ig. S a próbákon az aktív tagok nagyon szép számmal jelennek meg. Itt kell megemlítenünk, hogy a Dalárda első szereplése 1929. november 24-én lesz, amikor a Kaszinó emeleti helyiségében Katalin-esthez hasonló estélyt fognak rendezni. A rendezőbizottság tagjai: Sarkadi Elek, Kolozsváry Árpád, Bubárnik Miklós, Szász Ferenc, Dubovszky Pál, Tavaszy József és Apa János. A szép est elé a dévai közönség várakozással tekint. Addig még több alkalmunk lesz szólni erről a fényesnek ígérkező előadásról.
Déva és Vidéke, 1930. április 26. Ügyvédi iroda áthelyezés.
Dr. Șuiaga Victor ügyvédi irodáját a Motz-féle házból az Ipartestület házába, Aurel Vlaicu utca 1 szám alá, helyezte át.
Déva és Vidéke, 1931. január 17. Átalakítják a dévai ipartestület székházát.
A tanácstermet színházteremmé bővítik ki s esetleg jövőre emeletet húznak a székház fölé. A dévai ipartestület választmányának nagyszabású s városunk fejlődését célzó kiválóan szép tervéről számolhatunk be. A dévai ipartestület választmánya ugyanis legutóbbi ülésén elvben elfogadta azt a tervet, amely szerint az ipartestület szép székházán nagyobb arányú átalakításokat eszközöljenek, amelyek az ipartestület s így az iparosság kulturális fejlődését is még inkább lehetővé fogják tenni.
Arról van szó ugyanis, hogy a székház mai tanácstermét színházteremmé akarják bővíteni. A tanácsterem udvarfelőli falát kitolnák a telek végéig, az óvoda felé eső üzlethelyiséget megszüntetnék, azzal együtt a jelenlegi tanácsterem egy termet alkotna, amiből közbül színpadot s a két szélén két öltözőt lehetne készíteni. Az utca felőli bejárat mindjárt a tanácsterem után volna egy kis folyosóval, ahonnan ruhatárba s 3 ajtó az előadó terembe nyílna
Ezen a terven Segesdy Árpád főmérnök, a hunyadmegyei építészeti hivatal főnöke már dolgozik is. Tervbe van véve — az 1932 esztendőre — az is, hogy az épület többi részei felé emeletet fognak húzni s ha ez megtörténik, akkor a testület jegyzője, házmestere,
az iparos bank s az iroda az emeleten fog elhelyezést nyerni s alul mind üzlethelyiségek lesznek.
Ha tekintetbe vesszük, hogy a kibővített előadóterem 200 négyzetméter nagyságú lesz, amely 400 embert foglalhat magába, számot vethetünk azzal, hogy pláné színpad és öltözők beépítésével, az ipartestület milyen nagy segítségére lesz nemcsak az iparosság kulturális fejlődésének, hanem ezzel egyidejűleg a város kulturnívójának emelésében is. Éppen ezért gratulálunk a tervhez és hisszük, hogy agilis vezetéssel ez a nagyszabású terv, legalább annak az első része, még ennek az évnek a folyamán megvalósulást fog nyerni. A testületnek az átalakításhoz szükséges pénznek egy része már rendelkezésére áll.
RÉTHI LAJOS: Magyar nép és magyar szó Hunyadmegyében. (1893)
1.Terület és népesség.
Hunyadmegye területe, a vármegyei alispán által kiadott községi névsor szerint, 6962 km2. A dr. Jekelfalussy József országon statisztikai igazgató szerkesztésében 1892-ben megjelent Helységnévtár 30 km2-el kevesebbre, 6932 km2-re teszi a területet. Miután tudjuk, hogy határkiigazítás volt egyfelől Romániával, másfelől Szeben megyével, az országos adatot kell elfogadnunk. A megye népességét, az 1890-iki népszámlálás alapján, az alispáni névsor 266,720-ban; az országos névtár 267,895-ben állapítja meg. Utóbbi 1175 lélekkel többet talál.
Itt is az országos adatot fogadom el, mert ismeretes, hogy a megyénél a népszámlálási adatok felküldése előtt, kellő idővel nem rendelkezve, futtában tették az összeszámítást; míg az orsz. statisztikai hivatal bőven vett időt rá, hogy dolgozhassék. Annyival inkább az országos adatokat kell alapul venném, mivel a megye a részletekre, nevezetesen a lakosság nemzetiségi és vallási megoszlására nézve számításokat nem is tehetett.
2. Általános lakosság és külön a magyarságszaporodása.
A megye lakossága 1880-ban csak 248,464 volt; 1890-ben 267,895-re számíttatván, 10 év alatt 19,431-el, az egésznek 8%-ával szaporodott. 1870-től 1880-ig nem volt szaporodás, sőt némi apadás. A magyarság ekkora tömeg közt csakis 17,167-et az egésznek 6%-át teszi.
Az 1870-iki népszámlálásban a lakosság nemzetisége nem volt felvéve. Én akkor egyházi és iskolai adatok alapján, a Szathmáry György és Szabó Endre által szerkesztett Hunyadi Albumban, 12,000-re számítottam a megye területén élő magyarok számát. Az 1880-iki népszámlálás megerősítette számításomat, mert 12,278 magyart mutatott ki. A 70-es évtizedben az általános lakosság száma is megállapodást mutatott; hasonlókép a magyarságé.
1880 és 1890 közt azonban a magyarság 4889 lélekkel szaporodott, tehát elébb létszámának kerek 40%-val. Ez oly fokú szaporodása nemzetünknek, amelyhez hasonlót én ugyanazon 10 év alatt sehol sem találok.
3. Honnan szaporodott a magyarság?
Honnan nyerte magyarságunk e nagyarányú szaporodást? Talán az irántunk hajlandósággal viseltető németek vallották magokat tömegesen magyaroknak? Ez nem történt, mert hisz a németek száma is felszaporodott, 6968-ról 8047-re emelkedvén. Vagy talán a hátszeg-vidéki falvakban élő köznemeseket, akik köztudomásúlag magokat sem magyaroknak, sem románoknak, hanem nemzetiségileg is csak nemeseknek vallják, számították az összeírásnál, részben legalább, a magyarok közé? Ez sem történt. Ama derék és a politikai küzdelmekben is mindenkor velünk tartó polgártársaink, az általuk beszélt nyelvnek megfelelőleg, románokul vannak felvéve mindenütt a népszámlálásban. Az is mutatja, hogy nem a románok rovására mutattunk ki több magyart, hogy az ők létszámuk is jelentékenyen felszaporodott: 21,072-vel, előbbi létszámuk 7,%-ával. Csakis az „egyéb nyelvű” rovatban jegyzett lakosság apad ott lényegesen. Azok közül, igen is, természetes átalakulás következtében sok olvadott a magyarságba. Hogy e csoportba megyénk területén jelentékeny számú lakosság tartozik, arra igen helyesen mutatott rá gr. Kuun Géza, az Emke 1890. évi emlékkönyvében „Hunyad megyéről“ írt nagy értékű dolgozatában, e szavakkal: „Megyénk etnográfiái képe a legújabb időben még a közel múltnál is élénkebb színezetet nyert a különböző nemzetiségűek betelepítése által. A vasút, petrozsényi szénbánya, vas- és aranybányáink újabb lendülete olaszokat, belgákat, észak-németeket, sőt angolokat és franciákat is vonzott Hunyadmegye területére, akik közül sokan ide telepedtek.“ Örvendve egészítettem ki az igen tisztelt gróf úr által megállapított e tényt ama tapasztalatommal, hogy az ilyeneknek gyermekei, nagy részint már az első nemzedékben, elsajátítják nyelvünket s nemcsak jó, hanem lelkes magyarokká válnak. Ezeknél azonban sokkal nagyobb arányban és gyorsabban szaporítja számukat magának a magyarságnak beköltözése. Amint városaink, első sorban Déva és V.-Hunyad gyors fellendülésnek indultak; amint vas, kőszén és aranybányászatunk országosan számottevő nagy arányokat öltött s maga a vasút, piski telepén és állomásain a családok százainak nyújt létezési alapot: az életrevaló, munkaképes és munkakedvelő magyar faj a székely megyékből s még az Alföldről is, csángó testvéreink Bukovinából tömegesen keres és talál itt biztos kenyeret. Emez általános állításokat meg fogják erősíteni az alábbi részletes adatok.
4. A magyar lakosság szétoszlása.
A vármegye 428 községe közül 273-ban van magyar lakó. 246-ban 100-nál kevesebb létszámmal. Ezek közé tartoznak ama községek, amelyekben régi birtokos családok és leszármazóik tartották fenn a magyarságot. 100-nál nagyobb számmal 27 községben találunk magyarokat. Ezen 27 községben együtt lakik 13,396 magyar. Ezek, természetesen, mind el vannak látva magyar iskolákkal. Nemzetiségük veszélyben nem forog. Általános többséget 3 községben képez a magyarság. Ezek közt is első Piski-telep, a mely a vármegyének legmagyarabb községe. Utána következnek Lozsád és Rákosd, ősi telepedésű református lakosságaikkal. Legtöbb magyar lakik együtt Déván, ahol egyszersmind a lakosság viszonylagos többségét képezzük. 191 lélekkel több, mint az itt lakó románság. Szászvároson a magyarok száma valamivel több a németekénél; de a románoké pár száz híján annyi, mint az előbbi kettőé együtt. Hogy mily sokat köszönhet magyarságunk az ipartelepnek, azt, Piskitelepen kívül, mutatja Brád, Kristyor, Nagyág, Kudsir, Puszta-Kalán magyarságának örvendetes, részben meglepő létszáma, még azoknál is sokkal inkább a petrozsényi kőszénbányatelepé. Ott a Zsil völgyében, ahol ezelőtt 25 esztendővel semmi nyoma nem volt még a ma¬gyarságnak, hanem egyszerű, még a kenyérsütés mesterségét sem ismerő oláh pásztorok legeltették nyájaikat, a Livazeny, Petrozsény és Petrilla községének határain elterjedő s együttesen Petrozsénynek nevezett bányatelepen 2570 magyart talál a népszámlálás. Azóta már megnyíltak a lupényi bányák is, a melyeknél, ügyességükért keresett székely munkások bevonásával, gyorsan emelkedik egy szép és nagy jövőjű új telep. A szolgabírói járások közül legtöbb a magyarság a petrozsényiben: 2762 lélekkel; mindjárt mellette áll a dévai 2644-eI. Legkevesebb magyar van a kőrösbányaiban, csakis 373 lélek; nem sokkal több a pujiban: 435.
5. Szomorú állapotok 2 évtizeddel ezelőtt.
Vajon terjed-e a magyar szó és mily mértékben? Legelőbb is saját tapasztalataimra hivatkozom. 19 esztendeje múlt az őszön, hogy elkezdettem bejárni és megismerni terjedelmes megyénk természeti szépségekben és történelmi nagy emlékekben egyaránt remek vidékeit. Én istenem, mily nehéz komorság borult rám az első tapasztalatoknál! Mekkora lelki rugalmasságra volt szükségem, hogy reményt táplálhassak a jobb jövő iránt!
Kőrösbánya, Brád, Boicza, Dobra, Hátszeg közönségénél román szó fogadott. Piski-telepen, Nagyágon, Kudsiron, Kalánban, Petrozsényben németül üdvözölték. Vajda-Hunyadon azt erőltették, hogy ha iskolát szervezünk, abban a német tannyelvet egyenrangúvá kell tenni a magyarral. Déván, mint megyei székhelyen, számot tevő magyar értelmiség volt! De még ezek körében is könnyen fordították románra a társalgást.
A falvakban napokon keresztül utazva román szónál egyebet nem hallottam; s mivel azon nyelvet nehézkésen beszéltem, mintha hazámba érkeztem volna, mikor egy-egy zsidó korcsmáros németül szólított meg.
A rákosdi református pap elkezdett románul prédikálni. Más falvakban a hívek nem értették meg papjok magyar beszédét. Tisztelet az egyetlen Lozsádnak, amely megőrizte őseink nyelvét.
A nép nagysokasága románul beszélt, kivétel nélkül mindenütt. De nem is volt alkalma rá, hogy szert tegyen a magyar szó ismeretére. A református iskolák szegénységükkel vesződtek, mert még nem rendezte viszonyaikat a gr. Kun Kocsárd nagy alapítványa. A róm. kath. iskolák közül Boiczán, Nagyágon, Kudsiron, Govásdián németül gyötörték az ABC-ét; marosillyei tanítójuknak 100 frt fizetése volt; Dobrán egy becsületes csizmadia 4-5 gyermeket tudott összegyűjteni a tőkére helyezett tanszéke körül. Piskitelepen egyetlen kántortanító tette az első bizonytalan kísérleteket. Petrozsényben két tanító közül egyik németül tanított. V.-Hunyadon a derék református kántor gyűjtött magához annyi gyermeket, ahány szűk lakásába elfért. A 6000 lakóval bíró Szászvároson egyedül a református kántor vállaira nehezedett az összes magyar leánynevelés. Déván működött már egy gyakorló iskolai tanító, továbbá egy 200 frttal javadalmazott kántor és egy szerzetes. A nőegylet tiszteletre méltó fáradozást fejtett ki, hogy az előkelőbb családok 30-40 leánygyermekét egy gourvernante-tal taníttassa.
Állami iskola egyetlen volt a megyében; annak tanítója is elment, mert nem volt tanítványa. Piskitől Petrozsényig, azon a hosszú vonalon egyetlen iskolát sem találtam. Más vidéken is néha napokig vándoroltam, amíg rábukkantam egy-egy iskolának nevezett nyomorúságra.
Az egész vármegye területén a tanköteleseknek 10%-át sem tette ki az összes iskolába feljáró gyermekek száma. Ily viszonyok közt bizony nem terjedhetett a magyar szó, ha csak mannaként nem hullott az égből.
6. A magyar nyelv terjedése.
A mostani helyzetről beszéljenek a számok. Az 1891-2. tanévben az egész vármegye területén össze volt írva 40,552 tanköteles. Ebből magyarnak vallotta magát 3719. Fentebb megállapítottuk már, hogy a magyar lakosság az összes népességnek 6%-át tette. A magyar tankötelesek száma azonban már 9%-a az összesnek. Ennek valószínű oka egyfelől az, hogy a magyarokat pontosabban összeírták; de kétségtelenül az is, hogy a magyarság száma 1890. óta is szaporodott. Iskolába járt összesen 23,119, az összes tanköteleseknek csak 57%-a. A magyar tankötelesek közül azonban iskolába járt 3541, nem kevesebb, mint 96% -a a tanköteles korban levőknek. Kizárólag magyar iskolában tanított 117 tanerő. Ezeknek keze alá 6666 gyermek járt fel; tehát csaknem ugyanannyi idegen ajkú, mint magyar. Eszerint az összes iskolába járóknak 28 százaléka kizárólag magyarul tanul. A magyar nyelv terjesztésében vezérkedik két hatalmas középtanoda. Első alapokat rak, hozzá 4 jól rendezett óvoda és 14 nyári gyermekmenhely.
A magyar nyelv tanításáról szóló törvénynek is van már, ha nem is feltűnő, de mindenesetre számba vehető hatása. Bizonyos mennyiségű magyar szót és kifejezést elsajátítanak mindenütt; a jobban rendezett nemzetiségi iskolák pedig annyira viszik, hogy tanítványaik a magyar középiskolákba felvehetők.
******************************************************************************
Honvédzászlóaljunk parancsnoka, Czakó Károly őrnagy tisztelt barátom közölte velem, hogy a most bevonult 20 legény közül 7 jól beszél magyarul, 4 érti és megérthetőleg töri nyelvünket. Közös örömünket csak az rontotta meg, hogy a magyarul nem tudó 9 között 2 hosdáti református.
Az iskola felekezeti s a nyomorúságtól elcsigázott egyházi vezető nem bírja erélyesen végrehajtani a törvényt azon néppel szemben, amelytől civódás közt nyeri szegényes kenyerét. Az a két hosdáti a múltnak egy átnyúló sajnálatos foszlánya; de a 11 magyarul beszélő a jelennek öröme és a jövőnek záloga.
Mi nem veszünk el senkitől semmit; hanem gazdagabbá tesszük a románt is és legalább megkétszerezzük lelki világát, midőn anyanyelve mellé hazája eredeti és gazdag kifejezésű nyelvére is megtanítjuk. Igenis, a magyar nyelv erőteljes és győzelmes előhaladásban van Hunyadmegye területén. Az ország kormánya, mely kivételes figyelemben és támogatásban részesítette ez annyira elárvult drága földet; azok a derék hazafiak, akik a terméket ennek látszó pusztaság megnövelése céljából reményt erőltettek és fáradságos munkát vállaltak magokra: meg lehetnek jutalmazva, mert bizonyos már, hogy ahol meg van művelve, terem is ez a föld. Nekem végzetem úgy mérte ki, hogy férfierőm összes munkabírása ezen ügynek, ezen célnak szolgálatában álljon. Nem panaszkodom osztálya ellen. Nem ingyen éltem, mert látom az ígéret földjét.
7. Az Emke segítő keze.
Nagy feladatainkhoz jóságos munkatársat, mily készséggel segítő kezet nyertünk az Emkében. Négy óvodánk közül hármat segélyez; a negyediknek is felajánlotta segélyét, ha szükség lett volna rá. Az ötödik számára, melyet legközelebbről Petrozsényben fogunk megnyitni, már biztosította a fenntartási költségek nagy részét. 14 nyári gyermekmenhelyünk közül 6-nak költségeit egészen fedezte. A dévai állami főreáliskolában két szegény tanulót lát el teljesen.
Egy róm. kath. és egy református papnak s egy róm. kath. tanítónak pótolja állandólag helyzetükhöz mérve felette csekély javadalmait. Négy falusi iskolánál léptette életbe saját költségén a női kézimunkák tanítását. Jól megválasztott értékes könyvtárakkal terjeszti a nemzeti érzületet s igaz ismereteket.
Megyei választmánya a rendelkezésére jutó osztalékból szegény tanulókat lát el taneszközökkel; érdemes tanulókat jutalmazott már ismételve a magyar nyelv sikeres terjesztéséért. Ez a nemes lény, kinek szülője az igaz fajszeretet, kitárva nyújtja felénk állandólag mind a két kezét. Egyikben forintokat tart, hogy nekünk adja, csak mutassunk rá szükségeinkre és bizalommal forduljunk felé. A másikba a mi filléreinket várja: hogy ki ne fogyjon jobbjának adakozásra szánt készlete. Az a Hunyadmegye, amely általa is támogatva, oly szép előhaladást tett a magyarosodás útján, nem fogja szégyenben hagyni őt, leghívebb barátai egyikét.
Magyar Polgár, 1893. május 2.
Magyar nyomok Hunyadmegyében
Valamikor nemzetiségi haladást észlelek beszédben vagy írásban — főként a magyar és román népelem közt — borzadik belé a hátam; s bámulok, hogy a nép prófétái azok, t. i. kik magukat ilyeneknek feltolják, hogy lehetnek oly vakok és elfogultak, hogy nem látják, hogy e népelem, az adott viszonyok hatalma által egymás támogatására, nem pedig üldözésére van utalva. S így szenvedéseket nem felkorbácsolni, hanem inkább csendesíteni volna kötelességük, s ezt saját, jól felfogott érdekükben.
Ki a magyar, ki a román? Az, ki magát magyarnak, vagy románnak tartja; ez oly hite kinek-kinek, mit büntetlenül sérteni nem szabad. Ami már valamely nép eredetét illeti, azt bizony sűrű homály fedi. Annyi bizonyos, hogy nincs egy nép a világon, mely ugyanazon egy ősapától származnék. Nem ilyen a mai magyar nemzet, de a román sem.
Nem ilyen a francia, nem ilyen az angol, mert ezek közül mindenik tíz-tizenkét vagy még több különböző nemzetségből alakult. Hát a németről mit mondjak? Hiszen a porosz ezelőtt egy pár századdal szláv volt, a maga szláv nyelvét beszélte, s ma legnémetebb mégis a porosz.
Hypothézis a román nép eredete is, valószínű, hogy nem római származék, hiszen Aurelianus (Eutropius szerint) a vándor népek közeledtére a római gyarmatokat Dacziából mind kiköltözteté egyéb iránt is kétségtelen rómaiak az ország népességének is csak kicsi részét tették hanem valószínűbb az, mit feltéve is mutat, noha a nyelv a származást nem mindig bizonyítja, hogy a román a nagy latin népfajhoz tartozik, mely nép lakta Európa dél-nyugati területét, mely népfajból származtak volt a rómaiak is.
Azonban az 5-6-ik században a mai Horvát-Tót-Dalmátországba, s a más szomszédos tartományokba szlávok telepedvén; ezek a latin népfaj folytonosságát - mely népfaj kiterjedt Dácziáig – kettévágták. Így a románok el lettek szigetelve nyugati latin rokonaiktól, s így egy külön nemzetiségnek lettek alapítói, vegyítve minden esetre más népekkel: mint hunokkal, avarokkal, besenyőkkel, bolgárokkal, s később magyarokkal is, mert hogy a nagy hun és avar népet - a maroknyi székelységet kivéve - a föld egyszerre elnyelte, vagy hogy azok mind kiköltöztek volna, azt gondolni sem lehet. Itt maradt biz’ abból sok a hun birodalom bukása után is, s beolvadt az itteni népekbe. A hun eredetnek több nyomai maradtak a román nép között is, mint ezt hátrább érinteni fogjuk.
Amint mondám, a nemzetek több népelemből alakultak, s alakulnak ma is. Ugyanazon állapot, ugyanazon viszonyok, ugyanazon történelem, az együtt lakó népeket beolvasztja egyiket a másikba, rendesen a számosabba: s lesz azokból egy egyöntetű nemzet, mint egyöntetűvé teszi a kovász a tésztát.
És itt kérdés marad: hogy miután a magyarok e földet elfoglalták, itt hazát alkottak, honnan történt az, hogy a magyar és román elem, ugyanazon egy történelem, sőt állapot mellett is, egy nemzetiségbe össze nem forrott? Ennek okául, ha nem csalódom, egy az egykori „Kolozsvári Közlöny“-ben megjelent cikksorozatomban, a valláskülönbséget állítottam volt fel, de rámutattam volt több nyomokra is, melyek több eloláhosodott vidékek és helységek egykori magyarságára mutatnak. A tárgyat az óta többen hozták napirendre, de nem azon higgadtsággal és részrehajhatlansággal, mint amilyent a történelmi igazság megkíván. Az egyik a magyar eredetet oda is kiterjesztette, ahol biz’ az fel nem található; a másik, mint ezt Cassius öcsém közelebbről tevé, a magyar elemet kiszorítá a nagy Hunyad megyéből; itt a magyar eredetet csak a Székelyföldről kivándorolt gróf Kun és báró Györffy-családnak engedé meg. Hogy a gr. Kun család székely származék, az igaz; de nem a br. Györffy-család: mert ez utolsó, a mai napig tiszta magyar, meggyőződésem szerint hun-eredetű Lozsád községből származott, hol annak ma is vannak „Györffy” nevet viselő atyafiai.
Ezen elkeseredett, s inkább passzív, mint ráció által vezérelt tollharc arra ösztönze engem: hogy 18 év után még egyszer mutassam ki a történelmi igazságot, sine ira et studio, úgy, amint én azt felfogtam.
Hibázhattam korábban is, hibázhatok most is, s azért szívesen fogadom a helyreigazítást.
Azt mondám: hogy annak, hogy a magyar és román elem a történelem ugyan azonossága, s ugyanazon egy állapot mellett sem olvadt egymásba: oka a valláskülönbségben keresendő. Állításomat most is fenntartom, s ezen állításom támogatására kapok én példát külföldön is. Vajon ha a lengyel egy valláson volna az orosszal, nem lett volna-e eddig orosz — pedig ezzel rokonfaj — midőn a lengyelországi rusznyák, a vallás ugyanazonossága alapján ma inkább orosz, mint lengyel; míg a szláv eredetű, porosz: mert vallása az, mint a németek nagyobb részének, ma erősebb német, mint bár melyik más német. A vallás ugyanazonossága, vagy különbsége hatalmas tényező volt, s most is az valamely nép fejlődési irányának megadására; és kérdés: vajon, ha Szt. István minket az elébb felvett g. keleti vallásból ki nem forgat vala, ma magyarok e vagy románok volnánk?
Történelmi tény az, hogy a magyarok - főként Erdélyben - elébb a g. keleti keresztény vallásra tértek volt; tény az is, hogy I. István király a katolikus vallást vette fel, s hogy ő ezen vallást még tűzzel-vassal is terjesztette. Erdély távolabb esvén, hogysem az ő karjai ennek minden zugába elérhettek volna, itt bizony a népnek nagy része megmaradt a már felvett, s meg is szeretett keleti vallásban; annyival is inkább, mert ezen vallás dogmájában a tizedfizetés, mint keresztényi kötelesség nem volt befoglalva; míg a róm. Katolikusi vallásban a tizedfizetés oly szoros keresztényi tartozás volt, hogy azt nemcsak a nemesség, de a király is fizette 1298-ig; mikor is a nemesség az ez évi 1. t c. szerint azon okból, mert a kereszténység adóját annak védelmében vérrel fizeti meg — kivonta magát a további tizedfizetés alól.
E szerint a magyar birodalom keleti részén (Erdélyben) már kezdetben két keresztyén hitfelekezet alakult: a katolikusok a király különös pártfogása alatt; és a keleti g. keresztényeké; s minthogy a király magyar volt, a katolikusok mind magyarok lettek, ha nem is voltak korábban magyarok. A keleti keresztyének a király által nem igen pártfogolva, s benn az országban papi szemináriummal nem bírva, papjaikat szükségkép a szomszéd Oláhországból és Moldvából hozván, mivel a népesség egy része oláh volt, ezen vallás követei oláhok is lettek, lettek légyen korábban magyarok, hunok, avarok, bolgárok, vagy besenyők (II. András a szászoknak 1224-ben adott kiváltságlevelében még emlékezik a besenyőkről, mi arra mutat, hogy a besenyők még akkor nem voltak beolvadva egészen az oláh népelembe). Minthogy a szomszéd tartományok keresztyén lakosai g. keleti vallást követtek, s ott kétségkívül oláhok is laktak, az onnan betelepedett lakosok csak növelték az oláhokká lett, vagy volt honi lakosok számát. Ezen betelepedés törvény által is meg lett könnyítve, különösen mióta a török Bizantiumot elfoglalta, mert notával sújtották, kik az ily betelepülőket bántalmazták (H. K. I. R. 14. cikk) s tizedmentességben tartattak (a kat. püspökök megkísértették többször bevonni a keleti keresztyéneket is a tized-fizetés kötelezettsége alá, de II. Ulászló egyik törvénye saját fegyverükkel veri meg őket, állítván: hogy a tized a Krisztus pátrimoniuma, s a Schizmaticusok g. keleti keresztyének, mint nem a Krisztus egyedül üdvözítő vallásán levők a Krisztus pátrimoniumában, a tizedfizetésben nem részesülhetnek.)
Nem csalódtunk tehát, midőn azt állítottuk, hogy a magyar és román népelem egymásba olvadását a valláskülönbség gátolta meg. Innen van még ma is, hogy a nép a vallást a nemzetiséggel ugyanazonosítja. Van magyar vallás, van oláh vallás; innen magyarázható ki az is, hogy a g. keletiek a Gergely naptárt el nem fogadták, (azt bizony a protestánsok sem fogadták volt el kezdetben) azt a maguk vallásával meg nem egyezőnek tartván.
Ennyit előre kelle bocsátanunk annak megértése végett, hogy mi magyarok és románok származásra nézve sem állunk oly messze egymástól, mint azt némely boldogtalan bölcsek feltüntetni akarják, s könnyen megtörténhetik, hogy épen azt üldözzük eltérő nemzetisége miatt, ki rokonunk vérség szerint, s kit, mint vérünket, oltalmaznunk kéne.
No de tény lévén, hogy bármi okból, van Erdélyben magyar és román nép, mely népek tagjai, minden valláskülönbség mellett is gyakran átmennek a másik nem¬zetiségbe, legalább átmentek, míg a nemzetiségi féltékenység fölébredve nem volt; lássuk már feladatunk voltaképpeni tárgyát, hogy találunk-e bizonyítékot, vagy biztos nyomokat arra, hogy Hunyadmegye népességének egy részét csakugyan eloláhosodott magyarok képezik?
Mellőzve a Székely Mihály (egykori kir. táblai elnök) által összegyűjtött és kiadott s Erdélyben még a kereszténységet megelőző időtől számított, úgynevezett „Székely krónikát“, mely szerint két magyar, vagy hun tribus Erdély délnyugati részében - tehát a mai Hunyadmegyében - egy tribus pláné Zarándban telepedett meg. Elmondtuk indokolva, már; hogy a Szt. István vallására tért lakosok magyarok, nem magyarok - magyarok lettek, és hogy a kath. dogma szerint a tizedfizetés, mint keresztyéni kötelesség, hozzá volt kötve a keresztyén valláshoz (Szt. István egyiktörvénye szerint: „cui deus decem dedit, decimam det des“) de amely szent cselekvény kötelezettsége alól a nem katolikusok, schizmatikusok mentve voltak. A tizedet szedték a kath. püspökök, mint képviselői a keresztyének istenének, vagy a Krisztusnak. Mondók fennebb, hogy a király és a nemesség 1298-ban kivonta magát ezen keresztyéni kötelezettség alól, de a nem nemes osztály megmaradt továbbra is a tizedfizetés terhe alatt.
Magyarország Erdélytől elszakadván, (így áll a dolog történelmileg, nem megfordítva) s a külön háztartásra utasított Erdély fejedelemséggé alakulván, s a reformatio még János Zsigmond alatt bevévén (János Zsigmond katolikusból lett lutheránus, lutheránusból református, reformátusból unitárius, ez utolsó hitben halt meg) a külön háztartás, s a fejedelmi ház költségének fedezése végett a már - Csík kivételével - csaknem egészen megszűnt katolikus egyház javait, jövedelmeit, s azok közt a püspök által szedetni szokott tizedet is világiasították, secularizálták.
Az állam azonban a tizedet közvetlen nem kezelhetvén, haszonbérbe adta azt az illető földesuraknak. Az e szerint az állam tulajdonában átment, s a földesuraknak haszonbérbe adott tizedfizető helységek és örökségek összeírattak az egész országban, elneveztetvén az állami tizedet fizető örökségek „magyar ülésnek” a tizedfizetéstől ment örökségek „oláh ülésnek.” (Vátra unguraszka, vátra rumunyászka.)
Ezen összeírások meg vannak mind a mai napig a belügyminisztérium levéltárában, hová azok a volt gubernium levéltárából szállíttattak fel. Aki tehát azt akarja tudni, hogy hol voltak magyar ülések, ne szívja a tudományt az ujjából a szerint, ahogy a történelmet megtörténtnek lenni akarja, hanem nézze meg ezen állami tizedösszeírásokat, s ezekben Hunyadmegyére vonatkozólag meg fogja látni, hogy Bokalyon elkezdve, le Guraszádáig, a Maros mindkét partján, csaknem minden falvak be vannak jegyezve az állami tized-fizetők sorába, mi kétségtelen történelmi bizonyíték, hogy ezen helységek lakói, ha nem is mind - mit mi nem is állítunk - a seculorizatiokor még magyarok voltak, s ha ma nem magyarok, úgy magyarokból lettek oláhok. Nem való tehát Cassius öcsémnek azon állítása, hogy Hunyadmegyébe legelőbb a református fejedelmek alatt vándoroltak volna magyarok, s azelőtt ezen megye tisztán román megye volt volna. Nem volt biz ez tisztán román megye soha, sőt ellenkezőleg, bátran elmondhatjuk, hogy egykor sokkal magyarabb volt, mint ma. Egyébiránt is a „Bokaly, Homoród, Gyógy, Folt, Szentandrás, Szántóhalma, Szuliget, Nyavalyásfalva, Szálláspataka, Zajkány stb. stb.“ magyar neveket nem adta Traján a helységeknek, mert Traján nem tudott magyarul. Az eloláhosodásnak - azon kívül, hogy a görögkeleti vallás-követők mind beolvadtak a román népbe, az Oláhországból és Moldvából való beköltözés útja nyitva állott, s így népfajokhoz viszonyítva, többséget nyert — több okai voltak.
Ilyen a többek közt a földesurak indolentiája, sőt gőgje, mely szerint nem szerették, hogy jobbágyaik velük egy templomba járjon, s velük egy nemzetiséghez számíttassanak,(nem vagyok tán a legöregebb ember az országban, s még én is emlékszem Sárdon Alsófehérben, egy esetre, hogy egy V. nevű földesúr hat magyar ház jobbágyát kitelepítette, mert nem voltak eléggé engedelmesek, s románokkal helyettesítette azokat). Megvolt a magyarnak mindig az a bűne, hogy saját faját üldözte s a másét ölelte.
Akinek kedve van az egyes nemes családok faji eredetét megtudni, nézze meg adomány- vagy címeres leveleiket, s azokból megtudja, hogy az adomány nyerésekor ki volt magyar, ki volt román, mert ha román nyert nemeslevelet, abban - egyikben úgy, mint másikban - olvasható ezen kitétel: „fidelis valachus noster“, míg a magyar nemzetisége egyben sem olvasható.Volt alkalmam több, úgynevezett egyházi nemes család adománylevelét látnom, azon körülménynél fogva, mert ezek közül sokan - Fejérvízen, Bajesden, Rákosdon, Kersecen s más helységekben - a szélbeli katonaság igája alá vonatván, ezek, mint nemesek, megkísértették a katonaság alól menekülni (többeknek sikerült is), elhozták hát hozzám nemesleveleiket, s én úgy találtam, hogy azok többnyire nova donatiók voltak, s legtöbbnyire Mátyástól; s azok, kik ma „Sztojkucza, Gurzeu“ s más román hangzású nevek alatt ismeretesek, a nemeslevélben „Jámbor, Béla, Küss, Gerzó“ stb. nevek alatt fordulnak elé.
De magyar- vagy hun-eredetre mutat némely helységekben az ősi időkből fennmaradt, s az ősi székelyekével megegyező szokás is. Így Lozsádon és Szilváson nemzetségek szerint osztakoznak, nemzetségek szerint látjuk felosztva a falut és határt is; sőt Szilváson évenként tartanak egy lakomát — de amelyben jövevények részt nem vehetnek. Ekkor bort isznak egy ősi pohárból. Ki nem látja, hogy szilvási lakoma ugyanaz, mi volt a székely áldozó pohárral tartott lakoma?
Vajon a magyarok „magnum áldomása“ Munkácsnál, nem egy eredeti forrásból foly-e a régi székely s a szilvási ma is fennálló évenkénti áldomással?
Hogy pedig a nemzetségek szerinti osztályozás a székelyeknél a Verbőczi korában még megvolt, s azt korábban a magyarok is gyakorolták, azt bizonyítja maga Verbőczi is a. H. K. III r. 3. c. kezdő §-ban ezen szókban: „Qui - nempe Siculi - per tribus, et generationes atque lineas generationum antiquorum more“ - tehát így volt az a magyaroknál is az őskorban, „haereditates et officia inter se parciuntur et dividunt.“ Hát ezen helységek még sem magyar, vagy hun eredetűek? Hiszen Lozsád a mai napig is magyar; a szilvási nemesek pedig a szélbeli katonaság felállításáig magyarul beszéltek, templomuk — mely ma a görög katolikusoké — magyar volt, reformátusok voltak, s magyar eredetiségük hite ma is él bennük.
Hogy a militarizatió után a szilvási, bajesdi, szálláspataki stb. nemesek magyar nemzetiségükből kivetkőztek, annak egyik főoka a közelmúlt századok politikai viszonyaiban keresendő, mely nem kedvezett a magyar elemeknek, s ahol csak hozzáférhettek, mindenütt irtották, gyengítették; s erre igen alkalmasok voltak a határőrség német katonatisztei, kik inkább kálmukká nevelték az embert, mint magyarrá; érezhető volt ezen törekvés még a székely ezredekben is.
A magyar nyomokról még 1862-ben bővebben írt cikksorozatomban azt a véleményt kockáztattam volt, hogy Lozsád, V. Hunyad, Szilvás, Szálláspatak, Zajkán, (Zajkánban ma is van „Hunyad” nevű család, s aligha a Hunyadiak nem ezen családból származtak?) hun ivadékok volnának. Véleményemet 18 év múlva sem vonom vissza, támaszkodva felhozott történelmi indokaimra; azt azonban beismerem — mert úgy van — hogy a magyar-elem szaporodott Hunyadmegyében bevándorlás által is, mert hiszen jövevény vagyok itt magam is ezen szép megyében, s van is alkalmam érezni idegen voltomat.
De van betelepítés is. Ilyen Hosdá (Hostát, Vorstadt), mely helység kétségkívül a hunyadi vár őrizetére lett telepítve, kétségkívül székelyekből. Ilyenek voltak az illyei vár szolgálatára telepített székelyek. Illyén egy nagy utcát foglalnak el „székelyeknek“ neveztetnek ma is, csakhogy rég kivetkőztek nemzetiségükből. A jobbágyság alatt pandúrokul, s az udvarban egyéb szolgálatra alkalmaztattak; és ezt az én Cassius öcsém és barátom szintúgy tudja, mint én.
De ha szaporodott a magyar elem Hunyadmegyében, fogyott tíz annyit elnemzetlenedés által; mi bizony napirenden volt és van más megyékben is. Így például Alsó-Fehérben, Fel-Enyed, Kis -Enyed, Becze, Búzás Bocsárd, M. Igen, Lőrincréve, Kapud, Magyarlapád, Szentkirály, Csombord, Miriszló, Gombás; Tordamegyében Decse s még számos helységek e század első évtizedében tiszta magyar helységeknek voltak mondhatók. Egy pár évvel ezelőtt e helységek némelyikében magam is megfordulván, s másoktól is tudakozódván, azon szomorú valóságra jutottam, hogy azok bizony ma inkább románok, mint magyarok; megszólítottam egy párt: hogy „kendtek magyarok, miért nem beszélnek hát magyarul?“— „hát uram“ volt a válasz“, könnyebb nekünk az oláh szó.“
Írám ezen cikket kulcsul azoknak, kik Hunyadmegyében a magyar eleink nyomait netán kutatják, s utasítom azokat az úgynevezett egyházhelyi nemesek gondosan őrzött (úgy őrzik, mint egykor a trójaiak a palládiumot) adomány és armális leveleikre; sok históriai kincs van azokban. Keressék fel különösen a kerseczi Gerzó (ma Guirzeu) család, és brettyelini nemesek — volt szélbeli katonák — adományleveleit.
Vessünk már egy pillantást azon okokra, melyek a magyar birodalomban egyáltalában, különösen Erdélyben, a nem magyar ajkú népekben a magyar nép ellen a gyűlöletet szülték, és még ma is táplálják. Nem származott az önként, természetes okokból, s ezt bizonyítom megint a történelemből. Ugyanis voltak úgynevezett paraszt-zendülések Magyarországnak független korszakában is. Ilyen volt az 1437-beli, melyet egyfelől az erdélyi püspöknek Lépes Lorándnak, az aranybullában is tiltott azon törvénytelen cselekvénye idézett elő: mert a tizedet természetben három évig el nem fogadta, s negyedik évben jó értékű pénzben követelte annak befizetését egyszerre; másfelől a földesuraknak azon erőszakoskodása, mely szerint gátolták a szabad költözködést. A magyar paraszt kettős zaklatásnak volt kitéve: a püspök részéről a tizedért, a földesúr részéről a szabad költözködés megszorítása által; az oláh paraszt tizedmentes lévén, csak az utóbbi megszorítás által volt terhelve. Kitört tehát a porlázadás, vagy polgári háború, de annak nem volt nemzetiségi jellege; bizonyítja Teleki Józsefnek „a Hunyadiak korában” közrebocsátott egy — a kolozsmonostori káptalan előtt kelt oklevele, mely szerint a felzendült parasztok a püspökkel és földesurakkal kibékülnek. Ezen oklevél szerint: a „communitas hungarorum et valachorum” harcolt a püspök és földesurak ellen, s vezérük Nagy Pál felnégyeltetett a tordai hegyen.
Nem volt nemzetiségi jellege a Dósa György-féle zendülésnek sem, mert tudjuk, hogy az ő táborában voltak magyarok, oláhok, ráczok, s másfajta parasztok, s még nemesek is.
A fajgyűlölet Magyarországon és Erdélyben megfogamzik a Habsburg ház uralkodásával. Ugyanis ezen ház belpolitikája eleitől óta a birodalom centralizatiójára, s az alkotmányos formák megsemmisítésére lévén irányozva Magyarországban és Erdélyben szintúgy, mint az egyéb tartományokban; mivel ezen törekvés a magyar fajnak még Ázsiából hozott szabad szellemén gyakran hajótörést szenvedett, (az európai szabad nemzetek között kétség kívül legrégibb a magyar. Mert igaz ugyan, hogy az angol „magna carta” valamivel korábbi keletű, mint a mi aranybullánk; de az angol szabadság a magna cartatól számíttatik; a mi aranybullánk pedig csak megerősítése volt az eleitől volt fennállott magyar szabadságnak). Ezen szabadsági és függetlenségi szellem útjában állott a császári kabinet absolutisticus és contralisticus politikájának; ezért a „nyugtalan” magyar elemet minden áron gyengíteni, sőt irtani kellett. Meghasonlásba kellett hát hozni a magyar népfajt az országbeli más népekkel, s a gyűlöletet a magyar nép iránt már a gyermekbe beoltották, főként a militarizált vidékeken. A gyermek gyűlölte a magyart anélkül, hogy tudta volna miért; felnőtt ezen — mesterségesen szünetlen ápolt gyűlöletben, s örökségül hagyta azt gyermekeire.
De alkalmat adtak az ingerültségre maguk a magyarok is, (ha gyógyítani akarunk, meg kell neveznünk a betegség okait) mert büszkék s lenézők voltak a más népfajok iránt, s bűnül rótták fel azoknak még nemzetiségüket is. De politikai hibát is követtek el. Ilyen egy t. cikk 1823-ból, mely meghagyja, hogy 3 év alatt sajátítsa el a magyar nyelvet minden lelkész; és hogy az egyházi anyakönyvek magyarul szerkesztessenek. Ily gondatlan törvény a közelebb hozott nyelvtörvény is, mely minden simítás mellett is erkölcsi erőszakra mutat. Elég lett volna csak arról gondoskodni, hogy aki a magyar nyelvet meg¬ akarja tanulni, azt megtehesse a lehető legkönnyebben; de valamely erkölcsi erőszaknak még csak a színét sem kell vala mutatni. Az ily dolog megtermi a maga keserű gyümölcsét. Aztán feledték a mi páratlanul bölcs honatyáink, hogy ránk, magyarokra akkor és azért haragusznak bizonyos körökben, ha nem hibázunk, mert így kevesebb az ürügy a mi nyomatásunkra. Beoltván e szerint mesterségesen a fajgyűlölet, mint lassan ölő méreg a nemzet testébe, az újabb korban keletkezett polgári mozgalmak már felöltik a nemzetiségi jelleget. Nemzetiségi jelleget viselt a rácz zendülés I. Leopold alatt, mely Pestig pusztított; nemzetiségi jelleggel bírt a Hóra háború II. József alatt; ily jellege vala a mi korunkban lefolyt 48-49-beli polgári háborúnak; és mit nyertünk vele? Azt, hogy a dynastia a muszka karjai- és hatalmával szövetkezett, Németországból kiszorult, s ma minket, magyarokat és románokat a német és szláv elem máris fojtogat, s célt is ér bizonyosan, ha mi annak útját egymássali meghasonlásunk által egyengetjük. Ha minket a szenvedély megvakít, mi magunk ássuk meg sírunkat magyarok, szint úgy, mint románok.
Mi magyarok gondoljuk meg, hogy a románnak túl a Kárpátokon van már független hazája; ott a román ura a maga sorsának, oly ura, ki tekintetbe jön az európai nemzetek concertjében, s hogy a mi legtermészetesebb szövetségesünk csak a román lehet; de gondolják meg a románok is, hogy ha elesik a magyar, nincs isteni kegyelem, mely a románt a német és szláv felfogástól megóvja. Hagyjanak fel a Kárpátokon innen lakó románok is minden Separatismus aspiratiókkal; ismerjék el már egyszer, hogy van magyar király, s van magyar állam, melynek ők szint úgy tagjai, mint a magyarok. Ha nincs magyar király, nincs magyar állam; ha nincs magyar nemzet, nincs meg a románnak legtermészetesebb barátja, testvére, szövetségese. Mi magyarok és románok, ha egymást támogatjuk, az adott viszonyok közt, saját nemzeti érdekeinket támogatjuk.
Vinitura
Magyar Polgár, 1880 jún. 2.
Gozsdu Manó, Krassómegye főispánja. (Déván városnyegyedet neveztek el róla)
Jelen válságos korszakunkban, midőn Európa szerte, de különösen Magyarországban oly felette fontos kérdés a nemzetiségi ügy okos elrendezése, kiváló figyelem tárgyai azon jeleseink, a kik polgári erényeik s hazafias lelkületük tisztasága mellett, helyzetüknél fogva, mintegy a nemzetiségek képviselőiül vannak hivatva.
Ilyen férfiú kitűnőleg azon derék hazánkfia, kinek arczképét s rövid életrajzát itt nyújtjuk olvasóinknak.
Gozsdu Manó 1802-ik évi febr. 22-kén született N.-Váradon; atyja Gozsdu Athanász ottani előkelő polgár, kereskedő és városi tanácsnok, édesanyja Király-Daróczi Bognár Anna, egy ős nemes család leánya volt. Tanulmányait a nagyváradi g. n. egy. román iskolákban kezdette, aztán ugyanott a r. kath. gymnasiumban és akadémiában folytatta, egész a jogtudomány második évéig, melyet Pozsonyban hallgatott, hová Szlemenics jogtanár országos hite ragadta a tanulmányait buzgalommal gyakorló ifjút, ki itt is annyira megnyerte tanárai rokonszenvét, hogy mai napig több benső baráttal dicsekhetik a jogtudós férfiak sorai között. — 1823-ban avattatott fel Pesten királyi táblai jegyzővé, egy év múlva pedig ügyvédi oklevelet nyert „kitűnő" fokozattal.
Ha részletes lélektani fürkészet volna czélunk Gozsdu Manó életrajzának jelen vázlatos leírásában, itt hosszabban lehetne időznünk, mert kétségkívül jurátus korában lőn megvetve a világos elméjű román-magyar ifjú lelkében azon érzelmek s nézetek alapja,melyek egész életpályáján keresztül fűződve évről évre szaporíták az érett férfiú keblében is azon szép jellemvonásokat s elfogulatlan nézeteket, melyeknél fogva őt mind a magyar, mind a román ajkú hazafiak egyaránt jeles testvéreknek ismerik és örömmel vallják.
A szorgalmas ifjú ugyanis nemcsak a jurátusi rövid évet tölté az akkori hírneves ügyvéd és magyar-szerb költő Vitkovics Mihály irodájában, hanem mint ügyvédi segéd is oldala mellett töltött három évet, mert — ámbár fiatal kezdői helyzetéhez képest, saját kezére is volt elég pöre, —annyira ragaszkodott köztiszteletben állott jeles főnökéhez, hogy nem birt élte végéig megválni Vitkovics házától, kit határtalanul tisztelt, főkép azon kiváló jellemvonásáért, hogy mint született szerb oly határozott magyar hazafivolt. A mellett, hogy kebelében hasonló hazafias érzelmek mindig erősebb gyökeret vertek, egyszersmind a magyar irodalom iránt is határozott kegyelet fogamzott keblében, a mi annál természetesebb, minthogy a magyar irodalom akkori jelesei, annak ujabbkori alapítói : Kazinczy Ferencz, Virág Benedek, Berzsenyi Dán, s a Kisfaludyak, Fáy András s mások, Vitkovics Mihálynak, a dicső magyarszerbnek vendégszerető házánál szoktak barátságos koszorúba fűződni, melynek szellemébresztő ihlete nem tévesztheté el jótékony hatását mindazok kedélyére, akik velők együtt lehettek, mely szerencsében az ifjú Gozsdu, mint Vitkovics kedvelt embere, rendesen szokott részesülni. Gozsdu Manó az ügyvédséget választván életpályául, mint Vitkovics köréből kedvezőleg ismert fiatal ügyvéd, mindjárt kezdetben elég szerencsével dicsekheték. Különösen meg kell itt említenünk, hogy ő volt az első, ki 1826-ban a pesti és budai tanácsokhoz, hol azelőtt évszázadok óta latin volt a törvénykezési nyelv, magyar keresetleveleket adott be, nem egy Senator és ügyvéd csodálkozására. És az, úgy hisszük, magyarosodásunk fejlődése krónikájának érdekében is méltó a feljegyzésre, hogy Magyarország fővárosában román születésű ügyvéd adott be legelőször magyar keresetlevelet!...
Ugyanily nemű érdeme van Gozsdu Manónak a pesti görögromán egyház könyveit illetőleg. Itt ugyanis azon kiskorú vetélkedésnél fogva, hogy a görögök a román, a románok pedig a görög nyelv elsőségét nem akarák elismerni egyházi ügyeik vezetésében, a német volt a „litigánsok" között a „gaudens"; — németül írták a pesti görög-román egyházközség jegyzőkönyveit egész 1836-ik évig, amidőn Gozsdu, ki már akkor nemcsak előkelő ügyvéd, hanem különben is befolyásos egyéniség volt Budapesten, hathatós közbevetésével erős pártot alakított a görög-román egyházközségben, melynek segítségével kivitte azt, hogy a jegyzőkönyv magyar nyelven szerkesztessék, aminthogy mai napig is e nyelvet használják.
1848 —1849-iki szakát tevékeny életének egy későbbi, tartózkodás nélküli életrajzíróra bízzuk ezúttal, ki kétségkívül kellemesebb feladatául ismerendő, az akkori idők fátyolát fellebbenteni.
1849 évi novemberben, mint született románra, Gozsdu Manóra is rávetette szemeit az akkori német kormány, s megkínálta őt Bihar-megye egyik részében a cs. biztossággal, mely megtiszteltetés elöl azonban, miután arra elég érdemesnek nem érzi magát, jónak látta, ügyesen kitérni. A bekövetkezett idők igen szomorúak valának. Akik közelebbről ismerik Gozsdut, jól tudják, hogy nagy kedvelője a jó magyar zenének, de 1850. után nem egyszer tapasztalhatták, hogy a magyar zene véletlen hallatára rendesen könnyek csordultak szemeiből, sőt Pest melletti víg szüreteiből is száműzte az ezelőtt nélkülözhetlen zenét.
Mint első rangú, tekintélyes ügyvéd ez időszakban több ízben oly eréllyel lépett fel hathatós véd-szónoklataival a nyilvános pertárgyalások termeiben, hogy napokig élénk beszélgetés tárgya volt Gozsdu Manó védbeszéde mind velős tartalmánál, törvénytudományi otthonosságánál, mind azon bátor hangnál fogva, melyet a magyar ügyvéd hivatása perczeiben sem a múltra, sem a jelenre s jövőre való tekintetekkel vissza nem tudott fojtani férfias keblébe.
A kedvezőbb fordulattal kecsegtető 1860-ik évi októberi kormány, a főispánok kiszemelésekor Gozsdu Manó érdemeit is figyelmére méltatván, mind a magyar, mind a román elfogulatlan hazafiak örömére Krassómegye főispánjává nevezte ki. Gozsdu, mint mindenütt, úgy ezen új díszes, de eléggé tövises pályáján is, mint becsületes hazafi s elfogulatlan hü román testvér mutatta be magát, valahányszor a körülmények nyilatkozatra, vagy tettre sürgeték. Teljesen meg vagyunk győződve, hogy Gozsdu Manó, kit nem a választó, hanem az összekötő hídon látunk a magyar és román nép között, a kétféle nemzeti zászlókkal erős kezeiben és testvéri mosollyal barátságos ajkain, sohasem fog eltántorodni sem elfogultságból, sem gyarlóságból, sem részrehajlásból, hanem úgy állja meg helyét, hogy polgári erényekkel diszk kebelére ölelve mind a két nemzetiségbeli testvéreit, jobbjaikat összetenni tartandja legszebb feladatának, azon barátság és testvéri szeretet jeléül, melyet ő még Vitkovics házánál Vitkovicstól s annak barátaitól szívott ifju lelkébe.
Vasárnapi Újság, 1861. september 8-án, 36. szám, nyolczadik évi folyam
Adat és kép: Gozsdu Manó, vagy Gozsdu Emánuel (románul: Emanoil Gojdu; Nagyvárad, 1802. február 9. – Pest, 1870. február 3.) magyarországi román jogász, politikus, mecénás.
A Holdas templom mellett álló házban született. Apai ágon moscopolei eredetű cincár család sarja, amelynek tagjai korábban Miskolcon éltek. Apja, Atanasie Gozsdu gazdag marhakereskedő, anyja a bihari származású Ana Poynar volt. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Gozsdu_Manó)
Kép: Barabás Miklós festménye.
Egyházi s nemzetiségi küzdelmek
Fővárosi Lapok 1889. december 24. Déva múltjából.
Déva hajdan a közép Marosvölgy hadi kulcsa volt, melyen alól csak Tótvárad, Lippa osztozkodtak a török ellen folytatott védelemben. Ma a magyar műveltség és hazafiság egyik sokat emlegetett védbástyája, melyet méltán erősítget minden kitelhető módon alkotmányos kormányunk. Aki még kételkedni tud a városok művelési és nemzeti hivatásában s ezeknek épen az erdélyi és nemzetiségi vidékeken sürgetett megerősítését agyrémnek és túlzásnak tartaná, annak igen tanúságos példaképen ajánlhatjuk Déva viszontagságteljes krónikáját.
A hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat kiadványai sok becses adattal illusztrálják az erdélyi magyarság pusztulásának szomorú történetét s míg dr. Sólyom Fekete Ferenc a Balkán-félszigetről kiindult oláh incolatus útjait deríté ki okmánykutatásaival, addig Szőcs Sándor ref. lelkész az oláhság Dévára telepedésével világos képét tárja elénk annak a gyors folyamatnak, mely az előbb magyar város lakosságának kincstári érdekekből kezdeményezett többnyelvűvé alakításából kiindulva, feltartózhatatlanul az elnemzetietlenedés örvényébe ragadta a legközelebbi környék magyarságát is, s alig másfél század leforgása alatt az egyház és család nyelvét oly gyökeresen megváltoztatta, hogy az egykori magyarság ivadékai alig homályos sejtelmét bírják őseik mivoltának. A művelődés történetíróira és a politikusokra egyaránt sok tanulságot szolgáltat az oláhság elterjedésének története Déván, s bár saját munkairányom más körhöz fűz, s megszokott munkateremről nem örömest távozom, legyen szabad mégis ez alkalommal kivételt tennem, meglévén győződve, hogy a »Fővárosi Lapok« olvasóira nem érdektelen e kis mutatvány abból a nehéz létharcból, melynek szenvedéseit és veszteségeit az erdélyi részekben mai napság a kormány és társadalom vállvetve enyhítgetik s a melynek alapján »Magyarország jobb keze« valóban méltán kérheti és várhatja a kétszeres támogatást.
Sajátságos játéka a sorsnak, hogy fajunk meggyöngítésére éppen a magyarság lángbuzgalmú terjesztője, Bethlen Gábor tette meg az első lépést egy 1628-ban kelt hirdetményével, mely a kincstári taksás telkek jövedelmezőbbé tétele kedvéért a magyarság által lakott vagy háborúkban lakatlanná vált telkekre új telepeseket toborzott. Kecsegtető föltételei az oláhságra nagyobb vonzóerőt gyakoroltak, mint a háborúk, belviszályok által megtizedelt magyarságra, oly annyira, hogy a korábbi időkben magyarok által lakott telkek túlnyomó része Déván oláh kézre került, minek következtében a dévai lakosság adományaira utalt s most jövedelmében megfogyatkozott »magyar pap« részére a fejedelem minden telektől — tekintet nélkül az illető vallására — két napszámot, vagy annak váltságául ötven dénárt rótt ki.
A »graeci rituson« levő oláhok 1640—45 körül annyira fölszaporodtak, hogy Sóti János dévai paróchus és a hunyad-zarándi traktus széniora engedélyével templomot építhettek. De az engedély az akkori kor szellemére és fölfogására jellemző föltételekhez volt kötve, úgymint a templom és paróchia körül egyenlőképen munkálkodjanak a reformátusokkal, hogy prédikátornak, mesternek, harangozónak és órásnak úgy fizessenek, mint a mieink; hogy kereszttel se halotthoz, se másávé ne járjanak; hogy faharangot vagy tókát ne tartsanak; hogy a mi harangozásunk előtt soha ne harangozzanak s végül, hogy a várossal mindenben egyetértsenek. Ugyan e föltételeket ismétlik 1650-ben, midőn a leégett templomot megújítják. A szigorú és inhumánus, de a reformált vallásnak akkori kizárólagos helyzetéből kimagyarázható föltételek végrehajtása úgy látszik nehézségekbe ütközött, mert már 1662 szeptember 19-dikén a kocsárdi táborból Apafi Mihály fejedelem tiszteletes Szentgyörgyi Dávid uram abbeli panaszára, hogy a két-két napi kaszálást, vagy az e helyett ötven-ötven pénzt adni nem akarnák s annak fölötte az oláh papok csucsákat csináltatnának és némely nemes asszonyokkal és gyermekek halálára tort csináltatva holmi babonázással élnének és egyéb kereszténység ellen való dolgokat is uzurpálnának, a dévai kincstári uradalom tisztjeinek és Udvarhelyi János fehérvári kapitánynak rendeli, hogy „dévai oláh jobbágyainkkal és egyéb ott való oláh lakosokkal vagy az két-két napi kaszálást prestáltassa, vagy az ötven-ötven pénznek capitat megadására kényszerítse és semmi egyéb isten igéjével és keresztény szokással ellenkező rítusokat peragálni ne engedgyen, mivel a Krisztussal a Bellál együtt nem lakhatok.”
De a kegyelmesen és igen komolyan kiadott parancsolatnak aligha látta foganatát a kérelmező egyház s az Új városnak nevezett Székely utca és Hajós gyorsan sokasodó oláh lakossága azután sem tanúsít nagyobb fizetési készséget. Az egyház érezve erőtlenségét, felsőbb fórum közbenjárásához folyamodott, így a fejedelem 1679. július 19-dikén, Gyulafehérvárról tiszteletes Tophaeus Mihály erdélyi püspök és udvari prédikátor panaszából arról értesül, hogy „azon városunknak régentem lakosai mind magyarok lévén, amely fizetés azoktól járt volna, azt a mostani oláh és egyéb vallást követő utódok egészben vagy részben tőlük eltartották, sőt az oláh és pápista hitet követő nemesrend híveink mind a quarta, mind pedig az egy-egy forint és egy-egy köböl búza adásából magukat teljességgel kivonják stb., tartván kiki magát ez iránt való parancsolatunkhoz egyébaránt valakik nem engednek, azokat a várba vitetjük fel és ott a teljes elégtételig tartatjuk fel.”
E szigorú rendelkezés dacára az oláhok kétségbe kezdték vonni a magyar pap jogigényeit, minek következtében a fejedelem 1680. október 16-dikán bizottsági nyomozást rendelt el.
A negyvenöt tanú teljesen összhangzó vallomást tett arra nézve, hogy: „Déva városában utcaszerében való telkeken idvezült Bethlen Gábor és idősbik Rákóczi György akkori méltóságos fejedelmek idejében mind magyarok lakván, az ezek helyébe telepedett oláhok is kezdetben a magyar papnak és mesternek, harangozónak, órásnak szokott fizetéseket megadták, mint a Regius Pandu-son a szászok között lakó oláhok.” Az oláhság terjedésével, a görög keleti templom építésekor tett súlyos és szűkkeblű föltételek is kezdtek feledésbe menni, így egy Fóris Ferenc nevű magyar ember egy oláh embert dulakodás közben megölvén, vérdíj fejében harangot csináltatott a görög keleti templomnak, mellyel 1694. január 16-án,— mint ez a dévai eklézsia alázatos esedezéséből kitetszik — egynéhány gonosz emberek a hajnali harangozást elkövették, sőt folytatták is volna, ha papjuk nem állt volna ellent.
Naláczi Lajos, Hunyadmegye főispánja, az égre kiáltó törvényszegést tárgyalásra is méltatta, minthogy időközben Theophil, az erdélyi oláhok püspöke híveinek szintén védelmére kelt. A Bábolnán Veszprémi István ref. püspök és Theophilus vladika részvételével meghozott egyezséglevél a harangozási tilalmat, mint valóban tarthatatlant, megszüntette, de a többire nézve azt állapítá meg, hogy ha a többi kötelezettséget megtartani nem akarnák, mind a két részről száz arany legyen a viakulum. Hogy a nagy ünnepélyességgel megkötött egyezség dacára a súrlódás és egyenetlenség még évtizedekig elhúzódott, magától érthető, egyfelől a ref. vallás korábbi kizárólagosságához fűződő s a leopoldi hitlevél után elavult követelődzések természetéből, másfelől pedig a számban, befolyásban megerősödött görög keleti oláhokra III. Károly király, illetőleg az épen Déván székelő gróf Steinville katonai parancsnok alatt bekövetkezett méltányos, sőt kedvező kormányrendszerből. De bármilyen visszatetszőnek találja is a mai nemzedék a nemzeti fejedelmek idejében az államvallás monopolizáló igényeivel föllépő református egyház szűkkeblű kikötéseit s az abból támadt hosszú villongások történetét, egyet el kell ismernünk, azt, hogy ez egyház itt akkor a magyarág harcát vívta s elhanyatlása adta meg Dévának és környékének elmagyartalanulására az első lökést.
Ebből a szempontból — távol a felekezeti egyoldalúság látszatától is — ajánljuk az erdélyi viszonyokkal kevésbé tájékozottak figyelmébe a Szőcs Sándor és dr. Sólyom Fekete Ferenc tanulmányait, melyek az említett társulat évkönyveiben vannak fölhalmozva. Ajánljuk annyival inkább, mert vajmi sokszor fogadják csodálkozó, sőt kételkedő tekintettel még kormánykörökben is a speciális történelmi alakulás tanulságaira utaló fejtegetéseket és javaslatokat. Sokan zárkóznak el épen a tiszta magyar vidékeken lakók és vagyonosabb családok közül az erdélyi közművelődési egylet támogatásától csak azért, mert szinte érthetetlennek és megfoghatatlannak találják azt, hogy az erdélyrészi magyarság önhibáján kívül apadhatott volna le. Pedig a szenvedések pohara még csak azután telt meg csordultig.
A pusztulás betetőzését az 1784-diki véres néplázadás hozta meg, midőn a Maroshunyadmegyei szakaszától föl a Vlegyászáig s a Bihar-hegységig alig maradt udvarház elpusztulatlanul s egész nagy vidékekről kipusztult a magyarság. Akik szerencsés véletlenből el is kerülték a vérfürdőt, készebbek voltak vagyonukat elvesztegetve mentül távolabb menekülni. S ha még idevesszük az ellenséges kormánypolitika dúlásait, a múlt században Hunyadmegyére is kiterjesztett határőrség bomlasztó hatását és sok egyebet 1848-ig, bizony sok okunk van így kiáltani fel a költővel: »Isten csodája, hogy még él hazánk!« És a mi legkülönösebb, a nemzetiségi túlzók mégis váltig azt hajtják, hogy itt is, másutt is a magyarság tolakodott nyakukra s őket az autochtonokat mi szorítjuk ki ősi örökökből.
Mindez szolgáljon tehát némi igazolásául azoknak, akik lankadatlan eréllyel és apostoli buzgalommal vitatják a kétkedők és kicsinylők ellenében is, hogy ezeken a végeken a magyarság erősítése nem csupán művelődési érdek, hanem a magyar államiságnak is legelső követelménye.
Téglás Gábor.
Fürdőzés Déván 1864-1924
Fürdőzési lehetőség Déván mindig volt, hiszen a közelben folyik el a Maros, és a II-ik világháborúig Dévát a Kis-Cserna is átszelte. A 19. század 2. feléig azonban nem beszélhetünk szervezett fürdőzésről. A Maros minden évben, szinte hónapban szedte áldozatait. A Cserna neve szláv eredetű, feketét jelent és Alsónyíresfalváról ered (Lunca Cernii de Jos). Komoly hozama volt, Szentandrásnál kiválik belőle a Kis-Cserna, a Nagy-Cserna pedig a Marosba torkollik. A városban, hajdanán, négy malom is működött rajta. Azonban használták öntözésre, fürdésre, állatitatásra, ruhamosásra és sulykolásra is.
A vár alatt, az egykori laktanya és gyakorlótér részén sós tavak voltak, bő hozammal. 1864-ben merült fel annak a lehetősége, hogy sósvízfürdőt hozzanak létre, és Déva is fürdőhelyiség legyen, mert addig a fürdőzni szándékozók Boholtra, Algyógyra vagy Alvácára jártak el. A sósfürdő létre is jött, és elég nehéz volt a megélhetése. Az első világháborúban megszűnt, majd 1923-ban újra nyitották. Népfürdő jellege volt, azonban ma csak az orvosi kezelés lehetősége van meg benne.
Azonban Déva nem érte be ennyivel, hanem gőzfürdőt (szaunát) is létrehozott. A sósfürdő után. Ezt 1897-ben újították fel, és nem igazán lehet mondani, hogy tolakodtak benne. Átvette a zsidó hitközség, sorozatban cserélődtek a bérlők. Valószínűleg róla nevezték el a Fürdő utcát, amelynek mai neve Caragiale. Az első világháború beszüntette, majd 1924-ben szándék volt az újra megnyitásra.
Sósfürdő.
Pesti Napló. 1864. május 14. Vidéki tudósítások. Déva, május 9.
Ezek így lévén, nem minden aggodalom nélkül vagyok megírandó egy nevezetes vállalatot, mely most itt Déván még csak a kezdetnél van, de ha óhajtott eredménynyel keresztül vitethetik,helyi, sőt országos, s talán európai nevezetességgé is leend, s messze földről csödítendi ide az idegeneket, hogy pénzöket az itteni forgalomnak átadják, s az a kis város élénk jövés-menés gyűpontjává változik, melynek haszna az, intézeteken kezdve le, egész az egyszerű napszámosig, mindenikre jótékonyan kiterjedend, a vállalkozóknak pedig, kik a kezdetnek fonalát kezökbe vették, hasznot, sőt szép emléket biztosítani.
Az alap erre — mint alább meglátjuk — megvan, és, mivel a természetnek, ez áldott anyának, kebléből buzog ki, eléggé biztos, csakhogy a vállalkozók bátorsága, kitartása, a netalán kezdetben kevés hasznot adó vállalkozástól vissza nem rettenő lelkesedése meg ne lankadjon, el ne hamvadjon. Különben a kincs, mely itt annyi századon át sötétben használatlan rejlett, csak egy későbbi vállalkozóbb kornak mutatja fel magát.
A dévai várromokat ismeretlen századok óta csúcsán viselő gránithegy tövéből, közönségesen sósviznek ismert folyadék szivárog ki, mely a meddig elhat, a pázsitot kiirtotta, s a kopasz földet sólerakással fehéríti, s ismeretlen csatornákon szürekezve, a vár alatti árkokban állandó mocsárokat képez. Mondják sós forrás volt itt egykoron, mely mesterséges betöméssel a használat elől elzáratott.
A forrásér gazdagságát tanúsítják a belőle táplálkozó állandó mocsarak, melyek nemcsak az erőszakos betöméssel, hanem a múlt évi rendkívüli aszállyal is, egészen ki nem száradhatván, daczoltak, s a forráson tett erős fák visszatolásául a levegőt rontják.
Hunyadmegye 1861-ben Dr. Szabó István úrban olyan főorvost nyervén, ki hivatását szereti, s azt be is tölti, eme mocsárok, melyek oly sok főorvosnak élvezték türelmét, a t. főorvos úrnak nagy mértékben magukra vonták figyelmét, ki tudván, hogy a tudomány és akarat sokat tehetnek, néhány helybeli birtokossal közlé véleményét, hogy ezen forrást fürdőintézetté kellene alakítni, mely által nemcsak a légetrontó mocsárak eltűnnének, hanem a forrásnak gyógyító ereje is áldást és hasznot hozna a helyre.
Keserű Ferencz úr és más birtokos urak örömmel s készséggel karolván fel ez ügyet, a t. orvos úrral egyesülten fürdőengedélyért folyamodtak az illető felsőbb hatósághoz, honnan válaszoltatott, hogy egy 1846-ban kelt rendelet nem engedi a sós források gyógy használatát sem, ha a forrás nem valamely sóhivatal közvetlen szomszédságában létezik. A folyamodók nem csüggedvén, megbízták a f. főorvos urat a forrásvíz vegytani kémlejére, ki aztán dr. Patrta, helyben állomásozó ezredi főorvos, és helybeli gyógyszerész Lengyel G. közreműködésével a forrásvizet elemezte.
Az eredmény örvendetesen meglepő volt, kitűnvén, hogy e víz nemcsak sósforrás, mint a vízaknai, tordai és parajdai sós fürdőkéi, hanem egyetlen ez ásvány vízgazdag országban is, és tartalmazván csak 2 százalék konyhasó mellett, vasat, szénsavat, szikéleget, szénsavas keseréleget, mézzéleget, szénsavat, a bavariai Kissing, a hessenhomburgi Homburg híres fürdőkéhez hasonló gyógyforrást buzogtat, s nemcsak fürdésre, hanem italra is alkalmas folyadékot nyújt.
Ezen felfedezés újabb folyamodással küldetett fel a kir kormányszékhez, honnan az országos pénzügyigazgatósághoz tétetvén át az ügy, ez biztosokat küldött a helyszínére, kik múlt év aug. hában a forrást megvizsgálván, abból vízpéldányt vittek el, melyet az országos pénzügyigazgatóság, a pénzügyminisztériumhoz küldött fel. Általában — jegyzi meg dr. Szabó úr — mihelyt a forrásnak gyógyalkatrészei tudomásra jöttek, az ügyet készséggel gyámolták mindazon, hatóságok, melyeknél a kérelem megfordult, így a magas pénzügyminisztérium a hozzá, folyamodás mellett, felküldött vizet, a bécsi orvosi fakultással megvizsgáltatta, és az kedvezőleg ütvén ki, a vállalkozók ma már az engedélynek örvendenek, s a nevezetes fürdőintézet felállításában forgolódnak, s e végre huszonöt forintos részvényeket bocsátottak ki, azokat, kik négy részvényt vesznek és fizetnek, alapítói jogban részeltetvén. A részvevők számától, az ügynek a vidékiek által való felkarolásától függ már, hogy Déva, ezen a birodalomban egyetlen fürdőgyógyintézet felállítása által nagy név és hírre juthason, mert e fürdő, a benne levő alkatrészeknél fogva, a vegytani kémletet végzett orvosok véleménye szerint, gyógyítni fogja: a vérkeringés bántalmait, az emésztés hiányokat, májkórokat, a vérnek agyratódulását, nehéz lélekzést, szívdobogást, méhbajokat, köszvényt, csűzt, kiválólag a légcső bántalmakat, görvélyeket, lakhártyák üdült bajait , bőrklitegeket (bőrbetegségek,) hülésekből származó sokféle kórságokat. Ilyen lévén e forrás, látni való, milyen biztos és szép kilátás nyilik fel ez által a vállalkozóknak s a résztvenni kívánóknak, csak a lelkesedésben ne lankadjanak, s a szükséges áldozattól — mely később hasznát is bizonyosan raghozandja — el ne rettenjenek.
Ha még e gyógyforrásnak nevezetes és ritkán együtt találtató alkatrészeihez számításba veszszlik a bájjal teljes és gyönyörű Bíarosvölgyet, melynek elragadó regényességét azok előtt, kik csak egyszer látták, szükségtelen ecsetelnem, mert az nekik mindenkorra feledhetlen,kik pedig nem látták, azok előtt igen gyarló lenne a legélénkebb szórajzolat is; igen könnyű megjósolni, hogy ezen fürdőintézet — felállíttatván — mindaddig, míg ennek forrása buzog, dicsérve, magasztalva, s a jótékony vizétől felüdelendő betegektől áldatva leend az országban s az országon kívül. — És hogy ez így beteljesedjék, arra a helybeli és vidéki tehetőséek buzgó részvétel anyagi hozzájárulása kívántatik.
Jól mondja ezen ügyet lelkesen felkaroló dr. Szabó főorvos úr, hogy a dévai és vidéki t. birtokosságnak ezen ügyet el nem ejteni némileg becsületbeli kötelme, s egyszersmind olyan is, mely anyagi haszonra is fényes kilátást enged. — Vajha az érdemes főorvosnak, ki ez ügyben már anynyit írt, kért és fáradott, lelkesedése meghozná az érdemlett gyümölcsöt.
Pesti Napló. 1864. május 14. Vidéki tudósítások. Déva, május 9.
Mik fognak történni ezen nevezetes ügyben ezután, készséggel fogom tudósítni a „Pesti Naplót“. — Minden esetre a vállalat hasznosságának bebizonyítására, s az annyira szükséges részvét keltésére nézve kívánatos, hogy addig is, míg költséges fürdőépületek emeltethetnének — ami egy nap meg nem eshetik — nyittassák két vagy három kádfürdő, ha mindjárt deszkasátorban, még e nyári szakban; ezek által már le lehetne a hírt bilincsezni, így azután önkényt emelkedhetnének majd nagyszerű épületek is, melyek bizonyosan nem fognák szégyenleni a deszkasátor eredetét. Hiszen Velenczének, a tenger szép melyasszonyának is eredete halászkunyhók voltak egykoron, mert egy nap nem épülhetett.
Hunyad, 1879. április 30. Fürdő megnyitás!
Van szerencsém a n. é. közönség becses tudomására hozni, miszerint a helybeli ásványvizes meleg fürdőt újonnan és kényelmesen berendeztem, úgy, hogy f. é. 1879. május 2 ikától kezdőleg minden nap meleg és hideg fürdő lesz kapható.
A n.é közönség számos támogatását kéri, mély tisztelettel Laufer József.
Hunyad, 1883. július 7. Tisztelt Szerkesztő úr!
…A közjólét iránti tekintetből a t. közönség figyelmét egy, a dévai várhegy aljában, a napkelet felöli részen csörgedező gyógy-sósvíz forrásra, melynek csodatevő hatását tapasztalás után ismerem. Kiválólag a hideg-láz, gyomorbaj, emésztésben és aranyeres bántalmakban szenvedőknek ajánlom. Ezen s más jótékonysággal is biró kiválólagos tulajdonságait különben elfogadhatólag s alaposan ismertetni, szakavatott embereknek áll hivatottságukban, mi azt hiszem, nem fog soká késni.
Ez áldásos sósvízforrás a várhegy aljában elterülő sóstóval csaknem érintkezve, egy száraz vadkörtefa tövén eldugott s járatlan helyen fakadván ki: a nyilvánosság előtt valószínűleg fekvésénél fogva maradt ez ideig ismeretlen. S mert nem tudok, és nem hiszek a hazában fennírt betegségek gyors elhárítására hathatósabb gyógyvizet, emberbaráti kötelességemnek ezt köztudomásra hozni…
…Dicséretet érdemlőleg meg kell említenem Roth J. m. k. honvédszázados úrnak azon szíves fáradozását, miszerint ezen gyógyvíz-forrás általam megismertetésével annak jó tulajdonságáról is meggyőződést szerezve, pár nap ráteltével már kiemelte elhagyatottságából, a mennyiben a forrást körülrakatta, befedette; a könnyebb lejárat végett utat vágatott s a kényelmes megpihenésre fedett ülőhelyet rögtönöztetett…
Várhegyaljai
Hunyad, 1883. július 21.
…Már a hatvanas években részvényekre alapított sósfürdőt akartak itt létesíteni. Nem sikerült.
…Az újonnan felfedezett dévai gyógyforrás mind nagyobb hódításokat tesz a közönség közt. Kora reggeltől elkezdve egymást érik mellette a látogatók. Most már rájöttek, hogy nemcsak hajtó ereje van, de felettébb erősíti a gyenge szemeket is. A kik használatba vették, a szó teljes értelmében lelkesednek érte. Vize bő és kellemes italú. Már társaság szervezkedik, hogy a kincstártól, mint tulajdonostól, engedélyt eszközöljön és fürdőt építsen a forráshoz.
Hunyad, 1883. július 28. Orvosi vélemény a dévai sósvízről.
Tekintetes Szerkesztőség!
Több oldalról hozzám intézett kérdezősködések folytán, tisztelettel kérem, hogy nézetemet a dévai sósforrás vize tárgyában becses lapján közzétenni méltóztassék.
Dr. Hankó tanár úr vegyelemzését alapjául véve, ezen víz, mint fürdő használva, igen jó hatással lesz a csúz, köszvény, angolkór, görvélykor, betegség vagy vérvesztés okozta általános gyengeségnél, nevezetesen pedig több női betegségben. Egészséges emberre is ezen fürdők üdítőleg fognak hatni. Belső használatnál a sós víznek kis mértékbeni ivása indifferens hatású lesz, azaz sem használni sem ártani nem fog. Nagyobb mennyiségben azonban és huzamosabb időig élvezve, első sorban a gyomos nyálkahártyáját ingerelvén, az emésztést fogja zavarni, későbben pedig, a Chlornatrium oldólag hatván a vérgolyócskákra, a foghús lazulása és vérzése, súly, vérvizenyősség, vérszegénység és következményei fognak beállhatni.
Ezeknél fogva a dévai sósfürdőt fennebb jelzett betegségekben igenis, de benső használatra senkinek sem fogom ajánlhatni.
Dr. Reichenberger
****************************************************************
Dr. Hankó Vilmos felolvasása az 1888. május 30-án tartott közgyűlésen. (A Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat Évkönyve, Arad, nyomtatott Gyula Istvánnál, 1884).
„A dévai hideg sósforrás
A dévai várhegy keleti oldalán 3 nyiláson át vastag sugarakban nagy mennyiségű víz tör elő. A forrás annyira alant fekszik, hogy az idegen vizek beszüremlésétől sincs megóva. Lefolyással nem bírván a víz, nagy területet beposványít s ekképen részeseivé teszi a dévaiakat a mocsáros vidék átkának.
A forrás vize erősen sós ízű. A sós víz és a forrás közvetlen környékének só kivirágzása nem egyszer vezettek konyhasó után kutatókat a vidékre. Így már 1822-ben kutatási aknákat ástak a hegy lábánál, de a gyakran előtörő víz eredménytelenné tette a kutatást s az aknákat betömte. A hatvanas években (1860) Hunyadmegye akkori physikusa dr. Szabó István a sós víz értékesítésén dolgozott. Egy részvényekre alapított sósfürdőt akart létesíteni. A közöny-minden jó törekvésnek e megölő betűje-továbbá a kincstár, a katonai hatóság akadékoskodásai meggátolták jó szándékában.
Másutt már réges-régen fürdő-telep virágoznék e helyen, találkozója az üdülni, gyógyulni vágyó társadalomnak, itt meg az lévén kizárólagos rendeltetése a víznek, hogy táplálja a mocsárokat: egészségünk conserválása helyett, egészségünk megrontójává s egészségügyi miseriánk egyik kútforrásává teszi.
A frissen merített víz kristálytiszta, erősen sós ízű, szagtalan. Némely üveg fenekére, napok múltával, barna üledéket vet. A forrás vízébe mártott lakmuszos papíros változást nem mutat. A víz hőmérséklete 1883. április hó 8-án 80C volt. Fajsúlya: 1008, 2901. A víz a következő alkatrészekből áll: Chlornatrium, kénsavas natrium, szénsavas magnesium, szénsavas calcium, chlor litium, kovasav, chlor calium, szénsavas vas, kénsavas calcium, mangán és aliminium nyomokban. A szilárd alkotó részek összege 1000 rész vízben 10.8760, ebből konyhasó 9.9336, szabad és félig kötött kénsav 0.1953
A mint ez összeállításból kivehető, a forrás vize az eddig szokásos osztályozás szerint a hideg sósforrások közé tartozik, melyben főalkotó részek: a konyhasó, glaubersó, szénsavas lithium, vas és magnesium. Kedvező összetétele úgy külső, mint belső használatra kiválóan alkalmassá – s ennél fogva a figyelemre legnagyobb mértékben méltóvá teszi.”
Magyar Polgár. 1884. április 16. Hunyad megyéből.
Dr. Balogh Pál, megyei főorvos, 14 év óta fáradozik abban, hogy a dévai sós mocsárt, mely egészségtelen kigőzölgésű, elenyésztesse. Most terve közel jött a megvalósításhoz, mert a megyei közig, bizottság tervet készíttet a mocsárnak közmunka útján leendő elenyésztetésére.
Ellenzék, 1892. július 2.
Br. Szentkereszti György Hunyadmegye főispánja családjával együtt falusi birtokára ment egy kis szünidő élvezetére. A főispánnak távozása előtt utolsó fontos ténye volt a dévai uszoda létesítése. Az ő elnöksége alatt alakult meg az „Uszoda részvénytársaság” választmánya. A 80. drb. 100 frtos részvény gazdára akadt az uszoda felépítése azonnal kezdetét veszi. Első igen fontos társadalmi alkotása lesz ez a főispánnak. Jövőre már nem kell Déva közönségének a Cserna piszkos malomárkában a lovak, la marhákkal együtt fürödőzni.
Déva és Vidéke, 1905. november 16. Új fürdő Déván.
Újabb időben a sósfürdők nagy kedvességnek örvendenek. Számos betegség ellen kitűnő eredménnyel jár, amiért is Vízakna és Marosújvár évről- évre nagyobb látogatottságnak örvend. Déva városa és környéke ezentúl a saját hazájában élvezheti a sósfürdő áldását, amennyiben Déva városában a vár aljában új sósfürdő nyílt meg. A fürdő tulajdonosa, Breier Mór, elhatározta, hogy a fürdőt annak látogatottságához képest nagyobbítani és modern kényelemmel fogja rendezni.
Sósfürdő Déván! Ezennel van szerencsém a tisztelt közönség tudomására hozni, hogy Déván az Aradi-úton, a Várheggyel szemben új sósfürdőt nyitottam. A fürdő vize dr. Hankó egyetemi vegyész által kitűnő gyógyhatásúnak nyilváníttatott és mindenképpen törekedni fogok, hogy a fürdőző közönség igényeit kielégítsem.
Breier Mór
Déva és Vidéke, 1906. január 25.
Breier Mór sósfürdőjéhez a n. érd. közönség rendelkezésére egy omnibusz áll a piaczon, mely d. e. 10 órakor és d. u. 3 órakor indul. Viteldíj személyenként 20 f.
Déva és Vidéke, 1906. március 22. DÉVÁTÓL A SÓSFÜRDŐ-IG ÉS VISSZA
A Várhegy tövében fakadó sósforrás már régebben föltűnt a természetbúvároknak. Vizét Hankó V. (reáliskolánk nagyhírű volt tanára) elemezte. (L. az iskola 1882—3-ik tanévi értesítőjét.) A főalkotó részek: kony¬hasó, glauber só, vas, magnézium és szénsavas lítium.
A dévai sósfürdő tulajdonosa — ismételjük — helyes eszmét ragadott meg. A kivitelben azonban sok a kezdetlegesség, (a mi csak gyarlóság), sőt itt-ott felületesség (a mi mulasztás.) A kezdetlegesség főkép az épület arányaiban nyilvánul. Nemcsak törpe (ami nem lenne nagy baj), hanem összezsugorodott. (Az üveges folyosón alig térhet ki két ember.) Kezdetleges és célszerűtlen a szobák fűtése is. Ez pedig már a komolyabb bajok közé tartozik. Hiba végül, hogy az építési mód mellett a fürdő nehezen bővíthető.
A legnagyobb felületesség azonban a fürdőkádaknál tapasztalható. Rossz minőségű cementből készültek, megrepedeztek s a fenéken éleik, illetve szögleteik vannak, holott ma már a beteg szobákat is lehetőleg szögletek nélkül építik. Hogy ez higiénikus szempontból mennyire fontos, fölösleges is fejtegetnem. Aztán a sötét színű fürdő-kád sem valami bizalmat gerjesztő.
Mind ezek mellett ismételten tapasztaltam, hogy a tulajdonos minden célszerű újításra és átalakításra hajlandó (társas kocsi) s így megérdemli a pártolást annál inkább, hogy a jobb berendezésre módja lehessen. Mert egy jól berendezett sósfürdő valódi áldás a közönségre. Javallva különösen köszvényes, görvélyes, bőr- és idegbántalmaknál s női bajokban
Déva és Vidéke, 1908. január 11.
BREIER MÓR féle sósfürdő engedélyezett italméréssel folyó évi február hó 1-től bérbeadó. — Értekezhetni a tulajdonossal.
Szászváros, 1909. szeptember 9. (36). Az új sósfürdő.
Breier Mór dévai sósfürdő-tulajdonos elkészült immár új fürdőépületével. Csinos, modern, villaszerű épület áll már a várhegy aljában, mely 8 új kabint foglal magában, így a régi 6 kabin száma most már 14-re emelkedett. Az újak teljesen mo¬dern komforttal vannak berendezve, melyek még a kényesebb igényeket is kielégítik. Tágas váró- és olvasószoba fogadja a közönséget, mely pihenőhelyül is szolgál a fürdő után. A fürdő kitűnő, sóstartalmú vize szinte felújítja az embert, számos betegségnél pedig egyenest javalják az orvosok. Az új, díszes fürdő csakhamar nagy látogatottságnak örvend, mert nemcsak a dévaiak, de sós tartalma miatt a vidékiek is felkeresik. Nekünk Szászvárosiaknak az olcsó és kényelmes vasúti összeköttetés és a közelség miatt ezen sós fürdő igazán ajánlatos.
Déva és Vidéke, 1909. szeptember 11.
Van szerencsém a nagyérdemű közönség becses tudomására hozni, hogy a dévai Várhegy alján lévő s a mai kor igényeinek megfelelően egészen modernül és újonnan épült természetes sósfürdő mely 10 új fürdőszobából áll, porcellán fürdőkádakkal és a legnagyobb kényelemmel van berendezve — megnyílt. Az új fürdőépület külön váróteremmel, pihenőszobával és kényelmes üveg-folyosóval van ellátva.
A természetes sósfürdő kitűnő gyógyhatású s vize Dr. Hankó Vilmos vegyelemzése szerint a következő alkatrészeket tartalmazza: A dévai hideg sósfürdő vegyalkotása: Chlornatrium, kénsavas natrium, szénsavas magnesium, szénsavas calcium, chlorlithium, kovasav, chlorkalium, szénsavas vas, kénsavas calcium, mangan és aluminium nyomok. A szilárd alkotó részek összege: 10.8760.
Amint ez összeállításból kivehető, a forrás vize a hideg sósforrások közé tartozik, melyben főalkotó részek : a konyhasó, glaubersó, szénsavas lithium, vas és magnézium. Kedvező összetétele úgy külső, mint belső használatra kiválóan alkalmassá s ennélfogva a figyelemre legnagyobb mértékben méltóvá teszik. Dr. Hankó Vilmos. Midőn az új fürdőt az üdülni, gyógyulni vágyó közönség b. figyelmébe és pártolásába ajánlom, biztosítom a legszolidabb és legpontosabb kiszolgálásról.
Az új fürdő ára:
Egyszeri fürdés 120 K
Családi kád . 2- K
A régi fürdő ára:
Egyszeri fürdés 90 f.
12 jegy vételénél 80 f
Kiváló tisztelettel Breier Mór, fürdőtulajdonos.
Déva és Vidéke, 1909. szeptember 18.
Van szerencsénk a n. é. közönség szíves tudomására hozni, hogy Déván, az Aradi-úton levő, 35 év óta fennálló és dús természetes sótartalmú vizénél fogva kitűnő gyógyhatásúnak elismert első dévai sósfürdőt újonnan helyrehoztuk, mi által azon kellemes helyzetben vagyunk, hogy nemcsak kitűnő és orvosilag elismert gyógyhatású fürdőkkel szolgálunk, de a nagyérdemű közönség kényelmét ezentúl fokozottabb mértékben is kielégíthetjük
FÜRDŐÁRAK:
Egyszeri fürdés . 80 f.
12 jegy váltásánál à 60 f.
Reggel 5-től este 9 óráig nyitva
Teljes tisztelettel
Özv. LAUFER JÓZSEFNÉ Utódai.
Déva és Vidéke, 1925. október 10.
A Laufer-féle első dévai sósfürdő renováltatott és hetenként 3-szor, pénteken, szombaton egész nap és vasárnap délelőtt a n. é. közönség rendelkezésére áll.
Déva és Vidéke, 1927. augusztus 13. Egy idegen fürdőző észrevételei.
Dévára érkeztemkor első kérdésem volt amit a hotelportáshoz intéztem, hogy van-e Déván valami fürdési lehetőség, vagy talán van városi fürdő is A kérdésemre a válasz az volt, hogy sajnos de való, egy úgynevezett városi fürdő nincs, hanem létezik a városon kívül egy sósfürdő, de csak kádfürdő. Tekintettel arra, hogy nyáron a magamfajta ember úszni óhajt, azt kérdeztem, van-e valami úszó lehetőség. Hogyne volna — mondta a portás — itt van a Cserna.
Erre eszembe jutott a herkulesfürdői Cserna, amelyben bizony úszni nem lehet. Tekintettel arra, hogy mindenképpen úszni akartam, egyrészt régi rossz szokásom minden áldott nap megfürödni, másrészt a vasúti utazás piszkát magamról lemosni, megkérdezvén merre van, nekiindultam. Ez volt d. u. 3 órakor. Megindultam nagy sietve, igyekezve ki a megjelölt irányba. Annál inkább siettem, mert az utcát éppen söpörték. De persze nem úgy, mint minden városban és faluban szokás, hogy előbb alaposan öntözgetnek és csak azután söpörnek. Itten csak söpörnek s így az ember fuldokolva és sok port nyelve igyekszik a víz felé. Kiérvén, többszöri kérdezgetés után megérkeztem a vízhez. Lévén nálam úszótrikó, körülnéztem, hogy hol van valami kabinféle, de sajnos nem tudtam felfedezni sehol sem, pedig ez mindenütt a világon meg van.
Lévén a víz partja teli mindenféle nembeli fürdőzővel, egy kis kutatás után láttam egy kis helyet, ahol észrevétlenül levetkőzhettem és felöltve az úszótrikót, belevetettem magam a Cserna „hullámzó habjaiba" (?). Ekkor láttam, hogy tulajdonképpen nem egy úgynevezett városi fürdőtelepen vagyok, miután egy csomó anyaszűz meztelen férfit láttam ki és be vízbeugrálni. Aztán egyszerre csak látom, hogy ugyanabban a vízben, amelyben emberek fürödtek, mindenféle szennyes ruhát mosnak és a kutyákat is oda hozzák fürdetni.
Ezek után úgy gondoltam, hogy okosabb lesz a fürdést megszakítani, lévén, ruháim, aranyórám és pénztárcám éppen őrizetlenül a parton s bármily nehezemre esett is a vizet otthagyni, felöltöztem kínos gimnasztikával, miután kímélni akartam az úgynevezett női szemérmet. Ismét neki mentem a városnak, egy kis szél fújt s az a sok piszok, vasútfüst és por, amit sikerült a vízben lemosnom, ismét rám szállt. A szállodában aztán, hogy a lábaimra ragadt sarat letisztítsam, egy fürdőt csináltattam magamnak, amiért 60 leit számítottak fel. (Temesvárt a Baia Centralban 25 leit fizetnek). Végre tiszta fehérnemű garnitúrát öltve fel, ismét emberileg éreztem magamat.
Dr.
Déva és Vidéke, 1927. szeptember 27.
A LAUFER féle I-ső dévai sósfürdő f. hó 22-én megnyílik és minden délután a n. é. közönség rendelkezésére áll. Kiváló tisztelettel:
LAUFER MIKSA
Déva és Vidéke, 1930. november 22.
Természetes Sósfürdő. Az újonnan renovált Laufer-féle természetes-sósfürdő csütörtök, péntek, szombat és vasárnap délig nyitva.
Gőzfürdő
Déva és Vidéke, 1897. augusztus 3. Gőzfürdő.
F. hó 17-én egy bizottság megtekintette az újonnan épített gőzfürdőt és csak dicsérettel jutalmazták meg annak előállítóját Nagy Ferenczet, helyi iparost, ki a régen érzett hiányon merész vállalatával segíteni akart, most rajtunk a sor, hogy a csinosan berendezett kád- és gőzfürdőt pártoljuk — és adjunk hálát a sorsnak, hogy a régi piszoktól meg mentett.
Déva és Vidéke, 1897. december 9. Gőzfürdő-megnyitás!
Van szerencsém a n. érd. közönség b. tudomására hozni, miszerint újonnan felépített, porczellán kádakkal ellátott gőzfürdőmet Déván, f. hó 11-én megnyitom.
Fürdőmbe Kolozsvárról egy ügyes masszírozó-nőt, Aradról pedig masszírozót hozattam.
Miután sem költséget, sem fáradságot nem kíméltem t. látogatóim kényelmére, kérem a n. érd. közönség pártfogását, maradok tisztelettel.
Nagy Ferencz, gőzfürdő-tulajdonos.
Déva és Vidéke, 1897. december 30. Pártolás hiány.
Ha valami intézmény hiányzik városunkba, nem hallani egyebet örökös panasznál, zúgolódásnál, — míg gőzfürdő nem volt, míg tiszta kádfürdő nem állott rendelkezésünkre, az volt egyedüli óhajtásunk, hogy bár csak akadna egy életrevaló ügyes ember, ki a közönség ebbeli kívánatát teljesíteni tudná! Íme akadt egy jóravaló polgár, ember ki nem részvényeken, hanem saját költségén valósította meg a közönség vágyait, egy kis város igényeihez mérten csinos gőz és kádfürdőt rendezett be és a látogatók száma oly csekély, hogy félni lehet, hogy e költséges vállalat pártolás hiányában nem fog tudni tovább fejlődni, hogy a még hiányzó és a kényelemhez megkívántató berendezéseket eszközölhesse.
Azért felkérjük Déva város n. é. közönségét, hogy e vállalatot felkarolni, pártolni szíveskedjék. Ha e nem nagy igényeket támasztó vállalkozó látni fogja, hogy annyi áldozattal létre hozott intézményének nem kell küzdenie a lét vagy nem lét kezdésével, mindent elfog követni, hogy a nagyközönség fokozódott igényei teljesen kielégítessenek.
Déva és Vidéke, 1898. január 6.
Nagy Ferencz tulajdonát képező gőzfürdő jövő hó február l-én árverés útján szabad kézből eladó. A fizetési feltételek részletekben is elfogadtatnak.
Déva és Vidéke, 1898. január 13.
Nagy Ferencz tulajdonát képező gőzfürdő a városházánál február hó l-én 10000 frt. kikiáltási ár mellett árverés útján szabad kézből eladó. Az érdekeltek bővebb értekezés végett bármikor Nagy Ferencz tulajdonoshoz fordulhatnak.
Déva és Vidéke, 1899. szeptember 28.
Október hó 1-től vasárnap és ünnepnap délután is használható a gőzfürdő és pedig délelőtt rendes árban, délután kedvezményes árban.
Felnőttek részére 40 kr. Tanonczoknak 25 kr. Rózsa Péter, gőzfürdő bérlő.
A dévai gőzfürdőhöz egy vizsgázott gépész kerestetik.
Déva és Vidéke, 1900. február 22. Gőzfürdő megnyitás.
A városunkban fennálló gőz- és kádfürdő, mely annak utána is, hogy az az izr. hitközség tulajdonába átment, géprongálás és ismételt átalakítás miatt hosszasan szünetelni volt kénytelen.
A hitközség és annak elnöke nagy buzgalmat fejtett ki, hogy a fürdőt a legmodernebb értelembe felszerelje és hogy jövőre minden üzemzavarnak az elejét vegye. Az új gépek kifogástalanul működnek, a gőzfejlődés a lehető leggyorsabb és a berendezett gőzfűtés lehetővé teszi, hogy az összes helyiségekben egyenletes hőmérséklet legyen.
Vajha a nagy közönség is belátna, hogy a fürdő pártolásával egy oly intézményt virágoztat fel, mely különbség nélkül az egész város hasznára válik és ez volna az áldozatot nem kímélő, anyagi hasznot nem kereső tulajdonos hitközség legméltóbb sikerre és jutalma.
A kádfürdő a nap bármelyik szakában használható. A gőzfürdőben férfiak fürödhetnek kedd és péntek kivételével mindennap d. e. 6—12 és kedden d e 6—9 óráig, nők kedden d. e. 6 — 9 és pénteken d. e. 6 és esti 8 óra között. Fürdőárak: gőzfürdő 1 korona, kádfürdő 1 korona, családi kádfürdő 1 korona 30 fillér.
Déva és Vidéke, 1900. július 12.
A nagyérdemű közönség tudomására hozom, hogy a gőzfürdőben naponta d. u. 2-5-ig a nők, d. u. 5—8-ig a férfiak használhatják a hideg (Bazin) zuhanyos fürdőt. Személyenként 40 fillér. Esetleg a délutáni órákban családok is használhatják. Tisztelettel, Rózsa Péter, gőz¬fürdő-bérlő.
Déva és Vidéke, 1901. június 6. A gőzfürdő állása.
A dévai gőzfürdő a gyenge pártolás miatt aligha be nem záratik. Pedig végtelen kár érte, hisz egy gőzfürdő még primitív állapotban is nélkülözhetlen kelléke a városnak. Meglehetne a bukástól menteni, ha a közönség bérlet útján hetenként, vagy kéthetenként egyszeri igénybevétellel, előjegyzés útján, annak fennállását biztosítaná.
Déva és Vidéke, 1902. január 16. Gőzfürdő.
Van szerencsém a nagyérdemű közönség b. tudomására hozni, hogy az általam bérben bírt gőzfürdőt a téli időszakra a mai kor igényeinek megfelelően átalakítottam, minélfogva azon kellemes helyzetben vagyok, hogy a t. fürdővendégek megelégedését úgy berendezési, mint kényelem tekintetében kiérdemeljem.
A fürdő időt a téli időszakra gőzhasználattal a következőképpen rendeztem be, az eddigi díjak mellett: Férfiak részére naponta, kedd és péntek kivételével, délelőtt 7—12 óráig. Vasárnap 7—d. u. 4-ig. Nők részére kedden d. e. 9—12-ig, péntek d. e. 9—d. u.4-ig. Vasárnap délután felnőtteknek 80 fill. tanulóknak 40 fillér kedvezményes árt számítok. Kádfürdő használat naponta este 8 óráig. A nagyérdemű közönség kegyes pártfogásáért esd teljes tisztelettel. Rózsa Péter, fürdő-bérlő.
Déva és Vidéke, 1902. október 13. Gőzfürdő.
Steiner Ferencz nagykereskedő áldozatkészsége folytán a dévai gőz- és kádfürdő átalakítva, a követelményeknek teljesen megfelelőleg a közönség rendelkezésére áll. Ez az intézmény, mely elsősorban a közegészségügyet szolgálja, megérdemli, hogy a közönség méltólag pártfogolja. De szomorú dolog, hogy ná¬lunk — Déván — pártolásnak nem örvend semmi vállalat; ha nincs, akkor azért zúgolódunk, hogy miért nincs, — ha pedig van, rá de hederítünk, pusztulni engedjük, oktalanul.
Déva és Vidéke, 1902. október 30. Gőzfürdő megnyitás.
Van szerencsém a nagyérdemű közönségnek becses tudomására hozni, hogy az újonnan átalakított gőzfürdőt a legkényesebb igényeknek megfele¬lően berendezve, október hó 18-án megnyitottam s a nagyérdemű közönség rendelkezésére bocsátottam.
A n. é. közönség tájékoztatásául közlöm a fürdőzés rendjét: hétfőn, szerdán, szombaton és vasárnap nyitva áll a gőzfürdő az urak részére. Kedden és pénteken reggel 7 órától délig nyitva áll a gőzfürdő a női közönség részére. A gőzfürdő ára 1 kor. 20 fillér. Kádfürdőt vehet: mindennap reggel órától esti 6 óráig, melynek ára 1 kor.
Mindent megtettem arra, hogy a n. érdemű közönség élvezettel használhassa a fürdőt, melyről kérem személyes meggyőződést szerezni. — Mely után a n. é. közönség szíves pártfogását kérve, maradok kiváló tisztelettel: Nürnberger Gusztáv fürdő-bérlő.
Déva és Vidéke, 1902. november 13. Gőzfürdő.
Már egy ízben hirdetve volt, hogy a helybeli izraelita hitközség tulajdonát képező gőz-, kád- és tükörfürdők — rendőrhatósági letiltás folytán a hatósági szakértők által előirt követelményeknek teljesen megfelelően átalakítva és berendezve — hatósági felülvizsgálat eszközlése után — megnyittattak; mindazonáltal azt oly kevesen látogatják, hogy ily körülmények között annak üzemben tartása teljes lehetetlen, mert amint meggyőződést szereztem a napi bevételek a legszükségesebb kiadásokat sem fedezik.
Mint a város közegészségi intézményeinek ellenőrzője fontos kötelességeim egyikének tartottam s tartom jelenleg is — egy a közönség szükségletének és igé¬nyeinek megfelelő fürdő létesítését előmozdítani; amidőn annak létrehozása némely kívánni valók hátra hagyásával sikerült, újabb igényekkel léptem fel s a fürdőt nemcsak a közegészségi és köztisztasági feltételek, hanem némely kényelmi szempontok szem előtt tartásával is igyekeztem átalakíttatni, ami a helyi izraelita hitközség tevékeny elnökének megnyerése mellett az illetőnek néhány ezer forintot kitevő áldozata árán sikerült is.
Most azon¬ban, a midőn ezen a város közönsége egészségi viszonyait nagymérvben előmozdító intézmény a kívánalmaknak megfelelőleg létesült, látogatás hiánya miatt válik fenntarthatatlanná. — Ez indított arra, hogy felhívjam városunk érdemes közönségének figyelmét ezen jótékony hatású intézményre, kérvén egyidejűleg annak látogatás útján való támogatását, mert annak fennállását csakis ily úton biztosíthatjuk; már pedig annak létezhetése nemcsak a tulajdonos és bérlő, hanem a város közönségének is érdeke. Géber Károly rendőrkapitány.
Déva és Vidéke, 1903. október 15.
A Cserna bal partján, a Víz-utcza tőszomszédságában van egy utca, amelynek még neve sincs. Értjük azt az utcát, a melyben a gőzfürdő is van. (Caragiale)
Déva és Vidéke, 1903. november 12. Dévai gőzfürdő.
Alulírott mély tisztelettel hozom a n. é. közönség b. tudomására, hogy a dévai gőzfürdőt bérbevettem és azt a mai igényeknek teljesen megfelelőleg rendeztem be, — s a legtisztábban kezelve, ajánlom a t. közönség szíves figyelmébe. Fürdési idő. Kedden egész nap a nők részére van fentartva a gőzfürdő. Szerdán és pénteken délig, vasárnap pedig egész nap a férfiak használhatják a gőzt. — Félfürdő és kádfürdő minden időben kapható.
Rituális fürdő a nők részére 2—3 órával a fürdés előtt megrendelendő. — Férfiak pedig pénteken és nagyobb izr. ünnepnapokon használhatják. A fürdő nyitva van naponta reggel 5 órától este 8 óráig. Fürdő-árak: Gőz- és kádfürdő 1 kor. Fél fürdő 80 fill. Tükörfürdő 60 fillér. Diákoknak bármely fürdő használata 60 f. Kedden és vasárnap délután a gőzfürdő 80 f. Hogy a fürdő használata a szegényebb osztály részére is lehetővé tétessék, minden hónap 2-ik szombatján a fürdés ára 60 fillér.
A nagyérdemű közönség szíves pártfogását kérve, vagyok mély tisztelettel:
Dorogi István — fürdőbérlő.
Déva és Vidéke, 1904. október 20. A dévai gőzfürdő.
Egy régi mondás szerint a szappanfogyasztás a legbiztosabb fokmérője a műveltségnek. Mai nap ugyanazt lehet elmondani a gőzfürdőről is. E szempontból kiindulva csak örvendünk annak, hogy a dévai gőzfürdő látogatottságnak örvend Tagadhatatlan, hogy Steiner Ferencz fürdőtulajdonos e fürdő fentartása és a kor igényeinek megfelelő berendezése végett nagy áldozatokat hoz és ezért városunk közönségét csak lekötelezi. Egy kívánságunk van azonban. Arra kérjük a fürdő tulajdonosát, vezettessen be a fürdőbe langyos tussokat is. Azt hisszük, hogy az nem sokba kerülne és amellett nagy hiányt pótol.
Déva és Vidéke, 1906. augusztus 25. A dévai gőzfürdő.
A dévai gőzfürdő teljesen átalakítva a hatóság által megszemlélve, ismét átadott a forgalomnak. A fürdőzés beosztása a régi maradt.
Déva és Vidéke, 1907. március 23.
Ha igaz az, hogy a fürdés és mosakodás a kultúrának legbiztosabb fokmérője, akkor Déván nagyon gyenge lábon áll a kultúra. Déván sok az úri ember, de kevesen fürödnek. Kitűnő gőzfürdőnk és két sósfürdőnk vendégek hiányában ma-holnap beszüntetik működésűket, ami pedig sokkal nagyobb baj volna, mintha például a Conservgyár a faeladást beszüntetné. Egyelőre azonban még fürödhetünk, sőt, mióta a gőzfürdő kitűnő masszőrt alkalmazott, mintha többen is ke¬resnék fel a fürdő.
Déva és Vidéke, 1907. december 7. Gőzfürdő megnyitás.
Van szerencsém a n. é. közönségnek szíves tudomására hozni, hogy f. hó 10-én (kedden) a gőzfürdőt a n. é. közönség rendelkezésére bocsájtom. A n. é. közönség szíves pártfogását kérve, maradok kiváló tisztelettel, Kilvády Gusztáv, fürdő-bérlő.
Déva és Vidéke, 1908. október 10.
Hogy lehet még ember a XX. század elején, aki fájós tyúkszemével egész napokon keresztül képes szenvedni, holott ezen fájdalomtól a dévai gőzfürdőben, (Fürdő-utca 4. sz. alatt) Csákváry József fürdőmester csekély 40 fillér díjért megszabadítja. Gőzfürdő férfiaknak: Kedden, pénteken és vasárnap délelőtt. Nőknek: Csütörtökön egész nap. Kádfürdő mindennap kapható. Egy jegy ára 1 korona.
Déva és Vidéke, 1923. március 31. Gőzfürdő részvénytársasági alapon.
Egyik régi sérelme a lakosságnak s egyik régi hiánya Déva városának a gőzfürdő. Sokat irkáltunk és irkáltak róla s mégis mindmáig az igazak álmát alussza. Pedig nemcsak mint székhelynek, az átutazó és látogató közönségért van szükségünk gőzfürdőre, hanem a magunk egészségének a fenntartása céljából is. A polgármester most azon fáradozik, hogy Déva város közönségét megnyerje ennek az eszmének s részvénytársaságot akar alakítani a fürdő felállítására. A fürdő a Dácia-szálló udvarában épülne, ahol mindjárt strandfürdő is létesülhetne. Igaz, hogy a mai tőkeszegény világban nem kis dolog egy részvénytársaság összehozása, de reméljük, hogy amennyiben lehetséges, Déva város közönsége mindent el fog követni a fürdő felállítása érdekében.
Déva és Vidéke, 1924. április 26. Nagygyűlés a dévai gőzfürdő ügyében.
A gőzfürdő valamelyes kultúrával is dicsekvő városnak elengedhetetlen szükséglete. Hanem mindig is írtunk róla, mindig éreztük ennek a szükséges voltát s tudtuk, hogy Déva város közönségének is ez egyik legmelegebb óhaja. Úgy látszik, hogy ez az eszme is a megvalósulás stádiumába kerül, amennyiben Dr. Groza Péter városunk képviselője Déva város polgárait f. hó 26-ára, ma délután 5 órára a városháza kistermében tanácskozásra hívta össze. A gőzfürdő valószínűleg részvénytársasági formában fog megvalósulni, miért is kéretnek azok a polgárok, akiknek szabad forgótőkéjük van, hogy minél számosabban jelenjenek meg.
Déva és Vidéke, 1924. március 3. Nagygyűlés a dévai gőzfürdő ügyében.
Részvénytársaság vagy pótadó. A polgármester által alakítandó 30 tagú bizottság fog dönteni a terv kiviteli módozatáról. A gőzfürdő ügyében Dr. Groza Péter váro¬sunk képviselője, Dr. Dublesiu György prefektus és Herbay Ágoston polgármester által összehívott gyűlés április 26-án, szombaton délután 5 órai kezdettel lett megtartva a városháza nagytermében.
Az elnöklő Herbay polgármester üdvözli a megjelenteket és köszönetét fejezi ki aziránt, hogy e fontos üggyel ilyen sokan törődnek. Előadja, hogy a város részére föltétlenül szükséges egy gőzfürdő, amelynek kivitelére előterjeszti a Boga Kálmán városi mérnök által szerkesztett tervrajzot s a költségvetést, amely szerint a gőzfürdő 2.500.000 lejbe kerülne. Előadja, hogy 2 alkalmas hely van a fürdő céljaira. Az egyik a mai Dacia szálló helye, amely a Cserna mellett fekszik s az új utca létesítése által a fürdő éppen frontot kapna. Ez a telek a városé, úgy, hogyha itt építenék fel, úgy a telek már nem kerülne pénzbe.
Azonban, ha ez nem volna lehetséges, akkor a Mihail Viteazul (Vasút) utcában levő, jelenleg Kohn Jónás és Fiai tulajdonát képező 1 ¼ holdas telket ajánlja, amelyért ma 280.000 leit kérnek. A tervrajz bemutatása és a költségvetés felolvasása után Dr. Dublesiu György prefektus emelkedik szólásra, aki szintén szükséges dolognak tartja a gőzfürdő építését és mindenben a legmelegebb és legbuzgóbb támogatását
ígéri, kívánatosnak tartván, hogy a gőzfürdő minél hamarább létrejöjjön
Déva és Vidéke, 1924. május 17. A városi gőzfürdő ügye.
A 30 tagú előkészítő bizottság névsora. A városi gőzfürdő létesítésével kapcsolatosan múlt hó 26-án dr. Groza Péter városunk képviselője, dr. Dubleșiu György Hunyadvármegye prefektusa és Herbay Ágoston Déva város polgármestere által összehívott és a városháza közgyűlési termében megtartott nagygyűlésen, mint már jeleztük, egy 30 tagú előkészítő bizottság alakítását határozták el. A bizottság megalakításával a polgármester lett megbízva, aki a bizottságot a következőképpen állította össze: Elnök: Herbay Ágoston Déva város polgármestere, tagok: Panaitescu Ioan szenátor, dr. Groza Péter képviselő, dr. Dubleșiu György prefektus, Ardelean Dionisie, dr. Apáthy Árpád, Botean Iosif, Blum Zsigmond, Boga Kálmán, Candrea Valér, Cicei Romulus, Csulay Lajos, Gál Nándor, Hollós Antal, dr. Hosszú Eugen, dr. Issekutz Gergely, Kohn Ferenc, Kálmán Lajos, Lányi Béla, dr. Lázár László, Lőwy Hermann, Máhler Ignác, dr Moțiu Nicolae, ifj. Moldovan Alexandru, Oroveanu Teodor, dr. Robu Nicolae, Sporea Constantin, dr. Schulhof Zsigmond, dr. Szegő Ernő, Sebesan Alexandru és Werner Rudolf.
Déva és Vidéke, 1924. május 24.
A gőzfürdő ügyében a polgármester áttette az összes iratokat az államépítészeti hivatalhoz véleményezés végett.
Déva és Vidéke, 1924. július 5. A gőzfürdő ügye.
A gőzfürdő ügyében, mint illetékes helyről tudomást szereztünk, a 30 tagú bizottság közelebbről megtartja ülését. Reméljük, hogy ez a bizottság most már érdemben is dönteni fog. S ezzel kapcsolatban még egyszer megjegyezni kívánjuk, hogy csak magánvállalkozásként létesítsék a fürdőt és ne terheljék meg pótadóval a város polgárságát.
Déva és Vidéke, 1924. augusztus 16. A városi gőzfürdő ügye.
A város gőzfürdő ügyében a 30 tagú bizottság f. hó 9-én tartotta első ülését délután 5 órakor a polgármester hivatalos helyiségében, Herbay Ágoston polgármester elnökletével.
Először Herbay Ágoston polgármester terjesztette elő javaslatát, mely a következő volt: A gőzfürdőt a város építené fel s a szükséges összeget a polgárság teremtené elő, min¬denki vagyoni viszonyaihoz mérten. Nagyobb részét azonban egy ideiglenes fogyasztási adóból fedezné. Ezt a fogyasztási adót különösen a szeszes italokra vetette ki a polgármester, így a bor után literenként 2 lei, a sör után literenként 1 lei lett volna fizetendő. Ezt a csekély áldozatot minden polgár valószínű¬leg megnyugvással vette volna tudomásul és hozzájárult volna ahhoz, hogy a város egy gőzfürdővel gazdagabb legyen.
Ezzel szemben Gál Nándor, a Dévai Takarékpénztár igazgatója terjesztette elő javaslatát. Javaslata szerint a gőzfürdőt részvénytársasági alapon alakítanák meg és pedig úgy, hogy a részvények 49 százalékát a város vásárolná meg, a többi 51 százalékát pedig a város polgársága jegyezné, mindenki vagyoni viszonyai¬hoz mérten. Erre vonatkozólag már előirányzatot is készítettek, ahol meg van jelölve, hogy körülbelül mennyit adhat az iparos, kereskedő, bankok, gyár stb. vállalkozók. Hogy a szükséges tőke, vagyis a 2 millió 500.000 lei 51 százalékát önkéntesen és jószántából előjegyezze a polgárság egy öttagú, úgynevezett részvény-előjegyzési bizottságot alakítottak, amelynek tagjai hivatva lesznek a polgárság körében progagandát kifejteni ebben az irányban. A bizottság tagjai a következők: Candrea Valér subprefect, Gál Nándor, Dr. Apáthy Árpád és Máhler Ignác műszaki főtanácsos, az államépítészeti hivatal főnöke.
A bizottság a polgármester javaslatával szemben arra az álláspontra helyezkedett, hogy a részvénytársasági megoldás a város polgárságára nézve kedvezőbb s ezért Gál Nándor javaslatát fogadta el. Különösen tette pedig ezt azért is, mert ilyenformán a részvénytársaság a részvényeseknek 10 százalék osztalékot fog garantálni, ami még inkább hozzájárul ahhoz, hogy a szükséges részvényeseket előteremteni lehessen.
Oroveanu az osztalékra vonatkozólag javasolja, hogy amennyiben a társaság 20 százaléknál többet fog majd fizethetni, úgy a 20 százalékon felüli összeg a város javára írassék. A bizottság nagy lelkesedéssel tette magáévá a módosító indítványt és kimondta, hogy amíg a szükséges részvény előjegyzések nem történnek meg, a fürdő helyére és más kérdésekre vonatkozó tárgyalásokat nem folytat. Az ülés, amelyen mintegy 25 bizottsági tag vett részt, este hét óra körül ért véget.
*
Mi a magunk részéről is a részvénytársasági alap mellett vagyunk, azzal a különbséggel, hogy a polgárságot nem terheltük volna meg a 2 és félmillió 49 százalékával. Ez összeget ugyanis a polgármester be fogja állítani a költségvetésbe és azt a taxa comunalaból óhajtja fedezni. A mai nehéz viszonyok között nagy megterhelés a polgárságra nézve a 49 százalék is. De ha már a bizottság így döntött s a polgárságnak viselni kell a megterhelést, azok, akik nagyobb forgótőkével rendelkeznek, mutassák meg, hogy szívükön viselik a város ügyeit s annyi részvényt jegyezzenek, amennyit nagyobb megterhelés nélkül tudnak. A nagytőkére nézve ez úgyis csak újabb — s előreláthatólag — jövedelmező befektetés.
Déva és Vidéke, 1930. január 18.
Lehetséges, hogy ebben az évben felépítik a gőzfürdőt.
Déva egyik legnagyobb hiánya a gőzfürdő. S ez a hiány, valljuk meg őszintén, egy kissé szégyenünk is. Székhely vagyunk. A megye minden részéből az emberek egész sokasága jön be talán minden nap ügyes bajos dolgait elintézni. S hová jön? Ahol éppen úgy nem tud megfürödni jól, mint a falujában nem tud. A városi tanácsok egész sorozata foglalkozott a gőzfürdő ügyével, de az a kérdés is, éppen mint a vízvezeték ügye a pénzhiányon, meghiúsult. Legutóbb Herbay polgármester vette ismét a kezébe a dolgot s nagy gyűlést is hívott össze ebben az ügyben, ahol a város polgársága minden zsén nélkül nyilváníthatta véleményét. Akkor az a vélemény alakult ki, hogy a mostani Dacia szálló helyén az utcát, meg kell nyitni át a Csernán egyenesen az állomásig és ott a Dácia szálló helyén kell megépíteni a gőzfürdőt?
A terv meg volt és mindenki szépnek találta, de a kivitel ismét elmaradt. Mindenki tudja, hogy az előbb felemlített ok volt a baj. Most azonban, azt hisszük mégis csak meg fog valósulni a dévaiak álma, mert, ha a kaszárnya vételárát kifizeti a hadügyi kincstár, lesz annyi pénz, hogy a város ezt a utca átvágási tervét megvalósítsa és a gőzfürdőt is felépítse. Reméljük, hogy ez a terv az idén meg fog valósulni, miért is kérjük a város vezető férfiait, hogy semmi más tervet ne részesítsenek előnyben, hanem a leghatározottabban vigyék ki, hogy Déva szépségére és egészségi állapotára vonatkozó igazán szép terv a leghamarább életbe szökjön. A gőzfürdő és vízvezeték a legelső szükségletek közé tartozik s a város polgársága nagyon hálás lesz azokkal szemben, aki ezt a részére megvalósítják.
Déva vára. Benedek Elek.
A romjaiban is oly szép, történelmi nevezetességekben gazdag Dévavárát mutatjuk be olvasóinknak. „Magas Dévavára“, melynek felépítéséről annyi szép regét és mondát alkotott a nép merész fantáziája, nem kis szerepeit játszott Erdély történetében.
Legelső hiteles adatunk (1. Fejér Codex diplomaticus VIII. 4. 136.) e vár létezéséről 1269-ből való. Ez időtől vagyis a XIII-ik századtól fogva a jelen századig, története össze van láncolva a szabadságára mindig féltékeny kis Erdély történetével. Most ennek, majd annak megy a kezére, az aljában hömpölygő Maros-vize mentével egyetemben. Sok ideig volt a vajdák székhelye, majd a Hunyadiaknak ajándékozta Vidik László, később János és I. Ferdinánd perlekednek fölötte. Bethlen Gábor volt az, ki kerek bástyát építtet a városra tekintő falhoz. S még e században (1817), midőn Ferenc király és neje meglátogatták Hunyadmegyét s a várat, a felséges királynénak annyira megtetszett regényes fekvése, hogy kieszközölte újra építtetését. 1844-ben körfallal látják el, hogy ágyútűzzel is dacolhasson. Végső szerepét a szabadságharcban játsza le. A császáriak sokáig keményen tartották magukat falai között, s csak 1849. május 27-én kapitulált a 200 főnyi őrség — hatezer embernek. S a várat, melyet hatezer embernek alig sikerül elvenni 200 főnyi őrségtől, s melyet — a néprege szerint — tündérkezek emelének a magas hegy tetejére; a sasfészket, mely büszkén uralkodók annyi századon át Maros vize fölött: egy szép napon levegőbe röpítteti egy az ellenségtől átállott sánckáplár!
Augusztus 19-dike volt e nap, 1849-ben. Az egykor hős vajdák fészke, denevérek tanyája lett, s hol három tizeddel ezelőtt magyar vitézek diadalmi zászlója lengett, a szerb tövis tenyész ma. Csak egy tekintet e bús romokra, s azok a néma kődarabok annyi mindenről regélnek nekünk... Hősökről, kik vérökkel pecsételték meg honszerelmöket; zsarnokokról, kik a föld népének rémei valának; véres háborúkról, dühös pártviszályról, s ki tudná utánmondani, mikről ez elhagyatott romok — egyik szavukkal fölemelve, másikkal lesújtva lelkünket — beszélhetnének!? S csodáljuk-e, ha a nép fantáziája e várat, mely hat hosszú századon át bírt dacolni faltörö kosokkal, ágyuk tüzével, tündérekkel és nem emberekkel építteti föl?
S az ismeretes székely népballadának ama sajátos fölfogásában, hogy t. i. az a tizenkét kőmives csak úgy tudja fölépíteni „Magas Dévavárát“, ha egyiköknek feleségét élve temetik a falba, — nem az ember saját gyengeségének beismerése talál-e allegorikus kifejezésre? A rege fölépíttett tündérekkel, a monda — mert ez alapja balladánknak — már alászáll az emberekhez, s elhitetné velünk, hogy emberi erő hogyan lehetett képes ily hatalmas vár fölépítésére, — gyönge, ártatlan asszonyt vet oda „engesztelő“ áldozatképpen. A rege szép, már azért is, mert tündérek játszanak benne főszerepet; a monda még szebb, de borzasztó is egyszerre. Gyönge asszonyt élve temetni el! Ha már idáig jutottunk el, talán nem veszik rossz néven szíves olvasóink, ha egy füst alatt be is mutatjuk a mondát ballada-alakjában, és pedig a Kriza Vadászrózsáiból ismert „Kőmives Kelemenének egy sok tekintetben eltérő variánsát.
Azt hiszem, érdekelni fogja önöket már azért is, mert éppen a „Kőmives Kelemen“ az a ballada, amelynek eredetiségét még nem oly régen erőnek erejével el akarták tőlünk vitatni oláh szomszédaink. Mi nem vonjuk kétségbe az „Argesi zárda“ eredetiségét, s örömmel ismerjük el a költői szépségekben gazdag balladát a népköltészet egyik gyöngyszemének. Mi nem állítjuk, hogy az „Argesi zárdá“nak „Kőmives Kelemen“ volt az építőmestere, de józan észszel ők se állíthatják, hogy „Kőmives Kelemen“ az „Argesi zárdá”ban született. „Magna ingenia saepe conveniunt.“ S hogy a népek gondolkozásmódja éppen így találkozik, bizonyságul csak a „Hero és Leander“ mondáját említem, melyet majd minden nemzet magáévá tett és földolgozott, kiki „a maga módja szerint.“ S hogy ugyanez eset forog fenn a szóban lévő két balladánál is, arról futólagos egybevetés is meggyőzheti a netalán érdeklődőket. (Az Argesi zárdát 1. „Román népdalok“ 146. 1. kiadta a Kisfaludy társ.).
De már ideje is, hogy bemutassuk „Kőmives Kelemen“ édes testvérét, mely úgy az „Argesi zárdá“tól, mint székely testvérétől, fölfogás és verselés tekintetében, lényegesen különbözik:
Elindult, elindult
Tizenegy kőmives,
A tizenkettedik:
Kelemen kőmives,
Hogy fölépítenék
Magas Dévavárát.
A mit nappal raktak,
Éjjel leduvadt,
A mit éjjel raktak,
Ledudvadt nappalra.
„Halljátok, halljátok,
Tizenegy kőmives!
— Én mondom tinéktek:
— Kelemen kőmives
— Kinek felesége
— Hamarább jő ide,
Öljük meg s a vérit
Keverjük a mészbe.
Úgy, ha megállítjuk
Magas Dévavárát,
Gyönge asszony vérrel.“
Akkor éjen láta
Kelemenné álmot:
Hogy vérkút fakada
Az ő udvarába.
„Kocsisom, kocsisom,
Kedvesebb kocsisom!
Húzd elé a hintót,
Fogd bé a lovakat.
A hintó az enyim,
A ló az uradé,
Tiéd csak az ostor
— Egyiket se kíméld!
Gazdád halálára
Ugyan hajts,
ugyan hajts,
Dévavára felé.“
A mikor meglátta
Kelemen kőmives,
Imádkozni kezdett:
„Istenem, istenem,
Adj egy rogyahullást,
Hogy a feleségem
Veszeszsze el útját.“
Isten nem hallgatá, Újra imádkozék:
„Én édes istenem,
Sántítsd meg a lovat,
A szekeret törd le,
Hogy soha se jöjjön
Dévavár elébe!“
Nem hallja az isten
Kelemen kérésit,
Közelébb segérti
Kedves feleségit.
Mikor elbucsuzék
Kedves jó urától,
Szoptatós fiától,
Szép gyengén megfogá
Tizenegy kőmives,
A tizenkettedik:
Kelemen kőmives,
Gyenge piros vérét
Vékába ereszték,
A kulimánc közé
Bele is keverték,
S a mit nappal raktak,
Éjjel megmaradt,
A mit éjjel raktak,
Megmaradt nappalra.
Felrakták, felrakták
Magas Dévavárát,
Aj, belé is rakták
Kelemen jó kedvét,
Földi boldogságát.
Házból sem megyen ki,
Még sincs nyugovása…
Éjjel is felveri
Gyermeke sírása. (K.Baczon.)
Mindenki egyet ért velem, ha fiatal festőnknek, ki ősi dicsőségünk e romba dúlt emlékét megismerteté velünk, ez alkalommal, midőn éppen „külső országba“ indul tanulmányait folytatandó , szívem mélyéből szerencsét kívánok. Benedek Elek.
Ország-Világ, 1887.
A „Hunyadmegyei régészeti és történelmi társulat” megalakulása
A Sólyom-Fekete Ferenc által kezdeményezett „Hunyadmegyei régészeti és történelmi társulat” alakuló gyűlése 1880. május 13 zajlott le. Ekkor volt 40 alapító tag, 166 rendes tag és 321 pártoló tag. Felszólalók: Réthi Lajos, b. Jósika Géza, Lázár Farkas, László Zsigmond, Sándor Domokos, Kun Robert, Balomiri János, Sólyom-Fekete Ferenc.
A választások eredménye a következő: elnök Kun Géza, alelnök dr. Sólyom-Fekete Ferenc, titkár Kun Róbert, könyvtárnok König Pál, pénztárnok Lengyel Gergely, ügyész dr. Petco Lázár. Az igazgató választmány tagjai: Barcsay Kálmán, b. Jósika Géza, Szilvássy László, b. Bornemissza Tivadar, Torma Zsófia, Bágya Zsigmond, Buda Ádám, Tornya Sándor, Moldován Demeter, Maderspach Viktor, Apáthy László, ifj. Balogh József, Buda Imre, Dózsa Dénes, Éder Géza, dr. Hankó Vilmos, Filtsch Károly, Hultl József, Kirinyi Lajos, László Ignác, dr. Lészay László, Papiu János, Maderspach János, Réthi Lajos, Sándor Domokos, Sándor Miklós, dr. Reichenberger Miklós, Szőts Sándor, Téglás Gábor, Lázár Farkas, Pogány György, Gergelyffy Tamás és b. ifj. Jósika Lajos.
.............................
Érdekes, hogy a közös ügy érdekében olyanok is összefogtak, akik bőségesen meglehettek volna nélküle, hiszen foglalkozásuk: tanfelügyelő, ügyvéd, földbirtokos, orvos, tanár, tiszteletes, jegyző, stb.
Magyar Polgár, 1880. május 19. A hunyadmegyei múzeumegylet
Mozgalmas napjaink voltak e héten, melyek némileg kizökkenték városunkat csendes, egyhangú kerékvágásából. Folyó hó 10-én vette kezdetét a megye tavaszi közgyűlése Pogány György főispán úr őméltósága elnöklete alatt; a gyűlés két napon át tartott a bizottmányi tagok élénk részvétele mellett; a megyeház építésének kérdése élénkebb eszmecserét idézett elő, végre abban történt megállapodás, hogy mintegy 60 ezer frtba kerülő megyeházat fognak építeni.
12-én volt a közigazgatási bizottság ülése, 13-án pedig a „Hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat tartotta meg alakuló közgyűlését. A gyűlést dr. Sólyom-Fekete Ferencz bizottsági elnök nyitotta meg, azután felolvastatott a titkári jelentés, mely rövid körvonalakban ecsetelte a társulat keletkezésének történetét, és beszámolt a szervező bizottság működéséről. Az alapszabály tervezet pontról-pontra felolvasott paragrafusai minden változtatás nélkül lettek elfogadva. Csak a címkérdés idézett elő egy kis vitát: Réthy Lajos a „Hunyadmegyei Múzeumegylet” elnevezést ajánlotta, s bár ez indítvány érdekében többen szálltak sorompóba és törtek lándzsát, sőt Sándor Domokos még a British Múzeummal is argumentált, a többség az eredeti szerkezetet tartotta meg. A társulat pecsétje Hunyadmegye címere, e körirattal: „Hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat“ 1880. E §-nál felszólalt Tornya Sándor, figyelmeztetve a közgyűlést, hogy Hunyadmegye jelenlegi címere a gyűrűs holló hármas halmon ülve, holott az eredeti címer a száraz ágon ülő gyűrűs holló, s ajánlja, hogy a társulat ez utóbbit vegye fel pecsétjébe. Ez ajánlat általános helyesléssel fogadtatott el.
Az alapszabály tervezet letárgyalása után a szervező bizottság működése is megszűnt, elnök tehát a bizottság nevében leköszönt, felhívva a közgyűlést, hogy a választások megejtésére elnököt nevezzen. Elnökül egyhangúlag Pogány György kiáltatván ki, azonnal kinevezte a szavazatszedő bizottságot és elrendelte a szavazást. A beadott szavazatok következő eredményt tüntettek fel: megválasztattak: elnökül gr. Kun Géza, alelnökül dr. Sólyom Fekete Ferencz; titkárul Kun Ró¬bert; könyvtárnokul König Pál; pénztárnokul Lengyel Gergely; ügyészül dr. Petkó Lázár. A múzeum igazgatói állomás, egyelőre betöltetlen maradt, nem lévén még ez időszerint múzeumunk. Megválasztatott az igazgató választmány 33 tagja is, köztük egy nő, Torma Zsófia úrhölgy. Végre a közgyűlés a „Hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat“ tiszteletbeli tagjaivá megválasztá: dr. Arányi Lajos, Fraknói Vilmos, Finály Henrik, Henszlmann Imre, Ormós Zsigmond, dr. Pauler Gyula, Pulszky Ferencz, Pulszky Károly, Rómer Flóris, Szabó Károly, Szilágyi Sándor és Torma Károlyt. Van tehát a társulatnak 12 tiszteletbeli-, 40 alapító-, 164 rendes- és 331 pártoló-, összesen 547 tagja; mindenesetre oly tekintélyes szám, aminővel kevés ily nemű vidéki társulat dicsekedhetik.
Hunyad, 1880. május 15, 20. szám, IV. évfolyam
Kép: Ország-Világ, 1887. július 23.
Jakab Ödön.
A csendes érzelmek dalosa, a népiesen idillikus jelenetek meleg kedélyű rajzolója ez a fiatal ember. Van egy kötet verse és egy kötetrajza, azonkívül még szétszórva, ifjabb időkben számos lírai és elbeszélő költeménye jelent meg s a szépirodalmi lapok és folyóiratok hasábjain nem ritkán találkozunk egy-egy hangulatos rajzával. Jakab Ödön lelke és meleg szíve lüktet e költemények és erajzok mindenikében szívhez szóló közvetlenséggel.
Fiatal ember, mindössze is csak harminc éves (született 1854. július 26-án Vadasdon Maros-Torda megyében), de azért több mint egy évtizede, hogy nevével sűrűn találkozunk az irodalomban. Első versét, mint 8. osztályú diák közölte az Agai által szerkesztett „Magyarország és a Nagyvilág“-ban; második versét, a ,,Nem láttátok kicsi fiam“ kezdetű szép költeményét ugyanez év szeptemberében a „Fővárosi Lapokban”. Az akkori „Figyelő“ kritikai hetilap kiváló figyelemre méltatta e verset s szerzője iránt szélesebb körökben is felkeltötte az érdeklődést.
Déva vára 1868-ban
Írói működése kezdetben tisztán lírai volt s lírájának központja Róza iránti szerelme. Úgy szólva még mint gyermek ifjú szerelmes lett Szénási Rózába. Szerelme boldog volt, de még sok akadályt kellett leküzdenie, míg Rózáját leírhatta, s innen szerelmi dalainak melancholikus, borongó alapszínezete. Ő a boldog szerelmet énekelte ugyan, de a legnagyobb boldogságot lehelő verséből is kiérzik az aggódás, a félelem: hátha Rózát a sors mostohasága miatt kénytelen leend elveszteni! Bár Róza szerelme állandó és igazi szerelem volt, mégis volt oka az aggodalomra, merd a fiatal költőnek nehéz életiskolát kellett megjárni addig, míg a célhoz juthatott.
Anyagi javakban családja, mely egyike a legjobb nevű székely családoknak, nem volt nagyon megáldva. Magának kellett, úgyszólva sajátemberségéből fenntartania magát tanulói pályája alatt. Ideje folytonos munkálkodás között telt el. Nehéz küzdelmei közben vigasztalásul és buzdításul szolgált oly emberek barátsága, mint a boldogult Mentovich Ferencé és Tolnai Lajosé volt Maros-Vásárhelyen, kik még mint felsőbb osztályú tanulót barátságukra méltatták.
Egyetemi tanulmányait Kolozsvárt végezte, hol Imre Sándor irodalomtörténeti előadásai voltak rá nagyobb hatással. Az ideális gondolkozású ifjú ember élethivatásul a tanári pályát választotta. Tanári vizsgálatát 1878-ban állotta ki kitűnő sikerrel s mint okleveles tanárjelölt tanulmányai szélesbítése végett Budapestre ment, hol megismerkedett Szász Károly miniszteri tanácsossal, ki a fiatal tehetséges költő iránt igazi vonzalommal viseltetve, rendkívül sokat tett arra,hogy óhajtott célját elérje. A Kemény családnál Marosvásárhelyt töltött rövid nevelősködése után a közoktatásügyi miniszter a pancsovai állami főreáliskolához nevezte ki a magyarnyelv és irodalom helyettes tanárául.
Pancsova idegen légköre, magyartalan társadalma a fiatal költőre nem bírt valami vonzóerővel, annyival is inkább, mivel kortársai körében, kivéve egy régibb iskolatársát, nem talált oly emberekre, kik törekvéseit méltányolták volna, finom, érzékenylelkületét pedig igyekeztek volna megérteni.
A következőtanév elején Dévára helyeztetett át. Ez alkalommal vehette nőül régóta forrón szeretett Rózáját. Házassága költészetében új irányt jelöl. Múzsája mindinkább objektívebb lesz s előszeretettel fordul az elbeszélő költészethez. S mintegy befejezéséül eddigi költői pályájának, költeményeit egy kötetbe összegyűjtve kiadta. Több mint ezer előfizető gyűlt össze Erdély e legtehetségesebb lírikusának összegyűjtött költeményeire. Dévai tanársága alatt egyre sűrűbben írta népies formájú elbeszélő és balladaszerű költeményeit: Fehér Ágnes, Máté Piri, Galambodi Péter, Csergő Pali stb. nagy hatással olvastattak fel a Petőfi- és Kisfaludy-társaságokban.
A népies költői elbeszéléstől a népies rajzig csak egy lépés volt és költőnk e lépést meg is tette. Legelső rajzát Szász Károly olvasta fel a Kisfaludy-társaságban. E rajzot rövid időközökben több népies rajz követte, melyek összegyűjtve Székely Históriák cím alatt a múlt évben jelentek meg. A kritika általános elismeréssel fogadta ezen a téren is. Rajzai különösen tartalmi újságokkal, tősgyökeres eredeti népies zamatukkal lepték meg a közönséget, úgy hogy Jakab Ödönnek Mikszáth után is sikerült az olvasó közönséget meghódítani, anélkül, hogy Mikszáthnak utánzója lett volna.
Érdemei méltánylásául a múlt évben a Petőfi társaság tagjai közé választotta s mint egyik irodalmi folyóiratunk megjegyezte, rég nem történt választás, mely ily egyhangú helyeslésre talált volna, mint ez. Ez rövid élete pályája ez ifjú költőnek, ki Erdély egyik kis városkájában, Déván, elvonultan, mint tanár és író munkás életet él szeretett Rózája karjai közt. Elégedett és boldog. (Boldogságából azonban még eddig hiányzik egy: a gyermek.) Boldoggá teszi őt neje szerelme, elégedetté a jól végzett munka öntudata, tisztelőinek és barátainak szeretete. Mély kedélyű ember, igaz szívű hazafi, tántoríthatatlan hű barát. Világosan gondolkozó fő, tudományosan képzett tanár, s kötelességét híven teljesítő iskolamester.
Van azonban egy hibája is. Őszinte, mint egy igazi székely. Mi a szívén, az a nyelvén, s azért nem is igen hiszem, hogy valaha belőle valami tanügyi főhivatalnok legyen. Valószínűen meg kell elégednie azzal a furcsa címmel: Erdély legtehetségesebb poétája. Na, de ez is megér egy királyi tanácsosságot. Dr. Jancsó Benedek
A dévai várrom.
Meredek hegyélen méláz Déva vára,
Bús egykedvűséggel tekint le a tájra.
Fekete falával gyászolja a setét
Multak történetét.
Tetőtlen falain tátong egy-egy ablak,
Melyekre vad füvek indái szaladnak
S útjába az arra lázó fuvalomnak,
Sűrű hálót fonnak.
Hanem azért bejár a szél ám szabadon,
Bár nem mulat soká a puszta udvaron,
Mert látva szebb idők egyre tűnő nyomát,
Zokogva megy tovább.
Énekes madár sem rak falára fészket:
Azt is elriasztja onnan az enyészet.
De miért is rakna?...ilyen puszta helyen
Kinek énekeljen?
A visszhang is némán elaludt a várban,
Jobbat úgy sem tehet hosszú unalmában,
Mikor már szegénynek olyan nagyon régen
Nincs kivel beszéljen.
Még a vén idő is unja magát benne.
Lomhán nyújtózik a szétmálló kövekre,
S durva ecsetével a falakat sorra
Barnára mázolja.
Aztán ha megunta zordon művészetét,
Kedvetlenül veti a falakra kezét,
S iminnen, amonnan egy-egy kődarabot
Haragosan ledob…
Jakab Ödön.
Jakab Ödön, A magyar szó. (részlet)
Járok-kelek itt e rengeteg városban,
Hallom a sok hangot jőni innen, onnan,
Minden szó ismerős, egytől-egyig értem,
S tudja isten, de nem magyar beszéd mégsem!
Néhol igen fakó, néhol igen cifra,
Érthető valahogy, de nem elég tiszta,
Idegentől elcsent formák után szabva:
Tartalma erőtlen, boszantó a hangja.
Mint a nagy beteg, ha kikerül az ágyból,
Úgy ki van forgatva egész alakjából;
Akárhogy vizsgálom, nézem tőrül-hegyre:
Nem tudom a magyart fölismerni benne!
Kép:
1. Hazán és Külföld, 1868
2. Ország-Világ, 1884. július 5.
3. https://hu.wikipedia.org/wiki/Jakab_Ödön_(költő)#/media/Fájl:Jakab_Ödön_sírja_a_Kerepes_Temetőben_2010-ben.jpg
A dévai rézbányáról
A dévai rézbányákról a legrégebbi ismert leírást Fridvaldszky Joanne, Kolozsváron élt jezsuita tudós készítette. A fizikával, geometriával, földrajzzal, geodéziával, ásványtannal, de a filozófiával is foglalkozva könyvet ír "Minero-Logia Magni Principatus Transilvanie" címmel. 1767-ben Kolozsváron megjelent művében azt írja, hogy a dévai rézbányákat korábban Iosif Pock, a topliţai bányák vezetője is ismerte, amikor 16 lat (körülbelül 8 kilogrammot) termeltek egy tonna ércből. Fridvalsky szerint a bányák már korábban is léteztek.
Ignaz von Born német mérnök is írt könyvében a dévai rézbányáról, de nem tudni, hogy a Patak utcai vagy a Magyar utcai rézbányát említette. A német mérnök azonban valószínűleg az utóbbira utalt, ahol az 1880-as években néhány falromot lehetett látni, amelyekről azt hitték, hogy a rézbányák épületei. Egy régi, Bécsben végzett elemzés szerint az ércben a réz koncentrációja 7,6 százalék volt.
„Ástak, mint a nyulak"
1774-ben Ignaz von Born német mérnök kiadta a "Briefe uber Mineralogische Gengenstende auf seiner Reise durch das Temeswarer Bannat, Siebenburgen, Ober un Nieder Ungarn" című munkáját. A kötet Lipcsében jelent meg, és Ignaz von Born mérnök a kötetben többek között leírja az általa 1770-ben látott dévai rézbányákat. A bányákat a szerző szerint néhány évvel korábban nyitották volna meg. A német mérnök elmondja, hogy Déván vadul folyik a bányászat, és ahol rezet találtak, ott a bányászok rengeteg nyílást csináltak, így sok a "nyúlszerű" nyílás a dombon. Sajnos, bár a helyi bányászok kezdetben nagy reményeket fűztek a dévai bányákhoz, később kiderült, hogy rézben szegények, aranyban és ezüstben pedig még szegényebbek.
Ignaz von Born azt mondja, hogy a dévai bányából kitermelt egy tonna ércben 17 féle réz található. Ismertetése szerint a bányák akkoriban meglehetősen rossz állapotban voltak, még kohó sem volt. A feldolgozás céljából az ércet a csertézsi kohóba szállították.
1710 és 1720 között Steinville tábornok, Erdély katonai kormányzója, aki Erdély katonai kormányzója lett, állítólag a Patak utcai bányát helyezte üzembe.
1766-ban Albert Grigorie, egy örmény, irányította és kiaknázta a bányát. A nagyági-i bányák archívumában feltárt fizetési lista említi, hogy 1792-ben a dévai rézbánya az állam tulajdonában volt, és 7 bányász dolgozott itt.
1800-tól kezdődően az állam átengedi a dévai bányát magángazdáknak. Így 1840-ben a dévai bányák a "Rusca" Bányászati Vállalat birtokában voltak. Ez zúzdákat szerelt fel, amelyeket Cernán helyeztek el, az „Under Horgoş” néven ismert helyen, közel ahhoz a helyhez, ahol később a város vízműve volt. Akkor megindult egy jobb és ügyesebb kitermelés, amely virágzó fejlődést ígért, de az 1848-1849-es forradalom eseményei az itt is lezajlott harcokkal megállították a bánya kiaknázását. A zúzdák felszerelése ekkor eltűnt, de nyomaik 1900 körül még láthatóak voltak. Az 1850-es években a bányák egy közeli földbirtokos, Berivoy György tulajdonába kerültek, de ő nem aknázta ki, hanem eladta Welitska Lajosnak. Ő is fogja adni őket, nem sokkal azután, hogy a birtokába került. A rézbányáért kapott összeg 4000 forint volt. A spekulatív eladások sorozata azonban nem állt meg itt. A bányák ezután hozzánk és új tulajdonosokhoz kerültek. Az új tulajdonosok, a brassói származású Herter Samuel és társai csak 1873-ban kezdték újra a dévai bányák kitermelését. Zúzdákat helyeznek el a Maros melletti Görögvárosban. A bányában 20-25 bányász, válogatásban és feldolgozásban 12 munkás dolgozott. 1876 őszén a Maros vizének áradása tönkretette a mosókat és zúzdákat, így a réz kitermelése és feldolgozása megszűnt. A francia-angol kapitalista társaság csak 1893-ban vásárolta meg a dévai bányákat, és Lord Mein révén megkezdte a kitermelést. A cég azonban csak két évig működött, és 1895-ben bezárt. A bányák kitermelését később egy osztrák cég, végül a Magyar-Belga Bányászati Vállalat folytatta. A bányászat azonban főleg sekély alagutakon keresztül folyt, ahol az érc szegényes volt. Az adminisztrátorok meg voltak győződve arról, hogy a mélységben gazdagabb ércek találhatók, de kitermelésük komoly beruházásokat igényelt, amelyek soha nem valósultak meg. Az 1900-as évek elején újabb kísérletek indultak a kitermélésre, azonban pár év után ez csőddel végződött. Így a 20. század elejétől a dévai rézbányák 1952-ig elhagyatottan és kihasználatlanul maradtak. (https://www.zhd.ro/evenimente/istorii-uitate-mina-de-arama-a-devei/)
Tudósítások.
Bányák, 1845.
A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 78. évfolyam (1944). 15. szám
Részesedések más bányákból, szénterületek szerzése a Zsil völgyében.
Virágzása idején a ruszkabányai bányatársulat, valamint annak tulajdonosai is, több más bányát vásároltak, vagy megszerezték azok részjegyeinek többségét. Ezek a vállalatok mint külön bányatársulatok működtek, és azokban az öt ruszkabányai tulajdonoson kívül a rokon családokból is sokan voltak részesek. Öt ilyen bányavállalatról tudunk, úgymint:
1. Az Olimpia-Varrus-Poiana Merului nevű ólom- és ezüstbánya a fogarasmegyei Sinka község vidékén, amelyet Hofmann Virgil alapított és haláláig vezetett. Erről a bányáról külön fogunk szólni.
2. A Gyergyó-Holló melletti bánya, valószínűleg szintén ércbánya, melynek vezetője 1852-ig Küstel Odiló volt.
3. A Hacasel (Hunyad megye) melletti vasbánya és kohó, amelyet Hofmann Alajos kezelt egy ideig. Később a Maderspach-családé volt ez a vasbánya és birtok.
4. A Szt. Antónia nevű rézbánya Déva mellett, amely Hofmann Ernő társtulajdonos gondozása alatt állt.
Hunyad, 1880. június 12. A közönség köréből.
A dévai Maros ügyében ezelőtt három évvel Gromer és Volke rézgyár-tulajdonosok folyamodtak a magas minisztériumhoz, hogy telkük és drága épületeik, melyeket a Maros megtámadott, a végelpusztulástól megmentessenek és rendelkezés tétessék egy sarkantyú építése, vagy a Marosnak más árokba leendő átbocsátása tárgyában. A magas minisztérium tudomás szerint rendelkezett is e tárgyban, megyénk alispánja is mozdított egy keveset a dolgon, de tovább semmi eredmény. A tél folytán beszakadott a rézgyár épületének egy szárnya, más részét leromboltuk, hogy bár a materia megmaradjon; e tavasz folytán már több mint két öl elsodortatott a mart hosszában s ha lesz jó nyári viz, remélhető, hogy a főépület is áldozatul esik s ezzel a honvédlaktanya-utcza zsák utczává lesz s megszűnik a közlekedés a görögvárosi malom felé e tájról…
Déva és Vidéke, 1900. augusztus 16. Rézbánya.
A dévai rézbányát, melyet több éveken keresztül nem miveltek, most egy társulat újból rendszeres kezelés alá veszi. Óhajtanok, ha e bányaipar itt fellendülne, hogy a szegény nép némi keresethez juthatna.
Hunyad, 1900. szeptember 15. A dévai rézbánya művelését, amint előre jeleztük volt, megkezdették. F. hó 1-je óta 15 munkás dolgozik benne és naponkint egy kocsi rézérczet szállítanak el belőle a vasúton Csehország felé. Jövő évben a bányaművelést sokkal intenzivebbé fogják tenni, 150 munkást fognak alkalmazni és érctisztítót is állítanak. Tervbe van véve az is, hogy gőzgépeket állítanak s azzal kapcsolatosan villamosság fejlesztő telepet létesítenek, mely telep segítségével könnyen megoldható lesz, a városunk közvilágitásánák kérdése is, hiszen onnan könnyű lesz bevezetni a városba is a villamosságot. Mindezen nagyobb mértékű beruházásokra az is bátorítja a bányatulajdonosokat, hogy közelebbről egy drb olyan trachit tuskót is fejtettek ki, melyben aranyér van, amint ők hiszik.
Déva és Vidéke, 1901. június 6. Rézbánya.
Hosszú ideig el volt hanyagolva, vállalkozó nem akadt reá, azt hitték, hogy itt az üzem nem fizeti ki magát. És nagyon csalódtak; mert ezen rézbánya virágzó üzletté fog válni néhány év után. A jelenlegi vállalkozó még egy gőzkazán felállítását határozta el. Továbbá végrehajtja azt a tervét is, hogy az erezet itt Déván fogja feldolgoztatni. Még a leszállítás okoz némi nehézséget, de ezt is elhárítják vagy lóvonat vagy sodronypálya által. Szakértők állítása szerint a bánya dústartalmú rezet tartalmaz és fényes jövőt ígér a vállalkozónak.
Déva és Vidéke, 1901. július 18. Kirándulás.
Hölgyek és urakból álló társaság f. hó 16-án délután 4 órakor érdekes kirándulást tett a dévai rézbánya megtekintése végett. Meg akartuk szemlélni az annyi ideig szünetelő bányát, melyet pár év előtt Kordik Ferencz és Gulov N. bécsi lakosok a birtokostól megvettek és üzembe hoztak. Én, a ki a bányát régi kezdetleges állapotában ösmer- tem, meglepett, bámulatba ejtett az az emberfeletti munka, melyet a bánya jelenlegi tulajdonosai nagy pénzáldozat árán itt kifejtettek, végrehajtottak. A bánya művezetője, igazgatója Kordik Ferenc kalauzolása mellett a társaság bányamécsek világa kíséretében elindult a bányaüregbe, melynek bejáratánál egy díszes kapu ékeskedik, homlokzatán a következő felirattal: „Barbara tárna,“ alább: „Szerencse fél!“ A bányaüregbe behatolva, vízszintes irányban mintegy 200 méternyire elértünk egy tágas helyiségbe, hol két óriási gőzkazán és két pulsométer a víz kiszivattyúzására van felállítva. Egy Stabilgép a felvonó géphez szolgál, de ez még nem működik, miután az érez szállításához szükséges tartályok még nem érkeztek meg. Ezen tágas üregben van a lejáró, mely függőleges irányban mintegy 30 méter mélységig terjed s innét kezdődik a valódi tárna, hol 100-nál több bányász foglalkozik, felváltva éjjel-nappal. E tárnából még 5 irányban új melléktárnákat vájnak, hogy a folytonosan szaporodó bányászok célszerűen elhelyezhetők legyenek, hogy munkájukban egymástól feszélyezve ne legyenek.
A bányaigazgató pont 6 órakor megadta a jelt az alsó tárnában a robbantás megkezdésére. A társaság félelmes áhítattal várta a percet, a nők az ijedtség előérzetében bedugták füleiket; Egyszerre mennydörgésszerű csattanás reszketteté meg a bánya üregét — mintha földindulás, a végítélet következett volna be — a robbanás néhány másodperczig tartott, mely után a bányászok feljöttek az üregből vidáman, hogy helyet adjanak annak a csoportnak, mely másnap reggeli 6 óráig átveszi a munka további folytatását. — Mi is a bányászokkal egyetemben kiszálltunk a bányaüregből és szinte jól esett, hogy az alvilágból a felszínre juthattunk és letelepedhettünk a zöld pázsitra, hol dús választékú ételek és italok álltak rendelkezésünkre és rövid idő múltán tetőpontjára hágott a jó kedv. A felköszöntők egymást érték, melyeknek éle főleg a jelen volt szép asszonyok, leányok felé irányult, kik nem ismerve semmi fáradtságot, szellemes csevegésükkel, pajzán jókedvükkel feledhetetlenné tették előttünk ezt a kirándulást.
Végezetül meg kell emlékeznem arról a derék, igyekező fiatal bányaigazgatóról, ki ernyedetlen buzgalommal igyekezik, hogy e dús ércanyagot tartalmazó bányát azon színvonalra emelhesse, mely hivatva lesz az ismert rézbányák közt az első helyet elfoglalni. Rövid idő alatt a bánya előtti mély szakadásokat szabályozta, feltöltötte, parkírozta, az érez kiszállításához szükséges keskeny vágányú vasutat épített, most csak az van még hátra, hogy a bányához vezető, rossz karban levő közlekedési út helyreállíttassék, melyen az ércköveket a dévai indóházhoz lehessen szállítani s innen Szászvárosra, hol a bányatulajdonosok egy nagyszabású kohót építenek zúzdával egybekötve, honnat a tiszta réz fog a forgalomba és kereskedésbe hozatni.
Sajnáljuk, hogy e gyárat nem Déván építették, de ha a körülményeket figyelembe vesszük és az előnyt, mely nekik kínálkozik, igazat kell adnunk, hogy nekünk hátat fordítottak. Szászvárosnak van vízjoga, — nekünk nincs. Volt a kincstárnak, de azt a malommal együtt megvette Kohn, ki — mint halljuk—borsos árban akarta részükre a vízerőt átengedni, továbbá a gyári üzemhez kívántató famennyiséget a gyártelephez szállítva, félárban kapják meg, - s végre a telephez szükséges területet csaknem ingyen adta a város részükre. De hát ez nem baj, amit Déva város veszít a réven, megnyeri a vámon, mert az által, hogy az ércet Szászvárosra szállítják, a kövezési vám legalább 6000 koronával emelkedni fog. A társulat kohómérnöke Mazuth N. igen ügyes ember, ki a gyár építéséi tervezte és azt a technika legmodernebb eszközeivel rendezi be. Mihelyt a gyár elkészül, a bányaüzem azonnal nagyobb arányban fog kiterjedni, úgy annyira, hogy 3—400 bányász fog foglalkozni az érckövek előállításán, mely annyira dús érctartalmat képvisel, hogy más bányáknál még nem fordult elő, mert az idevaló rézbánya átlag 9 ½ % rezet tartalmaz.
Hunyad, 1901. július 20.
A „Déva és Vidéke" 29. számában „Kirándulás" czímű közleményben a többek között az áll, hogy a dévai rézbánya-társulat kénytelen Szászvároson felállítani zúzdáját, mert a dévai vízjogtulajdonos borsós árat kért a vízhasználati jogért. — Reputatiom érdekében kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy a rézbánya részéről Guttman József úr fordult hozzám ezen ügyben, a kinek azonban megmondtam, hogy csak a rézbánya tulajdonosával vagy teljhatalmú megbízottjával vagyok hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni; ezen urakat azonban mai napig hiába vártam és igy nem is volt alkal¬mam tőlük sem borsos, sem paprikás árat kérni. — A „Déva és Vidéke" szerkesztője jól tenné, ha megbízható tudósítókat alkalmazna.
Déva, 1901. július hó 19-én. Kohn Jónás, malom-tulajdonos
Déva és Vidéke, 1901. augusztus 15. Új gyártelep Déván.
A dévai rézbánya tulajdonosai eltértek azon tervüktől, hogy a bányából kiaknázott anyag feldolgozásához szükséges gyárat Szászvároson állítsak föl, hanem elhatározták, hogy e nagyszabású gyártelepet Déván fogják létesíteni. Hogy e tervüket keresztülvihessék, kérvényt nyújtottak be a dévai városi tanácshoz, hogy a jelenleg disznópiacnak használt területet bizonyos évekre adja ki nekik haszonbérbe. Ezen területhez a szomszéd telkekből megvásárolnak annyi területet, hogy a gyártelep¬nek szükséges terület rendelkezésükre állhasson.
Örömmel vettük tudomásul, hogy a bányatársulat Déván fogja összes üzemeit berendezni. Azt hisszük, a városi tanács nem fog akadályt gördíteni, hanem megragadja az alkalmat, hogy a városra nézve is anyagi hasznot hajtó gyártelep |mielőbb létesülhessen.
Déva és Vidéke, 1901. augusztus 22. Rendkívüli közgyűlés.
F. hó 19-én a városi képviselőtestület rendkívüli közgyűlést tartott, melynek egyedüli tárgya Kordik Ferencz rézbánya-tulajdonos kérvénye volt, melyben kéri a városi tanácsot, hogy az általa Déván felállítani tervezett gyártelephez, a jelenleg disznópiacnak használt területet évi haszonbér mellett 90 .évre engedje át.
A polgármester előre kijelentette, hogy e rendkívüli közgyűlésnek csak a telek átengedése a tárgya, tehát arra kéri a képviselőtestületet, hogy jelenleg csak is a felett határozzon, hogy a telek 90 évre átengedhető-e?
A tanács a kérvényben említett telek át engedését, illetőleg kihaszonbéresítését 90 évre, évi 150 korona haszonbér mellett javaslatba hozta és e javaslatot a közgyűlés 2 képviselő határozati javaslata ellenében egyhangúlag elfogadta.
Az egyik képviselő abban látott nehézséget, hogy ha a gyártelep Dévára építtetnék, ez által a város elesnék a kövezeti vám jövedelmétől. A másik képviselő pedig azt hozta fel, hogy elvben ugyan elfogadja, hogy a telek 90 évre átengedtessék, csakhogy kevesli a tanács által javaslatba hozott évi bérösszeget, mert ki tudja 90 év alatt mi minden történhetik, és e telek jövedelme nem fog-e hatványosan ez idő alatt emelkedni? E két ellenvetést a közgyűlés figyelembe se vette, mert meg volt győződve arról, hogy úgy az ipar és kereskedelemnek, valamint a város anyagi érdekének tesz szolgálatot, ha egy gyár létesítése céljából a kívánt telket átengedi.
Déva és Vidéke, 1901. szeptember 12. Ellopott dynamit töltények.
A dévai rézbánya elzárt fülkéjéből f. hó 8-án ösmeretlen tettesek több dynamit-töltényt loptak el. A bányatulajdonos rögtön jelentést telt a rendőrségnél, mely a legszélesebb körű nyomozást rendelte el, de eddig minden siker nélkül. Már egy alkalommal egy Déván lakó korcsmáros ablakában felrobbantottak dynamitot, de szerencsére csak az ablakrészek rongálódtak meg, emberéletbe nem került a merénylet.
Hogy a dynamit-zsiványok mit akarnak az ellopott töltényekkel? Talán szomorú következményeit a jövőben megtudhatjuk.
……………
Hirdetmény. Déva város tanácsa, mint I. fokú iparhatóság közhírré teszi, miszerint Kordik Ferencz rézbánya tulajdonos a dévai 1172. hrszámu telekre, az úgynevezett régi sörház előtti területre, a rézbányából kikerült rézérczek földolgozására alkalmas kohó művet szándékozván felállítani, jelen szám és kelet alatt az 1884. évi XVII. t.-cz. 26. §-ában körülírt kellékeknek megfelelő telep engedélyezés iránti kérvényt nyújtott be alólirt iparhatósághoz.
Az idézett törvényezikk 27. §-a alapján fölhivatnak mindazok, a kik a vállalat ellen bármi okból kifogást akarnak tenni, miszerint kifogásaikat szóval, vagy írásban folyó évi szeptember hó 16-ik napján délután 3 órakor, mint a tárgyalás megtartására kitűzött határnapon a helyszínén annyival inkább adják elő, mint hogy különben az üzlettelep, ha csak köztekintetek nem szolgálnak akadályul — engedélyeztetni fog.
A telepengedély iránti kérvény s az ahhoz mellékelt tervezet és magyarázatok, a tárgyalás határnapjáig, azaz folyó évi szeptember 16-áig a polgármester hivatalos helyiségében hivatalos órák alatt érdekeltek által megtekinthetők.
A városi tanácstól. Déván, 1901. évi szeptember hó 9-én, Kontz, polgármester
Déva és Vidéke, 1901. szeptember 19. Helyi szemle.
F. hó 17-én tartották meg a helyi szemlét a felállítandó rézolvasztó gyártelepen. A bizottság elfogadta a kohómérnök által készített tervezetet és annak indokolását. Most tehát nem létezik Aetumi akadály, mely gátul szolgálna a gyár felépítésére vonatkozólag. Óhajtjuk is, hogy az minél előbb létesülve, virágzó teleppé váljék. Ha majd a gyár teljes erőben működni fog és annak jövőjét a gyártulajdonosok biztosítva látják, azt hiszem, megragadják az alkalmat, hogy Déva város óhajának eleget tegyenek és a villanyvilágítás végett lépéseket tesznek.
A gyártelepen, a mely elég gőzgéppel fog rendelkezni, a villany fejlesztése könnyen eszközölhető lesz, azért tehát „Glück auf!
Déva és Vidéke, 1901. október 3. Az első kapavágás.
Szeptember hó 30-án történt az első kapavágás a Déván létesült „Hungária“ rézbánya és kohótársulat által alapított gyár építésénél. A terveket Mazoth Péter kohómérnök tervezte és az ő felügyelete és vezetése alatt az építkezést Kohut Nándor itteni építész teljesíti. Sok szerencsét kívánunk.
Magyar Polgár, 1901. október 11. Gyárépítés Déván.
Mint a „Bud. Lev.”-nek Déváról jelentik, ott Hungária névvel rézbánya - és kohótársulat alakult, amelynek gyárhelyiségei fölépítéséhez most kezdtek. A terveket Magosh Péter kohómérnök készítette. (Hungária rézbánya és kohó társ. — Hungária Kupfer Bergbau und Hütten Gew).
Déva és Vidéke, 1901. november 21. A dévai rézbánya kohó.
Ma megszemléltük a dévai rézbánya kohóépítkezéseit és elmondhatjuk, hogy rövid idő alatt igen szépen haladtak elő az építkezésben. Néhány nap múlva a nagy terjedelmű épület fedél alá kerül. A művezető mérnököt dicséret illeti, hogy e nagyszabású munkálatokat csendben, minden nagy lárma nélkül gyorsan viszi keresztül, úgy, hogy a működést a gyár még ez év folyamán megkezdheti.
Déva és Vidéke, 1901. december 5. Bányászünnepély.
F. hó 4-ikén, Szent Borbála napján, a dévai „Borbála“ nevű rézbánya igazgatósága ünnepélyt rendezett. Reggel az összes bányászok csinos egyenruhájukban — igazgatójuk vezetése alatt — a Szent Ferencz-rendi zárdatemplomba vonultak, hol a rend főnöke isteni ¬tiszteletet tartott. — Ezután úgy a bányaszemélyzet, valamint a meghívott vendégek a bányatelepre vonultak fel, hol dús teríték várta őket. A bányászok külön helyiségben lettek ellátva, míg a meghívottak egy másik helyiségben ürítettek poharat a bánya jövőjéért, felvirágzásáért.
Ez alkalommal tapasztaltuk, hogy a munkás-személyzet milyen odaadó engedelmességgel, bizalommal viseltetik szeretett igazgatójukkal szemben, kinek humánus bánásmódja, emberszeretete kizárja azt az elégedetlenséget, melyet napjainkban számtalan bányatelepen előfordulnak.
Mi is e napon sok szerencsét kívánunk e vállalatnak, mely már eddig is fényes jelét adta annak, hogy életképes, hogy e dús érczczel rendelkező rézbánya egyik igen fontos tényezővé vált a bányászat terén. Azért csak rajta — ne lankadjon a munkáskar. Vezesse az igazgatóság is a szokott eréllyel, kitartással az üzemet, így az áldás nem maradhat el és a bányászok jelszava be fog teljesedni, hogy: „Szerencse fel!“
Déva és Vidéke, 1902. január 2. Asztaltársaság.
A dévai „Hungária“ rézbánya és kohótársulat tisztviselői és ismerősei az Englisch-féle szállodában „bányászasztal“ cím alatt asztaltársaságot alakítottak és a múlt vasárnap Stummer Gusztáv kir. számtanácsos indítványára jótékony célt tűztek ki maguk elé, t. i. szegény tanulók felruházását. És hogy sikere lesz, mutatja az első gyűjtés, mely 20 koronát eredményezett s mely összeg a dévai ipartestületi hitelszövetkezetnél kamatozás végett elhelyeztetett.
Déva és Vidéke, 1902. január 30.
A Hungária rézbánya társulat kérvényezése folytán a Patak-, a Román- és Sörház-utcák jó karba helyezése elhatároztatott és ezt örömmel tették a város atyái, mert a rézbánya és olvasztó üzem fejlődése hovatovább több-több reménnyel kecsegtet bennünket.
Déva és Vidéke, 1902. november 13. Jótékony asztaltársaság.
Még most is megnépesül az Englisch szálloda éttermében az a hosszú asztal, mely a „bányatársaság asztala“ név alatt volt ismeretes.
A régibb időben a rézbánya társulat hivatalnokai s néhány dévai polgár ülték körül ez asztalt, minden összejövetelük alkalmával az asztalon lévő perselybe pénzt gyűjtöttek össze azon czélból, hogy karácsony előestéjén a szegény, árva gyermekeknek örömet szerezve, azokat felruházhassák. Az így begyült összeg 332 koro¬nát tesz ki, mely gyümölcsözőleg az ipartestületi bankban volt elhelyezve. Most a társulat megmaradt tagjai felszólítást küldöttek az iskolák igazgatóihoz, hogy azok jelöljék ki azon gyermekeket, kiknek szegénységük miatt könyörületre van szükségük. Az asztaltársaság a karácsony előtti napokon a szegény gyermekeket maga köré gyűjti és a bevásárolt ruhákat szétosztja közöttük, Englisch Béla vendéglős pedig ozsonnát fog rendezni számukra.
Fogadja ez asztaltársaság előre is jótékonyságáért a jutalmazandó szegény gyermekek hálás köszönetét, kik örömmel fognak visszaemlékezni azon napra, melyen mezítelen testüket a jószívű emberek befödték, eltakarták.
Déva és Vidéke, 1905. december 28. Régi bánya. új vállalat.
A dévai rézbánya új gazdát kapott. Egy külföldi consortium vette meg, melynek feje Börner Arno bécsi bankár. Ha az új vállalat a kellő befektetésekkel nem fukarkodik, nagyon jövedelmező pénzforrást teremt magának. Emellett ez a vállalat is hozzájárulhat városunk fejődéséhez
Déva és Vidéke, 1907. május 25. A dévai rézbánya.
A dévai rézbánya annyi balsors után egész komolyan kezd dolgozni. 120—150 munkás dolgozik állandóan a bányánál, hogy kiválasszák a jó érczet a kevésbé jótól. Az így kiválasztott érczből naponta 2—3 vagonnal szállítanak Fiúmén keresztül Antverpenbe. A bányát hír szerint egy belga részvénytársaság akarja megvenni és nagyobb befektetések mellett terv szerinti üzembe hozni.
Déva és Vidéke, 1907. augusztus 31. Az első rézkohó.
Rézterményeinket eleddig Németországban dolgozták fel és az igen nagy szállítási és feldolgozási költségek következtében alig-alig mutatott föl abszolút hasznot rézbányaiparunk. Most arról értesülünk, hogy az almaseli rézbánya üzemét kibővíti, iparvasutat létesít Zámig és itt állítja fel az első rézkohóját is, mely a maga nemében első szerte a hazában. Minden valószínűség szerint a dévai rézbánya termékeit is ide fogják szállítani és itt is dolgozzák föl. Örömmel regisztráljuk e rövidke hírecskét, mely a magyar bányaipar újabbi tökéletesedését és fejlődését hirdeti.
Déva és Vidéke, 1908. február 1. Belgák Déván.
A sok mindenen keresztül ment rézbánya végre komoly vállalkozók kezébe került. A belga társulat nagy apparátussal fogott hozzá a bánya szakszerű műveléséhez. A zúzda céljaira emelt, de be nem fejezett épületben nagy áldozatokkal érctörő gépezetet állítanak fel, amely hivatva lesz a réz-ércet legalább is 30 százalékos érccé feldolgozni. Az így nyert porondot pedig téglagyártásra fogják felhasználni. A külföldi társulat igazgatósága jelenleg Déván időzik, hogy a szükséges intézkedéseket a helyszínen személyesen tegye meg.
Déva és Vidéke, 1908. július 18. Reális vegyelemezés.
Déva város annaleseiben bizonyos időszakok fedezhetők fel, midőn Déváról az egész országban beszélnek. Nagyobb időközökben ilyen hírek olvashatók a fővárosi lapokban :
Belgák Déván!
Angol tőke Déván!
Külföldi herczegek Déván!
Az ilyen hírek tartalma rendszerint az, hogy van Déván egy rézbánya, amely még a rómaiak idejéből származik, de évszázadokon át műveletlenül hevert. Most azonban egy milliomosokból álló külföldi (többnyire angol) konzorczium a bányát megvette és óriási apparátussal neki fogott megnöveléséhez. Néhány évvel ezelőtt szintén megjelent ilyen hír. Nyomban meg is kezdték a bánya művelését és legendák keringtek azon kincsekről, amelyeket a rézbányából merítenek. Ha legendákkal baleket lehetne fogni, akkor ma a rézbányának még az aligazgató helyettese is milliomos lenne. Így azonban a rézbánya ma már egy rézbatkát sem ér. Egy külföldi milliomos (igazi) ugyanis nem régen Déván járt, hogy a bányát megvétel czéljából megszemlélje. Alapos és beható vegyelemezés után véleménye ez volt.
A bánya tartalmaz:
3 % rezet,
17 % salakot és
80 % szédelgést.
Most ismét várhatunk tehát vagy 10 évig, amíg valaki a rézbányát felfedezi, amely már a rómaiak idejében…bagolyfészek lehetett.
Déva és Vidéke, 1908. augusztus 22. Sok a réz, de kevés az aprópénz.
A nagy hű-hóval megindult dévai rézbánya beszüntette az üzemet. Alkalmazottait elbocsátotta és még csak a kéményseprő díjait sem fizetik ki. Igazán furcsa, hogy ott, ahol annyi réz van, elfogyjon az aprópénz.
Déva és Vidéke, 1908. december 12. A dévai rézbánya csőd alatt.
Van Déván egy bánya. E bányából állítólag rezet hoznak ki, némelyek szerint pedig ara¬nyat vernek beléje. Ez utóbbi vélemény bizonyult helyesnek. „Belga-Magyar Bányatársaság" „Hungária" Rézbányatársulat volt a címe annak a rézbányának, amely köré pénzsóvár emberek csoportosultak időről-időre, hogy életre ébresszék. Rendszerint akadt is egy balek, aki pénzt adott. Mostanában egy Bisitzraderné nevű milliomosné nyitogatta buzgón erszényét, de mikor látta, hogy a pénz fogy és réz nincs, végleg becsukta azt. A soknevű bánya tehát még egy elnevezéssel gazdagodott. Nem nagy hangzású, csak vb. jelzésből áll, ami annyit jelent, hogy vagyonbukott. A dévai kir. törvényszék ugyanis f. hó 12-én csődöt rendelt el a rézbánya ellen.
Déva és Vidéke, 1908. december 25. A rézbánya csődje.
Megírtuk volt, hogy a Dévai Belga—Magyar rézbánya társaság ellen a bíróság megnyitotta a csődöt. Most pótlólag közölhetjük azon adatokat is, amelyeknek ismerete fontossággal bír. Csődbiztosul Hidegh István kir. törvényszéki bíró, tömeggondnokul dr. Horváth Kamilló dévai ügyvéd rendeltettek ki. A követelések 1909. február hó 15-ig jelentendők be. A felszámolási tárgyalás 1909 február 27-én, a választmány megalakulása pedig 1909 március 1-én lész.
Déva és Vidéke, 1909. március 27. Részleges csődtömeg-eladási hirdetmény (kivonat).
Alulírott, mint vb. „Compagnie Belge Hongrois des Mines S. A. in liquidation”, úgyis, mint a „Hungária Rézbánya és Kohóbánya társulat Déván" csődtömeggondnoka a csődválasztmány határozata folytán ezennel közhírré teszi, hogy a csődleltárt…
Az árverés határidejéül 1909. év április hó 8-ának d. e. 9 óráját tűzöm ki a vb. részvénytársaság zúzmű épületeinél Déván. A venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy a fent megnevezett ingóságok készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek szükség esetén becsáron alól is elfognak adatni. Amennyiben azonban megfelelő ár nem ajánltatnék, úgy fenntartom jogomat arra nézve, hogy az ilyen ingó árverését felfüggesszem. A vételi illeték (III. fok.) szintén vevő által fizetendő le azonnal kezeimhez. A megvett ingókat vevő 48 óra alatt köteles elvitetni a helyszínéről, tömeggondnok közbenjötte mellett. A csődleltár tömeggondnoknál bármikor megtekinthető.
Kelt Déván, 1909. március. Dr. Horváth Kamilló, tömeggondnok
Déva és Vidéke, 1916. január 29. (kivonat).
Az utolsó öt év gazdasági válságai súlyos nyomokat hagytak városunk közgazdasági életében. 1912. évben megbukott a Dévai Hitelbank Nyomon követte ezt a Hunyadmegyei Faipar. Majd a Hungária Gépgyár, a Rézbánya Részvénytársaság, Városi kőbánya következtek a sorozatban. Beszüntette működését az Agraria és a M. I. R. T. — vagyis egyszóval minden sorvad és megy össze, — ehelyett azonban évről-évre kiárad a Maros, amelynek szennyes árja már polgárjogot nyert sokat sújtott városunkban. Rekordot értünk el a csődök terén!
A sorozatnak azonban még itten nincsen vége. Ugyanis ez előtt több mint egy évvel majdnem észrevétlenül áthelyezték Kolozsvárra honvédzászlóaljunkat, anélkül, hogy bárki is biztosított volna arról, hogy azt visszakapjuk. Azoknak bemondása szerint, akik városunk népesedési statisztikájával foglalkoznak, Déva város lakossága az utóbbi időben közel 1000 lélekkel megfogyott. Száz lakás áll üresen,
Nagyág
Nagyág, vagy Szekeremb az Erdélyi-érchegységben, Dévától 24 kilométerre északkeletre fekszik Átlagmagassága 600-1000 méter tengerszínt felett. A helységen belül is 400 méter a helyszínt különbség. Első említése 1465-ben, Naghag néven történik, bár egyesek szerint ez a mostani Nozság falvat jelölte. Gyakorlatilag a falu első említése után majd 300 évvel kezd nevezetessé válni, 1746-ban. Ekkor fedezik fel az első nemesérceket, majd utólag megközelítőleg 100 félét. Olyanok is akadtak, melyek sajátosak, és helységről kapták nevüket, mint a nagyágit.
Nagyágról és a kitermelésről egész irodalom jelent meg az évek során, több mint 100 kiadvánnyal. Nincs szándékunkban ezekre összpontosítani, inkább az aránylag ismeretlen adatokat dolgozzuk fel, néha hivatkozva a megjelentekre.
Déváról kiindulva nyugat felé, rövidesen átkelünk a marossolymosi hídon. Az egykori falu valamikor a Barcsay, Telegdi, Nagy családok birtokát képezte, református templomával. Ezek emlékét ma csak a temető romjai bizonyítják, napjainkra még a templom is elpusztult. Néhány kilométer után áthaladunk Balátatelepen. Majd következik Beregszó. Hajdanán a helység Kéménd illetve Haró filiája volt. Következő helység Csertézs kisváros. Ezelőtt 30-40 évvel aranykorát érte szószoros értelemben, hisz nagyban folyt ott az aranyérc kitermelés. Ma, inkább egy szellemvároshoz hasonlít, és az átutazó azon csodálkozik, hogy miként is lehetséges ott megélni. Csertézs felső végén a jelzőtáblát követve jobbra fordulunk. Eléggé meredek emelkedők, kanyargós utak következnek. Észre sem vesszük, amikor a Kis-Boksa helységbe érkezünk, annyira jelentéktelen a falu. Inkább az egykori ércfeldolgozó romjai vonják magukra figyelmünket, melyek elhagyatva, tartalmuktól kiürítve, mint tépett kopjafák ágaskodnak, meredeznek az ég felé. Bükk és tölgyerdők közt halad utunk, szinte észrevétlenül érkezünk Nagyágra. Jelenlegi lakossága szinte negyede sem az egykorinak, alig 120 személy, leszámítva a hétvégeket, amikor a víkendház tulajdonosok meglátogatják befektetésüket. Mégis, mi az érdekesség ebben az eldugott sasfészekben? Temetők, templomok, az első Hunyad megyei bányásziskola igazgatójának emlékműve, az iskola romjai, fenséges kilátás a Maros völgyére a Kálvária hegyről és nem utolsó sorban az Ezüst-erdő által ontott ózondús levegő.
A 19. században Nagyág lakossága háromszorosa volt Déva városának, és ez leginkább iparának, bányászatának volt köszönhető. Egykori hét temetője közül alig pár létezik, legtöbbje siralmas állapotban. Három templomából csak egy teng valahogy (greci non unitus). A katolikus templom 1777-ben készült el. Oroszlánrésze volt ebben a Besztercebánya melletti Úrvölgyéből (Spania Dolina, Szlovákia) beköltöztetett bányászoknak. Majd egymás után nyíltak meg a tárnák: Mária-tárna, Magdolna-tárna, József-tárna, Ferenc József-tárna, szükség volt szakavatott munkáskezekre. Az érkező munkások eredete tisztán kivehető a nagyági anyakönyvekből: Kún-Felsőbányáról, Konyicska, Horcin-Erzsébetbányáról, Koricsár, Schramm, Krisanovski-Oláhlápos, Kolisar, Richter, Slobodnik, Iudt, Gregor, Trnka, Otcenas, Longauer, Waitzik, Simcik, Tokar, Botzurik, Bulla, Fabri-Úrvölgyéről. Az 1858-ban betelepedett szlovák munkások magukkal hozták akkori hagyományaikat. Ez ma csak a házaik építési stílusában észlelhető, melynek jellegzetessége a kiugró, szögletes tornác.
Nagyág 1862-ben
A katolikus templom hanyatlása az 1919-es években kezdődött. Érdekből-e vagy sem, de többen a görög-katolikus, majd rövid időn belül az ortodox egyház tagjai közé léptek. Néha még történik egy-egy halvány kísérlet a templom szerkezetének megóvására, bár szerintem az sem szakavatott kezek beavatkozása. A régi német temetőből, amely a helység észak-keleti részén fekszik, napjainkra kevés maradt meg, mivel egy nemrég épült helyi út kétszer is a sírokon halad át. A legrégebbi sírkő a Kasper Trensantzky és Barbara Schneider házaspár nevét őrzi, a férj 1766. február 25-én született, felesége pedig 1831. október 23-án tért örök nyugalomra 43 évesen. A sírköveken fellelhető nevek közül megemlítenénk a Geller, Zechmeister, Frank, Wasi, Cabor, Urban, Kosi, Duck, Csopoti, Grün, Lerner, Meier, Grünwald, Heldt neveket. Nagyjából ezek 1827-1860 közt kerültek felállításra.
Az új temető 1860. körül jött létre, valószínűleg a régi helyszűke miatt. A bejárati kapu ékessége a következő: Haidekker Sándor kerítésgyártó, Budapest. A régi nevek mellett újak is megjelennek: Kolisar, Psavozszki, Konicska, Vacz, Aigler, Lager, Spitzel, Gaiszter, Wack, Segesvári, Galiczki, Unger, Bruck, Enderst, Zellner, Svoboda, Birta, Hubanek, Kompoti, Kolosi, Lampe, Drexler, Pittner, Tatter, Fleck, Fuchs, Haber, Boncsina, Gippenhann, Fabri, stb.
Magányosan búslakodnak a falu keleti részének egyik dombján az egykori görög katolikus templom romjai. A templom 1800-ban épült, és 1970. szeptember 14-én villám sújtotta. Napjainkra csak a csonka torony és falai maradtak meg, valahol a fűben az egykori ajtó gránitárkádja. Régi sírok veszik körül a templomot, magyarok-románok egyaránt. A templomtól néhány méterre áll Kolisár György háza. A 85 éves aggastyán a falu életerejét is látta, és annak agóniájának is tanúja. Tőle érdeklődtem a templom romjairól, mikor csapott bele a villám, és miért is nem került újraépítésre. A templomjavítás elmaradt, mert az akkori görög-katolikus egyház vezetősége nem találta érdemesnek a befektetést, a hívek kis létszáma miatt. A templom előtt két pad áll, mintegy csalogatja a fáradt vándort pihenésre. A panoráma lenyűgöző, szép időben könnyedén el lehet látni 25-30 kilométer távolságra is. A 350 méter tengerszintfeletti magasan álló Déva vára csekély vakondtúrásnak tűnik Nagyágról.
A falu főterén egy kis parkban, eldugott emlékmű dacol sorsával. Rajta német felirat annak emlékére, aki az első Hunyad megyei bányásziskolát létrehozta, és igazgatója is volt. Franzenau Joseph 1802. március 4-én született, és 1862. február 14-én búcsúzott földi életétől. A Ferenc József érdemrenddel kitüntetett professzor érdemei vitathatatlanok, hisz egy megye bányászatának felvirágzása neki köszönhető. Az öntöttvasból készült emlékmű a Vajdahunyad melletti govasdia-i olvasztókban készült, melyek már 1756-ban megemlítődnek. Az iskola romjai az emlékművel szemben álló domboldalon állnak. A terméskőből emelt épületnek ma csak a falai maradtak fenn, ezek is nehezen láthatók nyáron a búja növényzet miatt.
A helységben született 1819. október 3-án Lönhardt Ferenc, aki később katolikus püspök lett.
Csend és nyugalom van a faluban, ritkán töri ezt meg egy-egy kocsi zaja, alig lehet emberrel találkozni. De ez minden évben egyszer megtörik, amikor a templombúcsút tartják. Akkor kiskocsik sokasága, de még busz is valahogy felvonszolja magát oda. Ilyenkor még a falu lakosai is átérzik az ünnepélyes hangulatot, és részt vesznek a szertartáson annak ellenére, hogy vallásuk más és egy szót sem értenek az elmondottakból. Megmaradt bennük az őseiktől tanult tolerancia és tovább viszik azt.
Déva, 2015.
Jozes Franzenau, az iskolaalapító emlékműve
Magyar Hirmondó, 1794. január 7. Bányáink 1790-1796.
Hatodik darab. Egy kis hazabéli utazás. Az Hazabéli Bányász Hellyekröl.
ERDÉLYBEN a’ Fejéronat, Wismutot, Nicolumot vagy Fattyurezet, Kobáldot, és a’ Platinát ki-vévén, egyéb Értz-nemeket találni.
Ilyen Értztermő Helységek Vármegyénként:
Hunyad Vármegyében: Hunyad, Zalasd, Déva, Nagyág, Toplitza, Macsesd, Füzes, Boica, Porkura, Almás, Mála.
Zaránd Vármegyében: Kőrösbánya, Buda, Drajka, Gojinel, Hercegán, Kasanest, Bukarest, Staniza, Bucsum, Kritstsor, Trisztia.
(Parnassusi időtöltés 1-7., 1790-1796 (Nagyszeben-Kolozsvár, 1793-1800).
Nemzeti Társalkodó. 1832-04-28/17. szám. Április’ 28-dik napján 1832.
Szekerem bánya.
Nemes Hunyad-Vármegyének a’ maros jobb partján Déva várossával által ellenben éjszak felöl magasan emelkedő hegysora, minden utasnak, ki az említett városban járt valaha, szemébe tűlnék , és ha figyelmesen vizsgálja , úgy tetszik mintha már állása méltóságával is valami nagyra, különösre mutatna. Ugyan is a’ több mint 375 ölnyi magass meredek kőszikla mintha királyi széken ülve, zsámolyához gyűjtött alattvalójinak törvényt szabna , úgy terjeszti kelet ’s nyűgöt felé a’ mér völgy felett karjait, melyek’ hatalmát az alatsonyabb kősziklák mintegy térdre borulva láttatnak tisztelni, a’ közöttök lehömpölygő tiszta csermely azonban kellemes zúgása viszhangjaival bájolja a’ szemlélő elragadtatott lelkét. Ezen valóban roppant ’s még az elenyészett század’ közepén rengeteg erdőkkel megrakott hegytáj’ kebelében találtatott fel az az egész Európában több tekintetre elhíresedett aranybánya, mely a’tévén fekvő Nagyág nevű faluról Nagyágnak is neveztetik. Eredetéről noha különbözők az állítások , abban csak ugyan megegyeznek , hogy Armindián Juon nevű kanász, Földesurának a’ fejedelmi Barcsai nemzetségnek sertéseit ezen hegy bérczein legeltetvén, 1747-ben valami érczkőre akadott, melyet a’ közelfekvő Csertes bányahelységben Born nevű bányász úrnak megmúlata , ki is azt Svárolyvárott tűzben kémlelvén, ’s drága érczczel teljesnek találván azon helyen, hol Armindián lelte, Fleczker K. Fejérvári Pattantyús kapitánynak, ki azután Wildburg nevet nyervén a’ szekeremi bánya’ egyik birtokossá lett, segedelmével, törvényes bérlés vagy felkérés (Muthung) ereje által az említett 1747 esztendő Sz. György Havának 6-dikán, némelyek szerént még a’ puskapor feltalálása előtt félbehagyott régi Istas a ) nyomán a’ Bányászatot meg is nyitotta. Az. időtől fogva mind inkább kezde ezen bányahelység az akkor jól fizetett kővágók (k ) által népesedni; annyira hogy már 1754-ben két egyházi férfi lenne szükséges lelki szolgálatot tenni. 1777-ben két fa-kápolna hellyébe kő-egyház épitetett a’ catholikusok’ számára, melynek tornya az elenyészett 1851-k esztendőben újból készülvén el, uj díszt ad ezen meszszünnen látszó bánya helységnek; ma pedig az 1785-ban felállított Plébánia 1015 kath. lelket számlál. Az egyesült ’s 1799-ben készült görög vallási Egyházhoz pedig 202 lelkek, a’ nem egyesülthez, mely 1782-ben építtetett ’s 1810-ben megnyitatott, 860-nan tartoznak, ha ide adjuk még a’ több mint 10 Reformatus és Evangelicus vallásuakat is, tehát 84 évek alatt 2087 lélekre szaporodó népessége. De hogy fennebbi állításomat bebizonyitsam , nevezetes ma Európában ezen bánya-helység. I. mert már Stütz András szerént.)
Born idejében egy nehány tized évek alatt több mint négy millióm f. hasznot hajtott, ’s csak a’ bér vagy is fizetés esztendőnként több mint 120 ezer ezüst ftra menvén , a’ vidékieknek is, kik ide élelemre, ruházatra ’s munkára valót szoktak hozni , nem kevés jövedelmet adott. Újabb hiteles számolás szerént pedig 1748-tól fogva 1830 végéig 90,199 márka, 1/8 rót ezüstét aranyat váltott bé, melyért lefizetvén a’kohók ’s pénzverő-ház költségét úgy a’ köteles tizedet 12,255,630 f. 40.1/2 xr. nyert; bányamívelésre költött ez idő alatt ugyancsak ezüstben 8,793,614 f. 1.1/4 xr. Tehát tiszta hasznot hajtott 3,462,016 f. 39.1/4. xr.
A nagyági bányásziskola 1836.
Erdélyi Híradó, 1836-01-23/7. szám
ERDÉLY ÉS MAGYARORSZÁG.
Szekerem bánya (Dévához közel). Folyó év januariusának 5 dike volt azon honi bányászatunkra nézve annyira érdekes nap, melyen itten a’ bányászi oskola megnyittatott az udv. Bányász-kamarának mait év ápr. 4dikén 3543/488-as szám alatt költ rendelése következésében, melyet az erdélyi kir. Kincstartó-tanács ugyan azon évben, ápr. 50-án 1676 sz. alatt közlött. Ezen újonan alapított oskolának czélja nem csak a’ szekerembányai (nagyági), hanem az egész országban minden királyi, vagy nem királyi bányák mellé értelmes altiszteket nevelni.
Elöleges practical bányász-ismeretre juthatnak itt azok is, kik Selmeczbányára szándékoznak, felsőbb bányász-tudományt tanulandók. A’ helybeli bányákban dolgozhatásra út nyílik ez által idegennek ’s honinak egyiránt, mi szerént tanulások alatti költségeiket könnyűden fedezhetik. Tanítás ideje mindég a’délutánni órákra esik, a’ bánya-munka máskor nem engedvén és pedig hetenként kétszer. A’ tanítás leginkább német nyelven fog folyni, de magyarul és oláhul is. Tanulási tárgyak itten a’bányászatban naponként előforduló ’s példákkal világított számvetésen kívül, közérthető geometria, a’ testek különböző állásának linea segítségivel tett rajzolása, hegy-, ásvány-, és bánya-művelési tudomány, nem különben kevés földalatti mérés északtővel (compas).
A’ tanítványoknak tudni kell írni ’s olvasni. Még mielőtt ezen oskola alkotásáról szó lett volna, a közjó iránti tiszta érzéstől vezérelten, helybeli főbányanagy Zechentmájer Károly felállította a’ ma is virágzó „Vasárnapi oskolát,a hol a’ jobb reményű bányász ifjak vasárnap dél-utáni, templomból ki jőve, ingyen taníttatnak s olvasni, írni, számvetni Pitner József felvigyázata alatt. Az udv. Bányász-kamara az új bányász-oskola tanításával Franzenan József és Nemes János albányanagyokat tisztelé meg, kik ezt terhes elfoglaltatások mellett is, minden pénzbeli megjutalmaztatás nélkül, örömmel vállalák.
A Golgota csúcs
Pesti Napló. 1852-08-02/719. szám. (kivonat). Nagyág, júl. 21.
Csendes bányahelységünk tegnap azon magas szerencsében részesült, mikép ő cs. k. Apostoli Felségét, az erdélyi nagyfejedelemségben tett útjának első estéjén szállásra befogadható. Miután már délutáni 2 órakor, több fellövések jelenték szívűnkből szeretett Fejedelmünk Dévára érkezését.
Ő cs. k. Apostoli Felsége esti 6 órakor lépett az erdélyi főbányakerület területére, Csertesz helységében — hol Ő Felsége, miután előbb miniszteri tanácsos és szervezési biztos, Ferro lovag az ottani bányahivatalnokokat neki bemutatá, — az ünnepiesen s elmésen fölékesített ezüsthutát megszemlélni méltóztatott. Csertesz helységen kívül, a Nagyágba vezető országút alján, számtalan néptömegek várakoztak, élükön a román papsággal, melyek Császárjok boldogító megérkezését hangos örömkiáltásokkal s örömkönyekkel üdvözlék. Az egész meredek hegyiút hosszában, a hű bányásznép versenyzett azon szerencseért, hogy fiatal Fejedelmét láthassa, s mindenkori embertömegek tódultak Ő cs. k. Apostoli Felsége kocsijához, hogy bemutassák neki hódolataikat.
7 órakor a menet a Ferencz-alagváló-útnál felállított diadalkapuhoz érkezett, hol Ő cs. kir. Ap. Felsége, miután az ott összegyűlt cs. k. bányahivatalnokkal s papság által alázatosan Üdvözöltetek, lóra ült, hogy a Ferencz-bányához menjen. A bányához érkezvén, — mely helyig a felállított bányászság sorfalat képezett, — az ottani bányaiskola növendékei nyers aranyrögöket hoztak Ő cs. k. Ap. Felségének, melyek megszemlélése után a bányát (mely Ferencz alagjának neveztetik) gazdagon ékesített vasúti kocsikon bejárták. Ott, hol a gazdag arany érez töretik, Ő cs. k. Ap. Felsége az érczet a hasadékból sajátkezeileg kiválasztani, s a bányaút bevégzése, valamint saját nevének az emlékkönyvbe legkegyesebb beírása után ismét lóra ülni, s az öszszes bányászságnak viaszfáklyák- s bányászlámpákkali kíséretében, útját Nagyág felé folytatni méltóztatott.
Harangzúgás s a leghangosabb örömkiáltások közt érkezett Ő cs. k. Ap. Felsége Nagyágra, az éji szállásul számára kitűzött bányásznagyi lakhoz, hol a Nugent gyalogezredből egy század tiszteletőrségül, s a Piret báró gyalogezred zenekara volt felállítva, Ő Flge. megérkezésének még ünnepélyesebbé tétele végett.
Erre ebéd következett, mely alatt a jelenvolt katonai zenekar szintoly felvídító, mint művészi zeneműveket játszott. Még késő éjjel is hirdették a tüzek, az egész környékbeli hegyek tetején azon szerencsét, melyben Nagyágbánya-helység részesült.
Már reggeli 4 órakor Ő Flge. folytatá útját, Boiczán s Brádon keresztül Nagy-Halmágy felé. Mindenütt, hol csak néhány ház volt is az út mellett, diadalívek voltak felállítva; — mindenütt számos bandériumok csatlakoztak a Ő Flge. kocsijához.
A hegytetőkön váltogatva majd császári, majd országszinti zászlók lobogtak. Nagy-Halmágytól Topánfalváig, az utazás soron mintegy 12 óra alatt történt meg. A Gaina-hegy csúcsán Ő Flge. a hegyi románok (móczok) legmelegebb hódolatait fogadá el, s frissítő szereket vett magához. Későn este érkezett (3 cs. k. Ap. Flge. Topánfalvára, fényes kivilágítás mellett, s lelkesült örömkiáltások közt.
Vasárnapi Újság, 1862 november 2. Nagy-ág.
Dévánál, a postaútról, mely a Maroshoz vezet, letérve, 2 — 3 óra alatt pompás hegykúpok tövéhez érünk, melyek erdőkkel gazdagon benőve, egymás mögött emelkednek föl. Legmagasabb (3300 láb) ezek közt a Hajtó, melynek lejtőjénél meredeken eső gyönyörű földben fekszik Nagy-ág bányavároska.
Legalsó házai a Ferencz-tárna nyilasánál, gesztenye- és diófák közt kezdődnek, a fölsőbbek ellenben, mintegy 1000 lábnyi magasságban, már a bükk-, tölgy-és fenyőfáktól környeztetnek. A dél felé nyílt völgyből majd mindenünnen pompás sziklatömegek és erdős halmokon keresztül nyílik kilátás a Maros termékeny völgyébe, föl egész az erdély-moldvai határhegyekig. A Ferencz-tárnán keresztül, 1400 bécsi öl hosszú, lóerőre épített vasút vezet a hegy gyomrába, mely alól fövény és zöldkőből, fölül pedig trachytból áll.
Arany itt tiszta állapotban igen ritkán, hanem rendszerint iránynyal (Tellur) egyesülve jő elő, mely a fémek érczesítését eszközlőként pótolja. Nagy-ág talán az összes európai bányahelyek közt a legfestőibb fekvésű, csak az kár, hogy ha az egyik háztól a másikba akarunk jutni, szüntelen föl és le kell mászkálnunk, a város lejtős fekvése miatt. Lakosai száma mintegy 2000-re rug, s legnagyobb részt oláhok.
Bányászati és Kohászati Lapok, 1868-08-15/15. szám
HIRDETMÉNY.
Ezennel közhírré tétetik, miszerint a jövő1868—9-ki tanévben a tanfolyam a m. k. bányász-iskolában Nagyágon Erdélyben folyóévi October hava kezdetén meg fog nyittatni. Ezen tanintézet czélja: fiatal értelmes bányamunkásokat ügyes bányatérőrökké (felügyelők és bányagodnokokká) legkivált az erdélyi fémbányászat számára kiképezni, s őket, kiválólag az ügyesebbeket, kisebbszerű bányavállalat vezetésére képessé tenni.
A tanfolyam két részre oszlik: 1-et az előkészítő — és 2-et a szakfolyamra. Az előkészítő folyam egy tanévet foglal magába és ennek több év alatti ismétlése rendesen megengedve van. Ezen folyamba minden osztályú fiatalabb bányamunkások felvétetnek, akik a normálisiskolát jó sikerrel látogatták és végezték, legalább 15 évesek, s a bányamunkálatnál szorgalmuk, ügyességük és jó maguk viselete által a bányász-iskola szakfolyamába később felvételre ajánlkoznak, s a helybeli bányásztanoda igazgatósága által, a nyilvános évi vizsgálat után ,e végre éretteknek s érdemeseknek találtatnak.
A szakfolyam két év alatt végeztetik, melyeknek elseje jelen 1868 — 9-iki tanévben, másodika pedig jövő 1869 — 70-kiben fog megnyittatni. A felvételre e tanfolyamba csak is azon bányamunkások alkalmasak, kik legalább 18 évesek, legalábbb a tanonczvásári (Lehrhauer) osztályba sorozvák és kiktől mind eddigi szorgalmuk és erkölcsi jó magaviseletük, mind az olvasás, írás és számvetésben szerzett kielégítő ismeretük folytán az iskolába járás jó sikere remélhető.
Az oktatási nyelv egyelőre még a német, a tanonczokra kik az előadási német nyelvet eléggé nem bírják, mind a tantárgy előadása, mind a nyilvános vizsgálatok tétele alkalmával illő figyelem fordíttatik.
A felvétel vagy személyes szóbeli jelentkezés által, — a keresztlevél, az iskolai — s a bányamunkáróli bizonyítványok beadása mellett— vagy pediglen az illető elöljáróival, vagy munkaadó gazda útján írásbeli kérvény által történik s eszközöltethetik.
A bányatanoncz felvétele, szintúgy az oktatás is ingyen történik. Végtére még megemlítendő, hogy a bányásziskolába felvett vidéki és más idegen fiatal bányamunkások a tanulmányi időszak egész tartama alatt, a nagyági bányaműnél ép oly rendesen, mint minden itteni közbányász, a bányába járni és szakmány szerint dolgozni tartoznak, miáltal nekik is alkalom nyújtatik az életfenntartására szükséges szereket rész szerint megszerezhetni.
Nagyágon1868-dik évi juli 30-án. A m. k. bánya hivataltól.
Magyar Polgár, 1869. december 29.
A nyugati havasok szélén fekvő Nagy Ágnak festői kinézése van, mely méltóságteljesen tekint le a Maros partjára és a dévai várromra. A gazdag nagy ági bánya eredete következő.
Mintegy század előtt még vadon volt e helyi itt-ott elszórt havasi gunyhókkal dús legelőjű nyájakkal. Midőn a pásztorok egyike Armindán Juon nyáját legeltedé, talál egy érczkövet mit elvitt Csertésre Bornhoz, ki figyelmes lett a bányára. Born mint a csertési bányászat hivatalnoka a pásztor adományát jónak találván a később Wilelburg nevet viselő Pleczker fejérvári tüzér századossal, a bányát megkezdé 1747-ben. Több tárnái közül leggazdagabb a Ferentz nevet viselő 1884-ből. E bányahely eleinte szekerem név alatt fordult elő. Ezt onnan származtatják, hogy midőn e bánya kezdetét vevé e fölkiállással hívták dologra a munkásokat, mely annyit tesz „hordjunk.” Később a Nagy aranyág elnevezéstől kapta a Nagy Ág nevet. Arany bányászata ércekben jön elő, mely minőségben csak is itt található mely Nagy Ágit egyetlen a maga nemében; az arany tellúr legnagyobb mennyiségben itt található. Igen mesterséges, 200 öl hosszúságú alagút készült ezelőtt pár évvel. A rómaiak bányászkodásának nyomai még láthatók.
Hunyad, 1880. május 22.
A nagyági bányászati iskola előkészítő osztályában már a jövő tanévben s fokozatosan a tanfolyamon is a magyar nyelv tétetik tannyelvvé az eddig kizárólagosan használt német helyett. Ezen reformot régebben nem lehetett behozni, mert a bányászati iskolára előkészítőül szolgáló rom. kath népiskola is német tannyelvű volt. Most azonban annak helyén magyar tannyelvű állami iskola működik. A derék Hulti bányatanácsos úr azt is határozattá szándékozik emelni, hogy a magyar nyelv teljes ismerete nélkül bányászati altisztté senki se alkalmaztassék ez után.
Hunyad, 1880. szeptember 25. A nagyági postahivatal összeköttetései.
Nagy-Ágon folyó év július 1-én új postahivatal lépett életbe, mely Dévával szekérküldöncz-postajárat által nyerendi összeköttetését. Kézbesítési kerületét Balsa, Csertézs, Hondol, Kisalmás, Mada, Mogura, Nagyág, Voja és Vormaga képezi.
Kolozsvár, 1889-12-23/297. szám
A nagyági aranybányákat, elterjedt hír szerint egy angol társaság szándékozik megvenni; állítólag e társaság a Drache család részvényeit már meg is vette. Az uralkodóház és a magyar pénzügyminisztérium is el fogják adni a maguk részvényeit A „Hunyad* közli ezt mint hírt, melynek hitelességéért kezességet nem vállal.
Kolozsvár, 1895-06-22/141. szám. Erdély aranybányászata.
Az aradi keresk. és iparkamara most megjelent évi jelentése érdekes részleteket közöl a kerületébe tartozó aranybányászatról. Minthogy a kamara területe Erdélynek úgyszólván egész aranybánya-vidékére kiterjed, érdekesnek tartjuk a jelentés idevonatkozó részét kivonatosan reprodukálni.
Azok a gazdag erek, úgymond, amelyek a Csetrás hegység fővonalától nyugatra Nagyság, Csertés, Toplitza, Boitza községek határaiban, a felső Kőrös mellékeinek kőzeteiben Ruda, Zdraholcz, Füzesd, Trestia községeknél vannak, bőséges külföldi tőkék segélyével táratnak fel úgy, hogy ez ipari termelési ág évről-évre nyer terjedelemben és intenzivitásban. Ennek aztán természetes folyománya, hogy Hunyad megyében mindama termelési ágak terén, melyek a bányaiparral kapcsolatba jönnek, élénkség észlelhető.
Az arany- és ezüstbányászat telepei között első helyét tavaly is megtartotta a nagyági kincstári és társulati bányamű, melynek telepei és aknái számában semmi változás sem következett be. A nagyági bányákban már a művelés kezdete óta, némi rézérc mellett csakis aranyat és ezüstöt váltakozó mennyiségben tartalmazó tellur-érczeket termelnek. Az 1894-ik évben ilynemű érczekből 31.322 kilogr., továbbá 100,5 kg. arany és 148,60 kg. ezüst termeltetett 1.638, illetőleg 79 frt egységi értékkel. A termelt érczeknél a fémtartalom körül növekedés vagy apadás nem igen volt észlelhető, minthogy azonban a megelőző évvel szemben 2.358 kg.-mal kevesebb évet termeltetett, aranyat 0,60 és ezüstöt, 11 kgal kevesebbet nyertek. A bányatermények feldolgozására szolgáló telepek és kohók állományában változás tavaly óta nem történt. A nagyági bányák saját czéljaikra felépített kohóval, minthogy a termelvények mennyisége csekély — nem rendelkeznek és az érczeket tavaly is a selmeczi kir. kohónál váltották be. Az itt beváltott bányatermények (dúsérczek) mennyisége 31.322 kilogr. és megközelítő értéke az aranyágióval és kohójutalékkal együtt 184.860 forint volt. A bányaüzem akadályait a víz és a légpangás képezi, mely akadályokon a nagyági tárnabányászatnál a földszintől a szükséges mélységig és méterenként 3—5 mm. talpemelkedéssel behajtott kültárnák által — melyek talpán a bányavíz szabadon lefoly és a levegőhiánynak a létező nyitott szinteknek egymással minél számosabb helyen való átlyukasztása által hathatósan elejét veszik. A nagyági bányákban a csertési Ferencz József altárnában és a száraz zúzóban 1894-ben átlag 566 férfi, 12 nő és 44 gyermek volt alkalmazva, kik közül 337 férfi, mint a kőzetmunkában jártas vájár dolgozott. A többi munkás a bányákat biztosító munka (ácsolat és falazat) végzésével, a meddő törecsnek kiszállításával foglalkozott; a nők a dúsérczek finomra zúzásával és a gyermekek a bányák takarításával voltak megbízva.
A kőzetmunkával foglalkozó vájárok és tanuló vájárok (suhancok) átlagos keresete 7 órai munkaszak után 40—70 kr., a többi nem szakavatott munkás keresete egy 7 órai munkaszak alatt 30—35 kr., a nők keresete 30—35 kr. és gyermekek keresete 10—16 kr. Az állandó és nem állandó munkások és családtagjaik érdekében az úgynevezett társpénztár áll fenn, melyből a keresetre képtelenné lett állandó munkások s azok özvegyei nyugalombérben, árvás neveltetési pótlékban s a beteg állandó és nem állandó munkások két bányaorvos által ingyenes gyógykezelésben részesíttetnek, továbbá ingyenes gyógyszerekkel és betegpénzzel láttatnak el. A munkások támogatására még egy élelmiszertár tartatik fenn, mely a legszükségesebb élelmi czikkeket verseny útján nagyban és kifogás nélküli minőségben szerezvén be, azokat a személyzetnek lehetőleg legolcsóbb árban szolgáltatja ki. A társpénztár vagyona az 1894. év végén körülbelül 158.640 frt volt és a bányamű a társpénztár terheinek fedezéséhez 6.452 frt 58 kr-ral járult. Ezeken kívül Nagyágon az állam költségén egy VI osztályú elemi iskola tartatik fenn, mely tanintézetben a szegény sorsú munkásnép gyermekei magyar nyelven ingyenes tanításban részesíttetnek. A bányászatra befolyással bíró közintézetek közül a m. kir. pénzügyminisztérium által fenntartott bányaiskola említendő fel, melynek czélja a bányaüzem vezetése körül elméletileg és gyakorlatilag megfelelően képzett felőröket és felvigyázókat nevelni. Egyebekre nézve megemlítjük, hogy az ezüst beváltási árának kgkint 11 frttal való leszállítása a bevételnek 1634.00 frttal való csökkenését vonta maga után.
Magyar Polgár, 1901. február 11. Munkászendülés Nagyágon.
A nagyági aranybányákban f. hónap 1-től kezdve a szakmányszerinti munkásbérrendszert léptették miniszteri jóváhagyással életbe. E miatt a munkások azon része, mely a Ferencz tárnában dolgozik, elégedetlenkedni kezdett és f. hónap 5-én, mint a „Hunyad” írja, egy küldöttségük jelent meg Steinhaus Gyula bányatanácsosnál, kérve a régi munkabérszabás visszaállítását. A bányaigazgató azt felelte, hogy másnap reggel a tárnánál megadja a felvilágosítást. Hatodikán reggel néhány tisztviselő kíséretében meg is jelent a tárna előtt, hol a munkások mintegy 200-an már várták, de nem hallgatták meg, hanem követeltek a régi munkabérszabást. Előlük az igazgató társaival a munkásfogadó szobába menekült és mikor ennek ablakait kővel bedobálták, akkor a tárnába, melynek ajtaját belülről bezárták. Aztán a csertési tárnába vezető aknán át egy sürgönyt küldött az igazgató Csertésre, honnan a harói csendőröket és Gyulay főszolgabírót értesítették. Ez alatt a munkások, a tárnaajtót nem tudván betörni, oszladozni kezdettek. Mikor 3 harói csendőr megérkezett, mintegy 80 munkás volt együtt a templom előtti téren. A bányatanácsos a csendőrökkel lakására ment, s arra nyomultak a munkások is. A csendőrök fölszólították a zavargókat, hogy oszoljanak szét, de nem oszoltak, sőt fenyegetőztek, mire a csendőrök rohamot intéztek ellenük s 4-et megszúrtak közülük, egyet oly súlyosan, hogy a dévai kórházba kellett szállítani. Erre szétoszlottak a zajongók.
Gyulay főszolgabíró Déváról 4 csendőrrel megérkezvén s kihallgatásokat tartván, a rend jórészt helyreállott s 7-én a munkások nagyobbrészt munkába is állottak a főszolgabíróság a vizsgálati iratokat áttette a kir. ügyészséghez.
Déva és Vidéke 1906. június 30. Meghívó.
A nagyági m. kir. bányaiskola 70 évi főnállása után f. hó végén megszűnik; 1836-tól 1906-ig sok derék bányászt adott a hazának. Az iskola utolsó tanfolyamának végzett növendékei a záró évet méltó ünnep keretében óhajtanák megülni. Ennek folytán f. é. július hó 7-én a m. k. bányaiskola nagytermében záróünnepélyt és táncvigalmat rendez.
Belépti-díj: tetszés szerint. Esetleges tiszta jövedelem az orgona javítására fordíttatik.
Kezdete este 8 órakor.
1907. január 26. Az angolok Nagyágon.
Írta: Saskeöy József. Déva, 1907. január 25-én.
Nincs kisebb dologról szó, mint arról, hogy a nagyági aranybányákat egy angol kohó-társaság meg akarja vásárolni két millió néhány százezer korona örökárért. Az alkudozások már évek óta tartanak, s az angolok eddig hetvenötezer koronát tettek le óvadékul.
Ez a körülmény azt mutatja, hogy az eladási ügylet komoly; komoly az angolok vevési szándéka s a bányatulajdonos is számolt azzal, hogy eladja bányáit.
A nagyági bányák társulati tulajdont képeznek. 128 részből 56-ot bír a kincstár, 32-őt az uralkodóház, harminczkettőt egy osztrák téglagyáros, a többi egyes részvényesek közt oszlik meg.
A bányák eddig, mivel a társulat nagyobb tőkebefektetéstől fázott, igen csekély évi hasznot adtak, sok év veszteséggel zárult, úgy, hogy a kincstár 800,000 korona kölcsönt is kénytelen volt adni.
Nagyág lakossága kizárólag bányásznép, román és német ajkú, kevés hányada magyar.
Ezek előrebocsátása után vizsgáljuk meg e kérdést elfogulatlanul, tárgyilagosan.
Lehetetlen, hogy mindenkinek szemébe ne tűnjék e kérdés szocziális, kulturális és nemzetiségi érdeke. — Lehetetlen, hogy ezt az ügyet elintézzék a közvélemény hozzájárulása nélkül. Lehetetlen, hogy ezt az ügyet önző haszonlesésből oldják meg. És végül lehetetlen, hogy a kormány azért, hogy befektetett kölcsönén felül még néhány százezer koronához jusson, mellőzze ezeket a fontos érdekeket.
Mert miről van szó? Arról, hogy egy kapzsi társaság éveken át folytatott kutatásai közben tudatára jött annak, hogy ez a vidék jó haszonnal kecsegtet, olcsó pénzért, potom árért megveszi, hogy aztán néhány év alatt kiaknázza s bő áldással megrakodva tovább menjen.
Ennek a vállalkozásnak súlyos következményei lehetnek. Az angolok, ha nagy befektetést, nagy áldozatokat helyeznek el, idegen néppel s a helyi bányásznéppel éjjel-nappal dolgoztatva azon lesznek, hogy a vidéket gyorsan kiaknázzák. Ez több a bizonyosnál.
S mi lesz aztán? Az lesz, hogy ez a két ezer főből álló szegény nép kenyér nélkül marad és munka nélkül. A mostani műszaki munka mellett a nagyági bányák évtizedekre adnak tisztességes kenyeret a népnek, az angolok öt év alatt földönfutóvá teszik azt a népet, mely ma, függésben lévén némileg az államtól, állameszmének, a nemzeti törekvéseknek egyáltalán nem ellensége.
Félő, nagyon félő, hogy ez az alkalmazkodó nép, kenyér hijján elégedetlenségében, elkeseredésében majd dühödt ellenséggé fajul. A mai korban, mikor a lelketlen izgatok a szocziálizmus s a nemzetiségi jelszavak alatt bujtogatják ellenünk a népet, ma, mikor kenyeret ad az állam nekik, ezzel a körülménnyel számolni kell.
Az itteni állami iskolák évtizedes, hangyaszorgalmú munkásságát is veszélyezteti ez az adás-vételi ügy. — Kulturális érdeket is bolygat az. Az angolok nagy, angol bányász tömeget hoznak ide, ezek gyermekei még nehézkesebbé, még nehezebbé teszi majd az iskolai munkát. Nagy lesz a visszaesés.
Az angolok vezetőit gondnoksági tagokul kinevezni nem lehet, mivel nem magyar állampolgárok; kénytelen lesz a hatóság az egyszerű, laikus bányászembereket kinevezni gondnoksági tagokul. Hogy ez a gondnokság aztán nem lesz szellemi támogatója az iskolának, hogy az nem fog lendíteni az oktatásügyön, az egészen bizonyos.
De óriási visszaesés, sőt pangás fog bekövetkezni a magyarositól akczióban. Népünk — az iskola, az Ifjúsági Egylet s a Könyvtáregylet s a templom közreműködésével szépen magyarosodik. A mai fiatal generáczió már elég jól beszél magyarul.
Hogy ez az állapot homlokegyenest ellenkező lesz az eladás után, az előre látható. Az új gazdát nem lehet majd kötelezni, hogy magyarosítson, a nép kikerül az államtól való függésből, bizonyára nem hajlik annyira a magyar szóra. Ha pedig kenyerét veszti, azt is elhagyja, amit eddig hosszú munka árán szerzett.
Itt a tizenkettedik óra, márczius 31-én lejár a terminus, tegyünk, cselekedjük. Az eladási ár mesésen kevés, az állam vegye át maga. Ez az egyedüli helyes megoldás. Hisz a társulat tartozik, ahhoz a 800,000 koronához nem kell már csak 400,000 s az állam tulajdona egészben a bánya.
Amikor felhívtuk erre a kormány figyelmét, hiszszük és reméljük, az nem fog elzárkózni azok elől a fontos állami, kulturális, nemzetiségi és szocziális érdekek elől, melyek ehhez a fontos kérdéshez fűződnek.
A dévai „Impertinensek clubbja” megnyitása
Közelednek a hosszú, téli esték; a casinóban 8 órán túl nincs mit tennünk, több, kézzel fogható ok miatt vendéglőbe sem járhatunk, szegény nejeink nem érdemlik meg tőlünk, hogy folyvást nyakukon zsémbeljünk; alakítsunk tehát egy clubbot, hol néha-néha egybegyűlhetünk – indítványozá a minap egyik barátunk. Mi pedig felkaroltuk az eszmét s elhatároztuk, hogy az indítványozott clubbot minél hamarabb életbe léptetjük.
Az Úrnak 1879. évében, november hava 8-ik napján esti 8 órakor tartottuk meg az alakuló ülést, a város egyik leglátogatottabb vendéglőjében. A casinóból vonultunk oda testületileg. Az ég borult s a távolban búsan pislogó lámpások még növelték az éj sötétségét. Mint bátor, de a veszélyt a mennyire lehet kerülő férfiak, óvatosan, egymás kezét fogva haladtunk előre. Daczára nagy sárnak, az út közepén igyekeztünk maradni, nehogy a járdára kinyúló árokba bukjunk. És így sikerült szerencsésen eljutnunk utunk végpontjához, az arany kulcshoz címzett vendéglőbe. Tájékozásul kérdjük, hogy ez az „aranykulcs” egykor nem az „örökké tartó világosság” vala-e? Több barátink is ott találván azonnal hozzáfogtunk a clubb alapszabályinak megállapításához, következő eredménnyel:
A clubb elnevezése. A javaslatba hozott elnevezés – Imreptinensek Clubbja –tekintettel azon körülményre, hogy ezen epithetonra kisebb-nagyobb mértékben a clubb minden egyes tagja igényt tarthat, egyhangúlag elfogadtatik.
A clubb czélja: társalgási eszmecsere a magasabb pletyka útján. Miután a tagok hivatalos működésükben egész héten úgyis igen sokat beszélnek, a clubban hivatalos ügyekről szólani nem szabad. Az impertinentia kosmopolitikus tulajdonságot képezvén, a nemzetiségi vitákat teljesen kizárják; politizálni csak azon személyekről szabad, melyek a szombatonként megjelenő Hunyad „szemle” rovatában fel vannak említve.
A clubb tagjai: rendesek és tiszteletbeliek. Rendes minden jóravaló ember, ki a clubb ülésein megjelenik s a szabályoknak magát aláveti. Tiszteletbeli tag minden honpolgár, ki a politika, tudomány vagy művészet terén kitűnt, vagy ki a clubbnak évenkint legalább egy akó – 5 erdélyi veder borral kedveskedik.
Helyiség. A clubb felváltva az „aranykulcs”, „Budapest,” „Ardelean” és a „magyar utczai vendéglőben” tartja üléseit. Az utóbbi három helyiség tanulmányozására azonban egy három tagú bizottság küldetik ki: de miután ezen bizottság a megyei és városi bizottságok példájára jelentését soha sem fogja beterjeszteni, alattomban értetődik, hogy az összejövetel folyvást az „arany kulcsban „ leend.
Idő. Elfogadtatik ugyan, de csak elvben, hogy a clubb minden második nap egybegyűljön, de tekintettel az ország kedvezőtlen pénzügyi helyzetére, az ülések egyelőre hetenként csak egyszer, és pedig minden szombaton este 8 órakor fognak megtartatni.
Fegyelmi szabályok. Egyszerre három tagnál több nem szólhat. Minden tag csak annyit egyék és igyék, a mennyit fizetni képes. Ha eszmecsere következtében valamelyik tagnak feje szédülni, lába ingadozni kezd, szomszédja köteles őt hazavinni, de jogosítva van a clubba azonnal visszatérni. Ki tagtársát leszamarazni kívánja, azt csakis az illető fülébe súghatja; a megsértett fél fel van hatalmazva, sértőjét illedelmesen az utczára kihívni, és az ügyet ott lovagiasan elrendezni.
Közlönye a clubbnak a „Hunyad” de csak addig, míg ez a clubb minden egyes tagját minden lehető alkalommal dicséri és magasztalja.
Az alapszabályok megállapítása után asztalhoz ültünk, ettünk, ittunk, mulattunk, beszélgettünk, miközben az indítványozó saját magára, a többi impertinens tagtárs pedig egymásra emelte poharát. Végre az elnök kinyilatkoztatja, hogy nejétől nyert kimenője már ezelőtt három órával letelvén, kénytelen a mai ülést feloszlatni, de egyszersmind kötelességének tartja minket figyelmeztetni, hogy habár mindnyájan illuminálva vagyunk is, a dévai utczákról ugyanazt állítani nem lehet: legyünk tehát óvatosak, hogy baj ne történjék.
Ezen atyai intés roppantul hatott érzékeny szívünkre: úgy kezdtünk búcsúzódni, mintha legalább is Novi Bazárba indulnánk; baráti kézszorítás, ölelés és csók egymást érte. Egyik tagtársunk pedig felkérte barátját, hogyha a görög keleti templommal szemben az út közepén folyó sáncz-árkába belefulladna, vigye búcsúszavát szeretett nejének, s mondja meg fiának, hogy habár szegény atyja ily társaságba keveredett, s meg is lakolt érette, azért mégis tisztességes ember volt. Egy másik tagtárs szégyenlősen sugá gazdájának, hogy ha a Dobai-utcza iszapjába sülyedne, mondja meg „Juczikának”, hogy ifjú, 55 éves kebele csak érette lángol, és utolsó szava is „Juczika” leend. Mindezekre annyira elérzékenyedtünk, hogy erősítésünkre egy pár palaczk bort kellett ürítenünk, aztán egy „Isten veletek”, egy hatalmas sóhaj, és neki rohantunk a sötét éjszakának.
Örömmel constatáljuk, hogy hála a gondviselésnek, baj nem történt, s az impetinensek estvéjének sajnos utókövetkezményeül tekinthető egyedül és kizárólagosan jelen tárcza-cikk.
Hogy ez a czikk méltó címjéhez azt láthatja az olvasó. Egyébként felesleges megjegyeznünk, hogy nemcsak követendő, hanem elrettentő példák is vannak a világon.
(Hunyad, 1879. november 15)
Természeti jelenségek Déván 1879-1940
Víz nélkül nincs élet, de az sem kényelmes, ha a Jóisten elfelejti a csapokat elzárni. Természetes jelenség az eső, még akkor is, ha hosszasan tart, csak az ember szokott el tőle. Mielőtt tovább lépnénk, el kell mondani, hogy minden folyónak vagy folyamnak volt egy természetes árterülete, amelyet időnként visszakövetelt magának. Ritkán, de mindig csak addig öntött ki. Azonban az embereknek megfelelő volt, ha közel a víz, így az árterületek lecsapolásával szántóföldeket nyertek, mások pedig a folyó árterületére építettek. A folyó az emberek költözködését szabályozásait évtizedeken át tűrhette.
A Dévára telepített bukovinai magyarok aránylag jó helyeken kaptak földeket, elnevezésük Felső-Forduló, Alsó Forduló, Tóállás, Holt-Maros, Sziget, Hargas (Horgas) stb. Persze a földek nem várták őket tárt karokkal, ugarolni kellett, nádast irtani, előkészíteni a földet a termésre. A második telepesek 1909-1910 között álltak neki földjeiknek, tulajdonképpen 1911-re született meg az első termés. Mire a második is meglett volna, hatalmas árvizek keletkeztek Erdély szerte, s nem ritka esetben a házakat is elsodorták, nemcsak a termést. Tény az, hogy bukovinai őseinknek nem volt könnyű. Mire kissé „megkapaszkodtak” volna, jött három év (1912-1913-1914), amikor nem volt termés, majd utána az első világháború (1914-1918), a rendszerváltás (1919) majd a földreform (1921).
Ha átnézzük az 1930-40-es térképeket rájöhetünk, hogy akkoriban Déva nyugati dombjairól több patak folydogált a városba. Megfelelő időben ezek a patakok nem voltak nagyok és hozamuk sem túlzott, de felhőszakadás estén elöntötték a várost és megtöltötték hordalékkal, mint 1939-ben is történt. De nézzük a kor lapjainak jelentéseit:
Magyar Polgár, 1879. Déva, dec. 10.
A pusztító árvizek a 4. és 5-ki esőzések folytán keletkeztek. A Körös Brád községét nagyobbrészt elöntötte, több ház összedűlt. Az ínségesek részére könyöradományokat gyűjtenek s a belügyminisztériumtól segélyt kértek.
A Maros alantabb részeiben medréből kicsapott. A kisebb hegyi patakok az utak legnagyobb részét megrongálták. A Maros apadóban van ugyan, de a vízállás és a jégtorlódás miatt a veszély folytonos, a hajózás lehetetlen.
Hunyad, 1880. február 18. Részleges vízáradás volt Déván. A Cserna vize Csáklány György telke körül megtolulván, az úgynevezett Hajóst (a mostani Mihai Viteazul utca környéke) annyira elöntötte, hogy némely lakókat közbiztonsági tekintetből ki kellett költöztetni.
Hunyad, 1880. március 6. A Marosról, közép vízállás mellett, szépen rendre takarodik a jég. Déva alatt a víz tükre ma már tiszta a jégtől.
Hunyad, 1880. június 5. Jégverés. Május 30-ikén egy nem nagy területű felleg verődött össze északon Nagyág felett és gyorsan közeledve, zúgva kerülte meg Dévát. A jég oly sűrűn omlott belőle, hogy a második sorban levő dévai hegyek még 2 óra múlva is egészen fehérek voltak. A termőhatárnak kevés részét érte; csak a Karolina-szőlőt pusztította el. Maros-Solymos határának felső részét azonban egészen tönkre tette. A búzából semmi sem maradott, a szőlőtőket pedig egyenesen ki kell vágni, mert a fa is össze van rombolva.
Hunyad, 1880. október 9. Földrengés Déván. A folyó hó 3-ikán egész Erdélyben észlelhető földrengés 6 óra 40-45 percz körük Déván is érezhető volt. Már másodikán estve és harmadikán kor reggel a légnyomásnak 750-ről 742-re hirtelen esése jelezte, hogy valami van készülőben a természet nagy műhelyében. A mondott időben három erős D. Ny-ról jövő lökés rázkodtatta meg a földet. A tünemény kb. 3 m. perczig tartott.
Magyar Polgár, 1881. március 11. Árvízveszély Déván.
Levelezőnk írja: Már 7-én délelőtt megindult Déváról a jég, de csakhamar megakadt Déva és Sólymos között, s a jégtáblák Dévánál összetorlódván, a folyó vizét a parttal egy színvonalra emelték délutáni 4 óratájban.
A városi hatóság nagy buzgalommal, s a rendelkezésére álló csekély erő teljes megfeszítésével a szükséges előintézkedéseket megtette: a mentőcsónakokat a veszélyben forgó utcákon elhelyezte, s éjjeli őrséget rendelt ki; este a Maros túllépte medrét, s a Görögvárost elönté.
A tegnapi nap folyamán a víz a vasúti töltés átereszein is keresztül törvén, itt is nagy területet borított el; befolyt a róm. kath. plébánia templomba, s hozzáférhetetlenné tette a járásbíróság helyiségeit. Szerencsénkre a jég leúszott s egyelőre a nagyobb veszély elmúlt városunkról, ámbár az éjjelt is nagy félelem közt tölték el, mert az ég csatornái megeredtek, dörgött, villámlott; még esti 10 órakor is riadót fújtak a tűzoltók.
Hunyad, 1881. március 12. E héten Dévának is bőven kijutott a vízből. A Maros jege megtorlódott a Cserna torkolata alatt, s az úgynevezett Görögvárost egyfelöl a Maros, másfelöl a Cserna egészen elöntötte. Az első áradás e hó 7-én d.u. 2 és 3 óra között jelentkezett. Akkor mentett ki a rendőrkapitány és 2 csendőr a Kokelin-féle téglavetőből 4 czigánycsaládot. Ettől kezdve a víz folyton nőtt.
A városi tanács intézkedett, hogy a Maroson levő jégtorlasz dinamittal robbantassék szét. Töltényeket dobáltak be, szét is robbantak azok, de a torlasz csak állott, mint Sion hegye, s 7 órakor már az egész Görögváros víz alatt volt. Megkezdődött a mentés. Rendőrkapitányunk, csendőreink s néhány polgár nemsoká 23 házból hordták ki az embereket, bútorokat és házi állatokat. E 23 ház közül 10 részint megrongáltatott, részint összeomlott. A Maros jege 8-án délután 4 órakor vonult el a város alól. Ekkor a kiáradt víz is visszavonult medrébe. A jég azonban lejjebb megint megállt, és 7 órakor ismét áradni kezdett.
A másodszori áradás éjfélig tartott. Ekkor rongálta meg a víz a legtöbb épületet, kerítéseket szakított le, s oly erővel rohant végig az utczákon, hogy a mentőknek a legnagyobb elővigyázattal kelle járniok. Az árvíz által okozott kár igen nagy lehet. Ki az országútig minden pincze szinültig tele van vízzel. További veszélytől azonban nem tarthatni.
Önfeláldozó emberek. A közelmúlt napokban lefolyt áradás alatt néhány ember igazán önfeláldozóan viselte magát. Ezek között vannak Sulucz Sándor rendőrkapitány úr és derék csendőreink, kik éjjel-nappal a vész színhelyén működtek, mentettek embert, állatot és bútorokat, nem ritkán övig gázolva az árban. Az ők önfeláldozó buzgalmuknak köszönhető, hogy több kár nem esett a meglevőnél. Dicséretet érdemelnek még Bordán János pályafelügyelő és fia, Jakab és Gáspár hadnagyok, Böszörményi Sándor és Pacurár Niculai városszolga, kik a csónakok biztos kezelése által könnyítették meg nagyban a rendőrkapitány és csendőrök munkáját.
Olvadás. Az enyhe időjárás folytán hegyeinkről majdnem minden hó elolvadt, csak itt-ott látható 1-1 szakadozott fehér szalag. A további olvadás tehát nem sokkal fogja növelni sem a Marost, sem a Csernát.
Árvízi vészbizottság Déván is megalakult. Feladata lesz az árvíz által okozott károk fölvétele és megbecsülése. Elnöke az alispán, tagjai a polgármester, rendőrkapitány, főmérnök, városi orvos, a tűzoltó-egylet főparancsnoka, Rigó Gyula és Terbócs Bertalan.
Hunyad, 1881. március 26. A közelmúlt napokban lefolyt áradás Déva, Maros-Illye, Lapusnyak, Briznik és Dobra határaiban jelentékeny károkat okozott. A lapusnyaki határban egyedül Lázár Pál Oszkárnak egy 35 holdas őszi búzatábláját tette tönkre a szó valódi értelmében.
Hunyad, 1881. április 2. A megszünt esőzés folytán az áradás mostmár szünőfélben van. A hatóságok előrelátó intézkedései folytán emberélet nem esett áldozatul. Maros kiöntése következtében Déva, valamint a szomszédos falvak határa is víz alá került. A város mélyebben fekvő részei veszélyeztetve vannak. A vetéseket az ár elpusztította. A víz egyre árad.
A Maros medre szinültig tele van. E héten csaknem folyton esett, a havasok hótömege most indult olvadásnak; újabb áradástól tarthatunk. Az illyei, brizniki, laupsnyaki és dobrai határok már el is vannak öntve.
Hunyad, 1881. április 16. A Maros áradása egész hónap óta tart, tömérdek kárt okozva völgye egész hosszában a vetésekben. Múlt vasárnap óta azonban a kiáradt víz kezd visszahúzódni a rendes mederbe.
Hunyad, 1881. május 18. Déva város marosparti részeinek e tavaszon másod ízben is kijutott az árvízből. A múlt heti nagy esőzések újólag annyira megnövelték a Marost, hogy az fenyegetőleg megáradt és túllépve a partokat, a rétek, legelők, szántók megszállása után a Görögvárost fenyegette pusztítással. A városi elöljáróság gondoskodása és Sulucz Sándor rendőrkapitány úr elismerésre méltó buzgalma folytán azonban nagyobb kár nem történt, mint a mi megvan, s a minek jelen körülményeink közt emberi erővel úgy se lehetett volna eleit venni.
Az első áradás 14-ikén délben jelentkezett, 15-ikén már kiöntött s 16-án csak csolnakon lehetett közlekedni a görögvárosi utczákon, a mi 17-ikén is tartott. A városi őrség éjjel-nappal künn volt, s a védők szorgalmasan működtek élükön a kapitánnyal.
A pincék mind szinültig megteltek, kertekben és vetésekben igen nagy a kár.
Meggyűlt a bajuk a szegény tutajosoknak. Vasárnapra virradó éjjel életveszélyek közt mentettek ki derék védőink az áradat közepette zátonyra jutott néhány tutajost. A holt Marosban most is ott áll néhány gazdátlan tutaj. Hogy gazdáik hol lehetnek, nem tudhatni; azt beszélik, hogy hat tutajos a vízbe fult, a mi éppen nem látszik valószínűtlennek.
Hunyad, 1881. május 21. Nagy zápor zúdult ránk 18-ikán délután. Innen keresztül húzódva a Sztrigy völgye felé, felhőszakadássá változott és rohamosan megtöltötte a hegyi patakokat. A vasúti hidakat is úgy megrongálta, hogy Piski és Russ közt 3 napra meg van szüntetve a közlekedés.
Hunyad, 1881. június 11. E héten igen sokat esett. Néha egész záporok hulltak le. A patakok meg is áradtak és több felé nagyobb károkat okoztak. Déván is kiöntött a Cserna malomárka. A Görögvárosban több kert és udvar víz alatt áll. A pinczék is telvék vízzel ismét. A Marosnak se kell sok, hogy ismét kiöntsön. Medre szinültig tele van. Mint mondják, egy-egy falu határa már is víz alatt van. A sok esőzés folytán, a légkör is meghivesült. Mintha nem is nyári hónap volna ez a június.
Roppant jégeső volt f. hó 6-ikán Laposnyak és környéke határán, mely még azt is tönkre tette, mit a gyakori áradások megkíméltek. A jég pusztítását növelte a zápot folytán megáradt patakok kiöntése, megrongálva ige sok hidat és utat és kimosva minden terményt a kertekből. Itt valóban semmi termés nem lesz e nyáron se az ősziből, se a tavasziból.
Hunyad, 1881. június 11. Roppant jégeső volt Hunyad megye zarándi részeiben f. hó 9-ikén. Kőrösbányán dió nagyságú jég esett, éspedig olyan mértékben, hogy lapáttal lehetett mérni. Mindent tönkre tett annyira, hogy a kertekben és mezőn egyebet a puszta földnél nem láthatni.
Hunyad, 1881. augusztus 27. Oly rémítő meleg 20 esztendő óta nem volt Déván, mint ezekben a napokban. Napfényen 42 R. fokot mutatott a hőmérő, árnyékban pedig 34-et. Csaknem lehetetlenné vált minden mozgás és munka az emberre nézve.
Magyar Polgár, 1882. január 21.
Hunyadmegyét a múlt évben sokféle nyomorúság látogatta meg. A legnagyobb volt az, hogy a termés az egész megyében rosszul ütött ki. Emiatt itten általános is a panasz. Nem egy gazdától lehet hallani, hogy a földbirtok 1881-ben a műveltetési költségeket se térítette meg. A hivatalos gazdasági tudósítók némelyike mégis jónak látta kielégítő termésről tudósítani a kormányt. Kaptak is ezért leckét nem mástól, mint magától a közigazgatási bizottságtól, mely egyik múlt évi ülésében, ha jól emlékszem, éppen a megye érdemes alispánja felszólalása folytán elhatározta, hogy a termés igaz volta felől feliratban fogja tájékoztatni a minisztériumot. Tehát rossz, igen-igen rossz volt a múlt évi termés.
E mellett sok kárt okoztak a gyakori áradások. A megye azon részében, mely Dévától lefelé a Maros völgyén terjed, nem egy birtok maradt a múlt év folyamán bevetetlenül. Azaz hogy az őszi vetést kimosta az árvíz; tavasszal, mikor az áradat visszavonult rendes medrébe, bevetették tavaszi gabonával; ennek se lett aratás a jutalma, mert újra áradás következett; harmadízben kukoricát és talán negyedízben még burgonyát is vetettek; egyikből se lett semmi, mind a gyakori áradások miatt. A gazdák helyett vízimadarak arattak itten.
Ellenzék, 1882. november 8. Árvíz-veszélyes községek az erdélyi részekben.
A közmunka és közlekedési miniszter rendeleti úton fölhívta Hunyadmegye közönségét, hogy a Maros folyó kanyarulatai által, a megyében fenyegetett községeket jelölje meg. A megjelölés egy felterjesztésben megtörtént és abban Balonicz, Benczencz, Gyógy-Gyalmár, Arany-Nagy-Rápolt, Déva (város), M.-Sólymos, M.-Némethi, Maros Illye, Szakamás, Sztrettye-Gurászáta nevű községek foglaltatnak, mint olyanok, melyek a Maros által komolyan veszélyeztetve vannak. A felterjesztés - azon szempontból indulva ki - hogy a fennjelölt községek a védelmi munkálatok költségeire mitsem utalványozhatnak, a műszaki munkálatokat hivatalból és állam-költségen kéri keresztül vitetni.
Hunyad, 1883. május 5. Áradás és vízbefúlás. Hétfőn egész nap omlott az eső, közben-közben zápor módjára, vidékünkön. E miatt a Maros is kiloccsant, a Peták patak azonban valóságos rohamossággal lepte el Fel- és Alpestes községeket. Az épülőfélben levő vajdahunyadi vasút töltéseiben sok kárt okozott. Ember élet is esett áldozatul: a Makray család csabai születésű szakácsnéja, a ki át akarván menni a kiáradt vizen, elsodortatott és beléfulladt.
Hunyad, 1883. június 10. Szőleink és a június 1-sei jégverés. Azon számos bajok és csapások között, a melyeknek az amúgy sem irigylendő sorsú gazda évente ki van téve, a jelen évben első helyet foglalják el a korai tavasztól a folyó hóig több alkalommal beállott víz-áradások, a mi a minket legközelebbről érdeklő Maros és Cserna folyók medreinek bételése és ki nem kotorása miatt történik. Ezen folyó többszöri kiáradása tönkre tette a dévai határnak nagy részét. Két hóig folytonosan tartó esőzések lehetetlenné tették, vagy igen megnehezítették a tavasziak elvetését, a mi által a határnak alig egy tized része van bevetve, a sok eső okozta víz a szépen mutatkozó őszi vetéseket is nagyon megrongálta, így összesítve gazdasági állapotunkat, őszi vetéseink nagy része eliszapolva, a kukoricza elvethetése tökéletesen lehetetlenné téve. Ezen csapásokat még tetézte a június 1-én délután 4 óra tájt néhány percz alatt hirtelen támadt szélvészes vihar, magával hozva a rohamos esővel vegyült nagy mennyiségű jéghullást, a mely csaknem egészen tönkre tette a dévai Mocsár, Veresmál, Dobron, Tekerő, Patak, Csikmál és Rots nevű szőlők idei s még jövőbeli szőlőtermését is…
Ellenzék, 1883. július 15. Déva, júl. 15.
Hetek óta annyi a vihar és felhőszakadás, hogy a föld már egészen eliszaposodott, jégverés azonban még nem volt. Tengeri szépen ígérkezik. Az aratást ezen a héten kezdettük; az eredmény búzában jó közép, a rozsban silányabb. A szőlő jól fejlődik; kielégítő szüretre számíthatunk.
Ellenzék, 1884. július 25.
Hunyadmegyében az utóbbi napokban roppant viharok és esőzések voltak. Az áradások rendkívül megrongálták az utakat. A Vajda-Hunyadtól délkeletre eső Kalán, Zeykfalva és Kitid községekben olyan jégvihar volt, hogy mindent tönkre tett.
Ellenzék, 1885. május 22. Déva, máj. 19.
Maros vidékét zimankós vad idő látogatta meg 17-ről 18-ra virradóra, Szászváros vidékén a kapás növények mind elfagytak. Különben az utóbbi esőzés se pótolhatja azt a kéthavi szárazságot s Hátszeg vidékén a gabonavetéseket kénytelenek kiszántani. A kukorica alig emelkedett ki a földből s a sok szél a gyümölcsöt lerázta.
Ellenzék, 1885. szeptember 4. Nagy vihar Déván.
Múlt napokban a Déva mellett levő Deczebal nevű hegy felett borzasztó vihar tört ki, mely Déva városra és határára is kiterjedt és irtózatos erővel dühöngve rettenetes mérvet öltött és sok kárt okozott. A szél oly erővel bírt, hogy fiatal fákat földig hajlította, a korosabbakat pedig eltörte. Majd megeredt az eső sűrű jéggel, a melyek között nem egy tyúktojás nagyságú volt. Több ablakot s a kereskedések kirakatait porrá törte a jég, s immens kárt okozott a szőlőhegyek és kertekben. Dacára, hogy alig tartott pár percig a futó zápor, az utcákat tengervíz borította, s mihelyt elvonult a zivatar ismét kisütött a nap.
Hunyad, 1885. november 7. Szerencsétlenség a Maroson.
A maros-németi révnél, a Maros folyón, múlt hó 30-án este olyan szerencsétlenség fordult elő, melynek emberélet is esett áldozatul. A szállító hajó ugyanis, vásáros nap lévén, a gyakori és nagy teherszállítmányok alatt annyira megrongálódott, hogy midőn újabb teherkocsik átvétele végett a németi part felé igyekezett, hirtelen ketté vált, s a benne lévők a vízbe merültek. A hajóban voltak: Preiszig révhaszonbérlő, hat révész és egy gyolcsárus tót. A révészek, kik a folyó sodrával ismeretesek voltak, a hajó roncsaiba kapaszkodva, a hajótörés színhelyétől nem messze szerencsésen a partra vergődtek. A gyolcsárus tót szintén egy darab deszkába kapaszkodott s éle halál közt lebegve vitetett le a vízen egészen Branyicskáig, hol valami sátoros czigányok figyelmesekké lettek kiabálására és szerencsésen partra húzták. Preiszig azonban, ki a szerencsétlen révnek éppen haszonbérlője volt, kapzsisággal párosult bűnös gondatlanságáért életével fizetett. Állítólag ő is egy darab deszkába kapaszkodott s úgy vergődött jó ideig a víz felszínén, ismeretlen helyen azonban a víz alá merült. Hulláját a szerencsétlenség után hatod napra sem találták meg.
Hunyad, 1885. deczember 19.
Állandó nyomorúságunk, amarosi közlekedés fennakadása, a jégzajlással megint előállott. A megyének a Maroson túl fekvő részébe több napig nem lehetett postát küldeni. A kőrösbányai postát, több napi bizonytalankodás után Branyicskára terelték Déváról. Mégis felette ősi állapot ez: hogy ekkor megyének egyetlen marosi hídja se legyen!
Ellenzék, 1886. február 28.
A Maros szabályozása létkérdéssé vált Maros-Illyére nézve. E végből f. hó 15-én birtokossági közgyűlés volt M. Illyén. A közlekedésügyi miniszter kiküldöttje és Hunyadmegye érdemes alispánjának részvételével. A szükséges nagy költségek miatt még mindig nincs eldöntve, hogy lesz-e valami a sokszor emlegetett szakamási és esetleg a burzsuki átmetszésekből, vagy csak a felülről tervezett part-erősítések lesznek szintén nagy költséggel keresztül vive? A legnagyobb bajt az okozza, hogy mióta a sót többé nem hajókon, hanem vasúton szállítják, a folyam medrét sohasem takarították, minek következtében a folyam medrében számos apró sziget képződött.
Magyar Polgár, 1886. május 2. Földrengés Déván. Ápr. 29. délután 5 óra 30 perckor, csendes derült idő mellett, Déván földrengés volt, miközben a járókelők megtántorodtak s a bútorok összekoccantak. A földrengés iránya kelet-nyugati volt. A rengést erős zörej kísérte. Az épületekben semmiféle kárt nem észleltek.
Magyar Polgár, 1886. május 11. Déváról írják máj. 6-ról:
A Maros mentén május 4-ről 5-re átmenőleg az esőzés hóra fordult s a hőmérséklet hirtelen nagyot csökkent. Kapás növényekben a kár máris szembeötlő, szőlő, gyümölcs szintén megsínyli. 6-ra a hó átment, de aznap a völgyekben elolvadt csak a magaslatokon tartja meg magát. A gazdák aggódva néznek a jövő elé.
Ellenzék, 1886. június 26. A megáradt Maros.
Déváról írják: A Maros és mellékvizei az utóbbi esőzések és gyakori záporok következtében szintén kiáradtak tömérdek kárt okozva mindenfelé. Déva rétjei, mélyebben fekvő szántói víz alatt állnak most is. Lovakat, ökröket, sőt embereket ragadott néhol magával az árvíz.
Magyar Polgár, 1887. május 23. Déva, május 23.
A Maros áradása következtében az alsó városrész és a környékbeli szántók, rétek víz alá kerültek. Marosillye mezőváros lakosságának egy része a múlt éjjel barmaival együtt a hegyekbe menekült. A vasúti közlekedés teljesen elakadt. Ter¬ményekben és állatokban nagy a kár. Az egész Maros-völgy tenger.
Ellenzék, 1888. december 7. Földrengés.
Déván, kedden délután három negyed 1 órakor földrengést észleltek. Már egy héttel azelőtt szintén éreztek földrengésformát, de az csak pár pillanatig tartott. Ezúttal sem volt erős, de nagy zörej és zaj követte s egyes épületekben határozott ingást is észleltek.
Ellenzék, 1889. január 8.
A Maros-híd építése is közeleg megvalósulásához s a kivitel gyorsítása szempontjából a legközelebbi rév tulajdonosa: Kun Géza gróf részére előrelátható károsodása némi kárpótlásául 400 frtot ajánld meg egyhangúan a közgyűlés.
Ellenzék, 1889. április 23. Hunyad megyei hírek.
Hunyad megyének május hó 15-ére összehívott tavaszi közgyűlése igen népesnek és élénknek ígérkezik. Be fog töltetni a főjegyzői, egy főszolgabírói (a hátszegi) és egy szolgabírói (a puji) állomás. A tárgysorozatban fog szerepelni a Sólymosnál építendő Maros híd ügye is.
Magyar Polgár, 1893. május 16. Halál a Marosban.
Borzasztó szerencsétlenség történt a napokban Déva mellett a Maros kompjával. Hat utas érkezett az átjáróhoz s beszállóit a csolnokba, melyet Ferkő Mihály hajtott. A Maros meg volt áradva s elkapta a csolnokot. Ferkő Mihály és az utasok közül hárman a hullámokban lelték halálukat.
Magyar Polgár, 1893. június 12. Árvizek.
Az erdélyi részekben támadt nagy árvizekről, melyek most már mindenütt apadóban vannak, e hó 10-iki kelettel a következőket írják:
Déva. A Maros-völgy mindenfelé víz alá került. Minthogy a mellékvizek rohanó áradatát a magasabb hegységek hóolvadása is fokoz¬za, a túláradás folytonosan emelkedik. Déva alsó területe, a Görögváros el van árasztva. A római katholikus zárda templomát torlaszokkal védik. Több kisebb ház bedűlt és a vízárban rekedt lakosságot csónakokon élelmezi a hatóság. Az ár ma egy méternyire áradt ismét. Cserna és a Sztrigy-völgy szintén víz alá került. Magától értetődik, hogy az árvíz tömérdek károkat okozott. Az esőzés tegnap megszűnt és így remélhető, hogy pár nap múlva a vizek a rendes mederbe visszatérnek, de az elárasztott vetések menthetetlenül oda vannak.
Magyar Polgár, 1893. június 14. Déva, (Hunyadm.), jún. 11.
Amit félve sejtettünk, már napok óta, bekövetkezett. A sok víz nem fért el a Maros medrében, az kilépett és óriási termőterületet elárasztott. A nem árteres helyekről a vetések állását jelezni lehetetlen a még folytonos esőzés miatt, mely egyéb károkon kívül még a mezei munkákat is megakasztotta.
Déva és Vidéke, 1893. június 18. Árvíz mindenfelé.
Sok elemi csapás sújtotta országunkat az idén. Mig a Királyhágón túli részekben a tűzvészek pusztítottak el virágzó községeket és népes városokat, addig Erdélyben az árvizek okoztak kiszámíthatlan anyagi károkat. A folytonos esőzések következtében számos folyó és patak kiáradt, részben vagy teljesen elpusztítva a szép reménnyel kecsegtető termést.
Az eddigi jelentések szerint a Maros, Ompoly, Kis- és Nagy-Küküllő, Olt, Szamos folyók és sok patak öntöttek ki nagyobb területen. Maros- Ilye és Alsó-Maros-Váradja községeket a Maros teljesen elöntötte s az utóbbiban mintegy 40 ház romba dőlt. Gyulafehérvár egy részét szintén elöntötte a Maros s a környéken több ezer holdnyi területen elpusztította a vetést. Tövis és Piskin, valamint Ugra és Kerelő-Szent Pál között a folyó árja valóságos tengert képez. Az Emke algyógyi földmives-iskolája jelentékeny károkat szenvedett az áradás következtében. Nagy Enyed, Medgyes, Balázsfalva, Erzsébetváros, Gyulafehérvár, Segesvár, Kőhalom, Alsó-Rákos, Hévíz, Királyhalma, Szászváros és Déva határain óriási terü¬leteket lepett el az árvíz, Kolozsvárt pedig a postarét s a Szentgyörgyhegy alatti szántók állanak viz alatt.
A Maros és Temes a Bánátban szintén kiöntött nagy területen. A lakosságot mindenütt kétségbe ejtette a súlyos elemi csapás, mert a mellett hogy nagy kárt okozott a lakásokban és gazdasági épületekben, a vetéseket s a takarmányt is elpusztította. Hozzávetőleges számítás szerint az árvíz által okozott kár több millióra rúg. Újabbi jelentések szerint különben az ár jelentékenyen apadott.
Magyar Polgár, 1895. március 7. Árad a Maros.
Maros vize ezúttal csak a népdalban folyik csendesen, a valóságban elbizakodottan tobzódni és áradni kezd, különösen az erdélyi részeken, Déva táján, ahol méghozzá, két nap óta tartó állandó eső szaporítja a szennyes hullámokat. Gyulafe¬hérváron és Déván már megtettek minden előkészületet az árvízveszedelem esetére.
Déva és Vidéke, 1895. március 26. Az árvíz Déván.
A nagy esőzés és a beállott hirtelen olvadás következtében Déván a Maros kiöntött, és az egész tóhát, marosmente, a vasúti töltésig víz alatt áll; a görögvárosból a lakók kiköltözködtek hajókon; a Hajós nevű utczából is egynéhányan. A városi hatóság minden intézkedést megtett és a veszély bekövetkeztére előre számítva, a mentéshez kívántató minden eszközt ideje korán beszerzett és elhelyezett.
Magyar Polgár, 1895. március 26.
Az időjárás Hunyad megyében, mint levelezőnk írja - rendkívül változó és szeszélyes. Verőfényes napsugár és hózivatar váltakozik naponta többször is; közben olyan fergeteg tombol végig, hogy még a szilárd házak is meginognak; azon közben olvad a nagy hótömeg s a Maros már kicsapott medréből, a dévai Tóállás, valamint Haró maros parti része víz alá került.
Pesti Hírlap. 1895-03-28/86. szám. Déva, márc. 27.
Dévánál a Maros erős áradásban van. A város alsó részeit víz borítja. A lakosság egy része lakásaiból kiszorult. A vasúti állomásra csak kocsival lehet jutni. Az áradás nőttével nagy károk fenyegetnek.
Déva és Vidéke, 1895. április 4.
Az árvíz a folytonos esőzés és a hirtelen hó-olvadás következtében kezd Dévára is veszélyessé válni; már a Hajós utcza elején másfél méter magasságot ért el a víz, ha még emelkedni fog, a vasúti indóházhoz közeledni nem lehet kocsival, legfeljebb csolnakon.
Déva és Vidéke, 1895. április 11. Árvíz Déván.
A tavaszi árvíz ez idén is megkívánta a maga áldozatát; nemcsak Déva vidékét öntötte el a Maros, hanem az egész Marosmente nyakig úszott az árban; nálunk a veszedelmet még okozta a Cserna folyó kiöntése is s ez által kétszerezve éreztük a víz romboló hatását. Nem elég, hogy az idei árvíz házakat döntött romba, de megakadályozta teljesen a közlekedést; hátráltatta a mezei munka megkezdését; ez a nélkül is takarmány szükségben szenvedő gazdákat megfosztotta azon reménytől, hogy marháikat mielőbb a legelőre hajthassák.
Csak egyszer jutott volna eszébe a magas kormánynak, mely az utóbbi időkben olyan meddő reformokkal tölti el minden idejét, hogy megkérdezze az áradó vizektől sújtott Maros-, Cserna-menti községeket, hogy hát mit csinálnak?...mint védekeznek a rakonczátlankodó folyamok dolgában?...csak egyszer jutott volna eszébe valamelyik országgyűlési képviselőnek, hogy kerületébe minden évben ismétlődő csapásokra felhívta volna az illetékes körök figyelmét; miért nem sürgették, hogy legalább a tavaszi árvizek idején a súlyosan fenyegetett helyekre szakértő folyam-mérnök kiküldessék, ki tanulmányozva a terep viszonyait, a kiáradó folyam medrét, a víz szabad lefolyásainak akadályait, hogy egy tervet adhatott volna be az áradások meggátlására.
Ha az árvíz-veszedelem csak úgy szórványosan 4—5 évenkint látogatna meg bennünket, még talán föl se vernénk; némi államsegély, adóelengedés, országos ínséges segély-adományok könnyítésének a vízkárosultak nyomorán, de nálunk az áradás minden évben mathematikai pontossággal és következetességgel beköszönt, tehát keresnünk, fürkésznünk kell az okokat, melyek ezt előidézik.
Nem kell oda nagy műszaki tudomány, hogy fölismerjük a bajt, hisz nálunk a legegyügyűbb szegény-paraszt is tudja a kútforrását a bajnak; ujjal tudja megjelölni azokat a helyeket, hol a víz medréből kilép és megtudja határozni a védelem eszközöket; laikus létére teljes tudatában van annak, hogy minő vízszabályozási munkálatok szükségeltetnének, hogy a folytonos kiáradások, ha nem is véglegesen, de megkevésbíttetnének.
Csak itt a dévai határba két rövid átmetszést kellene végrehajtani, már a Maros folyó rohama ez által megtöretnék; a Cserna szabályozásával pedig a Maros völgyén elterülő szántó-, kaszálóföldek meg lennének mentve a beiszapolástól.
Csak egy kis jóakaratú mozgalom indulna meg az illetékes körök részéről és az ártérben fekvő községek szívesen hozzájárulnának minden áldozathoz; nevezetesen az átmetszés által előforduló kisajátítási költségekhez és közmunkával a vízszabályozási munkálatokhoz, csak egy kis jóakarata kellene a kormánynak ahhoz, hogy a Marosmentén ármentesítő társaságot létesítsen, hogy erre a vidékre is kiküldené a folyam-mérnökét, közegeit legalább a veszély idején; ezt a jóakaratot pedig megérdemelnénk már csak azért is, hisz mindig szabadelvűpárti képviselőt küldünk az országgyűlésre.
Déva és Vidéke, 1895. május 16.
A tavaszi árvíz nagyobb károkat okozott: M.-Illye, Sztrettye, Sárfalva, Gyalmár és Déva területén. Összesen mintegy 288 család jutott e miatt Ínségbe. Ezek érdekében úgy a belügyminisztériumtól, valamint országszerte és megyeszerte megindított gyűjtés útján könyöradományt, illetve államsegélyt igényeltetett.
Magyar Polgár, 1895. augusztus 12.
Nagy vihar vonult el 6-án d. u. 5 óra körül Déva fölött, mely egy óránál tovább tartva házfödeleket bontott és kéményeket tört; különösen sokat szenvedett a vármegyeház fedele. A rákövetkező éjjel jó eső áztatta a kiaszott földet és azóta a nagy hőség is enyhült; Déván a nappalok, habár még mindig nagyon melegek, de legalább tűrhetők, az esték s reggelek épen hűvösek.
Pesti Hírlap. 1896-03-18/77. szám. A Maros áradása.
Déváról írják: A derült tavaszi napok következtében a Maros folyvást árad, a partokat azonban még sehol sem lépte át. A zátonyok és kisebb szigetek nagy része víz alatt van.
1913
Déva és Vidéke, 1896. szeptember 17.
Nagy zivatar volt f. hó 12-én délután 3 és 4 óra közt Déván; a Víz-utcában most épülő korcsma alapzatából kihányt földtömeg és a Dobolyi-utcza kövezéséhez nagy garmadába rakott kőmennyiség a lerohanó vizet feltartóztatta és a szomszédos pinczelakásba hatolt a víz, honnan a lakók alig bírtak kimenekülni, vagyonuk egy része is megrongálódott.
Most az a kérdés, ki fogja e szegény emberek veszteségét kárpótolni? Hanyagság terheli a városi hatóságot, hogy a földet ideje korán el nem hordatta; az épület már tető alatt áll és a kihányt föld még mindig ott díszeleg.
Déva és Vidéke, 1897. május 20. Áradás.
Ha még pár napig fog tartani az esőzés, mely április közepétől mostanig csekély megszakítással folytonosan boldogít, félni lehet a maros kiöntésétől, mely semmivé tenné az idei termést, már a sok esőzés úgy is végtelen kárt okozott, mert a mezei munkát teljesíteni nem lehetett.
Pesti Hírlap. 1897-07-06/185. szám. Déva, július 5.
Múlt éjjel 10—2 óra között óriási vihar pusztított Déván és környékén. Dévának összes középületeit, főleg a megyeházát, az állami leányiskolát erősen megrongálta a szélvihar. A vihar fákat csavart ki. A jégverés az ültetvényekben és a szőlőkben roppant kárt tett.
Déva és Vidéke, 1897. november 18. Ver az Isten mind a két kezével.
Nem volt elég, hogy az évi termését gazdáinknak semmivé tette a 3 hónapig tartó esőzés — és a júliusi árvíz, — a mostani hideg száraz fagyos idő tönkretette az őszi vetéseket. Pár napja ugyan meglágyult az idő, gyenge esőzés állott be, de kérdés, hogy segíthet-e már a pusztulásnak indult mezőkön?
Déva és Vidéke, 1898. július 14. Árvíz.
A nagyobb mérvű jégveréstől még ez ideig a dévai határ megmenekült, hanem most az árvíz teszi tönkre, a Cserna patak mely szabályozatlan állapotában megölő átka e vidéknek újból kiáradt és a tóállás holt maros nevű düllőkbe fekvő tagbirtokokat elárasztotta.
Nagy indolentió úgy a birtokosság valamint a hatóságok részéről, hogy e patak szabályozása végett mind ez ideig nem indítottak semmi moz¬galmat a néma gyermeknek az anyja se tudja mi baja, ha az illető érdekeltek nem panaszkodnak, ha nem ösztökélik minden lépten nyomon a kormányt, mely mindenütt szabályoz csak éppen Hunyadmegyét felejti el, ha nem hívjuk fel figyelmét a terményeinket minden másod évben megsemmisítő patak szabályozására, ha ország gyűlési képviselőink szemet hunynak a helyett, hogy figyelmébe ajánlanák a bölcs kormánynak égető bajunkat, — akkor ez az állapot így fog tartani még évtizedeken át és Maros mentén elterülő legtermékenyebb földjeinknek csak minden harmadik évben fogjuk hasznát vehetni.
Kevés állami hozzájárulással a birtokosság részéről is némi kevés áldozattal a Cserna folyó szabályozható lenne, egy pár átmetszés a Maros folyón a vaspálya töltésén egy tágas nyílású áteresz megszabadítana minden bajunktól. Talán egy képviselő választás előbbre vinné ügyünket?...megfélemlítenénk a szabadelvű kormányt hogy átcsapunk az ellenzékhez és nem választunk kormánypárti képviselőket, talán e kényszer hatása, alatt sok adót fizető gazda közönség vitális érdeke, állami szempontból is figyelembe jönne.
Magyar Polgár, 1898. augusztus 8. Halál a Marosban.
Kádár Szabó János, dévai iparos 16 éves fia, Gyulay György hentes tanonca, egyik délután a vágóhídról a Marosba ment fürödni. A figyelmeztetés daczára rossz helyen ugrott a vízbe; rögtön alámerült és fuldokolni kezdett. Egyik fürdő gyermek utána úszott, hogy kimentse, de a halálküzdelemben levő a mentőt görcsösen megragadta. Ez a pillanat veszélyét érezvén, hatalmas lökéssel kiszabadítván magát, a vízbefúlót sorsára hagyta. Hulláját szombat reggel vetette ki a víz a partra. A rendőrség a hullaházba szállította.
Déva és Vidéke, 1899. augusztus 3. Szárazság.
Mintha a dévai határ meglenne bűvölve a természettől, míg körülöttünk mindenfelé szakadó esők vannak — nálunk a forró katlanba kiszárad minden, a tengeri már elpusztult, most már a szőlőn is látszik az aszály nyoma.
Déva és Vidéke, 1899. augusztus 10. Jótékony eső.
Valahára a nagy szárazság után f hó 9-én reggelre megeredt az eső és azóta szórványosan folyton esik, és annyira lehűlt a levegő, hogy a nyári ruhák viselését abba kellett hagynunk. A hosszú időig nélkülözött eső a szőlőnek még használt, de a tengerinek alig hisszük.
Déva és Vidéke, 1899. szeptember 7. Felhőszakadás Déván.
A sok elemi csapás, mely ez évben a gazdákat érte Hunyadmegyében, úgy látszik, hogy f, hó 3-án a délelőtti órákban bekövetkezett felhőszakadással véget ért. Ilyen esőre a legrégibb emberek se emlékeznek,— délelőtt rekkenő hőség volt, és délfelé sötét felhők takarták be a láthatárt; és pár perez alatt dörgés, villámlás közt olyan eső zúdult Dévára, hogy pár perez alatt víz alatt volt az egész város, a piaczon elárusítás végett felhalmozott dinnyéket, zöldségeket a rohanó ár sátorostól együtt ragadta magával.
Szerencse, hogy ez a végítélet nem tartott sokáig, egy óra alatt lefutott az egész víz a Marosba — a fellegek megritkultak és a jóltevő nap újra ránk mosolygott.
Déva és Vidéke, 1900. augusztus 16. A Maros áradása.
A folytonos esőzés miatt a Maros annyira megáradt, hogy félni lehet, hogy elönti a Marosmenti községeket.
Déva és Vidéke, 1901. január 10. Hideg tél.
Alig emlékeznek rá, hogy az erdélyi részekben ilyen rettentő hideg tél köszöntött volna be. De általában mindenfelől nagy hidegről értesítenek. A szegény madarak beröpdösnek a nyitott ajtón-ablakon, — künn élelmet nem találnak s reggelenkint megfagyva találunk az útszélen számtalan állatot, melyeknek éjjelre menhely nem jutott.
Azt a bolond, kötni való német professort Falbot, kellene egy éjjelen át valami csángó-szekéren megsétáltatni, hogy élvezze jóslásának következményét, a midőn azt állította, hogy az idén — enyhe, meleg telünk lesz.
Maros-Solymoson a román karácsony estéjén megfagyva találtak két embert, egyik már halott volt, a másiknak a lábai fagytak el s beszállították a dévai közkórházba.
Hasonlóképpen két vándorló mesterlegényt hoztak be a kórházba, kiknek lábuk és kezük elfagyott. Ilyen 20—22 Reamur-fok hidegben az elemi iskolákat és a templomokat, be kellene zárni. Az a sok, apró szegény gyermek majd eldől az utcán, midőn reggel korán az iskolába mennek; és a templomokban hányán betegszenek meg, kiket a buzgóság a nagy hideg daczára oda vezérel, hogy ott egy órát kalaplevéve eltöltsenek?
1913
Déva és Vidéke, 1902. július 24. Nagy viharok.
Az ország minden részében dühöngő viharokról egymást érik a jelentések, értesítések. E viharokból nekünk, hunyadmegyeieknek bőven kijutott részünk. Nincs egy nap, mely elmúlna a nélkül, hogy eső, jég, villámhullásban ne lepne részünk.
F. hó 20-án és 22-én az éjfél előtti órákban olyan égiháború vonult el felettünk, melyhez foghatót még a legöregebb emberek sem észleltek, a villámlás, dörgés egy másodpercig sem szünetelt, ki volt világítva az egész vidék, úgy, hogy a villám-fény mellett olvasni lehetett. Számtalan helyen lecsapott a villám, hogy emberélet esett-e áldozatul, még eddig nem tudjuk, Ez az abnormális időjárás a már aratott búzakalásznak ártalmára van, a sok esőzés miatt kicsirádzik a kévében és a szeme kipereg. —Elmondhatjuk mi is: adtál uram esőt, de nincs köszönet benne.
Déva és Vidéke, 1902. augusztus 7. Hőség.
Amit a nyár eleje elmulasztott, kipótolja a nyár közepe, óriási a hőség — a gyógyszertár ajtaján kiszöge¬zett barométer a déli órákban 39—40 fok Reamurt mutat. — Ilyenkor áldás egy jó uszoda, amivel itt Déván nem dicsekedhetünk, több oldalról panaszkodnak, hogy a vizet igen ritkán bocsátják ki belőle, pedig ilyen rekkenő hőségben az állóvíz megromlik s a helyett hogy könnyebbülést szerezne, sokat árthat.
Nincs szerencsénk a fürdők dolgában, a gőzfürdőt is bezárták, mert az épület rendőri szempontból is kifogás alá esett. Igen üdvös dolgot művelne a tulajdonosa, ha mielőbb eleget tenne a követelményeknek és megnyitná a fürdőt.
Déva és Vidéke, 1903. szeptember 17.
A szokatlanul hosszantartó szárazság felette nagy károkat okoz. A kukorica, mely tavasszal nagy termést ígért, egészen lesilányult: alig ad valami hasznot. A rétek, legelők kiégtek. A barmot istállóra kell fogni, pedig a szénatermés télire sem volt elég. A folyók néhol egészen kiapadtak. A Marost ily csekélynek soha sem láttuk. Esdve várná a nép az esőt, de nyoma sem mutatkozik.
Déva és Vidéke, 1904. október 6.
A szárazság utóhatása. A nyári tartós szárazságnak még csak most érzik, az utóhatásait Déván. A legtöbb kútból teljesen kiapadt a víz és a források nyomtalanul eltűntek. Egy -egy utcában alig van kút, amelyből a víz ki nem apadt volna. Remélhető, hogy a bekövetkezett esős időjárás mellett a források ismét visszanyerik vizüket a dévai vendéglősök legnagyobb — bánatára.
Déva és Vidéke, 1907. július 6. Óriási jégvihar Déván.
A napok óta tartó rettenetes hőség borzasztó módon bosszulta meg magát. Folyó hó harmadikán délután négy óra felé Déván és a szomszéd községekben hirtelenül elborult az ég és óriási vihar, majd felhőszakadás keletkezett, a végén pedig ökölnyi nagyságú jégdarabok estek. A jégeső teljesen tönkre tette a vetést, hüvelyes és más veteményeket. Még ez kellett a szegény gazdáknak.
Déva és Vidéke, 1907. augusztus 3. Felhőszakadás.
Az elmúlt szombaton valóban már nem is esett, de szakadt. Szakadt olyannyira, hogy azok a lapok hasábjain állandóan szereplő „legöregebb emberek” sem igen emlékezhetnek a közel múltban hasonló áradatra, mely Déva utcáin hömpölygött.
A közlekedés teljesen megakadt, nemcsak amíg esett, de vagy egy teljes óráig azontúl is, amíg a hegyekről lerohanó vízlavina elhagyta a várost. Az utcák egyik oldaláról a másikra jutni csak merész vállalkozók tettek kísérletet. A törvényszéket pedig csakis tutajokkal lehetett volna megközelíteni, ha ugyan akadt volna olyan ember, aki még ilyen időben is — az igazságot keresi. A kávéházakban piccolózó férjek jártak még a legjobban. Mindössze félórai kimenőt kaptak a házi imperatrix-től, amelyből azután akaratlanul (?) is jó harmadfél óra lett, ami kártya mellett — valljuk meg őszintén — nem is olyan sok. Lám odafönt mégis csak a férfiakat jobban szeretik.
Déva és Vidéke, 1909. március 6. Kiáradt a Cserna.
A két hónapig tartó kemény téli időt hirtelen kellemes tavaszi időjárás követte, mely a felgyülemlett félméteres havat hirtelen olvadásnak indította. A hegyekről oly nagy mérvben zúdult alá a víz, hogy Déva utcái két napig csaknem járhatatlanok voltak s f. hó 3-án a Cserna is kiöntött. A Görög-város nagy része víz alatt áll. Félő, hogy a Maros is kiönt, ami nagy anyagi kárt jelentene.
Déva és Vidéke, 1909. április 10. A Maros áradása.
A tavaszi hóolvadás és esőzések következtében rendkívül megnőtt a Maros vize, ugyannyira, hogy kiöntéssel fenyeget. Rendőrségünk ez esetre az előkészületeket már megtette. Szászvárosról és Algyógyról szintén magas vízállást jelentenek.
Pesti Hírlap, 1912. május 29,
Déva. május 28. A Maros áttörte a gátakat és a partmenti vetéseket és réteket ellepve a víz, amely Déva egyik külvárosának, az úgynevezett Görögvárosnak egy részébe is behatolt. Az áradás nemcsak a gabonaföldeket tette tönkre, hanem a lekaszált rétek gazdag szénatermését is elsodorta. A lakosság nagy aggodalomban van, mert az áradás még egyre tart és a Maros felső folyásának vidékeiről táviratilag folyton áradásokat jelentenek. Az éj folyamán néhány óra alatt a víz négy méterrel emelkedett. A kültelki kertek és a házak víz alatt állanak. A rendőrségét és katonaságot kirendelték gátak emelésére, a víz azonban ezeket a gátakat egymásután söpri el. A fenyegetett részeken állandó katonai őrjárat teljesít szolgálatot. A veszélyeztetett pontokon Csulay alispán megtette a szükséges intézkedéseket.
Déva, május 28. Az áradás egyre tart. A vészbizottság permanenciában áll. A katonaságot készenlétbe helyezték, hogy szükség esetén a lakosság segítségére legyen. Déli egy óra tájban a víz túlemelkedett a gáton és a szennyes ár elöntötte a földeket, áttörte a Cserna hídját.
A Hungária-gépgyár és a Ziallas- féle gőzmalom csak csónakon közelíthetők meg. A várost az árvíz veszedelmétől különösen a magas vasúti töltés védi, úgy hogy az összes védelmi intézkedések csakis egy gátra fordítattnak.
Szászváros. 1912. augusztus 15. Vihar és villámcsapás. Folyó hó 7-én a rendkívüli nagy hőség rendkívül nagy vihart hozott, amely 8-án megismétlődött Déván és környékén. A vihar éjjel jött valóságos orkán és felhőszakadás kíséretében, mit a rettenetes villámlás még félelmetesebbé tett. Másnap reggel lehetett csak látni a vihar pusztításának rettenetes következményeit. Déva vidékén a gyümölcsösökben lerázta a félig érett és éretlen gyümölcsöt, összetépte a szőlők hajtásait, de legnagyobb a kár a kukoricában, amelyet a vihar a földre fektetett annyira, hogy nagyon sok része a földön is fog maradni. A vihar 8-án délben megismétlődött és ekkor a villám a csángótelep gazdasági szérűjébe csapott, felgyújtván a kicséplés után felhalmozott szalmakazlak közül a legszélsőt. Már-már úgy látszott, hogy a több szekérnyi szalma menthetetlen, amikor a szél elállt és a tűzoltóság, valamint a segítségül siető katonaság együttes munkájának sikerült a pusztító elem¬nek gátat vetni úgy, hogy csak az egy kazal szalma égett porrá.
Majd ősszel...
1912. szeptember. Napi hírek. Az árvíz pusztításai.
Az esőzés és vihar, amely átvonult az ország délkeleti részén és úgyszólván egész Erdélyen, még egyre végzi pusztító munkáját. Újabb záporesők paskolták a tájakat, miáltal még jobban megdagadtok a folyók meg a patakok és így mindenfelé csak növekedett a veszedelem, amiről megdöbbentő adatokban tanúskodnak itt következő távirataink:
Déva, szept. 6. A Maros áradása egész éjjel tartott. A vízállás magasabb, mint tavasszal volt, az áradás idején. Dévának Görögvárós nevű külvárosa egészen víz alá került. Maros szigeten az ár elöntötte a Pap és Lázár-féle birtokokat és behatolt az istállókba. A marhaállomány elpusztult. Déva elöntött részeiből a lakókat és állatokat csónakon szállították ki. A Maros egész völgye Alvincig, körülbelül hetven kilométernyi távolságban víz alatt van. A takarmány, mely behordásra várt, tönkre ment, szintúgy a kukorica és káposztatermés is. A lakosság kétségbeesve nézi egész évi munkájának pusztulását. Az egész vidék ínségnek néz elébe.
Déva, szept. 6. Mára kiderült az idő s az eső már nem esik. Az elöntött városrész még mindig járhatatlan részein csónakokon és tutajokon közlekednek és a még megmenthető tárgyakat az elöntött házakból elszállítják.
Déva, szept. 7. Az árvízveszedelem a tegnap beállott apadás után ma újra növekedett. Az éjjel Alvinc környékén újabb felhőszakadás volt, ami a vizet újra megnövesztette. A városi hatóság és a partmenti községek őrsége egész éjjel talpon volt. A dévai gőzmalmot a víz teljesen körülzárta és a földszint ablakáig ér. Az időjárás állandóan borús és esős. A MÁV igazgatósága jelenti: Az árvíz okozta forgalmi akadályok elhárítása folytán a hortobágyfalva—vurpodi vonalon az összes forgalom ismét megindult. A forgalom megindult a nagyszebeni—verestorony—országbatári vonalon is. A fogaras—brassói vonalon Ósínka és Újsinka között egyelőre csak a személyforgalmat kezdték meg.
Déva, szept. 7. A nagy árvíz miatt a tűzoltóság Tóth Ferenc főparancsnok vezetésével megkezdette a veszélyeztetett házak ingóságainak mentését. Az árterület közelében levő kutakat elzárták, mert az árvíz a föld alatt behatolt a kutakba. A tűzoltóság, valamint a melléje rendelt közmunkaerő permanenciában van. A hadgyakorlaton résztvevő katonaságot hazavárják, mert a hatóság a hazaküldésük iránt, fordult a honvédelmi miniszterhez. Algyógynál egy román paraszt kocsijával át akart hajtani az áron; az ár azonban lovastól a Marosba sodorta, melynek hullámaiba a kocsi a kocsissal együtt odaveszett.
Déva, szept. 7. Az esőzés még ma is tart. Az árvíz egyre nő és már a parttól távolabbra eső községeket is az elöntés veszedelmével fenyegeti.
Déva, szept. 7. Az áradás Arad irányúban terjed és most már Szoborsin, Zám és Tótvárad környéke is víz alá kerültek. Az áradás oly hirtelen jött, hogy a lakosság teljesen tehetetlenül áll vele szemben.
Az árvízveszedelem. Országos zápor.
Már a második hete, hogy állhatatos egyformasággal tart a mogorva, lehangoló idő. Kevés megszakítással minduntalan záporeső paskolja a tájakat. Ilyen körülmények között csak növekednek mindenfelé az árvíz veszedelmei. Az esőzések vigasztalan állapotokat teremtenek mindenfelé. Kivált az erdélyi részekre vár siralmas romlás és pusztulás. Egyre-másra érkeznek a komor hírek a veszélyeztetett vidékekről, mint alábbi távirataink tanúsítják.
Déva, szept. 13. Az árvíz ma reggel óta ötven centiméterrel nőtt. A közúti közlekedés Arad irányában el van zárva. Az országutat ellepte a víz és ezen az utón az ár közeledik a város felé. A honvédség gyakorlóterét már teljesen ellepte. A rendőrség végigjárta a víz alatt levő utcákat és különösén a Gőzmalom-utcában a veszélyeztetett házak lakóit kilakoltatta.
Déva, szept. 13. Az ár folyton nő és most már a Görögváros egészen víz alatt áll. Azonkívül ellepte a városi közvágóhidat. A Hungária gépgyár udvara és raktárai víz alatt állnak. A Bolgár-utcában a kocsik tengelyig járnak a vízben. Az Arad felé vezető országutat a víz Déva határában átvágta és járhatatlanná tette.
Déva, szept. 13. Egész éjjel esett az eső, minek következtében a víz nagymértékben emelkedett. Az alacsonyabb helyen fekvő házak lakói elhagyták lakásaikat és a magasabb fekvésü helyekre menekültek. A víz ellepte a ferencrendi zárda környékét is. A vasúti töltés mindkét oldalát ellepte a víz. A tűzoltóság állandóan a veszélyeztetett helyek közelében tartózkodik, hogy szükség esetén segítséget nyújthasson. Reggel négy órakor elállt az eső, sőt ki is derült az ég, de még újabb esőkre van kilátás.
A dévai árvíz 1913
Nagy árvízkatasztrófa sújtotta mostanában Magyarország délkeleti vármegyéit. A folytonos zivatarok és esőzések megdagasztották a folyókat, amelyek azután kiöntöttek medrükből és pusztító áradatként hömpölyögtek réteken, szántóföldeken, emberlakta területeken át; megrongálták a házakat s a szántóföldeken elpusztították a szegény emberek egész évi keserves munkájának eredményét. Jellemzően mutatjuk e fényképfelvételeink, hogy milyen nagy volt a árvíz. Déván a Maros áradása okozott nagy kárt s e képünkön az úgynevezett görög-városrés két utcáját látjuk. 1. A Maros áradástól elöntött utca. 2. A lakosság menekülése a házakból az elárasztott utcán. A Maros 3-6 kilométernyi széles és 12-12 kilométernyi hosszú területet öntött el a városban. A lakosság nagy kárt szenvedett a katasztrófa miatt.
Déva veszedelme. Déva, június 30. Az árvízveszély óráról órára nő.
A tűzoltósági megkezdte a Görögváros nevű külváros kilakoltatását. A vízmennyiség még nagyobb mint az őszi árvíz alkalmával. Branyicska és Marosillye között a vízár már elérte a vasútitöltés tetejét és a síneket mossa. A közlekedés megakadt. Nagyszeben irányában mindenfelé árvizek vannak. A lakosság ijedelmét növeli és a mentést megnehezíti, hogy az eső vigasztalanul szünet nélkül tovább zuhog, minek következtében az ár folyton növekszik. A katonaságés tűzoltóság a külvárosban dolgozik. Utászcsapatokat is kértek segítségül.
Déva, június 30. Az árvíz elöntötte éjjel 11 órakor az egész Marosvölgyet. Ameddig a szem ellát, mindenütt piszkos víztömeg látható. Az árvíz a Cserna-patak vizét viszszatolta és elöntötte a Görög várost. Ma reggel óta már csak csónakon lehet közlekedni. A katholikus templomot a mellette lévő ferenczrendi zárdával együtt ellepte a víz. Az utászcsapatok még nem érkeztek meg. A kár kiszámíthatatlan. Tönkrement a harcárban az egész termés és a lakosság nagy nyomor előtt lásd.
Déva, június 30. Tegnap estekissé kiderült, de éjféltájban ismét beborult az ég és azóta tovább esik az eső. A Görögvárossal csak csónakon lehet közlekedni. A tűzoltóság Tóth Ferencz főparancsnok vezetésével egész éjjel talpon volt és igen, sokat dolgozott. Ma reggel Gyulafehérvárról megérkeztét a segítségül kért utászzászlóalj katonai pontonokkal. A víz alatt levő utczákban a meggyengült házakból kitelepítették a lakosokat és egyelőre a magasabban fekvő iskola épületekben helyezték el őket. Az Arad felé vezető országutat is ellepte az ár, úgy hogy errefelé a közlekedést be kellett szüntetni.
Elpusztult községek. Déva, június 30. Az árvíz lassan kint az egész vármegyére kiterjed. A megáradt Maros vize visszanyomja a folytonos esőzéstől amúgy is színültig megtelt mellékfolyóit, ezek pedig a hegyi patakokat.
A víz elöntött három községet. Szászváros mélyebben fekvő részeit a három nap óta folyton növekvő ár elöntötte. Nagyrápolt és Benczencz községeket a Maros tönkretette. A Sztrij-folyó mentén Tompa, Bácsi és Batiz községek vannak leginkább veszélyeztetve, melyeknek lakossága segélyt kér. A legveszélyesebb helyzetbe Szacsal község került, ahol két hegyi patak egyesülve ömlik a Sztrijbe. A megáradt vizek elárasztották a községet s a házakat elsöpréssel fenyegetik.
Az elöljáróság katonai segítséget kért. Ma reggel különvonattal egy század honvédet küldtek a veszélyeztetett község védelmére. Tegnap délután Szászváros és Algyógy között az ár annyira alámosta a vasúti fővonal töltését, hogy a vonatok csak átszállással közlekedhetnek. Az éjszaka folyamán a töltést megerősítették és így a forgalmat egyelőre akadály nélkül tudják lebonyolítani. Marosvásárhelyről a városi tanács táviratilag értesítette a dévai hatóságokat, hogy a folytonos esőzés miatt onnan még nagyobb víztömegek várhatók. A nép kétségbeesetten nézi vagyonának pusztulását, mert a termésből még akkor sem lehetne semmit sem megmenteni, ha a vetésről a víz hamarosan le is folyna.
Déva, június 30! Délután 3 óra.
Az eső egyre szakad, s a veszély perczenként nő. A vidékről ijesztő vészhírek érkeznek. Boér Gábor főszolgabíró tegnap és ma bejárta a veszélyeztetett helyeket, s megtette a szükséges óvóintézkedéseket. Sárfalvára, hol legnagyobb a veszély, utászcsapatokat kért a főszolgabíró. Alpestesen egy ház összeomlott, három utcza lakosságát kilakoltatták. Lesnyék községben több ház összeomlott. A kiáradt Maros az országutakat több helyen átvágta, a hidakat elvitte. A dévai katonai gyakorlótér egészen víz alatt áll. A külvárosokban a közlekedés lehetetlen.
Magyarország. 1913-07-01/154. szám.
Árvíz a délvidéken. Falvak pusztulása Hunyad- és Krassó-Szörény megyékben. Elpusztult az egész termés. Déva, Lugos és Karánsebes veszedelme. Az utóbbi napoknak Hatalmas, felhőszakadásszerű esőzései nagy árraveszedelmet zúdítottak ismét a délvidéken, Hunyad megyében, a Maros mentén, Krassó-Szörény megyében pedig a Temes mentén fekvő községekre, városokra és ezek határaira. Különösen nagy a pusztulás a Maros völgyében, amely, valóságos tengerhez hasonlít. A piszkos ár eddig már több községet pusztított é s erősen fenyegeti Szászváros és Déva városokat, amelyeknek alacsonyabb részeit már elöntötte az árvíz. Fokozza a veszélyt az, hogy Marosvásárhelyről a Maros további emelkedéséről adnak hírt. Krassó-Szörény megyében, Lugos és Karánsebes környékén pusztít az árvíz, ahol a Temes és patakjai elárasztották az egész vidéket, elpusztítva itt is az egész lábon álló terméstt…
Magyarország. 1913-07-04/157. szám. Déva, július 3.
A Maros tegnap délután óta apad. A víz az elöntött területekről még nem húzódott vissza, idle aalcsonyabb már. Déván a marosvásárhelyi 22-ik horvát gyalogezred utászcsapat-különítménye Szabo műszaki tiszttel élén a mentésnél emberfölötti munkát végzett. A várható házbeomlások miatt a katonai különítmény állandó permanencziában van. A Kajánpatak Bezsan Kajanel községet elöntötte. Kecskedagánál hegycsuszamlás történt.
Magyarország. 1913-07-09/161. szám. Újabb árvízveszély. Déváról táviratozzák.
A Sztrigy és a Cserna völgyében felhőszakadásszerű eső zuhogott egész napon át, majd jég esett. A kisebb folyók és patakok erősen áradnak. A Maros is újra kezd áradni.
Magyarország. 1913-07-11/163. szám. Déva, július 10.
Két nap óta tartó rendkívüli esőzés folytán a napokban medrébe visszahúzódott Maros folyó ma éjjel újra beáradt és Déva város Tóállás nevű dűlőjében 500 holdnyi területet öntött el. A görög város mélyebben fekvő része ismét vis alatt áll
Magyarország. 1913-07-13/165. szám. Déva, július 12.
A Maros áradása az éjjel még emelkedett. A város vízmentes utczái is víz alá kerültek az éjjel. A víz alá került utczák lakosságát kilakoltatják. A hatóságok permanencziában van-nak. Az éjjel újabb felhőszakadás volt, mely tönkre tettea távíró- és telefonpóznák nagy részét.
Magyarország. 1913-07-15/166. szám. Déva, július 14.
A szombaton jelzett árvíz vasárnap óriási mennyiségben jelentkezett. A víz vasárnap egész, napon át nőtt. A két nap óta növekedő víz az előző heti árvizet hasonlíthatatlanul felülmúlja. Gyuláifehérváron felül, mint jelentik, két községben a víz a házakat ellepte és a családos férfiak gyermekeiket házukra kötözve, a fákra menekülnek, ahonnan katonaság segítségével jönnek le. Vasárnap reggel Gyulafehérvárról a marosvásárhelyi 21. honvédgyalogezred utászkülönítménye 15 emberérl és öt csónakkal Dévára érkezett és emberfölötti erővel végzik a mentési munkálatokat. Az utászcsapat kevésnek bizonyul és attól tartanak, hogy kimerülnek. Gyulafehérvárról éjjel vett hivatalos jelentés szerint, 80 tutajt az ár elszakított a partoktól, a rajta lévő emberekkelegyütt. Három embernek sikerült megmenekülni, a többi a tutajokon maradt, s sorsuk egyelőre ismeretlen. A megyében a hatóságok intézkedésére mentésükre csónakok czirkálnak a Maroson. Marossolymos víz alá került.
Szászváros. 1913. július 17. (kivonat). Ezek után a vármegyei főorvos, Meskó Aladár dr. közegészségügyi jelentése következett, amely szintén szomorú képet nyújtott a vármegyéről. A megye tele van járvánnyal, a rossz időjárás növeli a megbetegedések számát és még Déva városban sincsen tisztességes ivóvíz, valamennyi kút szennyezett vizű. A főorvos jelentéséhez hozzászóló tagok valamennyien megerősítik e szomorú állapotokat. Hajduczky József azt javasolja, hogy leiratot kellene intézni Déva városához, hogy a vívezetéki munkálatok terveit, valamint az összes előmunkálatokat ne tévessze soha szem elől és sürgesse, mert ez a város egészségének feltétele. A bizottság az indítványt elfogadta, továbbá pedig utasította a fő¬orvost, hogy a megyében levő kórházakban tartson vizsgálatot. Ugyancsak a főorvos indítványára kimondotta a bizottság, hogy augusztus 1-től kezdve Marossolymos községben a körorvos a Maros-jobbparti községek számára hetenként rendelést fog tartani.
Magyarország. 1913-07-29/178. szám. Az árvízkárosultak segítsége.
Déváról táviratoztak: Ghillány báró földmivelési minisztert, aki az erdélyrészi árvízsujtótba vidékeket most utazza be, holnapra várják Dévára. A földmivelési miniszter innen Marosujvárra fog utazni, ahol találkozik Sándor János belügyminiszterrel, akivel együtt beutazza azután az árvíz által sújtott vidékeket.
Magyarország. 1913-10-15/244. szám. Az első hó.
Déváról jelentik: Ma reggel a környező hegyeket hó lepte el. Az idő teljesen téliesre változott. A le nem szüretiett szőlőket fagy fenyegeti.
Magyarország. 1913-12-31/308. szám. Árvízvédelmi munkálatok Déván.
Déváról jelentik. Megírtuk, hogy Déván árvízvédelmi bizottság alakult, mely a nagyszebeni kultúrmérnökihivatal mérnökeivel megállapította a védelem módozatait. Eszerint a Maros és a Cserna mentén 11 kilométer hosszúságú védgát fog épülni, mely nemcsak Dévát védené meg az örökös árvízektől, de mintegy 1500 katasztrális holdnyi szántóföldet is mentesítene. A töltés 2—4 méter magas volna és 50 méter árteret hagynának. A Maros szeszélyes kanyarulatait is át akarják vágni és a szétterülő vizeket egy széles és mély mederbe akarják terelni.
ROMÁN VILÁG
Déva és Vidéke, 1926. január 2. Árvizek Hunyadmegyében.
Déván a Maros a görögváros mélyebb részeibe hatolt be, a sósfürdőnél az országutat is ellepte. A csángótelep egy részét a Cserna öntötte el.
Déva és Vidéke, 1926. január 2. A Cserna áradása Déván 24 óráig víz alatt a város néhány utcája - A tűzoltóság a polgárság segítségével min¬tegy 50 családot mentett ki a vízből — Miért nincs a városnak egyetlen egy csónakja sem — Apad a Maros.
Az erős hidegű télre december 21-én jégolvasztó meleg köszöntött be. A nagymenyiségű hó és jég hatalmas árban úszott le a völgybe, ahol a folyamokat megduzasztotta s a kisebb patakokat is medrükből való kilépésre kényszerítette.
Hunyadmegyében is hatalmas árvizek voltak, amelyek nagy károkat okoztak. Déván december 22-én, kedden délután a Cserna hagyta el medrét es elöntötte a Hajós és Téglagyár utcát, végighömpölyögve a harói úton is. A rendőrség azonnal értesítette a tűzoltóságot, amely Breier Sándor tűzoltófőparancsnok vezetésével már fél hétkor meg is kezdte a mentési munkálatokat.
A víz a munkálatok megkezdésekor a Hajós és Téglagyár utcában mintegy 30—40 cm. magas volt, a harói utón ezzel szemben 80—90 cm. magas és egyre nőtt. Éjjel egy órakor érte el zenitjét, amikor a város területén 80—90 cm. míg a harói utón másfélméter
magasságot ért el.
A Cserna áradása szerencsére az ijedtségen kívül nagyobb veszedelmet nem hozott, számításon kívül hagyva azt a kárt, amit a min¬tegy 50 kilakoltatot családnak okozott.
A dévai tűzoltóság derekasan teljesítette munkáját a családok kimentésénél. A serény munka tűzoltó felszereléssel mintegy 12 csángó szekérrel és valamenyi fiakeres segítségével egész a hajnali óráig folyt, ameddig sikerült a veszélyeztetett házakból a családokat a szárazra hozni. Három családot minden bútorával együtt kilakoltattak
Roppant furán festett, hogy mindössze egy csónak állt rendelkezésre s az is privát tulajdon volt, jóllehet a városnak minden körülmények között kellett volna hogy készen létben legyen legalább 10 csónakja.
Sokat köszönhetett a veszélyeztetett területen lakó lakosság a Seiger-cég teherautójának, táblás szekerének és kocsijának, amelyek egész éjjel rendelkezésre állottak. Dicséret illeti: Onițiu Aurel, Guia Péter, Seiger Bernátot, Springer soffőrt, a fiakereseket, valamint a csángókat és még másokat. Önzetlen tettükért a kimentett családok hálája kíséri őket.
A munka Breier Sándor tűzoltó főparancsnok vezetésével a tűzoltósággal annak irányítása mellett folyt, amelynek következő tagjai érdemelnek elismerést: Breier Sándor főparancsnok, Stoica Mihály alparancsok, Bubárnik Miklós, Bartha Mózes, Ruhmann Sándor, Fürst Simion, Kocsis Márton, Károlyi Gyula, Máyer Lajos, Kiss István, Trifán Emil, Daradics Péter, Sebestyén Sebestyén, Dobozi Pál, Barabás Pál, Lovász Imre, Király István, Strauți Niculae, Schneider Dezső és Jósán Petru.
A víz szerdán délelőtt már apadni kezdett, ugyanyira, hogy az egyes házakból és pincékből 23-án délután már szivattyúzni lehetett. A szi¬vattyúzás megszakításokkal egy egész hétig tartott. Itt említjük meg, hogy a tűzoltóság most, is nagyon érezte egy jelzőkészülék hiányát.
Értesülésünk szerint azonban tervbe van véve egy villanyos sziréna megvétele, amelyet a városháza ormán helyeznének el. Reméljük, hogy az mielőbb meg is fog valósulni.
A Maros csak december 24-én csütörtökön lépte ál medrét és árasztotta el a földet úgy, hogy péntek délután minte 40 cm. magas vízréteg borította a görög város mélyebben fekvő pontjait. Péntek estétől azonban egyre apadt s apadása máig is tart, ha csak az újabbi esőzés nemdagasztja meg ismét a folyót.
Filmezik az 1913-as árvizet
Déva és Vidéke, 1926. május 8. Megindulnak az út- és hídépítkezések a megyében.
Mint értesülünk Dr. Groza Péter közmunkaügyi miniszter a dévai államépítészeti hivatalnak út- és hídépítkezésre nagyobb összeget utalványoztatok ki, úgy, hogy ezek a munkák most nagyobb erővel fognak megindulni. A vármegye csak köszönettel veheti ezt az intézkedést, annál is inkább, mivel a decemberi árvíz rombolásai is csak most kerülnek likvidálás alá, már pedig az árvíz által okozott rombolások helyrehozása az előző miniszter kötelessége lett volna. A munkálatok között szerepel a brettyei híd felépítése is.
Ellenzék, 1929. július 18. Hunyadmegyében is áradással fenyeget a Maros. Dévai tudósítónk jelenti: A Maros, amely 1912-ben történt áradása alkalmával felbecsülhetetlen károkat okozott egész Hunyadmegyében, most újra áradással fenyegeti a megyét. Az óriási arányokban meg növekedett víz az alacsonyabban fekvő helyeken már ki is lépett medréből, kisebb-nagyobb károkat okozva a termésben. Dévának a Görögváros nevű városrésze közvetlen közelében folyó úgynevezett Holtmaros is annyira megduzzadt, hogy több helyen mindössze pár centiméter választja el a kiöntéstől.
Ellenzék, 1929. október 6. NYOLC MÁSODPERCIG TARTÓ FÖLDRENGÉS VOLT TEGNAP ESTE DÉVÁN. Dévai tudósítónk jelenti:
Tegnap este kevéssel fél 8 óra után mintegy nyolc másodpercig tartó földrengés volt Déván, amely a város több helyén a lakosság között érthető ijedelmet és pánikot okozott. Több helyen a földrengés oly erős volt, hogy az asztalon levő tárgyak felborultak, vagy a földre estek.
Ellenzék, 1930. június 5. Árvíz öntötte el Vajdahunyadon a csángótelepet. A mentési munkálatoknál egy katona életét vesztette. Déva.
Tegnap délelőtt irtózatos vihar és jégverés pusztított végig több hunyadmegyei községen, ahol a galambtojás nagyságú jég a szépnek ígérkező gyümölcstermést teljesen elpusztította s a mezőkön is nagyarányú károkat okozott. A vihar legnagyobb erővel Vajdahunyadon tombolt, ahol a jég több helyen a házak ablakait is beverte és egész háztetőket szakított le. A vihar lecsendesülése után újabb átok zúdult Vajdahunyadra, illetve az ottani csángótelepre, amelynek lakossága jajgatva és sírva menekült a magasabban fekvő dombokra és utcákra. A telepen átfolyó Cserna vize ugyanis a hatalmas esőtől annyira megduzzadt, hogy rövid félóra múlva az egész telepet teljesen elöntötte, magával sodorva több állatot, takarmányt, bútorokat és mellékhelyiségeket. A borzalmas csapás hírére a dévai 4-ik granicsárezred is katonákat küldött Vajdahunyadra, hogy a mentési munkálatoknál segédkezzenek. Az egyik katonát, névszerint Logojan Niculaet, munka közben az ár elkapta, s mire társai kimentették, már meg volt fulladva. Vajdahunyad és Felpestes között az ár teljesen elmosta a vasúti töltést, úgу, hogy ezen a szakaszon most a közlekedés teljesen szünetel.
Ellenzék, 1931. szeptember 15. Ciklonerejű szélvihar söpört végig a Bánságon és Hunyadmegyén. (kivonat). Déva.
Tegnap d. u. 5 órakor olyan borzalmas orkán száguldott végig Hunyadmegyén, amelyhez hasonlóra még a legöregebb emberek sem emlékeznek, s amelynek pusztításait eddig még hozzávetőleg sem lehet kiszámítani.
Az istenítélethez hasonló orkán úgyszólván minden átmenet nélkül, egyik percről a másikra keletkezett s oly elementáris erővel tört ki, hogy az utcákon és a mezőkön levő emberek hanyatt-homlok menekültek a közelben levő házakba, vagy nagyobb fák alá.
Több embert valósággal a házfalakhoz ragasztott a vihar, Déva határában pedig egy lovas-kocsit gazdástól együtt a Marosba sodort s csak a szerencsés véletlennek köszönhető, hogy nagy nehezen ki tudtak menekülni.
Az orkán, amely az összes cserepekkel fedett háztetőket lebontotta és hatalmas fákat tördelt le Déván, a csángótelepen pusztított a legborzalmasabban, ahol több istállót a bennük levő állatállománnyal együtt 100-200 méterre sodort el.
A megye többi részén, így a brádi, petrozsényi, szászvárosi, algyógyi, hátszegi és marosillyei járásban is hasonló volt a pusztítás. A legtöbb helyen pedig a mezőkön tett felbecsülhetetlen nagy károkat, ahol egész határok kukorica termését tette tönkre.
A megye több falujában házakat döntött le az orkán s egyes helyeken a letördelt fák és leszakított házfedelek több embert súlyosan megsebesítettek.
Keleti Újság, 1931. szeptember 16. Négy emberáldozatot követelt a Temesvár fölött elvonult borzalmas erejű orkán. Déva környékén is orkán pusztított. (Déva, szeptember 14.)
Szombat délután a ciklon Déva felett is átvonult. Körülbelül fél hat óra lehetett, amikor a sodróerejű forgószél meglepte a várost, ahol rendkívül nagy károkat okozott. Házfedeleket sodort le és fákat döntött ki. Különösen a dévai csángótelepen volt a pusztítás nagyarányú. Szászvároson, az állomáson három üres teherkocsit kilódított a sínekből a szélvész ereje. Aurél Vlaicu községben szintén több fát döntött ki és az országút melletti telefonpóznákat tönkre tette. Hátszegen ugyancsak a házfedelek szenvedték meg a szél erejét.
Ellenzék, 1931. október 1. Havazások Hunyadmegyében. Déváról írják: A hirtelen beállott hideg időjárás Hunyadmegyében havazásokat eredményezett. Tegnap reggelre különösen a zsilvölgyi, hát¬szegi, kudzsiri és a brádi hegyeket több centiméter vastagságú hótakaró födte. Déva környékén a nagyági hegyláncolat került hó alá.
Ellenzék, 1931. október 2. MEGRONGÁLTA A VIHAR VAJDAHUNYAD VÁRÁT. Vajdahunyadról jelentik: Az Erdély felett legutóbb elvonuló ciklonszerű vihar erősen megrongálta Vajdahunyad várát. A vár egyik bástyáján a vasvitéz mintegy 15 fokig elhajolt, úgy, hogy a dárda felső vége eredeti helyétől fél méter távolságra hajlott. A vihar a vár tetőzetéről rengeteg cserepet lesodort. A vár eddig is nagyon el volt hanyagolva s a tető több helyen meg van bomolva. A díszterem, az aranyház, zólyomi traktus és az Aranka-torony fölött is nagy pusztítást végzett a vihar.
Keleti Újság, 1932. március 26. Az árvízkatasztrófának halálos áldozatai is vannak (kivonat).
Hunyadmegyében a Maros mellékfolyói még mindig áradnak. Déva mellett robbantják a jégtorlaszokat, a megyében egyes helyeken a jégtáblákat, a hidakat veszélyeztetik. A tűzoltóság a jégtorlaszok, eltávolításán dolgozik. Munka közben az egyik jégtorlasz, amelyen 10 ember állott, kettétört és egyszerre 10 ember süllyedt a víz alá, de szerencsére mindegyiküket sikerült kimenteni.
Ugyancsak itt történt, hogy a dévai tűzoltó-főparancsnok a mentési munkálatok irányítása közben a vízbe zuhant és az ár 25 kilométer hosszúságban ragadta magával és csak nagy nehezen, eszméletlen állapotban tudták kimenteni a vízből. Ugyancsak jelentések érkeztek Hunyadmegyéből, hogy Zsil-folyó vize állandóan emelkedik s a Fekete Körösön is megindult a jégzajlás. A hatóságok mindenütt emberfeletti munkával dolgoznak.
(Déva, április 4.) Dévát is elérte az árvíz több utcát elöntött, Vajdahunyadon pedig a város piacát kétméteres víz borítja. Brádon is pusztít az árvízi harminc centi magasságban, lepte el a várost.
Keleti Újság, 1932. április 7. Árvizek Hunyadmegyében. (Déva, április 5.)
A Maros vízállása már egy hét óta állandóan nő. Vasárnapra virradó éjszaka Hunyadmegyében is kilépett a medréből. Hétfőre, virradóra pedig elöntötte Déva egész Görögváros nevezetű részét s a víz még egyre nagyobb, a hegyi patakok valósággal öntik magukból az óriási piszkos vízmennyiségek.
Déván a víz a Görögváros mind több pontját önti el, úgy, hogy már az országútig jött ki a víz, sőt a vasúti töltés egyik hídján keresztül egész a sósfürdőig áramlott. A Cserna szintén, kiöntött s így Dévának nagy része víz alatt áll, úgy, hogy a hatóságok több utcasor kilakoltatását vették tervbe s állandóan rendőrségi kocsik, állanak, a megrémült lakosság segítségére, akik közül már nem egy család a város magasabb helyére volt kénytelen költözni.
A Cserna Vajdahunyadon szintén kiáradt. Az egész vasúti pályatest víz alatt áll, úgy, hogy a vasúti közlekedés is megszakad. Az egész megyében mindenütt nagy vizeket jelentenek.
Keleti Újság, 1932. április 8. Vajdahunyad katasztrófája.
Déváról jelentik: A Maros és a Cserna vízállása egyre nagyobb. Hétfőn délután öt órakor Vajdahunyadot kellemetlen meglepetés érte. Délután öt órára két méteres magassága vízáramlat lepte el Vajdahunyad városának a főterét. A városban teljesen megakadt a forgalom, a kereskedők kénytelenek voltak bezárni az üzleteiket. A hirtelen támadt árvíz a késő esti órákban visszahúzódott ugyan, de óriási iszapréteget és piszkot hagyott maga után.
Az árvíz dévai halottja.
Déván is egyre nő az árvíz, amely lassanként a város belső területeit is ellepi. Hétfőn éjjel a tűzoltóság inspekciós szolgálatot végzett állandóan folyik a veszélyeztetett házakból a kilakoltatás. A dévai árvíznek szomorú szenzációja, hogy egy bolgár kertész, midőn meglátta, hogy az árvíz a kertjét tönkretette, szívszélhűdésben meghalt. A bolgár kertészt Walko Mihálynak hívják és egyike volt a legszorgalmasabb kertészeknek.
A hirtelen hőemelkedés következtében Déva környékén a Maros is óráról-órára jobban árad. Haró községbe csak csolnakokon lehet a közlekedést fenntartani Déva és Sólymos közötti országúton a víz helyenként másfél méter magas és a közlekedés itt is teljesen szünetel. Brád községben a víz állandóan harminc centiméter magasságot mutat. A lakosság már egy hét óta részben elmenekült a lakásából, részben pedig a házak padlásain várják az apadást.
Keleti Újság, 1932. április 13. Déván megkezdték az árvízkárosultak természetbeni élelmezését. Déváról jelentik: Az árvíz hatalmas pusztításai és rombolásai után sem állott be enyhülés a veszedelemben. A Maros vízállása egyre nagyobb s mind nagyobb víztömegeket jelentenek. A dévai várról nézve, úgy néz ki a vidék, mintha valóságos tenger volna a két hegysor között. A víz a Piski mellett lévő híres Ócskay-féle parkot is elöntötte, sok helyen kétméteres víz fedi az évszázados és valóságos kultúrkincset érő parkot.
Déván a víz szintén nagyobb s a kisebb házak közül néhány már össze is omlott. A hatóságok állandóan szállítják a lakosságot a magasabb fekvésű helyekre. Déva város tanácsa árvíz-bizottságot létesített. Ez a bizottság a társadalom minden rétegének közreműködésével s a dévai Seiger cég hathatós támogatásával csütörtökön már megkezdte az árvízkárosultak élelmezését, mintegy 100— 120 embernek osztva ki meleg ebedet. Hátszegen vasárnap délután a sétateret, vásárteret s a Posta-utcát, valamint a cigánysort öntötte el hatalmas vízmennyiség. Több kisebb ház összedőlt, a víz hidakat, kapukat, palánkokat sodort magával.
Keleti Újság, 1932. április 14. A Maros melletti községek legnagyobb része egy-két hónapig teljesen lakhatatlanná vált. A marosillyei Maros-gát három helyen mégis átszakadt. Déván eddig 15 ház omlott össze, de további házomlások várhatók. Több millió a kár a megyében. (Déva, április 12.)
Amitől féltek, mégis bekövetkezett, a marosillyei Maros-gát három helyen átszakadt s ez okozta Marosillye tulajdonképpeni tragédiáját. A községben csak a dr. Haragos-féle istállókban, a primárián s egy pár magánházban van még férőhely s ezért intézkedtek a hatóságok, hogy üres vagonok álljanak a hajléktalanok rendelkezésére.
A marosmenti községek tragédiája ezzel teljessé válik. Ahogy már megírtuk, Stretea és Gyalmár voltak azok, amelyeket a víz teljesen elöntött, de ugyanígy most már Sárfalva is, amely község szintén teljesen víz alatt van. A mostani árvíz azonban nem egy napig rongálta a házakat, hanem immár negyedik napja állandóan áztatja őket, úgy, hogy a marosmenti községekben a lakások, azok, amelyek nem fognak összeomlani, még további 1—2 hónapig lakhatatlanok lesznek, ami csak fokozni fogja az amúgy is nagy nyomorúságot.
Déván eddig 15 ház omlott össze a városban s további házösszeomlások várhatók, mivel a nedves talajon az összes alapokat megrendítette a víz. A dévai Szentferencrendiek zárdatemplomában kétméteres víz van. Ez a hatalmas kolostor a templommal együtt 1714-ben épült, de ilyen hatalmas árvizet még nem élt meg, lakói az ablakon át létrával közlekednek s kocsival és csónakkal jönnek ki a szomszédos utcába. A segélyezés egyébként megindult, már közel 200 árvízzel sújtott személy kapott eledelt. A készpénzadakozás azonban nem indult meg olyan mértékben, mintahogy azt várták volna, ami a mai nehéz viszonyok között szinte érthető is.
A megyében a kár szinte áttekinthetetlen. Nem is lehet számokat mondani, mert a víz még alig apadt s ez a kevés apadás is pénteken délben teljesen megállott. Tegnap estig az apadás 37 centiméter volt, sőt újabban Déva felé még újabb, nagyobb víztömegeket jelentettek.
Keleti Újság, 1934. június 20. Árvíz Déván. (Kolozsvár, június 18.)
Csütörtökön valóságos ítéletidő vonult végig Déva város felett. Jéggel vegyes felhőszakadás zuhogott órákig, nagy károkat okozva a gyümölcsösökben és mezőkön. A hegyekről leömlő hatalmas vízmennyiség miatt a Cserna folyó kilépett, medréből és félméteres magasságban öntötte el a város utcáit, sőt a magasabban fekvő piacon is negyedméteres víz hömpölygőit végig. Az ítéletidő egyéb károkat is okozott.
A csángótelepen egy hatalmas villám Szőcs Jákob csángógazdának az istállójába csapott bele s az ott levő bikát agyonsújtotta, úgyhogy néhány perc múlva a bika elpusztult. A villám egyúttal az istállót is felgyújtotta. A tűzoltók azonnal kivonultak és sikerült a tüzet eloltani, a kár, a bikán kívül ötezer lej.
Erdélyi Lapok. 1934-07-01/131. szám. Déva. Saját tud.
A Hunedoara (Hunyad) megyén átvonult ítéletidőnek két halálos áldozata is van: Bencze Zsuzsa uras (sárfalva) asszonyt a határban agyonsújtotta a villám, Both Sándor dévai csángógazda feleségét Júliát pedig a vihar földre verte, amitől tüdőgyulladást kapott, s rövid időn belül kiszenvedett.
Keleti Újság, 1934. július 21. Hunyadmegye veszedelme.
Hunyad megyében Déván öntött ki a Cserna patak és okozott tetemes károkat. A keddi és szerdai felhőszakadás miatt a hegyekből olyan víztömegek zúdultak alá, hogy a szabályozatlan Cserna patak nem bírta levezetni és a még munkálat alatt lévő gát gyengébb pontjait az ár átszakította és elöntötte a Csángótelep nagy részét. A város kezdeténél lévő Cserna-hídnál az országutat is elmosta a víz, amelyet pedig néhány évvel ezelőtt az áradásokra való tekintettel, két méterrel felemeltek.
Déva árvízveszedelme a patak szabályozatlan volta miatt évenként többször megismétlődik. Legfőbb ideje volna tehát, hogy a város vezetősége minél hamarabb szabályoztassa a Csernát.
Ellenzék. 1935. május 29. Tornádó szántott végig Déván. Háromszáz méteres sávon mindent elpusztított, ami útjába került. Egyetlen perc pusztítása, milliós kár. DÉVA. (Az Ellenzék tudósítójától.)
Emberemlékezet óta nem tapasztalt, borzalmas erejű vihar vonult át tegnap délután fél 4 órakor Déva felett. A szélvihar a Decebal-hegy felöl jött, mintegy 200-300 méternyi szélességben nyugatról keleti irányban s pillanatok leforgása alatt óriási pusztítást végzett.
Házak fedelét sodorta le, élő fákat tépett ki gyökerestől, tűzfalakat döntött le s a külvárosi utcákban több kisebb házat rombolt össze. Az ítéletidő olyan hirtelen támadt, hogy a lakosságnak ideje sem volt becsukni a nyitott ablakokat. A pusztító vihar erejére jellemző, hogy a polgári fiúiskola nyitott ablakain behatolva az egész berendezést felforgatta, asztalokat döntött egymásra és összezúzta az épület összes ablakait. A vihar mindössze egy percig tombolt elemi erővel Déva felett pár száz méternyi sávban, míg ugyanakkora város egyes pontjain, amelyek kívül estek a viharzónán, a lakosok semmit sem éreztek. Abban a körzetben azonban, ahol az ítéletidő átvonult, az egy perc leforgása alatt legalább 1 millió lej anyagi kárt okozott, emberáldozata nincs a viharnak.
Keleti Újság, 1935. május 30. Milliós károkat okozott a Déva városán végigszáguldó borzalmas szélvihar. Dévai tudósítónk jelenti:
Borzalmas vihar pusztított hétfőn délután Déva város környékén. A szélvihar nyugatról keleti irányban lepte meg a várost és egyetlen perc alatt rettenetes rombolásokat végzett. Az iszonyú forgószél több házat teljesen összedöntött a külvárosban, a nagyobb házak fedelét szakította le, és gyökerestől tépte ki a fákat a földből. A meglepett lakosságnak még annyi ideje sem volt, hogy becsukja ablakait, mikor az iszonyú vihar már behatolt a szobákba is, feldöntve az asztalokat és székeket. Érdekes, hogy a városnak azon a pontjain, melyek kívül estek a viharzónán, semmit sem tapasztaltak a szélviharból.
A rettentő viharnak, mely legalább egymillió lejre becsülhető kárt okozott, szerencsére nem esett ember áldozatául.
Brassói Lapok. 1939. április 1. Déván a patakok vize betört a városba és helyenként a közlekedést is akadályozza. Az árvíz elmosta a Piski és Ópiski közötti országutat.
Szó van a Piski és Déva között fekvő Sárfalva község teljes kiürítéséről.
Déva, március 30. A március 28-ára és 29-ére virradó éjszakákon egész Hunyadmegyében felhőszakadások voltak. A hegyekből ennek következtében rengeteg víz gyűlt össze s az hatalmas erővel zúdult a völgyekbe. A patakok medre s a völgyek térfogata nem volt elégséges ahhoz, hogy ezeket, a vízmennyiségeket rendes úton vezessék le s így a megye nagyon sok helyéről árvizet, jelentenek. Déván hét kis patak utcaszélességben hömpölygött különösen a szerdára virradó éjszaka. Az Andrei Muresan, Aurel Vlaicu utcákon keresztül folyó két patak rengeteg törmeléket hozott azokat a megyeháza előtt s a Ioan Creanga-utca előtt a Regele Carol I. utcán rakta le s hasonlóképpen rengeteg hordalékot tett le a Mihai Viteaz-utcában, a malom mellett. Itt a víz március 29-én is olyan nagy volt, hogy gyalog nem is lehetett közlekedni. Elmosta a hatalmas esőzés és árvíz Ó-Piski és Piski közötti országutat. A víz a Valea Luncoiului-ból kilépett s szerdára virradólag elöntötte Brád piacát. Algyógy járásban két hidat vitt el a víz s elöntötte a Bozes és Ardeu felé vezető megyei utat. Petrillán, a Zsil völgyében a Zsil átszakított egy kisebb gátat. Livazényben egy házba s egy malomba teljesen behatolt a víz, Aninoasán a víz szintén elmosta az utat. A Maros vízállása egyre magasabb. Március 29-én reggel Sólymos körül már kilépett a medréből s elöntötte a községi legelők egy jórészét. Az egész napi esőzés miatt a Maros áradása — mivel a Cserna is színültig megtelt már — egyre fenyegetőbb. Sárfalva község, amely Piski és Déva között fekszik, a legnagyobb veszedelemben forog, mivel alacsony fekvése miatt a Maros teljes döntéssel fenyegetheti. A hatóságok elhatározták, hogy ha az áradás emelkedik, kiüríttetik az egész községet. Bengliu Constantin ezredes-prefektus ezeket, a jelentéseket véve, Stanescu államépítészeti mérnök és Stanescu őrnagy társaságában szerda délelőtt a veszélyeztetett területekre utazott, hogy az intézkedéseket azonnal személyesen tegye meg. Teljesen alámosta az ár a vasúti töltést Marosbrettye és Branyicska között, úgy, hogy szerdán a vonatok már csak csigalassúsággal közlekedtek ezen a vonalon. Ha az áradás így tart, veszélyeztetve van a zárni részen is a töltés, amelyet csak nemrégiben készítettek el újból, mivel itt a víz a rendesnél nagyobb erővel csapódik a töltéshez. Újabb jelentések szerint Hunyad megyében az esőzések tovább tartanak és így a Maros vízállása, egyre emelkedik. Déva árvízveszedelemtől tart.
Keleti Újság, 1939. április 3. Tetemes károkat okoz mindenütt az áradás. (Déva, április 1.)
A Maros vízállása Déva, környékén fél méterrel esett, úgyhogy, az árvízveszedelem ebben a tekintetben elmúltnak létszik. A hegyi patakok áradása azonban tovább tart.
A Vajdahunyad—Piski vonalon az 5. számú, őrháznál az ár elmosta a pályatestet, úgyhogy a forgalmat csak átszállással lehetett lebonyolítani.
Brádon a 107. számra hidat vitte el egy patak vize. Ó-Piskinél s a Holtmarosnál a juhnyájakban okozott tetemes kárt az ár. Éjszaka lepte meg az áradat az állatokat s hatszáz juhot sodort magával. Déva mellett egy juhászbojtár is belekerült a sodró vízbe s halálát lelte a szennyes habokban.
Marosillye mellett az összes alacsonyabban fekvő területek víz alatt vannak. A megyei prefektus személyesen jelent meg a veszélyeztetett vidéken a mentési munkálatok vezetésére.
Keleti Újság, 1939. augusztus 13. Hunyadmegyében tovább tart a szárazság. Dévai tudósítónk jelenti: Hunyadmegyében még mindig tart a szokatlanul erős meleg. Napokon keresztül 50 fokos, sőt Hátszegen 54 fokos meleget mértek s a valóságos szaharai forróságban a levegő villamossága úgynevezett szárazviharokat eredményezett. A pokoli forróságban kisebb eső is volt, jéggel vegyesen, de a levegő nem hűlt le s a szárazság tovább tart, nagy kárt okozva a mezőgazdaságban.
Brassói Lapok. 1940. február 23. Déva, február 21. Nemrég beszámoltunk arról, hogy a Zsilvölgyét árvízveszedelem fenyegeti. A rohamosan megindult hóolvadás következtében a patakok és a Zsil vize megduzzadt. Különösen Lupényt fenyegeti veszély, de ha áradás is lenne, a nemrégiben felépített védőgátak biztonságot nyújtanak. Hunyadmegye északi részében a csertési patak kiöntött medréből s víz alá hordotta a kémendi, balátai és harói gazdák partmenti földjeit. A jelentés szerint az őszi vetés ezeken a földeken teljesen tönkrement. Szántóhalmán a napokban megnyitották a Cserna zsilipjeit, hogy azokat kijavítsák, illetve megtisztítsák. A zsilipek megnyitása következtében a Cserna folyóból nagy víztömegek áradtak a Cserna patakba, amely a dévai tisztviselőtelep alatt folyik. A víz a tisztviselőtelepen kilépett medréből a több kertet víz alá borított. Kálmán János városi mérnök azonnal kiszállt Szántóhalmára és intézkedett, hogy a zsilipeket újból lezárják. Ez az eset a város ármentesítési tervének megvalósítását sürgeti.
Keleti Újság, 1940. február 24. Veszedelmes jégzajlás a Muresen.
Dévai tudósítónk jelenti: A Mures folyón egyes helyeken olyan tömör jégtorlaszok alakultak ki, hogy a Mures folyását eltérítették eredeti irányától. Nagyobb olvadás esetén közvetlen veszedelem fenyegeti Déva alsóbb városrészeit, és Haró községet. A városvezetőség minden előkészületet megtett az esetleges áradás feltartóztatására.
Brassói Lapok. 1940. március 15. Déva felkészült az esetleges árvízveszedelemre.
Több ízben beszámoltunk arról, hogy a nagyarányú hóolvadás következtében megduzzadt a Maros, valamint a többi hunyadmegyei folyó vize és árvízveszedelemmel fenyegeti a lakosságot. A megye északi részében Csertés patak már ki is öntött s víz alá borította a kéméndi, balátai és harói gazdák partmenti földjeit. A kiöntött vízkésőbb megfagyott s a jelentés szerint az őszi búzavetések ennek következtében tönkrementek. A Maros alsó folyásán erősen megindult a jégzajlás s a hunyadmegyei szakaszon lassan, de fenyegetően duzzad a víz. A dévai városvezetőség a jégzajlás ügyében megkeresést intézett az aradi vízügyi hivatalhoz. A válasz már meg is érkezett s a vízügyi hivatal felhívja a város figyelmét, hogy a Marost állandóan figyelem alatt tartsák. Ha árvízre van kilátás, úgy távbeszélőn lépjenek érintkezésbe a vízügyi hivatallal, hogy a szükséges utasításokat megkaphassák. Déva város különben felkészült már az esetleges árvízveszedelemre s a polgármesteri hivatal Kálmán János városi mérnök tervei alapján 3 darab 10—10 személyes csónakot készíttetett a csónakok 10 ezer lejbe kerültek. A konzervgyár 5, a Seiger cég 5 s a magánosok szintén 5 darab csónakkal rendelkeznek. Árvíz esetén tehát összesen 18 darab mentőcsónak áll majd a város rendelkezésére.
Brassói Lapok, 1940. március 17. A MAROS ÉS A CSERNA Déva, március 15.
Déva alatt a Maros és a Cserna kiléptek medrükből. A Görög város víz alatt áll. Az árvizet péntekre virradólag 3 órakor jelentették a rendőrségnek. Bredeanu Corneliu rendőrfőnök, Bengliu Constantin ezredes-prefektus és Santimbreanu szolgálatos rendőrtiszt a helyszínre mentek, hogy megtegyék a szükséges óvintézkedéseket. Ezzel egyidejűleg a mentőcsapatok is megkezdték a fenyegetett városrészek kiürítését. Az árvíz sújtotta lakosságot a belvárosban szállásolták el. A tűzoltók felrobbantották a jégtorlaszokat, hogy utat szakítsanak a víz szabad folyásának. Déván és környékért egész nap szélvihar dühöng, amely a házak tetejéről cserepeket és cégtáblákat sodor a földre. A Zsilvölgyéből is áradást jelentenek. Hátszeg környékén a Sztrigy folyó kilépett medréből. Haró alatt a Cserna elöntötte a földeket és kiöntött a Csertés-pataka is. Déván a Szent Ferenc zárdát, a régi kaszárnyát és a konzervgyárat fenyegeti árvízveszedelem. A víz óráról órára növekszik. Gyulafehérvárról jelentették a rendőrségnek, hogy a jégzajlás teljes erővel megindult.
Ellenzék. 1940. március 19. ÁRVÍZ FENYEGETI HUNEDOARAT.
A Vajdahunyadon keresztül folyó Cserna-patak, a hegyekben levő hó olvadása következtében annyira megdagadt a város alsó végénél, hogy kilépett medréből és állandóan növekedett, áradással fenyegetve a gáton aluli szántóföldeket, valamint a vasúti töltést is. Magát a várost komoly veszély nem fenyegeti, tekintettel arra, hogy pár évvel ezelőtt a patak mindkét partján, a városon keresztül vezető szakaszon erős gátat épített a város és a gyár vezetősége. A polgármesteri hivatal, hogy minden veszélyt megelőzzön, megtette a szükséges óvintézkedéseket. A dévai hegyekről lefolyó hólé is patakot formálva, kárt okozott a dévai Csángó-telepen keresztül vezető országútban.
Visszafelé folyik a Cserna
Ellenzék. 1940. március 21. VÍZ ALATT DÉVA „GÖRÖG VÁROS“ NEVŰ NEGYEDE. Déva határában a Maros folyó ugyannyira megáradt az esőzések és hóolvadás következtében, hogy a város szélén beletorkolló Cserna patak Déván átfolyó ágát visszanyomta s az így visszanyomott Cserna-ág vize kilépett medréből s az alsó folyása mentén elterülő „Görögváros“ negyedet elöntötte. Az éjszaka folyamán a városi elöljáróság a rendőrséggel és katona-tűzoltósággal még az áradás előtt megkezdte a városrész lakosságának kilakoltatását, a déli órákban pedig, amikor az ár már komoly méreteket öltött, minden lakást kivétel nélkül kiürítettek. A Maros által visszanyomott Cserna vize egész a róm. kath. Ferenc-rendi zárdáig, illetve templomig nyomult be. A komoly veszély ellenére a kilakoltatott polgárok a legnagyobb nyugalmat, és fegyelmet tanúsítják s a hatóságok a város többi részében, helyezik el őket az árvízveszély elmúlásáig.
Brassói Lapok. 1940. június 7. Hatalmas víztömegek zúdultak le a Retyezátról a Maros, a Zsil és Sztrigy völgyére. (Déva).
Hunyad- és Alsófehérmegyében nagy áradások pusztítanak. Őrváralja és Hátszeg között a karánsebesi vasútvonalon a Sztrigy vize kilépett medréből és elmosta a vasúti hidat. A közlekedésegyelőre megszakadt. A Sztrigy áradását az okozta, hogy a Retyezáton és a környező havasokban néhány nappal ezelőtt még méteres hó volt, tegnap langyos eső megolvasztotta a havat és így hatalmas víztömegek zúdultak le. Ilyen áradásra három évtizede ezen a vidéken példa nem volt. Több helyen a szántóföldeket is elöntötte a víz. Piski és Déva között egész Marosillyéig a Maros ugyancsak kilépett medréből. A dévai tisztviselőtelepen több kert víz alatt áll. Hasonló a helyzet Marossolymoson is. Az Ó-Piski felé vezető országút hídján átcsapott a Sztrigy vize úgy, hogy a társasgépkocsi közlekedés Déva és Szászváros között szünetel.
Ellenzék. 1940. június 20. JÉGESŐ DÉVÁN ÉS VIDÉKÉN.
Déván viharral járó jégeső volt, amely mintegy negyedóráig tartott. Jól kifejlett cseresznye nagyságú jég esett, ami a földön fehér szőnyeget képezve, hosszabb ideig maradt olvadatlan. Tengeriben, búzában, szőlőben és más gyümölcsökben igen érzékeny kárt tett a jégeső.
Keleti Újság. 1940-06-28/144. szám. Ármentesítik a dévai Csángótelepet.
Déva, június 27. Június 24-én Baja aradi mérnök, a vízügyi hivatal tisztviselője megjelent Déván, ahol Kálmán János városi mérnökkel megtekintette a várost abból a szempontból, hogy miképen lehetne ármentesíteni — különösen a csángótelepi részt. Megállapította, hogy az úgynevezett Bejan patak az, amelynek áradása a legfőbb oka a sok kárnak s ezért megállapították azt, a vonalat, ahol a leendő árvízlevezető árkot, el fogják készíteni. A Cserna áradása tekintetében később az érdekelt parttulajdonosokkal fognak tárgyalásokat folytatni.
Déva évszámokban, 1842-1982 között.
Az 1881-ben befejezett megyerendezés következtében Déva több intézmény központjává vált, és a tisztviselők száma is ezzel megnőtt. Egyletek, egyesületek, társulatok, stb alakultak meg.
1881 végén már annyi egylet létezett, hogy valaki - viccből - javasolta olyan egylet alakítását, mely a tagság díjakat fizetni nem tudó, különböző egyleti tagokat segélyezze. Nézzünk néhányat a századfordulón:
Athlétikai egyesület
Színi bizottság
Ipartestület
Dévai Lövészegylet
Hunyad Megyei Történelmi és Régészeti Társulat
Gazdasági egyesület
Salamon Ferenc önképzőkör
Állami Főreáliskola
Állami Tanítóképező Intézet
Kőbányatelep
Casino Egylet
Vívóiskola
2-es Honvédzászlóalj
1-ső és 2-ik Temetkezési Egylet
Hunyad Megyei Nőegylet árvaháza
E.M.K.E.
Megyei Közigazgatási Bizottság
Megyei Árvaszéki Egylet
Önkéntes Tűzoltó Egylet
Transsylvania Konzervgyár
Kolbász- és szalámigyár (László M. és Társa)
Szeszgyár
Rézbánya Társulat
Dévai Zeneegylet
Dévai Vadásztársulat
Dévai Betegsegélyező Pénztár
Dévai Előlegezési Szövetkezet
Dévai Közgazdasági Bank Rt.
Dévai Takarékpénztár Részvénytársaság
Dévai Királyi Pénzügyigazgatóság
Dévai Redout Részvénytársaság
Dévai Iparos Dalegylet
Dévai Polgári Dalegylet
Dévai Iparosok Hitelszövetkezete
Dévai Kerületi Betegsegélyező Pénztár
Dévai Király Törvényszék
Dévai Állami Elemi és Polgári Iskola
Kisdedóvó Intézet (igazgató Csíki Róza)
Trianon előtt: 1842-1918 között.
1842. Megalakul a Magyar Nemzeti Kaszinó, egyelőre bérházban székel.
1852. Kórház a Patak utca sarkán.
1862. Felépül a Dobay-Kokelin kápolna.
1861-1873. Ortodox templom.
1870. Beindul a 2 éves tanítás (alreáltanoda). Előtte csak felekezeti iskolák. Velence út 17.
1870. Beindul a tanítóképezde a Parva Curia-ban
1871. A tanítás 4 év, reáltanoda.
1871. Beindul a leányiskola, bérben a Magyar utcai Appel házban.
1875/1876 Főreáltanoda, 5 éves.
1876. Megalakul a Hunyad vármegye, hozzácsatolva Zaránd megye és a Szászvárosi szék.
1879. Megalakul a Tűzoltó Egylet.
1879. július 1. Előlegezési Szövetkezet.
1879. december 6. Megalakul a Korcsolyázók Egyesülete.
1880. május 19. Megalakul a Hunyad Megyei Történelmi és Régészeti társulat.
1880. november 27. Megnyílik Litassy Ilona magángyermekkertje (óvoda)
1880-1881. Főreáltanoda, 8 éves.
1882. június 3. Alapkőletétel a tanítóképzőnél (a régi épület, az Eötvös téren)
1883. március 3. Befásítják a Várhegyet 1500 fenyőcsemetével.
1883. július 14. Sóraktár Déván a Görögvárosban.
1883. Épül a Magyar Nemzeti Kaszinó
1883. nov.2. (29/1. Tszék.) Az előlegező szövetkezet takarékpénztárrá alakul.
1885. Megalakul a Hunyad megyei EMKE.
1885. augusztus 1. A főreáltanoda számára megvásárolják a Balogh Sándor örökösök házát és telkét s mellette a Dobay Károly birtokában levő Brázovay-féle telkeket.
1885. december 12. Állandó dalárda alakul Déván
1886. A törvényszéki fogház építésének kezdete.
1886. március 11. A Redout alapítólevelének elásása. Alapítók: Sándor József, Lázár György, Réthi Lajos, Hajduczky József, Issekutz Pál, Issekutz Antal, Bíró József, dr. Petkő Lázár, Brúz László, Barcsai Béla és László Ignácz.
1886. április 20. A lövészegylet új helyiségének megnyitása.
1886 - előtt valamikor épült a tiszti pavilion (Megyei Központi Katonai Központ)
1886. július 25. Megalakul a Dévai Ipartestület.
1886. július 26. Az új városház alapkövének elhelyezése.
1886. október 3. A Redout felavatása (a mostani színház helyén).
1886. okt. 18. Megalakul a dévai unitárius leányegyház Déván.
1886. Az örmény Szent-István kápolna lebontása.
1887. június a főreáliskola alapkövének letétele a Dobay Károly és Balogh Sándor féle telkeken. (most decebalis).
1888. február 13. Megyeház: terv a „Salus reipublicae“ jeligéjű, szerzője Alpár Ignácz műegyetemi segédtanár.
1888. október 7. A Főreáliskola felavatása.
1889. március 5. A megyeház kivitelező az Oriold és Endstrasser kolozsvári cég.
1889. augusztus 2. A Főreáliskolai internátus felavatása.
1889. szeptember 13. Elkészül az alagút a váron. Ára: 100 ft.
1890. március 9. Maroshíd Solymosnál, fából.
1890. május 27. Alapkő-letétel. A dévai iparos-testület új épületének alapkő-letétele.
1890. Elkészül a mostani református papilak.
1890. október. Épül az izraelita templom.
1890. december 11. A megyeház átvevése.
1892. október 2. Óvoda a mostani parkban (lebontva 1921-ben)
1892. december 4. új honvédkaszárnya Déván. Jelenleg sportiskola.
1893. A város megvásárolja a kincstártól a Curia melletti népparkot. (Issekutz Antal) 1894. ápr. 26. Megbeszélések a vármegyei közkórház építésére. (Déva és Vidéke)
1894. június 24. Az új leányiskola felépítése a tanítóképző udvarán.
1894. július 9. Telefon Déván.
1894. okt. 24. Az aradi Kocsis Lajos építi a közkórházat.
1893-1894. Iskola a Teleky utcában (Liliac)
1895. október. Épül az ipartestület háza a Magyar utca sarkán. Most Castello.
1895. nov.7. Kórház átadása a szászvárosi úton (Régi kórház)
1896. november 15. A hunyadmegyei árvaház megnyitási ünnepélye. (a Patak u. volt kórházban)
1897. február 2. A dévai Bethlen Gábor kapu lebontása.
1898. feb. 4. Épül a Törvényszék az 515-517-es kincstári telken. Hirschel, Bachrach és Vaskovits nagykanizsai cég nyerte el. Tervező Kiss István építész és műegyetemi tanár.
1899. Terv egy új városháza építésére.
1900. október 10. Üzembe helyezték a felhagyott rézbányákat.
1900. május 20. Megalakul a Transsylvania szövetkezet (konzervgyár)- Gr. Betheln Miklós
1900. május 24. A törvényszéki palota átadása.
1900. október 28. Új árvaház a Doboly utcában. Leányárvaház.
1901. szept. 19. Kibővült a főreáliskola több osztállyal.
1901. október 11. Rézbánya és kohótársulat építése. (Hungária rézbánya és kohó társ. — Hungária Kupfer Bergbau und Hütten Gew). Kordik Alfréd igazgató.
1901. december 16. Átadják az új városházat. (Építette Fischer és Ferencsik)
1901-1902. Felépül a Central fogadó. Építő: Tóth István.
1902. nov. 9. Felszentelik a restaurált gör. kel templomot. Épült 30 évig.
1904. augusztus 14. Megalakul a Dévai Önkéntes Tűzoltó Egylet
1904. szeptember 15. Építik a váron a Gizella kilátót. (Pénzeli Kenderessy Árpád birtokos.)
1904. őszén. Dévai zeneegylet
1905. aug. 5. Felszámolják a Redout részvénytársaságot.
1905. november. Megnyílik a sósfürdő. Tulajdonos: Breier Mór
1906. Telefon Déván előfizetőknek.
1906. október. Új fogház a törvényszék mellett.
1906. Új Takarékpénztár épül a piactéren. Bank (volt házassági terem)
1907. december. Megvásárolják a telket a telepi óvoda számára.
1907-1908. Régi-telepi óvoda (Petőfi iskola).
1910. október 27. Elhatároztatik egy szegényház építése. Megközelítőleg 100 ezer korona.
1910. március. A Redout lebontása.
1910. A kórház bővítése, 23.700 korona értékben.
1910. aug 22-23. Dávid Ferenc emléktábla leleplezés.
1911. október 27. Kimondatik egy Maros híd építése Marosillye és Dobra között.
1911. 05. 6. Új gépgyár: „Báró Kemény József Hungária Gépgyár Rézvénytársaság"
1912. Átadták a színházat: Komor Marcell és Jakab Dezső műépítészek, Kocsai Lajos vállalkozó.
1913. Új tanítóképző, 3 emeletes.
1913. Gümőkor (TBC) diszpenzár megnyitása Déván.
1914. A közkórház bővítése elme- és járványosztállyal.
1914. A laktanya (honvédkaszárnya) kibővítése.
Trianon után 1918-1982 között.
1918-1922. Újtelepi iskola.
1923. április. Létrejön a Catarina kenyér és tésztagyár.
1923. október 24. Megszűnik a Római Katolikus Főreáliskola.
1923. Kiépül a a Karl Marx utca.
1923. dec. 23. A görög-katolikus kápolna felszentelése
1924. január 11. Beszüntették a csángótelepi elemi iskolát és óvodát.
1924. jan. 13. Átadják a Fehér Kereszt szállodát, cukrászdát. Építő Ráday Ferenc.
1924. Lebontják a régi pénzügyigazg. épület, a park sarkán, a Törvényszék mellett.
1924. október 11. A dévai leányárvaház felavatása.
1924-1925. Központi park a vár alatt.
1925. július 25. Újjáépül az izraelita templom. Tervezés, kivitelezés: Mahler Ignác.
1926. január 10. Dévához csatolják Szántóhalmát és Szárazalmást.
1926. jan. 31. Az iparszakiskola új épületeinek felavató ünnepe. (Petőfi suli hátul)
1927. szept. 5. Megnyílik a dévai leánygimnázium 5. osztálya-
1929. Lebontják a régi Groza házat. Épül a villa a népkertnél.
1929. aug. 10. Folyamatban van a kaszárnya eladása.
1930. nov.1. Megszűnik a dévai leánylíceum, 3 osztályos gimnázium lesz.
1930. nov. 15. Felszentelik a gör. keleti templomot. Kifestette Papp Sándor.
1936. szept. 21. Új leánylíceum építése. Építő Kálmán János dévai mérnök. Volt telektulajdonos: Beke Ida. Hat évről hét évre növelik a tanítást. Később szülészet.
1936. Adóhivatal a parkkal szemben.
1936-1942. Telepi római-katolikus templom.
1937-1942. Görög-katolikus templom.
1949. május 13. A telepi, Petőfi kultúrotthon felavatása.
1954. 1200 személyt befogadó nyári mozi.
1954. Kollektív gazdaság: “Petőfi Sándor”.
1957. A Creanga utca csatornázása: a víz az utca közepén folyt.
1957. Bérház a Filimon Sarbu utcában (Baritiu), 32 szoba, garszon.
1958. Kenyérgyár (Grigorescu), szálloda (Express-Dacia, 36 szoba). Gázvezeték: Augusztus 23, a V. I. Lenin és a Filimon Sirbu utcai.
1959. 12 munkásháztömb Avram Iancu utca. Új lakónegyed terve (Gozsdu). Építőtelep a Manastirii utcában (most Progresul).
1960. Épül a központ (mintegy 240 lakás) és a Transilvania toronyblokk.
1962. március 3. Nagy befogadó képességű mozi (Patria, 450 személy).
1962. december 8. A Groza szobor avatása Déván.
1963. március. A (régi) posta épülete.
1963. július 21. Automata telefonközpont Déván.
1968. Épül a Crama Dacilor.
1969. Épül a Micro 15.
1970. Épül a Dacia negyed és a 2-es sz.líceum. Megnyílik az Ada Kaleh. Melegházak Szántóhalmán.
1971. Átadják a strandot.
1972. Építészeti szakiskola, Gozsdu 4-es iskola,
1972. október. Átadva a Sarmis hotel (200 férőhelyes)
1973. Felépül az Ulpia nagyáruház.
1974. Átadják a poliklinikát a Dacia negyedben.
1975. Beindul a selyemgyár.
1975. Művelődési Ház 600 hellyel.
1976. Sportcsarnok. Átszervezik a Múzeumot. Dacia lakónegyedben 120 férőhelyes óvoda épül. A legrégibb negyed — a Gojdu — körzeti orvosi rendelőt kap.
1978. Posta a Micro 15 negyedben.
1979. március 17. Gyümölcsöskert Szántóhalmán.
1979. Bontanak a 23 Augusztus úton és a Liliacului utcában.
1980. Vendéglő, faházikók a Bezsánban.
1980. szeptember 3. Szántóhalma – Déva terelőút.
1980. október 24. Megnyílt a Miorita vendéglő.
1981. február 10. Korcsolya- és teniszpálya a selyemgyár mellett.
1981. december 9. Készül a Decebal sugárút.
1982-tervek. Cetate szálloda 225 ággyal, végül Hotel Deva, kórház 430 ággyal, tejfeldolgozó vállalat, az új kenyérgyár. Beindulnak a bányafelszerelést gyártó és javító üzem építési munkálatai, folytatódik a municípiumot átszelő Decebal sugárút, valamint a 7-es számú műút építése, illetve korszerűsítése.
Szentülőben…
Évek óta történik említés az Erdélyben pusztuló magyarságunkról. Ez a folyamat már évszázadokkal ezelőtt elkezdődött és sajnos napjainkban is folytatódik. Többen feldolgozták már ennek okait, mint egyes népek tömeges bevándorlása a XVI-XVII. századoktól beindulva, az akkori magyar földesurak szerepe ezek letelepítésében, pártfogolásában, földhöz juttatásában, más népek elvándorlása, és nem utolsó sorban egyes népcsoportok túlzott szaporasága. Bizonyos események lezajlásában kitűntek azoknak a román földesuraknak is, akik úton-módon magyar nemesekké váltak, bár belsejükben talán sohasem lettek azokká, csak a rang és a birtokuralás-megtartás érdekelte.
Írásom leginkább a XIX. századi eseményeket dolgozza fel, és ennek oka is van. Napjainkban is, mint általánosan, sokkal nagyobb az érdeklődés a középkori és a honfoglalás időbeli események iránt, elfeledve azokat, melyek mondhatni csak a tegnap történtek, illetve most 150-200 éve. Akkor, a XIX. században, illetve a 12-ik órában még lehetett volna az itteni magyarságon segíteni. Hogy ez nem történt meg, az nem az egyszerű emberek hibája, akik mint mindig csak szenvedő alanyok voltak, és akiket az akkori politika olyan szintre süllyesztett, hogy kénytelenek voltak csak a mindennapi megélhetésért küzdeni.
Földrajzi elhelyezésénél fogva Hunyad megye inkább ki volt szolgáltatva a tömeges, önkéntes bevándorlásoknak. Azonban a XIX. században szervezett betelepítéseket is végrehajtottak. Ezt egyrészt a megye rohamos iparosodása követelte, másrészt a magyarság tömeges elmenése. Amely magyarság abba a sajnálatos helyzetbe került, hogy saját hazájában nem volt olyan sorsa és annyi kedvezménye, mint a betelepülteknek vagy az akkor kisebbségben levő népeknek.
A bányavidéki új tárnák megnyitása, a vaskitermelés, a vasútvonalak kiépítése, az erdőkitermelés sok idegen ajkú lakost csábított a megyébe. Így kerültek bánáti németek a Zsil völgyébe, majd Vajdahunyadra és Pusztakalánba, olaszok a Hátszeg melletti erdőkitermelésbe, morva-cseh lakosok a Déva melletti nemesfém bányákba (Nagyág, Boicabánya, stb). Mekkora méreteket öltött ez? Nehéz nekünk ma elhinni, hogy 1850-ben Nagyágnak több lakosa volt (2742), mint Dévának (2129), és létezett olyan idő, amikor hét temetőjét tartották számon.
A temetők egyike azon néma dolgoknak, melyek egy jó megfigyelőnek rengeteg dolgot el tudnak árulni. Teszik ezt abban az esetben, ha még léteznek. Mert nemcsak a magyarság pusztul a megyében, hanem templomaik és temetőik is. Hívek hiányában sanyarú sorsa jutott a Dévához közel eső jófői, marosillyei, marosnémeti, boicabányai, nagyági, nagyrápolti, kéméndi templom, hogy csak néhányat említsek.
Ami a híveket illeti, ezek szempontjából sokat nyomott a latban az 1919-es rendszerváltás, amikor nemcsak tömegesen hagyták el a vidéket, hanem ugyan úgy tértek át (családi vagy politikai okokból) a görög keleti vallásra.
Azonban a kövek beszélni képesek, és ez fennáll a temetők esetében. Vidékünkön több temetőnek már csak a neve az, hogy „magyar temető”, mert az ott nyugvók szempontjából inkább nemzetközi. Ez a gondnokság és az azokat ellenőrzők mulasztása. Más temetők azonban pusztulnak, bár felbecsülhetetlen dolgokat lehetne bennük felfedezni. A sírkövek alakja, azok díszítése, felirata rengeteg értékes adattal tudna szolgálni a művészettörténészeknek és a népi verseléssel foglalkozóknak. Szüksége lenne mihamarabb a régi sírkövek feltérképezése, mert azok lassú, de biztos pusztulásra vannak ítélve. És nemcsak az idő vasfoga által, hanem azok által is, akik semmit sem értenek a sírfeliratból és a mozdítható, gazdátlan sírköveket újrafelhasználásra elhordják.
Rövid délutánt rászánva, a Maros túloldalán fekvő Marossolymos, Haró, Kéménd és Nagyrápolt temetőiben érdekes felfedezéseket tehetünk. Kéménden kívül, mindhárom temetőben található tumba, vagyis kőből készített korsó, mint síremlék. Nagyrápolton és Haróban obeliszk alakú emlékkövek állnak. A síremlékek díszítése is külön tanulmányt érdemelne. Hiszen található rajtuk kifaragva koszorú, fáklyát-, könyvet tartó kéz, búzakalász, szőlőfürt, szomorúfűz, horgony lánccal, füzér, címer. Tény az, hogy nem akármilyen emberek sírját jelölik a kövek: Haróban még dacol az idővel a gidófalvi születésű tiszteletes, Csíszér Pál (1852-1908) és a bágyoni születésű Váró Márton tiszteletes obeliszkje (Bágyoni Váró Márton ev. ref. pap. 1806-1872).
Azonban nem csak a Maros mentén lehet magyar emlékeket találni. A Hátszegtől nem messze fekvő Dömsösön is felelhetők az egykori magyarok nyomai. Több sírkő árválkodik a Szilvássy névvel, de a legszebb mégis a volt magyar temetőből eltávolított márványszobor. Fiatalon elhunyt feleségének emelte Mara Lőrinc: „Mara Lőrincné Lukács Leontina, született 1837-be, meghalt 1869-be, kegyelet jeléül emeltette a vigasztalhatatlan férj.”
És hol van a mi kegyeletünk őseink, temetőink iránt?
Gál Sándor tiszteletes a következőket jegyzi fel a vajdahunyadi anyakönyvben 1859-ben: „Jelenleg midőn e sorokat írom a V. hunyadi ref. egyházban a lelkek száma 140-150re alig menyen; ezen kevés számnak is 10de alig tesz valamit az Egyház fenn tartására. Vannak Egyháztagok kiket még itt létem lefolyt 4 éve alatt templomban soha sem láttam, vannak egyház tagok kik kedves magyar nyelvünket is rég elfeledték vagy soha se is tudták igy nem csuda ha ezeken keveset vehetünk.”
Kéménden 1842-től már több vegyes házasság került bejegyzésre: Hobán Károly-Bancsó Karolina, Kelemen József-Roska Krisztina, Moldován János-Mezei Rákhel, Molnár János-Dragos Anna, Dehelean Avram-Lőrinc Sára.
Tordoson Nagy Tamás tiszteletes jegyzi: „1862. nov. 27. A Tordosi Ev. Reformalt Egyház lelkeinek Száma Családonként az Anyakönyv nyomán leírtam Tordoson. Öszvesen 35 házszámok alatt létezik Tordoson 152 - Száz Ötvenkét magyar lélek, mind reformatusok – Kiknek nevek meg van húzva (54-sz. megj.), mind értelmesem beszélik a magyar nyelvet-a többinek is a nagyobb része, a kis gyermekeken kiül érti.”
Rákosdon az 1831-ben elhunyt Fazakas Ágnesről (73 év) írva: „magyarul jól tudott.” Ugyancsak ott az 1880-as években a magyarok egy része a görög-keleti egyháznál keresztelt: Solymosi Mihály, Farkas Salamon, stb
Ilyenkor két úton illik körbenézni, és az okot keresni: vagy a tiszteletes riasztotta el híveit, vagy maguk az emberek nem megfelelőek. Első esetre íme egy példa, mely 1844-ben jegyeztetett fel: „T. Benedek Dávid – Losádi Ref. Ecta. 4. esztendős papja élet ideje 35. esztendő, ezen tiszteletes Atyafiról az a szomorú meg jegyzés, hogy az, mind pap…a maga helyét állona, ha a legnagyobb mértékben orvosolhatatlan és megtéríthetetlen részeges nem volna – melynek következéséül botrány tselekedetei a papi szent hivatallal merőben ellenlévén s többszöri intés és büntetésis – leg kissebben sem használna…”
Másik eset volna, és ez a gyakoribb, amikor idegenek (nyelvben és eleinte vallásban) kerültek az illetékesek szárnyai alá még a 18. században. Ahol a földesurak (bár egyesek eredete román) keményen tartották magukat, oda nem volt lehetséges befurakodni: Őraljaboldogfalván (Kendeffy), Marossolymoson (Barcsay, Telegdi, Nagy), Marosnémetin (Gyulay), Nagypestényben (Kendeffy, Nalátzi, Bernád).
Máshol örömmel fogadtak mindenkit az Úr házába és ezek így örökíttettek meg: Nagyrápolton 1717-ben (Togya György, Dobra Thoma, Mesta Juon, Sunya Iuoan), Oláhbrettyén 1783-ban (Motok, Antoni, Bota, Jordan), Rákosdon 1697-ben (Popa, Grec, Janku, Toma, Dragan), Ribicén 1767-ben (Kretsun, Kazan, Jank, Viszkan, Mesztákon, Plesa), Tustyán 1771-ben (Balia, Csura, Gergots, Mákra, Jáni, Bokosnyitza), Kéménden 1789-ben (Pakulár, Roska, Hobán).
Mondhatni az illető tiszteletesek koruk előtt születtek 200 évvel, és már akkor alkalmazták a globalizációt. Ez utóbbi dolognak előrelátható következménye akkor jelentkezett, mikor kiderült, hogy egyesek szaporábbak, mint mások. Néhol, engedve a saját maguk által kialakított kényszerhelyzetnek, már idegen nyelven folyt a prédikáció vagy annak jelentős hányada. Idővel a helyzet oda alakult, hogy a nép elfordult vallásától: egyesek mert magyarok, mások mert nem magyarok voltak. Ennek következménye, hogy nem igen fizették be, a fenn említett okból az egyháznak való tartozásaikat. Jellemző erre a Tustyán szenvedő Várhegyi Mihály tiszteletes esete, aki 1790-ben már áthelyezését kérte a Sancta Visitatio Canonica-tól, mivel az ottani conditiok miatt megélnie lehetetlennek bizonyult. A 19. század második felében felfigyeltek a helyzetre, csak sajnos későn: „A hivek buzgóságára vonatkozólag most sem irhatok valami örvendetesebbet, mint régebbi feljegyzéseimben irtam volt: hidegség, közöny, vallás megvetése jellemzi e jelenkori nemzedéket. Ima házunk elég tiszta jó levegője van, benne mindeneket meg ujulva lát a szem. De a teljesleg üres padok látására sötét borulat száll a szivre. S aggódva merül fel a kérdés a fájó lélekben: Mi sorsa lesz a népnek, mely teljesen elfeledte Istenét?”- jegyzi fel egyik tiszteletes.
Szabó Dezső íróra is rájárt a rúd Haróban, mikor feltűnt neki egy prédikáció alkalmával, hogy mennyire figyelmesen és mozdulatlanul hallgatják a hívek szavait. Mint utólag kiderül, egy kukkot sem értettek a magyar szavakból. Még durvább egy másik eset, mely a 20. század eleji rendszerváltás után történt. Akkor egy olyan törvény hozatott, hogy ahol a hívek többségben vannak azoké a templom. Egyik Hátszeg környéki templom papjának már csak annyi híve volt, hogy erőlködés nélkül megszámlálhatta egyik kezén. Így örömmel fogadott tíz másnyelvű jelentkezőt, kik az ő vallására akartak térni. Az öröm nem igen tartott több mint két hetet, mert akkor az illető tíz elhatározta, hogy visszatér régi vallására. Persze most már a templommal együtt.
Befejezésül csak annyit, hogy a rég elindult folyamat most is zajlik. És isteni egyetértésben vagyunk, mert senki se tesz semmit.
Szőts Sándor: Szántóhalma és Szentandrás
ADATOK SZÁNTÓHALMA ÉS SZENT-ANDRÁS TÖRTÉNETÉHEZ, SZŐTS SÁNDOR-tól.
E két magyar nevű községben tudvalevőleg ma egyetlen magyar család sem lakik, kipusztult, elköltözött vagy eloláhosodott egytől egyig. A bennök létezett református egyháznak jelenleg semmi nyoma, eltöröltetett a földnek színéről mindenestől. Templomának most se híre, se hamva, még omladékainak helyét se tudja már megmutatni a mai nemzedék. Pedig kőből volt építve e templom, szépen és erősen, hogy századok viharával daczolhasson s örömét találja benne minden magyar ember, a ki csak gyönyörködni tud az Úr házának pitvarában. Még oltáros része, sanctuariuma is volt neki, hol egykor talán katholikus papok mutatának be szent mise-áldozatokat az Úrnak, később pedig az evangélium szolgái hirdették magyar nyelven a megváltó Jézus tudományát. Sugár tornya túl látszott a két falu határán s a drága ezüstcsengésű harangok szavára nagyszámú magyar nép sereglett össze vasárnapokon a templomba, épületet és vigasztalást venni ott az Úrnak szent igéiből. Még fejedelmi kegy is mosolygott e gyülekezet népére abban az úrasztali kehelyben és tányérban, melyeket Bornemissza Anna, a jóságos szívű fejedelemasszony ajándékozott volt a kedvelt szántóhalmi és szentandrási református hívek számára. Hogyan történhetett mégis, hogy ez az egykor virágzó és népes gyülekezet teljesen elenyészett úgy, hogy ma már semmi jel, semmi emlék nem mutatja annak egykori létezését.
A közhit, mely a legbonyolultabb kérdésekre is egész könnyűséggel szokott feleletet találni, e feltűnő jelenségnek is okát tudja adni szépen, tetszetősen, a következőkben: Szántóhalma és Szent-András egykor tiszta magyar községek voltak, amint azt nevek is kétségtelenül bizonyítja. Lakóik a XVI. században reformátusokká lettek, s mint ilyenek templommal és papi állomással bírtak egészen a múlt század elejéig, a midőn előbb szokásaikat és nemzeti öltönyeiket, majd nyelvöket és neveiket s végül vallásukat is az oláhokéval cserélték fel. Az egyházi felsőbbség nem törődött velök; papjai odahagyták s a pásztor nélküli nyáj elszéledett, illetve más pásztor gondviselése alá menekült. Unitus és disunitus oláhvá lett mind a két falu lakossága, tömegestől lépve ki a magyar reformált egyház kötelékéből. Utolsónak maradt a szántóhalmi ekklézsia curatora, egy becsületes földmíves gazda, kit lelkiismerete arra ösztönzött, hogy elhagyott egyházának úrasztali edényeit (ezüst kelyhet és tányért) bevigye a dévai református paphoz átvétel és megőrizés végett, így kerültek a becses clenodiumok a dévai reform, egyház birtokába, melynek papjai azóta a betegek számára vitt úri szentvacsora kiosztásánál használják. Így hallottam én ezt egyházközségem nehány tagjától 1878-ban, midőn jelenlegi állomásomat elfoglalva, e szent edények is őrizetem alá bízattak. Elhittem magam is, hogy mindez kétségtelen való és tökéletes tiszta igazság, hiszen az idevaló viszonyokkal ismerős komoly emberek állítják és mert nincs benne semmi, ami a valószínűtlenség bélyegét hordozná magán. Csupán az úrvacsorás kehely Dévára kerülésének története tetszett előttem egy kissé mesésnek, tudva, hogy a református egyház körében a clenodiumok az ekklézsia két kulcsú ládájában tartatnak, melynek egyik kulcsa még a filiális egyházakban is a beszolgáló lelkésznél áll, régebben pedig az egyház szent edényeinek őre kizárólag a pap volt, kitől minden évben számon kérte a szent visitatio vagy legalább a tractus seniora. Azonban elhittem ezt is, mivel hogy nincs benne semmi lehetetlenség. Csak a midőn egyházközségem múltját felderítendő, kutatni kezdtem a porlepte okmányok között és e tisztelt társulat megalakulása által ösztönözve, sőt kötelezve is lettem, a dévai egyház levéltárának értékesebb adatait napvilágra hozni s e kutatás közben kezembe akadtak ezen elsárgult, fakó levelek, jutottam arra a meggyőződésre, hogy a közhit nemcsak az úrvacsorás kehely Dévára hozásának meséjében, hanem a Szántóhalmán és Szent-Andráson létezett református egyházak elenyészésének történetét illetőleg is sok tekintetben téved.
Fölöttébb sajnálom, hogy a vajdahunyadi reform, egyházmegye esperesénél és papjainál, kikhez több ízben fordultam kérőszóval, bővebb adatok szolgáltatása végett, óhajtott támogatásra nem találtam. Pedig úgy hiszem, hogy a tractus levéltára, az esperesi visitatiókról és az egyházmegyei közgyűlésekről felvett régi jegyzőkönyvek, valamint a Cserna völgyén levő gyülekezetek matrikái Szántóhalmát és Szent Andrást illetőleg is tartalmaznak valamilyen, bár kisebb fontosságú adatokat, amelyek felhasználásával ez egyházak XVII. és XVIII. századbeli történetét teljes világításba lehetne állítani. Azért késtem e régen írt felolvasásommal is, mert reméltem, hogy ismételt kéréseimnek leend valami sikere. Fájdalom, nem lett. És így kénytelen vagyok az említett egyházak történetének összeállításáról ez alkalommal lemondani s csupán arra szorítkozni, hogy a dévai egyház levéltárában talált adatokat a t. választmány tagjaival megismertessem, rámutatván azon téves nézetekre, melyek a Szántóhalmán és Szent-Andráson létezett református magyarság kipusztulásának idejét és okait illetőleg, közforgalomba jutottak.
E csomagban levő okmányok — szám szerint 24 darab — egy hosszú per folytán keletkeztek, illetve gyűjtöttek össze egykori elődöm, Salamon Mihály által, ki abbeli sérelmét, hogy a szent-andrási és a szántóhalmi kincstári birtokok után, fejedelmi rendelet alapján kiadatni szokott quarta-jövedelmek, minden igaz ok és törvényes alap nélkül 1793-ban elvonattak, Hunyadmegye Generalis széke elé vitte, produkálván mindazon okmányokat, melyekkel a dézsma-negyedhez való jogát bebizonyítani vélte. A Generális szék az ügy egyik ágát, nevezetesen a szent-andrási parochialis fundusoknak állítólagos elfoglalását az ottani possessoratus ellenében felkarolta, nyomozatot rendelt el, de a pastoralis quarta ügyében panaszló elődömet a fiscalis jószágok directorához, Cserei Jánoshoz utasította, kitől az ügy a Thesaurariatushoz, onnan pedig a «felséges királlyi Főigazgató Tanácshoz» került, a nélkül azonban, hogy valami haszon származott volna belőle. Salamon Mihály utóda, Salamon István, tovább folytatta a harczot, bár minden siker nélkül, míg végre ő is beleunva a sok instantiába és hitegetésbe, 1829-ben a gyulafehérvári káptalannál protestatiót tett a fiscus törvénytelen eljárása ellen s ezzel az ügy egyelőre befejezést nyert. A végmegoldás 1848 után következett be, oly módon, hogy a dévai reform, pap minden kárpótlás nélkül maradott.
Jóllehet e per folyama érdekes világot vet a kir. kincstár önző és az erdélyi főkormányszék protestáns ellenes magatartására, mely a bíróságok ítéletét is befolyásolta, mindazonáltal az erre vonatkozó okmányok ismertetését ezúttal mellőzöm, szorítkozva csupán azon a három fontos adat bemutatására, melyek a felvetett kérdés eldöntésénél alapul szolgálhatnak. Ezek egyike egy 1795-ben kiállított jegyzőkönyvi kivonat a vajdahunyad-zarándi reform, egyházmegye protocollumaiból, aláírva és megpecsételve Tsegöldi András esperes és Kolozsvári Zsigmond tractuális jegyző által. Jellemző, hogy Tsegöldi esperes magát nem seniornak, mint a hogy a református egyházban az esperest nevezni szokták, hanem archidiaconusnak írja, a mely nevezettudtommal csak a katholikus egyházban szokásos. E jegyzőkönyvi kivonat szószerinti szövege a következő: «In Anno 1634. Ecclesiae Reformatae in dictis Comitatibus Hunyad et Zaránd existentes connumeratae et conscriptae sunt,— quo tempore tam Szántóhalma, quam Szent- András distinctae Matres ecclesiae fuerunt. «Ab inde vero: «In connumeratione Ecclesiarum Anni 1668. qua filiales Ecclesiae, Matri Reformatae Ecclesiae Devensis adscriptae sunt et in hanc usque diem jus ad illas pertinet adhanc. «Extractatum e protocollis memorati Tractus. Alpestensini die 3-tia Mensis Januarii Anno 1795.» Ámbár a jegyzőkönyvi kivonat ezen szavai : «et in hanc usque diem jus ad illas pertinet adhanc» nyilvánvaló tendentiát árulnak el arra, hogy a dévai papoknak a kir. kincstár perceptora által megtagadott quarta-jövedelemhez való joga ez által is bizonyítva legyen; a benne foglaltak igaz és hiteles voltát kétségbe vonni nem lehet. És így bizonyosra vehetjük belőle, hogy Szántóhalmán és Szent-Andráson az 1634-ik évben még külön-külön önálló anyaegyházak léteztek, templommal és pappal, tehát a Mater-ecclesia elengedhetlen kellékeivel.
Ellenben 34 évvel később, vagyis 1668-ban, már mint a dévai pap gondozása alatt álló leányegyházak említtetnek, melyek önállósággal többé nem bírtak. Kérdés csak az lehet, hogy ezen distinctae matres ecclesiae valósággal két teljesen önálló egyházat képeztek-e, külön-külön templommal és pappal, vagy pedig együtt képeztek egy önálló ecclesiát, mint társegyházak, közös erővel és közös költséggel tartván fenn egy papi állomást, mint ahogy ez az erdélyi református egyházkerületben sok helyen előfordul, s mint a melyre a hunyad-zarándi tractusban is számos példa van. A brettye-kitidi, a brád-ribiczei, a nagypestény-klopotivai református ecclesiák mind e rendszer szerint alakult társegyházak, nem filiák, tehát önállóságukat vesztett leányegyházak, hanem külön-külön ecclesiák, de amelyek egymással társultak, s egy azon pap szolgálatával élnek, hogy a papi állomás fentartásának költségeit könnyebben elviselhessék. De lássuk a többi adatokat is.
Apaffy Mihály erdélyi fejedelem az 1685-ik évben Gyula-Fehérvárról a következő rendelést teszi a szóban forgó ecclesiákra nézve: «Nos Michael Apafi, Dei Gratia Transilvaniae Princeps, Partium Regni Hungariae Dominus et Siculorum Comes. Damus pro memoria per praesentes. Hogy mi kegyelmes tekintetbe vévén a Dévai református ecclesia tagjainak azért való Supplicatiójokat, hogy alkalmas időtől fogván Filialissának tartatva, azon Ecclesiának Szántóhalom és Szent-András nevű szomszéd faluk, a Dézma is a Dévai Ref. Praedicato-roknak járt volna, mely dolog a közelebb elmúlt nagyenyedi ref. praedicatorok Generális gyűlésében is ventilláltatván, semmi rendetlenség avagy azon filiális ecclesiáknak a dévai praedicator Inspectioja alatt való létekből kár következni nem compersáltatott. Annak okáért a mint eddig alkalmas időtől fogva a specifikált faluk ecclesiái Dévai ref. praedicatorunkat hallgatták és az quartát percipiálták, úgy ennek utána is valamig azon faluk olyan elfogyatkozott állapotban lesznek, mint most vágynak, a dévai Ecclesiának filialisai legyenek, az odavaló praedicátort hallgassák és az quartásokat oda szolgáltassák, kegyelmesen annak annuáltunk, a minthogy annuáltunk is ez Levelünk által; úgy mindazonáltal, hogy ne restelkedjenek azon Filiális Ecclesiákban is az Istennek Igéjét szorgalmatosan hirdetni, a Sacramentumokat kiszolgáltatni, őket a Tudományban és Számokban nevelni, hogy azokban is hűséges pásztoroknak találtassanak az Isten házába. Datum in Civitate Nostra Alba-Julia. Die vigesimo quinto July Anno Domini Millesimo Sexcentesimo octuagesimo quinto.»
Tehát a mi a tractualis jegyzőkönyvi kivonat szerint már 1668-ban tényleg megtörtént, t. i. hogy a szántóhalmi és szent-andrási egyházak, mint filiák a dévai pap gondozása alá adattak, azt a fejedelem, mint az erdélyi református status generalis synodussának elnöke és a Suppremum Consistorium feje, politikai és egyházi jogainál fogva 1685-ben confirmálja és szentesíti. Mi történt ezen intézkedés után a szántóhalmi és szentandrási ecclesiákban, egykorú okmányok hiányában tiszta bizonyossággal megállapítani nem lehet. De meglehetős tájékozást nyújt azon inquisitoria relatoria, vagy a mint kiküldött eskető regiusok nevezik : «kinyomozó vizsgálódásról s vallatásról költ levél,» melyet Hunyadmegye Generalis székének megbízása folytán, Hevesi Sámuel nemes személy és Ponori Török János, nemes Hunyadvármegyének hites Assessora és Arendae perceptor vittek vala véghez Szent-Andráson, az 1795-ik esztendőben, Böjtelő havának 3-ik napján. A nyomozat a következő kérdések alapján jön eszközölve: «Tudja-e tanú nyilván és bizonyosan:
1. Hogy nemes Hunyadmegyében, itt Szent-Andráson, hol volt régen a Reformatum Templom, s ma annak helye látszik-e? és ahoz tartozó parochialis Fundussal s appertinentiákkal hogy s micsodás állapotban van ?
2. Ki tart azokhoz valami just? Pusztán van-e mind a Templom helye s mind az parochialis Fundusok? Vagy valaki elfoglalta és beszántotta? Ha elfoglalta, beszántotta, ki cselekedte? Miért és mikor? Minden környülállásaival valljon a tanú igaz hite szerint.»
Az első tanú Muráru Kozma, mintegy 86 esztendős, Óbester Méltóságos Barcsay Ábrahám úr volt szolgáló embere jobb erejében, a második kérdésre semmit sem tud vallani, de az elsőre, letett eskü után, ezeket módja: «Hogy ezen nemes Vármegyében, itt Szent-Andráson, a falunak Barcsa felől való végén a Reformátusoknak templomjok volt, azt nemcsak régi öreg emberektől hallottam, hanem annak magasan felnyúló falait is értem fenn állani, helye ma is látszik, de minthogy az egészen kőfalból áll, pusztán hever, senki sem tartván számot hozzá; az parochialis Fundusról pedig nem tudok.»
A második és a harmadik tanú, Thót Petru 60 esztendős és Krisán Kirille 70 esztendős, mindketten a Fiscalitashoz szolgáló emberek, mindenben egyezőleg ekképen vallanak:
«Mi értünk falunknak Barcsa felőli végén egy romladozott falu kőtemplomot s annak falait fennállani, melyről azt beszélték az akkor élt öregek, hogy az reformátum templom volt hajdan, melynek is helye ma is látható; de a Parochialis Fundus s az ahoz tartozó appertinentiák hol legyenek? nem is hallottuk. Azon helyhez, melyen a templom feküdt, ma senki se tart semmi just, bizonyosan tudjuk, hanem pusztán hever, minthogy a földben és a földszinén levő falak mián nem miveltethetik.»
A negyedik tanú Megurján Indrej, mintegy 60 esztendős és az ötödik tanú Dugáts Joszif 63 esztendős, szintén az uradalomhoz szolgáló emberek következőleg vallanak: «Barcsa felől való végin falunknak a Pop Petru szomszédságában érzünk magunk is egy kőtemplomot, melynek is az oltáros részén fellyül azaz a padlásán játszadoztunk is gyermekkorunkban, melyről is az akkor élt öregektől azt hallottuk beszéltem, hogy az magyar templom volt hajdan. De továbbá hallottam én azt is igen öregségre jutott Megurján Mihály s Lázár bátyáimtól, hogy az azon templomhoz közel lakott Pap Miheléstyink elei azon templomban szolgált magyar papok voltának. A kérdett fundusról pedig s annak appertinentiáiról semmit sem vallhatunk, minthogy eleinktől se hallottunk azoknak hollétezésekről beszélteni. Nem tart senki is semmi just vagy számot az említett templom helyéhez, bizonyosan tudjuk, hanem pusztájában hever, a földszínén és benne is levő kőfalaknak darabjai mián nem is miveltethetvén.»
Legtöbbet tud a hatodik tanú Pop Mikleus, mintegy 88 éves öreg, az Óbester Barcsai Ábrahám úr szolgáló embere, akképen felelve a nyomozó regiusoknak: «A kérdett templom falunknak Barcsa felől való végin felmenet balkézre volt, bizonyosan tudom, melyet is én értem cseréppel fedve és kőkerítéssel körülvéve; fundussa pedig a pap házának — a mint hallotta régen meghalt Májer Juon, egy Szekullya, egy Thotu, egy Frenczeszky és egy Pop Zsurka nevű igen idős emberektől — volt az, a melyen Thot Petru lakik, — mely fundus helyett, a falunak eloláhosodása s oláh vallásra lett átállása után, alkalmasabb lakhelyet szándékozván az akkori öregek papjoknak adni, nagy átok alatt végezetre általadták azt a helyet, melyen ma itt Szent-Andráson a volt unitus papoknak minden terheknek hordozása alól kivétetett és nem pap maradékjok lakik.
Általadták az öregek azon szántó és kaszáló földeket is, melyek a volt magyar pap fundusához tartozók voltának, melyek közül tudom, hogy Lá Lesz van két búzaföld és egy kaszáló rét s Lá Gyál nevű helyen viszont két szántó. Ezek felett adott még a falu a maga közönséges kenderesséből is papjának egy darabot, úgy mindazonáltal, hogy a pap minden esztendőben egy-egy veder bort adjon a falunak ajándékon meginnija, mely kenderest esztendőnként annyira nagyobbíttattanak a falujéból, hogy ma már négy köböl búzát könnyen lehet bele vetni. Pusztán áll a templom helye, senki nem tartván hozzászámot; az előszámlált külső appertinentiákat pedig az fennebb említett unitus papi maradék bírja minden szolgálat vagy jutalom nélkül és ingyen. Ezeket tudom s vallhatom.»
Miket és mennyit lehet e sokat mondó vallomásokból igazokat elfogadni! Hogyan és mikben vélem én a szántóhalmi és szentandrási református magyarság elenyészésének okait, más adatokkal is egybevetve, megállapíthatni, ezt óhajtom még a tisztelt választmány kegyes engedelmével, értekezésem befejezéséül, néhány szóban előadni. Tiszta bizonyosra vehető, hogy Szántóhalma és Szent András lakossága a XVII. század első évtizedeiben kizárólag magyar és reformált vallásé volt. A két falu népe együtt képezett egy meglehetősen nagy és virágzó ecclesiát. Közös templomuk kőből építve és cseréppel fedve Szent-Andráson volt, a falunak Barcsa felől való végén, az úttól balra. Ugyanott volt a református papi lak is, jókora terjedelmű kerttel és néhány darab külső fekvőséggel, jelesen négy drb szántófölddel és egy kaszálóval. Az ecclesiának saját papja volt 1668-ig, a midőn a már csekély számra leapadott hívek nem tudván többé eltartani lelkészüket, a dévai anyaegyház szolgálatával kezdettek élni. Ez az állapot a hunyad-zarándi restractus által azonnal, a nagyenyedi szent Synodus és Apaffy Mihály fejedelem által pedig 17 év múlva törvényesíttetvén, a szántóhalom-szentandrási ecclesia végleg megszűnt önálló anyaegyház lenni, és mint filia a dévai mater-ecclesiához csatoltatott, így kerültek a már bemutatott úrasztali edények a dévai pap gondozása alá 1685-ben. Hányan voltak még ekkor a református hívek az említett falvakban, adatok hiányában nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani. De hogy sokan nem lehettek, kitűnik az affiliatiot approbáló fejedelmi rendelet eme szavaiból, hogy valamig azon faluk olyan elfogyatkozott állapotban lesznek, mint most vagynak, a dévai ecclesiának filiálisai legyenek, az odavaló pradticatort hallgassák» és a dévai papoknak adott amaz utasításból, hogy «ne restelkedjenek őket a tudományban és számokban nevelni ».
Az 1714-ik évtől kezdve már teljesen hallgat a krónika a szántóhalmi és szentandrási ecclesiákról, jóllehet, hogy a dévai egyház papjainak gondozása és administratiója alatt állottak s elődeim e két faluban levő kincstári birtokok után egészen 1793. húzták a szokásos dézsma-negyedet. Tehát a dévai ref. papok nem szűntek meg a filialis egyházakhoz való jussokat élvezni és gyakorolni, mindaddig, míg maga a kincstár be nem szüntette az ezen, akkor már egészen desolata ecclesiákból kapott quarta-jövedelmeket. E körülmény nyilván bizonyítja, hogy jogilag és tényleg a dévai ref. egyház filiálisainak tekintettek. A szántalom-szentadrási ref. egyház azonban ez időben már egészen hívek nélkül, csupán de jure és a papiroson létezett.
Nagyobb bizonyosság kedvéért átnéztem egyházközségem összes ez időbeli anyakönyveit 1714—1750-ig. És azt találtam, hogy elődeim ezen 36 év lefolyása alatt egyetlen egy keresztelést, esketést és temetést sem végeztek a nevezett falukban, holott hasonló functiót más helyeken feles számmal teljesítettek az egész vidéken, amit a matriculába híven be is jegyeztek, így pl. eskettek, kereszteltek és temettek Piskiben, Al- és Felpestesen, Cserna-Kereszturon, Haróban, Maros-Németiben, Berekszóban, Maros-Solymoson, Batizon, Lozsádon, Rápolton, sőt még Gyula-Fehérvártt is, de Szántóhalmán és Szent-Andráson egyetlen egyszer sem, jóllehet, hogy a két községben ők voltak az efféle functiókra illetékes lelkipásztorok. E tény kétségtelenné teszi, hogy Szántóhalmán és Szent Andráson már a múlt század elején egyetlen református lélek sem lakott, mert ha lakott volna, 36 év lefolyása alatt bizonyára fordult volna elő körükben valamiféle papi functió.
A nevezett falvak református magyar lakossága tehát nem a XVIII, hanem a XVII. század folyamán enyészett el, mert a múlt században, miként fennebb kimutattam, már csak emlékezetben élt és templomának akkor már szétszórva hevert omladékai mutatták az egykori létezést. De hát miként tűnhetett el a semmiségbe az egykor oly szép és virágzó gyülekezet? Mik okozhatták a református magyar lakosság teljes és végleges elenyészését? A közvélemény azt tartja, hogy ennek oka az eloláhosodásban, illetve a református magyaroknak az oláh vallásratörtént áttérésében keresendő. De e föltevést az általam napvilágra hozott adatok csak részben igazolják. Történt e falvakban kétségkívül áttérés és eloláhosodása is, de sokkal inkább és sokkal nagyobb mértékben történt a kipusztulás. Ha Szántóhalma és Szent-András egykori magyar lakossága csupán az áttérés és az eloláhosodás következtében enyészett volna el, akkor ennek valami nyomát ma is láthatnék, mint látjuk pl. Cserna-Kereszturon, Alpestesen, Kis-Barcsán a mai lakosok magyar eredetű és magyaros hangzású neveiben, magyar nemzeti öntudatában, typusában és a többi községekétől elütő sajátságos szokásaiban. De Szántóhalmán és Szent-Andráson mindezeket nem látjuk, nem láthatjuk. Ezek mai lakossága egészen más nép, más világ. Mintha nem is egymás szomszédságában élnének, kiválik, kirt a többi falvak lakossága közül; semmi, de semmi nem mutat arra, hogy őseik egykor magyarok lettek volna. Én e feltűnő jelenséget csak is úgy tudom megérteni, hogy e falvak magyar lakossága a XVII. században folyt gyakori háborúk idején nagy részben kiéletett vagy más, több biztonságot nyújtó helységekbe költözött, s helyökbe aztán oláh családok telepíttettek, épen úgy, mint Déván, ahol — miként ezt «Az oláhok Dévára telepítése» czímű dolgozatomban, egykorú okmányok alapján világosan kimutattam — a XVII. század két első tizedében még egyetlen oláh család sem lakott és már 25 év múlva a fiscus birtokaira telepített oláh családok száma akkorára növekedett, hogy 1645-ben templom és temető helyet kértek és nyertek a dévai református ecclesiától, ma pedig Déva összes lakosságának csaknem fele részét képezik.
E föltevés valószínűsége mellett bizonyít az említett falvak fekvése is, melynél fogva a hadak pusztításainak sokkal inkább ki voltak téve, mint a tőlök délre, Vajda-Hunyad felé fekvő községek. A Cserna-völgy torkolatánál, a dévai és a v.-hunyadi várhoz vezető utak összeszögelési pontján fekszik mind a kettő. Akár erre, akár arra nyomultak az ellenséges hadak, a községeket érték, rabolták ki, gyújtották fel vagy ölték ki legelőbb. Igen valószínűnek tartom azért, hogy Szántóhalma és Szent András egykori magyar lakóinak zömea háborúk pusztításának esett áldozatul, kiknek helyébe aztán úgy a fiscus, mint a többi possessorok oláh jobbágyokat telepítettek a XVII. század közepén. Az ekként megfogyatkozott magyar református lakosság körében aztán megkezdődött az eloláhosodás processusa úgy Szántóhalmán, mint Szent-Andráson. Mert a többség a kisebbségre mindig és mindenütt absorbeáló és amalgamizáló befolyást gyakorol. E két faluban annyival is inkább kellett gyakorolnia, mert sem iskolájuk, sem helyben lakó magyar papjuk nem volt immár, a hol és a kitől nyelvek, nemzetek, és vallásuk szeretetében megtartattak volna. Az ekként eloláhosodott néhány református család tehát a XVII. század vége felé számot vetve a helyzettel és a viszonyokkal, jónak látta áttérni az oláh egyház kebelébe, együttesen és egyszerre, hogy velük együtt az ottani ref. ecclesia javai is az ottani oláh egyház birtokaivá váljanak. Elmerült, beolvadt tehát a maroknyi magyarság az oláhság tengerébe, mely összecsapott a kis sziget felett, hogy többé meg se látszhassék. Valószínűnek és csaknem bizonyosnak tartom ezt azért is, mert bérez és kis hazánk épen ez időben vesztette el addigi szabad és független államiságát, s azzal együtt magyar nemzeti politikáját is. A Bécsből kormányzott Erdélyben más irány, más szellem honosult meg, mely a református elem gyöngülését és az ellenséges indulatú elemek erősbödését vonta maga után. Íme, t. választmány, ily módon s ezen okokból történt meggyőződésem szerint ama szép két falu magyar lakosságának kipusztulása. Lehet, hogy föltevésem egyben-másban még bizonyításra vár. De hisz épen azért tömörültünk társulattá, hogy tudásunk hiányait kölcsönösen kipótoljuk s az igazság keresése közben támadható tévedéseinket jóindulattal megigazítsuk. Ha ezen igénytelen dolgozatommal egyebet nem értem is el, minthogy társulatunk tagjainak figyelmét Szántóhalma és Szent-András múltja iránt fölkeltenem sikerült, célom ezzel is elérve, fáradozásom ezáltal is gazdagon megjutalmazva van.
A Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat Évkönyve 5. (1887-1888). Értekezések, felolvasások.
Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905. December 10. Szőts Sándor tiszteletes, 1852-1905.
Szőts Sándor dévai ref. lelkész, élete 53-dik évében, hosszas szenvedés után, f. hó 5-én elhunyt. A boldogult, kiben Szőts Farkas theol. tanár, lapunk volt szerkesztője, testvérét gyászolja, egyike volt azoknak a lelkipásztoroknak, akik tehetségeikkel és szorgalmukkal messzeláthatólag kiemelkednek.
Theologiai kiképeztetését a budapesti ref. theologián nyerte, hol már mint növendék kitűnt tehetségével, komoly szorgalmával. Tanulmányait az utrechti egyetemen folytatta, ahonnan visszatérve, Budapesten lett hitoktató-segédlelkész. Innen választatott meg 1878-ban a dévai gyülekezet lelkipásztorává.
Élénk részt vett a város és a megye társadalmi és közéletében; főként azonban igazi lelkipásztora volt gyülekezetének. Lelke vágya az volt, hogy gyülekezetének ősrégi, omladozó templomát restaurálhassa. Erre a czélra tekintélyes tőkét is hozott össze buzgó működésével; betegsége és bekövetkezett halála azonban meggátolta abban, hogy vágya teljesülését megérhesse. Elhunytát őszintén fájlaljuk s teljes mértékben osztozunk a tiszteletreméltó család gyászában. Legyen emlékezete áldott!
Dr. Sólyom Fekete Ferencz.
(1839 okt. 1 Almaszeg – 1906. aug. 2 Déva)
Hunyadvármegye közéletének nagy űrt hagyó vezéralakja, újabb kori föllendülésünk jellegzetes tényezője dőlt ki az élők sorából f. hó 2-ikán éjjeli ½ 2 órakor.
Hunyadvármegye közélete a mult század hetvenes éveitől kezdve szokatlan föllendülést vett, mely országos figyelmet és megbecsülést vont magára. A közös munkából és megbecsülésből nem csekély rész jutott dr. Sólyom Fekete Ferencznek.
Mint törvényszéki elnök jött ide Zarándmegyéből, ahol kir. ügyészi állást töltött be megalkuvást nem tűrő hazafias irányzattal. Azt megelőzőleg Bihar megye közéletének és abban a Tisza Kálmán vezetése alatt álló balközép-pártnak volt tevékeny és nagyeszű munkása.
Egyénisége, tudása, tekintélye gyorsan meglátszott a dévai kir. törvényszék színvonalának emelkedésén. Szerencsés és termékeny gondolata volt a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társaság életre hívása. Ő kezdeményezte, kitartó - munkával megalakította, miután a megye legjobb fiai kezet nyújtottak a jó munkára.
Annak kebelében egyszerre feltűnt nemcsak mint szervező és vezető, hanem mint gyorsan elismert történetíró is. Amit megírt, arra mint forrásmunkára hivatkoznak mindenütt. Kötelességérzettel vett részt a vármegye és Déva város közgyűlésein. Felszólalásai nagy súllyal estek a tanácskozás mérlegébe mindenütt. Nem egy főfontosságú küzdelemnél az ő kezében lobogott a vezéri zászló. Minden téren, a hol működött, kitűnt nagy eszével, vaserélyével és erős magyar érzésével. Szép család maradott utána: öt derék fiú és két nagy műveltségű leány, magok is egy-egy új család vezető tagjai.
Nemes özvegyére, szül. Véghső Mária úrnőre méltán száll át a férjét övezett tisztelet, már csak azért a mintaszerű önfeláldozásért is, a mellyel évek óta szenvedő férjét ápolta.
Dr. Sólyom Fekete Ferenczről megfelelő módon fognak megemlékezni kétségtelenül az érdekelt testületek is. Mi itt most csak a nagy veszteségnek és kegyeletünknek kívánunk kifejezést adni.
R. L.
Családja a következő gyászjelentést adta ki:
»Már özv. Nagyváradi dr. Sólyom Fekete Ferenczné született Véghső Mária a maga és hozzátartozói rokonai nevében mélyen megrendült szívvel jelenti, hogy a forrón szerető és szeretett férj, atya, nagyatya testvér Nagyváradi dr. Sólyom Fekete Ferencz nyug. kir. törv. elnök, a Hunyadmegyei Tört, és Régészeti Társulat megalapítója és örökös tiszteleti elnöke, Hunyadvármegye törvényhatósági bizottságának és Déva város képviselőtestületének volt tagja, a „Bihar” egykori felelős szerkesztője, az Emke hunyadvármegyei választmányának alelnöke, számos közművelődési, társadalmi és közgazdasági intézmény vezető tagja, a kiváló jogi és történelem író stb. f. évi augusztus hó 2-án éjfél után 1 óra 30 perczkor hosszas szenvedés és a haldoklók szentségének áhítatos felvétele után, életének 67-ik és boldog házasságának 31-ik évében jobblétre szenderült.
Egész életében a magyarságért, a magyar haza boldogságáért, a társadalom, jólétéért és a szeplőtelen igazságért küzdött, ezért felemésztette életét s Istenével kibékülve, szívében mindenkinek megbocsátva tért az atyához, mint igazi jó atya.
Temetése aug. hó 3-án (pénteken) d.-u. 5 órakor fog végbemenni a felszeg-utcai halottas háztól s hűlt tetemei a helyi róm. kath. sírkertbe fognak örök nyugalomra kikísértetni. Lelkéért az engesztelő szent miseáldozat f. augusztus hó 4-én reggel 7 órakor a Szt.-Ferenczrendiek helyi templomában fog az Egek Urának bemutattatni.
Déva, 1906. augusztus 2-án. Emléke legyen áldott! Nyugodjék csendesen. !«
A „Hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat", melynek megalapító atyja volt, az alábbi gyászjelentésben tudatja gyászát:
»A Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat igaz kegyelettel jelenti megalapítójának, irányadó vezérmunkásának és tiszteleti elnökének: Nagyváradi dr. Sólyom Fekete Ferencz nyug, törvényszéki elnöknek f. hó 2-án éjjeli fél 2 órakor 67 éves korá¬ban történt elhunytát. Déva, 1906. augusztus 2-án. Nagyértékű munkásságának emléke ezen társulatban is fennmarad!«
A dévai kir. törvényszék, kir. ügyészség és a kir. járásbíróság a következő gyászjelentést adta ki:
„A dévai kir. törvényszék, kir. ügyészség és a kir járásbíróságok bíró és tisztviselői kara szomorúan tudatja, hogy volt főnöke dr. Sólyom Fekete Ferencz nyug. kir. törvényszéki elnök életének 67-ik évében 1906. évi augusztus hó 2-án elhunyt. Béke poraira!” (Déva és Vidéke, 1906. augusztus 4).
Dr. Sólyom Fekete Ferenc centenáriuma.
(Ellenzék. 1939. október 8).
A mai történelmi nagy idők forgatagában, amikor világrengető események zúdulnak a kor emberére, és lelkét lidércként üli meg a rohanó s egymásra torlódó események súlya, nem csoda, ha csak a krónikás veszi észre, hogy egy nagy erdélyi magyar embernek, a magyar közélet egyik kiváló harcosának, egy nagy magyar tragédia szenvedő hősének, most van születési centenáriuma.
Dr. Sólyom Fekete Ferenc, a dévai törvényszék egykori főelnöke ez, aki 100 évvel ezelőtt született Nagyváradon, és aki egész közéleti munkájával beírta nevét az erdélyi magyar kultúrtörténelembe. Ha nem említenénk mást, mint hogy ő volt a nagy múltú Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület alapításának egyik főmozgatója, mondhatni életre-hívója, már maga ez is elegendő bizonyíték volna, hogy dr. Sólyom Fekete Ferenc méltóvá tette magát arra, hogy neve az utókor számára ne csak a lexikonokban őriztessék meg. De ha közéleti munkásságát és kiváló nagy egyéniségét méltán megilletően pillanatnyilag nem is lehet megünnepelni, legalább egy szerény újságcikk keretében állítsunk emléket ennek a kiváló embernek, ennek a tragikus magyar hősnek.
KI VOLT DR. SÓLYOM FEKETE FERENC?
A Sólyom Fekete-család minden valószínűség szerint a kihalt híres-neves nagyváradi Fekete család leszármazottja. A család eredetileg csak „nagyváradi Fekete” nevet viselte. A Sólyom nevet családi hagyomány folytán (amely hagyomány külön megírni való érdekesség) belügyminiszteri engedéllyel dr. Sólyom Fekete Ferenc volt törvényszéki elnök és fivére, Zsigmond vette nevükhöz. Ezeknek édesapja, Fekete Lőrinc 1848-asi nemzetőr százados volt Biharból, az abszolutizmus alatt hatévi vártömlöcöt szenvedett. Fogságának ideje alattit neje, Hant Katalin gondoskodott hihetetlen nehézségek között a családról, mert a szabadságharcban mindenük elveszett. Hant Katalin mintaképe volt a régi magyar nagyasszonyoknak; és maga is Erdély egyik nagy diplomatájának volt ivadéka.
Sólyom Fekete Ferencnek már iskolás korában megnyilvánult kiváló tehetsége. A nagyváradi premontrei főgimnáziumnak ő volt Szilágyi Dezső osztálytársával, a későbbi lángelméjű magyar igazságügy-miniszterrel együtt első, illetve legjobb tanulója. Kettejük között, a két nagy szellem között már az iskola padjaiban kifejlődött az egész életükre kiható mélységes lelki barátság.
Sólyom Fekete Ferenc, mialatt a budapesti tudományegyetemen hallgatta a jogot, Vas Gerebennek, a magyar irodalom egyik legnagyobb elbeszélőjének volt irodalmi munkáiban munkatársa és a nagy író kétségtelenül hatással is volt reá.
Tanulmányainak befejezése után Bihar megye főügyésze lett. Ő alapította, mint szerkesztő a „Bihar” című lapot, Tisza Kálmán lapját és Tisza Kálmánnal együtt készítette el a híressé vált „Bihari pontokat“. Tisza Kálmán miniszterelnöksége alatt előbb kőrösbányai királyi főügyésszé, aztán pedig a dévai törvényszék elnökévé nevezték ki. Kőrösbányai főügyészsége idején nőül vette Véghső Gellért, belényesi földbirtokosnak, szintén királyi törvényszéki elnöknek és aztán hosszú éveken át belényesi liberális országgyűlési képviselőnek leányát, Véghső Máriát. Ez a Véghső Gellért maga is igen érdekes ember volt. 1848— 49-ben Bem tábornoknak volt hős főhadnagya, akit Erdélyben Bem tábornok az egész sereg szemeláttára, a sorból kihívva, elismeréséül megcsókolt. Honvédtiszti pisztolyát ma is őrzik a kolozsvári 1848—49-es ereklyemúzeumban.
EGY NEMES GONDOLKOZÁSÚ KÖZÉLETI EMBER TRAGÉDIÁJA
Sólyom Fekete Ferenc közéleti működése tulajdonképpen Déván csúcsosodott ki. Éjszakáit is nappallá téve, dolgozott a közért, aminek eredménye egyrészt fennmaradt írásai, beteljesedett kezdeményezései, de ugyanakkor saját tragédiája is. Ő alapította Hunyadvármegye történeti és régészeti egyesületét, amelynek ügyvezető alelnöke volt, amelyben igen nagy történelmi munkásságot fejtett ki, főleg történelmi okmánykutató és oknyomozó irányban. Munkásságában, miután hivatalát is kellett szolgálnia, az éveken át éjszakákon keresztül folytatott tevékenységével szeme világát vesztette. Kilenc éven át, haláláig szenvedet vakságában. Oknyomozó kutatásait külföldi, főleg német írók is idézik, ezenkívül neves jogtudományi író is volt, akinek Egyházjogtanát, mint egyetemi tankönyvet tanulta a régebbi jogásznemzedék.
Társadalmi téren is élénk tevékenységet fejtett ki. Ő védte meg elpusztulástól az ősi dévai történelmi várat, elláttatván azt szerpentin-utakkal.
Mint embert, talán legjobban jellemzi, hogy a Hunyad megyei román nép is, mint atyjához fordult hozzá ügyes-bajos és peres dolgaiban és ő, mint törvényszéki elnök, minden alkalommal atyailag intette őket, a békére és lehető kiegyezésre, amely jósága aztán nagy részben előidézője volt későbbi tragédiájának. Írásbeli dokumentumok, hivatalos akták, bírói ítéletek, amelyek egyébként mind javára szóltak, igazolják, hogy a kisemberek ügyeinek pártfogásáért, amellyel megakadályozta a perek vitelét, egyes ügyvédek részéről nagy gyűlöletben részesült. Ezek keresetük megcsorbítását látták a törvényszéki elnök emberi akciójában. De amíg egyesek részéről gyűlölet volt osztályrésze, addig a nép, fajra való tekintet nélkül, vakon engedelmeskedett az ő közéleti útmutatásainak. Sólyom Fekete Zsigmond szintén nagy közéleti munkásságot fejtett ki, ő volt Magyarország legnagyobb hídépítészeti szakértője. Földművelésügyi miniszteri tanácsos, aki országgyűlési képviselősége idejében a „Magyar faj és művelődés eredete” címen háromkötetes művet adott ki 1888—90-ben.
JÓKAI-REGÉNY ALAK
Külön fejezet alá tartozik dr. Sólyom Fekete Ferenc társadalmi küzdelmeinek a leírása, amelyhez azonban egy Jókai Mór regényírói tollára volna szükség, mert Sólyom Fekete Ferenc küzdelmeiben valóságos Jókai-regényalakká vált. Küzdelmei az akkori társadalom kortörténelméhez tartoznak, aminek feldolgozása egy cikk keretében lehetetlen is volna. Számos jogi munkája közül különösen híres a „Pandekták sommás átnézete” című. Rákosi Jenőnek is kebelbeli barátja volt. Rákosi ugyanis első publicisztikai tevékenységét a Sólyom Fekete Ferenc szerkesztésében megjelent „Bihar“-nál kezdte.
Sólyom Fekete Ferenc 1882. április 30-án írta meg cikkét, amelyben az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület megalapítására elsőnek hívta fel a közfigyelmet. Részletesen kifejtve a megalakítandó egyesület kulturális és közgazdasági program ját és így Sólyom Fekete Ferenc lett ennek a nagy múltú egyesületnek az életrehívója.
1906-ban, 67 éves korában halt meg. A századik évforduló egy mindenképpen érdemes közéleti férfiú emlékét idézi fel, akinek munkássága a jövő nemzedéknek is példaadásul szolgál.
Ötvös Béla
Déva történelméből 1703-1817
1703. A Rákoczi Ferenc féle szabadságharc. (kivonat).
Ily szendergő állapotban találta Erdélyt az 1703-ban kitört Rákóczi Ferencz-féle szabadságharcz. A „Recrudescunt” Magyarország lakóit izgatott, mondhatni elkeseredett forradalomra hajlandó hangulatban találá. Erdélyben különbözők voltak a körülmények. Itt Rabutin (Graf v. Bussy), az ügyes, és hajthatlan keménységű férfiú volt a vezénylő tábornok, ki 6000 válogatott német haddal rendelkezett, és a forradalom elharapózásátvalószínűleg meg tudta volna gátolni (?) ha a bécsi haditanács rendeletei által nem zsibbasztatik. Ez utóbbi azonban nem engedte meg, hogy egész seregével kimenjen Szathmárhoz, Rákóczi gyakorlatlan hadai szétszórására, és csakis annyit engedményezett, hogy Glöckelsperg tábornokot hétszáz lovassal oda küldhesse, aminek eredménye lőn, hogy Szathmár és Glöckelsperg Rákóczi kezébe jutottak.
Rabutine miatt nem jött zavarba. Szebent minden esetlegre elkészíti, a guberniumot, a főnemességet beparancsolja,, és Rákóczit általok lázadónak nyilvánítatja.
Dévát, Kolozsvárt, Bethlent, Szamos-Újvárt, Görgényt, Kővárt, Somlyót, szóval az ország minden védhelyét német és magyar helyőrséggel, élelemmel ellátja, és megerősíteti, kemény rendeletet küldvén a nemességre, hogy a ki életét és vagyonát szereti, német őrségű várba vonuljon, különben mindenét felprédáltatja. (Századok – 1867P. Szathmáry Károly: A nagy-enyedi ref. főiskola költörténete 1662-től 1704-ig 17. old.)
1704.
Így telt el ötödfél esztendő, a mikor 1703. tavaszán kiütött és a nyáron át rohamosan elterjedett az országban II. Rákóczi Ferencz szabadságháborúja. Ennek híre csakhamar elhatolván a törökországi bujdosók telepeire is, a Thököly harczedzett régi kuruczai lázas örömmel köszörülték a kardjukat, sietve készülődtek, s hazatérhetési engedélyért küldenek a portára. De mivel Konstantinápoly messze föld, s a várt engedély késett, a honvágy lázában égő bujdosó kuruczok nagyobb része ezt be sem várva, kisebb-nagyobb csapatokba verődtek, s egyes vezéreik — mint Szalontay, Bozóky, Szappanos Mihály, Csáky András és Tirpács Márton, stb. — vezetése alatt szökve is elindultak, főként a lovasság, s Temesvár felé a török földön át Rákóczi alföldi kuruczaihoz, vagy erdélyi hadaihoz csatlakozának.
A maradékkal, 5—600 főnyi edzett „válogatott vitézzel” b. Orlay Miklós is útra készen állt. Végre megjött az engedély a portáról, hogy Viddinben lőszereket kaphatnak, s a temesvári basa behúnyt szemmel fogja nézni a menetelüket. Petrőczy tbrkot az oláh vajda még egyelőre visszatartó fővárosában, hanem Orlay a nikápolyi telepekről, jó rendbe vett, harczvágyó kuruczaival — felében lovas, felében gyalog — az 1703-ik év vége felé fölkerekedék és erős menetekben haladt Viddinen, Orsován át Karán-Sebesnek.
Itt — úgy látszik — gyalogságát a Vaskapu szorosain át indító Hunyadba, maga pedig a lovassággal Facsetnek tartott, Dobra alatt egyesülendők. Amazok útjuk közben a Hátszeg vidékén hírtelenül megvívták a Kendeffyek sasfészkét Kolczvárát, s azután a Marosnál társaikkal egyesülve, Orlay vezérlete alatt a Nagy-Szebenből ellenök küldött Koszta rácz ezredes csapatát kemény harczban szerencsésen megverték és levágták, ezredesükkel együtt. Mire a diadal mámorától föllelkesülten, megrohanták és bevették a dobrai sánczot, sőt a Maros túlpartján fekvő Illye, Branyicska kastélyokat is, — ami által urává lőnek a Marosnak és bezárták Déva vár kapuját.
Ez 1704. január havában ment végbe.
(Századok. 1898. Értekezések. THALY KÁLMÁN: A b. Orlay s gr. Serényi család 200).
1706.
A kit helyette ideiglenes parancsnokává rendelt azon hadaknak: dévai Csáky András ezredes, — egykor Thököly belső udvari híve, pohárnoka vala, kit a bujdosó fejedelem csak az imént küldött haza Kis-Ázsiából Nicomédiából Rákóczihoz, szolgálni. Egyike a legvitézebb s legtörhetetlenebb jellemű kurucz főtiszteknek, akinek Déva vára 1706-iki példátlan kitartású védelmében kifejtett antik hősiessége fölött még a zordán Babutin cs. tábornagy is csodálatát fejezé ki és kalapot emelt. (Századok. 1899. Értekezések. THALY KÁLMÁN: A b. Orlay család történetéhez 108).
1720.
A Steinville hagyatékok.
Az írásunkban már többször jellemzett főhadiparancsnok 1720. október 21-én hal meg. Haan 1721. január 14-i felterjesztésében 129 401 Frt 10 Fr-ra teszi a Steinville-el szembeni kincstári követelések teljes összegét. Ebből 50 000 Frt-ot tesz ki az az összeg, amelyet a főhadiparancsnok az Erdélyen át menekülő XII. Károly svéd királynak Brassóban előlegezett.
Súlyos károkat okozott (Haan szerint ez 17 888 Frt-ot tesz ki) Steinville sajátos „bányagazdálkodása": nemcsak saját bányai termékeivel kerülte meg a kincstári arany- és ezüstváltást, hanem másoktól is vásárolt fel nemesfémet. Haan azt sürgette, hogy a Steinville hagyatékában található nyers vagy olvasztott arany, ezüstérc vagy ezüst a rendes értékben beváltandó, a főhadiparancsnok birtokában volt salétrom, választóvíz stb. kincstári kézbe veendő (ezek nem lehetnek magánosok birtokában), a Steinville szolgálatában állt kohó-, aranyválasztó mesterek és laboránsok „wegen den daselbst habenden all zugrossen bekanntschaft" eltávolítandók.
A főhadiparancsnok bérelte a dévai uradalmat is; bérlete már 1718 elején lejárt, új szerződést nem erősítettek meg vele, úgyhogy az uradalomnak a szerződés lejárta utáni jövedelmei visszatérítendők volnának, az uradalom készleteit pedig a bérbeadás időpontjának értékében kellene visszaadni. Több kisebb-nagyobb tételt tettek ki a követelések listáján Steinville által felvett és el nem számolt közjövedelmek (a főhadiparancsnok 1578 Frt 20 kr-t nem fizetett be Olténia 1719-i donum gratuitumából - ez a teljes összeg jó 8%-a volt -, 1715-ben eladott 1272 Frt értékű szénát abból, amit a gyulafehérvári uradalom jobbágyai szolgáltattak. 1714-15-ben 750 Frt értékű cölöpöt szállíttatott Déva erődítésére az ország pénzén, s nem számolt el róla, az erdélyi katonai élelemraktáraknak 791 Frt 37 1/2 kr értékű terménnyel tartozott.
Súlyosak voltak bizonyos külföldi személyekkel vagy családokkal kapcsolatos tartozások. Steinville a Brâncoveanu-hagyatékból 12.750 Frt-ot felvitetett Bécsbe, Mavrocordat havasalföldi fejedelemnek, erdélyi fogsága idején, 6550 Frt-ot előlegezett a hadipénztárból. Ígéretet tett arra, hogy serdar Barbu 3333 Frt 20 kr-t kitevő adóssága megtérítésében segítségül lesz a kincstárnak, az összeg közel 2/3-a azonban (2166 Frt 40 kr) kifizetetlen maradt. Mindezen túl számos kisebb tétel szerepelt a hagyatékkal szembeni követelések listáján. (Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981). Trócsányi Zsolt: A Subdelegatio (Commissio) Neoacquistica és erdélyi hatásköre. Kivonat).
1721
Legelébb is azután 1721ben Generalis Steinville halála után Dobrán Hunyad Vármegyében ütötte magát ki a szikra, midőn az odavaló oláhság magát szabadnak vélvén, és a királyi Fiscus uraságát vakmerőn meg nem esmérvén, Déva várára rontott, kapuit és várát elfoglalta, az ott lévő kevés számú katonaságot elkergette, a harangokat támadásnak jeléül meghúzta. Dévára vivő utakat fával, szekerekkel, és sántzokkal elzárta, és fegyveres kézzel a Vármegye erejének ellent állani mérészelt addig, míg hadi erővel meggyőzetett. (Tudományos Gyűjtemeny_1830__pages364-373. Jegyzések az Erdélyi Oláhok történetéről).
1724.
Königsegg főhadiparancsnok és Viechter cameralis director 1724 végén bizonyos járványgyanús haláleseteknek véve hírét Déva környékéről, oda küldte Klettenhammer országos törzssebészt (Stabs- und Landchirurgus), s az meg is szüntette a járványt. (Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981). Trócsányi Zsolt: A Subdelegatio (Commissio) Neoacquistica és erdélyi hatáskököre. (kivonat).
1757-ben épen Ágnes napján ülé a’ dévai várban nászinnepét a gyáva fejedelem, a’ dorbézoló Barcsai Ákos, első neje Szalánczi Erzsébet halálával, a’ hiú Bánffy Ágnessel; a föld népe üldözött páriaként barangolt, szolgaság- és kénytől nyomatva, a’ jobbakat rabbilincs szokta, más éhezett, sírt, hon, és alkotmányos élet csak névről ismertetett; 's ekkor, illy időkben, csak egy Barcsai Ákos tudhatott vigadni. Gyászos múltúnk volt, melly vigalmunkat is elsötétíti, de ki gondolt erre most illy fényes szép körben?
Éjfél után gazdag vacsora fűzé szorosabbra össze a' vendégeket. Az itt ivott jó bornál az e’ megyei savanyu bor jutott eszembe. Híres al megyei marosmenti bor 's nálunk savanyú lesz; fanyar íze után bámulat fog el, ha arra gondolunk, hogy a’ híres borkedvelő Apafi Mihály, mikép tudott e’ bábolnaiból tizenöt kupát egy delesre felhajtani, ha akkor is savanyú volt — volna.
De minek gondoskodni erről, van a’külföldnek Champagnije, s egy dévai nemes társaival megiszik 30 — 40 üveget, 's ad érte a' külföldnek 2— 300 ftot; de egy megyéjében felállítandó népnevelő-intézetre nem adna három máriást, hogy ott gazdálkodni tanuljon gyermeke 's hagyja el apja hibáját, ki minden harmadik szavát, akival szokta vegyíteni: az illyre ,Szégyen , szégyen.............. Honja ne légyen a’ világon, Szóra rokonszavat ne halljon.
A’ tánczról az ezelőtt 2 évvel alakult kényelmes casinóba mentem, melly életét a’ köztiszteletű főispántól kapta, de a’ részvényesek fizetni nem akarása miatt elhal vala, ha ismét és mindenkor ismét a’ melegkeblü főispán, saját költségén újságokat ez évre nem hozatott volna, váljon szebb életre derűl-e ezután, midőn ugyanazok lesznek az aláírók, kik voltak; úgy hiszem, hogy ki akkor nem fizette be 8 pftos részvényét, most sem adja meg a’ 6 pftot. Bizony baj, hogy olly keveset adnak Déván is némellyek az adott becsületszó- és nemzetiségre!!! Bauczári Bíró Pál. (Életképek. 1845-02-15/7. szám. Déva, télhó 21kén).
1784. Hóra világ. November 4-én a most már Aradvármegyéhez tartozó Lunkára rohantak; elpusztították Gyulai Ferencz gróf csinos kastélyát s kivégezték gazdatisztjét, Gencsy Antalt; Ócson a kath. templomot is fölperzselték; Kis-Halmágyon kirabolták Hollaky Pál özvegyének s Hollaky Antalnak kastélyait; a 12 Hollaky még aznap Dévára menekült. (Századok. 1894. Értekezések. MÁRKI SÁNDOR: A Hóra-lázadás magyarországi részel. közl. 609).
Dévai tűz 1789. Tsak alig mulik el, hogy Déva Várossa a tűznek hamvas prédájává nem leve. Egy nevezetes Görög Kereskedőnek a’ háza gyúladott vala meg a’ Piatzon, és egynéhány szempillantás alatt 10 házak füssé levének. Hogy a’ tűz tovább nem terjedhetett, azt mi (irja a Tudósitó) a’ mi tiszteletre méltó V. Présesünknek G. Révai Urnak köszönhettyük, ki szerentsénkre éppen itt Vala ekkor. Midőn tűzi-lármát ütének ő volt az első, ki elé-álla, és az ö példáját követő Népét fel-inditá, és rendeléseket teve.
(Magyar Kurir, 1789-06-27 / 49. szám).
Bányáink 1790-1796.
Hatodik darab. Egy kis hazabéli utazás. Az Hazabéli Bányász Hellyekröl.
ERDÉLYBEN a’ Fejéronat, Wismutot, Nicolumot vagy Fattyurezet, Kobáldot, és a’ Platinát ki-vévén, egyéb Értz-nemeket találni.
Ilyen Értztermő Helységek Vármegyénként:
Hunyad Vármegyében: Hunyad, Zalasd, Déva, Nagyág, Toplitza, Macsesd, Füzes, Boica, Porkura, Almás, Mála.
Zaránd Vármegyében: Kőrösbánya, Buda, Drajka, Gojinel, Hercegán, Kasanest, Bukarest, Staniza, Bucsum, Kritstsor, Trisztia.
(Parnassusi időtöltés 1-7., 1790-1796 (Nagyszeben-Kolozsvár, 1793-1800).
Magyar Hirmondó, 1794. január 7. Déván is éppen azon a’napon (1793 dec. 8.), estvéli 7 óra után 3 fertállyal, két vagy három minutákig úgy rengett a’ föld, hogy zörgöttek minden ablakok, és az edények — nevezetesen a Patikában — öszreverődtek. és egy Bába-asszony le is dűlt a’konyháról. Ezen föld - indúlást, pestis’, és Déva elsüllyedése elöljáró postájának gondollyák némellyek (talán azért, hogy a’ Bába lefordult a’ tűz helyről.
Magyar Hirmondó, 1794. június 27. Erdély Ország. Déváról, Júniusnak 13-dikán. — „Minémű vigyázással legyenek Elöljáróink a’köz tsendességnek, és bátorságnak fenntartására, egy szembetűnő példáját kívántam ennek közleni a’Hírmondóval. — Tsóka Sámuel nevezetű Nemes Személly, Borbátvízi Jószágához tartozó Jobbágyai közzűl mintegy husszal, katonai - forma gyakorlásokat tétetett.
Megértvén ezt a’ Hunyad-Vármegyei Tisztség, rendelést tett, az említett jobbágyoknak elfogatások eránt, hogy végire járhasson töllök ez exercitoztatás’ okának.
Hírt vévén Csóka Úr, Embereinek elfogattatása felől, megy a’ Hártzeg-vidéki Al-Ispányhoz. Ez mutatja a’ Generális Szék által ki-adatott parantsolatot. Ekkor káromkodásra, és Frantzia, ’s Kurutz - Világgal való fenyegetődzésre fakadt Tsóka Úr, ’s eltávozott. A’ míg e’ történt, hozták már Déva felé, Livádia Falubeli némelly Nemesek az el fogatott Jobbágyokat, kiknek azonnal utánnok nyargalt Tsóka Úr, ’s elérte őket Kalán nevű Falunál, a’ hol egyszersmind elöltalálta egy szekerét is, mellyen Borbátvizi Jószágába 12 pár pisztolyt, nehány flintát, karabélyt, töltést ’s a’ t. vitetett.
A’ Foglyokat hozóknak olly ajánlást teszen Tsóka úr, hogy tsak botsássák el azokat: ő rabul adja magát, bejő Dévára, ’s megfelel itt mindenekről.
Elfogadtatott az ajánlása, de ő csak hamar megszegte azt; mert a’ mint lovaglott volna a’ kísérők között, egyszerre csak kiugratott közzűlök, ’s futtatni kezdett. Amazok vátig kiáltoztak utánna, hanem minden foganat nélkül. Egy tehát utánna lőtt, de nem találván jól, elkapta más Társától a’puskáját, ’s már ezzel úgy lőtt, hogy Tsóka Úr mindjárt le fordúlt a’lováról, hanem tsak ugyan nem hólt meg, sőt hevenyiben ismét megindult; de utol érték kísérői, ’s puskaágyakkal földre le-agyalták. Ekkor hólttnak tettette magát Tsóka Úr. A’ Livádiaiak még az nap bejöttek Dévára, ’s le-beszéllék a’történetet. Más nap behozatott a’hólttnak véltt Pátiens, és egy fogadóba vitetett, hová egy Seborvos, 12 Nemesek, és hat Katonák rendeltettek mellé. Egy hét múlva le vitetett a’ fogadóból, a’ kaszármába. Nem sok reménység vagyon, meg gyógyúlhatásához.
Magyar Hirmondó, 1794. július 4. Erdély Ország. Déváról, Júniusnak 20-dikán.
„Az Erdélyi Kamara, só - aknának való helyet próbáltat a’ Dévai Vár-hegye’ töviben. Jó reménység vagyon felőle, hogy ezen szándék foganatosabb fel ez azon próbáknál, mellyek tétettek Tordoson, Szász Város-Székben, a’ hol igen kevés mértékben kaphattak sót, ’s a’ mit kaptak, az is felette salétromos volt.“
1794.
A Fiscale Directoriumnak Tagjai. Felsö-Szilvási Noptsa Elek Fiscális Director, és Thesaur. Tanátsos. (Magyar Almanak 1794-ik esztendőre (Bécs, 1794). 384. old).
Magyar Hirmondó, 1794. augusztus 5. Déváról, Júliusnak 19-dikén.
„Az emberi természet’ esméretere vezető maga nos Történetek’ Históriájában méltán helyet érdemel, úgy ítélem, eggy olly Embernek erőszakos ki múlásáról való hiteles tudósítás, minémű volt néhai N. Tsóka Sámuel, a’ kiről emlékezett vala Qqq árkusa a’ M. Hírmondónak.
Hánykódó indúlatai között, egy levelet utasított tegnapelőtt a’ nevezett Szerentsétlen, született Josintzi Juliánná Báró Asszonyhoz, kivel házassági életben élt, ’s magzatokat is nemzett. A’ Levél’ értelmét látni lehet az itt következő írásból, melly a’ testamentommal, és még egy más rövid írással eggyütt, a’ki múlt Rab’ asztalán találtatott.
„Kedves Juliskám! Tegnap, az ez előtt küldött lévelemben kértem volt, hogy magáról, gyermekeiről, és házáról, tőllem, utolsó rendeléseim’ által venni jöjjön be holnap, azaz tsötörtökön jó reggel, most is abban megváltozhatatlanul állván, kérem, múlhatatlanul holnap, úgymint Tsötörtökön kilentz órára bejöjjön; különben, valamint életemről, úgy halálomról se kívánjon tudni, és többször hozzám soha be se jöjjön. — Mikor ez utolsó kérésem’ nem teljesítik végye illy utolsó szívem’ kinyilatkoztatását, mint voltt. Hitessének. “
“Csókádnak víg kedve örök gyászba lépe,
Értted, ki szívemben voltál Világ’ Szépe:
Mert látom, irigység kezemből ki tépe,
De vóltt hívségednek lessz szívemben képe.
A’ Világ’ kedviért, új szerentsétlennek,
Tevél, ’s bánatimban, jaj! feneketlennek:
Még is tiszta szivból könyörgök Istennek,
Tegedet megáldjon; engem’ veszessenek.
Példásan, hogy légyen minden elégelve,
Midőn keserűség’ poharát megtelve
Rám köszönvén, aztat, egész ki-emelve
Megittam, utolsót rája el lehelve.
Jaj! Te gyermekiddel, kedvesebb napokat
Élly, mellyek köztt rendelly egynéhány órákat,
Eget engesztelni azért, ki Világot
El-hagyja mindjárt a’ Változandóságot.”
Tsötörtökön, délelőtti 9 óráig csendesen volt, kilentz óra után pedig szinte tizenkettőig nagy indulattal imádkozott Cs. S.
Kevéssel 12 óra előtt megértvén, hogy Feleségéhez botsátott levelének nem lesz foganatja, ezeket a’rendeket írta:
“Átkozott ez óta, melly e’napot közli,
És a’ meg-élhetőt gyilkosul meg-öli;
Maradj-el már Világ tőlem hivságiddal,
Csóka siet, indúl te bosszúságiddal.”
E’ meglévén, belső Strásájához ment, ’s eggy aranyat nyújtván nékie így szóllott hozzá: Te mindjárt változol, és ím könnyeimet látod, mellyek e Világért hullnak szemeimböl; te, e mellett könyvezz-meg a kortsmán engemet.
Azzal a’ Strásától elfordulván, vette imádságos könyvét; ment az olasz fal mögé, melly az ágya előtt állott; és midőn ütné a’tizenkét órát, úgy lőtt magának egy pisztolyt a’ mellyjébe, hogy legottan halva dült az ágyára.
Magyar Kurir, 1796-09-09 / 21. szám. Erdély Ország.
Déváról Septemb. első napján.Hazánknak két nevezetes oszlopát termettük el közöttünk a’ múlt Augustusban, úgymint: Elöször. Az Erdély Országi Kir. törvényes Táblának egy valójában nagy lelkű és érdemű Assessorát, néhai Méltos. Szilvási Balia Sámuel urat, a’ ki is Aug. 5 ik napján Dévai majorkodásának meg tekintésére ki menvén, ’s meg melegedvén meg fördött, azután haza jött, egy pohár hideg vizet ivott ’s végre sárga dinnyét ett, mellynek az a’ szomorú következése jön, hogy Aug. 11-dik napján ki lelvén ötét a’ hideg, dél után egy óra tájban meg hótt helységünk közönséges nagy bánattyával és kárával, öt neveletlen árvákat hagyván maga után.
Most jut a’ Magy. Kurír eszébe egy tsaknem ehez hasonló történet. A’ múlt Júliusban egy N. Váradi kövér testű lakos nagyon meg melegedvén a’ Körös vizébe ment törödni, és övedzőig érő vízben hirtelen bele halt. Ebből ki tetszik, melly veszedelmes légyen a’ melegedett ez izzadó testnek, akár hideg levegő ég, akár hideg viz ital, akár vízben való fördés által való hirtelen meg hidegítése.
A másodszor, a’ fent nevezett Királyi Törvényes Táblának, mind a’ két Magy. Hazában nagy hirű nevű Praesesse, Mélt. Zejkfalvi Zejk Dániel úr ő Nagysága Aug. 30-dikán viradta felé kettedfél órakor itt Déván hirtelen meg hólt. Az előtt való este vetsernyén a’templomban volt, néhány Dévai jó embereit meg látogatta, este kedves Grófnéjával és nagy reménységü fiával együtt vígan vatsorált, az után a’ tsemege étel közben hirtelen meg némúlván ágyba tétetett, ’s attól a’ szempillantástól fogva sem meg nem szóllalt, sem szemeit fel nem nyitotta, sem semmire nem ügyelt. és ámbár mindent el követtenek légyen is vele jó Doctorunk és Chirurgusunk, a’ mit az orvosi tudomány és a’ józanokosság nekiek javaslottanak, de még is semmire sem mehettek, ’s illyenképen ezen hirtelen való gutta ütés miatt negyedfél óra múlva meg fosztatott ez a’ nagy lelkű úr betses és a’ Hazának hasznos életétől.
Déváról 1804.
Temesvárott 26-dik Octoberben délután a’ földindulás egy jó minútumig tartott, a’ földindulás után szel következett, Erdélyi Szelenben szint akkor, egy és 12. praf közt, a’ földnek rázkódása a’ kathólikus Templom tornyát meg hasította. Braschoban némelly házokat is levert, a’ Templomokban, tornyokban nagy károkat okozott, tapasztalta azt Mutenbach, Déva, más helységekkel együtt nem kis kártállással. —Magyar Könyv-Ház 21. (Pest, 1804)
Magyar Kurir, 1805-09-13 / 22. szám Déváról Septise napján.
A’közelebről el enyészett Augustus hónak 30-ik napján itt. Déván a’ Nemes első Oláh Regimentnek 1-so és 2-dik batalliona keresztül marsirozván, Maros Sólymoson két egész napot nyugadott, ’s a’ tsak már említett helységet, amaz ritka, és kegyes hazafias szeretettel tündöklő Oberster N. Barcsay Méltoságos Barcsai Ábráhám Ur kedves élete párjával Mélt. Gr. Bethlen Susánna Asszony ö Ngával együtt hivséges örömbe helyheztette — minekutánna két állandó nap Mélt. Obristlieutnant Úrtől fogva el kezdve, két utólsó Cadétig, 42 személyeket számlálva szabad Úri asztaloknál szeretettel megvendégeltek — 686 személyekből álló közkatonáknak pedig mindegyiknek napjára fél font marha hús, és fél kupa (pint) bor hasonlóképpen szererettel ki osztogattatott — az Ur Isten éltesse az ilyen jóhazafiakat — a’ kik a’ kedves hazáért életeket is fel áldozni készen álló hivséges hadi vitézeket, meg érdemlő törekedéseknél fogve méltó képpen meg betsüllik. —
A Szakamás előtti útvonal kiépítése. Hazai Tudósítások. 1807-08-29 / 18. szám. ERDÉLYBŐL DÉVÁRÓL, 14. Aug.
A’ Nemes Hunyad Vármegyén keresztül Bánátba vivő mintegy tíz mérföldnyi közönséges Pósta és Ország út ez előtt elsős időben sokszor szinte járhatatlan volt, némelly helyett a’ Marosnak a’hegyek alá való bemosásáért félelmes és szerentsétlen.
Méltóságos Gróf Bethlen László Kamarás Ur 4 Fő Ispány Urunk Nagysága Administrátorsága igen emlékezetessé lett azzal a Haza előtt, hogy a' kősziklák ellőtetése, és hányatása, az út' közönséges feltőltetése és rakatása által ma ez az út az útazás’ és kereskedés’ könnyebbségére ígér annyit, mint a’ mennyit a’ régiségre a’ Trajánus’útja’ romladéki Hazánkban imitt amott mutatnak.
A’ Gróf’ köz hasznú intézetét a’ Megye’ Tisztjei is egész buzgósággal segítették.
Az út’ széle négy öl, felemelkedése mintegy fél, két oldala mellett egymással hidak alatt közösülő árkok fedezik; fenekét nagy kövek formálják, mellyek aprókkal jól ki vagynak töltve, és felül igen derékul porondal beborítva.
Milyen egyező itt a’ közjóra való igyekezet. De hathatós a’ felsegéllő buzgóság! — Melly nagy az ilyenek eránt való háladatosság, mutatja egy közelebbi hazafiúi Innep.
Tudniillik: Déváról lefelé mintegy három mérföldnyire Maros Bretyével általellenben egy a’ Marosba nyúló kősziklának vágtak keresztül a’ tövén igen bátorságos Utat; ugyan ennek oldalába tétetett a’ Marosi alsó kerületbéli Fő Bíró Tekéntetes Lázár János Ur a’ Méltóságos Gróf Úr’ tiszteletére, és az út’ készítetése idejének emlékezetére egy Emlékeztető követ.
Augustus hatodika vala az Emlékeztető Kő levitelének és feltételének napja. Az első hajón Mu’sikával eresztetett a’ Maroson az Emlékeztető Kő; ezen hajón a’ Mu’sikásokkal eggyütt voltak mintegy harminczan. A’ második hajón sok jó Barátjai, és Tiszti Társai, még ezeknek Feleségeik’, és gyermekeik’ köz örömtől és Hazai érzéstől lelkesült társaságokban kísérte a’ Tekéntetes Fő Bíró Úr, mind eggyütt mintegy nyolczvanod magával. Ezen a’ hajón voltak a’ Mu’nkát szerető sok jó Hazafiak; itt is zengett felvátólag az úgy nevezett Török Mu’sika. Mo’sarak durrogtak az első hajóból minden szép helynél, melly mind vissza hangzottá a’ vele közlött örömet.
A’ második hajón egy, az elsőn két Vármegye’ Zászlói lobogtak. Délután egy óra tájban értük el czélunkat, mikor az emlékeztető Követ a’ mohos kőszál oldalába fogadá kezünkből. Ezután által evezénk M. Brétyei Birtokos T. Ribiczei Sándor Úrhoz, hol is mindnyájan igen vígan töltök ezen Öröm Innepet.
Ebéd, és vagy három pár táncz, után viszont a’kősziklához evezénk, és háládatosságunk jelét a’ koros kőszálnak ajánlók. Méltóságos Gubernialis Secretarius Kenderes Mihály Úr az időhöz illő rövid fontos beszédet tartván a’ jó alkalmatosan készűlt út köz hasznairól, a’tiszteit Gróf Úr’ nagy érdemeit magok’ mivoltokban tisztelettel említvén minden jól gondolkozókkal együtt, mind a’ tisztelt Grófnak, mind pedig a’ Vármegye’ érdemes Tisztjeinek, és különösen a’ feljebb is nevezett Fő Bíró Úrnak, munkás és hasznos fáradozásokat szívreható kifejezésekkel megköszönte. Ezeket sokaknak öröm könytsepjeik követték; és végre mindnyájan szívből kívántuk a’ Mo’sarak’ ropogási közt! Éljen a’ mi nagy érdemű Fő Ispányunk! Éljenek Vármegyénknek köz haszonra termett Tisztjei. A’Kőre e’ következendők vagynak metszve.
a) Feljül:
CoMItI
LaDIsLao BethLen
VIro
regIs patrIae qVe serVItIIs
nItentI,
VIae operas qVe IsthVIVs'
b). alól:
Gróf Bethlen Lászlónak emlékezetére,
Hogy ez utazásnak felsegítésére
E’ helyet hasznosan illy járóvá tette,
A’ haládatosság e’ követ emelte:
'S e’ Szirt, a’ melly meszsze a’ Marost taszítja,
Kebelébe nevét örömmel szorítja.
A’ Chronosticon Számbetűi nagyobbak és aranyosok; meg a’ Gróf Úr’ neve a’ Magyar Versekben. A Versek felett közben egy koronás paj’sban a‘ Gróf' kígyós czímere van, kétfelől pedig a Nemes Vármegye arany gyűrűs hollóji.
A’ Kő maga kemény porond kőszikla, a’ Veczeli rézbányából való; az Ország útja felett három ölnyire van a’ kősziklába helyheztetve.
Felséges Urunk is ezen útra nézve végbe vitt munkásságért a’ tisztelt M. Gróf Fő Ispán Úri Nagyságát, és név szerént a’ feljebb tisztelt Fő Bíró Urat, valamint szintén felső Kerűletbéli Fő Bíró Méltóságos Bartsai László Urat is, a’ K. Guberniumtól küldött Decretumoknak tartások szerént, kegyelmesen megdítsérni méltóztatott.
…..
Itt Déván Julius 74-dikétől ólta eső még nem volt, ’s a’ nagy hévség miatt olly nagy a’ szárazság, hogy a’ törökbúza nem köthet, a’ szelő’ szemje nem nőhet.
A’ melegség felhágott déli 11 és 1 órák között. 1. August. 112 gr. Th. Farenheit (44,40), 8. Aug. 115 gr. (46,10) 9. Aug. 114 gr. (45,50), 10. Aug. 125 gr. (51,60) 11. Aug. 129 gr. (53,80), 13. és 14. Aug. 151 gr. (66,10). Már 8. és 9 dikben derékul megsütöttük porondban a’ tojást a’ nap’ melegén.
Hazai Tudósítások. 1807-11-18/41. szám. ERDÉLYI SZÉLEKRŐL.
A’ közelebb múltt October Hónapnak 6-7-8 napjain T. N. Hunyad Vármegyebéli Déva Várossában, esett az a’ híres Ünneplés, mellyben Méll. Gróf Bethlen László Úr, az ő Testvére Királyi Tanátsos Gr. Bethlen Gergelly Ur által Fő Ispányi Rangjába iktattatott, holott sok Őlnyi ebédlő deszkából tsináltt, és fényessen elkészített Házban a’ Vendégek fogadtattak; 13 konyhán főztek 12 Muzsikus Ваnda muzsikált.
A kementzéje kürtőjét nem kell bédugni. Déva, 1808. Magyar Kurir, 1808-04-05 / 28. szám. Erdély Ország.
Déváról Martzius 5-ik napján. A’ múlt Februarius 20-ik napján, mellyenn a’ Reaumur thermometruma 104 gradus vólt Déván, egy 60 esztendős betsületes kereskedő Lengyel Lukács Ur, 15 esztendős jó reménységű fiával, tsak magokra ketten, estvéli 11 órakor a’ több házoktól különlévő kettős kis házatskába mentenek le fekünni.
A’ két szobát Bétsből hozott, két a’ felső része felé bólthajtásos üregü vas pléhből álló fűtő melegítette annál az ajtó félnél, mellyen a’ külső szobából, a’ hol vólt a’ sűtő a’ másikba kellett által menni. Ezt a’ fűtőt meg töltötték magok ketten hótt szénnel, meg gyújtották a’ tüzet benne, hanem a’ kürtőbe fenn egy azt bédugó vaspléh tányér vólt künn álló fordítójával együtt, melly pléh tányérral bé dugták a’ kürtőt, hogy a’ füst és meleg benn a fűtőbe rekedvén annál melegebb legyen a’ szoba. Mellyik fordította és dugta bé nem tudatik. El alattak kétség kívül mind ketten, a’ gyermek, vagy inkább ifjú, abban a’ szobában vélt, mellyben a’ sütő állott, az attya pedig a másikban, melly távolabb volt a’ sütőtől.
A’ következett napon úgymint Februarius 21 -ikén fel viradván, háza népe tsak várja fel keléseket, de mivel szokások ellen fel nem kelnek, zörgetnek az ajtón, de nem felel senki, és a’ bé zárt ajtó sem nyílik ki, melly miatt gyanúba esvén a’ szoba egyik ablakát bé törik, ’s azon egy kis leánykát bé bújtatnak, és fel nyittattyák az ajtót, bé mennek a’ szobába ’s hát látyák, hogy nagy szerentsétlenség esett rajtok, mind az attyokat, mind a’ fiút meg fojtotta a’ hótt szén gőze, a’ fiú már egy cseppet sem lélekzett, még sem merevedett meg harmadfél nap múlva is a’ nyújtoztató padon, orczajának sem veszett el a’ szine, ’s csak ollyan volt el temettetésekor is, mintha tsak aludna, hanem halála után való másod napon a’ szájából piros vér kezdett szivárogni.
Az attya még lélegzett, és felpuffadt pofával fújt dél után négy óráig, de semmi érzékenység nem volt benne, hanem egyébbként is barnácska ember lévén szederjes formát mutatott. Dél utánni négy órakor minden fuvása megszünte, nem használván semmit is két Doktornak s egy Felcsernek minden el követett próbáik, és azon hólnap 23-ikán , ifjú feleségének, ’s még őt neveletlen gyermekeinek ki beszélhetetlen siralmokkal, ’s minden érzékeny szivü keresztény embernek rádobbant szivvel való keserűségével el temettetett dévai piatzon lévő kis kápolnabéli bólthajtásos syrba.
Vajha ez a szerentsétlen esetű példa minden embert elrettentene attól, hogy soha szobáját kovácsszennel se ne süttetné, sem pedig annyival is inkább kementzéje kürtőjét bé ne dugná.
Tutajozás a Maroson
Hazai s Külföldi Tudósítások. 1808-09-28/26. szám
Mélt. Báró Vas Miklós Úr Ns. Megyénknek eszközlése által a' vizek’ kitisztitása, és Hajókázás felállításával újra Divatba venni kíványa; mert Erdélyből még 1002 Esztendőben ezen Maros, és Körös vizen a’ Sót Tutallyokkal, Talpakkal Szegedig; onnét visszafelé a’ Gabonát Hunyadig, Déváig szállitották ditső Eleink, mellynek Fő Igazgatója Ochtum után volt a’ Szent István Unokájának Dobokának a’ fia Csanád, vagy is Szunád. Vajda üdvösséges igyekezetek e’ részben a mostani Békesség alatt végbe mehetne! —
I. Ferenc császár utazása Erdélyben. Hazai 's Külföldi Tudósítások. 1817-10-04/28. szám.
MAGYAR ÉS ERDÉLYORSZÁG. A’ Felségeknek Erdélyi útazásokról újabb tudósítások szerént ezt írhatjuk: ,,Az úti rend így vala kitsinálva: Sept. 22-én Nagy-Szebenból Szász-Sebesre, 23-ikán Dévára; 24-en itt mulatnak; 25-ben Vajda - Hunyadra, másnap itt maradván, 27-en Hátszegre; 28, és 29-en Karansebesen 5 ,30-án Mehádiára érnek, ’s ott maradnak Oct. 2-áig.
A Dévai Magyar Dalárda
A 19. században szokásba jött Erdély nagyobb városaiban dalköröket létrehozni. Az 1873-ban elkezdett és 1876-ban befejezett erdélyi megyerendezések után Déva megyeszékhely lett. Pezsgőbb lett a városkában az élet, nagyszámú és magas általános műveltséggel rendelkező értelmiség költözött a városba. Ők hozták létre 1881-ben a „Dévai Dalkör”-t, Szentiványi János vezetésével. Volt egy kizárólag férfikar, és egy vegyes kar, ez utóbbiban 14 hölgy és 22 férfi vett részt. A Dalkör karnagya Szőllősy M. tanítóképezdei tanár.
1893-ben már volt polgári zenekar, ennek elnöke Lengyel Dániel, majd 1894-ben fellép az iparos ifjak dalárdája és a képezdei dalárda. A következőkben, 1895-ben, olvashatunk a reformátusok dalárdájáról, a románok és a katolikusok dalköréről.
1889-1892 között zajlott le az első dévai telepítés, amikor bukovinai magyarok költöztek a város mellé. 1906-ban említés történik a telepiek rezesbandájáról:
„Szent István napja. Szép istenitisztelet volt a dévai róm. kath. templomban Szent István napján, melyen városunk színe-java megjelent. Kilencz óra tájban megjött a csángók rezes-bandája és jó magyar nótákat fújva, felállt a templom előtt.
Úgy 10 órakor megérkezett a vármegyei tisztikar, élén a főispánnal, ki a piros bársonnyal feldíszített első padban foglalt helyett. Közben megjelent a templom előtt a honvédség dísz-kirendeltsége is a tisztikarral együtt.” (Déva és vidéke, 1906. augusztus 25. kivonat.)
A telepiek akkori vallásosságuk közismert, és ez nem csak nekik köszönhető, hanem azoknak is, akik őket vallásilag felkarolták. A papok egyike volt D’André Chrysostumus, akiről méltó megemlékezni a történelem lapjain, mivel olyanokat végzett, hogy még elhelyezése után három évtizeddel is visszasírták a telepiek. Vallási szempontból mindenkit egyformán kezelt, áldott munkájának eredményeként sikerült a telepiek szétszórt tehetségét összekovácsolnia. Ő alakította meg először a csángótelepi énekkart.
Akkoriban napközben mindenki a földeken dolgozott, így az énekkar mindig sötétedés után jött össze, késő éjszakákba nyúltak a próbák. Az énekkar 1908-ban, Karácsony éjjelének szentmiséjén lépett fel nyilvánosan, akkor csendült a 200 tagból álló férfi és női csángó énekkar, a templomot egészen betöltő éneke. A siker nem váratott magára, és oda vezetett, hogy más vallásúak és nemzetiségűek is eljártak a vasárnapi nagymisékre, élvezni a szebbnél-szebb énekek akkordjait. Íme mit tehet egy jó pap. Idővel, a papot, jól megrögzött ferences szokás szerint elhelyezték, következetek a második dévai telepítés bonyodalmai, és az első világháború végleg betett az ajtót a kórusnak.
Az első világháború végeztével, az új urak „atyai gondoskodása” mellett lehetetlen volt a kisebbségbe került nemzetiségeknek nemcsak énekkart létrehozni, hanem nagyobb gyülekezeteket is, amelyeknek mindig irredentista neve volt. Lassan csillapodtak a dolgok, létrejött a Magyar Párt, és ennek és néhány lelkes zenebarátnak a kezdeményezésére megalakult a Magyar Dalárda 1926-ban. A dalárda vezetősége idejében megtette a szükséges lépéseket a jogi személyiség elismertetése iránt. A dévai törvényszék azonban formai okok miatt kétszer is visszautasította a jogi személyiség bejegyzése iránti kérelmet. Két év huzavona után, 1928. októberben elismerték a dévai Magyar Dalárda jogi személyiségét, és bejegyezték a jogi személyek listájába. Ez még csak a szervezkedés volt. Úgy néz ki, hogy 1929-ben a Dévai Magyar Dalárda keretén belül két csoport működött, re¬formátus egyház dalkara és a dévai csángó dalárda. A második világháború kitörése előtt, valószínűleg a behívások eredményekén, a Dévai Magyar Dalárda megszűnt létezni, és soha többé nem alakult újra.
Tudósítások:
Magyar Polgár, 1881. december 21.
Tekintetes szerkesztő úr!
Déva már csak lakói csekély számánál fogva se mutathat fel sokat; de hogy a társadalmi közszellem, az egyesületi élet itt is hódít s híveket toboroz, tagadni nem lehet. Íme egy pár példa állításom igazolására.
Van nemzeti kaszinónk, saját házban, milyen a Dévához hasonló, sőt nagyobb város is, nem sok mutathat fel; van nőegyletünk, mely virágzó leányiskolát tart fenn 3 tanítónővel, hat osztállyal; van előlegezési szövetkezetünk, melybe a tagok 50 forint részvényeiket azért adták be, hogy tagjaik, szükség esetén, mérsékelt kamat mellett, kölcsönhöz juthassanak, tagjaikat az uzsorások hatalma alól kimentsék. Pár év óta alakult s máris szépen gyarapodik. Keletkezőben van ipartársulat, de oly széles hatáskörrel, hogy minden rendű és rangú tisztességes polgárt társulatába fölvesz.
Azt hiszem, hogy józan gondolkozású kereskedőink se fognak távol maradni tőle, hiszen „concordia parvae res crescunt” mondat igazságát ők is ép úgy állítják, mint az ilyen magam féle ember, ki sem, kereskedő, sem iparos nem vagyok, de melegen pártolok minden olyan egyesülettét, mely a közjó előmozdítását célozza. Már pedig az, ipartársulat alakulásával a polgárok anyagi és szellemi gyarapulását kötötte össze. Ha valahol, itt nálunk mindkettőt emelni, a legnagyobb szükségesség.
Lázár György volt országgyűlési követünk kezdeményezése folytán, mai napon tartott szervezkedő gyűlés egyesült akarattal fogadott el egy keletkezőben levő temetkezési egyesület alapszabály tervezetet, s hogy létesülni is fog, engedi remélnünk azon meleg pártfogás, mely az egyesületbe állani akarók aláírásából tűnik ki. Az egyesület létesülését 300 taghoz, mint minimumhoz kötötte, s az eddigi aláírók már meghaladták a 300-at. Ilyen egylet is régen váratott magára. Alakulóban van dal- és zenekör is.
A mai estét jelölte ki a közönség pártolása megnyerésére, amennyiben tánccal egybekötött dal és zeneestélyt rendezett pénztára gyarapítására.
A művészet pártolása nemcsak a műérzelmeket fejleszti, nemesíti, de az egyetlen hatalom a földön, mellyel minden nemest, üdvöst, a legkönnyebben lehet a társadalomban létrehozni.
Megyénk köztiszteletben álló alispánja az érdekelt gazdákat gazdasági egyesület létesítésére hívta fel a helyi „Hunyad” című lapban. Hogy egy ilyen egyesület alakulása itt a mi megyénkben nagyon helyén van, eléggé igazolja az, hogy a földbirtok, mint nálunk, egyetlen nemzeti alap, hovatovább mind veszít értékéből, amit gazdasági életünk rendezetlen állapotának róhatunk föl.
A „Hunyad” hetilap tulajdonosa és Hunyad megye tanfelügyelője — lelkesülve Kolozsvár példáján — felhívást intézett a Hunyadiban a megye közönségéhez, hogy a szegény és árva gyermekek ruhával ellátására társulattá egyesüljenek.
Ha valahol, itt van szegény és árva utca-gyerek bőviben. Ugyanis Déva és vidéke köznépének nagy része lusta és renyhe. A napszámos nép máról holnapra tengődik, a csapszékekben, lebujokban eldorbézolja keresményét. De hogy félre is tegyen valamit, arra már nagyon kevés gondol. Önként értetődik, hogy tunya népnek a gyermeke utcai koldulásra van szorulva.
Itt, szerintem, nemcsak ruha kell, hanem dologházak — mint javító intézetek— felállítása is szükséges volna a sok dologkerülő, az utcai koldus-gyerekek javítására.
Régészeti egyletünk halom módra gyűjti a földgyomrában rejlő azon régi emlékeket, melyek hivatva vannak nemzetünk letelepülése előtti idők történelme földerítésére, s már is annyit gyűjtött, hogy méltán vonta magára más hason hazai egyletek figyelmét. Régi írott emlékek gyűjteményei pedig a hazai történetírásnak válnak becses kútforrásaivá. Íme, anyagi, szellemi és emberbaráti téren haladni, ha a valóságban még nem is, de a papirosán már részint fel vagyunk szólítva, részint magunk sorakoztunk, részint már tettünk is valamit, a mik életrevalóságunknak kétségtelen jelei.
Csulay Lajos, a Dalárda első elnöke
Hunyad, 1885. deczember 12. Állandó dalárda Déván (kivonat)
…A megbeszélés úgy van, hogy egyelőre szerveztetik férfikar, később talán női és vegyes kar, sőt ezekkel összekötve esetleg állandó műkedvelő társaság is. Az értekezlet aláírási íveket bocsátott ki a következő felhívással.
Egy f. hó 8-án tartott értekezlet czélul tűzvén maga elé, hogy Déván állandó dalárda szerveztessék, tisztelettel kéretnek mindazok, a kik e kitűzött czél elérését elő kívánják segíteni, hogy szíveskedjenek részt venni, akár mint működő, akár mint pártoló tagok.
Az értekezlet bizottságot küldött ki az alapszabályok javaslatba hozására, a melyek felett a szervezkedő gyűlés fog érdemlegesen határozni. A szervezkedő gyűlés ideje és helye kitűzetett f. hó 20-ikán d.u. 4 órára a nemzeti kaszinó alsó helyiségébe. Abban részt venni és határozni jogosultak s megjelenni tiszteletek kéretnek mindazok, a ki akár pártolókul, akár működőkül beírták magukat.
Megjegyeztetik, hogy habár reméljük később külön női és vegyes kart is szervezhetni, most mg a tisztelt úrhölgyeket csak a pártoló tagságban leendő részvételre kérjük.
Az értekezlet megbízásából, Déván, 1885 decz. 8.
Réthi Lajos Koncz Aladár, értekezleti elnök értekezleti jegyző.
Az ívek át vannak adva: Issekutz Antal polgármester, Juhász József postafőnök, Nagy Ferenc adótárnok, Szőts Sándor lelkész, Csonka Lajos tanár, Domián Pál és Koncz Aladár törvényszéki tisztviselő uraknak.
Sértést követnénk el Déva értelmisége és polgársága ellen, ha hosszasan fejtegetnők egy állandó dalárda szükséges és kívánatos voltát. Beérjük annyival, hogy szerencsét kívánunk a kezdeményezéshez.
Déva és vidéke, 1894. július 12.
A helybeli iparos ifjak dalárdája, mely Hajtmán Pál gyakorlóiskola tanító vezetése mellett néhány hónap óta nagy buzgósággal gyakorolja magát a harmóniás szép éneklésben, a jövő vasárnap (július 15-én) d. e. 10 órakor fog először nyilvánosan szerepelni a dévai reform. templomban egy pár vallásos ének előadásával.
Fölhívjuk rá városunk közönségének figyelmét annyival is inkább, mert városunkban tudomásunk szerint ez az első dalárda, mely az iparosok előre törekvő köreiben keletkezett és bír azon kellékekkel, melyek állandó fennmaradását és további sikeres működését biztosítják. A derék ifjúság- és lelkes vezetőinek előre is szívünkből gratulálunk.
Déva és vidéke, 1894. március 22.
Március 15-ét Déván szép kegyelettel ünnepelték meg. Reggel 10 órakor az ipartestület saját zászlója és a tanulók saját zászlójuk alatt felvonultak az ev. ref. templomba, hol Szőts Sándor lelkész a képezdei zenekar kíséretében előadott templomi ének elhangzása után föllépett a szószékre és elmondotta könyörgését a hazáért, nemzetért, királyért, s végül könyörgött megható szép imában nagy hazánkfiáért Kossuth Lajosért (a költői szellemmel megírott könyörgést lapunk múlt száma egész terjedelmében hozta.)
A templomból a nagyszámú közönség az ipartestület zenekara által előadott Rákóczy-induló hangjai mellett a Redout nagytermében gyűlt össze, hol minden rendezés nélkül a legnagyobb rendetlenségben elhelyezkedett, hogy meghallgassa a képezdei dalárda gyönyörűen előadott, megnyitó énekét.
Csulay Lajos síremléke
Hunyad, 1898. december 17. Mulatságok.
A Dévai Polgári Dalkör az ujonan alakult női-karral együtt 1898 évi december hó 26-án Déván, a Vigadó nagytermében jótékonycélú dalestélyt rendez, amely táncmulatsággal lesz egybekötve. Az estély műsora:
1. „Honfiak vigyázzatok." Induló Kücken J.-től. Énekli az egyesület férfikara.
2. „Népdalok." Sopran solo. Zenekar kísérete mellett énekli Dörfler Lujza kisasszony.
3. „A vén cigány." Férfi négyes Bereczky Zs. és Paál F.-től. Énekli a férfikar.
4. „Népdalok." Soprán solo. Zenekar kísérete mellett énekli Horváth Gizella kisasszony. 5. „Népdalegyveleg". Férfinégyes Lányi Ernőtől. Énekli a férfikar.
6. „Nemzeti zászló.“ Vegyes karének. Hubert Károlytól. Előadja az egyesület vegyeskara.
7. Tánc. Belépti-díj: személyenkint 60 kr, családonkinl 1 frt 20 kr. Kezdete este 8 órakor. A tiszta jövedelem a „Polgári Dalkör" egyleti céljaira fordíttatik. Felülfizetések köszönettel vétetnek és hírlapilag nyugtáztatnak.
Dévai Magyar Dalárda. A megalakulás.
Déva és vidéke, 1926. március 13. Meghívás.
Vármegyénk prefekturájának 9922/926 számú engedélye alapján a dévai Magyar Dalárda folyó hó 28-án d. e. 11 óra¬kor tartja alakuló közgyűlését a Fehér-Kereszt kistermében. Felhívom mindazokat, akik a Magyar Dalárda megalakítását és fenntartását szívükön viselik, hogy ezen gyűlésen megjelenni szíveskedjenek. Dr. Leitner Mihály szervező.
Déva és vidéke, 1926. március 27.
Az emberi élet, különösen a mai világban, tele van szenvedésekkel. Az Isten azonban gondoskodott arról, hogy némileg enyhítse azt: művészetet oltott az emberi természetbe. Ezen enyhítő balzsam legegyszerűbb fajtája az énekművészet. Az ember éne¬kelni tud, s bár nem mindenkinek az éneke üti meg a mai értelemben vett művészi nívót, mégis művészet az: a szív művészete. A dalon keresztül az ember lényege szabadul tel.
A népdal mutatja az emberi életben a dal szükségességét és egyszersmind művésziességét is. Egyszerű, közvetlen, keresetlen és mégis lelket kifejező. Sír a lélek, örvend, mereng, gyászol, jajong vagy tompa fásultságban van az ének útján. Az ének az emberi mivolt egyik velejárója, az emberi lélek fejlődésének egyik tényezője. S a dalon keresztül nyilatkozik meg a nemzeti jelleg is. Azért a magyar bánat más mint egy más nemzet bánata, mert más az éneke. Kifejező és mégis csak a magyar bánatot fejezi ki. Azt a bánatot, amely általános emberi ugyan, de át van itatva a faji sajátosságokkal.
S a szó, a nyelv erejét is ez tartja meg a legjobban. A szöveg, a prózai mondat, gondolat ki mehet gyorsan a fejedből, de ha a dallamot ismered, sohase felejted el. Édes anyanyelved szavait sokáig-sokáig magadban hordod, anélkül, hogy gondot fordítnál annak a megőrzésére.
A magyar nyelv életére nézve s a magyar nyelv szépségeinek megmutatása végett minden dévai magyar ember szívén kell hogy feküdjön tehát a dévai magyar dalárda ügye. Éppen olyan fontos kell hogy legyen, mint az anyagi ügyek, mert kihatásai talán még nagyobb horderejűek.
A magyar társas élet egyedüli megteremtőjét látjuk a dalárdában. Már magában ez az indok is arra kényszerít minden jó magyar embert, hogy a dalárda alakuló gyűlésére eljöjjön s annak jövendő életében aktív szerepet vállaljon. A magyar dal magyar szívet és magyar kötelességet kíván, ne vonjuk meg tőle, ha az Isten szívvel és kötelességtudással áldott meg. A Magyar Dalárda holnap, vasárnap d. e. 11 órai kezdettel tartja alakuló gyűlését a Fehér-Kereszt kistermében. Legyünk ott mindnyájan.
Déva és vidéke, 1926. április 3. Megalakult a Dévai Magyar Dalárda.
A dévai magyarságnak az elmúlt vasárnap, március 28-ika fontos dátumot jelent: ezen a napon alakult meg a Dévai Magyar Dalárda.
Délelőtt 11 órakor gyülekeztek a Fehér-Keresztben azok a magyarok, akiknek szívén feküdt a magyarság s így a magyar dal művelésének ügye. Mintegy 30-an gyűltek össze, akiknek a szervezés előzetes munkájáról Dr. Leitner Mihály, a dévai Magyar Párt ügyvezető alelnöke számolt be, majd a gyűlés megnyitása után átadta helyét Bitay Béla korelnöknek.
Bitay Béla elnöklete alatt a közgyűlés az alapszabályokat fogadta el némi módosítással. Az alapszabály tervezetet Dr. Leitner Mihály szervező készítette el nagyon körültekintően és alaposan és ő is adta elő, amiért a dévai magyarság részéről neki csak köszönet és hála járhat. Az alapszabályok szerint a dalárda címe „Dévai Magyar Dalárda" lesz és jelvénye lant cser- és babérkoszorúval 1926-os évszámmal.
Tagjai lesznek mindazok a lelkes férfiak és nők, akik belépni akarnak. A tagok közül azok, akiknek hangja megfelel a követelményeknek, a 10 lei felvételi díjon kívül semmi mást nem fizetnek.
Lesznek ezenkívül pártoló, tiszteletbeli és alapító tagok is. Az alapító tag 1000 leit kell, hogy lefizessen. A gyűlés ezután megválasztotta a dalárda ideiglenes vezetőségét a következők személyében: elnök: Csulay Lajos, alelnök: Bubárnik Miklós és titkár Dr. Schuller Frigyes. A gyűlés lelkes hangulatban déli 1 órakor ért véget.
Déva és vidéke, 1927. november 26.
A dévai Magyar Dalárda újból megkezdi működését. A dévai magyar dalárda Székely Lajos vezetése mellett újból megkezdi működését. Próbák hetenkint egyszer, pénteken lesznek. Felkéretnek az összes tagok, valamint mindazok, akik belépni szándékoznak, pénteken okvetlenül jelenjenek meg. A dalárda férfikaron kívül a vegyeskart is megszervezi.
Déva és vidéke, 1927. december 3.
Sarkadi Elek hegedűtanítást vállal kezdők és haladók részére. A hegedűtanítás felelősségteljes hivatás. Nagy körültekintést és pedagógia rátermettséget feltételez. A hegedülni tanulók bizalommal fordulhatnak Sarkadi Elekhez, ki úgy kezdők, mint haladók részére hegedűórákat ad.
Keleti Újság. 1928. 10. 10. Elismerték a dévai Magyar Dalárda jogi személyiségét.
Több mint két éve ezelőtt alakult meg néhány lelkes magyar zenebarát kezdeményezésére a Magyar Párt dévai tagozata kebelében a dévai Magyar Dalárda. A dalárda több jól sikerült műkedvelői előadás megrendezésével tett tanúbizonyságot életrevalóságáról. A dalárda vezetősége idejében megtette a szükséges lépéseket a jogi személyiség elismertetése iránt. A dévai törvényszék azonban formai okok miatt kétszer is visszautasította a jogi személyiség bejegyzése iránti kérelmet. A napokban végre mégis sikerült a bejegyzés, amennyiben a dévai törvényszéknek most kibocsájtott végzése szerint a dévai Magyar Dalárdát bejegyezték a jogi személyek lajstromába.
Déva és vidéke, 1928. október 27. Újjászervezik a Dévai Magyar Dalárdát.
A Dévai Magyar Dalárda választmánya október 24-én este ülést tartott Csulay Lajos elnök elnökletével. A választmányi ülésen a választmányi tagok úgyszólván teljes számban részt vettek, ami azt bizonyítja, hogy a választmány belátja azt a fontosságot, amivel ma Déván a Magyar Dalárda ügye bír.
Az elnök beszámolója után a dalárda újjászervezésének kérdését vitatták meg. Többek hozzászólása után az a vélemény alakult ki, hogy a Dévai Magyar Dalárda működését okvetlenül meg kell hogy kezdje, mivel a nemzeti élet szempontjából okvetlenül szükséges, hogy dalárdánk legyen. Az ülés tehát egyhangúlag azt a határozatot fogadta, el hogy a Dalárda működésének azonnali megkezdését szükségesnek tartja s a karmestert felkéri, hogy az aktív tagokat ismét verbuválja össze.
Hogy a magunk részéről is eleget tegyünk magyar kötelességünknek, ezúton kérünk fel minden énekelni tudó és jó hanggal bíró magyart: férfit és nőt, hogy a dalárdába való felvétel végett a jövő hét folyamán jelentkezzék Székely Lajos karnagynál. Minden magyar embernek be kell látnia, hogy az idők áldozatot követelnek a magyarságtól a magyarságért, ezért áldozzuk fel a kényelmünket s legyünk segítségére azoknak, akik kizárólag csak a nemzeti eszme szolgálatában, munkájukat amúgy is minden honorárium nélkül csupán nemzetük iránti kötelességből adják a köz javára. Hisszük, hogy Déva magyarsága megérti a mi szavunkat s teljes erejéből azon lesz, hogy a dalárda ismét megkezdhesse teljes működését, annál is inkább, mivel a dalárda jogi személyiségét a hatóságok éppen a közelmúltban ismerték el. A Dalárda vezetősége megtette a maga kötelességét, most a közönségen a sor megalakítani azt a magyar dalárdát, amelyre, mint már többször is hangsúlyoztuk, okvetlenül szükségünk van.
Ellenzék, 1928. november 2. A dévai magyar dalkör ébredése.
Nem is kéne hangsúlyoznom azt, hogy mit jelent ma egy városban vagy egy községben a magyar dalkörök létezése. Hiszen mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy magyar kultúránk egyik legerősebb bástyája a magyar dal ápolása, fejlesztése és a lehető legmagasabb színvonalra emelése. Dalosversenyeinknek is egyik célkitűzése éppen az, hogy ez által életet keltsünk mindama helyeken, ahol csak magyarok élnek, hogy dalosszervezeteket alkossanak. A híres segesvári versenynek is meg volt a kellő eredménye, mert már eddig is számtalan helyről adtak jelt, hogy dalkört akarnak teremteni olyan városokban és községekben, ahol eddig a magyar dal szünetelt.
És elsősorban is örvendetes tényképpen kell, megállapítsuk azt az eseményt, hogy a Dévai Magyar Dalárda választmánya egyik legutóbbi gyűlésén Csulay Lajos elnök vezetésével az összes választmányi tagok jelenlétében kimondotta, hogy a Dévai Magyar Dalárda működését okvetlenül kezdje meg.
A dalegyesület újjászervezését is már megkezdették, ami egyáltalában nem fog semmi nehézségbe ütközni, mert Déván bőven akad annyi intelligens dalos, hogy egy erős dalkört tudjanak összehozni, amely dalkörtől elvárják, hogy rövidesen az Országos Szövetségnek is a tagja lesz. A szervezés munkálatait Székely Lajos karnagy végzi.
Bízunk abban, hogy Déva városában egyetlen egy magyar ember sem fog akadni, aki ne sietne támogatására annak az intézményünknek, amely a mi magyarságunk egyik legerősebb kapcsát és összetartozandóságát testesíti meg.
1928. december 14. A dévai Csángó Dalárda jótékony célú estéje. A dévai csángó dalárda jól sikerült estélyt rendezett a gazdakör helyiségében. Az estély tiszta jövedelmét a római katolikus templom renováltatási költségeire fordították.
Déva és vidéke, 1928. december 22.
A december 29-iki Tompa ünnepély programja.
A dévai magyar ifjúság által december 29-én rendezendő Tompa emlékünnepély műsora a következő:
1. „Hunyadi László” nyitánya írta Erkel Ferenc, előadja a 4. Határőrezred és a dévai filharmonikusokból alakult szimfonikus zene¬kar. Vezényli: Sarkadi Elek
2. Ünnepi beszéd tartja: Dr. Paál Árpád.
3. Tompa „Nefelejts”. Énekli a Csángó Dalárda.
4. Tompa: „Az öreg szolga”. Szavalja Szemenyei Emma.
5. Magyar udvari négyes rendezi Orbán Ica (tánc). Előadják: Kántor Irén, László Irén, Lengyel Ella, Székely Rózsi és Mária, Tiringer Ica és Rózsi, Zágoni Böske.
Szünet:
6. Tompa Köveskuti: „A madár fiaihoz”. Énekli a Dévai Magyar Dalárda.
7. Tompa: „Levél egy kibujdosott barátom után”. Szavalja Bokor Béla.
8. Brahms: Magyar táncok op 5, 6 előadja a 4. Határőrezred és a dévai
filharmonikusokból alakult szimfonikus zenekar. Vezényli: Sarkadi Elek
9. Magyar dalok. Előadja: Dr. Inczédy Joks- mann Ödön.
10. Tompa: „Virágregéi” élőképekben,
11. A fehér liliom menyegzője Szereplők: Andersen Alice és Icu, Dobay Stefi, Surányi
Anci, Orbán Ica, Kántor Irén, Kontz Tutu, Székely Rózsi, Tiringer Icu és Rózsi
Déva és vidéke, 1928. december 29. Tompaünnepély ma este a városi színházban.
A dévai magyar ifjúság rendezésében ma, szombaton este fél 9 órai kezdettel fog lezajlani az annyi előkészítő munkát adó nagy Tompa-ünnepély. Dr. Paál Árpád, publicista és Inczédy Joksmann Ödön magyarpárti alelnök szereplése kölcsönöz kiváltképpen nívót az estélynek, amely az egész megye magyarságának találkozója lesz.
Külön kell felhívnunk közönségünk figyelmét a dévai csángódalárdára, amely most fog először nyilvánosan szerepelni.
1929. január 2. Tompa-ünnepély Déva.
A dévai Magyar Ifjúsági Kultúrcsoport szombaton este rendezte meg nagyszabású Tompa-ünnepélyét a városi színházban. Az ünnepély, amely mind anyagi, mind erkölcsi tekintetben a legfényesebben sikerült, Erkel Ferenc „Hunyadi László“ nyitánnyal vette kezdetét, amelyet Sarkadi Elek kitűnő vezetése mellett a dévai 4-ik határőrezred és a dévai filharmonikusokból alakult szimfonikus zenekar játszott művészi tökéletességgel. Az ünnepély második és legkimagaslóbb pontja volt dr. Pál Árpád ünnepi beszéde, amelyet a publikum mindvégig fokozott figyelemmel és érdeklődéssel hallgatott, percekig tartő tapssal tüntetve ki a kiváló szónokot. A dévai csángó dalárda nagyon szép énekszáma után Szemmenyei Emmi szavalta el Tompa „Az öreg szolga” c. versét sok átérzéssel és előadói készséggel. Az „Udvari négyes” táncszám osztatlan tetszést váltott ki. Szünet után a dévai Magyar Dalárda éneke (A madár fiaihoz) gyönyörködtette a közönséget, majd Bokor Béla szavalata (Levél egy kibujdosott barátom után) aratott őszinte sikert Inczédy-Joksman Ödön magyar népdalai felejthetetlen emléket hagytak a közönség szívében, amely szűnni nem akaró tapssal ünnepelte a kiváló szereplőt. A gazdag műsorú ünnepélyt Tompa virágregéinek élőképekben való bemutatása zárta be. Előadás után a kaszinóban táncmulatság volt, amely páratlanul vidám hangulatban reggelig tartott.
Déva és vidéke, 1929. január 5. Újabb meglepetés: a dévai csángó dalárda Tompa „Nefelejts" című énekét énekli.
A dévai csángó dalárda, — amelyet Sarkadi Elek szervezett meg s amelynek szép jövőt jósolhatunk, most mutatkozott be a dévai közönség előtt.
Elfogultság nélkül mindnyájan büszkék lehetünk reá. S hogy megalakult, azt mutatja, hogy a dévai csángóság belátja a szervezettség és a városi magyar polgársághoz való kapcsolódásának is a feltétlen szükségességét. A nemzeti viseletben felálló dalárdát hatalmas tapsokkal ünnepelte a közönség. A tapsokból — nagyon természetes, az egyedüli városi „német" ruhában megjelent vezénylő Sarkadi Eleknek is kijutott, aki dicséretesen vezényelte a szép dalárdát.
Déva és vidéke, 1929. április 6.
A dévai római katholikus Egyház ma szombaton este kilenc órai kezdettel tartja meg műkedvelő előadását a városi színházban, amely alkalommal a „Vöröshajú” című népszínmű kerül színre. Okvetlenül nézze meg a dévai csángó műkedvelők kitűnő színjátékát.
……
— Dalárda választmányi ülés. A dévai református Egyház Dalkara vasárnap, április 6-án d. u. fél 5 órai kezdettel tartja választmányi ülését, amelyre a tagokat szeretettel meghívja
a Vezetőség
Déva és vidéke, 1929. május 4.
A dévai magyar Ifjúság Orbán Balázs emlékünnepélye. A nagy székely etnográfus és író születésének századik évfordulóján a dévai kicsi magyarság lelkes ifjúsága is kibontotta az emlékezés fáklyáját hogy bevilágítson a magyar telkekbe, Orbán Balázs emlékével, munkásságával és jellemével kitartást és erőt öntve azokba.
Szombaton április 27-én este a Fehér Kereszt éttermében szerény keretek között, de annál lelkesebb hangulatú ünnepélyt rendezett, amelynek műsora igen kielégítő volt.
Szörényi Béla az ünnepély egyik megszervezője és rendezője szabad előadás keretében ismertette Orbán Balázs életrajzát, működését s a magyar irodalomban s a magyar népi életben való hatását. Előadása nagyon tömör s amellett élvezetes volt, nagy körvonalakban igazán plasztikusan rajzolta meg a nagy székely alakját. Utána a dévai csángó dalárda magyar népdalokat adott elő, Sarkadi Elek karnagy dirigálásával. Ez alkalommal a dévai csángó dalárdáról külön is meg kell emlékeznünk és ki kell emelnünk azt a hatalmas előhaladást, amit ez a nép fiaiból rekrutálódott dalárda néhány hónap alatt tett. Az összhang minden változatában valóban mesterien szólalt meg ebben a férfihangokból álló orgonában, amelyet Sarkadi Elek nagy hozzáértéssel, tudással s talán még nagyobb szeretettel igazgatott s tette alkalmassá a mostani nagy sikerre. Sarkadinak s a csángóknak egyképpen hálásak lehetünk a csángó dalárdáért, amely a városi dalárdákkal egészen felveheti a versenyt, ha csak nem előzi meg őket.
1929. július 3. Templomi hangverseny Déván.
Tudósítónk jelenti: A dévai róm. kath. templom renoválásának és újrafestésének befejeztével tegnap az egyház gazdag programú templomi hangversenyt rendezett Zsizsmann Rezső orgonaművész közreműködésével. A hangversenyt megelőzőleg fényes papi segédlettel P. Kóri Ottó sz.- ferencrendi volt tartományfőnök szentelte be az újrafestett templomot. A hangverseny kiemelkedő pontjai voltak: Zsizsmann Rezső orgonaszámai, Sarkadi Elek hegedűszólója, Ziennertné úrnő énekszámai, de nagy sikert aratott Fátyol E. Cselló-szólója és a dévai filharmonikusok szalonzenekarának száma, valamint a vegyes kar nagyon szép énekszáma.
Déva és Vidéke, 1930. január 4. Táncmulatság a csángótelepen.
A dévai Csángódalárda folyó év január hó 6-án hétfőn este hét órai kezdettel a dévai Csángótelepi Hitelszövetkezet hivatalos helyiségében másnap reggel négy óráig tartó táncmulatságot rendez, amelyre az érdeklődőket ezúttal is meghívja a rendezőség. A táncmulatság pártolása annál is inkább kötelesség, mivel a tiszta jövedelmet a dévai római katholikus templom festés-alapja javára fogják fordítani. A szépen fejlődő csángódalárda a legszebb reményekre jogosítja a dévai magyarságot.
Déva és Vidéke, 1930. január 25. A dalárdák kultúr-munkája.
A dalárdák is kultúrmunkát fejtenek ki. Az iparosok dalárdája, amint arról annak idején beszámoltunk, egész estét betöltő műsort tu¬dott produkálni a színházban. Most a csángó dalárda sem akar hátrébb maradni s egy népszínmű előadására készül. A dévai csángóság színielőadása mindig nagyon jó volt, szereplői néha színészeket megszégyenítően játszottak, úgy, hogy most is csak a legnagyobb várakozással tekinthetünk felléptük elé.
Déva és Vidéke, 1930. február 1. Mindnyájunknak ott kell lenni a hunyadmegyei magyarság március elsejei kultúrestélyén. (kivonat).
…A verset, a költészetet ünnepli Dr. Issekutz Gergely a humor talajába ültetett, abból kivirágzó és befejezésként ódái magasságba törő verses játéka, két bájos dévai kisleány Halmos Ilus és Garai Erzsike fognak tolmácsolni. A szerző minden szabad idejét azzal tölti, hogy gondolatainak tökéletes interpretálói legyenek a bájos művésznők.
A Dévai Magyar Dalárda kitűnő csángó osztálya egyéniségének szívből-vérből fakadó magyar dalait adja nekünk ezen az estén. Komoly reményünk van arra, hogy ez a népdalárda mihamar méltó helyet fog magának kiverekedni Erdély magyar dalkultúrájának lelkes gárdái között.
És ha szünet előtt a csángók népies bájjal előadott dalaiban gyönyörködhetünk, — szünet után igazi műélvezetben lesz részünk, amikor a Dévai Iparos Dalárda a dévai filharmonikus zenekar kísérete mellett az Ernáni opera bordalát, ezt az örök szépségű művet nyújtja ajándékul vendégeinek.
László János, két lemondás után, a Dalárda harmadik elnöke.
1930. március 5.
Szombaton este tartotta a hunyadmegyei magyarság gazdag programú kultúrestéjét a városi színházban, telt ház mellett. Az estélyt a dévai filharmonikusok szalonzenekarának Csokonai nyitánya nyitotta meg, amely után dr. Váradi Aurél mondott magasszárnyalású ünnepi beszédet. Ezt követte dr. Issekutz Gergely „De szép a vers” című versesjátéka, amelyet zenekísérettel Halmos Ilus és Garai Lili adtak elő sok átérzéssel, megértéssel, megértéssel juttatva kifejezésre a költemény szépségeit. Veres Béla unitárius lelkész nagyhatású melodrámája után Heim Sári klasszikus magyar táncot lejtett, majd a dévai magyar dalárda és az iparos dalárda énekszáma ragadta magával a publikumot. Nagy sikert aratott Zilahi Lajos „A házasságszédelgő” c. komédiája. Az estélyt a filharmonikusok zeneszáma zárta be. Előadás után a Fehér Keresztben táncmulatság, volt, amely a legjobb hangulatban a reggeli órákig tartott
Déva és Vidéke, 1930. március 22. A filharmonikus egyesület megalakítása.
Értesülésünk szerint f. hó 30-án vasárnap d. e. 12 órakor, a városháza nagytermében értekezlet lesz, amelyre ezúton is felhívjuk vármegyénk zeneértő közönségét, kérve, hogy megjelenésével tegye lehetővé a sikeres megalakulását.
Déva és Vidéke, 1930. május 31. Hősök napja.
Május 29-én ünnepelte meg az egész ország a háborúban elesett hősök emlékezetét. Déván is a szokásos kegyeleti ünnepségek folytak le az egész város részvétele mellett. Reggel az összes templomokban istentisztelet volt, ami után az összes felekezetek papjaikkal egyetemben a temetőkbe vonultak ki, ahol emlékbeszédeket tartottak a hősök sírjai mellett. Minden temetőben az illető felekezet papja mellett a katonaság egyik Képviselője is beszédet tartott.
A görög keleti tmetőben Duma görög keleti lelkész mondott mélytartalmú, megható beszédet, míg a római katholikus temetőben Dr. P. Imets Károly zárdafőnök, a református temetőben Ercse Miklós segédlelkész s a zsidó temetőben Fischer Gyula főrabbi emlékezett meg a hősökről.
A katholikus temetőben az egyesült Magyar (Csángó) és Iparos dalárda énekelt nagyon szépen, míg a református temetőben Titz Ferenc vezetésével az evangélikus (szász) dalárda s ugyancsak a Csángó iparos dalárda Sarkadi Elek vezetésével énekelt kegyeletes énekeket, emelve a hősökről való megemlékezés lelki mélységét. Délután négytől hatig térzene volt a népkertben s este kilenc órai Kezdettel a városi színházban a Görög Keleti dalárda tartott műsoros estélyt a dévai görög keleti templom renoválási alapja javára. Megelőzőleg nyolctól fél kilencig kivilágították s fáklyásmenettel járták be a várost.
Déva és Vidéke, 1930. június 7. Mulatság a Csángótelepen.
A dévai magyar (Csángó) Dalárda június 9-én, pünkösd másodnapján a Principele Carol (Hunyadi) út 107 szám alatt a Lovász Gergely-féle házban délután 2 órai kezdettel mulatságot rendez a dalárda javára. Az engedélyt reggel 4 óráig adták meg.
1930. szeptember 13.
DÉVAI NYEREGNÉLKÜLI LÓVERSENY EREDMÉNYEI. Tudósítónk jelenti: Hétfőn délután fél 5 órai kezdettel tartotta meg a dévai magyar dalárda csángótelepi osztálya nagyszabású lóversenyét Déván, a nagy vásártéren, amelyen a megye minden részéből nagyszámban vettek részt, összesen 25 versenyző indult a versenyen, amely mindvégig szép látványt nyújtott. A verseny külön érdekessége volt, hogy a lovakat szőrén lovagolták. A részletes eredmény a kővetkező:
1. Seiger Bernát dévai exportőr „Jupiter” nevű lova, lovagolta ifj. Dávid Gergely.
2. Gál Miki dévai mérnök „Lujza” nevű lova, lovagolta Székely József.
3. Seiger Bernát dévai exportőr „Olga” nevű lova, lovagolta Csoboth Antal. Mindhárom nyertes szép díszoklevelet kapott, azonkívül az I. díj nyertese 500 lejt, a II. díj nyertese 300 lejt és a III. díj nyertese 200 lej jutalmat kapott. A verseny lezajlása után táncmulatság volt, amely ritka jó hangulatban a reggeli órákig tartott. A verseny tiszta jövedelmét a dévai magyar dalárda csángótelepi osztályának javára fordítják
Déva és Vidéke, 1930. december 6. A történelmi pillanat.
Valóban történelmi pillanat volt. Csak észre kellett venni. Az a szem vehette észre, amely meg volt szokva ahhoz, hogy a magyar egyesületek vezetőségében a városi polgárság úgynevezett lateiner osztályának tagjai üljenek, azok az emberek, akik a városban laknak s a jogból, a tollból, a szerszámból élnek.
S a történelmi pillanatban ezek a régi érdemes és lelkes tagok félreállottak s a zöld asztalnál a helyet elfoglalta László János csángógazda és többi társa, akiket a Magyar Dalárda vezetőségébe a csángótelepesekből a Dévai Magyar Dalárda szuverén közgyűlése éppen Dr. Meskó Miklós magyarpárti elnök javaslatára megválasztott.
Én magam voltam az, aki felszólaltam akkor s szavakban alig tudva kifejezést adni azoknak az érzelmeknek és gondolatoknak, amiket éreztem, és gondoltam, azt mondtam, hogy e pillanatot történelmi pillanatnak érzem. Utóvégre nincsen az egész dologban semmi különös, az én számomra mégis történelmi pillanat volt, éreztem, hogy ettől a perctől kezdve a kisebbségi dévai magyarság életében más periódus kezdődik, éreztem, hogy a dévai városi polgárság s a csángótelepi csángóság egyenjogúsítása, összeölelkezése, egyesülése csak most történt meg igazán.
Látnom kellett a szememmel is azt, amit az élet már régen hirdet, hogy a dévai csángóság nem az a faj, amelyik elengedné magát, hanem az a nemzet, amely a maga erőit össze tudja szedni s egy boldogabb jövendőért dolgozni tud. Látnom kellett, hogy íme akadnak férfiak, akik nemcsak azt akarják, hogy énekeljenek, hanem akik azt akarják, hogy ők maguk is kormányozzák magukat ebben a szép és nemes s nemzeti szempontból nemcsak fennkölt, de megbecsülhetetlen munkában. Látnom kellett, hogy a városi polgárság bátorítása, ami tíz éven keresztül harsogott a csángótestvérek fülébe, megtermetté a maga gyümölcsét s olyan bátorságot és erőt adott a csángóságnak is, amely most már arra is képes, hogy egyedül is tevékenységet fejtsen ki a kisebbségi kulturális életben.
Ez a történelmi pillanat azonban nem azért történelmi, mert érzelmekről van szó, mert megvallom őszintén, sok érzelmi momentumot is éreztem, jól esett ugyanis látnom, hogy a vezetők táborában friss anyag foglal helyet, meg nem fáradt, a munkában nem kimerült, lélekben és testben a szabad levegő által teljes harmóniában megtartott erő, amely a csüggedésben is megtalálja a maga reménységét, amely nem ismer lemondást csak újabb és újabb előretörést.
Mindezeken kívül — mondom — nem azért volt a pillanat történelmi, hanem azért, mert a dévai csángótelep magyarságának friss népi ereje bevonult a polgárság megfáradt táborába és új hitet, új reményt hozott nekünk.
A Dévai Magyar Dalárda a dévai magyarság dalárdája, tehát annak minden tagjáé. Minden dévai magyar tagja lehet és minden dévai magyarért dolgozik ez a dalárda s ezen felül mindnyájunk szép anyanyelvét műveli s zeng rajta dicsénekeket az Alkotóhoz. S az utóbbi időkben azt vettük észre, hogy ezt a szép magyar dalt, a magyar nyelv legszebb ékességeit a csángótestvérek, a csángó fiatalság becsülik meg a legjobban.
Nehogy félre értsenek: a legjobban, vagyis a legjobban szereti, a legtöbbet játszik vele, szent álmodozással és örömteli hittel, hogy azzal nemcsak magának, de az egész világnak jót tesz, hiszen a dalos pacsirtát mindenki — nemzetiségi különbség nélkül — szívesen hallgatja. A nemzetek ajkán pedig a dal, akármilyen nyelven is zengjen az, pacsirta dal, amely csak felfelé tör s csak nemes lelket keres és kutat. S ez a nemes törekvés a csángóságból tört fel különösképpen, mert hiszen a városi polgárság s annak munkában jobban elfáradt fiatalsága s más egyesületek nehézségeiben és boldogságában inkább elfoglalt része a Magyar Dalárdát nem pártolta annyira.
Azok tehát, akik a magyar dalt magukénak tekintették, akik művelték, most csak megkapták a megérdemelt jogot és a nekik járó kötelességet. A városi polgárság, amely átadta az aktivitásban is a nagyobb részt a csángóságnak, lemondott a vezetésben is a csángóság javára. Új vezéreink vannak tehát. A kisebbségi kulturális vezetésbe bevonultak Déván a csángók.
Valóban történelmi pillanat a magunk szempontjából. Mert ők már régen vezetik magukat, nem szorulnak segítségre. De most mi, a városi polgárság, a lateinerek kaptunk — s önként általunk is megválasztott — új vezéreket, akiknek munkabírása és lelkessége a városi polgárságra is csak jótékonyan kell hogy hasson.
Hisszük, hogy az új választás mindnyájunk hasznára lesz s ahogy a gyűlésen is mondtam, éljenek a csángótestvérek, velünk együtt. Kéz a kézben mint Déva magyarsága induljunk meg az előttünk álló nem sok biztatást és jót mutató úton.
Kovács Károly.
A Dévai Magyar Dalárda tisztújító közgyűlése.
László János csángógazda a Dalárda új elnöke.
A Dévai Magyar Dalárda vasárnap, nov. 30-án d. e. 11 órai kezdettel tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Párt hivatalos helyiségében Dolcsig János elnökletével s mintegy 60 tag részvételével. Dolcsig János bevezető beszédében a Dalárda első, azóta már elhunyt elnökének: Csulay Lajosnak az érdemeit méltatta és kiemelte, hogy Csulay Lajos volt az, aki a dévai magyarságnak lehetővé tette, hogy a magyar dal szeretetében a magyar szívek összedobbanhassanak. Csulaynak köszönhető az is, hogy a Dalárda a jogi személyiséget elnyerte, majd a Dalárda működését ecsetelve egy néhány szóban, megállapítja, hogy a közgyűlést szabályszerűen hívták össze és hirdették a helyi lapokban, a közgyűlést megnyitja s a jegyzőkönyv vezetésével Borbély Ferencet bízta meg.
A megnyitás után Dr. Schuller Frigyes titkár a Dalárda két évi működéséről szóló jelentését olvasta fel. A jelentésből a közgyűlés a Dalárda igen szép és hasznos működését ismerte meg.
Főbb ténykedéseit a jelentés nyomán az alábbiakban adhatjuk: A jelentés mindenekelőtt Csulay Lajos első elnökről emlékezik meg, aki teljes magyar szeretetével volt ott a Dalárda születésénél s azután is minden igyekezete azon volt, hogy a Dalárda biztos alapokon nyugodhasson.
A tényleges működés az 1928. december 17-én, a városi színházban megrendezett Tompa-ünnepéllyel vette kezdetét, amelyről a helyi lapok a leghízelgőbb hangú kritikával emlékeztek meg, kiemelve a magyar Dalárda szép szereplését. 1929. február 9 és 10-én a csángótelepen farsangi táncmulatság van, amelyen szintén kiváló sikerrel szerepel.
1929 április 6-án a Dalárda a városi színházban előadja a nagysikerű „Vöröshajú" című népszínművet. Ugyancsak abban az évben virágvasárnapon, nagypénteken és húsvétkor a katholikus templomban egyházi énekeket énekel a római katholikus egyházi vezetőférfiak teljes megelégedésére és dicsé¬retével.
Április 15 én a dévai ifjúsági kultúrcsoport a Fehér-Keresztben Orbán Balázs emlékünnepélyt rendez, amelyen a Dalárda szintén több számmal szerepel, feltűnő nagy sikerrel, elmélyítve a nagy Székelyre való emlékezést.
Május 20-án a csángótelepi pünkösdi mulatságon élénkítő dalaival szerepel.
Június 29-én újabb táncmulatságon vesz részt s fejt ki aktív tevékenységet.
Október 17-én szüreti táncmulatságot rendez a telepen szintén nagysikerű közreműködéssel.
A Dávid Ferenc emlékünnepélyen a várban dalaival vesz részt a nagy unitárius magyar ünneplésében.
December 25-én karácsonykor a katholikus templomban énekel, 1930 január 6-án a telepen táncmulatságot rendez.
1929. december 10-én Csulay Lajos, a Dalárda első elnökének temetése alkalmával a temetőben dalaival búcsúztatja az első vezért, február 8-án Kásler Fábián temetésén énekel.
1930 március 1-én a Magyar kultúrestélyen a klasszikus énekek egész sorozatát adja a legnagyobb dicséretre. 1930. március 2-án és 3-án újabb mulatságot rendez, április 2-án a városi színházban lefolyó Blaha Lujza emlékünnepet dalaival ékesíti. Április 6-án a Magyar Párt helyiségében megtartott kultúrdélutánon dalaival szerepel, március 8-án Dávid József csángógazda temetésén énekel, május 20-án pünkösdkor a katholikus templomban énekel, június 8-án táncmulatságot rendez, június 29-én nyári mulatságot, június 15-én pedig társas kirándulást rendez óriási sikerrel.
Szeptember 7-én megrendezi a nagysikerű csángótelepi lóversenyt s szeptember 16-án pedig szüreti táncmulatságot.
November 1-én a katholikus temetőben énekel, úgyszintén mind a két évben a hősök napja alkalmával úgy a katholikus, mint a református temetőben a hősök sírja mellett, úgy, hogy a Dalárda rövid 16 hónap alatt 34 esetben szerepelt nyilvánosan, 80 rendes és 25 rendkívüli taggal, összesen 30 választmányi ülést tartva, amely munkában a Magyar Párt választmánya s László János telepes gazda volt a Dalárdának nagy segítségére, amelyért a jelentés külön köszönetét is mond.
A közgyűlés a jelentést lelkes éljenzéssel fogadta. Dr. Meskó Miklós a jelentéshez hozzászólva, kiemeli, hogy az a véleménye, hogy nemcsak Hunyadmegye, de egész Erdély sem tud felmutatni még egy olyan Dalárdát, mint a dévái Dalárda, amely ilyen rövid idő alatt társadalmi és anyagi mostohasággal küzdve ilyen szép eredményt tudott volna elérni, aminek a nyitja az, hogy a Dalárdisták nem érdekből, hanem egy belső indítékból indíttatva áldoztak a dal oltárán, miért is kéri a közgyűlést, hogy a távozó vezetőségnek Sarkadi Elek karnaggyal együtt jegyzőkönyvi köszönetét szavazzanak, amit a közgyűlés a legnagyobb lelkesedéssel egyhangúlag fogad el.
A pénztári jelentés után, amely mintegy 50.000 lei bevétel és kiadás mellett mintegy 2423 lei készpénz egyenleget tüntet fel, meg¬választották a kandidáló bizottságot Dr. Meskó Miklós elnökletével a következők személyében : Kásler Lajos, Zsók István, Szőcs Antal, Hompót László, Zsók Antal, Péter Miklós és Sarkadi Elek.
Dolcsig János ezután bejelenti a régi vezetőség lemondását s felkéri a gyűlés újbóli megnyitása után Dr. Meskó Miklóst, hogy ismertesse a kandidáló bizottság javaslatát, amelyre a közgyűlés teljes lelkesedéssel megválasztja László Jánost -elnöknek s az alábbi tisztikart: alelnök: Joózsa István és Varga András, titkár: Borbély Ferenc, pénztárnok: Zsók István, karmester: Sarkadi Elek, ellenőr: Zsók Lajos, szertáros: Lovász Ferdinánd, vá¬lasztmányi tagok: Kásler János, Dávid Gergely, Kásler Lajos ifj, Lovász Gergely, Szőts Antal, Sebestyén József. Székely József, Csobot Antal, Dr Schuller Frigyes, Seiger Bernát, Molnár András és Szőcs István, pénztári ellenőrző bizottságnak pedig Antoni Sándort, Szász Jó¬zsefet és Zsók Fábiánt.
A közgyűlés lelkes éljenzése közepette foglalja el az új vezetőség a helyét a zöld asztalnál. László János, az új elnök, meghatva emelkedik szólásra és elmondja, hogy remegő szívvel lép Csulay Lajosnak az örökébe, akinek sem tudását, sem súlyát és hatóerejét meg sem közelítheti. Ígéri azonban, hogy egész lelkét és csekély tudását s tüzes fajszeretetét a Dalárdának fogja áldozni. S ennek az édes tehernek az elviselésében kéri a magyar fiatalságot is, hogy ne az éjszaka csendháborítására használják fel a hangjukat, hanem a magyar dal oltárán áldozzanak, ami jobb és nemesebb is, célravezetőbb is.
Voltak eddig is családok, amelyek több tagot adtak a dévai Dalárdának, így a Zsók család 7 taggal, a Kásler család 5 taggal, a Molnár család 4 taggal szerepelt. Felkéri a többi családokat is, hogy engedjék gyermekeiket és tagjaikat a Dalárdába, hogy minél nagyobb lehessen s a dévai városi magyarságot is kéri, hogy a Dalárdát szívvel, lélekkel támogassa.
A beszédet lelkes éljenzés zárta be, ami után Kovács Károly emelkedett szólásra és történelmi pillanatnak nevezte azt a pillanatot, amikor a Dalárda első csángó vezetősége elfoglalta a helyét a zöld asztalnál. Ebben azt látja, hogy a városi polgári magyarság s a csángótelepi magyarság között teljes a harmónia s a csángó magyarság elfoglalta azt a helyet a testületi életben is, ami őt számánál és súlyánál fogva megilleti. Annak a véleményének ad kifejezést, hogy a városi magyarság a csángókkal teljes harmóniában kell, hogy cselekedjen a magyar dal s mindnyájunk közös érdekeinek fenntartása és megőrzése céljából.
Az indítványok során Joózsa István alelnök azt javasolja, hogy a Dalárda szerezzen be zászlót magának s azt az 1931. év folyamán szentelje is fel. Dr. Schuller Frigyes rámutat arra, hogy a Dalárdának most sok kiadása lesz s emiatt kéri, hogy a javaslatot ne kössék időhöz, amit a közgyűlés Dr. Meskó Miklós közvetítő javaslatával teljes lelkesedéssel fogad el s elhatározza, hogy a Dalárda tagjairól külön tablou-t is készít s abba Csulay Lajos első elnök képét is el fogja helyezni
A közgyűlés lelkes hangulatban délután egy órakor ért véget.
Déva és Vidéke, 1930. március 1. (kivonat). A dévai katholikusok műsoros estélye a városi színházban.
…Szünet után a csángótelepi dalárda énekelt népdal egyveleget. Az összhang, a hanganyag megválogatása, a beosztás mind olyan fényesen sikerültek, hogy az ember legalább is húsz éves dalárdának hinné a csángó dalárdát.
Igazán gratulálnunk kell minden egyes csángónak s főleg vezetőjének Sarkadi Eleknek, akit ezúttal is kérünk, hogy minden érzékenységen túl vezesse a szépen megindult dalárdát, s vigye igazi dicső hírnevére a dévai magyarság eme művészi megnyilatkozó szervét…Előadás után a Fehér Keresztben tánc volt, amely a legjobb hangulatban a reggeli órákig tartott.
Déva és Vidéke, 1930. május 17. Legyünk a Dévai Magyar Dalárda pártoló tagjai.
A Dévai Magyar Dalárda Dolcsig János alelnök elnökletével május 15-én választmányi ülést tartott, amelyen a dalárda anyagi ügyeit beszélték meg. Tekintettel arra, hogy a dalárda anyagilag gyengén áll, elhatározták, hogy pártoló tagok gyűjtésével fogják az ügyet előbbre vinni. Minden magyar ember és Déva város minden olyan lakosa, aki szereti a dalt, lehet a Magyar Dalárda pártoló tagjai. Ezen állításunk alátámasztására legyen szabad felhoznunk, hogy a dalárda alapító tagjainak sorában Dr. Groza Péter volt miniszter is benne van s így mindnyájan pártolhatjuk a magyar dalt. A pártoló tag évi tagdíja 100 lei, aminek kifizetése igazán nem kerül megerőltetésébe senkinek sem. Íveket fognak a városban körözni, kérjük tehát az érdekelteket, hogy ne zárkózzanak el a kérés elől, hanem teljesítsék a magyar dal iránti kötelességüket.
Déva és Vidéke, 1930. június 14. (kivonat).
Vasárnap Blaha-ünnepély volt. Az Iparos dalárda, valamint a Magyar dalárda Csángó kara is fellépett, a tőlük ismert sikerrel.
Déva és Vidéke, 1930. március 29. A március elsejei magyar kultúrestély dalárdistái és zenészei.
Az alábbiakban a március elsejei s a dévai városi színházban lefolyt nagysikerű, a hunyadmegyei magyarság által rendezett, estélyre térünk vissza s bemutatjuk azokat a zenészeket és dalárdistákat, akik az estélyen szerepeltek s akik ezáltal a kulturestély sikeréhez hozzájárultak.
Elsőnek a csángódalárdáról emlékezünk meg, amely ezelőtt egy évvel alakult és sok nehézség árán, két elnöke lemondása után, most László János elnök vezetése mellett, igazán nagyon szép helyet vívott ki magának a városi dalárdák között.
Sarkadi Elek karnagy önzetlen és lelkes munkája minden tagjának ambícióján meglátszik s ezért, megörökítendő ezen ambiciózus törekvéseket és a jövőre nézve is bátorításképpen leközöljük a csángó dalárda tagjainak a névsorát.
Rendes tagok: Zsók Fábián, ifj. Kásler István, Kásler Pál, Molnár Antal, ifj. Molnár András, ifj. Sebestyén János, Péter Géza, Ferencz József, Zsók János, Csobot Antal, Daradics Jenő, Dávid Gergely, Kásler Péter, Kásler József, ifj. Fábián Zoltán, Sebestyén József, Varga László, Szőcs János, Kovács József, Kásler Vince, Kásler Lajos, Gáspár Antal, Szőcs Antal, Hompot László, Zsók Antal, Varga Ferencz, Csernik Pál, Palkó Ferencz, Zsók Titusz, Varga András, Lovász Gergely, Lovász Ferdinánd, Zsók József, Palkó György, Zsók Pál, Kajtár Lajos, Székely József, Molnár József és Daradics Mátyás.
A dévai iparos dalárda szintén magas nívón áll, hiszen karnagya ugyancsak Sarkadi Elek, akinek képességeit nem szükséges dicsérnünk, az eredmény, amit az iparos dalárda nem egyszer mutatott fel a dévai közönség előtt, a legjobb és a leghitelesebb ajánlólevél nemcsak Sarkadinak, de az egész iparos dalárdának, amely szintén első helyet vívott ki magának egész rövid idő alatt a dalárdák között.
Tisztikara és aktív tagjai a következők: Kolozsváry Árpád, Kecskés József, Bubárnik Miklós, Kecskés Mózes, Mischung Antal, Viski Sándor, Huros Károly, Alberti József, Alberti Dezső, Schreiber Ignácz, Schreiber Sándor, Jakab Árpád, Gergely Ferencz, Varga János, Győrfy Károly, Szabó Mihály, Tavaszi József, Moldvai János, Mátrai Árpád, Szőcs Sándor, Polgár Andor, Horváth József, Beke István, Barna Gyula, Szász József, Stuplich József, Seidelhoffer Lajos, Fekete Ferencz, Kiss István, Pap Sándor, Heiberger János és Schürger Béla.
Végül a filharmonikus zenekar. Igazán kiváló dicséretet érdemelnek azok, akik összehozták ezt a zenekart oly hosszú zenei pangás után. Déván sokszor egészen érthetetlenül, a muzsikalitás valósággal elapad, mint a víz a patakokból. Ezért érdemelnek dicséretet azok, akik összehozták ezt a zenekart a magyar estélyre s ezzel — legjobb véleményünk szerint — megvetették alapját az állandó dévai szalonzenekarnak.
Hogy milyen formában fogja ez a zenekar kinőni magát, milyen jelleggel, az nem tudjuk és nem is akarunk beleszólni, csupán azt kívánjuk, hogy minél hamarább alakuljanak át állandó jellegűvé és minél gyakrabban szerepeljenek.
A magyar estélyen szerepeltek névsora a következő. Természetesen a karmester itt is Sarkadi Elek, aki e nehéz szereppel is a legjobban és a legnagyobb eredménnyel birkózott meg, kiváló művészetet hozva a zenekar szereplésével is. Kérjük Sarkadit, hogy a vezetést ne hagyja s ő legyen az első, aki az állandó jelleg biztosítására a tőle telhetőt feltétlenül tegye meg.
Csulay Éva, Diamantstein Miklós, Diamantstein István, Jakab Árpád, Javoranszky Iván, ifj. Klink Sándor, dr. Meskó Áladár, Nuszbaum Józsefné, Simon Adolf, Scheirich József, Szász József, ifj. Szőts Gyula, Titz Ferenc, dr. Weiszberger Sándor és a granicser zenétől 6 fúvó.
Déva és Vidéke, 1930. április 12. Kultúr-délután.
A magyar ifjúság, rendes kéthetes kultúr-délutánját múlt vasárnap tartotta a Magyar Párt hivatalos helyiségében. Az elő¬adást a már annyira ismert és kedvelt Csángó¬dalárda nyitotta meg, és ugyanez a dalárda zárta is.
Déva és Vidéke, 1930. június 28.
A dévai csángódalárda holnap, vasárnap, délután két órai kezdettel, a Károly király út 107 szám alatti Lovász Gergely-féle házban reggel 4 óráig tartó táncmulatságot rendez kiváló cigányzenekar részvételével. A dalárda is szórakoztatni fogja művészi számaival a közönséget.
Déva és Vidéke, 1931. március 7. A Dévai Magyar Dalárda műsoros estélye. (kivonat)
A Dévai Magyar Dalárda évkönyvében a február 28-ika bátrán ünnepként lehet megörökítve. Ezen a napon, szombaton este tartotta ugyanis a Dalárda átszervezése után első nagy bemutatkozó műsoros estélyét a városi színházban a dévai filharmonikusok zenekarának közreműködésével. S amikor erről az estélyről írunk, meg kell mondanunk, hogy a dalárda s a zenekar a közönséget igazi művészetben részesítette, úgy, hogy a hallgatóság átérezve a dalnak fenségét s a lélekre ható üdítő hatását, valósággal felemelten távozott a színházból,
Az estély műsorát Szabó Zoltán lupényi református lelkész szavai nyitották meg. Elmondotta, hogy a dalról nehezebb beszélni s így csak felhívja a közönség figyelmét arra, hogy a lelkével érezze át azokat a dalokat, amiket a dévai Magyar Dalárda fog előadni. És valóban, amikor felhangzott a dévai Magyar Dalárda éneke Sarkadi Elek karmester nagyszerű vezetésével, úgy éreztük, hogy lelkünknek egy darabja szólalt meg, lelkünk rezonált azokra a szép dalokra, amiket a dalárda valósággal a szívünkbe lopott.
A hatalmas tapsvihar után, ami a dalárda jutalma volt a közönségtől, a „Végeladás” című komédiát adták elő a csángó műkedvelők. A férj alakjában Zsók Istvántól láttunk valóban elsőrendű alakítást, élethűen tükrözve vissza a ravasz paraszt észjárását. A feleség alakjában Hangyássyné Zsók Kati játszott nagyon szépen, míg a szomszéd figuráját Zsók József állította elénk kifogástalanul. A leány szerepében pedig Szőcs Rózsit láttuk.
Valamennyien elősegítették, hogy a komédiának óriási sikere volt. Utána a filharmonikus zenekar Sarkadi Elek vezetésével a „Semiramist” adta elő. Ez a nagyszerű zenedarab a dévai filharmónikusok interpretálásában az estélynek igazi fénypontja volt, tiszta, üde hamisítatlan művészi zenét hallhatott a közönség, amely valósággal elmerült a gyönyörű muzsika élvezésében. A filharmonikus zenekar minden egyes tagjának dicséret jár s nagyon örvendünk s az összehozóknak a legnagyobb köszönettel tartozunk azért, hogy városunk zenekedvelőit és művészeit tömörítették a zene magasabb nívójú kultiválása érdekében. Az a hatalmas taps, ami a zenekari szám után fel- viharzott, csupán gyenge visszfénye lehetett annak a nagy lelkesedésnek, gyönyörérzésnek és köszönetnek, ami a hallgatóság lelkében önkéntelenül is felhullámzott.
Szünet után a „Fonóban" című életképet mutatták be. Kétszer kellett a nagy tapsra a függönyt felhúzni. Beállítás, elrendezés, minden nagyszerű volt, a falusi fonó egész élethűen állott előttünk. Az élőkép fontosabb alakjai voltak: Székely József, Szőcs Vilma, Zsók Erzsi, Lovász Ferdinánd, Palkó György, Dávid Gergely, Csernik Pál, Csoboth Antal, Szőcs János, Kásler Pál és Borbély Ferenc.
Rajtuk kívül még több alak volt a színpadon, akik valamennyien áldozatot hoztak a kép sikere érdekében, amit teljes mértékben el is értek…
…Végül utolsó számként a Dalárda a szüreti dalt adta elő a filharmonikus zenekar gyönyörű kíséretével. Ez a kettős szám valósággal betetőzte az estély sikerét, a közönség alig győzte tapssal, amire aztán a számot meg is ismételték. A zenekarral megerősített Dalárdát ez alkalommal is Sarkadi Elek vezette, aki a Dalárdának nemcsak karmestere, de lelke és vezetője is, aki önzetlen lelkesedéssel, a magyar dal iránti szeretetből tartja össze városunkban az énekeseket s gyűjtötte össze immár zenészeit is, hogy a dal s a zene a dévaiak ajkáról ki ne halljon s sorsunk mostohaságában a dal s a zene mindent feledtető művészetében gyönyörködhessünk valamennyien, énekelők, zenészek és hallgatók egyaránt.
Az estély rendezőségét elismerés illetheti. Nagy munkát végeztek, sajnos az anyagi nincs arányban az erkölcsi sikerrel. A költségek s az adó a haszon legnagyobb részét felemésztették. De, ha az anyagi nem is növekedett, a Dalárda bebizonyította, hogy életképes és pártolnunk kell. Aki csak teheti, iratkozzon be tehát pártoló tagnak vagy aktív tagnak.
Ellenzék, 1931. június 21. MEGALAKULT A DÉVAI MAGYAR DALÁRDA IPAROSOSZTÁLYA. Tudósítónk jelenti: A dévai magyar dalárda csángó férfikara igen szép működést fejtett ki eddig. Önálló koncertek keretében többször lépett már fel. A dévai magyar dalárda most egy újabb dalegyesülettel bővült. Ugyanis a dévai magyar iparosok külön dalosztályt létesítettek a magyar dalárda hatáskörén belül. Elnök Bubárnik Miklós lett. Mindkét dalkart Sarkadi Elek vezeti.
1931. július 29.
Dévai Magyar Dalárda Csángótelepi Kara a csángótelepi Gazdakörrel karöltve folyó évi augusztus hó 16-án, Déván, a csángótelepi vásártéren népünnepéllyel egybekötött lóversenyt rendez, amelyen előreláthatóan nemcsak a dévai, hanem a környékbeli tenyésztők is részt fognak venni.
1939. László János visszaemlékezései:
„A gazdasági és kulturális élet az utóbbi időben elképesztően szomorú. A dévai telepen régebben volt tejcsarnok, állatbiztosító szövetkezet. Ma nincs, csak egyedül a Hitelszövetkezet, mely csak azért áll fenn 27 év óta, mert mindenki adós oda. Ha ez nem volna már régen megomlott volna. Volt fúvós zenekara, Ifjúsági Egyesülete. Műkedvelő gárdája (gyönyörű sikerekkel), 72 tagú Dalárdája, Gazdaköre. Mind - mind megomlott, megölte az irigykedés és ma nincs semmije.”
Jakab Elek. 1820. február 13, Szentgerice-1897. július 22, Budapest
Jakab Elek meghalt. A magyar tudományos és irodalmi közéletnek bajnoka, a jeles történetíró, a magyar tudományos akadémia tagja, Jakab Elek, f. hó 22-én meghalt korának 78-ik évében. Szent-Gericze községében született a régi Marosszéken ősi székely nemes családból.
1848. máj. 31-én a kimondott unió hírét az ellenzék küldöttjeként ő vitte meg a magyar minisztériumnak. Ugyanez év szeptemberében ő is kardot kötött a magyar szabadságért s Kossuth-huszár lett. Részt vett Bem tábornok erdélyi és bánsági hadjárataiban s a piskii hídnál vívott csata után hadnagy lett.
Mint másodkapitány Dévánál tette le a fegyvert a rábízott csapata előtt, bilincsbe verték s 1850. ápr. 26-ig fogolyként Nagy-Szebenben őrizték. 1854. gróf Mikó Imre, az erdélyi kormányszék elnöke titkárának hívta meg Kolozsvárra, hét év múlva lajstromozó, majd a főkormányszéki levéltár aligazgatója, azután főigazgatója, végre 1873-ban a levéltárt Budapestre helyezték át, ennek átszállításával és rendezésével őt bízták meg, egyszersmind kinevezték a magyar országos levéltár allevéltárnokává, 1893-ban pedig levéltárnokká lett. Széleskörű, nagy szorgalmú irodalmi munkálkodást fejtett ki a történetírás terén. Ő írta meg Kolozsvár s újabban Udvarhelymegye monográfiáját.
Munkásságát még az angol British and foreing Unitarian Association is méltányolta, levelező tagjává választotta
Az unitárius egyházban vezérszerepet játszott.
Temetése f. hó 24-én történt impozáns részvét mellett.
Déva és Vidéke, 1897. július 19.
Máhler Ignác műszaki főtanácsos
Máhler Ignác műszaki főtanácsos, a dévai államépítészeti hivatal főnöke nyugalomba vonult. Van egy törvényünk, amely kimondja, hogy a köztisztviselő csak 60 éves koráig működhet, amint ezt a korhatárt elérte, nyugdíjazni kell. Hunyadvármegye államépítészeti hivatalának kiváló és puritán vezetője: Máhler Ignác műszaki főtanácsos is elérte ezt a kort és teljesen friss energiával és munkakedvvel kellett átadnia hivatalát, amelyet harmincnyolc éven át viselt szeretettel törekvéssel és lelkiismeretességgel. E hosszú működése alatt vármegyénként annyi műszaki dologgal gazdagította, hogy amellett a vármegye közönsége nem mehet el érzéktelenül, nem vonhatja meg ettől
a munkától az elismerést és köszönetét s mi, akik régi dévaiak vagyunk s akik Máhler főtanácsost oly régen ismerjük nyugalomba vonulása alkalmából kötelességünknek tartjuk ezt az érdemes munkásságot ismertetni.
Mint mérnök 1891-ben jött Dévára és 1905-től egész nyugalomba vonulásáig a dévai államépítészeti hivatal főnöke volt. Az ő kinevezése előtt Hunyadvármegyében a műszaki munka, a cement és a beton ismeretlen volt, utaknak, hidaknak, középületeknek még híre sem volt. Az ő vezetése alatt készült el mindaz a vármegyében, ami műszaki dolog s amely így a civilizáció előbbre haladását jelentette.
Ő építette a gyalmári, solymosi és marosillyei Maros-vashídakat, a fürdőgyógyi és almási utat, a bucsesdi utat s ő épített autóval járható utat a Szurdukban. Ez út építése előtt ugyanis a Regáttal csak Vulkánon át lehetett közlekedni. Ő építette a brádi, hátszegi kereskedelmi iskolát, a megye összes járásbíróságait, Petrozsény és Lupény összes középületeit, a szászvárosi Kun-kollégium új épületét, Déván a törvényszéket, városházát, színházat, tanítóképzőt, leányiskolát és kaszárnyát. Oly sok és nagy munkákat végzett, amely nagy energiát és tudást igényelt s amely mindenkiből csak elismerést és tiszteletet válthat ki.
Máhler főtanácsos most nyugalomba vonult, de alkotó energiája most sem csappant meg. Jelenleg a városi vízvezetéki terveket nézi és dolgozza át s van egy lakásépítő terve is, amelyhez szintén rövidesen hozzá fog fogni s amelynek érdekében nemsokára külföldi útra indul.
Nyugalomba vonulása alkalmából, vagyis abból az alkalomból, hogy a közhivatal szolgálatát másnak adta át, mivel munkásságával ezután is csak a köznek használhat, azzal a tisztelettel és elismerő csodálattal köszöntjük a kiváló műszaki férfiút, ami a tisztességes, becsületes és lelkiismeretes munkának, illetve munkásnak kijár. És kívánjuk, hogy munkaerejét hosszú-hosszú időn át tartsa meg a Mindenható jól megérdemelt hivatalos nyugalmában is.
Mailand Oszkár. Írta: Mallász József.
Déva és Vidéke, 1924. november 8.
Folyó hó 1-én, a reggeli órákban azt a megdöbbenő hírt vettük: Mailand Oszkár eltávozott ebből a világból, itt hagyott bennünket örökre . . . és mi, akik őt tiszteltük, mint volt tanárunkat, szerettük, mint barátunkat és munkatársunkat és fájdalomtól elszorult szívvel hajtjuk meg ezen, most már befejezett élet előtt az elismerés zászlóját, mert ennek a férfinek a szíve színtisztán került vissza alkotó Urához, lelke alkotásainak a gyöngyei pedig ragyogó harmatcseppként ottan csüngenek az általa összegyűjtött népköltészetnek egy-egy virágján el nem múló emlékként.
Mailand Oszkár élete: egyetlen egy zavaró incidens nélküli tökéletes egész, amelybe lágyan, harmónikusan beléolvad a tudós tanárnak működése.
Forgassuk csak kissé a Kisfaludy Társaság évkönyveit, lapozzuk csak futólag is át ugyanezen előkelő irodalmi Társaság által kiadott „Magyar Népköltészeti Gyűjtemény" azon kötetét, amelynek lapjai Mailand Oszkár összegyűjtötte népköltészeti kincseit tartalmazzák és előttünk megnyílnak a dalnak azon berkei, ahol — csicsergő madárfiókaként — a népfia trillázva zengi azon énekét, amely mind jobban és jobban alakot nyerve csakhamar olyan formát ölt, hogy a hallgató fül — gyönyörködve
— megkülönböztetheti a hangokat: ez egy zengő-bongó népdal, emez meg egy komoly hangú, azonban rapszódikus tempójú ballada, majd felzokog a szerelmi csalódás teli románc gyors üteme, hogy helyet adjon a néphumor szatirikus hahótájának, amelyet nyomban követ a szerelem csalódásnak rímbe szedett szörnyű átkozódása.
És ezeknek az összességét Mailand Oszkár a szakavatott folklorista válogatós ügyességével, illatos csokorba kötve úgy nyújtja felénk, hogy ilyszerű mint ha munkássága — méltán — Krizsa János és Petelei István magasságáig emelik őt.
Külső elismerések jutalmazzák irodalmi működését: több szak és tudományos társaság választmányi tagjául választja, Téglás Gábor távozásával a Hunyadvármegyei Történelmi és Régészeti Társulat 1903-ban megválasztja a társulatnak múzeumi igazgatójává, amely tisztséget 1913-ig tölti be, utóbb pedig — érdemeinek elmeréséül — a tiszteletbeli tagok sorába emeli őt, tanári működésén belül, 1918-ban királyi kegyül nyeri a középiskolai igazgatói címet, a Révai-féle Nagy Lexicon pedig nevét és működését a halhatatlanok sorába iktatja.
Rövid életrajzi adatai a következők: 1858 évi június hó 30-án született Algyógy községben, 1877-ben leteszi az érettségi vizsgát Nagyszeben¬ben, 1883 évben tanári oklevelet nyer a kolozsvári tudomány egyetemen, ugyanezen évben meghívják segédtanárnak a sepsziszentgyörgyi Székely Mikó kollégiumhoz, azonban még ugyan ezen tanévben (1883-ban) hasonló minőségben Déván találjuk őt.
1887-ben veszi végleges tanári kineveztetését és azt követőleg 1888-ban oltárhoz vezeti a szépsége és nemes gondolkozása által kimagasló csíkbánfalvi Keresztes Ottíliát, akivel mindvégig páratlan szépségű hitvesi életet él. 1918-ban megkapja — a már említette — igazgatói címet.
Az impérium átvétele után felajánlja szolgálatát a román államnak és 1919. évi június hó 21-én letéve a hűségesküt, még ugyanazon évben kinevezik román állami rendes tanárrá a dévai liceulhoz, azonban egészségi állapota mind jobban hanyatlik, úgy, hogy kénytelen nyugdíjaztatását kérni, ami neki 1922. évi julius 1-től engedélyezve is lesz, azonban illetményeinek csak 40 %-át kapja folyósítva „ideiglenes nyugdíj" címen és így ez a valaha jobb napokat megélt érdemdús tanférfiú életének utolsó napjait már szűkös anyagi viszonyok között tölti, egyedüli vigaszául szolgál: ismerőseinek tisztelete, barátjainak szeretete és bálványozott hitvesének egy pillanatra meg nem szűnt szerelmesen gyöngéd ápolása.
Nyílt sírja előtt a dévai „Decebal" liceulnak igazgatója, Iosif Botean a tanári kar nevében, egy felsőbb osztályú ifjú a tanítványok nevében, Göllner Károly, volt főreáliskolai igazgató pedig a volt kollegák és barátok nevében búcsúztatták őt. És aztán felhangzott az ág. ev. egyház dalárdájának búcsúdala, sírhantjára pedig a kegyeletnek és elismerése jeléül: a liceul tanári kara, a tanulóifjúság és a Muzeul județean helyezett el koszorút.
Legyen emléke mindannyiunk előtt áldott!
Főbb irodalmi működése a következő: Mytologische Elemente bei den Rumánen. Ausland, 1884, Mytesi elemek a román népköltészetben, Hunyadv. Tört, és Rég. Társ. évk. III. köt. 1886. A nap és a hold mytosa, Philológiai Közlemények. 1887.
Csángó-magyar népdalok. Tört, és Rég. Társ. évk. VI. köt. 1891. A román népköltészet főjellemvonásai. Kisfaludy Társaság 1890 évi évkönyve. Dér Fluch in der romanischen Sprache. Volkskunde, Leipzig 1890. Újabb adatok a román népköltészethez. Kisfaludy Társaság 1891 évi évkönyve. Román néptalányok. Ethnographia. 1891. Újabb adatok a román népköltészethez. Kisfaludy Társaság 1900 évi évkönyve. Magyar népköltészeti Gyűjtemény. VII. köt. 1905. kiadja a Kisfaludy Társaság.
Ps. Tulajdonképpen Göllner Károly nem tette le a hűségesküt a román királyra, és menesztették az igazgatói állásból.